Hemlocks;Cale

Outfit | Music: Carousel | Place

Hetek teltek el azóta, hogy összefutottam Romannel és Shannel a cirkuszban, de utóbbit ott hagytam Párizsban. Nem, mintha nem akarnék vele lenni, de van még jó pár elintézni valóm idehaza, így egy óvatlan pillanatban hazajöttem, hogy rendezzek egy-két számlát. Azóta persze sok minden változott, lehet Roman már meg sem fog engem ismerni. Elsőre én sem igazán ismertem meg magam, mikor tükörbe néztem a változások után, de megszoktam és alkalmazkodtam. Sőt. Imádom magam. El sem tudnám képzelni már magam a régi formámban, ez a mostani helyzetem, ez a mostani alakom tökéletesen kifejez mindent, ami bennem él.
Két embert kerestem és mind a kettőt meg is találtam a New York University környékén. Juliant is és a lányát is, akik úgy tűnik közös egyetem utáni programot terveztek. Kettesben. Oh, igen, hiszen Roman még szolgálatban van és minden bizonnyal a járőr kocsijával cirkálja a várost és fánkot eszik. Milyen kár, hogy épp most nincs itt ilyenkor, ugye? Két "védtelen" személy. Egy "apa" és a "lánya" a nyílt utcán. Mégis mi rossz történhet?
Jó magam lesben álltam, vártam a tökéletes pillanatot, hogy mikor tudok lecsapni. Megvolt az alkalmas pillanat ám, csak ki kellett rá várnom. Julian és Julie a fizikus Lexusa felé haladtak, ám a Lexus utas oldali és sofőr oldali ablakán is egy-egy különös plakát volt. Épp annyi időt adtam nekik, hogy megnézhessék, már nesztelen ki is léptem egy épület takarásából és pisztolyommal elsőnek Julie hátába, majd Julian hátába eresztettem néhány töltényt. Tudom, nem szép dolog hátulról támadni, de tudom, hogy alkalomadtán mindkettőnél van fegyver és elég jó a reakció idejük, így jobbnak láttam meglepni őket.
- Lám csak lám, néha a legegyszerűbb húzások a leghatékonyabbak - léptem hozzájuk nevetve és ha volt is náluk fegyver, azt elvettem tőlük és félre dobtam, majd a lehetséges fegyver becsúszott egy vízelvezetőbe, amiben Pennywisenak kéne lennie. A kezemben egy stóc plakátot szorongattam, olyanokat, mint, amilyenek a kocsin is voltak. Több tucat nyomtatványt, amiket elengedtem, hogy a szél elvigyen kedvére és mindenhová juttasson belőlük egy keveset.
Alaposan kiröhögtem őket, hiszen elképesztően élveztem a helyzetet, amiben voltunk. Ooo, Roman, mit meg nem adnék, ha látnám az arcod, amikor már csak a kocsit találod itt és a vért. Biztos szomorú leszel, de ne fééélj, nálam jó kezekben lesznek. Kesztyűs kézzel fogok bánni velük.
- Te meg... ki a fene vagy? - kérdezte Julian, ahogy megpróbált feltápászkodni a kocsiba kapaszkodva, ám én visszarúgtam az állánál fogva a földre. Láttam ám, hogy nem kicsit lepte meg az arcom és a támadás, ami őket érte, de az olyanoknak, mint nekik, amúgy is fel kellene lenniük készülve rá, hogy bármikor meg akarhatják őket ölni. Biztosan nem én vagyok az egyetlen.
- Maradj szépen nyugton, súlyosan megsérültél! - nevettem, majd a maradék töltényt kilőttem a járókelőkre, le is szedve párat belőlük a fejüket eltalálva, vagy épp a mellkasuk. - Nincs itt semmi látni való! Kotródjanak innen! - kiabáltam, de vigyorogtam. Nem is tudnék nem vigyorogni. Ilyen az én formám! Csak a szemeim tükröztek némi vérengzést. De legalább néhány halott biztos lett, akiket eltaláltam. Eldobtam az üres pisztolyt, van másik, ha kell. Ujjlenyomat úgysincs rajta, kesztyűt viselek.
- Most megvagy, te kis szélhámos - kacagtam Juliet szemlélve. - Már régóta vadászom rád. Apád biztos aggódni fog érted. De épp ez a célom. Szerzünk neki pár kellemetlen órát! - hahotáztam összecsapva tenyereim és dörzsölve őket, mintha valami nagy jutalmat remélnék egy győzelemért. - Szerinted mit reagál majd? Sír? Vagy dühös lesz? Tombol majd? Térdre zuhan! Látnom kéne! - nevettem jóízűen.
Megjelentek a lila bőrrucit viselő embereim is, akik megragadták Juliet, hogy elinduljanak vele a kocsi felé. Julian igyekezett a védelmére kelni és megkapaszkodni benne, hogy ne vigyék el, de már érezhetően ő is gyengült, így könnyedén leszedtem róla.
- Oooo, ne izgulj barátom. Talán még látjátok egyszer Romee barátunkat. Vagy épp a napfényt. De ki tudja. Lehet a következő, amit látni fogtok Szent Péter lesz! - nevettem fejem is rázva. - Csonka családot úgyis ritkán lát együtt érkezni. De ne aggódjatok, hamarosan utánatok küldöm a gorillát is! - húztam Juliant a földön a kocsink felé, miközben véres csíkot húzott maga után, ahogy a hátából folyt a vére. Annyi baj legyen, majd az utcaseprők felmosnak. - Ooo... jól nézzétek meg ezt a vért. Micsoda mocskot csináltatok! Ejnyebejnye! De gondoljatok úgy a véretekre, hogy lehet Roman már csak ennyit lát belőletek utoljára! Majd egy kis zsepivel feltöröl belőle emléknek! HAHAHA! Csak bele ne fujja az orrát figyelmetlenségében! - harsant a nevetés. - Jaaaj a jó kis bosszú. Mindig mosolyt csal az arcomra a gyilkosság gondolata - ingattam meg figyori fejecském.
Betettük őket hátra a Csodajárgányba, ahol azért kaptak tisztességes ellátást, hogy egyelőre még ne halljanak meg. Korai lenne még. Majd eljön annak is az ideje. De mindennek meg kell adni a módját.
- Terveztem egy kis játékot neki. Elképesztő móka lesz, amikor majd eljön értetek! - csuktam össze szép lassan a furgon ajtaját.
Beültem a volán mögé, ahol az anyós ülésen ülő pasas átnyújtotta nekem az idő közben Julietól és Juliantől elvett mobilokat.
- Tedd félre őket. Majd kicsit később - tapostam a gázba, hogy mihamarabb eltűnjünk a környékről, Gyorsan hajtottunk, főleg mellék utakon, majd ki az erdőbe, ahol a cirkusz volt. A saját cirkuszom, ahol nem is olyan régen, még mielőtt Shannel elutaztam volna felhúztam a tükör labirintust. A nagy épületet, melyben tükörből voltak a falak és mindenfelé kanyargós elágazások voltak. És persze sok-sok kellemetlen meglepetés, mely Romanre várt...
Ha ide talál, akkor egy plakát fogja várni a labirintus ajtaján.
   

Again?

A tábori eset óta Julie már inkább nyomozó akar lenni, mint fizikus vagy Julianhez hasonlóan kalandor. A sok tragédia és félelem ellenére izgalmasnak tartotta, megfejteni a kirakóst és a gyilkos fejével gondolkodni. Eltudná képzelni magát, ha nem épp a családja kerül halálos veszélybe, bár az is igaz, hogy Julian jelenléte és a régi hősködései már megedzették.
Azért persze szerette Jujut, de már jobban lekötötték a gyilkossági ügyek szabadidejében, mint sem, hogy vele nyomozgasson. Mindazon által nem számolt vele, hogy a mai napjuk ennyire torzzá válik. Hát mondjuk én sem. Még az is megfordult a fejében, hogy jobb volna, ha egyből belehalt volna, és így is csoda, hogy még élnek a lövés ellenére, de félni azért nem félt. Ő is olyan, mint az apja. A saját élete miatt nem aggódik.
- És ennyi ideig tartott, tata? Nem engedtek ki a nyugdíjasházból? - kérdezte, mégha fájdalmasan is, vért köhögve. Miért volna udvarias, pláne azzal, aki a halálát akarja? Akkor már inkább beszólogat. Igen, ez is tipikus én voltam.
- Napról napra rondább leszel... És gázabb... - köhögte Julie, mielőtt elvitték volna a lila göncös fickók a kocsiba. Mire beértek el is ájult.

