Az előző részek tartalmából.

Hééé! Hát itt az én jóképű, remek bérgyilkosom! Hogy sikerült végül kinyírnod?
Sikerült felül kerekednem, majd megfogtam egy pisztolyt és fejbe lőttem vele.
Elmehetnénk megünnepelni. Találtam egy igazán nekünk való helyett. Most nyílt. Legalább elsőként avathatjuk fel.
És mik a terveid? Veszünk egy házat itt a városban? Vagy költözzünk ki külföldre és kezdjünk ott új életet?
Nem kell új életet kezdenünk, de miért ne utazhatnánk mindenfelé, nem? Gondolom neked sincs ellenedre világot látni velem.
Egyszer csak pár méterre tőlünk a medencébe egy csupa vér hulla zuhant be. Többen is sikongatva jöttek a medencéhez, míg akik bent voltak másztak ki. Ahogy pedig feljött a felszínre hátára fordulva a férfi, elvágott torokkal, és kinyomott szemekkel, valaki elkiáltotta magát, hogy ez a hajó kapitány. Abban a pillanatban érezhető volt, ahogy a hajó éles kanyart vett.
A gyilkos fegyver már aligha van a hajó fedélzetén, de nem lennék meglepve, ha a tettes egy konyhából szerzett kést használt volna. Nem tudhatjuk hányan vannak, akiknek közük lehet a gyilkossághoz, de, amíg nem tudunk pontos tényeket, addig a hajón mindenki potenciális gyanúsított
A gyilkos vagy hirtelen felindulásból ölte meg, vagy előre eltervezte. A halottat elnézve van rá esély, hogy dulakodás előzte meg a gyilkosságot, de ha más szemszögből nézem, akkor a kinyomott szemek még üzenetnek is minősülhetnek a számunkra. Vagy épp annak, akinek szánták
De ez csak egy feltételezés, az is lehet, hogy dulakodás közben nyomta ki az áldozat szemét a gyilkos, de akkor miért dobta volna be a medencébe, hogy mindenki tudjon róla? A gyilkos vagy üzenni akar, vagy félelmet akar kelteni a hajón utazók között. Ha a nem ez lenne a célja, a halottat a tengerbe dobta volna, hogy megszabaduljon tőle és ne keltsen feltűnést. Tehát kijelenthetjük, hogy ez nem egy hirtelen felindulásból elkövetett emberölés. Annál ez sokkal több.
Nos, tekintve, hogy nekünk semmi közünk az itt történtekhez tovább is lépnénk uraim, hölgyeim. Na gyere Tigrisem, ne vesztegessük itt az időnket, most úgy sem kívánom a paradicsom levest...
Mi van, ha öngyilkos merénylő és neki akar vezetni minket valaminek...? - vetődött fel benne a kérdés, amire több fültanú vendég is rémülten kapott mellkasához, miközben lassan szét széledt a hulla körüli tömeg és mindenki halálra volt rémülve.

És most....

A hajó megállíthatatlanul úszott abba az irányba, amelybe az "új kapitány" tervezte vezérelni, ami engem mondjuk special nem érdekelt. Nem foglalkoztam különösképpen a történtekkel, ugyanis nem érdekelt hol kötünk ki, vagy hová tartunk, hisz amúgy sem volt kimondott célja annak, hogy Nate és én hová terveztünk menni. Utazgatni akartunk, nem többet. El akartuk hagyni New Yorkot és ennyi. Az, hogy mikor és hol kötünk ki, az már lényegtelen volt. A gyilkosság pedig még annyira sem érdekelt. Nem foglalkoztatott a gondolata, hogy egy gyilkos van köztünk, hisz én minden gyilkosnál rosszabb voltam és ha valaki engem próbálna meg megölni, komoly fába vágná a fejszéjét, ahogy Nate kapcsán is. Nekünk nem volt félni valónk, a többi utas élete pedig még annyira sem érdekelt, mint a sajátunk.
- Na ugye? Sherlock Holmes, Sigmund Freud, és Tony Stark majd elkapják a gyilkost. Mi addig iszogatunk, bulizunk és szexelünk. Végül is mi rossz történhet? Csak nem dugtak egy hullát az ágyunkba is - nevettem.

