Most adorable couple: Horian ღ

Vannak napok, pillanatok, amikor úgy érzem túl sokat várok el Horatiotól és ténylegesen önző módon feszegetem határait. Az, hogy Bailey hamarosan érkezik hozzánk, már folyamatban volt, és annyi huzavona után nem is mondanám vissza, hogy az apja lehessek. Sőt, hogy Baileynek két szuper jó apukája is lehessen. De úgy gondolom Lara magunkhoz vétele és annak rögtönzött közlése, illetve a háta mögötti csapatépítőre való jelentkezése már bizony határokat súrolhat. Úgy érzem jelenleg én vagyok, aki többet kért és várt el tőle, mint fordítva. Igaz, ő nem is szokott kérni tőlem ilyesmiket. Persze sosem hagyom jutalom nélkül, és még mindig annak lehetősége, hogy teljesítem egy kérését - már amennyiben ténylegesen él vele - és azért tegyük hozzá, miután Larát hazavittük, bőven igyekeztem kimutatni felé hálám. Lényegében egész nap rajta csüngtem és lestem minden kívánságát, este pedig még annyira odatettem magam.

Mentségemre szóljon, nem a háta mögötti összejátszás volt a lényeg. Kényszeríteni sem szívesen kényszerítem, csupán aggódom érte. Most, hogy már nem vagyok ott vele a nyomozások során, hogy már nem segítem a rendőrségen, és jelenleg ha jól tudom, még helyettest sem találtak... akarom mondani talált magának, akivel pótolhat, úgy érzem elfog szakadni attól a jó útról, amire akkor sikerült rá lépnie, mikor együtt kezdtünk dolgozni. Nem volt tökéletes, ez tény, de már nem fordult magába, kevésbé bunkó módon nézte le a körülötte lévőket és ami még fontosabb, megtanulta fékezni hangos gondolatait, amikkel nagyrészt mindenkit vérig sértett maga körül. Ha kiesik a "gyakorlatból", nos... tartok tőle egy idő után már az ilyen húzások is kevésnek fognak bizonyulni.
Arról szó sem lehetett, hogy egy buszon utazzunk a sok táborozástól jókedvű kollégáival, így pedig örültem, hogy volt rá lehetőség, hogy külön autóval menjünk az erdei helyszínre. Szerettem volna, ha kicsit tovább bírja pár napnál, szóval amíg lehetett mellőztem a hangos társaságot, akik minden  bizonnyal így is bele-bele próbálnak majd kötni, piszkálják, ahelyett, hogy örülnének, hogy eljön. De majd ott leszek mellette... remélhetőleg végig. Mert a sok vészmadárkodásával most engem is elbizonytalanított, pedig tudom jól, hogy olyan távol nem kerülhetünk egymástól, és ha mindenki jót akar magának, nem hoznak minket olyan helyzetbe, hogy nélkülem próbálják meg kezelni a... személyiségét.
- Őszintén szólva nem sokat kellett győzködnie... - vallottam be kínosan nevetve az egészen. - A múltkoriak után meg pláne jót tenne neked egy kis kiruccanás... Jó lesz, hidd el. - mosolygom, ahogy lassan ki is érünk a városból.
- És ha kibírod ezt a pár napot, jöhet a jól megérdemelt kényeztetés. - biccentem felé fejem, de azért a szemeim nem veszem le az útról. Közben pedig szélesen mosolygok. Ez alatt pedig nem csak a szexre gondolok, sőt, itt főleg a minden egyébre, mert másképp is lehet valakit kényeztetni, ő pedig nagyon szereti, ha ily módon foglalkoznak vele. Bár az ágyba vitt reggeliről elég hamar leszoktatott, amilyen kényes a rendre és tisztaságra, mondván, hogy "a reggeli nem az ágyba való".
- Szerintem ezt kicsit túl gondolod. Sőt... lehet egy igazi kiképzőtábor lesz, ahol még hozzád is csiszolódnak azok, akik... kicsit el kanászodtak. - mosolygom zavartan vezetés közben. Igen, itt főleg azokra célzok, akiket még számomra is teljesen érthetetlen módon foglalkoztat a rendőrség. Nem vagyok bolond, tudom, hogy Romant sem a két szép szeméért vagy az alkalmasságáért vették fel. Elsősorban biztos nem, bár annyira jól nem ismerem. Az, hogy most ő is ott lesz valószínűleg, önkéntes alapú. Az ötlet jónak indul, csak sajnos, sokan hasonlóan vélekednek erről az erdei kiruccanásról, mint Horatio. Mondjuk nem is a munka miatt, mint inkább, hogy itt nem lesz ész nélküli piálás és még feladatokat is csinálniuk kell. Aki tehette inkább szabadságot választotta. Szóval elég kevés volt a jelentkező, így kénytelen volt a vezetőség nyitni a többi osztály felé is. Roman pedig gondolván, hogy így javíthat majd a magáról alkotott véleményéről, belement. Igaz, erről Horatio még nem tud. Tartottam tőle, hogy ez volna az utolsó csepp a pohárban és képes volna összeveszni velem a kormányon, hogy visszafordítson minket.
- Én örülök neki... Legalább "munkaidőben" is együtt lehetünk... - simítok rá hozzám közelebb eső lábára, és meg is paskolom mosolyogva. - Ne legyél ilyen szigorú magaddal. Mégha nem is látszik, azért bőven akadnak, akik kedvelnek téged, s már csak tiszteletből sem ódzkodnának veled dolgozni... - jó, oké, ez lehet kicsit túlzó volt, és örülök, hogy a kocsi tető nem szakad a fejünkre, de gondoltam, ha motiválom, akkor kicsit ő is motiváltabb lesz. Vagy nem... túl jól ismerem. Ajajj, már megint kezdi...
- Ne légy ilyen pesszimista. Mindenki jó valamiben, és nem biztos, hogy itt minden arra lesz kiélezve, amiben éppen a nyomozók a legjobbak. A csapatépítés pont arról szól, hogy mindenkiben meglássuk a csapattársat. - bíztatom továbbra is, miközben azért elmondok egy gyors imát, hogy ha még nem késő, azért az összes titkárnő vissza mondja a kalandos hét lehetőségét. Mindenki érdekében. Annak pedig külön örültem, hogy engem is elhívtak, annak ellenére, hogy már közöm sincs a rendőrséghez. Bár lehet tudták, hogy más különben sosem veszik rá Horatiot.
- Ne már... ez sokkal jobb buli lesz, mint a golf... Szerintem jó érzésekkel tele fogod elhagyni végül a tábort. S ki tudja, talán még új "szövetségesekre" is szert tehetsz... - mosolygom. Szüksége volna rájuk. Bár ahogy hallom, eddig csak hozzá hasonló túl őszinte emberekbe botlott. Nem volt messze az erdei tábor a várostól. Kis házak voltak, és táborhoz képest, azért jól fel volt szerelve. Ha sátorozni kellett volna, nem biztos, hogy rá tudtam volna venni. Igazából mi értünk oda utoljára. Voltak ismerős arcok, többek között Romané is, aki egyenlőre a többi rendőr kollégájával próbált barátkozni, cigizni, de nagyjából őt is annyira kedvelték, mint Horatiot a nyomozó kollégái. Viszont voltak ismeretlen arcok is, a többi városi rendőrségről.
Mivel több napra jöttünk, nyilván volt holmink, bár nem sok, de így is először kiadták a kulcsokat, hogy kipakolhassunk. Aztán elmondták hol kell gyülekezni és hol fogunk ebéd mellett informálódni arról, hogy milyen programok várhatóak.
- Azért remélem nem öltönyben szeretnél "kalandparkozni"... - lépek oda mosolyogva a kis morcos macihoz, mikor már bent voltunk a kis háló helységbe és átkarolom vállai felett, hogy fejem is buksijára hajtva kicsit ringatózzak vele. - Szeretlek, maci...
Miután pedig kipakoltunk, elindultunk az ebédlőbe vagy étkezdébe, ami elsőre inkább olyan volt, mint egy régebbi stílusú menza. Már szinte mindenhol ültek, üres asztal nem volt, de azért üres székek még bőven. A vezetőség a tábor vezetőjével együtt kezdett beszélni, elsősorban, hogy mennyire örülnek nekünk meg ilyenek. Közben a konyha felől hallani lehetett, ahogy a konyhás nénik készítik az ebédet a számunkra. Aztán a bevezetőt követően elmondták, hogy a mai napra inkább csak egy kis pihenéssel készültek, úszással, grillezéssel, de holnaptól kalandos eseményeken veszünk majd részt. Persze önkéntesen és többféle lehetőség közül lehet majd választani. Ahogy körbenéztem közben láttam, hogy azért akadnak itt titkárnők, kevésbé komoly kollégák és olyan korúak is, akik nem biztos, hogy alkalmasak már a fára mászásra. Szóval biztos lesznek olyan programok, amik nem olyan megerőltetőek. Láttam, hogy Romant nem nagyon érdekelte a beszéd, vagy csak nem találta a helyét, mert eleinte a telefonját nyomogatta, majd mikor észrevette, hogy nézem, rám nézett elhúzta a száját, majd mellém, Horatiora pillantott és elég jól értelmezhetően elmutogatta neki a kezével és a szájával az orális kényeztetést. Ha mellé nem vágott volna gúnyolódó fejet, azt hittem volna, hogy felhívás akart volna lenni a részéről. El is sandítottam Horatio felé, hogy látja e vagy oda se nézett. Érzem én, hogy Roman részéről lesz még itt bosszantás, ami valljuk be... elég gyerekes... És szerintem Horatio legközelebb sem fél megütni...

öltözék: x zene: moonlight helyszín: Audi Q7

Most adorable couple: Horian ღ

Éreztem én, hogy nem kéne bevallanom, milyen könnyedén győztek meg a csapatépítőről. Egy pillanatra, ahogy ez tudatosult is bennem, elhúztam alsó ajkam, és be is haraptam aztán, ahogy elsandítottam felé egy pillanatra.
- Neeem, azért az túlzás. Előbb kipuhatoltam, hogy pontosan miről is van szó. A körülményeket, a létszámot és a lehetőségeket, és úgy bólintottam csak rá. Elvből elutasítottam volna, persze nagy sajnálatomra, ha például házak helyett sátorban kellett volna aludni. Nem mondom, hogy teljes lesz a kényelem, hisz ez nem is erről, szól, de egy kicsit ki is kell tudni lépni a komfort zónánkból és gondoltam, neked ez egy remek lehetőség erre. Szerintem élvezni fogod... - mosolygom bátorítóan, olykor rá pillantva, mikor épp nincs a pedálon a lábam. Persze a mosoly főképp nekem szólt, mert rosszalló tekintete óta már annyira sem vagyok biztos a dolgomban, mint előtte.
Sokba bizony. Megerősítése mellett pedig tudom, hogy még annál is többe. Éppen ezért adtam alá a lovat kicsit és bíztam benne, hogy a karma nem fog ezért arcon legyinteni. Elvégre csak is jó szándékkal teszek, amit teszek. Rosszból sosem füllentenék, vagy viselkednék önző módon. Én is örülök, hogy kirándulhatunk egyet együtt, és annak is, hogy Horatio is egyre többször tesz olyan dolgokat - igaz, most még unszolásra -, amiket eddig egyáltalán nem. Szerencsére az - imádnivaló - egója simogatása ismét sikeresen bevált, így tova szállt aggodalmam és csak mosolyogva bólogattam rá egy ideig. Még akkor is bólogattam, bár kissé félrebiccentett fejjel, és kevésbé magabiztosan, mikor az engedelmességről beszélt. Pedig akkor még bíztam benne, hogy Romannak csak a szája volt nagy, egyébként nem lesz jelen. Jahj de nagyot tévedtem...
- Így van. - helyeselek, s igyekszem legfőképpen arra gondolni ez alatt, amikben tényleg egyetértek vele, így már is nem érzem hazugságnak. Végül így is leragadtunk egy-két tábort és alkalmazottakat illető dolgon, amiken végül megint csak jót mosolyogtam. Sóhaja után pedig finoman el nevettem magam.
- Vérfoltok alapismerete? Hm, ezzel azt akarod mondani, hogy jobb volna, ha helyettem, inkább egy másik nyomozóval lennél egy csapatban? - mosolygok rá egy piros lámpánál színlelt kíváncsisággal. Nem bántani akartam, csak rávilágítani, hogy attól még, hogy nem egyformák az ismereteink tökéletesen kiegészíthetjük egymást. Most épp ugyan példát nem tudnék mondani arra, hogy hogyan használhatnánk fel a körmös dolgokat egy táborban, de hiszem, hogy senki sem ennyire felszínes, hiszen én sem csak a pszichológiához értek, de kicsit a gyerekekhez, az állatokhoz és ha már itt tartunk barkácsolni is tudok. A csapat pont azért jó, mert különbözőek vagyunk. S a különbségek egyedi és pozitív hatását nem is mutathatná be jobban más, mint a kapcsolatunk.

