Talán egyszer majd elmúlik, hogy a múlton rágódjunk, hogy a mi lett volna ha járjon a fejünkben, mert nem olyan jó érzés, és ezt az ő szemén is látom. Volt ami volt, megtörtént már nem tudunk változtatni rajta és kár is lenne, minél tovább húztuk volna, annál kellemetlenebb lett volna az elválás és talán még ilyen jól sem sült volna el. Hálás vagyok a jelenünkért és nincs semmi amit változtatnék rajta, mert ez becsülendő, és mindenképpen megtartandó. Együtt menni nyaralni, hármasban, aligha elképzelhető más elvált pároknál, de mi ebben is rendhagyóak akarunk lenni és ez csak úgy mehet ha nem a múlt van a jelenünkben, hanem minden ami szép, és ami működőképes. Hartley-ról nem akarok mást mesélni, csak amit Rachel kapcsolatban tudnia kell, vagy szeretne, és az csak pozitív. Jó abban, amit csinál, szereti a lányunk és ez tudom, hogy mindkettőnknek nagyon fontos. Nincs köztünk semmi. felelem végül, mert szinte érzem, hogy erre is kíváncsi bár nem kérdez rá, lehetett volna, és valami volt is, de a jelenben semmi nincs és ezt jobb tisztázni. Rach nagyon kedveli, nem akarom elrontani és nem is ilyen téren mozgunk. magamnak is magyarázom vajon, vagy csak neki akarom elmondani? Már magam sem tudom, de tisztázni akarom, mintha mindent rá akarnék zúdítani, de csak a felét engedi a szám. A másik párkapcsolata egy ideig kellemetlen lesz, én elfogadtam, hogy van valakije, de feltűnően kerülöm az ezzel kapcsolatos témákat, az lenne a baj, ha nem fájna ez az egész. Akkor nem szerettem volna sosem, pedig ez nem igaz, mindenkinél jobban szerettem és most is megvan egy része bennem és nem jó mással látni, talán ez is az oka annak, hogy annyi nővel vagyok együtt, nem tudok megállapodni, mert fájna ha megint átélném. És ami azt illeti még egy olyan kapcsolatot, mint vele nem lesz, nem is keresek, akkor miért is állapodnék meg, ha nem vár már olyan érzés, amit ő adott nekem. Tetszik, ahogy tervezzük az utazást, hogy annyira mosolyog, hogy félő, hogy már ennél jobban nem tud nyúlni az ajka. Csodálatos érzés, mint a barátok, és megkönnyebbülést ad, hogy ez is ilyen könnyen megy. Fáj, mert bizonyos része nem olyan kellemes, de a végeredmény olyan lesz, amivel mindenki elégedett. Jól van akkor megyünk Hawaii-ra, de csak a te kedvedért bár Rach egészen biztos ki fog ugrani a bőréből ha megtudja. az, hogy nem vagyok igazi sznob az mondjuk részben valóban neki is köszönhető, hogy a pénz ellenére mindig két lábbal a földön tartott és az is, hogy olyan életünk volt, ahol nem volt szükség a pénzre minden esetben, mert a kis hétvégi esték is olyan boldogságot adtak, amit a pénz nem is tudott volna. Még a végén elzüllök és Hamptonsba költözök. nevetem el magam, de ez még viccnek is nagyon meredek, sosem válok olyanná, aki rossz lenne neki vagy Rachnek, és az határozottan nem lenne előnyös lépés részemről. Nézek egy jó kis szállodát, és majd hívlak, hogy mikorra van helyük, aztán kitaláljuk melyik lenne a legjobb. És komolyan én lőjem le a poént, legyek én a jófej? az, hogy ketten odaálljunk nem igazán szokás már, vagy én vagy ő beszél vele, és ezt már megszokta Rach is, nem zavarja, mert minden nagyon jó neki és boldog. Vagy ha ráérsz akkor átjöhetnél és együtt közöljük. nem tudom miért mondtam ki, mindent felborítana, amit eddig felépítettünk, de együtt ülni vele ennyi idő után felnyitott valamit bennem, ami olyan hiány, amit nem tudom mi fog betölteni, de szerintem ő, de nem lehetek önző és akarhatok több ilyen találkozót ez már nem a mi életünk, és ennél jobban most jelenleg semmi sem zavar. De ez az első ilyen alkalom, ami közös, kettesben a válás óta, lehet csak amiatt van ez bennem és elmúlik
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: partners in parenthood
Vas. Nov. 17 2024, 22:20
Daniel & Katherine
Sometimes letting go is the ultimate act of self-love, paving the way for a brighter future.
