Tucker úgy pitizett neki, akár egy bociszemű kiskutya, aki az utolsó jutalomfalatra pályázik. Szánalmasan nevetséges volt az a fajta könyörgés, amit produkált, nem is igazán tudta hova tenni ezt a fajta kedves és bájolgó stílust, de a hivatástudata nagyobbnak bizonyult az ellenszenvénél, így úgy döntött elengedi az egészet és segítséget fog nyújtani a nyomozás során. Peggy Lynch, Brooklyn egyik legaranyosabb és legártatlanabb emberének az életéről volt szó, aki közel állt a szívéhez, pontosabban ahhoz a jégszívhez, amit egyedül ő tudott néhanapján a borongósabb estéin feloldani. A lány kisugárzása annyira más volt, mint a többieké, valahogy vonzotta a figyelmét, nem szerelmes vagy szexuális értelemben, inkább, mint egy lelkitárs, valaki aki megérti őt. Peggy Lynch volt minden fájdalmának a szennyeskosara, de élvezte, hogy az lehet, szívesen hordozta magán Enzo összes bűntudatának a súlyát, ezért cserébe pedig a férfi mindent megtett, hogy megmenthesse őt a börtöntől, kerüljön az bármibe. - Rendben van - bólintott, szűkszavúan zárva a már így is túl kellemetlenné fajult csevegést. - Az ügyet hivatalosan maga viszi, nem akarunk a fejestől semmi balhét, eleve elég mufurc mostanában, átesett egy váláson, szerintem kíméljük meg még egy fejfájástól - magyarázta maga elé bámulva, cipőjének orrára rögzítve szemeit. - De a valódi nyomozást az én utasításaim és módszereim szerint végezzük. Én gondoskodom róla, hogy kiderüljön a valóság, maga pedig arról, hogy minden legális maradhasson, vagy legalábbis annak látszódjon - pillantott fel rá, miközben hátrébb vonult az asztala fiókjához, hogy abból kihalászhassa cigarettáját. - Jaj és még valami.. tegeződjünk az istenért is.
Mivel Tucker nem tudott olaszul, nem tudta, hogy Enzo éppen lefaszfejezte. Lényegében azt sem tudta az mit jelent, amit az előbb mondott, csak hallotta egy retro zenéket játszó rádióban. Pislogott párat, majd vállat vont, ám mikor a nyomozó szemtelenkedni kezdett szinte habzani kezdett a szája, viszont tudta jól, hogy szüksége van Enzora, ráadásul nem lenne okos döntés pont ő vele agresszívan fellépni, vagy éppen magára haragítani. Nagyot nyelt és pár pillanatra lehunyta a szemeit, majd sóhajtott és kinyitotta pilláit. Nagyon nehezére esett megszólalni és eleget tenni a nyomozó kérésének, de tudta jól, nem sok más lehetősége van. Tudta jól, egyedül nem fog boldogulni az üggyel, ahogy azt is, ha Enzo nem segít neki, vagy veszi át tőle az ügyet, akkor bele fog bukni. Nem sűrűn érdekelte, hogy velem mi lesz, sokkal inkább az zavarta, ha szakmailag hibát vét majd, akkor bizony őt veszik majd elő. Az ügyet meg kell oldani és erre Enzo képes is lesz, viszont, ha az ügy egyedül az ő nyakán marad és nem sikerül megoldania, akkor oda a renoméjának, ha pedig netán tévesen engem börtönbe küld, akkor nem csak elveszik a jelvényét, de apa még a zoknijából is kipereli. Végül megemberelte magát. - Kérem, De Santis nyomozó, segítsen nekem, mert nem boldogulok - kérte végül szépen. - Kifogott rajtam az ügy és fogalmam sincs, hogy folytassam és mit lépjek. Minden rettentő zavaros és ellentmondásos.
Daydream is the only good thing in life. Everything else is vulgar and empty.
★ lakhely ★ :
Manhattan - Upper East Side
★ :
★ idézet ★ :
We are each our own devil, and we make this world our hell.
★ foglalkozás ★ :
Student and waitress
★ play by ★ :
Sherilyn Fenn
★ hozzászólások száma ★ :
21
★ :
Re: Incident at The Clover Club / Peggy & Enzo
Csüt. Nov. 07 2024, 23:17
Incident at The Clover Club
Az olasz nyomozó az egész estéjét azzal töltötte a már jól megszokott, éjszakai bárokban való pihentető percek helyett, hogy Peggy Lynch ügyében próbáljon megoldást találni, ugyanis azt érezte, hogy az igazságszolgáltatás csődöt mondott, amikor egy ennyire jámbor és ártatlan pincérnőt citált a kapitányságra. A lány benn töltötte az estét, habár foggal és körömmel küzdött az elengedéséért, minden egyes bizonyíték ellene beszélt, a kép nem állt össze úgy, mint ahogy azt saját értékítélete és különleges, de az eljárás szempontjából teljesen irreleváns nyomozói megérzései és ösztönei diktálták volna, valami sántított, rettenetesen bűzlött, ami hajnalig tartó gondolatspirált okozott a fejében, kiverve az álmot a szeméből. Nem maradhatott az őrsön, furcsán vette volna ki magát a a lánnyal való viszonytól függetlenül, hogy az NYPD hivatalos alkalmazottjaként egy rácson keresztül fogja a másik kezét, így Brooklyn-i kietlen, otthon érzettől mentes apró lakásában meghúzva magát, legalább egy doboz cigarettát elpöfékelve tanakodott a megoldáson, természetesen teljesen sikertelenül, ugyanis nem volt miből kiindulnia, így képességek ide vagy oda, bizonyítékok és tényállás hiányában ő se tudott egyről a kettőre jutni. Másnap reggel fáradtan, hatalmas táskákkal a szemei alatt próbálta meg túlélni a munkaidejét, ásítozva jelent meg a hosszú folyosón, miközben már azon töprengett, hogy mikor is menjen majd be Peggyhez egy kis komfortot adni neki a rideg és egyáltalán nem csábító, fehér falakkal körbevett, kivilágítatlan cellák sokaságának környezetében, amikor az albínó kollégája meg nem jelent mellette, kisebb szívrohamot okozva neki a hirtelen felcsattanásával. Ijedten nyögött fel a szavaira, majd egy apró sóhajjal nyugtázta, hogy a mitugrász fickó képét kell elviselnie maga mellett démonok vagy emberevő szörnyek helyett, így már könnyebb volt megnyugodnia. - Testa di cazzo.. - jegyezte meg az orra alatt morogva, de sok ideje nem volt kiokosítani ismerősét az illemről, hogy egyrészt nem beszélünk a másik nyelvén úgy, hogy közünk nincs a nemzetéhez csak látjuk rajta, hogy honnan is érkezett, másrészt pedig hogy nem csattanunk így fel valaki mellett kora reggel, amikor még egy kávé sem gördült le a torkunkon és nem szívtunk el egy szál cigarettát. - Látja kedves nyomozó, most aztán bajban van - mosolyodott el hallva a felhozott körülményeket ugyanis, pont ahogy Tucker is mondta és egyébként ahogy a megérzései súgták, az ügynek nem volt se füle, se farka. - Csak nem apuci pici fia elveszett és segítséget kér? - kérdezte csücsörítve, erősen gúnyolódva a kérésre. Ha nem Peggyről lett volna szó, már elküldte volna melegebb éghajlatra a szőkét, de tudta, nem hagyhatja cserben a lányt. - Kérje szépen - tette hozzá, hogy a fejében megfogalmazott célok ne lehetetlenüljenek el a makacssága miatt.
