Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Egyetértek mindazzal, amit mond. Még akkor is, ha mindez nem tetszik, de nem az, amit mond, hanem az, hogy ilyesmik megtörténhetnek. Mocskosul hangzik, de az élet rohadtul egy kicseszés olykor minden téren.
- De. Eszembe jutott. Ezért is ülök itt. - somolygom az orrom alatt, hiszen nem egyszer indultam meg, hogy nah majd Manuel Valderrama megmutatja... de mégis visszahúzott a józan ész, a barátaimmal eltöltött idő és az, hogy Keegannel akarnám inkább elrendezni az ügyemet. Fontosabbnak tartom őt, mint a kis bosszúmat. Ezért is tartok most itt, ezért is hallgatom Flort, hogy tanácsokkal lásson el, mert sokkal másabbal lát el, mint a szüleim.  A lényege ugyanaz, csak kiterjedtebb, elgondolkodtatóbb. A káromkodás pedig nyugtató hatással van talán mindenkire, rám annyira nem, jobb szeretem kiütni magamból, de most lehetőségem sincs erre. Nem is akarom, hogy legyen, mindezt ezek a szarok nélkül akarom túltenni magamból. Nem mintha a kibeszélés sokat segített volna a múltban, de most igazán rengeteget segít. Segített visszavonulót fújni, amit helyesnek vélt még a nő is. Mit szépítsem? A srácnál fegyver volt, amit használhatott is volna...később már meglőtt volna vele, ha a csaját kezdem piszkálni bármiért is? Azért belegondolva és lehiggadva azért át tudom már gondolni mindezt. Ráadásul ezt az edzés sem véletlenül találtam ki. Magam miatt. Mások miatt. Ráadásul nehéz úgy segíteni bárkinek is, hogy egy hozzá tartozója ne akarja a fejedet venni valami szarért.
- Rokonon? - kérdezek vissza, mintha nem hallottam volna, de nagyon is tisztában vagyok a helyzettel. Talán apát kérdezhetném a régi életéről...sose érdekelt túlzotan, hogy az öregem milyen környezetben nőtt fel, még akkor sem igazán foglalkoztatott, mikor az arcomba mondta, hogy egy elkényeztetett pöcs vagyok. Igaza van nah, de ez az ő hibájuk is. Szóval majd azt a korszakát kell megérdeklődnöm az öregemtől. Meg pár kérdéssel traktálni...már ha egyszer lesz egy szabad órája. Eddig is tudtam, hogy nem vagyok rossz ember, de ezek után meg is nyugodtam...már tudom miért is szeret Keegan. Vagy csak... nem, megbeszélem vele ez biztos. Flor részéről is meghallgatom a kártyás dolgot, a sakk is hasonló, bár az talán jobb is. Nem tudom, kosarazni szoktam, de szerintem rászánom majd magam egy sakkjátszmára. Talán, ha leülök ezekhez...sokkal jobban elterelődik a figyelmem. Bár tény, hogy a matek leköt, lehet ezek majd jobban és nem agyalom túl majd a dolgokat. Majd egyszer rászánom magam, bár nem vagyok az a tipikus egyhelyben ülős...tavaly még az ment úgy ahogy, meg mielőtt a baleset is megtörtént...addig is a ps-t nyomtam agyba főbe. Persze az utóbbiból már pár játékot eladtam bizonyos okok miatt, de nem bántam meg...nem sűrűn ülök le hozzá játszani, így csak porfogó. Azért meg kár érte. Komolyabb akarok lenni a 17 éves koromnál. Egy hangyafasznyit talán már az vagyok...komoly... marhára. Csak röhögni tudnék ezen most, de csak egy mosoly kúszik az arcomra. Hallgatom Flort, érdekes dolgokkal áll elő, s nem kotyogok közbe, nem röhögöm ki, érdeklődő figyelmemmel követem a szavait. Hol őt figyelve, hol a cipőmet, de nem azért, mert untatnám...senki sem szereti, ha bámulja. Én legalábbis nem szeretem, ha pontosan engem szuggerálnak hosszú távon. A buszos téma érdekes...nem mintha a többi amúgy nem, hiszen nem a levegőbe beszél, figyelek én rá tiszta figyelemmel és fegyelemmel.
- Értem, naná. - felelem lelkesen a kérdésére, miszerint, hogy értem-e a felsorakoztatott dolgokat. Értem, hogy mire akar kilyukadni, hasznosítani pedig meg majd meglátjuk hogyan fogom tudni. Anyámék is általában mást szoktak tanácsolni, ha épp eléjük álok, de ha egy lebaszás miatt állok a szőnyeg szélén, mindkettő ugyanazt szajkózza. Szóval mindenki mást véleményez, gondol... szerintem majd teszek egy próbát.
- Még mielőtt elfelejtem. - csillan fel a szemem és egyből a hajamba túrok, ahogy felé pislantok.
- Nem akarok bunkó lenni, hogy ezzel is fárasztalak...és tudom, hogy nem is a témába vág, meg nagyot is ugrok, de részmunkaidőben évközben lehet nálatok dolgozni? - kérdezek rá a dologra, majd le is eresztem a kezem, ahogy elhangzik a kérdésem. Nem fontos lényegében, de ha lehetne, akkor azt is elintézném még a nyári szünet végéig...dolgozni akarok, hogy ne anyámék pénzét költsem. Meg hát a terveket meg kell valósítani...van egy pár és ahhoz anyám, apám zsebpénznek valója már nem mondhatni elégnek. Meg ott a hugi is, akire lehet még bőven költeni. Bár ha nincs erre Floréknál lehetőség, akkor másik céget keresek fel, ez nem fog akadályozni és kétségbe sem fogok esni miatta.  

Látom rajta, hogy nagyon bosszantja a dolog, és tényleg megértem. Jót akart, segíteni próbált, és szerencséje van, ha ennyivel megússza. Nem veszem zokon, hogy közbevág, most le sem állítom, adja ki magából inkább itt, mint máshol. Meg így legalább ~ talán ~ elejét vehetem, hogy ténylegesen nekik menjen. Sajnos kell Manolonak néha ébresztő, hogy ez nem egy film, hanem a valóság, ahol nem minden alakul jól, ahol nem lehet mindenkit megmenteni, főleg nem pár jó szóval.
- Manolo! - szólítom meg, és felé nyújtom a kezem a padjaink közötti asztalon, ahova idő közben leültünk. - Megértelek. Jobban, mint gondolod. De ezen a bosszúval, a „majd én megmutatom neki” felfogással csak rontani tudsz - figyelmeztetem, hogy ezekkel az indulatokkal nagyon megjárhatja. - Nem tudhatod, hogy mire képesek, hogy kik vannak mögöttük, hogy mit tudnak, ami Neked az eszedbe sem jut. Mi van akkor, ha egy utcai banda van mögöttük? - kérdezem utalva arra, hogy akár fegyverük is lehet. Egy utcai banda ellen pedig még én is lényegében esélytelen vagyok.
Bár egy cseppet sem vicces, elkuncogom magam, ahogy visszafogja a káromkodását. - Mond ki bártan! Engem nem zavar, ráadásul a káromkodás nagyon jól csökkenti a stresszt - árulom el neki. Most ne fogja vissza magát, mert inkább beszéljen rondán, minthogy elkezdjen verekedni, vagy valamit szétverni.
Amikor nagyjából elmondtam, amit az elhangzottak alapján tudtam, hagyom, hogy kiadja magából a további gondolatait. Az a baj, hogy, ha én kerültem volna ilyen helyzetbe, és az apám rendőr lenne, én tudnám a kiutat. Lehet, bajba kerülnék, de nem akkorába, mint egyébként, mert én elmondanám a rendőr apámnak, aki bele tudna nézni a kamerafelvételekbe, és tudná, hogyan lehet a legkisebb károkkal megúsznom ezt a „kalandot”. Bár az is tény, hogy Manolo már fekete listán van közlekedési kihágásért…
- Helyes! - értek egyet határozottan azzal, hogy visszavonulót fúj. - Ha most elkezded ezt az edzést, akkor is nagyon sok idő, mire képes leszel megvédeni magad rendesen. Hónapok, inkább, évek. Neki pedig előnye van Veled szemben, és tényleg nem tudhatod, hogy mire képes, mit tud elérni és kinél, kiknél - erősítek rá erre.
Akár csak a saját belső gondolataimat hallanám, amikor hasonló helyzetben voltam. Viszont így nem tudom megállni, hogy el ne mosolyodjak - Levontad a tanulságot: nem mindenki érdemli meg, hogy segíts rajta. Ne is azzal kezd, hogy ennyire húzós helyzetekben segítesz tejesen ismeretleneken. De Te nem vagy rossz ember, csak nagyon fiatal, és tapasztalatlan. Amíg meg nem ismered jobban az embereket, először segíts a rokonokon, barátokon. Hallgasd meg őket, hogy miért úgy csinálták, ahogy, miért kerültek oda, ahová - adok tippet neki, hogyan tudja a segítést kicsiben kezdeni. - Utána lásd el őket jó tanácsokkal - mosolygok rá kedvesen.
- A kártyajátékoknak sok fajtája van, így ezt nem feltétlen tudom kijelenteni. A sakk viszont stratégiai játék, ahol valóban kell az ellenfél fejével gondolkozni, de egy idő után ott is azt veszi észre az ember, hogy ugyan azokból a lépésekből állnak a meccsek. És én sose sakkoztam, és kártyázni se nagyon szoktam - árulom el. - Nagyon jó vagy matekból, ami a reális, komplex gondolkodás, a problémamegoldó készség alapja. A sakk, és az apukád által meghatározott kártyajátékok segíthetnek, de legalább is ártani nem fognak. De, ha az emberi viselkedést akarod megismerni, akkor beszélgess emberekkel. Olyanokkal is, akik sok mindenben máshogy gondolkoznak. Ez nem egyszerű, de szükséges. Én mindig kritikus vagyok szinte mindennel szemben. A bizalmamat sem olyan egyszerű elnyerni - mondom neki a tippeket, amiket megpróbálhat elsajátítani, megszívlelni, vagy csak elgondolkozni rajta. - De a mások fejével való gondolkodásban az is segíthet, hogy, ha látsz valamit, ami felhívja magára a figyelmedet, először elgondolkozol azon, hogy Te mit tettél volna, mit csináltál volna máshogy, vagy ugyan úgy, és Ő vajon miért úgy csinálta - mondok egy olyat, amit szerinem még sosem próbált. - Mondjuk, a távolsági buszon utazol. Leültél valahova. Tedd fel magadnak a kérdést, miért oda ültél, mi lett volna, ha máshová ülsz? Felszáll valaki, és leül előre, és nézeget kifelé a szélvédőn. Miért oda ült? Mit figyelhet? Változik a viselkedése, ha elindul a busz? Mikor kezd újra nézelődni, elkezd egyáltalán nézelődni ismét? Miért viselkedhet így? Eszedbe jut valami indok. Te mit csinálnál, ha…, de mi van, ha…? Persze ez hasznosabb, ha van valaki, akivel megbeszélheted - teszem azért hozzá. - Kb. érted mire gondolok? - kérdezem bizonytalanul. - De akármilyen helyzetben elgondolkozhatsz a legrosszabb lehetőségégeken is. Ahhoz, hogy tudj más fejével gondolkozni, nagyon sok élethelyzettel, viselkedéssel kell találkoznod. De ehhez idő kell, és, hogy beszélgess. Akár családom belül is. Kizártnak tartom, hogy ugyan arra a dologra anyukád és apukád ugyan úgy reagálna, és ugyan azt javasolná. Bár igen, van, hogy ugyan azt fogják mondani, de most nem feltétlen arra gondolok, lógtál a középiskolából, és lebuktál előttük - mosolygok, mert vannak helyzetek, ahol a szülők ugyan azt a fejmosást adják. - De lehet, a nagyszüleid már mást mondanak - jut hirtelen az eszembe, mert ott már van egy pár évtizednyi különbség, ami már másabb megvilágításba helyezhet sok mindent.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Nem mindenkin lehet segíteni. És nem is mindenkin szükséges. Nem kell! Tudom, csak egyszerűen nem akartam csak úgy magára hagyni anélkül, hogy bármit is mondtam volna. Bár kétlem, hogy megfogadott volna bármit is abból, amit ecseteltem számára. Ez van, ez már nem az én bajom a későbbiekben. Az én esetemet fel se merítettem sem magamnak, sem számára. Talán nem is baj, hiszen jómagam hosszú- hosszú hetekig szigorúan lettem fogva, megfosztottak az autómtól, a jogosítványomtól, nyilván jogosan, a PS -em is a hűvösre került és a tanulásnak szentelhettem a lelkiismeretem és az időmet persze, hogy a középsuliból bekerüljek egyetemre. De sikerült. Az időmet tényleg ennek szántam és helyesen cselekedtem. A csajnak tuti nem jutott bölcs beszéd és szigor, a rokona nem is tudhatja mit művelhet, de már... nem izgat. Talán nem tudják mivel “büntetni”, ami használható is lehetne épp ésszel. De nem akarok rá gondolni, nem akarom feszegetni a határaimat ezzel kapcsolatban, mert csak rosszabb lesz. Hagyom elmerülni a feledés homályába. Majd valaki más nyújtani fogja felé a kezét, azt vagy elfogadja vagy sem. Flor szerint sem biztos, hogy elfogadta amaz a tettei következményét. Lehet bele sem gondolt, hogy mekkora szarba kerülhet majd még a jövőben. Szerencsésebb voltam. És nem akarok visszaesni abba a keserűségbe, ahonnét sikerült némi segítséggel kimásznom. Ami meg a csajt és a csávót illeti...
- Veszélyt jelentek...de még milyen veszélyt. Volt képe hazudni rólam. Azt mesélte be a kanjának, hogy bántottam... - puffogok közbe, de el is hallgatok, hiszen nem beszélünk bele más mondandójába, így fejet ingatok, mondja csak tovább, nem számít...hallgatom tovább őt. És valószínűleg hasonló dologgal állok szemben... hogy én vagyok a bűnös. De akkor sem értettem a srácot...mivel ártottam neki? Azzal, hogy bele rángattam valamibe, ami nem igaz? De testileg értelmezte...mindegy is. Túl gondolták. A kérdésére vállvonással felelek elsőre.
- Semennyit! A csávó úgy jött hozzám, hogy bántottam...fizikailag a luv...-hallgatok el azonnal, hogy ki is javítsam magam, mintha nem is történt volna semmilyen nyelvbotlás. -...lányt. - apró mosoly, hiszen még mindig totálisan haragszom rá, rájuk...lakatot kell tennem a nyelvemre bizonyos helyzetekben. Az meg hogy ketten lehetnek ellenem egy bizonyos szituációban...mindig kettőn áll a vásár, így, hogy ellenem szólna a kettejük vallomása...sajnos, vagy sem,...de emlékszem a lány minden szavára, szóval ez meg az én ütőkártyám lenne...meg azt is tudom merre lakik, szóval akár a lenyúlt dolgot is meglelnék nála. Mellékes információ. Túl sokáig maradtam csendben, de az tényleg igaz, hogy nőkre nem emeltem még kezet és nem is most fogok neki kezdeni. Most inkább emésztem az elhangzottakat. Az meg hogy hanyagoljam...kurva nehéz nem puffogni, nem morogni miatta. A visszafogottságom kicsit kicsúszott a kezeim közül, de hogy mennyit agyaltam már ezen, te jó ég. Bosszantó. De szerinte is ez a legjobb döntés.
- Pfff. - túrok bele a hajamba, majd eresztem le a kezem egy szuszra. - Órákat kattogtam rajta, hogy, eltörlöm a határvonalat és mindent a lányra zúdítok... csaaak aztán eszembe jutott az, hogy mi van, ha megint rám küldi a kutyáját? - húzom el a szám, pedig legszívesebben mindkettejüket megfingatnám, de nem vagyok olyan helyzetben, hogy erre képes legyek. Meg aztán...okosabbnak kell lennem. Gondolnom kell a többiekre is... szóval... 
- Szóval erről letettem... felesleges farok méregetés lenne...vagy bajuszhúzogatás, hívjuk akármelyiknek... jól nem jönnék ki belőle. Rájöttem. - magyarázom meg a döntésemet és annak miértjét. Illetve hát a majdnem miértjét. De az, hogy segíteni akartam, az megint plusz pont, hiszen másoknak is egy bájcsevegés jót tesz. Nekem is jót tett egy idegen eszmecseréje, most jelen pillanatban Florra gondolok, hiszen sok mindent segített fejben. Ugyanezt akartam átadni a másiknak, de úgy tűnik ebben nem leszek túl jó. Szóval mindezt a tarsolyomból nem sűrűn fogom húzogatni.
- Mit kezdjek? Tanulni akarok belőle. Többet nem segítek a kutyának se... - szemet forgatok, részben igaz, nem adom a bizalmam senkinek sem, bár a csaj sem élvezhette teljesen, vissza is élt vele. Szóval legjobb lenne elfelejteni. Szóval semmit sem tehetek már. Figyelem Flor szavait, igazat tudok adni neki, nem mindenki fejével tudok gondolkodni. Nincs bennem kellő tapasztalat, csak ahhoz, hogy magam alatt vágjam a fát. Meg hogy idegesítsek másokat a viselkedésemmel, de ebből már próbálok kikecmeregni. Még nem az igazi, de javuló tendenciát mutatok. Az egyetemi időszak tett arról, hogy tényleg oda figyeljek arra, ami fontos. De ez csak tanulás a jövőre nézve és nem pedig mások fejével való gondolkodás.  
- Az öregem szerint a sakk, meg a kártyajátékok segíthetnek irányítani és fegyelmet tanulni...segít összpontosítani. Gondolkozni. A mások fejével való gondolkozás is ilyesmire épül? - mélyedek el én is kicsit, hogy mégis mire gondolhatott Flor ezzel kapcsolatban, de van egy olyan sejtésem, hogy hamarosan meg tudom.

