Katolikus hívők egész sora kígyózott a Párizsi Notre-Dame-Székesegyházhoz, hogy részt vegyenek az év első, vasárnapi miséjén, melyet a város közkedvelt papja, Calude Gabin atya mondott volna. Az atya, akit egész Párizs nagyon szeretett és tisztelt, akivel az emberek még a hétköznapokban is szívesen beszélgettek, akihez bármikor bátran lehetett fordulni. Elkötelezett, negyvenes pap volt és nagyon jó ember. Már este volt, sötét, a hó pedig nagy pelyhekben esett, a talajt pedig vékony hóréteg fedte. A hívők fáztak ugyan, de rétegesen voltak öltözve, így nem viselte meg őket túlzottan a hideg. Az épület és környéke egész jól ki volt világítva, így az esti sötétség sem okozott túl nagy fejfájást az embereknek, ráadásul maga Cité-Sziget is szép fényekkel rendelkezett. Valami viszont nyugtalanságra adott okot, amikor felnéztek a majdnem hetven méter magas épületre. Egyesek, mintha valamit mozgolódni láttak volna a tornyok között, így egyesek fürkészni is kezdték az épület szegleteit, majd valaki fel is kiáltott. - OTT! - Mi lehet az? - Uram isten, csak nem öngyilkos akar lenni valaki? - találgatták, miközben az árnyékban, vízköpők között mozgó alakot szemlélték. Az alak játszi könnyedséggel ugrott le az épület oldalán, kapaszkodott meg itt-ott és akrobatikázott az ormokon, egyre közelebb érve oda, ahol az emberi szem már könnyedén észlelte mi is lehet ő. Egy szörny. - Egy gargouille! - kiáltotta valaki a rémség arcát látva. Beesett szemek, betonszínű arc, szürkés-ősz hosszú haj, hegyes fülek, hátrafelé nőtt szarvak, ormótlan homlok. A férfi izmos teste betonra emlékeztetett, mintha valóban szobor lenne, viszont teljesen pucér volt. A furcsa az volt, hogy nemi szerve nem volt, vagy csak nem látszódott. Szoborhoz képest eléggé dinamikusan mozgott. A hívők menekülni kezdtek, a gargouille viszont egy ember után ugrott, Gabin atya után. Mikor lábai földet értek, futni kezdett utána. Gyorsan, hamar beérve a papot. Utána ugrott és földre vitte. Hegyes, éles karmokban végződő ujjaival belekapott az atya torkába, a feltörő vér pedig az ő arcába is belespriccelt. Az atya hörögve, vért köhögve rángatózó haldoklásba kezdett, miközben a székesegyház környéke kezdett kiürülni. A gargouille megragadta a pap csuháját és húzni kezdte egészen a Deportált vértanúk emlékművéhez, ahol magára hagyta.
2024. 01. 08. Légvonalban úton New York-ból Párizsba.
Julie és én már a repülőn voltunk. A napokban lebeszéltem Jennával, hogy Párizsban fogunk találkozni. Telefonban nem mondtam neki túl sokat, csak annyit, hogy magánügyben szeretnék vele találkozni. Megnyugtattam, hogy Roman jól van, semmi baja. A gyerekek is jól vannak és én is. Jól meg is vagyunk, kibékültünk, meg minden. Nem telefon téma volt, hogy a válás és házasság kérdését beszéljem meg vele, ki tudja, hogy reagálna rá, ezt személyesen kell. Úgyis rég jártam már Párizsban, szóval jót fog tenni újra megfordulni az orrhangú népség között. A légiutas-kísérőtől rendeltem kávét és ennivalót. Kávét csak magamnak, ételt Julienak is, meg kólát. Ha módomban állt volna, biztosan gyorsabb megoldást választok egy majd kilenc órás repülőút helyett, de sajnos a teleportációt még nem találták fel. Tudtam, Julie nem örül, hogy felhagyok az izgalmas kis nyomozói élettel, de lássuk be, nem azért teszem, mert annyira ezt szeretném, hanem, mert ezt kell tennem, ha boldogan akarok élni Romannel. Ő is sokat változott, ő is próbál alkalmazkodni, nekem is kell. Ráadásul én is kezdtem érezni, hogy kiöregedtem kicsit már ebből az életformából, hiába voltam szellemileg még a toppon. Ahogy azt is éreztem utóbb Qadir mellett, hogy az idegeim sem a régiek és majdnem hazavágtam a nyomozást meggondolatlan megjegyzéseimmel. Egyébként is, jó érzés volt az egyetemi karrieremre koncentrálnom, noha most sem nézték jó szemmel, hogy szabadsággal indítom az évet. Erről jó lenne leszoknom, mert a végén kirúgnak és nézhetek új egyetem után. - Jártál már Párizsban? - kérdeztem Julietól, noha sejtettem, hogy nem. Szerintem nem járt még, de ki tudja. Lehet kisgyerekként egyszer volt. Ha nem, akkor majd most. Nem kizárt, hogy el fog még velem a jövőben utazni más országokba. Szerettem utazni és talán Romannek sem lesz ellenére, ha néha nyaralunk majd más országokban. Mondjuk Amerikán belül is vannak szép helyek, ahová érdemes lesz elvinni. Na majd mellettem lesz alkalma világot járni.
Miközben mi erről valószínűleg semmit sem tudtunk, a francia média sorra hozta le a cikkeket és riportokat a vasárnap esti eseményekről. Az újságban még nem volt benne, de az internetes hírportálokon és a tévében igen. "Életre kelt egy vízköpő a Notre-Dame-on, megölte a város közkedvelt papját." "Gyilkosság Citén, egy gargouille elvágta Gabin tiszteletes torkát." "Horror a vasárnapi misén, gyilkolt a vízköpő." "Gargouille támadás a székesegyháznál, egy pap meghalt." De nem ez volt az egyetlen cikk. Egy másik érdekes jelenség is volt Párizsban, Cité-sziget környékén. "Dames blanches jelenségek Cité-szigeten. Vajon tényleg szellemek kísértenek a sziget körül?" "Újra látták a fehér asszonyt - Blier Becker kis híján vízbe fulladt a támadás során." "Szellem járta híd. Kísértetek riogatják a férfiakat Cité-környékén."
Ami azt illeti totál ledöbbentem a híren, mikor apáék közölték, hogy nem csak kibékültek, de még össze is házasodnak. Na mondom, mi a fasz?! Kurvára örültem neki, de baszottul nem számítottam rá. Apa nagyon morcos volt az utazásuk után, de már előtte is voltak napok, amikor dúl fúlt, bár szerintem az azért volt, mert hibázott. Akkor fogta mindig a fejét régebben is, ha tudta, hogy a bűntudata ellenére faszságot művelt, szóval gondolom szanaszét csalta Juliant. Nem is jósoltam nekik túl nagy jövőt, erre egyik nap haza jönnek tisztára szétzilálva, mint, akik egy szaunában ragadtak volna... egy hétre... ráadásul kangörcsösen, és totál hibbantan, aztán közölték, hogy apa eljegyezte Juliant. Még mindig hihetetlen számomra, de állatira örülök neki. Vagy is örültem, mert, hogy a nagy örömködések közepette kiderült, hogy apa egy bizonyos feltétellel volt erre hajlandó. Bazd meg, mondom ezek be is mi ütött...?! De idővel rájöttem, hogy azért apa 0.2 sem teljesen ostoba, majd kijátssza apát a háta mögött, ahogy eddig is... Nem is volt ellenemre a kirándulás, mikor elhívott. Biztos voltam benne, hogy tele lesz kalanddal, plusz anyának is bemutathatok, hogy lássa tök jól meg vagyunk nélküle, amíg ő itt Disneylandezik meg falja a pasikat. Mert mi mást csinálhat itt egy maga fajta nő...? Én sem tervezem visszafogni magam. Mint egy igazi kém nő, munka mellett mehet a parti, a szex és a drog. Így megy ez, nem? Ráadásul láthatom anyám képét, mikor Julian közli vele, hogy összeházasodik apával. Milyen égő lehet már, ha a férjed végül egy másik pasashoz megy hozzá. A korlátozott lehetőségek miatt, jobb híján sült krumplit kaptam, az állt a legközelebb az otthoni kajához. Azt fel-fel dobálva kaptam el a számmal, miközben "éretten" figyeltem is Julianre. - Ennyire dedósnak nézel? - kérdeztem vissza nevetve, mert szerintem a többiek közül én vagyok az egyedüli, akinek kettős élete van. - Persze hogy! - feleltem végül rápillantva. - Egyszer. Mikor még annak a túl sminkelt, transzi valakinek dolgoztam. - tettem hozzá, miközben lejjebb csúsztam az ülésben és megpróbáltam úgy feltenni a lábam az előttem lévő fejtámlájára, hogy még nekem is kényelmes legyen. Nem tehetek róla, nem bírok ennyi időt nyugiban elülni és én még nem vagyok olyan öreg, mint Julian, hogy pihentetni kelljen az izmaim, mert, hogy ők köszönik jól vannak és tettre készek. - De ha beárulsz, én is beárullak, hogy a visszaút előtt szexeltél anyával... - mutatok el felé vigyorgó sandítással. Viccelek... egy részt, mert nem hiszem, hogy beárulna, de azért jobb félni, mint megijedni. Mondjuk nem tudom apa mennyire hinne nekem, de Juju szép pofi, szerintem, ha nagyon akarná, elcsavarhatná anya fejét. Mondjuk az övét ki nem tudná? Én csak kicsavarni, de az is valami... - Hé! De ha már úgy is te is az apánk leszel, ami tök fura, mert így majd meg kell, hogy különböztessünk bennetek, na de a lényeg, hogy, mint majdnem felnőttként jogomban áll kikérdezni téged, hogy jobban megismerjelek... - tettem le lábaim, amúgy is biztos zavarta az előttem ülőt, és inkább felhúztam őket és Julian felé fordulva folytattam. - Hmmm, kezdjünk mondjuk aaa... színnel. Mi a kedvenc színed? És állatod? Apán kívül persze... - vigyorogtam, úgy se vennék zokon, tudja, hogy a személyiségem tiszta ő, szóval nulla fegyelem. - Hmm... kedvenc harc stílus? Letudsz menni spárgába? Az almát héjastul vagy meghámozva eszed? És hason vagy háton szeretsz lenni? Mármint, mikor épp alszol... de ha már itt tartunk, kedvenc póz? És apáé? Csak, hogy legyen mivel zavarba hozni... - kuncogtam. Egy fokkal szemtelenebbnek tartom magam, de szerintem mi ketten jól ki jövünk majd.