Mivel ismerem Horatiot, ha csak nincs vészhelyzet, sosem érintem meg úgy nyilvánosan, hogy az kellemetlen legyen neki. De ha szükségét érzi, vagy látom rajta, hogy szüksége van rá, akkor amint alkalmunk van rá, megölelem, adok neki puszit, mert olykor a szavak nem elegek. Nem is volt azóta pánikrohama, én pedig bolond volnék fukarkodni az ölelésekkel. Meg is nyugodott kicsit, így a gyűlésen már nem duzzogott hallhatóan... legalább is, míg Roman nem hozta a formáját. Sóhajtottam egyet, és bíztam benne, hogy Horatio észre sem vette, de idővel annyira lefoglalt a beszéd figyelése, hogy mikor véget ért a dolog, és valaki odajött hozzánk beszélgetni, észre sem vettem, hogy Horatio meglógott mellőlem, még hozzá azért, hogy farok méregetésbe kezdjen Romannal. De tényleg... olyanok, mint a túl eleven általános iskolások. Alsósok, akik még abban a bizonyos "majd én megmutatom" korszakban élnek. Horatio az alacsony, vézna, szemüveges okos tojás, Roman pedig a kövér, pattanásos és általában mindenkit a szekrénybe záró hülye gyerek, aki tudja, hogy az általánosnál tovább úgy sem fogja többre vinni. Na jóó, ez így kicsit csúnya volt tőlem, de valahogy így tudom elképzelni a helyzetet. Roman is felkelt a helyéről, hogy némi várakozást követen, ha már nincs más, kimehessen dohányozni, de bőven beelőzte vele Horatio megjelenése, így el is tette a cigis dobozt, noha szájában már ott lógott a szál, csak még nem gyújtotta meg. Ugyan erről én mit sem tudtam, lévén, hogy már jó ideje nem vagyok a rendőrségen, de a gúnynév, amit Horatio aggathatott Romanra, olyan népszerű lett, hogy jobbára mindenki így hívja - a háta mögött is - Romant, akik nem kedvelik. Már pedig sokan vannak olyanok. Alapvetően pedig nem szokása mindent magára vennie, de mivel érthető okokból talán még kirekesztettebb tagja a "csapatnak", mint Horatio, ezt igen is zokon veszi. A továbbiak pedig csak egyre jobban szították benne a tüzet, noha tudta, hogy nincs igaza a Horationak.
- Bocs, de mit ugatsz, Rexie kutyus? Mi van, manapság már a rendőrségen sem divat a póráz és a szájkosár a korcsokra? - vágott vissza flegmán, miközben előkereste öngyújtóját is.
- Pff, na most aztán jól rám ijesztettél kutyuska... - forgatta meg szemeit. - Esélyed sincs ellenem. Pláne, ha verekedésről van szó. Legutóbb is csak szívjóságból hagytam magam, hogy legalább egyszer te is megtudj ütni... Ami a mentálisat illeti, ott is te járnál rosszabbul, mert ha engem felhúznak, előbb ütök, mint mondjuk te, aki csak a sarokban hüppög... és a verbális... mi a tököm az a verbális? Orálisban biztos te vagy jobb, amekkora szád van, de tuti, hogy a harmadikban is vernélek... Vagy a szájkaratéról beszélsz? Édesem, arról még Julian is tudna neked mit mesélni... - pöckölte homlokon, ha tehette, bár ennél jóval többet adott volna neki, ha nem lettek volna ennyire nyilvános helyen.
- De tudod mit, Rex kutyus? Elfogadom a kihívást... és ha nyerek, szépen letérdelsz elém és letolom a torkodon a farkam a vereségeddel együtt. - hunyorított fenyegetően, így hát igen, érezhetően nagyon magára vette a dolgot. Nem mintha ne látta volna a tűz csiholást még néhány arra járkáló, de mivel egyikük sem volt közkedvelt és szívesen nézték volna sokan, ahogy egymásnak esnek, senki nem lépett közbe. Én pedig igyekeztem elhárítani a rendőrségen dolgozó ismerősöket, akikkel mostanában nem beszélgettem, Horatiotól meg tartanak, de azért érdekelte őket mi van velünk, illetve, hogy tényleg lesz e egy "közös" gyerkőcünk.
- Na mi van? Hát nem volt elég neked az a plafon? Vagy az ütötte meg a buksidat, hogy megint ekkora a szád, Rexie kutyus... - kötekedett tovább Roman, és ekkor lépett közbe valaki.
- Hemlock... ne már, ez nagyon csúnya volt. - lépett oda hozzájuk egy fickó mosolygósan, de azért rosszalló pillantásokat vetve egyikre, majd másikra. - Most komolyan ezért vagyunk itt? Hogy versengjetek? Ebből hogy lesz így csapatépítés fiúk? - biccentette oldal fejét, Roman pedig még ha száj húzva is, de tett egy lépést hátra, hogy legalább ne centikre legyen Horatiotól, hanem legyen köztük egy távolság.
- Itt amúgy se lehet dohányozni. Szóval hess-hess... - intett az ajtó felé a fickó, persze nem bunkózva, hanem barátságosan. Nem akart nagyobb feszkót és hozzám hasonlóan próbálta menteni a menthetőt. Roman morgolódott valamit, aztán ki is ment rágyújtani. A fickó pedig Horatio felé fordult.
- Cade West, a Queens-i őrs gyilkossági osztályáról. Mondjuk... nem sokan jöttünk onnan, szóval, gondolom mindegy is... - nyújtotta a kezét. - És igen, tudom, Dr. Sinclair felügyelő, szintén gyilkosságiaktól. A nyomozásai még nálunk is gyakorta beszéd témák, főleg az újoncok körében. - mosolyogta.
- Meglepett, hogy itt látom. Azt hittem maga inkább a szabadnapjait is munkával tölti... - vonta össze szemöldökeit, igyekezvén finoman arra utalni, hogy munkamániásnak nevezze Horatiot, noha most kivételesen pozitívumként, lévén, hogy nyomozásokról van szó.

öltözék: x zene: moonlight helyszín: Camp Stillwater

Most adorable couple: Horian ღ

Azt hiszem azért érkeztünkor azért sikerült jó belátásra bírnom Horatiot, mégha nem is a legjobb megközelítéssel. Azt hittem, ha nehezen is indulunk neki, azért idővel belátja, hogy nem is olyan rossz ez az egész kirándulósdi. Sőt, azt gondoltam én is örülni fogok neki, ha egy pillanatig nem vág duzzogó fejet. De azt hiszem csúnyán mellé fogtam. Az első kellemetlen pillanatot Roman jelenléte okozta, amit én jobbára félvállról vettem, és azt hittem Horatio is, de... nagyot tévedtem. Őszintén szólva álmaimban sem gondoltam volna, hogy Horatio szándékosan megy majd oda provokálni az amúgy is hangulatát tekintve igen ingatag lábakon álló fickót. A gyerekei is problémásak, hisz okkal kerültek gyakran a rendőrségre, de a nevelésük eredményét tekintve, nem hiszem, hogy az apa különb lenne. Azt sem gondolom, hogy Roman felhagyott rossz szokásaival. S itt most nem a cigiről vagy a néhai ivászatról beszélek, hisz meglátásaim szerint alkohol és drog problémái is voltak... vannak. Az egyebeken túl. Még mindig hihetetlen számomra, hogy felvették, noha eddig ezek szerint nem adott okot rá, hogy kirúgják. Lényegében jót szórakozott Horatio válaszán.
- Örülök, hogy te is belátod, hogy egy kurva kutya vagy... - vigyorodott el, éppen csak nem veregette vállon gunyorosan Horatiot. - Idővel majd azt is belátod, hogy egy kibaszott korcs vagy, egy százféle undormány, aki még a menhelyen is halálra van ítélve... - tetézte a dolgot. Legalább is míg tudta.
- Szarok én itt mindenki fejére... Majd te is belátod, hogy ki a főnök. És akkor majd térdre ereszkedve esedezel nekem, hogy hunyjak szemet a faszságaid felett. De azt lesheted... - pöckölte homlokon.
- Pff, ugyan... egy pöcs vagy, először sem mertél visszaütni... inkább ziháltál és majdnem elbőgted magad, amiért rád szólt a szeretőd... vagy gazdid...tudja tököm, hogy hívjátok egymást... Esélyed se volna ellenem, simán a falra kenlek... - lépett egyet közelebb, vészesen közelebb, mintha ütni akarna, de legalább is támadni. - Lehet, hogy te ovis menüt eszel reggelire, de akkor jobb is ha még most haza húzol kölyök kutya. Nehogy a végén meglepjen valaki és elpicsázzon... - morogta fenyegetően, de halkan, mielőtt még felhívnák magukra a figyelmet. Ennél is jobban. De elkerülni a kíváncsiskodókat így sem tudták teljesen, Cade ugyanis talán pont időben jelent meg menteni a menthetőt.
Ő sem volt benne biztos, hogy elsőre szóra sikerül majd elküldenie Romant, akivel amúgy nincs rosszban - s pont ezért is próbálkozott be -, de örült neki, hogy az érkeztükkor megfelezett cigi ennyit hozzá tett kapcsolatukhoz, aminél már nem volt biztos benne, hogy gyümölcsözővé fog válni, pláne, ha Horatioval látja lógni.
- Ez pontosan így is van. De ha a versengés a csapatársak közt okoz feszültséget, inkább hátránnyá válik, semmit motivációvá. - teszi hozzá jelezvén, hogy még nem dőlt el ki kivel lesz, ha ilyesmire kerülne a sor. Mindenesetre nem a rossz kezdésre hajtott, így gyorsan tovább lépve, inkább belefogott az érett ismerkedésbe. Az elsőre leesett neki, hogy Horatio bár valóban egy zseni a történeteit ismerve, de pont olyan egoista is, amiként reagált a bókra. Persze attól még örült a találkozásuknak.
- Ó, igen, sokszor lapozzuk fel őket, ha hasonlónak tekinthető ügyön dolgozunk. Sőt, anno az is felvetődött, hogy "kölcsön" kérjük önt, mint tanácsadót, vagy mint... segítő kezet, de a kapitányságon leintették ezt a lehetőséget, mondván, hogy dolgozzon mindenki a maga őrsén. - vonta meg vállát finoman elmosolyodva. - Sajnálatos, hogy mégha megmenthető életekről is van szó, az őrsök is képesek viszolyogni a másiktól való segítségkéréstől. - vakarta meg kínosan tarkóját, mintegy jelezvén, hogy ő bizony nem ért egyet ezzel a hozzáállással. - Ó, persze, oké, semmi gond. - bólintott egy aprót, bár ő maga azt hitte, Horatio csak szimpatikusságból udvariasan így próbálta lerázni, így igazából néhány másodpercet követően el is indult kifelé.
Idővel feltűnt, hogy Horatio nincs mellettem, s hogy éppen egy másik kollégával társalog, de gondoltam annyi baj legyen. Nem morcoskodik, tehát jó társaságra lelt, ami nála ritka, és ennek nagyon örülök. Ugyanakkor visszatértekor - ami még csak nem is volt "végleges" - alaposan meglepett. Alig bírtam követni mondadóját, mert éppenséggel azon csodálkoztam milyen lelkes lett, ahhoz képest, amilyen a kocsiban volt. Örültem neki... és nem is teljesen. Boldog voltam, hogy jól érzi magát, ráadásul még meg is köszönte, s nem csak nekem, ami azért... elég nagy dolog... másrészt viszont, némi csalódottsággal pillogtam utána, mert hát... hahóó, én is itt vagyok, engem nem mutatsz be?
Nem féltékeny voltam, csupán... olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor a szülő attól retteg az oviig, hogy a gyermeke, hogy fogja tudni kibírni nélküle az első napot, erre odaérnek, és nagyjából le se tojja, hogy esetleg adhatnak egy búcsú puszit vagy elköszönjön. Horatio is olyan sietősen lépett le tőlünk, mintha az a valaki fontosabb volna... már is... Oké. Talán egy csöppet még is csak féltékeny vagyok. A végén még a csapat választásnál is le cserél.
- Ehm... jó. Szeretlek... - intenék utána, de ő már ott sincs. Éppen csak annyit látok belőlük a tömegben, hogy nem nő, hanem férfivel van. Oké, ez megnyugtató. Vagy nem?! Némi aggodalommal és megszeppentséggel pillantok vissza a vezetőre.
- Sejtettem, hogy az itteni friss levegő jó hatással lesz rá, de hogy ennyire... Örülök, hogy feltalálja magát... még... nélkülem is... - szorítom össze ajkaim egy kínos mosoly kíséretében. Mert hát biztos nem lesz baj... had barátkozzon, hiszen amúgy sincs neki sok. Annak mondjuk kevésbé örülök, hogy Romannal mintha most még rosszabb volna a kapcsolatuk, de bízom benne, hogy a csatájuk helyett, inkább a barátkozással foglalatoskodik majd. Épp elég kellemetlen volt a pillanat, hogy végül én is meglógjak a kíváncsiskodók kereszttüzétől és inkább elmenjek felfedezni a helyet, illetve elrendezni a holmijainkat a kis faházban.
Horatio is kint érhette utol Cadet, aki persze nem ment messze az épülettől, de így, hogy jelenlegi beszélgető partnere ténylegesen visszatért hozzá, nem is tervezett tovább barátkozni egyenlőre.
- Na és mostanában milyen ügyön dolgozik? - érdeklődött kíváncsian, miközben haladtak a fakuckók között. - Hallott az őrült FBI-os ügyéről? Jesszus... elég durva, hogy ilyen magas beosztásban volt valaki, aki olyasmiket művelt, mint az a fickó... Oké, hogy a szerelem vak... de visszaélni a szakmájával... meg egy beteg ember befolyásolásával... huh... - csóválta fejét hitetlenkedve, és igen, Terryről beszélt, mert az ügy, noha diszkréten kezelve nem került címlapra, azért a rendőrségen nagy port kavart.

öltözék: x zene: moonlight helyszín: Camp Stillwater

New friend?

Roman jelenléte egyszerre volt szerencsétlen és szerencsés. Majdnem vérfürdőbe torkollott a dolog, de hála időbeni megjelenésemnek, mindenki épségben megúszta. Nem ismerem túlzottan, de az a homlokára van írva, milyen könnyen felkapja a vizet. Nem is értem, hogy a pszichológiai kiértékelésen, hogy jutott át. Bár meg lehet, új kollégaként teljesen új munka környezetben így az elején kicsit stresszes. Mindenkinek az. Na meg az sem lehet utolsó, hogy olyanokkal van körülvéve, akik finoman szólva sem csípik őt. Sok kérdés felmerül annak fényében, hogy vajon még is miért választotta pont ezt a szakmát. De a lényeg, hogy általa szerencsésen felvezethettem magam.
- Igen, kicsit valóban felgyorsult ez a világ, és bár mindig akadnak bőven lelkes jelentkezők, a szorgalom ide még nagyon kevés. Gyakorlat és megannyi tapasztalat szükséges, mert egy ügy sem ugyanolyan, ellenben lehet belőlük meríteni. Ezért is szeretjük felcsapni a korábbi sikeresen kivitelezett ügyek aktáit, többek között a magáét, hiszen, ha jól tudom, eddig nem igen akadt olyan nyomozás, ami kifogott volna magán vagy a csapatán. - mosolygom egyszerre elismerően és persze örömtelien, mert hát ki ne örülne ilyen sikereknek. Tény, hogy az áldozatokat ezekkel nem hozzuk vissza, de már az is valami, hogy lecsukjuk s ezzel meggátoljuk azt, aki gyilkolt.
Jól elbeszélgettünk, az egójának simogatása pedig kifejezetten látványos reakciót váltott ki belőle, még is úgy éreztem egy ponton, hogy nagyon mellé nyúltam. Hiszen lelépett. Ha nem ismerném nagyjából a jellemét - sokan beszélnek róla sokfélét - azt hinném visszatér, dee... inkább tartózkodónak és kevésbé barátságosnak írják le, szóval ja, ez most nem jött össze, így egy sóhajtást követően sarkon is fordulok és kilépek az ajtón. Nem egyedül én, de én is. Pedig ha várok egy fél percet, akkor láthattam volna, hogy közben már vissza is fordult irányomban. Meg is lepett, mikor utolért. Mármint, nem futottam vagy ilyesmi, de csodálkoztam, hogy végül még is csak utánam jött. Persze egyből el is mosolyodtam. Az én fajtámat... igen, le se tagadhatná, hogy ő az, aki.
Kíváncsian hallgattam az új ügyét és annak fejleményeit. Füttyentettem is egyet a végén.
- Hűha, akkor most tényleg eléggé a közepében van valaminek... Csodálom, hogy ott tudta hagyni egy időre és inkább eljött táborozni. Én biztos minden percben azon kattognék, hogy mikor lesz kész már az eredmény és hogyan tovább. Nem tudnék az itteni dolgokra teljesen rákoncentrálni, mert hát lássuk be, vannak fontosabb dolgok is. De azért szurkolok... Nem mondom, hogy kevésbé kedvelném az idősebb korosztály, de mindig elképeszt a gondolat, hogy mennyi fiatalnak kell így meghalnia. Előttük még az élet. 26... ennyi idősen éppen csak elkezdődhetett a nagy élet, célok utána hajkurászás... erre tessék... Nem csodálkoznék, ha egy féltékeny nő személy volna a tettes. Pedig a nők közt ritkább a sorozatgyilkos. - csóválom fejem. Aztán felhoztam a kirúgott FBI-ost és annak elég különös történetét. Nálunk is lehetnének szigorúbbak az átvilágítások, de az ember azt hinné, hogy odafent, azért ennél jóval speciálisabb módon szűrik ki az alkalmatlanokat.
- Komolyan?! - kerekedtek el szemeim nagy rácsodálkozásom közepette. - Személyesen ismerte??? Azta... nem lehetett semmi... - csóváltam fejem még mindig ledöbbenve, mint ha minimum valami hírességgel találkozott volna. Tudom, hogy negatív szereplő a fickó, de attól még elég nagy port kavart, szóval kit ne érdekelne milyen is volt, mikor még FBI-osként dolgozott.
- Állítólag a munkájába őrült bele... de ez gondolom pletyka... Meg, hogy... szerelmes lett a csajba? Még is mennyi idő alatt jutott el odáig? Két nap? Őrültség, de tényleg... - csóválom fejem továbbra is méltatlankodva az eseten. Ebből akár katasztrófa is lehetett volna.
- Ez így van. - bólogatok egyetértően, ami a kóros elmezavart illeti. - Bár ha már többüknek is feltűnt, hogy nem éppen szimpatikus a viselkedése, sőt néhányuk látta is a jeleket, azért valaki közbeléphetett volna. Még jó, hogy tragédia nem lett belőle... - sóhajtom megkönnyebbülten, miközben lassan ki is érünk a faházak közül a tó közelébe. Ott érthető módon kevesebb a fa, de így is akadnak lámpák, szemetesek és padok is. Sőt volt egy kisebb rész is, ahol kondizni is lehetett kicsit, mert ha gépek nem is, voltak ehhez fából készült "eszközök". Én pedig kifejezetten örültem ennek, mert szeretek sportolni, jó tesz a testnek és az elmének is. A tónál volt móló, bár a csónakok a parthoz voltak kikötve.
- Na és tervez feljebb lépni? Úgy értem, nem a fickó helyére, hanem... függetlenül tőle, mondjuk az FBI-hoz? - érdeklődöm, és mivel, hogy nagyon nincs más merre járni már erre, így jobb híján vagy leülünk az egyikre tó közeli padra vagy kisétálunk a móló széléig. Ha nem volna itt és volna rajtam fürdő nadrág, biztos bele is vetném magam. Kellemes meleg van, de azért jót lehetne csobbanni. Ehh, na majd este...
- Este lesz egy ilyen tábor helyi megnyitó parti a gyülekező épületben és azon kívül is. Gondolom korlátlan pia fogyasztás és egy kis löket a kezdéshez, hogy kicsit összeismerkedjen mindenki. Maga is eljön? - kérdem megemelt szemöldökkel, kíváncsian. Nem nézem ki belőle, de mint, hogy
azt, hogy ide eljött volna, ki tudja, mire rá nem veszik még. - Nem vagyok oda az ilyen bulikért, de nem is vonom ki magam, szóval én azért megjelenek néhány órára. Szükség is van rá, mert nem sokan jöttünk az őrsről és hát... ha tényleg csapatban kell dolgozni... el kél egy-két jó barát, akikkel tudom, hogy együtt tudok dolgozni... - nevetem el magam zavartan.