Próbálok Manolo fejébe látni, de most nem is annyira egyszerű. De, azt hiszem, és simán lehet, hogy tévedek, hogy most Ő próbált úgy segíteni egy idegenen, ahogy én tettem vele legelőször. Ezt tekinthetjük pozitív dolognak is, de most valamiért azt érzem, hogy ő erre még nincs kész. Ahhoz, hogy valaki segíteni tudjon, az egész helyzetet jó, ha felülről látja, és minden kimenetellel tud számolni. És most valamiért azt érzem, még nem számolt minden eshetőséggel. Majd elárulja, hogy miért is tette. - Értem mire gondolsz, de sajnálatos módon ez nem mindig van így - szomorítom el. - Nem mindenkin lehet segíteni egy egyszerű, mélyre ható beszélgetéssel. Sok esetben ki kell emelni a környezetéből az illetőt, és szigorúan fogni, hogy a régi, rossz berögződések átalakuljanak, hogy utána igazi változás legyen az életében. De nagy általánosságban gondolkozva, van, hogy ez sem segít, mert egyéb módszerek is szükségesek a változáshoz - osztom meg vele. - Mint, hogy taníttatjuk, hogy utána jó állása legyen, és ne kelljen lopnia az életben maradásért. De ez csak egy hirtelen példa volt - teszem hozzá mielőtt még félre érti, mert nem feltétlen arra a lányra célzok, akinek most segített. - Én láttam rajtad, és az elmondásaid alapján is tudtam, hogy van mögötted egy támogató családi háttér, így csak egy kis löket kellett, hogy más szempontból ítéld meg a helyzetedet és a cselekedeteidet. Viszont Te szembe néztél a tetteid következményeivel. Ez a lány, akinek most segítettél, az megtette? Tudja, hogy másokra nézve ennek milyen következményei voltak? Hogy lehet, hogy a bolti eladót, aki valószínűleg beosztott, és ez a megélhetése, neki milyen következményei lesznek? - kérdezem költőien, csak, hogy Manolo is elgondolkozzon a dolgon. Arra, hogy mi a véleménye a börtönről, abban nem akarok belemenni, mert ez egy iszonyúan bonyolult és összetett kérdéskör, mert rengeteg benne a változó, attól kezdve, hogy az elkövetőnek milyen a jelleme, mit követett el, és hogy mennyi időre kerül be, és milyen szintű börtönbe, hiszen ott is vannak fokozatok.
Amikor belemegyek abba, hogy, ha a zsaruk valakit el akarnak kapni, azt el is kapják, mert már megvan a technika, látom, hogy betaláltam, mert mintha egy kicsit megijedne, hogy valóban az következik be, amit én felvázoltam.
- Ha így érzed, akkor legyen - mondok csak ennyit, de ebből tudhatja, tudom, hogy sunnyog.
- Már félig bajba is kerültél, hiszen volt mögötte valaki, akihez futott, és akinek panaszkodott - mondom neki a csaj pasijára utalva. - Te potenciális veszély vagy rá nézve, és erre rá is jött, miután csökkent benne az adrenalin, és megszűnt a fuss vagy küzdj ösztön. Azért vagy potenciális veszély, mert Te szemtanú vagy, aki igazolni tudja, hogy Ő lopott. Viszont jelenleg úgy áll a dolog, legalább is azok alapján, amit elmondtál nekem, hogy van két személy, aki ezt biztosan tudja, hogy ki volt az elkövető, így kettőtök szava áll egymással szemben. Én pedig nem tartom kizártnak, hogy a csaj úgy állította be a pasijának, hogy azok a dolgok, amiket mondtál, pont fordítva történtek, és Te rángattad bele a csaját. Így pedig egy szembesítésnél már a kettőjük szava áll a tiéddel szemben - vázolok fel egy lehetséges dolgot, de ez a részmről tényleg csak feltételezés, mert semmi biztosat nem tudok. - És most nagyon komolyan. Te ennek mennyire látod esélyét? - kérdezem tőle. - Segíteni akarok, de ehhez tudnom kell, hogy pontosan mibe másztál bele - hívom fel rá a figyelmét.
- Ezt eddig sem néztem ki belőled - nyugtatom meg, hogy a nélkül is biztosra vettem volna, hogy nem ver meg nőket, ha nem mondja. - Átérzem, és valóban nagyon bosszantó az ilyen - mondom, mert pontosan tudom, miéről beszél. És nagyon nehéz eljutni arra a szintre, hogy az ilyen csatákat úgy nyerjük meg, hogy még csak bele sem kezdünk a harcba. - De most tényleg az a legjobb, ha távol tartod magad tőlük. Mind a kettőtől - erősítem meg, hogy a csajt is hanyagolnia kellene.
- Az emberek általában önmagukból indulnak ki. Szerintem Te is abból indultál ki, hogy Neked segített egy beszélgetés, egy kis útmutatás. Bízzunk benne, hogy túl vagy rajta - mondom neki kedvesen, de még mindig nem érzem teljesen kereknek ezt a dolgot.
- Mit akarsz kezdeni végül is ezzel a helyzettel? - kérdezem, mert még mindig nem tiszta ez a dolog előttem. Ha átvergődünk ezen, akkor áttérhetnénk a másik témára is, ami még ennél is jobban frusztrálja.
- Te egy nagyon okos srác vagy, és, ami hiányzik belőled az ilyen helyzetek megoldásához, az a tapasztalat. Valahogy meg kellene tanulnod, hogy mások fejével is tudj gondolkozni - mondom erősen elmélázva, mert nekem ez valahogy megy. A helyzeteket egy teljesen másik oldalról nézni, mint ahogy én csinálnám. De már nem tudom, hogy ez hogy alakult ki bennem.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Vannak kételyeim, félelmeim és akadnak bennem vegyes érzelmek, rossz gondolatok, de ezek sem tudnak eltéríteni a kijelőlt utamtól. Rossz úton kezdtem el, de átléptem talán a helyes útra. Flor válaszokat szeretne a helyzetemmel kapcsán, így aztán elmesélem, hogy összekaptam Keegannal egy bizonyos dolog miatt. Személyes bocsánatkéréssel elintézhető a dolog és nekem kell felkeresni őt. Remek, bár nekem fordítva jobban tetszene, ha ő jönne, hogy tudjunk beszélni. De az nem túl férfias cselekedet lenne...ami pedig a világgá menetelt illeti, valami poénfélének szántam, ami nem fedné a valóságot mindketten tudjuk szerencsére. Apa is megtalálna és tuti akadnak olyanok még akik mindent tűvé tennének értem. Ahogy Flor mondja, a világ nem elég nagy ehhez. Én is tudom. De a legfontosabb részlettel gazdagítom meg a nő életét, így meg is magyarázom mindezt. Persze kezdhettem volna mással is, de így én is képben leszek. Másról meg nem áll módomban beszélni. Összegezi, amit mondtam neki, így lassan bólogatásba is kezdek, miközben elmerengek a szavai hallatán. Valóban, ez stimmelt is. Ám a kérdése hiába ide vág...még sem kellett volna feltennie. Mintha csak az anyámat hallanám, csak ez megint más kérdéskör.
- Segítettem, mert nem hiszem hogy az évekig tartó börtön megváltoztatná bárki életét is...egy mélyre ható beszélgetés még rajtam is segített... - magyarázom, bár ez a mélyre ható beszélgetés még ha nem is látszódik rajtam néha...tényleg segített. Rajta is fog majd segíteni és eléri azt, hogy többet ne okozzon magának balhét. Legalábbis ha mégis...az már nem az én dolgom. Én is kaptam egy esélyt másoktól...a szüleimtől és hát a csajnak se kutyája se macskája, hát...adtam neki egy löketet, ez minden. Fontos dolgok kerülnek terítékre Flor által, rándul is egyet a szám, bár a kamerákra figyeltünk és az őrökre is...mi van ha mégis láttak minket? Bár nem felfele figyelgettünk, hanem másfelé, így kizártnak tartom. Meg hát a vásárolt ruhámban távozott... bár ezt nem áll szándékomban kifejteni. Még neki sem. Vagyis hát ez nem tűnik fontos információnak. Ami meg az elhallgatást illeti... vállat vonok.
- Hallottál mindent. - válaszolok neki ennyit, hiszen ezután “szúrt hátba” a csaj. Megteszi ezt az ember érte és nesze. Bár mit is vártam egy idegentől? Egy nincstelen tolvajtól? Változást? Aki rám uszít egy másikat? Ilyet csak egy gyáva művel.
- ”Kisegítettem”, hogy szerinted később én is a szarba kerüljek, majd megpicsázott a pasija, mert ártottam a nőjének... - a kezem felemelésével idézőjeleket húzok a levegőbe 2-2 ujjammal és sóhajtok jó nagyot.
- Nőket nem szokásom bántalmazni. Az más, hogyha beolvasok neki...amit terveztem tenni, hogy felkeresem...de nem akarom még nagyobb mocsokba rángatni magam akármennyire is bosszant a dolog... rám csak hazugságokkal ne küldjék a pincsijüket senkik. - morgok kicsit az orrom alatt, hiszen bánt a dolog persze, főleg hogy igazságtalannak hatott az egész.
- Mondjuk lehet a sors így akart megleckéztetni, mert a magam módján kezdtem el segíteni neki. Így belegondolva...megkaptam a jussom. - mélázok el egy kicsit, bár akkor sem tűnik igazságos elosztásnak. Finomabban is nyújthatott volna útmutatást, ha épp segíteni próbál. De vége van, ez a lényeg. 