Mindeközben én fánkot majszolva valamelyik hülye asztalánál szemeztem a lépcsőkkel, hátha látom lecaplatni Carvert, hogy elkapjam még a munka lejárta előtt egy kis játékra. Örülök, hogy itt van, mert így már nem is olyan szar a légkör. De lehet ma bent sincs... Morcos képpel vártam, mikor megjelent egy kolléga és szólt az egyetem előtt történt dologról. Egyből szét is foszlottak gondolataim Carverről. Julie és Julian?! Nem mintha nem volna egy rakatnyi ellenségem, de volt sejtésem ki lehetett az. Hát még mikor a helyszínre érve, ami nem kicsit lesokkolt, ott volt a plakát és a kegyetlen kéz nyoma. A legtöbb járó kelő ugyan elmenekült, mielőtt megölték volna őket, de azért akadt szemtanú, aki megerősítette a bohóc pofát, és azt, hogy mikor elvitték őket még éltek. Ennyire unatkozik?! Nincs neki jobb dolga??? A helyszínelés megkezdődött, s bár óvva intetek, hogy egyedül induljak neki az útnak... ez komoly? Hát ilyennek ismernek?
Még mielőtt kettőt pislanthattak volna, elkötöttem az egyik járgányt és közben üzentem, Juju cimbijének és a gyerkőcök kedvenc dadájának is, hogy jó volna, ha besegítene. Azért nem vagyok olyan hülye, hogy egy magam állja le vele hadakozni. Ha ketten lennénk, és nem volnának veszélyben a szeretteim, simán, de így azért nem. Szóval Ellie fiún kívül azért beakartam biztosítani magam még egy plusz segítséggel, bár aztán a fasz tudja.
Odaérve pedig már kétség sem fért, hogy az az idióta unatkozik már megint. Nem is kéne itt lennie, nem? Hát ennyire unta a banánt? Ezek szerint Roman bácsi nem lehet csak úgy pótolni. Carver is igazán beláthatná.
- Persze... tölthetném a napom egy fasza kis fürdéssel, miközben Julian meglovagol, de neeeeem... - morgolódtam, ahogy kiszálltam és morcosan besétáltam az ajtón.
- Na mi van te szar? Már csak így megy? Ennél gyávább húzást még életemben nem láttam... Dehát mit is várhatnék tőled, nem igaz? Fosol te tőlem állandóan, csak tudnám, hogy miért nem tudsz békén maradni a világ végén akkor... - emeltem meg hangom, ha esetleg nem jelent volna meg előttem.
- Beszari vagy te semmi több... De nyugi, már hozzá szoktam... De ha nekem itt 5 perc után behisztizel és vergődsz, majd mint egy kurva hal, felrúglak... - morgolódtam.

öltözék: x zene: The eye of the tiger helyszín: Cale's old circus

Hemlocks;Cale

Outfit | Music: Carousel | Place

Elijah természetesen ment és segített Romannek ebben a helyzetben, főleg, hogy Julianékről van szó és neki sem idegen a sok-sok rémtettem, segíteni akart, amennyire csak tudott. Megérkeztek, ahol bementek a tükörlabirintusba. Hiába való volt Roman kiabálása, úgy tűnik egyet tehettek: Beljebb merészkedni az oroszlán barlangjába. Útjelzők nem voltak, viszont sok-sok elágazás, kanyar és útvonal volt az épület pedig nem volt éppen kis méretű.
Mikor ez megtörtént, két-három sarok után felcsendült a hangom a sok felé elrejtette hangszórókból.
- Mondd csak, milyen érzés itt lenni? Mint az egerek a labirintusban, ugye? Keresed a sajtot a labirintus végén, de vajon vár-e rád ott valami, vagy feleslegesen futkározol keresztül az egész létesítményen?
Kár volt szint vallanod előttem, ugye? Nem tudtad még, hogy mire vagyok képes, igaz? Jó poénnak tűnt bolondot csinálni belőlem és az orrom alá dörgölni. Jó poén volt megalázni. Nem te vagy az első, aki azt hiszi büntetlenül belém gázolhat. De tudod érzékeny és sértődékeny típus vagyok. Nagyon-nagyon mellre szívom a dolgokat.
De lássuk elég jól ismersze-e engem. Lehet, hogy Webster jól ismer, de te csak azt tudod, aminek utána jártál. Elolvastál pár aktát, de az édes kevés. Mert nem ismersz, csak azt hiszed, hogy ismersz. Én viszont mindent tudok rólad. Nemrég meglátogattam egy barátodat és felhőtlen napunk volt. Halálra röhögtük magunkat! Olyan jó volt a kedve, arcára fagyott a mosolya - kacagtam és a következő sarkon leereszkedett az egyik tükörlap a padlózatba, a fal mögött pedig egy székben ott ült Liam, arcán groteszk vörös vigyor, szemei kidülledve, holtan. - De ismered a mondást: Ha el kell mennünk, menjünk el vidáman - kacagtam fel, a hangszórókból pedig visszhangzott a tébolyodott nevetés.
- De várjunk. Hiszen te nem is érte jöttél. Jogos. Csak nem értük? - villogni, vibrálni, sisteregni kezdtek a tükrök, amikben végül kitisztult a kép. Mindegyik tükörlapon más kép jelent meg. Némelyiken Julian volt, némelyiken Julie. Változatosan. Egyes képeken meztelenek voltak, másokon felöltözve, egyik tükörben egymással szemben ültek egy-egy széken, fültől-fülig felvágott ajkakkal, más képeken ki voltak damilozva marionett bábúnak, két bohóc ruhás férfi pedig karokat és kallantyúkat mozgatva mozgatta őket egy emelvényről.
Voltak tükrök, amiken éppen Indiana Jones filmet idézve éppen egy boncasztalon feküdtek kiterítve, én pedig kiemeltem a még dobogó szívüket, majd egy szakács könyvet lapozva kezdtem el darabolni őket. Egy másik kép már mást mutatott, sőt, az összes tükörben máshogy néztek ki. Mindegyik épp a halálukat ábrázolta, de elképesztően változatosan.
- De vajon mi lehet velük? Élnek még egyáltalán? Nem tudom. Egy ideje már nem nézegettem a pulzusukat. Azt meghagyom neked - kuncogtam. - Vissza akarod őket kapni? Mi másért lennél itt, igaz? Hisz annyira nem vagyok neked fontos, hogy keress engem csak magam miatt. Miért is lennék csak kicsit is fontos neked, hisz csak egy hibbant szörnyeteg vagyok, akivel ki akartál szúrni, igaz? De tudod a karma vissza üt.
Tudod... sokan próbáltak már megfejteni engem, de még nekem sem sikerült. Mindig mindenre máshogy emlékszem. Szoktam nosztalgiázni, de hol így emlékszem, hol úgy emlékszem... de biztos baj ez? Ha van múltam, legalább legyen változatos - kacarásztam, majd jól láthatóan el is sétáltam előttük az ő "utcájuk" előtt, de mire kiértek volna oda, ahol elmentem, már nem voltam sehol. Itt otthon vagyok. Akkor jelenek meg és tűnök el, amikor én akarok. Én ismerem a labirintus minden trükkjét. Megnyílt egy ponton a plafon, ahonnan Julian zuhant le méterekkel előttük. A dereka köré kötél volt tekerve, az tartotta. Vérzett, de talán még élt. Mozogni nem mozgott és hangot sem adott ki, ám mire Roman és Elijah elérhettek volna hozzá a kötél elengedte, a padló megnyílt, lezuhant valahová, majd a padló össze is zárult és nem nyílt már ki nekik.
- Hoppá! Ezt a pechet! A csali kukac hamarabb tűnt el, mint, hogy a halak rámartak volna! - kacagtam. - Nem baj, talán majd a következő! Mindig van legközelebb! - nyílt a tető a túloldalon, amerről jöttek, majd ugyanígy leesett Julie egy kötélen lógatva. - Úgy imádok horgászni! A legkényelmesebb sport. Csak ülök és várom a kapást! Semmi stressz és erőlködés. Mindjárt pontok is egy jó hideg Red Bullt! Inni kell, amíg várjuk a kapást. - kuncogtam, Romanéknek viszont nagyon résen kellett lenniük, mert a Julie felé vezető úton, voltak csapdák is. Egyszeriben csak csapó ajtó szerűen lefelé megnyílt a padló, így ha nem voltak elég körültekintőek egy tüskékkel teli verembe eshettek.
   

Again?

