Gondolkodtál már el azon, milyen is lehet eljutni a túlvilágra? És itt most ne arra a vallásos szarságra gondolj, ami azt taglalja hogyan és miként is juthat valaki fel vagy le, hanem arra, amikor már ott vagy. Tekintve, hogy a mi világunkat tartják "aranyközépútnak", ami lássuk be, köztesnek is elég csapnivaló, én úgy képzelem el mindezt, mint egy munkára való jelentkezést, csak itt egyből bekerülsz interjúra, ahol aztán alaposan megizzasztanak, hogy lássák alkalmas vagy-e arra, hogy egy kézfogást követően átléphesd azokat a bizonyos, aranyból készült, angyalok által kitárt kaput, hogy onnantól... pff, gőzöm sincs, egész nap mereszd a... a karod.
Szóval ez ilyen jól fizető, jó körülményeket biztosító munka. Amikor pedig megjelensz a frissen vasalt öltönyödben - amiben ugye eltemettek jobb esetben - és belépsz abba a bizonyos hófehér irodába, megtorpansz, mert csak akkor tudatosul benned, hogy ezt bizony most nem baszhatod el. Csak udvariasságból nyújtasz kezet, mert ezúttal mindketten tudjátok a másik nevét, bár magadban azért megjegyzed, hogy ha már te megtisztelted azzal, hogy megborotválkoztál, mielőtt a hányásodba fulladtál volna, igazán lekaphatta volna ő is azt az elkanászodott, fehér mókus a képéről. Mindegy, ő a főnök, nem? Örüljünk, hogy legalább gondolatot nem tud olvasni az öreg. Aztán jönnek a kérdések ugye, aminél úgy teszel mintha nem izgulnál, mert attól félsz, hogy hülyeséget mondasz, de túlságosan nyugodt sem akarsz lenni, mert még a végén leint azzal, hogy biztos valami rosszaságon töröd a fejed.
Három pozitív tulajdonság. Ez a kérdés, amilyen klisés, annyira népszerű, így biztos a top 5 kérdések közt lenne. Gondold át, mi számít jónak, mi rossznak?
Végülis, ha úgy vesszük, önzetlen vagy, mert segítettél a szomszéd öreglánynak becipelni a szatyrait, és csupán két üveg sört, egy doboz cserkész kekszet, az ebéd háromnegyedét, egy doboz cigit és egy tepsi almáspitét vittél el cserébe. Kutyafüle, nem igaz? Aztán ott van még a... gondoskodó! Az ám! Még egy örömlány vagy sugar baby sem panaszkodott az ágyban, és akkor még ott vannak a gyerekek. 5-en. Oké, lehet, hogy nem kapnak zsebpénzt és sokszor azt sem tudod ki hol és éppen mit csinál, sőt gyakrabban jársz miattuk a rendőrségre, mint focimeccsekre vagy az előadásaikra, de... tudod melyiket hogy hívják. És csak egyetlen egyszer felejtetted az egyiket a bevásárló üzletben.
Még mindig maradt egy...? Ahj, nem léphetnénk tovább?
Rossz tulajdonságok. Ez becsapós. Mert a rossz, az minden esetben hátrány, már csak a mértékre kell odafigyelni. Na de mi számít a Mennyek urának elfogadható rossznak? Létezik egyáltalán olyan?
Sokak tartanak lobbanékonynak, de ez nem feltétlenül rossz, nem? Az egészséges önvédelem része, egy indító kulcs, hiszen a kocsit is el kell indítani, mielőtt tökig nyomjuk a gázt. Bosszúálló. Mások szerint. Szerintem csak leleményes. Részlet kérdése. Ha a szomszéd gyereke 5 percenként átdobálja a labdáját, akkor fogod az idősebbik lányod rúzsát, fülbevalóját vagy ha nagyon merész vagy egy melltartóját és áthajítod az emeletükön lévő hálószobai nyitott ablakukon át hozzájuk. Garantált a válás, és onnantól a kis pöcsösnek is egy hét itt, egy hét ott.
Perverz? Inkább csak mindenre is nyitott. Ez mióta számít bűnnek, hm?
A nyögvenyelős rész fejvakarós részén túl is vagyunk, jöjjenek hát a hobbik.
