I. Reconnaissance

Többé-kevésbé? Nem sok, de ez is valami. Kiindulási pontnak mindenképp hasznos lehet. Amit az első pár mondatból leszűrök, hogy a nyomás gyakorlása a legfőbb dolog, amivel él a gyilkos. Na meg, hogy ezek szerint profin manipulál mindenkit. Hónapok óta keresik, rengeteg áldozata van, és még így is homályos ki lehet ő. Ez azért sokat elárul. Nagyon óvatos, ami nekünk nem jó, de vannak szabályai, amikhez ezek szerint ragaszkodik. - Szóval csak te és senki más nem lehet célpontja. Ez nem sok, de még is valami. Mondanám, hogy megvédünk, de mivel, hogy pszichésen akar megtörni, ez ellen mi rendőrök sokat nem tehetünk. - teszem csípőre kezem, ahogy tovább hallgatom, de azért akadnak kérdéseim, hátha ezek útján is tisztábban látunk. - De miért pont te? Az egész világon, a városban. Miért téged pécézett ki magának? Láthatóan sok időt és energiát fecsérel rád, komoly terveket szövöget személyre szabottan. Ez már több, mint egy szimpla bosszú, mert mondjuk miattad ült a sitten. - gondolkodok hangosan, noha szép lassan elkezdi csepegtetni a lehetséges válaszokat. Szóval a hasonlóságok.
- Az kurva élet, hogy egyre erőszakosabb, mert aki ilyenre képes... - bökök el a hulla felé. - Nem egy egyszerű pszichopata. Sőt... abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán az. De biztos, hogy valami súlyos problémával küzd... vagy problémákkal. - csóválom fejem, mialatt tovább hallgatom. Kezdem azt érezni, hogy ez az ügy lesz életem legemlékezetesebb ügye. Mint másnak John Wayne Gacy vagy a többi híres sorozatgyilkos. Eltöprengek a miérteken, ahogy hallgatom Horatiot és a gyilkos jellemzését. Világos, hogy Killian halálát és Horatio összeroppanását akarja, de miért? Ő is csak egy ember. Ha ő is fel is adja, lesz még helyette más zseni. Mert mindig akad. Még is mit ér vele, ha öngyilkos is lesz? Mit nyer vele...? Először azon az irányon indulok el, hogy játszik Horatioval, ám mikor felhozza, hogy szoktatja az egyedülléthez, eszembe jut még egy opció. Bár elég őrültségnek tűnik, de azt tudjuk, hogy senki se szeret egyedül lenni... már pedig a meg nem értet zseniknek nehezebb dolguk van, hiszen ők, nem külső szemmel mérik lehetőségeiket.
- Őrültségnek hangzik, tudom... de... ahogy beszél róla és magadról, a hasonlóságaitokról és a különbségeitekről... normális emberi fejjel azt gondolnám, hogy az ártó szándék mögött... valójában kapcsolódni szeretne hozzád. - jegyzem meg Sinclairre pillantva. - Talán a hasonlóságaitok miatt keresi a kapcsolatot veled. Horatio, a Bábjátékos... a barátod akar lenni. Az egyetlen.

A problémákat csak fokozta, mikor a váratlan vendégeink visszatértek, ráadásul másfél hullával. Engem zavart, de láttam, hogy Horatio nem aggódik különösebben. Ő jobban ismeri őket, s talán tényleg teljesen normális, hogy körülöttük az égből potyognak a hullák, csak hát... nekem ez akkor sem okés. Ráadásul a leányzó se retten meg se a hallottaktól, se a látottaktól. Ahh... elbaszott egy család lehetnek...
A rendelőben már nem kerteltem és rá is kérdeztem, de persze kerülték a dolgot. Gyanús... Hát persze, hogy most kell neki is cigiznie... Kicsit se fura... Aztán majd véletlen megint egy hullába botlik, nem? Horatio viszont elterelte a figyelmem, bár nem csak az enyémet, mert a másik kettő kíváncsi is közelebb ment. Roman persze örült a fejének, hogy élete szerelme mindenre gondol, és bízott benne, hogy így már nem is kerülnek kereszttűzbe. Roman mondjuk sokat nem értett Horatio szavaiból, így jobbára csak a száját húzta, de Julie azért figyelte az elemzést és követte a gondolat menetet. Mondjuk arról gőze sincs, hogy megy ilyenkor a nyomozás, de mivel apjára ütött, nem okozott gondot belepofáznia a nagyok dolgaiba.
- Ha már a különbségek... A szarvason kívül, mind ragadozó... Ki tudja, talán ez is fontos... - vonja meg a vállát, de továbbra is érdeklődve figyelve a nyomok boncolgatását. Persze a fejlemények és a személyeskedés miatt Roman is felmorrant Horatiora.
- Már megint kezded, bazd meg? - morgolódott. - Mondtam már, hogy semmi közöm ehhez. - morogta, s ebben erősítette meg Julian is. Julie csak hallgatva pislogott és kereste az összefüggéseket. Ami viszont feltűnt, hogy a morcossága mögött már nem lapult annyi feszültség, mint 5 perccel korábban. Vajon mi történt? Miért lett nyugodtabb? Már majdnem le is higgadott, mikor előkerült a bárányos kép.
- Te buzi, most szórakozol velem? - lépett közelebb Horatiohoz, de még így is volt vagy 4 méter köztük. Plusz a hulla az asztallal és mi is. Aztán jött a hirtelen pálfordulás. Horatio kérdése nyomán Roman elkapta tekintetét és beharapta alsó ajkát, mint, aki fél elmondani valamit. Amikor pedig folytatta Sinclair, láthatóan gondolkodóba esett, noha újra aggodalmas arcot kezdett vágni.
- Megbüntessen? - kérdezett vissza bizonytalanul. El is nézett Julian, majd Julie felé, gondolom, mert ha nem ők a sárosak, talán féltette az életüket. Vagy ha sárosak, de elszarják a dolgot, akkor ezt a lehetséges Bábjátékos őket is kinyírja.
- Faszért nem hívjuk a hadsereget? Ez már kurvára elmebaj! - kezdett morgolódni, amire még én is szemeim forgattam.
- Az sem biztos, hogy itt van még, ha egyáltalán volt. És egy ember miatt riasztani a katonákat? Örökké a rendőrségen röhögnének... - húztam a szám. Mialatt pedig mi kis híján egymásnak estünk, Julie a Horatio ujjain lévő bábukat nézegette összefüggések nyomán.
- Egyébként, ha már szimbólumok és állatok... az indiánok is többségében ezeket az állatokat használták totem állatoknak, nem? - kérdezte Horatiotól, mert ugyan hallotta a vitát, most a legkevésbé sem érdekelte, ellenben a nyomozás. - A totem az algonkin indiánok közé tartozó ojibwák ototeman szavából ered, amely valakinek a testvérét jelenti. Az ototeman szó pedig az ote származéka, amely vértestvérségre utal. - felelte és erre még Roman is döbbenten nézett. Okosnak tartotta lányát, de azt hitte csak a képregényekhez és fegyverekhez ért. Julie hátra is nézett Julianre.
- Az egyetemnek kurva jó könyvtára van... - tette hozzá, majd elmosolyodott s végül kérdőn visszanézett Horatiora. Közben az én agyamig is eljutott a vita közepette meglátása, ami megint csak az én elméletem támasztotta alá.
- Hát persze! Különbségek és hasonlóságok. És a testvériség. Ezt magyaráztam korábban, Horatio! Emlékszel? Azt mondtad ezeket üzenetként szánja neked. Azt próbálja elmondani, hogy kapcsolatot keres veled. Az állatok jellemzői mindkettőtökre igazak, nem? - néztem rá, mire Julian megszólalt. Arra flegma pillantással reagáltam.
- Komolyan azt hiszed, hogy nem néztünk már régen kör... - mi a picsa? Még a szavam is eláll, mikor rábukkan egy telefonra. Nem, az kizárt. Az előbb még tuti nem volt bent. Átnéztük. Ezek átakarnak minket baszni. Hitetlenkedve néztem Horatiora. Ha viszont elvette a telefont, biztos fel is ismerte, így betudta kapcsolni, és talán a kódot is ismerte. Biztos szíven üthette a félelem, mikor megjelent a háttérképen a közös fotójuk. Egy újabb gyomorba rúgás a Bábmester részéről.
Ha úrrá tudott lenni érzésein, és kutakodni kezdett, a kép galériában találhatott egy friss képet. Illetve egy rövid hangüzenetet, ami nem volt több néhány másodpercnél. Ellenben a tartalma elég sokkoló lehetett. Az első pár másodpercben nem lehetett hallani so mindent, mert olyan volt, mintha egy zsebben tartották volna és ott motoszkáltak vele. De a háttérben lehetett hallani a víz morajlását, ahogy a partot mosta. Aztán valami szörcsögésszerű köhögést, míg meg nem szólalt Killian. A hangja nem volt épp ereje teljében, és kiérezhető volt benne a félelem, azontúl, hogy könyörgött.
- E-ez... nem lehet. - hebegte, de kiérezhető volt a nyeléseiből és a szuszogásából, hogy fájdalmai lehettek, legalább is meg sérülhetett. - Kérlek... butaság, amit csinálsz... Ez már... ez már kész elmebaj! - szipogott párat. - Mit akarsz ezzel elérni? Tényleg megölnél...? Horatio... nem... nem rossz ember. Nagyon kérlek ne bántsd... Ne tedd ezt vele... Ne játssz vele, kérlek...
A hang üzenet vége hirtelen ér végett, mintha Killian még mondani akarna valamit, de nem adnak rá lehetőséget. Még Roman ajkai is lebiggyednek, mert ugyan nem csípi Horatioékat, de fordított esetben ő lehet elsőkörben elbőgné magát, ahogy hallja Juliant könyörögni és talán... haldokolni. Még Julie is elszomorodik kicsit, mert noha ő eddig csak éles akciókban vett részt, nem igazán volt olyan, hogy ilyesmit kelljen hallania. Horatio arcát figyelte. Én is aggódtam. Rá is tettem kezem a vállára és próbáltam tekintetét fürkészni.
- Jól vagy? - kérdeztem. - Nem lesz baj. Megtaláljuk, Horatio. Segítünk. Nem vagy egyedül. - néztem a szemeibe. Nem attól féltem, hogy ne így lenne, hanem attól, hogy megroppan, elkésünk és Killian meghal. Mert, ha meghal, ez a hangüzenet lesz az utolsó, amit tőle hallottunk. A bűntudat legkegyetlenebb formája, ami folyton emlékeztetni fogja rá, hogy nem sikerült. Ha azt láttam, hogy még sokk hatása alatt van, át is öleltem, ahogy ilyenkor minden bizonnyal Killian is tehette. Ha nem okozott neki gondot a hangüzenet, úgy nyilván mellőztem ezeket a dolgokat. Akárhogy is nem sokkal utána valaki felsikoltott kint.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

Mikor elhangzott egy lényegi kérdés Cade felé fordultam, de arcomra kétes érzelmek ültek ki. Hiába az a több hónapnyi munka, mert még mindig félhomályban tapogatóztunk, noha azért már volt egy minimális profil felállítva. Sajnos egy elképesztően rejtélyes és jól rejtőzködő gyilkosról van szó, aki nem sok nyomot hagy maga után. A személyiségéről van egy alkotott képem, de az, hogy ki lehet ő, az már neccesebb. Sajnos a kiléte még mindig félhomályban van, sötétségbe burkolódzva.
- A céljai többé-kevésbé ismeretesek, ahogy nagyjából azzal is tisztában vagyok, miként kezeljem a helyzetet, de ezt nehéz lenne elmagyarázni. Killian azért tűnt el, hogy engem megtörjön. Az a célja, hogy összeroppanjak. Jól ismer engem, tudja, hogy mivel okozhat nekem fájdalmat. Megöli a kollégáimat, hogy beletaposson a lelkembe. Tudja, hogy az egyik félelmem az, hogy elvesztem őket, hogy nem tudom őket megvédeni... - feleltem neki halkan, mintha attól tartanék, hogy valaki kihallgat. - És tudja mennyit jelent nekem Killian. De őt nem fogja megölni. Killian lesz a díjam. Ez egy játék. Neki az. Ha jól teljesítek és mindent feladványt megfejtek, akkor élve vissza fogom őt kapni.
Ez az ember egy manipulatív szörnyeteg, aki meg akar törni, hogy a hatalmába kerítsen, de mellette próbára is akar tenni, mert méltó ellenfelet lát bennem. Talán... talán unatkozik. Talán megerősítést kíván a képességeire. Azzal, hogy engem hív játékba, be akarja bizonyítani magának, hogy mennyire nagyszerű is. De tudod... megértem őt. Én is szeretem feszegetni a határaimat. Mert olyan vagyok, mint ő. Én is nárcisztikus vagyok és én is hajszolom a kihívásokat, én is meg akarom mutatni másoknak, hogy mennyit érek, hogy mennyivel okosabb és ügyesebb vagyok másoknál, mennyivel nagyobb a tudásom, mint másoknak. Talán ezért is látott pont bennem fantáziát. Mert meglátta a hasonlóságot és a lehetőségeket egy párbajban. Olyanok lettünk egymásnak, mint Sherlock Holmes és James Moriarty. És, ha itt most jól teljesítek és nyerek, márpedig nyerni fogok, akkor vissza fog térni egy még nehezebb és még kegyetlenebb játékkal.
De neki érdekében is áll Killiant megölni, mert ő az egyetlen, akit tényleg szeretek és aki közel áll hozzám, akinek adok a szavára, aki képes befolyással lenni a döntéseimre - és persze Joseph, de őt csak orvosnak és talán barátnak tekintem, noha néha még eszembe jutnak a Terrytől hallottak. - Ha ő meghal, akkor magamra maradok és kiszolgáltatottá válhatok. De nem most fogja megölni. És nem csak azért, mert nyerni fogok, hanem mert nem érné meg neki. Úgy lesz vele, hogy elég traumát okozott a többi halott nyomozóval és rendőrrel, vissza kapom Killiant, de ez utalás lesz arra is, hogy legközelebb már meghal. Mert így játszik. Karácsonyra adott neki egy névjegykártyát, amin egy temetkezési vállalat volt. Akkor azt hittük megöli, de nem tette. Csak meglengette a halál lehetőségét. Most elrabolta. Bizonytalanságban akar ringatni, azt szeretné, hogy ne tudjak koncentrálni, azt szeretné, ha hibáznék, azt szeretné, ha minden percben kefét rágnék az idegtől, sírnék és magamba zuhannék. De nem öli meg. Vissza adja, de azt is üzeni nekem, hogy a következő alkalommal már nem fogom vissza kapni. Minden alkalommal egyre közelebb és közelebb akarja hozzám hozni Killian halálának a gondolatát, az érzését, ezzel nyomást helyezve rám. Tulajdonképpen... hozzá akar szoktatni a gondolathoz, hogy ő nem lesz velem örökké, hogy egyszer elveszi tőlem...
Csakhogy én ezt nem fogom neki hagyni. Rossz nyomozóba kötött bele. Mert én átlátok rajta és a tervein. Pontosan tudom mire játszik és ki fogok rajta fogni.
Elképzelhető, hogy itt van, de az is lehet, hogy csak a megbízottjai vannak itt. Nem tudom. Ehhez még nem tudok eleget. Bár sok esetben csak a bábjai vannak terepen, de hiszem, hogy ezúttal ő is itt van és vele találkozott Dave.

