Nemrég tértem csak vissza Peruból, Cuzcoból egy hajmeresztő inka kaland után, így igyekeztem kipihenni magam és felkészülni rá, hogy az egyetemen is sok minden vár rám. Alapos, hosszadalmas előadások a hallgatóknak, lassan jönnek a ZH vizsgák, ráadásul a kutatásaim is ott vannak még. Elheveredtem a kanapén egy szál cigivel, majd egy közös fotóra pillantottam, mely a zsúfolt dohányzó asztalon hevert. Tim... a régi katonatársam, akivel az Iraki háborúban együtt harcoltam. Szomorúság öntött el, hogy nem tudtam neki segíteni megtalálni a húgát, de rajta vagyok az ügyön. Ha hozzá jutok valami információhoz, mindig lejegyzem és megpróbálok kezdeni vele valamit. Vagy sikerül, vagy nem. Sajnos nagyon komplikált, komoly ügy, melynek szálai katonai és politikai berkekben is ott vannak, elég nehéz kezdeni vele bármit is, de igyekszem minden szálat megmozgatni, bevetni a kapcsolataimat is. Este beültem egy pubba whiskeyt iszogatni egy edzőtársammal, akivel a kung-fut és a kick-boxot szoktunk gyakorolni, fejleszteni a tudásunk. Azt hittem most egy ideig nem érhet semmi, de mikor a whiskeybe kortyoltam nem csak jégkockák koccanásának hangjára lettem figyelmes. Csilingelt az ajtó szélharangja és betoppant egy férfi, aki az asztalunkhoz jött. Magas, ötvenes férfi. Megviselt arcú, sötét hajú, középnyugatias forma, napbarnított bőrű. - Bocsánat, ön Julian Carter? - kérdezte diszkrét hangon, hozzám hajolva, én pedig végig mértem őt, amennyire módomban állt. - A személyimben ez áll - feleltem tömören. - Hát ön? - Edward Lynch. Szeretném megbízni önt egy esettel. Alkalmas lenne most? Nekem fontos lenne. A whiskeyre pillantott, majd edzőtársamra. Nem szívesen hagytam magára a whiskeyt, de a munka mindig jól jött. Kellett a pénz és már nem kaszáltam olyan jól és könnyen, mint egykor az NSA-nál. Pedig jól esett volna pihenni és visszább venni kicsit a munkából. Nem tagadom, az egyetemen jól kerestem és a nyomozói munka is szép pénzt hozott, de fenn kellett tartanom egy drága lakást és finanszíroznom kellett azt az életformát, amit megszoktam, amihez ragaszkodom. Nem hagyhattam ki semmilyen lehetőséget, ami profitot hozhatott. - Bocs, öreg - mondtam edzőtársamnak, Morgannek. - Majd pótoljuk, de hív a munka. Tudod, hogy megy ez. - Rá se ránts, Carter - mutatta öklét, én pedig öklöztem vele. - Mindig van holnap.
Edwarddal a lakásomra mentünk, ahol diszkréten, gond nélkül át tudtuk beszélni milyen ügyben is keresett meg. Letett az asztalomra egy bontott, kannabiszos tasakot a félig teli hamutartó és egy üres Ballantines 21 years old üveg közé. - Nocsak - pillantottam a tasakra. - Kertészkedik? - mosolyodtam el. - Honnan van? - A fiam szobájából. Az ágy alatt találtuk a nejemmel, amikor takarítottunk nála. - Hány éves a fia? - Huszonkettő. Elismerően húztam a szám. - Ebben nem az a szomorú, hogy ennyi idősen füvezik, hanem, hogy még mindig önök takarítanak a szobájában. A férfi szúrós szemei villámokat szórtak. Nyilvánvaló jele volt, hogy ne akarjak megjegyzéseket tenni a dolgaikra. - Gondolom szeretnék, ha megtudnám, honnan szerezte és rendezkednék. - Így van. Ha megkérdezném, úgyse mondana igazat. Ráadásul mi lennénk a legrosszabb szülők, amiért "kutakodtunk nála" és megsértettük a magánszféráját, meg a többi. Áh. Szeretném, ha ön a végére járna és felszámolná a dílert, akitől a fiam vette. - Rendben. Önök hol laknak? - Brooklynban. - A fiúk jár el a környékről, a városból? - Tudtommal nem. - Van kocsija? - Nincs. - Akkor nem autózik? - Nincs jogsija. - Akkor biztosan a környéken lesz a díler, hiszen ha nincs kocsija és nem tud vezetni sem, akkor nem juthat túl messzire. Hacsak nem valaki vitte őt kocsival. Olyan hely lehet, ahová gyalog és kerékpárral is könnyen eljuthat, vagy tömegközlekedéssel. De nem túl messzi, úgy vélem hosszú órákra nem nagyon marad el. Igaz? - Igaz. Én sem hiszem, hogy más városokba elmenne tömegközlekedéssel, főleg nem némi drog miatt. - Vannak helyek, ahol sűrűn meg szokott fordulni? Gondolom nem magától kezdte el, hanem valaki segített neki elkezdeni használni és aztán a többi jött magától. - Van egy pár hely, amit szeret...
***
Másnap reggel első dolgom volt, hogy utána járjak merre lehet New Yorkban drogot szerezni. Voltak ismereteim, tudtam erről-arról, de azt gondoltam az túl komoly már ahhoz, hogy a huszonkét éves kis Jared közéjük keveredjen és füvet vegyen. Akikről én tudtam, ők már nagyban utaztak és nem feltétlen kannabiszban, hanem heroinban és LSD-ben és sokkal keményebb cuccokban. Akit én keresek, az még csak pitiáner lehet és inkább kisebb mulatókban, kocsmákban, egyéb helyeken árulhatja a könnyű drogokat és a legkézenfekvőbb az, hogy Brookylnban, vagy annak közelében teszi. A telefonálgatások meghozták a kellő sikert. Kaptam egy kis információt, miszerint egyesek azt állítják a Valhalla bar & cafe-ban valaki kábítószert forgalmaz. Pontos dolgokat már nem tudott mondani, csak ennyit. Hogy ez mennyire igaz, mennyire nem, azt nem tudtam és ő sem, de ha többen mondják valami alapjának kellett lennie. Ráadásul ez a hely ott van a listán, amit Edward lediktált nekem a fia kedvenc helyeiről. Magamhoz vettem a pénztárcám, a kulcsaim, a mobilom és beültem a fekete Cadillacembe, hogy a helyszínre menjek. A Valhalla szerencsére a 9th Avenue elég könnyen megközelíthető terület volt számomra, hamar ott is voltam, de nem ott parkoltam le, hanem valamivel távolabb. Eszem ágában sem volt ott letenni a méregdrága kocsim. Azt sem akartam volna, ha az ablakon kilátva meglássa valaki, hogy kiszállok belőle. Távolabb leparkoltam, kiszálltam és cigivel az ajkaim között bementem a bárba. Reméltem, nem fognak érte szólni, de ha valaki még is megjegyzi, akkor így jártam én is és ő is. Nem volt egy túl rossz hely, de a gagyi viking hangulat rettenetesen idegesítő volt. Jobb szerettem a sima pubokat, kocsmákat, ahol nem szórakoznak ilyen vacakokkal. Volt pár kockás inges gyökér is, de távol ültem le tőlük. Az asztalra könyököltem és levertem a hamut a földre. Most ez így sikerült. A táblákat kezdtem nézni, hogy mi lehet a kínálat és mennyi pénzért vesztegetik. - Valhalla, az.. meg a ragnarök. Tudnám ki az a gyökér, aki kitalálta ezt - motyogtam. Az ilyesmit nem igen tudtam értékelni. Egyébként sem értékeltem soha sem a vallási dolgokat, sem a legendákat, sem a többi ostobaságot, de amikor még egy ilyen közeget is csinálnak neki, az már kiborító.
Nem szeretem a pletykákat, mert sokszor a valóságtartalmuk ellenére is csak a frászt hozzák az emberre, és ez bizonyos esetekben kellemetlen tud lenni. Ha csak két üveg bor lopásáról lenne szó, és az kerülne a főnök fülébe, azt mondanám, ok, majd kimagyarázom, esetleg kifizetem a kárt, amit nem ismerek el, had egye őt is a fene, ha már nem fizet meg rendesen. De mikor az ember illegális körökben mozogva ütközik ilyen akadályba, az már gond. Pláne, ha kommandósokkal, meg a rendőrséggel fenyegetőznek. Na már most, nem tudhatom mennyire komoly a dolog, és igen, ettől függetlenül is vissza vet majd jó pár napnyi bevételtől, de vagyok már olyan rutinos, hogy mérlegeljem a lehetőségeket és azok kockázatát. Nem csak a rendőrségnek vannak téglái, de fordítva, mi dílerek is rendesen űzzük e szakmát, bár a forrás fő pontja egy kis pöcsös, a kolléga óvva intett, hogy figyelmen kívül hagyjam. Jared ugyanis gyanút fogott ma reggel a szülei kapcsán, és mivel mi nem az a fajta díler banda vagyunk, akik rálépnek a vásárló nyakára, ha elszúrja a dolgot, így bizalommal fordulnak hozzánk. Nincs nagy hírnevünk, de ezzel elértük, hogy több visszajáró vásárlónk is legyen. Jared jelezte gyanúját a "kollégámnak", akit épp elért, ő pedig szólt nekem, hogy húzzam meg magam lehetőleg néhány hétig, míg ki nem derítik, kit akarnak, vagy kit varrtak már is nyakamba. Nem mintha köpnék, ha elkapnának, de ne kockáztassunk. Szóval a szekrényem kokain mentes, és bogyó sincs a farzsebembe. Vásárlók persze lehetne, nekik nem szólunk külön-külön, hogy egy időre kotródjanak tőlünk, de miattuk nem parázok. Nagy részük ért a szépen nézésből is. Ami miatt aggódok, az a bevétel elmaradása és annak kérdéses lehetősége, hogy fasz se tudja, meddig kell így lennie. Nekem vannak lelkes és gyakorlatilag mindennapos vásárlóim, akiket nem szeretnék elveszíteni, már pedig nem ez az első, hogy beakarnak varrni, nekem meg úgy kell tennem, mintha azt sem tudnám kik azok. Szerencsére ma csupán néhány óráig kell lenyelnem feszültségem, mert bár tojnak itt a túlórára, ez ma bizony rövid napnak lett ki adva. Leginkább azért, mert a főnök is belátta, hogy a kis zöldfülűek gyakorlatilag életképtelenek nélkülem, már pedig az nem jó dolog, szóval szokniuk kell, hogy apuci nincs mindig mögöttük. Mikor kora este felé belépek, már akadnak azért mulatozók, egy, ketten a biliárd asztalnál mérik össze erejük, míg néhány vézna kis bohóc, üdítőt szopkodva röhögnek egymás szerencsétlenkedésén a fejsze hajigálónál. Igen, elég eszetlen dolog, de eddig még senki sem halt meg, pedig még az elkerítése ellenére is van, mikor durván vissza pattan a fejsze, ha nem találják el a hatalmas farönk korongot. Piásokat viszont nem engednek oda, és erre ott van a ma estére Oliver és Arne, a kidobóként is remekül helytálló berserkerünk. A pultnál most még kevesen ülnek, azok is inkább csendben telefonozgatnak vagy agyalnak az élet nagy dolgain vagy azon, hogy holnap is munka van. Az asztaloknál már többen ültek, inkább csoportban, jókedvűen, hangosan vitázva és iszogatva. Még nem indult be igazán a buli. Mármint, ennél azért jóval nagyobb tömeg lesz majd pár óra múlva. De a hangulat így is adta magát. A rádióból egyenlőre még Peyton Parrish szólt, majd később térünk át a kellemesebb tónusú zenékre, mert addigra már sok olyan emberke lesz a bárban, akiket ez a zene csak megvadít, és akkor bizony könnyen kitörhet a balhé. Addig már a felszolgáló lányokat is jobbára mind felváltják a férfiak, hogy mindig legyen kéznél valaki, aki leállítja a rendetlenkedőket, akik amúgy ritkábban, mint bárki hinné, lévén, hogy sokan visszajáró vendégek, akik tudják a helyük, még ha néha kicsit túlzásba is esnek. Aki megkedveli a helyet, tesz érte, hogy meg is maradjon. Aki nem, az nem jön többet és pont. - Roman! - int jókedvűen az egyik idősebb kolléga a pult mögül, éppen egy poharat eltörölgetve. - Hát ilyenkor kell beesni? - kérdezte még hozzátéve nevetve. Vicces, mert alapvetően elsőként érkezek az esti műszakra és utolsóként távozok. Bár ritkán zárunk be, hiszen nappal is van kiszolgálás, csak akkor jobbára alkohol helyett teát, kávét és kaját szolgálunk fel. - Mit mondhatnék... a főnök elkényeztet. - tártam szét karjaim vigyorogva, amin ő meg én is jót nevettünk. Mondjuk én kínomban. Azért ez a szabadságtól kurva messze van, de most ezzel is beérem. Még nem mentem a pult mögé, nem akartam egyből beállni, mert amúgy is mindig odateszem magam. Nem véletlenül vagyok a főni jobb keze, és fordul hozzám bizalommal, amivel én rendszerint vissza is élek, hiszen nem csak árusítok, de olykor befigyel az üres járatok között a raktárban vagy öltözőben egy kis feszültségoldás. Szóval előbb gondoltam vendégként el kortyolgatok egy kávét az egyik asztalnál, de még a pultig sem érek, mikor némi zavargásra figyelek fel az egyik asztalnál. Előbb én, aztán a nagyhangú barátunk végett még jó páran. Valamelyik viking pont kihallotta az öltönyös motyogását, amit a nevünkben is rossz néven vett. - Mi a faszt mondtál, pofikám?! - állt meg asztala mellett egy nagy darab törzsvendégünk, és bár a hangszíne a legkevésbé sem volt baráti, magához képest még visszafogta dühét. Arniék tanácstalanul néztek előbb a két jó madárra, majd rám, én pedig jobbára csak azt néztem, hogy szükséges e beleavatkoznom, közben azért letettem a seggem a pult előtt lévő bárszék egyikére, de feléjük fordultam. Eddig még fel sem tűnt a tag, pedig ide öltönyös kópék csak útba igazításért jönnek. Vaaagy, ha rosszban sántikálnak... Ezt viszont érdemes volna kipuhatolni, ezért, ha tetszik, ha nem, még azelőtt megjelenek mellettük, mielőtt az ülő ürge bármit is mondhatna, vagy az álló, fejben még éppen tiszta vendégünk ne ütné meg. - Wow, skacok, azt javasolnám, hogy ezt inkább odakint oldjátok meg, de sanszos, hogy csak felesleges vér folyna... - emelem közéjük kezem, tenyerem pedig a szakállas fickó mellkasára teszem, majd finoman hátráltatom néhány lépés erejéig. Bár tekintve vendégeink 99%-nak vérmérsékletét, nagyon is vágynák a bunyót. - Fasznak jön be, ha csak hőbörögni tud! Talán nem tud olvasni?! - förmedt hát igazából az ülő fickóra, még is rám nézve. Mit mondhatnék... sok a félkegyelmű, de azért nem kell egyből csontját törni. - Talán nem erőssége, de nem is ez a lényeg... - próbálom megnyugtatni a felbőszült kant, már ha nem nehezíti meg a dolgom az öltönyös pasas és szólogat vissza, mert akkor kénytelen vagyok elállni a buldózer útjából, és lehet, hogy a nagy darab kapja be az első ütést a düh vakságától, de akkor garantáltan fel kel az összes berserker és igazából a rendőrség helyett jobbára csak a hullaszállítókat kell tárcsázni. - Hé, hé... - paskolom meg a nagy fickó mellkasát, aki nem magasabb nálam, csak szélesebb, és nem feltétlenül a hájtól. - Emlékszel? Még is milyen medve eszik kis mókust? Engedd el cimbora. Egy mókus sem ér annyit, hogy kitiltsunk innen. A Valhalla meg pláne... - mosolygom, és bár nehezen végül nagy morgások közepette odébb áll. Már ha nem tör ki a balhé, de ez csak is az újonnan érkező vendégünk higgadtságán én némaságán múlik. Ezt letudván viszont nagyot sóhajtok, majd arra a kis időre, amíg beszédbe elegyedek az idegennel, leülök vele szembe. - Cimbora, itt nem annak a felfogásával vannak gondok, aki elnevezte a helyet, hanem, aki unszimpátiát érezve iránta még be is teszi ide seggét. De nincs harag. Viszont remélem, hogy a puccos négykerekűddel kilométerekre parkoltál, mert a fiúk előszeretettel... viccelik meg az olyanokat, mint te. - támasztom alkarjaim az asztalra, egy bájos mosoly kíséretébe, majd még utoljára elsandítok a morcos maci felé, aki ugyan szintén el-el nézeget felénk, végül felhagy vele és inkább az italával foglalkozik, na meg a nőcivel, akit egyből begerjesztett, hogy ilyen nagyfiú volt. - Rendelni viszont a pultnál tudsz. Már ha... amiatt vagy itt, hogy jól érezd magad és nem más miatt. - utalgatok egy huncut mosoly kíséretében, majd hátra dőlve, úgy teszek, mintha teljesen másra gondoltam volna. - Mondjuk a rutin ellenőrzést két hét múlvára beszéltük meg, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen fontos. Nincs még hónap vége, a leltár sincs még meg, szóval ez így elég kényelmetlen. Mi legyen, kis mókus? Felhívod a főnököd, hogy rosszkor és legfőképpen rossz helyen vagy, vaagy magadtól tovább állsz? - dőlök hátra tökre jófejet vágva az egészhez, pedig burkolt fenyegetésnek szánom. Itt nincs cicózás, ha belépsz az oroszlán barlangjába, amiről aztán faszán kiderül, hogy Fenrir helye. A kis mókusok maradjanak csak az irodájukba a fánkjaik és papírmunka társaságában.