Nem kötekedésből, uram, de aki mögé nem teremtett jó családi hátteret vagy aranytojást tojó tyúkot, annak a hobbi is egy olyan fogalom, amit azért nem ismer, mert az ő használtan vett vagy kukázott tankönyvében nem szerepelt. Nappal alszom, legalábbis próbálok, este meg dolgozom.
Szeret, nem szeret, hm, ez még mindig az interjú része vagy csak a kedvemben szeretne járni a későbbiekben, amiért ilyen szopóka életem volt az ön jóvoltából?
Hát egy ajándékba kapott pár doboz cigi és bár üveg jóféle ital mindig is könnyeket tudott csalni a szemembe. De szeretem azokat a pillanatokat is, mikor másnap valami totál idegen ágyában ébredek és tudom, hogy egyik gyerekem sem akar majd megfojtani egy párnával.
Amit meg nem szeretek... Hát így hirtelenjében csak azok a tripla árba lévő állatos vagy dinós formájú rántott húsok és felvágottak jutnak eszembe, aminek pont olyan íze van, mint a kör alakúnak, ellenben ezt már aligha fogod tudni megmagyarázni a 4 évesednek, aki épp az üzlet kövén rángatózik miatta, mint, akiből épp most készülnek kiűzni az ördögöt.

Mire eljutnátok az élethelyzetekhez, amiben aztán igazán otthon érzed magad, mivel, hogy született improvizáló vagy, a szakállas az asztal túloldalán öngyilkos tekintettel maga elé meredve kel fel a székéből és ablak híján inkább távozik az irodából, te meg ott ülsz, mint egy idióta, és mielőtt időpontot foglalnál az alvilágban, valamelyik alul fizetett, de lelkes - vagy csak szimplán rosszindulatú - mentős vissza hoz az életbe, hogy ott folytasd, ahol... nem szeretnéd.

A gyerekek nevében nem tudok nyilatkozni, de felnőttként biztos ti is voltatok már olyan szituációkban, hogy valamilyen oknál fogva, leginkább a hülye gyereked miatt behívtak a suliba és bár kölyökként valaha te is megjártad már azt a helyiséget - ami azóta sem változott semmit -, csak ilyenkor tűnik fel, hogy a szemben lévő fickó pont olyan kettyós a maga macska imádatával, mint, amilyen hülyének a te gyereked akarja beállítani. Mondjuk szokás is mondani, hogy két dudás nem fér meg egy csárdásban, és tekintve, hogy ő ebből él... nyilván a gyereked fogja kipécézni. Macskák mindenütt, de tényleg! Még az íróasztalon lévő hógömbben is ott pucsít egy szőrcsomó. Mégis mióta szeretik a macskák a havat?! Pennywiseval a csatornában nem érezném magam ennyire kényelmetlenül, mint most ezen a bíbor színű, bársony széken. Csak akkor jutnak el szavai hozzám, fejemben túl harsány gondolataim közt, mikor a naptár mögé húzza lassan a már félig elégett, egykor egy ülő macskát ábrázoló, illatos gyertyát.
- Mr. Hemlock, van sejtése miért hívtam ma be? - kérdezte az asztal másik felén ülő fekete, idős fickó, aki tekintve, hogy már az utolsó éveimben is ezt az irodát lakta, lehetett vagy 80 éves, ha nem több, de a sok hurka rajta mindezt egész szépen elrejtette, csupán rosszul bemosott, szürkés, fehér haja árulkodott róla, hogy talán már az utolsókat rúgja.
- Lucyról beszélt a telefonban, szóval gondolom csinált valami kis csintalanságot, ami miatt majd a sarokba kell állítanom odahaza és... - be se fejezhetem  a rizsázást, amit csak azért nyomok, hogy ne kelljen szembesülnöm megint azzal a hosszas monológgal, amiben azt ecseteli, hogy mennyire szarul végzem a dolgom, és hogy jó lenne, ha rendbe szedném a kölyköket, mert különben a következő, akikkel tárgyalhatok majd a gyámhatóság lesz.
- Kis csintalanságot?! Lucy ma eltörte egy diáktársa orrát, miután arcon vágta egy tálcával az ebédlőben! - förmedt rám, mintha én tehetnék róla, hogy ilyen jó minőségű kajás tálcájuk van. Nem, hogy még örülne is neki. - Tudja, hogy hívják az osztálytársai?! Lucyfernek! - emelte fel hangját, bár őszintén a macskás mániájával jobban megijeszt, mint azzal, ahogy üvöltözés közben, úgy szorulnak álla alatt a hurkák, mint azoknál az aranyos baby fókáknál, mikor nyakig behúzzák a fejüket.
