Donde estas, donde estas, Yolanda Que paso, que paso, Yolanda
Valami átkozott fejfájással ébredtem és hirtelen a nevemet sem tudtam volna megmondani, csak azt, hogy kába voltam. A bolyhos kis pihe-puha ágyamat be tudtam azonosítani - szóval a szobámban voltunk, azaz a lakásomon, - ahogy azt is, hogy fájt valamim. Úgy mindenem. Fájt a fejem, fájt a karom és picit az oldalam is. Az is feltűnt, hogy nem vagyok egyedül, hanem valakit nagyon ölelgetek és oda vagyok bújva, így nem kis meglepettséggel és enyhe ijedtséggel ültem fel az ágyban, mintha rugók nyomtak volna fel, de szerencsére a pasast legalább ismertem. Britney dílere volt, akivel a múltkor lefeküdtem a szalonban. A gyanús csak az volt, hogy pucér voltam, így esélyes volt, hogy megint lefeküdtünk, főleg, hogy ő is pucér volt. De miért nem emlékszem, hogy mi is történt? Te jó isten! Csak nem be voltam drogozva, vagy csont részeg voltam? Pedig nem is drogozom és inni is alig szoktam, akkor meg mégis mi történhetett? És miért voltam megsérülve? Soha életemben nem szerettem a szado-mazo szexet, még részegen se vehetett rá!!! Inkább sanszos volt, hogy megint megtámadott valaki. De ha jól látom ő is meg volt sérülve és a ruháink... hol vannak a ruháink? Keresni kezdtem és az ágy tövében meg is találtam őket, de imitt-amott véresek voltak, így még inkább parázni kezdtem mi volt, hiszen én nem igen voltam sebes, csak imitt-amott, én inkább véraláfutásos voltam. Az egyik éjjeliszekrényen az illatgyertya tövében egy injekciót is találtam, amitől alaposan elsápadtam. Mégis mi volt itt tegnap este??? Óvatosan keltegetni kezdtem a téli álmot alvó medvét, de mivel láthatóan nem sikerült őt felkeltenem, így kicsit durvább eszközökhöz kellett folyamodnom: Elkezdtem rugdalni az oldalát. - Ébredj már az ég szerelmére!!!! - sipákoltam (férfi)szoprán hangon, mint a hisztis picsák, majd le is taszítottam az ágyról biztos, ami biztos, ha beveri a fejét, legalább észhez tér és talán ő emlékezni is fog. - Mi a frász történt itt köztünk és velünk? - kérdeztem még mindig sápadtan és magamra kaptam egy színes szemű macskafejekkel dekorált köntöst, mely combközépig ért nekem, deréknál megkötve pedig szépen kiemelte karcsú derekam. A köntös alól kiálló szépen ápolt, borotvált karcsú lábaim pedig még esztétikusak is voltak. Azért ezt az alkatot megirigyelhetné néhány nő, noha elérhetnék ők is, ha tennének érte. Kócos hajammal és sápadt, hisztérikus tekintetemmel eléggé hajaztam egy kétségbeesett pincérnőre, aki nem tudtam éppen melyik vendége ágyában ébredt, ki volt az, akinek éppen sikerült elcsábítania. Noha én pontosan tudtam ki volt a csábító, csak épp azt nem tudtam, hogy mi történt. Csípőre tettem kezeim és vádló, kérdő pillantást vettem a nehezen, de magához térő pasasra. - Gyerünk ember! Mondj már valamit az istenit! - kaptam kézfejem a homlokomra és ajkamba haraptam. - Nézz magadra! - intettem felé és itt most nem a lomposra gondoltam. - Ki tette ezt veled? Biztos nem voltam ilyen durva veled az ágyban! Miért véres a ruhád? És mi az a tű a szekrényen? Ugye nekem nem adtál be semmit? - fogtam a fejem. - Jesszusom... Mibe keveredtem már megint az este? - roskadtam le az ágy szélére a bolyhos takaróra.
Mióta Sweet Dreamsen élek nincs gondom az alvással, sőt, vannak napok, mikor alig várom, hogy a magam kis birodalmában találjam magam, ahol az van, amit én akarok. Nem vagyok a függője, de e nélkül aludni már nem biztos, hogy tudnék. Így meg kipihenten, néha kissé fejfájósan, de jól ébredek. Na ez a nap most viszont kivétel volt. A távolból észleltem valami nyűglődést, mert a szer sem tarthat örökké, így a saját birodalmam falai is halványodni kezdenek, miközben már órák óta döglünk a tengerparton Juliannel pucéran kezünkben egy-egy sörrel, szánkban cigivel, és az égadta mindenféle gond nélkül. Gondoltam elég sok időt kapott, hogy kipihenje magát, és hát béke kötés címén amúgy is kijár a több menet, szóval felkönyököltem és elpöcköltem a cigit, majd felé fordultam. - Na még egy menet? - mosolyodtam el szélesen bajszom alatt, miközben ő hunyorogva a naptól próbált rám nézni. Végül ő is felkönyökölt a homokban, amit jó jelnek vettem. A cigit is kivette a szájából és szintén elpöckölte, majd rám nézett. Aztán olyan istenes megfejelt, hogy biztosra veszem még az agyam is bukfencezett párat. A valóságban persze a padlóval találkozott kobakom, de a másnaposság sem segített éppenséggel a problémán. Hümmögtem is egy morgósat halkan, miközben egyenlőre csak próbáltam ráeszmélni, hogy fiú vagyok e vagy lány, közben pedig elég betépett, fél hulla pillázásokkal néztem fel a padlóról az éjjeli szekrényre, lévén, hogy fordultamban és estemben is hasra sikerült esnem. Kellett pár perc, míg elértek hozzám az ágy túloldalán lévő pánikoló kölyök hangja, és a tudatomig is eljusson, hogy a szekrény nem olyan, mint a minénk, ahogy a szoba illata és kinézete sem. Oké, tehát nem otthon vagyok. Előbb az ágy szélének matracába markolva húzom fel magam, a fényre fejfájósan szisszenve, majd éppen csak bele nem tenyerelve a használt tűbe az éjjelin tolom fel magam végül, hogy legalább az ágyra visszajussak. Mondjuk a nagy herce hurca ellenére, csak feltérdelek és felsőtestem dobom rá a puha ágyra, ami még mindig hívogat magához. Még elég bágyadtan, oldalt fordítva fejem néztem fel rá az ágyról, s bár először megválaszolni