Valószínűleg túl kevés időt töltöttem Julieval, mert nem tudtam mekkora fába vágtam a fejszémet, amikor azt mondtam velem jöhet. Akkor még nem gondoltam bele mi is vár rám. Meg úgy alapvetően akkor még nem sejtettem mi is vár rám Párizsban és mik előzték meg a repülőgépre ülésemet. Miközben ettünk, csak egy ártatlan kérdést tettem fel. Nagyjából már hallottam ezt-azt Elijahtól, hogy mik is történtek és ki is ő, meg hát mégis csak egy elmebeteg gyilkos akarta megölni, szóval... Az, hogy azzal a valakivel volt Párizsban az kicsit lepett meg csak. Az jobban meglepett, vajon Romannek ez hogy nem tűnt fel? Elképesztő! Nem tudtam elhihetem, de azok után, amiket Ellie mesélt... Bólogattam és teljesen nyugodtan ettem a krumplimat, amikor Julie ismét kinyitotta a száját és "megzsarolt", hogy tartsam a szám. Ott félre nyeltem a krumplit és krahácsolni kezdtem. Hogy én és Jenna? Oké, hogy piszkosul dögös nő volt és simán megdugtam volna még Svájcban is, de na! Hűséges típus vagyok! Na jó, oké, Siran, tudom, de ott megfogadtam, hogy mással nem. Ráadásul ott még az elején voltunk Romannel és tudtam, ő is biztos félre lép. Most meg már a vőlegényem is lett. Ráadásul... azért voltak gátlásaim. Azért csak nem feküdhetek le a jelenlegi feleségével! Milyen ember lennék akkor? - Oké, persze, eszembe sem jutna beköpni. Meg lefeküdni se vele. Mármint Jennával. Amilyen hülye féltékeny tud lenni Roman, még el is hinné... Az azért vigyort csalt arcomra, hogy Julie milyen aranyosan próbált meg felnőttes lenni, és, ahogy majdnem felnőttnek nevezte magát, pedig csak tizenhárom éves. De egyébként tényleg eléggé érett tudott lenni, ami meg is lepett. Tudott ő komoly és felnőttes is lenni. - Oké, részemről rendben. Kérdezz csak nyugodtan - feleltem neki gyanútlanul. Teljesen átlagos kérdésekkel indultunk, aztán jött a fekete leves, amitől kicsit zavarba is jöttem. Hát Roman mellett eléggé tájékozott kislány lehet... - A barna és a szürke árnyalatait szeretem a legjobban és szerintem azok is állnak nekem a legjobban. De nincs kedvenc állatom. Nem vagyok túlzottan állat barát. Apádat kivéve - nevettem, mert lássuk be, igaza van. Néha tényleg tudott hülye állat módjára viselkedni. - Nem is tudom... talán a róka. Az még illik is hozzám. A kedvenc harci stílusom... hú ez nehéz kérdés. Azt hiszem talán a kung-fu, amit a legjobban szeretek és a legtöbbet alkalmazom, ugyanakkor a kick-box is ilyen. Bár a kettő eléggé fedi egymást. Viszont nem tudok lemenni spárgába, bár igaz, nem is igazán próbálkoztam vele. Nem vagyok egy nagy jóga kedvelő. Az almát meg héjastul eszem - feleltem a válaszokat, bár el nem tudtam képzelni miért érdekli le tudok-e menni spárgába, vagy, hogy hogy eszem az almát. - Aludni általában az oldalamon szeretek, a kedvenc pózom meg... hú, bakker, nem tudom - vakargattam meg tarkóm kissé zavartan, mert nem voltam túl jártas a pózokban, főleg nem a meleg pózokban és szerintem annyira változatosan nem is csináltuk. - Hát... azt hiszem, amikor a kocsiban csináltuk, az nagyon tetszett. Elfeküdtem az ülésen, ő meg... - makorásztam. Életemben nem gondoltam volna, hogy egy kislánnyal fogok erről beszélgetni, főleg nem a nevelt lányommal. Te jó ég... - Szerintem neki meg teljesen mindegy, csak felül legyen, jól lásson és keményen tudja csinálni - motyogtam kivörösödve és legszívesebben kiugrottam volna a gép ablakán.
Bírtam Juliant, bizonyos dolgokban kevésbé volt karót nyelt, mint apa. Egyedül az nem tetszett, hogy most, hogy a család részévé válik, mármint teljesen, úgy kell tennie, mintha felhagyna a menő állásával. Kénytelen leszek én is jelentkezni oda, hogy észrevétlen tudjunk majd kisurranni más országokba, ha úgy adódik. Aztán majd kitalálunk rá valamit. Egyetemi kirándulás címén. - Helyes. Nem kell több testvér. - csóválom a fejem tisztázva, hogy már csak amiatt sem örülnék, ha a kukacát rossz lyukba tenné. Aztán jöttek a kérdéseim, miután engedélyt adott rá. Hát azért még is csak tudnom kell dolgokat róla, mielőtt a családunk része lesz. És ezek legfőképpen személyes kérdések. A többit úgy is tudom már róla. Érdeklődve, néhol összevont szemöldökkel hallgattam. Nem mondanám, hogy nem volt érdekes. Mindig érdekes válaszok születnek az ilyen bugyutának tűnő kérdésekből is. Azon persze én is jót nevettem, mikor egyetértett velem apa milétét illetően. Persze attól még szeretjük meg minden. - Róka?! - lepődök meg, mert így nem teljesen áll össze a kép, hogy apa miért becézgeti kismókusnak. A róka megeszi a mókusokat, nem? - De gáz... tudsz kung-fuzni és nem megy a spárga? - piszkálódtam kicsit és könyökömmel mosolyogva meg is löktem, nehogy magára vegye. Vicces volt, hogy zavarba jött, de nem zavartattam magam. Mondjuk azt hittem nem fog rá válaszolni, dehát még is csak egy érett majdnem felnőttel van dolga. Tudom én kezelni az ilyen szitukat. Viszont mikor válaszolt rá elkerekedtek a szemeim. - Úgy tudtam!! - böktem felé ujjammal felháborodva, de közben vigyorogva is. - Annyira tudtam! Ő meg azt mondta kondizni voltatok! Na mondom, persze, szmokingban??? - puffogtam, bár a legkevésbé sem sértődötten, csak hát most derült fény az igazságra. - Szóval keményen szereted... - zártam össze szorosan ajkaim, talán még én is belepirultam, de kicsit még szórakozni akartam zavarán. Mondjuk ennél többet nem is nagyon tudtam hozzáfűzni, annyira nem értek hozzá, de apát azért majd piszkerálhatom vele, ahogy Juliant is, mikor mondjuk épp kocsi szerelnek, vagy kínlódnak a befőttes üveg tetejével, akkor mondogathatom nekik, hogy "keményebben!". - Mi lesz, ha anya nem megy bele, mert egy hülye szuka? Apa mesélte, hogy te sem csipázod, mert, mikor nyaraltatok kis híján egymás torkának estetek, és ő szedett titeket széjjel... De most már nem kell aggódnod, én aztán biztos nem állítalak meg... - vigyorogtam. - Alig várom, hogy végre együtt nyomozhassunk. - lelkesedtem be, ahogy közeledtünk a város felé. - Mondjuk azt sajnálom, hogy nem hozhattunk magunknak fegyvereket, de majd megoldjuk. Szerintem akad még itt ismerőse annak a dilisnek.