Tényleg pillanatok alatt végzek az öltözőben, és a megbeszélt helyen találkozok Manoloval, majd megindulunk a kijárat felé. Nekem mindegy merre megyünk, ezt döntse el Manolo. - Akkor irány a park - válaszolok, amikor beavat, hogy mit szeretne. Én edzés után nem tudok enni, így, ha a srácnak nincs szüksége semmire, akkor részemről mehetünk a levegőre. Igazából nem is kell messzire mennünk, mert, ha megkerüljük a mellettünk lévő épülettömböt dél felé, akkor a Lova Gast Gardenbe jutunk, ahol vannak padok, így le is ülhetünk, és olyan is van, ahol asztal is van, így akár szemben is lehetünk egymással.
A következő megjegyzésén viszont nevetnem kell nekem is. - Fiatalság bolondság - mondok csak ennyit. Ez nekem még véletlen sem jutna az eszembe erről a helyzetről. Persze tudom, hogy Manolon sem gondolja komolyan, de nem csak a kora miatt, hanem a gondolkodás módja miatt is, hozzám képest még nagyon gyerek. Én olyan problémákkal küzdök, és olyan dolgokat éltem át, amiket még tapasztalt, tőlem idősebbek is csak ritkán. Ráadásul én nagyon önálló vagyok, közben pedig igénylem a páromban a Férfit, ami sokaknak feladja a leckét, még akkor is, ha korban hozzám illő.
Viszont azt látom, hogy megnyugszik a válaszomra, bár fejben kicsit azért elveszett. De hagyom rendeződni a gondolatait.
- Bocsánatot kérni, ha valaki komolyan gondolja, és persze, ha a feltételek adottak is, akkor mindig személyesen kell, amikor ott vagytok egy helyen - adok neki egy jó tanácsot. Persze van, amikor ezek akadályba ütköznek, de az a jó mind a két félnek, ha az ilyen a lehető legszemélyesebben történik. - De, ha szépen időrendben megyünk, akkor lehet, még ebben is tudok tanácsot adni - teszem hozzá kedvesen, de ezzel el is árulom, hogy ezt a végére akarom hagyni.
Megjegyzésére, amikor elkezdi finoman előkészíteni a talajt, már rosszat sejtek. Ráadásul a számra is vigyáznom kell ezek után, mert azt még sem mondhatom, hogy „a múltkor majdnem megöltél egy ártatlan lány, ettől már nem sok rosszabb van”. - A világ nem olyan túl nagy, hogy érdemes lenne ilyenekkel próbálkoznod - „vigasztalom”, hogy ez egy kicsit gyerekes volt. Ráadásul én olyanokkal vagyok kapcsolatban, akik bárhonnan elő tudják keríteni, ha akarják, ha megkérem őket. Ráadásul, ha jól emlékszek, az apja rendőr. Kizárt, ha világgá menne a fia, akkor ne kerítené elő.
De ezt követően nagyon figyelek rá, és igyekszek nem közbe szólni. Tudom, hogy mikor titkolóznak előttem, és mivel sok húzós helyzetben is voltam, így a nagy átlagtól talán könnyebben egészítem ki a hézagokat, meglehetősen pontos dolgokkal. Sántít a története. Nem is kicsit. Valami fontosat elhallgat, és nem is egy valamit. Elég nehéz megállni, hogy ne vágjak közbe, ahogy azt is, hogy ne látszódjon rajtam, hogy most is égtelen nagy hülyeséget csinált.
- Szóval, összefoglalva. Van egy tök idegen lány, aki vitt neked valamit, mert futár. Utána egy boltban rajta kaptad lopás közben, és bűntárssá váltál, mert nem csak nem szóltál erről senkinek, hanem még segítetted is. Mire ő, akivel lényegében vad idegenek vagytok, megkért, hogy legyél a barátja… haverja, mert önként elkísérted hazáig - javítom ki magam, mert ez most számomra úgy jött le, mintha a pasijává akarta volna avanzsálni. - És napokkal később a pasija megvert, mert állítólag bántottad a csaját - összegzem, és kizárt, hogy nem érzi, hogy nekem nagyon sántít a dolog. Majd veszek egy mély levegőt, mert szívem szerint letolnám, de van egy fontos kérdés. Jó! Nem egy, hanem rengeteg, de ez is fontos. - Miért gondoltad úgy, hogy segítened kell neki? Hogy bele kell folynod? - kérdezem. Minden esetben lehetnek enyhítő körülmények. Nálam is volt, amikor menekülés közben lopásra kényszerültem, mert több mint húsz órája nem ettem, és csak minimális étel vittem el a kisboltból. Csak még annyi pénzem sem volt, hogy azt kifizessem. De valamiért úgy érzem, hogy most nem erről van szó. És mielőtt bármit is mondanék még, megvárom, hogy erre válaszoljon.
- Ugye tudod, hogy az egész város be van kamerázva? És, ha a rendőrök ki akarják vizsgálni az ügyet, mert a boltos, akitől lopott, feljelenti, akkor a rendőrök mind a kettőtöket meg fognak találni. Követik a mozgásotokat a kamerákon keresztül, és biztos lesz olyan hely, ahol már nem figyeltetek, és látszódni fog az arcotok, így pedig beazonosíthatók lesztek. Ráadásul már Te is nagykorú vagy - hívom fel a figyelmét nagyon fontos dolgokra. Ez Amerika. Ez New York, és mindent térfigyelővel vizslatnak a rendőrök és biztonságiak. Ráadásul már mindenkinél fényékezére és videózásra alkalmas telefonok vannak, és akaratlanul is lekaphatták őket. Ha ehhez hozzáadom, hogy mindenki a felhőbe ment mindent, ami egyébként feltörhető, főleg a hatóság által, mert lényegében az is internet, és mindenki pontos helymeghatározással lézeng mindenhol… Nos, nem is olyan egyszerű a mai bűnözőknek. - Úgyhogy most ezt végig gondolva, mekkora bajban vagy? Mit hallgattál el előlem? - kérdezem komolyan, ha eddig még nem derült ki. Tudom, hogy most az izgatja, hogy mi lesz a Keegannel közös életével, de szerintem ez a kisebbik gondja. Ráadásul, ha letartóztatják, akkor a lány szülei szerintem úgy is eltiltják őket, lényegében jogosan. Nem az indulatai lesznek a legnagyobb gondja, ahogy Keegant sem ez fogja a legjobban aggasztani. Sőt! Lehet örülni is fog, hogy nem avatta be semmibe.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Vannak dolgok, melyeket nem szívesen szeretek kiteregetni mások elé. A személyesek és a szexuálisak ehhez tartoznak, ahogy a múltam egy darabkája sem derülhet ki több részletben. Elég volt az az egy, ami történt azon a bizonyos napon. Az mindenkinek keserű szájízzel került bele az agyába, így mióta nagyjából visszafogottabban létezem...nem sok szart kevertem magam alá. Nem kürtölhetem világgá a félelmeimet, így aztán van, hogycsak csendesen meghúzódom a sarokban...nem épp rám vall nah. De jobb, mintha bárkinek akinek köze van hozzám bármi baja legyen. Szóval választás elé állítottam magam. És szerintem Kee is. Ezért is jöttem ide szinte (majdnem) azonnal. Nem számítottam, hogy találkozok Florral, de most egész jól jön a társasága, tudok normalizálódni. Ahogy az ő szavait fel is fogom, hiszen nem kezd el a magasságokban beszélni, nem kezd káromkodni és nem hivatalos stílusban beszél...így simán rááll az agyam a szavai járására, már megértem mit akar az elejétől kezdve. A mester felé pillantok egy röpke pillanatra, majd vissza Flor irányába, miközben hallgatom őt. Ő is végig hallgatott egy szó nélkül, nálam ez viszonzásra lelt. Megejti a mesterrel való beszélgetést, időpont egyeztetést, hogy ne ijedjek meg, mert meglehet oldani a nem jó időpontokat is, vagy ha nincs bennem a saját naptáram. Hát ennek jelenleg hiányában vagyok...otthon az asztalon van az ilyen irat gyűjteményem, ahol sorakoznak mikor hol vagyok hivatalos. Első sorban az egyetemen hamarosan... másodévesként gyűrőm majd a padot.
- Oké... - van még dolga, de itt találkozunk, ha mindketten elrendeztük a dolgainkat. Ő elrendezi magát, nekem meg a nagyfőnökkel van meccselni valóm. Csak finoman. Megigazítom a táskámat, majd meg is indulok, hogy az idősebb, tapasztaltabb férfi előtt megálljak. Beszélek neki, hogy mi miatt vagyok itt és hogy nem időszakosan akarok itt lenni, vagy hol van hol nincs mód. Akarom az edzést és a tanulást is. Heti egy alkalmat hoz fel, hogy a friss kezdőkkel így kezdi, a napot és az időpontot én mondjam meg, mikor aktuális és akkor megfelel majd mindkettőnknek. Megejtem az egyetemet, hogy csak utána tudok érkezni, így a délutáni időpont a legjobb, mikor végzek, akkor ide fut majd a következő feladatom. Délután 16-17 között. Így ezekre a napokra majd váltófelszerelést kell hoznom, meg cipőt is, ezt nem felejtem el, fontos. Megadom a telefonszámom, meg ő is az övét, hogyha valamiért nem tudok eljönni, akkor azt a hetet lemondom. Árat is kapok, hogy mennyit fizetek, teljesen reális, nem kell mélyen a zsebembe nyúlnom a pénz miatt sem. Azt hiszem túlaggódtam a dolgot. Elköszönök, ahogy ő is, majd a megbeszélt helyre igyekszek, ahogy Flor is megjelenik átöltözve. Kérdésére felvonom a szemöldököm.
- Ha nem vagy kajás, akkor mehetünk a parkba... - vigyorra húzódnak az ajkaim, majd nevetni kezdek röviden, hiszen elkalandoztam kicsit, közben megindulok és az ajtóban előre engedem az ajtónyitást követően őt. Rajta áll, hogy merre indulunk, nekem teljesen mindegy, hol merre ejtjük meg mindezt.
- Tisztára olyan ez mintha randiznánk. - ejtem meg vele a gondolataimat, persze nem komoly ez a helyzet, csak tanácsot kérek tőle és hát...a bizalmat adtam és fogadtam tőle. Így ő olyasmi most számomra, mint egy nagytestvér Roderick után...csak nőben. Teljesen más tanácsokkal láthat el, így még ragadhat is. Szóval az ilyen női zavarokat akár tőle is megkérdezhetem, nem? Vagy anyám jobban értene hozzá? Pasz. De Flor megnyugtat, hogy Keeganról ne mondjak le, így elmosolyodom és máris ezer felé kavarognak róla a gondolataim, persze hamar visszatérek fejben is Florhoz.
- Nem akartam...csak parázok azért...nem vette fel a telefont sem, mikor hívtam, vissza sem ír az üzenetekre. Személyesen kellene bocsánatot kérnem, csak nem tudom meddig megy egy csajnál az ilyen duzzogásmizéria. - magyarázom csendesen miközben a cipőimet figyelem a lépéseim közben, hiszen erről beszélni sem olyan, mintha mindenki fülébe elkellene jutnia. De segíteni akar, így valamit csak mondanom kell. Meg persze ő sem értette, hogy az idegen csajnak miért segítettem, meg sem tudtam neki magyarázni, szóval...igen. Majd egy hosszas trécselést kell erről is megejtenem. Csak nem tudom, hogy érdemes-e elmondanom. Szóval itt van a hiba a sztoriban, ami mondhatni gáz. Flor szeretné, ha beavatnám a részletekbe, hogy tudjon kicsit segíteni azzal, hogy a sztoriba teljes belátást biztositok számára. Az mit fog neki segíteni? Vagy hogyan segít azzal? Mindegy.
- Elég gáz a helyzet így visszagondolva, szóval ha elkezded a fejedet fogni világgá megyek... - próbálom elhessegetni a frusztrációt messzire, nehezen megy csak megsúgom, hiszen itt kezdődnek a bajok minden téren. De mivel kíváncsi és segíteni is akar, így bele kezdek. Igyekszem figyelni azért és a történtekre is visszagondolni majdnem részletesen. 
- Hozott nekem egy csomagot még hónapokkal ezelőtt. Fingja sem volt rólam, nekem sem róla, tök homály volt számomra. Leadta a csomagot, kész. Aztán hetekkel később összefutottunk egy üzletházban, ahol lopni akart... - csendesedem el, hiszen itt majd sántít a sztori máris, hiszen nem akadályoztam meg a dologban...de ezt sem tárom fel előtte. Csupán elhúzom a szám, elrendezve ezzel a felmerülő kérdéseinket ezzel kapcsolatban. Most nem érdekelnek a kérdések, így jelenleg választ sem adok, ha felhozna akár egyet is. 
- Láttam, de nem akadályoztam meg benne. Elmenekült és később értem utol, segítettem, hogy a kamerák ne lássák... tudom, gáz... de nem hívtam sem rendőrt rá, sem más egyéb fegyveres fazont. Beszélgettünk kicsit az életéről, igyekeztem tanácsot adni neki és a barátságomat akarta, míg haza kísértem... - nem éppen így történt pontosan, de nem ez a lényeg.A folytatás, ami miatt ebbe a helyzetbe kerültem és bosszant a mai napig. De remélem több ilyenben nem lesz részem. Ez is bőven elég robbanás volt részemről. 
- Szóval semmi nem volt közöttünk. De napokkal később egy hapsi miatta talált rám. Azt állította, hogy bántottam a csaját és név szerint is megemlített. Mondhattam bármit a csávónak, olyan volt, mint a szemfedős igásló... - magyarázom, majd úgy fordulok, hogy az arcom azon a része látszódjon, ahol az ütés még látható is. Már nem fáj, így ez már hasznos állapot, főleg, hogy jegeltettem is. Javult a napok alatt. 
- Este meg jött volna Kee hogy filmet nézzünk és...kiborultam rá, hogy kérdezősködik, holott semmi köze nincs a dologhoz. Aztán elviharzott. - fejezem be végül, majd sóhajtok, mély levegőt veszek és kifújom, így sikerül nyugodtan átvészelnem a teljes sztorit. Aztán még csak a fegyverről sem ejtettem szót, de azt hiszem mindent nem lehet egyszerre. 
- Kee nagyon jól tudja, hogy milyen vagyok, amikor a világra is haragszom, abban a percekben pedig nem maradt csendben én pedig szinte leugattam őt. - a számomra fontos részlet ez, hiszen Kee a mindenem, három éve együtt vagyunk és ennyire még nem másztam bele a lelki világába. El húzom a szám és a táskámat is igazítani kezdem, mintegy mellékes mozdulatként, hogy ne kelljen Florra néznem. Nem mondom, hogy mindez sikersztri, de más is hibázott az életében nem is egyszer. Még felnőtt harmincas is hibázik, hát akkor én 19 évesen miért legyek tökéletes?

