Mikor két harci kutyát összeeresztenek, előtte napokig készítik őket. Nem csak kondiban tartják őket és olyan szereket adnak be, amitől extrán agresszívak lesznek, de hergelik is őket. Kiadnak nekik egy feladatot, amit teljesíteniük kell így vagy úgy, de nincs alóla kibúvó. Ez a feladat pedig, hogy megöljék a másikat. A mi esetünkben egyikünket a családjával fenyegetik, a másikat meg gondolom azzal, hogy kirúgják, ha nem oldja meg a feladatait. Ettől fogva pedig nincs empatikusság, nem is próbálunk bele gondolni egymás problémájába, mert a sajátunké a saját szemünkben bőven nagyobb gondnak számít a másikénál. Most pedig összeeresztenek minket egy kis helyen, és játszhatja itt a nyugodt nyomozót, meg óvhatja a pofikáját, de ha a legnagyobb félelmünk a tét, naná, hogy minimum kiverjük a másik fogait. Azt mondja nem fenyegetőzik, de azért megjegyzés cím szó alatt elmondja az apának, hogy nem csak őt csukatja le, de bezáratja a gyerekeit is intézetekbe, undorító pénzéhes nevelőszülőkhöz. Ezzel aztán akár melyik kétes foglalkozású, de gyerekeit szerető apából harci kutyát csinál. Olyasmiket mond, amit bárki elmondhat magáról, még egy hazug szadista is. Ne hidd el, amit hallasz, és csak a felét annak, amit látsz, nem igaz? Tapasztalataim pedig azt mutatják, hogyha angyal szárnyaka növesztene sem szabadna bíznom a szavaiban.
Nem szívesen mentem bele a dolgokba, de láttam, hogy ő sem, és a feltételei is ezt igazolták. Szemeim forgatom, de rábólintok. Legyen. S mivel innentől már csak egymás agyára mentünk volna, engedelmükkel ott is hagytam őket, magam után becsapva az ajtót. Julie megszeppenve hőkölt hátra, vetettem is rá néhány rosszalló pillantást, de egyenlőre más torkát szeretném megszorongatni.
- Tisztában vagyok vele. - mosolyodott el Killian, bár ő sem azért mosolygott, mert kételkedett volna Horatio szavaiban, hanem, mert kiléptemkor így megjegyezte neki a nyomozó meglátását. - De ne feledkezzünk meg róla, hogy az ő kudarcuk a mi kudarcunk is. Még ha nem is túl segítőkészek, mi itt most azért vagyunk, hogy lehetőleg ne csak az életben maradásukat biztosítsuk, de biztonságban is tudjuk őket. Legalább is, ami a gyilkosokat illeti. Ezért sem engedhetjük meg, hogy türelmünk veszítsük miattuk. - bíztatta, mert tudta, hogy a felügyelő elég célorientált és komolyan veszi a munkáját. Ha egy gúnyolódó levél miatt olyan negatívan reagált, akkor egy elbukott ügy miatt még annál is rosszabb dolog történhet. A pánikrohamairól nem is beszélve. - A helyzethez képest jól kezelte. - paskolta meg vállát. Tény, azt már nem tette hozzá, hogy még ha engem el is vernek, és esetleg Julianék nem az én pártom fogják - ami a mostani földszinti balhét tekintve simán meg lehet - Leon és Lisbethen kívül szinte mindegyik fogott már pisztolyt, vagy lőtt is. És milyen Hemlock ház volna ez, ha nem volnának itt-ott elszórva, elrejtve pisztolyok puskák. Julienek meg sajátja is van, Lucynak is akadhat a molotovjai mellett, Sullynak is biztos van valami ütője vagy kerít puskát. Egy percig sem hagynák, hogy épségben távozzanak. Emiatt még Killiannek is támadtak kételyei, pláne, hogy a legutóbbi beszélgetésükkor Julietól több pillangó kést és dobókést is elkoboztak.
Szóval én lementem a földszintre én intettem fejemmel a fenti szoba felé Ellie felé nézve.
