Pozitív:
- Kitartó
- Magabiztos
- Gyengéd
- Hűséges
- Őszinte ( fogjuk rá )
-  Humoros

Negatív:
- Lobbanékony
- Heves vérmérsékletű
- Makacs
- Nem egy konyhatündér
- Hisztis ( csak néha )
- Akaratos

Amiket szeret: Aston, a szíve alatt növekvő gyermeket, a munkáját, mindent ami Amerika, könyveket, filozófiát, divatot, cipőket, görög ízvilágot, a bort, a kávét, és még több kávét.
Amit nem szeret: ha az ügyfelei nem teljesen őszinték vele, a hideget, a kórházat, a türelmetlenséget, a párás levegőt, reggel kócosan és kialvatlanul ébredni, a sört, a cigit.

Csak állok a tükör előtt és az apám által rám hagyott,motoros dzsekit figyelem. Kicsit nagy rám, kicsit idegen, de mégis az enyém. Mások házat örökölnek, nyaralót, pénzt, én ezzel szemben csak egy csapat rosszfiút, akiknek bizony nagyon sok sár van az orruk alatt. Ügyvéd lettem, amikor erre a pályára adtam a fejem, legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna arra, ami igazából lett belőlem. Csak állok és bámulom magam, mintha valaki teljesen más ember nézne vissza rám a tükörből. A hazugságok, a gyűlölet és kétségbeesés átformál. Más emberré tesz. Nem akarok olyan világban élni, mint az apám, nem akarok hazugságból hálót fonni magam köré, nem akarok ártani azoknak akiket szeretek. Csak állok a tükör előtt és emlékek kúsznak a gondolataimba.

2008
Állok a suli folyosóján és a fiúk egy kisebb táborát bámulom. Egyetlen ember érdekel csak, Aston. Barátok vagyunk, de én úgy érzem, hogy nekem ez már nem elég, hogy vonzódom utána. Nem tudom, miért varázsol el a tekintet, miért vágyom csak arra, hogy kettesben legyünk. Meséltem róla anyának, szerinte ez csak kamaszos fellángolás, hiszen  még fogalmam sem lehet arról, hogy mit jelent a szerelem, túl sok időt töltünk együtt. Lehet, hogy igaza van.
- Nat, már megint bámulod. Gyere menjünk, mindjárt kezdődik a matek. barátnőm ragadja meg a karom és rángat magával az osztályterem felé. Megrázom a fejem, hogy eltereljem gondolataimat Aston mosolyáról és a matek órára koncentrálhassak. Szinte már mániákusan akarok mindenből a legjobb lenni. Terveim vannak és azt akarom, hogy apa büszke legyen rám.

2011
- Szeretlek Aston. imádok mellette ébredni, hozzábújni, belelélegezni illatát. Végre együtt vagyunk, végre engedtünk a vágyaknak és most úgy érzem, hogy ennél boldogabb nem is lehetnék. Persze, tudom, hogy semmi nem tart örökké, céltudatos nőként, nem szeretnék a fellegekben járni, arra tanítottak, hogy mindig két lábon álljak a földön, és senkire ne kelljen támaszkodnom. Nem tudom, hogy egyáltalán hallotta-e amit mondtam, látszólag olyan békésen alszik, de nekem jól esett kimondani a szavakat. Magunkra húzom a takarót, karjaiba fészkelem magam és engedem, hogy ismét elsodorjon az álom.

2015
Los Angeles lenyűgöző, csodálatos és sziporkázó. Kár, hogy nem szórakozni vagyok itt. Feszengve ülök apám kórházi ágya mellett, és gyenge kezét szorongatom. Miért történt ez velünk? Miért apával? És miért ilyen távol az otthonunktól. Nem értem hogyan történhetett, hiszen csak konferenciát tartani jött ide, és úgy tűnik talán soha nem fog már hazatérni. Szorongatom ráncos, öreg, beteg kezét és hiába próbálom gyűlölni azért amit fél órával ezelőtt mondott, nem megy. Nem az az ember akinek ismertem, nem az az ember akire felnéztem. Egy bűnöző, egy hazug, de én még sem tudok haragudni rá. Egy másik élete volt, egy másik családja. Testvéreim vannak, akiknek a létezéséről eddig nem is tudtam. Honnan lesz annyi erőm, hogy mindezt feldolgozzam? Folynak a könnyeim és egyszerre rimánkodok azért, hogy felépüljön és azért, hogy mindez csak egy rossz álom legyen, amiből felébredve az életem ismét a régi lesz. A gépek hangos sípolása jelzi, hogy apám meghalt, hogy itt hagyott engem kétségek között őrlődve, hazugságokkal és egy ígérettel amit nem tudom hogyan leszek képes megtartani. Megvédem a fivéreimet.