Jót nevettem én is Julie kifakadásán. Hát nem gondoltam volna, hogy Roman annyira buta volt, hogy ilyet füllentsen, de hát na. Nem az eszéért szereti senki sem, szóval annyira mégse lepett meg. De hát ezt miért kellett vajon letagadni? Nem gondolnám, hogy a gyerekek pont mellette ne lennének tájékozottak, szóval... de biztos oka volt. Csak akkor is kitalálhatott volna jobb sztorit. Az is igen csak meglepő volt, sőt, sokkal de sokkal kellemetlenebb, amikor kiderült, hogy Roman hazudott nekik a Jennával való viszonyomról is. Én nem emlékszem rá, hogy ő neki kellett volna egyszer is szétszednie engem és őt, főleg, hogy jóformán velünk sem volt, mert lecsukatta magát. Vagy csak olyan sokat ittam, hogy kiesett? Ez annyiból nem jó, hogy nekem egyébként sincs olyan rossz viszonyom Jennával. Nem vagyunk puszi pajtik, de nem is vagyunk rosszban, még akkor sem, ha bele rángattam egy eszeveszett farkasos nyomozásba. Legalábbis én akkor nem láttam rajta, hogy neheztelne érte. - Hát majd megoldom valahogy. Megkeresek valakit az NSA-tól, hogy nyúljanak bele a rendszerbe. Hivatalosan megszűnik a házasság, átírják az anyakönyvi adatokat, csak éppen Jenna nem fog róla tudni - vontam meg a vállaim. - Ugyan, nem hiszem, hogy bármi is történne - legyintettem mosolyogva. - Nem hiszem, hogy kétszer egymás beletenyerelnék valami hülyeségbe - nevettem.
Franciaország; Párizs - A gép landolása után.
Szép libasorban kezdtek leszállni az emberek, ám az egyik utas gyanúsan mélyen aludt. - Elnézést uram, de le kéne szállnia. A gép landolt - mondta a légiutas kísérő kisasszony, de a férfi figyelmen kívül hagyta. - Uram, kérem! Kelljen fel és szálljon le. Épp mellettük haladtunk el, viszont a jelenet miatt meg kellett állnom. Igen csak rossz érzés kerített hatalmába. - Bocsásson meg kisasszony - léptem oda az alvó férfihez, hogy megvizsgáljam. Valahogy nem lepett meg igazán, amit tapasztaltam. Az EKG-je biztosan vízmértékben lett volna, ha gépre kötik. - Meghalt. - Tessék? - kérdezte döbbenten a nő. - Meghalt? - Nagyon is - feleltem és biztos voltam benne, hogy nem természetes halállal halt meg. - Az ajkait és a szemeit elnézve megmérgezték. - Te jó ég! - nyögte. - Ön... orvos? - Detektív - válaszoltam, ám hamarosan ketyegés csapta meg a fülemet, ami a férfi aktatáskájából jött. Az ominózus csomag felé pillantottam, felemeltem és a fülemhez emeltem, de gyorsan le is tettem. - Kifelé! Gyerünk! - tereltem gyorsan a kijárat felé Julie-t és az utaskísérő nőt is. - Tűnés a gép közeléből, mindenki, el innen! - integettem vadul, ahogy a légiutas kísérő nő is. - Bomba van a gépen! - sikoltotta a nő. Az emberek rohamosan menekültek, a gép pedig hatalmas tűz és fekete füst kíséretében robbant darabjaira.
Már meg sem lepődtem, hogy egy óra múlva a Police Nationale halljában ültünk. A rendőrség sorra hallgatta ki a repülőn utazó embereket, ahogy minket is fognak majd. Mondanom sem kell, a rendőrség lezárta a repteret és ki tudja hány napig lezárva is marad. Őszintén reméltem, Roman nem követi a nemzetközi híreket, mert az életben nem fogom tudni kimagyarázni, hogy semmi közöm az egészhez.
De hiszem azt, most is megcsinálhattad volna, és már is nem kéne ennyit repülni miatta... - vontam össze szemöldökeim értetlenül, mert egy dolog, hogy én szívesen utazom, de megint teljesen más, hogy most lényegében emiatt jövünk fel, ráadásul lehet, hogy simán nemet mond rá anya, mert hát... miért ne tenné? Aztán pimasz mosoly jelenik meg arcomon, ahogy kezdek rájönni, hogy itt valami másról lesz szó. Pedig amúgy nem, csak én hiszem azt. - Vagy úúúgy... szóval anyával és az üggyel fedezed magad, miközben valami komoly nyomozásban kell helytállnod... értem ééén... - haraptam be izgatottan alsó ajkam, hogy most majd én is részese lehetek. Ha ellenkezett is, akkor is bólogatva kacsintottam egyet felé, jelezve, hogy előttem aztán nem kell megjátszania magát. Azt mondjuk nem tudtam, hogy még a gépen lesz alkalmunk belefolyni. Már mentünk volna le, mikor utunkat állták, bár mint kiderült, nem ok nélkül. - Ne már! - döbbentem le, hogy igazából végig itt volt előttem az ügy, én meg azt hittem majd ha már ott vagyunk esetleg a hotelben. A halott fickó háttámlájának tetején támaszkodva figyeltem izgatottan az eseményeket, bár az meglepett, milyen lazán közölte a foglalkozását. - Basszus, ezt nem kéne diszkrétebben kezelned...? - pillogtam rá, noha úgy tűnt ő már teljesen másfelé figyel. Már épp dőlt volna belőlem a hülyeség, mikor elkiáltotta magát. Először nem értettem, bár a ketyegő hangot én is hallottam, utána viszont próbálva tartva vele a lépést szinte repültem utána. Mondjuk szerencse, mert így is majdnem odavesztünk. Volt, akit eltaláltak a repül égő darabjai, de mi faszán túléltük. Egyszerre volt félelmetes és izgalmas, bár az életveszélyhez már én is hozzászoktam, elég csak arra gondolni, amikor lent voltam a labirintusban azokkal az eszelősökkel. Az viszont már kevésbé tetszett, hogy a rendőrségen végeztük. Nem azért, mert amúgy is gyakori látogatója vagyok ezeknek a helyeknek, de, ami azt illeti... - Hé, hallod? Ugye tudod, hogy megelőzve az esküvőt, tényleg az apámnak kell kiadnod magad, mert más különben gyereknek számítok és értesíteni fogják apát, amit gondolom te se akarsz... - bökdöstem meg könyökömmel kissé aggódva, hogyha apa rájön, már utazhatunk is vissza. Persze így is van rá esély, hogy utánunk néznek, de akkor meg pláne megértőek lehetnek majd, hiszen Julian még is csak egy nyugdíjas kém. Már épp megakartam tőle kérdezni, hogy tulajdonképpen mi is az, amiről beszélhetek, ha róla kérdeznének, mikor megállt előttünk valaki, akire csak akkor figyeltem fel, mikor beárnyékolt minket. - Mi a picsa? - tettem csípőre kezeit anya, rosszallóan méregetve főleg Juliant, elvégre ő a felnőtt. - Mond, hogy nem a felrobbant repülővel jöttetek. Mond, hogy nem kell lepofoznom téged, hogy képes vagy a balszerencséddel a lányom is veszélybe sodorni, Julian...! - sziszegte idegesen fogai közt, s bár mérgesnek tűnt, egyáltalán nem így képzeltem el. Úgy értem, egy dolog, hogy köze nem volt a habos-babos családi fotókon lévő kinézetéhez, és nyakából ott lógott az FBI jelvénye, de valahogy egészen másként jött le a kapcsolat köztük, mint, amiről apa beszélt. Nem szóltam semmit, csak gyanakvó csendes megfigyelő voltam. Az, hogy anya itt volt a rendőrségen, az sem azért volt, mert tudomást szerzett rólunk. Hanem, mert éppenséggel itt volt dolga egy ügy miatt, noha mi erről nem tudhattunk. - Mennyit nőttél. kincsem... - nyúlt volna felém, de én az ülésbe kapaszkodva, szépen elhajoltam keze útjából, mint a pasas a golyók elől a Mátrixban. Engem is e taperásszon, szerintem az sem tudja melyik gyereke vagyok. Láttam, hogy rosszul esik neki, de így járt. Kelletlenül dugta vissza farzsebébe kezeit, majd nézett morcosan Julianre. - Ha itt és most, full őszintén elmondod mi a fenébe keveredtél már megint, talán kihúzlak a csávából. De Juliet haza küldöd. - bökött Julian felé, és ezt hallva nem hagyhattam szó nélkül. - Mi?! Julian! Nem erről volt szó! És ha a másik gép is felrobban a levegőben?! Ne hagyd magad! Tudod, csak keményen! - váltottam lassan sértődős fejre, karba tett kezekkel, mert igen is álljon ki értem, ha már én sem árulkodom apának. Igen, az utolsó mondatot is szándékosan szúrtam oda neki.