- Te jössz, nagy fiú. De előre szólok totál kibírhatatlanok. - figyelmeztettem, miközben közelebb sétáltam hozzájuk. Leo Ellie derekáról átcsimpaszkodott rám, a többiek meg csak néztek. - Nem lesz baj. De ti is ott lehettek. - pillantottam a két nagyra, mire értetlenül összenéztek.
- Én is? - pillantott fel rám az engem szorongató Leonardo. - Nem, te nem. Te kint maradsz valamelyik jó madárral meg Lucyval. - kócoltam a hajába, mire felháborodottan toporzékolni kezdett, ami csupán azért volt kellemetlen, mert közben a derekamba volt csimpaszkodva.
- Ez nem igazság! Össze pukizzátok a szobámat! - hisztizett Leo. Végülis ez legyen a legnagyobb baja. - Nem fogják. De ha még is, van a mosógép mellett néhány még használható graffiti festék, akkor összefirkálhatjátok Lucyval a kocsijukat. - mosolyodtam el. - Na de most lécci menjetek fel Sully vagy Lis szobájába, amíg nem kerül rátok a sor... beszélni akarok Juliannel. - pillantok az említett a végén sokat mondó, de kicsit sem barátságos tekintettel. Nem is akadékoskodtak, tudják, hogy a négyszemközt sosem jelent jót, szóval hamar fel is osontak az emeletre Sully szobájába, én meg odaléptem Julian elé. Először csak nagyot szusszantam, mert még magam is alig hittem, hogy így kijátszott. Aztán elkaptam egy kézzel a torkát és a mögötte lévő falnak vagy szekrénynek nyomtam.
- Azt hittem érthető voltam, kis mókus! Megmondtam, hogy szállj le a lányomról, ne keverd a szaros ügyeidbe! - nem kiabáltam, halkan próbáltam "ordítozni", mert majd szétvetett az ideg.
- Ez most valami elbaszott bosszú, amiért kirúgtam a lábad vagy lenyúltam a tárcád??? Revánsot veszel, mert genyó voltam veled??? Majdnem megöleted a lányom, közben meg játszod itt az ártatlan, te rohadt kis szarházi. Ha ennek vége, és az a két fasz elhagyja a házam, soha többé ne lássalak, mert esküszöm neked egy magam fogok belőled vérsast csinálni. - szorongattam meg kicsit, ha esetleg nem szedett le magáról.

Lassan úgy éreztem, hogy egy nap alatt mindenki ellenem és a családom ellenfordult, így hát érthető volt, hogy már mindenki agyon akartam verni, aki csak rám nézett vagy a kölykökre.
- Hazudsz!! - ordítottam rá, és talán rántotta is egyet rajta, hogy újra neki ütődjön a szekrénynek, de nem erőset, csak haragból.
- Egy rohadt szavadat sem hiszem el!! Azt ne akard bemesélni nekem, hogy a kém haverod teljesen véletlenül pont rábukkant Juliera, mikor bajba került! Hihetetlen, hogy bedőltem neked, bassza meg!! Hát végig csak szopattál, és bazd meg, még el is mondtad, hogy miket be nem áldozol egy ügy érdekében!! KINYÍRLAK!! - üvöltöttem idegesen, vörös fejjel, jó, hogy agyvérzést nem kaptam. Már tényleg készen voltam, hogy ellássam a baját, ha nem is szándékoztam megölni, mikor kinyílt az emeleti ajtó és lesétált a 3 jó madár. Az még hagyján, de mikor eleresztettem Juliant és ő meg az a beképzelt nyomozó, ha szó csatázni nem is szó csatáztak, de mentek a kérdések és válaszok ide-oda, és a sztori is ettől vált totál kuszává, már én sem tudtam mi a fasz van. A kör velem bezáróan, álltam mellettük és kapkodtam ide oda a fejem, hogy mi van. Olyan sok információ hangzott el, hogy azt sem tudtam ki vágjak ki az ablakon. Lesokkolt, hogy kamerák