- Hát ez nem vall rá. - állapítom meg kissé csalódottan csóválva fejem, hiszen Lucy, tekintve a helyzetünket, sosem áldozná be a kaját - pláne, ha főtt -, hogy valakit elverjen a tálcájával.
- Nem? - kérdezte erőltetett higgadtsággal, mint, aki már is feladta volna, hogy felvilágosítsa a hülye gyerek, hülye apját a kellemetlen szituációról. Még a székébe is vissza helyezte hátsóját, amit hallva a szék szenvedett meg a súlya alatt. - Tudja, minden tiszteletem és elismerésem, hogy egyedül neveli a gyerekeket, de lássa be, hogy vannak problémáik és segítségre van szükségük. - kezdett bele már is a kioktató anyagába, vagy csak finoman burkolva közli, hogy már jelentette is a gyámhivatalnál? Nincs ebben semmi tisztelet, éppen csak nem döntött fel székestül a száj szagának széllökésével, és ha igazán elismerné, nem zaklatna ilyesmikkel, én meg dolgozhatnék nyugiban, ahelyett, hogy itt ülök. Nem reflektálok, mert már megjártuk egyszer ezen köröket. Nem is vagyunk jóban, csak elviseljük egymást.
- Roman, az istenszerelmére! Maga szerint ez így rendjén van?? Azt ne mondja nekem, hogy Lucy odahaza egy kis angyal! - vont kérdőre, mialatt én a szék karfáján lévő cérnát húzkodtam, amolyan tüntető jelleggel, hogy most már pedig néma duzzogásba fojtom gondolataim, semmint, hogy megosszam vele. Persze, azért meg kell húzni a határokat, így némi hatásszünetet követően, mint, aki csak azon töprengett volt-e valaha probléma a kislányával, megszólalok végül.
- Nem különösebben van vele otthon probléma. - füllentem, mert ami azt illeti...
Nehéz is úgy megtalálni a megoldást, ha egyik fél sem enged az igazából. Tudtam jól, hogy a dagi boss még korán sem adta fel. Lucy most megúszta, bár jó pár napra ki lett csapva meg nem értett kis zsenikém, de nem aggódom, talpra esett kislány. Megmutattam neki, hogy sefteljen sulin kívül, szóval nem fog unatkozni. De mindenesetre a házi készítésű számszeríját büntetésből elkobzom tőle. Hát azért még is csak meg kell fegyelmezni őket valahogy. Nem baj, ha hibáznak, míg le nem buknak. Ismered a mondást. Ne vigyél kést a bajvívásra. Csak ha elrejted.
Senki sem tökéletes, ezt pedig én sem várom el a kölykeimtől. Lehet, hogy egyiken, másikon mutatkoznak az antiszociális személyiségzavar apróbb jelei, illetve többjüknek elég bizarr gondolkodás módja van - a korai káros szenvedélyek megkezdéséről nem is beszélve -, de a maguk módján mind okos, talpraesett, és ennél több talán nem is kell ahhoz, hogy életben maradjanak ebben pokoli világban. Ha már az anyjuk ilyen faszán magára hagyta őket.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon részletes, és aprólékos előtörténetet olvashattam tőled, kifejezetten tetszik, hogy a munkád részleteit ennyire aprólékosan megismerhettem. Az nagyon hamar kiderült, hogy igazán a munkádnak élsz, elhivatott vagy a szakmád iránt, ami nagyon fontos ahhoz, hogy ennyire jól tudd végezni azt. Igazságügyi pszichológusként olyan ügyekkel és esetekkel találkozhatsz nap mint nap, amiről nekünk, egyszerű halandóknak fogalmunk sincs. Nagyon elhivatottnak és kitartónak kell lenned ahhoz, hogy ép ésszel képes legyél megbírkózni a munkád során tapasztalt néha igazán szörnyűségekkel.
Nem lehet egyszerű a munkádat összeegyeztetni a magánéleteddel, ami nem is csoda, hiszen szinte minden perced be van táblázva előre. Merész kijelentés lenne tőlem, hogy a munkád a szerelmed?
Néha azért engedj meg magadnak egy kis szórakozást és kikapcsolódást is.
Színt és rangot admintól kapsz, addig is foglalózz, vár rád New York.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!