Pont úgy éreztem magam, mint kölyökként a tévé előtt a kedvenc műsorom nézve, épp csak a nyálam nem folyt, de ezek az izgalmak és drámák, tyűű! Igen, jó volt látni a balfaszkodásuk, hogy mindketten szopnak a másik miatt, mert tudtam, hogy megérdemlik. Egyik jobban, mint a másik. Én meg speciel most moshatom kezem, szóval jah, baromira élveztem! Idővel az asztalra könyökölve két kezemmel, s azokra támasztva állam, mosolygósan figyeltem hol egyiket, hol másikat, és őszintén nehéz is volt eldönteni, melyikük érzi magát szarabbul. Jaj, hát micsoda vígjáték!
- Jaj nem úgy értettem, kis mókus! - legyintettem felé bajszom alatt somolyogva, ahogy még ő van kiakadva. - Nyilván az átlagos mérettel sincs baj. Én csak azt mondom, hogy te nem az a seggbedugis vagy, hanem aki a kukaca helyett is inkább a hátsóját tolja oda. Ő pedig itt - mutatok el Liam felé. - nyilván nem lukra pályázik. - magyarázom meg előző kijelentése, épp csak nem elvigyorodva a végén. - Vagy tévedek? - nézek ismételten Liamre. - Hagyd, ne is válaszolj. - legyintem le. Viszont felcsattanásán azért jót nevetek.
- Nem? Az gáz... akarom mondani kár, mert amúgy nincs rossz teste, meg önmegtartóztatása sem, mielőtt még itt elalélna a bóktól. A kis homofób kb. a második találka után szét kapta a lábait. Jó, hát kellett vele küzdeni egy kicsit, de azaz én hibám volt, mert annyira megörültem, hogy leakartam spórolni az ujjazás idejét. Hát nyilván nem volt jó ötlet... - meséltem gátlástalanul azokról a régi szép emlékekről Liamnek, ha már összeakarták szűrni a levet. Legalább tudja majd, hogy mihez tartsa magát. De aztán újfent elkap a röhögés, ahogy előállok a lehetőségekkel, amire Juju simán mondhatna nemet is, de nem, inkább belemegy, plusz még meg is alázza Liamet, mindenféle köntörfalazás nélkül. Csak egy elfojtott nevetéssel figyeltem, ahogy Liam végül megelégeli a dolgot és a maga csajos módján végül egy kis pofon után lelép. Pff... nem mondtam, hogy elmehet, de jah, talán jobb is, ha nem nézi végig, ahogy épp lecumiznak, ami végett szerintem neki sem lett volna ellene. Na mindegy. Még mindig mosolyogva, de már nevetés nélkül figyeltem ezt a rakás szerencsétlenséget. Na igen, jön a jól ismert önsajnálat...
- Tudod, ha akkor farkad lenne, mint amekkora balfasz vagy, még én is irigykednék... - vigyorodtam el megpaskolva a hátát, amíg még az asztalon feküdt. Úgy vigaszképp, bár kurvára nem érdemelte volna meg.
- És most azt várod, hogy sajnáljalak? Vagy a tükör mögöttiek? Esetleg tanácsokkal lássalak el? - csóválom fejem kuncogva a képtelenségén. Nem azt mondom, hogy ő tehet a válásunkról, mert jócskán odatettem magam, hogy ez végül így érjen végett, viszont attól még szerettem, és fájt, hogy véget vetett neki.
- Hát jah, de legalább ne akasztanád másra is ezt a szarságod, hanem mindenkit megkímélnél tőle... - húzom el a szám a zsebemben cukorka után nézelődve, mert azért bőven adott a mai nap okot rá, hogy dohányozzak vagy igyak.
- Na és akkor most mi lesz, kis mókus? Lecumizol vagy sem? - rúgok finomat a bokájába az asztal alatt. Persze nem kell itt, elmehetünk az irodámba is, de attól még nem az én dolgom ápolgatni a lelkét, elvégre kimondtuk a boldogító nemet, szóval én most már csak a magam dolgával törődök.