Tudom, hogy igaza van, bőszen bólogatok is a szavaira, csak épp hang nem jön ki a torkomon. A múlt már valóban ott marad, és tényleg minden jó így... akkor mégis mi ez az üresség bennem, ami néha rám tör, amikor felemlegetjük a közös boldog életünket? Na meg most is, hiába az igazat mondja, és az eszem egyet is ért vele, mégis kicsit mintha egy kés forogna a szívemben. Az sem enyhít ezen a furcsa szorításon, ahogy a dadáról mesél. Oké, én kérdeztem rá, és valójában örülök, hogy egy normális nő vigyáz Rachelre, amikor az apukája és én sem vagyunk vele. Ráadásul ahogy hallom, a kislányunk imádja. Ez szuper. Bár nyilván bekúszik némi féltékenység a lelkembe, de miféle édesanya lennék, ha nem éreznék így, miután hallom, milyen közel áll hozzá Rachel... vagy emellett másról is szó van? Bár Daniel nem tér ki rá, hogy bármi lenne köztük, jól ismerem. Valami van még ebben a történetben. Habár jó lenne kipuhatolózni, de egyrészt nem tudom, hogy tehetném, mert féltékenynek aztán tényleg nem szeretnék tűnni, másrészt meg jogom sincs már rákérdezni a magánéletére. Plusz mégis milyen alapon? Hiszen én nem sokkal a válásunk után összeszedtem Jasont. Várható, hogy idővel mindketten továbblépünk. És ha ő, teszem azt, egy egyetemistával képzeli el a jövőjét, nekem mindenképp bele kell törődnöm. Egyáltalán miért agyalok ilyesmin? Nonszensz. - Rendes tőled, hogy befogadod... és örülök, hogy a lányunknak találtál egy jó dadát. - A szívemből kipréselhető összes őszinte elismerést belezsúfoltam ebbe a mondatba. Több most egyszerűen nem telik tőlem. Igazságtalan nem lehetek, hiszen ő egy árva szóval sem tért ki rá, hogy zavarná Jason, pedig ha valaki, én aztán pikkpakk randizni kezdtem mással. Persze mindez valójában védekezési mechanizmus volt részemről. Van, aki egy válás után évekig képtelen másra ránézni, én meg egyenesen hajszoltam annak lehetőségét, hogy mielőbb elfelejtsem a hatalmas bánatot. Jól van ez így, oké? És amúgy is simán lehet, hogy csak én látok bele többet Dan arckifejezésébe és gesztusaiba, ahogy erről a fiatal lányról beszél. Viszont azt észlelem, mennyire témát kíván váltani, és az igazat megvallva ez most nincs is ellenemre. Pláne így, hogy ismét a humor vonalán mozgunk. - Te, miért nem viszünk mindjárt magunkkal a vakációzásra egy külön cselédséget csak neked, akik lesik minden kívánságodat? Amíg te ejtőzöl, mi Rachellel felfedezzük Hawaii-t, mit szólsz? - Úgy vigyorgok, hogy lassan szó szerint is értendő lesz rám a "fültől fülig ér a szája" kifejezés. - Na látod, szerinted is ott a sok felkapaszkodott gőgös alak, szóval eldőlt, nem megyünk oda. Hawaii-t akarja az ex-asszonykád. - Már rég belement abba, hogy Aloha Államba megyünk, de úgy érzem, nem árt tréfásan nyomatékosítani. Ahogy átkarol és puszit ad a homlokomra, megint átjár az a bizonyos bizsergés. Mikor múlik már el? - Hááát... valóban nem váltál olyanná, bár lehet, ebben én is közrejátszottam. Ajaj, mi lesz veled nélkülem? - Persze csak cukkolom ezzel, pontosan tudom, hogy ha valaki, ő mindig két lábbal állt a földön, és ez így is fog maradni. Talán mondjuk nem volt a leghelyesebb döntés ezzel viccelődnöm, mert csak még inkább visszakúszott belém a már emlegetett üresség érzése. Jelenleg elképzelni sem tudom, hogyan fogjuk tudni kivitelezni a hármas vakációzást, hiszen még mindig kötődöm a volt férjemhez, bár fogalmam sincs, milyen értelemben. Az pedig aztán tényleg nem jó jel, ha az ember a saját érzelmein sem képes átlátni. Kicsit messzebbre húzódom tőle, de még mindig mosoly van az arcomon, hogy véletlenül se tegyem ismét vagy épp még kínosabbá a helyzetet. - Viszont akkor a napokban lefixálhatnánk a pontos dátumot, aztán elújságolhatjuk Rachelnek akár együtt is az indulás napját... vagy felőlem te egyedül is beszélhetsz vele. Most hétvégén nálad lesz, nem? - Azaz, Katherine. Tukmáld a feladatot a volt férjre, amint rájössz, mennyire családi idillről árulkodna az a kép, ahogy ketten egyszerre adjátok át a jó hírt a közös gyerkőcnek. Így könnyebb, ugye?
Addig jó, ameddig mindent olyannak érzünk, mintha változatlan lenne, mintha nem váltunk volna el, mintha még mindig együtt lennénk, de egy kicsit más helyzetben, mert nem olyan meghitten, és nem olyan szerelmesen. De ettől függetlenül, jó érzés, hogy a szeretet sosem múlt el bennem és azt hiszem kijelenthetem, hogy benne sem, hiszen ismerem már annyira. Pont ezért sem zavar annyira, hogy hogy néz ki, hogy rossz napja volt, és most mégis mosolyogva jön és ugrat, mint anno. Sosem az érdekelt milyen kívülről, bár mindig gyönyörű volt, hanem az, hogy milyenek voltunk együtt és az ő jelenléte engem is jobbá tett és határozottan boldogabbá is. Én az elején még agyaltam, de már nem teszem, mert tudom, hogy így jó, a múlt az ott is marad és nem kell semmit javítani rajta, mert nem rontott a jelenünkön sem. én ebbe kapaszkodok és azt szeretném ha ő is ezt tenné, bár egy percig sem éreztem, hogy nagyon szenvedne, ha éreztem volna, akkor más lett volna a vége. Olyan volt ez az egész, amit azt érzem mindhárman akartunk, mert olyan, mintha Rach észre sem vette volna, vagy csak tényleg piszok jól csináltunk mindent. Az előző perceket szeretném semmissé tenni és visszakanyarodni mégis a múlt rágódásán, ami nekem nem annyira jön be, nem kellett volna szóba hoznom Hartley-t közben meg tudom, hogy mégis, Kat Rach anyja, tudnia kell, hogy ki van a lányával, amikor nekem kéne vigyáznom rá, de a munka miatt nem tudok minden percet vele tölteni. Nem volt vészes Rach elhelyezése, az anyjával fog élni és nincs megszabva, mikor hol van, ami rugalmas és mindenkinek jó, mázli, hogy mindkettőnk megteheti, hogy felvesz mellé dadát, de általában ha Kat nem ér rá, inkább én vagy most már Hartley vigyáz rá, és ez így van jól. A gyereknevelésben nem változtatunk, csak kicsit mégis máshogy csináljuk. Hartley-nak hívják, Rach csak Hart-nak nevezi, kedves, fiatal lány, művész lélek, nagyjából 2 perc volt, hogy Rach megszeresse és nagyon kampányolt, hogy maradjon. Mindig a legjobbat akarom neki és én minden követ megmozgattam, hogy mindent meg tudjak róla, és azt hiszem jól bánik Rach-el, mindig csillog a szeme, amikor vele van, fáradtan, de boldogan alszik el. Most hozzánk költözik, mert mondtam neki, hogy ha este dolgom van akkor