öltözék: x zene: no new friends helyszín: Camp Stillwater

New friend?

Amit láttam, hogy jobbára jobban élvezi egy személyes társaságom, mint a bentiekét. Nem is nagyon tűnt társaságkedvelőnek, mert láthatóan csak Roman provokálása végett kelt fel a helyéről. Igen, én már akkor kiszúrtam őt. Kíváncsi voltam hajlandó e velem szóba állni, noha nem ismer, ellenben én őt. Azt hallottam, hogy elég nárcisztikus, ezt pedig igen hamar meg is erősítette, de azért... nem olyan reménytelen, mint azt sokan állítják. Vagy csak megváltozott kicsit a "baleset" óta.
- Na de az még is csak más, mintha útnak is indulnak bizonyos nyomok után, semmint, hogy tabletről dirigáljon. Legalább is én szeretek jórészt ott lenni. Amihez kicsit is értek, szeretem személyesen figyelni, ellenőrizni. Elvégre több szem többet lát. Ezért sem szeretek egyedül dolgozni. Csak a mai napig tartó lelkesedésem miatt, sokszor cserélődnek a kijelölt társaim. Pedig egyáltalán nem vagyok munkamániás. - nevetek zavartan, ezt előre leszögezve. Teszem, amit tennem kell, de élek is mellette.
- Ugyan... ne már... Ha ennyire kivonja magát, azt észre fogják venni, és mivel, hogy ez itt a csapatépítésről szól, lehet erőszakoskodni fognak. Ha még inkább kivonja magát, az pedig feszültséget okozhat. Szerintem próbáljon meg lazítani. Így legalább többen érdeklődnek majd maga után... Ki tudja, talán még Hemlockot is meglepi, ha amaz meglátja, hogy ön sem csak a munka körül forog. - vonok vállat, egy fajta ajánlatot, ötletet adva neki, de persze nem kötelező megfogadni. Csupán arra próbálok rávilágítani, hogy lehetnek itt még olyanok, akiket érdekelhet, de ha visszavonul, kivonja magát ezekből a programokból, esélyt sem ad nekik a megismerésre. Azt viszont feltűnt, hogy a nyomozását illetően igen gyors lezárásra került sor a részéről. Biztosra veszem, hogy mellé fogtam valamivel. Pedig csak a véleményem mondtam el, semmi konkrétat. Hát már ezt sem szabad? Ami viszont az FBI-ost illette, teljes volt az egyetértés.
- Igen, igen. Sajnálatos, hogy ezt nem idejében vették észre és orvosolták. Lehet kevésbé volna ennyire szenilis most. És örülhet, hogy még csak ennyivel bűntették. - csóválom fejem, mert azért az FBI nem semmi szakma, és ott súlyosabb is a büntetés, ha törvényt vagy szabályt szegnek. Ugyanakkor újabb meglepetés ért - noha ennek jelét nem mutattam -, mikor rávilágított, hogy a társa nem csak a nyomozásokban társa. Nem azért, mert férfi, hanem, mert alapvetően őt egy magányos, mindenki által került embernek tartottam. Oké, hát ez így újabb kérdéseket vet fel. Mindenesetre bólogatok néhányat.
- Ja, én se. Nyomozóként pedig meg van azaz előnyöm, hogy tudásom még a randikon is hasznosítsam. Apró részletek, amik árulkodóak lehetnek. Könnyebb kiszűrni a selejtet. - bármilyen csúnyán is hangzik, és nem is úgy értem, hogy, akire most célzok, az teljesen felesleges a világon, csak, hogy a kirakós darabkáink nem egyből valóak.
- Még eszébe sem jutott? - csodálkozom, ahogy elérjük az egyik padot és én is leülök mellé. Pedig elég szorgalmas és törekvő fickónak tűnik. De nem ragadok le rajta, csak némi hízelgés szempontjából dobtam be a témát. Másként sült el, ennyi.
- Jah, megértem... - bólogatok egyetértően. - Bár azt én nem igazán nevezném együtt töltött időnek, ahol csak áll, mint egy kiállított darab. Ráadásul lehet azt fogják hinni, hogy pusztán fél megjelenni. Roman biztosan... De ahogy gondolja... - élek hasonlatával elmosolyodva, de végére megadóan beletörődve felemelem kezeim. - De az tény, hogy rövidke ismeretségünk alatt, én is azt gondolom, hogy Hemlock nem veti meg az italt. - ingatom kicsit fejem a gondolatra. Vagy inkább tényre. - De ugye nem fél tőle...? Vagy azt gondolja akkor is megkeresné magát is belekötne? Nem olyan vészes pasas, bár annyira nem ismerem. De azért róla is hallani ezt azt... jót és rosszat is... meg pletykákat, hogy került a rendőrségre. - forgatom szemeim, mert aztán valószínűleg ennek fele sem igaz. Mindenesetre nem áll szándékomban feltartani, így a kellemes és sok mindenre kiterjedő beszélgetést követően, főleg, mert lassan beesteledik, még lesz egy laza vacsora, aztán jön a "megnyitó" esti parti. Én azért ott szeretnék lenni legalább a feléig, aztán utána úgy is eldől, de azt pedig nem ilyen sportosabb jellegű ruhában tenném, hanem akkor már kapnék magamra valami inget. Elvégre csapatépítő tréningen vagyunk és barátokat kell szerezni, ha jó csapatot akarok.
Killian a sétánk alatt tájékozódott a programok nagy részéről és a partiról, amire meglehet ő szívesen elment volna, de mivel tudta, hogy Horatio nincs oda ezekért, hisz a karácsonyi bulira is napokig kellett könyörögnie, így nem is erőlteti, sőt, fel sem hozza visszatértekor a dolgot. Inkább annak lehetőségével él - ki tudja milyen oknál fogva - hogy kettesben sétáljanak egyet a környéken. Arra Horatio csak nem mondana nemet.

öltözék: x zene: no new friends helyszín: Camp Stillwater

Not a good idea.

Már vártam, hogy visszatérjen és még mielőtt önmagától kezdene ellenkezni, én előadom neki a mentő övet szolgáló esti sétát, amivel végülis még sem vonja ki magát teljesen a dologból, de mégsem kell elviselnie a tömeget. Hát ehhez képest... esélyem sem volt felhozni a dolgot. Megjött és konkrétan tárgyra sem térve elkezdett öltözni. Hosszas másodpercekig figyeltem, ahogy készülődik, s jól láthatóan nem a mit sem sejtő esti sétához. Értetlenkedve pillogtam rá, de ezek után égett volna a képem felhozni a dolgot. Miért érzem, hogy az a fickó mondhatott neki valamit? Meg sem mertem jegyezni, hogy a buliban biztos ott lesz Roman is. Meg még pár italtól biztos kellemetlenebb személy. Persze... örülnöm kéne, hogy beleveti magát a "barátkozásba", de őt ismerve, biztos más jár a fejében és a többieket ismerve, okozhatnak neki kellemetlen pillanatokat. A végén meg majd én leszek a hibás, mert miért hagytam... Mégsem szóltam, és lebeszélni sem akartam. Mély levegő Killian, Horatio nagyfiú, és ha ez nem volna elég, ott leszel vele te is.
Szóval átöltöztünk, én legalább is biztos és elmentünk a néhány házzal odébb lévő partira, ami már nagyban ment, és ezt hallottuk is a házból, hiszen bömbölt a parti zene. Nem csak az étkezdében ment a buli, bár érthető módon ott voltak az italok, ételek, de kint is lehetett csacsogni, táncolni és egy helyen még tábortűz is volt, ahol a táncra kevésbé fogékonyak ültek és ittak. Alapvetően nem nézett ki rosszul, sőt, egész jó hangulatot csinált a sok idegen közt, de azért... továbbra is aggódtam Horatio miatt, aki viszont úgy tűnt nagyon is tudta mit csinál. Na pont ettől féltem még inkább.
Oké, buli, nyilván fontos a megjelenés, de azon még én is meglepődtem, mikor sört láttam a kezében. Nem szóltam érte, sőt, talán jobb is ha kicsit ellazul, így én megmaradtam a gyümölcsös italoknál, és kevésbé erős italoknál, mert ma végig nekem kell majd rá figyelnem. Amúgy meg... aranyos volt, ahogy a sört kortyolgatva ott ült mellettem, mint egy félénk, de bátor fiút játszó kis alsós, aki inkább nem ment a felsős táncosok közé. Aztán jött a második üveg...
Mikor megjelent előttünk az egyik nyomozó, aki nem csak csodálkozva nézte Horatiot sörrel a kezében, de meg is merte szólítani, azt hittem rossz néven veszi a kis csipkelődést. De nem. Még nevetett is. Oké, talán tényleg túl izgultam... Ezt hittem, amíg nem válaszolt másodjára.
- Jól van, Sherlock. - mosolygom zavartan lábára simítva kezem az asztal alatt, mert élvezem én, hogy ilyen bújós kis cicává vált, csak hogy közben vagy épp egy üveg sör lötyög a kezében, vagy egy pohár bor. - Szerintem mára bőven eleget ittál, hogy holnapig ne is légy szomjas... - jegyzem meg neki halkan, de hallhatóan a zene miatt. Nehéz volt diszkrét maradni, mivel sokan, akik még józanok voltak minket figyeltek. Főleg Horatiot és az egyre lazább viselkedését. Egy idő után viszont enyhén szólva is kényelmetlen volt, ahogy viselkedett. Hát még mikor Romant is kiszúrta és bevonta a hülyeségeibe. Hemlock épp néhány hasonszőrűvel ittak, valami egészen mást, vélhetően erősebbet, mint, amit Horatio, de még így is józanabbak voltak. Nem is vette magára, sőt mikor odanéztem is feltűnt, hogy talán ők is egy ideje már Horatiot nézik.
- Le vagy maradva, kutyuska! Én már nem randizok... - mutatott pohárral a kezében gyűrűs ujjára, jelezvén, hogy ő és Julian már házas, de azért vigyorgott. Cade is ott volt mellette, valamit mondott is válaszképp Horationak, miközben nevetve viszonozta a pohár emelést. Normanra néztem, majd róla az én kis részeg gazfickómra. - Rendben, mostmár tényleg ne igyál többet, drága, mert a végén még azt fogod hallucinálni, hogy egy suli buliban vagy... - markolgatom meg finoman vállát, jelzés értékűen. - Olyan másnapos leszel, hogy a hetet is végig rókázod majd, és emiatt maradsz majd le mindenről.
- De ez is csak annak ajánlott, aki bírja a piát, cicám! - nevetett fel Roman, még talán kissé tetézve is a dolgot, mert, hogy láthatóan jól szórakozott Horatio kifordultságán. És néhány pohár bor után...
- M-mi? Horatio... mit... mit csinálsz? - pillogtam rá eleinte értetlenkedve, majd totál zavarban, ahogy énekelni kezdett. Szerintem én nála is vörösebb voltam. Édes volt, és más esetben nagyon is megható és romantikus, mégha kótyagos is, dee... itt, ennyi ember közt, akik ráadásul tudják is milyen... inkább kínos. De legalább... elnyugodott. Legalább is egy időre. Átkaroltam lassúzás közben és úgy ringatóztam vele együtt. Még le is álltam volna az aggódással, annak tudatában, hogy eztán majd lelépünk, erre... mii... most tényleg ide hívta Romant? Aggodalmas, értetlenkedő arckifejezéssel néztem a fickó felé, aki végignyalva saját alsó ajkán, mint, akinek egészen más járna az eszében, kezében egy üveg tequilaval szépen oda is jött hozzánk. Úriemberesen, csupán tekintetemmel szórtam felé szikrákat, hogy fél méteren belül meg se közelítsen minket, mert lehet, hogy nem vagyok egy erőszakos ember, de nem állok jót magamért, ha most bántani kezdi Horatiot. Már pedig miért ne tenné...? Eleinte tartotta is a távolságot, bár erőteljes farkasszemezésbe kellett vele kezdenem, de amint enyhült Horatio szorítása, mintha csak kiszúrta volna, elkapta hátulról, megmarkolta felsőjét és finoman kirántotta a kezeimből, át magához. Egyik kezével át is karolta a hasánál, másikkal pedig az üveget emelte meg és nyomta Horatio szájához, megbillentve, és így megpróbálkozva megitatni vele.
- Csak a csípő mozgást fogadom el táncként... Aki jár kondizni, tudja, hogy kell mozgatni a hátsóját... - mosolyogta, és mivel közben engem nézett - hiszen Horatio háttal volt neki - nem tudtam eldönteni, hogy most valamiért engem akar bosszantani, vagy mindkettőnkkel. - Nyugiii... amíg ilyen helyesen viselkedik nem fogom agyonverni... Úgy leitatom pár perc alatt, hogy bealszik és viheted is innen, ne rontsa itt a nagyok partiját... - "vígasztalt" vagy tudom is én, s bár rossz szándékot éreztem mind e mögött, az mondjuk talán jó egérút, ha ájultra issza magát.
- Ne parázz, vigyázok rá. - lépett mellém Cade mosolyogva, vállon veregetve. Na már most lehet hülye vagyok, de mintha finoman arra céloznának, hogy hagyjam itt Horatiot. Ami ugye nem működik. - Hadd tombolja ki magát... Holnapra úgyse fog rá emlékezni. Hemlock meg elég gyakorlatias piásnak tűnik, biztos tudja, hogy üsse ki hamar. Várj kint egy 10 percet, szívj el egy cigit, és kivisszük neked, mikor már alszik... - bíztatott Cade, de valahogy nehéz volt hinni nekik. Most nem azért... de miért akar mindig lekoptatni Horatioról?
- Hallod, kutyus. A gazdi aggódik érted, nem mer egyedül hagyni velünk. Mond meg neki, hogy nincs mitől félnie. - nevette Roman Horatio fülébe, miután elvette ajkaitól az üveget. Már ha addig is ivott és nem tolta el előtte.