Ha a hely nem is volt a szívem csücske, a zene nem volt rossz. Kedveltem a rockot és a metált, szóval legalább egy jó pontja volt a helynek nálam. Igyekeztem alaposan körbe nézni, de nem túl feltűnően. Inkább csak igyekeztem az új, most elsőnek betérő vendég látszatát kelteni. Sokáig nem élvezhettem a relatív nyugalmat, mert a kósza elszólásom megharagított egy nagy darab férfit. Merev tekintettel, rezzenéstelen arcizmokkal pillantottam fel rá. Nem voltam megijedve, hiszen sokkal gyorsabb, jobb reflexű és rutinosabb harcos lehettem nála, aki több mindenben volt jártas, mint ő lehetett. Ráadásul ismertem olyan technikákat, amikkel jó időre mozgásképtelenné tehettem volna. Idegek elhelyezkedése, izmok felépítése, stb. A gondot inkább az jelentette, hogy szemmel láthatóan mások is kiszúrtak minket. Tisztában voltam vele, hogy ha én most kiütöm ezt az ürgét, akkor a fél Valhalla ellenem fog fordulni és alsó hangon fél tucat izmos emberrel nem tudnék csak úgy elbánni. Nem olyan magas az én munkadíjam, hogy megérje magam agyonveretni érte. Szerencsére az egyik itt dolgozó pasas közbelépett és megmentette a bőröm. Nem örültem volna, ha kiállítási tárgyat csináltak volna a koponyámból. Roman, majd a szakállas felé fordultam. - Hé, öreg, csak benéztem. Kíváncsi voltam milyen hely ez, még nem voltam itt. Ez csak nem bűn? Nem hőbörgök én. Nem maradok sokáig, ne izgulj. Iszok egyet és már lépek is. Egyszer mindent ki kell próbálni. Nem fogok zavarni. Roman próbált uralkodni a helyzeten, de nyilván nekem sem volt érdekem, hogy rontsak a helyzetemen. - Bocsánat - kértem végül elnézést, hogy végre rendeződjön a helyzet. - Modortalan voltam, beismerem. Nem akarok balhét. Nézzen rám. Hát lenne bármi esélyem? - álltam fel, hogy lássa mennyivel vékonyabb vagyok nála. Igaz, azért ott volt izom is, mint Bruce Leen. Ő sem volt vaskos, de kidolgozott izmai voltak, amit rajtam az ingem és az öltöny azért jól elrejtett. Pedig voltak kockáim nekem is, még ha nem is voltam Stalone alkat. Vissza leültem. - Miért akarnék magamra haragítani bárkit is, aki ketté tudna törni? Ha hagynám biztosan eltörné a gerincem, de tudnám hová üssek, hogy ne történhessen meg.
Miután a szakállas távozott, Roman ült le hozzám, én pedig nyitott fülekkel hallgattam őt. - Egyszer mindent ki kell próbálni. Lehet antipatikus egy étel elsőre, de megkóstolom, mert lehet egyébként izlik, hiába rossz látványra az első benyomás. A külső nem minden. A kevésbé vonzó nők is lehetnek jók az ágyban, nem? Nade ugye az unszimpatikus szó nem létezik, antipatikus a helyes kifejezés. Szeretném, ha ezt megjegyezné, ha szeretné használni a kifejezést a jövőben is - mosolyogtam barátságosan, de kekeckedően és még intettem is, mintha csak azt jelezném ő dobja a következő labdát és lekönyökölve támasztottam a fejem, keresztbe dobtam lábaim. Szavaiból kiéreztem, hogy mire céloz. A fickó most két dologra gondolhatott. Az egyik, hogy civilruhás rendőrnek hisz, a másik pedig, hogy azt hiszi a kartertől jöttem, akitől a drogot szerzik be. Ezek szerint nem ismer, nem tudja, hogy magánnyomozó vagyok. Ez nekem csak szerencse. De tévúton jár. Se nem a kartertől jöttem, se nem a rendőrségtől. Viszont ezzel szépen elárulta magát nekem, hiszen ha nem lenne sáros, akkor nem is gondolt volna ilyesmikre. Ezzel szépen a kezem alá játszott. A kis buta, lebuktatta saját magát. - Legalább a cigit hadd szívjam el, mielőtt leiszom magam. Vagy annyira nincs bevétel, hogy ilyen sürgősen kell a dolcsi a kasszába? Talán, ha gladiátorok is lennének itt a skandi barbárok mellett, többen jönnének - kekeckedtem tovább és számhoz emeltem a cigit, majd megszívtam. - A Rómaiakat úgyis többen csípik - lehamuztam az asztal közepére és pimaszul vigyorogva villantottam meg fehér, szépen ápolt fogaim. Reméltem, egyiket sem verik ma itt ki. Zsebembe nyúltam és kiemeltem belőle nyakba akasztós igazolványom, de nem adtam ki a kezemből. Felül a New York University neve szerepelt, alatta a fotóm, alatta a nevem és a titulusom. "Dr. Julian Carter; PhD Physics professor." Alatta a dátum, amióta az egyetemen dolgozom, mint előadó és kutató. "Joined Date: 2014. 09. 15." Alatta az igazolvány számom, végül pedig az aláírásom. Megfordítottam, hogy a hátoldalát is lássa, de nem adtam ki a kezemből. Eltettem. - Mellé lőttél nokedli, nem az vagyok, akinek hiszel. De ha ilyen nagy a vétked, hogy minden öltönyös vendég előtt megremeg a gyomrod, akkor ideje lenne gyónni, mielőtt még találkoznál Héllel. Ismét megszívtam a cigit. Cseppet sem aggódtam, voltam már sokkal veszélyesebb alakok társaságában is, még mikor az NSA-nál dolgoztam és manapság is vesznek körbe néha gépfegyveresek. Egy drogdíler és néhány kanadai favágó utánzattól nem fogok lemenni pincsibe. - És mi a grancia, hogy ha rendelek, nem fogsz beleköpni a viszkimbe? - érthette ezt sima köpésnek is, de ha nagyon akarja, érthette úgy is, hogy mi a garancia, hogy nem kever bele valamit a piámba, ami nem jótékonyan fog hatni rám a napom, vagy az életem hátralevő részében. - Anyuci mindig arra tanított ne fogadjak el semmit gyanús cukros bácsiktól. Hát a te anyukád mit tanított neked?
Hébe-hóba mindig betéved egy-egy okostojás vagy szimplán kötekedő, aki rendszerint porig alázva, megsemmisülten vagy megjátszott büszkeséggel távozik egészen az ajtón való kilépésig, ahol is aztán szembesül vele, hogy mostantól majd örökké nézhet maga mögé, arról nem is beszélve, hogy az ideérkező járművének is lába kélt vagy éppen pucéran pucsít a parkolóban. Aki új kolléga, még bizonytalanul kezeli ezeket a helyzeteket, de aki már jártas a nagypofájúakban, azt vagy itt-ott visszaszúr, anélkül, hogy abból neki baja lenne, vagy csendben végig hallgatja, bólogat egy-két unottat, majd hagyja távozni a vendéget. A lényeg, hogy fizikailag senki sem sérül, így az üzletnek sem ártunk vele. Ezért is szükséges néha közbe lépnem, hogy még azelőtt megpróbáljam elsimítani az ügyet, mielőtt az egyik kipattintja a másik szemgolyóit és bowlinggolyónak nem használja a fejét. Látom, hogy a mi vikingünknek még volna mit mondania, de tudja, hogy azzal jobbára saját magát hergelné, és biztos ököllel terelné ki az udvariatlan vendéget, aki már most kivívta maga ellen a sorsot, tekintve, hogy többen rossz szemmel néznek rá. Nem baj, ha azt mondja nem jön többet, nem jön többet. Ezzel jár mindenki a legjobban. Ők, ő, és én, mivel, hogy sanda gyanúm, hogy nem egy elkeveredett próbavásárló, hanem valami kicsivel komolyabb annál. A motoros végül odébb áll és jobb híján a pultnál foglalt helyet, ahol italba és egy nőbe feledkezik. Legalább is erősen próbál. Nehéz úgy megnyugodni, hogy a célpontját még mindig itt eszi a fene. De elsősorban nem az illető biztonsága végett dobom le magam vele szemben, hanem kíváncsiságból és, hogy halkan figyelmeztessem rá, hogy bűnnek nem bűn, ha új dolgot akar kipróbálni, ellenben, ha már előtte fikázza, meg lehet, innen onnan befigyel majd néhány bakancs talpa. Bólogatok pár üreset, aztán fejem csóválom, de érdemben nem felelek. Felesleges is volna. Talán őt se érné meglepetés, hogyha akad is egy-két kocka, amit úgy titkol, egy sörétessel ellentétben, vagy egy méreg drága colttal a tarkóján, aligha érne velük valamit. - Fasz tudja ki mit és miért akar...? - vonok vállat kézfejeim is széttárva, majd újfent összekulcsolom és láthatóan "érdekfeszítően" hallgatom. Azért az időm telhetne hasznosabban is, mint így, de elengedem a dolgot, ha a végén meg leszek hívva valami kárpótlóra. - Mert különben...? - kérdek vissza egyik szemöldököm is a magasba eredve. - De tudja mit, legyen, ha most rögtön fogja magát és haza takarodik a guminőjéhez, ami biztosan szívesen hallgatja azt, ami... éppen elhagyja a száját. - figyelmeztetem ismét, de csak, hogy nagyjából éreztessem vele, itt hogy s miként szokás, ha továbbra is békében szeretné folytatni életét. Kócolhatja a dolgokat, de aztán nekem senki szája ne sírjon, ha egy nap a nyakkendőjénél fogva lesz fellógatva valahol. Gondoltam érti a célzást, mármint, hogy mennyire nem szívesen látott itt, de nem, hát persze, hogy nem. Fontosabb dolga van. Anélkül még sem léphet le. Nyugodtan hátra dőlök. Ez bizony hosszú menet lesz. - Mondta a kismókus... kár, hogy senki se kíváncsi rá... - vonok vállat, egy "ez van" száj húzással. Még nincs itt 5 percre, de már osztja az észt. Nem próbálni van itt. De tényleg azt hiszi, hogy találhat rajtam fogást. Ó, drága, ahhoz ide te kevés leszel. Egy pillanatig sem zavar, hogy hova piszkít, ez is csak róla árul el dolgokat. Az idegeimen próbál táncikálni, talán már azóta, hogy bejöttem dolgozni. Próbálkozni szabad, de, cicám... 5 szociopata gyerek mellett, labdába se rúghatsz. Mikor viszont végre elértük azt a részt, hogy mutasson is magából valamit, elmosolyodva pillantottam fel a kis igazolványából fel rá. - Jaj, de édes. Ezt nem a nyakadban kéne hordanod, kismókus? Tudod, láttam már ilyet. Kutyákon. Cuki. De a sok felesleges infó mellé, azért a címed is ráfirkanthatnád, hogy legalább tudják, kinek a lábtörlőjére szarjanak... - somolygom, s csak azért nem mutatom meg fogaim, mert a végén még összeszarná magát, hogy vámpír vagyok, és a következő alkalommal már kereszttel jönne. Még mindig próbálkozik, de nem veszem el a kedvét. Sokan próbálkoznak, én pedig jobbára végtelenül türelmes vagyok az otthoni kiképzés által, ahol már azért volt, hogy eljárt a kezem, bár azt gyerek sosem bánta, többnyire a bútorok kapják a maflást. Őket nem bántanám. - Azta... de sokáig tartott... Vagy most nem is a kesztyűt vetted fel ellenem, csak utánozni próbálsz... harmat gyenge, de nyugodtan gyakorolj. - mosolygom, még előbbre is dőlök, és megint rásimítom alkarjaim az asztalra, hogy lássa tökre figyelek rá. A szelektív hallás mellékes. - Na tessék...! Most lebuktál... megnevezhettél volna egy teljesen más kategóriájú bárkit is, de te nem... Ez tetszik. Még mindig gyenge, de szeretem, ha valaki igyekszik. - mosolygom színlelt elismeréssel. Báár... igazából tényleg sokkal érdekfeszítőbb a duma, ha látom a másikon is az akarást. Meg az élni akarást is... De azért érzi, hogy ki az úr a háznál. Ezen viszont már nekem is vigyorognom kell. Szemeim forgatva, jókedvűen legyintek a pult felé, miközben fejem ingatom. - Ugyan már... Én olyat nem teszek. Ellenben lehet, hogy félretekintek, amíg a pajtid viszont beleturházik... - bólogattam fincsorogva. - Dehát kellett neked a nagy pofa... - vonok újfent vállat. - Itt azért ez nem szokás. Ellenben, ha leiszod magad, addig a pontig, hogy már kézzel támasztod a buksid az asztalnál, lehet hátra visznek a mosdóba egy-két körre. - dőlök hátra ismét, ezúttal karba tett kezekkel. Eszembe sem jut, hogy esetleg ő a drogokra is gondolhat. Nem, ilyen embernek eladni sem adnék, pazarolni meg aztán pláne nem. Azért én jó anyagot árulok. Minimum le kell szopnia közben, hogy szippanthasson egyet-kettőt. Semmi sincs ingyen... - Azt, hogy aki a nyakba valóját is a zsebében hordja, vagy rejteget valamit, vagy fél, hogy megfojtják. Vagy mindkettő. Meg, hogy szájon keresztül lehet igazán jól kifordítani az embert a bőréből, dehát... sosem voltam az a túl szófogadó. Na meg... miért akarnám is tetézni a dolgokat, ha néhány asztallal odébb már így is fogadtak arra, mi nélkül fogod elhagyni a ma a bárt. - bólogatok nagyokat, persze csak poénkodom, tököm tudja mi folyik odébb az asztaloknál, lehet csak morgolódnak valamin. Aztán közelebb hajolok és halkabbra veszem. - De ha elígérkezel nekem egy gyors menetre, esetleg bevédem a segged... - ajánlom fel, szintén csak poénból. Vagy sem. Annyira azért nem fűlik hozzá a fogam, a múltkori srác valahogy jobban vonzott. De öltönyösök ide ritkán tévednek be, én meg még nem próbáltam ily módon bárkit is megfojtani a saját nyakkendőjével. Ezzel pedig úgy érzem le is tudtuk a fölös köröket, így meg sem várva igazán válaszát, felkelek, majd visszasétálva a pulthoz lehúzom a még ott hagyott maradék italom, fegyelemre intve még viccesen legyintek ujjammal a szakállas fickó felé, aztán elindulok az öltözőnk felé.