örülnék ha tudna maradni, de most ezt kihasználva a meleg víz hiánya miatt ott marad nálam egy darabig. én is beleiszok a kávémba, mintha tényleg ennyi lenne, de mégis hogy meséljem el a volt feleségemnek, hogy kis híján lefeküdtem vele, de nem történt meg és nem azért mert nekem volt több eszem. Kat nem ismeri ezt az oldalam, mert mellette hűséges voltam, csak ő volt nekem még csak rá sem néztem más nőre, sosem volt szükségem rá, de most nélküle van. Azt érzem, hogy egy kis ital és a nők majd boldogságot hoznak, ideig óráig, de ezen részemre sosem leszek büszke, de azt érzem szükségem van rá, mintha sosem lehetnék többet olyan boldog, mint régen vele. A pihenésre visszatérve, nem vagyok ellenére, bár a szívószál már kényelmes, de ha a számba teszed az is könnyebb. viccelem el a korábbi kényelmetlen témát. De talán nem vette észre, talán nem tűnt fel neki, hogy mennyire átlátszóan hülyén csináltam mindent és elronthattam volna az egyik legfontosabb dolgot az életemben a lányom boldogságát. Régebben azért elvolt ott, jó igaz, eléggé eldurvult ott a helyzet, annyi az újgazdag, hogy még nekem is fáj aza fényűzés, amit csinálnak. kelletlen nevetést ejtek, és hirtelen eszembe jut, hogy lehet el kéne adni az örökölt házat, a nagyszülei már rég nem élnek, és mi nem igazán járunk oda, a Kat által jelzett okok miatt. Mindig jócskán volt pénzünk, de valamiért nem lettünk olyanok, mint azok, akikkel ott néha összefutottunk. Szavai meglepnek és mosolyt csalnak az arcomra. Remélem ezt sosem fogod máshogy gondolni, mi mindig jók leszünk együtt, akárhol is leszünk a világban. karolom át a vállánál és magamhoz húzom, nyomok egy puszit a homlokára, mert ennél több aligha illik a helyzethez és már nem vagyunk abban a helyzetben. De ezt azért mondtad mert nem váltam olyan majommá, mint a hamptinsiak ugye? váltok én is egy kicsit viccesebbé, mert a gondolat, ami állandóan körül leng nem jó, mer thiányzik a családom, állandóan, hiába tudom, hogy jó így minden, ő boldog, Rach boldog és én keresem ami azzá tehet.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: partners in parenthood
Vas. Okt. 27 2024, 22:11
Daniel & Katherine
Sometimes letting go is the ultimate act of self-love, paving the way for a brighter future.
Azért legalább önmagam előtt ne tagadjam, hogy vannak olyan pillanatok, amikor egy röpke másodpercig úgy érzem, még mindig minden olyan, mint régen. Egy átható tekintet, egy-egy elejtett mondat. Egyszerűen bizsereg olyankor mindenem, mintha végigfutna a testemen egy jóleső érzés, ami a fellegekbe repít. Aztán nem kell sok idő, hogy realizáljam, valójában már hónapok teltek el a válásunk óta, szóval ezek az apró momentumok mindössze az emlékeim reflexei, egyfajta beidegződés, amit bizonyos szavak és pillantások váltanak ki. Mint egy nyugállományú katona, aki évekkel azután is, hogy már rég nem teljesít szolgálatot, bizonyos vezényszavak hallatán vigyázzba vágja magát. Nos, Daniel is valami ilyesmire képes velem, az elmémmel és a testemmel. Még olykor a szívem is nagyot dobban tőle, de talán ez idővel teljesen elmúlik majd. Merem remélni, különben nagy bajban leszek. Az iménti szavai is már-már csiklandozzák a lelkemet, és nem tudom, hogy jó vagy rossz értelemben. - Hidd el, pontosan értem, amit mondasz, én is így vagyok ezzel. Hiányzik a triónk, sokszor elmélázom azon, mit kellett vagy lehetett volna másképp csinálni. De az a fő, hogy Rachel ebben nem sérült, ez igazi gyógyír a lelkemnek. - Nagyon nehéz, hogy nem sikerült megtartanunk az egymásnak tett eskünket. Az a szó, hogy "örökké", nekem és úgy gondolom, neki is leírhatatlanul sokat jelent. Valami mégis félrecsúszott, vagy kevésbé negatívan megfogalmazva, valami új ösvényre vezetett minket. Tudom, hogy már nem dúl köztünk az a mindent felemésztő szerelem, mint egykor, de... szeretem őt. Még mindig szerelemmel? Nem tudom, jelenleg még minden zavaros. Ha erre most kéne válaszolnom, azt mondanám, már nem. Ahhoz túl sok minden történt, túl sok fájdalom érte a szívemet, amikor a házasságunk elcsúszott egy banánhéjon. Azt a héjat azóta sem találom, mert máig nem tudom, mi mozdult vagy épp múlt el, és miért. Ergo fogalmam sincs, hogy ez egy halványan még pislákoló szerelem bennem vagy már átfordulóban van mély szeretetté. Azt tudom, hogy erős a kötelékünk, már a lányunk miatt is, na meg a sok-sok együtt töltött év után az a minimum, hogy normális viszonyt ápoljunk egymással. A szavain csak mosolygok. Ó, igen, Rachel hihetetlenül magas szinten űzi a nyaggatás művészetét. Ráadásul ő képes ezt az amúgy irritáló tulajdonságot cukorba mártani, hogy még véletlenül se lehessen "édes kis szörnyecske" jelzőn kívül valami kevésbé aranyossal illetni őt. Picit furcsállom, ahogy hirtelen elhallgat, pedig semmi különöset nem mondott az imént. Lehet, nincs jóban Rach új dadájával. Várjunk... - Új dada? Lemaradtam... vagy már említetted, hogy új dadája van? Ne haragudj, tiszta szita az agyam, amióta továbbképzésekre járok, főleg erre a vonalra fókuszálok, minden mást szűrök. De nem úgy hangzik, mintha minden rendben lenne ezen a téren. - Amennyiben mesél róla, figyelmesen hallgatom, kortyolgatva a finom kávémat. A kávéfüggésem határtalan, mert már most azon agyalok, hogy lehet, innom kéne még egyet. Ez a drogom, és szerintem menthetetlen vagyok. - Lapulevéllel, mi? És majd szívószállal iszod a méregdrága pezsgőt? Vagyis itatlak, mi? - Elnevetem magam, ahogy lejátszódik előttem ez a jelenet. Ahogy szóba hozza az erdei faházat, félrehúzom a számat. - Ó, hogyne, vigyük az arisztokraták közé, akik szerint ők találták fel a spanyolviaszt. Hallod, kedvem támadt máris útnak indulni. - Még imitálom is a fellengzős viselkedését annak a bagázsnak, amin aztán sikeresen el is nevetem magam. Amúgy a faházzal nem lenne önmagában bajom, és úgy gondolom, ezt Dan is tudja rólam. Voltak ott szép, meghitt pillanataink. De azok a nagyképű emberek, fúj. Hányingerem van tőlük. - Piszok nagy mázlim van veled, ugye tudod? - Hirtelen váltás, de egyszerűen kibukott belőlem. - Csodálatos apa vagy, és... kiváló férj voltál. - Játékosan oldalba bököm, bár a hangszínemre nem tudok humort varázsolni, sőt még picit el is csuklott a mondat végére. Ez van, az érzékenységem nem mindig a megfelelő pillanatban bújik elő.