Felsóhajtok. Az emlékek vegyes érzéssel töltenek el. Most érzem csak igazán, hogy az ígéretemnek és ennek a dzsekinek súlya van. Hatalmas súlya és nekem még ennyi év után sincs fogalmam arról hogyan fogok helyt állni. Ügyvéd vagyok, esküdt tettem és most azt érzem, hogy nem csak a külvilágnak, hanem magamnak is hazudok. Újra az a lány akarok lenni aki voltam,  Aston karjaiban feküdni, elkábulni az illatától, csókolni, és azt hazudni magamnak, hogy minden rendben lesz. Megszólal a telefonom. Sohajtva húzom végig ujjamat a kijelzőn. Ismeretlen hang.
- Fél óra és ott vagyok. nem kérdezem ki az és mit akar. Csak megyek, mert ez a kötelességem. Visszaakasztom a kabátot a szekrénybe és az autómhoz sétálva írok egy SMS-t Astonnak, miszerint ma nem tudok átmenni filmezni. Sajnálom.  

2018, augusztus
[....] Ahogy mesél, hirtelen nem tudom eldönteni, hogy iszonyatosan hülyeség vagy sokkal inkább hízelgő, hogy féltékenységében bedrogozta saját magát. Minden nap lehetett volna esélye arra, hogy elmondja hogyan érez – tudom nekem, is, de azért mégiscsak én vagyok a nő – mégsem tette. Helyette inkább utált minden hímneműt aki valaha közelebb került hozzám, eltelt azóta sok hosszú év, a lázadó kamaszokból felnőttek lettünk, de még most sem sikerült teljesen megérteném minden csökönyösségünknek okát. Azt tudom, hogy én pusztán büszkeségből nem mentem oda hozzá soha az igazsággal, amikor elhatároztam magam, akkor meg éppen valaki mással járt, így lemondtam minden tervemről és maradtam csak a barátja. Egy darabig.
- James. mosolyodom el. Tisztán emlékszem rá, jóképű és népszerű srác volt a suliban, az egyik kosármeccs után hívott először randizni, én pedig mentem, legfőképp azért, mert lányok tömege olvadozott utána, és ő engem választott. Néhány hónapig tartott csak a „románcunk”, mert ennyi idő elég volt arra, hogy ráébredjek nem ő az aki nekem kell. Közelebb hajolok, hogy puszit nyomjak az arcára.
- Te tényleg képes voltál bedrogozni magad miattam, de a gimi négy éve alatt nem voltál képes elhívni egy normális, nem baráti randira. Eszméletlen vagy. Jó érzés néha nosztalgiázni, visszaemlékezni a régi énünkre, a két kiskamaszra, arra, hogy mennyi kalandon mentünk át együtt, és mit éreztem igazából amikor végre megtört a jég.
- Elismerem, hogy én meg kibasztam valakit a pom-pom lány csapatból, mert veled járt...és nem vagyok büszke rá, de én nyomtam szegény cserediák hajába a ragasztót. Melinda, vagy mi is volt a neve? azt hiszem ezt a ragasztós történetet idáig még nem meséltem neki. Nem nagy dicsőség.
Elpillantok feje fölött, tekintetemmel egy éppen a feje fölött elszálló darazsat figyelve. Veszélyes kis állatok ezek, ha az ember nem elég figyelmes egy pillanat alatt képesek belegabalyodni ruhába, hajba, bármibe, és aztán a kis fullánkjukkal kilyukasztják az ember bőrét.
- Vállalom a kockázatot, ha tested melegével próbálsz meg közben életben tartani és megvédeni a teljes fagyástól. húzódik ajkam féloldalas mosolyra és komolyan, alig várom már, hogy csodálhassam kidolgozott testét a hideg tó kékjében.
- Te vagy a hősöm. suttogom szavaimat ajkaira, és valóban így is gondolom, mindig hősiesen megvéd a Natalie evő pókoktól, mindig lecsapja a szúnyogot és ő még akkor is a szobába berepült bogárral harcol amikor én már régen magamra zártam a fürdőszoba ajtaját sikítva. Ő az én saját Superman-em.
Aztán hiszem mindkettőnk nevében kijelenthetem, hogy erre a kirándulásra, erre a természet nyújtotta békességre szükségünk volt. Jó néha kimozdulni a hétköznapok mókuskerekéből, lazítani és megszabadulni a stressztől és minden külső negatív tényezőtől, legalább néhány napig. Túlságosan feszültek voltunk már.