szándékoznám kérdését, végül elterelődik figyelmem a furcsa köntös láttán, amire össze is vonom szemöldökeim. - Doromboljak neked helyettük...? - dünnyögöm rá végül, majd szusszanok is egyet, mint aki már ettől a fél mondattól is kifáradt volna. Szidalmazónak ható feleselésére lenéztem magamra. Mármint fejem nem mozdítottam, csak az ágyon kinyújtva pihenő kézfejeimet emeltem meg. Jéé, tényleg kicsit foltos, véres, le van horzsolva... Biztos verekedtem. De még ezen gondolatokra is csak unottan pillogtam a sebekre, majd ismét fel rá. - Véres a ruhám...? - kérdek vissza még kábán, lebiggyesztett ajkakkal, de annyi lelkierőm már nincs, hogy akárcsak szemeimmel el is kezdjem keresni őket. A tű hallattán mondjuk valamivel élénkebb lettem, de csak pislogásilag. - Biztos nem... - motyogom, mert ugyan nem vagyok irigy, az egy adagnyi, és azért, ha Sweet dreamsről van szó... Végül elszánom magam és nagy nehezen, lomhábban, mint egy lajhár, felkelek a földről, amíg felem mászok az ágyra, és ott elvánszorgok mellé, és mellé dobom le magam. Pontosabban fejem a combja mellé az ágyra és úgy nézek fel rá. - Biztos csak bebasztál és dugtunk egyet... az nem a világvége... - vigyorodom el, egy kávé után meg majd még élettel telibben. Aztán ásítok is egyet hozzá. - Bááár az is lehet, hogy csak párnacsatáztunk éééés eldurvult a dolog... - viccelődöm, legalább is míg le nem esik mit mond. - Mi az hogy megint? Szóval volt már ilyen és mégis engem vádolsz..? - piszkálódom kicsit, noha láthatóan most nem erre lenne szüksége. Tüsi hajam csupasz combjához dörgölöm. - Jól van na... összeszedem magam mindjárt és kiderítjük kit ástunk el az éjjel... - poénkodom, mert csak nem műveltünk akkora faszságot. Legalább is remélem... Noha közben arra is rájövök, hogyha nyomozni akarunk a tegnapi után, akkor minden bizonnyal el kell innen mennünk, ami problémás... lévén, hogy véresek a ruháim. - Öhm... szóval az egyik nagy darab exedről nem maradt itt néhány holmi...? - pillogok fel rá zavartan.
Donde estas, donde estas, Yolanda Que paso, que paso, Yolanda
Szemeim forgattam komolytalan kérdésére, melyet valószínűleg a köntösöm váltott ki belőle és az ég felé meredtem, sóhajtottam, majd újra felé pillantottam, miközben elkezdte visszaküszködni magát az ágyra. De legalább már ébren van és ez is sokat számít. Biztosan idő kérdése és hamarosan elkezd magához térni. Ugye? Lassan, de biztosan ő is felfedezte magán a vér és a sebek jeleit, ahogy én is tettem, de azt is láttam, hogy elég nehezen tudatosodott benne minden. Még kicsit nehezen és lassan fogott az agya. - Nem, dehogy, csak tegnap leöntöttük paradicsomszósszal. Az istenit, szerinted? Nézd meg! - hisztiztem még mindig kissé kétségbeesetten. - Na és az ittas szextől nézünk ki így? Ne légy már ilyen idióta, vedd egy kicsit komolyabban a dolgokat - szidalmaztam, majd sóhajtottam egy kelletlent. A párnacsata kifejezés sem volt sokkal jobb kifejezés erre, így megint csak lemondóan morogtam valamit az orrom alatt. - Jó, hát tény, hogy elég sűrűn sérülök meg, de nem téged okollak, félre ne érts - emeltem fel kezem felé tartva, biztosítva róla, hogy nem őt akarom ezért okolni, csak lehet rosszul fejeztem ki magam. Jó érzés volt, ahogy combomnak dörgölődzött, bár szavai cseppet sem nyugtattak meg. Őszintén remélem, hogy senki sem halt meg miattunk. Vagy általunk. Nem voltam gyilkos típus, de ki tudja, lehet Mr. Dealer Bear megölt valakit. Végülis a szalonban azt mondta ölt már embert. Lehet be akarta bizonyítani az este, hogy nem csak kamuzott. Te jó isten... Kérdésére ismét csak sóhajtani tudok és azon gondolkodtam honnan jut eszébe ennyi hülyeség. Honnan lenne itt ruha számára? Csak a saját dolgaimat tároltam itthon. Nem tudtam neki mit adni, de tény, hogy véresen nem mehettem ki vele az utcára. - Tudod mit... vedd vissza a ruháidat és vidd el a kocsim. Csak... csak takard le az ülést - legyintgettem. Azért véres, koszos ruhákkal még se ülhet be csak úgy az ülésre. - Húzz rá valami zsákot. Menj haza, öltözz át, aztán gyere vissza - adtam át neki a zöld Ford Puma ST kulcsát. Legszívesebben én vezettem volna, de jelenleg elég rossz idegállapotban voltam és lehet nem lett volna okos dolog volán mögé ülnöm. Lehet neki se ilyen félkómásan, de inkább egyedül szenvedjen balesetet, mint úgy, hogy mellette ülök. A kocsin amúgy is volt biztosítás... Nekem még fürdenem kellett, bőrregenerálót fel kenni, sminkelni és a hajam is meg kellett csinálnom. - Meg fürödhetsz is addig. Én is azt fogom tenni. És el is kell készülnöm a napomhoz - sóhajtottam. - Még fürdenem kell, sminkelnem, krémeznem és a hajam is meg kell csinálnom. Egy pár óráig úgysem tehetem még ki a lábam a lakásból, szóval van időd összeszedni magad. Nekem úgyse két perc lesz, mire elkészülök, szóval van időd neked is észhez térni - simogattam meg arcát és nyomtam egy puszit a feje tetejére, majd vállon veregettem. Kimentem a nappaliba, hogy bevegyem az antidepresszánsokat, mielőtt még eret vágnék magamon. A nappali egyik fiókjából kivettem őket és egy-egy tablettát nyomtam ki, majd a Lamotrigine és Aripiprazole tablettákkal a kezemben átmentem a konyhába. Bevettem őket és kikerestem egy Red Bullt is a szekrényből, majd a pultnak dőlve felbontottam és belekortyoltam. Egyre azon gondolkodtam, hogy lehetek annyira peches, hogy mindig velem történik valami borzalom...