Egészségben, betegségben és a többi sablon szöveg, ami elhangzott az esküvőn, a mosolyát látva egészen biztos vagyok abban, hogy éppen a múlton rágódik, olyankor az egyik oldala az ajkának egy kicsit mindig feljebb van, mint régen. Amikor valami jóra gondol, régen mindig magamhoz húztam ilyenkor és rákérdeztem, hogy mi jár a fejében, megcsókolt vagy én őt és elmesélte. De most ez túlságosan is intim helyzet lenne, így nem kérdezek rá, pedig akarom tudni, mire gondol, de már nincsen jogom mindahhoz, amihez régebben volt. Szomorú, de tudom, hogy így a legjobb és most valamiért mégis annyira jó ez az egész, bár nem minden értelemben. Na látod, mindig van hova fejlődni és mivel elég új ez a helyzet, szerintem ebben mást nem is lehet. Rach egészen jól viseli ahogy látom, de szerintem neki is hiányzik ez az egész, és nekem is, ha őszinte akarok lenni. Még nem tudom teljesen elengedni, minden értelemben. halkulnak el a szavaim a végére, de tudom, hogy neki nehezen tudok hazudni és amikor elkezdek valamit mondani, már nem tudom visszacsípni, mert vagy rákérdez, ha még megteszi, vagy csak egyszer kijön belőlem, de akkor már sok minden mással együtt és az a lelki megnyugvás most kell nekem. Nem tudom mit hoz majd ez az egész, olyan közel leszünk egymáshoz, mint a házasságunkban, olyan közeli lesz minden, mint egy család olyan leszünk, elvégre az is vagyunk, csak egy kicsit más értelemben és más formában. Nem élünk együtt, de basszus ránézek és még érzem, amit egykor éreztem, de tudom, hogy nem fog már tartani a láng, mert elmúlt, bár nem tudom hogy ha még mindig fáj. Akkor nagyjából a dátum kitűzve, nem olyan sok idő ez hallgatni a nyaggatást, de főleg te fogod, mert nekem elég sok a munkám mostanában, vagy az új dadája. elhallgatok, leharapnám a nyelvem, de nem tudom miért, hiszen Kat nem tud arról, ami majdnem volt köztem és Rach új bébiszittere között és nem én voltam az okos, aki leállt én részeg voltam és kanos, amire nem vagyok büszke, de persze Rach nem volt otthon, de ilyen többször nem fordulhat elő. Talán ez az egész egy kicsit zavarba hoz, de igyekszem nem kimutatni. Felnevetek kicsit megkönnyebbülve, amikor megint azt latolgatja, hogy a lányunknak mekkora befolyása van rám, mert nagyon nagy van. Pontosan tudja, hogy csavarja el a fejem és ebben teljes mértékben az anyjára ütött. Akkor irány Hawaii. Repülünk és mindenki óhaja teljesítve lesz, de akkor minimum, hogy bikiniben lapulevéllel fogtok majd legyezgetni, amiért ezt kiviteleztem. nyújtom ki a nyelvem játékosan, a cukkolására visszavágva, de amúgy viccen kívül, miért ne mehetnénk oda, nem éppen a legközelebbi hely, és autóval nem hinném, hogy kényelmes lenne, főleg, hogy megtehetjük, hogy repülővel menjünk. Mármint viccen kívül. mondom neki, hogy elhiggye, mert megint beleestem abba, hogy ez a két nő egy szavával el tudja érni akkor is amit szeretne ha az vicc vagy éppen gyerekes vágyálom. De azt érzem teljesíteni szeretném nekik és ha meg tudom tenni és van rá időnk miért ne. Aztán eszembe jut, hogy lehet nekem nincs kinek elszámolnom, de neki ott van a pasija, akinek lehet, hogy de. Olykor kimegy a fejemből, hogy nem az én feleségem és már más férfiakkal van együtt vagyis eggyel, mert ő sosem volt az a nő. De ha minden ötlet jöhet, az erdei faházam kertjébe rakhatunk egy medencét, majdnem tengerpart, vagy Hamptons, mondjuk már lehet unalmas neki, de ott legalább vannak barátai. és extra sznob közösség, de szerintem ezt ő is fogja mondani.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: partners in parenthood
Szer. Okt. 16 2024, 21:05
Daniel & Katherine
Sometimes letting go is the ultimate act of self-love, paving the way for a brighter future.