Egyáltalán nem számítottam az asszisztensem hívására, komolyan úgy terveztem, hogy ebben a néhány napban megfeledkezem mindenről, ami a munkával kapcsolatos és csakis szerelmemre koncentrálok, de bármennyire is szerettem volna, hogy így legyen, sajnos vannak külső tényezők, amit nem tudok befolyásolni. Olyan tényezők, mint Barbara kétségbeesett hangja a vonal túlsó végén, egyszerűen nem tud mit kezdeni egy kicsit agresszívebben fellépő klienssel. Olyan, mint a vaj szegénykém, kenyérre lehetne kenni. Többek között emiatt sem haragszom rá, hogy minden kérésem figyelmen kívül hagyva mégis felhívott.
Bocsánatkérő pillantással, nézek vissza Astonra. Nem azért hagyom itt az erdő közepén, mert olyan nagy titok amiről beszélek, de nem akarom az ő napját is elrontani az unalmas munkámmal. Élvezze csak ki minden percét annak ami most itt van körülöttünk. Hamar lerendezem a kislányt a vonal másik végén és utána majd nem tud levakarni magáról.
Több időmbe telt minden a szájába rágni Barbinak, mint azt szerettem volna, de miután végre sikerül elköszönnöm tőle kikapcsolom a felforrósodott telefont, és a szoba asztalán hagyom. Megfogadom az ígéretem, és nem fogom használni többet a hátramaradt időnkben. Mivel Aston nem érkezett meg a házikóhoz, vegyes érzelmekkel indulok megkeresni őt. Félek, hogy most valamelyik szikla tetején duzzog, és bevallom joggal lenne dühös rám, és amiatt is aggódom, hogy hogyan fogom megtalálni őt az erdőben. Én hülye a telefont is a házban hagytam, remélem nem tévedek el. Tanácstalanul sétálok felfele az ösvényen, és fejem vakargatva állok meg ott, ahol ez az út ketté ágazik. Fogalmam sincs melyiken kellene tovább mennem. Az ismeretlenben való eligazodás mindig is Aston erőssége volt, nekem minden olyan egyforma és zöld. Amikor már éppen visszafele indulnék a biztonságos házak irányába, érzem ahogy erős kezek fonódnak a derekam köré. Egy pillanatra összerezzenek, de ahogy ismerős illata az orromba, hangja pedig a hallójárataimba kúszik, megnyugszom. Itt van velem, és nagyon úgy tűnik nem is mérges rám. Lecsukom a szemem és egy hosszú percig élvezem az élményt, amit ő okoz nekem. Boldog vagyok, és ő minden boldogságom forrása.
- Akkor csinálhatok helyet a ruháidnak? hangom valószínűleg elárulja, hogy milyen boldog vagyok most, ha szeretném sem tudnám leplezni örömöm. Túl jó hozzám, nem érdemlek ilyen szerelmet. - Sajnálom, hogy itt hagytalak...ez fontos volt, de kikapcsoltam a telefonom. kérek őszintén bocsánatot tőle, és már fordulnék is meg, hogy megcsókoljam, de szavai megtorpanttanak. Ráncba szalad a szemöldököm.
- Rendben van, de minden rendben? Mi történik? Jól vagy? furán viselkedik, nem szokott ilyesmiket kérni tőlem, hirtelen nem is tudok mire gondolni, biztos vagyok benne, hogy valami turpisság jár abban szép, okos fejében, de elképzelésem sincs, hogy mi lehet.
- Aston, ha azért viselkedsz ilyen furán, mert az előbb... a mondatot azonban nem sikerül befejeznem, mert félbeszakít. Kíváncsian és kissé félve fordulok meg a tengelyem körül, és ahogy megpillantom megtorpanok. Mindenre számítottam, de erre nem. A másodperc tört részéig fel sem tudom fogni, hogy mi történik most velem. Csak nézem a féltérdre ereszkedett Astont, a kezében tartott dobozt, amiben ott csillog a gyűrű. Bármennyire is szeretnék mondani valamit, egyetlen hang sem jön ki a számon. Csak állok, nézem őt, nézem életem szerelmét, a férfit aki nélkül el sem tudom képzelni az életem és a mérhetetlen boldogság ami átjárja a szívem könnyeket csal a szemembe.
- Aston... ennyit vagyok csak végül képes kinyögni neki, fogalmam sincs, hogy mennyi végtelennek tűnő perc után. Állok, mintha földbe gyökerezett volna a lábam és nézem őt. Most mondanom kellene valamit? Lehet, de a meglepettségtől, boldogságtól és döbenettől szóhoz sem jutok. [....]