Nem mondanám, hogy józanságunkat illetően éppen egy szinten voltunk. De azért igyekeztem... Viszont így nehéz volt átéreznem a problémáját. Mondjuk szerintem józanul sem ment volna teljesen. Szerintem kicsit túl tolja. Na és ha agyonvertünk valakit. Biztos okunk volt rá... - Nem tudhatod.. Szexeltél már ittasan? Én igen, és sokkal rosszabb helyen és rosszabb állapotban ébredtem... - bólogatok piciket, de lassan, hogy lássa milyen komolyan mondom. Mondjuk nem tudom, hogy azt nem e álmodtam e, de attól még emlékszem a részletekre. Mármint a másnapból, mert ugye az előző estet nem firtattam igazán. - Persze, persze... most ezt mondod. - forgatom szemeim a mentségére, mondjuk én se gondolom annyira komolyan. Meg ha hibáztatna is... megérteném... de tényleg. - Áhá! Mondtam én! - bökök a két lába közé, majd kicsit feltornászva magam fel is rántom a köntösét legalább a hasáig és az egyik combja belső fele felé mutatok. - Az tuti én voltam, baby! - vigyorgom mutogatva a harapás nyomott, ami mondjuk nem vérzik, csak piros és nyoma van na. De tuti az enyém, mert a két szemfog sokkal jobban látszik. De aztán békén hagytam és igyekeztem komolyan állni a dolgokhoz. Felültem és elkapva a kulcsot még majdnem meg is köszöntem, hogy ilyen kis cuki, aztán rájöttem, hogy nope, ez így nem fog működni. Én nem, nem azért, mert túl csajos a kocsija. - Neeeem, nem, nem, nem. Ez egy kurva rossz ötlet... - csóválom a fejem, és annyira komolyan gondolom, hogy a kulcsot is leteszem az injekciós tű mellé az éjjelire. - Nem mehetek haza. Főleg nem így. Ha csak véres lenne a ruhám se volna jó ötlet, de ha Julian meglátja, hogy full más kocsival megyek haza, ráadásul félig kupán verve, másnaposan, kikapja a belem és azzal akaszt fel, sity-suty. A-a... Nem kockáztatok. - emelem fel most én felé a kezeim. Mondjuk nem feltétlen emiatt nem. De így nyilván esélyem se volna kimagyarázni a helyzetet, ami amúgy nem tagadnék le, csak hát... nehéz volna úgy megértetni vele, hogy őt szeretem, miközben eljárogatok. Bár tény, hogy a kamerás húzása után elég féltékeny típus és kinézem belőle, hogy még az esküvő előtt bedilizzen és ketrecbe zárjon, mint abban a sorozatban. Azt viszont fájó képpel hallgattam végig míg felsorolta miket művel magával, amit férfi létére megspórolhatna, sőt 4 perc alatt letudhatna. - Vagy inkább csak zuhizz le, nyírd le a fölös hajad és többé nem kell fél napokat ezzel szarakodnod... Több időd jutna rám... - bökök magamra, mielőtt megsértődne, mert nem a külsejével van bajom, hanem az idővel, amit beleöl. Szemeim forgatva hagyom, hogy addig is felfrissítse magát, nem avatkozom bele miket szed, hiszen... ő sem rugdalt ki, mert drogozom. Ellenben, amíg ő a konyhában volt, gondoltam, addig legalább könnyítek magamon, meg megpróbálok kezdeni magammal valamit, hogy még véres ruhában is kinézzek valahogy, s ne úgy, mint egy lepukkant csöves sorozatgyilkos, akin már kétszer átment a kukás kocsi. De ahogy beléptem, nos nagyon pisiléshez sem volt kedvem. Neeem, nem a rózsaszín verte ki a biztosítékot. Keltem már másnaposan a lányaim egyikének fürdőszobájában. A gond egészen más volt. El is kezdtem masszírozni az orrnyergem, mert ha az emlék vesztéstől kiakadt, akkor, ami idebent várja, hogy ki fogja borítani. Édes faszom... Az eszembe sem jut, hogy magára hagyjam ezzel a nem olyan kis problémával, pedig azt kéne tennem. De nem vinne rá a lélek. Szóval végig dörgölve arcom csoszogok ki hozzá a konyhába és lépek elé, majd mintha minden a lenagyobb rendben volna, át is karolom a derekát és nyomok egy csókot ajkaira. - Édesem... - nyomtam egy újabb csókot ajkaira. - Van egy hulla a fürdőszobában. - pillogtam rá, adva némi időt, hogy feldolgozza a mondadóm, remélve, hogy nem köp arcon az energiaitallal. - De ne aggódj, ha van baltád vagy fűrészed, megoldom én pikk pakk... - markoltam a végén a fenekébe. De végül elengedtem és pánikja közben vagy anélkül, de karon ragadtam és elindultam vele a fürdőbe, hogy ő is felmérje, hogy a probléma picit nagyobb, mint gondoltuk. Hé, ez már nekem is gond, hiszen rendőrnek készülök. Valóban ott ült a zuhanyzó sarkában, felhúzott lábakkal egy fickó, szemlátomást mozdulatlanul. Felhúzott lábai előtt összevoltak szigszalagozva kezei, bevolt ragasztva szája, és mivel full pucér volt látható volt, hogy rajta is vannak sérülések. Többe között vérzett az orra is, és a homloka is, noha már csak megszáradt vér volt rajta. Fején volt egy cica füles pánt, amihez tartozott egy szívecskés nyakörv, és ami azt illeti egy bolyhos macska farok is, deee... láthatóan nem a felcsatolhatós, hanem a feldugós... Nem tudom, hogy Liam miként reagálta le, de a hangunkra vagy hangzavarra a fickó is magához tért és bár be volt ragasztva a szája és a keze is, sőt a bokájánál is össze volt ragasztó szalagozva, csak az már kicsit szét jött, elkezdett mocorogni, meg "kiabálni", szóval.. bepánikolt. - Ó, hát akkor... még is csak él... - sóhajtok kicsit megkönnyebbülve, mert akkor még sem kell feldarabolni és kilóra eladni.