Touché. Nem is értem, miért szabadkoztam neki az imént a külsőm miatt, hiszen ha valaki, Daniel már látott a legjobb és legrosszabb formámban egyaránt. És tudtommal nem az volt a válóok, hogy látott influenzától taknyosan, félig a halálomon, hiszen akkor már az első ilyen alkalommal el is hagyott volna sok évvel ezelőtt. Daniel amúgy sem olyasvalaki, aki a külcsínt tartja sokra. Anno ez volt az egyik oka, hogy beleszerettem. Hallgatva őt, a nosztalgia képeivel a fejemben, nem tudom abbahagyni a mosolygást. A munka iránti megszállottságunk is annyira egy szinten mozog. Akkor mégis mi csúszott félre? Hol hunyt ki az az érzés, ami éveken át azt suttogta az én és szerintem Dan fülébe is, hogy mi bizony együtt fogjuk leélni az életünket? Valami átalakult, ez egyértelmű, de olyan jó lenne megfejteni a pontos titkát. Talán ha választ kapnék erre, könnyebben túltenném magam mindezen. Úgy sejtem, ő sem tudja, mi okozta összességében az eltávolodásunkat egymástól. Most mondjuk jó minden, mert valahol megnyugtató, hogy már nem a házasságunk egyben tartásáért küzdünk, ami akkoriban elég kényelmetlen volt, folyton stresszeltünk miatta. Jelen pillanatban én óvatosan botorkálok előre az új párkapcsolatomban, ő pedig... nos, töredelmesen bevallom, nem merek, de nem is akarok rákérdezni Danielnél, hogy bontogatja-e ismét a szárnyait a hölgykoszorú legnagyobb örömére. Ha így tesz, biztos sikere van, mert gáláns, megértő és hihetetlen pasi, minden értelemben. Egy főnyeremény. Azért valamiért mégiscsak hozzámentem, na. - Tudod mit? Igazad van, tényleg jót fog tenni nekünk hármasban ez a vakáció, mert az elmúlt pár perc beillett volna egy kabaréba is. Ki hinné, hogy ennyire zavarba tudunk jönni egy újfajta helyzettől, pedig olyan régóta ismerjük egymást. - Nem mondom, hogy nincsenek aggályaim most, hogy tudom, Dan rábólintott a lányunk javaslatára, mert igazság szerint több is van. Például mint a fejemben lévő érzelmi katyvasz mutatja, még mindig hatással van rám a közelsége. Ha mindenképp definiálni szeretném, még mindig kicsit felkavar. Az az óriási szerelem szerintem is köddé vált, legalábbis átalakult, de azért a kémiát nehéz is lenne szőnyeg alá seperni. Szóval igen, egyrészt emiatt aggódom. Az sem túl szép, hogy Jasonről egy pár percecskére egyenesen megfeledkeztem. Majd este egy pohárka bor mellett találok erre bőven mentséget, emiatt nem félek annyira. Ami viszont még feszélyez, az a gondolat, hogy vajon mennyire fog Rachel összezavarodni ettől a családi kiruccanástól. Simán lehet, hogy túlagyalom, és valójában tudni fogja ezt a helyén kezelni, sőt a végére inkább én leszek az, aki még jobban belekavarodik, de azért izgulok. Mindegy, előre kár ennél jobban rágörcsölni, majd kiderül, mi lesz. Az jólesik, hogy mint mindig, Dan most is alkalmazkodó. - Az egy hónap simán megoldható, igazából nekem még másfél hét van hátra, utána úgy tervezem, hogy Rachel-t ölelgetem nonstop 24 órában minimum egy héten át, aztán jöhet egy kis munka, hogy visszarázódjak, de ahogy így végiggondolom... igen, az éppen egy hónapnak felel meg. - Olyan teátrálisan tudom előadni magam olykor. Sosem vonzott a színészi pálya, de anya sem véletlenül szokta mondogatni, hogy egy színésznő veszett el bennem. A színpadias levezetésem után automatikusan kiszalad belőlem egy apró nevetés. Igen, kezdem elhinni, hogy valóban jót tehet nekünk ez a vakáció. - Repülni? Nocsak, a kisasszony nem aprózza el. Őszintén nekem Brighton Beach is megfelelne, de ismerjük Rachel-t, az számára nem lenne vakáció, ha itt maradnánk a városon belül. Szóval az a kérdés, hogy egy újabb óhaját teljesítve repüljünk el valamerre vagy te bevállalod, hogy hosszú órákon át vezetsz? Hmm... nagy dilemma.- Vigyorogva emelgetem tenyérrel felfelé a kezeimet, érzékeltetve, hogy vajon merre billen a mérleg nyelve. - Ha lehet szavazni, én Hawaii-ra mennék egyébként. Ha már egyszer a nászutunkat hiába könyörögtem, nem oda szerveztük. Pedig általában olyan meggyőző tudok lenni. - Igen, ismét cukkolom, régen is ez volt a kedvenc időtöltésem, mert imádni valóan tudott zavarba jönni tőlem. Még ha ez már nem is olyan, mint korábban, jó érzés a tudat, hogy jóban tudtunk maradni és hogy van köztünk egyfajta szeretetkötél, ami reményeim szerint sosem szakad el. - De természetesen minden ötletre nyitott vagyok... ha aztán végül megállapodunk Hawaii-ban. - Igen, ha egyszer elkezdem a heccelést, nehezen bírok leállni. Még jó, hogy ezzel a volt férjem is tökéletesen tisztában van.
Amikor megjelenik egy kicsit máshogy érzem magam, mint anno amikor együtt voltunk, persze már teljesen más a felállás, mégis ugyanolyan közel érzem magamhoz, de minden megváltozott és ezt mindketten érezzük, és a lehető legfurcsábban kezeljük, mint a kamaszok. Ezt úgy mondod, mintha már nem láttalak volna kócosan, smink nélkül macinaciban, fáradtan és lestrapáltan. meredek rá felhúzott homlokkal, mert azért lehet nem vagyunk együtt sok mindent megéltünk, amit nehéz lenne letagadni és nem is igyekszem letagadni, sőt, mindent megőrzök, ami kettőnk között volt és ez pont így szép ahogy van. Tudod, hogy én is mennyire a munka megszállottja tudok lenni, szóval egyáltalán nem lep meg, hogy valami ennyire beszippantott. a gondolataimban a kávé illata avatkozik bele és amint leteszik elénk nevetve nézem mennyire rákattan, mint valami drog, annyira kell neki, de ő mindig ilyen volt, már meg sem kéne lepődnöm, mégis olyan sok időt töltöttünk régen együtt, most meg a különlét mégiscsak tud meglepetéseket okozni, még akkor is ha ismerem minden mozdulatát. Nem akarom zavarba hozni, de egyszerűen bennem van a kérdés, amiért jöttünk és nagyon kíváncsi vagyok ő hogy van vele. Valójában nagyon jó lenne de erről azért neki is van véleménye, mégis amikor szóba hozom szinte félrenyel. Bocsi, nem tudtam, hogy ennyire