Fogalmam sem volt, hogy lehetek annyira peches, hogy pont Jennával kell itt összefutnom. Ez alaposan megnehezíti majd azt, hogy miként beszélhetek a rendőröknek, hiszen a lány anyja és az apja jelenlegi felesége áll itt most és kér engem számon nem túl örömtelien. Ilyen az én formám. - Ááá, neked is szia. Ezer éve - nevettem zavartan. - Hát, ami azt illeti... de... - vallottam be nem túl lelkesen és boldogan. - Ahm... éppen egy halott pasast vizsgáltam a gépen, amikor a pasas táskája ketyegni kezdett. Gondolom nem sok minden maradt belőle, ha egyáltalán maradt belőle valami. A táska pont a hulla mellett robbant fel. Megmérgezték. De az, hogy a táskája felrobbant, az azt jelenti, hogy a bombát New Yorkból hozta magával, tehát a New York-i reptéri ellenőrzés átengedte a bombával. De abban is biztos vagyok az a táska nem az övé volt, hanem valaki másé. Azé, aki megmérgezte, majd a táskát mellé tette, hogy a robbanásban a hulla és minden nyom megsemmisüljön. Ezért is indította el az időzítőt az a valaki, miután leszálltak az utasok. Legalábbis a 97%-uk- meséltem el neki kicsit bővebben, mint kérdezte, közben védekezőn magam elé emeltem a kezeim, ha esetleg tényleg pofán akarna vágni, amiért megint a nyakára hozom a bajt. Figyeltem, amint Julie és Jenna beiktatnak egy kis közjátékot, majd ismét felém fordul. - Hogy én? - kérdeztem döbbenten, mellkasomhoz kapva. - Tudom, hogy úgyse fogod elhinni, de az ég világon semmi közöm ehhez. Én egy áldozat vagyok - mentegetőztem, noha tudom, hogy a múltkori Svájci kaland után ezt elég nehéz elhinni. - Teljesen véletlenül keveredtem bele ebbe. Csak megláttam, amint a szöszi utaskísérő megpróbál felébreszteni egy hullát és... a többit már elmondtam. Érdeklődve hallgattam kérdését és azt, hogy Juliet haza kéne küldeni, de voltak akadályok, amik megnehezítették. Például, hogy az egész reptért terrorcselekmény miatt lezárták ki tudja mennyi időre. A terved jó, de van egy kis probléma. A repülőteret lezárták és valószínűleg napokig nem fog itt felszállni egy gép sem. Tehát Julie is és én is a nyakadon maradtunk. Illetve Párizs nyakán. Szóval, ha akarnám sem tudnám őt hazaküldeni. Viszont Julie-nak abban is igaza van, hogy ha még indulnia is gép, nem tudhatjuk felrobbantanák-e. Az is lehet, hogy terrorizmus áll a háttérben. Te is tudod, hogy mekkora migráns válság van és a közel kelet is egyre agresszívabb. Nem tudhatjuk mi áll a háttérben. Viszont... amiért jöttem eredetileg... nos, szeretném, ha aláírnád a válást - mondtam, bár inkább motyogtam. - Vagyis... Roman megkérte a kezem és szeretnénk összeházasodni. De, addig nem lehet, amíg te a felesége vagy - vakartam meg zavartan a tarkóm, mert ez baromi kellemetlen és szinte hallottam, amint felháborodva nemet mondd rá. Bár lehet csalódni fogok. Kellemesen csalódni és igent mondd.
Nem mondom totál össze voltam zavarodva. Se külsőleg nem passzolt az elképzeléseimhez ez a nő, se az, ahogyan egymásra néztek vagy beszéltek. Olyanok voltak, mint két túl régen látott barát, akiből az egyik neheztel a másikra, mert nem kereste. De hol van az a lángoló harag, hogy egymás torkának essenek? Nem mondom, hogy nem kellene komolyan venni az FBI-t, de azt hittem Julian bőven fölöttük áll, most még is olyan engedelmesen és őszintén számolt be mindenről, ahogyan biztosan nem számolna be, ha bekerülnénk a kihallgató szobába. Lopva tekintettem hol egyikre hol másikra, kicsit tovább időzve azon, aki épp beszélt, vagy aki épp látványosan másként reagált rá, mint elképzeltem. Anya nem tűnt olyan szőkének, mint, ahogy apa előadta, sőt, kifejezetten olyan volt, mintha már a tekintetével Julian tökeit szorongatná, hogy beszéljen. Jóó, oké, ha felém szegezné így a kérdéseit és tökre egyedül lennék, lehet én is betojnék, elvégre mégsem egy hibbant bohóc, hanem az anyám, akire nem hiszem, hogy kezet emelnék, még ha sokat hangoztatom is, de akkor is, basszus... - No lássuk akkor, egy bomba, egy gyilkosság és még jó pár halott. A bombát eltekintve némi deja vum támadt, Mr.Ártatlanság. - morgolódott, ami egyrészt érthető volt, hisz még is csak a gyerekéről volt szó, na meg láthatóan egy eszetlen jó barát testiépségéről. Apának nem szokása félreérteni a jeleket, ha csak nem féltékenységből, de kétlem, hogy ezt ne látta volna, nekem még is az az érzésem, hogy ezt mielőbb tisztáznom kell majd Juliannel, mert megakarok róla győződni, hogy gőze sincs az egészről, és tényleg nincsenek jóban. Aztán jött a fekete leves, mikor kispadra akartak küldeni, ám szerencsére Julian logikus közbelépése megakadályozta ennek erőltetését anyában. - Jah, de sanszosabb, hogy itt most nem ők okozzák a bajt, hanem a fejed felett szálló fekete felhő... Még is mi járt a fejedben? Roman is kis híján eltűnt, Julie meg még gyerek. - intett felém, amire én egy felháborodott "hé!"-vel reagáltam, de úgy tűnt a nagyok most valahol szelektálják az én hangom. Mégha felém szelektív is volt a hallásuk, anya eleinte kissé értetlenkedve, majd megrökönyödve hallgatta Julian zavartan közölt, a nyomozásokhoz nem tartozó dolgot. Először fél vigyorra húzza száját, mert azt hiszi viccel, de mikor felvilágosítja részleteiben, újra fontolóra veszi, hogy talán igaz is lehet. - Nem is tudom melyikőtöket sajnáljam jobban... - csóválta fejét lényegében részvétét kifejezve, miközben eddig évekig ő volt Julian helyén, és ő sem panaszkodhat. Valahol viszont rosszul esett ezt hallania, noha megértette, miért volt fontos a személyes találka, anélkül, hogy elárulta volna a telefonba. Nem biztos, hogy ráért volna. Ahogy Julian, úgy én is abban bíztam, hogy sima ügy lesz, mert láthatóan se apa, se ő nem volt a szíve csücske, de mikor nem vágta rá egyből, hogy oké, őszintén szólva kicsit megijedtem. - Nem is tudom, Julian... - csóválta fejét, és nem, nem színlelte, hogy annyira nincs hozzákedve. - Őszintén szólva Roman sem egy minta apa, de ti ketten felértek az apokalipszis lovasaival, aminek kurvára nem tenném ki a gyerekeim. - magyarázta továbbra is csípőre tett kézzel, fejét csóválva, de erre még én is felugrottam helyemről. - Mert te aztán kurva jó anya voltál! Ne irigykedj ráj...! - szakadt félbe a mondatom, ahogy tenyerével homlokon lökve vissza küldött a székbe. - Meg se tudnád ígérni, hogy vigyázol rájuk és melletted biztonságban lesznek, mert még te is sokszor majdnem ott hagyod a fogad... - utalgatott így egy s másra, láttam tekintetéből, de direkt felém sem sandítva, csak félrebiccentette fejét. - Ezt még... át kell gondolnom... - felelte száját húzva, miközben odalépett hozzánk egy rendőr, hogy minket is kihallgassanak, de Jenna leintette őt és megmutatta a jelvényét. - Velem jönnek, nincs semmi gond. - válaszolta, és a rendőr nem is akadékoskodva odébb is állt. Ő meg biccentett fejével, hogy kövessük. - Foglaltatok már szobát valahol? Vagy csak emiatt jöttetek és már indultatok is volna? - kérdezte kifele menet, egyenesen egy az őrs előtt parkoló fekete bmw-hez, amit be is csippantott, hogy mire odaérünk betudjunk ülni. - Csak, mert nekem most van itt lakásom, amíg... amíg itt vagyok. És őszintén szólva nagyobb biztonságban éreznélek bennetek, ha nem valami idegen hotelben szállnátok meg, ahol bárki megfojthat benneteket párnával. - felelte, miközben kinyitva a kocsi ajtót, még megvárta míg mi is beszállunk, aztán ő is beült, persze a kormányhoz. Előre akartam ülni, de villámokat szórt felém, szóval maradtam hátul. Miközben hallgatta a választ beindította a kocsit és attól függően, hogy hol szándékoztunk végül megszállni, nála vagy hotelbe, elindult a lehetségesen megadott címre vagy saját magához. - Egyébként is... így leragadva az előzőeknél... még is honnan jött nektek ez a faszság, hogy összeházasodjatok? Miért nem jó nektek így? Lehet rá egy hétre már látni sem akarnátok egymást... Legalább józan volt, mikor térdre borult előtted?
