New York. A város, ami sosem alszik. Ez fokozottan igaz a bűnözőkre is, főleg a gyilkosokra. Míg mi aludtunk, ők aktívan tevékenykedtek. Nem is akármilyen gyilkosság, nem is akármilyen halottak. Most leginkább a rendőrség gyászolhat és ez fokozottan igaz Horatio felügyelőre.
A telefonom csörgésére ébredtem, de mielőtt még felvettem volna, pillantásomat a mellettem fekvő Romanre vetettem. A 911 diszpécsere hívott, vagyis munkaügy. Bármi is történt, megvárhatták volna, hogy magamtól ébredjek és beérjek dolgozni, de most már mindegy. Sóhajtottam, majd adtam egy puszit Romannek és feljebb húztam rajta a takarót, majd felvettem.
- Carver hadnagy - szóltam bele, majd figyelmesen hallgattam a nőt a telefonba, amit majdnem elejtettem, mikor meghallottam, hogy miről beszélt nekem. - Tessék? Rupertet megölték? - kérdeztem vissza, hiszen ez számomra hihetetlen volt. Szerencsétlen jobb sorsra érdemes őrmester. Dr. Sinclair biztosan padlót fog fogni, ha megtudja. Nagyon szerette az őrmestert, ő volt az egyik jobbkeze.
- Mi a cím? - kérdeztem vissza, mert még mindig nem tértem teljesen magamhoz. Persze, ha tudtam volna mi vár rám, akkor valószínűleg nem vállalom el az ügyet. Nem volt túl erős a gyomrom, de akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám, hogy mennyire beteg elme művével kell majd szembe néznem.
A helyszín adott volt.
Gyorsan ébresztettem Romant is, hogy beszámoljak neki az esetről és szóljak neki, hogy kapja magát, munka van. Az odáig rendben volt, hogy őt nem hívták, de nem akartam egyedül menni. Nagyon rossz előérzetem volt és féltem egyedül szembe nézni a fiatal őrmester holttestével. Olyan érzés volt, mintha... mintha valami pokolian rossz dolog lenne készülőben és nem akartam egyedül menni. Féltem attól, amit látnom kell majd.
Na meg ha én nem alhatok, akkor ő sem. Együtt aludtunk el, együtt is kelünk és együtt is megyünk dolgozni. Ez a jó kapcsolat egyik titka. És ezt csak most találtam ki...
Én akkor még nem tudtam, hogy mennyire borzalmas dolog várt rám, csak sejtettem, de, amikor megláttam a cseresznye fára felhúzott fiatal nyomozót... elfogott a hányinger. Kiontották a szerveit, megcsonkították és... és... az első kukába belehajoltam és kihánytam mindent, ami bennem volt. Ha nem volt kinn a negyed rendőrség, akkor rossz az ítélő képességem.
Én még nem voltam tisztában azzal, amivel már több magasabb beosztású rendőrnyomozó igen. Ezt a gyilkosságot már valaki egyszer elkövette. A gyilkos, bárki is ölte meg Rupert őrmestert, a legapróbb részletekig lemásolta Dr. Flynn Rogers meggyilkolását. A módszer, a virágok, a vágások. Ha Flynn és Rupert vágásait összehasonlítanánk, akkor tökéletesen passzoltak volna. Bárki is ontotta ki Rupert szerveit, tűpontosan lemásolta Benjamin keze munkáját.
Össz-vissz két eltérés volt. Egy, hogy nem Flynn volt a halott, hanem Rupert. A másik, hogy egy vérrel írt felirat volt Rupert holtteste alatt: "They call Joseph".
Csakhogy aznap este, míg mi aludtunk, két másik gyilkosság is történt. Valaki betört Bastion lakására és megölte. A tettes tökéletes módon lemásolta a Levio Vidas gyilkosságot. A legapróbb részletekig. A tettes itt is hagyott egy vérrel írt feliratot a hulla mellett: "They call Carver". De történt egy harmadik gyilkosság is. Az áldozat Dr. Sinclair csapatának harmadik és egyben utolsó tagja, Rachelle volt, akit szakasztott ugyanúgy ölt meg a tettes, mint a Bábjátékos, vagy annak bábja a doktort a táborban. Csak épp nem volt üzenet a torkában. A helyszínen szintén volt egy vérrel írt felirat. "They call Son White".
Én magam nem tudtam ki az a Son White, hiszen új voltam még, nem sok mindenről volt tudomásom, ahogy ezzel a Bábjátékos dologgal sem voltam teljesen tisztában, de volt egy tippem. Talán arra a profi nyomozóra gondolnak, akit csak számítógépen keresztül lehet elérni. Valami zseni, de senki nem tudja ki ő és hol van, mindig csak számítógépen jelentkezik és csak a hangját lehet hallani.
Fogalmam sincs én miként kerültem képbe, mit akarhat tőlem a gyilkos, ahogy azt sem tudtam miért mészárolta le Horatio teljes csapatát a tettes, azonban bárki is tette, hibázott. Talán nem vette észre, de egy kamera pont a cseresznye fára nézett az egyik parkolónál. Figyeltem, amint a rendőrök egymás hegyén-hátán futkároznak, telefonálnak, helyszínelnek és én is igyekeztem segíteni, de jobban vonzott a kamera. A tulaj, akinek az üzletének a kamerája felvette az eseményeket készségesen a lehető leghamarabb kiérkezett a helyszínre, hogy megnézhessük a felvételeket, ám, amit ott láttunk... én sem akartam hinni a szememnek.
Az a valaki, aki ilyen brutális módon lemészárolta Rupert Evans őrmestert maga Dr. Sinclair volt. Én magam is tudtam, hogy képtelenség, de a felvétel önmagáért beszélt. Ráadásul, mint kiderült, az ő ujjlenyomatai voltak az összes gyilkosságnál, amit az este elkövettek. Természetesen ez lehetetlen, hiszen mai napig benn fekszik a zárt osztályon és az estét is ott töltötte, ezt tudják is igazolni az ott dolgozók, tehát... hasonmás? Klón? Senki nem tudta rá a választ, hiszen nincs ikertestvére és ha reálisan nézzük a világot, akkor klónok nem léteznek és... még csak plasztikai sebész sem lehet. Az arca, a haja, az alkata, a magassága.
- Ez lehetetlen... - mondtam elképedve. - Ez nem lehet Ő...
Nem, nem kamera trükk volt és nem is hamis felvétel. De ha a felvétel hamis is lenne, mi a magyarázat az ujjlenyomatokra? Hiszen mindegyik megegyezik a felügyelő ujjlenyomatával.
Persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az este Joseph számára sem zajlott látogatás nélkül. Őt ugyan nem ölték meg, de kapott egy ajándékot. "Valaki" a háza előtt hagyta az este frissen kiásott Cade West holttestét. A nyitott koporsóban ott feküdt a meggyilkolt rendőr, a mellkasán egy borítékkal, amiben egy levél volt Dr. Sinclair kézírásával:
   

Just the usual...

Tudom, tudom, egy szót se többet... Gyalázat, amit művelek, és sajnos nincs is senki, aki érthetné mindezt, mert nincs a helyemben. Még sem bánkódom minden percben. Most speciel nem. Ellenben piszkosul jól aludtam mellette, egy full idegen ágyban. Altatószerek nélkül, az illatától finom párnába bújva. Nem is nagyon akarództam felkelni, annak ellenére is, hogy éreztem, ahogy mocorog, meg úgy alapvetően a külvilág zajait, a telefonját. A puszira még félálomban is széles mosoly ült arcomra, annak ellenére is, hogy tudtam, nem Juliantől kaptam. De a takaró feljebb húzásakor mozdultam meg először. Ha még az ágyban volt, átkaroltam a derekánál és hozzábújtam, bár a hallottakra nem reagáltam. Annyira nem ástam bele magam a nyomozók név listájába, csak azt tudtam kit kell elkerülni és hogy Alie irodáját hol találom. Bár az feltűnt, hogy őt azért letaglózta. Persze azért nyűglődtem kicsit, hogy fel kell kelni, ráadásul éppen csak annyi időnk volt, hogy pisiljünk és öltözködjünk. Semmi reggeli szex, vagy incselkedés, esetleg kínos oldalra pillantgatós magyarázkodás, hogy ez többet nem fordulhat elő, bár mindketten tudjuk közben, hogy nagyon is előfog fordulni. Sőt, odaérve a kordonokhoz döbbentem csak rá, hogy ha nem elég ütős az ügy, és lesz, aki azt nézi ki kivel és hogy érkezik, akkor abból lehet némi kalamajka. Juliannek lehetnek ismerősei az őrsön, és egy dolog, ami az irodában történik diszkréten, de megint más, ha Alie civil kocsijából pattanok ki mellőle, láthatóan még kissé álmosan.
A fickó nekem eztán sem mondott sokat, de lényegtelen, mert akkor is sajnáltam volna, ha csak egy csöves volna. Brutális, amit tettek vele és bár volt benne némi... khm... művésziesség, én Calere tippeltem volna. Mégha szereti is a színpadiasságot, és általában szeret jelen lenni, ennyire beteg csak ő lehet. Legalábbis ezt gondoltam, míg ki nem derült, hogy valaki már követett el egy hasonló gyilkosságot. És Joseph? Nem mintha ez olyan ritka keresztnév volna, de mivel, hogy a táborban is gyakran esett szó egy bizonyos Josephről, azt hiszem tudom kire gondolnak az üzenetben. Aztán jött a többi. Egyik sem volt bizalomgerjesztő látvány, sőt... és bár annak örültem, hogy nekem ezúttal semmi közöm. annak már kevésbé, hogy a kis makikámnak viszont van. Bárki is akarja, nem kapja meg. Az, hogy ki volt a harmadik, gőzöm sincs... Mivel, hogy én csak egy mezei zsaru vagyok, nem vagyok otthon a nyomozói dolgokban. Csak amennyit Juliantől tanultam.
Ami a kamerát illette, nem lepődtem volna meg, hogyha kiszabadul az a dilis szociopata, de mivel, hogy igazolták, hogy bent fekszik, jobbára leszedálva a diliházban, hááát... Nem vetem fel az ötletet, de mivel, hogy mint kiderült, nekem is akad néhány "ikertestvérem", nem csodálkoznék, ha most már belőle is alkotnának.
Még talán a harmadik holttest megnézése előtt értesített minket az egyik kolléga, hogy nem csak ezeket a furcsa gyilkosságokat jelentették be. A doki korán ment volna dolgozni, így érthető módon, egyből értesítette a rendőrséget a történtekről, noha legbelül, kifejezetten jó játéknak találta, arról nem is beszélve, hogy számára igazán hízelgően hatott, hogy valaki másolja munkáit.
- Vajon mit akarhat a gyilkos vagy... Rexie a dokitól? - pillantottam Aliere, úton a rendőrség felé, ahol átfogják majd vizsgálni a halottakat és az üzeneteket, meg persze át beszélik... -jük, hogy merre s hogyan tovább.
- Úgy értem többször is őt kereste, mintha őt akarná. És csúnyán hangzik, de inkább ő, mint te... Egyáltalán mi közöd van neked ehhez? - pillantottam Aliere, mert kezdtem kételkedni benne, hogy ő ilyen ártatlan kis bárány volna, mint az ágyban.