Tudom, hogy Manolo hirtelen természet, és a korából adódóan is lehetnek elhamarkodott gondolatai, tettei, meg a jelenlegi lelki állapota is inkább arra enged következtetni, hogy az „üss vagy fuss” állapotban leledzik, így az ismétléssel, hogy maradjon az óra végéig, azt próbálom benne erősíteni, hogy ne lépjen le, amíg nem végzek. Ha kell, innen bárkit kirakunk, aki fenyegetően lép fel vele, vagy igazából bárkivel szemben. Egyébként is, ha érdekli ez az edzés, akkor tudja a legjobban felmérni, hogy valóban érdekli-e, vagy neki való-e, ha látja. Ráadásul most azt fogja tudni megnézni, hogy hová juthat el, ha kitartóan csinálja. De örülök, hogy azt válaszolja, rendben, amit én csak egy kedves mosollyal és bólintással nyugtázok. Most nem fogok tudni rá figyelni, csak akkor, ha láb alatt lenne, bár azért kétlem, hogy ilyenre sor kerülne.
Az óra végével pedig odamegyek hozzá kérdezni, és látom, hogy valóban fellelkesült. - Örülök, hogy így gondolod - mosolygok rá, és rajtam is látszik, hogy valóban így is van. Ha elsőre megtetszett neki, akkor talán jó úton jár, hogy megtalálja azt, mit keres. Ha utána kipróbálva mégsem olyan, mint amilyennek hitte, akkor már van kiindulási alap, hogy merre tovább.
Ezt a lelkesedést viszont egyből követi a kérdése is, ami meglep. Mármint nem az, hogy kérdez, vagy az, hogy kibukott belőle, hanem az, amit kérdez. Viszont, ha ezt komolyan kérdezi, akkor el kell gondolkoznom, mert sejtem, hogy verekedésbe került, ahol alul maradt, de, ha ettől konkrétabbat kérdez, akkor passzolom. De úgy tűnik, csak költőinek szánja, mert meg is válaszolja, szinte azonnal.
Figyelmesen hallgatom, és nem vágok közbe. Úgy is be fog avatni, legalább is addig, amíg úgy érzi, hogy ennyi infóval is segíteni tudok. Viszont, amit mond, meglep, és le is döbbent. Nem feltétlen Manolo oldaláról, hanem a lányéról. Ha valaki segít nekem, akkor én így elsőre legalább is, ha a pasim neki akar menni a segítőmnek, leállítom. És bár nálam ez nem fordulhat elő, de van ilyen élethelyzet, hogy, ha a párom egy állat, akitől félek, akkor nem egy kölyöktől, vagy egy velem egykorútól kérek segítséget, főleg nem ebben a korban. Az enyémben már talán. Még később igen, de akkor is inkább olyantól, akiről biztosan tudom, hogy a párom fölé tud kerekedni. Bár én tényleg szerencsés helyzetben vagyok, mert csak olyannal jövök össze, akinek utána jártak, de, ha véletlen kerülök egy agresszív és veszélyes személy közelébe, Tío zokszó nélkül intézkedik. Viszont automatikusan elkezdem keresni rajta a sérülés jeleit. A mozgásán nem látszik, legalább is már nem látszik, hogy súlyos sérülése lenne. Látom, hogy felzaklatta a dolog, így egyelőre még nem mondok semmit, de biztos látja, raktam, hogy azért együtt érzek vele, és aggódok.
Viszont azt hiszem, hogy jó, hogy nem kérdeztem, mert kibukik belőle egy másik dolog is, amire biztosra veszem, hogy önmagában is felzaklatta volna, nemhogy a kettő együtt. Szomorúan húzom össze a szemöldökömet, és már a megoldáson kattog az agyam. De ekkor tűnik fel, ahogy a mozdulat, amivel az arcához nyúl, mintha óvatosabb lenne a normálisnál. Így viszont jobban is megnézem, persze nem közelről, és nem éérintve Manolot, és mintha valóban sérülése lenne, bár itt ehhez nem jók a fényviszonyok. Legalább is a színárnyalatok nem látszanak jól.
A végén pedig mond egy összegzést, hogy igazából miért is akar ide járni, mire csak bólogatni kezdek, hogy megértettem, tudomásul vettem az elhangzottakat. Majd gyorsan hátra is fordulok, ahol a Mester még az anyagiakat rendezi, bár már keverednek a csoportok. - Ha ide jársz, akkor itt az alapoknál azt is megtanuljuk, hogyan lehet felismerni az előtt a balhét, hogy elkezdődne, hogyan lehet ezt felismerni, és végső soron mi az a pont, ahol még sikeresen kivédheted a támadást - hívom fel a figyelmét. Bár ennek egy része az órán is elhangzott, amikor azt ecsetelte a Mester, hogy mit hogyan nem szabad, és mire figyeljünk, ha ki akarjuk védeni a támadást. - Amit én most javasolni tudok, ha szeretnéd valóban elkezdeni, akkor most beszélj a Mesterrel, hogy mikor indít kezdő órát. Ha most nem tudod, hogy a megadott időpont jó-e, akkor kérj tőle egy névjegyet, ahol később megkeresheted. Ha nincs jó időpont, akkor sem kell megijedned, mert biztosan tud mondani Neked másik, tapasztalt tanárt, akivel sikeresebben tudsz időpontot egyeztetni. Rendben? - kérdezem. - Amíg Te ezt rendezed, addig én gyorsan visszaöltözök, és a terem ajtajánál találkozunk - mondom neki, ha igen a válasza. Ha nem akar most időpontot egyeztetni, akkor megkérem, hogy ott várjon meg, ahol a folyosón találkoztunk, amíg átöltözök. Ebben a szerelésben nem akarok kimenni az utcára, meg egyébként sem ártana egy kicsit megmosdanom. De ez az egész alig öt-tíz perc, így, ha beszél a Mesterre, az alatt én elkészülök. - Utána beülhetünk valahová, ahol laktózmentes ételek és italok is vannak, vagy leülhetünk a parkban is beszélgetni. Rendben? - kérdezem, jelezve, hogy nem lépek le.
Ha mindenki végzett a dolgával, a megbeszélt helyen találkozunk. - Nos, merre menjünk? - kérdezem kedvesen. Ha pedig megvan az irány, akkor nekiveselkedhetünk átbeszélni a fejében kavargó kérdéseket/problémákat.
- Amit máris tudok mondani, hogy a barátnődről, Keegan - ejtem ki a nevét kicsit kérdő hangon, mert nem mernék mérget venni rá, hogy jól emlékszem - még ne mondj le - mondom kedvesen és bíztatóan. Remélem, ez kicsit jobb hangulatba sodorja, de még nem ezt akarom igazán kivesézni, mert ez előtt a kiváltó okot akarom körül járni. Sok minden vezethet oda, hogy egy lány, egy tinilány, a párja orrára csapja az ajtót, és bár mindegyiknek majdnem ugyan az a megoldása, a közelítés nem mindig ugyan az. Bár vannak, amikor tudom, hogy ennek bizony szakítás a vége, bár most kétlem, hogy ez lenne a helyzet.
- Ahogy a múltkor, úgy most sem foglak elítélni. Viszont az, amit megosztottál velem arról az „egy lányt kihúztam a szarból, és rám küldte a kanját” - próbálom az ő szavait idézni, bár rövidebben - az nagyon kevés, így szeretném, ha jobban beavatnál - kérem nagyon kedvesen. Tudom, hogy nem lesz neki egyszerű ezt megosztani velem, de kellenek az infók. Még akkor is, nem biztos, hogy a legvalósághűbb, mert a másik két fél biztosan máshogy mesélné. - Ki a lány, honnan ismered? - kérdezem a legfontosabbakat, amire kíváncsi vagyok. Persze itt nem is a név a fontos, hanem, hogy honnan ismeri, milyen jól ismeri. - Miért Téged keresett meg? Vagy ki gondolta úgy, hogy Te tudsz neki segíteni? - kérdezem tovább. - És igen, kell az is, hogy miben kellett neki segítened? - előzöm meg a kérdést, ami ilyenkor a legtöbb esetben felmerül a másik félben. Ezek az infók kellenek, ha a segítségemet várja, mert ezek nélkül vakon vagyok. Ezek nélkül nem tudom, hogy hol volt a hiba a gépezetben. Pontosabban ezek nélkül biztosan nem fogom tudni. Így sem tutti biztos, de nagyobb az esély.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Az átkok nem létező dolgok, mindezt magam is jól tudom, így ennyiben is hagyható mindez. Nem mondom, hogy sokszor, leginkább mostanában hiszem ezt, hiszen duplán is rám járt a rúd. De persze a magam hibája mindez. Ha a múltat nem veszem, akkor valóban ez van. Félő, hogyha meglépem a gondolataimban szereplő dolgokat, akkor később szarul járok, akkor jól jönne valóban valami önvédelmi mozdulat. Az óra után beszélni akar velem...hát ennyire látszik, hogy bajom van? Bár elég sok időt töltöttünk együtt a tavalyi időszakban, hogy leszűrjön néhány dolgot, így nem is ellenkezem, néma beleegyezésem adom a dologhoz. Talán újra tud segíteni, talán kikecmereghetek egy újabb balhéból úgy, hogy sikerül nem bele másznom. Tök jó lenne. A magyarázata érthető és a kioktatásnak gondolt okítása is remekül jön, így tudom mihez is kezdhetek majd egy következő szakasznak. Ez nem lesz elég ahhoz, amit szeretnék. Nem okozott ezzel csalódást, inkább rápörgette a gondolataimat. Nem akarok a rossz irányba jutni, így inkább a figyelmet terelem el Flor által, amiért hálás is vagyok, hogy foglalkozik velem. Majd úgyis akarok én is kérdezni tőle, csak előbb jussunk túl a jelenlegi nehézségeken. Most csak egy dolgom van; várni, figyelni. Türelem játék.
- Rendben.  
Ez pedig nem teljesíthetetlen dolog. Türelmes vagyok. Még. De az maradhatok az óra végéig, ugye? Nem akarok kételkedni magammal kapcsolatban, így bólintok hamar és mikor elkezdődik az óra egy biztos kellő távolságban kezdem őket figyelni. Nem felejtem el, hogy milyen szinten vannak jelenleg, szóval nem ezzel kell foglalkoznom, hogy ennek a résznek én is megfeleljek. Még nem kell. Csupán próbálom lekövetni őket, a mozdulatot, a lépéseket, ki merre lép, hogyan mozdul, mit néz közben....vajon mire gondolhatnak? Vajon éles helyzetben is lehetséges ilyent? Hogy egy mozdulattal hárítani lehet a kés útját? Főleg hogyha nálad nagyobb felépítésű emberrel találod szembe magad? Hogy lehetséges? Túl sok kérdésem akad, de képtelen vagyok a megfutamodásra. Tökéletes lesz, nem fogok elmenekülni, ez fog kelleni majd a későbbiekben. Megvárom a fix óra végét, megvárom míg Flor is végez minden aprósággal, ami fontos számára a mai napon és csak mikor végzett, akkor “rablom” az idejét. Persze amíg az ideje engedi és nem tovább. Nem leszek tolakodó és más ilyen finomságok sem járnak az eszemben. Kérdésére kiszélesedik a mosolyom.
- Nagyon csúcs volt! És még a magyarázatok is értetőek voltak. Mindent láttam, szóval... száz per száz pont. - magyarázom lelkesen a nőnek, ahogy rákérdez a dolgokra. Tényleg jó volt, nincs is okom hazudni, esetleg mást mondani, ha egyszer így érzem. Persze eszembe jut az is, hogy említette, hogy az óra végén a problémáimról is beszélni fogunk. Csak nem tudom, hogy hogyan mondjak úgy bármit is, hogy ne a teljes sztorit mondjam el. Az úgy nem is lehetséges, ugye?
- Tudod miért döntöttem el, hogy megtanulok önvédelmet tanulni? - kérdezem, de igazából választ sem akarok hallani rá, költői kérdés lehetett csupán. Szinte azonnal válaszolok saját magamnak.
- Több bakit nem követhetek el Flor. Ha még egyszer a semmiért picsáznak el úgy, hogy nem egyedül vagyok... - ingatom meg a fejemet hitetlenkedve, majd Flor szemeibe nézek. Nyelek egyet, majd elhúzom a szám. Hiszen most jön a dolgok fekete levese.
- Kihúztam egy lányt a szarból, semmi extrém dolog nem történt, de cserébe rám küldte a kanját... - fejezem be morgolódva ennyivel a dolgot, persze a szavak mit sem értek korábban, hanem amaz az öklét használta elsősorban, meg a fegyverét, de ezt most kihagyom a buliból. A legfontosabbat pedig nem is közöltem, pedig az is felborította a lelki világom egy pillérét.
- Keegan, a barátnőm kiakadt aznap este, mikor találkoztunk, hogy filmezünk egy jót, nem tudtuk megbeszélni a dolgokat...nem tudtam lehiggadni...csak ez körül kattogott az agyam és nem tudtam normál mód kommunikálni vele. Elsétált...bár nem mondott semmit, szóval mondhatni...pihentetjük a dolgokat. Azt hiszem... - vakarom meg az arcom azon részét, ahol még egy apró folt mutatja a történtek egy részét. Mély levegőt veszek orron keresztül, majd lassan kieresztem, megismétlem, hiszen ez a dolog most felzaklatott kellőkép. Tudom, hogy bocsánatot kell kérnem tőle, de mikor? Vagy várjam meg, hogy ő lépjen, míg befejezi a hisztis napjait? Sokszor tényleg nem értem a nőket. Bár mindez elég érzékeny téma, a napokban történő eseménysorozat volt.  
- Szóval lényegében nem visszapofázni, vagy visszaütni akarok legközelebb, bár nem akarok legközelebbi alkalmat... megakarom védeni magam... - nézek jelentőségteljesen Flor szemeibe, leeresztem a karomat is, persze azt is (most már) tudom, hogy ehhez majd mást is kell vennem, mással is kell foglalkoznom. De ez nem lesz akadály.