vannak a házban - bár túl mélyen bele sem gondoltam, hogy ez mit jelenthet -, de az is, hogy ezek szerint Juliannek igaza volt és persze azt, hogy tudott róla, hogy Julie miben sántikált, még sem szólt. Féltékenység?! Na jó, ezt hagyjuk, még meg is értem. De bizalmatlanság?! Ökölbe szorultak kezeim, miközben hallgattam őket, és szinte egyszerre ropogtak ujjaim is. Nem elég, hogy felbasznak és teljesen jogosan akarom vízbe fojtani Juliant, most még bocsánatot is kérhetek tőle, amiért ezek szerint Julie miatta és a barátja maradt életben... mert elnézve őket, egyedül nem biztos, hogy sikerült volna neki elmenekülnie. A gyerekek az emeltről a lépcső korlátján keresztül figyelték az eseményeket. Nem egészen így terveztem, se a napot, se ezt a pillanatot, de ez is pont olyan, mint, amikor megcsíp az a retkes szúnyog és annyira viszket, hogy muszáj megvakarnod, akkor is, ha véres csíkokat kaparsz a bőrödbe. Én pedig csak kétféleképpen tudom ki adni  dühöm, amiből az egyik ekkora tömegben egyáltalán nem lehetséges, pláne, hogy a kölykök is itt vannak. Szóval megemeltem az öklöm, és nem azt mondom, hogy nem én irányítottam, még is olyan volt, mintha tök random vette volna célba az arcot. Először Juliannek akartam behúzni, úgy is álltam, de végül a nyomozót ütöttem meg, és utólag nem bánom.
- Nem viszed sehova!! - lendült volna újra a kezem, ha a kutyája nem lökött volna fel, hogy hassal a földre szorítson. Azért én sem hagytam magam, szóval neki sem volt könnyű dolga.
- Mindenki higgadjon le! - kiáltotta Killian, miközben megpróbált rá térdelni a hátamra, persze nem úgy, hogy el is törje a gerincem, de azért a két méterével, meg a súlyával így sem volt kellemes. Na akkor aztán végképp kiborult a bili. Leo elsikoltotta magát, mint egy kislány, és a minionok is harcba lendültek. Lucy rontott ki a kicsik közül elsőként, és lerohanva a lépcsőn, az utolsókat már ugorva tette meg, rá ugrott Killian hátára és zacskó híján megpróbálta megfogni hátulról a száját, orrát, nem sok sikerrel, de így is eléggé elképesztő kitartó volt. Leo követte aztán, aki szintén megpróbálta le lökdösni rólam Killiant, de mivel meg se bírta mozdítani, ezért az én karomat kezdte el huzigálni, amivel őszintén szólva még hátráltatott is a felkelésben. Lis és Sully voltak olyan idősek, hogy bár meg voltak ijedve, féltek bele avatkozni, mert tudták, hogy annak csak nagyon rossz vége lehet. Ellenben annyiban megpróbáltak besegíteni, hogy leszedjék a kicsiket Killianről. Hát legalábbis... próbálkoztak. De azért Horationak sem lehetett nyugta, ő azért képzettebb katonát kapott. Julie is leugrott, az emeletről megpróbálta kirúgni Horatio lábait, hogy a földre küldje és ott próbálja ellátni a baját, na meg persze elakarta kobozni tőle a pisztolyát. Persze késeit ő se használta, max ütött vagy rúgott, ha csak Horatio le nem szedte magáról, vagy esetleg Julian vagy Ellie. Végül Leot sikerült leszedni Killianről, de Lucyferhez kevés volt egy ember, és amíg Sully segített Lisnek, Leo elrohant a lopott tűzoltó készülékért, kioldotta a leírás szerint és elkezdett minket lefújni vele, hogy a fehér felhőben elveszítsük az ellenfelünket. Meg, hogy a köhögéstől abba hagyjuk a másik szadizását.