Travis Gyda után lépett, majd átkarolta a derekát.
- Ha szabad.... nem inna velem meg valami finomat? Én fizetem, maga kiválasztja. Jöjjön - intett a fedélzet azon része felé, ahol az italokat szolgálták fel. - Travis Avery. Hát ön? - kérdezte és ha Gyda nem ellenkezett, elindult vele. Szándékosan kezelte úgy, mintha most látná először, hiszen Gyda is úgy tett, mintha nem ismerné és ez kimondottan fura volt számára. Érdekelték volna a miértek.
A helyzeten az sem segített, amit Domi mondott. Sebastian nem adott rá sokat, hogy valóban egy öngyilkos merénylő lenne a tettes.
- Nem, én ebben nem hiszek. Itt másról van szó. A gyilkos nem akar megölni mindenkit, ellenben valamiért a hajón akar minket tartani. A célja az, hogy a hajó ne köthessen ki, nem pedig az, hogy mindenkivel végezzen. Bár érdekelne, hogy miért cselekszik így. Vajon hány célpontja lehet?
Elsőnek lássuk a hullát - felelte és a medencéhez lépett. Elkapta a halott lábát és kihúzta a fedélzetre, majd a vágást kezdte vizsgálni, hogy hátha be tudja határolni mivel vágták el a torkát. Ha késsel, nagyjából milyen kés lehetett. Arra is próbált választ találni emberi ujjakkal, vagy valami eszközzel nyomták ki a szemeit.
- Orvos vagyok - mutatta fel a személyigazolványát a kíváncsi szemeknek, melyben ott volt a Dr. előtag. Igaz, azt nem tudhatták milyen orvos, de nem hazudott. Annyi, hogy nem sebész és nem is patológus volt, hanem pszichiáter és gyógyszerész, de ezt nem kellett az embereknek tudniuk.
- Ön remekül látja a helyzetet - lépett mellé Sonny, majd átnyújtott egy Wonka Bar-t Dominak. - Talán ön az egyetlen igazán intelligens valamire való gondolkodó ezen a hajón. Volt már része nyomozásban?
- Úgy is mondhatjuk...

   
   

Cale, Nate, Dommiel, Travis, Sonny, Sebastian & Gyda

Engem ugyan csöppet jobban idegesített, hogy valaki öldösi az embereket a hajón, legalábbis az egyetlent, aki vezetni tudja szépen kiiktatta, de abban igazat adtam Calenek, hogy vannak így is elegen. Én sem vagyok nyomozó, és biztosra veszem, hogy őt is csak okolnák, bármi történne. Abban bíztam, hogy rajtunk kívül más nem fogja ennyire félvállról venni és lesznek beszariak, akik végig egy egy helyen toporogva várják a csodát, mert addig is bármerre megyünk jól érezni magunk, lesz helyünk, mint például a bárnál, a svédasztalnál és igen, akár a kabinoknál. Szóval szépen elvonultunk és a többiekre hagytuk a dolgokat. Legalább most ténylegesen lesz mit kukkolniuk helyettünk. Ha szomjasabb volt, mint kanosabb, akkor szépen visszasétáltunk az amúgy nem teljesen üres bárhoz. Tömeg nem volt, de full üresnek sem mondanám. Rendeltem mindkettőnknek még egy-egy italt, neki koktélt, nekem pedig erősebbet.
- Hát... nem épp így terveztem a nyaralást, de így se olyan rossz kezdetnek... - vonom meg vállam az italba kortyolva. - De legalább kitalálhatjuk hová menjünk először és ott mit próbáljunk ki... Akár még egy magánhajón is utazhatnánk pár napot, hetet. Szeretem a vizet. Biztos jó buli volna, kettecskén a tengeren. - mosolygok rá emelgetve szemöldökeim.