Másnap reggel Tucker nyomozó ott várta Enzo-t az olasz irodája előtt. Kezében egy akta volt, arcára kiült minden sértettség, utálat és nyugtalanság. Az aktát türelmetlen csapkodta tenyerébe, lábai mogorván toporogtak, ám mikor De Santis végre megérkezett nyitni irodája ajtaját a szőke arca beszédessé vált. Rá volt írva, hogy hányingere volt, mégis ott bujkált tekintetében a kényszer. Az is látható volt rajta, hogy már korán reggel ébren volt és az éjszaka is sokáig fenn volt. Minden bizonnyal már hajnalban az egyetemen téblábolt a nyomozás miatt. - Ááá lasciatemi cantare! Hát itt van a mi drága sármőrünk! - mondta cinikusan. - Nézze mit hoztam önnek - emelte meg az aktát, de csak azután adta a kezébe, hogy beültek az irodába. Képletesen, mivel Tucker nem ült le. - Képzelje, megvizsgáltuk Miss. Lynch alibijét és az oktatói és a hallgatók is igazolták, hogy Peggy minden órán részt vett az egyetemen, így a gyilkosság idején nem tartózkodhatott a parkolóban Darren Jones megölésének idején. Hacsak nem fizette meg azt a több tucat tanút, akkor hihetek nekik. De mondom tovább. Az éjjel elmentem a Lynch házához és beszéltem Peggy apjával a kés ügyben. A Lynch család összes kése megvolt, egy sem hiányzott egyik készletből sem, tehát a fegyver meglehet nem a Lynch házból származik. De nem ez a legszebb! A lány apja, Ted Lynch azt mondta be fog engem perelni, amiért letartóztattam a lányát és becsületsértéssel fog a bírósághoz fordulni. Nade! Tekintve, hogy a lány apja minden álmot kivert a szememből még az éjjel átnéztem a környék biztonsági kameráinak a felvételeit, amerre Darren autója közlekedhetett, ám egyedül Darren Jones ült az autóban, viszont az egyik éjjel nappali üzletben beszélgettem a parkolótól nem messze lévő utcában eladóval és ő látott egy lányt sietve távozni az utcában. A lányt fiatalnak, zaklatottnak írta le, még egy járókelőt is fellökött. Ez a gyilkosság utáni időben történt. Talán egy fél órára rá, hogy Darren Jonest megölhették. Az eladónak megmutattam Peggy Lynch fotóját és ő azt mondta nem teljesen biztos benne, mert csak rövid időre látta a lányt, de Peggyt ismerte fel benne. Ez csak azért furcsa, mert ma reggel a negyed egyetem igazolta, hogy a lány az egyetemen tartózkodott a gyilkosság idején. Peggy egyértelműen tagadja, hogy ismerné Darren Jonest és azt, hogy telefonált volna neki. A telefonjában nem találtuk meg Darren számát, biztosan törölték, de a telefonközpont igazolta a hívást. Egy nappal a gyilkosság előtt, délután kettőkor. Peggy elmondása szerint akkor éppen jóga órán volt a Red Lotus-ban, a telefonja az öltözőben volt, bárki hozzáférhetett és telefonálhatott róla. Eddig ez a történet szép és jó, de ez még mindig nem magyarázat rá, hogy mit keresett Peggy ujjlenyomata a késen? A lány nem tudta egyértelműen azonosítani a kést. És ha Peggy az egyetemen volt a gyilkosság idején, a bolt eladója Richard Northon miért azonosította az utcában látott lányt Peggyként? Ez a sztori cseppet sem áll össze nekem, így szeretném, ha segítene nekem - mondta, de láthatóan rühellte a gondolatot is, hogy neki segítségre van szüksége és főleg tőle. Több oka is volt, hogy miért éppen hozzá fordult, amit nem akart az orrára kötni. Első sorban azért, mert Enzonak több sütnivalója volt, mint bárki másnak a rendőrségen. Másrészt, mert Peggy az összes nyomozó közül egyedül Enzoban bízott meg és egyedül őt kedvelte. Gondolt rá, hogy Dr. Hayestól kér segítséget, de később Killiantől megtudta, hogy az ex nyomozót agydaganattal műtötték, így ő most nem munkaképes. Persze azt is megtudta, hogy a műtét jól sikerült és Horatio néhány hónapon belül teljes mértékben visszatérhet a munkához, nem lesznek szövődmények és a műtét közben komplikációk sem voltak. Nagyon jók a túlélési esélyek, mivel áttét sem keletkezett. Persze rendszeresen kell majd szűrővizsgálatokra járnia.
Daydream is the only good thing in life. Everything else is vulgar and empty.
★ lakhely ★ :
Manhattan - Upper East Side
★ :
★ idézet ★ :
We are each our own devil, and we make this world our hell.