Azt hittem innentől már csak a mogyoró lehet a napom fénypontja, és a bolond megjelenése csak rohamosan elszaratja  a napot, de... asszem egész jól összehoztam. Nem csak a magam szórakozását, de egy fenomenális vígjátékba illő drámát is. Mondjuk mentségemre szóljon, azon túl, hogy beakartam szaratni a kis selyemfiú, nem hittem volna, hogy tényleg sikerül elérnie Juliant. De hogy még be is jöjjön egy olyan megmentéséért, akit faszán lekoptatott... Hű, hát... semmit sem változott. Egy részem baromi gonosznak tartott, de a másik részem, a nagyobbik, szinte megállás nélkül, vigyorogva figyelte, ahogy történnek az események. Ki kellett volna mennem legalább egy pohár forrócsokiért, de nincs az az isten, hogy én ennek az eseménynek egy pillanatát is kihagyjam. A bilincsem eltettem, minek után belépett a jó madár, és rosszul elfojtott mosollyal pillogtam hol egyikre, hol másikra.
- Röff. - köszöntem én is oda, mert jobban izgatott a dolog, hogy mi fog itt lezajlani köztük, mint, hogy mi bármiről is nekiálljunk beszélgetni. A hosszadalmas, számukra kínos pillanat közepette pedig próbáltam nem elröhögni magam. Nem volt könnyű. De a sarokból szereztem még egy széket, amit szintén az asztalhoz húztam, és megpaskoltam.
- Csüccs, te jószág, mert azt hiszem elfog ez tartani egy darabig. Szólj a futárodnak, hogy hozza ide nyugodtan a kajád... - vigyorogtam, és ha leült, ha nem, én érdeklődve figyeltem, hátha egyikük megszólal. Egy bocs? Hűha... hát ezért aztán megérte idejönnie.
- Ne már... Julian, szedd össze magad. Hát hol marad a szerenád, a cuki boci szemek, és a béke pia? - néztem felé, és igen, egy vak is láthatta mennyire élvezem. - Ha már lejjebb adtál az igényeidből, legalább azt a szintet próbáld megtartani... Csalódtam benned. - ciccegtem fejem csóválva, majd Liamre néztem. - Te sem tudom, hogy hová gondoltál... Elég csak ránézni. Tipikusan az a fajta pasas, akinek lehet, hogy szűk a hátsója, de a méreteivel már aligha dicsekedhetne. Te pedig nyilván nem a céllövő párti vagy a páros játékban. - húztam el szám, mintha csak most próbálnék észt verni a fejecskéjébe, de bánom is én mit csinálnak, ha jót szórakozhatok rajtuk. Végül sóhajtok egyet.
- Na jó, elmondom mi lesz, mert láthatóan egyikőtök sem képes többre, a másik bámulásánál. Elengedem coffoskát - bökök itt Liamre. - Ha ez a rakás szerencsétlenség - mutatok róla Julianre - elárulja mit akart Joshtól. De pénzbírságra így is számíthatsz, mert attól még hátráltattál minket azzal, hogy nem szóltál a gyilkoságról. Nem a te dolgod eldönteni, hogy mi kamu és mi nem. Pláne, ha annyira összetojod magad és lelépsz onnan... Vagy tudod mit? Elengedem a bírságot is, ha Julian jófiúként, ha már így elbaszta a te napod és az enyémet is, leszop engem. Végülis elég komoly kapcsolat lehet köztetek, ha randiztatok is, szóval igazán beáldozhatná magát egy mélytorkozásra. Vagy tévedek? - nézek Jujura bájosan mosolyogva.

Úgy néztem rá, mint a mozikban a filmek előtti előzetesekre, amikor nem tudom eldönteni, hogy ez most valami dráma vagy vígjáték, esetleg horror. De igyekeztem nem mosolyogni az abszurd dolgok hallatán, noha meg-megálltam így is a mogyi majszolásban. Ha ez igaz, Julian jó lejjebb adott igényeiből, tekintve, hogy anno majd hogy nem homofób volt. Ha összefutok vele, majd jól az orra alá dörgölöm, mondjuk mindenki füle hallatára.
- Bocs, várj, bocs, hogy közbe szólok, de hogy van ez...? - vágok közbe, mert elég furán fogalmaz itt. - Az előbb az mondta, hogy "valami Josh nevű", aztán meg hirtelen a vendége? Láthatóan jól el dumál a vendégeivel, vágja a nevüket, kúr velük, most meg hirtelen nem tudja eldönteni, hogy ki ez a Josh? Oké... na mindegy, folytassa csak. - legyintek, és ezzel együtt újra a sós mogyis zacsiba nyúlok hallgatva őt tovább.