- Különben? Különben csak magát égeti. Szavai azért sértették fülem. Guminő? Nade kérem. Ha nagyon akarnám, akár tíz nőm is lehetne. De megértem, ha mérgében durva dolgokat szeretne a fejemhez vágni. Tipikusan ez a kategória. Ránézésre is az volt az első megállapításom, hogy három dologhoz ért. Bunkózni, fenyegetni és ütni. Ősember. - Soha nem használtam guminőt, jut nekem a hús-vér csajokból is. Bőség zavara van, azért jöttem egyedül. Nem akartam féltékennyé tenni az ittenieket, hogy hozatok nekik ide még öt széket, hogy mind le tudjanak ülni - intettem körbe az asztalt gunyoros mosollyal. - Csak óvatosan, mert a mókus még diót dob a homlokának és beleharap a seggébe - jegyeztem meg kissé epésen. Megmutattam az egyetemi ID kártyám, majd el is tettem. - Az egyetemen kellene, de itt minek lógjon a nyakamban? Csak elvonná a figyelmet a bájos pofimról. Elég ha a szépségem látják, nem kell tudniuk, hogy még okos is vagyok. Az úgyis kiderül, ha már a társaságom élvezhetik - vigyorogtam kissé önelégülten, de főleg pimaszul, kihívó szempárral. - Egyik sem. Milyen kesztyűt vennék fel, ha maga is csak fél kézzel próbál vakarózni? - szívtam kicsit a véréből. - De megértem, ha ilyesmi kérdésekkel szeretne visszaigazolást kapni arról, mennyire nagy legény is, de én csak egy félénk kandúrt látok, aki az asztal alól fújtat és meregeti a karmait az állatorvosra, mert fél, hogy doki kasztrálni jött. Elnyomtam a cigit az asztalon és én is hátra dőltem, de lábaim továbbra is keresztbe dobva pihentek. - Jól bírom a piát, nem lesz gondom rá. Huszonöt éves korom óta whiskeyzek, az ereimben már alkohol folyik.
- Most mondanám, hogy anyád bölcs asszony volt, de inkább paranoiás, nem gondolod? Előre hajoltam, majd mindenféle félelem érzet nélkül felpillantottam a szemeibe. Hogy is félhettem volna olyasmitől, ami csak dajkamese? - Ez izgalmasabb, mint a lóversenyek, igaz? - vigyorodtam el. - Magát tán lázba hozza a gondolat, hogy mimet tépik le? Gyerünk. Tippelje meg és ha nyer, kap tőlem egy üveg chivast. De ha épségben távozok, maga állja a mai cechket. Mit szól? A dugásra utaló megjegyzését elengedtem fülem mellett. Ezt ő se gondolhatta komolyan. Figyeltem, amint rendre utasítja a motorost, majd eltűnik - vélhetően átöltözni - az ajtó mögött. A pultosokat figyeltem, akiknek valószínűleg nem én lehetek a kedvencük az előbbi jelenetek után, de jó lett volna inni egy whiskeyt. A fejszedobó játék felé pillantottam, majd elmosolyodtam. Na ez nekem való kihívás. Profi lövő és íjász voltam, a célzó képességem kifogástalan. A katonai kiképzések és a háború remek alapot adtak, én pedig az évek során tovább fejlesztettem képességeim. Biztos voltam benne, hogy nem tudnám elvéteni. Vártam, amíg lecsökken a próbálkozók száma, figyeltem Romant, amit tevékenykedik, mint alkalmazott és ő is beáll a bárpultba dolgozni. Nagyon helyes. Tisztában voltam vele, hogy lépésemmel gyanúba keverhetem magam, hogy nem csak egy sima fizikus vagyok. Elvégre melyik fizika professzor dob úgy fejszét, mint a kalandfilmek akcióhőse? De nem érdekelt. Talán ezzel a játékkal képes leszek magamnak egy kis tekintélyt kicsikarni ezen a helyen. Ha meg nem, akkor ez van. Tettem rá egy próbát. Odamentem Romanhez és a pultnak támaszkodtam. - Helló öreg, mintha már találkoztunk volna ma. A munkaruha jobban mutat magán - vigyorogtam rá. - Figyeljen. Jár valami kedvezmény a whiskeyre, ha minden baltát pont a vörös kör közepébe dobok? Önök mondják meg hányszor kell a baltával eltalálnom a tábla közepét és én garantálom, hogy az összes baltával el fogom találni a középső kört, ami a legtöbb pontot éri. Na mit mondd?
Hűha, most aztán biztos tele sírom a párnám az éjszaka... - pillogok rá unottan, valahogy mintha még távolodna is attól a szinttől, ami legalább kicsit is felkeltené figyelmem. Így pedig idővel csak szimplán lopja az időm, ami viszont igen, morcossá tesz, ha nem lépek ki ebből a sehová nem vezető pofázásból. Persze próbálkozik ő, látom, és mindig nyomatja felé a vigyort is, de ide nagyfiúk járnak. Többre lesz szüksége. - Ó, hát persze... Pontosan erről árulkodik a küllemed is. Meg, hogy új helyeket próbálgatsz... Talán a többinél nem volt sikered. De ha ezzel spórolok neked némi időt, elárulom, hogy itt se lesz. - csóválom fejem, leleplezve a nagy "rejtély". - Egyébként meg... ez itt nem egy kurva étterem, mókus. Ez egy bár. Ha kell valami, felkelsz a seggedről és intézed. Csak a törzsvendégeknek jár a csinibaba oda vissza, de te aligha fogsz ide beilleszkedni. - billentem oldalra fejem, mosoly helyett összeszorítva ajkaim. Nem lehet mindig csak vigyorogni, különben az teszi unalmassá az egészet. Azt gondoltam ennyit ő is tud. - Hoppá...! Hát azt megnézném, Alvin. - nevetem el magam karba tett kezekkel. De itt érzem csak igazán, hogy kezd mínuszba süllyedni. Még keresi a fogást, nem tudja hogyan kezelje a dolgokat. Ennél még a 11 éves lányom is többet tud. Ki tudja honnan tanulta... - Igen, nos... minden bizonnyal azért akartak falidíszt csinálni belőled az előbb. - bólogattam elmélyülten, nem kevés szarkazmussal. - Félsz, hogy valaki póráznak használná, mi? - vigyorodom el, mert ő pontosan ilyen sorsra szánt pali. Akinek megragadják a nyakkendőjét, vagy azt a lófaszt a nyakában, ha épp ott lóg, és vagy megitattják vele a klotyó vizet, vagy lehajoltatják a szappanért. Szar lehet, dehát ez van. - Jaj ne, ezzel most aztán vérig sértettél... - sóhajtom már most fáradtan, nem lesz ez így jó mókus. Ilyen alaphangulattal még is hogy dolgozzak majd? - Hmm, de azt ugye tudod, hogy most nem a tükörképeddel beszélgetsz, mókus? Vagy félsz, hogy elveszem tőled azt, amid nincs is? Így értetted? Ne aggódj! - legyintek rá, mintha semmiség volna, persze poénra véve. - Attól még, hogy megvédtelek a nagy medvétől, nem szárad le a tököd. Na meg, ha még is, a guminőd egy pillanatig sem fog panaszkodni. - kuncogtam el magam, mert hát sokszor elég vizuális típus vagyok. Cuki a pali, csak nem ide való. Hanem mondjuk picivel odébb, a férfi mosdó egyik fülkéjében, térdelő pozícióban, tátott szájjal, kilógó nyelvvel. - Ez igen... - bólintok elismerően, erre a büszke megjegyzésére. - Már is mennyivel intelligensebbnek tűnsz egy ilyen kijelentéssel. - röhögöm el magam, de nem akarom elhinni, hogy ezt most ő is komolyan gondolta. Nem éppen szép példa, de az én kölkeim nagy része már cumisüvegből piát szopkodott. Most akkor hogy is működik ez a farok méregetés? Jó rajta nevetni, de a szerencsétlensége nem fog sokáig felderíteni. Viszont ha most itt hagyom, vagy elölről vagy hátulról, de meg lesz tömve. - Ahm... szóval mostmár a rokonokat is a szánkra vesszük? Ehhez tényleg egyetem kellett, mókus? Pedig egy pillanatra tényleg elhittem, hogy nem papírboltban nyomtattad a nyakörved... - sóhajtok mélyet, csalódottan ciccegve és fejem csóválva. Felkaphatnám rá a vizet, mert azért valótlan dolgokat állítani a másik anyjáról vagy apjáról, azért már húzós, és ezt alapvetően, még egy 8 általánossal is tudja az ember, de mint mondtam, 5 kölyök. 5 kibaszott pimasz, obszcén és agyfaszt okozó gyerekem van. - Ha te mondod... De azért elég szomorú, hogy ilyen jó dolgodban, csak ez a fajta szórakozási lehetőséged van... Csóri. Már az a felfújhatós hölgy sem szeret téged, hogy átváltottál önsanyargatásba? - kérdem tőle, hozzá hasonlóan közelebb hajolva, halkan beszélve, de a szomszédos asztaloknál így is hallva a sutyorgást. Gondolom, mert a duruzsolások közepette valaki fel is horkant a semmiből. Aztán tovább teszi magát, bár egy idő után, nem tudom nem kiszűrni mondandójából a lényeget. - Óóóó, istenem... ezek szerint tovább szándékszol itt időzni? Mókus, már nem azért, de nem tudok itt őrködni neked, míg összegyűjtöd a bátorságod egy pohár whiskyre a pultnál, nekem dolgoznom kell tudod? Szar ügy cimbi, de ahogy elnézlek, te már amúgy is hozzászoktál a magányhoz, szóval... tudod, találd fel magad. Ha meg nem... arra az ajtó. - bökök el magam mögé, de van egy olyan érzésem, hogy nem fog lelépni. Inkább kinyíratja magát. És lényegében itt el is váltak útjaink, bár én azt hittem véglegesen. A pultnál valóban többen ülnek, de csak van annyi esze, hogy nem szomjazik egy bárban. Ha más nem, tovább áll. Én addig szépen átvettem az ingem, még elszívtam a hátsó bejáratnál egy cigit, majd becsatlakoztam a többiekhez. Őszintén szólva addigra szépen elkezdtek szállingózni az emberek, így arra a röpke időre, míg el volt a seggén, el is feledkeztem róla. Hát még mikor megjelentek a törzsvendégek, ismerős arcok. Azért ők hozták a hangulatot, és mivel ma rövid napom van, hagytam, hogy egyik másik meghívjon. Ezeket nem szokásom felszámolni, ha kérik sem. De soha nem is élnek vissza vele. Udvariasak, jófejek ezzel a dologgal, és ez nekem így bőven elég fizetség. Valaki ugyan érdeklődött, hogy van-e ma is valami különlegesség, de mondtam, hogy ez most elmarad a következő napokban, mert a főnök árgus szemmel figyel. Értette a célzást, szóval nem para. Felváltva jöttek oda a vendégek, így másodszorra pillantva fel rá jöttem rá, hogy igen, még mindig itt eszi a fene. Most vár valakit.. vagy mi a tökömért van még mindig itt? Letöröltem a pultot, aztán odébb dobva a rongyot, nagyot sóhajtva hallgattam. - Tudom, hogy szexi vagyok, így vagy úgy, nem kell még ki is mondani. - forgatom szemeim, mert ez eddig is egyértelmű volt. Aztán lesajnálóan csóválom meg fejem ajánlatára. - Mókus, értem én, hogy szarul fizet a munkád, de ha ilyen csóró vagy, nem gondolod, hogy másképpen kéne elütnöd az időd? Mondjuk kiállhatnál a sarokra is... biztos volna valaki, aki megszánna. Én sem vagyok válogatós, tudod, de én a szűk dolgokat szeretem, és hát valljuk be, a te pofád elég nagy... - húzom félre szám, hisz tény, ami tény, nem volna túl nagy élvezet, mégha most azt is mondja, hogy de hát olyan hiper-szuper ügyes a nyelvével. - Őszintén, így már nem is csodálkozom, hogy 25 éves korod óta ismered még csak a whisky szót... - csóválom tovább fejem sajnálkozva. Persze ki nem szarja le. Ettől aztán senki sem lesz se több, se kevesebb. De jó érzés piszkálni, hátha egyszer csak felcsattan. Lehet felültették és most tökre magányos. Mint egy kóbor kutya az ázott dobozban, akinek már az összes testvérét elvitték haza... egy héttel ezelőtt, csak ő szomorkodik egyedül. Bassza meg, most megsajnáltam csórit. Hát, hogy lehet ilyen kegyetlen az élet az ilyen szerencsétlenekkel? Legalább valami sugarboy cuppanna rá, hogy érezze a törődést, de neeem... Közben azért kiszolgálok mellette egy-két vendéget, míg őrlődöm mi legyen vele. - Hahj te... Nem jár kedvezmény, mókus, mert itt a vendégek 97%-a is képes rá szerintem, de meghívlak egy szaros whiskyre, ha ekkora csóringer vagy. De csak teljesíted a köröket... - csóválom még mindig fejem, mert egyszerűen hihetetlennek tartom, hogy most még apucit is kell, hogy játszak. Anyuci jobban is fejbe verhette volna. Átpasszoltam a pult részem az egyik kollégának, aztán kiléptem a pult mögül és intettem fejemmel, hogy jöjjön akkor. Közben belépett elém egy sunyi kis hallgatózó. - Hallod, én is akarod fogadni. Szeretem a whiskyt. - mormogta az egyik ogre, mire megpaskoltam a vállát. - Cimbora, a leheletedből érzem, hogy már egy hordó boron is túl vagy. Tudod mi a szabály. - csóválom fejem, mire morcos fejet vág. Nem, nem rám, hanem a mókusra. Aztán néz vissza rám. - De én így is eltalálom. - höbörgött nekem, amire széttárt karokkal folytatva utam szóltam neki hátra. - Hát ez az, bazd meg. Mi a faszért fogadnék, ha tudom, hogy úgy is nyersz? Nézd el a kis mókusnak, odahaza csak egy leeresztett guminő várja. - szóltam még oda, mire kaptam egy hosszú "Jaaa"-t, aztán legyintve felénk el is tűnt a tömegben. A nagyfiúk nem állták utunkat, mert engem ismertek már, velem pedig bárkit beengedtek. - 5 balta, 5 dobás. Ha sikerül, még jeget is kapsz a whiskybe. Ha nem... hmm... - gondolkodtam el, mert akkor már legyen nekem is szórakoztató a dolog, de így hirtelenjében nem tudtam mi legyen a tét, így kikértem a két gorilla véleményét. - Szerintem egy cumi mindig jól tud jönni... - vigyorgott az egyik. - Vagy vágjuk le az egyik ujját és tegyük az egyik koponya szájába, mintha szivarozna... - rötyögte a másik, mire az első is helyeselni kezdett rá, amire én csak sokatmondóan pislogtam rájuk. - Csak egy pohár whiskyről van szó. A csonkítás pedig akkor buli, ha minimum egy vadkanról van szó... Nem voltatok túl nagy segítség... - morogtam szám húzva, majd visszafordultam felé. Nem akartam nagyon megalázni, mert hát... az leginkább rólam alkotna képet, de azért szerettem volna kényelmetlen helyzetbe hozni. - Ha elbaszod, adsz egy csókot. A számra. Lehet nyelves is, azt már leszarom. - mosolyodtam el, de hát mit neki egy ilyen apróság, ha annyira magabiztos, és tudja, hogy úgy is nyer. Ha belemegy, kezdhetjük is. Először kicsit el is húzódom mellőle, mert ha még is béna, a balta vissza pattanhat, és inkább ő haljon bele, mint én. De minden bizonnyal tényleg jól célzott elsőre. Aztán másodikra is, és harmadikra is. A negyediknél még elismerően bólogattam is, mert függetlenül attól, hogy ez itt nem akkora nagy dolog - lévén, hogy akik ide járnak "berserkerek", faszán kezelik a baltát - azért ő még is csak egy mókuska. Nagy ágyhat arra a whiskyre. Biztos alkoholista. Már pedig ki vagyok én, hogy beleszóljak abba, hogyan nyírja ki magát, nem? Hm... Viccelek ám... Szóval még mielőtt eldobhatta volna az ötödiket, a lendületnél alig mozdulva - leginkább, mert közel is voltam hozzám - térdhajlaton... hát ha nem is rúgom, de lábammal meglököm, amire bárki ösztönösen, ha nem is esik össze, de akaratlan is kimozdítja egyensúlyából, így végeredményül a balta még a nagy kört se találja el. A lényeget a két házőrzőnk is látta, amin jót nevettek, én csak mosolyogtam. - Loki in the house...! - hortyogta az egyik. Mekkora gecó vagyok, nem? Na de kíváncsi vagyok, hogy most majd duzzogásba kezd, vagy elviseli a vereséget és állja a szavát. Mutogathat rám, hogyha én se, akkor ő se, de akkor tudjuk jól, hogy ki az utánozós majom. Ha nem kapta fel a vizet, széttárom karjaim. - Nézd, én látom az akarást benned. Ezért nagylelkűen felajánlom, hogyha te engedsz nekem, én is engedek neked. Hm? - mosolyodom el szélesen, nehéz ezen nem szórakozni. Kíváncsi vagyok, megtörik-e. - Egy whisky, egy smaci velem. És így tovább...
