Hát akkor megérkezett az év legrémisztőbb napja. Egy krimiíró életében a Halloween az ihlet kifogyhatatlan tárházát jelentheti, amennyiben az illető képes a helyén kezelni ezt a hacukákba beöltözős ünnepet. A gyerekeknek, a szülőknek és a hozzám hasonlóknak is teljesen mást jelent ez a nap. Az ősi kelta hitvilágon alapul, és talán sokan nem is tudják, hogy az írektől származik ez a hagyomány, ők hozták magukkal ezt a népszokást Amerikába valamikor az 1800-as évek közepén. Az ő hitük szerint ilyenkor a fátyol elvékonyodik, a holtak szellemei pedig visszatérnek egy éjszakára. A jelmezbebújás is azt a célt szolgálja, hogy így ezek a szellemek be tudjanak olvadni közénk. Persze már aki hisz az ilyesmiben. Számomra mindenképp szórakoztató, és valamiért alkotásra tud serkenteni ez a nap. Már ha persze nem kéne 3-4 percenként ajtót nyitnom az édességért kunyeráló gyerkőcöknek. Nem zavar, nagyon aranyosak, és láttam már az évek alatt jó néhány nagyon kreatív jelmezt a kicsiken. Mielőtt belefogok az új könyvsorozatomba - ami azért még odébb van, hiszen előbb be kell kerülnöm egy rendőr mellé -, dolgozgatok pár novellán. Például egyet egy szektáról írok, illetve egy Halloween köré font régimódi ijesztgetős nyomozás is kipattant a fejemből, most épp ezen munkálkodom. Egész jól állok vele, vagyis a fejemben burjánzanak az ötletek, jóval több jön, mint amilyen gyorsan tudok pötyögni a laptopon. Már bőven túl vagyok a felén, amikor különös zajra leszek figyelmes. Elsőre nem foglalkozom vele, de amikor másodjára, aztán harmadjára hangosabban hallom a neszezést, úgy ugrom fel a székből, mint akit puskából lőttek ki, és egyenesen a konyha felé robogok, ahol az első kést veszem a kezembe. Elég krimit írtam már ahhoz, hogy tudjam, valószínűleg nem ez a legjobb módszer, de valamivel csak kell védekezni, ha megtámadnak. Ez az Melissa, csak pozitívan! Az sem segít sokat a helyzetemen, hogy amint néma csönd ereszkedik a házra, és csak az ijedt lélegzésem hallom meg a vért, ahogy a fülembe tolja az adrenalin, hirtelen csengetnek. Már kb. 10 perce nem járt erre gyereksereg, szóval bocs, ha ezt némileg furcsának találom. Bár jobban belegondolva, a baltás gyilkos biztos nem csengetne... ő már bent lenne a házban. Remek, most meg gerjesztem a saját feszkómat. Késsel a kezemben futok ajtót nyitni, bár még épp időben dugom a hátam mögé az éles eszközt. Nem lenne túl szerencsés az ajtó túloldalán várakozó arca előtt lóbálni. Egy kisfiú és egy felnőtt, az apja vagy a bátyja lehet, állnak kettecskén a tornácomon. Próbálok őszinte mosolyt erőltetni az arcomra, bár ez nem egyszerű, miközben épp attól félek, hogy van valaki a házamban. - Szép estét! Csak nem csokit szeretne a kislegény? Nagyon tetszik a jelmezed. - És már tolom is elé a csokikkal és cukrokkal teli edényt, bár közben hátrapillantgatok olykor. Persze teljesen nyilvánvaló, hogy míg más is itt van, senki nem fog rám támadni. Na, ez aztán mennyire egy megnyugtató gondolat... Annyira klisés lenne pont Halloween éjjelén meghalnom. A szalagcímet már látom is magam előtt: "A híres krimiíró Halloween éjjelén találkozott a valóságos rémálommal", hát nem pompás jövőkép?
Kezdőlap