Gyda némi csalódottsággal fogadta, hogy rá se hederítettek, de mégha erőszakosabb módszert választva utánuk is akart volna menni, Travis meggátolta volna. Meg is lepte a számára hirtelen semmiből előbukkanó férfi, s bár egyszer még el pillantott hátra a távozó másik kettő felé, belátta, hogy most biztos nem élvezheti a társaságuk. Ki tudja... talán később se. De legalább akad valaki más. Fel is mosolygott rá, nem zavartatva magát, hogy nem épp egy korabeli "karolta fel". Előzőleg sem huszonévesek társaságát élvezte a bárnál, de amúgy sem mondott volna nemet a meghívásra.
- Micsoda úriember! - mosolyogta bájosan, bár ő is tudta, hogy manapság nincs ebben semmi úrias. A legtöbben úgy is arra mennek, hogy leitassák és megdugják. Tudja ő ezt jól, szerencsére még mindig vérbeli oroszként fogyaszt alkoholt, így gond nélkül küzdi le az italokat, anélkül, hogy kicsit is megszédülne. Lényegében aztán így is ott kötöttek ki, ahol Cale-ék is voltak, ám így érthető okokból jobban lekötötte új társasága. Mert valóban úgy nézett ki, hogy nem ismerte meg Travist. Pedig se a férfi, se ő nem változott szinte semmit. Túl sok idő se telt el, igaz, Gyda korábban kiesett a csapatból a küzdelmek során.
- Gyda Soverall. - mosolyogta, ahogy rendelés után leültek valahova. Mégcsak a múltbéli ismerős névre sem kapta fel a fejét.
- Meglep, hogy egyedül jött. Úgy értem, puccos hely, jó a flörthöz meg a luxus kamatyhoz, de valahogy magáról az olvasható le, hogy nem feltétlen a csajozás... vagy a pasizás miatt van itt... Elég a karórájára nézni vagy a zakójára, amiről messziről árulkodik, hogy méreg drága és persze valódi, tehát gazdagabb az itteni emberek 98%-nál, akik csak felakarnak vágni a kamu ékszereikkel, reménykedve, hogy kitart egy jó dugás erejéig. Szomorú, de mintha már a nők is erre mennének... - sóhajtja kiábrándultan, ahogy néha bele szív a vékony kis szívószálba.
- Kíváncsi vagyok az okára... Elárulja? - könyökölt rá az asztalra, kíváncsi mosollyal fürkészve a férfit.

- Húúú, ez ritka darab. - vigyorogta el magát a kedves gesztusra Dom, elvégre nem csak kóstolót, de egy egész táblát kapott, aminek mint egy önző kisgyerek, neki is látott, nem zavarva a nagyokat az eszem cserében. Idővel, mire Sebastian a test megvizsgálására adta volna fejét, minden kíváncsiskodó odébb állt, így jobbára hárman maradtak. A vizsgálatok alapján nem is igazán kés volt a gyilkos eszköz, mint inkább egy kampószerűség, meg a szúrás belső sérülései az egyik felén jobban látszódnak, mint, mikor előbb mélyre szúrnak, majd onnan szakítják ki a vágott eszközt. De hogy az milyen kampóféleség lehetett azt nem lehetett megállapítani. Főleg azért, mert a gyilkos fegyver lényegében már nem is volt a fedélzeten. Ami a szemeket illeti, elé morbidul, de ujjakkal nyomták ki, méghozzá a sajátjaival. Bár a medence vize alaposan lemosta, a halott mutatóujjai körmei alatt még látszódott a vér. És nem csak az övén, ugyanis csak úgy tudta kinyomni saját szemeit, hogy a gyilkos is rásegített.

öltözék: x x x zene: - helyszín: in the shit

   - Ooo, én is nagyon szeretem a tengert. Nem tudom említettem-e valaha, de fénykoromban a tenger mélyén éltem - vigyorogtam és a koktélomba szipuztam. - Igaz, akkor még másként néztem ki és sokkal hatalmasabb is voltam. Úgy pár száz millió éve, mikor még a dinoszauruszok is épp csak megjelentek a Földön és alig volt még szárazföld. De rég volt már az. Vitatkoztam is a teremtővel, hogy ne kísérletezzen az emberekkel, meg adtam neki tippeket is, de nem hallgatott rám. Nem, mintha nagyon nagy bakit lőtt volna, mert csípem ezt az életet is, de, mint látjuk, akadnak benne hibák - mutogattam a medence felé. Legalábbis arra, amerre a medencéhez kéne menni. - Sok a hülye. De a teremtő is az. Bolond szenilis öregember. De tojok rá. Már nem érdekel - vontam meg vállaim egy laza mozdulattal.
- Szóval a lényeg az, hogy benne vagyok, hajókázzunk. Majd veszek egy saját hajót, ha partot értünk és mi leszünk az új Phileas Fogg és Passepartout. Körbe utazzuk majd a Földet 80 nap alatt - nevettem, majd szívtam egy kicsit a koktélból a szívószálon át. - De vehetek egy tengeralattjárót is és akkor Némó kapitány és Pierre Aronnax leszünk - vigyorogtam.