öltözék: x zene: I Like It helyszín: Camp Stillwater

Not a good idea.

Az elején éreztem már, hogy nem lesz ez olyan jó ötlet. Az első sörös üveg teljes kiürítése is meglepett, de mikor tovább fokozta újabb és más italokkal, akkor kezdtem igazán aggódni. Ha csak csendben szürcsölgetett volna, nem lett volna gond, esetleg, ha el-el hint egy kis hülyeséget, de kezdtek elfajulni a dolgok. Roman beavatása pedig a lehető legrosszabb ötlet volt. Ő láthatóan jobban bírta az italt, mint az eddig ivászatban szűz Horatio, de élvezte is, hogy pimaszkodhat, sőt, még adta is alá a lovat. Nem mondom elfogott egy kis féltékenység, noha tudtam, józanul Horatio Roman közelébe sem menne. Igaz, az is elgondolkodtató, hogy így, kevésbé kontroll alatt miért teszi. Ilyenkor ugyanis általában olyasmiket teszünk vagy mondunk, amiket alapvetően nem mernénk. Mindenesetre kellemetlen volt nézni, ahogy odacsődülve még hozzá is simult Hemlock.
- Heh, ebből is látszik, hogy te még egy félős kis gyerek vagy, Sicnlair. Én legalább megmertem tenni ezt a lépést. Te meg még csak az ivást is most kezded... - piszkálódott, amit én már rosszalló pillantásokkal és csípőre tett kezekkel reagáltam le. Nem voltam tőlük egy méterre sem, szóval bármikor közéjük léphetek, de azért nem akartam én lenni az ünnep rontó. Cade is jól szórakozott láthatóan, de azért éreztem felőle is, hogy ő sem akarna átlépni határokat, azzal, hogy hagyja újdonsült barátját veszni hagyni egy dugódani mellett. Még is hiába biztosított róla, hogy nem lesz baj, nem szívesen bíznám másra ezt a lökött fickót. Ráadásul Roman még tovább itatta is, ami köztudott nem egy jó opció, pláne, ha keveri az italokat. Száj húzva figyeltem, ahogy legalább elhajol az üvegtől Horatio néhány korty után. Roman felnevetett Horatio kérdésén, és izmának fogdosásán, amit még a poén kedvéért még be is feszített.
- Elismerem, ha a hátsód a farkamnak préselve riszálod. Abból eltudom dönteni, hogy milyen sokat gyúrsz vagy sem... - simította egyik kezét hasáról ágyéka környékére és nyomta hátrébb, hogyha önkéntesen nem, akkor majd ő megoldja. És ezen a ponton léptem én is közbe.
- Na jó, elég! - kaptam el Horatio üres karját és próbáltam közben lehámozni Roman kezét róla. - Engedd el, ez már nem poén... - morgolódtam kissé idegesen, mert sokan voltunk, de jobbára csak nézőink akadtak. Nem vagyok már Horatio orvosa, de a párja vagyok, és orvosként tudom, hogy meg kell óvnom az ilyen szituációktól. Nem tudom, hogy végül nekem sikerült e kiszabadítanom, vagy Horatio élt a lehetőséggel, hogy lefeszítettem róla Roman perverz mancsát, de végül legalább tőle távolabb tudhattam. Erre nekiállt vedelni...
- Mit művelsz? Megőrültél? Épp eleget ittál... Horatio... elég...
- Hajrá, csibém, mutasd meg milyen nagyfiúnak látszódhatnál! - nevetett Roman, nem zavartatva magát, hogy neki így nem jut már az üvegből.
- Oké, talán tényleg kint kéne folytatnunk... - jegyezte meg kínosságból tarkóját vakarászva Cade. Én voltam nyilván az első, akinek szemet szúrt, hogy a józanság elvesztésén túl is akadtak problémák Horatioval, így elvéve tőle az üveget és lerakva egy közeli asztalra kezdtem el nézni, hogy mi baja. Őszintén szólva, mégha egyértelmű is volt, hogy allergiás tünetei vannak, nem gondoltam volna, hogy pont az alkoholtól.
- Jól vagy? - kérdezte Cade is kissé aggodalmasan, közelebb lépve, pedig egyértelműen nem volt jól. Akkor már Roman is alább hagyott a hülyeségekkel és ő is odalépett, hogy lássa mi van vele. És lassan mindenki elbizonytalanodva figyelte az eseményeket.
- Orvos kell! - szólaltam meg hangosabban, miközben átpakolva vállam felett Horatio egyik karját, sietősen igyekeztem vele ki a szabad ég alá. Nem lesz jobban, de kevésbé füstös és fojtogató a levegő, plusz nincsenek körülötte több százan. Cade el is rohant orvosért, Roman pedig jött utánunk és figyelte, ahogy leültetem egy padra Horatiot.
- Mi baja van? - kérdezte kissé értetlenkedve, ahogy figyelte a fokozatosan rosszabbodó tüneteket.
- Allergiás reakció... - pihegtem aggódóan, ahogy hátra simítottam párszor Horatio haját, és igyekeztem észnél tartani és figyelni életjeleit, míg kiér az orvos.
- Az gáz... Biztos evett valamit, nem? - kérdezte, de őszintén alig bírtam figyelni még rá is. Fejem ráztam rá, bár nem voltam benne biztos hirtelen, hogy egyáltalán evett e bármit is vagy sem. - Szerintem nem nyúlt a kajához...
- Akkor az alkohol lesz. - bökte ki az egyetlen igazán értelmes választ, azóta, hogy itt van. Kissé félve pillantottam fel rá. - Az alkoholtól?
- Volt egy vendégünk a bárban, akinek szintén ilyenje volt. A mentősök mondták, hogy a piától. Csóri majdnem meghalt... - mesélte el röviden és tömören... mi várható Horatiora.
- Bazd meg Roman! - mordultam rá, mert nem, ez most nem segített. - Orvost! - kiáltottam, de akkor felnézve láttam, hogy már jön Cade és egy orvos pólóban lévő fickó.
Egészen addig, amíg át nem vittük a gyengélkedőre és nem kapta meg az injekciót nem tudtam megnyugodni. De onnantól a buli is behalt és inkább mindenki visszavonult a házába. Cade és Roman velem együtt eleinte az gyengélkedőn voltunk, mindketten felelősnek érezték magukat és még Roman se volt akkora érzéketlen mamlasz, hogy ezt csak úgy félvállról vegye, de miután az orvos közölte, hogy rendbe jön Horatio, csak hagyjuk pihenni, átvittük a mi faházunkba és ott vigyáztunk rá. Mégha nem is Horatiotól - lévén, hogy ő addigra biztos nem volt magánál - Roman is bocsánatot kért, hogy még tukmálta is az italt belé, Cade pedig sajnálta, hogy ennyire félvállról vette a dolgot. Persze most már mindegy, és nem haragszom rájuk, hiszen valószínűleg az első üveg sör is elindította már a bajt. Senki sem hibás, és egy kicsit mégis mindenki. Leginkább magamat okoltam, hogy hagytam idáig fajulni a dolgokat. Roman végül hajnalban magunkra hagyott, mondván, hogy ledől most már. Cade pedig addig is olyasmikkel próbált "szórakoztatni", mint amikkel korábban Horatiot is. Nem elismerésekkel, mint inkább az együtt sikeresen megoldott ügyeink népszerűségével. Nem szokásom, és nem is vagyok igazán füstös típus, de még a hajnali órákban nekem is ki kellett mennem egyet cigizni, mert valahogy le kellett vezetnem a feszkót, ami történt, mielőtt Horatio magához tér, hiszen neki lesz szüksége inkább a pátyolgatásra. Cade addig vigyázott rá.
Csak hogy a huzamosabb cigi szünet után sem tértem vissza a házba. Kora reggel, néhány órára még Cade is beszunyált a székben, míg vigyázott az én kis plüssmackómra. Roman kopogás nélküli belépése riasztotta fel, hogy elsőként érdeklődjön Horatio felől.
- Nah? - bólintott az ágy felé Hemlock, miközben Cadere nézett, aki álmosan törölgette szemeit.
- Alszik. A gyógyszer és az alkohol is alaposan kiütötte... - felelte ásítva, majd nyújtózva egyet. - Hány óra? Killian még mindig kint dohányzik...? - kérdezte, mert most már örült volna, ha ő is ledőlhetne egyet aludni. Roman értetlenkedve vonta össze szemöldökeit.
- Reggel 7. És nem, már akkor sem volt itt, mikor jöttem. - felelte Hemlock. - Mikor ment cigizni?
- Még 3-4 fele... - jegyezte meg lassan ébredő megvilágosodással és aggodalommal Cade. Neki is fura volt és Romannak is.
- Talán csak elbóbiskolt valahol... - találgatott Roman, de ő sem volt biztos benne, el is tekintett Horatio felé. - Mindenesetre körbenézek, dee... neki ne szólj. Még a végén pánikba esik és esténként bepisil majd... - poénkodta el, bár egyikük sem nevetett. Roman végül be se ment a házba, hanem elment megkeresni. Cade pedig izgulhatott mit mondjon miért ő van ott és hol vagyok. Ráadásul gőze sincs róla, hogyha Horatio felébred, mit kezdjen az egész helyzettel.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

A nagy zűrzavar és a fulladozások közepette már nem nagyon voltam tudatában mikor-mi történt körülöttem, utána pedig álomba zuhantam és már annyira sem tudtam semmiről, mint előtte. A gyógyszerek teljesen kiütöttek, amire az alkohol csak rátett egy lapáttal, így mit sem tudtam róla, hogy hányan izgulnak értem, köztük Roman is, akinek bűntudata volt miattam, a történtek miatt. Arról sem tudtam, hogy Killian eltűnt. Mégis mi történt? Hogy fajulhatott idáig egy egyszerű kis táborozás? És ki a felelős érte?
Olybá tűnt senki sincs a helyzet magaslatán és én sem tudok mit tenni, hiszen nem vagyok magamnál, pedig talán én még jelen állapotomban is a topon lennék, ha magamhoz tudnék térni és megtalálhatnám Killiant.
Szerencsére volt valaki, aki még a távolból is őrangyalként figyelte az eseményeket. Persze csak lazán, két sör között néha belenézett a GPS-be, vagy belehallgatott a poloskába és így szúrt neki szemet, hogy valami elképesztően nem stimmel a táborban. Több "tragikus" részlet is a fülébe jutott, többek közt, hogy Horatio majdnem meghalt és, hogy Killian eltűnt.
Első reakciója az volt, hogy hál istennek nem az Ő jelenléte indította el a tragédiákat, szóval néha Roman magától is be tudja vonzani a bajt, nem kellenek ehhez az ő fekete felhői. A második reakciója az volt, hogy jobb ha ezt a helyzetet nem hagyja rájuk. Nem, mintha nem bízna Romanben, vagy Horatioban, vagy bárkiben, aki ott tartózkodik, de úgy érezte saját kezébe kellene vennie az irányítást, mielőtt még nagyobb bajba keverednek, vagy még több hülyeséget csinálnak.
Igaz, nem Julian volt a garancia arra, hogy varázsütésre minden gond megoldódik, de abból kiindulva, amit Shane és Cale-el művelt le, jobb, ha vigyáz rá és Horatiora. Persze Romannek nem beszélt róla, hogy tudja mi volt, készségesen úgy tett, mintha bevenné Roman kamu meséjét a sérülésekre, meg minden, de attól még ő mindenről tudott.
Most már csak arra volt szükség, hogy kitaláljon valami profi, hihető hazugságot arra, hogy mit keres ott velük, így első dolga volt megkeresni Julie-t.
- Szia. Szükségem lenne a segítségedre egy akcióhoz - kezdte és tudta, ezzel el is húzta a mézes madzagot. - Emlékszel, amikor apád azt mondta elmegy táborozni pár hekussal? Képzeld, Horatio majdnem belehalt, mikor allergiás reakciója lett az alkoholtól, aztán a párja, tudod a profilozó nyomtalanul eltűnt. Csak cigizni ment ki, de már órák óta eltűnt. Valami nekem nagyon nem stimmel ott és oda kéne mennünk. Valami van ott, ami nekem nem tetszik és szeretnék ott lenni segíteni előkeríteni Killiant és rájönni ki és mit tett vele, na meg ügyelni rá, hogy Roman ne csináljon túl nagy ostobaságot.
Szóval... játsszuk el, hogy te minden áron el akartál menni megnézni őt és az ott összegyűlt zsarukat és hát persze nekem is nagyon hiányzik, mégis csak a férjem, aztán ott leragadunk nyomozni.

---

Mindeközben én magamhoz tértem, pillantásaim pedig Cadere vetettem.
- Te jó ég, de rosszul érzem magam - motyogtam, de legalább már nem fulladtam, ellenben még mindig úgy éreztem, mintha a torkom meg lenne püffedve és fájt a fejem is, meg kicsit kába is voltam. - Killian? Roman? - kérdeztem, mikor tudatosult bennem, hogy csak Cade és én vagyunk.
Felnyomtam magam az ágyban, majd kitámasztottam a hátam az ágytámlával és úgy figyeltem Cade-t. Homályosan, de emlékeztem az eseményekre és pont ez zavart a legjobban. Mit műveltem? Égett is az arcom rendesen, amíg egy Jeep hangját meg nem hallottam a parkoló felől. Egy Willy típusú Jeep Wrangler, amit Julian vezetett. Nemrég, az esküvő után vette a Lexus mellé.
A terepjáró hangja elcsendesült, aztán jött is a szerepjáték.
- Öcsém, ennyi rendőrt egy helyen még a legdurvább gyilkossági helyszíneken sem látni - mosolyogtam. - Na merre lehet az a jó madár? - megnézhetném a GPS-en, de nem tettem. Max, majd ha senki nem figyel és nem botlunk bele itt sem.
- Hé, szívem, merre vagy? - kérdezte hangosan, én pedig felkaptam a fülem a hangra. - Ez a professzor? - pillantottam az ajtó felé. - Mit keres itt Roman férje?