öltözék: x zene: Mad World helyszín: Outside

   - Hogy nekem? - kérdeztem vissza döbbenten, mellkasomhoz kapva egy pillanatra még a Cruze kormányát is elengedve, de hamar gyorsan a kormány után kaptam, mielőtt még baleset lenne belőle. - Szeretném a figyelmedbe ajánlani, hogy alig két hónapja vagyok az országban és szinte semmit nem tudok az itteni dolgokról. Szóval fogalmam sincs mi folyik itt és azt sem tudom miként került képbe a nevem. Nem tudom mi folyik itt, de talán jobb is így. Nem tudom akarom-e tudni mi miért történik és ki érte a felelős, de ha már bele lettem rángatva, akkor igyekszem majd.
Szerintem ugyanannyit tudok, mint te, vagy kevesebbet. Te régebb óta vagy a rendőrségen és New Yorkban, hogy többet tudj, mint én, bár az is igaz, hogy te nem tudod annyira beleütni ilyesmikbe az orrod, meg gondolom nem is akarod. Jobb is. Én is igyekszem csak a lazább ügyekre rámarni, vagy elvállalni, de van, ami nem kívánság műsor. Mint ez sem az most. Sajnos. Pedig szívesen kimaradnék belőle, elhiszed nekem? Lehet táppénzre kéne mennem - nevettem.
Nem tudom ki lehet a gyilkos és azt sem, hogy mit akarhat, de nem hiszem, hogy Sinclair állna a dolgok mögött, hiszen a diliházban van, de az biztos, hogy valaki gőzerővel igyekszik besározni a nevét. Éppen ezért nem hiszem, hogy a gyilkos ne tudott volna a kameráról, ami élesben, elég szépen felvette azt, amit tesz, csak épp azt nem tudom miként volt képes ennyire profin lemásolni a külsejét és az ujjnyomokat. Elképesztően jó plasztikai sebésze lehet, vagy pedig ugrásszerű fejlődés történt a genetika világában, amit őszintén kétlek.
Lassan be is értünk a rendőrségre, ahol szintén nagy volt a jövés-menés a rendőrgyilkosságok, Cade holtteste és az üzenetek miatt. Azt is sikerült elég hamar megtudnunk, hogy nem első sorban én fogom felügyelni az esetet. Nyomozni nyomoznom kell, de az ügyet személyesen Gordon, a gyilkossági osztály vezetője fogja vinni, felügyelni és minden friss információ nála fog összefutni. Mondjuk ebben nem csodálkoztam, hiszen csak hadnagy voltam, semmi eget verően magas beosztásom nem volt és még új is voltam, így csak egy voltam a sok közül, noha remek karrier lehetőségnek tűnt, hogy megérje alaposan odatennem magam, de így, hogy csak egy újonc voltam még Amerikában is, nem, hogy New Yorkban és semmit sem tudtam az ügy előéletéről, nem sok esélyt láttam rá, hogy vigyem is valamire, de ha már így adódott, akkor megpróbálok nagyot villantani.
Fogalmam sem volt róla, hogy ki az a Dr. Joseph Brewster és azt sem tudtam, hogy beszéltek-e már vele a fejesek, így a diszpécsernél próbáltam érdeklődni és ő tovább küldött engem a megfelelő szobába. Vittem volna Romant is magammal, de mivel ő nem volt nyomozó és nem is lenne illendő egy "kihallgatásra" magammal vinnem, találnom kellett neki valami munkát addig.
- Várj meg az irodámban és főzz egy kávét. Nem sokára csatlakozom hozzád én is - mondtam kis mosollyal, majd bementem Josephez. Majdnem egy magasak voltunk, de ő talán valamivel erősebbnek tűnt nálam és jól szituáltabbnak. Látszatra. Aztán majd kiderül.
- Jobb reggelt, Dr. Brewster. Alastair Carver hadnagy vagyok - mutattam fel a jelvényem és az igazolványom, majd kezet nyújtottam neki. - Hallottam mi történt. Elég kellemetlen lehetett - mondtam. Oké, jó, nem vagyok valami profi beszélgető és kinek ne lenne kellemetlen egy hulla a kertben, de valahogy csak fel kell vezetnem a dolgokat.
- Van bármi sejtése róla, hogy ki tehette és mit gondol, hogy létezhet, hogy az ön Baltimore-i páciense, Dr. Sinclair van a felvételeken? És miként kerülhettek az ujjlenyomatai a tetthelyekre? - leültem vele szemben. Végtére is Dr. Brewster Horatio kezelő orvosa. Talán vannak sejtései.
- Mit gondol, miért kapta azt az üzenetet? Mi lehet a jelentése és mit akarhatnak üzenni vele? - kérdeztem rá, már ha tudunk és láttuk az üzenetet és annak tartalmát és nem tusolta el.
   

The Puppet Master

Roman nem volt elragadtatva, hogy Carver mit sem tudott az egészről, sőt kifejezetten ki kérte magának a dolgot. Jobb lett volna, ha kelletlenül is, de inkább bevallja, hogy tudja miről lehet szó. Így most aztán aggódhat érte, később meg majd magyarázkodhat Juliannek, hogy miért cuppant rá ennyire a nyomozó védelmére.
- Persze, hogy akarod tudni, hát ne marháskodj már... Ott volt a neved! Valaki által veszélyben vagy... Nekem közöm sincs hozzá, még is tudni akarom, mert féltelek. - morogta nem tetszését és persze aggodalmát is kifejezve egyben. Száj húzva hallgatta a mellette ülőt, s bár ő is tudja, hogy késő bánat és nem is lehetnek erre nagy befolyással, azért nem akarta, hogy Carver nagyon elvesszen. - Azért... Majd megoldjuk. Ott leszek veled mindenhol, és megvédelek. Elvégre szörnyek nincsenek, emberektől meg nem szoktam félni... - karolta át fél kézzel vállánál egy piros lámpánál és arcára tapasztva tenyerét túloldalt, közelebb vonta magához, hogy nyomjon egy puszit a halántékára.

Én mit sem tudtam még a Carverék által látottakról, csupán Cade kevésbé gusztusos hullája miatt voltam a rendőrségen. Én jelentettem be, de voltam olyan jó megfigyelő, hogy a beszélgetések és a pillantások alatt rájöjjek, valami más is áll a háttérben. Mintha már keresni szándékoztak volna, és most kelletlenül vakarják tarkójukat, hogy nem elég a bajuk, még most én is bejelentek egy különös esetet.
Ami az én személyes esetemet illeti, voltak tippjeim, de egyenlőre egy sem olyan, amit ne tudtam volna megcáfolni. Így hát kíváncsi voltam a rendőrség majd mit kezd ezzel az egésszel. Szép lassan én leszek a világ legrejtélyesebb sorozat... tömeg gyilkosa, és mára elérem azt a pontot, hogy a sok "hamis" vád és bemocskolás miatt már-már védett személy leszek. Ez jó nekem. Másoknak már nem annyira. Én már a kihallgatóban ültem és a kapott, eléggé undorító kávém szürcsölgettem, a kihagyott reggelim pótolván egy itt pótolt cukrozott fánkkal. Egészségtelenebb menüm nem is lehetne, de most be kell érnem ennyivel. Éhesen, szomjasan, koffein nélkül romolhat a figyelmem és koncentrációm. Nem hibázhatok.
- Várjak...?! - kérdezett vissza Roman kissé morcosan, és hitetlenkedve. Marasztalni akarta Carvet, aztán követni, de a bizonytalan mosolyából leszűrte, hogy ez most épp nem kívánság műsor. - Jó, de légy óvatos... Nem lehet, hogy bajod essen... - simított a hajába és nem túl nagy lelkesedéssel, de elment kávéért és elvonult Carver irodájába, hogy ott idegeskedjen.
Mikor csatlakozott hozzám az hadnagy, ülve maradtam, jobbára mert éppen reggeliztem, de a tekintetem amúgy sem jókedvről árulkodott, noha valójában kicsit sem érintett meg sem az eset, sem az egyik bábom hullája. Én embereket eszem... belőlük főzöm. Olyan volna sokkot kapni tőlük, mintha egy kopasztott csirke miatt kapnék a mellkasomhoz.
Köszönésére aprót bólintottam, noha az hamar leesett, hogy nem a legkiválóbb kommunikációs gyakorlattal rendelkező nyomozó.
- Remélem ennél azért valamivel körültekintőbb módon vizsgálják majd ki az ügyet. - felelem erősen arra utalva, hogy elég félvállról vett kijelentés volt ez tőle, ami hanyagságra utal. Ez tényleg zavar is, viszont a fánk lenyelése után rájövök, hogy talán nem kellene egyből leharapnom a fejét, csak azért, mert nem figyelt oda az órákon.
- Elnézést, csak tudja, pszichiáterként egészen kényelmetlen, mikor abban a székben érzem magam, amelyikben azok ülnek, akiken segíteni próbálok. Kifejezetten béke párti vagyok, és azt hiszem ez most jó ideig rossz hatással lesz az életemre. De igyekszem nem hagyni, hogy a mait ennyire befolyásolja. - kérek elnézést és persze mentem fel magam előre a holttestre hivatkozva, hogy nézze el, ha bunkó leszek.
Már épp feleltem volna kérdésére, mely mint kiderült nem ért véget, és igen csak meglepett. Ezekről nekem még senki nem számolt be. Sinclair megszökött volna? Kizárt... Tegnap jártam nála és gondosan beadtam neki azokat a szereket, amiktől éppen csak a nyála nem csorog, de okozhatnak hosszútávon hallucinációkat. Legalábbis míg ki nem ürül a szervezetből. Azokra meg most szükségem van, hogy elhitessem vele, hogy ő az, akit eddig kergetett. Természetesen a magam részéről mindent elmondtam korábban és neki is, ha szükséges volt, mert Cade testével nem én trükköztem, így asszerint kell tennem, mintha ténylegesen nem is sejtenék semmit. Felismertem Horatio kézírását, de erről nem számoltam be. Ellenben adtam az ártatlant.
- Én nem tudtam, hogy történt más is... Úgy érti, Dr. Sinclair megszökött? - kérdek rá nyíltan. - Hisz az hatalmas probléma! Még is csak egy intelligens pszichopata. - háborogtam kicsit, hogy lássa nagyon is foglalkoztat a biztonság és a társadalmunk, és hát ki más tudná jobban, hogy milyen veszélyes Horatio, mint én, az orvosa...
Mit mondhatnék, nem szokásom előre ítélkezni, de egyre inkább az a gyanúm, hogy ez a fickó kábé olyan okos, mint, ahogy kinéz... Gondolom fésűről sosem hallott, és bár a bőre patyolat, úgy néz ki, mintha a múlt egyik századából lépett volna elő, de előtte megcsapta az áram. Komolyan... Komolyan? Csak ennyire érdekli őket mi történik a világban?!
- Alapvetően orvosként is rengeteg fenyegetést kapok, hiszen lelki sérültekkel foglalkozom. De mióta azaz egykori FBI-os meggyanúsított, sok társa orrol rám, noha a bizonyítékok mind ellene szólnak. Számos oka lehet, hogy valaki háborog és rajtam próbálja kitölteni. A nyomozó is jól végezte a munkáját, így, most, hogy el lett zárva, érthető, hogy a világ elvesztett egy jó nyomozót. Ugyanakkor, azt gondolom, az, hogy kettős életet élt, még hozzá nem is akármilyen, talán szemet hunyhatnának afelett, hogy mások biztonságát néztem. - magyarázom magabiztosan és persze nem kis szakértelemmel meglátásaim.
- De igazán kíváncsivá és persze aggodalmassá tett az előző kérdésével így nem tudok nem érdeklődni felőle, s az iránt, hogy... Önök mit gondolnak eddig? Mi történik? - kérdem lassan a kávét is letudva, így keresztbe tett lábakkal, hátra dőlve a székben.

