Ahogy beesteledik, s egyre több szórakozó hely neon fényei világítják be az utcákat színes fényeikkel, úgy a bárban is szép tömeg alakul. Mi mondhatni éjjel-nappal nyitva vagyunk, csak nappal inkább kaját és kávét szolgálunk fel, este meg... igyekszünk rendet tartani a sört szlopálók közt. Ma este azonban nem, mint kidobó, vagy mixer dolgozom. Nem mintha megpályáznám a főnöki állást, de havonta egyszer valakinek meg kell csinálnia a leltárt, és ezt most én szoptam be. Lehet, hogy nem kell a sokszor egészen kiborító vendégekkel foglalkoznom, és jobbára csak egy toll és egy keményhátlapú nyomtatvány az egész napi munkám, azért ez se piskóta. Mindent leszámolni, felmérni a károkat, a hiányokat, úgy tenni, mintha magától tűnt volna el abból a méreg drága sajtból, na meg megindokolni a raktárban összetört befőttes üvegek számát, amiket még akkor vert le az egyik jó barát, mikor már az utolsókat küldtük neki. Én mondtam, hogy a hordóknál csináljuk, de ment a rinyálás, hogy inkább az olívát áldozzuk be, mint a bort. Van benne valami, csak az elszámolásnál éppen nekem kell kiokoskodni, hogy sikerült sorjában leverni 8 üveget.
Fél szemmel, már a pult mögött ügyködve azért el-el sandítottam a hangosabb csoportok felé, vagy éppen a fejsze hajigálók irányába. Igen, elég meggondolatlan dolog egy ittasoktól hemzsegő helyre egy lényegében gigantikus dartstábla, még ha el is van kerítve és szabály tiltja, hogy a piások megközelítsék, amire van is ott egy nyaktörő kollégánk, de ez van. Nekem bejön, hogy bárhoz képest, egészen más hangulata van a helynek. Na meg itt aztán szemet szúr ám, ha új hús csapódik be közénk. Itt még a törzsvendég hölgyemények is lefejelik a kevésbé szimpatikus férfiakat, és a már ide szokott férfiak is viking styleba nyomják, de legalább is öltönybe ide nem szokás betévedni. Ez a hely pontosan olyan, mint a vaníliás fagyiba mártott sült krumpli. Vagy szereted vagy nem. Most még a billiárd asztal is folyamatosan foglalt, és állandóan szállingóznak be, ellenben kifelé már alig-alig. Nem baj, persze, így jön házhoz a pénz, de azért nem árt, ha mi is bírjuk szusszal.
A magukat jól érző vendégektől pedig a zenét is alig hallani, pedig az bőven hozzátesz a hangulatnak, ám mind ezek ellenére is kihallom a vendégtérről az ismerős hangon kiejtett nevem. Érdeklődve pillantok is az ajtó felé, bár sokat nem kell keresgélnem szemeimmel, hiszen a leányzó jelenléte, még ha nem is ütközik ki nagyon stílusában, úgy hat a nagy darab férfiakra, mintha egy boszorkányt látnának, akinek is speciel megadják a kellő tiszteletet. Pedig csak kimondta a varázs szót, egy szóval mindenki számára világossá tette, hogy ismeri a nagy főnök jobb kezét, szóval nem árt vigyázni vele, mert aki neki ugat, az nekünk is ugat. Szóval, ha nem is mindenki, és nem is azonnal, de szépen utat engedtek neki a pulthoz, ahol, én már dugtam is a papírost tollastul a pult alá, és ki slisszoltam hozzá. Nem mondanám, hogy olyan jól ismernénk egymást, mert nem töltött itt annyi időt, de elég hamar megbarátkoztunk, talán pont amiatt, mert mindketten elég őszinték és nyitottak vagyunk. Én bepróbálkoztam nála, ő leintett, és igen, azóta is mosolygunk, ha meglátjuk egymást. Noha... mióta itt hagyott minket, nem járt erre látogatóba se. Ez nem szokatlan... azoktól, akik a hátuk közepére se kívánja a csapatot. De ez megint olyan, mint a fagyi és a krumpli. Van egy stílusa a csopinak, amibe vagy beletartozol, vagy meg se próbálj alkalmazkodni, mert szarrá szivat. Cserélődnek is rendesen az újoncok, de egy ilyen "berserkereket" vendéglátó helyen nincs helyük a nyusziknak.