-Nem ér csalódás, pontosan azért, mert nem nőt felszedni jöttem ide. Csak lazítani egy ital és egy cigi mellett - feleltem azt már hozzá sem téve, hogy eszem ágába sem volt beilleszkedni. Hosszú távon legalábbis nem, hiszen csak a munka miatt voltam itt. Valahogy a munkám idejére meg kellett próbálnom legalább néhány alkalomra megnyerni az embereket magamnak, rövid távon. Nem terveztem hazajáró vendégnek lenni, de egy pár alkalom erejéig biztosan vissza kell térnem még. - Hidje el, én lennék a legszebb, legmutatósabb dekoráció, még jól is járna velem ez a kóceráj - vigyorogtam öntelten. - Túlzottan vad ló vagyok én ahhoz, hogy egy ilyen gyenge gyeplőve be tudjanak törni, sármőrkém. Közelebb hajoltam hozzá és diszkrét hangon megjegyeztem. - És nagyon hálás is vagyok érte, de nem vagyok rászorulva a védelemre. Bárkit kiütök ebben a bárban, aki alkalmatlankodik. Egyszerűen csak nem érdekem balhét csinálni itt. Mindenkinek az a legjobb, ha ép bőrrel mehetnek haza innen és nem vágjuk gallyra a szórakozásukat. Vili? - pillogtam fel. Nem azért beszéltem halkan, mert féltem az emberektől a bárban. Egyszerűen csak tényleg szerettem volna, ha a nyugalom megmaradt, mert nekem is dolgoznom kell és az nem fog menni, ha szétverjük a terepet. Nem volt kedvem sem Bruce Leet játszani, sem megveretni magam. Lehet kiütök itt pár embert, de abban is biztos voltam én is vérző szájjal és zúzódásokkal végezném a végén. Az meg nem hiányzott. Más esetben biztos élveztem volna egy kis bunyót, de ez most nem az a helyzet volt. Itt most nem volt helye felesleges verekedésnek. - Én nem sanyatgatom magam - feleltem, bár ebben én sem voltam biztos. Oké, persze, bizonyos szinten sanyargatom magam, de nem azért, mert szar az életem, hanem mert szeretek inni, dohányozni és kockáztatni a testi épségem, életem. Lehet kissé bolond voltam, de nekem a cigi-pia-adrenalin jelentette az életet. Azért övön aluli ütés volt, hogy megszoktam a magányt, ezt már nem kommentáltam neki. Fene a belét.
Kis idő után, mikor már ő is visszatért és én is felállítottam néhány hadi tervet már a pultnál folytattuk az eszmecserénket. - Ki kérem magamnak, igenis jól fizet az egyetem, de ha le lehet alkudni valaminek az árából, akkor miért ne tenném? Vagy tán attól tartasz, hogy bebizonyosodik, hogy nem vagyok olyan nyomi, mint azt első benyomásra gondoltad? A nagy pofámmal viszont nem tudtam vitatkozni. Az bizony igaz volt. De mit tegyek, ha ezt hozza ki belőlem? Azt viszont nem tűrhettem, hogy lecsórózzon, hogy meggyalázza a presztízsem, a társadalmi helyzetem. Elővettem a pénztárcám és megmutattam neki, hogy igenis van pénzem. Persze odafigyeltem rá, hogy ne lássa a nyomozói engedélyem, ugyanis azt nem a tárcámban tartottam. Volt pénzem rendesen, de valamibe mégis csak fogadni kellett, hogy legyen értelme villogatni a tehetségem. Ha pedig már nyerek, akkor legalább hadd igyak olcsóbban. Persze kételkedtem benne, hogy itt tényleg több, mint az emberek 90% ilyen jól célozzon. Bár ki tudja milyen sok ideje gyakorolják. Minden készség fejleszthető és ha ezek itt élik az életüket, akkor lehet tudnak valamit. Odamentünk hát a baltadobó játékhoz, az emberek pedig máris ötletelni kezdtek mi legyen, ha elbukom a próbát. Csupa kedves ember. Jó akarók. Naivak, azt hiszik elbukom. Ha ha ha. Még nem tudják ki is az a Julian Carter. És jobb, ha nem is ismernek meg annyira. - Egy csók? Rendben. Jó ízlésed van, ha tőlem kéred - mondtam negédes mosollyal és magamhoz vettem a baltát. Igen hamar felmértem, hogy milyen szögben, mekkora erővel kell elhajítani, a többit pedig már a célzási rutin megoldotta. Mind a négy baltát tökéletes precizitással dobtam el és ért célba, ám az ötödiknél a troll közbe szólt és kilengtem, a baltát pedig mellé dobtam, ők pedig jót röhögtek rajtam. Akár ideges is lehettem volna, kiabálhattam is volna, de nem tettem. Az évek során meg kellett tanulnom uralkodni magamon, meg kellett tanulnom minden helyzetben a megfelelő reakciót hozni. Elvégre nem csak magánnyomozó voltam, hanem ex katona és ex ügynök is. Voltam már húzós helyzetekben, voltam már beépülve és játszottam már millió szerepet is. Megtanultam kezelni az indulataimat és megtanultam eljátszani egyes szerepköröket, hogy el tudjam fedni valódi személyem, valódi érzéseim, gondolataim. Biztos azt hiszi most összeomlok, vagy elvesztem a fejem, de ezt akkor sem tettem meg, amikor körbe fogott engem öt német terrorista, és fegyvert fogva fejemhez kezdtek zsarolni egy ügynöktársam életével. Nagyobb stressznek voltam kitéve, amikor egy droglaborban kémkedtem és a nyomomba eredtek az ottani dolgozók. Egyébként meg leszartam. De úgy mélységesen. Annyi mindenen mentem már keresztül, hogy egy ilyen helyzet a legkevésbé sem tudott már foglalkoztatni.
Egyszerűen csak jót nevetve felé fordultam és visszatettem a félre dobott baltát a helyére. - Öregem, te jobban vágyhatsz a csókomra, mint én az akciós whiskeyre - tettem a megállapítást. - Hát oké, rajtam ne múljon. Ki vagyok én, hogy összezúzzam az álmaid és megtapossam a vágyaid? Legalább valami szép emléked is lesz rólam- léptem hozzá tárt karokkal, majd álla alá fogtam és hozzá simulva hosszú csókot nyomtam ajkaira. Segített, hogy talán pár centivel én lehettem a magasabb. Igaz, nem kívántam egy percig sem, hiszen nem voltam homokos, de azért igyekeztem kedvére lenni. Ha már csókot kap tőlem, kapjon jó csókot! Még mindig kellemesebb élmény volt, mintha villamosszékben ülve vallattak.
Ááá, hát persze... - bólogatok, még csak meg sem erőltetve magam, hogy úgy tűnjön, elhiszem. Mert nem. Lehet, hogy nem csajozni van itt, sőt, biztos. De az is tuti, hogy nem piálni jött ide. Egy olyan helyre, amit még nem is ismer, és elvileg szeretné felfedezni, még is osztja az észt és hőbörög. A-a. Ő bizony kapcsolódást keres, lehetőséget arra, hogy szóval tartson. Engem, vagy valaki teljesen mást. Nem lehetek biztos abban, hogy ő azt, akit a nyakamra küldtek, de ha így is van, akkor sem aggódom. Talán ő is előbb leszáll rólam. - Azt biztos. A férfi mosdóban állítanánk ki kutyapózban, aztán, aki szeretné levezetni a fölös feszkót, anélkül,, hogy valaki kinyírna, beajánlunk téged, egyszerre akár ketten is "relaxálhatnak" rajtad. Nekik is jó, nekünk is. Neked meg addigra mindegy lesz... - vonok vállat, és csak azért mosolyodom el kicsit, mert lelki szemeim előtt felrajzolódik a dolog, csak akkor még ő is él. Utána viszont ténylegesen mosolyogva hallgattam, ahogy próbálja nagyfiúnak adni magát. A baj az, hogy eddig csak a szája járt, ráadásul az előző akciót tekintve is végül ő hunyászkodott meg, amit megértek, mert amíg az egyikkel vitatkozik, a másik baltát állít a hátába. Aztán tűntethetem el én a hulláját. Na nem mintha erre lett volna már példa, de körülbelül így tudnám elképzelni a dolgokat. Mást nem is reagálok rá, hagyom, ha mondja a magáét, had érezze magát egy kicsit erősebbnek akár az itteni nőknél. - Aham... pedig nagyon úgy tűnik. Dehát, ha ettől jobban érzed magad, beszéld csak be magadnak az ellenkezőjét... - vonok vállat, hisz nem én vagyok a dilidokija, bár ha javasolhatnám, azt mondanám látogassa gyakrabban, ahelyett, hogy így áldozza fel magát. Minden bizonnyal gyengeponton értem, mert most először nem reflektált. Nem mondom, hogy nem izgat, milyen, ha igazán felhúzzák vele, de mivel itt dolgozom, nem kéne azt látniuk, hogy szándékosan hergelem a vendégeket. Gondoltam megunta a szócsatát, és idővel tovább áll, így én is mentem a magam dolgára, mert kedvem se nagyon volt ehhez, meg hát a munka nem vár, ha kell a pénz. De nem. Nem adta fel, bár meglepő módon, míg én a pult mögött dolgoztam, kibírta anélkül, hogy bárki eltörte volna akármilyét. Az viszont valóban szórakoztató volt - legalább is a számomra - hogy mindent ilyen véresen komolyan vett. Nem csodálom, hogy csak a beképzelt hülye gyerekek közt érzi jól magát, viszont oltári nagy baromság és bátorság kellett ahhoz, hogy ide is betolja seggét. Mosolyogva hallgatom, míg a végére nem ér, amire megjátszott érdeklődéssel közbe szóltam. - Én egy szóval sem mondtam, hogy nyomi vagy... - csóváltam fejem. Igen, utaltam rá, sokszor, elég erősen, de a mókus jobban hangzik. Pattog, csipog és még egy-két beszólás és annyi mogyorót kap a szájába, hogy a végén az lesz a kedvence. Mosolyogva figyeltem, ahogy a tárcája után kutat fel is vonom rá szemöldököm, majd miközben mutogatja nekem a tartalmát is őt figyelem. De azért akad olyan is, aki mellette ülve kiszúrja a tárcát, annak tartalmát és gyanúsan méregeti. Nem is vállalunk felelősséget az eltűnt cuccokért. Annyira szerencsétlen, hogy meg kell, hogy szánjam, szóval biccentek fejemmel, hogy induljunk akkor. - Általában nem jönnek oda hozzám alkudozni, téged meg biztos szórakoztató próbára tenni... - válaszolom vigyorogva. Egy pillanatig sem hittem, hogy ne volna képes egyszer-kétszer telibe találni a kört, de pontosan ezért is akartam neki olyan dolgot kitalálni, ami végett kicsit még ideges is lesz, tartva tőle, hogy beszopja, ha veszít. Talán túl finom voltam az ötletet illetően, mert jól viselte a dolgot, és a negyedik dobásig azt is hittem, hogy csak játssza a dolgot, de lehet tényleg magabiztos volt annyira, hogy tudja elkerülheti a veszteséget. Szóval megidéztük Loki szellemét és tettem róla, hogy elbassza az utolsót. De elmaradt a hiszti, idegeskedés, az egójának fényezése. Elfogadta, hogy kiszúrtam vele. Hát hova lett a büszkesége...? Ez így már nem olyan buli. Ellenben még akkor sem hittem, hogy megmeri e tenni. Akkor se lehetett volna egy szavam se, ha most fogja magát és némán lelép. Elvégre az asztalnál még erősködött, hogy őt aztán nem lehet betörni. - Ohó... én semmit sem erőltetek. Csupán újabb lehetőséget adok, hogy bizonyíts. - somolygom széttárva kezeim, hogy igazából rajta áll mit tesz, mert senki nem tart pisztolyt a fejéhez. - Szerintem csak fosik... húzza az időt, azért beszél róla állandóan... - nevette az egyik gorillánk. Róla pedig elégedetten mosolyogva néztem vissza különc kis mókusunkra. - Nincs ezzel baj. De tényleg. Csak ne jártasd akkor a szád az ellenkezőjéről... - csóválom fejem, mert ennyi jár, ha már a nyakamon maradt. Hát most már biztos, hogy tőlem akar valamit, ergo esélyesen ő lesz az a kis mókusnak álcázott nyomozó vagy mi. De végül belement, mindenki nagy meglepetésére. Pontosabban, nem is az okozta a meglepetést, hogy engedett a piszkálásnak, hanem, hogy még cifrázta is. Én viszonoztam, hátha evégett kapja el ajkait, bár nem nyomtam túl, mint, ahogy ő, ellenben a többiek hangos nevetésbe törtek ki, de a vállam csak akkor veregette meg az egyik, mikor már ismételten volt köztünk némi távolság. - Most már bánod, hogy nem szopni kérted, mi? Ezt jól elbasztad, Roman! - rötyögte az egyik a hátam csapkodva, míg én megnyaltam alsó ajkam. Nem csókol rosszul, és kétség sem fér hozzá, hogy odatette magát, bár így adja a kérdés, hogy miért is? Nem baj... nekem bejött. - Majd legközelebb! - emelem meg megadóan kezeim a fiúknak nevetve, majd a nyakkendője után nyúlva vonok rajta egyet, de nem erőset, csak annyira, hogy indulásra késztessem a pulthoz vissza, és utána el is engedem. Maximum a seggére vágok még, mielőtt leülne, én meg vissza állnék a pult mögé, hogy újra derekamra kössem a fekete kötényt, aztán kerítsek neki poharat. Dobok bele két jégkockát, aztán felöntöm valamelyik jobbféle whiskyvel és elé teszem. - Egészégedre, mókus... - mosolygom, és vagyok olyan nagylelkű, ha már így kitoltam vele, hogy elengedem az első pohár árát. Aztán persze folytatom a többi vendég kiszolgálását is, meg segítek az újaknak is a munkában. Az a jó a rövid napba, hogy ugyanúgy járnak a szünetek, na meg mivel a főni jobb keze vagyok, maximum ő szólhat érte, hogyha lógok a munkából. Szóval mikor elapad egy kis időre a tumultus a pultnál, a fiatalokra bízom a dolgot, én pedig kimegyek hátra egy cigire, kezemben egy üveg sörrel. Jobb szeretek hátra menni és inkább a kukák mellett dohányozni, mint előre menni, ahol így is mindig akadnak elegen.