I. Reconnaissance

Eleinte tényleg vicces volt az egész, és igen, ha nem lett volna ott Grimwald lehet, hogy olyasmit tettem volna, aminél aztán örülhettem, ha Horatio nem is emlékszik rá, más meg nem jön rá. Nehéz leszokni olyasmikről, amik évekig részei voltak életemnek. Az alkoholról sem mondtam le, és a drogokkal is akadnak még problémái, bár csak az altató jellegűekkel. De a szex... az már keményebb dió. Persze mikor a hülyéje rosszul lett, egyből szántam bántam még a fantáziálgatást is, mégha tudtam is, hogy igazából közöm sem volt a rosszullétéhez. Azért kinyiratni én sem akarnám, mégha én magam néha megtudnám fojtani egy kanál vízben is akár. Szerencsére nem történt tragédia. Legalábbis vele nem.
Másnap reggel viszont érezhetően gyászosabb volt a hangulat. Nem, nem azért mert bárki is meghalt volna, de őszintén szólva mindenkit bántott egy kicsit, hogy milyen jól szórakoztak Horation, miközben majdnem elpatkolt. Szóval egyenlőre nem terveztek programokat, hanem hagyták, hogy mindenki kicsit kijózanodjon és Horatio is rendbe jöjjön. Cade Killiannel maradt aznap éjszaka, együtt őrködtek az alvó felett, de mire másnap reggel visszaértem Killiannek hűlt helye. Ha csak egy óráról lett volna szó, azt mondanám elment hugyozni, esetleg kajáért, de több óra esett ki, és őszintén szólva, míg átsétáltam a házak közt enyémtől az övékéig, nem láttam semerre. Nem akartam elkiabálni, mert alapvetően csak akkor üt be a szar, ha Juliannel együtt vagyunk, de azért elég rossz érzésem volt. Aztán meghallottam a hangját...
- Mi a szar...? - fordultam Juju hangjának irányába.

Valamivel korábban...
Bár Juliet felvették az egyetemre és az iskolai kerülések ellenére igen jól tanult, valójában nagyon is unta a banánt. Az anyjával továbbra sem tartotta a kapcsolatot, sőt, kifejezetten halottnak tekintette, miután csőbe húzott az esküvő után, mivel, hogy rajta kívül egyik gyerek sem maradt velünk. Viszont ahogy idősödött és betöltötte a 18-at, már ő sem egy túl sokat álmodozó, tetőkön ugrabugráló kislány maradt. Julianhez hasonlóan, csak igyekezvén titokban csinálni - aztán ki tudja Juju tudott e róla - magánnyomozásokba kezdett, kevésbé komolyabb, de érdekes ügyeket oldott meg, mert a suliban nem látott kihívást, ezek pedig még pénzt is hoztak a számára. Örült is a fejének, mikor Julian felkereste.
- Ki a tököm az a Horatio? - húzta el száját kissé flegma stílusban hozzá állva ehhez a részlethez. Még kisebb volt, mikor találkozott Horatioval, ráadásul mivel nem sok dolguk akadt egymással, nem nagyon maradt meg benne az arca. Sokszor volt a rendőrségen, sokszor hallgatták ki. Másesetben biztos hozzá is tette volna, hogy szerinte ne avatkozzanak bele a rendőrök dolgaiba, de mivel ezúton én is veszélyben lehetek, így nem volt mese.
- Szerinted befogja venni? - nézett el az éppen vezető Julian felé, miközben szívbaj nélkül feltette a lábait a műszerfalra.
- Lehet én vagyok túl pesszimista, de szerintem ti ketten okozzátok majd ott a világvégét... - sóhajtja fejét csóválva, míg végül oda nem értek.

Eközben a táborban...
Csóri Cade izgult, hogy adja majd elő, hogy mindenki eltűnt, ő meg itt maradt, de Horatio kissé másnapos látványa azért megmosolyogtatta kicsit.
- Életemben nem gondoltam volna, hogy létezik férfi, aki nem ivott alkoholt 18 éve előtt... - csóválta fejét kissé megrökönyödve, lévén, hogyha Horatio már akkor boros hordóba dugta volna fejét, előbb kiderül a probléma, és nem történt volna majdnem tragédia.
- Hozzak valami folyadékot? - bökött hátra hüvelyk ujjával a kijárat felé, mintha meg se hallotta volna a kérdést. Romant még kimagyarázta volna, de az idővel kiderült volna, hogy hazudott Killianről. Szerencséjükre - mert az enyémre biztos nem - épp akkor parkolt le Juju és Julie.
- Ki? - pillantott ő is az ajtó irányába, míg választ nem kapott. Addigra én is visszatértem a rövid kis körutamból, némi információval és nem kis meglepettséggel, hogy itt vannak. Mi a faszt keresnek itt? És hogy találtak el ide? És Julie?! Ahj, biztos bajban vagyok... Pedig tuti mindent elsimítottam. Liam lelkére kötöttem, hogy ne keressen, ha nem muszáj, Caleről azóta nem hallottam, hogy a cirkuszban balhéztunk és kétlem, hogy itt árulkodott valaki...
- Baby! - léptem oda, hogy megöleljem. Nem engedtem el ezután sem teljesen, vállait még mindig fogva hajoltam el, hogy ránézhessek.
- Mi történt? Miért vagytok itt? Még csak egy napja vagyok itt, nehogy már is hiányoztam... - viccelődöm velük, és igyekszem nem mutatni, hogy most éppenséggel van itt is elég baj, nem kell, hogy még a szokásos módon rontsunk is rajta.
- Nem is lehetnétek itt... Menjetek haza, mert csak beégettek... - poénkodtam kicsit, mintha az anyukám volna és a nyakamra járna még a kirándulás alatt is. Közben megjelent egy kolléga is aggodalmas fejjel és egy kis jegyzet füzettel, mit sem törődve, hogy a két itt lévő nem is a táborhoz tartozik.
- Hemlock, hallod? Most beszéltem Peterrel. Ő se találja Jacket. Az itt lévők majdhogy nem a fele tűnt el reggel óta. Rick, Jack, Katie, John, Brad, Ronald, Vera, Lucas, Mary, Susan, Ronald, George és reggel óta Dave és Parker sincs meg. Hogy a faszba tűnhettek elennyien röpke pár óra alatt? Néhányunk arról beszél, hogy le kéne lépni. A többiek szerint meg ez is csak valami nyomozós játék része... Van, aki azt állítja, hogy Horatio volt az elterelő hadművelet, de szerintem az a szerencsétlen sem tud semmit. Miért ment volna bele, hogy Grimwaldot elvigyék mellőle...? - húzta száját. - Én is azt mondom, hogy lépjünk le... kamerák sincsenek, és lehet valami kurva vadállat zabálja az embereket... Nekem családom van ember. - tárta szét karjait morcosan, de láthatóan ő is megrémült.
- Jól van... - sóhajtom halántékom masszírozva, egyenlőre csak arra reagálva, hogy baszott sokan eltűntek. Jó pár rendőr és nyomozó is. - Akkor... nem tudom... szóljunk Sinclairnek? Ő ért az ilyenekhez vagy nem? - kérdem, mert részemről fingom sincs mit kéne csinálni, és most, hogy Julianék is itt vannak, miattuk is aggódhatok.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

Mielőtt még elindultunk, mindenbe beavattam Juliet, noha én sem voltam teljesen biztos benne, hogy Roman be fogja venni a süketelést, lehet sejteni fogja, hogy itt bizony valami van a háttérben, de nem hagyhattam, hogy egyedül eredjen Killian után és őszintén szólva Horatiot sem akartam rá bízni. Még ha Cade ott is van, nem hittem, hogy túl sok hasznát fogják venni, mert a meghallgatott felvételek alapján elég gyenge jellemnek tűnt, ráadásul Horatio és Roman is elég kemény jellemek hozzá képest.
Még ha Horatio néha megalkuvónak is tűnik, makacs és önfejű, aki nem hagyja magát túlzottan irányítani. Még ha Cade teszi is neki a szépet, hogy kenyérre kenje, a felügyelő akkor is irányító szerepre fog törni, ahogy Roman is vezető szerepet akar majd betölteni.
Ráadásul Roman nem is nyomozó, csak egy fánkfaló kókler... nem akarom leírni, mert megvan a magához való esze, de na. Horatio meg egymaga, Killian nélkül lehet elég elveszett lesz, még ha vannak is mellette partnerek, akik támogatják, a stressz, az aggódás, az önvádolás nem fogják hagyni, hogy normálisan szuperáljon. Kell valaki, aki fogja őket és érdemi nyomozásba kezd és vezeti őket. Ez lennék én.
Bár nem tűnt nagy dolognak, nagy ügynek, nekem mégis rossz előérzetem volt. Olyan, ami akkor szokott eluralkodni rajtam, amikor tudom, érzem, hogy valami elképesztően nagy zűr van készülőben. Eddig ezek a rossz érzések még mindig beigazolódtak és tudtam, ott a helyem nekem is.
- Ugyan, Julie... - nevettem. - Csak Killian tűnt el. Szó sincs még gyilkosságokról, halottakról és nem a fél tábornak veszett nyoma. Odamegyünk, pár óra alatt a végére járunk az eseményeknek és mintha mi sem történt volna, hazamegyünk - hittem én, feleltem könnyedén, majd megérkeztünk és Roman keresésére indultunk, akit hamar meg is találtunk.
Most elég hétköznapiasan öltöztem, bár kissé slamposan, noha azt már megszokhatta tőlem a nagyérdemű. Ritkán csípem ki magam. Egy ezer éves farmert vettem fel, melyben imitt-amott ott volt a kimoshatatlan homok folt, melyek az évek során fogták meg. Egy négyzetrácsos ing, amire felvettem egy gyűrött sport zakót, a lábaimra pedig túrabakancsot húztam. Nem éreztem szükségét egy jó fajta öltönynek, mégis csak az erdőbe, egy táborba jöttem. A terepet néhol amúgy is csak a Jeep bírta, a Lexus lehet elakadt volna idefelé jövet. A bakancsot is jól tettem, hogy felvettem és nem az egyetemen viselt cipőmben jöttem. Most lehet nap végére itt tönkremenne.
- Ugyan már, ne mondj ilyet - mosolyogtam és visszaöleltem. - Nem akarunk itt éjszakázni - á, dehogy - hamarosan megyünk is - minden bizonnyal, - csak Julie szerette volna megnézni az itteni nyomozókat, meg téged, nameg a nagymenő nyomozókat is és kíváncsi volt milyen programok vannak. Tudod milyen, amikor nyaggat - takaróztam Julieval. - És nekem is hiányoztál, meg úgy voltam vele, ha már ide jövünk, talán itt vannak Sinclairék és köszönök nekik is. Gondoltam kicsit időzünk itt és távozunk is...
A gondok és a rossz érzések akkor erősödtek fel, amikor megjelent a nyomozó és közölte a rosszabbnál rosszabb híreket. Elsőnek csak meglepetten pillantottam rájuk, főleg Romanre, majd a rakatnyi név hallatán a szemeim egyre inkább a magasba szöktek és egyre inkább ráncoltam a homlokom és kezdtem lélekben igazat adni Julienak, amikor a kocsiban a világvégéről beszélt. Sóhajtottam is egy gondterheltet, majd rágyújtottam és megkínáltam Romant is.
- Ennyi embert még a szektások sem rabolnak el, hogy megnyissák vele a másvilág kapuját a Pokol Isteneinek - jegyeztem meg. - Vadállat, itt? - pillantottam a nyomozó felé hitetlenül, hiszen ez képtelen ötlet volt. Long Island ezen részén maximum a róka a legveszélyesebb vadállat. Vannak farkasok is kis számban az erdő sűrűjében több kilométerre, de már nagyon rég óta tudjuk, hogy a farkas jobban fél az emberektől, mint mi tőlük. Ráadásul ennyi rendőrt egy éjszaka alatt aligha ragadtak el nyom nélkül. Ha vadállat ölte volna meg őket, már meglennének. Ha ők nem is, de a vér és szövet nyomok biztosan. Ezt a nyomozót is biztosan úgy vették fel, mint Romant.
- Ne okoljuk máris a Nagylábút, vagy a Wendigót? Julian Hemlcok professzor, New York Univesity részecskefizika tanszék. Örvendek. Kérem, tegye meg nekem azt a szívességet, hogy nem terjeszt rémhíreket - veregettem vállon, majd Romanre néztem és átkarolva félre vontam őt.
- Kérlek, mondd, hogy nem nyílt meg itt felettetek egy téridő örvény, amin át egy csápos földönkívüli hekusokat ragadott ki a mi galaxisunkból...
Látom, már az én jelenlétem sem kell, hogy történjen valami. Biztos a jegygyűrű közvetíti a fekete felhőket is - vigyorogtam egymás közt mutogatva ujjammal. Persze azért ideges voltam, még ha el is vicceltem a helyzetet. Még ha az eltűntek java csonk részeg is volt, azért nyugtalanított a tudat, hogy valaki csak úgy elrabolt egy tucat zsarut egy éjszaka leforgása alatt és nyomukat sem lelik.
- De azért nagy szerencse, hogy itt van Horatio, nem? Majd a modern idők Sherlock Holmesa megoldja ezt a rejtélyes ügyet is, mint oly sok másikat. És Watson is itt van, Lestrade? - mosolyogtam. Lestrade alatt Romant értettem.

I. Reconnaissance

Julie kétkedően fogadta Julian válaszát, pedig még csak nem is volt olyan sokszor velünk, mikor megtörtént a baj. Mondjuk, ha kiskora óta figyelte Juliant, nyilván tudja, hogy a drágával jár a sötét felhő is a feje felett. S hogy a mi családunk sem épp szent, azt hiszem örülhetünk, hogy egyikünk sem képes gyereket szülni, mert biztos, hogy mi hoznánk össze az antikrisztust.
- Ha jelentőséggel bírna a mondatodban a "csak" szó, most nem volnánk úton. Lehet, hogy apa lánya vagyok, de ötször olyan okos, mint az egész család kétszer. Engem nem tudsz átbaszni... Tancsi bá... - sandít nevelőapja felé.
Lehet, hogy a családban ő a legokosabb, de annyira még én sem vagyok hülye, hogy tudjam, valami gáz van. Mármint nem csak a táborban. Szoktam járőrözni és túlórázni is, de eddig még nem volt rá példa, hogy megjelent volna. Hát még Julieval. Még ha 5 évesen elhozta volna valamelyik másikat, el is hittem volna, hogy hiányzom nekik, de 18 évesen és olyan jellemmel, mint, ami neki van... Azt már inkább eltudom képzelni, hogy Julian jönni akart, s mivel, hogy Julie minden alkalmat megragadna, hogy vele lehessen, simán belement. Szóval akkor... valaki köpött? Vannak aggályaim, de ha most elkezdem faggatni, szerintem én kerülök nagyobb szarba, ha ő ugyanezt megteszi velem. Annyi a mázlim most, hogy Horatio alszik, és hogy nem akkor jött rá a látogathatnék, mikor éppen... nem tom... Liammel vagyok vagy mással...
- Aham... szóval a nyomozókat, meg a programok, mi? - sandítok egyértelműen kiszúrva a kamu szagot Juliera, aki bár nagyon nem erőlteti meg magát, azért laposakat pislogva bólint egyet, kettőt Julian megállapítására. De gáz, hogy mindenki tud mindent és mégis úgy teszünk, mintha mégsem. Mintha nem tudott volna a rendőrségen odaköszönni nekik... Mintha amúgy is olyan jóban lennénk... Vagy várj, mi? Odaköszönni?! Hát most inkább ne.
- Jaj hagyd csak... - legyintek kezemmel Juliannek. - A nagy nyomozó épp a másnaposságot próbálja ki hortyogni. Tegnap nagy buli volt, aztán mindenki nem nagy meglepetésére kiderült, hogy nem bírja az ivászatot. - mármint úgy semennyire. Ciki...
Így is volt elég szar a levesbe, de mikor még a kolléga is megjelent a rossz hírekkel, éreztem, hogy kezd az egész a szokásos fos tengerré válni. Én igazán még fel sem vettem a fonalat, de Julian pillanatok alatt ráharapott.
- Elég legyen... - fogom be a száját kérdése után. - Nincs baj... csak hülyéskednek, de azért, szeretném, ha inkább haza mennétek a biztonságos városba. - nézek rá száj húzva.
- Wendigót? - kérdek vissza értetlenkedve, de inkább meg sem várom a választ, hanem elhúzva kezem a szájáról intek a tagnak, hogy menjen már el, aztán Julianre nézek, mielőtt amaz odébb állna. Már most úgy csinál, mintha a saját ügye volna... nem tetszik ez nekem. Nagyon nem. - Befejezted? - szóltam rá most már kissé morcosan, aztán Juliera néztem. - Menj vissza a kocsihoz, Julian is mindjárt megy utánad. - mutatok a kocsi felé, amivel érkeztek, persze meg se mozdult a lány, csak karba tett kézzel, kérdőn nézet fel a másik apjára.
- Te meg ne is figyelj rá... - nézek az értetlenkedő rendőrre, aki nem tudja hová tenni, hogy akkor most Julian azért jött, hogy segítsen vagy mégse, de akkor meg ki a fene. - Csak egy nagyszájú tanár bácsi, akinek két napja nem lett betömve a szája. De már mennek is hazafele... - néztem vissza szikrákat küldve tekintetemmel Julian felé. Kivételesen egyáltalán nem vettem jó néven a poénkodását. Ha valami bajuk van az eltűnteknek vagy akármi, az is szar, de így még ők is veszélyben lehetnek.
- Jah... úgy hogy húzzatok haza. Most! - néztem rá morcosan, persze nem kiabálva, mert még is csak mászkáltak körülöttünk.
- Baszottul nagy szerencse, szóval rád itt már semmi szükség. Majd a kutya meg a gazdája megoldják, te meg szépen vissza tolod a segged a kurva iskolába. - markoltam rá zakójára és ingjére vállánál és kezdtem el vonszolni a kocsi felé. Érzem én, hogy a sok szarságtól megint kezd felmenni a vérnyomásom és megfogok ütni valakit...