Donde estas, donde estas, Yolanda Que paso, que paso, Yolanda
- C... áh... - legyintettem, hogy a helyzet reménytelen. Nem lehet rá számítani. Csak a hülyeségeit fújja. Persze, hogy nem szexeltem még részegen. Józanul se viszem túlzásba, nem még részegen. Nem is szoktam lerészegedni... inni se nagyon iszok, ha iszok is, mértékkel. De akkor sem hiszem, hogy részegen szexelnék, olyan rossz körülmények között ébrednék. Nem egy sarki kocsmában részegedek le, mint ő... Megdöbbenve néztem, amint fellibbenti a köntösömet és el is vörösödöm kicsit, ahogy óbégat és mutogat. Épp azon gondolkodtam, hogy nyakon vágom, amikor magától is abbahagyta a hülyeséget és megpróbált komolyan hozzáállni a dolgokhoz, amit tudtam értékelni. Végre mintha ő is megpróbálta volna komolyan venni a szituációt, ami miatt én már percek óta sipákolok. Még a kocsim is kockára tettem volna, ám a reakcióján akaratlanul is jót nevettem. Szegény fiú, hogy összecsinálta magát a párja reakciójának gondolatára. Istenkém, de cuki volt. Kuncogtam még egy sort, majd fejem csóválva mosolyogtam rá, hogy aztán felvilágosítsam róla mennyit kell majd várnia rám, hisz millió dolgom van még, mielőtt úgy érezném kiléphetek az utcára. Grimaszoltam a megjegyzésére. - Tipikus férfi... - sóhajtottam. - Öt perc tusolás, amit egybekötsz a pisiléssel, utána beletúrsz a hajadba, majd befújsz egy kis dezodort és melegítőben elmész gyrost enni... - mondtam pimaszul, bár valóban ez volt róla a képem a hallottak alapján. Aztán lehet csak én voltam túl ítélkező. Már a konyhában iszogattam az energialöttyömet, amikor Romee visszajött és átölelve megcsókolt, amit viszonoztam is, bár kicsit váratlanul ért. De jól esett. Viszonoztam a második csókot is, majd jót kacagtam megjegyzésén. - Persze, hulla, igen. Csak ijesztegetni próbálsz, mert a múltkor nem hittem el neked, hogy öltél embert. Azért engem sem lehet csak úgy hülyének nézni. Nem vagyok lüke - nyújtottam nyelvet. - Jól van, na, megyek már, de hadd igyam már meg ezt a vacakot - ráztam le magamról kicsit, hogy nyugiban meg tudjam inni a maradék energia italom, majd mikor ez megtörtént, kidobtam a dobozt és követtem. - Nem vagy vicces, ugye tudod? - kérdeztem a fürdőszoba felé menet. - Főleg ez a baltás vicced. Nem szeretem, ha viccet akarnak csinálni belőlem... tudom, hogy kicsit naiv vagyok, meg minden, de na... Elértük a fürdőszobát, ám a látvány eléggé lesokkolt és azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Te jó ég, mi történt itt a lakásomban az este? Mi folyik itt? Mikor a hulla megmozdult, szinte sokkot kaptam és rémülten sikoltva elájultam. Reméltem, Romee elkapott engem...
Szépen vagyunk... Én itt igyekszem biztonságba tudni magunk - jó, főleg magam -, erre ő ki nevet. Látszik, hogy nem ismeri Juliant. Pedig eszembe jutott, hogy meghívom az esküvőre, mert az ex szeretők közt is volt, aki simán rábólintott, de nem tudom mennyire volna ez kedves gesztus, abból a szempontból, hogy hát... szóval van ez a helyzet. De akkor már kölcsön kenyér visszajár, nemde? Én is vissza piszkeráltam kicsit. - Pimaszkodj csak, de eddig panaszra nem volt okod... - emelgettem huncutúl szemöldökeim, elvégre, ki tudja, ha másképp tennék is örülne e nekem. Nem elég a szép pofi, azért ahhoz ma már sokat hozzá kell tenni, hogy eljussatok az ágyig, vagy az mi esetünkben a fodrász asztalig. De a poénkodást követően nekem is rá kellett döbbennem a fürdőbe távozásomkor, hogy kicsivel komolyabb problémával állunk szembe. Szóval némi tétovázást követően a királylány után mentem a konyhába és próbáltam relax módban előadni, hogy némi hulla problémával állunk szembe, amihez ő nyilván nincs hozzá szokva, így vállalom a test eltüntetését némi segítséggel. - Hogy miii?? - paskoltam a fenekére finoman, némi sértettséggel arcomon, ami persze csak poén volt. Ilyesmin nem fogok megsértődni. - Egy szóval sem mondtam, hogy én öltem meg. Csak, hogy segítek eltüntetni, mint egy elütött döglött állatot... vagy embert. Egy kutya... - vonok vállat, de nem húzom sokáig az időt, hanem oda vezetem, mégha ő nem is követ egyből. Ezek után még is azt gondoltam, jobban fogja viselni majd a látványt, elvégre semmi komoly, nem sok a vér, nincsenek szanaszét hordva a végtagok, meg a belső szervei, csak egy hulla. De nem. Elég rosszul viselte. Főleg, mikor kiderült, hogy még él. Jóó, az első pár másodpercben én is megijedtem, mert hát... mindenki tudja milyen az, ha valaki holtában is él, de kiderült, hogy vaklárma, csak rosszul ítéltem meg a helyzetet. A sikoltására is összerezzentem, de az utolsó pillanatban azért elkaptam. Édes istenem, hát mindent nekem kell csinálnom? Totál másnapos vagyok, és hármunk közül még is nekem kell a legjózanabbul viselkednem? Ez azért nem fair. Nem volt nehéz, meg az ágy sem volt messze, lévén, hogy a fürdőre nyílt, szóval szépen vissza fektettem oda és reméltem, hogy azért nagyobb baja nem esett egy kis ijedségen kívül. A fickó továbbra is pánikolt, bár hála égnek nem olyan hangosan a száján lévő ragasztó szalag miatt, de azért idegesítő volt ez így egyszerre. Őszintén szólva jobb lett volna, ha halott lenne, mert ki tudja miket tettünk, amik miatt feljelenthetne, bosszút állhatna és mi meg így lényegében csak várnánk ölbe tett kézzel. De nem jövök fel a dologgal, mert Liam biztos visszaájulna. Nem is tenném ki ekkora stressznek és egy ilyen életre szóló rossz élménynek. A fickó is elhallgat egy idő után, gondolom feladja a dolgot, velem amúgysem menne semmire, én pedig elkezdem simogatni Liam arcát, buksiját, hogy felébresszem. - Ne máár, most ébredtél... tessék felkelni... Gyerüünk... van pár dolog, amit elkéne intézni... hallod? - simizem, míg végül a füléhez nem hajolok és bele nem suttogok. - Ne akard, hogy tágítás nélkül küldjem be a répát az egér lyukba... - vigyorodom el.