- Heh... tényleg? Nem is értem mire célzol - nevettem zavartan, mert valóban, tényleg ismerős szituáció, csak picit mások a körülmények. Még pár ilyen és lehet bevonják az utazási engedélyem, amikor legközelebb repülőre akarok ülni. Ki tudja, lehet többé útlevelet se adnak ki nekem... De ez nem is volt akkor gond, a nagyobbik baj az volt, hogy kaptam a fejemre, amiért Julie-t magammal hoztam és máris az járt a fejében mikor és hogyan lehetne hazaküldeni. Nos. Sehogy, mert jelenleg a reptér le van zárva, így bizonytalan ideig biztosan marad. - Hé, ácsi, mégis honnan tudtam volna, hogy mi vár ránk? - kérdeztem hitetlenkedve, de tekintete és megjegyzése árulkodó volt. Oké, jogos, minden alkalommal ez van, legutóbb is ez volt és azelőtt is, de akkor még jó ötletnek tűnt és akkor még nem gondoltam bele, hogy megint történhet valami. - Nem volt az útlevelembe írva, hogy "maradj otthon, robbantani akarnak majd" - motyogtam zavartan. Aztán persze közöltem vele az érkezésünk okát, ám a válasz nem volt kielégítő. Persze az érvelése valahol jogos volt. Julie felé pillantottam és tekintetemmel óvatosan csendre intettem, hogy ezt bízza rám. - Jó, oké, ezt megértem, de figyelj - emeltem fel kezeim. - Még ha ebben igazad is van... attól én még Romannel együtt tudok élni és tudjuk közösen nevelni a gyerekeket. Össze tudunk költözni és lehetünk egy család. Attól én még lehetek a másik apjuk. Most mit számít neked az a papír? Neked ez már nem lehet olyan fontos, mint nekünk lenne. Hiszen te úgyse velük élsz és már nem sok közöd van hozzájuk évek óta- mondtam, de a valóság az volt, hogy igenis tudtam, hogy miért fontos neki. És minden bizonnyal ő is tudta, hogy tudom, mert ismert és tudta, nem vagyok hülye ember. De ezt Julie előtt csak nem mondhatjuk ki nyíltan, mert idegrohamot kapna, vagy rosszabb. Amíg házasok, addig jogában áll jogi lépéseket tenni a gyerekek ügyében. Ha úgy látja, pert indíthat a gyermekelhelyezés ügyében, vagy más egyéb ügyekben, ám ha a házasságot felbontják, már nem lesz könnyű dolga. Bizonyosan akkor is megteheti, de akkor már nehezebb dolga lesz, hiszen elválnak és a bíróság akkor minden bizonnyal nekünk fogja megítélni a gyerekeket. Szép és nagy lakásom van, jó keresetem van és Romannek sem olyan rossz, a gyerekek pedig minket szeretnek jobban, nem őt. Ha kicsit rendbe kapjuk magunkat és kiszellőztetek, meg eltüntetem a piás üvegeket, Roman meg a kábszert, akkor minta családnak fogunk tűnni. Egyetlen dologba köthetnének bele, hogy meleg pár vagyunk, de ma már az is teljesen elfogadott. Most viszont ez neki még jó ütőkártya lehet. A BMW igen csak meglepett, nagyon menő volt, noha én annyira nem szerettem. Sokszor meghibásodnak és a javításuk is baromi költséges. Abszolút nem megérős autó, csak mutatni jó. Én nem vettem volna meg, de ő tudja. Majd fizet. - Nos, még nincs foglalt szállásunk, de majd intézek. Addig jól esne a vendéglátás. De, ha a te lelked attól nyugodtabb, akkor maradunk nálad - mondtam és Julie felé fordultam, hiszen közösen ültünk hátul. Sunyin elhúztam a szám és kacsintottam, hogy értsen belőle, hogy itt most vannak hátsó szándékok. És lényegében voltak is. - De a veszély nálad is fennáll - jegyeztem meg, hogy ő is bármikor lehet áldozat. A múltkori kalandunkból kiindulva, ha Lance-ék nem olyan magabiztosak, akkor lelőtték volna a puskával. De nagyon elbízták magukat és ez volt Jenna szerencséje. De ki tudja, lehet Julie végül úgy dönt elvágja a torkát az éjszaka... nem lennék meglepve. - Hé! Ez nem faszság! - vágtam rá sértetten, már-már hisztisen. - Szerintem ez nem elhamarkodott és nem is ostobaság. Elvégre szeretjük egymást és már rengeteg megpróbáltatáson vagyunk túl. Sokat kibírt már a kapcsolatunk és ez csak még inkább erősebbé tenné és tartósabbá. Lehet neked ez hihetetlen, mert a te házasságod tönkre ment, de attól még nem kell a másik emberét és boldogságát is tönkre tenni! - vágtam oda neki morogva, talán a kelleténél ingerültebben, pedig lássuk be, ő nem tudhatta, hogy mi mit érzünk és mennyi mindent álltunk már ki. Kicsit el is szégyelltem magam. Elég könnyen kaptam fel a vizet és beszéltem, illetve bunkóztam meggondolatlanul. Főleg az utóbbi időkben. Ezt már másokkal szemben is észrevettem. - Én... bocsánat, ez nem volt szép tőlem, csak... ideges lettem. Ne haragudj... - motyogtam, hiszen lehet ezt tényleg nem érdemelte meg. - Józan volt, igen - feleltem, pedig valójában ittas volt. Ittas volt, de a helyzethez képest józan. És később sem visszakozott, amikor tényleg nem volt ittas. - Már el is kezdtük tervezgetni az esküvőt...