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

Attól tartok a kelleténél több igazság és előre jelzés volt Julie szavaiban, mint az egészséges lett volna és volt egy olyan érzésem, hogy lesz még ennek böjtje. Kellemetlen volt szembesülni azzal, hogy Roman nem örül a jelenlétemnek, amit valahol meg is értek, hiszen én sem örülnék neki, ha lefülelnének, de jelenleg nem én voltam pácban, így ez most annyira nem zavart. Nem fog olyan könnyen kipaterolni a táborból, mint hiszi.
Lehet, hogy átlát rajtam, hiszen nem ez volt a legerősebb hazugság, amivel előállhattam volna, én is tudom, hogy gyenge lábakon áll, de jobb nem jutott eszembe, az igazságot meg aligha mondhattam volna meg. Biztos nem lett volna elragadtatva.
- Na, tényleg? Pedig az ember azt hinné ezek a táborok nem a piálásra vannak kitalálva. Maradt még valami? Szomjas vagyok - mosolyogtam. Nem mintha rá lennék szorulva a potya sörre, de ha már így szóba került. - Elképesztő, hogy képesek rendezvényt szervezni az NYPD-nél a közös ivás kedvéért. Ha Robert Baden-Powell ezt látná, lehet megenné a jelvényeit - nevettem.
Nincs baj, de menjünk haza a biztonságos városba? Az igen. Nem is értem egykori feletteseim miért nem így közölték le a híreket annak idején: "Nincs atomriadó, de azért ne jöjjenek még elő a föld alatti bunkerekből.".
- Most miét vagy mérges? - kérdeztem vissza, mikor Julie-t is vissza akarta küldeni a Jeephez.
Oké, azok a szikrák azért a szemeiben eléggé sokat mondóak voltak, de akkor sem vettem jó néven, hogy le akart rázni, noha a gyufát sem feltétlen akartam kihúzni nála. Azért az kicsit sértő volt, hogy nagyszájú tanár, mert annál azért több voltam. Lehet nem én voltam a legnevesebb kutató az USA-ban, de egykoron nevesen NSA ügynök voltam és neves katona is. szóval kicsit több tiszteletet férj uram...
- Oké, jó, elsőre is megértettem - emeltem magam elé kezeim, mikor sokadszorra is elmondta, hogy húzzunk haza, noha ez igazából csak még jobban marasztalt engem. Ilyen könnyen nem fog lerázni.
- Egyetem, nem iskola - feleltem sértődötten, miközben a kocsi felé toloncolt. - Oké, jó, elmegyünk, nyugi - tettem kezem kezére, majd sóhajtottam.  - De vigyázz magadra - mondtam még azért megállva kicsit a kocsinál, majd nyomtam egy csókot ajkaira és intettem Julienak is. - Gyere. Apu most morci - mosolyogtam, de ha Julie kicsit is ismert, tudja, hogy itt még nem adom fel.
Kiálltunk a kocsival, majd mikor kicsit eltávolodtunk megjegyeztem neki.
- Irány Camp Mills - mondtam, bár Julie lehet nem tudhatta mi az. Az iskolában ezt nem tanítják, mikor az első világháború a tananyag, de mi, egykori katonák jól ismerjük a hadtörténelmet. - Itt nem messze a Long Islandi erdő mellett emelték fel 1917-ben a Camp Mills-et. Ez egy katonai létesítmény volt az Első világháború alatt, egy katonai tábor. A nevét Albert L. Mills vezérőrnagyról kapta.
Még ma is áll egy-két épülete és megvan az egykori táborhely is. Letáborozunk és csinálunk egy kis magánnyomozást. Mi rossz történhet?

- És látod, hogy mégis - felelte Horatio Cadenek, mikor szóba került az alkoholfogyasztás. - Nem, kösz, megoldom - felelte, hiszen azt senki se gondolhatta, hogy majd ágyhoz kötve tölti a napját.
- Hát Roman férje. Részecskefizika professzor a NYU-n - magyarázta el kollégájának ki is az a professzor. - Ne kérdezd mit keresnek együtt, mai napig nem jöttem rá én se mit látnak egymásban. Talán a véralkoholszintet - hiszen Horatio más közös nevezőt nem látott, mint az ivászatot.
Várt egy kicsit, majd kimászott az ágyból és kiment, de addigra Roman már lerendezte a helyzetet, így már csak őt találta kinn és még egy-két rendőrt.
- Mi a helyzet, Roman? Mi történt, amíg ki voltam ütve és merre van Killian? - nézett szét értetlenkedve. - És mi ez a nagy csend? Hol vannak az emberek? - lépett közelebb hozzá szemeivel fürkészve a környezetet. Túl nagy a csend. Az egy dolog, hogy majdnem meghalt, de emiatt csak nem tartanak gyásznapot.

I. Reconnaissance

- Nem is, de így első nap, nem árt, ha az építendő csapat kicsit össze ismerkszik, tudod... De ez felnőtt rendőrös dolog... nem kisfiúknak való, szóval tényleg nincs miért aggódni... Niincs, csak húgy meleg sör... Azért azzal nem kínállak meg... - húzom még elég türelmesen szám, miközben azért próbálom finoman a búcsú felé terelni a beszélgetést. Viszont a türelmem pillanatok alatt szerte foszlott, mostanában így megy ez. A gyógyszer kísérletek óta, amiket pedig már nem is szedek. De Jenna is eléggé rá tett egy lapáttal. Szóval a stresszes dolgokra mostanában nem reagálok túl jól. Szívás, hogy pont ezt a szakmát választottam... A megjelenő kolléga sem javított a helyzeten, sőt. Kissé el is harapódzott a jelenet, főleg az én jóvoltamból. Talán erőszakos vagyok, de sosem ütném meg azokat, akiket tényleg szeretek. Nem úgy, hogy bajuk essen. Most még is azt éreztem, hogy az öklöm lassan befeszül, és nem Juliant, de valakit meg kell, hogy üssek, míg ő itt poénkodik a problémákon, amiket én is füllentéssel tetézek. Julie is kicsit összezavarodott látva, hogy mennyire nem vagyunk egymásra vevők, de csak akkor indult meg szép komótosan, mikor én is húzni kezdtem Juliant. Dühös voltam, nem is kicsit, és közben magamat is utáltam, amiért így bánok velük, Jujuval. Már akkor bűntudatom támadt, mikor megéreztem kezét a kezemen. Viszont úgy éreztem továbbra is így lesz a legjobb. Nem tudjuk mi történik, csak azt, hogy röpke pár óra alatt rengetegen eltűntek és jelenleg azt sem tudjuk mi történt velük ezen kívül. A viszonzott csók után pedig még kis híján sírásra is görbült a szám, amiért ilyen csúnyán beszéltem vele.
- Sajnálom... - suttogom, miközben beszáll a kocsiba, és követi Julie is. - Szeretlek bennetek... - néztem utánuk, ahogy beindította a kocsi motorját. Hát ez megint jól elbasztam...
Cade továbbra sem értette Julian itt létének okát, pláne most, hogy furcsa dolgok történnek a táborban. De az se volt számára tiszta, ahogy Horationak se, hogy milyen kapocs lehet egy olyan embert közt mint én és egy olyan közt, mint Julian. Az alkohol egy dolog, de láthatóan szakmában is ég és föld vagyunk. Hát még ha tudná, hogy előtte mikkel foglalatoskodtam... Mindenesetre nem tartja vissza Horatiot, nem látná értelmét, de azért követi kifelé. Én mindez alatt még mindig az üres utat néztem, amerre elmentek Julianék, mert még mindig emésztett a bűntudat és dühös is voltam. Próbáltam lenyugtatni idegeim mindenféle jó indokkal, de továbbra is szar volt, ahogy felidéződött bennem, hogy beszéltem vele és róla. Fingom sincs néha miért csinálok ilyesmiket, pedig esküszöm, imádom azt az idiótát. A borús merengésemből zökkentett ki Horatio, de oly annyira, hogy hirtelen és ösztönösen nyúltam hátra és kaptam egy erősen a torkát egy kézzel. Nem tartott sokáig, és amint rájöttem, hogy ökörséget csinálok, sűrű pislogások közepette el is engedtem, de addig éppen csak, hogy ne roppantottam el a nyakát. Cade is szerencsére közel volt, bár később lépett közbe.
- Megőrültél?! - förmedt rám közénk lépve, amitől nem mondanám, hogy jobban éreztem magam.
De végülis... lehet az egész Horatio hibája. Ha nem jön el inni, mindez talán meg se történik... Ránéztem, majd Cadere, majd vissza Horatiora, s mivel, hogy érezhetően most váltam közellenséggé mindkettőjük számára - mondjuk Sinclairrel eddig sem voltunk jóban - inkább jobbnak láttam ott hagyni őket.
- Öhm... eltűnt... - feleltem még azért oda, majd jobb híján odébb álltam, hogy ne zavarjam meg őket a nagy agyalásban. Nem mentem messzire, nem akartam én is felszívódni, de most Horatio hülyesége hiányozna a legkevésbé. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy Killian is messzire menekült tőle valójában. Előbb a tó felé járok egyet, de mivel akadtak szemtanúink, szinte lyukat égettek a tarkómba a kémlelő tekintetek. Még csak az hiányzik, hogy azt gondolják közöm van a dolgokhoz. Szóval kissé száműzve visszamentem a faházamba, hogy elbújva a tekintetek elől, ott szívjak el egy cigit és küldjek egy bocsánat kérő üzenetet Juliannek. A szálat még belépésemkor a számba vettem, és a telefon meg az öngyújtó előkotrása közben, ahogy mentem a konyha felé, véletlen bele rúgtam az ágy lábába, ami miatt hasra is vágódtam, a telefonom meg a földre esett. El is nyúltam felé, hogy felvegyem, mikor szemem sarkából észrevettem, hogy van valami az ágyam alatt. Felvettem a telefonom, majd félig meddig bemászva az ágy alá, megfogtam azt a valamit és kimászva onnan, felülve az ágytámlának döntve hátam néztem meg a világosban. Valakinek a telefonja volt. Egy pillanatra a szívbaj jött rám, ahogy tök random beugrott, hogy tegnap esetleg mégis csak ágyba bújtam valakivel, és itt hagyta a telóját, s talán az köpött, de mikor benyomtam a gombot az oldalán és bekapcsolt a kijelzője, egy lesújtó sóhajtás közepette ütöttem fejem az ágy fa részének.
- A jó édes kurva életbe... - sóhajtottam halkan, ahogy letettem a telefont a földre, aminek a főképernyőjén lévő háttérkép egyből elárulta kié a telefon. Ha én ezt most megmutatom nekik, gyanakodni fognak, úgy is, hogy önkéntesen elárulom, hogy hol találtam. Ha nem, akkor is gyanús leszek... már ha megtalálják nálam...

Mindeközben odakint...
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Cade Horatiotól, hiszen nem rég még az alkoholtól fulladt, most meg még meg is fojtogattam. Az, hogy már tegezték egymást fel sem tűnt neki, és biztosan a nyomozónak sem, lévén, hogy van nagyobb gondjuk is, mint ez a kis semmiség.
- Úgy látszik nem csak neked ártott meg az ital... - sóhajtja, miközben a jegyzet füzettel járkáló kolléga őket is megtalálja és aggodalmasan közli a híreket, amit nem olyan régen velem és Juliannel is közölt.