- Ev! - tártam szét karjaim mosolyogva, a már kezdeményező öleléséhez. Alapvetően nem minden barátot köszöntök így, pláne nem a női tagokat, főleg, ha már érthetően a tudtomra adta, hogy ne is gondoljak olyasmire, amire minden egészséges férfi gondol, mikor meglátja, azt ami... szóval ja. De Evelyn már akkor is szimpatikus volt. Most is az. Csak épp azt nem tudom, hogyha ilyen jó pajtik maradtunk, miért nem látogatott meg minket. Ritka a fiatal, lelkes jó munkaerő, szóval biztos megpróbáltam volna visszacsalni. De nem tudtam, hogy nem véletlenül tojt a fejünkre. Az viszont meg sem lepett, hogy élt az ismeretségünk előnyeivel, így csak szemeim forgatva, mosolyogva ültem le mellé az üres bár székre és nyúltam be a pult alá két pohárért, majd csettintve kikértem a kollégától az üveget és kitöltöttem magunknak egyet egyet. Egy üveg whisky már mit számít, nem? De, ha el is nyúlt a pohárért, előbb rátettem mancsom a poharára, mint, hogy ő tette volna.
- Na halljam csak a kifogást, kislány? - vontam kérdőre, persze csak hangomban számonkérően, hát ki volnék én, hogy megvonjam tőle a whisky jótékony hatását? Amint pedig bele kezdett, oda is toltam elé, és az enyémet is magamhoz vettem. Kérdőn összevont szemöldökkel néztem rá először, mert hirtelen nem jutott eszembe mire célozgat. Sok ifjú jelenik meg nálunk nagy álmokkal, de aztán nagy részükről sosem derül ki, hogy távozásuk után sikerül e nekik célba érniük. Úgy tűnik Evnek sikerült.
- Ezt nevezem, kislány! - emelem poharam, és ha még nem húzta le italát - mert abban az esetben újra is töltöm az övét - koccintok vele a sikerére. Tényleg büszke vagyok, noha nekem valójában semmi közöm hozzá, azon túl, hogy anno együtt szoptuk az éjszakákat, és néha a belünk is kilógott a sok melótól. - Büszke vagyok rád. - mosolyogtam rá elismerően két korty után. Nem tudom, mástól kap e dicséretet, esetleg mennyire támogatták benne eddig, de én örülök, hogy neki összejött. Néha kevés az a töméntelen munka is, ami alatt vért izzadunk, de azért van, akinek a hibái ellenére is sikerül.
- Csak bíztam benne, hogy legalább neked sikerül feljebb kerülnöd és nem egy gyorsétteremben végzed az álmaiddal, dehát aki tud, az tud, nem igaz? - emeltem rá poharam újfent egy újabb korty végett, miközben hallgattam tovább. Majdnem félre is csúszik az utolsó korty, mikor kijelenti, hogy végre igazán belelendülhet a tetoválói szakmája is.
- Öcsém, te aztán nem ültél a fenekeden! - pillogok, mert ugyan emlékszem, hogy sok álmommal és megannyi erőbedobással állt neki elérni céljait, azt nem gondoltam volna, hogy szó szerint halmozza majd az örömöket. Kezdek irigykedni... Nem elég, hogy csinos, még pénzt is a hobbijával keres. Le is teszem a pultra üres poharam.
- Hát akkor én lehet élek is majd a lehetőséggel, hiszen kire másra bíznám magam, ha nem egy jó ismerősre...? - somolygom, viszonozva szemöldök vonogatását. Ezt még akár félre is lehetne érteni, ha nem tisztáztuk volna le - legalább is ő -, hogy ami nem a miénk, ahhoz nem nyúlunk. Mondjuk nem is láttam vele jönni senkit se, szóval tudja fene, most, hogy végre kicsit hátra dőlhet - gondolom én - nem e kezd nyitni az emberek felé... akár úgy is.
- Akkor már meg se kérdem, hogy lennél-e beugrós... - nevetek, és legyintek is rá. - Persze meg van a csapat, de azért mindig akad egy-két dolgozni nem akaró, akit rugdosni kell... kifele az ajtón. - hülyéskedem. Vagy nem. Hát... tudja ő, hogy mennek itt a dolgok. Az viszont kellően meghat gondolatban, hogy idejött ünnepelni hozzánk. Mármint lehet már hét ezer bulin túl van, de gondolt ránk is, és ez a lényeg. Újra töltöm a poharakat.
- Akkor mostmár hivatalosan is sínen vagy, nem? - kérdem jókedvűen, mert örülök az örömének.

Nem sok volt munkatárs tér vissza, még látogatóba se, pedig szerintem nem mindjük távozik rossz szájízzel. Azt hittem Eve is így lesz. Hogy bár a szép emlékek megmaradnak, annyi minden más történik majd utána vele, hogy egyszerűen hátrébb kerülnek ezek a pillanatok. De végtére is nem így lett. Kicsit megkésett, kicsit elgondolkodtatott, de itt van. Leengedem az asztalra a poharam egy nagy kortyot követően és elmosolyodva hallgatom őt. Igazából túlságosan sosem merültem el egyik kolléga életébe sem, de, ha elárulnak magukról dolgokat, mindig szívesen meghallgatom, akkor is, ha egyébként semmi hasznos dolgot nem tanulok belőle. Meg lehet, hogy a magam módján seggfej vagyok, de őszintén tudok örülni azoknak a dolgoknak, amiknek azok a személyek is, akikkel jóban vagyok. Na már most ez is pontosan ilyen szituáció.