Nem mondom, hogy nem aggódtam értük, de azzal is tisztában vagyok, hogy Cale nem egy olyasfajta hibbant, akit észérvekkel meggyőzhetünk, vagy bármit is elérne, ha leállnánk vele... játszani.
Azért őrült én sem vagyok, pláne, ha róla van szó. Nem mentem egyből a labirintus mélyére és az ajtót sem csuktam be. Az első pár mondata után pedig szemeim forgatva néztem Elliere.
- Látod? Mindig is egy beszari alak volt. Bujkál, mert fosik tőlem, sőt... szerintem mindenkitől. - felelem, miközben elkezdek cigi után kotorászni. Van egy olyan érzésem, hogy ez sokáig fog tartani.
- Ah... jut eszembe... még nem is volt alkalmam megköszönni, hogy ilyen jófej dadus voltál... néha hetekig is... Ember, te egy csoda vagy... Ők is imádtak... sokat emlegettek, szerették a főztöd is... - mosolyogtam Elliere, mit sem törődve a hangszórós karattyolásra. Bosszantani magam is feltudom, akkor meg minek adjam át ennek lehetőségét is, ennek a senkiházinak?
Liam látványa azért lesokkolt, bár őszintén szólva nem tudtam eldönteni, hogy igazi e. Nagyobb esélyt láttam rá, hogy kamu.
- Már a kezdektől fogva sejtettem, hogy gyáva ember ez a Braxie boy. De mostanában mintha még jobban szégyelné magát... Biztos az exe miatt... Lehet azt érzi meg sem érdemli. Mondjuk... nem is... hiszen, úgy néz ki, mint én. Nekem és a klónjaimnak pedig csak a legjobb jár. - csóváltam fejem, ahogy előhalásztam egy szál cigit és végül egy öngyújtót is. Ha egész életemet kanapén ülve, sörözve és focit nézve töltöttem volna, biztos agyvérzést vagy szívrohamot kaptam volna Cale próbálkozásaitól, de... mint tudjuk, sok szarságban benne voltam. Fenyegettek már meg a családommal. Nem is egyszer. Nem arról van szó, hogy nem hiszem el, hogy nincsenek bajban Julianék, csupán azt kétlem, hogy a célelérése számomra is jutalommal jár. Persze szar volt nézni a minden bizonnyal ezzel az AI effektekkel megalkotott szarságokat, ki is lőttem párat, had sírjon a szája a drága holmikért, de nem kezdtem el se bőgni, se üvöltözni. A táborozás épp eléggé elgondolkodtatott. Egy idő után pedig nem is figyeltem rájuk. Pláne, hogy ez is megint csak kamu.
- Beszari... - szívtam meg a cigim. - Lehet lesérült, vagy tolókocsiba került, azért fosik tőlünk... - mintha valaha is bántottam volna tolókocsist... na jó, őt azért megtaposnám...
- Komolyan mondom, nem értem, hogy tud ennyit pofázni... Ráadásul végig csak azt hallom, hogy brühühü, brühühü, te vagy a legcukibb Roman, brühühü... - sóhajtom, mert azért mi tagadás idegesítő egy helyzet.
- Tudod, Ellie, mikor még picik voltak a kölykök, egy-kettő kurva hisztis volt. Minden szart akartak, és akkor is nyivákoltak, mikor semmi bajuk nem volt. Na pont ilyen ez a majom is... - fújtam ki a füstöt. Mikor megjelent Julian, na akkor kezdtem el figyelni, de nem, mozdulni nem mozdultam, és bár azt hittem Ellienek több esze van, őt is visszatartottam, ha futni akart. Vártam egy kicsit Julie után, majd körbe sandítottam.
- Na, asszem vége a műsornak... - legyintettem, hogy kövessen, miközben jó magam követve a sáros cipőm nyomait, szépen kisétáltam az épületből Ellievel. Még a végén megszólal a riasztó és minden csupa víz lesz a füst miatt, aztán majd jön nekem a hülye hisztijével, hogy mindent elrontottam... Megpaskoltam a kocsi elejét neki, és én is neki dőltem, miközben cigiztem tovább.
- Lusta vagyok, ma már eleget dolgoztam. Had beszéljen tovább a falnak. Majd ha megunja és végre lesz annyi bátorsága, hogy elém merjen állni, majd beszélgethetünk... - húztam a szám.

öltözék: x zene: The eye of the tiger helyszín: Cale's old circus

Hemlocks;Cale

Outfit | Music: Carousel | Place

Ellienek még új volt velem felvenni a harcot és a játékaimmal, hiszen ritkán fújt össze minket a szél, de igyekezett Roman utasításainak eleget tenni, miközben beszélgettek.
- Ugyan, nincs mit, bármikor. Csípem a gyerekeid és ők is engem, szóval szívesen vagyok velük - mosolygott, majd le is fagyott a mosoly az arcáról, mikor megjelent Liam holtteste. - Ez meg mi lehet? - kérdezte a furcsa arcot látva, mert lehet, hogy később AI filmeket láttak, de az ott a székben biztos nem a mesterséges intelligencia volt.
Sőt. Elliet azért jobban megviselte a sok lelketlen próbálkozás, mint Romant, de azért ő is kibírta, igyekezet magának mondogatni, hogy ez mind csak kamu és semmi valóság alapja nincs, bár mikor lelógattam Juliant nekik ő megindult volna, de Roman visszatartotta. Voltak csapdák, de számítottam rá, hogy kikerülik őket. Nem zavartattam volna magam, ha odavesznek, de így azért mégis csak izgalmasabb lesz, hogy túléltek.
Távoztak is kifelé, Ellie pedig betársult Roman mellé a kocsinál.
- Gondolod, hogy ennyi volt? - kérdezte meglepetten. - Nem gondolnám, hogy kimerítettük a lehetőségeket. Szerintem ennél okosabb ő. Biztos felkészült arra, hogy... - kezdte volna el az érvei kifejtését, amikor mögöttük felrobbant a kocsi.
A motort, olajat, benzint kivették már belőle, hogy az autóban ne maradjon semmi, ami a bomba mellett pluszba berobbanhatna, így csak a bele szerelt bomba robbant fel. Nem volt nagy bomba, de robbant akkorát, hogy a lökéshullám alaposan ellökje őket, ellenben ne legyen halálos a robbanás. Olybá tűnt Ellinek volt igaza. Én mindenre gondolok, így erre is. Sejtettem, hogy Roman nem akar majd játszani, ismertem már, így míg ők benn voltak, a kocsiján csináltunk egy kis átalakítást.
Jót nevetve sétáltam ki a labirintus épületének ajtaján és léptem oda hozzá, míg a földön voltak. Elliet egyszerűen fejbe vágtam a feszítővassal, amitől elájult, majd Roman mellé álltam és nevetve elkezdtem ütlegelni őt a feszítő vassal. Nem a fejét. Nem akartam túl hamar megölni. Sőt. Abban sem voltam biztos, hogy holtan akarom látni.
- Ohoho, szia! Mizu? Hogy vagy? Jól teltek a napjaid, amíg nem voltam itthon? Mi a helyzet a gyerektartással? - nevettem.
   

Again?

