Sokszor meglátom az emberekben, ha szükségük van segítségre. És most Manolon is ezt látom. Valami nincs rendben vele, valami rágja belülről, amiről nem akar beszélni. Ha jól emlékszem, utolsó éves volt a középiskolában, most pedig főiskolás/egyetemista, ami egy elég nagy változás. Persze ezt sokan várjuk, de akkor is elég nagy feszültségforrás lehet, hiszen minden új lesz körülöttünk. Más iskola, más iskolatársak, más tanárok, akiknek a hozzáállása is más nagyobb elvárás, nagyobb felelősség. Itt már felnőttek vagyunk mindenki szemében, csak nem biztos, hogy erre valóban meg is érettünk. Ha pedig ezek mellé még egyéb gondok is társulnak, mint személyes nézeteltérések a régi környezetünkkel, vagy egy kistesó, aki még egészen kicsi, és nem érti, miért kellene egyedül hagynia, vagy éppen aludni hagynia, az még jobban fokozhatja a frusztráltságot. Ha pedig Manolo még mindig vonzza a bajkeverőket, akkor ezek a dolgok csak még fokozottabban vannak jelen. De találgatni nem akarok, hogy mi lehet a háttérben. Bízom benne, hogy kibukik belőle, mint anno.
- Ebben bíztam - mosolygok úgy, hogy érezze elég erős volt a gyanúm, de azért a megerősítés nem árt. Ezt az oktatók/mesterek is gyakran ismétlik, mert veszélyes, amit tanítanak. Ha pedig egy diákjuk ezzel támad valakire, az az ő felelősségük is, hogy nem vették észre.
Az ajánlatom után, miszerint maradjon, majd beszélgethetünk, az egyik ajtó felé pillant, és mintha hezitálást látnék rajta. Itt van, szóval akarja, de erőltetni nem lehet. Ezt nem. Ha nem kész rá, akkor abból baj is lehet. Itt biztos, hogy jó helyen van. Ha véletlen követték is volna olyanok, akik móresre akarják tanítani, itt biztos nem próbálkoznak. Itt akár egy szó nélkül is olyan nyomatékosan tudjuk kitessékelni őket puszta kézzel a legkisebb erőlködés nélkül is, hogy tiltakozni sincs lehetőségük. Persze azért először mindig szépen kérünk. Amikor pedig Manolo beleegyezik a dologba, csak helyeslően bólintok.
Ha nem köti, nem rögzíti a lábára rendesen a cipőt, most még nem szólok. De ez nem az a hely, ahol csak úgy belelépünk meg kilépünk a cipőből. Ha nem fogja rendesen a bokát, abból baj lehet. Akár saját magunknak, akár a másiknak is okozhatunk sérülést. De most Manolo úgy sem fog edzeni, csak nézni, így a cipőcsere csak a terem tisztaságát szolgálja. De továbbra is látom rajta a feszültséget, amit most igazán nem tudok hová tenni. Ha betartja az utasításokat, és nem megy közelebb az edző, bemutatót végző felekhez, mint ahogy az megengedett, nem lehet baja. De ezt tudhatja, meg úgy is elmondjuk neki. Már éppen rákérdeznék, hogy mi a baj, amikor kiböki.
Nem tudom visszafogni, elmosolyodok az aggodalmán, és közben nyílik is az egyik terem ajtaja. Pont ott, ahova én is tartok. - Nem, ha az lenne, nem is ajánlom fel - nyugtatom meg. - Na, gyere! - karolom át az egyik vállát, hogy a megfelelő irányba tereljem, majd, ha megindultunk, pár lépés után el is engedem. - Beszélünk a Mesterrel - osztom meg vele a terveimet. - Szia, Mester! - szólítom meg.
- Szia, Flor! - köszön mosolyogva, és mivel nagyon régóta ismerjük egymást, nem csak innen, így magához is húz, egy ölelésre, és egy puszira. Tényleg régen jártam nála, mármint, ahhoz képest, hogy a tanítványa vagyok.