Az igazsághoz hozzá tartozott, hogy egyre jobban elegem volt ebből a semmit mondó, alpári társaságból, de mit tehettem, ha ide szólt a jegyem? Itt kellett szolgálatot teljesítenem és eddig úgy tűnt jó úton járok. Biztos voltam benne, hogy ez a fickó a sáros, ráadásul minden eszközzel megpróbál térdre kényszeríteni, csak éppen nem sikerül neki. Nagy kár, igaz? Nem, még a csókba is belementem, sőt, mikor ő oda tette magát, akkor én is. Nekem aztán nem fog kifordulni a gyomrom, nem vagyok az a típus, akit egy kis homizás megrogyaszt. Beszól, megpróbál alázni, de nagyon gyenge, ezt még tanulnia kell. Lehet egyeseknél ez beválik, de az én lelkem nem igazán karcolgatja. Persze ő jogosan hiheti azt, hogy meg tud ezekkel fogni, hisz nem tudja ki vagyok, nem ismeri a múltam, sem a jelenem. Mondjuk jó kérdés, bele mentem-e volna, ha cumiznom kellett volna. Lehet akkor nem lettem volna ennyire élénk, mint csak egy sima csókolódzásnál, azért az mégis csak egy farok az ember szájába, de azon is túl kellett volna esni. Kezembe vettem a whiskeyt és megköszöntem, bele is kortyoltam. Lassan nekem is illett volna már valami becenevet találnom neki. Figyeltem, amint ismét távozik, én pedig sóhajtottam és újra rágyújtottam egy szál cigire a whiskey mellé. Csak merjen valaki beszólni érte! Ennyi jár nekem és most nem fogok egy cigi miatt kimenni. Ne kényeskedjenek, ha kemény barbárnak vannak itt. Egy kis cigi nem szedálhatja le őket. Háttal fordultam a pultnak és hátradőltem, megszívtam a cigit és felmértem a vendégeket, a személyzetet, majd a piából is ittam egy kis kortyot. Igyekeztem mindent és mindenkit alaposan, de nem túl gyanakvást keltően megnézni magamnak, fejben elraktározni az információkat. - Akar valaki kártyázni? - tettem fel a kérdést és zakóm zsebéből kicsaptam egy csomag francia kártyát. - Poker. Akár dolcsiba is játszhatunk.
Amíg odakint lopom a napot, elszívom a cigit, legurítom a sört, és persze jelentem a másodállásomban lévő főnökömnek a helyzetet. Még csak az hiányzik, hogy az üzlet akadályozása miatt ő is a nyakamra járjon. Persze igyekszem végig úgy beszélni, mintha valami teljesen más dologról lenne szó, hiszen jobb félni, mint megijedni, manapság meg a falnak is füle van, ugyebár. Dolgom végeztével pedig visszaállok dolgozni. Most viszont már szembetűnik, hogy a fickó még mindig itt van, és jól láthatóan próbál társaságot keresni, csak éppen találni nem talál. Ugyan a felhívásról lemaradtam, de itt nem sok "favágó" kártyázik, ráadásul általában csapatban vannak, de legalább is kettesben. Aki egyedül érkezik, az okkal nem keresi más társaságát. Bár szerintem ez mindenhol így van. Cigizni sem tilos bent, én csupán szeretem a szünetem kint tölteni, és akkor már miért ne szívhatnék el egy szálat? Nem tudom órabérbe dolgozik-e, de ha igen, jól csinálja. Húzza az időt, nagyjából semmittevéssel, én pedig tökéletesen figyelmen kívül tudom hagyni, abból a szempontból, hogy most azon izguljak, lebukom-e. Mert nem fogok. A dolgok onnantól váltak... hát ha nem is jó értelembe vett izgalmassá, mint inkább feszültté, mikor belépett egy újabb különcködő. Alacsony volt, bár manapság ebből semmit sem lehet leszűrni. Szűk, tinta kék farmerje viszont arról árulkodott, hogy vagy egy vékony szál kis legény, vagy egy fiatal leányzó. Kezei, legalább két számmal nagyobb, szürke pulóverének hastájékán lévő zsebeiben pihentek. Fején csuklya, még a haja is be lehetett tűrve, vagy nagyon rövid volt neki, mert semmit se lehetett látni belőle. Hogy miért? Mert maszk volt rajta. Egy arcát teljesen takaró véres (?) maszk. A balta dobáló részleget őrző két mumusunk el is nézett róla felém, amire én egyenlőre fejrázással válaszoltam. bízom benne, hogy nem lesz baj. Nálunk ez így nem szokás, ami pedig nem szokás, az szemet szúr, ami pedig szemet szúr, az általában nem túlzottan pozitívum. A pult másik végéből kuncogó fiatal dolgozó lányokat hallva is világossá válik, hogy egyre több embernek szúr szemet. Először azt gondoltam találkozik valakivel, de az is lehet, hogy csak előbb ért ide. Azon meg csak külön imádkoztam, hogy ne engem keressen most drog ügyben, mert akkor leszek csak igazán bajban. Az alacsony - kb. 160 centis - vendégünk szépen elsétált a legközelebbi üres asztalhoz és becsusszanva a belső részére, leült. Gondolom, aki járt már bárban, tudja, hogy itt nem mászkálunk oda, hanem, aki rendel, az ide jön a pulthoz és szól, így aztán én sem tudom mi a terv, de egyenlőre nem is szándékszom megzavarni. Volt már, hogy leszólítottam egy alvónak tűnő palit az üléseknél, hogy eredjen már haza, záróra, mire előkapott egy kis bicskát. Persze, ha elég közel lettem volna, meg is szúrhatott volna, szóval most egyenlőre csak a távolból figyelem. Egyenlőre nem vizet nem zavar, sőt idővel még azt is elcsípem, hogy a kis magányos mókusunkat leszólítja egy játékra jelentkező, de pénz helyett próbálja meggyőzni, hogy a tétként inkább tegye fel a kocsiját. Nem tudni milyen az, de úgy is kiderül, ha átadja a kulcsot neki, és még nekem is van egy sanszom, hogy nem kis tragaccsal jár. Szemem sarkából figyelem, ahogy szélesedik a körük egy újabb, bár már elég részeg taggal, aki viszont hajthatatlan, mert dugni akar a mosdóban, semmint a pénzét. Biztos nem látta mennyi zsé van benne. A maszkos közben előhúzza egyi kezét, amiben fog is valami apró, fényes dolgot, mit párszor megforgat kezében, majd lassan eltéve azt a zsebébe, kimászik az asztaltól és megkerülvén a biliárdasztalt, végül belép a balta dobáló részlegbe. A fiúk beengedik, hiszen nem tűnik részegnek, illetve termetéből ítélve, ha pimaszkodik is, valószínűleg lenyomják, de azért figyelnek rá. Minden bizonnyal ő sem találja a helyét. Tudja a franc, miért mindig ide tévednek be a zakkantak, ha magányosak. Szóval magához vesz egy baltát, ügyetlenkedve egyszer még a kezéből is kiesik. De mikor végül eljut a dobásig telibe találja a kört. A lányok is abbahagyják a halk gúnyolódást, és én is finom utalást teszek ujjaimmal a fiúk felé, hogy azért tartsák szemmel új vendégünk.
- Mi a fene, valami Slender Man rajongó ez, vagy mi a fene? - kérdeztem halkan Romantől, miközben a kártyákat kevergettem és fél szemmel a maszkost figyeltem. - Nem tudtam, hogy ide flepnis barmok is járnak. Azt hittem ez egy favágó telephely. Na mindegy is, nem? Bár ki tudja. Lehet ő a te embered. Tudod, akinek engem hittél. Ennyi fura és kellemetlen alak után már tényleg kezdtem komolyabban aggódni a Cadillacem épségéért. Vajon még egyben van és sértetlen? Nem örültem volna valami komoly kárnak, bár kamera közelbe álltam. Csak nem merik bántani. Ha pedig mégis, akkor legalább vette a kamera. Engedelmesen feltettem a kocsim tétnek, mikor végre jöttek játszani, bár a homit lepattintottam. Nincs kedvem most még egy meleggel érintkezni. A pókerben még úgy is nyertem - csalás nélkül -, hogy fél szemmel a maszkost figyeltem, amint baltát dobál. Nem szerettem volna, ha holmi kezdő-haladó gyilkos itt elkezdi kiélni magát rajtam, vagy másokon. Mikor meguntam a pókert és kezdett a helyzet kicsit para lenni felálltam, elnyomtam a csikkem és zakóm igazgatva bementem én is a baltás részlegbe. Ha esetleg a két fickó akadékoskodtak volna két mondattal lepattintottam őket egy kézmozdulat kíséretében, majd a falnak támaszkodtam és keresztbe dobott lábakkal, ölbe tett kezekkel a maszkos felé fordultam. - Halloweenhoz még kissé korán van, farsang meg már elmúlt - mosolyogtam és volt pár tippem ki lehet a maszk mögött. El tudtam volna képzelni, hogy Edward Lynch, a megbízóm fia jött be maszkba kémkedni, de azt is, hogy Roman fejesei küldtek valakit ide kémkedni a droghelyzet miatt. De az is lehet csak egy flúgos lélek, aki itt akar menedéket találni. - Mit szólna egy mérkőzéshez? Hat baltadobás. Nem szeretném, ha unatkozna, sem azt, ha magányoskodna itt. Úgyis mindig ki akartam hívni egy párbajra az operaház fantomját - vigyorodtam el kissé pimaszul. - Na mit mondd? Egy meccs?
Átlósan a mókus mögött tenyereltem két kézzel a pultra, miközben őt hallgatva magam is figyeltem az első ránézésre helyét kereső valakit. Nem tudom. Nem is igazán félelmet keltő, csak elbizonytalanító, hogy nem látom az arcát, nem tudom ki ő, mit akar, miért pont ide jött ilyen szerelésben, pláne, hogy itt aztán pont úgy kitűnik a tömegből, mint a nem túl kedves mókus barátunk. - Talán csak átutazó... Itt még sosem járt, én legalább is sosem láttam, pedig szinte állandóan itt vagyok. - felelem méregetve az magányosan ülőt, de ötletem sincs. Minden bizonnyal nem ismerem, aztán, hogy ő innen kit ismer, ki tudja... Elhallgatva a maszkosról alkotott véleményét, azért akaratlan is halovány mosoly kúszott az arcomra elsandítva rá is. - Ne is mond... ma már a második ilyen flepnis... - utalok itt, igen, rá mosolyogva, amit ő aligha láthat, ha nekem háttal van. - Kezdek aggódni, hogy túlságosan is népszerűvé vált a hely. - teszem végül hozzá részben igazként, mert ha be is téved egy-két idióta, max heti egyszer. - Ó, dehogy... akire én számítok az elvileg zakót hord. Róla viszont jelenleg azt sem tudom megállapítani, hogy lány e vagy fiú, nem, hogy még az, van e nála fegyver. - méregetem tovább a maszkost, mert nyilván senkit nem kötelezhetünk rá, hogy vegye le a pulóverét, és a covid óta a maszkkal sem babrálunk, de az feltűnt, hogy vagy a kezével van valami, vagy a zsebében rejteget valamit. Végül egy időre csak leszálltunk a bámulásáról, csupán el-el sandítottam felé, bár, ha pisztolya van, én aztán telibe szarom a hely szétlövését, húzom a belem. Annak viszont örültem - ki tudja miért...? -, hogy Alvin is talált magának egy Simont és Theodoret, dagi és részeg kiadásban, igaz, utóbbit hamar el is hajtotta. A kocsiját se féltette, bár én sem láttam rá nagy esélyt, hogy kártyában itt volnának, akik verhetetlenek. Volt is morcoskodás a szakállas részéről, és néhány menet után morogva ott is hagyta. - Így nem szerzel barátokat, mókus... Ha pedig nem lesznek itt barátaid, idővel jobb, ha ide se jössz... - tanácsolom, finoman utalva rá, hogy ha mindenkit magára haragít, azzal érthető okokból rosszul járhat. Jó, tudom, hogy a kártyázással nincs mit tenni, valakinek nyernie is kell, de ha mindenkit csak lehurrog meg kijátszik, abból bizony bajok lesznek. Azt hittem még iszik egyet, aztán le is lép, de azt nem gondoltam volna, lévén, hogy úgy tűnt annyira nem érdekli a dolog, hogy most még majd oda is megy. Egyik flepnis a másikhoz. Fasza... Alsó ajkam beharapva figyeltem, mi a francot tervez a fickó, közben persze igyekeztem kiszolgálni a vendégeket is. A két gorilla először nem akarta beengedni, mert ivott, piásokat, meg nem engedünk balta közelébe. De ha egyikük kérésének megfelelően megérintette mutatóujjával az orra hegyét, akkor pimaszkodás és gond okozás nélkül átengedték. Lepattintani nem lehet őket, hiszen nekik most az egész napjuk az őrködésből áll, aminek szabályait minden itt lévő vendégnek be kell tartania. Ha a mókus szemtelen, az már-már sérti a szabályzat jogát, és akkor viszont még őt fogják fülön csípni a zsaruk. A lényeg, hogy így vagy úgy, de bejuthatott a magányosan baltát dobálóhoz, aki maximum a válláig ért. A maszk repedésein keresztül láthatott ki, de mi be már nem, ahogy még légvételét sem lehetett hallani. Az is tény, hogy a maszkon volt festék, de abban már nem voltam biztos, hogy a rászáradt piros is az volna. Legszívesebben én is odamentem volna, bár a két berserkernél többet én sem tudtam volna tenni. A maszkos az őt megszólított mókusra nézett, legalább is felé fordult, miután a második baltát is szépen a kör közepére hajította. Semmit nem szólt, jobbára csak hallgatta, és felelet híján is, néhány másodpercnyi gondolkodás után végül odébb lépett a vonaltól és egyik kezével elintett a fa karika felé, ezzel át is engedve az elsőbbséget a mókusnak, míg ő kellő távolságra állt, a kerítésen túl. Óvatos, és úgy tűnik nem nézi ki a mókusból, hogy telibe talál. Nem akar megsérülni. De ha most a mókus elcsórja az én trükköm és visszaél a tőlem látott dolgokkal, nagyon morci leszek.
- Nos igen, valahogy nem is illik ide. Még annyira sem, mint én - vontam meg a vállaim ezzel persze elismerve, hogy részben igaza van. Nem illek ide, ezek közé az emberek közé, de ez még nem jelenti azt, hogy el is kell innen mennem. De tudod, hogy van ez. Ha egy hely fasza, jól szuper, akkor előbb utóbb minden féle népség kíváncsi lesz rá - mondtam és lehúztam a poharam maradékát. Egy laza mosollyal jutalmaztam kijelentését a zakóról. Nem olyan hülye pasas, mint hinné az ember első ránézésre. De végülis drog díler. Azok között meg kevés a hülye. Akárkiből nem lehet terjesztő, hisz ha mindenféle barmot felvennének, már rég az összes karter megszűnt volna, a börtönök pedig tele lennének. - Zakót, valóban? Látta már őt? Vagy csak sejti, hogy nézhet ki a fickó, akit magára küldtek/küldenek? Intelmeit elengedtem a fülem mellett, nem respektáltam rá. A kártyákat az asztalon magam mögött hagytam és odaballagtam az új jövevényhez. Érdekelt ki lehet és mit akarhat, főleg ebben a para szerelésben. Nem féltem tőle, de akkor sem volt normális, hogy ezt műveli. Ráadásul balta közelben volt, ami nem volt túl bizalomgerjesztő. Arra gondoltam, ha meg is próbálna megölni a baltákkal, van olyan jó reflexem, hogy ne sikerüljön, főleg, hogy rajta fogom tartani a szemem. Tekintve, hogy öt pohár whiskey után sem lett volna semmi bajom, könnyedén kiálltam a berzerkerek próbáját, így bejutottam. Igen, elég kemény piás voltam, éppen ezért nem is jelentkezett nálam szinte semmi jele annak, hogy ittam. A whiskey illatú lehelet kivételével. Olybá tűnt elfogadta a kihívásom, bár hangot nem adott ki. Ezek vagy nem szeretné, ha a hangja alapján valaki felismerné, vagy azt nem szeretné, ha rájönnénk fiút, vagy lányt rejt az álcája. Máskülönben - ha nem néma - mi oka lenne leplezni a hangját? A két eldobott baltáját nem vettem figyelembe. Kétség sem fért hozzá, jó dobó volt. - Akkor én kezdem a megmérettetést - mondtam és telibe találtam a középső kört. - Gondolom én ledobom most a hatot, aztán maga jön. Jól sejtem? - kérdeztem felé fordulva és ha igent bólintott, akkor ledobtam mind a hatot és hacsak nem történt valami közben, akkor mind a hatot sikerült a közepébe dobni. Hiába. Az évek, a rutin és a matematikai-fizikai ismeretek. Természetesen én nem terveztem csalni, elvégre tétje sem volt a játékunknak, nem érte volna meg megszégyenítenem sem őt, se magam azzal, hogy kicsinyes módon csaljak (még akkor sem ha ő esetleg csalt a dobásaim közepette). Így vagy úgy, de átadtam neki a terepet - ha nem tört ki valami balhé - bár különösebben nem hittem benne, hogy túl sok veszélyt rejtegethet ez a figura. De ki tudja?