- Ahw, szegénykééém... - biggyesztettem le ajkaim, mintha aztán tényleg sajnálnám. Az ő dolga, dolguk. Ez pedig nem példátlan dolog a világban. - Hát igen. Ezek a mai férfiak... megbizhatatlanok. Pláne a hencegősek. Julian biztos betojcizott a gondolattól, hogy nem őt fogják megdugni, hanem neki kellene betámadnia... Hozzászokott már a kemény seggbe kukikhoz. Na meg ki tudja... lehet azt hitte nunid van. - vonok vállat találgatva, még kezeim is széttárva, aztán hagyom had folytassa, én meg majszolok tovább.
- Aham, szóval fül tanúja volt egy lehetséges gyilkosságnak és ahelyett, hogy mondjuk akár, ha nem is a rendőrségnek, de a recepciósnak szólt volna, lelépett? Szép... Ezt viszont vehetjük úgy, hogy visszatartott információkat, plusz hátráltatta, azaz késleltette a nyomozást, ezzel talán egérutat hagyva a gyilkosnak. Ez is bűn. - tisztázom vele, miközben össze gyűröm az üres zacskót és eldobom magam mögé.
- Hát most még is mit csináljak magával, Liam? Ezek a dolgok börtönbe juttatják. És az nem biztos, hogy jó volna a magának. Tudja, a rosszfiúk miatt... - ciccegek és fejem csóválom, mert igen, amúgy jól szórakozom köszönöm. De alapvetően nem viccelek.
- Kár, hogy faképnél hagyta az exem. Pedig nekem is segített anno, talán magának is segített volna, dehát ez ilyen... Milyen kár, hogy nincs több barátja itt a rendőrségen belül, nem igaz? Bakker, pedig milyen jó volna most egy itteni nyomozó, aki kihúzná a pácból... Mert itt már a kettyós nagybátyus sem fog segíteni, hiszen már köze sincs hozzánk, ráadásul úgy hallottam nem is közkedvelt... Jaj, de kár... - tárom szét kezeim, miközben lassan felkelek és előhúzom a bilincsem.
- Egy telefon még megengedett. Felhívhatja Cartert, hátha berohan segíteni, ha már olyan jól eldumcsiztak... Mondja meg neki, hogy egy seggfej nyomozó leakarja csukni és jöjjön ide azonnal rendet tenni, különben többé nem lesz hajfestés... - mosolyodom el félszegem, kicsit gonoszul, miközben ha látom, hogy előakarja szedni a telefonját, azt még megvárom, és addig is felülök az asztalra. Más különben megbilincselem, elmondom a jogait, és átadom a többieknek, hogy ideiglenesen a zárkába tegyék a többi férfi közé.

Nehéz távoltartani magam a rossz szokásoktól, korruptságtól és egyebektől, ha jó magam is olyan körökben mozgok. Eddig is abban mozogtam, de mára, így a törvények keblein, olyan válok majd, mint azok, akik már túl magasan ülnek. Mérges kígyók. Szóval jah, én is ítélkezem, de a legtöbb itt lévővel ellentétben, nekem még vannak érzéseim, empátiám. Már amennyi megmaradt az évek során... Nem mondok semmit a bocsánatkérésére, mert szerintem ő se gondolja komolyan. Csupán vetek felé egy sokat mondó pillantást, miközben a fánkot csipegetem, asztalra feltett lábakkal. Aztán távoztával... nos, folytatom ugyanezt a tevékenységet. Idővel pedig a kaja is elfogy, így kénytelen vagyok újfent a munkára koncentrálni. Nagyjából úgy 5 percig. Meg is lep végül, hogy szólnak, hogy befogták a jómadarat, én meg szemeim forgatva nézek a plafon felé, hogy bezzeg most elkezdtek dolgozni, hogy basznák meg. Végül egy zacskó mogyival térek be a kihallgatóba. Lehet, hogy sokat zabálok, de elhízni nem fogok, mert a mozgást sem vetem meg, plusz, a kajálással hellyel közzel kordában tudom tartani a gondjaim.
Hogy felismertem-e a belépőt? Igen, fel. Hogy érdekelt mibe keveredett? Hát... muszáj érdekelnie. Hogy örülök, hogy látom? Nem. Cale ide vagy oda, azt gondolom, akinek fontos a másik, keresi. Szóval azt hiszem nem lesz itt jópofizás, meg jaj, elengedlek, ha meg is öltél valakit. Csendben pillantottam rá, mikor belépve rám köszönt, de csak addig lassultam le a mogyi zabálással, míg beszélt.