- Ő itt Manuel Walderrama, egy ismerősöm - mutatom be a mellettem lévő fiút. - Manolo, ő Robert Dawson mester - teszem meg ezt fordítva is. - Manolo azt fontolgatja, hogy szüksége lenne valamire, amivel az önvédelem mellett önkontrollt is tanulhatna, így megnézne egy edzést, hogy el tudja dönteni, neki való-e a krav maga - avatom be a férfit. A Mesternek vesébe látó tekintette van, amivel alaposan végig is méri a srácot. Ez a tekintet zavaró lehet, de megszokható, és nem is szokott ártani senkinek. Tapasztalt, legalább annyira, mint Tío, akitől én is tanultam, részben legalább is, bár mindkettőjüké sokkal erőteljesebb, mint az enyém szokott lenni. És csak ez után szólal meg. - Legyen. Gyere, és nézd meg a mai edzést. Viszont ők már haladó szinten vannak, így, ha Te elhatározod magad, hogy beírtakozol, akkor az alapokat fogok először tanulni - avatja be, bár ezt Manlo is biztos tudja. Persze az itteni edzés, nem az, amit ő tanult, mert ott az osztályzás olyan, mint a judoban, és évek mire valaki feketeöves mester lesz. De ez civileknek van, nem igazi harcosokat képeznek, így nagyon sok olyan technikát, amit a különleges erők tagjai tudnak, meg sem mutatnak. Nem is kell, hiszen egy civilnek, jó esetben sosem kell terroristát hatástalanítania, nem kell ilyet lefognia, és még sorolhatnám. Nekik elég, ha lefegyerzik a támadót, és elmenekülnek. - Még szellőztetünk, de be lehet menni - mondja kedvesen, és egyben figyelmeztetően is. Na, igen, van egy kis oroszlánszag, de ez nem meglepő.- Beszéljétek meg nyugodtan, én nem soká visszajövök - hagy magunkra minket.
- Nos, mi legyen? - kérdezem kedvesen Manolot, hogy maradjunk egyelőre itt kint, vagy bemenjünk, vagy elbizonytalanodott, és még alszik rá egyet. Bár ez utóbbit kétlem, hiszen most csak néznie kell.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Jól tudom, hogy az ilyen helyek mire valóak és hogy nem a másikat kell halálra gyepálni. Tanítanak. Hogy mit és mennyit, hogyan...nos ez az, amit tudni akarok és vagyok itt jelen. Nem akartam téves tájékoztatásokat olvasni, meg úgy semmit sem igazából, túl hosszú szöveg lett volna és a legfontosabbat akartam megtudni. Igazából, hogy mikor vannak itt és mikor tudnak órát adni, vagy hogy mi kell ehhez az egészhez. Tuti minden benne lett volna az oldalukban, ha kicsit tovább görgetek, de hát ez van, személyesen jobban csípem az ilyesmit. Flort nem igazán kerestem fel, hiszen ugyan megadta a számát, mégsem éreztem a késztetést, hogy beszéljünk, miután letellt a tavaly nyári időszakot felölelő diákmunkám. Sok mindenről beszélgettünk, ami ugyan segített, bár később is éreztem, hogy szükségem lenne valami tanácsra...mégsem hívtam fel. Makacsság. És hát megvoltam a bőrömben is, készültem az egyetemre, próbáltam odafigyelni, meg hát érkezett a kistesó is, szóval bőven volt olyasmi, mik elterelték a figyelmem erről a beszélgetésről. Mélyen legbelül azonban igenis szükségem volt egy mélyre ható beszélgetéshez, amit nem a szüleimtől akartam megkapni. Ők is jókkal szolgáltak, de egy családon belüli tanács másabb, mint egy ismeretlené. Lélektépőbb, mert akárhogyan nézem, nem ismerjük a másikat és mégis a mélyedig hatolnak a szavak, mintha nagyon is jól ismernének kívül belül. Amúgy is...szeretem a kihívásokat, azt pedig jól tudom mit is jelent az önvédelem. Mit jelent az, hogy ki kell védenem egy bizonyos ütést, vagy miképp kerüljek ki egy fogásból, esetleg egy szorult helyzetből. Tulajdonképpen erre van szükségem. A múltkori hapek bőven elég volt, hogy úgy érezzem erre szükségem van ahhoz, hogy legközelebb ne érjen meglepetés, ne szoruljon hurok a nyakam köré és ne tudják megragadni a tökeimet. És Keegant is megkell védenem valahogy ezáltal. Jobbá válni azok szemében, akik a leginkább számítanak. Egy célért küzdeni...vagyis kettőért. Az egyetemet és Keegant tűztem ki magam elé. És persze a higgadt (át)gondolkodás sem árt, hogy ne rontsak a helyzetemen a nagy pofámmal.