★ foglalkozás ★ :
Student and waitress
★ play by ★ :
Sherilyn Fenn
★ hozzászólások száma ★ :
21
★ :
Re: Incident at The Clover Club / Peggy & Enzo
Szomb. Nov. 02 2024, 13:17
Incident at The Clover Club
Hallgatta az esetet, aprókat bólintva a hangsúlyosabb résznél, de arca rezzenéstelen maradt. Lelkében háború dúlt hivatása és a lányhoz kötődő érzelmei és a róla alkotott ítélete miatt, tudta, hogy nem vitatkozhat a hivatalos szervekkel még nyomozóként sem, hisz az elmondás szerint tényleg a helyes eljárásjogi szabályokat alkalmazták, ha mindez igaz és az ujjlenyomata ott volt az elkövetési eszközön, akkor nincs is más lehetőség, le kell tartóztatniuk a lányt, hiszen a megalapozott gyanú létrejött, azonban érezte, hogy Peggy igazat mond, legalábbis nagyon szeretett volna hinni neki. A beszélgetést megvárta, majd az utolsó mondatra csak aprót sóhajtva Peggy felé pillantott. Tekintetén egyfajta csalódás látszott, hiszen minden kételye ellenére nem tudta félretenni az ellene felhozott vádakat, elárulva érezte magát. Visszagondolt mennyi esetet osztott meg a pincérnővel, aki mindet csodálkozva, gyermeki naivitással fogadta. Az ártatlanság megtestesítője volt. Mégis, amikor Tucker részletezni kezdte az esetet, erősen felvágták a nyelvét, pimaszul válaszolgatott, sokszor gyanakvásra okot adó módon elemezgetve, hogy ha ő kioltaná valaki életét azt hogyan is hajtaná végre. Persze, ilyenkor természetes emberi reakció a kötekedés, a szemtelenség, még akkor is, ha valaki az égegyadta világon semmit sem tett, de ez pont elég arra, hogy a kihallgatószobában végezze és feljegyzést készítsenek a modoráról. Ha többet nem is tehetett, legalább annyival segíteni akart a másiknak, hogy ne hozza magát félreérthető helyzetbe a hatóságiak előtt. - Peggy, velük kell menned - szólalt meg hosszas csend után, végigsimítva a felkarján a lánynak amolyan megnyugtatásképpen. - Működj együtt a nyomozókkal, legyél udvarias, közvetlen és ne kezdj el viccelődni. Ez az eset egyáltalán nem nevetség tárgya, ha te pedig szórakozol rajta vagy ezt tetteted, rossz fényt vetsz saját magadra - sóhajtott újból, megfáradtan, reményvesztetten. - Holnap reggel bemegyek hozzád, ígérem - bólogatott beszéd közben, egyfajta pszichológiát alkalmazva, hogy a másik is így tegyen. Ezek után a kollégáira nézett. - Ez biztos csak valami félreértés fiúk, de nem fogok az utatokba állni. Tegyétek a dolgotokat - fogott kezet velük, betartva a formalitást és elterelve magáról is a gyanút, hogy egy lány védelmére kelne akár a törvények áthágásával is, azonban amikor Tucker tenyerét érintette, egy határozott mozdulattal közelebb húzta őt. Arcaik alig pár centire helyezkedtek el egymás mellett, ajkai tökéletes pozícióban helyezkedtek el a nyomozó fülénél. - Ez a lány ártatlan. Ismerem. Ha megtudom, hogy manipulatív kérdéseket teszel fel neki, negatívan befolyásolod vagy bepánikoltatod… - suttogta. - … búcsút mondhatsz az állásodnak, nagyfiú.
A két rendőr egészen addig igyekeztek figyelmen kívül hagyni Enzo jelenlétét, amíg én be nem ugrottam a védelmébe, a háta mögé, ő pedig fel nem szólalt. Tucker nyomozó morcosan nézett Enzora, majd csípőre vágta kezeit és válaszolt. - Ma délután 15:45-kor holtan találtak egy Darren Jones nevű férfit az autójában egy külvárosi parkolóban, a halottkém szerint délután kettő óra táján ölhették meg. A férfit leszúrták, a kést megtaláltuk a tetthelyen. Átfésültük az autót és átnéztük Jones híváslistáját is. Az utolsó beszélgetése egy tíz perces beszélgetés volt Miss. Lynchel. A késen megtaláltuk a hölgy ujjnyomait is, a számítógép pedig egyértelműen azonosította őt. Azt is tudjuk, hogy Miss. Lynchnek már van priusza - azt már nem tette hozzá, hogy nem gyilkosságért, vagy gyilkossági kísérletekért, hanem egyszerű garázdaságért (vandálkodás) és kisebb verekedésekért, hajtépésért, amit sokszor még csak nem is én kezdeményeztem. A legnagyobb és legdurvább bűnöm az volt, hogy két évvel ezelőtt fejbe vertem egy férfit egy léccel, amitől megrepedt a bőr a fején, de azt is csak önvédelemből tettem, mert részegen nekem esett. Azért gyilkos még nem voltam. Az viszont engem is meglepett, hogy telefonon beszéltem vele és még az ujjlenyomataim is ott voltak a gyilkos fegyveren. Azért ez mégis csak több a soknál. - Alighanem a hölgy elcsalta a férfit a parkolóba, majd mikor alkalma nyílt rá, leszúrta és elhagyta a helyszínt - mondta nagyon tömören. - Hahó, flepniském, ez biztosan nem így történt. Nem telefonáltam senkinek és nem is szúrtam le senkit. Azt sem tudom ki az a Darren Jones. Szerintem házszámot tévesztettek. - A bizonyítékok maga ellen beszélnek. - Én pedig a bizik ellen. Amúgy is, van alibim, A gyilkosság feltételezett idején kivételesen az egyetemen voltam. Egész délután ott voltam és erre sok-sok tanú is van - nyújtottam ki a nyelvem gunyorosan még mindig Enzo háta mögött. Igen, kivételesen bementem ma az órára. - Amúgy is annyira hülyének néz, hogy ha meg akarnék ölni valakit a késemet otthagynám tele ujjnyomokkal? Ennyire lüke nem vagyok, Tucky - mutattam be neki. Erre Tucker rák vörös lett, de igyekezett határozott maradni. - Majd ellenőrizzük. - Bátran. Most pedig, ha nem haragszik, dolgoznék, mielőtt még betalálna a főni. - Nem haragszom, de attól még be kell jönnie velünk kihallgatásra.
Daydream is the only good thing in life. Everything else is vulgar and empty.
★ lakhely ★ :
Manhattan - Upper East Side
★ :
★ idézet ★ :
We are each our own devil, and we make this world our hell.