Nem tudom miért gondoltam, hogy Ellie szakértelme elég lesz Calehez, vagy, hogy ismeri már annyira, hogy tudja már mikor ökörködik. Ha tudom, akkor csak egy embernek szólok, ő meg így vagy úgy, de megoldja. Legalább is ebben bíztam, mert, hogy nekem nagyon nincs kedvem szarakodni. Fontosabb dolgom is van. Ezért egy idő után el is hagytuk az épületet.
- Ne, azt egy szóval sem mondtam, hogy befejezte. Csak mi fejeztük be. Valakinek muszáj, s mivel ő még erre is alkalmatlan... - vonok vállat lassan ki is végezve a cigit, amit aztán el is pöckölök. - Hogy mi? - röhögök fel. - Okos? Na ne röhögtess... Neked az jött le odabent, hogy okos...? Kínlódik, mint a halak, akik nem képesek már eljutni a vízig, ahol amúgy is felfalnák a nála nagyobbak. Idióta, mindig is az volt, azért tart ott ahol, ahelyett, hogy összeszedné magát. Dehát ilyen ez a világ... valakinek hülyének is kell lennie... - tárom szét karjaim el érve.
Az, hogy a lustizásom elején a kocsi felrobbant, nos több szempontból is morcivá tett. Bár rendőrkocsi volt és ezt nem nekem kell majd kifizetnem, de attól még ezzel szándékoztam hazamenni. Plusz a lökéstől hasra vágódtam és csupa kosz lett a szép rendőr rucim, amivel előszeretettel illegek Juju és Alie előtt is. Utóbbinál mondjuk sokra nem megyek vele, de muszáj előtte is úgy tenne, mint a kakasok a tyúkólban. Áh, most majd moshatom ki. Nem elég, hogy a korábbiról leesett a gomb... oké... nem esett az le magától, de nem akartam felvenni, hátha ezer évvel később, mikor megtalálom felidézi azokat a fincsi emlékeket. Na de khm khm... a lényeg, hogy ja, koszoska lettem, de nagyobb bajunk nem lett. Nekem legalábbis. Ugyan arra még nem kaptam fel fejem, mikor kilépett az a valaki az ajtón, de mikor Elliet kiütötték már résen voltam, és amikor beigazolódott sejtésem, hogy na most aztán engem is biztos megakarna vele leckéztetni, elkaptam, és azzal a lendülettel, meg, ahogy fordultam hátamra, pofán vertem vele az illetőt.
- A kurva anyád! Azt hitted megúszod elpicsázás nélkül, te kutya! - keltem fel, hogy a szart is kiverjem Caleből, mikor ha a földön volt, ha nem, elbizonytalanodva torpantam meg. Most ez mi a fasz?
- Ó, istenem, ez annyira jellemző erre a fatökű idiótára... - morgolódtam, mert na ezzel igazán fel tudott baszni. Annyira fosik tőlem, hogy nyugdíjas őrülteket vonultat fel előttem? Kurva száját! Az, hogy közbe miket dumált, meg se hallottam, mert hát... ember, nézz már rá. Most verjem ki a maradék fogát is? Ilyen korban örül az ember, ha még megtud enni egy kis gofrit.
- Bazd meg, Cale, te kibaszott gyáva szar! Komolyan vén trottyokat küldesz magad helyett? Bazd meg, ilyen mélyre süllyedtél? - morgolódtam hangosan, hátha elődugja a képét, minimum a föld alá szégyellve magát.
- Öregem, te meg, surranj már vissza az öregek otthonába tejberizst zabálni... Hát hülye vagy te? Kijössz ilyen hidegbe? Infúziót, meg oxigén maszkot meg otthon hagyjuk? Bármit is ígért neked az a szar, tuti, hogy hazudott. Nem fogja fizetni a benti díjadat és nem fog neked koporsót venni. Istenem... azért ez már tényleg a legalja, Cale! Told elő a pofádat! Képes vagy szenilis Gandalfokat beszervezni? Ennyire nem fogad már az alvilág, te hülye gyerek? - néztem körbe, de azért rajta tartottam szemem a tatán.
- Én aztán vissza nem viszem az öregek otthonába!

öltözék: x zene: The eye of the tiger helyszín: Cale's old circus

Hemlocks;Cale

Outfit | Music: Carousel | Place

Sajnálatos volt, hogy a tervem nem jött be és a feszítő vas végül engem vágott pofán, de szerencsére semmi komoly sérülést nem szenvedtem, maximum egy kis zúzódást. De fogom még érezni egy ideig, erről Roman gondoskodott. Fel is szakadt a bőr a szemem alatt, ami vérezni kezdett a járomcsontom környékén. A napokban biztos be lesz dagadva.
Feltápászkodtam a földről, ahová az ütés küldött, bár teljesen nem feküdtem ki, csak seggre ültem, majd döbbenten meredtem magam elé, ahogy beszélt, ahogy NEKEM kiabált, szidalmazott, kritizált, meg minden, de mintha tudomást sem vett volna róla, hogy én vagyok Cale. Na, ez valahol jó is volt és valahol nem is. Legalább nem rám figyelt. Azaz nem teljesen.
Az embereim azért a környéken motoszkáltak, az egyikük pedig becsukott egy ajtót a távolban, aminek a zaja elhallatszódott idáig, így, ha Roman felfigyelt a hangra - de ha nem akkor is - a mellkasomon lévő virágból savat fröcsköltem rá, ami a mellkasát érte, majd ha ez sikerült, ha nem akkor is a földbe dobbantottam, amitől kiugrott a kés a cipőmből és azzal sípcsonton rúgtam.
Ha ez sikerült, akkor visszavettem tőle a feszítő vasat, amivel elkezdtem újra ütni őt, de most már a fejét is célba véve alkalom adtán.
- Te aztán megéred a pénzedet öregem - nevettem fel. - Bedőlni a jó öreg szakállas vicceknek! Igaz a mondás, hogy hódít a retró - kacagtam. - Hoho, na most vajon mi lesz?! Csak mondd, hogy kérlek szépen és elvezetlek téged a szeretteidhez! Na mit szólsz az üzlethez? Áll az alku? - kuncogtam. - Egyedül úgy sem találod meg őket!
   

Again?

Nem aggódtam, de azért bosszantott, hogy még mindig itt vagyunk. Ráadásul Ellie, igen hamar kiejtette magát. Talán ő is kiöregedett már a munkából... Egyedül abban bíztam, hogy amíg én lefoglalom azt a gyagyást, addig a drága kis őrzővédő cimbora teszi a dolgát. Kettőnk közül ő ért ehhez jobban. De kisíklani látszott a terv egy pillanatra, ahogy Cale helyett valami öreg hibbant jelent meg és játszotta a fogykost. Ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból, de mint kiderült, már rég kint volt, csak... tengerimalac jelmezben.
Bár figyeltem rá, a zaj elterelte figyelmem, mert azt hittem ő lesz az Julieval és Juliannel, de téves volt, így a lábam bánta. Fel is kiáltottam. A sav maximum a mellényem érte, annak pedig nagy baja nem lett, ellenben a láb száram azért megérezte a szúrást, így egyből térdre is estem vele. A vasat kihúzhatta a kezemből, de azért annyira elesett nem voltam, hogy hagyjam magam agyonverni. Többek között neki köszönhető, hogy megedződtem. Szóval felszabadult kezemmel, lendületből húztam ki övemből a sokkolót és nyomtam ágyékához - azt volt a legközelebb - és ráztam meg vele. Ja, hát igen... közben azért realizálódott bennem, hogy tényleg ő lett ilyen ronda.
- Te ostoba kutya... tényleg ennyire unatkozol? Vagy csak még senki nem kötött a nyakadba láncot? - vigyorogtam, még, ha fájt is a lábam. - Nem... egyedül tényleg nem. Csak, hogy... nem vagyok egyedül. És amíg mi is jártattuk a pofánk, addig ők meg lettek mentve, sőt mostanság a kis rabszolgáid nyaka is el lett törve... Ki gondolná, hogy a bosszú, ilyen erőteljes tud lenni, nem? - néztem rá, ha ő is térdre rogyott azóta, akkor szemtől szembe. Ha nem, akkor felnéztem rá, vagy le a földre. Mindegy.
- Emlékszel még rá? - kérdeztem sejtelmesen, bár túl sok ilyen ember nem volt az életében, noha igaz, ő sem teljesen az, aki. Viszont remek koppintás, mint kiderült. - Nathan... dereng valami? Webster kevésbé barátságos oldala? - somolyogtam, fejem csóválva, miközben egy golyó süvített át Cale azon kezén, amiben eddig a feszítő vasat fogta. Ha pedig állt, nem sokkal utána a térdébe is kapott egyet. - Mondanom sem kell... nagyon haragszik rád... És most nincs itt a doki, hogy kihúzzon a szarból, ugye tudod? Azt mondta újra és újra lefog vadászni, puszta mókából, amíg végül meg nem halsz... és tekintve most, hogy nézel ki... elég sanszos, hogy az hamarosan lesz... nagy bánatára... - sóhajtom lemondóan. Hogy, hogyan lettünk jóban? Sehogy. A cél volt közös, részlet különbséggel.
Közben az említett is elősétál, valami speckó, különleges, fekete, katonai felszerelésben.
- Hiányoztam, cicuska? - állt meg tőlünk pár méterre.