- Nem is az a célom. - szemet forgatok, hiszen tudom miért jöttem és az is bőven elég, ha elterelődik a figyelmem a sok szarról, ha valamivel lekötnek egy ideig. Utána úgyis erre koncentrálódik az elmém és nem akarok balhét csapni másutt. Nm mintha az egyetem nem kötne le, de ott a tanulásra, a lényegi dolgokra figyelek és nem arra, hogy a testem miként reagál bizonyos szituációra. Flor most érkezett, tehát hamarosan terepre megy, ezt értem, szóval mások vannak porondon. Nem néztem be egyik terembe sem, itt megálltam, mondván fogalmam sincs merre tovább. Haa lány nem jött volna már itt sem lennék. A nevemen szólít, aprót rendül a szemöldököm, alig lehet észrevenni. Maradjak, nézzek meg egy edzést, majd az óra után beszélhetnénk. Az egyik ajtó felé pillantok, nagy levegőt véve nézek vissza a lányra. Talán nem is agyalok, hogy mennyi időt szántam erre, hiszen tulajdonképpen ez nem is számítana.
- Felőlem jöhet. Nincs ellenemre... - vontam vállat, hiszen jobb dolgom sem volt, csak hogy megnézzem Flor edzését. Persze lenne dolgom, de ha már eljöttem, akkor ennyire könnyen nem szabadulhatnak meg tőlem, nem igaz? Van bennem némi hezitálás a dologgal kapcsolatban, de ha nyúl lennék, akkor nyilván nem itt állnék várakozóan. Újabb kérdésre meglepetten pillantok a cipőmre, majd veszem is magamhoz a táskámat, hogy kiemeljek onnan egy tiszta tornacipőt. Tavalyelőtt használtam utoljára, még nem adtam tovább...az utolsó középsulis második év felére vettem testnevelésre, bár olyan sokszor nem igen jártam be. Lerúgom a lábamon lévő cipőket, majd bedobom a táskába, a másikat pedig lábaimra húzom. Nyerek egy kis időt a gondolkodásra. Végül felegyenesedek, a vállamra dobom a tatyót és ha a nő megindul, akkor utána megyek. A kommunikáció most nem az erősségem, kattogok és kell egy kis idő, mire kibököm, hogy mit is akarok igazán.  
- Nem lesz gond, ha jövök? - kérdezek azért még rá, mielőtt bárhová is belépek, hátha útban leszek, vagy nem a megszokott mód lenne a dologból. Nem akarok zavarni senkit sem a jelenlétemmel.

Öltözet

Látom Manolon is, hogy meglepi az ittlétem. De hagyok neki időt a feldolgozásra. A köszönését pedig egy kedves mosollyal fogadom, utána viszont hagyok neki időt, hogy összeszedje magát. Megint látom, hogy valami kisiklott körülötte, és a múltkor is idő kellett mire megnyílt. Nem akarom erőltetni most sem, ahogy a múltkor sem tettem. Ráadásul már tudhatja, hogy velem mindent meg tud beszélni.
Amikor belekezd a válaszba, hallom visszacsengeni a saját szavaimat, amin elmosolyodok, és megértően bólogatok néhányat.
- A net csodás dolog, de a sok infóban könnyen el tud veszni az ember, főleg, ha laikus a témában. Viszont itt vagy, és ez egy olyan hely, ahol első kézből tudod megszerezni a legbiztosabb infókat - bíztatom, hogy kezdetnek nem rossz. - De itt talán most az a legnagyobb kérdés, hogy mit akarsz levezetni - mondom, és hagyok egy kis szünetet, hogy gondolkozhasson. - Ez nem az a hely, ahol arra tanítanak meg, hogy támadj meg másokat - kacsintok rá játékosan. Még emlékszem, hogy eléggé forró fejűnek tartja magát, aki nem fél felvenni a harcot valakivel, és önkontroll nélkül rohan a baj felé. De itt inkább hárítani tanulunk, mint harcot kirobbantani. Jó, mivel egymás ellen megyünk, így támadunk is, de a hangsúly nem ezen van. És már láttam olyat, hogy a mester kitette azt, akinél azt vette észre, a támadás elsajátítására fekteti a nagyobb figyelmét.