Julian számomra érthetetlen, de anya számára nagyon is érthető gyenge mentségei érthető módon nem hatották meg. Csípőre tett kézzel, villámokat szórva nézett le rá. Amikor pedig még az iderepülésünk valódi okát és annak kérését is közölte vele Jenna hátra kapva fejét, amolyan meghökkenően pillogott a férfire. - Mi az, hogy nem sok közöm van hozzájuk??? - kérte számon Juliant, és esküdni mernék, hogy még én is hallottam, ahogy a fejében lévő bomba ketyeg és nagyon is közeleg a felrobbanáshoz. Hagytam beszélni Jujut, de tartottam tőle, hogy ártatlanságunk ellenére még le is fognak csukatni. - Te hány spermáddal is járultál hozzá a létezésükhöz???? - vonta fel alsó ajkát mérgesen, mint aki már csak egy lépésnyire van attól, hogy Julian lába közé térdeljen. - Vagy talán a nevelésed alatt arra céloztál, hogy élet veszélybe sodrod őket??? - még egy lépést is tett a másik felé ingerülten s ha a rendőr nem lép közbe, bár teljesen más ügyben, akkor lehet most kapott volna egyet Julian. Így meg még meg is lettünk hívva anyához, aminek speciel én annyira nem örülök, mert félek, hogy megszívjuk, de az is lehet, hogy végül Julian így veszi majd rá, hogy aláírja a papírokat. Ha mégsem... nos legalább elég közel lesz ahhoz, hogy megfojtsuk egy párnával. A szükség törvényt bont. Én nem tudtam, de Julian tulajdonképpen nagyon is közel járt ahhoz, hogy mi okból kifolyólag nem akar anya válni. Sőt, igazából ráhibázott. - Azért kettőnk közt még így is nagy a különbség, kis pajtás... - szólt hátra Jenna, miközben beindította a motort és már úton is voltunk a háza felé. Bíztam benne, hogy tudja, hogy mit csinál, mert én úgy éreztem egyre inkább anya vette át felettünk is az irányítást. Ki tudja... talán jobb is, hogy nem maradt velünk. Mikor viszont Juliannél is kiborult a bilire, csak nagyokat pillogtam hol egyikre, hol másikra. Basszus, ha ilyen a felnőtt élet, nekem kurvára nem hiányzik. Bár amúgy szerintem semmi hülyeség nem hangzott el és Julian tökre jól beszélt, anya viszont a fékre taposott. Még szerencse, hogy nem voltak mögöttünk és az is, hogy nem mentünk olyan gyorsan, hogy most belefejeljünk az elülső ülésekbe. Hátra is fordult, már amennyire az öve engedte és morcosan Julianre nézett. - Na ide figyelj te kis seggdugasz! Ha rajtad múlt volna a múltkori, ha nem lett volna piszkosul nagy szerencséje, most a sírjára vihetnél virágokat, te nagy szerelmes. Basztál te segíteni neki, és most is csak azért ekkora a szád, mert azt hiszed ezzel majd aztán milyen jól jártok, de mondok én neked valamit. Az elbaszott házasságomból legalább azt megtanulta, hogy lássam ki nem alkalmas se párkapcsolatra, se szülőnek. És lehet, hogy én sem vagyok szarra sem való, de se ő, se te nem vagytok ezekre alkalmasak! - morogta, de hevességéhez képest egészen halkan, mikor is Julian bocsánatot kért. Ő is el szégyellte magát látva a férfit, de attól még haragudott kicsit. Sóhajtott is egyet, mert bár morcos volt, nem akartam depibe kergetni Juliant. Ismerte már annyira, hogy azért neki is voltak ilyen érzelmi kitörései, amiket tudni kell kezelni azoknak is, akik éppen jelen vannak. Szemeit forgatva ült vissza és indult tovább. - És merre lesz...? - kérdezte visszafogottabban, lenyugodva. Akár hogy is, ha csak nem kényszerültünk kiszállásra a vita miatt, úgy egy hosszabb városi autókázást után meg is érkeztünk. A ház modern, színeiben nem vakító és egészen kellemes volt. Vendég szoba ugyan nem volt, de míg a hálóban egy nagy francia ágy volt, addig a gyerekében két egybe kötött még is különálló ágy. Előre engedett minket, és nagyjából körbe is vezetett. - Szerencsére jó dolgokat biztosítanak nekünk, bár kérhettek volna nekem gyerekszoba nélkülit is, de most legalább jól jött. Épp egy nyomozás közepén vagyok, szóval aggodalomra semmi ok, túl gyakran nem látjuk egymást. A papírokat meg még átgondolom... - nézett szúrósan Julianre, mert továbbra sem hiszi, hogy jó ötlet, már csak a gyerekek miatt is. De úgy tervezi, hogy akkor mielőbb elindítja a pert, és közben aláírja majd a papírt. - A konyhában a hűtőn vannak kajás szórólapok, onnan tudtok válogatni. A ház minden költségét fizetik, szóval amiatt sem kell aggódni. De a hűtő is mindig fullon, házhoz hozzák a dolgokat. Már ha éhesek vagytok... - felelte, miközben irkált a telefonján, aztán eltéve azt, le is ült egy almát majszolni. Én nem voltam éhes, ellenben szívesen lepakoltam volna már a holmijaim, szóval be is mentem a gyerek szobába és bár teljesen nem pakoltam ki, azért nem is hagytam mindent a bőröndben. - Egy igazi seggfej vagy, de szeretek veled dolgozni... - nézett el Julian felé, miközben ette az almáját. - Mit szólsz a mostani szobor szörnyhöz? Egy újabb dilinyós...
Szókimondó szövegkörnyezet. Biztos voltam benne, hogy átléptem egy határt Jennánál, mert szinte éreztem, amint a hangsúlya szöges baseballütőként csaptak képen. Lehet jobb lenne befognom, mielőtt letépi a farkam és a seggembe tolja. Na nem mintha megijesztett volna, egyszerűen csak el akartam kerülni a balhét. - Eggyel sem - feleltem kérdésére. - De lehet neked se kellett volna, mert te is csak leléptél mellőlük - tettem hozzá diszkréten, hogy azért tudja, ő sem olyan jó anya, mint, amilyen jó apa lennék én. Én pont azért nem csináltam gyereket soha, mert tudtam, nem való ahhoz az életvitelhez, amit én éltem és nem akartam félárvákat magam mögött hagyni, vagy kockáztatni, hogy egy terrorista, vagy egy maffiózó megölje őket. - Önhibámon kívül! - tettem hozzá ahhoz a veszélybe sodráshoz. - De igyekszem nem bajba keveredni. Csak a baj nem veszi ezt figyelembe... A kocsiba ültünk és elindultunk Jenna címére, ám a megjegyzésem megállásra késztette. Hát tehetek én róla, hogy ennyire érzékeny lélek? Nade hogy seggdugasz? Kérlek... - Na, mintha te annyira törted volna magad, te feleségek gyöngye! - háborogtam és még kiabáltam is. - Ott volt a kurva igazolványod, felmutathattad volna a hadnagynak, hogy elengedjék, de te sem tettél semmit! Ha megtetted volna, semmi sem történt volna, hanem velünk maradhatott volna, de te a kisujjad sem mozdítottad. És még te hányod a szememre, hogy milyen ember vagyok. Valld be, hogy még élvezted is a helyzetet, hogy jót röhöghetsz a markodva, hogy beszopta. Tudod mi a te bajod? Hogy egy beképzelt kurva vagy, aki minden gyerek után eltűnt a picsába és kefélt jobbra-balra, aztán, amikor a képedbe mondják az igazat, te vagy felháborodva. Nem tudtál normális családi életet élni és másokat büntetsz érte, mert te még feleségnek és anyának is semmirevaló voltál. És te vetsz rám keresztet? Te neked kellett volna közbe lépned még ott a hotelban. Ha nem hagyod elvinni, semmi sem történt volna. De neked fontosabb volt, hogy röhöghess, hogy a saját levében főljön. Téged idézlek, te beszéltél így! Telefonálhattál is volna, neked könnyebb lett volna, mint nekem. Semmit sem tettél. Lehet, hogy Roman egy elkúrt drogos, de több érzés és jó szándék van benne, mint, ami beléd szorult. Ő nem hagyott volna cserben se engem, se téged. De téged csak a "jó indulat" vezérelt. Vagy csak szimplán azért nem segítettél rajta, hogy ne tudja meg, hogy FBI-os vagy? Mert gondolom ő ezt nem tudja. Hát gratulálok anyukám, ez a te lelkiismereteden is szárad, nem csak az enyémen. A helyedben befognám és átértékelném az életemet. Miután kellően kiugattam magam és sikerült lenyugtatnom magam és ő is lenyugtatta magát jött egy második kérdés. - Észak-Olaszországban. Az Alpokban, a Dolomitoknál.
Lehet kicsit elvetettem a sulykot, de sose voltam az a fajta, aki vissza tudja fogni magát. Ideig-óráig, aztán nálam is robbant a bomba. Nem voltam sem türelmes, sem visszafogott, sőt, ha úgy adódott törtem-zúzta, Jenna már ismert. Nem voltam finom úriember. Legalábbis nem mindig. Mikor megérkeztünk előre engedtem őket, de én még maradtam kicsit a hidegben kinn, hogy elszívjak egy cigit. Aztán egy másikat és egy másikat, majd dühösen csaptam egy villanyoszlopba, de nem akkorát, hogy kárt tegyek a kezemben. Ha Julie esetleg velem maradt, akkor ezt nem tettem meg. Előtte visszafogtam magam, csak cigiztem. Éreztem, hogy rossz ötlet volt ide jönni, hogy ezt kurvára be fogom még szopni. Nem kellett volna személyesen idejönni, mert, amióta csak leszállt a repülő sorra ömlik a szar a nyakamba és ki tudja hol a vége. Éreztem Jenna ezt nem fogja egy könnyen benyelni ott fog szívatni, ahol csak tud. Végig hallgattam Jenna monológját, de a felét nem értettem. Nem fogtam fel, teljesen más felé jártak a gondolataim. Figyeltem, amint Julie távozik a gyerekszobába, majd Jenna felé fordultam. - Te sem vagy épp báró nő - vágtam vissza és még intettem is felé, de a következő kérdése miatt a levegőben is maradt a kezem. - Szobor mi? - kérdeztem értetlenül, hiszen erről én semmit sem tudtam. Nem követtem a francia híreket. Jenna, halott férfi, felrobbantott repülő és még egy szörny is. Pont ez nem hiányzott. Ez most pont nem kellett nekem. Miért pont most? Tényleg olyan, mintha valaki ülne egy szobában és gombokat nyomogatna, hogy mindig akkor történjen valami, amikor ott vagyok. Istennek nincs valami jó humora. - Ne is mondd el! - emeltem fel tenyereim. - Már visszavonultam, nem akarok tudni róla. Csak menjen el ez az időszak, hogy vissza tudjak menni a fenébe New Yorkba és el tudjam felejteni, hogy valaha is itt jártam. Ennyi. Nem kérek mást. Nem akarok tudni róla és nyomozni sem akarok, csak legyen nyugalmam, ennyi.