- Ül. - közlöm vele az első dolgot, ami kellően zavar, mert okkal van ott szemben a szék. Aztán megvártam míg leül, vagy sem, igazából mindegy. Megköszörültem a torkom, persze teljesen elengedve, hogy ő miket mondott, főleg, mert javarészt én kérdezek elvileg, másrészt pedig elmehet a bús picsába. Merjen csak szemtelenkedni, és vissza sírja majd a homofób kollégát.
- Szóval... Lucas... - emelem meg az adatait tartalmazó aktát, amit még belépése előtt lapoztam fel. - Mit keresett ott a motelnél és mi a búbánatos fasz baja volt, amiért szemet szúrt a tököm tudja kinek...? - néztem rá a kérdést követően, leengedve az aktákat.
- És ajánlom, hogy beszéljen, mert más esetben meg lesz gyanúsítva és mehet a dutyiba. - figyelmeztetem még egy kis szünetet követően, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez tényleg így működik, de aztán tudja fene.

Sokra nem mentem a dilis nő meséjével, pláne, hogy gyanítom, aki először hazudik, az másodszorra sem tesz másként. Szóval nem tartottam fel, de a bilincset visszakértem azért. Miután pedig elment, mert hát gyanúsítás nélkül nem tarthatom bent, és őszintén szólva nincs is kedvem, így elvonultam az irodámban, főleg fánkot enni, kávét inni, cigizni és persze kicsit dolgozgatni is. Persze miért is volna ilyen egyszerű és békés dolgom, ha fel is baszhatják az idegeim. Azt már meg sem jegyzem az illetően, mert elég hamar belefog a monológba, hogy kopoghatna is. És ha épp kiverem? Mármint valaki más fogát... A fánkon lévő kis csoki darabokat lecsipegetve hallgatom, bár őszintén már az elején elakadok, mert fingom sincs hol van ez az utca és mi közöm nekem ehhez. Ellenben azért az bosszant, hogy lespórolják a csoki darát ezekről a drága pékárukról.
- Ez itt kibaszott New York... mindenki lehet gyanús alak... - sóhajtom, mert el se hiszem, hogy ilyesmikkel keresnek meg. Bazd meg, egyszerre csak egy dologgal tudok - akarok - foglalkozni. És különben is, mi van, ha a gyanús alakot figyelő is egy gyanús alak? Na erre varrjon gombot bárki. - Én is ideges lennék, ha a beakarnék hugyozni és egy sikátorba könnyítenék magamon, aztán valaki állandóan azt lesné merre megyek mit csinálok... - vonom meg a vállam, az utolsó csoki darabot is a számba véve és úgy pillogva unottan a fickóra. - Az volt neki gyanús, hogy alaposan körbe tekintett? Baszki, manapság már az is baj, ha valaki körbenéz a zebra előtt? Vagy ha meglesi, nem e akarja e elcsapni a járdán egy hülye biciklis? Jézusom... - forgatom szemeim, mert még mindig nem tiszta, hogy mi a faszt kéne tennem. Ha ennyire gyanús, faszért nem hozták be... Ha meg nem, akkor a faszért járatja itt a pofáját. Nem ezért lettem nyomozó. Hanem a pénzért, és hogy Horatiohoz hasonlóan faszt se kelljen csinálnom, csak várnom a sült galambot...
- Azta, kolléga, ez a személyes véleménye a dologról? - bólogatok "elismerően" az értelmes és használható személyes megjegyzését hallva. Akkor mit gondolhat rólam? Ezt is fel kéne rúgni, mielőtt még iroda társak leszünk... Nem vettem át a fotót, csak rápillantottam. Tisztában vagyok vele, hogy nem lehetetlen a dolog, ugyanakkor, ha igaz, felmerül néhány igen egyszerű kérdés. Tekintve, hogy meg volt a temetés is és elég creepy lenne a kolléganőnek egy elvileg hulla öribarival dolgozni. És a lakása? Meg a tököm tudja milyen rokona? Ha halott, nyilván a lakása is szabad, ha még be nem költöztek, de oda biztos nem volna már bejelentve, mert hát léteznek olyan dolgok, hogy törvények. A rokon pedig szintén tudomást kellett, hogy szerezzen róla, ergó, szerintem ezzel nem nekem, hanem az ufó szakértőknek kéne foglalkoznia.
- Én sem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy maga áll a gyilkosság mögött, dehát mégse mutogathatunk ujjal egymásra, nem? Ja, de. Akkor mindegy. Gondolom behozni baszták, nekem meg nincs kedvem kocsikázni, és különben is vár rám egy rakatnyi papírmunka, szóvaaal, vagy maguk is megemelik a seggük és csinálnak valamit, vagy szarnak bele, én pedig néhány papír összefirkálása után, szépen haza megyek... - vonogatom a vállam, mert utóbbi nekem is jobban fekszik. Jó, hát estig még van idejük...