- Már az se semmi, hogy azt tanulhattad, amit szeretsz. - biccentek egyet rá, mert lássuk be manapság ez is nagy szó. Én is bepróbálkoztam egy-két dologgal, de vagy a motiválás hiánya végett vagy, mert nem az én pályám volt, végül ott hagytam őket. Őszintén...? A hadseregnél már az elején gondoltam, hogy baromság lesz, nem is értem minek mentem... A mai generációnál meg még nehezebb, mert legtöbbjük még maga sem tudja mit akar... reggelire, nem, hogy még a céljaikat tekintve.
- Ez aláírom. Itt sem bírtál meg maradni a seggeden, pedig szólva lett, hogyha nem akarsz kifizetetlen túlórákat, akkor csillapítsd lelkesedésed. - intettem felé mutatóujjammal, emlékeztetve a régi szép is meg nem is időkre. Arról meg már csak én tudok, hogy a főnök kérte is, hogy őt is fogjam be a kihasználható egyének közé. Bele se akarok gondolni, mi lett volna, ha megteszem. Ilyen személyiséggel? Minimum a fejembe húzta volna a kukát, ha fény derül az igazságra. - Egyetértek. - bólogatok nagyokat, hiszen én sem gondolom másképp, na meg hát, az sem utolsó dolog, hogy így majd mehetek hozzá tetováltatni. Legálisan. Erre pedig ki is térek.
- Tudtam én, hogy számíthatok rád! - nevettem el magam lelkesedésén, amit újabb néhány kör követett. - Még az is lehet, hogy veled terveztetném meg. Bár aztán lehet sunyiban jól megszivatnál, ha már olyan rendes főnököd voltam... - forgatom meg szemeim humorizálva, mosolyogva. Nem voltam én olyan elviselhetetlen, bár tény, hogy bepróbálkoztam nála a magam módján, de értettem a szép szóból, szóval talán elkerülhető, hogy a tetoválás végén a tükörben egy hátsóját mutogató kis disznó nézzen vissza a vállamról. Bár... még az is igen csak vicces lenne.
- Mit mondhatnék... - vonok vállat rá, egy percig sem sajnálva, hogy az vagyok, aki. - ...én csupán bemelegítést nyújtok ahhoz, ami itt vár rájuk nap, mint nap. Ide kevés a kerek popsi és műköröm. Tudni kell jól venni az akadályokat. Szóval ja... egy ideje nem akadtunk olyan lelkes fiatalra, aki úgy igyekszik, hogyha alkalomadtán el is hagy minket, szívesen visszavárjuk. Nem tudom... nem ítélkezem, de ezek a modern generációs fiatalok már nem vágynak ezekre a mi időnkben még menő munkákra. - húzom félre szám, no persze az én időmről beszélek, mivel kettőnk közt is van egy kis különbség. De még az ő korabeliekben is több az ambiciózus, mint a maiakban, akik telefonnal a kezükben születnek, és olyan álom melóról ábrándoznak, mint a celebség vagy youtuberség vagy tököm tudja... Sose felejtem el, mikor felvettünk egy éppen 18-at betöltött diákot - mert hogy utánuk egyébként jó kis jutalékok járnak - és olyan idegenül nyúlt a készpénzhez, mintha azt se tudná mire való. Persze mindig akadnak kivételek, és erre remek példák a gyerkőceim is. Nem a legjobb tanulók, és elég sok szart csinálnak, amivel főleg az én életem - később majd az övékét - nehezítik meg, de kurva élet, hogyha a tizenéves lányomat, Lucyt kiküldöm a placcra seftelni, nem, hogy kártyát nem fogad el, de centre pontosan kiszámolja ott helyben teló nélkül, hogy mennyi az annyi.
- Nem, azt tudom... - csóválom fejem szélesen mosolyogva, osztva magáról alkotott véleményét. Már az első héten tudtam, hogy neki a minimum a főnöki pozíció, noha szó se róla, amíg kellően egyensúlyban vannak a dolgok, ő is épp olyan jól alkalmazkodik, mint alkalmazott, ahogy a főnöke is hozzá. Csak, hogy ez manapság sehol sem divat. - De nincs ezzel baj, sőt, az a jó, ha ezt már magad is látod, és ténylegesen is gondolod. Főnöknek bárki érezheti magát, de a tehetség már kevesekben van meg. Benned abszolúte meg van, szóval talán ez is hozzá tett ahhoz, hogy elérd a céljaid... A kisugárzás nagyon fontos... azt hiszem. - felelem, igaz, magam sem vagyok ebben biztos, tekintve, hogy szerintem nekem is meg van az az oldalam, ami alkalmas volna erre-arra, bár igazgatónak én sem mennék. Még is ez jutott nekem, meg a dílerkedés.