Eleinte próbáltam én is néha közbe szólni, noha mindig leintettek, idővel azonban már nem is igazán mertem becsatlakozni abba a szócsatába, amit összehoztak. Már a rendőrségen se volt semmi a vitájuk, nagy részén csak megszeppenve pillogtam, mert még információ terén is elég sokkoló volt, ahhoz képest, ami eddig tudtam, de amit a kocsiban lecsaptak... Apa nem túlzott. Kicsit félreérthető volt az első pár perc, de most már biztos, hogy ezek mindjárt kinyírják egymást. - Ó, te kibebaszott idióta! Még szép, hogy a szemedre hányom! Nehogy már még belekeverd a fél világot, bazd meg! Jó, hogy nem vonod felelősség azt a nyomi maki nyomozó, mert leakarta csukni a TE párod! Gondolkodj már! Ne másra mutogass, cimbi, mert jelenleg te szopod a farkát napi szinten, nem én vagy a hadnagyka! Én aggódtam, de mivel, hogy te éltél vele addig, azt gondoltam csak tudod, hogy mi a pálya ilyenkor... Ismerhetnéd annyira, hogy tud, hogy pont olyan, mint egy kisgyerek! Nem akkor kell aggódni, mikor üvölt hanem, amikor kussban van! Óóó, nehogy már te légy az áldozat, csibém! Mi vagyok én az anyátok?! Engedélyt talán nem akarsz tőlem kérni, hogy összeházasodhattok e vagy sem??? Ha már ilyen kurva sok közöm van hozzátok... De folytasd csak, te csicska és feldughatod magadnak a papírjaid! És ne hozd fel nekem az anyaságot!! Én attól próbálom óvni őket, amibe te épp belerángatod a gyereket! Lehetne annyi eszed, hogy a tapasztalataid végett sem cibálod magaddal őket! Lelkiismeret... hagyjuk már... Belegondoltál már abba egyszer is, hogy mi történt volna, ha ott, azokban a pillanatokban, mikor kilógott a beled, meg kis híján agyonlőttek, mi lett volna, ha egyikük is veled van? Magadra sem tudsz vigyázni... - kontrázott rá anya, vissza nem fogva sokszor a hangerőt, de nagy meglepetésemre végül mindketten elkussoltak, miután Julian bocsánatot kért, ő meg még témát is váltott. Tényleg elbaszott egy család vagyunk... Durva, hogy ezek után nem, hogy ne hajított ki minket a kocsiból, de tényleg el is szállásólt minket. Én túl fáradt voltam, hogy Julian nyakán lógjak, így magára hagytam, had tombolja ki magát. Kettesben maradtak, noha a gyereke szájkaraté most sem hagyott alább. Mikor Julian intett, Jenna szintén így tett, miközben sokat mondó "leszarom" pillantást vetett a férfira. Aztán felhozta a jelenlegi ügyét, amire Julian persze egyből helyesen reagált. Legalább is apa biztos egyetértően bólogatna rá. Anya szemeit forgatta. - Jaaa... persze... te meg a visszavonulás... Ismerlek már annyira, hogy tudja, ha kupán is vágnak, még álmodban is az ügy után nyomozol... - húzza száját, bár távolról sem hízelgéssel akarja elérni, hogy Julian fejet hajtson előtte. Annál ő ravaszabb, és szemetebb. - Tudod Julian... már akkor tudtam milyen vagy, mikor közölted, hogy Romannal együtt jársz... Tök mindegy, hogy nő vagy férfi a párod, te örökké papucs leszel. Te mindig az a fél leszel, akinek ha a tökébe markolnak, úgy táncol, ahogy a másik fütyül... - felelte újabbat harapva az almába. - És mielőtt még tiltakoznál, vagy hevesen ellenérveket hoznál fel... Ha azt akarod, hogy aláírjam a papírokat, akkor segítesz. Nincs apelláta, nincs hiszti. EZ végülis nem akkora áldozat az egészért, ráadásul tagadd csak le, de tudom, hogy szereted az ilyeneket, szóval még hálát is adhatsz nekem, hogy szóltam... Vedd úgy, mint egy Carter féle legény búcsút... - von vállat elvigyorodva. - Na mi a válasza tanár úr? Amennyiben Julian végül rábólintott, Jenna elmondta neki, amit eddig tudott, és persze azt, hogy az FBI teljesen elutasítja annak lehetőségét, hogy ez természetfeletti dolog volna.
Az autóban rendezett vitát igyekeztem rövidre zárni, így hagytam, hogy övé legyen az utolsó szó, nem is erőltettem a visszavágásokat, mert attól tartottam magam alatt vágom a fát. És a családom alatt. Pontosabban az új családom alatt, azaz Roman és a gyerekek alatt. Azt pedig nem akartam és nekem sem volt kellemes érzés vele veszekedni, így inkább befogtam és nem erőltettem tovább a saját szövegemet. Miután kitomboltam magam és elszívtam a cigiket besétáltam a házba, ahol rövid csipkelődés után megkaptam a magamét. Lélekben ökölbe szorítottam a kezeim, de a fizikai testem nem, ellenben enyhén lehajtottam a fejem. A kis szemét picsa. Pontosan tudta mit kell mondania, hogy elérje, amit szeretne. Nem akartam megszegni a Romannek tett ígéretem, de ha most elmondom neki, hogy márpedig tényleg visszavonultam, mert a vőlegényem ezt a feltételt szabta... akkor igazat adok neki, hogy papucs vagyok. Pedig még ha igaza is van, nem tartottam magamat annak. Túlságosan büszke voltam, hogy ezt elismerjem, így kénytelen voltam rábólintani neki. Már csak a papírok miatt is. Hogy miért nem lőtték őt le Lanceék. Most nem fájna a fejem miatta. Tényleg egy rettenetesen peches ember voltam... - Rendben. Legyen így. Segítek neked a nyomozásban, mondd el miről van szó - sóhajtottam és leültem. Igyekeztem úgy tenni, mintha a visszavonulással csak füllentettem volna neki, hogy csak kényelmesen nyaralhassak itt és ne kelljen megint mozgalmas napok elé néznem. Úgy tettem, mintha csak nem akartam volna a kényelmet feladni... De tagadni sem tagadhattam volna, hogy valóban szerettem az ilyen ügyeket. Tényleg szerettem ezeket a kalandos, néha már-már horrorisztikus, misztikus bűneseteket. De akkor is valahol rossz érzés volt nekem, hogy épp most bólintottam rá valamire, amivel megszegem a Romannek tett ígéretem. Szó mi szó, az ügy elég érdekes volt, nem is tudtam hirtelen hová tenni. Egy élő vízköpő és egy halott pap... nameg a többi furcsaság. - Tudod... semmit sem értettem ebből - sóhajtottam. - Vagyis értettem, csak... semmi értelme. Minek ekkora hűhó egy pap meggyilkolásához? Ennél még a vérfarkas sztori is normálisabb volt. Miért nem lehetett azt a papot egyszerűen lelőni, vagy valami... És milyen női szellemek? Ezekről még életemben nem hallottam, pedig ezerféle hülyeséggel találkoztam már életem során. Mondd, mibe keveredtél már megint? - vontam fel a szemöldököm, mert bizony most ő tenyerelt bele ebbe a hülyeségbe. Amikor ez történt én még a repülőgépen sem voltam. Egyébként pedig nem hazudtam. Volt már dolgom farkasemberekkel, inka szellemekkel, zombikkal, vámpírokkal, meg minden, de ilyesmikről most hallok először. Persze sose késő újat tanulni. - Látom már a jövőmet. Író leszek. Hallod, ha én megírom ezekből a sztorikból a kalandregényeim úgy fogok élni, mint Stephen King, vagy Dan Brown - nevettem.