Julian jelenléte és a hulla akár még gyanús is lehetett volna, csakhogy én pontosan ismertem őt is és Romant is ilyen téren, meg amúgy is, szóval túlzottan nem lepett meg és nem is gyanakodtam rájuk, mint elkövető. Meg hát ismertem a Bábjátékost és tudtam, ezeknek itt semmi közük hozzá.
Bár a Bábjátékos jó úton járt, hogy meggyötörjön, még nem elég jó úton, ugyanis bírták még az idegeim. Nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy megtörjek. Sokkal erősebb voltam annál, főleg, hogy megvoltak a motivációim is, hogy miért kell talpon maradnom és sikerre vinnem ezt az ügyet is, mint oly sok másikat. Ez most különösen fontos.
Míg Cade Romannal vitázott, addig én a halott nyomozó testét vizsgáltam. Deréktól felfelé levetkőztettem, hogy alaposabban megnézhessem a varratokat, Julian pedig Cade szavaiból felismerte, hogy miről is van szó. A telefon. Ha most megtalálják valamelyiküknél, annak beláthatatlan következményei lesznek, így tudatosult benne, hogy meg kell szabadulnia tőle. Elővette a cigarettáját, majd szájába vett egy szálat.
- Hé, Horatio. Ki ugrok egy cigire az ajtó felé.
- De vigyázzon, nehogy halott legyen magából is - szóltam oda, majd intettem Cadenek, hogy rám figyeljen. - Nézd csak - mondtam a már felnyitott pasas felé mutatva. Kellően undorító volt, de aki annyi hullát látott már, mint én, és olyanokat, mint én, ez már semmi. A számtalan undorító és beteges, néhol misztikus eset, amiben már részem volt...
Miközben Julian kifelé ment, mi pedig nem figyeltük, gyorsan bedugta a telefont egy fiókba, majd kiment elszívni a cigit, amivel gyorsan végzett, így mikor visszajött Romanhez lépett és kacsintott, majd zakója belső zsebe felé mutatott, jelezvén, hogy már nincs náluk a telefon, ne aggódjon.
Az ujjra húzható bábokat kezdtem megvizsgálni, melyek elsőre furcsán hatottak. Vajon mi lehet a szerepük ebben a történetben?
Egy sas, egy medve, egy puma, egy szarvas és egy farkas.
Azon kezdtem gondolkodni, hogy talán az állatok tulajdonságai lehetnek a lényegesek, de mivel tudtam, hogy a Bábjátékos előszeretettel használ szimbólumokat...
- A Sas... a hatalom és a szabadság jelképe. Erőt és vezetői képességeket szimbolizál.
A medve sok helyen az újjászületés szimbolikája, de az északi népeknél a bátorság, a harci kedv, erő és hatalom megjelenítője. De az asztrológiában azt is jelképezi, hogy vissza kell térnünk a bennünk élő fára mászó kis bocshoz, hogy tisztán láthassunk.
A puma az erő felszínre hozását jelképezi. Megtanít minket arra, miként hozzuk ki magunkból a legtöbbet. A maximalizmus jelképe. De amikor a puma támad, mindig a másik legsérülékenyebb részét célozza meg. Pont, ahogy a bábjátékos tette.
A szarvas az újjászületés, vagy épp a halhatatlanság szimbóluma.
A farkas, mint jelkép az élet örök körforgásához kapcsolódnak és az összetartáshoz, a csapatmunkához, az egységhez A farkas a bátorságot, az erőt, az intelligenciát, az alkalmazkodóképességet és a közösségi élet fontosságát jelképezik.
Most nézzük meg összességében. Mert ez egy üzenet - mondtam és miközben beszéltem, sorra húztam fel a bábokat az ujjaimra.
- A Sas és a Puma a Bábjátékos, aki szabadon van és hatalma van felettünk. Legalábbis ezt hiszi. Erős vezető, aki fogja a kezünket. Nyomokat hagy nekünk, irányít minket, de mindig ott támad minket, ahol a legjobban fáj és a legsérülékenyebbek vagyunk. A farkasok vagyunk mi, akik kénytelenek vagyunk összefogni és csapatba verődve elindulni utána, követni a nyomokat, hisz megvan bennünk az intelligencia és a harci szellem, amit a medve jelképez. Bátorság, erő, harci mámor. De a szarvas jelkép a legvégén azt jelenti, hogy ha nyerünk is, őt nem fogjuk tudni elkapni. Hisz a szarvas a hallhatatlanság jelképe, az újjászületés. Veszít, de visszatér. És újra és újra visszatér. Olyan ez, mint egy mese.
Viszont nem csak erről van szó, hisz Julian mesélte, hogy egy szarvas agancsán volt a kar, ahogy a halott is egy fáról esett le. A sas fán lakik, ott fészkel, tehát ezek a szimbolikus állatok azt is jelezhetik, hol találjuk meg a hullákat, vagy épp a még élő elrabolt kollégáinkat.
De van itt még valami. Mégpedig az, hogy egy állat kivételével itt mindegyik négy lábú, emlős. Kivéve a sas. Ennek lehet egészen egyszerű oka, ami a szimbólumokban keresendő, amit elmondtam már korábban, de az is lehet, hogy pont ez a szimbóluma, hogy egy kakukktojás a listán, a négylábúak között. Madár, szárnyas, két lábú. Mi keresni valója lenne a szarvas és a farkas között? Hacsak nem ez is burkolt utalás a fekete bárányra, azaz rád, Roman.
De hiszem, hogy van valami igazi, mögöttes tartalma ennek az üzenetnek. Mert ha belegondolok... - vettem elő a dobozból a kulcsos gömböt. - Akár arra is lehetne ez a sas utalás, hogy a hiányzó kulcsot egy sasfészekben kell keresni, de nem hiszem, hogy erről lenne szó - tettem vissza a gömböt a dobozba.
- Ugyan már, Horatio, te sem hiheted azt, hogy Roman sáros - szólt Julian.
- Nem, ez igaz. Semmi köze hozzá. Ismerlek már titeket évek óta és bár barátok nem vagyunk, tudom, hogy se maga, se Roman nem pszichopata gyilkos, de valamiért a gyilkos mégis hozzá irányított minket - mutattam Romanre, majd elővettem a birkás képet. - Ismerős, ugye? - mutattam Romannek. - Az NYPD fekete báránya. Ezt a halott torkában találtam. Ez rád utal.
Valamiért a gyilkos azt jelzi, hogy téged kell keresnem, ha válaszokat akarok, illetve, ha el akarok jutni a következő nyomhoz. Biztos nem tudsz semmit?
Ezt nem csak magam és Killian miatt kérdezem, de ha itt most megakad a nyomozás, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. Nem csak azért, mert az eltűntek mindegyike meghalhat, hanem, mert ha megsértődik a Bábjátékos, akkor olyanokat is meg fog ölni, akiket nem akart, hogy megbüntessen minket. Mert sértődékeny. Ha nem a tervei szerint haladna az események, akkor megsértődik és sértettségében, vagy éppen "dühében" szankcionálni fog és ez még több halottat fog eredményezni, mert azt fogja hinni nem engedelmeskedünk neki. Ezt senki sem akarhatja.
Julian kezdett egyre feszültebb lenni, de jól leplezte. A probléma ott volt, hogy a mobilt ő már elrejtette, így ha Roman szóba hozza, hogy megtalálta azt, de kiderülnek, hogy azt ő már elrejtette, az nem fog túl jó képet festni. Még a végén valaki őt fogja azzal vádolni, hogy bizonyítékot, nyomokat tüntet el. Ez baromi rossz helyzet volt számára, de Roman számára is és tényleg bejött a megérzése... "Kár volt ide jönnöm, de felkelni is..." - gondolta.
- Biztos nincs itt semmi? Mindent átnéztetek már itt? - kérdezte és benézett pár szekrénybe, hogy magára vonja a figyelmet, majd kihúzott egy fiókot. - Itt van valami. Ez a doktor telefonja itt? - nézett Cade felé.

I. Reconnaissance

Na de, Dr. Sinclair! - kaptam hátra megjátszott meghökkenéssel fejem, persze nem hangosan felkiáltva, és ráadásul mellé egy kis mosollyal is, ami, amint tekintetem ismét a halottra terelődött, el is tűnt. De azért tényleg meglepett, hogy ilyesmivel állt elő. Igazat mondott vagy viccelt? Biztosan neki is elege lehet a játékaiból, na, de hogy pont ő hunyjon szemet valami felett, amit büntetnek. Akárhogy is, igyekeztem bekapcsolódni a nyomozásba, s nem csak fizikailag, de elméletekkel is előhozakodtam. Persze egyből leintett és kijavított, ami már sokkalta inkább rávall, viszont mindettől függetlenül azért elgondolkodtam, hogy hiába tartja magát a legokosabbnak, ha minden lehetséges ötletet leint. Mert most azt tette. Biztosat ő sem mondhat, hisz nem volt ott, nem tudhatja, mégsem látja be, hogy másnak is lehet igaza. Mindenesetre nem ellenkezek. Bízom benne, hogy hírneve valóságos, akkor pedig jobb nem kimozdítania komfortzónájából, mégha kissé nagyképűnek is tűnhet emiatt.
Találtunk nyomokat, legalább is kirakós darabkákat, amik ugyan érdekessé tették az egészet, és legalább volt min elindulni, én azért nem örültem neki. Nem szeretem, mert a kirakós darabkáinak megfejtése is kb. olyan, mint a suliban a vers elemzés, amikor könyv nélkül kell felelni arra a kérdésre, hogy "Mire gondolt a költő". S mint tudjuk a költők többségének - ha nem mindnek - voltak problémái az alkohollal, droggal és legtöbbjük komoly elmebetegséggel küzdött. Szóval az, hogy mire gondolt, elég tág fogalom, és bizonyosan, még egy szakorvos sem tudná megmondani, nem hogy egy tizenéves kölyök. De Horatio úgy tűnik nem hülyeség ismertebb a legtöbbünknél. Hamar összerakja a képet, ami bíztatóbban hangzik, mint más őrültségek. A meglátását, hogy a gyilkos az, akinek ő hiszi, az is alátámaszthatja, hogy olyan kérdéseket rejtett el a gyilkos, amikre jobb híján csak Sinclair fog tudni válaszolni. Példának okáért, mégha sejthető is volt, én bizony nem tudtam, hogy Roman ez a bizonyos fekete bárány. Sóhajtok, mert Romannal együtt dolgozni nem könnyű, pedig én még csak nem is vagyok vele rosszban. Viszont tudom, hogy Horatio meg ő annál inkább. Az viszont jó dolog - talán nem is kicsit -, hogy legalább tudjuk ki lehet a gyilkos.
- Nem akarok elhamarkodottan ítélni. De ha esélyesen a Bábjátékos áll a háttérben, akkor a több hónapnyi kutató munkával és nyomozással, azért nagyjából tudjuk miként kezeljük a dolgot, nem? Úgy értem, oké, ezek szerint téged akar. Tiszta sor. És Killian ezért tűnt el. Nyomokat hagy, amiket össze kell rakni, szóval nem csak követjük a vérnyomokat. És még? Mit tudunk? Esetleg vannak még jellegzetességei? Itt lehet? Vagy... másokkal végzi el most a munkát? Van sejtésed milyen ember lehet... nos azon kívül, hogy nyilvánvaló őrült. - néztem kérdőn Horatiora, miközben elhagytuk a rendelőt és mielőbb megpróbáltuk előkeríteni Romant, ami nem is volt olyan nehéz. Csak, hogy nem volt egyedül. Már megint itt ez a fickó. Ráadásul most találtunk holttestet is. Kezdem azt hinni, hogy köze lehet a dolgokhoz. De Roman is furcsán viselkedett, már mióta megtörtént a baj. Összerezzent, mikor Horatio a nevén szólította, majd morcosságot színlelve fordult felé.
Hogy mi? A pasas talált egy másik holttestet? Horatio mellett állva, hirtelen kapom felé fejem, de nem szólalok meg, csak finoman jelzem felé ekképpen, hogy azért ez elég furcsa. Szemre véve a hullát, én is felnéztem Horatiora. Lett volna mondanivalóm, de jelenleg úgy érzem, azt nem előttük tenném meg.
Egy levágott kar? Ez már azért több, mint gyanús, nem?
- Azta a kurva... - kapott fejéhez Roman is a doktor sorsát hallva. De legalább őszintének tűnt a reakciója, ahogy az is, amilyen aggodalommal sandított el utána párja felé. Most vagy attól fél, hogy lebuknak, vagy attól, hogy veszélyben lehet a párja is. Átköltöztünk a testtel a rendelőbe, ahol végülis még eszközök is voltak az átkutatásához, nem beszélve a gumikesztyűről. Én végig Horatio mellett maradtam, míg Roman Julian mellett, ahogy a lányuk is, aki szintén nem értem mit keres itt, ilyenkor. Lehet hármasban gyilkolásznak?
Ami a testet illette, láthatóan pár órája halt meg, a halálát pedig a nyakára kötött vastag akasztó kötél okozhatta, ami kitörte a nyakát. Legalább is elsőre úgy tűnt.
- Vajon mit akarhatott akkor tőled? - tettem fel gyanakvóan kérdésem, miközben Romanra néztem, aki morcos értetlenkedéssel mutatott magára.
- Te meg miről beszélsz? Nekem közöm sincs az egészhez... - húzta száját, de a sorok között azért kiérződött, hogy sunyul.
- Horatioval találtunk nyomokat az irodában, amik hozzád vezettek. Kell, hogy legyen valami közöd a dolgokhoz. Tudsz valamit? Vagy van nálad valami? - faggatóztam, de egyből kiszúrtam őt figyelve, hogy pupillája reagált az utolsó kérdésre. Ha most lenne nálam bilincs és pisztoly...
De még mielőtt nekieshettem volna, bár ők voltak többen, Horationak feltűnhetett, hogy az akasztott test felső ruházatának has részén függőlegesen teljesen véres. Mintha átázott volna. Ha pedig felhúzta a felsőt, láthatta, hogy volt egy szépen, bevarrt, szintén függőleges vágás a hasán végig. Ha felnyitotta, én elsőkörben biztos öklendeztem egy-kettőt, mert oké, hogy látok ezt-azt, de boncmestert nem, és azért az élőben vetített turka már nálam is kicsapja a biztosítékot. Viszont, ha Horatio megnyitotta a hasát, láthatta, hogy az ürge has részénél minden ki lett pakolva, azért, hogy a nyomok elférhessenek. Mondjuk sok hely nem kellett neki. 5 felnőtt ujjra húzható állat báb volt. Egy sas, egy medve, egy puma, egy szarvas és egy farkas.
- Király... - hüledezett felcsillanó szemekkel Julie, mikor közelebb lépet, mert ennyire még sosem volt alkalma belelátni a különleges nyomozók munkájába. Meg lehet annyi a képregényhős rajongásnak és Julian sem lesz már sokáig példakép. Ellenben Horatio és a szakmája már annál inkább. Annak ellenére is, hogy dereng neki valami, hogy már találkoztak és akkor sem voltak jóban.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

- Létezik még a halálbüntetés - feleltem - de ha suttyomban agyonvernéd szemet hunyok majd felette - pillantottam Cade felé és egy visszafogott mosolyt is megejtettem, majd tovább kutakodtam, de a mosolyra tett megjegyzése miatt a magasba szökött a szemöldököm is.
- Ez komplett baromság. Valószínűleg csak legenda és legalább akkora hülyeség, mint a Jeff the Killer, vagy a Sleender man. Ócska Creepypasta mind. A Glasgow mosolynak megvan a maga története és a valós történet a 1947. január 15-es Fekete Dália gyilkossághoz fűződik. Az áldozatnak, Elizabeth Short-nak fültől fülig felvágták az ajkait. A mosoly innen eredeztethető, csak úgy néz ki az unatkozó focimániás horrorrajongók erre is kitaláltak valamit - mondtam, majd szép lassan felfedeztük a nyomokat.
- Tévedés. Nem kérdeztek tőle semmit. A tettes így akarta. Ezt akarta. És nekem szánta. Ez miattam történt, a tettes engem akar. Ezt ő tette. A Bábjátékos. Felismerem a kézjegyeit és a rejtvényeit. Karácsonykor is hasonló rejtvényeket kaptam tőle, hasonló utalásokat. Ez az ő beteges játéka lesz. Mindent alaposan eltervezett és kényesen ügyelt minden részletre. Azért vágta le a fél fejét, hogy ezt el tudja benne rejteni és hozzáférhető legyen - mondtam és kihajtogattam a lapot, miután megnéztem a kulcsos gömböt.
- Az NYPD fekete báránya - ugrott be nekem a mondás, amit én használtam Romanre. Most már biztos, a tettes velem akart játszani és ez a valaki az volt, akivel már hónapok óta fogócskáztam. Jók voltak a megérzéseim. - Roman. Hozzá irányít minket az üzenet - mondtam és kipakoltam egy karton dobozt, amibe bele tettem a gömböt és a papírt is, majd megindultam az ajtó felé. A hullára majd kitalálunk valamit, jó lenne boncolást végezni rajta, de ahhoz el kell szállíttatni.
Viszont ez azt is jelentette, hogy olyan valaki a tettes, aki tisztában volt azzal, hogy milyen megnevezést használok Romanre. A baj csak az volt, hogy széles közönség előtt is így szoktam nevezni, szóval elég sokan tudják ez. Aligha lehetne egykönnyen szűkíteni a kört.

Julian visszaölelte Romant, adott neki csókot is, csakhogy muszáj volt még neki is rontania a hangulaton a hullával. Bármennyire is örült a férjének, muszáj volt közölnie vele a rossz hírt. Tisztában volt vele, hogy nem egy hétköznapi történet, de semmi hazugság nem volt benne és tudta, el fogja hinni. Nyomoztak már képtelenebb hülyeségek után is, ez még a hiteles sztori volt. Szörny még nem volt benne.
Döbbenten meredt Killian mobiljára, de persze tudta, Roman bármekkora hülyeségeket is tudjon csinálni, embert nem ölne. Még Calet sem ölte meg, pedig megérdemelte volna és talán még lehetősége is volt rá. Ő nem gyilkos típus, még ha sokszor mondd is durva dolgokat. Meg amúgy is, miért tette volna? Ráadásul a párja amúgy sem az a fajta, aki áldozna erre ennyi energiát és melót. Ahhoz túl lusta, hogy ekkora volumenű projektbe fogjon.
A professzor igyekezett gyorsan mérlegelni a helyzetet, majd mikor meghallotta, hogy nyílik egy ajtó, gyorsan elvette Romantől a mobilt és kikapcsolta a telefont, hogy véletlen se adjon ki hangot, majd zakója belső zsebébe tette.