- De ez tényleg király. Mármint, hogy ilyen faszán bejött az élet. Szóval ezek után el is várom, hogy néha napján halljak felőled. - iszom ki az utolsó kortyokat, és igen, jöhet a harmadik kör, szóval újra töltöm a kiüresedett poharakat.
- Majd szólok a nagyfőnöknek, hogyha cifrázná a hely kinézetét, még akadnak üres falak is, szóval bedobom a neved, hátha... - ajánlom fel a lehetőséget, bár ígérni nem merem. Én sem találkozom vele sokat, meg elég leszarom típus, de még is csak egy jó ex-kollégáról van szó, talán rábólint. Kérdésén, ami a magánéletbeli dolgokat illeti elnevetem magam.
- Áh! A komoly kapcsolat általában gyerekkel jár. Minimum eggyel. Nekem 5 is van, szóval isten ments. Őket pedig senki nem viseli el, tapasztalatból tudom, hidd el. Bizonyos mértékben mindegyik rá ütött, szóval... - utalok itt a végén finoman arra, hogy belőlem szerintem egy is sok, nem, hogy még 5 másik, akik még csak nem is büntethető korúak. Mondjuk, ha még csak a tőlem örökölt jegyek volnának a legnagyobb problémáink, talán nem volna olyan gázos, de abból az 5-ből, egy szociopata, egy képregényhősnek képzeli magát, egy sanszosan szintén pszichopátiával küzködik(?), míg a negyedikről nem olyan rég kiderült, hogy kleptomániás. Az ötödik még nem érett meg arra, hogy ki mutassa foga fehérét, de tartok tőle, hogy ő is egy istenverte sors csapás lesz a családnak.
- Szóval tanulj a hibámból, és ne hidd azt, hogyha elsőre összejött, másodszorra, harmadszorra, negyedszerre és ötödszörre nem fog, mert úgy jársz, mint én... Legyen több eszed... - vigyorodtam el számhoz emelve a whiskys poharam.

Elmosolyodva, némileg hitetlenkedve csóválom meg fejem kijelentése nyomán. Semmit sem változott. Igaz, nem is telt el olyan sok idő, de őszintén szólva Eve nem is tűnik olyasvalakinek, akinek még nem nőtt volna be teljesen a feje lágya. Elsőre talán elég szertelennek tűnik, meg másodszorra is, sőt... harmadszor is felmerül az emberben. De ha valaki veszi a fáradságot és beszélget vele, akár két vendég kiszolgálása közt is, hamar kiderül, hogy ő már tudja mit akar az élettől. Legalábbis a közel jövőben, és abból kérem szépen nem is enged. Úgy is eléri. És basszus, tényleg!
- De a túl buzgóságod úgy csípte mások szemét, mint azok az állítólag könnymentes samponok. - csóválom fejem, persze viccelődve már így utólag. Aki veszélyes vizekre evez, de azt érzem ki, hogy érdemes fülénél fogva visszarángatni pusztán jó szándékból, azzal úgy is teszek, nehogy a kiégettek szakadékába zúgjon. Eve meg mit csinált? Ott táncikolt a szélén, és csak bíztam benne, hogy jó az egyensúly érzéke. De ezek szerint az.
- Hmm... ez általában nem jelent rosszat. - emelgetem kacéran szemöldökeim viccelődve. Egészen addig, amíg kijelentését követően el nem kerekedtek szemeim. - Képes volnál így kiszúrni a legcukibb főnököddel?? - persze, hogy nem én is tudom, de örülök, hogy jó társ az ilyen ökörködésekben.
- Szavadon foglak, kislány! - ingatom ujjam felé. - Majd ledumálunk egy időpontot, mikor épp nem részegeket penderítünk ki a bárból, aztán letesztelem a profizmusod. - mosolyodom el végül. Nem kell ezt olyan véresen komolyan venni, de ő ezt pontosan tudja is. Ettől függetlenül azt gondolom, csalódni biztos nem fogok. Aztán rátérünk az itteni, mostani munkaerőre. A 30 év felettiekkel nincs is nagy baj, maximum a főnökükhöz való hozzáállásukon kell csiszolni, lévén, hogy azt gondolják, ennyi idősen már sokat megéltek, és bárkinek visszapofázhatnak, akár olyan dolgokról is, amiről fingjuk sincs, na de a fiatalok...