megijeszt a dolog. nevetem el magam, miközben figyelem a szavait. Ja értem, akkor attól függ, hogy apu mit mond, de pechedre benne vagyok, szerintem nem tenne rosszat a kapcsolatunknak, látod mennyire fura volt az első pár pillanat, legalább tudnánk gyakorolni milyen különállóként is úgy együtt dolgozni a gyereknevelésben, hogy nem ciki az egész. mert nekem is zavaros volt és neki is a szavai összevissza jöttek és én is mint egy pattanásos kamasz ültem ott a széken és igazából fogalmam sincs mit csináltam. Szerintem nem azonnal akar menni, én azt mondtam neki, hogy várjon egy kicsit megbeszélem veled, lefoglaljuk a szállást és ha minden rendezve van mehetünk. Nagyjából 4 hét múlva mondta, hogy megfelel neki. nagyon határozott kiscsaj, amit imádok benne, hogy nem tűr ellentmondást, ami remek tulajdonság, de már most használja a szüleivel szemben és néha ezért nehéz is vele. De természetesen megvárjuk amíg végzel, nekem van aki helyettesítsen és a telefonomat amúgy sem tudom kikapcsolni, szóval ha úgy érzed mehetünk szólj. nem teszek megjegyzést az új pasijára, erre még nem vagyok felkészülve, tudom, hogy létezik, sok mindent tudok róla, találkoztam vele azt hiszem egyszer futólag, de ennyiben maradt a dolog. Nem vagyunk együtt, de azért nehéz megemészteni, hogy az egykori szerelmemnek más van az oldalán, akiről azt hittem örökre velem marad majd. Megfogom a poharam és beleiszok, jól esik, hogy a forró ital végigmegy a torkomon és nyugtatja a zavaros érzéseimet, amik még mindig bennem vannak, más, mint régen de akármennyire is el akarom nyomni szeretem Kat-et bár nem úgy mint régen, mert valami megváltozott, ezt tisztáztuk csak azt nem, hogy mi. Arra gondoltam, hogy elég lenne egy autóútnyira keresni valamit, bár ő repülni szeretne, mondjuk az is megoldható. nem mondtam, de amióta elváltunk vettem egy magángépet, aminek millió oka van de főleg, hogy utazgatni tudjak munkaügyben és ne kelljen mindig azzal bajlódni, hogy hogy jutok el messzebb helyekre. Nem szeretek nagyzolni, a pénzem általában okosan használom fel és ez sosem volt vita tárgya a házasságunkban.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: partners in parenthood
Vas. Okt. 06 2024, 01:52
Daniel & Katherine
Sometimes letting go is the ultimate act of self-love, paving the way for a brighter future.
Megvárta, míg ideérek. Mindig is úriember volt... vagy szimplán látni akarta, ahogy szemmel vetkőztetem a kávégépet. Ha ez lehetséges lenne, eskü, megtenném. És ezt Dan is pontosan tudja. - Ne szépítsd a tényeket, szörnyen festek... ha tudnád, hogy alig félórája még kócosan, smink nélkül ejtőztem macinaciban a kanapén és egy cikken dolgoztam... amit most már tudsz... na jó, csak tudnám, miért fecsegek összevissza? - Többnyire ki szoktam vágni magam a kínos helyzetekből, a magabiztosságom általában áldás, de valamiért bizonyos esetekben elbújik valahova, hogy ne találjam meg vagy egyszerűen csak elkerüljük egymást, mindenesetre olyankor szoktam túl sokat csacsogni, hogy így igyekezzem leküzdeni a kislányos zavaromat. Ami az esetek jelentős részében pont rohadtul nem sikerül. A legrosszabb, hogy mivel nincs ember a világon, aki jobban ismerne Danielnél, neki pont le fog esni, hogy a feszélyezettségem kiváltója egy egész kicsit ő maga, és ez a helyzet, amit egyelőre nem tudtam még a jelek szerint megszokni. Csak az nyugtat meg valamelyest, hogy rajta is lényegében ugyanezt látom. Csak bízni tudok benne, hogy idővel könnyebb lesz, és nem lesz ennyire fura. Végre hozzák a kávékat, én pedig akkorát szippantok bele, hogyha ez most kokain lenne, valószínűleg mentővel kéne elvinni és még akkor sem biztos, hogy meg tudnák menteni az életemet. Daniel kérdésének hallatán majdnem félremegy a korty. Tudom, én hívtam ide, de azt hittem, előbb még beszélünk a... mondjuk az időjárásról. Vagy a jetiről. Ilyesmi. - Hű... hát igen. Tegnap dobta rám a kisasszony a bombát, nekem meg nem erősségem neki nemet mondani, szóval jeleztem felé finoman, hogy amennyiben apu benne van, részemről nincs akadálya. És látod, milyen jól ismersz? Valóban nem mondtam rá rögtön igent. Na, de felelősség áthárítva rád, szívesen. - Az utolsó megjegyzésemet cukkolásnak szánom, bár valóban némi megkönnyebbülést jelent, hogy nem engem terhel, ha esetleg Rachelnek el kell engednie a hármasban kirándulgatást. Bár nem tagadhatom legalább önmagam előtt, hogy a tengerpart bitang jól hangzik, rám is férne egy kis ejtőzés, de azért nem mondom, hogy teljesen nyugodt vagyok. Mármint utoljára hármasban még akkor voltunk vakációzni, amikor minden rendben volt a házasságunkban, dúlt a szerelem. És ez... így is még nehéz, szokjuk ezt a szitut, én jelen pillanatban az érzéseim tekintetében leginkább össze vagyok zavarodva. Ha már érzések... - Viszont ha megyünk, előbb be kell fejeznem az oknyomozó-tréninget, és nyilván neked is vannak a cégben elintéznivalók, amiket nem hagynál félbe. Ja, és ott van még... Jason. - Nahát Katherine, eszedbe jutott a pasid? Időben. - Vele is egyeztetnem kéne... lebeszélni a terveket. Eleve vázolnom neki, hogy te meg én elutazunk a lányunkkal, mert amíg nem biztos, neki érthető módon nem is szóltam. - Csak lazán, tuti nem tűnik fel, hogy valójában szimplán elfelejtettem, hogy ő is az egyenlet része. Mentségemre szóljon még elég friss ez a kapcsolat, alig néhány randink volt. Konkrétan két randival ezelőtt kérdezte meg, hogy lennék-e a barátnője. Még mindig kissé "idegen" nekem ez a megnevezés. Tudom, egyszer régen Danielnek is csak a barátnője voltam a kapcsolatunk elején, de ennyi év után olyan, mintha a kezdetektől házasok lettünk volna. Ez most Jasonnel más. Nem tudom, merre haladunk, lesz-e belőle valami igazán komoly és hatalmas szerelem. Egyelőre nehéz elképzelnem, de az esélyt meg kell adni, nem lennék semmi jónak az elrontója.