Mondanám, hogy jogában áll hallgatni, de minél több ócsárlást hallok öntől, annál nagyobb eséllyel kap majd egy csini, narancs ruhát, és kerül be a többi... nos hölgyeményhez. - felelem egy hangúan, miközben szépen elhagyjuk a motelt és helyette, rendőrkocsival visszagurulunk az őrsre, ott pedig egyenesen a kihallgató terembe. Addig is elengedtem fülem mellett a hülyeségeit, eztán is így fogok tenni, ha nem tanul meg viselkedni. Mondjuk nem, akkor is elengedem őket.
- A világban lehet, de a kihallgatóteremben én, szóval légy jó kislány. - szólok oda, miközben jó magam is ledobom a hátsóm a székre vele szemben és azt hiszem rá is térhetünk a lényegre.
- A száj az száj, nem? - vonok vállat még így utoljára, aztán tényleg belefogtunk beszélgetés értelmesebb részébe, ahol mikor kitért a kicsit sem fontos dolgokra, mint az ő ízlésére, mélyet sóhajtottam, miközben azért jegyzeteltem is, hogy ki, mikor, kivel, hol stb.
- Lehetett? Szóval nem voltak biztosak benne, hogy halott, de mégis a vízalatt hagyták? Ha kiderül, hogy még élt, mikor maguk rátaláltak, maguk is épp úgy bűnösek lesznek, mint, aki elkövette a gyilkosságot. - közlöm a száraz tényeket. Apuci ide vagy oda, attól még a gyilkosokat nem szereti a világ. Max majd ráuszítom Horatiot, hogy járjon ő bíróságra, ha már olyan erős az igazságérzete. Aztán, ha mégis Horatio veszít, legalább örökké az orra alá dörgölhetem, mekkora szerencsétlenség. Így is úgy is nyernék...
- Szívás... - vonok vállat a barátnője elképzeléseire. - Pedig őt is ugyanúgy kifogjuk hallgatni, és ha nem érjük el, akkor majd megkeressük a férjét. Bukta lesz ez mindenhogy... Gondolkodott volna előre... magával együtt... Na mindegy... - szusszanok egyet, megemelve szemöldökeim, miközben még firkantok pár fontosabbnak ítélt dolgot. Például, hogy a faszi kocsijával mentek. Egyre biztosabb, hogy féltékenységből elkövetett gyilkosság történt, de, ki vagyok én, hogy ítélkezzem, nem?
- Jól van. Szeretne még hozzáfűzni valamit a történtekhez? - érdeklődöm, mert ha nem, gondolom útjára engedem, elemzem a dolgokat, írok egy jelentést arról is, hogy hazudott, így legalább a fejére koppintanak, aztán tudja tököm, gondolom napokig kóválygok majd az őrsön hol itt hol ott, hogy ki mit derített ki. Baszki... legalább a kávém behozatalára lenne külön ember...

Nehéz úgy elmerülni egy gyilkossági ügybe, hogy az egyedüli - legalábbis a helyszínen fel lelehető - szemtanú éppen, hogy nem tojik a halottra, annak ellenére is, hogy néhány órával ezelőtt bizonyosan még pontosan úgy csapta neki a szelet, mint nekem. Mély sóhaj és nyugalom Roman. Max átadod az ügyet valami lelkesebb kis tanoncnak. De azt hiszem sikerült letörnöm a szarvait. Ahhoz biztos eléggé, hogy még a válasz adástól is elvegyem a kedvét, noha eddig is jobbára hazudott. Remek... Most már biztos, hogy kettyós, mert a szavaiból ítélve, még egy 16 éves is érettebben állna a dolgokhoz.
- Aham... szóval beteges. - hát ezzel aztán sokra megyek. - És ezt az előző meséjében miért nem tette hozzá, mikor kihagyta a barátnőjét? - vonom fel kérdőn egyik szemöldököm, miközben felírok pár elhangzott dolgot a jegyzetembe.