- Pontosan! - bökök felé egyetértően, kár, hogy ezt sok korabeli már nem osztja. - Nincs azzal baj, ha valakinek van véleménye, elvárásai, de ahhoz akkor bizonyítani sem árt, na meg tudni igazodni ahhoz, amit a főnök is elvár. Én nem tudom mikor fordult így ki magából az emberiség. Megértem, hogy a munkáltatók sem éppen a legjobbfejek, de állandóan csak a lehúzás megy mindenhol. De azért örülök, hogyha itt nem is fizetnek túl, azt sem veszik észre, ha hébe-hóba megiszunk egy-két pohárral a munka hevében. Persze szigorúan munka után... - forgatom szemeim somolyogva, mintha ez valóban így volna, de hát Evelyn is tudja jól, hogy voltak húzósabb napok, amikor a pult alatt mindig megittunk egy-két pohárral, hogy bírjuk szusszal. Nem is az energia volt, amire szükség volt, inkább az agyzsibbasztás, hogy a sokadik hülyével is úgy bánjunk, mint egy szeretnivaló vendéggel. Azóta csinálok én is így, mióta egy rossz napomon, teljesen józanul addig játszotta magát nekem az egyik vendég, hogy rátenyereltem a pultra, picit előre dőltem, és nemes egyszerűséggel a padlóra fejeltem. Majdnem ki lettem rúgva, még két hónapja sem voltam itt, és akkor a főni önként vágta hozzám a whiskys poharat.
- Hát ezzel sem tudnék vitába szállni, valahogy minden szarabb lesz. Ezért jó, ha akadnak még tisztán gondolkodó, értelmes emberek... - utalok itt legfőképpen rá, meg... hát... magamra is. Még ha idézőjellel is na.
- Bókra bók? Ejj, a végén még azt fogom hinni, hogy most te flörtölsz velem... Persze nincs ezzel baj. Az én ajtóm többnyire mindenkinek nyitva áll... a behajtókon kívül, de, ha a fakabát gumibottal és bilinccsel érkezik, még őt is bevállalom... - nevetem el magam jelezvén, hogy csak poénkodom. Mármint részben. Nagy lány már, szóval nem aggódom, hogy esetleg túlzónak tartaná a megnyilvánulásom. Tudja, hogy, ami szívemen, az a számon. Na meg, hogy a szex nálam szinte mindig előnyt élvez.
- Helyes! - bólintok rá helyeslően, és lehúzom a második - vagy harmadik? - pohár whiskyt is. Az első után már senki se figyel a mennyiségre. - A jó barátságokat érdemes ápolni, a munka pedig meg vár. Ami pedig magadat illeti, sose árt néha szusszanni egyet, függetlenül, hogy szereted a munkád és nem is olyan húzós. Kell és kész... Hetente, két hetente, igen is dőlj hátra, dobd fel a lábad a kávézó asztal, dőlj hátra és tegyél uborka szeleteket a szemeidre, teljesen feleslegesen, de csak mert azért is... - mosolygom.
- Biztosan lesz. Ki tudja, talán az erre tévedő ihlet gyűjtőknek is megtetszik majd, és akkor ne felejtsd el, hog Roman bácsi még a báron kívül is micsoda angyal volt veled. Ha lesz ilyen megnyitód vagy mi, én vip jegyet akarok... - poénkodom még kicsit, bár nem tudom, hogy ez az ő esetében, hogy működik, de végülis a művészek szoktak ilyeneket csinálni. Öltönyöm ugyan nincs, de tudok szerezni, akad temetési vállalkozó ismerősöm, szóval az nem gond, és legalább egy-két óráig tehetek úgy, mint egy beképzelt gazdag elit.
Ki gondolta volna, hogy jelenléte így megdobja majd a hangulatot, bár ő már az elején is ilyen volt. A kisugárzása. Kicsit olyan, mint, amikor a semmiből megcsap a kedvenc illatod vagy rossz napodon meghallod a kedvenc zenéd, és onnantól egyszerűen jó napod lesz.
Aztán megint kitérünk a kapcsolatokra, ahol aztán óvva intem tőle, hogy így egyenesben aztán azon agyaljon, hogy mikor jöjjön az első gyerek. Ráér az, nem kell elkapkodni. Most még élnie kell, hogyha be is vállal, akár csak egyet is, rabszolgaként sose fájlalja majd azokat az időket, amikor még élhetett volna, de nem tette. Igen, ez személyes tapasztalat, és ha egy szemernyi kétely is volna benne, simán elé állítom azt az őt sátánfajzatot, hogy lássa, nem kell ezt úgy elsietni. A babák is csak addig aranyosak, amíg képekről vigyorognak vissza, vagy 5 percet töltesz el velük, azt is úgy, hogy ő szépen a babakocsiba van kötve, nehogy véletlenül is beléd kapaszkodhasson.