öltözék: x zene: The eye of the tiger helyszín: Cale's old circus

Hemlocks;Cale

Outfit | Music: Carousel | Place

Mondanom sem kell, Shane, vagy Nate, vagy Roman, vagy tudja a fene itt már ki-kicsoda sikeresen túl járt az eszemen. Nem elég, hogy a sokkolóval meglepett, de még egy másik klónt is idehozott, vagy mit. Hát hányan vannak ezek? Sőt, ha minden igaz, akkor Julian és Julie is ki lettek szabadítva.
- Argh, Ördög és Pokol! - morogtam, mert azért lássuk be, ez nem kis fejfájás most nekem. De vajon tényleg kimentette őket? Honnan tudták egyáltalán, hogy hol keressék? Biztos, csak hazudik!
Nem éreztem a fájdalmat, ellenben nagyon is dühös voltam és ezerrel agyaltam miként szabaduljak meg ebből a necces helyzetből.
Levettem a kalapom szabad kezemmel, majd Roman felé fordítottam és konfetti robbant az arcába, amitől pár pillanatig nem láthatott rendesen, az idő alatt gyorsan elvettem tőle a sokkoló pisztolyt, amivel a cirkuszban megszivatott engem és meglőttem vele Natet, hogy nyerjek magamnak egy kis időt. Mire Roman észhez tért volna a konfettiktől, gyorsan fejbe vertem a stukker markolatával és bevetettem magam a tükörlabirintusba.
Le kell jutnom a kamrába, ahol Juliant és Juliet tartogattam. Tudnom kell, hogy csak hazudtak-e, vagy tényleg kiszabadította már őket az a barom Nate. Aztán persze kinyírom mind a kettőt. Ha megtudom, hogy csak szivatnak...
Bár nem fájt a térdem és folyt a vérem, azon rimánkodtam Luciferhez, hogy idő előtt el ne vérezzek. Még sok teendőm van. Még vannak élő emberek és ezen segíteni kell. Gyorsan löktem az egyik tükörlapot és eltűntem mögötte, majd visszalöktem, mintha ajtó lenne. Nem volt rajta kilincs, se jelzés, viszont pontosan tudtam melyik tükrök azok, amik egyben ajtók is voltak. Igyekeztem minél gyorsabb lenni, bár egy ponton nehezen mozgott már a lábam a sérülés miatt. Már a sokadik tükrön léptem át, amikor elérkeztem egy lépcsőhöz és elkezdtem rajta lebaktatni, majd odalenn a fogda ajtajához mentem, majd pisztollyal a kezemben besétáltam.
Bíztam benne, hogy csak szivattak és még van lehetőségem kinyírni őket.
- Itt vagy te ostoba szuka?! - kiabáltam Julie után.
   

Whoever hid, whoever didn't, I'm going

Láthatóan erre az öreg vigyori sem számított, ami nem meglepő, de tényleg. Mióta elszöktem a laborból - nekem ugyanis nem osztottak lapot, hogy életben hagyjanak - azóta ezt az ostobát keresem. Olykor néhány klónt is megkellett ölnöm, és így botlottam bele valójában Wolfieba is, aki harci tudásomnak köszönhetően szintén alul maradt. Meg is öltem volna, ha nem ajánlja fel, hogy bemutat Braxie boynak. Ez most szerencsésen alakult, bár nem mindenki számára, mert én éppen ráértem.
Úgy voltam vele, hogy levadászom a francba, aztán élem az életem. De mikor megláttam rájöttem, hogy lényegében ez tölti ki életcélom, akkor meg már miért ne húzhatnám a dolgot? Jól láthatóan már nincsenek barátai. Azok az ostobák pedig, akik a keze alatt dolgoznak... annyit is érnek. Lelőhettem volna, de ahogy tőle tanultam, mókásabb játszani egyet előtte. Szóval csak lábon lőttem, meg kéz fejen, hogy kicsit szenvedjen. Ha a fájdalmat nem is érzi tán, a sérülése attól még meg van, vérzik és a vérveszteséggel járó tüneteket már érezni fogja. Roman sem aggódik, mert megegyeztünk. Se lehet nem én vagyok a legmegbízhatóbb ember a világon, attól még fontos nekem ez a dolog, hogy hibát vétsek.
- Hát így kell örülni nekem? - tárom szét karjaim, a sisakban lévő mikrofontól azért érthetően és nem kevésbé jókedvűen. Ugyan Romant sikerül kijátszania, annyira magabiztossá válik az ürge, de én azért értetlenkedve nézek le magamra, ahogy a sokkoló töltete a páncélomnak koccan, majd le a földre. Lemondóan sóhajtok egyet, miközben a menekülő után nézek. Gyalázat hová süllyedt. Vagy mindig is ennyire tartott tőlem? Mondjuk belőlem egy is sok, nem csodálnám, ha ettől tojt be. És akkor a többiekről ezek szerint még nem is tud. Utána eredek, bár nem kell rohannom. Egyrészt, mert tudom hová megy, másrészt, mert eléggé súlyos a sérülése, hogy villámot játszom. Harmadrészt pedig szép kis vér csíkot húz maga után. Az is megfordult a fejemben, hogy elviszem egy new york-i, illegálisan dolgozó tudós kutatóhoz, aki ért a személyiségzavarokhoz, és megkérem, hogy pofozza ki egy kicsit az elméjét, de csak annyira, hogy a régi önmaga legyen. Különben hol ebben a buli? Hála a speciális felszerelésnek néma csendben követem, ahogy utolsó mentsvárként próbálja legyilkolni azokat, akikért én amúgy egy könnycseppet sem ejtenék.
Ott voltak? Nem. Mert amíg ő Romant szórakoztatta, én őt figyeltem. Dühös. Nála ez az igazi elkeseredettség. Emlékszem mikor még legalább jól tudott színészkedni, ilyenkor bőgött is olyan kis meghatóan. Mögé lépve vágtam tarkón, de nem akartam kiütni, csak térdre kényszeríteni.
- Most mi lesz, baby? - kérdem úgy, mintha jelenleg is egyetlen cinkos társa volnék a dologban, mintha csak a parancsára várnék, hogy megmenthessem. Ha kellett az ép kezét is kilyukasztottam, hogy ne használhassa a pisztolyt, így én nyugiban levehettem a sisakom.
- Ide vezeted őket a véreddel. Megfognak találni és elvisznek. Lehet már csak bosszúból is levágják a lábad, és egy ágyhoz kötve kell leélned a maradék életed. Szenvedésben... - feleltem előre vetítve lehetséges sorsát, még aggodalmas arcom is elő véve.
- Milyen kár, hogy hagytál meghalni... pedig most segíthetnék neked. Mint előtte oly sokszor. - guggoltam le, persze rácsokon kívül, hogyha esetleg még is kedve szottyanna moccanni, vagy sprickolni, akkor még időben rázárjam a rácsos ajtót és így hagyjam megdögleni.
- Mennyi sok szép emlék, nem? Vagy te már nem is emlékszel rá, mikor abban a nagyon béna pólóban ültél le szívószálazni az egyik bárban? Milyen kis vicces figura voltál... szeretnivaló. Most meg... nézz magadra... Egy dagadt undorító disznó vagy, aki csak szánalomból nem vágtak még le... - sóhajtom fejem csóválva, sajnálkozva, színlelve, hogy érdekel. De ki tudja... talán tényleg érdekelt.
- Emlékszel, mikor féltékeny voltál? Mikor birtokolni akartál minden percben? Hisztiztél, mert néha másokkal is beszélgettem... Mi változott, Braxie? Kegyetlenül elrúgtad magadtól még azt az egy embert is, aki ténylegesen képes volt érezni irántad az egész... föld... kerekségen... Hát nem érdemelted meg, hogy szeress? Te nem érdemelted meg, hogy szeresselek? Nem is emlékszel, igaz? Pedig szép idők voltak... - kelek fel végül és szépen becsukom a rácsos ajtót, én pedig távolabb lépve, a falig, annak mentén dőlök le és várok, hogy elvérezzen vagy elájuljon, és addig is szenvedjen. Pszichésen és fizikailag is.
- Nagy kár, hogy még csak nem is hiányoztam. Pedig most megmenthetnélek... - nézek rá a szoba másik feléből. - Kár, hogy így megcsúfultál... pedig az akkori pofiddal való hízelgésed mindig levett a lábamról... - ciccegtem, hogy ettől is elesett sajna.