- Jah, hát eddig nem is volt, de most majd a maga baja lesz. És ha nem ér haza időben, dehát miért is érne, apuci is biztos aggódni fog. - fogom meg karját, és nem erőszakosan, de fordítok rajta egyet, hogy hátát egyik kezemmel kicsit a fal felé nyomva, elővegyem a bilincsem. - A hazugság attól még hazugság. És mivel hazudott, hátráltatja a munkánk és a nyomozást, ami pedig bűn. - durva, mi? Sok szarságot meg kellett tanulnom. - Szóval, ha ennél kicsit szófogadóbban válaszol, akkor talán, de csak talán nem indítunk maga ellen eljárást és haza engedjük a kihallgatás után. De ha nem, akkor bácsi helyett, kap egy néni, akivel játszhat majd egy egészen egyoldalú testüreg motozást, aztán kap egy csúnya kezes lábast és irány a böri. Fiúk nem lesznek, de lányok dögivel. - kattintom rá mindkét kezére a bilincset, gond nélkül. Még akkor is, ha ellenkezni próbál mert lássuk be, elég kis gyengus virágszál a hölgyemény. Aztán felkarja alá fogok és elindulok vele a kocsihoz. Ha pedig minden flottul megy, úgy szépen beültetem hátra, figyelve, hogy a buta kis buksiját ne verje be, aztán irány a rendőrség. Sietni nem sietek, nem kell sziréna, így is oda érünk, és a kocsiban kuss van. Mármint én biztos nem reflektálok semmire, max a rádión keresztül szólnak erről arról.
Aztán beérve az őrsre, szépen ki halászom hátulról és elindulok vele, első sorban a recepcióhoz, ahol feljegyzik az itt létét, annak adatait, aztán húzom tovább a kihallgató teremig.
- A telefont nem vonhatom meg. Viszont én mondom meg mikor lehet, szóval légy jó kislány. - lépek be vele a terembe, természetesen előre terelve, de végig felkarjánál fogva, nem erősen. Aztán lábbal kihúzom az egyik széke, vállánál finoman lenyomva leültetem rá, míg végül én is leülök vele szembe és kényelmesen hátra dőlve, rá is gyújtok.
- Na szóval... kezdjük az elején. Ráérek, szóval nem kell kapkodni. És lehetőleg úgy meséld e a dolgot, ahogy történt. Barátnővel, már onnantól leírva, hogy mi baja volt a faszinak, hogy először megláttad és gondoltad, hogy... beteges. - már tegezem, mert láthatóan ehhez kell mérnem a szintjét. Cigit nem kap. Irigy vagyok és különben sem tett érte semmit, hogy kiérdemelje. Viszont...
- Ha szépen elcsiripeled, amit tudsz, és hasznát is veszem, akkor a kihallgatás után megengedem, hogy lecumizz. - emelem meg szemöldökeim. Mondjuk félig se gondolva komolyan, de tekintve, hogy ott milyen kan... akarom mondani izgatott volt szexuálisan, hátha ez motiválja. Engem a régi időkben biztos motivált volna valami hasonló, főleg, ha mondjuk Julian vagy a kis gumicsonton ajánlkozik fel. És igen, tudom, hogy hallják odaát, bár szerintem senki le se szar minket a tükrös szarság mögött. De már itt is tudják, hogy van egy stílusom, és hogy ezt komolyan mondtam e vagy sem, azt ők nem tudhatják. De hé, azért hasznos volt az a pár hónap, mert a drogokat teljesen elengedtem, a piát meg felváltották a fánkok, meg egyebek.

Mély sóhajjal tudatosítottam magamban, hogy ez van, ezt kell szeretni. És, hogy ez itt New York, sok az őrült. De, hogy mindig bele is botlódjak egybe... Elengedtem fülem mellett engem illető megjegyzéseit, aminek több oka is volt, és igyekeztem az ügyre koncentrálni. Követtem abban a pár lépésnyi távolságban, míg úgy nem döntött, hogy lényegében össze piszkolja a tett helyszínt. Egyik szemöldököm felvonva figyelem, ahogy még a lábait is felhúzza az ágyra, és a kollégák közül is sokan értetlenkedve nézik végig a dolgot, ahogy később kérdőn rám pillantanak. Nem mintha ne volna már is mindegy, mert, ha volt is ott valami, faszán ott lesz az ő mostani nyoma is, de mivel, hogy igyekszem megmaradni a jófiú szerepnél - főleg, mert ki lettem nevezve pártfogónak is - így alkarja alá nyúlva óvatosan, húzom le az ágyról. Ha eddig ment neki a föl-alá mászkálás, ne most akarjon elfáradni. Szóval kivezetem a szobából, míg beszél, és valahol a folyosón állok meg vele, ahol nem vagyunk útban. A végére száj húzva hallgatom, mert amihez igazán jó a szimatom az a hazudozás. Nem feltétlen tudom mindig az igazat, de azt kiszagolom, ha valaki sunnyog. Ha pedig nem látnám kivel beszélek, azt hinném, hogy egy a kisebbik lányommal egykorú, kis gyerek, aki azt hiszi, hogy az unikornis szarja a fagyit.