★ foglalkozás ★ :
Student and waitress
★ play by ★ :
Sherilyn Fenn
★ hozzászólások száma ★ :
21
★ :
Re: Incident at The Clover Club / Peggy & Enzo
Vas. Okt. 27 2024, 16:44
Incident at The Clover Club
Rettentő furcsa páros voltak ketten, akiket az égvilágon senki sem gondolt volna, hogy valaha jóban lesznek. Enzo a maga mogorva stílusával, köpcös járásával nem illett egy olyan ártatlan, naiv lányhoz, mint ami Peggy Lynchben testesült meg. Mióta az eszét tudta a realitás talaján próbált mozogni, mindent komolyan vett és szívét-lelkét beletette a munkájába, nem szeretett gyermeteg viccekbe bocsátkozni. Az olasz kopónak ugyanis hamar kellett felnőnie, testvérei mellett ráhárult egyedüli fiúként a felelősség, hogy gondoskodjon a lányokról, védelmezze őket, őrangyalként szárnyai alá véve a kicsiket, miközben folyamatos megfelelési kényszerrel küszködött az apja valóságtól elrugaszkodott elvárásai miatt. Nem volt ideje pihenni, lazsálni, lopni a napot, miközben feladatok ezrével bombázták, nyomás helyeződött rá az otthonától, a barátaitól, a tanulmányai során, egyszerre megfelelni ennyi mindenkinek pedig épp eléggé kiölte belőle az éretlenséget. Rá kellett jönnie, hogy ha előrébb akar jutni az életben csak magára számíthat így mindent meg kell tennie, hogy a legjobb lehessen, hogy bizonyítson, ne csak a szüleinek, hanem az egész világnak. New York legjobb nyomozója akart lenni, ebbe pedig nem fért bele egy párkapcsolat vagy pár átmulatott este, az egyetlen amit megengedett magának Layla elvesztése óta, hogy lecsússzon pár korsó sör egy fárasztó nap után. Peggy ezzel szemben szabadosnak látszott, játéknak fogta fel az életet, nem ismerte a veszélyeket, nem volt félelemérzete, szüntelenül mosolygott, élvezte az életet és ezt hamar rá is ragasztotta másokra. Ő volt Enzo sötét életében az a halovány fénysugár, ami néha képes volt kirángatni őt a melankóliából, az egyetlen, aki mosolyra tudta csalni a szimpla létezésével. De nem gondolt rá úgy. Nem tudta megmondani, hogy a pincérlánnyal kapcsolatos buja gondolatok miért nem törtek sosem felszínre, hogy a flörtölés miért nem ért sose célba. Nem gondolta csúnyának a másikat, sőt, megértette a kéjjel teli tekinteteket, amiket a pult másik végéből kapott rendszerint, de valami mégis mindig megállította, hogy ő maga úgy tudjon nézni a lányra, mint a mellette ülő, nadrágjukat igazgató férfiak. Inkább tekintett testvérként rá, egy védelmezendő húgot látott benne, akire minden áron vigyázni akart, őrizni az ártatlanságát, az élet iránt érzett szeretetét. Nem akarta, hogy valaha realizálnia kelljen, mennyire sötét és mocskos világban is élünk. Így villámcsapásként érte, amikor beszélgetésüket kollégái hangja zavarta meg. Kissé talán összeszedetlenül kellett visszarázódnia a munkahelyi formalitásba, ami ennyi ital után már kihívásnak érződött. Szégyellte, hogy így látják, eleve nem tett jó benyomást a munkatársaira követelőző, rideg stílusa és oda nem illő külseje miatt, ez azonban már csak habnak érződött azon a bizonyos tortán. Tucker, igazi két lábon járó mitugrász. Tejszőke haj, a szemei akár a jég, az embert a hideg is kirázta tőle. Az apja nagy kutya volt annak idején a kapitányságon, így természetes, hogy betuszkolta a fiát is saját teljesítményére hivatkozva. A kölyök nem örökölte sajnos az öreg képességeit, teszetosza mézgagéza volt, aki bemagolta az összes jogszabályt, csak azokat a gyakorlatban nem volt képes hasznosítani. Magas, spagettitésztára hasonlító alakja sajnos elárulta erejét is, így nem volt meglepő, hogy Johnny Barths-t kapta társul, aki kétajtós szekrény képében helyette is akkorát ütött, hogy az ember átrepült Európáig egy jól irányzott pofonja miatt. Néger, szinte ébenfekete bőr, hatalmas fekete szakáll, kopasz fej, testőrnek is elmehetett volna, ha nem lóg a ráfeszült öltönyén a jelvénye, ami igazolja a foglalkozását. Balszerencséjére egyikükkel sem volt jóba, azt is mondhatjuk köztudomású volt a rossz viszonyuk, de volt a dolgoknak pozitív oldala is, ugyanis a ranglétrán nyomozóként felettük helyezkedett el. - Hohohó kollégák, mi ez a nagy hercehurca? - vonta fel a szemöldökét, ráncolva homlokát. - Szeretnének beavatni a részletekbe vagy egy nyomozón kívánják átverekedni magukat? - fogta meg a háta mögött elhelyezkedő lány derekát, hogy közelebb húzza őt magához, foggal és körömmel védve őt. Nem azért, mert a törvény ellen akart menni, hanem mert tudta, hogy akit bilincsbe akarnak verni ártatlan. Ismerte. Érezte. Ennél többre nem volt szüksége, hogy kitartson a másik mellett.