Nem elég, hogy elszabadult a pokol, még tüzet is szolgáltattak hozzá. Kurva jó... Már meg sem merem kérdezni, lehetne-e ennél is rosszabb. Bár a poroltó kéznél volt éppen, aligha segített volna. Elkaptam volna, akinek már megint sajtkukac volt a seggében és pisztoly nélkül, puszta kézzel is kikaptam volna a torkát, de előbb a gyerekeket akartam biztonságba helyezni. Nem tudhatom merre bohóckodik az az őrült, akit Ellie állítása szerint ő és Julie is ismer, de a ház jelenleg lángokban, itt nem maradhatunk. Felkaptam a teljes pánikba esett Leot, másik karom alá a nevető, piromán Lucyt, intettem a fejemmel a másik két nagynak és kiabálta Julienak is, aki időközben eltűnt, hogy jöjjön utánam. Nem láttam, hogy ő is a fickó után eredt. Mikor pedig kirontottunk, és úgy láttam, hogy kint nem kell elbújtatni őket, illetve egyre több volt a szemtanú is, megkértem Elliet, hogy vigyázzon rájuk, míg én visszamegyek Juliert és a többiekért. Killian sem tudott sokkal többet tenni, hiszen fegyvertelen volt, így jobbára kiment Elliehez és pluszban ő is értesítette a tűzoltókat, mentőket és rendőröket is, ha esetleg a környékbeliek nem tették volna. Én visszamentem az égő épületbe, hogy megkeressem a többieket, mert úgy tűnt mindenki ki be ugrál a házban. Nem voltam benne biztos, hogyha belefutok valamelyik hülyébe, nem e véletlen neki esek, mert a füst is nagy volt, forróság is volt bent és ilyen idegekkel csoda, ha nem kerülök diliházba. Ja, várj... a börtön vár...
- Julie!!! - kiáltottam, hátha meghallja és odajön hozzám, de a ház közelgő halálának zajain kívül semmit nem hallottam. Remélem nem hősködni akar megint.
- Julie, merre vagy?! - ordítottam hangosabban, miközben mászkáltam az égő házban, remélve, hogy jó irányba megyek, mert itt nincs idő órákig keresni bárkit is.
Julie közben igyekezett előkeríteni a betörőt, ám mivel nem ő volt az egyetlen, nem volt éppen könnyű dolga. Ha lépteket hallott, nem lehetett biztos benne, hogy meg kell húznia a ravaszt, mert lehet Julian vagy a nyomozó az, esetleg én, bár mivel én hangos voltam, tudta merre járok. Csak oda jönni nem akart. Az ő tüdeje viszont érthető módon kevésbé bírja jól, mint nekünk felnőttekké, ezért végül elhagyta a házat és néhány köhögést követően kint kezdte el keresni, hátha. Zajokat hallottam és azt hittem ő az, csak megint hősködni próbál, ezért elindultam az irányába sietős léptekkel. Végülis 4 emberből három elvileg nem szándékszik ártani nekem, így mennyi az esélye, hogy pont a gyilkosba rohanok bele. Nos... volt. Annyira elbíztam magam, hogy az utolsó lépteket a kanyarnál már szinte rohanva tettem meg, mert azért dohányzás ide, fittség oda, a füst az füst, a tűz meg veszélyes, így szinte bele fejeltem az egyik kanyarnál a kócos fickóba, talán el is estünk, de ami feltűnt, hogy na őt még biztos nem láttam.
- Te meg ki a picsa vagy? - tettem fel a nagy kérdést, miközben összevont szemöldökkel néztem rá, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a füst szédített meg ennyire és ezért látom ilyen furcsának, vagy ez a fickó tényleg valami időutazó, aki eltévedt az időben.

Nem szokatlan, mikor totál ufónak érzem magam az emberek közt, de gyilkos még sosem kevert össze áldozatával. Pláne olyannak, aki elvileg már rég halott. A szarházija visszarúgott, így hanyatt is vágódtam, de a lábát kivédtem. Elkapva, ha nem is kicsavartam, de érezhető fájdalmat okozva löktem aztán arrébb magamtól, hogy a következő pillanatban a mellettem lévő szekrény alatt hagyott kisebb súlyzót felkapva hozzá vágtam. Közben próbáltam felkelni, de Julian is megjelent, bár csak akkor vettem észre, mikor a hülyéje majdnem kinyírta magát. A múltkor azt a karatemestert majdnem kinyírta, most meg még célozni sem tud fejre. Elképesztő... Vagy csak mellettem lustul el. Gondoltam ezt kihasználva földre küldöm, de akkor meg a másik irányból dördült el a lövés. Mondanom sem kell... a nyomozó fickóban nem is csalódtam. Belőle már akkor sem néztem volna ki, hogy tudna célozni, mikor először megláttam. Szemeim forgattam a balfaszkodásokra, majd felkeltem és mielőtt még kiléptem volna az égő házból, kikaptam a szekrény mögé rejtett shotit. Itt ma csak egy ember hal meg és az kurvára az a kócos bohóc lesz. De odakint sem volt könnyebb a helyzet. Az a hülye gyerek még a profilozót meg a kémek kémjét is kijátszotta. Esküszöm kezdem azt érezni, hogy itt ma mindenki meghülyült. Ezek után mondogassa nekem a két rendőrségtől jött, hogy majd ők segítenek. Rá fogtam a puskát a férfire, de míg Lis ott volt, nem mertem meghúzni a ravaszt. Hiába vettük körbe több irányból, fegyverekkel, senki sem volt biztos benne, hogy eltudná találni. Mondjuk ők akkor sem tudták mikor álló céltábla volt a házban, szóval jobb is, ha nem lőnek.