- Királyság - felelte Julie a kocsiban, bár nem tervezett több napra, de nem aggódik, mert nem ez volna az első alkalom, hogy nem a pihe puha ágyában fog aludni. Fegyvere pedig van, így az étel beszerzése is kész móka lesz a számára. - Ugye azért nem vesztetek össze? - kérdezte egy kis csendet követően, hisz akárhogy is, látta, hogy feszkó van, de a párosunkat elnézve nem lehet tudni mikor gondoljuk ezt komolyan.
- Azért én aggódom érte... hiába csak egy kicsi a távolság, azért aggódom, nehogy baja essen. Amilyen farok, képes lelövetni magát... pláne, hogy a kollégái is szívesen kinyírnák... - sóhajtotta miközben oldalra kipillantott az ablakon. De a zűr a táborban, olyan volt mint egy vírus, és aki arra járt, az onnantól magával hordozta a problémákat. Néhány méterrel odébb, ahogy haladtak az úton egy rémült szarvas ugrott ki a kocsi elé, egy csonkolt karral a szarván, amin még a karóra is ott volt.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

Nem tudtam mire venni Roman idióta, agresszív reakcióját. Mégis mi ütött belé? Mi ez a nagy feszültség?
- Hé, öreg, én vagyok, mi ütött beléd? - kérdeztem meglepetten, de nem ingerülten. Tudtam róla, hogy flúgos, így nem zavartattam magam. Biztosan összeveszett Juliannel, azért távozott ilyen gyorsan még a fizikus is.
Nyakam simogatva néztem utána, döbbenten, főleg a megjegyzése miatt. Most meg mi baja? De tényleg. Mindig bolond volt, de most a szokásos dolgain is túltesz. Mit műveltem én részegen, hogy most ezt kapom cserébe?
- Rosszat tettem? - néztem Cade felé nem felelve arra a kérdésre, hogy jól vagyok-e, de lerít rólam azért, hogy nem esett jól, ami most köztem és Roman között lejátszódott. Sose voltunk túl jóban, de ilyen bánásmódban még nem volt részem. Ez új.
Mikor aztán jött a nyomozó közölni velem a tényleges híreket kis híján padlót fogtam. Fel is kaptam a vizet.
- Na ne akarja nekem bemesélni, hogy csak úgy elraboltak innen egy tucat nyomozót, rendőrt és még Killiant is? Maga hülyének néz? - kérdeztem hitetlenül. - Az rendben, hogy ha még a részegeket el is kapja valaki, de azért nem volt mindenki berúgva. Mégis hány emberrablónak kellett lennie, hogy ez megtörténjen? Azért jól képzett hatósági személyekről beszélünk.
Vagy csak úgy elkóboroltak az erdőbe és úgy döntöttek, hogy tojnak a fejünkre a táborozás hátralévő részében? - intettem az erdő felé, bár ezt Killianből nem néztem ki.
Gondterhelten fogtam államra, majd Cade és a nyomozó felé pillantottam. Vettem egy mély levegőt, hiszen ideges voltam. Ha ez igaz, akkor valami nagyon komoly dolog történt. Rendőröket egyszerű bűnözők nem szemelnek ki. Ha emberrablás történt, akkor a szervezett bűnözés állhat mögötte.
- Oké. Oké - emeltem magam elé kezeim. - Akkor segítsen nekem. Tudnom kell mi történt, amíg nem voltam magamnál és tudnom kell ki-honnan tűnt el. Melyik eltűntnek hol volt az utolsó ismert tartózkodási helye. Azt is tudni akarom a többiek mit csináltak addig.
Cade, gyere, segíts te is - intettem neki, majd a nyomozónak is, hogy induljunk.
Bíztam a képességeimben és Cade és a többiek támogatásában, abban, hogy majd összedolgoznak velem, de be kellett vallanom, a lelkem mélyén egy részem félte és aggódott. Féltem, hiszen ritkán voltam terepen, akcióban, éles bevetéseken. Helyszínelni, kihallgatni, gondolkodni és az íróasztal mögött dolgozni, irányítani szoktam, de ritka volt az, ha én magam is jelen voltam egy bevetésen, ahol az elkövetők is ott voltak. Most pedig az elkövető itt van valahol. Vagy köztünk, vagy valahol az erdőben és lesnek ránk. Ki tudja mikor kire, vagy kikre csapnak le legközelebb.
És aggódtam. Killianért és azokért is, akik még veszélyben lehetnek. Egész életemben attól rettegtem, hogy elveszíthetem a hozzám közelállókat, hogy veszélyben lehetnek és én nem tudok segíteni rajtuk és most megvalósult a legrosszabb rémálmom. Csak bízni tudtam benne, hogy senki sem halt meg. Főleg nem Killian. És bízni, hinni benne, hogy több áldozat nem lesz.
A lelkem egyre jobban a Poklot élte meg, de igyekeztem a Josephtől és Killiantől tanultakra gondolni és alkalmazni a tanult technikákat a lelki béke és az önkontroll megteremtésére. Most nem veszthettem el önmagam. Ha én most összeomlok, ki menti meg őket? Ki oldja meg ezt az ügyet? Roman? Vagy a többi kezdő, vagy másnapos nyomozó és rendőr? Cade egyedül? Nem. Szükségük van rám. Most van igazán szükségük rám.
Amióta csak itt dolgozok az NYPD-én, főleg, mióta kineveztek állandóan azzal hencegek, hogy én vagyok a legjobb, a legokosabb, a legerősebb, a leghidegvérűbb, a legprofibb. Nem vallhatok kudarcot. Most nem.
Vannak, akik példaképet látnak bennem, vannak, akik hisznek bennem. Itt most erősnek kell lennem. Talpon kell maradnom és legjobb tudásom szerint odatennem magam, uralkodva minden olyan érzés és gondolat felett, amik kibillentenének. Kellek nekik. Kellek Killiannek. Most jött el az ideje, hogy tényleg bizonyítsak mindenkinek.
Rendeztem a vonásaimat, stabilizáltam magam és ismét felvettem a tőlem jól megszokott hidegvérű szerepet, úgy lépkedtem a nyomozó mellett és Cade felé pillantottam.
- Minden támogatásra szükségem lesz a nyomozás során - mondtam neki és a jegyzetfüzetet tartó nyomozónak is. - Gondolom azt mondanom sem kell, hogy mindenki legyen nagyon résen. Egy ilyen akció a szervezett bűnözésre vall. Maffia, terroristák és szekták. 14 kolléga tűnt el, tehát kábé a fél létszám. Olyan emberek is, akik nem voltak nagy ivók és okuk sincs rá, hogy ilyesmikkel szívassanak minket, tehát külső kezek vannak a dolog mögött.
Ha megtudjuk és feljegyezzük ki és vélhetően honnan tűnt el, az már sokat elmondhat nekünk a mögöttes tényekről. Az is, hogyan viselkedtek és mit csináltak az eltűnésük előtt. Tekintve, hogy a józan nyomozókat és rendőröket elég nehéz leszerelni, hiszen jártasak az önvédelemben és még ha itt nincs is fegyver náluk, azért értenek a küzdősportokhoz, övédelemhez és a rögtönzött fegyverhasználathoz, gyors helyzetfelismeréshez és ahhoz, kkor-mit tudnak fegyverként használni, azt feltételezem vagy alvás közben ragadták el őket, vagy nyugtató lövedékkel ártalmatlanították őket. Az emberrablóknak talán van altató pisztolyuk.
Fenntartanám lehetőségnek, hogy az alkholban volt altató, nyugtató, de azokat frissen bontottuk a helyszínen és még ha a tettes köztünk is lenne, láttuk, érzékeltük volna, ha belecsempészik, ennyire nem vagyunk vakok, sem ittasak, sokan ültünk egymáshoz közel és figyeltünk egymásra.

Nem voltam vak, láttam Romanen, hogy nehezére esik kipaterolni engem, szinte a lelke fáj a tettétől, mégis megteszi, éppen ez kongatta meg bennem igazán a vészharangot. Normál esetben nem rázna le engem, az nem rá vall. Még a Valhallában is szívesen látott, pedig akkor még cikibb voltam, mint most. Ráadásul a rendőrök és nyomozók egy része ismert, még ha nem is mindenki kedvelt. Semmi oka nem volt elzavarni két majdnem elmorzsolt könnycsepp között, hacsak nem valami nyomós oka van rá.  Mégis mi zajlik ott, amitől ennyire meg akart minket óvni? Ha ő ilyen magas szinten felismeri a bajt és ilyen eltökélten óv minket tőle, az nem lehet akármi, mi pedig nem hagyhatjuk magunkat megvédeni. Most kell csak igazán lábatlankodnunk.
- Mi? Nem, dehogy! Hisz te is ott voltál, hallhattad. Nem volt semmi, csak nem szeretné, ha belekeverednénk abba az ügybe, ami ott van. Éppen ezért mi a háta mögött belekeverjük magunk, hogy később legyen alkalma megköszönni, hogy nem hallgattunk rá és hagytuk magunkat lerázni - vigyorogtam. Persze biztos vagyok benne, Roman sem hiszi, hogy ezzel tényleg teljesen lerázott minket, de így legalább nem vagyunk ott a közelében, hogy ötször annyira izguljon értünk.
Meg amúgy is, meg tudom magam védeni. És Juliet is. És ez fordítva is igaz. Persze azért két szemem a lányon, nagyon fogok vigyázni rá és ő is rám, ránk. De ha minden veszni is látszik, van egy titkos fegyverünk, akire mindig minden esetben számíthatunk. Valaki, aki mindig kész volt akcióba lépni. Ő...
- Persze, én is aggódom. Ki ne aggódna? - Jennán kívül. Mégis csak az apja, nekem meg mégis csak a szerelmem. Még ha nem is mutatom ki teljes egészben az aggódásom és viccelődök, azért igen is féltem őt és aggódom és azon leszek, hogy megvédjem, megoldjam az ügyet, megtaláljam az elkövetőket és az eltűnt tízen négy rendőrt és nyomozót és Killiant és lehetőleg mindenkit élve hazajuttassak. Roman biztos morcos lesz, hogy nem hallgattam rá, de hálás lesz és meg fogja köszönni nemes, önfeláldozó tettünk.
- Ott van nekik Horatio. Ha összeszedi magát, akkor nagyon penge a figura. Meg azért Roman is képes megemberelni magát, ha kell. Bízzunk benne, hogy hamar eredményes nyomozást érünk el innen is - feleltem bizakodóan, majd mikor a szarvas előugrott vadul a fékbe tapostam és döbbenten meredtem ki a szélvédőn, menten a pisztolyomért nyúlva, hogy ha a szarvas nekünk rontana rémületében le tudjam lőni. Rászegeztem a pisztolyt az álló kocsiból, de mikor az agancsra néztem...
- Ooo baszki... - mondtam lelombozódva. - Ennyit arról, hogy nincsenek hullák. Egy a tízhez, hogy nem a szarvas vágta le azt a kart...

I. Reconnaissance

Sejtettem, hogy gáz van köztük, de azt nem, hogy ilyen mértékben, lévé, hogy a bulin, mégha részegen is, de elcsipkelődtek. Ez így nem lesz jó. Nagyon nem. Egy dolog, hogy tova tűnnek az emberek, de ha a többiek is fejüket vesztik, az nagyon nagy baj. Fejem ráztam, Roman után nézve, aki láthatóan zavarodottan kereste helyét, vagy épp menekült. Különös...
- Kicsit lökött... Talán a párja akasztotta ki... De tegnap még egészen jól össze melegedtetek, szóval... kétlem, hogy te okoztad volna a bajt. - felelem, azért még el-el nézve a távolban sétálóra.
Engem is megijesztett a hír. Nekem is vannak itt kollégáim, olyanok, akik eltűntek és olyanok, akik remélhetőleg még itt vannak. A feszültséget bennem leginkább az okozta, hogy rengeteg ember eltűnt, így nem kis hátránnyal indulunk, ráadásul mi sem tudhatjuk mennyi időnk van még. Nehéz is így tiszta fejjel gondolkodni. Pláne, hogy legszívesebben összeterelném egy helyre az összes itt lévőt. Nem a kihallgatások végett, hanem, hogy ne tűnjön el még több ember.
- Ez elég meredek húzás lenne... Pláne Grimwaldtól. - jegyzem meg összevont szemöldökkel, ahogy hallgatom a másik rendőr kioktatását, de persze én is tudom, hogy nem gondolja komolyan Horatio. Én csak azután kezdtem össze szedni magam, miután Sinclair is elkezdte sorolni mivel kezdjünk, milyen irányba haladjunk. A jegyzetfüzetes fickó is bólogatott.
- Rám számíthatsz. - bólintottam maga biztosan, készen arra, hogy mindenben segítsem, ha kell. Azt nem tudom, hogy a többiek mennyire lesznek hasznosak, lévén, hogy sokunk nem ismeri annyira egymást, Roman pedig... nem igazán kompatibilis itt bárkivel is, de ennyien csak megoldjuk az ügyet.
- Talán összegyűlhetnénk az étkezőben. Úgy könnyebben átbeszélhetnénk a dolgokat. Ami egyedül aggaszt, hogy sokan lehetnek olyan másnaposak, hogy semmire se fognak emlékezni. De én például nem ittam annyit, Roman is jól bírta, ha jól emlékszem. Talán a vezető sem öntött fel a garatra. És még.... az orvos! Ő is józan volt, mert el látott téged. - ötleteltem, bár ez még mindig édes kevés én is tudom, de igyekszem. Miközben haladtunk, kissé aggodalmas fejjel hallgattam a lehetőséget, ami... temérdek sok volt.
- Ez nem lesz egyszerű... - sóhajtom. - Pláne, hogy kamerák sincsenek... - néztem fel a sokadik ház sarkára, mert, hogy eddig sehol nem láttam akár olcsó kamerákat is. - És az a lehetőség, hogy köztünk is lehet vagy lehetnek... még rosszabb, mert őszintén szólva, így még nehezebben haladunk majd, hiszen, honnan tudjuk kiben bízhatunk, kinek, mit árulhatunk el.. - túrtam rövid hajamba. De azért talán nincs minden veszve. Ha Horationak nem volt ellenére, úgy összehívtuk a még táborban lévő embereket, hogy együtt ötletelhessünk és kikérdezhessünk mindenkit. A konyhán akár négyszemközt is. Nem maradtunk sokan, de azért félig így is megtöltöttük az étkezőt. Mivel Horatio tűnt a legalkalmasabbnak a nyomozás vezetését illetően, neki kellett "kiselőadást" tartania az eddigi lehetőségekről, ötletekről. Még egy táblát is kapott filccel, amire eddig a menük voltak felírva. Én inkább csak csendes megfigyelője voltam a teremben lévőknek, míg Horatio esetleg elmondta eddig miket tudunk, sejtünk. Hiába voltak képzett rendőrök és nyomozók, sokan meg voltak ijedve, és féltek, hisz elég váratlanul csaptak le rájuk. Kiszolgáltatottnak érezték maguk és voltak, akik inkább azt támogatták, hogy menjünk mind vissza a városba. Amit így elsőre láttam, hogy az orvosunk nem volt sehol. Emlékszem az arcára, a nevére nem, de biztos, hogy nincs az asztalnál ülők közt. A sok rémült arc közt pedig az is feltűnt, hogy Roman jó hátra ült, majdnem, hogy takarásban és kiváltképp ideges volt. Fejét szinte fel sem emelte ránk, kezei az asztalon összekulcsolva, egyik lába állandóan járt. És hogy mit tudtunk meg?
Rick és Katie a bulin is együtt mászkáltak, ittak, és a Horatio incidenst követően inkább elhagyták az épületet. Hogy hová mentek nem derült ki, sokféle elképzelés elhangzott. Volt, aki úgy emlékezett, hogy együtt mentek Rick faházába, volt, aki azt mondta, hogy a tó felé látta őket, és volt, aki szerint az erdő kevésbé megvilágított részén bújtak el, nyilván dugni.
Jack lényegében ájultra itta magát még Horatio érkezte előtt. Össze is hányta a férfi mosdó egyik wc-jét és többen is látták kimenni az étkező hátsó ajtaján.
John és Lucas az étkezőtől nem messze lévő tábortűznél dohányoztak Verával és Ronalddal. Mikor meghallották, hogy Horatio részegen nekiállt "flörtölni" Romannal, Vera s Ron bementek megnézni. A buli végén pedig kimentek megkeresni az addig eltűnt Johnt és Lucast. Az egyik nyomozó társuknak szóltak, hogy megkeresik őket és a nyomozó az előadáson azt mondta, hogy úgy emlékszik azt mondták neki, hogy az erdőbe is benéznek.
Mary nem ment el a buliba. Azt mondta a faházban marad borozgatni és egy korábbi lezárt ügy utolsó jegyzeteit lezárni. Reggel azonban hiába kopogtak át, sehol sem volt. A kellemes esti idő miatt ablakai is nyitva voltak, de az ajtaja sem volt zárva.
Brad annyit evett és ivott a bulin, hogy végig sem tudta nézni, mit művel Horatio, mert rájött a fosás, majd ezt követően sietve távozott, elvileg vissza a faházába, de az ajtaja zárva volt, ő pedig nem volt bent.
George a hajnali órákban már elég spicces volt, de a buli végén ment csak el, és kollégái a tó felé látták menni.
Dave is sokat ivott, s közben arról beszélt, hogy látott egy alakot az orvos háza körül, aki nem tűnt ismerősnek, s bár sok új arccal találkozott, mikor leszólította, a fickó először megszeppent, majd egy-két barátságos szóváltás után ott hagyta és sietősen távozott. Parkert kérte meg, aki szintén részeg volt, hogy nézzék meg az orvos házát, hátha rosszban sántikált az ürge. Azóta ők sem kerültek elő. A kolléga, aki ezt elmesélte az étkezőben, hozzá tette, hogy csak félfüllel hallgatta őket és nem volt biztos minden szavukban, mert közben főleg Horatio műsorát figyelte.
Daniel és Susan a konyhában pettingeltek, mikor valaki meglátta őket, így aztán morgások közepette leléptek az erdő felé, hogy senki ne zargassa őket. A konyhában megtalálták Susan tangáját és az egyik fánál a cipőit.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