Természetes az izgalom, a gyomorgörcs enyhe jelei, amikor az ember a volt feleségével találkozik? Nem volt olyan régen, hogy kimondták a válást és visszakapta a nevét, és szétmentünk teljesen. Talán az a legjobb benne, vagy az egyetlen jó benne, hogy könnyű volt, mármint az egész, nem volt veszekedés, nem volt vita, minden olyan szépen lezajlott, hogy a legszebb dolog a legfájóbb is benne. Tudom, hogy hiányzik az egész élet, amit hátrahagytunk, de mindent újra lehet építeni, csak éppen másként. Ő boldogságra lelt, nem tudom, hogy végleg, vagy csak ideig óráig, de hallottam, hogy van valaki a láthatáron és én ebben támogatom. Nem lehetek önző, hogy ezt szóvá tegyem neki, mi több, mindenki az a legjobb ha túllépünk. De ettől függetlenül a sok idő utáni találkozónk randi szagú a lelkemnek és nagyon nehezen tudok átkapcsolni. A kávézóban ülve azon agyalok, hogy mit mondjak neki, mint a filmekben, amikor az első randin nem tudnak miről beszélni, pedig annyi megbeszélni valónk lenne és van is, hogy nem lesz elég az a kevés idő, amit egymásra szánunk.
Amikor meglátom megdobban a szívem és elmosolyodok, nem szüntem meg szeretni őt, sosem fogom ezt megtenni, és a látványa még mindig egészen kellemes érzést okoz bennem, még mindig gyönyörű, a lányom édesanyja, mintha sosem változna, a bája mindig megmarad a mosolyában lévő kislány ott bujkál. Szia! Nem várok régóta nyugi, és nem, megvártalak, amíg ideérsz. remek sablon szöveg, mintha nem menne a normális csevegés, még talán kicsit kínos is az egész helyzet, de pár perc kell, hogy jobb legyen. Magamhoz ölelem, a köszönés után, majd helyet foglalva kikérjük az italokat, nekem csak egy egyszerű espresso csúszik, még sokáig fenn kell lennem, bár tudom nem ez fog ébren tartani majd. Jól nézel ki, kicsit fáradtan de van egy olyan érzésem, hogy a hely az ami ennyire feldob. nézek rá mosolyogva, tudom mennyire szereti a kávét és az ízlése nem változott, ahogy valószínűleg ő sem. Kicsit összeszedem a gondolataimat és amikor megjön az ital, ami pillanatokon belül az asztalunkon landol én leszek az aki elindítja az egész beszélgetést. Az utazás ugye? félve nézek rá, nem tudom ő hogy fogadta, nekem különösebben nincs vele gondom, benne vagyok, de nem tudom ő mennyire áll készen erre, a párja mennyire tolerálja, hogy velem utazik el, még akkor is ha tudja, hogy nem lesz semmi olyan, ami kivetnivaló lehetne. Nekem is felvetette már, és úgy csinál, mintha már le lenne fixálva minden, pedig van egy sejtésem, hogy egyáltalán nem bólintottál rá. annyira ismerem, hogy minden ilyenben egyeztet velem, külön neveljük a lányunkat, de a nevelésében szinte mindenben egyetértünk, nem szoktak fennakadások lenni ezzel kapcsolatban. Tengerpartra akar menni, ahol vannak csúszdák és játszóházak, nem nagy igények és nem kell messze sem menni, hogy ezeket megtaláljuk. hely konkrétan nincs, de egy 4 évesnek nem sok igénye van ha nyaralásról va szó, Rachnek konkrétan annyi, hogy velünk legyen és játszhasson.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: partners in parenthood
Pént. Szept. 20 2024, 04:36
Daniel & Katherine
Sometimes letting go is the ultimate act of self-love, paving the way for a brighter future.
Már megint késésben vagyok a cikk megírásával, ma estig le kell adnom. Mostanában sűrűn előfordul, hogy kicentizem az időmet, pedig ha valami, ez mindig is távol állt tőlem. Alapos, amolyan rend a lelke mindennek típusú ember vagyok alapvetően, de hát a továbbképzés felborított mindent körülöttem. Rachellel is az elmúlt hetekben jóval kevesebb időt tudtam tölteni, a cikkeket pedig addig is ugyanúgy írnom kell, míg át nem libbenek az oknyomozás izgalmas ösvényére. Már nincs sok hátra, és minden visszaállhat szinte teljes egészében a régi kerékvágásba, néhány apróbb változást leszámítva. Rachel csillogó szemekkel adta elő tegnap este az ötletét, hogy az apjával kiegészülve menjünk el kiruccanni. Nem mondom, hogy erre a gondolatra nem ugrott a torkomba a szívem egy röpke pillanatra, de mégis mit mondhattam volna erre? Na jó, azért nem ugráltam az ágyon örömömben és mondtam rá igent, de megnyugtattam annyival, hogy amennyiben az apukája is beleegyezik, felőlem mehetünk. Már ettől úgy nézett rám, mintha én lennék a hőse. Na, pont az ő szeretetteljes pillantásaiért és a derekam köré oly sűrűn és oly hálásan fonódó cuki kis karocskái, meg úgy az egész tündéri lénye miatt mondom azt, hogy anyának lenni a legnagyobb ajándék a világon. Ezekért a pillanatokért megéri kitartani. Azért a válásunk megrogyasztott, kár is lenne tagadnom. A telefonom pittyegése rángat ki az életem elemezgetése és az előttem még csak félig megírt, igencsak hosszúnak ígérkező szöveg közti mélázásból. Úristen, Daniellel lesz találkozóm egy közeli kis kávézóban. Egy találkozó, amit pont én kértem tőle alig 2 órával ezelőtt. Azt gondoltam, egy óra elég lesz a cikkemre és még kényelmesen el is tudok készülni. Erre most komolyan azzal kell szembesülnöm, hogy kb. 20 percem maradt, hogy odaérjek? Még jó, hogy mindenre, de tényleg mindenre emlékeztetőket állítok be magamnak.