- Uhum... Okés. Gondolom a harmadik hölgy, akit a recepciós igazolt és, akit minden bizonnyal a kamerákon keresztül is látnánk magukkal bemenni, biztosan a barátnője, aki botor módon azt hitte, ha kihagyja a sztoriból nyugiban élheti majd világát és még véletlen sem fog még nagyobb gyanúba keveredni pont emiatt. - pillantok rá valamelyest kérdőn, valamelyest unottan, mert az egy dolog, hogy ő félvállról sem veszi, sőt láthatóan le se szarja, hogy a "kedvelt típusa" épp a fürdőjükben purcant ki, de, hogy még hazudjon is. Miért kellenek ez a faszom kitérők? De komolyan? Vagy ha már kamuznak, legalább szaga ne legyen... Mindenki tudja, hogy fölös kerülő nekünk, de nyilván le se tojják. Pff, még ki sem száradt a palitól, aki még csak kinézetre sem hasonlít rám, de már lovagolna is tovább. Jesszusom, hány éves ez a nő?
- Bocs, de foglalt és meleg vagyok. - mindegy, hogy ez most így mennyire igaz, de mivel láthatóan nehezen mond le a lehetőségről - igen, tudom, hogy jól nézek ki még ennyi idősen is - kénytelen vagyok a tudtára adni, hogy az ügyön kívül nincs egymással dolgunk. - Ráadásul a nemibetegségek sem vonzanak. - teszem hozzá, ha még mindig erősködne, mert megjegyzése nyomán, tuti biztos, hogy ő is olyan, mint amilyennek anno Jennát képzeltem - míg ki nem derült, hogy amúgy kurvára magas munkakörökben dolgozik -, hogy farokról farokra jár.
- Miért lakik még az apjával? - kérdem, s nem, nem azért, mert érdekel, hogy akkor hová menjünk dugni. Hanem, mert tekintve, hogy már esélyesen elmúlt 18... talán 30 is, és nem tűnik - küllemre legalábbis - fogykosnak vagy piásnak, esetleg segítségre szorulónak, oka van, hogy vele lakik. Általában az értelmileg problémás gyerkőcök ragadnak szülőknél, mégis szabadlábon, ami nem baj, mert akkor kérem a papírkáját és kap egy felmentést, hogyha köze is van a gyilkossághoz, max diliházban zárjuk, dutyiba nem.
- És miért higgyem el, hogy nincs köze az ügyhöz? - kérdezgetem tovább, hátha a "mert nem"-nél kicsit logikusabb választ is kapok. Bár van egy olyan gyanúm, hogy vele sokra nem megyünk. Talán a titkos barátnőjébe több értelem szorult, és némi komolyság, bááár... tekintve, hogy őt bízta meg, hogy mentse a bőrét... Jaj Roman, nyilván neked jut a legidegesítőbb ügy. És akkor ilyenkor ne akarja odahaza whiskyben fürödni, meg Sweet Dreamsel nyakon szúrni magam? Nagyobb sansza van neki, hogy a fickó exe vagy jelenlegi párja volt a hunyó, mégha most nem is találtam hirtelen erre utaló jeleket. A félre kefélésnek sajnos ez a velejárója, ha a megcsalt fél nem normális... vagy túlon túl az.

Nem mintha akkor nagy szakértelmem lenne már ezekhez a dolgokhoz, de tény, hogy valahol el kell kezdeni. Mondjuk én naivan a korábbi Horian csapatból indultam ki, és azt hittem lesz majd egy társam is, dee... nem, nem lett. Azt most nekem kéne igényelnem, vagy csak szimplán senki sem akarna maga mellé? Megérteném, viszont az itteni rendőrök még elvileg nem is igazán ismernek. Ha maradtam volna ott, ahol, ha nem költözöm el és nem váltok szolgálati helyet, egy kollégától tudom, hogy Horatio irodáját kaptam volna meg. Biztos örült volna neki, ha megtudja. Dehát ugye nem így lett. Változtatni akartam és tartani a jelenlegi dolgokat. Nem eshetek vissza. Túl sokat szarakodtam vele. Felmondani nem akartam, mert jó kis egész napos elfoglaltság, a túlóra miatt sem morognak, de az intézetben azt javasolták, hogyha úgy könnyebb elengedni a múltat, hagyjam hátra a fájó képekkel járó ismerős arcokat. Mint például Juliant. Nem azt mondom, hogy miatta költöztem odébb, de mindenkinek jobb így. Remélem...