Mint ő. Nem válaszoltam rá, csak szemeim forgattam. Itt egyből szemet szúr, aki nem olyan, mint az összes többi. De úgy voltam vele, hogy nincs para. Pláne, ha egy szót se szól a maszkos, mert akkor még annyi gondot sem okoz, mint a kis mókus. - Hát jó lenne, ha csak azok lennének rá kíváncsiak, akik stílusban is közelebb állnak hozzá, és nem kötekedni jönnek. Nem kell egyből elrontani, ami jó... - jegyzem meg szám húzva, nem csak rá utalva, hanem az összes többi lóvés, öltönyös vagy cicababás vendégre. Arra is meg vannak a megfelelő bárok. Ám a mókus csak elszólta magát. Elvigyorodva, összevont szemöldökkel néztem rá. - Te meg miről beszélsz, mókus? Egy szóval sem mondtam, hogy rám küldtek bárkit is. Én a bár ellenőrzésére ide járkáló akárkiről beszéltem. Hmm... de így most... egészen gyanússá váltál... - illegetem a fejem ide-oda. Meg a faszt, nem csak gyanús, de ezzel el is árulta magát. De ki kell, hogy ábrándítsam, mert itt ma nem lesz bilincselés. Legalábbis ezt gondoltam, míg nem fogta magát és ment zaklatni az új jövevényt. Nem ítélkezem, nem tudhatom van e bármelyikben is gyilkos vágy, de miért kell mindig összehaverkodnia a flúgosoknak? Kis híján még a piát is kiöntöm, miközben őket figyelem. Addig biztos ideges leszek, amíg ezek nem tartanak maguk közt legalább 10 méter távolságot. A maszkos zsebre dugott kezekkel figyelte, ahogy a kis mókus mindegyik baltával a kör közepébe talál. Nem szólt semmit, csak figyelt, egy ideig a férfi koncentráló arcát oldalról, majd a célba talált baltákat. Csak a kérdésre bólintott előzőleg, de miután ő jött, odalépett a körhöz és kihuzigálta a baltákat, amiből egyet magánál is tartott a célbadobáshoz, s míg a vonalhoz lépet megforgatta egy-kétszer a kezében nyelénél fogva. Körmei feketére voltak festve, bár elég kopottak voltak már, noha ez még mindig nem mondott sokat. Mármint manapság bárki festheti a körmét. Maximum, nem egy férfi bujkál a maszkban, de még mindig lehet egy emós kis srác. Igaz, nálam ezt az át is húzta, mikor csont nélkül dobta célba, mindegyik baltát. Ha csak a mókus nem akciózott. De bízzunk benne, hogy mindketten higgadtan viselik a másikat. A dolog döntetlen, noha tétje sem volt. Ezért, ha csak a férfinek nem támadt jobb ötlete, a maszkos felemelve egyik karját, tett néhány körkörös mozdulatot mutatóujjával a plafon felé, jelezvén egy újabb menetet, majd ha úgy ítélte, nincs ellenére versenytársának, tétet is választott. Legalább is a maga részéről, mert a másiké már nem az ő dolga. Ha volt a palin karóra, akkor arra mutogatott, mint feltehető tét. Ha nem, akkor remélte, hogy tesz fel valamennyi pénzt. Talán bízott benne, hogy két menetből kettőt nem fog tudni teljesíteni, vagy remélte, hogy közben hat majd az ital mennyiség, mert azt gondolta ivott már pár pohárral. Max megint döntetlen lesz. Megvárta, míg esetleg a pasas is választ valamit, aztán megint legyintett kezével, elsőbbséget adva. Nem állt szándékában csalni, de bízott benne, hogy elrontja a másik. Én meg imádkoztam, hogy mielőbb leteljen az a néhány óra és esetleg közéjük állhassak, mielőtt valamelyiknél elszakadna a cérna.
Nem tudtam eldönteni kellemes csalódás ért-e vagy kellemetlen, vagy egyik sem, de meglepődtem, amikor a maszkos minden baltát pontosan bedobot a középső körbe. Ezt nem néztem ki belőle - főleg, hogy ennyire lazán, könnyedén -, szóval eleresztettem egy elismerő mosolyt az irányába. - Ez szép volt. Nem hittem volna - dicsértem meg, de azért nem túl eleresztve. Ki tudja mennyi idő telt el a legutóbbi dohányzásom óta - talán csak negyed óra, de hamarosan újra rágyújtottam egy szál cigarettára. - Igazán kíváncsi lennék hol tanult így dobni. De elismerésem, ügyes. Mikor láttam a jelet, akkor bólintottam. Mehet még egy kör, simán, de azért elnéztem Roman felé is. A maszkos úgy tűnt tétet is választott az ezüst karórám képében. Hogy sajnáltam volna-e elbukni? Kicsit. De még mindig könnyebben váltam meg tőle, mint a kocsimtól, bár nem hittem benne, hogy képes lennék-e mellé dobni. Bár még mindig kicsit frusztrált, hogy nem hallom a hangját, nem láttam az arcát, sem a szemeit. Nem volt félelmetes, csak frusztrálóan titokzatos. Vajon miért nem akar beszélni? Mi tartja vissza? És miért a maszk? Ki ő? Mit titkol? Most nekem kéne tétet választani, de mit kérjek tőle? Láthatóan semmilye sincs, viszont ez jó lehetőséget adhat rá, hogy levetkőztessem. Nem akartam mohó lenni, hogy rögvest a maszkot választom, így a bő pulcsijára mutattam. Én sem beszéltem, akkor játszunk néma mutogatót. Ha neki ez fekszik. Elsőbbséget kaptam, így begyűjtöttem a hat baltát, a célzó vonalhoz álltam és be is dobtam az elsőt középre. Vajon neki sikerül újra mind a hatot bedobni? Mennyire lesz ideges, ha elbukja? Ha nem is ideges, de mit fog rá reagálni? Egyelőre nem láttam túl sok érzelem jelét. Sőt. Szinte semmi érzelmet nem láttam.
Mindeközben az ajtó kinyílt és egy másik öltönyös sétált be. Talán negyvenes férfi lehetett, velem szinte egy magas, jó fizikumú, elegáns, mosolyával szinte vetkőztette a nőket. - Helló - köszönt oda egyeseknek kellemes, mély hangján. Azt hiszem több New York-i nő rá mondaná azt, hogy igazi férfi. Egyenesen a bárpultot vette célba. Roman legnagyobb bánatára nem csak öltönyös volt, de öltönye alatt alig észrevehetően - de sajnos azért észrevehetően - egy pisztoly körvonalai rajzolódtak ki. - Egy üveg whiskeyt kérek. Bontatlant. És egy poharat jéggel. Az árával ne foglalkozzon, kifizetem. És valamit adjon a hölgyeknek is, de ha jobb szeretnék a kisasszonyok, akkor majd egyesével töltöm nekik én - bájolgott a férfi. - Válasszanak kedvükre. Amint meghallottam a hangot úgy dobtam félre a negyedik baltát, mintha életemben nem dobtam volna még. Valahol a tábla mellett ért földet. Alig akartam hinni a fülemnek.
A különös maszkos csupán széttárta kezeit a dicséretre, ami bár jelenthetett volna egy nem tudomot is, ezúttal egyszerűen csak ekképpen reagálta le megerősítve az elismerést és egyúttal megköszönve. Gondolom. Fogalmam sincs, nem értek az ilyen dolgokból. Alapvetően úgy tűnt jól el vannak, mókus sem imbolyog az italtól, és nem terveznek fejeket lenyesni, de azért olykor-olykor elnéztem még feléjük. Nem hiszem, hogy cselekvésben gyorsabban odaérnék, mint, hogy a két őr lereagálná, de nyilván én sem hagynám, hogy ott bohóckodjanak az éles fegyverek közt. Mikor találkozott tekintetem a kis mókussal, meglengettem ujjam, amolyan óvva intve tőle, hogy hülyeséget csináljanak, aztán visszafordultam a vendégekhez. Míg én kiszolgáltam, ők már tételben fogadtak. Azt nem sikerült elkapnom, hogy miben, csak arra pillantottam oda, hogy a fickó a pulóverére mutogat. Hát ez is egy módja kideríteni, mi vagy ki ő. Kár, hogy erről a műsorról lefogok maradni. A maszkos lepillantotta a pulóverére, egy kicsit töprengett - láthatóan nem szívesen ment bele -, de végül bólintott és átadta az elsőbbséget a mókuskának. Mindeközben... hát most vagy valaki szórakozik velünk, vagy mókus partnere órákat késett, de megint betévedt egy kisherceg. Már előre szemeim forgattam, sőt még az egyik pultnál ülő is róla átnézett rám kérdőn, mire én is vállat vontam, de megvártam míg pulthoz ér a fickó és helyet foglal. Mondanám, hogy figyelmes, de szerintem csak nőzni akar, bár lévén, hogy ez nem egy kiscicáknak való bár, itt jobbára férfiak vannak. De azon kevéske hölgyemény, akit sikerült meghívnia, azért örültek neki. Míg őt megkörnyékezték, én kiszolgáltam a whiskyvel és a pohárral, amibe utólag ejtettem néhány jégkockát, a lányokra meg rábíztam a hölgyeket. Sokba fog ez fájni neki, itt senki sem szokta visszafogni magát. Ha pedig hirtelen elveszne a pénztárcája, nos két út járható ilyenkor. A törvényes és a törvénytelen. A földbe álló baltán még a maszkos is meglepődött, bár látta, hogy a versenytársa pusztán figyelmetlen volt. Nem mutatta idegesség jelét, de azért fejét csóválta, hogy ennyire szórakozott a másik. Így a többi baltát már magához vette, hiszen a mókus ezzel az eggyel szépen hazavágta a dolgokat. Ha nem állt odébb időközben, a maszkos megint mindegyik baltával eltalálta a közepét, így lényegében megnyerte az órát. Kezdtem azt hinni, hogy valami új játékra lesz szükség, ha már az ilyen kis jöttmentek is kiviszik 6-ból 6-ra. Ha a bámészkodó fickó nem adta át önszántából az óráját, akkor a maszkos kicsit türelmetlenkedve vette le a csuklójáról, majd vágta zsebre, egyik kezét pedig benne is hagyta. Látta, hogy nagyon bezavart a másiknak a pultnál lévő fickó, ezért megbökte az oldalát, hogy rá figyeljen, majd elmutatott a whiskyző fickó irányába és kérdőn széttárta egy karját, kérdezvén, hogy ki az. Mert úgy vélte a dohányos felismerte a fickót, azért rontotta el a játékot, amit ő aztán cseppet sem bánt. Én mindeközben azontúl, hogy tartottam a frontot a pult egyik végében, kiszúrtam a fickó vélhetőleg rejtett pisztolyát, ami most már nagyobb aggodalomra adott okot, mint az a két flúgos. El is néztem az őrök fel, akik bólintottak, de egyenlőre csak figyeltek. Akadtak már itt piáló rendőrök, de általában azok sem fegyverrel érkeztek, szóval jobb, ha ezúttal is résen leszünk. Fasza egy rövid nap lesz...
Mókás volt, ahogy Roman a szigorú apukát játszotta és befenyített. Azért azt csak sejthette, hogy hangyányit sem fog érdekelni. Azért küldtem felé egy kis mosolyt, mely akkor lett élénkebb, amikor már a maszkos is belement abba, hogy feltegye pulóverét díjnak. Meg is kezdődött a meccs tétben, amit pechemre el is buktam. Most vehetek magamnak új órát, hiszen ezt önként, emelt fővel átadtam a maszkos illetőnek, mielőtt még megsértődne. Bár attól tartok már megsértődött, mert minden figyelmem magának szerette volna. Talán valami csaj volt, aki így akart meghódítani? És most mégis mit mondjak neki?
Az újdonsült vendég nem aggódott. Nem volt pénz szűkében. Tárcája, nadrágzsebei, zakó zsebei tele voltak pénzzel, szóval megengedhette magának, hogy széles vigyorral az arcán kirakjon egy köteg pénzt Roman elé. - Azt hiszem ez fedezni fogja az estém - mondta, majd rágyújtott valami jó drága cigarettára. A kis rohadék, annyi pénze volt, hogy ezer házat fel lehetett volna húzni úgy, hogy a pénzkötegeit használják téglának. Amennyi mocskos buliban volt benne, ez nem volt csoda. Végignézett a hölgyeken. Igaz, látott már sokkal szebbeket is, de most sem volt elégedetlen. - Mit isznak? - kérdezte, miközben magát megkínálta egy pohár whiskeyvel és hagyta, hogy a csajok kedvükre rendeljenek. Ha valami csoda folytán több lenne az összeg, mint, amit lerakott nemrég, akkor majd ad még, bár szerinte még borravalója is marad a helynek. Miközben a lányok megkapták az italokat ő arra lett figyelmes, hogy Roman valamit néz, majd elnéz más felé is. Ennek hatására ő is körbe pillantott, majd ki is szúrt engem. A találkozás egyszerre volt szerencsés és szerencsétlen is. Nézőpont kérdése volt. Pedig a fickó talán csak egy kellemes estét akart magának, erre engem kapott. Úgy tett, mintha nem lenne jelentősége ennek a jelenetnek, pedig nagyon is volt.
Nade mit mondjak a maszkosnak? Nem hagyhatom válasz nélkül. - Az a fickó egy szemetes kuka - mondta diszkrét hangon, hogy csak a maszkos hallja. - Egy bűnöző. Gyilkos. De ne foglalkozzunk vele. Tegyünk úgy, mintha nem tudnánk semmiről. Kicsajozza magát, aztán úgyis tovább áll innen. Szerintem itt nincs oka ölni. Amennyiben a maszkos nem lovagolt rajta, megszívtam a cigim és a pulcsijára mutattam. - Próbáljuk meg még egyszer. Mit szól? - kérdeztem, hisz ha még meg is fordulna a fejében, hogy hátba dobja egy baltával - de csak nem olyan őrült - annyira körbe volt véve a nőkkel, hogy félő, előbb ártatlanokat kéne megölni, de addigra már ő pisztoly rántana és megölne minket. Merthogy biztos voltam benne, van pisztolya.
Miközben a nők kényelmét élvezte, a viszonylag kellemes illatú cigarettát szívta. Az egyik nőt még át is karolta, parfümje - mely biztos valami drága, francia márka - pedig kellemes illatot árasztott. Kicsit olyan volt, mintha valami maffia vezér lenne, pedig annál sokkal rosszabb volt. Szemeivel a személyzeti lányokat követte, majd mikor Roman végre újra a közelbe került felé intett. - Bocsánat uram - szólította le. - Ön ismeri azt a férfit ott a baltás ügyességijátéknál? Azt a zakós férfit - kérdezte és megszívta a cigarettát. - Nem tudja, sokáig marad még? - a hamutálba hamuzott és visszadőlt a nők közé. - Lehet nem a legjobb helyre jött.
