Egy rendőr szemszögéből nézve, a Halloween nem éppen a legjobb időszak. Mert egyesek fejében sajnos komoly problémák vannak manapság. Egyesek, képesek ezt szinte úgy kezelni, mintha "A megtisztulás éjszakája-filmek" egyik részében szerepelnénk, mintha... csak azért, mert ostoba ruhákban és maszkban szaladgálnának kint este, emiatt már nem is számítana, hogy mit tesznek, hogy kivel, és hogy ők kik. És ez sajnos olyan téren igaz is, hogy sokszor történnek olyan dolgok a maszkok rejtekében, amiket anélkül nem tennének meg a viselőik. A maszkok bátorságot adnak nekik, sajnos a rosszhoz. És ha van egy kis mázlijuk is emellé, simán meglehet, hogy megúsznak emiatt bármit, lopást, erőszakot, testi sértést, vagy akár még rosszabbat is. Én nem bíztam a maszkokban, az álruhában, mert ezek bárkit rejthetnek, bármilyen szándékkal.
Ellenben... szülőként... az ember kénytelen erre mókaként tekinteni. Legalábbis bizonyos mértékig. Mert hiába is akarná az ember felhívni egy gyerek figyelmét a dolog veszélyeire például, ők legtöbbször csak addig látnak el ebben az ünnepben, hogy most aztán feltölthetik egy évre előre az édességes készleteiket... vagy pontosabban, egy éjszaka alatt megehetnek annyi édességet, amit rendes esetben egy év alatt se kellene. És persze, ha nem viszed el a gyereked gyűjteni, akkor szörnyű szülő vagy, ahogy akkor is az vagy, ha megpróbálod az édesség egy részét legalább későbbre eltenni. Egyes trükkös szülők ezt úgy próbálták megoldani, mint probléma, hogy előre megbeszélt kis közösségükön belül mentek gyűjtögetni, és úgy osztogattatták egymás gyerekeinek az édességet, hogy azért ne legyen túl édes a téma, például előre meghatározott féle kekszeket, cukormentes dolgokat, vagy csokival bevont gyümölcsöt osztogattak... Persze voltak házak, ahol ilyesmikkel maguktól is próbálkoztak a népek, hogy minél kevésbé járuljanak hozzá a gyerekeknél a cukorsokkhoz. A fogorvos házánál voltak szerintem a legviccesebbek, ott nem édességet, hanem ajándék fogkefét adtak a gyerekeknek. Eric azt mondta, mikor eljöttünk onnét, hogy ha legközelebb is megyünk, egy évig nem mos fogat. Mondtam neki rá, hogy tőlem csinálhatja, de akkor ő magyarázza meg a nagyszüleinek, hogy mi lett a fogaival, ha elromlanak és kihullanak. Erre persze már bezzeg inkább azt mondta, hogy úgyis kellett volna már egy másik fogkefe. Naná, ő is tudja, ahogy én is, a nagyszüleinél nincs olyan, hogy nem mosunk fogat. Én is kaptam ezért eleget gyerekként, ő is tudja már a leckét. Legalább egy dolog, amiben nem nekem kellett lennem a rossz zsarunak. Leszek én még épp elégszer az, nem igaz? Egy eleven fiú gyerekkel, aki az anyja és az én keverékem... És nekem el lehet hinni, ez keményebb lesz, mint a zsaruknak a Halloween úgy általában bármikor.
Tavaly alaposan megkaptam a magamét például, mert ezen a napon sokáig dolgoztam. Persze attól még el kellett menni akkor is gyűjtögetni, de állítólag egy csomó klassz dologról lemaradt miattam, szóval idén meg kellett ígérnem jó előre, hogy ma szabin leszek. Na, az se volt egy olcsó meccs, de végülis megkaptam, szóval Eric győzött, a mai nap csak az övé voltam. Mondjuk, arra így sem sikerült rábeszélnie, hogy én különösebb beöltözést intézzek. Abban maradtunk, hogy ma csak eljátszom a zsarut, bár megkaptam, hogy legalább akkor lehettem volna mondjuk zombi zsaru... de arra aztán tényleg nem voltam hajlandó. Szóval az én "jelmezem" abból állt, hogy a nyakamban hagytam a jelvényem, és magamnál tartottam a fegyveremet. Nem törtem le vele Eric lelkesedését, hogy ezeket amúgy is vittem volna, mert ki tudja, kellhet is, elvégre, a Halloween őrült nap, és őrült este, aztán meg még őrültebb éjszaka, ő pedig gyerek, és nekem vigyáznom kell rá!
Eric a cowboy-jelmezéhez járó játékfegyvert lóbálva, lelkesen rémisztgette a mellette elhaladó tündér-jelmezes kislányokat... mikor mögötte fejcsóválva haladva megjegyeztem, hogy még egy ház, és utána megyünk haza. Természetesen a következő ház lépcsőjén felfelé haladva alkudozó hangulatában próbálkozott, hogy legyen három ház, de mondtam neki, hogy nem, az eredeti alkunk két szatyor édességről szólt, és az megvan, úgyhogy ennyi, így egyeztünk meg. Elvégre, muszáj volt valami limitet előre beállítani, különben hajnalig téblábolhattam volna vele idekint a hidegben, aminek tuti nem lett volna jó vége. Szóval igen, ezúttal is igyekeztem emlékeztetni őt, hogy az előre megbeszéltekhez szoktuk magunkat tartani, így igazságos mindkettőnkkel szemben. Különben is, Nanuk otthon vár minket.
Szóval becsengettünk az uccsó házba. Hamarosan nyílt is az ajtó, és egy nő jelent meg előttünk, édességgel teli tállal a kezében, amit Eric lelkesen vett is szemügyre rögtön, miközben bólogatott, hogy igen, amiatt jött, naná. De míg ő a nasikat nézegette, én az ajtóban állót mértem végig. Megszokás? Szakmai ártalom? Mindkettő. És igen, a rémisztgetés világnapja van, de azért nekem rémültnek tűnt így első ránézésre. Nem mondom, hogy ma este még nem láttam hasonlót, de annak rendre megtudtam az okát is. Például voltak utcák, ahol gyerekek jó poénnak találták, hogy ablakokon kopogtak és zörögtek hosszú botokkal, vagy pici kavicsokkal, vagy épp ajtók körül rejtőzve, rejtekükből ugorva elő, riogatták a csengőszóra kicsalt háziakat. Itt viszont ahhoz képest már egész nyugi volt a környéken, nem láttam ezekre utaló jeleket. A legtöbb erre kóricáló gyerek már szülővel mászkált.
- Minden rendben van? - kérdeztem meg tőle inkább, miközben Eric az édességes tálban nézelődve vacillált két fajta csoki között.