- Ezt nagyon jó hallani - mosolyogtam vissza bájosan, hiszen tudtam mire gondolt és ha az ő védelme alatt állok, akkor biztos lehettem benne, hogy tényleg minden rendben és nem eshet bajom. Hittem benne, jobban mondva bíztam benne, hogy tényleg minden rendben lesz. Hallgattam az eszemefuttatásait arról, mi állhat a furcsa vallomások hátterében, de úgy éreztem ez nekem sok és érthetetlen. Mármint nem úgy. Értettem és tudtam mit mondd, de nekem furcsa volt. Mindig meg kellett döbbennem milyen emberek és milyen dolgok vannak a Földön, amik könnyen próbára teszik az ember ítélő képességét. Sosem gondoltam volna, hogy léteznek ilyen emberek, mint, akiről Enzo beszélt. Jól esett a felajánlása, hogy hazakísér. Nem ez az első eset, én pedig bolond lettem volna visszautasítani a férfit, akinél minden alkalommal próbálok teperni és bevágódni. Bíztam benne, hogy egyszer eljön az ideje, hogy ezek viszonzásra lelnek és néha - de lehet csak belemagyaráztam? - mintha tényleg úgy éreztem volna Enzo is mintha próbálna nyitni felém. - Köszönöm. Te egy lovag vagy - mosolyogtam bájosan. Kis idő elteltével két rendőr lépett be a bárba és kezdtek el érdeklődni a személyzetnél, aztán hozzám sétáltak. - Jó estét. Richter Tucker nyomozó vagyok az NYPD-től. Miss. Lynch, letartóztatom gyilkosság elkövetésének megalapozott gyanújával - és már került is elő a bilincs. - Jogában áll hallgatni, de mindent amit mondd felhasználhatnak ön ellen a bíróságon, továbbá jogában áll ügyvédet fogadni, vagy kérhet kirendelt ügyvédet. - Mi? Nem öltem meg senkit - pillogtam értetlenül, de mikor a nyomozó felém nyúlt, hogy megbilincseljen felslisszoltam a bárpultra, majd le róla és beálltam Enzo mögé. - Szólj már rá, nem csináltam semmit. Ez a fickó is biztos hallucinál. Tisztára drogos feje van - mutattam rá, mire összenéztek a társával. Nyilván nem értettek velem egyet, de az engem nem sokat érdekelt.
Daydream is the only good thing in life. Everything else is vulgar and empty.
★ lakhely ★ :
Manhattan - Upper East Side
★ :
★ idézet ★ :
We are each our own devil, and we make this world our hell.
★ foglalkozás ★ :
Student and waitress
★ play by ★ :
Sherilyn Fenn
★ hozzászólások száma ★ :
21
★ :
Re: Incident at The Clover Club / Peggy & Enzo
Szomb. Okt. 26 2024, 23:33
Incident at The Clover Club
Ismerte már a pincérlányt, tudta, hogy rettentően odavan a krimikért, így amikor csak lehetősége adódott mesélt neki a munkájáról, sokszor beavatva őt a legmocskosabb részletekbe is, remélve, hogy ezzel fel tudja dobni a fárasztó napjait. Nehéz volt a vendéglátásban dolgozni, megküzdeni a különböző stílusú, jellemű és igényű emberekkel, mindenkinek meghallgatni a szívfájdalmait, jó pofit vágni feltételek nélkül máskülönben retteghetett a panaszkönyvtől meg a fejestől, hogy a hosszú ideje tartó hanyagságot és leszarom stílust maga mögött hagyva majd egyszer elolvassa az írt sorokat aztán fel is út le is út kezdhetsz magaddal amit akarsz, a kutyát nem érdekli a sorsod szerű jövő elé nézhet, mert életében egyszer nem tudott hibátlan lenni. A folyamatos társadalmi nyomás, a vendégek általi nyomás nem való mindenkinek, de Pegs egyelőre kitűnően megküzdött vele. Jól kezelte a stresszt, az idejárók java imádta őt, még Enzo jégszívét is sikerült néha megmelengetnie az ártatlan tudatlanságával és azzal az édes, cserfes vigyorral. Kihívás volt ellenállni a bájának, kivéve ha egy olyan nyomozó voltál, akinek végtagok nélkül, megcsonkított nemiszervvel kellett látnia a saját testvérét. Így már nem volt olyan nehéz. - Rengeteg, de New York már csak ilyen - vett mély levegőt, majd újból beleszívott a cigarettájába, a lány arcába fújva a füstöt egy szelíd vigyorral. - Neked viszont nincs okod félni, egy kopó véd téged, hogy ne essen bajod - bájolgott neki mélyen rezgő hangjával, melyet az alkohol és az égő szál keveréke okozott. Kezdte megérezni az ital hatását, ami miatt szavait is szabadosabban használta. Tudta, hogy Pegsnek imponálni fog a merészebb hangvétel, így nem igazán aggódott a mondat következményeitől. - Több lehetséges válasz is van a kérdésedre. Lehet, hogy traumatizálta a dolog és így ő maga sem tudja eldönteni mi a valóság. Az is lehet, hogy küzd a bűntudatával, feladja a harcot, vallomást tesz, majd visszavonja azt, ahogy újra erőt vesz magán. De az is lehet, hogy csapnivaló ügyvédje van, aki folyton új tanácsokat oszt neki vagy a pasas szimplán kóros elmeállapotú, aminek őszintén nem örülnék, mert akkor meg kell szüntetnünk az eljárást ellene és be kell küldenünk az elmegyógyba - sóhajtott. - Találkoztam vele, ha bolond is, annyira biztosan nem, hogy ne érdemelné meg, hogy szembe kelljen néznie a tettei következményeivel - pillantott fel Peggy szemébe, tekintete komolyságot tükrözött, álkapcsa megfeszült. Munkaidőn kívül volt, magánszemélyként társalgott, nem De Santis nyomozóként nyújtózott el a bárszéken hanem Enzo, az olasz bevándorlóként mégis hivatástudata újból a felszínre tört. Képtelen volt az ügyeit benn hagyni az irodában, azok üldözték és kísértették őt még az álmaiban is, az agya folyamatosan a nyomokon, a vallomásokon kattogott, a megoldáson tanakodott, akárcsak egy megszállott. - Hazakísérlek majd, nem szabad egyedül hazamenned ilyen későn - mosolyodott el szelíden, nem először ajánlotta már fel a lehetőséget, amit Pegs szinte mindig el is fogadott. Ártatlan tett volt, előzékenység, illedelmesség semmi más. Sose tett semmit, nem voltak hátsó szándékai, csak védelmezni szerette volna a másikat. - Ha pedig nem tudnék olyan későig maradni, kifizetem a taxid, csak ne sétálj egyedül. Kérlek.