- Hemlock - szóltam oda feléjük közeledve. - Julian! Maga mit keres itt? - pillantottam rá.
- Élettelen testeket, felügyelő és egyet már találtam is. A másik még nincs meg, csak a karja, de már rajta vagyok az ügyön - felelte Julian a tőle megszokott cinizmussal, amitől máris kicsit mogorvábbnak kezdtem magam érezni. Egyszer megfojtom a modora miatt.
- Ezt meg hogy érti? - kérdeztem, mire ő a plató felé bökött, amin a hulla volt. Odaléptem, majd Cade felé fordultam. - A fenébe...
- A kollégája valahol az erdőben van még, de egy szarvas már elvitte az egyik karját. A Camp Mills tábor felé vezető úton elém ugrott egy szarvas, az agancsán volt egy levágott kar. Mikor lefékeztem, a szarvas megijedt és elrohant, de ez a fickó ráesett a kocsimra.
- Mit keresett maga arra? - kérdeztem meglepetten.
- Le akartam vágni a Brooklynba vezető utat, hogy ne kelljen átvágnom Hicksville-en. New Cassel felé mindig rossz a forgalom - rögtönözött egy viszonylag könnyen hihető választ, amire én bólintottam.
- A baj az, hogy mi is találtunk egy hullát. Dr. Miller meghalt. Félbe vágták a fejét - mondtam, Julian pedig elhúzta a száját. - Ezek szerint már kettő halott van és vélhetően van egy harmadik, ami még csonkolt is. Ezek szerint az erdő Garden City felé eső részén vannak a többiek? - tettem fel a kérdést, amire a válasz akár igen is lehetett, hiszen Julian ott két halottba is botlott, de tizenöt embert kényelmesen el lehet osztani az erdő hét ágán is. Nem tudhatjuk ki merre lehet és hányan élhetnek, de nagyon bíztam benne, hogy Killian még él és nem esett baja. Csak hogy a Bábjátékos már korábban is meg akarta őt ölni, vagy legalább is utalást tett rá.
- Gyertek velünk. A hullával együtt - mondtam, hiszen muszáj volt áttanulmányozni azt a halottat is, nem rejt újabb nyomokat. A doktor rezidenciája felé intettem, Julian pedig átállt oda a kocsival. A halottat bevittük az épületbe, majd elkezdtem átvizsgálni nyomok után.

I. Reconnaissance

Hé, e még... akár jó is lehet... Mármint szar dolog, hogy ilyen eszetlen. - vont vállat Julie, majd folytatta. - De általában akkor cselekednek az emberek nagyobb őrültséget, ha szerelmesek, nem? - mosolyodott el. - Ha meg mégse... pff.. - vonja meg újfent vállait. - Adjátok be a válási papírokat, de ha lehet, én veled megyek. - szögezi le, és bár viccnek tűnik, Julie komolyan gondolja. - Nem vagyok jóban a rendőrséggel, szóval gázos volna vele maradni. - teszi még hozzá, még azelőtt, hogy megtörténne a baj.
A hulla látványa Juliet is lesokkolta, no nem azért, mert ne látott volna már többet is kislánykora óta, sőt, ő is ölt már, ez nyílt titok. Ám a tudat, hogy legközelebb akár az apjuk teste is rájuk zúghat, azért megijesztette. Lehet, hogy Juliannel menne, ha úgy adódna, de azért Romant is szereti. Mikor pedig visszafordultak a csomagtartóban a hullával, Julianre nézett a kérdése nyomán.
- Ha te szívod meg mi is megszívjuk. De én beérem annyival is, hogy előzetesbe vesznek, ha cserébe nem kell meghalnunk... - motyogja bizonytalanul és bízva benne, hogy mire visszaérnek hozzánk nem lesz vérfürdő.

Már a házba belépve is meg volt ijedve a nővér, de a halott kollégáját látva éppen csak nem ájult el, ráadásul rosszulléte miatt, míg nem figyeltünk kirohant a házból. Nekem feltűnt, de Horatio gyorsan elterelte akaratlan figyelmem róla. Onnantól már én sem egy őrzővédő voltam, hanem igyekeztem nyomozótárs lenni. Bár a frissen elhunyt jelenléte eléggé zavart, pláne, hogy közelebb is kellett menni.
- Beteg állat, aki ilyesmit művel... Nem letartóztatni kéne, hanem... - néztem el újfent a halott borzalmas kinézete felé. - ...megölni, azonnal. - nyeltem egy nagyot, majd hallgatva Horatiot, tovább nézelődtem.
- Üzenet. Hát persze. - bólogattam és nyomozó szemmel próbáltam mindent megfigyelni, ahogy Sinclair is tette. Én is ideges vagyok, mert féltem az életem, de ő milyen ideges lehet, hogy látja, már is van egy halott, és a társa sincs meg. - Ennek a módszer emlékszem, története van... bár sokak szerint csupán pletykákból indult el, így bizonyos minták változnak benne, de arra emlékszem, hogy a tanárom mindig kiemelte, hogy az azonos mintán van a hangsúly legtöbbször. A Glasgow mosoly egyik fő része a feltett kérdésre adott rossz válasz volt. - szólaltam meg, miközben járkáltunk az amúgy nem olyan nagy irodában. - Talán feltettek neki egy kérdést, de az orvos nem tudta vagy rosszul válaszolt... - magyaráztam, bár én magam sem voltam ebben biztos. Az asztalon voltak papírok, írószerek és persze a naplószerű leltár lista is. Volt rajta friss vér, ami a mostani haldoklásból is származhatott, de nem volt benne túl sok érdemi információ. Ami a hangforrását illeti, az orvos egy nagyjából focilabda nagyságú gömbalakú szoborszerűséget lökött le tartóstul. Viszont a gömbből hiányzott egy darab.
- A-azt hiszem találtam valamit... Horatio. - szóltam oda neki, ahogy felemelte a gömböt és a hiányzó darabkára mutattam, ha figyelt, ha nem. - A kulcs. Nincs benne. Egy kulcsot kell keresnünk? De kiét? Vagy mihez kellhet a kulcs? - tettem le a gömböt, amíg ő a hullát vizsgálta és nézelődtem, hátha csak véletlen kipattant belőle a darab és a földön van valahol. De nem volt. A válasz másik fele viszont ott volt Horatio orra előtt, ugyanis nagyon is jó nyomon járt. A fickó torka mélyén, ott csillogott egy műanyag kis tasak, amibe bele volt hajtogatva egy látszólag gyerek könyvből kitépett képecske.
- Oké... ez egyszerre para és izgalmas. Mintha tényleg szándékosan csinálná, hogy kövessük a nyomokat... de miért jó ez? És mi a megfejtés? Ennek semmi értelme... A kulcs a fekete báránynál van? És ki a fekete bárány? - néztem rá értetlenkedve, mert tulajdonképpen elég sok mindent bele lehetett olvasni a dolgokba, de gőzöm sincs, hogy mi az összefüggés, és mi az, amit csak mi találunk ki hozzá.

Nem sokkal ezután mi is meghallottuk a kocsi hangját. Roman addigra ki is baktatott, és bár próbált morci feje vágni, igazából még örült is a családjának. Pláne, azok után, hogy úgy elküldte őket.
- Julian! - lépett oda, mit sem sejtve a csomagtartó tartalmáról és bűnbánóan a drágája nyakába vetette magát. - Sajnálom... ne haragudj, hogy egy pöcs voltam... - szorongatta meg, s bár figyelt közben, elég lassan töltött a rendszere. Julie laposakat pillogott oldalra, mert örült neki, hogy apja ennyire sajnálja a dolgot, csak épp őt nézte levegőnek. Se baj, gondolta, addig körbenéz a környéken.
- Hogy mi?? - engedte el rémült fejet vágva. Más esetben biztos nem hitte volna el ezt a sok sületlenséget, de ismerte Juliant és a vele járó szarokat, szóval meg sem fordult a fejében. - A picsába... bár... sejthető volt, hogy nem hagynak életben ennyi embert, bárkik is azok, de... azért... a picsába... - sóhajtotta gondterhelten. - Ez rossz hír... de... van más is... - motyogta s csak félve húzta elő Killian telefonját a zsebéből. - Esküszöm, hogy közöm sincs a dologhoz. Az ágyam alatt volt, de nem tettem vele semmit... Viszont... ha én ezt most megmutatom nekik... azt hiszik én voltam. Horatio így is utál, tudja, hogy én is utálom őket. Adná magát a dolog, hogy mindent a nyakamba varrjanak.. De nem én voltam, hinned kell nekem. Lehet, hogy én is ittam, és kicsit becsíptem, de kurvára nem öltem és nem raboltam el senkit. - győzködte Juliant, mert attól tartott más úgy se fog hinni neki. A fejét vakarva gondolkodott a kérdésen.
- Ehh... nem tudom... végülis zsernyákokról van szó.. őket meg senki nem szereti. Ezek még egymást se szeretik... - pillogott aggodalmasan szerelmére.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

Bár Julie megjegyzése csalt némi mosolyt az arcára, azért azt sejtette, hogy Roman az életben nem fog térdre ereszkedve köszönetet mondani nekik, hogy megoldották az ügyet. Már ha megoldják. Sőt, lesz némi sértődés is és morgás, amiért nem mentek haza engedelmesen, bár ez már annyira nem érdekelte. Morogjon csak kedvére, elmúlik.
- Örülök, hogy ilyen jó hatással vagyunk egymásra - jegyezte meg kissé sértetten, szarkasztikusan. Persze ő is tisztában volt az igazsággal, csak nehezen viselte, ha megmondják neki.
- Ne is mondd, fogalmam sincs honnan vette az elképzelést, hogy rendőrnek álljon. Ez örök rejtély marad - sóhajtotta és természetesen még mindig élénken élt benne az a veszekedés és mosolyszünet, ami emiatt volt köztük, de azóta azért viszonylag jó irányba halad már az életük és ezen túltette magát és szerintem ő is. Az a nap már csak kellemetlen emlék.
A szarvas megjelenése fékezésre késztette, majd a látvány okozott nála némi enyhe sokkot. Nem a borzalom, inkább az, hogy váratlanul érte. Nem volt erre felkészülve.
A szarvas távozása után Julian a kormányra dőlt. Elgondolkodva hallgatta Julie szavait, de valahogy nem akaródzott a gázba lépni és visszafordulni. Leginkább azért, mert nem volt rá indok és nem akart veszekedni sem.
A lepottyanó ágra pillantott, majd mikor lezúgott a hulla a fáról laposakat pislogott.
- Legalább most már van indokunk visszamenni Romanékhez. Valamiért biztos vagyok benne, hogy ez a pasas hozzájuk tartozik - sóhajtotta gondterhelten, majd kiszállt és a hullát a kocsi csomagtartójába tette, aztán vissza ült, majd ismét a tábor felé vette az irányt, de nyugtalanul.
- Miért van olyan érzésem, hogy ezt még átkozottul meg fogom szívni? - kérdezte, de csak mert már ismerte a rossz tapasztalatait.

Mi eközben igyekeztünk előre lépéseket elérni a nyomozás ügyében, így hamarosan a nővér oldalán fokozatosan vettük a lépteinket a doktor rezidenciája felé, mit sem tudva arról, hogy közben kezdett kitörni az összeesküvés elmélet gyártás, a vádaskodás és a többi negatív érzelem és bajkeltés a táborlakók között.
Míg Cade körbenézett én a nővérrel maradtam és előre mentem. Nem csak, mert félt, hanem mert én elég erős voltam és aránylag jó bokszoló is, szóval ha valaki meg akart volna támadni minket, esélyesen meg tudtam védeni, de erre mindenki szerencséjére nem került sor. Nem volt se támadó, se senki.
- Ezt örömmel hallom - feleltem, hiszen legalább így nekünk könnyű dolgunk lesz, amikor keresünk majd valamit.
Az iroda lassan kinyílt, a hangok pedig nekem is fület szúrtak. Valaki van odabenn. Talán az orvos. Láttam, amint Cade rögtönzött fegyverért nyúlt, de én nem tettem. Volt egy olyan sanda megérzésem, hogy nem lesz rá szükség.
Én léptem be elsőnek. Mikor megláttam egy rövid időre lehunytam a szemeim, majd mikor kinyitottam Cade felé fordultam. Igyekeztem elnyomni a rosszullétem. Láttam már jó pár hullát, undorítóakat is, de ez azért a toplistában volt.
- Na ez nem hiányzott... - sóhajtottam. - Ha ő volt, akkor van itt egy üzenet. Ha a bábjátékos tette, akkor itt kell lennie valami üzenetnek, utalásnak. Ő senkit nem öl meg úgy, hogy ne hagyna bármi utalást nekünk valamire. Ha más nem, akkor maga a halott az üzenet. Szimbolizál valamit, utal valamire, ábrázol valamit. Egy burkolt utalás és rá kell jönni mit rejt - mondtam és körbejárattam a tekintetem a helyen.
- Igazad van. De ha odafigyelünk, akkor kivédhetők azok a helyzetek, hogy orvosra szoruljunk. Legyünk nagyon előre látok - feleltem és ismét a tetthelynek szenteltem a figyelmem, hátha találok valamit. Többek közt a zaj lehetséges forrását is, amit hallottunk az ajtóban.
Amennyiben a halott környezetében, az épületben nem találtunk semmit, elővettem telefonom és bekapcsoltam rajta a lámpát, bevilágítva vele a halott szájába, torkába, hogy nem-e vár ott rám(nk) valami...

Miközben mi a halottunkkal voltunk elfoglalva, Julian ismét rákanyarodott a táborra, majd egészen addig az épületig elkocsikázott, ahol Roman is volt az egybegyűltekkel. Leparkolt, majd írt egy SMS-t a férjurának, hogy visszajött és azonnal siessen ki hozzá.
Mikor ez megtörtént, intett neki, hogy a csomagtartóhoz menjen.
- Becs szó elmentünk. Csak egy percre parkoltam le az út szélén, mert elénk ugrott egy szarvas. Míg a szarvast vártuk, hogy elhúzzon a fenébe, leszakadtak az ágak felettünk és a motorháztetőre pottyant. És a szarvas agancsán egy levágott kar volt.
Ide figyelj, fogalmam sincs, hogy mi folyik itt nálatok Crystal Lake-ben, de két hullátok szerintem már biztosan van, ebből egy itt van nálam és szerintem nem a szarvas akasztotta fel ezt a pasast a fára. Tehát vagy Jason Voorhees szemét szúrjátok, vagy valaki ki akar nyírni itt jó pár embert. Mit gondolsz, van valaki, aki... - kereste a jó szót - holtan akar látni titeket? Nem tudsz senkiről, akinek érdekében állna megölni a kollégáid?