Öltözet

Én mindig igyekszek odafigyelni a környezetemre, és a benne lévő emberekre. Manlora pedig külön is, hiszen őt ismerem. Ezért is veszem észre rajta, hogy ideges, feszült. Ez nem izgatottság. Ez valami nagyon más, és nem tetszik. Ezért is próbálom kicsit oldani benne ezt, és most is úgy tűnik, hogy működik. De az utána lévő kérdésem összezavarja. Nincs itt fejben, ezt most már látom.
Próbálom lekövetni a gondolatmenetét, de nem könnyű. Hatalmas hiányosságok tátonganak a dologban ahhoz, hogy megértsem, mi történik vele. Összehúzott szemöldökkel hallgatom, mert most már komolyan aggódok. - Az átok csak akkor fog, ha hiszel benne, de mivel ezeket más rakja rá valaki, le is lehet venni - mondom neki arra utalva, hogy mindenre van megoldás. Ha szeretné, segítek neki megtalálni a kiutat, a megoldást a dologból, de ehhez tudnom kell mindent. - Az óra után megbeszéljük, hogy mi vagy mik zaklattak fel ennyire. Rendben? - kérdezem kedvesen, de aggódva. Most nem tehetek érte semmit. Szükségem van erre az órára, hogy gyakoroljak, hogy meg tudjam magam majd védeni, és itt tényleg koncentrálni kell, ami egy bizonyos szintű figyelemelterelést is jelent nekem, amire most szintén szükségem van. Itt nem lehet félig jelen lenni, csak száz százalékban, mert, ha nincs így, akkor elpáholják az illetőt.
- Manolo! - szólítom meg erélyesen, de nem kiabálva, hogy tényleg rám figyeljen. De most úgy tűnik, magától is megy a légvétel, így erre nem figyelmeztetem külön. - Itt csak technikát tanulsz. Ez nem egy komplex edzésprogram. A kardiót és a fizikai erőt Neked kell hozzáadni egyéb helyen történő edzéssel. Ha nincs meg a fizikai erőd és az erőnléted, nem fogod tudni rendesen elsajátítani - osztok meg vele néhány apróságot. Ezt elvileg bárki megtanulhatja, de egy idő után mindenki rájön, hogy mellé kell edzenie, mert ez arra az élethelyzetre készít fel, hogy tőlünk erősebb ellenfél támad ránk, és blokkolnunk kell tudni a támadást egy pillanat alatt, és utána még lennie kell erőnknek, hogy lelépjünk. - Segíteni fogok, mert látom, hogy szükséged lesz erre, ha nem akarsz komoly sérüléseket szerezni - ez nem vita kérdése. Ha így jön edzésre, mint ahogy most, akkor a Mester haza fogja zavarni.
- Figyelj! Senki sem boldogul a mai világban egyedül, mert mindenkinek szüksége van valakire, aki segíti. Ez lehet tettekkel, útmutatással, vagy csak azzal, hogy meghallgatja az illetőt valaki - kezdek bele. - Te még mindig túl fiatal vagy ahhoz, hogy mindere tudd a megoldást, így ezt önmagadtól sem várhatod el. Idősebb vagyok, és sok mindent tapasztaltam már, de még nekem is sok mindenben kell segítség - próbálom megnyugtatni, hogy nincs vele semmi baj, legfeljebb túl sokat vár el önmagától, vagy valaki vár el túl sokat tőle. - Át fogunk mindent beszélni. Most csak annyi lesz a feladatot, hogy figyelj, és maradj az óra végéig. Rendben? - kérem a megerősítését.
Majd megkezdődik a kimerítő óra. Nekem gőzöm sincs, hogy mit vettek az előző órán, de mivel a Mester nem aggódja túl a helyzetemet, feltételezem, meg tudom oldani. De mivel én nem tudom, hogy a páromra hogyan kell rátámadni, így én leszek a védekező fél első körben. Ez még az előző óra ismétlése, de mivel itt minden fél percen belül történik, így gyorsan cserélődünk egymással, és tíz perc sem telik el az órából, előkerülnek a mai óra kellékei, a kések. Persze nem igaziak, hanem erre rendszeresített gyakorlók, amiknek a játékpengéjében érzékelők vannak, így, ha az nyomást érez, sípol és villog. A Mester bemutatja a mai gyakorlatokat, amiből kettőt is veszünk, majd átadja a terepet nekünk, hogy gyakoroljunk.
Az edzés után még nyújtás, és utána mehetünk a dolgunkra, bár én most fizetek, mert nekem nincs bérletem. - Hogy vagy? Hogy tetszett? - kérdezem Manolot, ahogy odaérek hozzá.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Várni. Ez az a dolog, amit világ életemben nem szerettem. De most nem is tehettem mást. Csak Flor tanácsának akartam eleget tenni, eddig sikertelenül. Észre vette rajtam a dolgot és nyugtatni kezdett. Olyan nyugtatóul hatott a jelenléte, hogy nem is kezdtem akadékoskodni, szinte a pillanat műve szülte, hogy utánozzam a példáját. Mély levegő és kifúj. Majd újra, s mindezt lassan, közben őt figyeltem, de lehunytam szemeim a sikeres művelet érdekében. Ennyire látszódik rajtam minden? Ennyire ki vagyok bukva? Ennyire túl nőtt volna rajtam ez az egész? Csak két dolgon buktam ki és kikészített egy pillanat alatt. Idáig kellett menekülnöm, hogy valamelyest eldönthessem melyik a jó döntés. Nem akarom tovább ezt a frusztráltságot, nem akarom a tehetetlenséget és nem akarok neki esni senkinek sem. Több baj lenne akkor, mintha ott hagynám a francba. A kérdése elhangzik, így abba hagyom a műveletet és rápillantok... mit kérdezni? Mit is? Akartam? Persze, túl sok van, a legtöbb talán nem is ide való, így...
- A legtöbb nem ide való...az elmúlt napok hozták magukkal és rám telepedtek mind...mint valami ártás... mint mikor elátkozzák az embert... aztán magával hordozza talán élete végig. - magyarázom meg a kérdésének mivoltát. A legtöbb tényleg másfelé szól, amolyan mi lenne, ha...és ha nem...és ha mégis...? Szóval elveszett vagyok jelenleg, tanácstalan, persze a hátat fordításban remekelnék, de még sem teszem. Annál erősebb vagyok. Valderrama vagyok.
- Ha nem egy órás edzéstervet akarok, hanem heti két nap 2-2 órát...az is megfelel, vagy ebben már nem én döntök? Fizetek is, az nem gond. - felelem sürgetően, szinte hadarom az első ilyen dolgot, mi felmerült az edzéssel kapcsolatban. Végül mély levegőt veszek és kifújom...Mondjuk úgy is jó, ha mindennap jövök és akkor a levezetés is meglesz... de az egyetemet is figyelembe kell vennem, így nem tudom hogyan hozható mindez majd össze. Meg egyéb más dologgal is. Szóval majd megint futhatok pár kört ezzel is. És miért nem tudtam dönteni? Remek kérdés.
- Dúl bennem a kettősség érzése. Tudom, hogy menni fog egyedül, de mégis szükségem van útmutatásra, mert nem jól tudom...- magyarázom csendesen kisebb mosollyal törve meg az egészet, de valahol igaz is mindez. Nem tudok jó technikákat alkalmazni, ha lefogásról van szó...több tervem van, ha a mások képét kell tönkre tenni akár ököllel, vagy egy üveggel, minthogy máshogyan próbáljak ártani. Vagy épp nem ártani.  Megkezdődik az edzés, melyhez én is jelen leszek, mindenkit végig nézek, hogy ki merre tart, hogyan csinálja. Mit ronthatott el és hogy mekkora ütést kap és ad. Nem tartok ezektől a részektől, hogy majd én is kapok ehhez hasonlókat...kontroll. Tudom, de nehéz lesz, nem az a fajta ember vagyok, aki hosszabb távon eltűrném ezt, de ha kitartó vagyok, biztos vagyok benne, hogy menni fog. Nem tudom mennyi idő telik el a végéig, de legalább mindezzel sikerült kizökkennem a gondolataim kereszttüzéből. Már csak azok a kérdések maradtak, mik igazán fontossak pillanatnyilag. Leginkább számomra. Mikor kezdünk? Mit hozzak? Ki lesz a partnerem? Mennyit fizetek?  