Kijelentésére vicces módon már majd nem olyasmit mondanék, amit a mondata végére egyből meg is bánnék, ezért csak megjátszott, hatalmas nagy bólintásokkal jelzem, mennyire igaza van. Mintha én nem így tennék a legtöbb kiszemeltemmel.
- Hát igen... ezek a mai nyomulós pasik... pff.... felháborító... - csóválom fejem vállat vonogatva, aztán elvigyorodom. - Én persze kivétel vagyok, mert értek a szép szóból...

Ismét mosolyra kúsznak ajkaim, ahogy felidézzük a közös, szép emlékeket. Semmiségek, de manapság nehéz jó emlékeket gyűjteni egy munkahelyen, pláne, ha jönnek mennek az emberkék.
- Óóó, rendben, ezt megérdemeltem! - nevettem leginkább pimasz vigyorán. Mert volna ilyesmiket tenni még azelőtt, hogy csaptam neki a szelet. Akkor biztos nem hagytam volna lerázni magam ilyen könnyen. Valakinek meg kellett volna nevelnie, és hát ki másnak, mint nekem... Tapasztalatom már van ennyi gyerek után. Legalábbis... kellene, hogy legyen...
- Hmm... hogy én ezt miért nem érzem túl biztatónak...? - biccentem oldalra fejem színlelt bizonytalansággal, ha már ilyen szépen fejezte ki magát rólam. Majd újfent elmosolyodva csóválom meg fejem végül. Örülni kell az apróságoknak, főleg egy ilyen világban, és Eve így is tesz. És jól is teszi. Én is igyekszem, noha egyre több emberen látom - egészen fiatalokon is - hogy korán kiölik belőlük ezt a fajta jellemvonást, és nem is az elkényeztetésükkel, hanem azzal, hogy egyszerűen megfosztják őket annak lehetőségétől, hogy bárminek is örüljenek.
- Jaaa, jaaa... - csóválom fejem, helyeselve rá, hogy itt bizony aztán senki, és közben kezem már mozdul is, hogy újra töltsem a kiüresedett poharunkat.
- Hát látod éppen ez az. Aztán, ha ezt előadnád a főnöködnek másnapra már be se kell menned. A póráz mindkét felén túl laza, és még is állandóan rángatják az ellenkező oldalról. Bár... gőzöm sincs mi lesz, ha egyszer elszakad... - vonok vállat, és inkább bele sem gondolok a lehetőségekbe, ki miként éli meg, ha elszakad nála a cérna.
- Ó, ne már... kezdem azt hinni, hogy veszítettem a vonzerőmből. Lerombolod itt az önbizalmam. A múltkor még egy fogadásban is csalnom kellett egy smaciért valami kis öltönyös mókus pofival. Igaz, inkább csak szerettem volna próbára tenni türelmét, de manapság már senki sem akad fenn egy azonosneművel való csókon... - csóválom fejem visszaidézve azt a mókás jelenetet. Igaz, azóta azért akadtak, akikkel eltudtam tölteni a cigi szünetem, de akkor is.
Nevetve hallgatom, ahogy csak kibukik belőle, hogy azért nem is minden olyan szép és jó. Hát igen, aki emberekkel foglalkozik, mégha odáig emberbarát is volt, hamar rájön, hogy sok a seggfej.
- Hát ez sajnos így van. De el kell őket viselni, ha pénzt akar az ember. - vonok vállat, mert ebben sajnos segíteni sem tudok. Mindenhol vannak idióták. Itt is. Annyi a jó az egészben, hogy a legtöbb hülyét legalább le lehet húzni, ellenben azzal, akinek akad egy kis esze.
- Gondolom belefér egy kis csapat, addig úgy is bezárna a bolt, nem hiszem, hogy útban lennének, max, ha sokat kérnek, akkor helyette alkoholba megfizetjük őket. - felelem, bár ebben az ügyben én csak ajánló tudok lenni, a döntéseket majd a főnök hozza meg. De szerintem belefog menni. Tréfás "megerősítésén" viszont jót nevetek, aztán büszkén mutogatok magamra.
- Hát na! Azért valakinek angyalinak is kell lennie... különben hogyan vonzhatnánk be az embereket? - vigyorgom még rá is játszva.
- Ja, de én már idősebb vagyok, tudom mit hogyan... Értem a dolgok ezen részét. A fiatalok más... de mondjuk a te korodban, én nem kerestem cimborákat az ellenkezőnemből, pontosan ezért. - töltöm újra a poharat. Tény, azt kihagytam belőle, hogy már akkor is állandóan a dugható partnereket kerestem, így aztán nekem ebből a szempontból nem zavart be, hogy ki spanci és ki nem.