I. Reconnaissance

Nem kell hozzá zseniális bűnözőnek lenni, hogy egy nagyobb volumenű bűncselekménnyel ne kezdjen el nyomást gyakorolni ránk az elkövető. Már pedig most ez történt. Biztosan még semmit sem tudtunk, de már a puszta feltételezések is épp elegendőek voltak, hogy a reggeli már ne tudjon lecsúszni a torkomon. Elég elhinteni, hogy az a valaki köztünk lehet, vagy, hogy bizalmasai lehetnek köztünk és kész a baj. Hiába próbálunk nyugalmat erőltetni magunkra, azért végig ott van bennünk, hogy mi van, ha pont egy régi kolléga a besúgó? És ha új? Mindenhol vannak kevésbé kedvelt kollégák. A pszichés manipulálás a legveszélyesebb fegyver, mert ez ellen nincs igazán védelem. A végén már saját magunk kreáljuk az őrültségeket. Még belegondolni is borzasztó, miket mond Horatio.
- Baszki, én se zártam be az ajtóm... - bukik ki belőlem az említésére a felismerés, hogy ennyit az óvatosságról. Dehát akkor nem is tudtam még este, hogy szarba lépünk.
- Hasonlót? - pillantottam rá az étkezőbe menet közben kissé aggodalmasan, pedig ez lehet még jó hír is. Ha ismerős neki, lehet az eset is hasonlít, és akkor már van kiindulási pontunk. Bár pont annyira félre is vezethet. A pozitív hozzáállásom viszont hamar szertefoszlott, mikor felvilágosított a korábbi - még mindig tartó - ügyről.
- Szóval mi vagyunk Alíz Csodaországban, és nem tudhatjuk, hogy pontosan mi és kivel van dolgunk, miként közelítsük meg... Ez... nem túl jó hír... - vallom be kényelmetlenül a tarkóm vakarva.
Horatio előadása mondhatni jól sikerült. Mondhatni. Ugyanis az információ elért a hallgatóság felé, de érthető okokból talán nagyobb feszültséget okozott, mint amilyen előtte volt. Mindenki, aki bármit is tudott, segített, de közben gyakran lehetett látni, hogy a fejtörések mellett gyakran pillantgatnak szomszédjuk felé gyanakvóan, míg mások inkább amiatt féltek, mert nem akartak hasonló sorsa jutni az eltűntekhez hasonlóan, noha nem tudhatjuk nem-e élnek még. Ezeknek kombója pedig még egy tapasztalt rendőr elméjét is igen csak megviseli. Hogy dolgozzunk össze, ha lehet besúgó van köztünk? Illetve... mindig is volt... Senki sincs biztonságban. Mindenki lehet áldozat. Bárki lehet gyanúsított. Akadtak, akik hallásból vagy, mert a Bábjátékos ügye nem is volt annyira titkos, ismerték az esetet. Egyet kettőt. Sőt, valójában majdnem minden rendőrségen tudtunk róla, az eseteiről, csak éppen azt nem tudtuk, hogy egy és ugyanaz volt az elkövető. Az egyik kapitányságon kannibálként emlegették, mert számukra az maradt meg leginkább, hogy embereket eszik, míg megint egy másikon angyal csinálónak hívták, lévén, hogy az egyik ügyében a vérsashoz hasonlóan végzett ki embereket.
Külső szemlélőként, ha épp nem emésztette volna fel a gyomrunkat a feszültség, olyan hatást keltettünk az étkezőben, mint egy csapat fiatal diák, akik épp komoly vizsgára készülnek a tanárjuk jóvoltából, aki részletekre bontja a tananyagot. Volt, aki még jegyzetelt is, volt aki azontúl egymaga próbált meg az asztalánál már most tovább jutni az elméleti dolgokon. A többség kifejezetten jó ötletnek tartotta, hogy maradjunk egy helyen, mert így ha köztünk is van egy elkövető, akkor se merne lépni. Ugyanakkor, voltak akik ellenezték az ötletet, mondván, ha mindenkit ki akarnak nyírni, így a legkönnyebb. Csak egy gránát és mindenki meghal. A besúgó pedig csupán egy járulékos veszteség lesz.
Az orvos ugyan nem volt jelent, ellenben az egyik nővér segédje szolgálatunkra állt, legfőképpen, meg rettegett attól, aminek áldozata lehet. Ráadásul a táborban az orvoson és a most épp táboron kívül tartózkodó tábor vezetőt ismeri csak, így aztán fél, hogy vagy gyanúsított lesz belőle, vagy nem lesz senki, akivel együtt tud járni kelni.
- Az eltűntekre való tekintettel, aggódom Dr. Miller miatt, de alapvetően elég magának való orvos, így nem igazán szokott előjönni a házból. Nekem külön helyem van, ezért nem tudom megmondani bent van e vagy sem, de az bizonyos, hogy a munkáján kívül nem szívesen van emberek közt. - felelte a készséges nővér a tábori rendelő felé vezető úton. Míg Horatio, a nővér és én elkezdtünk nyomozni, addig a többi kolléga az étkezőben maradt tovább fejtegetni az ügyet és a lehetőségeket, hiszen bőven akadtak köztük ellentmondások. Sokan továbbra is menni akartak, mások nyomozni. Volt aki Horatio mellé állt és volt, aki amúgy sem kedvelte, így hamar olyan pletykák is terjedni kezdtek, hogy Horatio csak álszenteskedik, valójában ő is lehet besúgó, aki tegnap pusztán jó figyelemelterelést csinált, hogy a többieket elrabolhassák. Sajnálatos módon a feszültség kézzel foghatóvá vált és lassan kezdet pontosan az történni, amitől Horatio óvva intette őket.
A rendelő ajtaja zárva, így a nővér kapkodva, remegve, de nekiáll kinyitni, míg én kicsit körbejárom a ház egy részét kívülről, hiszen említették az étkezőben, hogy járt itt valaki. Sajnos ilyen erdei talajon, a sok kavicstól, ágtól, nehéz megmondani, látok e lábnyomott vagy sem. De legalább megpróbáltam. A nővér kinyitottam az ajtót, de félt előre menni, így vagy Horatio ment először vagy én. Nem volt nagy ház, és összesen három részből állt. Ahová beléptünk rögtön a gyengélkedő része, ahol Horatio is volt, mikor kapta a gyógyszereket. Úgy tűnt minden érintetlen. Aztán volt egy illemhely, de ott nem tároltak gyógyszereket.
- A többi készítményt és a leltár papírjait is az irodájában tartja. Nem egy trehány ember, így, ha valami hiányzik, annak biztos oka van, és ellophatták... Én magam jegyeztem fel tegnap azokat a dolgokat is, amiket a maga ellátásához felhasználtunk. - magyarázta a nő, miközben kinyitotta a kulcsra zárt irodát. De éppen csak elfordította a kulcsot a zárban, mikor alig hallható szörcsögésszerű hangot lehetett bent hallani, majd mintha levertek volna valamit valahonnan, koppant valami a padlón. A nő hátra lépett és lefagyva nézett ránk, nem merte kinyitni az ajtót. Szóval ismét egyikünkre várt a nemes feladat. Nem volt nálam pisztoly, mert rohadtul nem erre készültem a héten, de elvettem egy nehezebb szekrényen lévő kis szobrot fegyver gyanánt. Amikor pedig kinyílt az ajtó, a nővér rémülten sikoltott fel, majd kezdett zokogásba, szemeit eltakarva, és el is fordulva, míg én is leeresztettem a szobrot.
- Mi... a... fasz...? - kérdeztem lesokkolódva. Nem hiszem, hogy sokat számított volna az a néhány perc, amíg lefagyva ott álltunk, de a doktor még élt. Vagy is hát... agonizált... A székében ült az asztallal szemben. Egyik keze rajta is volt, remegett, talán a hangunkra próbált reagálni utolsó erejével, és lelökhetett valamit, hogy felfigyeljünk rá. Úgy tűnt lélegzik még, de, ha ki is hívtuk volna azonnal a mentőket, kizárt, hogy megtudták volna menteni. Ugyanis a szája... Aztán elernyedt a teste és már nem adott ki többé hangot. A sokk közben, agyam azért még funkcionált valamelyest és elmém mélyén tudtam, hogy én már láttam ehhez hasonlót, ha nem is élőben. A vágó eszköz nem volt sehol, sőt, a széke alatti pár csepp vér is arra utalt, hogy nem itt kezdték... levágni a fejét?
- Ez... kurva durva... - szólalok meg újfent, nehezen észheztérve, majd óvatosan elsandítottam közben Horatio felé. - Szerinted? Az lesz... akiről beszéltél...? - kérdeztem félve, mert igazából mindegy, hogy ismeri e vagy sem, ez pontosan arra utal, hogy kurva nagy szarban vagyunk. Az nekem közben fel sem tűnt, hogy már nem hallom az irodán kívül maradt nővér zokogását, mert, hogy közben rosszul lett és mindenről megfeledkezve a sokk miatt, elhagyta a házat. Egyedül.
- Tudod ez nem csak azért baromi rossz, mert egy halottunk már biztos van... Hanem mert... ő volt az egyetlen ezen az isten verte helyen, aki ért a gyógyításhoz és a gyógyszerekhez... - feleltem, majd nyeltem egy nagyot. - Ami... ugye tudod mit jelent...? - nézek rá aggodalmasan. Nem hinném, hogy megint leinná magát, de ha bárkire bármi rájönne, rosszul lenne, gondolom itt senkinek fingja sincs a gyógyszerekhez. Mondjuk... talán mégsem...
- Bár lehet, hogy a hölgy ért egy kicsit a... - pillantok a hátam mögé, utalva a nővérre, akinek már hűlt helye.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

- Jobb, ha minél kevesebb dologra emlékszem abból az összemelegedésből - jegyeztem meg hidegen. érdektelenül. Nem érdekelt mi történt köztem és közte, megelégszem a foszlányokkal. Addig jó nekem, amíg keveset tudok.
- Rendben, ez egy jó és hasznos gondolat. Akkor tartsunk gyűlést és beszéljük át - bólintottam. - Legalább átlátható beszélgetés lesz és mindenki-mindennel tisztában lesz. Így lesz. Akkor hívjuk össze az embereket.
Nos, nem kizárt, hogy köztünk van az elkövető, de szerintem erre kevés az esély. Sőt, nem elképzelhetetlen, hogy a valódi tettesek majd megpróbálják az itteni rendőröket gyanúba keverni. Gondolj bele, Cade. Nem tudjuk kivel állunk szemben, vagy kikkel. Ők felkészülten, céltudatosan jöttek ide, tudták kiket akarnak és hogyan és mikor és le is csaptak. Ki tudja, talán valakinél elrejtik valamelyik kolléga óráját, mobilját, vagy vért csepegtetnek el a szobájukban, fiókjaikban, vagy máshová. Nincs kamera, ahogy te is mondod. Semmit senki nem fog tudni igazolni, és míg mi egymást gyanúsítjuk, mutogatunk és viaskodunk, ők vagy megszöknek a környékről, vagy újabb áldozatokat szednek közülünk, míg mi egymással vagyunk elfoglalva. Erre oda kell figyelnünk, nem hagyhatjuk magunkat megvezetni. Láttam már hasonlót.
Van egy nagy nemezisem, a Bábjátékos. Mestere a manipulálásnak, a tetthelyek manipulálásának, mások kihasználásának és annak, hogy másokat sakkfiguraként mozgasson és kihasználjon. Ő csinál hasonlókat. Nem kizárt, hogy ő áll-e mögött is és ez ellenem, vagy ellenem is irányul. Nagyon résen kell lennem, mert ha ő áll-e mögött, akkor itt sok halott lesz és biztosan köztünk akar majd zűrzavart kelteni. Nem hagyhatjuk magunkat befolyásolni. A tény, hogy Killian is eltűnt, azt súgja ő áll-e mögött.
Ebben nem lehetek teljesen biztos, lehet nem róla van szó, lehet más áll a háttérben, de semmiben nem lehetünk biztosak, amíg tényeket nem tudunk leírni.

Miután mindenkit összehívtunk és egy kupacban összegyűltünk a hallban bele is kezdtem önmagam és a helyzet ismertetésébe.
- Köszönöm, hogy mindenki eljött, aki itt maradt. Mivel itt nem mindenki ismer engem még és tegnap lehetőségem sem volt bemutatkozni, csak röviden... Horatio Sinclair felügyelő vagyok a Manhattani kapitányságról - mutatkoztam be csak szerényen, de a nevemen, rangomon és kapitányságomon kívül mást nem mondtam magamról. - Mint azt már önök is tudják, tegnap eltűnt néhány társunk a táborhelyről. Ez tragikus és sajnos nagyon sok lehetőség van, hogy kik, illetve ki állhat a tett mögött.
Én elvetem annak a lehetőségét, hogy egy ember a felelős érte, szerintem ez egy szervezet, vagy társulat műve. Lehet a maffia keze benne, terroristák, vagy különböző bűnözők szövetsége. Nem lenne példátlan, ha több frissen szabadult bűnöző, vagy még szabad lábon lévő bűnöző összefogna, láttunk már rá példát.
Amiben teljesen biztos vagyok, hogy az elkövető jól értesült, tudta, hogy ide jövünk, valószínűleg arra is fel volt készülve, hogy inni fogunk, ahogy azt is tudta, hogy kik lesznek itt. Ezt előre kitervelte valaki, ami azt is jelenti, hogy a tettes jóval felkészültebb nálunk.
Akik az én Manhattani kollégáim, azok már tudhatják, hogy van egy ellenlábasom New Yorkban, vélhetően szintén Manhattanben, aki már hónapok óta az életem része. Mivel a pontos személyazonosságát nem tudjuk, csak Bábjátékos néven emlegetjük. Az áldozatai listája elég hosszú, de már több mint ötven embert ölt meg és tavaly decemberben Killian is kapott tőle egy halálos fenyegetést. Alapos okom van feltételezni, hogy a rendőrségen vannak beépített emberei is. A Bábjátékos kiváló manipulátor, mester fokon űzi. Képes feltűnés nélkül megvezetni embereket, gondolatokat elültetni és gyanakvást kelteni, ahogy a tetthelyeket is feltűnés nélkül manipulálja. Ha Ő áll-e mögött, akkor vélhetően minden tettével azon lesz, hogy engem tegyen tönkre, ahogy eddig is azon dolgozott.
Bárki is álljon-e mögött, egy dologra nagyon oda kell figyelni: Kamerák nincsenek, amivel vissza is fognak élni az elkövetők. Szinte biztos vagyok benne, főleg, ha a Bábjátékos áll-e mögött, hogy meg fognak próbálni minket egymásnak uszítani. Talán egy kollégánk karórája, nyakkendője, telefonja, gyűrűje már valamelyikük fiókjában, asztalán, vagy ágyán lapul, ezzel azt elérve, hogy gyanúba keverje. Vért sem nehéz oda csempészni, csak egy fiola, vagy pohár kell hozzá. De egy dolgot ne feledjenek: Maguk mind évek óta ismerik már egymást és valamennyien együtt dolgozunk már évek, hónapok óta. Éppen ezért fokozottan kérek mindenkit, gondolkodjanak, mielőtt vádaskodnának. Ne adjuk meg a tettesnek, vagy tetteseknek azt a helyzeti előnyt, hogy egymás ellen fordulunk, hiszen akkor az idő alatt, amíg mi marakodunk, ők újabb lépéseket tudnak tenni ellenünk, vagy épp minden nyomot eltüntetni maguk után és meglépni a környékről is.
Most pedig szeretném, ha elmesélnék nekem kit hol láttak utoljára, milyen állapotban és feltételezhetően honnan tűnhettek el, hogy képet kapjunk a helyzetükről.

Miután mindenki beszámolt arról mit tudnak, ismét a tábla mellé léptem.
- Rendben, Köszönöm. Ez a beszélgetés sokat segített, mert egy nagyon fontos dolgot megtudtunk. A tettes nem lép be az intim szféránkba. Egyik kollégánk sem zárt térből tűnt el. Valamennyien az erdő felé, valamennyien a tó felé mentek el, vagy a közelben az épület környékén, de senki sem az épület egyik részéből. Igazoltan nem. Bár akadtak feltételezések, hogy valaki is, egy-két személy benn tartózkodott a faházában, de ezt senki sem tudta igazolni. Éppen ezért, biztosak lehetünk benne, hogy a tettes nem jön be hozzánk. Nem kockáztat. Talán azért nem, mert fél, hogy valaki rajta kapja, vagy azért, mert nem akar maga után nyomokat hagyni. Mivel a tettes nem érintkezik az épület belterével, nem hagy sem ujjnyomokat, sem haj, sem szövet, sem lábnyomokat és azt sem kockáztatja meg, hogy meglátjuk. Odakinn a kollégákat vagy egyesével, vagy párosával szedte össze és rabolta el, de idebenn már többen is lehettünk - mondtam és fel is írtam a táblára, hogy "kültéri eltűnések". - És a tettét az esti órákban követte el, illetve éjszaka folytatta. - Sötétedés után. - írtam fel.
- Ez arra is utalhat, hogy vagy egyedül dolgozik, vagy nincsenek sokan. Talán csak páran. - újra írtam a táblára: "kis létszámú elkövető".
- Elképzelhető, hogy van nála altató, injekció vagy lövedék formájában, de mivel valamennyien ittak és részegek voltak, ők könnyű célpontok voltak - "Gyógyszereket birtokolhat.", "Ittas célpontok".
- A tizennégy eltűntből 8 igazoltan ivott és minimum spiccesek voltak, a maradék hat még kérdéses, de közülük is biztosan voltak, akik ittak valamennyit, akik pedig nem, azokat valamivel nehezebb lehetett elkapni. A tizenötödik eltűnt, Killian, ő biztosan józan volt, hiszen miattam nem fogyasztott alkoholt.
Ha figyelembe veszem a nemek eloszlását, akkor tizenegy férfi és négy nő tűnt el. Ez nem tudom jelenthet-e valamit. Mary az, akivel kapcsolatban senki semmit sem tud igazolni, így őt kérdőjelesen írom fel az eltűntek listájára - így is tettem. - Nem mintha vádolnám valamivel, de az ő egész napi holléta és cselekedeti kérdőjelesek, nem tudunk róla semmit, több órányi holtidőszak, mialatt senki nem találkozott vele. Az sem biztos, hogy a szállásán maradt - mondtam, majd tovább léptem a beszélgetésben.
- Az első lépések: Lehetőleg mindenki maradjon beltérben, akkor van a legnagyobb esélye, hogy nem csapnak le rá. Ha ki is mennek, maradjanak józanok és mindig hármasával, négyesével legyenek kültérben. Az elkövetők óvják a személyazonosságuk, vélhetően nem mutatkoznak, ha nem látják biztonságosnak. Kényesen ügyelnek rá, hogy csak az lássa őket, akit elrabolnak.
Továbbá nézzük át az orvos szobáját és rendelőhelyiségét. - Az orvosra pillantottam. - Doktor. Kérem mutassa meg nekünk a nyilvántartást arról, miket hozott ide magával és leltározzunk. Gyógyszerek, sebész eszközök, minden érdekel. Tudnom kell mik tűntek el, ha tűntek el. Ha az elkövető elrabolt magától nyugtatót, vagy gyógyszer, szúró-vágó eszközt, úgy fel tudunk készülni rá, hogy esetleg ellenünk akarná fordítani. Lehetséges, hogy hozott magával nyugtatót, altatót, de lehet öntől szerezte be. Lehet megpróbál itt megmérgezni valakit, akkor tudjuk, hogy mik lehetnek nála.
Dave minden bizonnyal a tettest látta az ön háza környékén, szóval lehet eltűnt ez-az a készletéből, vagy esetleg önt is meg akarta támadni. Ez kérdéses.
Nem tudhatjuk, hogy nem-e vagyunk mi is célpontok és az is lehet meg akar majd ölni valakit itt, így javaslom kerüljük, hogy bontott italba igyunk, amit felügyelet nélkül hagytunk. Lehet csak az elraboltakat akarja, de ebben nem lehetünk biztosak, lehet indünket holtan akarja látni. Ha még valakit el akarna rabolni, akkor lehet nyugtatót tesz az italába, vagy az ételébe és mikor egyedül lesz, lecsap. Jól tudjuk, hogy kettesével is vitt már el innen embereket.
Ami viszont fontos, hogy nézzük át a szobáinkat, találunk-e oda nem illő dolgokat. Ha manipulálni akar minket, már elkezdte. Inkább most fedezzünk fel mindent, amit elejtett, mint később apránként. Persze nem kizárt, hogy a tettes menet közben is elrejt majd ezt-azt, de talán az éjszaka alatt már megtette.