- Én éppen jövök, de az előző csapat még nem végzett - válaszolok a kérdésére kedvesen. Majd jobban megnézem magamnak. Persze nem úgy, mint férfit, mert ő hozzám képest nagyon gyerek. De az biztos, hogy valami megint nincs rendben vele. - Manolo… - szólítom meg, bár szerintem egyébként is figyel rám. - Mit szólnál, ha most megnéznél egy edzést. Maradnál az óra végéig, ami körülbelül egy óra, és utána beszélgetnénk? - kérdezem kedvesen. Bár nagyon nem ezt akartam kérdezni/mondani, de félek, ha nyíltan rákérdezek, hogy mi a baja, nem válaszol. Ráadásul úgy is az edzés után érdeklődik, akkor egyébként is azt szoktál javasolni, hogy nézzen meg az érdeklődő egy órát. Persze nem egy teljest, meg vannak erre nyíltnapok, de nem hiszem, hogy gond lenne most, ha velem jön be. Az óra végén meg lenne időnk beszélgetni, és addig ő is jobban összeszedheti magát, a gondolatait. - Van váltócipőd? - kérdezek, ahogy lenézek a lábára.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Rengeteg kérdés kavarog bennem, hogy miként is fogom vissza szerezni a szeretett nőmet és ha egyáltalán béke lesz közöttünk, akkor mikor kérjem meg a kezét. Egyáltalán hozzám jönne-e mindezek után? Csalódást sokszor okoztam már a családomnak, de Keegannak most az egyszer és ez fejtörést okoz, hogy mivel is engesztelhetném ki. Annyi minden lenne, de beleszakad a fejem is. Mennyit várjak azért, hogy megnyugodjon? Hogy mivel álljak elé? Egyáltalán reagálna e valamikor az üzeneteimre? Mert eddig egyre sem dobott választ és ez zavaró kicsit. Persze, élje az életét meg minden, de egy két szavas választ adjon már magáról. Annyi minden zavar ezzel kapcsolatban, hogy szinte belebambulok a gondolataim által a fali újságra.  
Ismerős hang súrolja a hallójáratomat, hirtelen nem is érzékelem a jelenlétét. Láttam, hogy valaki mozgolódik, de nem rá fókuszáltam. A kérdésére egyből reagálnék is, így amint rápillantok, már a nevemet is kiejti. Flor az. Meglep engem is, hogy itt találkozunk, rá végképp nem számítottam, így aztán az első reakcióm a bárgyú mosolyom.
- Szia... Flor. - köszönök vissza és végül felé is fordulok letörölve a vigyort a képemről. Talán jó ötlet volt eljönnöm, de fingom sincs, hogy mégis mit akarhatok. Ha eddig nem történt nagyobb változás az életemben, miért most akarnék teperni egy ilyenért? Vajon Keegan kilépése azon az ajtón és az, hogy nem kommunikál velem...vajon ezt akarom helyre billenteni magamban? Hogy több ilyesmi ne fordulhasson elő? Vagy ez egy átkos jel volna? Akármi is legyen bennem ez a motoszkáló érzés...tenni akarok érte. Miattunk. Értünk. Megakarom mutatni neki, hogy képes vagyok rá. Nem leszek egy dühöngő állat mellette. Tudni fogom majd kontrollálni magam. Mert miatta erre is képes vagyok. Miattunk. Az, hogy mi hozott erre, azt még igazából magam sem tudom. Szóval vállat vonok elsősorban.
- Ajánlották a helyet, ha az embernek feszültség levezetésre lenne szüksége. Nos, mostanában szükségem van valami ilyesmire... - szólaltam meg nem sokkal ezután őszintén, mikor összeraktam magamban a magamról alkotott gonoszt. Mert Keegan szemében most én voltam a megtestesült negatív érzések halmaza. És jelenleg az egyetem jól ment...legalábbis ami az első évet jellemezte. A második évnek futunk majd neki és remélem az sem megy majd gallyra.
- Csaaak azt nem tudom hogyan kezdjek neki... kit keressek, vagy mihez kezdjek egyáltalán. Sok a téves infóm ezzel kapcsolatban. - kicsit tanácstalan vagyok...hiszen eldöntöttem ugyan, hogy eljövök és levezetem a feszkót, de abba nem gondoltam bele, hogy talán több szervezést igényelne a dolog. Csak úgy hirtelen bele menni ebbe az egészbe talán örültség lehet. Az meg hogy haza menjek, az megfutamodás lenne, ráadásul megfogadtam, hogy Keeganért és magamért teszem. A jövőnk érdekében.  Talán, ha tanácsot kérek? Múltkor is jókkal szolgált és jól is jött mind...milyen jól is jártam vele a tanév alatt.