2018, október
[...]Idegesen vezetek hazafele. Nem hiszem el, hogy egy hónap leforgása alatt ez már a második alkalom, hogy Aston visszamondja a megbeszélt eljegyzési vacsorát, mert váratlanul behívják. Azt hittem ebben a kapcsolatban én vagyok a megszállott és munkafüggő. Nagyon de nagyon kezdem azt érezni, hogy ez az egész esküvő, eljegyzés neki nem olyan fontos, mint nekem. Amikor megkaptam életem első autóját apa a lelkemre kötötte, hogy idegesen, részegen sosem vezethetek, és a sebességkorlátra is mindig figyeljek, eddig a napig nagyjából be is tartottam a neki tett ígéretem -ezt is, - most viszont úgy száguldok végig egy kevésbé forgalmas útszakaszon, hogy rá sem pillantok a sebességmérő órára. Egyik kezem a kormányon, a másikkal éppen Aston telefonszámát pötyögöm a telefonom kijelzőjén. Ebben a néhány percben megszámlálhatatlanul sok szabályt sértek meg a felelőtlen vezetésemmel. Ideges vagyok, teljes testemben remegek és nagy késztetést érzek arra, hogy a kórházhoz vegyem az irányt és leüvöltsem a fejét. Igazságtalan vagyok, tudom, hiszen pont nekem nem kellene ennyire kiakadnom, ha az embernek közbejön valami, hiszen én hónapok óta ezt játszom vele, mégsem tudok továbblépni a csalódottságomon és haragomon. Nekem ez az este nagyon fontos lett volna, szerettem volna megünnepelni végre a boldogságunkat a barátainkkal is, és tudom, persze ez a dolog rólunk szól, nem mások miatt fogunk összeházasodni, de én mégis önző módon szeretném megmutatni mindenkinek, hogy igen szeretjük egymást, és igen, mi összetartozunk. A hangrögzítő hangja még inkább fokozza bennem a haragot, komolyan úgy érzem, hogy lerobban a fejem a helyéről és nem tudom mivel tudnám csillapítani a vörös ködöt agyamban.
- Aston, ajánlom neked, hogy amint ezt az üzenetet meghallgattad hívj fel! Már nem is tudom hányadszorra hívlak és még mindig a hangrögzítő válaszol. Lemondtam a ma esti vacsorát is, hadd ne keljen mondanom, hogy megint mindenki mennyire csalódott volt. Nem foglalok több asztalt a következő hónapokban, ebben biztos lehetsz. Miért nem írsz egy emailt mindenkinek, hogy baszki megnősülök, az sokkal egyszerűbb lenne nem? Nagyon dühös vagyok, bár ezt biztosan hallod a hangomon. Mindegy...nagyon kérlek hívj.... a mondatot azonban nem én, hanem egy hangos csattanás fejezi be. Túl figyelmetlen voltam, túlságosan sok szabályt léptem át egyszerre és a hirtelen ránk ereszkedett köd miatt nem vettem észre a kanyart. Hiába taposok rá a fékre, már késő, teljes erőből csapódik neki az autóm egy fa törzsének. Éles fájdalom járja át a testem, érzem ahogy vér szivárog a fejemből, a lábam nem tudom megmozdítani, a karom beszorult valami alá, nem tudom, hogy micsoda. Gerincem mentén éles fájdalom hasít a csípőmbe. Szédülök. Óvatosan emelném meg a fejem, de mozdul. Látom ahogy valami fémdarab áll ki a hasamból, és belefúródik a műszerfalba. Sikítani szeretnék, hogy valaki jöjjön már segítségemre, de nem tudok megszólalni. Autók fénye világít rám, szempillámra fáradtság nehezedik, elsötétül a világ. Nem akarok így meghalni, nem akarom, hogy vége legyen. Nem most, nem itt és nem így. [...]

2019
Még mindig nehéz elhinni, hogy azok után, amiken az együtt töltött évek alatt keresztül mentünk végre hivatalosan is egy család vagyunk. A házasságunk csak a kezdet volt, néhány hónap múlva viszont szülők is leszünk. Nem tudom, hogy mit érzek pontosan. Félek, boldog vagyok, aztán megint félek, indokolatlanul zokogok, kétségbeesetten olvasom a baba mama könyveket, aztán megint örülök, a nap végére pedig kimerülten kidőlök, akárcsak vihar idején az út szélé álló fa. Egyszerre ijesztő, izgalmas, és kihívásokkal teli. Én már abban a percben tudtam, hogy a mi életünk örökre összekovácsolódik majd, amikor a suliban legelőször megpillantottam. Hosszú út vezetett idáig, de megcsináltuk, mostmár csak abban bízok, hogy az apám által rám maradt örökségről soha nem kell beszélnem neki.