I. Reconnaissance

Julie aggodalmát fejezte ki Julian felé, minek után nem épp a legszebb módon adtam ki útjukat. Látott már minket veszekedni, és végül sosem került sor szétköltözésre vagy ilyesmi, de azt ő is tudja már érett fejjel, hogy semmi sem tart örökké. Hogy egy nap, lehet egyikünknek elege lesz abból, ahogy a másik viselkedik. Juliet nem tudja, csak sejti, hogy bár a Julian előtti partnereimmel úgy már nem tartom a kapcsolatot, de ismer annyi, hogy tudja, esetleg újakat igen. Nem tudja, hogy Julian esetleg tisztában van e vele, vagy pontosan tudja e, mert ennyire ő sem nyomozgat utánam. Mindazonáltal bízik benne, hogyha tudja is, vagy egy nap megtudja az igazat, képes lesz szemet hunyni felette, vagy maximum csak rám haragszik meg, rá nem. Hiába nagy lány, mivel életét képregényhősként élte és éli mind a mai napig, sok normális dolgot még nem ért, nem ismer. Mindenesetre bólint el mosolygósat.
- Sirály. Szeretek bajt keverni, és nagyon adnám, hogy az ügy megoldása után még apa rogyna térdre előttünk, hogy megköszönje... - vigyorogta.
- Ez igaz, mármint, amit apára mondtál, a másik fickóról nem tudok nyilatkozni. De azért ne felejtsük el, hogy elég önfejű és bíztatás nélkül is fejjel megy a falnak. Előtted is ilyen volt, mióta pedig együtt vagytok... nagyobb őrültségeket csinál, mint eddig... Hiszen rendőrnek állt... - sóhajtja gondterhelten, ahogy lelki szemei előtt látja, hogy aktiválom a "csak azért is" módom és szépen belesétálok a gyilkosba, vagy akik ezt művelték. Szerencsétlenségükre nem csak minket büntetett a sors, vagy tudom is én. Ha Julian nem lép a fékbe, biztos, hogy a szarvas minimum fél aganccsal betöri a szélvédő üvegét, akár őket is megsebezve vagy megölve.
- Wow! - nyújtotta ki még épp időben Julie is a kezét, bár be volt követ, nem fejelte volna le a műszerfalat, azért így is megérezte a fékezést. S bár a balesetet megúszták, úgy tűnt ez koránt sem elég. Kissé rémülten, pontosabban inkább még aggodalmasabb fejjel követte tekintetével az autótól is megrémült állatot, ami gyakran rázta meg fejét, lévén, hogy zavarta az agancsára szorult lifegő kar csonk. Egy idő után a állat is megállt az út másik felén és mintha érezte volna az őt figyelő tekinteteket, illetve a pisztolyt, elnézett Julian felé. Aztán hirtelen dobbantott egyet és menekülőre fogta, mintha tőlük ijedt volna meg.
- Nem tudom... hogy jó ötlet e volt ott hagyni őket... apát. Mi van, ha genyóságból őt akarják majd csalinak használni? Nem kellene vissza mennünk...? - nézett lassan és rémülten Julianre. De szinte még a mondat végére sem ért, mikor felettük ág reccsenések hallatszódtak, majd koppant is pár kisebb ág a kocsi háztetőjén, néhány levéllel, majd nem sokkal utánuk egy eltűnt táborlakó hullája zúgott le rá, nyakában egy kötéllel. Ijedtében még egy pillanatra Julie is felsikoltott.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

I. Reconnaissance

Sejtettem, hogy gáz van köztük, de azt nem, hogy ilyen mértékben, lévé, hogy a bulin, mégha részegen is, de elcsipkelődtek. Ez így nem lesz jó. Nagyon nem. Egy dolog, hogy tova tűnnek az emberek, de ha a többiek is fejüket vesztik, az nagyon nagy baj. Fejem ráztam, Roman után nézve, aki láthatóan zavarodottan kereste helyét, vagy épp menekült. Különös...
- Kicsit lökött... Talán a párja akasztotta ki... De tegnap még egészen jól össze melegedtetek, szóval... kétlem, hogy te okoztad volna a bajt. - felelem, azért még el-el nézve a távolban sétálóra.
Engem is megijesztett a hír. Nekem is vannak itt kollégáim, olyanok, akik eltűntek és olyanok, akik remélhetőleg még itt vannak. A feszültséget bennem leginkább az okozta, hogy rengeteg ember eltűnt, így nem kis hátránnyal indulunk, ráadásul mi sem tudhatjuk mennyi időnk van még. Nehéz is így tiszta fejjel gondolkodni. Pláne, hogy legszívesebben összeterelném egy helyre az összes itt lévőt. Nem a kihallgatások végett, hanem, hogy ne tűnjön el még több ember.
- Ez elég meredek húzás lenne... Pláne Grimwaldtól. - jegyzem meg összevont szemöldökkel, ahogy hallgatom a másik rendőr kioktatását, de persze én is tudom, hogy nem gondolja komolyan Horatio. Én csak azután kezdtem össze szedni magam, miután Sinclair is elkezdte sorolni mivel kezdjünk, milyen irányba haladjunk. A jegyzetfüzetes fickó is bólogatott.
- Rám számíthatsz. - bólintottam maga biztosan, készen arra, hogy mindenben segítsem, ha kell. Azt nem tudom, hogy a többiek mennyire lesznek hasznosak, lévén, hogy sokunk nem ismeri annyira egymást, Roman pedig... nem igazán kompatibilis itt bárkivel is, de ennyien csak megoldjuk az ügyet.
- Talán összegyűlhetnénk az étkezőben. Úgy könnyebben átbeszélhetnénk a dolgokat. Ami egyedül aggaszt, hogy sokan lehetnek olyan másnaposak, hogy semmire se fognak emlékezni. De én például nem ittam annyit, Roman is jól bírta, ha jól emlékszem. Talán a vezető sem öntött fel a garatra. És még.... az orvos! Ő is józan volt, mert el látott téged. - ötleteltem, bár ez még mindig édes kevés én is tudom, de igyekszem. Miközben haladtunk, kissé aggodalmas fejjel hallgattam a lehetőséget, ami... temérdek sok volt.
- Ez nem lesz egyszerű... - sóhajtom. - Pláne, hogy kamerák sincsenek... - néztem fel a sokadik ház sarkára, mert, hogy eddig sehol nem láttam akár olcsó kamerákat is. - És az a lehetőség, hogy köztünk is lehet vagy lehetnek... még rosszabb, mert őszintén szólva, így még nehezebben haladunk majd, hiszen, honnan tudjuk kiben bízhatunk, kinek, mit árulhatunk el.. - túrtam rövid hajamba. De azért talán nincs minden veszve. Ha Horationak nem volt ellenére, úgy összehívtuk a még táborban lévő embereket, hogy együtt ötletelhessünk és kikérdezhessünk mindenkit. A konyhán akár négyszemközt is. Nem maradtunk sokan, de azért félig így is megtöltöttük az étkezőt. Mivel Horatio tűnt a legalkalmasabbnak a nyomozás vezetését illetően, neki kellett "kiselőadást" tartania az eddigi lehetőségekről, ötletekről. Még egy táblát is kapott filccel, amire eddig a menük voltak felírva. Én inkább csak csendes megfigyelője voltam a teremben lévőknek, míg Horatio esetleg elmondta eddig miket tudunk, sejtünk. Hiába voltak képzett rendőrök és nyomozók, sokan meg voltak ijedve, és féltek, hisz elég váratlanul csaptak le rájuk. Kiszolgáltatottnak érezték maguk és voltak, akik inkább azt támogatták, hogy menjünk mind vissza a városba. Amit így elsőre láttam, hogy az orvosunk nem volt sehol. Emlékszem az arcára, a nevére nem, de biztos, hogy nincs az asztalnál ülők közt. A sok rémült arc közt pedig az is feltűnt, hogy Roman jó hátra ült, majdnem, hogy takarásban és kiváltképp ideges volt. Fejét szinte fel sem emelte ránk, kezei az asztalon összekulcsolva, egyik lába állandóan járt. És hogy mit tudtunk meg?
Rick és Katie a bulin is együtt mászkáltak, ittak, és a Horatio incidenst követően inkább elhagyták az épületet. Hogy hová mentek nem derült ki, sokféle elképzelés elhangzott. Volt, aki úgy emlékezett, hogy együtt mentek Rick faházába, volt, aki azt mondta, hogy a tó felé látta őket, és volt, aki szerint az erdő kevésbé megvilágított részén bújtak el, nyilván dugni.
Jack lényegében ájultra itta magát még Horatio érkezte előtt. Össze is hányta a férfi mosdó egyik wc-jét és többen is látták kimenni az étkező hátsó ajtaján.
John és Lucas az étkezőtől nem messze lévő tábortűznél dohányoztak Verával és Ronalddal. Mikor meghallották, hogy Horatio részegen nekiállt "flörtölni" Romannal, Vera s Ron bementek megnézni. A buli végén pedig kimentek megkeresni az addig eltűnt Johnt és Lucast. Az egyik nyomozó társuknak szóltak, hogy megkeresik őket és a nyomozó az előadáson azt mondta, hogy úgy emlékszik azt mondták neki, hogy az erdőbe is benéznek.
Mary nem ment el a buliba. Azt mondta a faházban marad borozgatni és egy korábbi lezárt ügy utolsó jegyzeteit lezárni. Reggel azonban hiába kopogtak át, sehol sem volt. A kellemes esti idő miatt ablakai is nyitva voltak, de az ajtaja sem volt zárva.
Brad annyit evett és ivott a bulin, hogy végig sem tudta nézni, mit művel Horatio, mert rájött a fosás, majd ezt követően sietve távozott, elvileg vissza a faházába, de az ajtaja zárva volt, ő pedig nem volt bent.
George a hajnali órákban már elég spicces volt, de a buli végén ment csak el, és kollégái a tó felé látták menni.
Dave is sokat ivott, s közben arról beszélt, hogy látott egy alakot az orvos háza körül, aki nem tűnt ismerősnek, s bár sok új arccal találkozott, mikor leszólította, a fickó először megszeppent, majd egy-két barátságos szóváltás után ott hagyta és sietősen távozott. Parkert kérte meg, aki szintén részeg volt, hogy nézzék meg az orvos házát, hátha rosszban sántikált az ürge. Azóta ők sem kerültek elő. A kolléga, aki ezt elmesélte az étkezőben, hozzá tette, hogy csak félfüllel hallgatta őket és nem volt biztos minden szavukban, mert közben főleg Horatio műsorát figyelte.
Daniel és Susan a konyhában pettingeltek, mikor valaki meglátta őket, így aztán morgások közepette leléptek az erdő felé, hogy senki ne zargassa őket. A konyhában megtalálták Susan tangáját és az egyik fánál a cipőit.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

Nem voltam vak, láttam Romanen, hogy nehezére esik kipaterolni engem, szinte a lelke fáj a tettétől, mégis megteszi, éppen ez kongatta meg bennem igazán a vészharangot. Normál esetben nem rázna le engem, az nem rá vall. Még a Valhallában is szívesen látott, pedig akkor még cikibb voltam, mint most. Ráadásul a rendőrök és nyomozók egy része ismert, még ha nem is mindenki kedvelt. Semmi oka nem volt elzavarni két majdnem elmorzsolt könnycsepp között, hacsak nem valami nyomós oka van rá.  Mégis mi zajlik ott, amitől ennyire meg akart minket óvni? Ha ő ilyen magas szinten felismeri a bajt és ilyen eltökélten óv minket tőle, az nem lehet akármi, mi pedig nem hagyhatjuk magunkat megvédeni. Most kell csak igazán lábatlankodnunk.
- Mi? Nem, dehogy! Hisz te is ott voltál, hallhattad. Nem volt semmi, csak nem szeretné, ha belekeverednénk abba az ügybe, ami ott van. Éppen ezért mi a háta mögött belekeverjük magunk, hogy később legyen alkalma megköszönni, hogy nem hallgattunk rá és hagytuk magunkat lerázni - vigyorogtam. Persze biztos vagyok benne, Roman sem hiszi, hogy ezzel tényleg teljesen lerázott minket, de így legalább nem vagyunk ott a közelében, hogy ötször annyira izguljon értünk.
Meg amúgy is, meg tudom magam védeni. És Juliet is. És ez fordítva is igaz. Persze azért két szemem a lányon, nagyon fogok vigyázni rá és ő is rám, ránk. De ha minden veszni is látszik, van egy titkos fegyverünk, akire mindig minden esetben számíthatunk. Valaki, aki mindig kész volt akcióba lépni. Ő...
- Persze, én is aggódom. Ki ne aggódna? - Jennán kívül. Mégis csak az apja, nekem meg mégis csak a szerelmem. Még ha nem is mutatom ki teljes egészben az aggódásom és viccelődök, azért igen is féltem őt és aggódom és azon leszek, hogy megvédjem, megoldjam az ügyet, megtaláljam az elkövetőket és az eltűnt tízen négy rendőrt és nyomozót és Killiant és lehetőleg mindenkit élve hazajuttassak. Roman biztos morcos lesz, hogy nem hallgattam rá, de hálás lesz és meg fogja köszönni nemes, önfeláldozó tettünk.
- Ott van nekik Horatio. Ha összeszedi magát, akkor nagyon penge a figura. Meg azért Roman is képes megemberelni magát, ha kell. Bízzunk benne, hogy hamar eredményes nyomozást érünk el innen is - feleltem bizakodóan, majd mikor a szarvas előugrott vadul a fékbe tapostam és döbbenten meredtem ki a szélvédőn, menten a pisztolyomért nyúlva, hogy ha a szarvas nekünk rontana rémületében le tudjam lőni. Rászegeztem a pisztolyt az álló kocsiból, de mikor az agancsra néztem...
- Ooo baszki... - mondtam lelombozódva. - Ennyit arról, hogy nincsenek hullák. Egy a tízhez, hogy nem a szarvas vágta le azt a kart...