- Ha idősebb leszel, és tapasztaltabb, te is könnyebben eligazodsz majd az emberek közt, és tudni fogod már ránézésből kiből lesz a jó barát. De most még... gyakorolnod kell. - emelem poharam felé, aztán le is húzom.

Aham, jól van, jól van... - bólogattam megjátszott kétkedéssel arcomon, de végig mosolyogva. - Merj csak bejönni után inni... - böktem el felé ujjammal viccelődő fenyegetéssel. Bírom Evet, mert a korkülönbség ellenére is lehet vele ökörködni, és nem veszi komolyan a piszkálódást sem. Talán pont ezért jöttünk ki már akkor is olyan jól. Ha oda vissza mehet a szemtelenkedés nincs azzal baj, de ha egy fiatal kollegusz poén nélkül feszegeti a határokat, érthető okokból seggbe lesz rúgva.
- Tudom, tudom... - bólogatok nagyokat a whiskybe kortyolva. Ezzel pedig nincs is baj. Nem vagyunk egyformák - hála égnek, mert akkor elég uncsi volna a világ -, és ezt el kell fogadni. A világ formál minket olyanná, amilyenné, részben legalábbis. S bár róla se mondaná meg senki, hogy alapvetően nagyon is komoly csaj, okoz is bőven meglepetéseket. Én már nem vágyom megállapodásra - talán soha nem is vágytam - és nem keresem az igazit, jön majd az magától, de lehetőleg gyerek nélkül. Ugyanakkor az örömökről addig sem mondanék le, és szerintem ebben sincs semmi kivetnivaló.
- Áh, lehetőséget sem adott flörtölni! Kicsit meg kellett regulázni a viselkedése miatt, deee... hmm... most, hogy így mondod... Végülis az oviban is bántják egymást, akik kedvelik a másikat. Lehet ő is így volt vele... Basszus... én meg végig azt hittem, hogy csak többre tartja magát... ahh, na majd legközelebb a tettek mezejére lépek... - játszom a csalódottat, bár a felismerés, ami poénnak indult, azért elgondolkodtatott. Nem vagyok benne biztos, hogy találkozunk még, de ha észreveszi, hogy megfújtam a tárcáját, talán még ellátogat a bár környékére.
- Ez is igaz, de azért előbb utóbb velük is találkoznod kell, nem uszhatod meg a végtelenségig. - csóválom fejem. De megértem, hogy ha megkíméli magát tőlük, ha lehet. Attól a sok hülyétől lesz mindenki befelé forduló és depressziós, az meg hát kell a francnak.
- Jaa! Akkor persze, simán! Rendben, szólok én neki. - bólogatok, miközben újra töltöm a poharakat, már szinte automatikusan, ahányszor kiürülnek. - Te is jó embereket szedsz össze... - sóhajtom fejem csóválva, mondjuk csak poénból. Eve az a típus, aki szinte mindenkivel kijön, így nem csoda, hogy egy teljesen ellentétes személyiséggel rendelkezővel is összeismerkedik. - Hozd el nyugodtan. Szerintem itt képes lesz ellazulni, mégsem egy nightclub, és meg van a maga hangulata. Na meg itt a pia is pia, nincs felvizezve, szóval könnyebben lazulhat el. - válaszolom, bár nem ismerem, neki kell tudnia, mennyire jönne be a srácnak a hely, de azt gondolom alapvetően innen kétféle ember távozik. Akinek nagyon bejön és aki már akkor húzza a száját, amikor belép az ajtón. Harmadiknak meg ott van a mókus, aki már az első mondatával mindenkit magára haragított, de sanszos, hogy kedvenc helye lesz mostantól, mert már is mennyi élménnyel gazdagodott itt. Na meg hát... én is itt vagyok.
Válaszán azért elnevettem magam, pláne, attól való reakcióján, ahogy attól félt, nem e szakad ránk a plafon.
- Jó, hát lehet nem vagyok tökéletes, de eddig még csak egyszer próbáltak lelőni... - vonok vállat poénkodva. Mondjuk a bárban. Mert az utcán, tekintve, hogy dílerkedem is, hát... azt a részét már nem számolom.
- Szurkolok, szurkolok... - bólogatok a pohár mögül, aztán elkezdem összerakni a dolgokat, hátha van közük egymáshoz. - Várj... most arról a srácról beszélsz, akit ide akarsz hozni lazulni? - kíváncsiskodom hunyorogva felé, mert akkor legalább tudom, hogy kinek a kezét, lábát törjem el, ha esetleg még is csalódást okozna a kislánynak. Poénkodom ám, sosem tennék ilyet. Nyilvánosan nem.