öltözék: x zene: Wake Up helyszín: NYPD

   Sóhajtottam, mert láthatóan Roman akaratom ellenére belerángatott valamibe. Illetve ő csak tetézte, hiszen az a valaki rángatott bele, aki a gyilkosságokat is elkövette. Végtére is tényleg érdekelt mi folyik itt, de volt egy olyan félelmem, hogy nem járok jól, ha megtudom. Nem szerettem az ilyen nyomozásokat, az ennyire beteges ügyeket. Ki akartam belőle maradni, de láthatóan nem volt rá lehetőségem.
- Csak tudjam meg ki rángatott bele és megveretem veled - nevettem. - O, igen, szörnyek nincsenek. Kivéve ott, ahol te meg a férjed tisztelteteket teszitek, ugye? - sandítottam felé. - Mert akkor aztán vérfarkastól kezdve minden jön - nevettem, a puszin pedig jót mosolyogtam.
A rendőrségre beérve elindultam megkeresni a benn lévő Josephet, hogy beszéljek vele, ám Roman szavaira jót nevettem.
- Tessék? Mi bajom eshetne? Ez csak egy pszichiáter, ráadásul a rendőrségen vagyunk. Én röhögnék a legjobban, ha valami történne - nevettem, majd egy gyors, óvatos búcsú puszi után bementem Josephez.
Nem igazán értettem mire céloz, miért ne volnánk körültekintőek, de nem is akartam feszegetni a témát, mert nem akartam felidegesíteni magam. Jobb, ha nem tudom. Biztos ő is amolyan beképzelt úri ficsur, aki azt hiszi ő a nagy ember, mert van egy doktorija. Na és akkor mi van? Én is szerezhettem volna kettőt is, ha nagyon akarok. Nem szerettem az ilyen beképzelt elit ficsurokat, de kénytelen voltam jó képet vágni most.
- Igyekszünk - válaszoltam röviden-tömören, mire jött is a bocsánat kérés és a magyarázkodás, ami kicsit enyhített az előző indulatos gondolkodásomon. Végtére is lehetek megértő vele szemben. De legalább nem mondtam semmit, pedig én is tudtam volna szurkálódni, viszont etikus maradtam.
Persze az is igaz, hogy az egy dolog, hogy megvan az oka a bunkóságnak, de attól még nem vagyok köteles tolerálni. A gyilkosságért akkor is börtön jár, ha volt oka rá. Teljesen mindegy, hogy okkal, vagy ok nélkül ölünk, a gyilkosság az gyilkosság. A bunkóság is ilyen.
Mikor elmélyültünk a nyomozás részleteiben nyugalomra intettem.
- Nem. Nyugodjon meg. Dr. Sinclair még az intézményben van. A feletteseim beszéltek a klinikával, Horatio ott van a zárt osztályon és az estét is ott töltötte. Bárki is tette, az nem az ex-felügyelő volt. De kétségtelen, hogy minden nagyon hasonlít. Az elkövető is.
Bosszantó volt, hogy Joseph nem tudott rövidebben és egyszerűbben fogalmazni, így kissé nehéz volt követni, de sikerült. Persze, érthető, nem is haragudott rá szerintem senki, hogy eltárt egy pszichopatát, de nem ez volt a fő kérdés. Úgy éreztem kicsit kitért a válasz elől, de fogjuk rá. Nem tudja. Miért nem tudta ennyivel letudni? "Nem tudom ki és miért fenyegetett meg", vagy "nem tudom mit keres ott a nevem". Ezért utáltam a doktorisokat. Mindent annyira körül írnak, mindent olyan hosszan és nyakatekerten fogalmaznak meg. Dokik...
Visszakérdezett, amit nem tudtam hová tenni, hiszen alig egy órája ért véget a helyszínelés. Mégis mit gondol, mik vagyunk mi, hogy máris megoldottuk a fél nyomozást?
- Ne haragudjon Dr. Brewster, de ön az első egy órás beszélgetés után rájön mi a páciense baja? - kérdeztem vissza. - Igazi csodadoktor lehet akkor, vagy mindent az elnyomott szexuális frusztrációk számlájára ír, mint Freud - legyintettem. Oké, lehet bunkó voltam, de ő is az, szóval egy-egy.
- Nem tudom, doktor. Még csak most ért véget nem rég a helyszínelés. Annyi biztos, valaki felvette Dr. Sinclair kinézetét és személyazonosságát. Vagy van valaki a világban még, van valaki New Yorkban, aki még ujjlenyomat szempontjából is tökéletesen azonos vele. Akárki is vette fel a páciense személyazonosságát, okkal tette - feleltem nagy bölcsen. Oké, sajnos ennél jobb dumám egyelőre nem volt. De lássuk be, még csak most érkeztem vissza a tetthelyről, nem tudok semmi konkrétat és elképzelésem sincs mi folyik itt. Eddigi pályafutásom során még nem volt ilyen szintű ügyem. Egyszerű ügyeim voltak, ahol a feleség leszúrta a férjet, vagy egy cégvezető megölte a könyvelőjét és a könyvelő szeretőjére akarta terelni a gyanút. Nem voltam Horatio, sem Terry Scott. Volt még hová fejlődnöm.
Valaki kopogott, én pedig az ajtó felé fordultam.
- Tessék - szóltam, majd nyílt is az ajtó és a diszpécser lépett be valami becsomagolt cuccal a kezében. Ha tippelnem kellett volna, azt mondom festmény. - Mondca, Amy, mi az ott nálad?
- Ezt most hozta be az egyik járőr. Valaki a parkolóban hagyta. Az állt rajta, hogy... - fordította felénk a csomagolást ott, ahol egy cetli volt rajta. "Dr. Brewsternek, akit éppen kihallgat valamelyik hekus".
- A kamerákon visszanézték ki hagyta ott? - kérdeztem rá.
- Igen, de nem láttuk az arcát. Sildes sapka volt rajta, napszemüveg és orvosi maszk. De öltönyt viselt. Talán ballagási öltönyt...
- Ujjlenyomatok?
- Már megnézték, nem hagytak rajta. Kesztyű volt rajta és a csomagolás illata arról árulkodik, hogy nedves törlőkendővel áttörölgették.
- Akkor hát... - bicentettem Joseph felé, a nő pedig odavitte neki. - Lássuk mit kapott a doktor úr. Mintha csak karácsony lenne, ugye?
A csomagolás ismerős lehetett Josephnek. Hasonló módon csomagolták be, mint, ahogy ő csomagolta be a parfümöt rejtő dobozt Horationak. A neki szánt csomag is egy fekete doboz volt és még a szalag és a masni is kiköpött mása volt annak, amit Joseph hagyott maga hátra a felügyelőnek.
Amennyiben kibontotta, két festményt talált a fekete dobozban. Nem eredeti festmények voltak, hanem az eredeti képek másolatai, de attól még sokat mondóak voltak és még másolatként is drágák, hiszen nem kínai bóvlikat kapott. Az egyik kép egy Goya volt. A saturno devorando a su hijo, a másik pedig egy Rubens. A saturno devorando.
- Uuuu, de gusztustalan... mik ezek? - fintorgott a diszpécser, aki nem ment el. Már, ha Joseph kibontotta előttünk a csomagot.
   

The Puppet Master

Helyes, helyes! - vigyorgott idétlenül Roman és büszkén, mert még ha viccelt is Carver, akkor is őt hozta fel "verőembernek" és ez szokás szerint hízelgő volt a számára. - Agyon is baszom! - emelgette magasba nagy büszkén állát. - Az én drágáimmal csak ne baszakodjon senki. - nagyoskodik, bár kétség kívül nem sokan mernének szembeszállni vele. Nem is az esze miatt, mint inkább a hirtelensége és agresszivitása miatt, amit sajnos mostanában megint elég rosszul kontrollál. Jót somolygott rajta, ahogy a nyomozó felhozta az "első" találkozásuk napjait, bár valahol elfogta egy kissé kellemetlen, furcsa érzés, ahogy felemlegette Juliant is, mint férjét. Roman nem egy észlény, és a legkevésbé sem hűséges, ezzel pedig tisztában is van, viszont a szíve jelenleg ténylegesen kétfelé húzza, sőt, ha Cale nem verné agyon állandóan, vagy akarná megölni családját, még talán őt is képes lenne megszeretni, mert ő ilyen. Viszont attól még a megcsalás az megcsalás és rossz dolog, így ő okkal nem is beszél Julianről Alastair előtt. Mert számára ez még mindig furcsa és kényelmetlen. De attól még egyikükről sem mondana le.
- Nem is miatta... hanem... akármi is történhet... ez itt New York... - vonogatta vállát, akkor már a rendőrségen, ahogy óvva intette szeretőjét... szerelmét. Nem is repesett az örömtől, de mit tehetett volna, hagyta, hogy dolgozzon.

Ahogy Roman sem örült neki, hogy Carver ott hagyta, úgy én sem örültem, hogy egy látszólag az ügyet érintően teljesen érdektelen, minden bizonnyal újonnan érkezett, skót nyomozót bíztak meg az ügy kiderítésével, aki már a kellemetlen reggeli holttestre sem úgy reagált, ahogy... nos, ahogy azt értelmes emberek szokták. Vagy legalább valami hivatalos hangnemben. Megértem, hogy sokuk a lazább stílussal próbálják oldani a feszültséget, de ennek talán nem most van itt az ideje. Aztán lehet csak én vagyok túl szigorú. Nem gyakran járok kihallgatásokra. Igyekszenek... Minden bizonnyal. Pont, mint egy pincér kiszolgálni a vendégeket, miközben azért a kivitt kávé felét kilötyögteti. A hatás kedvéért hát előadtam kicsit magam, s mert valahogy talán ez illet most  a legjobban a körülményekhez, semmint a nyugodt reakció.
Horatio még az intézményben. Persze, még. Bezzeg két nap múlva... Láthatóan én sem voltam túl szimpatikus a szemben ülőnek, de ez most nem is barátkozás, ismerkedő est vagy vak randi. Tisztában vagyok vele, hogy rögzítik a beszélgetést, s ennél fogva sem lehetek túl egyszerű, hisz a későbbiekben ahogy ők, úgy én is élhetek a felidézett dolgokkal. Választ viszont nem kapok kérdésemre, vele ellentétben. De nem tehetem szóvá, hisz én itt csak egy tanú vagy gyanúsított vagyok.
Amatőr. Kérdeztem, nem követelőztem és kivételesen nem is flegmáztam, még is támadásnak vette válaszom. Talán az első benyomás. Talán mert már akkor sem voltam szimpatikus neki és most vagy vissza akar vágni, vagy megijedt és védekezni próbál. Kezdem bánni, hogy tényleg kiiktattam az itt lévő egyetlen valamire való nyomozót. És még ők nézik ki innen Romant... Pedig tökéletesen közéjük való. Csodálom, hogy még nem jöttek össze... Piszkálódik, és ez nagy hiba. Mondadóm előtt sóhajtok egy sokat mondott, mintha csak azt üzenném: Dedós, amit most csinál...
- Ami azt illeti nem kell hozzá csoda, elég egy jogosan megszerzett diploma is, hogy egy óra alatti beszélgetés során, már letudjak szűrni dolgokat és tudjak haladni a gondolat menettel, hogy milyen diagnózisok jöhetnek szóba. Igen, vannak elképzeléseim. Néha egy óra sem kell hozzá... Persze lőhetek mellé, de a gyakorlat sokat hozzásegít idővel. Pont, mint amikor belefogunk egy könyvbe. - feleltem őszintén és világosítottam fel arról mennyire egyszerű a dolog, és hogy mindezt ugyanúgy megtehetnék a nyomozásokkal is. De nem, ez még nem az volt, amire szerettem volna pontot tenni arra az elfogadhatatlan stílusra, amit rajtam próbál gyakorolni. Mert ami a leginkább felbosszant, az a tiszteletlenség.
- De nézzünk egy példát. - mosolyodom el. Egy röpke pillanatra az órámra pillantok, majd visszatéve kezem lábamra, felnézek rá. - A vonásai és a New Yorki rendőröktől távol álló modorából ítélve, gyanítom Skót. Erre utal még a haj stílusa és azaz enyhe akcentusa is. - kezdek bele, és bár nem mutatom borzasztóan élvezem az elemzését, főleg, mert egy ponton túl, ha csak le nem állít majd, olyan részletekbe is belemegyek, ami bizony bőven érinti a magánéletbeli dolgait. - Nem házas, és talán nem is volt, de az emberekhez való hozzáállása, abból kiindulva, hogyan kommunikál velem és hogy beszélt egy elhunyt meggyalázásáról arról árulkodik, hogy bár nem utasítaná el a kapcsolatokat, többre tartja magát annál, hogy ismerkedjen. Ebből kifolyólag szexuális élete szegényes vagy teljesen nulla. A haja rendezett, ami arra utal, hogy reggel bár igyekezett a munkába jövettel, arra már nem volt ideje, hogy órákig bíbelődjön, így nagy eséllyel a tegnapi öltönye van magán. Vagy pedig nem szokása vasalni, ami nagy hiba, mert az öltöny azt gondolom megérdemli a törődést. A stílusa és az összeállítása bizonytalanságról árulkodik, felnőtt, de még mindig éretlen, ahogy ezt az öltöny és a hozzá nem passzoló tornacipő is alátámasztja. Nem utolsó sorban jó eséllyel a barna színt részesíti előnyben. Az ingje nem olyan gyűrött, tehát valahol azért ügyel kinézetére és nem bűzlik se cigarettától, se alkoholtól, se az olcsó kávétól, ami jelentheti, hogy nincsenek függőségei, esetleg ad magára annyira, hogy távol tartsa magát ezektől, vagy most épp nem volt rá ideje, de ha még egy kávét sem iktatott be, azt jelenti nem függője a kávénak. - nem, itt még nem értünk a végére, csak a sok beszédtől kiszárad a szám és míg összerakok néhány kényelmetlen jellemzést róla, megnyalom alsó ajkam. - A körmei ápoltak, ápoltabbak a legtöbb férfival ellentétben, így el tudom képzelni, hogy a legtöbb itteni konditerembe járó rendőrhöz képest, maga kissé... feminim. Talán magazinokat is olvas, gyűjt. Tisztában van a hibáival, ám apróságnak tartja másokéhoz képest, és ön feljebb emeli magát a többi ember fölé, mert úgy gondolja, maga körül mindenki ostoba, és ez már-már fizikai fájdalmat okoz önnek. Pedig a fáradságot sem veszi, hogy megismerjen másokat. A tökéletességtől viszont jóval távolabb van, mint gondolná. Ezt pedig a csuklóiról sikerült leszűrnöm, amik ha csak néhány centire is, de kilátszanak, az egyébként legalább egy számmal bővebb öltönye ujjából. Az óra ügyesen eltakarja a nyomokat, de maga tegnap vagy még bűnöző volt, vagy a ritka pillanatok egyikét élve, igencsak nyitottan állt szexuális partneréhez, ugyanis a bilincs enyhe horzsolásainak nyomai csuklóin arra utal, hogy magának is meg vannak a fétisei, amit ezúttal nem bánt alkalmi partnere. Maga pedig bolond lett volna kihagyni az estét, hiszen ritkán jut hozzá ilyen remek programokhoz, noha tudta, hogy holnap dolgozni fog. És a szakmája nem vehető félvállról. - szögeztem le végül újra nyomatékosítva rá, hogy vegye kicsit komolyabban, amit csinál, különben Terry helyett most miatta fognak hullani a fejek. Bíztam benne, hogy ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy ne szurkálódjon többet. A képességeim pedig nem kell elismerni. Magam is tisztában vagyok velük.
Így vagy úgy, de érdemben is rátértünk a nyomozásra, bár sokat nem mondott. Úgy értem, oké, jó, elképzelésekről beszélünk, de ezek a felvetések, amik elhangzottak általa, eddig is eléggé... nyilvánvalóak voltak. Hálát adtam az égnek, mikor bekopogtak, bár jelét nem mutattam mennyire kedvem volna megnevelni a nyomozót a magam módszereivel, vagy felajánlani, hogyha magánéletbeli feszültségei másokon való levezetése helyett, inkább járjon el hozzám, és oldjuk meg, mert így sosem lesz jobb nyomozó, csak álmodozhat. Álmodozó meg ne álljon gyilkossági nyomozónak. Végre történik valami... Gondoltam én, miközben érdeklődve hallgattam a köztük lefolyó beszélgetést, kiváltképpen, mikor ismételten én lettem a "célpont". Nem is kérdőn, mint inkább "elismerő" pillantást vetettem a nyomozóra, mikor csak úgy felém küldte a nekem szánt csomagot. Ezt nevezem én hivatalos eljárásnak. Más esetben mi még egy kis ideig nem is tudhatnánk erről az egészről, mert egyből kivinnék kivizsgálni és meggyőződni róla, hogy biztonságos, és a végén, de még akkor sem, én hanem ők bontanák ki. Okés, hogy már biztos a halálom akarja, de elvileg vannak eljárási szabályok. Ahh... skótok...
Nos, ha a nyomozók nem is tették érdekesebbé az ügyet, legalább a rajongóm odatette magát. Őszintén szólva örültem és valahol még tán büszkévé is tett, hogy valaki ilyen gondosan lemásolja azon dolgokat, amiket én készítettem. Részben legalábbis... Másrészt viszont... rosszul esik, hogy koppintják alkotásaim. A festmények sejthetőek voltak, ám, ahogy kibontottam és kiderült, hogy a másolt ajándékban is csupán másolatok voltak, őszintén egy picit csalódott voltam. Egy pillanatra el is húztam szám szélét, mert úgy éreztem ez a valaki nem értékel annyira, amennyire kellene. Hát ezért dolgozom én éjt nappallá téve? Semmi baj Joseph... majd egyszer. Nagyjából olyan undorral - csak modorosabban kifejezve - néztem fel a hölgyre, mint, ahogyan ő a festményekre. Számomra az a gyomorforgató, ha egy ilyen ismert képet nem csak, hogy nem ismernek, de még le is undoritozzák. De lemerném fogadni, hogy azt, amit az itteni kávégép kiokád magából, gyönyörködve issza kora reggel. Talán több rendőrségi alkalmazottat kéne kicsinálnom, hogy élhetőbb legyen ez a hely is.
- Többek között két híres festmény másolata, amiknek árából még akár egy valamire való baristát is felvehetnének a konyhába a kávégépek helyett. - válaszolok a magam finom és a festmény készítője helyett is sértett stílusomban. - Hiába ajándék és nyomták a kezembe mindenféle biztonsági előírást mellőzve, gondolom nem tarthatom meg őket? - pillantok Carverre. Miért érzem rajta Hemlock kölniét?!