Donde estas, donde estas, Yolanda Que paso, que paso, Yolanda
Kezdetben hitetlen voltam, biztosra vettem, hogy hülyéskedik, éppen ezért nem is siettem túlzottan a fürdőszobába. Úgy voltam vele kellően ráérünk, hiszen úgy sincs ott semmi, ám tévedtem és ez a tévedésem oda vezetett, hogy rémületemben elájultam. Észhez sem nagyon akartam térni, csak mikor már nagyon magyarázott és mintha csak kiesett volna nekem az előbbi, lassan átöleltem a nyakát. - Csak még egy kicsit drágám, légyszi... - motyogtam, majd meghallottam, hogy csengettek. Akkor már azért kicsit élénkebb lettem és felültem az ágyon, de csak hanyagul. - Az istenit... egy cseszett zombi van a fürdőszobámban! - morogtam. - Csinálj vele valamit, én vissza nem megyek! - intettem elutasítóan. - Üsd le és hajítsd bele a folyóba. Vagy rejtsd el egy konténerbe, majd az égetőben odaveszik! Ismét meghallottam a csengőt, ekkor Romee felé fordultam. - Ez a unokabátyám lesz. El is felejtettem, hogy megbeszéltük, hogy beugrik ma hozzám és hoz nekem néhány süteményt. Ahhh és még el sem tudtam készülni. Mindegy, nem számít. Öööööö... menj ki te és vedd el tőle. Aztán rázd le valahogy. Nem vagyok itthon. Nem engedhetjük be úgy, hogy a pasas még itt van! - mutogattam bepánikolva a fürdőszoba felé, miközben odakinn állt az öltönyös az ajtóban és megint megnyomta a csengőt. Mert bizony a férfin öltöny volt és a lakás ajtajában toporgott, ugyanis odakintről a Dodge szélvédőjén át látta a fényeket, melyek az én lakásomból szűrődtek ki. Első gyanúja az volt, hogy visszaaludtam, így nem igen csinált belőle ügyet, bár furcsálta, hogy még a harmadik csengő után sem nyitottam ki az ajtót. A kezében egy szatyor volt, melyben több sütemény is pihent és rám várt hungarocel dobozban. A probléma az volt, hogy én is kapcsoltam, hogy Romee cimborámon nem volt ruha így szólnia sem kellett, végül én is beláttam, hogy nem lett volna szerencsés, ha pucéran nyit ajtót a férfinak. Addig addig beszélgettünk, míg az unokabátyám meg nem kísérelt bejönni, az ajtó pedig bizony nem volt kulcsra zárva, így végül bejött, majd becsukta maga után az ajtót. - Halihooo, Liam?! Csak nem visszaaludtál? - kérdezte a hang, majd elindult a szobánk felé. - Csengethetek én itt, ha te durmolsz - nevetett. - Az égre, bújj már be a takaró alá! - löktem el az ágyon, majd betakartam. Épp időben, mert a férfi be is toppant, de meg is illetődött és egy pillanatra el is takarta a szemeit enyhe pírral, majd ki is el is vette a kezét, mikor megbizonyosodott róla, hogy én fel vagyok öltözve, a kalandom pedig be volt takarózva. - O, Terry, szia - motyogtam zavartan. - Am... nem. Mentem volna, csak mi még itt... - vörösödtem. - Ah, nem, semmi, csak akkor félre értettem a helyzetet. Nincs semmi gond - mentegetőzött. - Roman, ő az unokabátyám. Dr. Terry Scott. Terry, ő pedig itt Roman Hemlock. A... a párom. - Szia! - intett neki Terry, de érezhetően kicsit feszengett. - Hívj csak Terrynek. Örülök. Mikor Roman visszaüdvözölte, akkor kapta fel Terry a fejét. A hang. Az arc. - Áh, szóval te vagy Joseph páciense. Akkor azért voltál nekem ennyire ismerős. A halott hasonmásodnak sokkal hosszabb volt a haja és kicsit elegánsabb is volt. Nameg talán nagyon picit soványabb volt az arca... - A mi? - kérdeztem sokkot kapva. - Még egy hulla? És ő? Mi? - Igen. Két napja akadtunk rá egy panelban. Leszúrták. Szinte szakasztott úgy nézett ki, mint a párod, csak hosszabb hajjal, elegáns ruha, kipofozva. De várj, mi az, hogy még egy? - Áh, semmi, csak... a hírekben is tudod minden nap olvasni ilyet. Reggel jött velem szemben egy cikk, mikor energiáztam. Izé... el is felejtettem mondani... - fordultam Roman felé. - Terry FBI ügynök... gyilkossági nyomozó.
Nem éppen így terveztem a mai napot, bár sanszos, hogy a tegnapit se. Egy dolog, hogy sokáig el vagyok otthonról, de az általában este és hajnali órákban történik. Most meg szinte biztos, hogy minimum egy félnapot elbaszok ezzel az egésszel, ha nem egy egészet. Aztán még majd menjek haza így, véres ruhákkal. Szinte látom, ahogy Julian elektromos nyakörvet rak a nyakamba... vagy sokkal rosszabb helyre, és kamerán figyeli majd minden lépésem, hogyha egy rossz mozdulatom is lesz, kirázza belőlem az életet is. Picsába Roman, hogy történhetett ez meg...? Megígérném magamnak - már nem először - hogy jó útra térek, többet nem dugok félre, de... ismerem magam. Lehet visszakéne mennem ahhoz a szociopata orvoshoz és kérni tőle valami potencia csökkentőt. Ó, baszki, és még csak most jön a tavasz... - Nem, ébresztő, baby, mert engem is agyonvernek otthon, és a kísértetemmel már nem foglak tudni megtömködni... ébredj... - nyomtam egy csókot a homlokára, és átölelve háát... nem ringattam, inkább karjaimban lökdöstem és dörzsöltem a hátát, hogy felébredjen. Ugyan nem ezeknek köszönhetően, de legalább felébredt. Összevont szemöldökkel néztem előbb az ajtó irányába, majd rá. Ahhoz képest, hogy legutóbb még rám lett szólva, hogy ne káromkodjak, neki most majdnem minden második mondatában káromkodás volt. Még ha szebben is fogalmazott néha. És ha még a káromkodásra nem is