Kb. negyedóra alatt viszonylag emberi külsőt varázsoltam magamra - komolyan nem hiszem el, hogy pont most ilyen karikásak a szemeim a rengeteg munka és tanulás miatti éjszakázás miatt, hogy még az alapozó sem segít -, és miután egész jól meghajtottam a kocsit, már le is parkolok nem messze a megbeszélt helytől. A parkoló autók közt meglátom Daniel kocsiját, amitől csak még feszültebbé válok. Nyugi Kat, higgadj le szépen! Bár Rachel miatt olykor találkozunk, de a válás óta leginkább telefonon tartottuk a kapcsolatot. Tényleg ritka, hogy ugyanott vagyunk, főleg ahhoz képest, hogy az elmúlt jó néhány évben szinte össze voltunk nőve. Mekkorát tud fordulni a világ, istenem! Ahogy odaérek az ajtóhoz, még veszek pár mély levegőt, aztán nyugalmat erőltetve magamra - vagy legalábbis annak látszatát - mosolyogva lépek be a helyiségbe. Miután köszönök a felszolgálónak, és egyenesen a volt férjemhez lépek, akit már az ajtón keresztül megláttam. Elég szembetűnő jelenség volt mindig is. Jóképű, jól öltözött, erőteljes és pozitív kisugárzással. Régen még mondogattam is neki, hogy őt kilométerekről észre lehet venni. Most is remekül fest, én meg elfelejtettem a kocsi visszapillantójában ellenőrizni, 1-től 10-es skálán mennyire nézek ki borzasztóan, de a lelki szemeim azt súgják, hogy a hajam csapzottabb, mint egy ázott kutya szőre. Mindegy, nyugtasson a tudat, hogy már nem kell tetszenem Danielnek. Nem, ettől egyáltalán nem lett jobb, sőt mintha a mazochizmus egy újabb fokára löktem volna magamat. Mindegy, ideje megszólalni. - Szia. Kérlek, mondd, hogy nem vársz rám régóta. Rendeltél már valamit? - Így van, indítsunk lazán. Bár gondolom, véletlenül sem tűnök lazának. Általában minél erősebben próbálkozom valaminek az elhitetésével, annál csúfosabbat bukom. Lehet, az sem segít sokat a látszat fenntartásán, hogy a köszönésemet megspékeltem egy megszokásból szájra puszinak induló, de gyorsan észbe kapva béna öleléssé módosított gesztussal. Csak most ne piruljak el. Szerencsére érkezik is a pincérnő. - Üdv, én szeretnék kérni egy jó erős kávét egy icipici mézzel megbolondítva. - Nem merek ránézni Danielre, mert akármikor kávét rendelek, van a hangomban egyfajta áhítat, ugyanis világéletemben kávéfüggő voltam, és Dan pontosan tudja, hogy a kedvenc kávémnak még szentélyt is képes lennék emelni, csak ihassam éjjel-nappal a számomra életelixírként is funkcionáló finom nedűt. Pontosan tudom, hogy ha most ránézek, menten elnevetem magam, így inkább az ajkamba harapok és a falon lógó képekre meresztem a szemem. Tudom, én hívtam ide, és lenne mit megbeszélnünk, de mielőtt belekezdünk, muszáj kortyolnom egy jó nagyot a forró kávémból, ami épp nagyban készül. Idáig érzem csábító illatát. És ez az egyetlen illat, ami csábító lehet, szóval ideje nem Daniel kölniére összpontosítanom a figyelmemet. Azok az idők már elmúltak.
Nem akartam elkésni, sem túl öltözni, talán kicsit ott volt bennem egyfajta izgalom, már mióta nem voltunk kettesben? Szerintem amióta elváltunk, mindig ott volt Rach, vagy az új pasi vagy éppen az ügyvédek. Gyors válás volt, éppen ezért érzem úgy, mintha még nem zárult volna le. A szívem kicsit azért hevesebben ver, mintha a főnökömhöz, aki én magam vagyok, mennék be interjúzni valami oknál fogva. Pedig Őt ismerem, Ő volt nekem egyszer a minden és ebből nem sokat vesztett számomra a mai nap sem, csak átalakult a kapcsolatunk. A szülőség nagy dolog és nem lehet félvállról venni, a hercgenő fejébe megfordult egy remek ötlet, hogy el kellene mennünk valahova hármasban. Én nem mondtam Kat-nek, de van egy olyan érzésem, hogy Rach mesélt a tervéről otthon az anyjának és erről is lesz ma egy két szó. Nem tudom mennyire jó ötlet, őszintén, szerintem semennyire, de a lányomért képes vagyok a világ végére is elmenni ha azt kéri, és Katel jóban vagyunk, miért ne lehetne egy muris családi vakáció. Jó reggelt, le tudod kérlek mondani a reggeli és az összes délelőtti megbeszélést? kérem az asszisztensemet, mert a találka hirtelen jött, nem szerveztem be, de amint megkaptam az üzenetet, nem azon agyaltam, hogy mennyi melóm van ma, hanem, hogy megoldom a találkozót. Megbeszéltük, még a válás elején, hogy nem leszünk olyan szülők, akik a saját érdekeiket nézik, csakis Rach a fontos és ezt az egész összeülős dolgot, már régen meg kellett volna ejteni, vagy többször megejteni, de vagy ő nem ért rá vagy én, de ennyi idő után nincsen az, hogy nem érünk rá.
A kocsival megállok a kávézó melletti kis utcában, és az ajtóhoz sétálok, korán jöttem, de nagyon dugóra számítottam. Ahogy bemegyek, egyből mennék a pulthoz kérni, mielőtt helyet foglalok, a szokásosat neki és nekem, de nem megyek oda. Már máshogy kell hozzáállni, lehet nem is az a szokásos, ami eddig volt neki. Olyan régen beszéltem vele, olyan régen mesélt magáról, mintha ezer éve lett volna. Mindenki tudja, aki ismer minket, milyenek voltunk, és az akik lettünk sem rosszabbak, egyszerűen felnőttünk és egy részünk ennyire volt képes egymással kapcsolatban. De azért büszke vagyok magunkra, arra ahogy neveljük a lányunkat és arra, hogy még mindig alig várom, hogy lássam őt. Jó reggelt Daniel, hozhatok valamit neked? Egy csésze kávé? kérdezi Anna, a mindig kedvesen mosolygó pincér, aki csak azért tudja a nevemet, mert általában rohanva viszek egy kávét, és a nevem ott virít a kiadáskor a poharon. Nem köszönöm, még várok valakit majd egyszerre rendelünk. biccent a fejével és elmegy, én meg az ajtót bámulom, a lábamra teszem a kezem, hogy a rázással leálljak, nem vagyok ideges, de az érzés egész új.
Kezdőlap