öltözék: x zene: Wake Up helyszín: NYPD

   Megmondom őszintén, kezdetben kételkedtem Joseph szavaiban és csak nagyzolónak gondoltam, de hamarosan ékes bizonyítékát adta annak, hogy ez nem így van. Pechemre. Már félidőben bántam, hogy magamra haragítottam őt, mert így most finoman szólva darabokra szedett, ami kicsit sem tetszett. Nem gondoltam volna, hogy így beindul majd és ízekre szed, de ebből is tanultam.
- Úgy hívják fringe - jegyeztem meg, hogy legyen tisztában a hajstílusommal. Ez a frizura az un. fringe stílus egyike. Nem a hagyományos, csavart tincses, hanem egy átlagos curvy fringe.
Itt még nem is sejtettem milyen információk fognak itt még kiderülni. Csak enyhén tikkeltem, amint a szexuális életem és a barátkozási stílusom került szóba. Nem mondom, hogy nem volt igaza, mert igaza volt, de elég hihetetlen volt számomra, hogy erre csak úgy rájött. Igen, valóban, a tegnapi öltönyöm volt, de az ing az tiszta ing volt. Azért arra adtam, annyira nem kapkodtam.
- Hajnalban csörgött a telefon - tettem hozzá azért mentségül, mert ha lett volna időm készülődni, akkor nem így néznék most ki.
Az már biztos volt, hogy Josephnek semmi érzéke nem volt a divathoz, hiszen az öltöny-tornacipő, illetve az öltöny-sneaker stílus már hosszú évek óta, sőt, évtizedek óta az amerikai és európai trend része. Még a nagy divatmárkák és modellek is hangot adnak neki. Még maga Mariano Di Vaio, a híres olasz divat blogger és modell is propagandálta a stílust és a pitti uomon is voltak hasonló trendek. Látszik, hogy Joseph le van maradva a bespoke és a szigorú formális viseletnél. Van élet a double monkon túl is.
- Nem csak a bespoke létezik - feleltem, hiszen lássuk be, nem csak a szigorú, merev, formális viseletek léteznek. Ma már sokat lazult a trend.
Szoktam kávézni, Roman épp most főzi nekem. Legalábbis őszintén reméltem, különben botrány lesz. De valóban, a függősségektől igyekeztem távol tartani magam.
Már ezen a ponton ideges voltam - noha igyekeztem leplezni - a most következő sorok még jobban tetézték ezt. Valóban beletrafált, ápolt voltam, sokat adtam magamra és tényleg elég sok ember fölé helyeztem magam. De mit tehetnék ha sokan tényleg gyökerek körülöttem? Nem én döntöttem így. Aki megérdemli, azt elismerem és magam fölé helyezem, de hát a többség nem érdemli ezt meg.
Mikor a szexuális élményem és fétiseim kerültek szóba nem sok kellett, hogy ne küldjem el elég durván a halál fa...ra, de szerencsére sikerült erőt vennem magamon és visszatereltük a beszélgetést a nyomozásra. Hogy kapott-e tőlem elismerő szavakat? Inkább örüljön, hogy nem dobtam ki az ablakon.
Aztán jött a hölgy a szépen becsomagolt ajándékkal. Igazság szerint magam is tisztában voltam vele, hogy a csomagot nem lenne szabad csak úgy odaküldenem Josephnek, de végtére is már megvizsgálták és semmi hasznosat nem találtak, talán épp csak meg nem röntgenezték. Viszont volt egy olyan érzésem, hogy előre léphetünk ez által a nyomozásban. Legrosszabb esetben kapok egy alapos fejmosást a vezetőségtől, de azt hiszem abban mind egyet érthetünk, hogy az az ajándék nem bomba. Teljesen nyilvánvaló már a formájából és a súlyából is, hogy bekeretezett képek. Tudom jól, mert én is adtam már ajándékba festményt. Hacsak nem az önmegsemmisítő üzenet után Jim Phelps most feltalálta a robbanó festményeket is, akkor nincs mitől félnünk. Na már most tekintve, hogy Jim Phelps nem létezik a valóságban, nincs mitől félnünk.
Ha a hölgy nem is ismerte fel őket, a Goya képről még én is tudtam, hogy micsoda, még ha a másikat nem is ismertem fel. Persze ennek nem adtam hangot, mert a végén még ismét megkapnám a magamét. Épp csak kezdtem lenyugodni annyira, hogy ne akarjam a széklábbal agyonverni, ellenben az alsógatyáját szívesen a fejére húznám. Ellenben egyet kellett értenem vele, az itteni kávé automaták kávéja nem egy Starbucks, vagy egy Costa Coffee, ezért is volt nekem saját kávéfőzöm az irodámban.
Kérdésére el kellett gondolkodnom. Nehéz kérdés volt, mert bár a festményeket nem köthetjük a bűncselekményhez, mégis csak meg kéne tartanunk, hiszen ki tudja mi lehet a háttérben. Igazából az is lehet, hogy csak egy rajongója küldte, aki titkon szerelmes belé. A képeket elnézve annyira, hogy zabálni valónak tartja.
Kiropogtattam a nyakam, majd sóhajtva bólintottam.
- Tartsa meg. Semmi jel nem utal rá, hogy a gyilkos küldte önnek- válaszoltam. Oké, ez persze annyira nem volt igaz, de csak annyi jel utal rá, hogy a tettes ide tette le a rendőrséghez, tehát vélhetően tisztában volt vele, hogy Joseph itt van valahol elbeszélgetésen. Ez mondjuk nem csak a tettes lehet, de az ördög nem alszik.
Egyébként pedig ki tudja, talán ez még kapóra is jöhet nekem a nyomozás során. Igen. Bizony. Az csak nekem segítség, ha Joseph megtartja a képet.
Hamarosan még valaki kopogott. Az ajtó felé fordultam.
- Igen?! - szóltam a váratlan vendégnek, mire Ő benyitott és elmosolyodott.
- Szervusz Josie! Hát te? Mi járatban itt? - sétált hozzá Terry, majd vállon veregette és rám pillantott, majd Amyre. Amy vissza nézett rá és mintha valamit mondani akart volna Terrynek, de végül mégsem tette.
- Terry Scott - intett nekem én pedig elhúztam a szám. Kezet nyújtott, kezet fogtam vele, de már most azon gondolkodtam, hogy fertőtlenítenem kellene a kezem. Már most idegesített a jelenléte. - Na, mondott már valami érdekeset a cimbi? - pillantott le Josephre. - Miért van itt? Csak nem megölt valakit? - kérdezte, majd a képekre pillantott. - Nocsak, ezek meg mik? Valami új gasztro galéria? - viccelődött.
Ismét rám nézett.
- Kaptam egy behívót. Itt vagyok. Azt mondták a telefonba, hogy fontos.

   

The Puppet Master

Az alapos róla adott információ áradat alatt hirtelenjében csendesebb, szűkszavúbb és óvatosabban válaszolóbb lett. Nem vigyorogtam, de mivel, hogy ezt szerettem volna elérni, nem tudtam nem mosolyogni. És most még lényegében büszke is vagyok rá, mert van, aki ebből sem tanul. Ő tipikusan egy gyorsan szobatisztára nevelhető kutyus. Ez tetszik... A stílusán kell némileg csiszolni, de láthatóan hajlandó rá. Láttam, hogy ideges is, sőt talán fel is tudna robbanni, de nem tette. Ügyesen lenyelte a békát. Ez tetszik, igen. Szeretem a szófogadó embereket. De végül felhagytam szapulásával, mert úgy tűnt ennyi is elég volt. Ráadásul most egészen más miatt vagyunk itt. Nem mintha a nyomozásról olyan sokat tudtunk volna beszélni még, mert csak hamar megzavartak.
Tény, ami tény, sokkalta inkább a hölgy és hiányos tudása okozta itt a kényelmetlenséget, semmint maguk a festmények. Jó, hát másolatok voltak, de attól még szépek. Az eredetiket én sem tenném ki a falamra, hisz abból botrány és börtön volna. Ezért aztán, főleg a kioktatása nyomán volt képem megkérdezni, hogyha már ilyen kedvesen kibontatta velem és rajta van az ujjlenyomatom is, nem-e vihetném haza. Valahogy nem kételkedtem benne, hogy rábólint. Mintha egy hirtelenjében engedelmes kiskutyussal lennék össze zárva. Kezdem tényleg kedvelni a fickót. Szimpi. Mégha ő most jobban is utál, mint a beszélgetésünk előtt. El is mosolyodom a választ hallva, miközben újfent végig nézek az immáron ténylegesen sajátomnak érzett ajándékokon. Aztán ismét kopogtatnak. A szimpátiám a nyomozó iránt azonban hamar szerte foszlik, ahogy egy igen csak különös, kissé túlzottan kiöltözött, de annál ismertebb arc jelenik meg az ajtóban. Az én szívemben egyszerre csak egy ember fér el, olyan, aki ténylegesen kis kedvencemnek tekinthetek és ezáltal különleges bánásmódban részesíthetek. Ne haragudjon, Carver nyomozó, de mégis csak egy régi barát tért vissza. Még a gúnynevet is simán elengedem fülem mellett, annyira kellemes meglepetést okoz, függetlenül, hogy talán nem is örül nekem igazából, elvégre mindketten tudjuk mi történt és hogy ki húzta a rövidebbet. Széles, őszinte mosollyal figyelem közeledtét, és ha nem az volnék, aki, és persze kettesben lennénk, biztos megölelném. Jó pár hónapja nem láttam már, nem is nagyon tudtam róla. Bár én gáncsoltam ki, azért rosszul esett, hogy ennyire elhanyagolt.
- Még magam sem tudom... - felelem egy köszönő biccentést követően, majd csendesen figyeltem, ahogy bemutatkozik a nyomozónak. Bár az, hogy ilyen kérdéssel fordult felém, azt jelenti, hogy anélkül, hogy bárhol is megérdeklődte volna igazából, miért hívták, egyből a kihallgatóba jött. Azért ez elég különös... De az sem maradt figyelmenkívül részemről, hogy Alastair mennyire nem örült neki. Nem csodálom, Terryt nehéz kedvelni és a modorán is bőven volna mit javítani, engem még is a nyomozó stílusa bántott kissé, de ennek jelét maximum annyiban mutattam, hogy egy röpke pillanatra egy egészen halványnyit alább hagyott mosolyom. Cimbi... Ez is újdonság, de szemet hunyok felette. Láthatóan van még mit kipihennie, de örülök, hogy itt van. Kérdése nyomán a nyomozóra néztem, de csak nem mondott semmit.
- Valaki biztos elfelejtette mikor van a szülinapom. - feleltem a szurkálódásra, vagy elég sajátos poénjára, de ha már viccelődés... - És mi ez az öltöny? Csak nem sikerült elballagnod a táborból? Azt hittem te ott dolgozó vagy, nem foglalkoztatott... - somolygom.