Öltözet

Látom, hogy Manolo kicsit feszeng, és tudom is, hogy nagyon idegen számára ez a környezet. Nekem eszembe sem jut, hogy a köszönésünk is meglepő lehet, hiszen nekem ez természetes, mert régen ismerjük egymást, és nem csak innen. A következő óra pedig hamarosan kezdődik, és edzések között neki is szüksége van egy kis privát időre, így nem akarom húzni az időt, így gyorsan bemutatom egymásnak a két felet, és röviden vázolom a helyzetet. Azon nem aggódok, hogy Robert sértésnek venné a srác köszönését, mert ismeri a fiatalokat, meg egyébként is, ez tekinthető egy távolságtartó köszönésnek is.
De az sem kerüli el a figyelmemet, hogy Manolot én is zavarba hozom, és lehet a Mester is megtette vele, ahogy végig mérte. De ezt hamarosan tisztázom majd, mert fölösleges bármi miatt zavart éreznie, mert ez nagyon más, mint bármilyen másik önvédelmi óra. Még a civileknek tartott is. Végül Robert magunkra hagy minket.
- Helyes - értek egyet Manoloval, amikor megerősít, hogy marad. Viszont mielőtt megszólalhatnék, kérdezhetnék, folytatja. - Azért ezzel még várd meg az óra végét - ajánlom neki kedvesen. Nekem bejött, és tényleg bátran ajánlom bárkinek a krav magát, már, aki normális, de sokaknak elmegy a kedve, amikor szembesülnek azzal, hogy pontosan mit is tanulunk itt. Ez nem karate, nem judo, itt nincsenek formagyakorlatok, és nagyon eltér minden egyéb harcmodortól és önvédelmi órától, bár hasonló is, hiszen sokból merít elemeket.
Látom a fiún, hogy ideges, ami még engem is zavar. - Ne aggódj! Csukd be a szemed, és vegyél mély levegőt, orron be, szájon ki. Lassan! - adok neki néhány tanácsot, kicsit én is utánozva a dolgot, amivel kicsit eloszlathatja a rátelepedő feszültséget. Kizárt, hogy a Robert és én zavartuk meg ennyire, meg egyébként is feszültnek tűnt már az előtérben is. - Láttam, hogy kérdések merültek fel benned, amikor a Mesterrel beszéltem - kezdem, ha egy kicsit már nyugodtabb. - Szóval, mit szerettél volna kérdezni? - kérdezem kedvesen. A többi dolgot, ami kavarog benne, edzés után meg tudjuk beszélni, de nem akarom, hogy az előbbi beszélgetés is elterelje a figyelmét. Tőlem nyugodtan kérdezhet. Régen is kérdezhetett. Ha nem tudok rá válaszolni, azt úgy is megmondom, vagy útba igazítom a pontos válasz irányába.
Elnézően mosolygok rá. Olyan tipikus kamasz fiú. - Nincs mit! - válaszolok kedvesen. - De miért nem mertél volna egyedül lépni? - érdeklődök kíváncsian. Most sincs rossz válasz, legalább is igazából nincs. Kinevetni sem fogom.
Pár perc múlva viszont elkezdenek bejönni a többiek is, és lepakolják a cuccaikat, amit végre én is megteszek. A fal mellett sorakoznak a táskák, azt a pár darab padod egyelőre szabadon hagyva, amik bent vannak. Nem soká pedig bejön a Mester is, és köszön még egyszer mindenkinek, majd pár szóban felvázolja, hogy lesz egy vendégünk, aki megnézné a mai edzést. Ez ellen senki sem háborog, csak tudomásul veszik. Ha pedig nincs kérdés, akár Manolo részéről is, óhaj-sóhaj, panasz, akkor a normál edzésekhez hasonlóan megkezdjük mi is a bemelegítést. Jó, hogy önvédelem, meg verekedés, amivel együtt jár a sérülés, de ne edzésen sérüljünk le napokra, izomhúzódással, szakadással, elég a sok kék-zöld folt, amit a védőfelszerelés ellenére is begyűjtünk.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Sokat agyalok napok óta és ez leterhel testileg is, lelkileg is, mentálisan is. Így látható rajtam, hogy képtelen vagyok a feszültséget levezetni, mert nem akarok senkinek sem neki menni és azt sem akarom, hogy a szavakkal bántsak másokat. Flor pedig vállon ragad és a helyre kísér be, de előtte még a cipőt is átvettem, hiszen anélkül be sem tehetném a lábam oda. Szóval belépünk és a nő már egyből köszönti a mester és elég érdekes szokással üdvözlik egymást. Régi ismerősök lehetnek...másra nem tudok gondolni, szóval türelmesen megvárom mindezt, bár nem tart sokáig, ezalatt az idő alatt szemügyre veszem a belső teret. Amikor Flor bemutat csak egy apró mosollyal emelem a kezem meg, mint üdvözlésforma.
- Hello. - idegen számomra eleve a mester kifejezés, meg a meghajlás és az ölelkezés, így maradok ennél, ez még csak nem is a bunkóság felé hajló dolog, hiszen köszöntem. Bár Flor helyettem is elmondja az itt létem okát, tisztára zavarba hoz, főleg hogy az önvédelemmel kezdte...de hát valamit tennem kell ezzel és azzal, hogyha szarba tenyerelek, akkor tényleg megtudjam óvni magam és másokat körülöttem. Mikor a tag engem kezd fikszírozni, hát nem veszem le a szemem sem a szemeiről, sem az arcáról. Próbálom magamba építeni az arcát, hogy később akár az utcán is felismerjem. Nem mintha sok értelme lenne, de jó az arcmemóriám, így aztán hasznos lehet később. A neve alapján is feltudnám keresni, de itt most úgy sem ez a fontos. Mikor aztán újra megszólal és az alapokkal jön, hogy azokat fogom csak majd tanulni...kieresztem a fenttartott levegőt. Beszéljek Florral, hogy hogyan is döntöttem. Még jó, hogy szülői beleegyezés nem kell ilyenhez, így nem kell még egy kört tennem ezzel kapcsolatban. Figyelem a nyitott ablakokat, érzem a szagokat, bár hasonló szag van az én szobámban is, mikor szanaszét hevernek a használt ruháim, meg mikor majdnem egész éjjel Keegant gyűrőm magam alatt.  Nem újdonság, már csak azért sem, mert már éreztem ilyet korábban több alkalommal is.
- Persze. Maradok és megnézem, bár nem változott a dolog... - nézek vissza a lányra határozottan. Hiszen már eldöntöttem, mikor Flor hangját meghallottam, hogy innen nem lehet hátra arc.
- Az első órára már most jelentkezek...bármikor is legyen. - kacsintok rá, bár jókedvem az nincs, mégis kanyarodok arra érzelmileg. Most hullámzó állapotba kerültem ez álltal, így egyszerre kavarognak a gondolataim Keegan irányába és vágyódok arra, hogy végre a saját órám is meg kezdődjön -még ha az nem is mostanában lesz. Meg persze kíváncsi is vagyok egy efféle edzésre, hogyan is zajlanak a kicsit profibbaknál a dolgok. Befeszültem, érzem az izmaimon és az állásomból, így megmozgatom a vállaimat kicsit, hogy leengedjek, hogy kicsit lenyugtassam magam, ne stresszeljek nagyon rá. Hajlamos vagyok, főleg, ha ráizgulok a dolgokra, amik beindítanak és most nem a szexuális dolgokra gondolok. Annyi minden kevereg bennem, hogy lassan belepusztulok és ha nem beszélem ki magamból, akkor az csak rosszabb lesz. Ismerem magam és szeretem kerülgetni a forró kását...de miért nem a szüleimmel beszélek? Pasz. De egy “idegen” jó tanácsa is sokszor nagy segítség és talán ezért is hallgattam Florra még a múltkor...tavaly a nyári szüneti munka alatt.
- Köszi... - mosolyodok el és tarkót vakarok, hiszen gáz a helyzet. - Ha nem jössz, akkor valószínűleg még mindig csak ott ácsorognék... - vallom be az igazat és valószínű, hogy akkor ott beadnám az unalmast és sarkon fordulva léptem volna le, mondván bassza meg az egész, semmi szükségem nincs ilyesmire. Pedig de, van. És nem azért lépnék le, mert beszari alak lennék...pont ellenkezőleg...begőzőlnék és rávágnám, hogy jobb vagyok ezeknél itt. Holott ez nincs így, de olyankor bekattanok és nem nézek, főleg így, hogy már amúgy is szar a helyzetem és mindez pár nap leforgása alatt. Ezt választottam annak ellenére, hogy napokig kattogtam, hogy beverem Katniss képét, mert ilyenbe húzott bele...akkor lennék megint csak bajba, így aztán ahelyett hogy a csajt keresném fel...egyszerűbb ha önvédelmet és nagyobb fegyelmet tanulok.