I. Reconnaissance

Julie aggodalmát fejezte ki Julian felé, minek után nem épp a legszebb módon adtam ki útjukat. Látott már minket veszekedni, és végül sosem került sor szétköltözésre vagy ilyesmi, de azt ő is tudja már érett fejjel, hogy semmi sem tart örökké. Hogy egy nap, lehet egyikünknek elege lesz abból, ahogy a másik viselkedik. Juliet nem tudja, csak sejti, hogy bár a Julian előtti partnereimmel úgy már nem tartom a kapcsolatot, de ismer annyi, hogy tudja, esetleg újakat igen. Nem tudja, hogy Julian esetleg tisztában van e vele, vagy pontosan tudja e, mert ennyire ő sem nyomozgat utánam. Mindazonáltal bízik benne, hogyha tudja is, vagy egy nap megtudja az igazat, képes lesz szemet hunyni felette, vagy maximum csak rám haragszik meg, rá nem. Hiába nagy lány, mivel életét képregényhősként élte és éli mind a mai napig, sok normális dolgot még nem ért, nem ismer. Mindenesetre bólint el mosolygósat.
- Sirály. Szeretek bajt keverni, és nagyon adnám, hogy az ügy megoldása után még apa rogyna térdre előttünk, hogy megköszönje... - vigyorogta.
- Ez igaz, mármint, amit apára mondtál, a másik fickóról nem tudok nyilatkozni. De azért ne felejtsük el, hogy elég önfejű és bíztatás nélkül is fejjel megy a falnak. Előtted is ilyen volt, mióta pedig együtt vagytok... nagyobb őrültségeket csinál, mint eddig... Hiszen rendőrnek állt... - sóhajtja gondterhelten, ahogy lelki szemei előtt látja, hogy aktiválom a "csak azért is" módom és szépen belesétálok a gyilkosba, vagy akik ezt művelték. Szerencsétlenségükre nem csak minket büntetett a sors, vagy tudom is én. Ha Julian nem lép a fékbe, biztos, hogy a szarvas minimum fél aganccsal betöri a szélvédő üvegét, akár őket is megsebezve vagy megölve.
- Wow! - nyújtotta ki még épp időben Julie is a kezét, bár be volt követ, nem fejelte volna le a műszerfalat, azért így is megérezte a fékezést. S bár a balesetet megúszták, úgy tűnt ez koránt sem elég. Kissé rémülten, pontosabban inkább még aggodalmasabb fejjel követte tekintetével az autótól is megrémült állatot, ami gyakran rázta meg fejét, lévén, hogy zavarta az agancsára szorult lifegő kar csonk. Egy idő után a állat is megállt az út másik felén és mintha érezte volna az őt figyelő tekinteteket, illetve a pisztolyt, elnézett Julian felé. Aztán hirtelen dobbantott egyet és menekülőre fogta, mintha tőlük ijedt volna meg.
- Nem tudom... hogy jó ötlet e volt ott hagyni őket... apát. Mi van, ha genyóságból őt akarják majd csalinak használni? Nem kellene vissza mennünk...? - nézett lassan és rémülten Julianre. De szinte még a mondat végére sem ért, mikor felettük ág reccsenések hallatszódtak, majd koppant is pár kisebb ág a kocsi háztetőjén, néhány levéllel, majd nem sokkal utánuk egy eltűnt táborlakó hullája zúgott le rá, nyakában egy kötéllel. Ijedtében még egy pillanatra Julie is felsikoltott.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

- Jobb, ha minél kevesebb dologra emlékszem abból az összemelegedésből - jegyeztem meg hidegen. érdektelenül. Nem érdekelt mi történt köztem és közte, megelégszem a foszlányokkal. Addig jó nekem, amíg keveset tudok.
- Rendben, ez egy jó és hasznos gondolat. Akkor tartsunk gyűlést és beszéljük át - bólintottam. - Legalább átlátható beszélgetés lesz és mindenki-mindennel tisztában lesz. Így lesz. Akkor hívjuk össze az embereket.
Nos, nem kizárt, hogy köztünk van az elkövető, de szerintem erre kevés az esély. Sőt, nem elképzelhetetlen, hogy a valódi tettesek majd megpróbálják az itteni rendőröket gyanúba keverni. Gondolj bele, Cade. Nem tudjuk kivel állunk szemben, vagy kikkel. Ők felkészülten, céltudatosan jöttek ide, tudták kiket akarnak és hogyan és mikor és le is csaptak. Ki tudja, talán valakinél elrejtik valamelyik kolléga óráját, mobilját, vagy vért csepegtetnek el a szobájukban, fiókjaikban, vagy máshová. Nincs kamera, ahogy te is mondod. Semmit senki nem fog tudni igazolni, és míg mi egymást gyanúsítjuk, mutogatunk és viaskodunk, ők vagy megszöknek a környékről, vagy újabb áldozatokat szednek közülünk, míg mi egymással vagyunk elfoglalva. Erre oda kell figyelnünk, nem hagyhatjuk magunkat megvezetni. Láttam már hasonlót.
Van egy nagy nemezisem, a Bábjátékos. Mestere a manipulálásnak, a tetthelyek manipulálásának, mások kihasználásának és annak, hogy másokat sakkfiguraként mozgasson és kihasználjon. Ő csinál hasonlókat. Nem kizárt, hogy ő áll-e mögött is és ez ellenem, vagy ellenem is irányul. Nagyon résen kell lennem, mert ha ő áll-e mögött, akkor itt sok halott lesz és biztosan köztünk akar majd zűrzavart kelteni. Nem hagyhatjuk magunkat befolyásolni. A tény, hogy Killian is eltűnt, azt súgja ő áll-e mögött.
Ebben nem lehetek teljesen biztos, lehet nem róla van szó, lehet más áll a háttérben, de semmiben nem lehetünk biztosak, amíg tényeket nem tudunk leírni.

Miután mindenkit összehívtunk és egy kupacban összegyűltünk a hallban bele is kezdtem önmagam és a helyzet ismertetésébe.
- Köszönöm, hogy mindenki eljött, aki itt maradt. Mivel itt nem mindenki ismer engem még és tegnap lehetőségem sem volt bemutatkozni, csak röviden... Horatio Sinclair felügyelő vagyok a Manhattani kapitányságról - mutatkoztam be csak szerényen, de a nevemen, rangomon és kapitányságomon kívül mást nem mondtam magamról. - Mint azt már önök is tudják, tegnap eltűnt néhány társunk a táborhelyről. Ez tragikus és sajnos nagyon sok lehetőség van, hogy kik, illetve ki állhat a tett mögött.
Én elvetem annak a lehetőségét, hogy egy ember a felelős érte, szerintem ez egy szervezet, vagy társulat műve. Lehet a maffia keze benne, terroristák, vagy különböző bűnözők szövetsége. Nem lenne példátlan, ha több frissen szabadult bűnöző, vagy még szabad lábon lévő bűnöző összefogna, láttunk már rá példát.
Amiben teljesen biztos vagyok, hogy az elkövető jól értesült, tudta, hogy ide jövünk, valószínűleg arra is fel volt készülve, hogy inni fogunk, ahogy azt is tudta, hogy kik lesznek itt. Ezt előre kitervelte valaki, ami azt is jelenti, hogy a tettes jóval felkészültebb nálunk.
Akik az én Manhattani kollégáim, azok már tudhatják, hogy van egy ellenlábasom New Yorkban, vélhetően szintén Manhattanben, aki már hónapok óta az életem része. Mivel a pontos személyazonosságát nem tudjuk, csak Bábjátékos néven emlegetjük. Az áldozatai listája elég hosszú, de már több mint ötven embert ölt meg és tavaly decemberben Killian is kapott tőle egy halálos fenyegetést. Alapos okom van feltételezni, hogy a rendőrségen vannak beépített emberei is. A Bábjátékos kiváló manipulátor, mester fokon űzi. Képes feltűnés nélkül megvezetni embereket, gondolatokat elültetni és gyanakvást kelteni, ahogy a tetthelyeket is feltűnés nélkül manipulálja. Ha Ő áll-e mögött, akkor vélhetően minden tettével azon lesz, hogy engem tegyen tönkre, ahogy eddig is azon dolgozott.
Bárki is álljon-e mögött, egy dologra nagyon oda kell figyelni: Kamerák nincsenek, amivel vissza is fognak élni az elkövetők. Szinte biztos vagyok benne, főleg, ha a Bábjátékos áll-e mögött, hogy meg fognak próbálni minket egymásnak uszítani. Talán egy kollégánk karórája, nyakkendője, telefonja, gyűrűje már valamelyikük fiókjában, asztalán, vagy ágyán lapul, ezzel azt elérve, hogy gyanúba keverje. Vért sem nehéz oda csempészni, csak egy fiola, vagy pohár kell hozzá. De egy dolgot ne feledjenek: Maguk mind évek óta ismerik már egymást és valamennyien együtt dolgozunk már évek, hónapok óta. Éppen ezért fokozottan kérek mindenkit, gondolkodjanak, mielőtt vádaskodnának. Ne adjuk meg a tettesnek, vagy tetteseknek azt a helyzeti előnyt, hogy egymás ellen fordulunk, hiszen akkor az idő alatt, amíg mi marakodunk, ők újabb lépéseket tudnak tenni ellenünk, vagy épp minden nyomot eltüntetni maguk után és meglépni a környékről is.
Most pedig szeretném, ha elmesélnék nekem kit hol láttak utoljára, milyen állapotban és feltételezhetően honnan tűnhettek el, hogy képet kapjunk a helyzetükről.

Miután mindenki beszámolt arról mit tudnak, ismét a tábla mellé léptem.
- Rendben, Köszönöm. Ez a beszélgetés sokat segített, mert egy nagyon fontos dolgot megtudtunk. A tettes nem lép be az intim szféránkba. Egyik kollégánk sem zárt térből tűnt el. Valamennyien az erdő felé, valamennyien a tó felé mentek el, vagy a közelben az épület környékén, de senki sem az épület egyik részéből. Igazoltan nem. Bár akadtak feltételezések, hogy valaki is, egy-két személy benn tartózkodott a faházában, de ezt senki sem tudta igazolni. Éppen ezért, biztosak lehetünk benne, hogy a tettes nem jön be hozzánk. Nem kockáztat. Talán azért nem, mert fél, hogy valaki rajta kapja, vagy azért, mert nem akar maga után nyomokat hagyni. Mivel a tettes nem érintkezik az épület belterével, nem hagy sem ujjnyomokat, sem haj, sem szövet, sem lábnyomokat és azt sem kockáztatja meg, hogy meglátjuk. Odakinn a kollégákat vagy egyesével, vagy párosával szedte össze és rabolta el, de idebenn már többen is lehettünk - mondtam és fel is írtam a táblára, hogy "kültéri eltűnések". - És a tettét az esti órákban követte el, illetve éjszaka folytatta. - Sötétedés után. - írtam fel.
- Ez arra is utalhat, hogy vagy egyedül dolgozik, vagy nincsenek sokan. Talán csak páran. - újra írtam a táblára: "kis létszámú elkövető".
- Elképzelhető, hogy van nála altató, injekció vagy lövedék formájában, de mivel valamennyien ittak és részegek voltak, ők könnyű célpontok voltak - "Gyógyszereket birtokolhat.", "Ittas célpontok".
- A tizennégy eltűntből 8 igazoltan ivott és minimum spiccesek voltak, a maradék hat még kérdéses, de közülük is biztosan voltak, akik ittak valamennyit, akik pedig nem, azokat valamivel nehezebb lehetett elkapni. A tizenötödik eltűnt, Killian, ő biztosan józan volt, hiszen miattam nem fogyasztott alkoholt.
Ha figyelembe veszem a nemek eloszlását, akkor tizenegy férfi és négy nő tűnt el. Ez nem tudom jelenthet-e valamit. Mary az, akivel kapcsolatban senki semmit sem tud igazolni, így őt kérdőjelesen írom fel az eltűntek listájára - így is tettem. - Nem mintha vádolnám valamivel, de az ő egész napi holléta és cselekedeti kérdőjelesek, nem tudunk róla semmit, több órányi holtidőszak, mialatt senki nem találkozott vele. Az sem biztos, hogy a szállásán maradt - mondtam, majd tovább léptem a beszélgetésben.
- Az első lépések: Lehetőleg mindenki maradjon beltérben, akkor van a legnagyobb esélye, hogy nem csapnak le rá. Ha ki is mennek, maradjanak józanok és mindig hármasával, négyesével legyenek kültérben. Az elkövetők óvják a személyazonosságuk, vélhetően nem mutatkoznak, ha nem látják biztonságosnak. Kényesen ügyelnek rá, hogy csak az lássa őket, akit elrabolnak.
Továbbá nézzük át az orvos szobáját és rendelőhelyiségét. - Az orvosra pillantottam. - Doktor. Kérem mutassa meg nekünk a nyilvántartást arról, miket hozott ide magával és leltározzunk. Gyógyszerek, sebész eszközök, minden érdekel. Tudnom kell mik tűntek el, ha tűntek el. Ha az elkövető elrabolt magától nyugtatót, vagy gyógyszer, szúró-vágó eszközt, úgy fel tudunk készülni rá, hogy esetleg ellenünk akarná fordítani. Lehetséges, hogy hozott magával nyugtatót, altatót, de lehet öntől szerezte be. Lehet megpróbál itt megmérgezni valakit, akkor tudjuk, hogy mik lehetnek nála.
Dave minden bizonnyal a tettest látta az ön háza környékén, szóval lehet eltűnt ez-az a készletéből, vagy esetleg önt is meg akarta támadni. Ez kérdéses.
Nem tudhatjuk, hogy nem-e vagyunk mi is célpontok és az is lehet meg akar majd ölni valakit itt, így javaslom kerüljük, hogy bontott italba igyunk, amit felügyelet nélkül hagytunk. Lehet csak az elraboltakat akarja, de ebben nem lehetünk biztosak, lehet indünket holtan akarja látni. Ha még valakit el akarna rabolni, akkor lehet nyugtatót tesz az italába, vagy az ételébe és mikor egyedül lesz, lecsap. Jól tudjuk, hogy kettesével is vitt már el innen embereket.
Ami viszont fontos, hogy nézzük át a szobáinkat, találunk-e oda nem illő dolgokat. Ha manipulálni akar minket, már elkezdte. Inkább most fedezzünk fel mindent, amit elejtett, mint később apránként. Persze nem kizárt, hogy a tettes menet közben is elrejt majd ezt-azt, de talán az éjszaka alatt már megtette.