A hívást nem én kaptam, de éppen bent voltam az irodába és muffint zabálva - az AA-sok ügyes kis trükkje - nézegettem egy korábbi esetett. Persze asztalra feltett lábakkal, kényelmesen. Ki gondolta volna, hogy idáig jutok majd, ch. Mondjuk nem mondom, hogy nem élvezem. Érdekes munka, és van, mikor dönthetek úgy is, hogy most nem megyek terepre, hanem csak ülök a gép előtt és úgy csinálok, mintha nagyon dolgoznék. Egy kolléga kopogott be, hogy sietősen értesítsen az esetről és - külön kérésemre, mert még kicsit zöldfülű vagyok ez ügyben - arról is, hogy ilyenkor mi a menete a dolgoknak. Mármint, hogy mire odaérek, nem csak én leszek ott, kérdezősködhetek, de a nyúlkálást hagyjam a szakértőkre. Társat ugyan most sem kapok, de idővel szóvá tehetem, bár azt mondták egy néhányan, hogy néha jobban jár az ember, ha egyedül van. Na mindegy, akkor most egyedül megyek.
Kocsiba szálltam, menet közben pedig elszívtam még egy cigit, aztán bíztam benne, hogy nem lesz annyira undi, hogy visszajöjjön a muffin. Mondjuk asszem elég erős gyomrom van hozzá. Ahogy a kolléga mondta, mire kiértem már kint volt a halottkém, néhány rendőr szalagokkal, kordonokkal, ami vicces, mert nem olyan rég még én álltam ott és baszakodtam a rosszul leragasztott rendőr szalagokkal. Elég volt csak felmutatnom a jelvényem és konkrétan külön ember kísért a tett helyszínre. Már voltak páran a szobában és a fürdőből is föl-alá mászkáltak a vízből kihalászott hulla körül keringve, de úgy tűnt még csak szedegetik össze a puzzle darabokat nekem. A szobába belépve, még a sok idegen ember jelenléte és a szellőztetés ellenére is érezni lehetett a kéj szagot, ami a gyűrött lepedőkből és párnákból áradt. Ugyanakkor a fürdő közelében érezni lehetett a párát, a használt szappanok illatát is, meg lehetett különböztetni a női és férfi illatokat. Legalább erre jó volt az a sok évnyi... nos... tapasztalat. Kerülve a füst jelzőket gyújtok rá megint, miközben hallgatom a halottkémet, és egy rendőrt, aki röviden és tömören felvázolja kik lehetnek érintettek, mivel érdemes kezdeni. Nyilván utánuk a szemtanúk kihallgatásával. Akiből... nos elvileg egy van. Gyakorlatilag pedig valami nem stimmel, mert vagy egy napon át tartó dugás zajlódott le az ágyban, vagy többen voltak. Erre ráerősít a vizes törcsik száma is. A rendőr bizonytalan volt a telefonlóval kapcsolatosan, mert azt mondtam elég komolytalan hívásnak tűnt, és biztosra vették, hogy kiskorú az illető, de gyanítom, hogyha ketten is voltak itt a férfival együtt, az sem gyerek volt. Mindenesetre odasétáltam a kisasszonyhoz, hogy felvehessem a vallomását.
- Estét. - köszöntem oda, elő véve a tollam és jegyzet füzetem. Azt mondták rendőrként is jó dolog, ha van, és nyomozóként se árt, ha jegyzetel valaki, szóval megfogadtam a tanácsuk.
- Biztos nagyon megrázó volt szemtanúja lenni a történéseknek és biztos sokk alatt van, bla bla bla, de kérem, hogy összpontosítson, szedje össze magát és próbálja elmesélni részletesen, mi történt. - mondtam, ha unottan is, de legalább fejből a tanultakat, amiket át kell vinni gyakorlatba is, bár szerintem full fölösleges ez a bájolgás szintű akármi, de szeretnék megfelelni nyomozóként, szóval jah, ha ez kell hozzá. Az megint más tészta, hogy felpillantásom alatt sem tűnt ijedtnek, vagy lesokkoltnak, ami nem feltétlen jelenti, hogy ő az elkövető, csak azt, hogy lehet még pszichopata vagy szimplán... nos barnára festeti a haját...