- Te most jössz, vagy épp mész? - érdeklődőm végig mérve a ruháját, nem nézem meg magamnak, csupán azt nézem, hogy hova készül éppen menni. Edzeni, vagy már végzett épp és ez a haza menős ruha rajta. Jó lenne tudni azt is, hogy mennyi ideig tart egy ilyen edzés, vagy épp mire számítsak. Túl sok rossz érzés tör fel belőlem, nem szoktak ilyen érzéseim lenni, de most mintha...megfutamodnék. Nem akarok több lila zöld foltot magamra. De erőt kell vennem magamon, hogy végre kikupálódjak. Egyrészt ezért, másrészt, hogy átjárjon az a kurva csíí is.  

Öltözet

Még nyár van, de most szerencsére nincs olyan nagyon meleg, mint az elmúlt napokban. Bár San Juanból származom, és jól bírom a meleget, ez még nekem is megterhelő volt. De tegnap volt egy frissítő vihar, egy hidegfront, ami kicsit lehűtötte az időt, így most könnyebben figyelek több dologra is egyszerre. A metrón, amivel el tudok jutni Queensből Manhattanbe, végig a spanyol tanítványommal beszélgetek, mert most azt kérte, hogy a szóbeli beszélgetéseket vegyük, amihez nem kell a személyes jelenlét, így mind a ketten tudjuk végezni az egyéb rutin teendőinket. Bár bízom abban, hogy ő inkább csak az órára figyel. Kicsit sem néznek hülyének, hogy végig spanyolul karattyolok, közben az angol iránymutatásokra is reagálok. Bár tény, hogy valamiért, ha idegen nyelvet hallunk, akkor vagy azon szólalunk meg, vagy, ha nem ismerjük, akkor egyéb módon próbálunk kommunikálni az illetővel. Szóval lehet, ez is hozzájárul, hogy viszonylag könnyedén átjutok a metróállomásokon, és egyéb helyeken, ahol akadályok vannak.
Nem szeretem a helyek ismételni, de krav maga edzés azért nem minden bokorban terem, így nem tehetem meg, hogy mindig más helyet keresek. Ráadásul ezen a helyen egy olyan oktató van, aki az intenzív krav magát is ismeri, ami nekem sokszor jól jön. Ezt leginkább csak Tíoval tudom gyakorolni, de ritkán találkozunk. Bár ezt a fajtát civil nem tanulhatja, velem kivételt tesz, mert ismeri Tíot. Az ő apukája és Tío együtt szolgáltak a seregben a Közel-Keleten, és ő is katona volt, csak leszerelt, mert valamilyen betegsége van, ami az itteni életben nem korlátozza, de a sereg eltanácsolta miatta, amikor kiderült.
A spanyol órát akkor tervezem befejezni, amikor az épület elé érek, de elég nehezen hagyjuk abba a beszélgetést. Gyors léptekkel veszem az irányt a bejárat felé, hogy átöltözhessek az öltözőben, de az még zárva van. Valószínűleg még az előző csoport van az öltözőhöz tartozó teremben, így úgy döntök, inkább a mosdóban vesszem át a ruhámat. Egy fekete szerelést hoztam most magammal, ami biztosan nem akadályoz a mozgásban, és semmi sem fog beleakadni. A teremben viszont elég hűvösre szokott állítva lenni a légkondi, így ide mindig hozok magammal egy vékony felsőt, hogy addig, amíg be nem melegszek, ne fázzak meg, vagy, ha megállok, ha vége az órának legyen mit magamra teríteni ugyan ezen okból.