Elégedett, már-már boldog mosollyal hallgatom Enzot, amint ajándéknak nevez és, hogy milyen bölcs gondolatai vannak. Kedveltem, amikor ilyen volt, bár nem mindig lehet őt ennyire jókedvűnek látni. Így belegondolva ez elég szomorú, de szerencsére többször látom ilyennek, mint a negatív oldalát és hálát adtam az égnek ezért. Nem szerettem a rosszkedvű embereket. Mikor kiürült az adagja, újra töltöttem neki. Nagyjából már elég jól meg tudtam saccolni mikor mennyit szeret inni, így néha kérnie sem kell az utánpótlást. Nem mondom azt, hogy hitetlen volt számomra, amit mesélt, de akkor is meglepő volt, hogy mik történnek a világban, pedig én is láttam már pár érdekes dolgot. A féltékenység a csúf zöld szörnyeteg, mint Hulk. Valóban sok borzalomra tudja rávenni az embert és ezen mindig meg tudok lepődni. Pedig én is féltékeny típus voltam. - Szomorú és tragikus - sóhajtottam. - Sok ilyen történik? Talán egyesek azt hihették volna, hogy csak azért hallgatom meg Enzo dolgait, mert tetszik nekem, mert vonzódom hozzá, mert egyszer szeretnék egy jót szexelni vele, de ez így nem igaz. Biztosan ez is közre játszik, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy imádtam a bűnügyeket, a krimiket, így mindig előszeretettel hallgattam azt, amit mesélt nekem. Mi sem lehet jobb és izgibb, mint olyan valakitől hallani, aki élesben is ebben mozog és a valóságot meséli el nekem. Izgalmas. És helyenként brutális, vagy épp zavarba ejtő. - De ezt nem értem, drágám - értetlenkedtem. - Hogy tudja valaki ennyiszer máshogy elmondani? Hát nem tudja az igazat? Pedig ő követte el, nem? Akkor miért nincs tisztában vele és miért nem tudja elmondani ugyanúgy? Nem lehet, hogy nem is akarja? Lehet szándékosan nem mondja el az igazságot, vagy szándékosan mondja el ennyiszer máshogy. Egyáltalán hogy lehet akkora fantáziája valakinek, hogy kitalál tizenöt verziót? Én már a harmadiknál feladnám - sóhajtottam fel értetlenül. Furcsa ez nekem, pedig sokan engem is hibbantnak tartanak. - Én már akkor is boldog vagyok, ha félidőig itt maradsz velem - mosolyogtam rá.
Daydream is the only good thing in life. Everything else is vulgar and empty.
★ lakhely ★ :
Manhattan - Upper East Side
★ :
★ idézet ★ :
We are each our own devil, and we make this world our hell.
★ foglalkozás ★ :
Student and waitress
★ play by ★ :
Sherilyn Fenn
★ hozzászólások száma ★ :
21
★ :
Re: Incident at The Clover Club / Peggy & Enzo
Kedd Okt. 22 2024, 22:31
Incident at The Clover Club
Kiskorától kezdve képtelen volt felfogni, hogy valaki hogy képes lehúzni egy teljes életet egy olyan melóban, amit nem szeret csinálni. Látta az apját, aki cipészként tengette a mindennapjait és szenvedéllyel csinálta a munkáját, minden egyes vonás, minden egyes simítás a szívéből jött, szeretettel készült, ő ezt tanulta otthonról, hogy ha valamit az ember véglegesen kiválaszt magának nyugdíjazódásig, akkor úgy keresse meg a mindennapi betevőjét, hogy mosolyogva tud majd hazatérni. Azt a részét ki is pipálta a feltételeknek, hogy ténylegesen a szenvedélyével foglalkozzon. Imádta azt, amit csinált, hogy gondolkodnia kellett, hogy Sherlock Holmes-t játszhatott, de azért szervezete lelkileg és fizikailag is megérezte a hátulütőit a nyomozói létnek. Könnyű volt belerokkanni, ha az ember egy idő után már nem tudta szétválasztani a halált az élettől, az ártatlant a bűnöstől, az üldözési mánia, a folyamatos paranoia örök jó barátokként támogatták az ösvényen, megfűszerezve a mindennapjait, mindezek tetejébe pedig folyamatosan bevillant a húga látványa, egyre grafikusabban, élesebben, gusztustalanabbul maga elé képzelve a csonkítást, a hasán végighúzódó, késsel metszett feliratot, a felakadt szemeit, a mellkasára folyt nyálat. - Nem is kell senkinek senkit irigyelnie. Én teszem a dolgomat, rács mögé vágok pár jó madarat, te pedig minden este ajándék vagy a számomra, hogy végighallgatod a panaszkodásomat - nevetett fel halkan, a pohár alját nézegetve, amiből már ki is fogyott a nagy beszéd közben az itala. Tekintve, hogy mióta is alkoholizált, fokozatosan nőtt az az adag, amit már megérzett, így neki is szaporábbnak kellett lennie, ha azt akarta, hogy eluralkodjon rajta a jól eső hatás, a boldog felejtés állapota. - De Pegs, a féltékenység hozta ki belőle. De nem akarta megölni a nőt, részeg volt, ütlegelt, szerencsétlen csaj légmellet kapott, de a kutya nem vette észre, hogy baj van egészen másnap reggelig. Azt hitték alszik - fejezte be a meséjét, hogy teljesen kerek lehessen a történet. - A csávó azóta 15 vallomást tett, jó néhányat a rendőröknek, egyet nekem, most éppen a cellatársainak ecsetelte az esetet, természetesen az összes máshogy hangzik. Nem tudom hogy is fogjuk kibogozni az igazságot, ugyanis teljesen mindegy én mit gondolok vagy mi játszódik le a fejemben, az ügyész leveszi a fejemet, ha nem tudok normális bizonyítékkal elé állni - sóhajtott fel, szinte gondterhelten, majd hátradőlt a székén. Szándékosan helyezte a perifériás látásán kívül a pincérlány kéjjel teli tekintetét, ignorálni szerette volna a tényt, hogy a másik csak azért ennyire kedves vele, mert vonzódik hozzá, el akarta hinni, hogy tényleg érdekes, amit mond, hogy tényleg több ő egy sármos olasznál Brooklyn egyik elrejtett kocsmájában vagy egy jól kereső nyomozónál, akinél be kell vágódni, ha szép summát akar örökölni az ember aranyásó feleségként. - Meglátjuk hogy alakul az este, nem ígérem, hogy éjfélig maradok, ki tudja, ma hajnalban nem-e fognak riasztani, de sokáig maradok még - bólintott aprót. - Már ha ezzel beéri kegyed.