A megnyert órát zsebre vágta, zsebében hagyta egyik kezét is, de másikat is csak azért húzta ki, hogy tudjon mutogatni, ha szükséges. Aztán a bámult pali után érdeklődött, bár nem esett volna kétségbe, ha vetélytársa válasz nélkül hagyja. De nem így tett. Bár jelen esetben a maszkos arcáról semmit se lehetett leolvasni, amaz látta, hogy a fickó láthatóan nem csak ismeri, de tartózkodik is a másiktól. Ez nem azt jelenti, hogy neki is félnie kellene tőle, azt viszont nem értette, hogyha ilyen rossz embernek tartja, miért nem tesz ellene. Gyávának tartotta mókust, mondjuk ezzel nem volt egyedül, csak én éppen nem informálódtam azokról, amikről ők dumáltak. Rámutatott a mellette lévőre, majd a torok elvágását improvizálva elmutatott a pultnál lévő felé: Azt akarta, hogy ölje meg. Ő nem akarta ítélkezni az idegen fickó felett, pláne, hogy ő maga sem volt éppen ártatlan, ő is pontosan ezért volt itt, hogy leküzdje démonait. Idegesen lecsapta a pulóverére mutató kezét, majd újra elbökött a gazdag pali felé nyomatékosítva, hogy nem lesz játék, amíg meg nem öli a "szemetes kukát". Én meg hol a gyülekező vendégekre figyeltem, hol a gazdag pali piáló csordájára, hol el a baltás duó felé. Hát belé legalább szorult némi illem, de attól még velem sem leszünk öribarik. Nem értem, hogy az ilyen keresztapa feeling, meg a flúgos bandája, miért nem ül be inkább egy ír kocsmában... - Hm? - lépkedtem oda kezeimet törölgetve egy rongyba, miközben hallgattam kérdését, aminek nyomán el is néztem az említett felé. El is húztam a szám. Szóval ismerik egymást. Biztos kurva jó kapcsolatot ápolnak... igen, szinte látszanak a szikrák, amiket mókus idefele szórogat. - Nem. - válaszolom röviden és tömören, no meg őszintén. Még a nevét sem tudom, és mióta bejött a cimborája már az én társaságomra sem vágyik. - Miért érdekli? - kérdek vissza eltörölgetve néhány poharat is. Itt nem a fickó kilétére, hanem ittlétének idejére gondolok. Ha felrobbantani szándékszik a bárt, azért nem ártana tudnom róla ugye... Nem vagyok barátságos, de ellenséges sem. Nem lehetek benne biztos, hogy ki itt a jó és a rossz. Kapok egy félszeg választ, dehát ebből aztán nem sok minden jön le. Most mondhatnám, hogy ő meg a maszkos is eltévesztette a helyet, dehát, amíg ilyen adakozó, piáljon csak. - Mert hogy...? - invitálom a mondatának folytatására, mi okán van rossz helyen a kis mókus. - Engem nem zavar. Eljátszik ott, kiabálni sem kiabál, és még a fogadásokat is képes elveszíteni. - teszem hozzá egy vállvonással. Közben pedig hála égnek le is telik a munkaidőm, szóval levetem a kötényem és biztosítom a lányokat, hogy még itt leszek, de feleslegesen ne zaklassanak, mert túlórát nem fizet a főnök.
Kezdtem azt érezni, hogy ismét nagy hibát követtem el, amikor "meggondolatlanul" elvállaltam egy munkát. Jelen esetben ezt a munkát. Pedig akkor még semmi jele nem volt, hogy bármi miatt is aggódnom kéne, erre most itt van a nyakamon ez a maszkos pali, aki gyilkosságra búzdít, a pultnál pedig egy őrült terrorista cigarettázik és whiskeyzik. Nem is én lennék, ha nem ilyen abszurd helyzetben lennék. Úgy tűnt most egy ideig nem lesz balta dobálás, hacsak valaki nem akar majd megölni vele valakit. - Csak érdekelt. Tán bűn? - kérdezte mosolyogva és ismét megszívta a cigarettát. Tetszett neki, hogy felkorbácsolt minimális érdeklődést Romanben az irányomba. - Tudja ki az az ember? Dr. Carter. A nemzetbiztonság egyik embere - vigyorogta, noha sejtette, hogy kissé hihetetlenül hangozhat. Ezek szerint ő még nem tud róla, hogy leszereltek. - Maga szerint mit kereshet itt? Csak nem atomrakétákat rejt a bár? - viccelődött és elnyomta a csikket. Odamentem hozzájuk, majd megtámaszkodtam a pultnak oldalt. - Mi a helyzet? - kérdeztem hol Romant, hol a nemezisem fixíroztam. - Oh, semmi, csak iszogatok és beszélgetek az úrral. Látom maga is megtalálta a partnerét, gondoltam én is megkísésrelem. - Kissé túl nagy már a baráti köre, nem gondolja? Bírja még anyagilag? - Oh, hogyne. Van pénzem elég. Hát önnek? Látom nem nagyon fogyaszt és még az óráját is elvesztette. Szomorú - felelte szarkasztikusan. - Ne higgye, hogy szűkölködöm. - Akkor hívjon meg egy italra. - Szavát ne feledje - mondtam, majd Roman felé fordultam. - Van egy perce rám? - Csak nem négy fül közt akar vele beszélni, doki? - Önt ez zavarná? - Igen, egy kicsit igen - bicentett. - Szeretném megkérni, hogy távozzon. - Csak ön után. Közelebb hajoltam a füléhez. - A cimborám baltát állít a hátába, ha nem megy el innen - sutyorogtam és fogalmaztam finoman, ő pedig higgadtan ivott egy korty whiskeyt. - Igazán? Ilyen modortalan? A férfi zakója belső zsebébe nyúlt, majd előhúzta pisztolyát. Abban a pillanatban markoltam rá a csuklójára és szegeztem a palfon felé, ő megpördült a bárszékkel, így a háta mögé kerültem. Felállt és átrántott a válla felett, majd az asztalra csapódtam háttal a felületére. Gyorsan lefordultam róla és egy jól irányzott rúgással arca oldalát találtam el, amitől lefejelte a pultot. A nők nyomban szétszéledtek, ő pedig nagy lelkesen lőtt felém, de kitértem már a ravasz meghúzása előtt. Ez a lövés elég időt adott rá, hogy közelébe férkőzzek és bevigyek neki pár ütést, de ő sem kegyelmezett. Nyomban gyomorszájon térdelt és le is fejelt, amitől hanyatt vágódtam, de így legalább volt lehetőségem sarkammal hasba rúgni, amitől ő is hanyatt vágódott. Félig felült, lőtt, de nem talált el. Mindketten felálltunk, gyors lépésekkel próbáltuk becserkészni a másikat. Bevittem neki egy jobbost, majd mellkasba könyököltem ütésszerűen, tettem egy gyors szökkenést hátra, lendült a lábam és oldalról vállba rúgtam, melynek következtében "berepült" egy szék és egy asztal közé. Felkapta a bárszéket és felém dobta, úgy ült fel, de én hasra vágtam magam, így a fejem felett zúgott el. Mi sem volt kézen fekvőbb, minthogy elkapja az egyik menekülő hölgy alkalmazottat és fejéhez szegezze a pisztolyt. - Mindenki megállj! Vagy átlövöm a koponyáját!
Nem, nem az. De feltételezem viszont érdeklődni sem. - vonok rá vállat, hiszen nem bunkózni akartam, csak gondoltam ő valamivel többet tud róla. És igazam is lett. Egy pillanatig sem voltam ideges. Vagy ha az is voltam, nem miatta, mint inkább hármójuk jelenléte miatt. Vér már folyt a bárban, és vittek el félholtra vert részeget is, de hullát még nem. Most még is az a sanda gyanúm, hogy ez ma befog következni. Válaszával azonban nem csak azt árulta el ki a fickó, akit rám irányítottak, de azt is közülük ki a rossz fiú. Nem tudtam megállni, hogy a mókusról szerzett információ alatt ne mosolyodjak el, bár egyből után elismerően bólogattam is rá. Nemzetbiztonság? Egy piti díler miatt? Nem tudom, hogy most büszke legyek magamra, vagy kezdjek el aggódni. Vállat vonok a következő kérdésre, hisz én eddig azt sem tudtam, hogy ilyen menci kis munkája van a kis mókusnak. Hát így nem is csodálom, hogy szeret pattogni. - Tudja a faszom... gondolom ugyanazt, mint maga... Vagy pont maga miatt... - sóhajtom, mert ebben nem is ártanám bele magam. Utóbbi megmagyarázná, hogy miért van itt, bár azt nem tudom, hogy a pénzes palinak honnan ez a csomó lóvéja. De mit akarnának pont tőlem a fejesek? Köpni nem szokásom, és ha már valaki nyakára akarnának lépni, ott a főnököm... Gondoltam szép lassan csepegtet még infókat, noha semmi közöm ezekhez, de hátha elcsípek valami hasznosat, amit tovább adva plusz pénzért még jól is járok, de Misi a mókus végül csak eljött a pultig. Mondjuk imádkoztam, hogy legalább az újdonsült barátját hagyja ott, mert oké, vendéglátás meg minden, de lassan ápolónak érzem magam egy kurva diliházban. Hagyom, hogy a pénzes pasi válaszoljon, de azért ott maradok, mert úgy érzem, lesz még itt nekem dolgom. Pedig már a kötényt is levettem, és igazából mennék el, ha lehetne. Óvatos kis szájkaraténak lehettem szem és fül tanúja, amiből arra következtettem, hogy talán csak egyetemi cimborák voltak, akik felszedték maguk és most megy a huzavona, szóval mellettük azért a háttérben, még mindig a baltáknál álló, de a párost figyelő maszkos néztem. Mintha picit idegesnek tűnt volna, bár ezt csak abból következtettem le, hogy szabadon lógó keze ökölbe volt szorítva. Akkor kaptam vissza fejem és figyelmem a kis mókusra, mikor felém szegezte kérdését. Ó, lemerném fogadni, hogy most meg az jön, hogy megkomolyodva, éretten közli, hogy az úr egy pszichopata gyilkos, és hogy kerüljem el, noha éppenséggel ugyanezt a kis mókusról is elmondhatnám. De még válaszolni sem tudok, mert a másik fickó közbe szól, így jobbára ide-oda pillantok egyikről a másikra aztán vissza. - Uraim... nem lehetne ezt inkább odakint, illően elintézni? Baszott nehéz itt fenntartani a békét a sok berserker közt, és maguk nem segítik a helyzetem. - kérem őket, de mintha meg se hallanák. Szemeim forgatom, de mikor az egyik távozásra utasítja a másikat, ismét közbe kell, hogy szóljak. Nem azért, mert bárkinek a pártját is fognám, de jelenleg egyiküknek sem áll módjába elküldeni innen a másikat. Azt a tulajdonos vagy egy itteni dolgozó teheti. Khm... mondjuk én. Akkor néztem nagyot, de leginkább rosszallóan, mikor elcsíptem a sutyorgás lényegét. Nem tudhattam kamu-e, de azt láttam, hogy jól el dumáltak a baltáknál, szóval ja... - Nem, itt nem lesz balta dobálás! - szóltam rá a kis mókusra morcosan, és most mondanám, hogy a hármasunkra többen is odafigyeltek, de igazából mire a vita heve közönséget csinált volna, már elő is került a pisztoly, ami által a nők sikoltva reppentek szét, és a kolléganők is igyekeztek fedezékbe vonulni. Eztán vette kezdetét egy lövöldözésekkel megtüzdelt küzdelem. Aki nem szeretett volna kockáztatni és még józan volt, többek között a hölgyek, azok igyekeztek kimenekülni. Én azon imádkoztam, hogy a fegyver mielőbb távolabb csússzon mindenkitől, és hogy az ereje teljében lévők ne csatlakozzanak vagy kezdjék el egymás gyepálni. A verekedésbe nem szándékoztam beszállni, el voltak ők maguk is, de kiugorva a pult mögül intettem az őröknek, hogy akit tudnak menekítsék ki, akit pedig nem, azt vigyék fedezékbe. Én a páros körül járó, a bunyót látva hergelt férfiakat próbáltam távol tartani az eseménytől, bár úgy tűnt, ez sem két perces dolog lesz, mivel egyik sem tudta rendesen földre küldeni a másikat. Noha azt meg kell hagyni, a kis mókusban volt azért erő. Én mint vezető helyettes, elsősorban nem a bunyóba kellett becsatlakoznom, bízva abban, hogy szétszedhetem őket, hanem a vendégeket biztonságba terelni, ami tekintve, hogy folyamatosan haladtak ide-oda, nem volt könnyű. El is felejtettem, hogy nem két flúgos van, hanem a tömegben valamerre ott a harmadik is. - Picsáért nem tudtad elvenni tőle a pisztolyt! - morogtam Julianre mérgesen, mert a túszejtés már mindennek a teteje volt. Így viszont, hogy a vendégek háromnegyede világgá szaladt, több helyünk volt, szóval kikaptam a pult alól a vadász puskát és oldalról a fickóra fogtam. - Engedd el a lányt, különben én nyírlak ki! - parancsoltam rá, persze, eleget téve neki, mások sem mozdultak. Legalább is látótávolságában. Akik férfiak bent maradtak, legtöbbjüknél már ott volt a balta, a többi ökölbe szorított kézzel várt. Mindenki akkor sem tudna lelőni, de ha lehet, azért ússzuk meg hullák nélkül. Aztán kilépett mögüle az emberek közül a maszkos is, akinek a tornacipője nesztelen volt, s mikor a fickó mögé ért egy hirtelen mozdulattal ezúttal ő markolta meg a pisztoly csövét és rántotta a plafon felé, miközben így kapaszkodót találva - alacsony termete miatt - felmászott a fickóra, egyik lábát átvetette a nyakán és fordultában a földre küldte, miközben torkát szorította, így minden bizonnyal a túszt is elengedve, akit arrébb is rántottak onnan. Persze tudta, hogy a férfi erősebb, ő maximum gyorsabb, így elengedve, arrébb csúszott a földön, de előtte még a pisztolyt is távolabb rúgta. Aztán felkelt a földről harc állásba. Én oldalról céloztam a pénzes fickóra, a kis mókus feltételezem másik oldalról, míg a maszkos vagy előlről vagy hátulról. És akkor még ott voltak a vérre éhező férfiak. Szívesen agyonlőném, de akárhogy is nézzük, akkor én leszek itt az egyetlen gyilkos. A rendőrség meg úgy tűnik nem sieti el, szóval... azt tettem, ami jelenleg a legjobb az itt lévőknek. Megpróbáltam elküldeni. - Húzzon a picsába! MOST! - kiáltottam rá. Egyenlőre csak rá, de ha a másik kettő sem bír magával, azokat is kihajítom. Nem voltam benne biztos, hogy elég jó házőrző volnék, de határozott voltam, és a puska sem remegett a kezemben. Voltam katona, tudok lőni. Innen már csak az a kérdés, hogy szabadon távozik, vagy valaki, valakik darabokra szedik. Aztán ha lesz alkalmam a kis mókus is lefogom pofozni, amiért idecsődíti az elmebetegeket.