Öltözet

Sokszor meglátom az emberekben, ha szükségük van segítségre. És most Manolon is ezt látom. Valami nincs rendben vele, valami rágja belülről, amiről nem akar beszélni. Ha jól emlékszem, utolsó éves volt a középiskolában, most pedig főiskolás/egyetemista, ami egy elég nagy változás. Persze ezt sokan várjuk, de akkor is elég nagy feszültségforrás lehet, hiszen minden új lesz körülöttünk. Más iskola, más iskolatársak, más tanárok, akiknek a hozzáállása is más nagyobb elvárás, nagyobb felelősség. Itt már felnőttek vagyunk mindenki szemében, csak nem biztos, hogy erre valóban meg is érettünk. Ha pedig ezek mellé még egyéb gondok is társulnak, mint személyes nézeteltérések a régi környezetünkkel, vagy egy kistesó, aki még egészen kicsi, és nem érti, miért kellene egyedül hagynia, vagy éppen aludni hagynia, az még jobban fokozhatja a frusztráltságot. Ha pedig Manolo még mindig vonzza a bajkeverőket, akkor ezek a dolgok csak még fokozottabban vannak jelen. De találgatni nem akarok, hogy mi lehet a háttérben. Bízom benne, hogy kibukik belőle, mint anno.
- Ebben bíztam - mosolygok úgy, hogy érezze elég erős volt a gyanúm, de azért a megerősítés nem árt. Ezt az oktatók/mesterek is gyakran ismétlik, mert veszélyes, amit tanítanak. Ha pedig egy diákjuk ezzel támad valakire, az az ő felelősségük is, hogy nem vették észre.
Az ajánlatom után, miszerint maradjon, majd beszélgethetünk, az egyik ajtó felé pillant, és mintha hezitálást látnék rajta. Itt van, szóval akarja, de erőltetni nem lehet. Ezt nem. Ha nem kész rá, akkor abból baj is lehet. Itt biztos, hogy jó helyen van. Ha véletlen követték is volna olyanok, akik móresre akarják tanítani, itt biztos nem próbálkoznak. Itt akár egy szó nélkül is olyan nyomatékosan tudjuk kitessékelni őket puszta kézzel a legkisebb erőlködés nélkül is, hogy tiltakozni sincs lehetőségük. Persze azért először mindig szépen kérünk. Amikor pedig Manolo beleegyezik a dologba, csak helyeslően bólintok.
Ha nem köti, nem rögzíti a lábára rendesen a cipőt, most még nem szólok. De ez nem az a hely, ahol csak úgy belelépünk meg kilépünk a cipőből. Ha nem fogja rendesen a bokát, abból baj lehet. Akár saját magunknak, akár a másiknak is okozhatunk sérülést. De most Manolo úgy sem fog edzeni, csak nézni, így a cipőcsere csak a terem tisztaságát szolgálja. De továbbra is látom rajta a feszültséget, amit most igazán nem tudok hová tenni. Ha betartja az utasításokat, és nem megy közelebb az edző, bemutatót végző felekhez, mint ahogy az megengedett, nem lehet baja. De ezt tudhatja, meg úgy is elmondjuk neki. Már éppen rákérdeznék, hogy mi a baj, amikor kiböki.
Nem tudom visszafogni, elmosolyodok az aggodalmán, és közben nyílik is az egyik terem ajtaja. Pont ott, ahova én is tartok. - Nem, ha az lenne, nem is ajánlom fel - nyugtatom meg. - Na, gyere! - karolom át az egyik vállát, hogy a megfelelő irányba tereljem, majd, ha megindultunk, pár lépés után el is engedem. - Beszélünk a Mesterrel - osztom meg vele a terveimet. - Szia, Mester! - szólítom meg.
- Szia, Flor! - köszön mosolyogva, és mivel nagyon régóta ismerjük egymást, nem csak innen, így magához is húz, egy ölelésre, és egy puszira. Tényleg régen jártam nála, mármint, ahhoz képest, hogy a tanítványa vagyok.
- Ő itt Manuel Walderrama, egy ismerősöm - mutatom be a mellettem lévő fiút. - Manolo, ő Robert Dawson mester - teszem meg ezt fordítva is. - Manolo azt fontolgatja, hogy szüksége lenne valamire, amivel az önvédelem mellett önkontrollt is tanulhatna, így megnézne egy edzést, hogy el tudja dönteni, neki való-e a krav maga - avatom be a férfit. A Mesternek vesébe látó tekintette van, amivel alaposan végig is méri a srácot. Ez a tekintet zavaró lehet, de megszokható, és nem is szokott ártani senkinek. Tapasztalt, legalább annyira, mint Tío, akitől én is tanultam, részben legalább is, bár mindkettőjüké sokkal erőteljesebb, mint az enyém szokott lenni. És csak ez után szólal meg. - Legyen. Gyere, és nézd meg a mai edzést. Viszont ők már haladó szinten vannak, így, ha Te elhatározod magad, hogy beírtakozol, akkor az alapokat fogok először tanulni - avatja be, bár ezt Manlo is biztos tudja. Persze az itteni edzés, nem az, amit ő tanult, mert ott az osztályzás olyan, mint a judoban, és évek mire valaki feketeöves mester lesz. De ez civileknek van, nem igazi harcosokat képeznek, így nagyon sok olyan technikát, amit a különleges erők tagjai tudnak, meg sem mutatnak. Nem is kell, hiszen egy civilnek, jó esetben sosem kell terroristát hatástalanítania, nem kell ilyet lefognia, és még sorolhatnám. Nekik elég, ha lefegyerzik a támadót, és elmenekülnek. - Még szellőztetünk, de be lehet menni - mondja kedvesen, és egyben figyelmeztetően is. Na, igen, van egy kis oroszlánszag, de ez nem meglepő.- Beszéljétek meg nyugodtan, én nem soká visszajövök - hagy magunkra minket.
- Nos, mi legyen? - kérdezem kedvesen Manolot, hogy maradjunk egyelőre itt kint, vagy bemenjünk, vagy elbizonytalanodott, és még alszik rá egyet. Bár ez utóbbit kétlem, hiszen most csak néznie kell.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Jól tudom, hogy az ilyen helyek mire valóak és hogy nem a másikat kell halálra gyepálni. Tanítanak. Hogy mit és mennyit, hogyan...nos ez az, amit tudni akarok és vagyok itt jelen. Nem akartam téves tájékoztatásokat olvasni, meg úgy semmit sem igazából, túl hosszú szöveg lett volna és a legfontosabbat akartam megtudni. Igazából, hogy mikor vannak itt és mikor tudnak órát adni, vagy hogy mi kell ehhez az egészhez. Tuti minden benne lett volna az oldalukban, ha kicsit tovább görgetek, de hát ez van, személyesen jobban csípem az ilyesmit. Flort nem igazán kerestem fel, hiszen ugyan megadta a számát, mégsem éreztem a késztetést, hogy beszéljünk, miután letellt a tavaly nyári időszakot felölelő diákmunkám. Sok mindenről beszélgettünk, ami ugyan segített, bár később is éreztem, hogy szükségem lenne valami tanácsra...mégsem hívtam fel. Makacsság. És hát megvoltam a bőrömben is, készültem az egyetemre, próbáltam odafigyelni, meg hát érkezett a kistesó is, szóval bőven volt olyasmi, mik elterelték a figyelmem erről a beszélgetésről. Mélyen legbelül azonban igenis szükségem volt egy mélyre ható beszélgetéshez, amit nem a szüleimtől akartam megkapni. Ők is jókkal szolgáltak, de egy családon belüli tanács másabb, mint egy ismeretlené. Lélektépőbb, mert akárhogyan nézem, nem ismerjük a másikat és mégis a mélyedig hatolnak a szavak, mintha nagyon is jól ismernének kívül belül. Amúgy is...szeretem a kihívásokat, azt pedig jól tudom mit is jelent az önvédelem. Mit jelent az, hogy ki kell védenem egy bizonyos ütést, vagy miképp kerüljek ki egy fogásból, esetleg egy szorult helyzetből. Tulajdonképpen erre van szükségem. A múltkori hapek bőven elég volt, hogy úgy érezzem erre szükségem van ahhoz, hogy legközelebb ne érjen meglepetés, ne szoruljon hurok a nyakam köré és ne tudják megragadni a tökeimet. És Keegant is megkell védenem valahogy ezáltal. Jobbá válni azok szemében, akik a leginkább számítanak. Egy célért küzdeni...vagyis kettőért. Az egyetemet és Keegant tűztem ki magam elé. És persze a higgadt (át)gondolkodás sem árt, hogy ne rontsak a helyzetemen a nagy pofámmal.
- Nem is az a célom. - szemet forgatok, hiszen tudom miért jöttem és az is bőven elég, ha elterelődik a figyelmem a sok szarról, ha valamivel lekötnek egy ideig. Utána úgyis erre koncentrálódik az elmém és nem akarok balhét csapni másutt. Nm mintha az egyetem nem kötne le, de ott a tanulásra, a lényegi dolgokra figyelek és nem arra, hogy a testem miként reagál bizonyos szituációra. Flor most érkezett, tehát hamarosan terepre megy, ezt értem, szóval mások vannak porondon. Nem néztem be egyik terembe sem, itt megálltam, mondván fogalmam sincs merre tovább. Haa lány nem jött volna már itt sem lennék. A nevemen szólít, aprót rendül a szemöldököm, alig lehet észrevenni. Maradjak, nézzek meg egy edzést, majd az óra után beszélhetnénk. Az egyik ajtó felé pillantok, nagy levegőt véve nézek vissza a lányra. Talán nem is agyalok, hogy mennyi időt szántam erre, hiszen tulajdonképpen ez nem is számítana.
- Felőlem jöhet. Nincs ellenemre... - vontam vállat, hiszen jobb dolgom sem volt, csak hogy megnézzem Flor edzését. Persze lenne dolgom, de ha már eljöttem, akkor ennyire könnyen nem szabadulhatnak meg tőlem, nem igaz? Van bennem némi hezitálás a dologgal kapcsolatban, de ha nyúl lennék, akkor nyilván nem itt állnék várakozóan. Újabb kérdésre meglepetten pillantok a cipőmre, majd veszem is magamhoz a táskámat, hogy kiemeljek onnan egy tiszta tornacipőt. Tavalyelőtt használtam utoljára, még nem adtam tovább...az utolsó középsulis második év felére vettem testnevelésre, bár olyan sokszor nem igen jártam be. Lerúgom a lábamon lévő cipőket, majd bedobom a táskába, a másikat pedig lábaimra húzom. Nyerek egy kis időt a gondolkodásra. Végül felegyenesedek, a vállamra dobom a tatyót és ha a nő megindul, akkor utána megyek. A kommunikáció most nem az erősségem, kattogok és kell egy kis idő, mire kibököm, hogy mit is akarok igazán.  
- Nem lesz gond, ha jövök? - kérdezek azért még rá, mielőtt bárhová is belépek, hátha útban leszek, vagy nem a megszokott mód lenne a dologból. Nem akarok zavarni senkit sem a jelenlétemmel.