- Helyes, ne is erőltesd, mert csak szenvedés volna. - helyeslek, mert ez is olyan, mint a pár keresés, csak itt a megfelelő barátot szeretné felfedezni. De sosem szabad ráizgulni a témára, mert annál nehezebben jön majd a dolog.

Pimasz megjegyzésén elnevetem magam, mert látom magam előtt az egész szitut és lássuk be, azért ez elég vicces volna a kis mókus esetében. Örülök, hogy éppen nem kortyolgatom  whiskyt, mert most aztán biztos az orromon jönne vissza.
- Nem, azért azt nem. Ha mindenhonnan elutasításra lel az ember, sosem tanul meg alkalmazkodni. Szóval bízom benne, hogy lesz még alkalmam bepróbálkozni. - somolygom a pohár mögül, még csak nem is sejtve, hogy két nap múlva ilyenkor már a kanapéján nyomjuk, egy-héttel később pedig azontúl, hogy pót apát játszik - vagy anyát? -, lépten nyomon kamerákkal figyel. Most viszont még is úgy érzem, hogy nem lesz ebből semmi, hiszen akkor sem nagyon vettem vissza, szóval simán lehet, hogy megijedt és inkább visszakozott. Basszus... hogy mekkorát tévedtem.
- Mondanám, hogy ilyen laza munka kéne nekem is, de szerintem egy idő után hiányozna ez a nyüzsgés... - vonok vállat rá, mert nem azt mondom, néha jó volna napokig otthon dögleni, nem stresszelni, plusz még mellette jól is keresni, de úgy érzem, ha most hirtelen minden megváltozna, lehet bánnám. Viszont annak örülök, hogy ő meg is találta számításait és szereti is a hibákkal együtt. S mint kiderül, nem csak munkában találta meg számításait.
- Aham... a sors. Meg a fék, amit megnyomtál sunyiban. - sandítok felé kételkedve abban, hogy valóban a véletlenek műve. - Persze, mindenki az. Rendes. Én később is az voltam és vagyok. De azért, ha kezdene elkanászodni, szólj csak nekem, vagy hozd el ide és szívesen rendesre nevelem. Ezen ne múljon. - viccelődöm. Vagy is nem. Nem teljesen. De ő úgy is érti. Elég kölyköm van ahhoz, hogy rá döbbentsen, még ha a világ változik is, még ha totál másképp is éljük már az életünk, a gondjaink akkor is ugyanazok, amin általában a régi, bevált módszerekkel lehet segíteni.
- Hát, mi itt szívesen látunk benneteket, bár nekem a vetkőző műsorokkal sincs bajom. De azért csak óvatosan, mert, ha tényleg bejön neked a srác, nem árt lassan adagolni a dolgokat, mert még a végén elijeszted. - tanácsolom, ezt most talán így teljesen logikusan végig gondolva. - Nézd meg Trevort... - bökök el a pultban lévő egyik harmincas kollégára. - Szép lassan kerítettem be, nem bum bele a közepébe, és most...? Minden alkalommal, mikor együtt végzünk felajánlja, hogy haza visz kocsival... Királyság... Még ha 80%-ban nem is élek vele, mert én még itt azért elpiálgatok utána, meg hát tudod... khm... gyorsan át futunk a raktár rendbe tételén is valakivel... - emelgetem szemöldökeim utalgatva arra a nyílt titokra, hogy jobb híján ott szokott megesni a dolog. - Hmmm, mondjuk aztán lehet csak azért ilyen kedves, mert fél, hogy egy nap elkapom hátulról... - gondolom tovább, mert amúgy meg láthatóan kerüli a velem való társalgást. De végül intek rá. - Tök mindegy, ingyen fuvar!
Pimasz vissza kérdésére csak oldalra biccentett fejjel, sokat mondó tekintettel, laposakat pislogva mosolyogtam rá. Függetlenül attól, hogy ő talán közelebb áll az igazsághoz.
- Remy a neve? Ahww, mint az a kis egér abból a főzős meséből, de cuki. Akkor vele csak jól járhatsz! - mosolygom bátorítóan. - Ha ilyen jól meg vagytok, sok a közös, miért ne lennétek barátok? Vagy több... - vonok vállat, mert igazán nem értem mi akadálya lehet, ha minden klappol. Eve amúgy is bátor csajszi, ha Remy nem is merné kimondani a dolgokat, ő majd megteszi helyette. Mindenki jól jár.
- Hát igen. Ezért jó, ha már a kezdetek kezdetén tisztázzátok valahogy a dolgokat, mert előfordulhat, hogy ez így mindenkinek megfelel, de jobbára az egyik fél mindig többet s jobbat akar... és szar, ha ezt a másik nem veszi figyelembe.