Mint kiderült, nem lehetett odakint illően elintézni, a béke fenntartását pedig az előkerülő pisztoly sem segítette, mint inkább hátráltatta. Pedig én igyekeztem(?). A puska előkerültével úgy fordult, hogy az elkapott lány legyen közelebb a puska végéhez, de azért rám is rám tudjon pillantani, ám az már sokkal nyugtalanítóbb volt számára, hogy jó pár itt maradt vendég baltát fogott. - Én a maga helyében nem próbálkoznék. Ravasz az az elsütő billentyű. Még lelő valakit, akit nem szeretne - vigyorodott el. - Nekem innen csak egy valaki kell. Ha őt megkapom, másokat békén hagyok. Gondolom rám utalt. Aztán váratlan fordulat következett. Nem csak a brit terroristát, de engem is meglepett, amikor a maszkos megpróbálta megmenteni a helyzetet. Sikerült lefegyvereznie és pár pillanat elejéig földre küldenie a nemezisem, de az hamar újra talpra állt. Úgy tűnt hajthatatlan volt, mert erősen kézen rúgta a puskás kezet, majd előre lendült, gyomorszájon térdelte és oldalba könyökölte Romant a bordáinál. Ebben a pillanatban jöttem én, aki a túszejtőt egy köríves rúgással mellkasba rúgtam, túloldalról pedig kirúgtam a lábait alóla. Földre került, de bukfencezve újra talpra állt mellkasát fogva. Amennyiben megindultak a fejszések is, igyekezett távol maradni tőlük, hiszen annyi baltást egymaga ő sem tudott volna leszerelni, de igyekezett rám koncentrálni. Ha a baltások maradtak a fenekükön, akkor "nyugodt" körülmények között harcoltunk tovább. Így vagy úgy, de le akart szerelni. Oldalról kerített be, ütése már véres sebet hagyott a szám körül, vállainál fogva lejjebb rántottam és úgy éreztem térdemmel sikerült valamicskét megrepesztenem a bordáját. Legalábbis a hangok alapján, amiket kiadott. De szívós volt. Nagyon szívós. Viszonozta a térdelést, amitől azt hittem a gyomrom ketté hasad. Meg akart fejelni, de elkaptam a fejem, földre vetettem magam rántva magammal, majd két lábammal áthajítottam magam felett és újra felkeltem még mindig égő hasi fájdalommal, ami biztosan múlni kezd majd egy idő után. Felállt. Neki a bordája fájt, nekem a hasam, ám ha a baltások nagyon vérengzősök voltak már, akkor inkább elhagyta a bárt.
Sok mindent láttam már, de bevallom, arra nem gondoltam volna, hogy egy nap, minden engedély, kamera és rendező nélkül egy konkrét akció filmet forgatnak le a szemünk előtt, ráadásul igazi sérültekkel, túszokkal. Viccet félretéve, egyik percről a másikra, igen nagy slamasztikába kerültünk, hát még a túszul ejtett hölgy. Gondoltam, ha így közre fogjuk, plusz az önjelölt vikingek, akik már oly annyira betörték volna a fickó fejét, hogy konkrétan vérben forgott a szemük, valaki csak lenyomja halálos áldozat nélkül, de úgy tűnt már a nemzetbiztonság emberei se a régiek. És hol van ilyenkor az erősítés? De már egy csapat képzettebb rendőrnek is örültem volna, ám a hiányzó sziréna hangokból ítélve, senkiben sem volt annyi lélekjelenlét, hogy kihívják őket. Fasza... - Ó, higgye el, csak is az kapna golyót, akit igen is leakarnék lőni. - feleltem rá kicsit sem tartózkodva az összetűzéstől, de ettől függetlenül felszólítottam a távozásra. - Azt gondolom eddig is remekül meg volt egyedül, kétlem, hogy bárki is önszántából magával menne. Ne vegye sértésnek, de van kevésbé halálos módja is felszedni valakit. - válaszoltam, bár volt egy olyan megérzésem, hogy itt a kis mókusra gondolt. Nem mintha őt különösebben megszeretném védeni, pláne, mert nem tartom többre ennél a fickónál, tekintve milyen "angyalian" tud viselkedni... és beleavatkozni sem szeretnék, de amíg itt van, vendég és a vendégeket illő módon kell kezelni, míg véglegesen ki nem húzzák a gyufát. Ha épületen kívül történne, nem érdekelne, de jelenleg én vagyok itt a házőrző és a házigazda is. Azt hiszem nem csak engem ért meglepetésként, mikor szellem üzemmódban ismét színre lépett a maszkos és lényegében megmentette a túszt, de mondjuk odáig már ő sem merészkedett, hogy megölje. Nem azért, mert ne tudta volna esetleg eltörni a nyakát vagy valami - mert láthatóan tudta mit csinált -, de a túsz biztonságba helyezése után ismét kilépett a harcból, bár onnantól ő is készenállt az esetleges támadásokra. Bár a pult mögött voltam, annyira lefoglalt ez az egész, hogy nem vettem észre, hogy talpraállás közben hozzám került közelebb a fickó, de gondolom más se, azért nem küldte földre senki. A puskát elrántottam, de nem dobtam el, azért ehhez kevés volt a rúgás, lévén, hogy onnantól már rá figyeltem, így a puskával a térdelést is könnyen kivédtem, igaz, így kaptam egyet az oldalamba, ami által én pedig puska tussal fejbe küldtem. Szerencsére csak felébredt a kis mókus is, ha már az ő gondja a fickó, így miután odébb sikerült lépnem újra ráfogtam a puskát, igaz, így mozgásban, úgy, hogy az a bolond is állandóan körülötte ugrált nehéz célponttá tette. Nekem legalább is. Mert, hogy amint a mókus eltávolodott tőle a viking fiúk estek neki. Védhette magát, de maximum egy-két 200 kilóssal bírhatott el, és még így is szerencséje volt, hogy baltát nem állítottak bele. Nem azért, mert nem akartak, hanem mert nem fértek oda. Végül a maszkos lőtt a levegőbe - ugyanis az én hangos fegyelmezésem a vendégeket illetően nem ért célba - amire úgy néztek rá, mint felbőszült vadkanok a vadászukra. Akkor lépett a földre küldött fickóhoz Arne és bár ő is elég morcos volt, azért volt annyi lélek jelenléte, hogy ne az üveg ablakon keresztül hajítsa ki, ami csodával határos módon eddig még nem sérült, hanem a kitárt ajtón keresztül. De úgy, mint egy alkoholista piást. De még így is... az istenit nekik, még ha gyilkos is a pali, majdnem élve belezték ki. Idegesen tettem vissza a puskát a helyére, majd mivel többen is résztvettek a hely szétverésében, őket is befogtam rendet rakni. Kár az keletkezett, személyisérülés is, bár talán nem olyan súlyosak, de szerencsére senki nem halt meg, és ezen dolgokat talán egy nap alatt rendbe hozza egy kisebb brigád. Annyira dühös voltam, hogy jobbára fel sem tűnt ott van e még a mókus vagy a maszkos, akit szintén ki akartam repíteni a helyről, mert még ha nem is lőtt le senkit, nekem itt senki nem lövöldözzön, bassza meg. Még jó, hogy legalább a piát kifizette, és a maradék lóvéból majd szépen a javításokat is állja. A maszkos egy ideig álldogált, majd a pulóvere zsebébe dugva a pisztolyt is, szépen leült egy asztalhoz és onnan figyelte a takarítást és a morcos résztvevőket. Úgy tűnt elégedetlen valamivel kapcsolatosan, mert asztalra téve kezeit, összekulcsolta ujjait és fejét kicsit lehajtva "nézett maga elé".
Mit szokás ilyenkor mondani? Elszabadult a Pokol. Igen, talán ez a jó szó rá. Roman kapott egyet-kettőt, majd tőlem kapott a nemezis, aztán akcióba lendültek a vikingek is, de ahhoz képest egész jól állta a sarat, mivel képzett volt, nem is kicsit. Nem véletlen, hogy a hosszú évek alatt nem sikerült még mindig lekapcsolni, igaz, abban a hitben voltunk, hogy utóbb meghalt. Hát nem, nagyon is él és eleven. A vikingek ugyan harcoltak, a sarat is egész jól állták, láthatóan le is tudták volna szedni, de nem ölték meg. Úgy tűnt a gyilkos szerepét senki nem akarta bevállalni. Ez szerencsés volt. Talán el is fajult volna a helyzet, ha a maszkos nem lő egyet a levegőbe. Hamarosan sikerült földre vinni az angolt, személyzet pedig kihajította. Utána mentem, de már nem találtam. Eltűnt. Lelépett. De látni fogom még - sosem tűnik el örökre... Mire vissza mentem a bárba, már folyamatban volt a rendrakás, takarítás. Láthatóan a maszkos megviselt volt. Talán csalódott, amiért nem öltem meg, vagy csalódott, mert nem tudtunk nyugiban tovább dobálni a baltákat. Első utam a pult volt, ahol letettem némi pénzt. Nem voltam milliomos és nem szoktam csak úgy adakozni, de most megtettem, hiszen én is részese voltam a balhénak. Valamicske kártérítést én is adni akartam, mielőtt még kibeleznek. A maszkoshoz léptem. - Bocs haver, ez most így alakult. Majd máskor szerencsésebbek leszünk. Mind a balta, mind a gyilkos terén - feleltem, hogy hátha ezzel adok némi nyugtatást neki. Igazándiból nem tudtam mit mondhatnék, vagy tehetnék ebben a helyzetben. Nem igen mernék most Romannel szóba elegyedni, hagyni kéne inkább előtte lenyugodni, bár most szerintem a maszkos is magába fordult. A pisztolyt viszont jó lenne tőle visszaszerezni, mert azt hatósági kézre kéne adni, vagy jobbára az én íróasztalom fiókjába. Bár aligha fogja magától visszaadni. Rágyújtottam egy cigarettára. - Mit kérsz a pisztolyért cserébe?- pillantottam az androgűn felé.
Örülök, hogy a nép megvédte "faluját", de bele gondolni is rossz mi történt volna, ha nem ébreszti őket tudatukra a lövés. Tényleg, de szó szerint képesek lettek volna kibelezni a tagot és szerintem még vérsast is csináltak volna belőle. Nem az alkohol teszi, még csak nem is az ajtó feletti felirat, ide tényleg olyanok járnak, akik nem bohóckodásból néznek ki úgy, ahogy. Mindenesetre... rövid napnak is szar volt ez az egész... A kis mókus még elment, a maszkos már necces volt, de ez az egész... Morgolódva söprögettem a pult mögött, sok pia oda lett, és majd a főnöknek se ártana szólni. Nem azt mondom, hogy a mókus hibája, de tett róla azért, hogy most így nézzen ki a hely. A maszkos jó voltából pedig a plafon is lyukas lett. Csak azért nem kapom meg a hajánál fogva a fickót és hajítom ki, mert hozzájárult a javításokhoz. Miután pedig hellyel-közzel rendbe szedtük a helyet és kivittük a szemetet, a maradék vendég sereg is hazament, a lányokat is elengedtem, egyedül a két gorillám kértem, hogy maradjanak még. Én meg addig kimentem hátra cigizni, és a mai után, egy megkezdett whiskys üveget is magammal vittem. Megérdemlem. Már csak a bekapott ütések miatt is. Pedig annyit nem fizetnek, hogy itt dögöljek meg. A maszkos is meghúzta magát, bár nem hiszem, hogy különösebben félt volna a haragomtól, inkább csak csalódott volt, hogy most még másban is feszültséget keltsen. Felpillantott a fickóra, mikor amaz hozzászólt, majd a végén vissza is fordította fejét az asztal felé. Nem érezte, hogy ez most így vigaszt nyújtott volna neki, már csak amiatt sem, mert nem emiatt bánkódott. A csere hallatán már fejét se mozdította, de lehetett hallani szusszanását, amit nem sokkal válasza is követett. - Gyáva vagy. Volt rá lehetőséged, több is, még sem ölted meg. Nem érdemled meg a pisztolyt. - szólalt meg mérgesen, bár az üreges maszk miatt kicsit másként, de az kivehető volt, hogy női hang. Aztán kimászott az asztaltól és felkelt onnan, miközben újra zsebre vágta kezeit. Esze ágában sem volt oda adni a pisztoly. Amúgy se, de így meg pláne. Szüksége volt rá, és nem, neki nem a fiók mélyén. Főleg, hogy már az ő ujj lenyomata is rajta volt. Aztán elindult kifelé, ám menet közben még sunyi módon felmarkolta a pulton lévő javításokra szánt pénz egy részét is.
Megkaptam a választ és úgy döntöttem el is engedem a témát. Ha nem, hát nem. Nem volt kedvem vitatkozni, sem megmoccanni, hogy erőszakkal elvegyem tőle. Elromlott a hangulatom és fájt a hasam, a sebeim pedig égtek. Más sem hiányzott, mint, hogy még vele is hadakozzak. Ahhoz én már fáradt voltam és nyűgös. Amúgyis, biztosra vettem, még találkozom vele. Olyan alaknak tűnik, aki tipikus visszajáró lelke az életemnek. Ismerem a fajtáját. Roman távozott, bár sejtettem, hogy nem haza. A maszkos is lelépett, így egyszerűen a pulthoz mögé mentem és pénzt letéve megvettem egy üveg vodkát, amivel elsőnek arcot mostam, hogy segítsen elállítani a vérzést és összehúzni a sebet, amiket az ütésekből szereztem, majd kitöltöttem belőle egy metszett üvegpohárba és a cigi mellé elkortyolgattam. Az ital hamarabb elfogyott a pohárból, mint a cigi, így úgy döntöttem megkeresem Romant, nem várok rá, hogy visszatérjen. A falnak dőlve álltam meg mögötte és levertem a hamut. Másik kezemben ott volt a vodka. - Hát ide szokott elvonulni? - pillantottam körbe hanyagul, majd ha esetleg szóra nyitotta volna száját felemeltem mutató ujjam. - Bele se kezdjen - legyintettem, hiszen sejtettem, hogy vagy átkozódni akart, vagy nyilvánvalóvá akarta volna tenni, hogy még egy cigi idejére sem hagyok neki nyugtot. Belekortyoltam a vodkába. - Legalább az ital minősége jó - pillantottam az üveg címkéjére, majd Roman felé. - Jó kis vendégek jöttek mára, mi? Elment a maszkos. Lehet lesz egy kis nyugtunk. Ellöktem magam a faltól, majd ha ült leültem mellé és lehamzutam.
Kezdőlap
Nem szeretem a pletykákat, mert sokszor a valóságtartalmuk ellenére is csak a frászt hozzák az emberre, és ez bizonyos esetekben kellemetlen tud lenni. Ha csak két üveg bor lopásáról lenne szó, és az kerülne a főnök fülébe, azt mondanám, ok, majd kimagyarázom, esetleg kifizetem a kárt, amit nem ismerek el, had egye őt is a fene, ha már nem fizet meg rendesen. De mikor az ember illegális körökben mozogva ütközik ilyen akadályba, az már gond. Pláne, ha kommandósokkal, meg a rendőrséggel fenyegetőznek. Na már most, nem tudhatom mennyire komoly a dolog, és igen, ettől függetlenül is vissza vet majd jó pár napnyi bevételtől, de vagyok már olyan rutinos, hogy mérlegeljem a lehetőségeket és azok kockázatát. Nem csak a rendőrségnek vannak téglái, de fordítva, mi dílerek is rendesen űzzük e szakmát, bár a forrás fő pontja egy kis pöcsös, a kolléga óvva intett, hogy figyelmen kívül hagyjam. Jared ugyanis gyanút fogott ma reggel a szülei kapcsán, és mivel mi nem az a fajta díler banda vagyunk, akik rálépnek a vásárló nyakára, ha elszúrja a dolgot, így bizalommal fordulnak hozzánk. Nincs nagy hírnevünk, de ezzel elértük, hogy több visszajáró vásárlónk is legyen. Jared jelezte gyanúját a "kollégámnak", akit épp elért, ő pedig szólt nekem, hogy húzzam meg magam lehetőleg néhány hétig, míg ki nem derítik, kit akarnak, vagy kit varrtak már is nyakamba. Nem mintha köpnék, ha elkapnának, de ne kockáztassunk. Szóval a szekrényem kokain mentes, és bogyó sincs a farzsebembe. Vásárlók persze lehetne, nekik nem szólunk külön-külön, hogy egy időre kotródjanak tőlünk, de miattuk nem parázok. Nagy részük ért a szépen nézésből is. Ami miatt aggódok, az a bevétel elmaradása és annak kérdéses lehetősége, hogy fasz se tudja, meddig kell így lennie. Nekem vannak lelkes és gyakorlatilag mindennapos vásárlóim, akiket nem szeretnék elveszíteni, már pedig nem ez az első, hogy beakarnak varrni, nekem meg úgy kell tennem, mintha azt sem tudnám kik azok.