Öltözet

Látom Manolon is, hogy meglepi az ittlétem. De hagyok neki időt a feldolgozásra. A köszönését pedig egy kedves mosollyal fogadom, utána viszont hagyok neki időt, hogy összeszedje magát. Megint látom, hogy valami kisiklott körülötte, és a múltkor is idő kellett mire megnyílt. Nem akarom erőltetni most sem, ahogy a múltkor sem tettem. Ráadásul már tudhatja, hogy velem mindent meg tud beszélni.
Amikor belekezd a válaszba, hallom visszacsengeni a saját szavaimat, amin elmosolyodok, és megértően bólogatok néhányat.
- A net csodás dolog, de a sok infóban könnyen el tud veszni az ember, főleg, ha laikus a témában. Viszont itt vagy, és ez egy olyan hely, ahol első kézből tudod megszerezni a legbiztosabb infókat - bíztatom, hogy kezdetnek nem rossz. - De itt talán most az a legnagyobb kérdés, hogy mit akarsz levezetni - mondom, és hagyok egy kis szünetet, hogy gondolkozhasson. - Ez nem az a hely, ahol arra tanítanak meg, hogy támadj meg másokat - kacsintok rá játékosan. Még emlékszem, hogy eléggé forró fejűnek tartja magát, aki nem fél felvenni a harcot valakivel, és önkontroll nélkül rohan a baj felé. De itt inkább hárítani tanulunk, mint harcot kirobbantani. Jó, mivel egymás ellen megyünk, így támadunk is, de a hangsúly nem ezen van. És már láttam olyat, hogy a mester kitette azt, akinél azt vette észre, a támadás elsajátítására fekteti a nagyobb figyelmét.
- Én éppen jövök, de az előző csapat még nem végzett - válaszolok a kérdésére kedvesen. Majd jobban megnézem magamnak. Persze nem úgy, mint férfit, mert ő hozzám képest nagyon gyerek. De az biztos, hogy valami megint nincs rendben vele. - Manolo… - szólítom meg, bár szerintem egyébként is figyel rám. - Mit szólnál, ha most megnéznél egy edzést. Maradnál az óra végéig, ami körülbelül egy óra, és utána beszélgetnénk? - kérdezem kedvesen. Bár nagyon nem ezt akartam kérdezni/mondani, de félek, ha nyíltan rákérdezek, hogy mi a baja, nem válaszol. Ráadásul úgy is az edzés után érdeklődik, akkor egyébként is azt szoktál javasolni, hogy nézzen meg az érdeklődő egy órát. Persze nem egy teljest, meg vannak erre nyíltnapok, de nem hiszem, hogy gond lenne most, ha velem jön be. Az óra végén meg lenne időnk beszélgetni, és addig ő is jobban összeszedheti magát, a gondolatait. - Van váltócipőd? - kérdezek, ahogy lenézek a lábára.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Rengeteg kérdés kavarog bennem, hogy miként is fogom vissza szerezni a szeretett nőmet és ha egyáltalán béke lesz közöttünk, akkor mikor kérjem meg a kezét. Egyáltalán hozzám jönne-e mindezek után? Csalódást sokszor okoztam már a családomnak, de Keegannak most az egyszer és ez fejtörést okoz, hogy mivel is engesztelhetném ki. Annyi minden lenne, de beleszakad a fejem is. Mennyit várjak azért, hogy megnyugodjon? Hogy mivel álljak elé? Egyáltalán reagálna e valamikor az üzeneteimre? Mert eddig egyre sem dobott választ és ez zavaró kicsit. Persze, élje az életét meg minden, de egy két szavas választ adjon már magáról. Annyi minden zavar ezzel kapcsolatban, hogy szinte belebambulok a gondolataim által a fali újságra.  
Ismerős hang súrolja a hallójáratomat, hirtelen nem is érzékelem a jelenlétét. Láttam, hogy valaki mozgolódik, de nem rá fókuszáltam. A kérdésére egyből reagálnék is, így amint rápillantok, már a nevemet is kiejti. Flor az. Meglep engem is, hogy itt találkozunk, rá végképp nem számítottam, így aztán az első reakcióm a bárgyú mosolyom.
- Szia... Flor. - köszönök vissza és végül felé is fordulok letörölve a vigyort a képemről. Talán jó ötlet volt eljönnöm, de fingom sincs, hogy mégis mit akarhatok. Ha eddig nem történt nagyobb változás az életemben, miért most akarnék teperni egy ilyenért? Vajon Keegan kilépése azon az ajtón és az, hogy nem kommunikál velem...vajon ezt akarom helyre billenteni magamban? Hogy több ilyesmi ne fordulhasson elő? Vagy ez egy átkos jel volna? Akármi is legyen bennem ez a motoszkáló érzés...tenni akarok érte. Miattunk. Értünk. Megakarom mutatni neki, hogy képes vagyok rá. Nem leszek egy dühöngő állat mellette. Tudni fogom majd kontrollálni magam. Mert miatta erre is képes vagyok. Miattunk. Az, hogy mi hozott erre, azt még igazából magam sem tudom. Szóval vállat vonok elsősorban.
- Ajánlották a helyet, ha az embernek feszültség levezetésre lenne szüksége. Nos, mostanában szükségem van valami ilyesmire... - szólaltam meg nem sokkal ezután őszintén, mikor összeraktam magamban a magamról alkotott gonoszt. Mert Keegan szemében most én voltam a megtestesült negatív érzések halmaza. És jelenleg az egyetem jól ment...legalábbis ami az első évet jellemezte. A második évnek futunk majd neki és remélem az sem megy majd gallyra.
- Csaaak azt nem tudom hogyan kezdjek neki... kit keressek, vagy mihez kezdjek egyáltalán. Sok a téves infóm ezzel kapcsolatban. - kicsit tanácstalan vagyok...hiszen eldöntöttem ugyan, hogy eljövök és levezetem a feszkót, de abba nem gondoltam bele, hogy talán több szervezést igényelne a dolog. Csak úgy hirtelen bele menni ebbe az egészbe talán örültség lehet. Az meg hogy haza menjek, az megfutamodás lenne, ráadásul megfogadtam, hogy Keeganért és magamért teszem. A jövőnk érdekében.  Talán, ha tanácsot kérek? Múltkor is jókkal szolgált és jól is jött mind...milyen jól is jártam vele a tanév alatt.
- Te most jössz, vagy épp mész? - érdeklődőm végig mérve a ruháját, nem nézem meg magamnak, csupán azt nézem, hogy hova készül éppen menni. Edzeni, vagy már végzett épp és ez a haza menős ruha rajta. Jó lenne tudni azt is, hogy mennyi ideig tart egy ilyen edzés, vagy épp mire számítsak. Túl sok rossz érzés tör fel belőlem, nem szoktak ilyen érzéseim lenni, de most mintha...megfutamodnék. Nem akarok több lila zöld foltot magamra. De erőt kell vennem magamon, hogy végre kikupálódjak. Egyrészt ezért, másrészt, hogy átjárjon az a kurva csíí is.  

Öltözet

Még nyár van, de most szerencsére nincs olyan nagyon meleg, mint az elmúlt napokban. Bár San Juanból származom, és jól bírom a meleget, ez még nekem is megterhelő volt. De tegnap volt egy frissítő vihar, egy hidegfront, ami kicsit lehűtötte az időt, így most könnyebben figyelek több dologra is egyszerre. A metrón, amivel el tudok jutni Queensből Manhattanbe, végig a spanyol tanítványommal beszélgetek, mert most azt kérte, hogy a szóbeli beszélgetéseket vegyük, amihez nem kell a személyes jelenlét, így mind a ketten tudjuk végezni az egyéb rutin teendőinket. Bár bízom abban, hogy ő inkább csak az órára figyel. Kicsit sem néznek hülyének, hogy végig spanyolul karattyolok, közben az angol iránymutatásokra is reagálok. Bár tény, hogy valamiért, ha idegen nyelvet hallunk, akkor vagy azon szólalunk meg, vagy, ha nem ismerjük, akkor egyéb módon próbálunk kommunikálni az illetővel. Szóval lehet, ez is hozzájárul, hogy viszonylag könnyedén átjutok a metróállomásokon, és egyéb helyeken, ahol akadályok vannak.
Nem szeretem a helyek ismételni, de krav maga edzés azért nem minden bokorban terem, így nem tehetem meg, hogy mindig más helyet keresek. Ráadásul ezen a helyen egy olyan oktató van, aki az intenzív krav magát is ismeri, ami nekem sokszor jól jön. Ezt leginkább csak Tíoval tudom gyakorolni, de ritkán találkozunk. Bár ezt a fajtát civil nem tanulhatja, velem kivételt tesz, mert ismeri Tíot. Az ő apukája és Tío együtt szolgáltak a seregben a Közel-Keleten, és ő is katona volt, csak leszerelt, mert valamilyen betegsége van, ami az itteni életben nem korlátozza, de a sereg eltanácsolta miatta, amikor kiderült.
A spanyol órát akkor tervezem befejezni, amikor az épület elé érek, de elég nehezen hagyjuk abba a beszélgetést. Gyors léptekkel veszem az irányt a bejárat felé, hogy átöltözhessek az öltözőben, de az még zárva van. Valószínűleg még az előző csoport van az öltözőhöz tartozó teremben, így úgy döntök, inkább a mosdóban vesszem át a ruhámat. Egy fekete szerelést hoztam most magammal, ami biztosan nem akadályoz a mozgásban, és semmi sem fog beleakadni. A teremben viszont elég hűvösre szokott állítva lenni a légkondi, így ide mindig hozok magammal egy vékony felsőt, hogy addig, amíg be nem melegszek, ne fázzak meg, vagy, ha megállok, ha vége az órának legyen mit magamra teríteni ugyan ezen okból.
Kilépve az előtérbe egy srác áll a plakátok és vitrinek előtt. Ismerős, de hátulról meg nem mondom, hogy honnan ismerem. A vállamra csapom a sporttáskát, és megindulok felé, hátha iránymutatásra szorul. - Szia! Tudok segíteni? - kérdezem kedvesen, ahogy közelebb érek hozzá. És egyből rá is jövök, hogy honnan ilyen ismerős. - Manolo? - kérdezem döbbenten, amikor megismerem. - Mi szél hozott erre? - kérdezem érdeklődve. Az meg sem fordul a fejemben, hogy lehet, már egy éve ide jár, csak mindig elkerültük egymást, pedig ez is simán lehetséges. Bármi lehet, hiszen én sem heti rendszereséggel fordulok meg itt. Rég láttam, és kíváncsi vagyok mi a helyzet vele.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

A napjaim katasztrófába torkollottak, mióta Kee hátat fordított a veszekedésünk után. Jó, persze, én sem nézném végig, ahogy az életem szerelme tönkre teszi magát és nem segíthetek rajta, mert a sírást is nehéz lenne visszatartani. Amúgy most először láttam miattam könnyes szemekkel a nőmet, így keserű érzések uralkodnak rajtam, bennem. Néhányszor elszorult a torkom, rosszul esett így látnom őt, de nem veszi fel a telefont, így kicsit pihenőre dobtam az egészet. Majd keres, ha akar valamit. Tudom, hogy ennek nem így kellene történnie, hiszen én bántottam meg és kúrtam fel az agyát a stresszes állapotommal...és mivel elég durván érzem magamban a feszültséget, hát felkerestem elsősorban interneten az egyik olyan helyet, melyet Flor ajánlott korábban. Átnéztem azt, hogy merre közelíthető meg és hogy milyen edzésmódszerek vannak, milyen kezdő stílusban oktatnak. Nem akartam elmenni, de szükségem volt arra, hogy ne a házat barmoljam szét, ha rám jönne az öt perc. Jó lenne valami védekező mozdulatot megtanulni és olyat is, amivel levezethetem a feltörekvő feszültséget is, hogy ne azt bántsam, akit a legjobban szeretek. Szóval felkaptam a táskámat és megindultam, böngészve az utat, hogy melyik jármű segítségével mennyi idő alatt jutok el. Eldöntöttem. Kordában tartom a feltörő negatív érzéseimet, nem engedhetem meg magamnak, hogy felkúrjanak agyilag. Így is még látszik a lila folt az arcomon a legutolsó szarkeverés miatt. Persze nem kerestem fel a csajt sem, hogy megadjam neki azt, mi jár neki. Úgy voltam vele, hogy majd meglesz, de akkor se a szép szóval küldeném el a búsba. Ráadásul mi van, ha ez a hapi megint megkeres. Szóval kerültem inkább a forró kását. Próbáltam másra figyelni és elfelejteni az egész baromságot. Szerencsére egész könnyen sikerült terelnem erről a figyelmem, hiszen Keegan jár a fejemben és a szavak, amik elhangzottak közöttünk. Erre figyelek, mert számomra ő a fontos, így aztán az ő érdekében nem is akarok semmilyen szarba keveredni. Elég volt mindez egy életre is. Ráadásul az ígéretemet is beakartam tartani, de nem sikerült, szóval majd lesz valahogy. Jobb leszek ennél ez biztos. Az épület elé érve percek múlva felszusszanok és végig mérem a táblát is a nevével. Hezitálok kicsit, hiszen fogalmam sincs mit is kezdhetnék itt magammal, de aztán feljutok az ajtóig, hogy aztán belépjek rajta. Az előtérben nagy nyüzsgés nincs, így szerencsém is van, hogy végig gondoljam a dolgokat ezzel kapcsolatban is. Nehezen vettem rá magam, hogy eljöjjek, de annyira szívesen távoznék, hogy az nem igaz. A kirakatot figyelem a jelenlegi információk áradatával. Telefonszámok és email címeket fedezek fel rajta, edzők és tanítványok fotóval. Valahogy nem érzem magam ide valónak, de úgy vagyok ezzel, hogy egyszer mindent elkell kezdenem. Ráadásul idén még nem nagyon volt lehetőségem nyári munkázni, tavaly pont jól jött hogy Flor meleltt dolgozhattam. De mi lenne ha idén is nála lehetnék? Igaz, hogy lassan vége a nyárnak, de mi van ha suli utáni pár órában foglalkoztatna? A pénz miatt is persze, meg addig is lekötöm magam, míg Kee is a suliban végez. Én már megkaptam, hogy mennyi órám lesz az elkövetkező hetekben, ezért is gondoltam, hogy dolgoznom is kellene kicsit. Fel kell őt is keresnem ezzel, csak előbb legyek túl ezzel az edzési zűrzavarral. Három hét van még vissza az augusztusból, addig csak feltudom keresni őt, nem?


Öltözet