Talán másoknak nem, nekem minden esetre imponáló volt a rekedtes hangja, ahogy a cigarettafüstös aura is. Férfiasnak találtam. Lehet, hogy nem egy tipikus macsó volt, de annyira hasonlított a híres noir nyomozókra, megvolt benne az a klasszikus régimódi báj, amit a múlt század közepe táján alkottak meg. Az elegáns megjelenés, az erős dohányfüst, a modora, ahogy beszélt és ahogy sztorizott. A személyisége. Elbűvölő volt és annyira sármos is volt. Nekem minden porcikája és minden mozdulata kedvemre való volt. Egyébként is megőrültem a nyomozókért. Szóval Enzo már elve ezzel megvett magának. Mindig nagy öröm volt, amikor megláttam és igyekeztem fűzgélni őt alig észrevehetően. - Nem irigyellek. Lehet én nem akarnék annyit dolgozni. De itt nekem legalább könnyű és jó dolgom van, főleg, ha kedvemre való a társaság - kuncogtam és hamarosan jött is a mai esti mesém, azaz a beszámolója a munkájáról. Igazán elképesztő sztori volt, amit alig akartam elhinni. Én sem voltam szent, de azért ilyet még én sem csinálnék, hogy egy apa-fia párossal mikor épp hogy bújnék ágyba. Vagy az apa, vagy a fia, de nem csinálnám mindkettővel. Ha nem is sok, de ennyi erkölcs belém is szorult. - Hát ez nem semmi. Hogy mik vannak. Azt hiszem az ilyet nem tudom sajnálni. De legalább nem vitt el sok időt az életedből - vigyorogtam. - Gondolom hamar meglettél vele. Nem lehetett túl komplex ügy, nem Ted Bundyt üldözted - kuncogtam. - Elképesztő, hogy mikre nem veszi rá az embert a féltékenység. Vagy itt nem az volt az indíték? Kaptam tőle tüzet, így én magam is szívni kezdtem a magam cigarettáját. - Egy igazi gentleman - mosolyogtam. Ez is egy olyan tulajdonsága volt, ami rendkívül vonzóvá tette. A figyelmesség. És az odaadás. Még arra is képes, hogy zárásig itt legyen velem, mert én vagyok a "kedvence". Ő mondta, nem én. - Éjfélig tart a műszakom, de ha nem akarsz itt maradni addig, akkor elmehetek veled hamarabb is. Szólok az egyik kolléganőmnek, úgy is az adósom, bejön és beugrik helyettem - kacsintottam játékosan, noha Clara tényleg az adósom, amiért a múltkor fedeztem.
Daydream is the only good thing in life. Everything else is vulgar and empty.
★ lakhely ★ :
Manhattan - Upper East Side
★ :
★ idézet ★ :
We are each our own devil, and we make this world our hell.
★ foglalkozás ★ :
Student and waitress
★ play by ★ :
Sherilyn Fenn
★ hozzászólások száma ★ :
21
★ :
Re: Incident at The Clover Club / Peggy & Enzo
Vas. Okt. 20 2024, 23:59
Incident at The Clover Club
Peggy viselkedése és furcsa stílusa mindig vegyes érzelmeket váltott ki a férfiből. Egyik pillanatban imádnivalónak tartotta a magát kérető, aranyosan vigyorgó pincért, a másikban pedig kirázta a hideg a túlzott közelségétől és közvetlenségétől. Bár az istenért sem tudta volna megbántani, így minden egyes gesztusára pozitívan reagált, de sokszor elgondolkodott rajta, hogy talán ha egyszer nem fordít elegendő figyelmet a testtartására, a tekintetére vagy a száján megjelenő görbékre, a Lynch lány azonnal rá fogja vetni magát. Nem volt buta, könnyedén olvasott az emberek szavai között, látta a testtartást, a mimikákat, amiből ki tudta következtetni, hogy a fiatal lány igazán vonzódik hozzá. Talán pont ezért volt sikeres nyomozó, ugyanis a kimondatlan dolgok is egyértelműnek tűntek számára. Nem igazán értette ezen vonzalomnak az okait, ugyanis ő sosem tartotta magát sármosnak vagy megnyerőnek, különösen így, hogy az évek során meg kellett szoknia a gúnyos megjegyzéseket járását, öltözködését vagy éppen a származását illetőleg. Tudta, hogy a többség furcsán néz rá, vajon ő miért nem? - Jaj Pegs, inkább hagyjuk is - nevette el magát halkan, érdes hangja berekedt a fáradtságtól, melyre aprót kellett köhintenie, mielőtt fulladni kezdett volna. A nikotin és az alkohol édes keveréke okozta nála, hogy olykor olykor elveszítette beszédképességét, minden egyes szót erőteljesen rezgetve. - Rettenetes napom volt, 12 óráztam ma.. - sóhajtotta el magát, enyhén megkomolyodva, de látva, hogy a beszélgetőtársa szája biggyedni kezd megpróbálta visszahúzni magát a letargiából. Ismerte már a fiatal pincért, tudta, hogy él hal a sztorijaiért, minden egyes alkalommal mesélt neki az ügyeiről, élvezve a kíváncsiskodását, így nem akarta megfosztani őt ma sem az élménytől. - Képzeld, ma egy halált okozó testi sértést kellett kivizsgálnom. Egy nő halt bele a sérüléseibe, miután a szomszéd fiú részegen megverte őt, mert nem vele, hanem az apjával feküdt le - kezdett bele, vigyorogva fogva a fejét, ugyanis tényleg szánalmasan nevetséges volt a szituáció. - A tanúk elmondása szerint a nő gyakorta átjárt a faszikhoz, akik egymás között cserélgették őt éjszakánként. Aznap rosszul választott - szívott bele cigarettájába, meggyújtva a vele szemben lévő szálát is férfiakhoz illő udvariassággal. Az előzékenység nagy úr, vagyis nagy úr kéne, hogy legyen a mai világban is, ez azonban egyre inkább kiveszett az újabb generációkból. Őt még máshogy nevelték. - Nincs tervem. Szívesen szórakoztatlak zárásig - mosolyogta el magát. - Vagy meddig dolgozol ma pontosan? Mikor kell elbúcsúznom a kedvenc pincérnőmtől?