öltözék: x zene: Wake Up helyszín: NYPD

   Terry jelenléte olybá tűnt megváltoztatta kicsit a doktort. Bár annyira nem volt érezhető, hogy mi játszódott le benne, attól függetlenül éreztem, hogy szinte semmis lettem számára a teremben és minden figyelmét, érzelmét Terry felé irányította. Amelia távozott, hiszen ő is tudta, hogy felesleges lett ebben a helyzetben, főleg, hogy nem is volt nyomozó, csak egy diszpécser.
- Akkor már ketten nem tudjuk. Én sem tudom, hogy mit keresek itt. Valami gyilkosságról volt szó meg nevekről, de biztos vagyok benne, hogy csak túlreagáltak valamit már megint - mosolygott Terry, mire én felvontam a szemöldököm. Nekem azt mondták ez a pasas FBI ügynök volt. Igaz, azt is mondták megzakkant, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Ezt nem értem. Mégis, hogy lehet túlreagálni egy gyilkosságot? Vagy mire céloz? - kérdeztem érdeklődve, bár kissé kényelmetlenül kezdtem érezni magam.
- Volt egy pasas nálunk a táborban, aki állítólag megölte a feleségét. Azt mondják leszúrta, de hát ő nem tett ilyet. A felesége kiment a konyhába reggelit csinálni. Épp fel akart szeletelni egy adag krumplit, amikor megbotlott a késsel a kezében, ami esés közben, pontosabban földetéréskor belefúródott a mellkasába. Pont ráesett a késre, amit a kezében tartott. A férje próbálta megmenteni az életét, de már nem sikerült - mesélte, mire én csak a hajamba túrtam és megállapítottam, hogy nem szeretnék vele túl sokáig egy légtérben tartózkodni. Hogy miért nem más ül itt ezzel a fogyatékossal és miért nekem kell már megint szívnom valami dilissel? De próbáljunk jó képet vágni hozzá.
- Igen... nos vannak ilyen balesetek, igen. Képzelje, én meg a minap két kézzel beleestem egy bilincsbe és egy fickó... - nem folytattam tovább, mert nem akartam obszcén és ízléstelen lenni, hogy kimondom, hogy egy fickó farkába. Mégis csak hangfelvétel ment és ez mégis csak egy kihallgatás volt. Ideje volt visszatérni a munkához. Azaz ideje lett volna, de Joseph tett egy váratlan megjegyzést, amin jót mosolyogtam. Ballagás...
Nem kerülte el a figyelmem a szóhasználat sem. Ballagás? Érdekes. És tényleg. De várjunk csak... Amy is azt mondta, hogy aki a képeket letette neki, mintha ballagási öltönyben lett volna. Lehetséges lenne? Talán Joseph arra céloz Terrytől vannak a képek? De miért tett volna ilyet Terry? És miért ennyire... rejtélyes módon? Miért nem adta csak úgy át? Miért nem vállalta? Ez így kicsit furcsa helyzet. Kérdőn pillantottam Joseph felé, de nem vártam tőle választ. Terry előtt nem. Vissza is tértem a nyomozáshoz inkább.
- Nos, Mr. Scott, igen, tudja megöltek valakit és az ön neve is ott volt a helyszínen, ahogy Dr. Brewster neve is ott szerepelt. Gondolom a gyilkos okkal hagyta ott a nevüket, továbbá a gyilkosságok egyike olyan gyilkosság volt, amiben korábban ön nyomozott - tártam eléjük a fotókat. Azt is, amelyiken az én nevemet hagyták ott.
- A maga neve is ott van - jelentette ki Terry. Mintha nem tudnám.
- Nos igen, bár fogalmam sincs, hogy miért. Csak nem rég költöztem a városba és semmi közöm azokhoz a dolgokhoz, ami itt történt a múltban. Szóval ez számomra is érthetetlen. De mit gondol, az ön neve miért szerepel ott, Mr. Scott? És Dr. Brewster neve? - tudom, külön külön kéne kihallgatnom őket, de ha ennek a kettőnek van köze egymáshoz, akkor az bizony nagyon hamar ki fog ugrani. Ki fogom ugrasztani a nyulat a bokorból.
- Talán azért van ott a nevem, mert valaha nyomoztam az ügyben - találgatta. - Akkoriban azt hittem ő a gyilkos - mutogatott Joseph felé. - De aztán rájöttem, hogy nem. Ráadásul sokat köszönhetek neki. Helyre tett, amikor elvesztettem önmagam és ő volt az, aki megállított, amikor átléptem egy határt. Neki hála visszataláltam a régi önmagamhoz, aki még Bhutánban voltam a kolostorban a szerzetesek közt. Josienak hála vissza találtam a régi lelki békémhez és hitemhez, amit New York és az FBI kiölt belőlem - meg is ölelte Josephet.
Azt hittem ez valami rossz vicc. A kihallgató terem kamerájához fordultam és azt találgattam vajon hányan röhöghetnek most rajtam. Ez biztos csak valami tréfa. Az újonc megviccelése. Ez nem lehet komoly.
- Igen. Nos... csak egy perc, uraim - hebegtem zavartan és felkeltem a székemből, kimentem, majd intettem az egyik tizedesnek, hogy álljon az ajtó mellé, ha esetleg ki akarnának jönni, bár nem hittem, hogy erre sor kerülne. A legközelebbi mosdóba mentem és megmostam az arcom.
- Mi a franc ez a pasas, valami hibbant szektás? Rosszabb, mint a Jehovák...
   

The Puppet Master

Alastair is pontosan úgy reagált Terry megjelenésére, mint anno én, mikor először meglepett. A különbség annyi, hogy én azóta "szívembe zártam" ezt a flúgos nyomozót, ellenben vele, amit viszont még én is rossz néven veszek. Terry jelenleg az én játékszerem képezi. És attól még, hogy használt, kopott és nagyon közelít a kidobáshoz, az enyém. Senki nem játszhat vele, csak én. Engem nem zavart Terry ostobasága és abszolúte egészségtelen naivitása, ellenben a nyomozó már majdnem ízléstelen poénjával. Persze, kinek mi. Láthatóan jóval kevesebb türelemmel áldották meg, vagy már percekkel korábban én is alaposan megizzasztottam. A befejezetlen megjegyzése nyomán viszont lesznek sejtéseim. Később még akár hasznos is lehet számomra, hogy Romannal kavar, hiszen ismerem őt, jórészt nekem köszönheti, hogy itt dolgozik. Hm, vajon köze lehet ahhoz, hogy Carver is itt dolgozik már? Az nem lep meg, hogy Hemlock szeretőt tart. Azt sem tartom kizártnak, hogy többet is. De az már más, mikor megismered a másik felet is, a szeretőt. Roman nem tagadja meg senki előtt, hogy házas, már pedig a gyűrű, ami az ujján van, erről árulkodik. Carvert mégsem zavarta, hogy... ahogy ő fogalmazott beleesett abba a bizonyosba...
Azért nem kerülte el figyelmem Terry ruházata sem, ami ugyan mentális állapotát is remekül tükrözi, azért most több, mint gyanús, ezt pedig diszkréten jelzem is, jobbára Carver felé, noha megjegyzésem Terrynek célzom. Csendben hallgattam eszemcseréjüket, ahogy Alastair beavatja Terryt a nyomozásba és finoman megérdeklődi, amit tőlem is próbált, bár aligha nyújt segítséget Terry válasza. Aztán ki tudja. Még akkor sem szólok bele, vagy vágok pofákat, mikor kertelés nélkül közli, hogy engem gyanúsított gyilkossággal. Mit hőbörögjek, hisz ez így van. Az, hogy elbukott már egészen más dolog. Csak mosolygok Carverre, mikor kitér rá a másik, hogy végtére is még hálás is nekem a jóságos szívemért, nekem pedig felidéződik milyen könnyen tekertem ujjaim köré azokat, akiknek jó részük már halott. Az ölelés kicsit meglep, elszoktam már Terry lényétől, de természetesen udvariasan viszonzom, aztán ismét Carverre nézek.
- Nem vicceltem az előbb, szívesen adok időpontot Önnek. - jegyzem meg, mielőtt úgy érezné, hogy kitaszítjuk a beszélgetésből. Mondjuk ez így is van. Hamar fel is adja, és szinte menekül a helyiségből. Pedig igazán még egyikünk sem merült el a dologban. A festményekre pillantok, majd vissza Terryre. - Sajnálom, hogy így kell ismét összefutnunk. - szólalok meg, és most őszintén. Kellemetlen, hogy mindig valami ügy miatt keresztezzük egymá útját akarva-akaratlan. Bár az is igaz, hogy nem is nagyon töröm magam, hogy elhívjam magamhoz.

Mindeközben odakint, valamivel odébb már irodán kívül várakozott Roman és türelmetlenül figyelte a kihallgató szoba ajtaját. A kávét bent hagyta az irodában, s igazából nem is olyan rég ült ki a folyosóra. De arra nem számított, hogy ilyen gyorsan kijön majd Carver. Fel is ugrott, majd követte őt a férfi mosdóig, ahová halkan be is ment, míg a nyomozó a tükörképéhez beszélt.
- Mi a baj...? - lépett mögé és finoman átkarolta a derekát. - Azért ennyire nem idegesítő a doki. Nekem legalábbis szimpi volt, mikor először találkoztunk... Ennyire felhúzott? Akarod, hogy megnyugtassalak...? - csókolt a nyakába, ujjaival nem kigombolva, csak birizgálva Alastair ingjének gombjait.

öltözék: x zene: Wake Up helyszín: NYPD

   - Ugyan, rá se ránts - legyintett az ex ügynök. - Majd egyszer egyeztetünk valamit, ami nem nyomozáshoz kapcsolódik. Elmegyünk majd valami kávézóba, vagy cukrászdába, eszünk egy finom pitét, iszunk teát, kávét, mint a régi szép időkben - mosolygott, mintha régen ez annyira jellemző lett volna rájuk, pedig jó ha egyszer, vagy kétszer ültek le egymással, akkor is jobbára csak a munka miatt. Egyszer akkor Joseph még meg is sértődött rá, Terry mégis úgy beszélt, mintha ezer éves jó barátok lennének, akik gyakran jártak össze.
- Kiléptem - mondta Terry. - Ott hagytam a tábort. Már nem vagyok ott alkalmazott. Most a Manhattani Buddhista egyháznál dolgozom, mint hittan tanár. Sokkal testhez állóbb nekem, mint a tábor, bár azt is szerettem csinálni, csak nem voltak velem megelégedve a feletteseim.
Na ez nem is fontos már nekünk igazából. Ráérsz a hétvégén? Lesz majd egy akusztikus koncert a helyi operában. Eljöhetnél velem. Úgy emlékszem szereted a komoly zenét.

Nem gondoltam volna, hogy Roman ennyire türelmetlen volt és hirtelen fel sem tűnt, hogy ott várt rám a folyosón, csak mentem a mosdóba, hogy kicsit megmosakodjak, mert elég feszült voltam. Még ennyi idiótát. És még rám mondják, hogy nem vagyok százas. Lehet nem én voltam a nyomozók gyöngye, de akkora barom sem voltam, mint mondjuk ez a Terry.
Meglepetten fordultam volna a hang irányába, de addigra már át is karolta a derekam, mire reagálhattam volna.
- Az a doki egy tapló barom, de nem is ő a hunyó itt, hanem az a hülye Terry. Az az ember nem normális és ezek szabad lábon vannak hallod. Elképesztő. Több elmegyógyintézet kéne ide és dilidokik, aki random járják az utcákat, hogy az ilyen flúgosokat lepkehálóval szedjék össze.
Hát ez a barom képes lett volna bemesélni nekem, hogy egy nő beleesett egy késbe és balesetben halt meg, a férje meg csak... - mutogattam a halántékomra sebesen mozgó ujjakkal. - hát ez kész basszus.
A doki meg nekiállt engem kielemezni - csaptam a combomra. - Hát ez hülye baszki. Ilyen nincs. Semmi joga nem volt hozzá, hogy Freudot játszon nekem. Ha nem lettünk volna a kihallgatóban, már rég lelőttem volna. Mit képzel magáról ez az ember? Csak azért mert dilidoki és okos, még nem kell játszania az agyát nekem.
Ember... - csóváltam meg fejem, aztán viszont megéreztem nyakamon ajkait, így ösztönösen hagytam abba a fejem mozgatásával és billentettem oldalra, hogy szinte svédasztalként tálaljam fel neki a terepet.
A tükörből láttam, hogy a gombokkal játszik, ahogy azt is sejtettem, sőt, tudtam, mit ért megnyugtatás alatt. Talán még rá is bólintottam volna zokszó nélkül, de hát mégis csak a rendőrség WC-jében voltunk.
- Hé, várj már egy kicsit... - tettem kezem kezére és jólesően sóhajtottam egyet, ahogy a nyakam egy érzékenyebb pontjára ért csókjával. - Ez a rendőrség mosdója, nem kéne... - motyogtam és eszembe jutottak az esténk emlékei, amiktől erőteljesen elpirultam.
   

Just the usual...