öltözék: x zene: Daddy is here helyszín: Cale's old circus

Hemlocks;Cale

Outfit | Music: Carousel | Place

Nem lepett meg, hogy Nate milyen eszközökhöz folyamodott, nyilván megpróbált érzelmileg hatni rám, csak hogy nálam ez nem jön be. Már csak azért sem, mert az a valaki, aki ott volt vele vérezve, sérülten, az nem én voltam. Hogy mi van a háttérben? Hosszú lenne elmagyarázni.
A férfi, aki ott volt sérülten Nate társaságába nevetni kezdett.
- Ezt nekem hiába mondja, Mr., mert nem én vagyok az, akit keres - mondta, majd elmosolyodott és arcához fogott, majd lerántotta magáról a maszkot. Egy kopasz, harmincas férfi volt a maszk alatt. - És most mi lesz, ha azt mondom semmire sem emlékszem? - szólt, majd a pillanatot kihasználva a rácsokon át Nate nyakába lőtt egy altató lövedéket a csuklójába szerelt tűvetőből.
Mikor az altató hatni kezdett levetette magáról a ruhákat és lenyúzta magáról a műbőrt, ami alatt a művér patronok és a többi voltak, majd vissza vette a ruhákat magára.
- Öröm önt látni, Nate - kinyitotta a rácsot és eltette a pisztolyát, majd fegyvertelenítette Natet és gyors-kötözővel összekötözte a lábait és a kezeit, hogy ne tudjon elszökni és támadni. Elővette a telefonját és telefonált.
- Elfogtam. Bejött a tervünk. Igyekszem a szállítással. Megy az elmebeteg mellé - igen, azaz mellém, Cale Braxton mellé, aki szintén a fogságában vagyok, amióta elhelyeztem Juliant és Juliet idelenn a fogdában. Csak tudnám, hogy ki a halál ez a fickó.
Valószínűleg Nate mit sem tud róla, de odafenn két "katona" már Romant is mély álomba küldte és már rég benn pihent egy furgon hátoldalában. Engem azzal szedett rá, hogy Rowannek adta ki magát, nem gondoltam volna, hogy őket azzal szedi rá, hogy nekem adja ki magát.
Két katona jelent meg és elszállították Natet a furgonba a két másik ott alvó mellé, hogy aztán a kopasz egy hófehér börtönbe szállítsa őket.
   

Whoever hid, whoever didn't, I'm going

Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de azért megjelent néhány kérdő jel a fejemben. Mindenesetre túl agyalni sem nagyon volt időm, mert egyből kidőltem. Szerencséjük volt, mert ha nem veszem le a maszkot, nem tud eltalálni.

Néhány órával később...

Ki tudja, talán aludtam volna még pár órát, ha Roman horkolása nem töltötte volna ki az egész helyet. Fájt is a fejem, mint a szar. Viszont volt annál nagyobb bajom is. Nem, most nem Cale... ő csak egy kis egér, bármikor rá léphetek. Inkább a hely. Egyszer már megszöktem. És ha nem is lesz egyszerű, újra megfogom tenni. Várok kicsit és hirtelen nyitom ki szemeim. Nem mondom, hogy nem zavaró a fény, de túlélem, hozzászokom, szóval csak egy rövid ideig hunyorgok, aztán mellőzve a hányingerre koncentrálást, fel is ülök, majd állok, ha már nem vagyok megkötözve. Azokkal nyilván pattogni nem fogok. Roman hortyogása még mindig zavaró volt, de annyi baj legyen. Ha tudok mozogni, kilépek a rácsokhoz lapulva és amennyire lehet, kinézek azokon keresztül. Már ha nincs előtte senki, mert akkor nincs mit vizslatni.
- Megint a régi nóta... - motyogom magam elé, s ha nincs ott senki, noha sejtem, hogy kamerákon keresztül figyelnek, az nem gátol meg benne, hogy ne kezdjek el babrálni a kóddal nyitható zárral. Egyszer már feltörtem.
- Ó, jézusom fojtsa már meg valaki... - morgolódtam ki oldalra, ahogy közben babráltam a kütyüvel. Nagyjából egy órával később kezdhetett el ébredezni Roman, de a legkevésbé sem olyan jól viselve a mellékhatásokat, mint én. Még utána legalább kétszer az oldalára fordult, és vagy 10 percig tartott, mire egyáltalán kinyitogatta a szemeit. Ő sem tűnt megszeppentnek, dehát nem csodálkoznék, ha ő is olyan peches lenne, mint én.

öltözék: x zene: Daddy is here helyszín: Again?

Cale sem tudta volna megmondani mi történt, miről van épp szó, de mosolyogva figyelte, amint Nate a zárral kínlódik, ami valahogy nem akart sikeredni neki. Jól ki is nevette. Már meg sem lepte, hogy ketten vannak. Valahogy az ilyesmi már nem tudta megrázni.
- Na mi van, lúzer, kifogott rajtad? - kuncogott. - De vajon ki hozott ide minket és miért? Jó lenne tudni kit kell kinyírni... - igaz, a fegyvereiket elszedték, de hárman vannak, Roman és Nate pedig elég erősek és jól tolják a bunyót.
Hamarosan léptek zaja csendült fel. Valaki közeledett. Egy erős testalkatú, sötét hajú, borostás férfi volt, fekete ingben, laborköpenyben. Talán csak Romannek voltam ismerős. Dr. Nolan és a bennem lappangó alteregó, Dashiell. Ő sem hihette, hogy nem fog minket még összefújni a szél. Nem felejtettem őt el, csak az alkalomra vártam, de álmomban sem gondoltam volna, hogy többet kapok, mint ő. Megszerezték nekem a klónját is és azt az őrült bohócot is. Végtére is ez a minimum, ha már profikat alkalmazok.
- Nocsak-nocsak, Mr. Hemlock és a klónja. És van itt nekünk egy bónusz is. Mindig is szerettem a bohócokat, gyerekkoromban szerettem cirkuszba járni, bár mára-már kinőttem belőle. A Kaméleon tényleg jó munkát végzett, itt van mindenki - mértem végig a társaságot a cella túloldaláról. - Mr. Hemlock. Csak nem hiszi, hogy elfelejtettem magát? Nekünk még van egy rendezetlen ügyünk. Ugye még emlékszik rám? - mosolyogtam.
- Ki ez a fazon? - kérdezte Cale állát simogatva.
- Eh... hadd mutatkozzam be. Dr. Sebastian Nolan vagyok. Ön pedig...
- Cale Braxton. - mutatkozott be önelégült hangon.
- Lényegtelen. Majd hármas számú páciensnek fogom hívni - hecceltem.
- Nem, nem, én nem vagyok beteg. De ha már annak is tart, legalább kezeljen az első helye. Harmadik... milyen megalázó. Ch... - morogta a vigyori.
- Pedig annak tűnik. Na nem baj. Nekem egyelőre csak Mr. Hemlock kell. Magukkal majd foglalkozom később - ingattam meg a fejem, majd Roman felé fordultam. - Roman. Jön velem önként, vagy szeretné, ha kényszerítő erőt vetnék be önnel szemben - tettem neki egy nagylelkű ajánlatot, bár gondolom úgyis sejti, hogy nem kézen fogva fogunk végigsétálni a folyosókon, hanem lesznek óvintézkedések is. Eleve az ajtón sem fog olyan könnyen kisétálni, hiszen nem fogom megkockáztatni, hogy a két másik is kirontson és megöljenek engem. Sokkal intelligensebb és óvatosabb vagyok én annál. Sokat tanultam a legutóbbi esetünkből is. Most sakkban vannak.
- Hé, öreg, állj be a sorba. Ha meg akarod őt ölni, akkor előbb engem kell megölnöd, vagy húzz sorszámot - morogta Cale.

are you Mengele?