Nem tudtam mire venni Roman idióta, agresszív reakcióját. Mégis mi ütött belé? Mi ez a nagy feszültség?
- Hé, öreg, én vagyok, mi ütött beléd? - kérdeztem meglepetten, de nem ingerülten. Tudtam róla, hogy flúgos, így nem zavartattam magam. Biztosan összeveszett Juliannel, azért távozott ilyen gyorsan még a fizikus is.
Nyakam simogatva néztem utána, döbbenten, főleg a megjegyzése miatt. Most meg mi baja? De tényleg. Mindig bolond volt, de most a szokásos dolgain is túltesz. Mit műveltem én részegen, hogy most ezt kapom cserébe?
- Rosszat tettem? - néztem Cade felé nem felelve arra a kérdésre, hogy jól vagyok-e, de lerít rólam azért, hogy nem esett jól, ami most köztem és Roman között lejátszódott. Sose voltunk túl jóban, de ilyen bánásmódban még nem volt részem. Ez új.
Mikor aztán jött a nyomozó közölni velem a tényleges híreket kis híján padlót fogtam. Fel is kaptam a vizet.
- Na ne akarja nekem bemesélni, hogy csak úgy elraboltak innen egy tucat nyomozót, rendőrt és még Killiant is? Maga hülyének néz? - kérdeztem hitetlenül. - Az rendben, hogy ha még a részegeket el is kapja valaki, de azért nem volt mindenki berúgva. Mégis hány emberrablónak kellett lennie, hogy ez megtörténjen? Azért jól képzett hatósági személyekről beszélünk.
Vagy csak úgy elkóboroltak az erdőbe és úgy döntöttek, hogy tojnak a fejünkre a táborozás hátralévő részében? - intettem az erdő felé, bár ezt Killianből nem néztem ki.
Gondterhelten fogtam államra, majd Cade és a nyomozó felé pillantottam. Vettem egy mély levegőt, hiszen ideges voltam. Ha ez igaz, akkor valami nagyon komoly dolog történt. Rendőröket egyszerű bűnözők nem szemelnek ki. Ha emberrablás történt, akkor a szervezett bűnözés állhat mögötte.
- Oké. Oké - emeltem magam elé kezeim. - Akkor segítsen nekem. Tudnom kell mi történt, amíg nem voltam magamnál és tudnom kell ki-honnan tűnt el. Melyik eltűntnek hol volt az utolsó ismert tartózkodási helye. Azt is tudni akarom a többiek mit csináltak addig.
Cade, gyere, segíts te is - intettem neki, majd a nyomozónak is, hogy induljunk.
Bíztam a képességeimben és Cade és a többiek támogatásában, abban, hogy majd összedolgoznak velem, de be kellett vallanom, a lelkem mélyén egy részem félte és aggódott. Féltem, hiszen ritkán voltam terepen, akcióban, éles bevetéseken. Helyszínelni, kihallgatni, gondolkodni és az íróasztal mögött dolgozni, irányítani szoktam, de ritka volt az, ha én magam is jelen voltam egy bevetésen, ahol az elkövetők is ott voltak. Most pedig az elkövető itt van valahol. Vagy köztünk, vagy valahol az erdőben és lesnek ránk. Ki tudja mikor kire, vagy kikre csapnak le legközelebb.
És aggódtam. Killianért és azokért is, akik még veszélyben lehetnek. Egész életemben attól rettegtem, hogy elveszíthetem a hozzám közelállókat, hogy veszélyben lehetnek és én nem tudok segíteni rajtuk és most megvalósult a legrosszabb rémálmom. Csak bízni tudtam benne, hogy senki sem halt meg. Főleg nem Killian. És bízni, hinni benne, hogy több áldozat nem lesz.
A lelkem egyre jobban a Poklot élte meg, de igyekeztem a Josephtől és Killiantől tanultakra gondolni és alkalmazni a tanult technikákat a lelki béke és az önkontroll megteremtésére. Most nem veszthettem el önmagam. Ha én most összeomlok, ki menti meg őket? Ki oldja meg ezt az ügyet? Roman? Vagy a többi kezdő, vagy másnapos nyomozó és rendőr? Cade egyedül? Nem. Szükségük van rám. Most van igazán szükségük rám.
Amióta csak itt dolgozok az NYPD-én, főleg, mióta kineveztek állandóan azzal hencegek, hogy én vagyok a legjobb, a legokosabb, a legerősebb, a leghidegvérűbb, a legprofibb. Nem vallhatok kudarcot. Most nem.
Vannak, akik példaképet látnak bennem, vannak, akik hisznek bennem. Itt most erősnek kell lennem. Talpon kell maradnom és legjobb tudásom szerint odatennem magam, uralkodva minden olyan érzés és gondolat felett, amik kibillentenének. Kellek nekik. Kellek Killiannek. Most jött el az ideje, hogy tényleg bizonyítsak mindenkinek.
Rendeztem a vonásaimat, stabilizáltam magam és ismét felvettem a tőlem jól megszokott hidegvérű szerepet, úgy lépkedtem a nyomozó mellett és Cade felé pillantottam.
- Minden támogatásra szükségem lesz a nyomozás során - mondtam neki és a jegyzetfüzetet tartó nyomozónak is. - Gondolom azt mondanom sem kell, hogy mindenki legyen nagyon résen. Egy ilyen akció a szervezett bűnözésre vall. Maffia, terroristák és szekták. 14 kolléga tűnt el, tehát kábé a fél létszám. Olyan emberek is, akik nem voltak nagy ivók és okuk sincs rá, hogy ilyesmikkel szívassanak minket, tehát külső kezek vannak a dolog mögött.
Ha megtudjuk és feljegyezzük ki és vélhetően honnan tűnt el, az már sokat elmondhat nekünk a mögöttes tényekről. Az is, hogyan viselkedtek és mit csináltak az eltűnésük előtt. Tekintve, hogy a józan nyomozókat és rendőröket elég nehéz leszerelni, hiszen jártasak az önvédelemben és még ha itt nincs is fegyver náluk, azért értenek a küzdősportokhoz, övédelemhez és a rögtönzött fegyverhasználathoz, gyors helyzetfelismeréshez és ahhoz, kkor-mit tudnak fegyverként használni, azt feltételezem vagy alvás közben ragadták el őket, vagy nyugtató lövedékkel ártalmatlanították őket. Az emberrablóknak talán van altató pisztolyuk.
Fenntartanám lehetőségnek, hogy az alkholban volt altató, nyugtató, de azokat frissen bontottuk a helyszínen és még ha a tettes köztünk is lenne, láttuk, érzékeltük volna, ha belecsempészik, ennyire nem vagyunk vakok, sem ittasak, sokan ültünk egymáshoz közel és figyeltünk egymásra.

I. Reconnaissance

- Nem is, de így első nap, nem árt, ha az építendő csapat kicsit össze ismerkszik, tudod... De ez felnőtt rendőrös dolog... nem kisfiúknak való, szóval tényleg nincs miért aggódni... Niincs, csak húgy meleg sör... Azért azzal nem kínállak meg... - húzom még elég türelmesen szám, miközben azért próbálom finoman a búcsú felé terelni a beszélgetést. Viszont a türelmem pillanatok alatt szerte foszlott, mostanában így megy ez. A gyógyszer kísérletek óta, amiket pedig már nem is szedek. De Jenna is eléggé rá tett egy lapáttal. Szóval a stresszes dolgokra mostanában nem reagálok túl jól. Szívás, hogy pont ezt a szakmát választottam... A megjelenő kolléga sem javított a helyzeten, sőt. Kissé el is harapódzott a jelenet, főleg az én jóvoltamból. Talán erőszakos vagyok, de sosem ütném meg azokat, akiket tényleg szeretek. Nem úgy, hogy bajuk essen. Most még is azt éreztem, hogy az öklöm lassan befeszül, és nem Juliant, de valakit meg kell, hogy üssek, míg ő itt poénkodik a problémákon, amiket én is füllentéssel tetézek. Julie is kicsit összezavarodott látva, hogy mennyire nem vagyunk egymásra vevők, de csak akkor indult meg szép komótosan, mikor én is húzni kezdtem Juliant. Dühös voltam, nem is kicsit, és közben magamat is utáltam, amiért így bánok velük, Jujuval. Már akkor bűntudatom támadt, mikor megéreztem kezét a kezemen. Viszont úgy éreztem továbbra is így lesz a legjobb. Nem tudjuk mi történik, csak azt, hogy röpke pár óra alatt rengetegen eltűntek és jelenleg azt sem tudjuk mi történt velük ezen kívül. A viszonzott csók után pedig még kis híján sírásra is görbült a szám, amiért ilyen csúnyán beszéltem vele.
- Sajnálom... - suttogom, miközben beszáll a kocsiba, és követi Julie is. - Szeretlek bennetek... - néztem utánuk, ahogy beindította a kocsi motorját. Hát ez megint jól elbasztam...
Cade továbbra sem értette Julian itt létének okát, pláne most, hogy furcsa dolgok történnek a táborban. De az se volt számára tiszta, ahogy Horationak se, hogy milyen kapocs lehet egy olyan embert közt mint én és egy olyan közt, mint Julian. Az alkohol egy dolog, de láthatóan szakmában is ég és föld vagyunk. Hát még ha tudná, hogy előtte mikkel foglalatoskodtam... Mindenesetre nem tartja vissza Horatiot, nem látná értelmét, de azért követi kifelé. Én mindez alatt még mindig az üres utat néztem, amerre elmentek Julianék, mert még mindig emésztett a bűntudat és dühös is voltam. Próbáltam lenyugtatni idegeim mindenféle jó indokkal, de továbbra is szar volt, ahogy felidéződött bennem, hogy beszéltem vele és róla. Fingom sincs néha miért csinálok ilyesmiket, pedig esküszöm, imádom azt az idiótát. A borús merengésemből zökkentett ki Horatio, de oly annyira, hogy hirtelen és ösztönösen nyúltam hátra és kaptam egy erősen a torkát egy kézzel. Nem tartott sokáig, és amint rájöttem, hogy ökörséget csinálok, sűrű pislogások közepette el is engedtem, de addig éppen csak, hogy ne roppantottam el a nyakát. Cade is szerencsére közel volt, bár később lépett közbe.
- Megőrültél?! - förmedt rám közénk lépve, amitől nem mondanám, hogy jobban éreztem magam.
De végülis... lehet az egész Horatio hibája. Ha nem jön el inni, mindez talán meg se történik... Ránéztem, majd Cadere, majd vissza Horatiora, s mivel, hogy érezhetően most váltam közellenséggé mindkettőjük számára - mondjuk Sinclairrel eddig sem voltunk jóban - inkább jobbnak láttam ott hagyni őket.
- Öhm... eltűnt... - feleltem még azért oda, majd jobb híján odébb álltam, hogy ne zavarjam meg őket a nagy agyalásban. Nem mentem messzire, nem akartam én is felszívódni, de most Horatio hülyesége hiányozna a legkevésbé. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy Killian is messzire menekült tőle valójában. Előbb a tó felé járok egyet, de mivel akadtak szemtanúink, szinte lyukat égettek a tarkómba a kémlelő tekintetek. Még csak az hiányzik, hogy azt gondolják közöm van a dolgokhoz. Szóval kissé száműzve visszamentem a faházamba, hogy elbújva a tekintetek elől, ott szívjak el egy cigit és küldjek egy bocsánat kérő üzenetet Juliannek. A szálat még belépésemkor a számba vettem, és a telefon meg az öngyújtó előkotrása közben, ahogy mentem a konyha felé, véletlen bele rúgtam az ágy lábába, ami miatt hasra is vágódtam, a telefonom meg a földre esett. El is nyúltam felé, hogy felvegyem, mikor szemem sarkából észrevettem, hogy van valami az ágyam alatt. Felvettem a telefonom, majd félig meddig bemászva az ágy alá, megfogtam azt a valamit és kimászva onnan, felülve az ágytámlának döntve hátam néztem meg a világosban. Valakinek a telefonja volt. Egy pillanatra a szívbaj jött rám, ahogy tök random beugrott, hogy tegnap esetleg mégis csak ágyba bújtam valakivel, és itt hagyta a telóját, s talán az köpött, de mikor benyomtam a gombot az oldalán és bekapcsolt a kijelzője, egy lesújtó sóhajtás közepette ütöttem fejem az ágy fa részének.
- A jó édes kurva életbe... - sóhajtottam halkan, ahogy letettem a telefont a földre, aminek a főképernyőjén lévő háttérkép egyből elárulta kié a telefon. Ha én ezt most megmutatom nekik, gyanakodni fognak, úgy is, hogy önkéntesen elárulom, hogy hol találtam. Ha nem, akkor is gyanús leszek... már ha megtalálják nálam...

Mindeközben odakint...
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Cade Horatiotól, hiszen nem rég még az alkoholtól fulladt, most meg még meg is fojtogattam. Az, hogy már tegezték egymást fel sem tűnt neki, és biztosan a nyomozónak sem, lévén, hogy van nagyobb gondjuk is, mint ez a kis semmiség.
- Úgy látszik nem csak neked ártott meg az ital... - sóhajtja, miközben a jegyzet füzettel járkáló kolléga őket is megtalálja és aggodalmasan közli a híreket, amit nem olyan régen velem és Juliannel is közölt.

- Királyság - felelte Julie a kocsiban, bár nem tervezett több napra, de nem aggódik, mert nem ez volna az első alkalom, hogy nem a pihe puha ágyában fog aludni. Fegyvere pedig van, így az étel beszerzése is kész móka lesz a számára. - Ugye azért nem vesztetek össze? - kérdezte egy kis csendet követően, hisz akárhogy is, látta, hogy feszkó van, de a párosunkat elnézve nem lehet tudni mikor gondoljuk ezt komolyan.
- Azért én aggódom érte... hiába csak egy kicsi a távolság, azért aggódom, nehogy baja essen. Amilyen farok, képes lelövetni magát... pláne, hogy a kollégái is szívesen kinyírnák... - sóhajtotta miközben oldalra kipillantott az ablakon. De a zűr a táborban, olyan volt mint egy vírus, és aki arra járt, az onnantól magával hordozta a problémákat. Néhány méterrel odébb, ahogy haladtak az úton egy rémült szarvas ugrott ki a kocsi elé, egy csonkolt karral a szarván, amin még a karóra is ott volt.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

Attól tartok a kelleténél több igazság és előre jelzés volt Julie szavaiban, mint az egészséges lett volna és volt egy olyan érzésem, hogy lesz még ennek böjtje. Kellemetlen volt szembesülni azzal, hogy Roman nem örül a jelenlétemnek, amit valahol meg is értek, hiszen én sem örülnék neki, ha lefülelnének, de jelenleg nem én voltam pácban, így ez most annyira nem zavart. Nem fog olyan könnyen kipaterolni a táborból, mint hiszi.
Lehet, hogy átlát rajtam, hiszen nem ez volt a legerősebb hazugság, amivel előállhattam volna, én is tudom, hogy gyenge lábakon áll, de jobb nem jutott eszembe, az igazságot meg aligha mondhattam volna meg. Biztos nem lett volna elragadtatva.
- Na, tényleg? Pedig az ember azt hinné ezek a táborok nem a piálásra vannak kitalálva. Maradt még valami? Szomjas vagyok - mosolyogtam. Nem mintha rá lennék szorulva a potya sörre, de ha már így szóba került. - Elképesztő, hogy képesek rendezvényt szervezni az NYPD-nél a közös ivás kedvéért. Ha Robert Baden-Powell ezt látná, lehet megenné a jelvényeit - nevettem.
Nincs baj, de menjünk haza a biztonságos városba? Az igen. Nem is értem egykori feletteseim miért nem így közölték le a híreket annak idején: "Nincs atomriadó, de azért ne jöjjenek még elő a föld alatti bunkerekből.".
- Most miét vagy mérges? - kérdeztem vissza, mikor Julie-t is vissza akarta küldeni a Jeephez.
Oké, azok a szikrák azért a szemeiben eléggé sokat mondóak voltak, de akkor sem vettem jó néven, hogy le akart rázni, noha a gyufát sem feltétlen akartam kihúzni nála. Azért az kicsit sértő volt, hogy nagyszájú tanár, mert annál azért több voltam. Lehet nem én voltam a legnevesebb kutató az USA-ban, de egykoron nevesen NSA ügynök voltam és neves katona is. szóval kicsit több tiszteletet férj uram...
- Oké, jó, elsőre is megértettem - emeltem magam elé kezeim, mikor sokadszorra is elmondta, hogy húzzunk haza, noha ez igazából csak még jobban marasztalt engem. Ilyen könnyen nem fog lerázni.
- Egyetem, nem iskola - feleltem sértődötten, miközben a kocsi felé toloncolt. - Oké, jó, elmegyünk, nyugi - tettem kezem kezére, majd sóhajtottam.  - De vigyázz magadra - mondtam még azért megállva kicsit a kocsinál, majd nyomtam egy csókot ajkaira és intettem Julienak is. - Gyere. Apu most morci - mosolyogtam, de ha Julie kicsit is ismert, tudja, hogy itt még nem adom fel.
Kiálltunk a kocsival, majd mikor kicsit eltávolodtunk megjegyeztem neki.
- Irány Camp Mills - mondtam, bár Julie lehet nem tudhatta mi az. Az iskolában ezt nem tanítják, mikor az első világháború a tananyag, de mi, egykori katonák jól ismerjük a hadtörténelmet. - Itt nem messze a Long Islandi erdő mellett emelték fel 1917-ben a Camp Mills-et. Ez egy katonai létesítmény volt az Első világháború alatt, egy katonai tábor. A nevét Albert L. Mills vezérőrnagyról kapta.
Még ma is áll egy-két épülete és megvan az egykori táborhely is. Letáborozunk és csinálunk egy kis magánnyomozást. Mi rossz történhet?