- Igen, ez jól hangzik. - mosolyogta barátságosan Joseph, aztán, hogy valójában is így érzett, kit tudja. Az bizonyos, hogy arra ő is emlékezett, hogy olyan gyakran nem voltak ilyen közös pillanataik, sőt, legutóbb kifejezetten vitássá alakult a helyzet. De talán csak ő reagálta túl. Vagy az is megeshet, hogy Terry instabil viselkedése már akkor is igen csak zavaró volt, noha mostanában kifejezetten jól szórakozott rajta. A munkája ott hagyásán viszont kissé meglepődött, szemöldökei is megemelkedtek, s még akkor sem változott mindez, mikor beavatta őket a részletekbe. S bár jobban is belemerült volna, még sajnálatát sem tudta kifejezni, hiszen csak hamar témát váltottak Terry jóvoltából.
- Még szép! Köszönöm a meghívást. - bólintott mosolygósan Joseph, bár azt nem nézte volna ki a másikból, hogy szintén eljár ilyenekre, de ő biztos nem mondana nemet egy ilyen kecsegtető meghívásra. Egy cseppet sem furcsállja, mert Terryről van szó.
- Viszonzásul pedig legközelebb eljöhetnél vacsorázni. Már több ismerősöm jelezte felém finoman, hogy ideje volna egy újabb vacsora estnek, és ezúttal legalább te sem csak a pitém kóstolhatnád meg. A társaságot is alaposan megválasztom, szerintem élveznéd...

+16 Éreztem én, hogy ideje lesz utána mennem. Felismerem mikor nyűgös, durcis vagy sértődött. Most pedig úgy tűnt egyszerre mindkettő. Amúgysem tartottam jó ötletnek, hogy egyedül hallgassa ki a dokit, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire kiakasztja. Ismerős volt a név, de nem tulajdonítottam neki nagy szerepet, Alie és a megnyugtatása jobban lekötött. De azon azért jót nevettem halkan, ahogy előtört belőle a kisördög és elmondta őket mindennek.
- Ez New York, baby... szabadon mászkálnak a kettyósok... Ha nem így volna, ki tudja minket is külön zárkában zártak volna és most nem ehetnélek meg itt helyben... - susmogom fülébe neki is állva a nyakának, amire eleinte csak apró csókokat nyomok, s ahogy egyre jobban felkínálja magát, lassan átmennek a puha csókok, finoman harapdálásokba, és nyalogatásba, miközben a tükörből figyelem a reakcióit.
- Örülök, hogy ezt mondod... - harapdáltam végig füle tövétől egészen a nyaka kanyarulatáig. - ...mert már azt hittem, túl jóképűnek találod nálam... - haladtam vissza felé ezúttal csókokkal. - ...és inkább vele jössz össze, mondván, hogy tőle... - haraptam meg kicsit fülcimpáját és meghúztam, majd elengedtem, miközben odalent ruhán keresztül a pociját simogattam körkörös mozdulatokkal. - ...többet és jobbat kapsz, lévén, hogy ránézésből megmondja ki vagy... - mosolyodtam el huncutul. El is indultam volna egyik kezemmel nadrágja felé, ha nem fogja meg és szól rám.
- Jogos... - búgom fülébe, kezeimmel engedve az ölelésen, s helyettük finoman megfogva csuklóit vezetem hátra a nadrágomra, hogy érezze, hogy engem kb. semennyire sem zavar, hogy a mosdóban vagyunk. - És akkor... hol szeretnéd? A folyosón...? - somolygom, lassan eleresztve egyik karommal, amivel hátra nyúlok zsebemhez. - Vagy az irodában? - kérdezgetem tovább, még mindig figyelve őt a tükörből, szélesebb mosollyal, ahogy meglátom elpirulni. - Beosonhatunk az egyik wc fülkébe is... vaagy... - és már kattant is a bilincs a csuklóin, majd finomkodás nélkül - persze nem le vágva - nyomtam a mosdó pultra tarkójánál. - ...könyöröghetnél kicsit... - nyalok végig alsó ajkamon, miközben végig simítok hátán, majd visszatérve buksijához, hajába markolva nyomom képét a pultnak, nehogy felegyenesedjen. Keményedő ágyékom pedig hátsójának préseltem. - Megmotozhatnálak... jó kis játék lenne... - kuncogom, miközben szabad kezemmel derekára fogok. - Na? Nem hallom... Mond, hogy "Roman, én eht nehm akarooom" vagy, hogy "Mire vársz méhg, dughj már mehg" - a hangját nem tudnám leutánozni, de azért belenyögdöstem, mégha halkan is, mert fasz se akarja, hogy ránk törjenek. Egyik lábfejemmel közben finoman széttoltam lábait kisebb terpeszbe. Már épp durvább mondatokkal szerettem volna kicsit szítani benne a tüzet, mikor az egyik kolléga bekopogott és ajtón kívül érdeklődött, hogy rosszul van-e Carver, mert, hogy jó ideje bent van már, a kihallgatóban pedig várnak az érintettek. Nem mondom, hogy nem kaptam én is majdnem szívrohamot, de mivel be nem nyitottak, így csak hajánál fogva felhúztam magamhoz és derekát markoló kezemmel újfent átöleltem hasánál, másikkal pedig eleresztettem haját és ujjaimmal ajkait cirógattam, hogyha kinyitja száját, hogy válaszoljon, bedugom két ujjam, ugyanis kelleni fog a sikosításhoz valami, és sokkal szexibb, ha ahhoz ő járul hozzá.

öltözék: x zene: Mad World helyszín: Outside

   +16 - Mi? Miért? Szerinted én kettyós vagyok? - kérdeztem sértetten, hiszen szavai erről árulkodtak. Bár ezen talán nem kéne fennakadnom. Ő már csak ilyen. Mondjuk ilyen tekintetben hasonló hozzám. És talán nem ismertem még eléggé Romant ahhoz, hogy tudjam, mikor kell óvatosba kapcsolnom, mert én buta szinte felkínáltam magam neki, amikor oldalra billentettem a fejem. De mentségemre szóljon, olyan jó érzés volt, hogy szinte ösztön volt.
Apró nyögésekkel, sóhajokkal reagáltam ajkai, fogai és simogatásának művére, ahogy egyre jobban lázba hozott. Egész testemben egyre jobban kívántam, miközben nyakam és füleim izgatta ügyes játékkal, jól tudván hol kell csinálnia, miközben simogatása nyomán is kezdtem egyre jobban vágyakozni. Elvörösödtem, hangom egyre gyakoribb lett és egyre vágyakozóbb az érzéki örömök felé, így igyekeztem kicsit visszafogni magam és diszkréten tiltakozni, hogy ennek nem itt lenne a helye, hiszen a rendőrség mosdójában voltunk, ahol bárki ránknyithatott, de láthatóan süket fülekre talált, nekem pedig egyre jobban kezdett keményedni.
- Ugyan már! Az a pasas egy lúzer, nem is ismer, csak tippelget! - vágtam rá lenézően, noha ez nem így volt. Maximum csak szeretném, ha így lenne.
Már épp mozdultam volna, mikor engedett az ölelésen, hogy véget vessek ennek, de pechemre elkapta a kezeim és ágyékára vezette, aminek hatására még jobban bevörösödtem. Innen már nincs vissza út. Ismerem már annyira, hogy tudjam, innen már nincs mit tenni, meg fogja szerezni, amit akar.
Perverz kérdései a helyszínt illetően kicsit morcossá tettek, de hamarosan kattant is a bilincs.
- Hé... - fordultam hátra fejemmel, amennyire csak tudtam. - Nem vagy vicces... - motyogtam zavartan, kicsit talán ijedten, hiszen ezért simán ki is rúghatnak minket, pedig én még csak nemrég kezdtem itt.
Mikor a pultnak nyomott felnyögtem. Talán kicsit izgatott a durvasága, a kényszerítő erő, a dominancia, a kemény férfiasságának érzéséről már ne is beszéljünk, bár még mindig féltem kicsit itt megadni magam, noha ellenkezni sem ellenkeztem. Talán már nem is lenne lelki erőm.
Szinte ott haltam meg infarktusban, amikor valaki kopogott és utánam érdeklődött, Roman reakciójára pedig újfent felnyögtem ártatlan kis vékonyka hangomon, ahogy hajamnál fogva húzott és átölelt. Ha nem lennék ennyire kemény odalenn és nem kívánnám őt ennyire... ki tudja mit tennék most.
Már épp válaszoltam is volna valamit, amikor ujjait számba nyomta. Sejtettem mi fog ezek után következni, s bár még szinte az elején is alig jártunk, már gyöngyözött a homlokom némi izzadságtól.
- Öt perc és megyek! - szóltam ki és szuszogtam kicsit, bár ezt a szuszogást odakinn nem hallhatták. - Csak rossz a gyomrom... de igyekszem... - mondtam. Valamit mondanom kellett, mielőtt még benyitnának. Bár ez itt nem öt perc lesz, de ha nagyon zaklatnának kitalálok valamit.

   

Just the usual...

+18 Finoman elnevetem magam füle mellett, miközben sunyi módon közben igyekszem úgy terelni a dolgokat, ahogy én akarom, s közben arra is figyelek mire mit reagál. Őszintén szólva imádok tükör előtt kefélni, mert hátulról kényelmesebb tologatni a másikat, viszont szeretem is nézni az arcát, így pedig egyszerre mehet a kettő.
- New Yorkba jöttél, szóval ez nem is lehet kérdés... Ráadásul most is épp én lihegek a füledbe és dorombolok neked, pedig, mikor ott akartalak megszeretgetni az asztalon, mennyire ellenkeztél. Ha nem lett volna rajtam bilincs akkor... - hajolok füléhez. - ...senki se szedett volna le rólad... - suttogom vigyorogva, füléről vissza pillantva a tükörbe, miközben kicsit jobban fenekéhez préselem ágyékom. Szeretem Alieban, hogy könnyen lekenyerezhető néhány csókkal a nyakán - persze ehhez gyakorlat is kellett -, mint mikor a durcis macskádnak megveszed a kedvenc eledelét, hogy legalább aznap rád nézzen a flegma kis fejével. Szeretem, hogy a szex hiányától ő is könnyen kanossá válik. Nagyon sokáig nem is ellenkezett, de már az előtte lévő nyögése is sokatmondóak voltak. Én meg közben úgy dörgöltem buksijához arcom néha, mintha macskából lennék.
- Nagyon helyes... - motyogom csókolgatása közben. - Én legalább helyesebb vagyok. Izmosabb. És vele ellentétben tudom, hogy mivel kell téged kényeztetni. Nem is kell ennél több. - nyalogatom végig a harapdálásoktól lassan kipirosodó nyakát, hogy aztán fülét is megnyalintsam. Mondjuk, abban nem vagyok biztos, hogy nem talált telibe dolgokat a doki. Velem sem beszélt néhány mondatnál többet, de már annyiból is, olyan dolgokat elárult rólam és még Julianről is, hogy fel is álltam, hogy elmenjek, úgy szégyelltem magam. Éreztem én, hogy fogást próbál találni rajtam és hát... talált is. De végül megegyeztünk és megkaptam tőle az engedélyt, hogy idejöhessek. Tulajdonképpen örülök, hogy így alakult. Egyszerre unszimpatikus és szimpatikus is.
Azért kicsit tartottam tőle, hogy a túlzottan is nyilvános hely miatt visszakozni akar majd, mondjuk a dolgok kellős közepén, ezért a bilinccsel igyekeztem bebiztosítani magam. Így már nincs ellenkezés. De ő is érezhette, hogy most már nem lesz kiszállás. Mikor pedig hátra fordította fejét, felhagytam a tükörből való nézegetéséből kis időre és én is felé fordítottam arcom mosolyogva.
- Nem is annak szántam... - mosolygom szélesebben, egy óvatos eszkimó puszi kíséretében. Mondjuk de, annak szántam, poénnak. Egy részét. De az időt tényleg nem kellene húzni, én meg amúgy is szeretek durvulni - mintha mostanában ismét önmagam lennék - így dominanciám fitogtatva - ki tudja miért... lol - nyomok a pultra, lábait közben széttolva, ágyékom a hátsójához préselve. Elégedetten vigyorodom el, halkat sóhajtva, ahogy lepillantva rá hallom a nyögését. Lehet, hogy lélekben nem igazán, de szexben tökéletesen kiegészítjük egymást. Ő azt szereti, ha kiszolgáltatott, ha alárendelt pozíciót tölt be - annak ellenére is, hogy például munkahelyén taszítja ennek gondolata -, míg én dominálni szeretek, vadulni, és jó, picit talán erőszakoskodni, de csak míg élvezhető.
Nem mondom, hogy én nem kaptam fel fejem és ijedtem meg kicsit, de annyira nem hatott meg, hogy kizökkentsen a dologból. Pedig tényleg simán ránk nyithattak volna. Rajtam talán meg se lepődnének, na de rajta... Nyilván azt sem akartam, hogy őt ki rúgják, szóval elhatároztam, hogy majd szépen átvonulunk az egyik fülkébe, mégha kissé szűkös is lesz. De most még kiélveztem a helyzetet, és baba puha hajába markol húztam fel egyik kezemmel, és nem tudtam nem elvigyorodni újfent nyögésén. Másik kezemmel a hasánál öleltem, de tenyeremmel hamar lejjebb kalandoztam övéhez, majd lejjebb nadrágon kívül ágyékához, hogy megbizonyosodjak róla, nem csak eljátssza itt nekem, hogy mennyire beindult. Ahw, édesem, még egy félnapja sincs tán, hogy alaposan megtornáztattam az ágyban, de már most áll a zászlaja. Örülök, hogy étvágyilag is hasonlóak vagyunk. Legalábbis még most...
Gondoltam betömöm kis időre a száját, bár azzal tényleg megkockáztattam volna, hogy benyissanak, dehát... Julian mellett az ember megtanul veszélyesen élni, szóval próbára tettem a kintit és Alie türelmét is. Nem tudtam le torkán ujjaim, nehogy itt elkezdjen öklendezni, de kicsit megszopogattattam vele. Aztán ki is húztam, és hagytam, had válaszoljon, mielőtt ránk törnek, és addig is szépen ráérősen elkezdtem kibontogatni a nadrágját, mert így sehogy sem férne be kezem hátulra. Azon sem tudok nem vigyorogni, mikor kiszól a kollégának. 5 perc? Ezt ő sem gondolhatta komolyan... Ennyi idő alatt még kijátszani sem tudom magam vele...
Úgy tűnt bevette a kinti ürge, mert végül lelépett, pedig elég béna kamuzás volt ez. Nyomtam is egy puszit arcára.
- Jaj szegénykém... rossz a pocikád... - motyogom elmosolyodva, kicsit piszkálódva, mert engem speciel szórakoztat, hogy már most, hogy le van izzadva. - Majd én segítek ne aggódj... Kapsz tőlem egy jó nagy szurit a fenekedbe és jobban is leszel... - vigyorgom, ahogy végre a sliccét is lehúzom és egyből be is simítom alsójához kezem, hogy már csak azon keresztül simogassam meg kicsit.
Ám, hogy elkerüljük a lebukás veszélyét, végül erőt vettem magamon, és kihúztam kezem nadrágjából, hogy másik kezemmel továbbra is átkarolva, behúzzam a mögöttünk lévő fülkébe, amit szépen magunkra is zártam. Levetkőztetni most úgy se nagyon van lehetőségem és magam sem, így ezt az időt meg is spóroltuk. Szembe fordítottam magammal és a fülke falának döntve simultam hozzá, újfent hajába túrva, de ezúttal csak tincseivel játszva, nem tépkedve.
- Legyen ma neked gyereknap, mert így felhúztak... választhatsz... lecumizzalak dugást előtt, vagy hagyjuk a francba és használjam ki, hogy nem kell tágítanom, és essek neked...? - amúgy is szeretem kínos helyzetbe hozni, ahogy anno Liamet is, mikor a szex volt a téma, de tényleg a saját szájából akarom hallani, mert kíváncsi vagyok mi az, amit jobban szeret.