vontam volna fel szemöldököm, az utána lévők is alaposan megleptek. Mégha csak viccelt volna is, mégha csak én mondanám is. - Liam! - szóltam rá figyelmeztetően, bár egyik ötletét sem elvetve, mert jelen helyzetben, vagy megöljük, vagy ő börtönbe kerül és élvezheti, hogy mindenki seggbekukizza, én meg mehetek a villamosszékbe, azontúl, hogy rendőr a büdös életbe nem leszek... Utána már csak amiatt nézek rá hitetlenkedve, mert elfeledkezett arról, hogy ma ide jön a tudom is én kije. Ha én tudom, hogy Julian látogat aznap a bárba, biztos, hogy előtte nem tömködök a raktárban, nehogy nyoma maradjon. Erre mi meg most... szanaszét vagyunk verve, véres ruhák a földön, tű az éjjelin, és egy félhulla a fürdőben. Lehetne még ennél is rosszabb...? Vagy pont most szóltam el magam?! - V-vegyem el tőle? Egy szál pöcsben? Full idegenként...? - pillogok rá, mert azért ennél most többet vártam tőle. De neki is leesik, hogy ez most nem opció. Még csak az kéne, hogy kiderüljön, már az ajtón túli fickó is meg volt, erre most Liamet is próbálgatom. Na az volna a hab a tortán. Nem sok időnk volt kitalálni mi legyen, én pedig kis híján lefagytam, mikor meghallottam csukódni - nem, nem nyitódni - az ajtót. Ó, bazd meg! Liamre néztem, majd az említett fekvő alkalmatosságra. Még csak mozdultam, mikor ő taszított rajta egyet, de legalább el lett takarva időben a lompos. Nem mintha annyira szégyenlős lennék... Őszintén szólva nem tudom mit vártam. Liam is elég különc, de a rokona se épp egy átlag pali. Mármint külsőleg semmi újdonság - bár morognék, ha már nem barátkoztam volna meg az öltönnyel -, de mi ez a személyiség? Dominancia...? Legalább nem kell aggódnom, hogy valaki átveszi a vezető szerepét. Bááár... most lehet örültem volna. Mosolyogva odabicentettem, már ülve az ágytámlának dőlve, takaróval az ölemben, hogy semmi ne látszódjon ki, ami zavarba hozna... akárkit. - Igen, éppen a második menethez készültünk... - szóval zavarsz öreg, nincs rád időnk. El is néztem Liam felé összeszorítva ajkaim, hogy sürgesse meg a rokonát, mert bajok lesznek itt. Ugyanis a zombik is tud hangot adni. A felfogásom nem a leggyorsabb - ez mondjuk eddig is így volt - de azért szép lassan leestek a dolgok ám. - Doktor?! - lepődtem meg, és őszintén szólva hatalmas nagy kő esett le a szívemről. Még csak nem is ügyvéd, hogy köze legyen a gyilkossági ügyhöz. Hát ez fasza. Fel is ugrom, zavar ide vagy oda és barátságosan kezet nyújtok. Pucéran. Igen, és akkor? Férfiak közt vagyunk, nem? Csupán akkor fordultam kissé hitetlenkedve Liam felé, mikor párjaként mutatott be. Ismerve magam, ez előbb vagy utóbb nekem problémám lesz. De most már mit tiltakozzak...? Gyanús volna. Nem csak Liam, először én sem értettem miről beszél, sőt, hirtelen arra asszociáltam, hogy annak a szadi orvosnak a kollégája, elvégre orvos. Majdnem el is kezdett felmenni az agyvizem. - Hasonmásom. Hát jah... manapság egyre több van belőlem... - poénkodom, báár... tekintve, hogy már kevertek össze mással, a fasz tudja... Ami a hullát illeti, nekem ahhoz semmi közöm. Mármint az övéhez, ehhez, majd biztos lesz. - Igazából még jó is, hogy itt vagy, mert segíthetnél valamiben... - felelem, ha már itt van, legyen belőle haszon, nem? A dokik értenek a hullák dolgaihoz. Még szerencse, hogy Liam idő közben felvilágosított róla, hogy hát... igen, lehet még rosszabb a nap. Nem mondom, hogy nem jelent meg mindezek tudatában egy-két verejték csepp a homlokomon, mert azért néhány méterre egy nyomozó egy félhullától, amihez közünk van, ez... elég nagy szopás. - Ó... - inkább vicsor, mint sem mosolyra húznám ajkaim, miközben magamban inkább azt kívánom, bár menne már a faszba el innen, bedugott fülekkel, metált hallgatva és vissza se nézve. Komoly késztetést éreztem rá, hogy most hagyjam itt Liamet a szarban, az se érdekel, ha pucér vagyok, dehogy erre én még rábaszok... - Fasza... - nézek sokat mondó lapos pillantásokat vetve Liam felé. Akkor most még az sem jöhet szóba, hogy őt is a másik mellé áldozzuk. Egy FBI-ost biztos keresnének. Kurva jó... Faszért nem marad a családban a fodrász szakma... De sürget az idő, és örülhetünk, ha se a tű, se a véres cuccok nem szúrnak neki szemet, ezért egy mozdulattal, ki is kapom a kezéből a zacsit, ráhajítom az ágyra, őt meg vállánál fogva megfordítom, hogy elindulhassak vele kifelé. És akkor... - Segítsééég!! Segítsen kérem! - kezdett ordítozni az a hülye, aki valahogy megszabadult a száján lévő ragasztó szalagtól is. Valszeg ezért volt ennyi ideig kussban. Na és az ilyen pillanatokat tudom egyre kevésbé kontrolálni, hála annak a majomnak a laborban. Morogtam egyet halkan, vállait elengedtem, miután visszafordítottam a szoba felé és kikapva pisztolyát - ha nála volt - taszítottam egyet rajta és behúztam gyorsan a szoba ajtaját. - Jó, akkor senki nem megy sehová, amíg el nem intézzük ezt úgy, hogy senki ne kerüljön börtönbe! - morogtam idegesen, mert hogy itt most nem lesz lesittelés, meg ilyenek. Az lesz, amit én mondok, úgy ahogy én mondom. - És ha bármivel próbálkozol, de tényleg akármivel, öregem, kinyírlak! - néztem Terryre.