Jenna profi pöcs szorongató nő volt, aki már a világjáró munkája előtt is tudta, hogy szorítsa sarokba ellenfelét, pláne, ha férfiról volt szó. Roman pedig plusz kiképzést adott neki, bár miután kiismerte a pasas gyengéjét - ami szinte a homlokára volt írva - nem volt nehéz dolga. Tudta mivel kényszerítse térdre a beképzelt tanár bácsit, az ellentéteik, az egymás iránt érzett gyűlöletük és a fickó jelenlegi célja ellenére. Igazából még jót is szórakozott rajta, milyen könnyen pórázt rakott a nyakába. S bár tartotta szavát, annak hitelességében Julian sem lehetett biztos. De neki nem is volt fontos az ügy. Egyenlőre. Miután Julian rábólintott, Jenna röviden felvázolta a dolgokat a két különböző problémáról és elsősoran várta az elsődleges reakciókat. A kérdésre vállat von. - Talán nem csak egy pap volt... Mindenkinek akad szennyese, a papok pedig hírhedtek egy s másról. Na meg itt igazából a "szörnyről" van szó. Ki az és miért pont egy ilyen lényt választott... - felelte oldalra biccentett fejjel, miközben már most próbált a másikkal együtt okoskodni kicsit az ügyön, noha úgy tűnt Julian még félvállról sem igazán veszi a dolgot. Se baj. Majd fogja. - Mi van...? Heh, ne magadból indulj ki. Én ezekbe nem belekeveredem, hanem felkeresnek és utamra engednek velük. Megoldandó, csak éppen... a partnerem nem ér rá. - von vállat semmiségként, hogy mindez egy maga nyakába szakadt. A valóság az, hogy nem terveztek mellé partnert. Nem azért mert olyan hiper szuper ügynök, hanem, mert egyrészt, a jobb ügynökeiknek más-más feladatot adtak, másrészt, akiket mellé rakta volna vagy őt nem bírják, vagy ő nem bírja azokat. A farkasos eset után pedig pláne nem szívesen dolgoztak vele, mikor kiderült, hogy személyes okokból kiindulva elég furcsa kanyarokat vett azaz ügy. Hiába emelgette kezeit önmegadóan és fogta az egészet Carterre és az exére. - Igazán hozzá szokhattál volna már, hogy minden őrültségnek tűnik és sokszor az is... Az emberek már unalmukban azt sem tudják mit vegyenek fel gyilkolhatnékjukban... - sóhajtja, miközben leszáll a székről, hogy kidobja az alma csutkát. - Akkor pedig kérek a részesedésből... - bök Julian felé bájos mosollyal, majd lecsukva laptopját ismét rá néz. - Induljunk. A helyszínen talán többet tudunk meg. - felelte, s épp csak, hogy a mondat végére ért, én már ott álltam a konyha ajtajában. - Oké, mehetünk! - mosolyogtam lelkesen, amire ő szúrósan nézett Julian felé. Feltételezem azért, hogy ő rázzon le engem, ne pedig Jenna. Persze, próbálkozzatok csak... Ez otthon is mindig bevált, nem?
Kezdőlap
Ami azt illeti totál ledöbbentem a híren, mikor apáék közölték, hogy nem csak kibékültek, de még össze is házasodnak. Na mondom, mi a fasz?! Kurvára örültem neki, de baszottul nem számítottam rá. Apa nagyon morcos volt az utazásuk után, de már előtte is voltak napok, amikor dúl fúlt, bár szerintem az azért volt, mert hibázott. Akkor fogta mindig a fejét régebben is, ha tudta, hogy a bűntudata ellenére faszságot művelt, szóval gondolom szanaszét csalta Juliant. Nem is jósoltam nekik túl nagy jövőt, erre egyik nap haza jönnek tisztára szétzilálva, mint, akik egy szaunában ragadtak volna... egy hétre... ráadásul kangörcsösen, és totál hibbantan, aztán közölték, hogy apa eljegyezte Juliant. Még mindig hihetetlen számomra, de állatira örülök neki. Vagy is örültem, mert, hogy a nagy örömködések közepette kiderült, hogy apa egy bizonyos feltétellel volt erre hajlandó. Bazd meg, mondom ezek be is mi ütött...?! De idővel rájöttem, hogy azért apa 0.2 sem teljesen ostoba, majd kijátssza apát a háta mögött, ahogy eddig is... Nem is volt ellenemre a kirándulás, mikor elhívott. Biztos voltam benne, hogy tele lesz kalanddal, plusz anyának is bemutathatok, hogy lássa tök jól meg vagyunk nélküle, amíg ő itt Disneylandezik meg falja a pasikat. Mert mi mást csinálhat itt egy maga fajta nő...? Én sem tervezem visszafogni magam. Mint egy igazi kém nő, munka mellett mehet a parti, a szex és a drog. Így megy ez, nem? Ráadásul láthatom anyám képét, mikor Julian közli vele, hogy összeházasodik apával. Milyen égő lehet már, ha a férjed végül egy másik pasashoz megy hozzá.
De hiszem azt, most is megcsinálhattad volna, és már is nem kéne ennyit repülni miatta... - vontam össze szemöldökeim értetlenül, mert egy dolog, hogy én szívesen utazom, de megint teljesen más, hogy most lényegében emiatt jövünk fel, ráadásul lehet, hogy simán nemet mond rá anya, mert hát... miért ne tenné? Aztán pimasz mosoly jelenik meg arcomon, ahogy kezdek rájönni, hogy itt valami másról lesz szó. Pedig amúgy nem, csak én hiszem azt.
- Mi a picsa? - tettem csípőre kezeit anya, rosszallóan méregetve főleg Juliant, elvégre ő a felnőtt. - Mond, hogy nem a felrobbant repülővel jöttetek. Mond, hogy nem kell lepofoznom téged, hogy képes vagy a balszerencséddel a lányom is veszélybe sodorni, Julian...! - sziszegte idegesen fogai közt, s bár mérgesnek tűnt, egyáltalán nem így képzeltem el. Úgy értem, egy dolog, hogy köze nem volt a habos-babos családi fotókon lévő kinézetéhez, és nyakából ott lógott az FBI jelvénye, de valahogy egészen másként jött le a kapcsolat köztük, mint, amiről apa beszélt. Nem szóltam semmit, csak gyanakvó csendes megfigyelő voltam. Az, hogy anya itt volt a rendőrségen, az sem azért volt, mert tudomást szerzett rólunk. Hanem, mert éppenséggel itt volt dolga egy ügy miatt, noha mi erről nem tudhattunk.
Nem mondom totál össze voltam zavarodva. Se külsőleg nem passzolt az elképzeléseimhez ez a nő, se az, ahogyan egymásra néztek vagy beszéltek. Olyanok voltak, mint két túl régen látott barát, akiből az egyik neheztel a másikra, mert nem kereste. De hol van az a lángoló harag, hogy egymás torkának essenek? Nem mondom, hogy nem kellene komolyan venni az FBI-t, de azt hittem Julian bőven fölöttük áll, most még is olyan engedelmesen és őszintén számolt be mindenről, ahogyan biztosan nem számolna be, ha bekerülnénk a kihallgató szobába. Lopva tekintettem hol egyikre hol másikra, kicsit tovább időzve azon, aki épp beszélt, vagy aki épp látványosan másként reagált rá, mint elképzeltem. Anya nem tűnt olyan szőkének, mint, ahogy apa előadta, sőt, kifejezetten olyan volt, mintha már a tekintetével Julian tökeit szorongatná, hogy beszéljen. Jóó, oké, ha felém szegezné így a kérdéseit és tökre egyedül lennék, lehet én is betojnék, elvégre mégsem egy hibbant bohóc, hanem az anyám, akire nem hiszem, hogy kezet emelnék, még ha sokat hangoztatom is, de akkor is, basszus...
- Jah, de sanszosabb, hogy itt most nem ők okozzák a bajt, hanem a fejed felett szálló fekete felhő... Még is mi járt a fejedben? Roman is kis híján eltűnt, Julie meg még gyerek. - intett felém, amire én egy felháborodott "hé!"-vel reagáltam, de úgy tűnt a nagyok most valahol szelektálják az én hangom. Mégha felém szelektív is volt a hallásuk, anya eleinte kissé értetlenkedve, majd megrökönyödve hallgatta Julian zavartan közölt, a nyomozásokhoz nem tartozó dolgot. Először fél vigyorra húzza száját, mert azt hiszi viccel, de mikor felvilágosítja részleteiben, újra fontolóra veszi, hogy talán igaz is lehet.
Eleinte próbáltam én is néha közbe szólni, noha mindig leintettek, idővel azonban már nem is igazán mertem becsatlakozni abba a szócsatába, amit összehoztak. Már a rendőrségen se volt semmi a vitájuk, nagy részén csak megszeppenve pillogtam, mert még információ terén is elég sokkoló volt, ahhoz képest, ami eddig tudtam, de amit a kocsiban lecsaptak... Apa nem túlzott. Kicsit félreérthető volt az első pár perc, de most már biztos, hogy ezek mindjárt kinyírják egymást.
Durva, hogy ezek után nem, hogy ne hajított ki minket a kocsiból, de tényleg el is szállásólt minket. Én túl fáradt voltam, hogy Julian nyakán lógjak, így magára hagytam, had tombolja ki magát. Kettesben maradtak, noha a gyereke szájkaraté most sem hagyott alább. Mikor Julian intett, Jenna szintén így tett, miközben sokat mondó "leszarom" pillantást vetett a férfira. Aztán felhozta a jelenlegi ügyét, amire Julian persze egyből helyesen reagált. Legalább is apa biztos egyetértően bólogatna rá. Anya szemeit forgatta.