- És látod, hogy mégis - felelte Horatio Cadenek, mikor szóba került az alkoholfogyasztás. - Nem, kösz, megoldom - felelte, hiszen azt senki se gondolhatta, hogy majd ágyhoz kötve tölti a napját.
- Hát Roman férje. Részecskefizika professzor a NYU-n - magyarázta el kollégájának ki is az a professzor. - Ne kérdezd mit keresnek együtt, mai napig nem jöttem rá én se mit látnak egymásban. Talán a véralkoholszintet - hiszen Horatio más közös nevezőt nem látott, mint az ivászatot.
Várt egy kicsit, majd kimászott az ágyból és kiment, de addigra Roman már lerendezte a helyzetet, így már csak őt találta kinn és még egy-két rendőrt.
- Mi a helyzet, Roman? Mi történt, amíg ki voltam ütve és merre van Killian? - nézett szét értetlenkedve. - És mi ez a nagy csend? Hol vannak az emberek? - lépett közelebb hozzá szemeivel fürkészve a környezetet. Túl nagy a csend. Az egy dolog, hogy majdnem meghalt, de emiatt csak nem tartanak gyásznapot.

I. Reconnaissance

Julie kétkedően fogadta Julian válaszát, pedig még csak nem is volt olyan sokszor velünk, mikor megtörtént a baj. Mondjuk, ha kiskora óta figyelte Juliant, nyilván tudja, hogy a drágával jár a sötét felhő is a feje felett. S hogy a mi családunk sem épp szent, azt hiszem örülhetünk, hogy egyikünk sem képes gyereket szülni, mert biztos, hogy mi hoznánk össze az antikrisztust.
- Ha jelentőséggel bírna a mondatodban a "csak" szó, most nem volnánk úton. Lehet, hogy apa lánya vagyok, de ötször olyan okos, mint az egész család kétszer. Engem nem tudsz átbaszni... Tancsi bá... - sandít nevelőapja felé.
Lehet, hogy a családban ő a legokosabb, de annyira még én sem vagyok hülye, hogy tudjam, valami gáz van. Mármint nem csak a táborban. Szoktam járőrözni és túlórázni is, de eddig még nem volt rá példa, hogy megjelent volna. Hát még Julieval. Még ha 5 évesen elhozta volna valamelyik másikat, el is hittem volna, hogy hiányzom nekik, de 18 évesen és olyan jellemmel, mint, ami neki van... Azt már inkább eltudom képzelni, hogy Julian jönni akart, s mivel, hogy Julie minden alkalmat megragadna, hogy vele lehessen, simán belement. Szóval akkor... valaki köpött? Vannak aggályaim, de ha most elkezdem faggatni, szerintem én kerülök nagyobb szarba, ha ő ugyanezt megteszi velem. Annyi a mázlim most, hogy Horatio alszik, és hogy nem akkor jött rá a látogathatnék, mikor éppen... nem tom... Liammel vagyok vagy mással...
- Aham... szóval a nyomozókat, meg a programok, mi? - sandítok egyértelműen kiszúrva a kamu szagot Juliera, aki bár nagyon nem erőlteti meg magát, azért laposakat pislogva bólint egyet, kettőt Julian megállapítására. De gáz, hogy mindenki tud mindent és mégis úgy teszünk, mintha mégsem. Mintha nem tudott volna a rendőrségen odaköszönni nekik... Mintha amúgy is olyan jóban lennénk... Vagy várj, mi? Odaköszönni?! Hát most inkább ne.
- Jaj hagyd csak... - legyintek kezemmel Juliannek. - A nagy nyomozó épp a másnaposságot próbálja ki hortyogni. Tegnap nagy buli volt, aztán mindenki nem nagy meglepetésére kiderült, hogy nem bírja az ivászatot. - mármint úgy semennyire. Ciki...
Így is volt elég szar a levesbe, de mikor még a kolléga is megjelent a rossz hírekkel, éreztem, hogy kezd az egész a szokásos fos tengerré válni. Én igazán még fel sem vettem a fonalat, de Julian pillanatok alatt ráharapott.
- Elég legyen... - fogom be a száját kérdése után. - Nincs baj... csak hülyéskednek, de azért, szeretném, ha inkább haza mennétek a biztonságos városba. - nézek rá száj húzva.
- Wendigót? - kérdek vissza értetlenkedve, de inkább meg sem várom a választ, hanem elhúzva kezem a szájáról intek a tagnak, hogy menjen már el, aztán Julianre nézek, mielőtt amaz odébb állna. Már most úgy csinál, mintha a saját ügye volna... nem tetszik ez nekem. Nagyon nem. - Befejezted? - szóltam rá most már kissé morcosan, aztán Juliera néztem. - Menj vissza a kocsihoz, Julian is mindjárt megy utánad. - mutatok a kocsi felé, amivel érkeztek, persze meg se mozdult a lány, csak karba tett kézzel, kérdőn nézet fel a másik apjára.
- Te meg ne is figyelj rá... - nézek az értetlenkedő rendőrre, aki nem tudja hová tenni, hogy akkor most Julian azért jött, hogy segítsen vagy mégse, de akkor meg ki a fene. - Csak egy nagyszájú tanár bácsi, akinek két napja nem lett betömve a szája. De már mennek is hazafele... - néztem vissza szikrákat küldve tekintetemmel Julian felé. Kivételesen egyáltalán nem vettem jó néven a poénkodását. Ha valami bajuk van az eltűnteknek vagy akármi, az is szar, de így még ők is veszélyben lehetnek.
- Jah... úgy hogy húzzatok haza. Most! - néztem rá morcosan, persze nem kiabálva, mert még is csak mászkáltak körülöttünk.
- Baszottul nagy szerencse, szóval rád itt már semmi szükség. Majd a kutya meg a gazdája megoldják, te meg szépen vissza tolod a segged a kurva iskolába. - markoltam rá zakójára és ingjére vállánál és kezdtem el vonszolni a kocsi felé. Érzem én, hogy a sok szarságtól megint kezd felmenni a vérnyomásom és megfogok ütni valakit...

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

Mielőtt még elindultunk, mindenbe beavattam Juliet, noha én sem voltam teljesen biztos benne, hogy Roman be fogja venni a süketelést, lehet sejteni fogja, hogy itt bizony valami van a háttérben, de nem hagyhattam, hogy egyedül eredjen Killian után és őszintén szólva Horatiot sem akartam rá bízni. Még ha Cade ott is van, nem hittem, hogy túl sok hasznát fogják venni, mert a meghallgatott felvételek alapján elég gyenge jellemnek tűnt, ráadásul Horatio és Roman is elég kemény jellemek hozzá képest.
Még ha Horatio néha megalkuvónak is tűnik, makacs és önfejű, aki nem hagyja magát túlzottan irányítani. Még ha Cade teszi is neki a szépet, hogy kenyérre kenje, a felügyelő akkor is irányító szerepre fog törni, ahogy Roman is vezető szerepet akar majd betölteni.
Ráadásul Roman nem is nyomozó, csak egy fánkfaló kókler... nem akarom leírni, mert megvan a magához való esze, de na. Horatio meg egymaga, Killian nélkül lehet elég elveszett lesz, még ha vannak is mellette partnerek, akik támogatják, a stressz, az aggódás, az önvádolás nem fogják hagyni, hogy normálisan szuperáljon. Kell valaki, aki fogja őket és érdemi nyomozásba kezd és vezeti őket. Ez lennék én.
Bár nem tűnt nagy dolognak, nagy ügynek, nekem mégis rossz előérzetem volt. Olyan, ami akkor szokott eluralkodni rajtam, amikor tudom, érzem, hogy valami elképesztően nagy zűr van készülőben. Eddig ezek a rossz érzések még mindig beigazolódtak és tudtam, ott a helyem nekem is.
- Ugyan, Julie... - nevettem. - Csak Killian tűnt el. Szó sincs még gyilkosságokról, halottakról és nem a fél tábornak veszett nyoma. Odamegyünk, pár óra alatt a végére járunk az eseményeknek és mintha mi sem történt volna, hazamegyünk - hittem én, feleltem könnyedén, majd megérkeztünk és Roman keresésére indultunk, akit hamar meg is találtunk.
Most elég hétköznapiasan öltöztem, bár kissé slamposan, noha azt már megszokhatta tőlem a nagyérdemű. Ritkán csípem ki magam. Egy ezer éves farmert vettem fel, melyben imitt-amott ott volt a kimoshatatlan homok folt, melyek az évek során fogták meg. Egy négyzetrácsos ing, amire felvettem egy gyűrött sport zakót, a lábaimra pedig túrabakancsot húztam. Nem éreztem szükségét egy jó fajta öltönynek, mégis csak az erdőbe, egy táborba jöttem. A terepet néhol amúgy is csak a Jeep bírta, a Lexus lehet elakadt volna idefelé jövet. A bakancsot is jól tettem, hogy felvettem és nem az egyetemen viselt cipőmben jöttem. Most lehet nap végére itt tönkremenne.
- Ugyan már, ne mondj ilyet - mosolyogtam és visszaöleltem. - Nem akarunk itt éjszakázni - á, dehogy - hamarosan megyünk is - minden bizonnyal, - csak Julie szerette volna megnézni az itteni nyomozókat, meg téged, nameg a nagymenő nyomozókat is és kíváncsi volt milyen programok vannak. Tudod milyen, amikor nyaggat - takaróztam Julieval. - És nekem is hiányoztál, meg úgy voltam vele, ha már ide jövünk, talán itt vannak Sinclairék és köszönök nekik is. Gondoltam kicsit időzünk itt és távozunk is...
A gondok és a rossz érzések akkor erősödtek fel, amikor megjelent a nyomozó és közölte a rosszabbnál rosszabb híreket. Elsőnek csak meglepetten pillantottam rájuk, főleg Romanre, majd a rakatnyi név hallatán a szemeim egyre inkább a magasba szöktek és egyre inkább ráncoltam a homlokom és kezdtem lélekben igazat adni Julienak, amikor a kocsiban a világvégéről beszélt. Sóhajtottam is egy gondterheltet, majd rágyújtottam és megkínáltam Romant is.
- Ennyi embert még a szektások sem rabolnak el, hogy megnyissák vele a másvilág kapuját a Pokol Isteneinek - jegyeztem meg. - Vadállat, itt? - pillantottam a nyomozó felé hitetlenül, hiszen ez képtelen ötlet volt. Long Island ezen részén maximum a róka a legveszélyesebb vadállat. Vannak farkasok is kis számban az erdő sűrűjében több kilométerre, de már nagyon rég óta tudjuk, hogy a farkas jobban fél az emberektől, mint mi tőlük. Ráadásul ennyi rendőrt egy éjszaka alatt aligha ragadtak el nyom nélkül. Ha vadállat ölte volna meg őket, már meglennének. Ha ők nem is, de a vér és szövet nyomok biztosan. Ezt a nyomozót is biztosan úgy vették fel, mint Romant.
- Ne okoljuk máris a Nagylábút, vagy a Wendigót? Julian Hemlcok professzor, New York Univesity részecskefizika tanszék. Örvendek. Kérem, tegye meg nekem azt a szívességet, hogy nem terjeszt rémhíreket - veregettem vállon, majd Romanre néztem és átkarolva félre vontam őt.
- Kérlek, mondd, hogy nem nyílt meg itt felettetek egy téridő örvény, amin át egy csápos földönkívüli hekusokat ragadott ki a mi galaxisunkból...
Látom, már az én jelenlétem sem kell, hogy történjen valami. Biztos a jegygyűrű közvetíti a fekete felhőket is - vigyorogtam egymás közt mutogatva ujjammal. Persze azért ideges voltam, még ha el is vicceltem a helyzetet. Még ha az eltűntek java csonk részeg is volt, azért nyugtalanított a tudat, hogy valaki csak úgy elrabolt egy tucat zsarut egy éjszaka leforgása alatt és nyomukat sem lelik.
- De azért nagy szerencse, hogy itt van Horatio, nem? Majd a modern idők Sherlock Holmesa megoldja ezt a rejtélyes ügyet is, mint oly sok másikat. És Watson is itt van, Lestrade? - mosolyogtam. Lestrade alatt Romant értettem.

I. Reconnaissance

Eleinte tényleg vicces volt az egész, és igen, ha nem lett volna ott Grimwald lehet, hogy olyasmit tettem volna, aminél aztán örülhettem, ha Horatio nem is emlékszik rá, más meg nem jön rá. Nehéz leszokni olyasmikről, amik évekig részei voltak életemnek. Az alkoholról sem mondtam le, és a drogokkal is akadnak még problémái, bár csak az altató jellegűekkel. De a szex... az már keményebb dió. Persze mikor a hülyéje rosszul lett, egyből szántam bántam még a fantáziálgatást is, mégha tudtam is, hogy igazából közöm sem volt a rosszullétéhez. Azért kinyiratni én sem akarnám, mégha én magam néha megtudnám fojtani egy kanál vízben is akár. Szerencsére nem történt tragédia. Legalábbis vele nem.
Másnap reggel viszont érezhetően gyászosabb volt a hangulat. Nem, nem azért mert bárki is meghalt volna, de őszintén szólva mindenkit bántott egy kicsit, hogy milyen jól szórakoztak Horation, miközben majdnem elpatkolt. Szóval egyenlőre nem terveztek programokat, hanem hagyták, hogy mindenki kicsit kijózanodjon és Horatio is rendbe jöjjön. Cade Killiannel maradt aznap éjszaka, együtt őrködtek az alvó felett, de mire másnap reggel visszaértem Killiannek hűlt helye. Ha csak egy óráról lett volna szó, azt mondanám elment hugyozni, esetleg kajáért, de több óra esett ki, és őszintén szólva, míg átsétáltam a házak közt enyémtől az övékéig, nem láttam semerre. Nem akartam elkiabálni, mert alapvetően csak akkor üt be a szar, ha Juliannel együtt vagyunk, de azért elég rossz érzésem volt. Aztán meghallottam a hangját...
- Mi a szar...? - fordultam Juju hangjának irányába.

Valamivel korábban...
Bár Juliet felvették az egyetemre és az iskolai kerülések ellenére igen jól tanult, valójában nagyon is unta a banánt. Az anyjával továbbra sem tartotta a kapcsolatot, sőt, kifejezetten halottnak tekintette, miután csőbe húzott az esküvő után, mivel, hogy rajta kívül egyik gyerek sem maradt velünk. Viszont ahogy idősödött és betöltötte a 18-at, már ő sem egy túl sokat álmodozó, tetőkön ugrabugráló kislány maradt. Julianhez hasonlóan, csak igyekezvén titokban csinálni - aztán ki tudja Juju tudott e róla - magánnyomozásokba kezdett, kevésbé komolyabb, de érdekes ügyeket oldott meg, mert a suliban nem látott kihívást, ezek pedig még pénzt is hoztak a számára. Örült is a fejének, mikor Julian felkereste.
- Ki a tököm az a Horatio? - húzta el száját kissé flegma stílusban hozzá állva ehhez a részlethez. Még kisebb volt, mikor találkozott Horatioval, ráadásul mivel nem sok dolguk akadt egymással, nem nagyon maradt meg benne az arca. Sokszor volt a rendőrségen, sokszor hallgatták ki. Másesetben biztos hozzá is tette volna, hogy szerinte ne avatkozzanak bele a rendőrök dolgaiba, de mivel ezúton én is veszélyben lehetek, így nem volt mese.
- Szerinted befogja venni? - nézett el az éppen vezető Julian felé, miközben szívbaj nélkül feltette a lábait a műszerfalra.
- Lehet én vagyok túl pesszimista, de szerintem ti ketten okozzátok majd ott a világvégét... - sóhajtja fejét csóválva, míg végül oda nem értek.