Nate mit sem törődve a bohóccal, tovább babrált a kütyüvel, hiszen pontosan tudta, hogyha kiszabadul, akkor sem az lesz az első dolga, hogy elmeneküljön. Nem. Azért az életénél van, ami sokkal többet ér neki. Még hozzá a bosszú. Mindenképp megakarta ölni és előtte lehetőleg jól megkínozni Calet. Azt, hogy utána mit kezd az életével még igazán nem is foglalkoztatta. Majd lesz valahogy.
Csupán akkor hagyott fel a "munkával", mikor ő is meghallotta a lépteket. Kezét nem húzta vissza, de már csak kifelé lógatta, ahogy a raboknál szokás, ha a rácsoknál meg van erre a lehetőségük. Túlságosan nem látott ki oldalra, így jobbára türelmesen várt, hátha fény derül az elrablójuk kilétére, ám bár úgy tűnt, ezzel sokra most nem ment. Azt ő is tudta, hogy laborban vannak, de az illető láttán arra is rádöbbent, hogy nem abban a laborban, ahol ő "született". Ahogy pedig csendben figyelte tovább az eseményeket, arra is rájött, hogy az itt lévő dolgokhoz, alig van köze. Velem ellentétben... Pazar...
- Te?! - horkantam fel flegmán, de inkább mérgesen, semmint meglepődve. Sok mindenkire számítottam, de rá mondjuk pont nem. Kurva jó... Nem elég egy kolonc a nyakamba... Oké, jó, kezdem érteni mit érezhetett a kis maki...
- Kurva szádat! Kijutok innen, szétszaggatlak, akár törvényen kívül is, te rohadt senkiházi! - vágtam rá tenyereimmel a rácsokra, noha a lábam még sajgott, lévén, hogy azt bezzeg nem tudták ellátni ebben a retkes laborban.
- Szálljál le rólam, mert agyonverlek! - toporzékoltam, amíg Cale át nem vette a szót, amire persze szemeim forgattam. Ember... én itt épp dühöngök... Bezzeg Nate csendben figyelte az eseményeket és gondolom agyalt.
- Dugulj el, te is, te kutya! Csodálom, hogy te nem haltál ki a dinókkal együtt, te kövület! - kiáltottam át annak a varangyos békának is idegesen, hogy belepofázik itt a nagyok dolgába, aztán egyből fordultam is vissza a másikhoz. - Felejtsd el! Kibaszottul nem tartozom az engedelmes emberkék közé! Te meg hamarosan az élők közé nem fogsz tartozni!! - kezdtem el rázni a rácsokat, majd mivel úgy gondoltam, biztos készül majd rám ugrasztani néhány agyonverhető gorillát, elhátráltam. Nate is ellépett a rácsoktól és figyelte mi fog történni. Én túl távol voltam, hogy hozzám érhessen az elektromos kütyüjével, de arra készen álltam, hogyha belép, még az előtt felrúghassam, hogy egyáltalán felém nyújthassa. Aztán megjelentek a várt gorillák. Tudtam én, te kis beszari!
- Már úgy is elakartam picsázni valami hülyét, ha már azt a nyugdíjast nem lehet... - ropogtattam ki a nyakam. Láttam, hogy van fegyverük, de gondoltam mi a fasznak hozott volna ide, ha most meg leakarna lőni. Szóval nem aggódtam. Egészen addig, amíg az egyik barom állatja nyakba nem lőtt valami fasz tudja mivel, míg én készültem agyonverni őket.
- Hülye vagy, bazd meg?! - húztam ki a nyakamból. - Darts táblának nézel vagy mi a fasz?! - mordultam rá, és nagyjából itt ütött be... pontosabban ki az a cucc, és vágódtam el.

öltözék: romee, nate zene: Shout helyszín: Again?

- Csak óvatosan a bátor kijelentésekkel, Mr. Hemlcok. Nem kéne előre inni a medve bőrére. Én is tanulékony vagyok ám, nem csak a cirkuszi oroszlánok. Felkészültem mindenre, amivel előrukkolhat ellenem, Roman. Jelenleg egyébként is én vagyok lépés előnyben - mosolyogtam.
Cale kissé megsértődött Roman beszólásán, de tudott rajta nevetni egy jót.
- Nem. Még nem. De ha kezelésbe veszlek, akkor még biztosan lehet belőled kezes bárány. Csak a megfelelő gyógyszerekre lesz szükség - mosolyogtam eltökélten húzva el ajkaim.
Cale hátul maradt, onnan figyelte Roman tombolását, amint a rácsokat rázza, közben pedig lassan hátrálni kezdett a hasonmás páros. Lényegében fogalma sem volt róla mi és miért történik, de nem is nagyon érdekelte addig, amíg nem ő a célpont, noha valahol fájt a foga amiatt, hogy más akarja learatni a babérokat azzal, hogy Romant ártalmatlanítja.
Besétáltam a cellába támadásra készen a sokkolóval, de Roman eléggé elhátrált. Natetől tartottam némi távolságot én is, hiszen veszélyes katona volt és a vaskos ruha miatt csak a fejét tudnám célba venni a sokkolóval, így nem kockáztathattam túlságosan. Persze nem voltam egyedül, jöttek az embereim is, akiknél tűpuska volt. A nyugtató lövedékkel lelőtték Romant, majd ha Nate megpróbált szökni, vagy támadni, akkor őt is leszedáltuk.
Cale jót nevetett, fogta a hasát, majd térdét csapkodta.
- Tente Romee tente, itt vár már a hentes - kuncogott a bohóc, majd miután Romant elvitték, unottan nézett ki a rácsok között.
Vérmintát, hajmintát és egy kis bőrmintát már vettek tőlük, míg az altató hatása alatt voltak, így erre most még nem került sor.
- Dr. Nolan, mi legyen a másik két alakkal? - kérdezte az egyik orvos, miközben Romant kiszíjazták egy hordágyhoz.
- Jó kérdés. Nyomjanak beléjük egy-egy chipet és tüntessék el őket. Dobják ki őket valahol, de élve.
- Rendben, doktor - bólintott.
Közben Sebastian elővette a legfrissebb leleteket és megnézte magának Roman laborját, amivel cseppet sem volt kibékülve.
- Ez bizony nagyon kellemetlen - mondtam az értékeket látva. - Jelentősen rosszabb, mint a legutóbbi lelet volt. Ez így nem lesz jó - Roman teste felé fordultam, majd bekötöttem egy infúziót, amibe egyelőre még csak sóoldat volt, de sorra nyomtam bele az injekciókat az oldatos tasakba. Májfunkció növelők, veseműködést doppingoló szerek, értágító, antidepresszánsok és nyugtatók. Egy szép koktélt kevert neki, de nagyon ügyeltem, hogy a gyógyszerek olyan hatóanyagból álljanak, amik nem lépnek majd kölcsönhatásba.
Míg az infúzió folydogált, addig előkerestem az előző leletet, hogy össze tudjam hasonlítani őket, de nem értettem, hogy miként állhatott be ekkora romlás az állapotába. Ezt csak egy valami magyarázhatja: Az eredeti lelet nem Romané volt. Átvert.
Az orvosok mindeközben elgázosították a cellát, amiben Cale és Nate volt, chipet ültettek beléjük, mint a kutyákba, majd utána elszállították őket egy ritkán látogatott, kamerákkal nem felszerelt parkba és kihajították őket, hogy kezdjenek magukkal, amit szeretnének. Ez persze nem azt jelentette, hogy velük nem lesznek terveim, csupán túl veszélyesnek ítéltem meg a jelenlétüket. Nem akartam őket a létesítményben tartani, mert ha netán megtalálnák a szökés módját azzal mindent tönkre tennének. Jobb óvatosnak lenni, örökké nem tudjuk felügyelni a foglyokat, ők pedig voltak olyan szinten, hogy komoly fejfájást okozzanak még nekem, amit nem vállaltam be. Jobb a hozzájuk hasonlókat távol tartani, majd újra becserkészni, amikor van rájuk elég időm.

are you Mengele?

Nem hiszem, hogy sok közöm lett volna hozzá, de szívesen, bazd meg. Szívesen, hogy feláldoztam magam helyettetek. Hogy mi lett velük, nem tudom. Julianék pedig már kórházban, a lehető legjobb kezekben tán. Most már csak magam miatt kellett aggódni, mert a fickóból bármit kinézek. Én pedig már el is felejtettem, hogy mit is akart, meg, hogy én mit akartam tőle. De lényegtelen, mert egy szadista állat.
Fingom sincs mit csinált, mert legalább 3 óra kiesett. Viszont mikor ébredezni kezdtem, már a lábam se fájt és gyanúsan, de tényleg gyanúsan jól funkcionáltam, azontól, hogy azért érezhető volt némi elvonási tünet, főleg, mert a májam már hozzászokott, hogy alkoholban fürdik.
Ettől függetlenül azért szédültem, kába voltam egy ideig, míg tartott az altató mellékhatása. Amit éreztem, hogy le vagyok szíjazva, és hogy valamit most is adagol. Feltételezem nem kábszert, és még csak nem is Sweet Dreamset kaptam. Ha tudtam, körbe néztem legalább a fejemmel, de a másik két hülyét nem láttam. Fasza... Miért mindig csak én szopom be? Megráztam kicsit a kezemnél a szíjakat, akkor is, ha ott volt más, de nyilván sokra nem mentem vele.
- Kurva szádat! - mordultam fel rá, mert így leszíjazva még ki rántani sem tudom a cuccot, amit adagol bármi is legyen az.
- Csak szakadjon el a szíj, és megöllek! Sose leszel előnybe, te szarházi! Szétszaggatlak! - mordultam rá, no persze az antidepresszánsok miatt már nem olyan erőszakosan. El is néztem a csomag felé, amiben még volt a szerből. - Többieket legalább megölted? - morogtam.

öltözék: romee, nate zene: Shout helyszín: Again?