Donde estas, donde estas, Yolanda Que paso, que paso, Yolanda
Roman megjegyzése érezhetően feszültté tette Terryt, aki bár sejtette, hogy neki itt most nincs helye, mégse indult el és hagyta magára a párt. Talán mert nagyon zavarban volt, vagy valami belső megérzés meggátolta benne. Távozás helyett csak feszülten mosolygott egyet. - Pszichológus doktorim van - bólintott, noha nem ő volt a legjobb és legélesebb eszű dilidoki. Talán családi vonás volt a lassú felfogás és a kissé bugyuta viselkedés. Az FBI-os arca hol fehér volt, hol vörös, amikor Romee pucéran elé állt és kezet nyújtott neki, de kezet fogott vele. Valahogy nehezemre esett elhinni, hogy mindez megtörténik velem. A hitetlenségem csak fokozódott, amikor Terry arról kezdett beszélni, hogy meghalt valaki, aki pont úgy nézett ki, mint a bűntársam. Ő meg még csak nem is tiltakozott? Mégis mi folyik itt? Mibe keveredtem? Jobb lenne minél hamarabb pontot tenni ennek a napnak a végére, mielőtt még valami nagy csúnyaságra derülne fény. A zombinknál is nagyobb csúnyaságra. Mégis kivel bújtam én ágyba? Jogos. Végülis tudtam, hogy valami bűnöző.... - Segíteni? Miben? Nézd öreg, mi Liammel rokonok vagyunk és nem kéne... - pillantott hitetlenkedve felé, talán erősen félre értve Roman szándékait, amíg hirtelen el nem hallgatott, amikor megtudta, hogy FBI-os. Szerintem Terry kezdte érteni, hogy itt valami nagy zűr van, főleg, mikor Roman ki akarta tessékelni, csakhogy... Igen... Akkor felbukkant a hulla, aki már jóval elevenebb volt. Hát nem kicsit kezdtem én is pánikba esni és idegeskedni, hogy mi lesz ennek a vége, főleg, mikor Roman elvette Terry szolgálati pisztolyát és azzal kezdett minket fenyegetni. A döbbenettől még Terry is elfelejtette, hogy sosem tölti meg lőszerrel, tehát a tár teljesen üres volt. Mind a ketten kezünk feltartva álltunk meg Roman előtt és hol egymást, hol őt, hol az élőhalottat bámultuk és próbáltuk kitalálni most mi lesz. Mert hát most mi lesz? Mi fog történni? Mit fog Roman csinálni? És a hulla? És miként tudunk ebből a helyzetből úgy kimászni, hogy mindenki jól járjon vele? Az biztos, hogy ezután a nap után ötször is meg fogom gondolni szóba álljak-e Romannel. - Oké... biztos meg tudjuk beszélni. Csak ne hirtelenkedjen el semmit. Mindenre van megoldás - mondta Terry a maga sablon szövegét. - Nem kell börtönbe kerülnie senkinek, végül is senki sem halt meg, nem? Csak tegye le a pisztolyt és beszéljük meg. - Miért mindig velem történik ennyi őrültség... - motyogtam.
Elbaszott egy nap ez is, mint a legtöbb. Nem mondom, hogy nincsenek elég csúnya hibáim, de én tényleg próbálok jobb ember lenni. Már az kész horror, hogy milyen nehezen jutottam el az akadémiának jelentkezéséig. Most meg, hogy így is minden hajszálon függ, még ez is... Felakartam hagyni én ezzel az egészségtelen hobbimmal - függőségnek azért nem nevezném -, de egyenlőre még nem megy. Biztos a karma lépett most közben. Így dugjon félre az ember. Viszont abban bízom, hogy az esküvő kellő löketet ad, hogy utána már rá se nézzek más férfiakra... vagy nőkre. Nem tudom miért attól az eseménytől várok csodát, de kell valami, ami határt húz. És inkább egy tortás, zenés, csókolózós ünnepség, mint, hogy Julian kiderítse, hogy már megint nem bírok magammal és odébb álljon. Mert szeretem. A látszat ellenére is. Nagyon. Ő is hibázik, én is... Csak félek, hogy én nem tudom meghozni ezt az áldozatot... Liammel épp elég kellemetlen volt már a szitu, még igazán ki sem találtunk rá semmit, mikor még a rokona is megjelent. S ha ez még nem elég, kiderül, hogy FBI-os. Kurva jó... hát szophatnánk ennél is jobban? Alapvetően lett volna még egy gyenge, vékony idegszálam, hogy legalább látszatát keltsem, hogy nem fogok robbanni, de Seby fiú óta, nem tudok megálljt mondani magamnak, ha túl váratlanul ér túl nagy stressz. Depresszió? Az nincs már. De a távoztam óta már megkockáztatom, hogy tényleg vannak dühkitöréseim és érzelmi kirohanásaim, amik általában... negatívumként csapódnak le rám és másokra is. Mint mondjuk most. Nem elég a baj, még a zombink is kiabálni kezd és dörömbölni fejével a fürdő ajtón, hiszen keze és lába még mindig megkötözve, csak már tudja hallatni hangját. Nem a legjobb módon, de pánikba esem, és persze egyből fegyver után nyúlok, ami hála égnek van is a pasasnál. Sütivel még sem fojthatom meg. Liamet nem akarom bántani - meg alapból a fickót sem - de idegességemben még a kölyökre is ráfogom egyszer a pisztolyt. Aztán persze egyből vissza is irányítom a másikra. Nem mintha már így is elég ne néznénk ki elég őrülten, de képzelem milyen látványt nyújthatok pucéran egy fegyverrel sakkban tartva a másik kettőt, míg a harmadik remélem betöri a kurva fejét és meghal. - Még nem... - felelem, mert ugyan nem tudom kit, de erős késztetést érzek rá, hogy kinyírjak valakit. Persze csak a kialakult helyzet végetti tehetetlenség beszél belőlem, és a düh, hogy egy pillanat alatt tönkre baszhatjuk az életem, és mind azt, amit eddig kiszenvedtem, azért, mert nem bírtam a farkam a nadrágomban tartani. Végül eldöntöm mi lesz, s hogy legalább kuss legyen, a fürdő ajtó felé irányítom a pisztolyt és megsaccolva, merre lehet a fickó feje, meghúzom a ravaszt. És semmi... Ezt nem hiszem el... Ha nem esik nekem a fickó - akinél szerintem amúgy simán erősebb vagyok - még a tárat is le ellenőrzöm. - Ez most komoly, baszod?! - mordulok rá, inkább hisztisen, de azért idegesen is. Aztán elhajítom, az ágyon is landol, és bár majd felrobbanok, veszek is egy gyilkos pillantást a lökött fickó felé, aki üres tárral jár, végül nem bántok senkit, hanem felszedem a földről a véres gatyám és jobb híján rágyújtok, hogy még véletlen se ő rájuk gyújtsam a lakást.