Sosem unatkoztam, még akkor sem, amikor éppen nem zajlott az élet a bárban. Mindig lefoglaltam magam, ha mással nem, akkor bohóckodtam a pult mögött, vagy a pasikat fixíroztam, vagy igyekeztem cseverészni. Igaz, ritka volt, hogy ne legyen mit csinálni, most mégis volt egy kis üres járat, amíg az olasz csődör meg nem érkezett. Ő volt az egyik legkülöncebb, legfigyelemreméltóbb vendégem, akire mindig kiemelt figyelmet fordítottam. Nagyon szimpatikus volt, bár úgy éreztem nehezen megközelíthető és távolságtartó, így nem voltam olyan bátor, hogy nagyon látványosan közelítsek, mert féltem, hogy elriasztom. Nem az a fajta fiúka volt, akinél célt érhetnék azzal, ha az ölébe ülnék, sokkal inkább elűzném vele, amit nem szeretnék, mert az egyik legkedveltebb társaságom a bárban. Furcsa figura volt, már a megjelenése is kicsit parodisztikus volt. Mint valami krimi főszereplő paródiája lenne, pedig kevesebb nála sármos férfi járt ide. Soha nem vontam volna kétségbe a tehetségét és a szakmai hozzáértését, de valószínűleg ő az utolsó nyomozó, aki tekintélyt parancsolna a megjelenésével. Én sem ijednék meg tőle. Igaz, nem vagyok annyira ijedős amúgy sem, ahogy a törvényt sem tisztelem túlzottan, bár ezt neki nem kell tudnia. Mikor a pulthoz jött és kért, kedvesen mosolyogtam arcát fixírozva, mely annyira sármos és vonzó volt, majd játékos ringással suhantam a sörhöz és csapoltam le neki a szokásosat, aztán visszasétáltam és letettem elé. - Tessék szivi. Egészségedre. És mondja, New York legsármosabb nyomozója, jól telt a napja? - könyököltem fel a pultra és szenteltem neki a figyelmem. A cigije nem zavart, hiszen én is dohányoztam. Ami azt illeti, meghozta az én kedvemet is egy jó cigihez. Nos, szívesen szívnám az övét, ami a derékszíja alatt van, de vele nem voltam olyan viszonyban, így be kellett érnem a Marlborommal. Rágyújtottam és töltöttem egy pohár vodkát is magamnak. - Van terved ma estére? - kérdeztem mosolyogva. - Mert nekem még nincs. És nem akarok hazamenni. Csak unatkoznék és úgyse tudnék könnyen elaludni. Fel vagyok spanolva. Vagy te azon morfondírozol hazamész és bevágod a szunyát? - kuncogtam.
Daydream is the only good thing in life. Everything else is vulgar and empty.
★ lakhely ★ :
Manhattan - Upper East Side
★ :
★ idézet ★ :
We are each our own devil, and we make this world our hell.
★ foglalkozás ★ :
Student and waitress
★ play by ★ :
Sherilyn Fenn
★ hozzászólások száma ★ :
21
★ :
Incident at The Clover Club / Peggy & Enzo
Vas. Okt. 20 2024, 13:27
Incident at The Clover Club
Esteledett. A New York-i forgalom a háromszorosára erősödött, türelmetlen sofőrök kocsijainak ingázó soraival megtömve az utcákat. Mindenki sietett, javarészt haza a fárasztó munka után. A zaj közepette csak néhány kocsma nyújtott pillanatnyi békét az arra tévedők számára. A Brooklyn szívében található Clover Club már több, mint 10 éve szolgálta ki vendégeit. Hatalmas, robosztus mélybarna bútoraival, írkocsmákat felidéző látványvilágával melegséget árasztott magából, mely Enzo De Santis törzshelyévé vált annak lakásához való közelsége miatt. Csupán pár háztömbnyire helyezkedett el az otthona, így ha nem is minden este, de kétnaponta bizonyosan ellátogatott a helyre, hogy elfogyasszon egy korsó csapolt sört és elfeledhesse a munkájából adódó feszültséget. Nehéz volt olasz származású detektívként tiszteletet kivívni magának, akcentusa és viselkedése sikította külföldi mivoltát, aminek eredményeképp folyamatosan hátrányból indult kollégáihoz képest. Ezen küzdelmes napokon csak az alkohol segíthetett, illetve a kedvenc pincérnője, Peggy Lynch, aki mindig meghallgatta a férfit. Alig volt köztük 2 év, mégis teljesen máshol jártak már az életben, ezt azonban félre tudták tenni, amikor beszélgetésbe enyeledtek. Enzo kedvelte a nőt a maga furcsa jellemével együtt, de nem táplált iránta romantikus érzelmeket, az ellenkező nem iránti vonzalma pedig jó pár éve homályba veszett, amikor megtalálta a húgát New York külterületének erdejében a sárba fulladva, azóta eltört benne valami, ami miatt rideggé és távolságtartóvá vált. A mai nap sem volt más, megszólalt az ajtó felé szerelt csengő, De Santis nyomozó pedig lassan baktatva tért be a helyre. Hatalmas szövetkabátja szinte a földre húzta őt annak súlya miatt, válltömései miatt nevetségesen festett, egy vállfára akasztott törpe látványát nyújtotta. A méretes ruhadarabok miatt léptei még szaggatottabbá váltak, ahogy nagy nehezen megtalálta kedvenc helyét, a sarokban meghúzódva. Épphogy lepakolt, hajtincsei közé túrva megigazította frizuráját, majd előhalászta vaskos pénztárcáját, megjelent mellette a barátnője, akinek csak egy szelíd mosolyt küldve köszönt. - A szokásosat Peggy, köszönöm - beszélt hozzá halkan és nyugodtan, ezerszer gyengédebben, mint bárki máshoz, ugyanis a Lynch lány volt az egyetlen, aki soha nem hozta fel a származását, nem kezdett el kíváncsiskodni a furcsa kiejtését illetőleg vagy szóvá tenni a sántítást, ő volt az, akit csak az érdekelt, amit Enzo magától is el szeretett volna mesélni. Ahogy várt az italára előszedte ezüstösen csillogó tárcáját, majd annak belsejéből előhalászott egy szál, általa tekert cigarettát. Barna papír, fekete dunhill dohány, még a füstje is kiszaggatja a tüdejét az embernek, nemhogy ha valaki maga fogyasztja. Rágyújtva dőlt hátra a boxban, szemét behunyva élvezve a nikotin adta nyugalmat. A függősége szükséges velejárója volt a munkájának, amennyi szörnyűséget látott nap, mint nap, nem csoda, hogy kellett számára valami, ami képes lenyugtatni a szervezetét.