- Kurva szádat! Egyik gyerekem se kapod meg! - mordultam rá abból a néhány méternyi távolságból. Közben Killian igyekezett minél távolabb menni a többi gyerekkel, akik mondanom sem kell rendesen be voltak tojva, még az eddig izgatott Lucy is. Lis sem volt épp a legjobb állapotban, ő is félt. A "Dokire" és nem is reagáltam, Killian meg csak értetlenül pillogott hol a gyilkosra, hol Horatiok felé, mert hát elvileg ő is doki, de hogy most kire gondolhatott. Sőt, Killian nem tudta, de igazából Julian is "doki" volt, ha úgy nézzük.
Mindeközben a házat már jóval korábban elhagyó Julie, magához vette a garázsából szerzett mesterlövész puskáját, amit még Kian állt neki, mikor Rowanékre vadászott, és azzal próbálta olyan helyen megcélozni Calet az egyik szomszéd tetőről, hogy Lisbethet ne találja el. De mielőtt még torkon lőhette volna hátulról, ahogy mindenki elcsendesült mindenki hallhatta, ahogy egy kisebb cintányéros játék majom, betipeg közéjük, szögekkel átütött, arany kis cintányérjaival ütögetve valami világító labdaszerűséget, ami a hasára és a két karja közé volt erősítve, illetve magában a játékban is volt néhány ugyanolyan kis gömb. Még én is leengedtem a puskám a kis majmot figyelve, nem tudtam, hogy ez most komoly, megőrültem, vagy valaki megint szórakozik. Hát nyilván az utóbbi. Az egyik ütésnél felsértette a golyót a szög hegyes része és az felrobbant. Sérülést ugyan nem okozott, de a többi felrobbanó kis labdával olyan szinte elvakított mindenkit még a szomszédos házaknál is, hogy a legtöbben ösztönösen kapták el fejüket vagy hunyták be szemük. Közben pedig hallani lehetett egy furgon hangját is, bár ha ki is nyitottam volna a szemeim, akkor sem láttam volna semmit. Valaki a majomhoz gurított még két füstbombát is, aminek a füstje lila színű volt, amellett, hogy roppant fojtogató és kábító. A gyerekek azonnal elájultak, ahogy Killian is és minden bizonnyal Ellie is, illetve a bombákhoz még legközelebb lévő Lis és Cale is. Mire legalább hunyorogva kinyithattam volna a szemeim, már engem is bekerített a lila füst, aminél, ha időben észbe is kapok, már akkor sem tudtam volna ki futni, és sanszos, hogy a másik két jó madár se. Egy csomó túl közel merészkedő kíváncsiskodó is bekómált tőle, míg a furgonból aztán kiszállt néhány neon gázmaszkos egyed és felmarkolták néhányunkat, akiket meg is kötöztek gyors kötözővel, kezünk lábunk, szemünk is bekötötték, hogy ne is lássunk, ha ébredeznénk se. Nem vittek el mindenkit, a gyerekeket például nem, Julie pedig még a robbanáskor leesett a tetőről egy bokorba, így őt se találták meg. Killian is maradt a kölykökkel a földön, de Horatio, Julian, Ellie, Cale és én bekerültünk a furgonba egymásra dobálva minket.