Eközben a táborban...
Csóri Cade izgult, hogy adja majd elő, hogy mindenki eltűnt, ő meg itt maradt, de Horatio kissé másnapos látványa azért megmosolyogtatta kicsit.
- Életemben nem gondoltam volna, hogy létezik férfi, aki nem ivott alkoholt 18 éve előtt... - csóválta fejét kissé megrökönyödve, lévén, hogyha Horatio már akkor boros hordóba dugta volna fejét, előbb kiderül a probléma, és nem történt volna majdnem tragédia.
- Hozzak valami folyadékot? - bökött hátra hüvelyk ujjával a kijárat felé, mintha meg se hallotta volna a kérdést. Romant még kimagyarázta volna, de az idővel kiderült volna, hogy hazudott Killianről. Szerencséjükre - mert az enyémre biztos nem - épp akkor parkolt le Juju és Julie.
- Ki? - pillantott ő is az ajtó irányába, míg választ nem kapott. Addigra én is visszatértem a rövid kis körutamból, némi információval és nem kis meglepettséggel, hogy itt vannak. Mi a faszt keresnek itt? És hogy találtak el ide? És Julie?! Ahj, biztos bajban vagyok... Pedig tuti mindent elsimítottam. Liam lelkére kötöttem, hogy ne keressen, ha nem muszáj, Caleről azóta nem hallottam, hogy a cirkuszban balhéztunk és kétlem, hogy itt árulkodott valaki...
- Baby! - léptem oda, hogy megöleljem. Nem engedtem el ezután sem teljesen, vállait még mindig fogva hajoltam el, hogy ránézhessek.
- Mi történt? Miért vagytok itt? Még csak egy napja vagyok itt, nehogy már is hiányoztam... - viccelődöm velük, és igyekszem nem mutatni, hogy most éppenséggel van itt is elég baj, nem kell, hogy még a szokásos módon rontsunk is rajta.
- Nem is lehetnétek itt... Menjetek haza, mert csak beégettek... - poénkodtam kicsit, mintha az anyukám volna és a nyakamra járna még a kirándulás alatt is. Közben megjelent egy kolléga is aggodalmas fejjel és egy kis jegyzet füzettel, mit sem törődve, hogy a két itt lévő nem is a táborhoz tartozik.
- Hemlock, hallod? Most beszéltem Peterrel. Ő se találja Jacket. Az itt lévők majdhogy nem a fele tűnt el reggel óta. Rick, Jack, Katie, John, Brad, Ronald, Vera, Lucas, Mary, Susan, Ronald, George és reggel óta Dave és Parker sincs meg. Hogy a faszba tűnhettek elennyien röpke pár óra alatt? Néhányunk arról beszél, hogy le kéne lépni. A többiek szerint meg ez is csak valami nyomozós játék része... Van, aki azt állítja, hogy Horatio volt az elterelő hadművelet, de szerintem az a szerencsétlen sem tud semmit. Miért ment volna bele, hogy Grimwaldot elvigyék mellőle...? - húzta száját. - Én is azt mondom, hogy lépjünk le... kamerák sincsenek, és lehet valami kurva vadállat zabálja az embereket... Nekem családom van ember. - tárta szét karjait morcosan, de láthatóan ő is megrémült.
- Jól van... - sóhajtom halántékom masszírozva, egyenlőre csak arra reagálva, hogy baszott sokan eltűntek. Jó pár rendőr és nyomozó is. - Akkor... nem tudom... szóljunk Sinclairnek? Ő ért az ilyenekhez vagy nem? - kérdem, mert részemről fingom sincs mit kéne csinálni, és most, hogy Julianék is itt vannak, miattuk is aggódhatok.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater

A nagy zűrzavar és a fulladozások közepette már nem nagyon voltam tudatában mikor-mi történt körülöttem, utána pedig álomba zuhantam és már annyira sem tudtam semmiről, mint előtte. A gyógyszerek teljesen kiütöttek, amire az alkohol csak rátett egy lapáttal, így mit sem tudtam róla, hogy hányan izgulnak értem, köztük Roman is, akinek bűntudata volt miattam, a történtek miatt. Arról sem tudtam, hogy Killian eltűnt. Mégis mi történt? Hogy fajulhatott idáig egy egyszerű kis táborozás? És ki a felelős érte?
Olybá tűnt senki sincs a helyzet magaslatán és én sem tudok mit tenni, hiszen nem vagyok magamnál, pedig talán én még jelen állapotomban is a topon lennék, ha magamhoz tudnék térni és megtalálhatnám Killiant.
Szerencsére volt valaki, aki még a távolból is őrangyalként figyelte az eseményeket. Persze csak lazán, két sör között néha belenézett a GPS-be, vagy belehallgatott a poloskába és így szúrt neki szemet, hogy valami elképesztően nem stimmel a táborban. Több "tragikus" részlet is a fülébe jutott, többek közt, hogy Horatio majdnem meghalt és, hogy Killian eltűnt.
Első reakciója az volt, hogy hál istennek nem az Ő jelenléte indította el a tragédiákat, szóval néha Roman magától is be tudja vonzani a bajt, nem kellenek ehhez az ő fekete felhői. A második reakciója az volt, hogy jobb ha ezt a helyzetet nem hagyja rájuk. Nem, mintha nem bízna Romanben, vagy Horatioban, vagy bárkiben, aki ott tartózkodik, de úgy érezte saját kezébe kellene vennie az irányítást, mielőtt még nagyobb bajba keverednek, vagy még több hülyeséget csinálnak.
Igaz, nem Julian volt a garancia arra, hogy varázsütésre minden gond megoldódik, de abból kiindulva, amit Shane és Cale-el művelt le, jobb, ha vigyáz rá és Horatiora. Persze Romannek nem beszélt róla, hogy tudja mi volt, készségesen úgy tett, mintha bevenné Roman kamu meséjét a sérülésekre, meg minden, de attól még ő mindenről tudott.
Most már csak arra volt szükség, hogy kitaláljon valami profi, hihető hazugságot arra, hogy mit keres ott velük, így első dolga volt megkeresni Julie-t.
- Szia. Szükségem lenne a segítségedre egy akcióhoz - kezdte és tudta, ezzel el is húzta a mézes madzagot. - Emlékszel, amikor apád azt mondta elmegy táborozni pár hekussal? Képzeld, Horatio majdnem belehalt, mikor allergiás reakciója lett az alkoholtól, aztán a párja, tudod a profilozó nyomtalanul eltűnt. Csak cigizni ment ki, de már órák óta eltűnt. Valami nekem nagyon nem stimmel ott és oda kéne mennünk. Valami van ott, ami nekem nem tetszik és szeretnék ott lenni segíteni előkeríteni Killiant és rájönni ki és mit tett vele, na meg ügyelni rá, hogy Roman ne csináljon túl nagy ostobaságot.
Szóval... játsszuk el, hogy te minden áron el akartál menni megnézni őt és az ott összegyűlt zsarukat és hát persze nekem is nagyon hiányzik, mégis csak a férjem, aztán ott leragadunk nyomozni.

---

Mindeközben én magamhoz tértem, pillantásaim pedig Cadere vetettem.
- Te jó ég, de rosszul érzem magam - motyogtam, de legalább már nem fulladtam, ellenben még mindig úgy éreztem, mintha a torkom meg lenne püffedve és fájt a fejem is, meg kicsit kába is voltam. - Killian? Roman? - kérdeztem, mikor tudatosult bennem, hogy csak Cade és én vagyunk.
Felnyomtam magam az ágyban, majd kitámasztottam a hátam az ágytámlával és úgy figyeltem Cade-t. Homályosan, de emlékeztem az eseményekre és pont ez zavart a legjobban. Mit műveltem? Égett is az arcom rendesen, amíg egy Jeep hangját meg nem hallottam a parkoló felől. Egy Willy típusú Jeep Wrangler, amit Julian vezetett. Nemrég, az esküvő után vette a Lexus mellé.
A terepjáró hangja elcsendesült, aztán jött is a szerepjáték.
- Öcsém, ennyi rendőrt egy helyen még a legdurvább gyilkossági helyszíneken sem látni - mosolyogtam. - Na merre lehet az a jó madár? - megnézhetném a GPS-en, de nem tettem. Max, majd ha senki nem figyel és nem botlunk bele itt sem.
- Hé, szívem, merre vagy? - kérdezte hangosan, én pedig felkaptam a fülem a hangra. - Ez a professzor? - pillantottam az ajtó felé. - Mit keres itt Roman férje?

Not a good idea.

Az elején éreztem már, hogy nem lesz ez olyan jó ötlet. Az első sörös üveg teljes kiürítése is meglepett, de mikor tovább fokozta újabb és más italokkal, akkor kezdtem igazán aggódni. Ha csak csendben szürcsölgetett volna, nem lett volna gond, esetleg, ha el-el hint egy kis hülyeséget, de kezdtek elfajulni a dolgok. Roman beavatása pedig a lehető legrosszabb ötlet volt. Ő láthatóan jobban bírta az italt, mint az eddig ivászatban szűz Horatio, de élvezte is, hogy pimaszkodhat, sőt, még adta is alá a lovat. Nem mondom elfogott egy kis féltékenység, noha tudtam, józanul Horatio Roman közelébe sem menne. Igaz, az is elgondolkodtató, hogy így, kevésbé kontroll alatt miért teszi. Ilyenkor ugyanis általában olyasmiket teszünk vagy mondunk, amiket alapvetően nem mernénk. Mindenesetre kellemetlen volt nézni, ahogy odacsődülve még hozzá is simult Hemlock.
- Heh, ebből is látszik, hogy te még egy félős kis gyerek vagy, Sicnlair. Én legalább megmertem tenni ezt a lépést. Te meg még csak az ivást is most kezded... - piszkálódott, amit én már rosszalló pillantásokkal és csípőre tett kezekkel reagáltam le. Nem voltam tőlük egy méterre sem, szóval bármikor közéjük léphetek, de azért nem akartam én lenni az ünnep rontó. Cade is jól szórakozott láthatóan, de azért éreztem felőle is, hogy ő sem akarna átlépni határokat, azzal, hogy hagyja újdonsült barátját veszni hagyni egy dugódani mellett. Még is hiába biztosított róla, hogy nem lesz baj, nem szívesen bíznám másra ezt a lökött fickót. Ráadásul Roman még tovább itatta is, ami köztudott nem egy jó opció, pláne, ha keveri az italokat. Száj húzva figyeltem, ahogy legalább elhajol az üvegtől Horatio néhány korty után. Roman felnevetett Horatio kérdésén, és izmának fogdosásán, amit még a poén kedvéért még be is feszített.
- Elismerem, ha a hátsód a farkamnak préselve riszálod. Abból eltudom dönteni, hogy milyen sokat gyúrsz vagy sem... - simította egyik kezét hasáról ágyéka környékére és nyomta hátrébb, hogyha önkéntesen nem, akkor majd ő megoldja. És ezen a ponton léptem én is közbe.
- Na jó, elég! - kaptam el Horatio üres karját és próbáltam közben lehámozni Roman kezét róla. - Engedd el, ez már nem poén... - morgolódtam kissé idegesen, mert sokan voltunk, de jobbára csak nézőink akadtak. Nem vagyok már Horatio orvosa, de a párja vagyok, és orvosként tudom, hogy meg kell óvnom az ilyen szituációktól. Nem tudom, hogy végül nekem sikerült e kiszabadítanom, vagy Horatio élt a lehetőséggel, hogy lefeszítettem róla Roman perverz mancsát, de végül legalább tőle távolabb tudhattam. Erre nekiállt vedelni...
- Mit művelsz? Megőrültél? Épp eleget ittál... Horatio... elég...
- Hajrá, csibém, mutasd meg milyen nagyfiúnak látszódhatnál! - nevetett Roman, nem zavartatva magát, hogy neki így nem jut már az üvegből.
- Oké, talán tényleg kint kéne folytatnunk... - jegyezte meg kínosságból tarkóját vakarászva Cade. Én voltam nyilván az első, akinek szemet szúrt, hogy a józanság elvesztésén túl is akadtak problémák Horatioval, így elvéve tőle az üveget és lerakva egy közeli asztalra kezdtem el nézni, hogy mi baja. Őszintén szólva, mégha egyértelmű is volt, hogy allergiás tünetei vannak, nem gondoltam volna, hogy pont az alkoholtól.
- Jól vagy? - kérdezte Cade is kissé aggodalmasan, közelebb lépve, pedig egyértelműen nem volt jól. Akkor már Roman is alább hagyott a hülyeségekkel és ő is odalépett, hogy lássa mi van vele. És lassan mindenki elbizonytalanodva figyelte az eseményeket.
- Orvos kell! - szólaltam meg hangosabban, miközben átpakolva vállam felett Horatio egyik karját, sietősen igyekeztem vele ki a szabad ég alá. Nem lesz jobban, de kevésbé füstös és fojtogató a levegő, plusz nincsenek körülötte több százan. Cade el is rohant orvosért, Roman pedig jött utánunk és figyelte, ahogy leültetem egy padra Horatiot.
- Mi baja van? - kérdezte kissé értetlenkedve, ahogy figyelte a fokozatosan rosszabbodó tüneteket.
- Allergiás reakció... - pihegtem aggódóan, ahogy hátra simítottam párszor Horatio haját, és igyekeztem észnél tartani és figyelni életjeleit, míg kiér az orvos.
- Az gáz... Biztos evett valamit, nem? - kérdezte, de őszintén alig bírtam figyelni még rá is. Fejem ráztam rá, bár nem voltam benne biztos hirtelen, hogy egyáltalán evett e bármit is vagy sem. - Szerintem nem nyúlt a kajához...
- Akkor az alkohol lesz. - bökte ki az egyetlen igazán értelmes választ, azóta, hogy itt van. Kissé félve pillantottam fel rá. - Az alkoholtól?
- Volt egy vendégünk a bárban, akinek szintén ilyenje volt. A mentősök mondták, hogy a piától. Csóri majdnem meghalt... - mesélte el röviden és tömören... mi várható Horatiora.
- Bazd meg Roman! - mordultam rá, mert nem, ez most nem segített. - Orvost! - kiáltottam, de akkor felnézve láttam, hogy már jön Cade és egy orvos pólóban lévő fickó.
Egészen addig, amíg át nem vittük a gyengélkedőre és nem kapta meg az injekciót nem tudtam megnyugodni. De onnantól a buli is behalt és inkább mindenki visszavonult a házába. Cade és Roman velem együtt eleinte az gyengélkedőn voltunk, mindketten felelősnek érezték magukat és még Roman se volt akkora érzéketlen mamlasz, hogy ezt csak úgy félvállról vegye, de miután az orvos közölte, hogy rendbe jön Horatio, csak hagyjuk pihenni, átvittük a mi faházunkba és ott vigyáztunk rá. Mégha nem is Horatiotól - lévén, hogy ő addigra biztos nem volt magánál - Roman is bocsánatot kért, hogy még tukmálta is az italt belé, Cade pedig sajnálta, hogy ennyire félvállról vette a dolgot. Persze most már mindegy, és nem haragszom rájuk, hiszen valószínűleg az első üveg sör is elindította már a bajt. Senki sem hibás, és egy kicsit mégis mindenki. Leginkább magamat okoltam, hogy hagytam idáig fajulni a dolgokat. Roman végül hajnalban magunkra hagyott, mondván, hogy ledől most már. Cade pedig addig is olyasmikkel próbált "szórakoztatni", mint amikkel korábban Horatiot is. Nem elismerésekkel, mint inkább az együtt sikeresen megoldott ügyeink népszerűségével. Nem szokásom, és nem is vagyok igazán füstös típus, de még a hajnali órákban nekem is ki kellett mennem egyet cigizni, mert valahogy le kellett vezetnem a feszkót, ami történt, mielőtt Horatio magához tér, hiszen neki lesz szüksége inkább a pátyolgatásra. Cade addig vigyázott rá.
Csak hogy a huzamosabb cigi szünet után sem tértem vissza a házba. Kora reggel, néhány órára még Cade is beszunyált a székben, míg vigyázott az én kis plüssmackómra. Roman kopogás nélküli belépése riasztotta fel, hogy elsőként érdeklődjön Horatio felől.
- Nah? - bólintott az ágy felé Hemlock, miközben Cadere nézett, aki álmosan törölgette szemeit.
- Alszik. A gyógyszer és az alkohol is alaposan kiütötte... - felelte ásítva, majd nyújtózva egyet. - Hány óra? Killian még mindig kint dohányzik...? - kérdezte, mert most már örült volna, ha ő is ledőlhetne egyet aludni. Roman értetlenkedve vonta össze szemöldökeit.
- Reggel 7. És nem, már akkor sem volt itt, mikor jöttem. - felelte Hemlock. - Mikor ment cigizni?
- Még 3-4 fele... - jegyezte meg lassan ébredő megvilágosodással és aggodalommal Cade. Neki is fura volt és Romannak is.
- Talán csak elbóbiskolt valahol... - találgatott Roman, de ő sem volt biztos benne, el is tekintett Horatio felé. - Mindenesetre körbenézek, dee... neki ne szólj. Még a végén pánikba esik és esténként bepisil majd... - poénkodta el, bár egyikük sem nevetett. Roman végül be se ment a házba, hanem elment megkeresni. Cade pedig izgulhatott mit mondjon miért ő van ott és hol vagyok. Ráadásul gőze sincs róla, hogyha Horatio felébred, mit kezdjen az egész helyzettel.

öltözék: x zene: Quaternion helyszín: Camp Stillwater