Mosolyogtam egy sort Roman kirohanásán.
- Oh... és most? - tártam szét karjaim. - Most is én vagyok előnyben, hiszen maga meg van szíjazva, nem igaz? De, ha ez megnyugtatja, nem öltem meg őket. Nem vagyok én gyilkos, Mr. Hemlock. Vagy legalábbis nem vagyok az a közönséges gyilkos. Ha valaki meg is hal, az a tudomány oltárán hal meg. Bár való igaz él bennem valaki, aki előszerettel öl a saját szórakozására, de vele ne vegyen engem egy kalap alá. Én tudós ember vagyok.
Minden, amit teszek, azt a tudományért teszem és mások jóléte miatt. Amit most magával teszek, azt is azért teszem, hogy segítsek magán. Segítségre szorul, Roman és én vagyok az az ember, aki segíthet önön. - mondtam, de nem közöltem vele, hogy van már benne egy chip, amit mi tettünk bele és bár ő nem tudja, de a GPS-eket és a poloskákat is megsemmisítettük, ami nála volt. Amiket én ugyan nem tudtam, de Julian helyezett el nála.
- Most még dühös, de ha a kezelésemnek hála az állapota sokszorta javulni fog, akkor hálás lesz nekem. Most pedig jöjjön a dialízis - mondtam és az infúzió maradékát felszívtam egy fecskendőbe és injekció formáján beadagoltam neki, aztán áttoltam a vérmosásra használt berendezéshez.
- Salaktalanítanom kell a vérét, hogy aztán ahhoz mérten tudjam beállítani a gyógyszereit - mondtam, aztán bekötöttem neki a csöveket a karjába. - Higgye el, hálás lesz még nekem, amikor meglátja, hogy mennyire kevés csillag jelenik meg a leletén. Átmosom a vérét, hogy a vesék jobban tudjanak dolgozni, így a tervezett gyógyszerek tisztább körülmények között tudnak mozogni és persze a szerveket sem éri túl nagy megterhelés. A vesék jobban tudnak majd dolgozni és a kapott gyógyszerek is kedvezőbb hatást tudnak gyakorolni és kevésbé fogják megterhelni a kiválasztó szerveket.
De valamit kezdenem kell az ön mentális egészségével is, ezért a laborban már folynak a gyártási kísérletek egy új relaxációs készítményre. Levendula kivonat, szanszeviéria kivonat, krizantém kivonat és vitorlavirág kivonatból készítjük el, amit aztán nyálkahártyán át és vénásan is fogunk adagolni önnek. Ugyanígy ezeknek a növényeknek az őrleményeiből egy porkeveréket is készítettünk, továbbá illóolajokat. Bízom benne, hogy meghozzák a kellő eredményeket.

are you Mengele?

A gyilkos az gyilkos, nincs mit szépíteni, te rohadék! - morogtam idegesen, és megesett, hogy még rántottam egyet kettőt a szíjjakon. Hát előbb utóbb csak megadják magukat.
- Dehogy vagy te tudós! Egy elmebeteg hibbant vagy! Engedj el, de kurva gyorsan! - mocorogtam tovább, mert nagyon nem vagyok kibékülve a helyzetemmel. Sose szerettem, ha bármilyen módon is kikötnek vagy leszíjjaznak. Nem még ágyban sem.
- Engedj el és megmutatom mennyire szorulok a kurva segítségedre! Összeroppantalak, mint egy kis ropit! Hallod?! - feszegettem az izmaim, hátha úgy könnyebben lejönnek ezek a szarok, dehát bassza meg.
Az a baj, hogy hiába értettem, amit mondott, hiába tudtam lelkem mélyén, hogy igazából, amiket felsorolt, azok többségében tényleg csak pozitív dolgok, és fasz tudja, talán még az éveim is meghosszabbítják, deee... én mégis csak én vagyok. Jelenleg pedig egy sintérnél lévő korcsnak érzem magam, szóval jah, harapok és ugatok is. Őszintén szólva akkor sem éreztem jobban magam, mikor bablázott valamit, amiről fingom sem volt mi, és megláttam azokat a szaros, kínzó eszközeit. Nem egyszer megpróbáltam elharapni felé, mikor a karomnál csinálta azt, amit csinált, de nyilván nem sokra mentem vele, szóval inkább cifrábbnál cifrább káromkodással reflektáltam az egészet.
- Te pofázol a mentális egészségről?! Hát menten karóba húzlak, bazd meg! - kezdtem elrángatózni, mert egyáltalán nem volt jó érzés, amit az a cucc csinált és nem akartam megvárni, míg kinyír vele. Nyugatók? Adok én neked olyan nyugtatókat. Én tényleg azt hittem, hogy a tombolással, ha a szíjak nem is adják meg maguk, azért őt felhúzom annyira, hogy levegye a szíjakat és megküzdjünk. De hiába tomboltam a magam módján, csak magamat fárasztottam ki, és éppenséggel az sem segített, amit a gép csinált, így ha nem is visszaaludtam, de visszaájultam egy pár órára. Sweet  Dreams nélkül viszont még álmaimban sem hagytak nyugton. Ott meg azon őrjöngtem, hogy az a barom életben hagyta Calet. Itt mindenki hülye?!
Mire véget ért a méregtelenítés, nem sokkal utána én is ébredezni kezdtem megint. Persze még mindig dühös voltam, ez pedig jól látható volt a képemen is, csak már nem üvöltöztem. Főleg azért, mert már minden bajom volt. Szomjas is voltam, de pisilnem is kellett, éhes is voltam, ráadásul igencsak megcsappant a mozgás lehetőségem, szóval zsibbadtak is a végtagjaim.

öltözék: romee, nate zene: Shout helyszín: Again?

- Elég elavult nézetei vannak, ha tényleg így érez, így gondolja - hiszen van különbség gyilkos és gyilkos között is, még akkor is, ha ő ezt a nézetet nem támogatja. - Köszönöm a bókot. A legtöbb nagy zsenit elmebetegnek tartották és reménytelennek ítélték a munkájukat, de ők ennek ellenére kitartottak. Ha nem így lenne, ma nagyon sötét világot élnénk.
Nem, nem engedtem el, de kezdett bosszantani a non stop próbálkozása. Még akkor is, ha csak önmagát fárasztotta vele. Zavaró volt.
- Mr. Hemlock... hiába kéri tőlem százszor, akkor sem fogom önt elengedni. De még ha meg is tenném, akkor sem lenne ellenem túl sok esélye. Lehet nagyobb fizikai erővel rendelkezik nálam, de nem az lesz a döntő - mosolyogtam.
Hiába kapálódzott, minden gond nélkül rákötöttem a dialízisre, ő pedig rövidesen mély álomba zuhant. Pontosabban elájult. De legalább csend lett, az is valami.
Oké, járt neki egy pont, hiszen én sem voltam épp a mentális egészség minta szobra, de az én problémáim nem voltak összehasonlíthatóak az ő problémájával. Én tudathasadásos voltam, az más téma, mint az ő dühkezelési problémái, erőszakossága, alkoholizmusa és drogfüggőssége.
Míg aludt, a gyógyszerek is készen lettek. Felszívtam belőle a fecskendőbe, majd fecskendeztem a szájpadlására, a nyelve alá, a hörgőihez. Legalább kényelmesen fel fog szívódni a nyálkahártyán a szer. Láttam, kezd ébredezni, így benyomnak neki az injekciós adagot is, majd vártam, hogy mi történik. Amennyiben voltak mellékhatások, az orvosaimmal kezelésbe vettük, hogy megmentsük és kénytelenek voltunk változtatni a receptúrán, de ha nem, akkor maradt ez a recept, hisz minden rendben volt.
Akárhogy is, de ezt a napot nálam töltötte, majd másnap reggel ismét begyógyszereztem, aztán kapott egy adag altatót, így miután kiütöttem vele leválasztottuk őt az ágyról és az orvosaim elvitték őt az otthonába, ahol kirakták őt a bejárati ajtó előtt.
Nem, itt még nincs vége, csupán csak nem akartam őt fogva tartani napokon át. Túlságosan feltűnő lenne, ha a családja és a rendőrség nem látná őt. Mégis csak egy rendőr, akinek családja van és ha hirtelen eltűnik, biztosan keresni kezdik. Nem feltétlen jutnának el hozzám, de jobb óvatosnak lenni. Ugyan megvannak a kapcsolataim a rendőrségen is, de csak bűnözőkre és elmebetegekre van kísérleti engedélyem, rendőrökre nem. Nem akartam bajba keverni magam. Óvatos voltam ilyen téren.
Persze gondoskodni fogok róla, hogy a számára kitalált szerek biztosan eljussanak hozzá még a napokban, de arra megvannak a magam módszerei, továbbá, amint lesz rá újra lehetőségem, ismét el fogom őt rabolni, remélhetőleg hosszabb távra, de most be kellett érnem ennyivel, ha nem akartam, hogy a rendőrség keresni kezdje.