Donde estas, donde estas, Yolanda Que paso, que paso, Yolanda
Hála égnek, hogy ennyire előre látó és békeszerető vagyok, hogy szinte sose töltöm meg a pisztolyom. Végtére is még életemben nem használtam és nem is tervezem, szóval okom sincs rá, hogy megtöltsem, pont azért, mert ha esetleg valaki elvenné tőlem, akkor ő se tudja használni. Lőszer nélkül ugyanis nehéz. Megnyugodtam, hogy végül Roman is alább hagyott az agresszióval, majd jött egy kósza gondolat és odaléptem hozzá, átkaroltam a vállánál és finoman kitereltem őt, hagyva, hadd cigizzen. - Figyelj, cimbora. Ne stresszeld magad. Megoldjuk. Tudod, azt hiszem kölcsönösen ki tudjuk egymást segíteni. Neked most az kell, hogy elsikálja neked valaki ezt a ballépésedet, nekem pedig kell, hogy beszélgessek majd veled egy kicsit. Hasznos segítség lehetsz nekem még egy nyomozásom során. Te megúszod ezt a ballépésed, én pedig közelebb kerülök egy sorozatgyilkoshoz. Ne izgulj. Semmi nem lesz. Nem lesz hangfelvétel, se semmi. Nem is fogok semmi olyat kérdezni. Csak egy átlagos beszélgetés mondjuk egy kávézóban. A pasast a fürdőszobában pedig én elintézem neked, ne fájjon a fejed. Öltözz fel és elviszlek valameddig. Ahová kérded, ott kiteszlek. Csak kapd össze magad kicsit - megveregettem a vállát, majd visszamentem a szobába Liamhez, aki még mindig eléggé meg volt illetődve, még mindig nem tudta hová tenni a helyzetet és láttam rajta, hogy enyhe sokkban van, így egyszerűen csak legyintettem neki. - Ne izgulj, minden rendben. Mindent kézben tartok. Öltözz fel és hozd el a pasast a lakásomra. Ott elbeszélgetek vele. Addig én intézem a barátodat. Mindenki a lehető leggazdaságosabban fog kijönni ebből a szituációból is. A szavamat adom - mosolyogtam, Liam pedig bólintott. Míg ő készülődött, én eltettem a stukkeremet és visszamentem Romanhez, aki ha fel volt már öltözve, kikísértem a kocsimhoz, ha pedig várnom kellett még, akkor megvártam és utána mentünk ki. - Ha gondolod, akkor cigizz a kocsiba is. Nem harapok érte, majd kiszellőzik - mosolyogtam és beültem a volán mögé. - Ahogy kényelmes. Ha szeretnéd, feküdj le a hátsó üléseken. Érezd magad otthonosan. Hol tegyelek ki? - kérdeztem és elindultam a kocsival amerre kérte.
Ha a nap elején kérdezték volna, biztos lettem volna benne, hogy a mai napot vérbe fullasztom, és kő kövön nem marad az biztos. Ehhez képest, mire kettőt pislogtam már terelt kifele a pasas, cigivel a számban. Megfordult a fejemben, hogy nem akar Liam szeme láttára nyakon baszni, de nem tűnt egy túl agresszív embernek. Ráadásul a fegyvere is üres volt, szóval... De azért annyira ő sem volt bugris. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy akar tőlem valamit. Nos, azt hiszem mos úgy se vagyok alku pozícióban, szóval olykor orromon keresztül kifújva a füstöt hallgattam. - Beszélgetni? - vonom fel kérdőn egyik szemöldököm, ahogy ezerrel járni kezd a drogtól, másnaposságtól, stressztől és úgy alapból elég kettyós agyam, hogy miről akarhat csevegni. - Én nem tom cimbi... nem biztos, hogy értelek... Úgy értem Liam csak viccelt... nem is vagyunk együtt... tudod, csak barátság extrákkal... - magyarázkodom, ha esetleg azzal volna baja, hogy én meg ő. Inkább tudja az igazat, és ne áruljon be, ha nem muszáj, de ha emiatt akar beszélgetni, akkor én bizony mosom kezeim. Nyomozás??? Ha lehet még értetlenebb fejet vágok. Én meg a nyomozás... Kezdem azt érezni, hogy Julian átka most az én nyakamba is belecsücsült. Biztos, hogy erre én vagyok a legalkalmasabb? Nem hiszem.. Várj, mi? Sorozatgyilkos?! Most Caleről beszél?? - Eeehm... oké? - húzom félre kissé szám, mert nem vagyok benne biztos, dehát mernék most nemet mondani. Nehéz hinni neki, főleg, hogy egy szövegben szerepel a "nem lesz semmi baj" és a "sorozatgyilkos". Fura egy pasas. Furább Liamnél is, pedig... azért ő se semmi. Bólogatok neki és még mindig kissé értetlenül nézek utána, ahogy visszasétál a szobába. Nem tűnik erőszakosnak, dehát mondta, hogy doktor... lehet másképp akar kiiktatni. Mindenesetre felöltözöm, mert tényleg nem kéne húzni az időt, ha mehetek is, főleg, mert nem csak a zombink miatt kell aggódnom, hanem, hogy Julian számonkér. El is készülök, mire vissza ér a pali, majd intve Liam babának, elindulok vele kifelé. Mondjuk azt nem nagyon értettem, hogy mire fel kéne odavinni hozzá a pasast, ha csak nem nyírja ki, de oké, legyen, ahogy ő akarja. Be is pattanunk a kocsiba, bár addigra már rég elszívtam a cigit. Az viszont meglep, hogy ő megengedi, hogy újra rágyújtsak. Még szerintem Julian is háknis, ha a kocsijáról van szó, pedig ő is pöfékel rendesen. Más esetben biztos vissza is élnék a kedvességgel, de annyira fura ez a fickó, hogy jobban leköt a lénye, mint sem, hogy mit szabad és mit nem. - Gyanúsan cuki vagy velem, cimbi... Tudom én, hogy ezért még szopni fogok, ismerem a járást, de azért kösz... - pislogok rá az anyós ülésről. - Bár előbb fizettem volna természetben, de ha neked a nyomozás fontosabb... legyen. - teszem hozzá.
Szerencsére bajom nem lett a dologból. Mármint Julian nem várt karba tett kézzel, telefonnal, hogy mindent látott. Dolgozott, én pedig örülhettem a fejemnek, hogy nem lett baj. Bíztam benne, hogy később sem ütöm meg emiatt a bokám, bár volt egy olyan érzésem, hogy nem kis árat fogok emiatt fizetni.
Kezdőlap
Mióta Sweet Dreamsen élek nincs gondom az alvással, sőt, vannak napok, mikor alig várom, hogy a magam kis birodalmában találjam magam, ahol az van, amit én akarok. Nem vagyok a függője, de e nélkül aludni már nem biztos, hogy tudnék. Így meg kipihenten, néha kissé fejfájósan, de jól ébredek. Na ez a nap most viszont kivétel volt. A távolból észleltem valami nyűglődést, mert a szer sem tarthat örökké, így a saját birodalmam falai is halványodni kezdenek, miközben már órák óta döglünk a tengerparton Juliannel pucéran kezünkben egy-egy sörrel, szánkban cigivel, és az égadta mindenféle gond nélkül. Gondoltam elég sok időt kapott, hogy kipihenje magát, és hát béke kötés címén amúgy is kijár a több menet, szóval felkönyököltem és elpöcköltem a cigit, majd felé fordultam.