öltözék: x zene: Mad World helyszín: Outside

   +18 Nem mondtam volna, hogy ezzel vitába szálnék, de Josephnek is meg volt a maga bája, csak épp a személyisége volt bicskanyitogató. Szóval azért ő is helyes volt, szexi, de igen, végtére is Roman helyesebb volt, ez igaz. Meg nekem nagyon bejött az is, hogy milyen gorilla alkat. Sokkal jobba izgattak a hozzá hasonló nagy darab férfiak. Mármint az izmosak, kemények, nem a kövérek. Ne úgy legyen nagydarab, hogy kövér.
Igen hamar meg lettem bilincselve és le lettem teperve, ami nagyon is izgatott. Részben taszított, részben izgatott a gondolata, hogy itt a WC-ben csináljuk, szavakkal ellenkeztem is, de egyébként meg kívántam és akartam. Akartam, hogy keményen megdugjon, teperjen, dolgozzon meg, de ezt soha nem lettem volna képes kimondani, de ő pontosan tudta, hogy mit akarok lélekben.
Alaposan megijedtem, amikor beszóltak nekem kintről, de igyekeztem volna a megfelelő mentséget találni, de ő ujjaival megakadályozott a válaszadásban. Azért izgató volt, hogy ilyen bűnös dolgot teszünk. Mint mikor a kisgyerek először megy az iskola mellé. Vagy nem tudom mihez lehetne hasonlítani. A tiltott dolgok mindig nagyon izgalmasak, még ha veszélyes játékot is űzünk, hiszen bármikor ránk nyithatnak és kirúghatnak. Nekem meg még a próbaidőm sem telt le...
Az izgalmakat csak tovább fokozta, amikor Roman a megfelelő helyeken kezdett el nyúlkálni, még ha csak nadrágon keresztül is, de most már ő is érezheti keménységem, nem csak én az övét, miközben én ujjait szopogattam, hogy eleget tegyek a benyálazásának. Válaszolnom kéne, mielőtt ránk nyitnak...
Miután ujjait kivette, gyorsan próbáltam is valami élhető válasszal előrukkolni a kollégának, mielőtt még bejönnek, hogy megnézzék mi van velem. Csípőből mondtam, nem is gondolkodtam, csak az volt bennem, hogy mihamarabb mondjak valamit neki, mielőtt még ránk nyit.
- Perverz - morogtam a szuris megjegyzésére. Nem volt vicces, vagy csak én voltam nagyon berezelve és pont a stressz miatt nem tartottam annak. Még igyekeztem megnyugodni, hogy hál’ isten lelépett a fickó és nem kérdezősködött tovább.
A simogatás rövid volt, de legalább utána a fülke zárt ajtaja mögött folytattuk, ami kicsit megnyugtatott. Legalább már nem voltunk szem előtt, ami sokat számított, így picit én is nyugodtabb voltam és szabadabbnak éreztem magam, bár azért még mindig voltak buktatók. De a két jó madarat nem féltettem, biztosan jól elbeszélgetnek nélkülem is. Két flúgos...
Nem számítottam rá, hogy így felteszi majd nekem ezt a kérdést. Vörös képpel, lefagyva meredtem rá és köpni-nyelni nem tudtam. Sosem voltam az a fajta, aki nyíltan ki mondta mit szeretne, hanem hagytam, hogy a partner tegye, amit szeretne. Nem volt igazán kommunikáció, de Romannél szükségét sem éreztem. Pontosan tudta, mit szeretek, furcsa mód nagyon jól rá szokott érezni mindenre, tudtam jól, csak nevetni szeretne rajtam. Éppen ezért villámokat szórtam rá szemeimmel. Tahó.
- Dugj meg... - motyogtam. Félre értés ne essék, nagyon jól szopott és imádtam is, de most sietni akartam. Vártak rám. Más esetben biztosan hosszú ideig élvezni akarnám az együttlétet, de most nem voltam abban a kényelmes helyzetben, hogy hosszúra tudjuk nyújtani.

   

Just the usual...

+18 Imádom, hogy milyen könnyen zavarba lehet hozni Ali babát, aztán meg, hogy morog és duzzog közben. Szeretek táncolni az idegein, és inkább ki idegölöm belőle a stresszt ilyen módon, mint sem, hogy hagyjam, hogy morcosan térjen vissza. Neki is jobb, nekik is és hát... főleg nekem. Nem tudtam megállni, hogy ne piszkáljam kicsit, noha tudtam, hogy most éppenséggel mit fog választani. Volt sejtésem. De egy szava sem lehet, mert legalább bebújtam vele egy szűkös fülkébe.
- Tetszik az étvágyad... - mosolyodom el, hajába túrva egyik kezemmel, majd arcára simítva végül azt. - Én meg már aggódtam, hogy velem van a baj és elkéne mennem egy anonim szexfüggők csoportjába. - vigyorodtam. Mondjuk tán még évekkel ezelőtt voltam is, de annak is csoportos szex lett a vége. De mostanra már biztos modernebb technikákat alkalmaznak.
- Viszont annyit baszakodtuk, ráadásul fel is tartottak, hogy szükségem lesz egy újabb sikosításra... - harapom be alsó ajkam incselkedve, emelgetve szemöldökeim. Egyúttal pedig erőteljese utalgatva rá, hogy szeretném, ha most nem az ujjam szopogatná. Persze majd erőteljesen ügyelek rá, nehogy a szájában menjek el, hiszen dugást kért, nekem pedig kötelességem eleget tenni neki. Nagyon ellenkezni sem tudott, mivel még mindig hátra voltak bilincselve kezei, így még mindig széles mosollyal nyúltam arcáról hátra tarkójára, hogy előre dönthessem, mialatt másik szabad kezemmel kicsomagoltam magam, éppen csak annyira, hogy lehúztam a cipzárom és kigomboltam magam, hogy előtudjam venni a kedvenc nyalókáját. Addig is tovább keményedhet ő is, ha még van hová. Tarkójáról aztán ismét hajába markoltam, ahogy kicsit hátra húztam neki, hogy jobban arcára láthassak, s közben méretes szerszámom hosszát az arcához dörgöltem kicsit. Hol merte volna ezt hagyni, még ott a hideg téli irodájában, nem? Ha ellenkezett sem nagyon tudott mit csinálni, én pedig úgy sem tudtam volna most leállni, így egy kis játék után, ha hajlandó volt kinyitni száját, bedugtam kicsit a makkom, és óvatos csípő mozgással "ismerkedtem" ajkaival ki-be húzkodva azt a pár centit. Őszintén szólva már ettől teljesen libabőrös lettem, s az első cuppanástól nagyot kellett nyelnem, ahogy halkan felsóhajtottam a jó érzésre, míg végül beljebb tolakodtam pár centire. Aztán megint ki. És megint még plusz néhány centivel. Óvatos voltam és figyeltem hol a határ, hol mozdul, vagy kezd öklendezni, mert nyilván a torkán nem akarom ledugni, noha legutóbb is baszott jól csinálta. Nehéz volt azzal a tudattal mozogni a szájában, hogy tudtam, ez most komoly, nem élvezhetek el benne, csak egy kis nyál.
- Ahh... ez ihstenih... - nyögöm halkan, ahogy le pillantva rá, haját markolva mozgatom csípőm. Meg is állok aztán, mert érzem, hogy ha nem szusszanok, szegény még félre nyel. Egy szavam se lehet, mert egy kihallgatás közepette vagyunk, és kész csoda, hogy így is belement, de.... faszért kell sietnie... Végül lassan kihúzom szájából és felegyenesítem őt, hogy nyomjak egy rövidke kis csókot nyáltól nedves ajkaira. - Még mindig nagyon szeretlek, te hisztis kis majom... - mosolygom szélesen, majd még mindig pár centire arcától döntöm vissza a fülke falának és bontom ki nadrágját, hogy aztán térd alá letoljam neki alsóstul. Csak addig hajoltam el arcától, amíg alányúlva fel nem kaptam, mert máshogy nem nagyon tudtunk volna szemtől szemben kufircolni, így meg lábai alatt, terpeszben fogtam meg derekánál. Úgy is olyan vékony és hajlékony, s bár így egy kezem sem volt szabad, nem volt baj, mert én már így is olyan kemény voltam, hogy szerintem a falat is áttörtem volna, ő pedig még nem lehetett olyan szűk, hisz nincs egy félnapja, hogy megtömtem. Jó, ha az előző esti adagot ki tudta mosni magából. Viszont így kellően közel kerülhettem a pofijához, annyira, hogy simán a homlokom is hozzá nyomhattam az övéhez. Eltekintve, hogy egy munka kellős közepén, a rendőrség egyik mosdójának fülkéjében kefélünk, szerintem állati romantikus... Egy kis mozgatás után, meg is éreztem hol a kis bejárata és óvatosan ráengedve, szépen ráültettem. Max az utolsó egy-két centinél löktem egyet a csípőmmel felfelé, ha nem láttam, hogy az előzőek fájtak volna neki. Együtt nyöghettünk, ahogy centiről centire, de végül teljesen elmerülhettem benne, derekáról pedig óvatosan hátrébb csúsztak kezeim. Karommal így is tartottam, de így hátra tudtam nyúlni, hogy megfoghassam kezeim.
- Szerintem vissza se kéne menned... Épp elég stresszes ez a nap... járna egy kis szabi, nem? - búgom ajkainak, homlokom még mindig az övének nyomva, ahogy tekintetét fürkészve kezdek el lassan, majd idővel felvéve egy tempót mozogni benne. Nem nyögdöstem hangosan, sőt jobbára alig-alig lehetett hallani, de ettől függetlenül élveztem. Néha még ajkaira is rátapadtam, mikor épp, hogy sikerült. Nem tudtam vele mindig csókolózni, de attól még próbálkozni.
Nem telt el 5 perc és lehetett hallani, ahogy nyílik az ajtó, ezért egyből megálltam a mozgásban, egyik kezemmel továbbra is tartva őt, másikkal befogtam a száját és a fülke ajtajának irányába néztem. Nem hagyom, hogy lebukjunk, azzal bajba sodornám magunk, és azt biztos nem bocsájtaná meg. Eleinte csak cipő kopogást hallottunk, aztán fütyörészést. Idővel aztán megállt, nagyjából a mosdónál, valamit motoszkált ott, és csak akkor ismertem fel, mikor megszólalt.
- Hoppá... Nézzenek oda, egy bilincs kulcs... - hangjából hallhatóan Joseph el is mosolyodott, én meg alsó ajkam beharapva, néztem el Alie felé bocsánatkérően. De biztos van hozzá pótkulcs...
- Na mi legyen? Kéri vissza a tulajdonosa, vagy adjam le a portán...? - indult meg a fülkék mentén, és mindegyiken bekopogott a kulccsal. Végül megállt a miénk előtt és felnyújtotta a kis kulcsot.
- Akkor mi most engedelmükkel elhagynánk a rendőrséget Terryvel. Majd előre egyeztetett időpontban még visszajöhetünk. Addig is... nem tudom... jó mulatást? - köszörülte meg végül torkát, és miután én elvettem a kulcsot, amivel eddig Alie baba száját fogtam be, ő el is indult kifelé.
- Oh, és a jövő hét keddem 13 órakor szabad, szóval szívesen fogadom, mint beteg... - szólt még hátra Alienak, majd ha csak nem tartotta fel, el is ment.