Kilépve az előtérbe egy srác áll a plakátok és vitrinek előtt. Ismerős, de hátulról meg nem mondom, hogy honnan ismerem. A vállamra csapom a sporttáskát, és megindulok felé, hátha iránymutatásra szorul. - Szia! Tudok segíteni? - kérdezem kedvesen, ahogy közelebb érek hozzá. És egyből rá is jövök, hogy honnan ilyen ismerős. - Manolo? - kérdezem döbbenten, amikor megismerem. - Mi szél hozott erre? - kérdezem érdeklődve. Az meg sem fordul a fejemben, hogy lehet, már egy éve ide jár, csak mindig elkerültük egymást, pedig ez is simán lehetséges. Bármi lehet, hiszen én sem heti rendszereséggel fordulok meg itt. Rég láttam, és kíváncsi vagyok mi a helyzet vele.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

A napjaim katasztrófába torkollottak, mióta Kee hátat fordított a veszekedésünk után. Jó, persze, én sem nézném végig, ahogy az életem szerelme tönkre teszi magát és nem segíthetek rajta, mert a sírást is nehéz lenne visszatartani. Amúgy most először láttam miattam könnyes szemekkel a nőmet, így keserű érzések uralkodnak rajtam, bennem. Néhányszor elszorult a torkom, rosszul esett így látnom őt, de nem veszi fel a telefont, így kicsit pihenőre dobtam az egészet. Majd keres, ha akar valamit. Tudom, hogy ennek nem így kellene történnie, hiszen én bántottam meg és kúrtam fel az agyát a stresszes állapotommal...és mivel elég durván érzem magamban a feszültséget, hát felkerestem elsősorban interneten az egyik olyan helyet, melyet Flor ajánlott korábban. Átnéztem azt, hogy merre közelíthető meg és hogy milyen edzésmódszerek vannak, milyen kezdő stílusban oktatnak. Nem akartam elmenni, de szükségem volt arra, hogy ne a házat barmoljam szét, ha rám jönne az öt perc. Jó lenne valami védekező mozdulatot megtanulni és olyat is, amivel levezethetem a feltörekvő feszültséget is, hogy ne azt bántsam, akit a legjobban szeretek. Szóval felkaptam a táskámat és megindultam, böngészve az utat, hogy melyik jármű segítségével mennyi idő alatt jutok el. Eldöntöttem. Kordában tartom a feltörő negatív érzéseimet, nem engedhetem meg magamnak, hogy felkúrjanak agyilag. Így is még látszik a lila folt az arcomon a legutolsó szarkeverés miatt. Persze nem kerestem fel a csajt sem, hogy megadjam neki azt, mi jár neki. Úgy voltam vele, hogy majd meglesz, de akkor se a szép szóval küldeném el a búsba. Ráadásul mi van, ha ez a hapi megint megkeres. Szóval kerültem inkább a forró kását. Próbáltam másra figyelni és elfelejteni az egész baromságot. Szerencsére egész könnyen sikerült terelnem erről a figyelmem, hiszen Keegan jár a fejemben és a szavak, amik elhangzottak közöttünk. Erre figyelek, mert számomra ő a fontos, így aztán az ő érdekében nem is akarok semmilyen szarba keveredni. Elég volt mindez egy életre is. Ráadásul az ígéretemet is beakartam tartani, de nem sikerült, szóval majd lesz valahogy. Jobb leszek ennél ez biztos. Az épület elé érve percek múlva felszusszanok és végig mérem a táblát is a nevével. Hezitálok kicsit, hiszen fogalmam sincs mit is kezdhetnék itt magammal, de aztán feljutok az ajtóig, hogy aztán belépjek rajta. Az előtérben nagy nyüzsgés nincs, így szerencsém is van, hogy végig gondoljam a dolgokat ezzel kapcsolatban is. Nehezen vettem rá magam, hogy eljöjjek, de annyira szívesen távoznék, hogy az nem igaz. A kirakatot figyelem a jelenlegi információk áradatával. Telefonszámok és email címeket fedezek fel rajta, edzők és tanítványok fotóval. Valahogy nem érzem magam ide valónak, de úgy vagyok ezzel, hogy egyszer mindent elkell kezdenem. Ráadásul idén még nem nagyon volt lehetőségem nyári munkázni, tavaly pont jól jött hogy Flor meleltt dolgozhattam. De mi lenne ha idén is nála lehetnék? Igaz, hogy lassan vége a nyárnak, de mi van ha suli utáni pár órában foglalkoztatna? A pénz miatt is persze, meg addig is lekötöm magam, míg Kee is a suliban végez. Én már megkaptam, hogy mennyi órám lesz az elkövetkező hetekben, ezért is gondoltam, hogy dolgoznom is kellene kicsit. Fel kell őt is keresnem ezzel, csak előbb legyek túl ezzel az edzési zűrzavarral. Három hét van még vissza az augusztusból, addig csak feltudom keresni őt, nem?


Öltözet