öltözék: x zene: Mad World helyszín: Outside

   +18Még nekem is furcsa volt kicsit a helyzet, mert sosem egy túlzottan nagy étvágyú valakinek ismertem magam, de úgy tűnik ilyen téren az ember - legalábbis én - olyanok vagyunk, mint a kutya. Normál esetben nem eszünk annyit, de ha látjuk, hogy a gazdi eszik, megyünk is koldulni. Valami ilyesmi helyzet lehetett ez is itt velem. Talán azért kívántam ennyire, mert itt volt és tette a dolgát, hogy megkívánjam.
- Majd megyünk együtt - viccelődtem.
Bólintottam, mikor szóba került a síkosítás és már nyitottam is szét ajkaim, hogy vegyen még nyálat, de csakhamar kiderült, hogy másra gondolt. Ajkaim is nyitva maradtak, mikor hajamba markolva igazgatni kezdett egy alkalomhoz illő pózba, noha szokatlan érzés volt, ahogy az előváladékos szerszáma arcomat dörgöli. Biztos voltam benne, hogy át fogja venni a bőröm a férfiassága illatát, bár valahol a tudatom mélyén még izgató is volt a gondolat, hogy még az irodámban is érezhetem magamon az illatát és az emlékek is hosszabb ideig megmaradnának tőle. Persze utáltam magam, amiért ennyire perverz gondolataim vannak, de úgy tűnik férfiként én sem lehetek mentes az ilyesféle gondolatoktól.
Nem ellenkeztem, mikor férfiasságát ajkaimhoz nyomta, de nem is akartam, bár felesleges is lett volna. Kicsit örültem neki, hogy lassan haladt, mert nekem is szoknom kellett az ízét, bár nem volt rossz. Még ízlett is, bátrabban álltam hozzá, mikor mélyebben is betolta a számba. Nem ez volt az első szerszám a számba, de voltak rossz tapasztalataim, így mindig féltem, amikor valaki a számba akarta tenni, de ez most egy üdítő kivétel volt.
Kiskutya szemekkel néztem fel rá, ahogy egyre mélyebbre tolva mozgatta, ám közben én is igyekeztem a kedvére tenni és nyelvemmel játszadozni a makkján, hol pedig teljes hosszán, bár még bizonytalanul, keresve azokat a pontokat, ahol még jobb élményt tudok neki biztosítani, bár egy-egy mélyebb lökésnél picit krákogtam, vagy épp minimálisat öklendeztem, de Roman készségesen korrigálta a botlását, noha én a magam részéről annyira nem bántam. Nem volt annyira kellemetlen, egyszer szívesen kipróbálnám vele a mélytorkost, bár nincs az az isten, hogy ezt hangosan kimondjam, noha majd egyszer óvatosan rávezetem. Bár őt ismerve lehet úgyis egyszer magától be fogja dobni az ötletet, ha idővel majd bevállalósabbnak lát engem is. Addig pedig maradunk szolidak és kísérletezgetőek. Most amúgy sincs arra időnk, hogy mindent kipróbáljunk, hisz rám is várnak.
Nyelni sem mindig volt lehetőségem, így egy minimális nyál ajkaim szélein kifolyt, de az legyen a legkevesebb. Nagyot nyelve szusszantam, mikor kihúzta férfiasságát, a csókot pedig viszonoztam, bár még mindig furcsa volt hallani, hogy szeret, de kedélyesen mosolyogtam ennek hallatán. Ha őszinte akartam lenni magamhoz, engem is egyre kevésbé hagy hidegen, noha azért nem mondhattam volna azt, hogy tomboló szerelmet érzek. De ettől független jó érzés volt hallani, még ha sajnos ezt én nem mondhattam el. Bár kétségtelen, jó úton jár, hogy elcsavarja a fejem.
Csakhamar eljött annak is az ideje, hogy a lényegre térjünk, na nem mintha eddig tétlenkedtünk volna, de most már az éles bevetés is elérkezett, én felüdülést éreztem, mikor férfiasságom kiszabadult a nadrágból, mert egyre kényelmetlenebb volt, őt pedig hangos, élvezetes nyögéssel engedtem magamba, szerencsére könnyeden, mivel nem telt el egy nap sem a legutóbbi kalandunk óta.
- Istenem... - szuszogtam ajkaira. - Imádom, hogy ilyen nagy vagy... - vettem mély levegőt. Kedvemre való volt, ahogy a méretes szerszáma megdolgozza a szűk kis popsim. Nagyon is élvezetes volt, ahogy feszített és furakodott, ahogy csinálta magának a helyet. Nehezen is tudtam volna elképzelni, hogy egy övénél kisebb szerszámot csak fele ennyire is élvezni tudnék.
- Még csak most kezdtem... - feleltem, mert kételkedtem benne, hogy adnának szabit. Azért ennyire nem jó fej a vezetőség.
Erőteljesen nyögtem egyet, mikor mozgásba lendült, de utána igyekeztem visszafogni hangom, hiszen bármikor jöhetett valaki, de nehéz volt önkontrollt gyakorolni, amikor egy ilyen nagy farok akar széttépni a szó pozitív értelmében. Végig tudtam volna visítani a kefélésünket ebben a pózban, annyira élveztem, amint dolgozik bennem. Szinte égett a mozgása, annyira behevített odalenn. Csodáltam, hogy nem véreztem, de annyira nem volt kemény a helyzet. Sokat segített, hogy ajkaimra tapadt, ami pont jól is jött, mert valaki bejött, így legalább nem biztos, hogy az illető hallott valamit is.
Még nagyobb szerencse volt, hogy Roman befogta a szám, különben csak a jó isten tudja mi történt volna. Bár Josephet talán aligha érdekelte ez az egész.
Szívmegállás közeli állapotban vártam mi fog történni, annyira féltem, de szerencsére csak annyi történt, hogy Roman visszakapta a kulcsot és a férfi el is ment. Nem hittem volna, hogy  valakit is ránk küldene, de legalább már rájuk nem lesz gondom. Elment mind a két idegesítő alak. Reméltem, nem lesz visszhangja, hogy csak úgy elmentek. Tud róla vajon valaki?
- Hát nem én leszek a hónap dolgozója... - motyogtam, mikor elvette a kezét ajkaimról. - De legalább már nem kell kapkodnunk... - néztem a dolgok jó oldalát.

   

Just the usual...

+18 Nem mondom, hogy egészséges, amit teszek. Azt meg pláne nem, hogy hűséges férjhez méltó. De bármilyen hülyén vagy elcsépelten is hangzik, hajt a vérem. Szeretem Juliant, és azt gondolom, ha választanom kéne, mellette döntenék, mégha nagy kínkeservesen is, de szeretem ezt a kis majmot is, és a testének reakcióit figyelve, azt gondolom ő is oda van értem. Pláne, hogy ellenkezése is fél percen belül alább hagy, amint elkezdem kényeztetni, pedig tudja jól, hogy ennek akár súlyos következménye is lehet. Főleg, hogy mindezt munka közben csináljuk. De nem érdekel, és láthatóan őt se igazán. Én sem értem, miért vagyok oda érte, de már nem is keresem a logikát magamban. Akarom és kész. De annyira, hogy már nem is kacsingatok félre. Tökéletes így. Julian és Alastair.
Ha küzdene is izgalmas lenne, de így valahogy még bizsergetőbb érzés, ahogy engedelmesen hagyja magát. Nem siettem el, kifejezetten tetszett ez az egész felállás, a helyzet, hogy ilyen engedelmes. Ha nem lettem volna már így is kőkemény, akkor hát ettől biztosan. Türelmetlen voltam, de tudtam, hogyha most kapkodok, azzal ő járja meg, aztán én. Büntetésből szex nélkül egy napot se bírnék ki. S ahogy nézett közben. Mintha a frizuráját is nekem szánta volna. Mintha tudta volna, hogy fétisem a haj tépés. Halk sóhajok, egy-két alig hallható nyögés hagyja el ajkaim, ahogy nézek lefelé rá, vagy éppen az ajkai mögött eltűnő szerszámomra. Csak akkor akadt meg hangom közben, s moccantak összébb szemöldökeim, amikor nyelvét is bevetette. Koncentrálj Roman, élvezd, de azért ne a végletekig. Még talán nyelvem is kidugom, ahogy eleinte lassan mozgatom szájába. Tetszik, amit a hegyével művel, még talán egy sunyi mosoly is kanyarul képemre. El is veszek az érzésben, aminek meg is lesz az eredménye. Hoppá, ez picit mélyre csusszant. Javítok rajta, és próbálok odafigyelni. Közben meg azon jár az eszem, hogy ezt bizony még jó párszor megakarom ismételni. Szerintem még a nyálam is kicsordult volna, ha hallom a gondolatait, és hogy ő még talán nálam is perverzebb dolgokra gondol.
- Oké... ez kurva szexi volt... - vigyorgom, mikor már karjaimban, és jutalmul még egy csókot is kap. Az én pillangóim nem a gyomromban vannak, de attól még vannak. Hála égnek bajlódni sem kellett a tágítással. Talán egy leheletnyit volt szűkebb, de igen hamar rám tágult, ahogy szószerint tövig ültettem. Még én is csillagokat láttam az érzéstől, hát még ő... Az pedig, hogy mindezt szemtől szemben láthattam... uhh... Rohadt jó pornós lehetne belőle. Kár, hogy kész életveszély lenne felvennem egy ilyen alkalmat. Nem csak, mert főbe lőhet, hanem, mert, h Juju megtalálja szerintem simán karóba húz.
- Én pedig, hogy ilyehn szűk vagy... - nyögöm még az elején ajkainak, persze egyből el is mosolyodom.
- És neked?... Neked is tetszik, babám, hm? - pillantottam le magunk közé, mert ugyan fel sem merült bennem, hogy ne élvezné, azért nem akartam figyelmen kívül hagyni a kis makit sem. Ezúttal nem piszkáltam a száját, helyette én köptem a tenyerembe és fogtam rá kicsi Alie babára, hogy azért személyesen is kapjon egy kis gyors kényeztetést. Nem sokat, és azt is elég gyorsan. Csak akkor álltam meg, ha már úgy láttam, hogy közel jár a végéhez, ha sokat mocorog, vagy ismerősen nyög. Fel ismerem az elélvezős nyögését. Utána viszont ténylegesen ráfogtam Ali babára és úgy megdolgoztam, hogy jobb híján tőlünk volt hangos a mosdó. Remélem amúgy hangszigetelt a hely, mert akkor odakint is mindenki ezt hallgatja. Legalább is, míg nem nyílik az ajtó, én meg az utolsó pillanatnyi reakciómmal be nem fogom a száját. Az enyémet is befogtam volna, hogy még hangosan szuszogni se halljanak, de így jobbára csak alsó ajkamba harapok. Sokkal vészesebb helyzetre számítottam, noha ehhez képest is úgy lüktettem benne, hogy úgy tűnt még az se vette volna el a kedvem, ha ténylegesen ránk nyitnak. Szépen visszavettem a kulcsot és egyenlőre a felsőm egyik zsebébe süllyesztettem, nehogy még egyszer eltűnjön.
- Nem baj... majd segítek jobb hírnevet szerezni... - mosolygom, persze csak miután lelépett a fickó. - Amúgy meg... nekem mindig az év legcukibb kis makija leszel. A többiek arra sem érdemesek, hogy egyáltalán versenybe szálljanak veled...  De most elég a dumából, had halljam a hangocskádat. - nyomok egy gyors puszit ajkaira, és újra neki indulok a dolognak. Nem voltam durva - ilyen pózban mondjuk nagyon nem is tudtam volna - de elég gyors voltam. Eléggé ahhoz, hogy néhány perc után érezzem, ahogy közeleg a vége. Szóval ráfogtam fél kézzel az övére is és a mozgással egy ütemben vertem neki, hogy egyszerre, de minimum közel egymás után élvezzünk el. Én rá nem sokkal, szaggatottabb és erősebb lökésekkel töltöttem meg popsiját jó pár lövéssel végül. De vele is addig játszottam, amíg el nem kezdett lövöldözni, sőt még kicsit utána is, hogy biztosan kiürüljön.

öltözék: x zene: Mad World helyszín: Outside