Travis Gyda társaságában távozott, elegánsan mosolyogva, hogy a lány mit reagált erre.
- Hát igen, manapság ez ritkaság számba megy. Van is otthon egy aranyplakettem, ami szerint veszélyeztetett faj vagyok, szóval bánjon velem finoman - viccelődött mosolyogva. - Így is kihaló félben vagyunk.
Leültek a bárban inni, Travis pedig valóban odafigyelt minden szóra, bár láthatóan laza volt. Laza, de az érzékei élesek voltak. Eladta a hétköznapit, de valójában nagyon is résen volt. A bemutatkozás során azonnal felfigyelt rá, hogy nem Alissa Dorokin néven mutatkozott be, tehát még mindig a Gyda nevet használja. Úgy tűnt Gyda nem ismeri fel és a többieket sem, viszont Travis jól tudta, hogy Gyda szépen el tudja magát adni, bár azt nem tudta miért érné meg neki játszani az amnéziást. Már, ha játszotta.
Sokkal normálisabb, kulturáltabb és intelligensebb volt, mint régebben, tehát nem kizárt, hogy pszichiátriai kezeléseken esett át, amik amnéziát okoztak nála. Talán törölték az emlékeit, vagy a kezelések során történt mellékhatás. Minden esetre a róka résen volt. Egyelőre nem lehetett benne biztos, hogy ez nem csak egy színjáték.
Nem érezte magát különösebben meglepve, hiszen olyan információkat hallott, amik ugyan leolvashatók voltak róla, de a lány jól ismerte őt régebbről, így ezeket az információkat csípőből tudta már. Többet és jobbat kellett villantania, ha a valódi deduktív képességeket akarja eladni Travisnek.
- Nem vagyok egy nagy csajozós, magamnak való vagyok. Persze vannak kivételek, de alapvetően nem érdekelnek a nők. Félre ne értsen, nem vagyok meleg, csak nem vonz a csajozás és az egy éjszakás kalandok. Csupán kikapcsolódni jöttem, hogy magam mögött hagyjam a nagyvárosi stresszt - mosolyogta, noha ez nem a teljes igazság volt. Az igazság az volt, hogy volt a hajón egy luxus ékszereket gyártó ékszerész, aki a hajón utazott, hogy itt eladjon egy egyedi készítésű nyakláncot. A nyaklánc színarany volt, formázott, akvamarin és zafír drágakövekkel, gyémánt berakással és még lehetne sorolni mennyi finomság volt benne. Komoly milliókat ért már maga az ékszer anyaga is, de az értékét tovább fokozta, hogy a nyaklánc egyedi volt, megrendelésre készült, tehát több nem létezett belőle. Ezt a nyakláncot akarja megkaparintani, noha a sors fintora volt, hogy itt van a nem kívánatos társaság is. Bár talán ez a kis kavarodás még előnyére is válhat. Talán a saját javára tudná fordítani.
- Mit ne mondjak, maga igazán jó megfigyelő. Hol tanulta? Akarom kérdezni... mikor fejlesztette ki ezt a képességét? Mindig ilyen jó megfigyelő és következtető volt? - kérdeztem. - És, hogy-hogy maga is egyedül jött? Az ember azt hinné ilyen szépséggel és ilyen fiatalon nem csak, hogy stabil párja van, de minden ujjára jut két udvarló is. De láthatóan ön is szingliként van itt, vagy tévedek?

Mindeközben távolabb tőlük a medencénél Sebastian és a két társa a hullával foglalkoztak. Pontosabban Sebastian a hullával, Sonny Sebastiannal, Domi pedig a csokival. Seb el is nézett egy kis Domi felé, majd sóhajtott. Persze nem várt tőle segítséget, hiszen tudta jól, a fiúnak nem erőssége az értelmes gondolkodás, vagy a hasznos segítség az ilyen helyzetekben. Persze meg volt a fiúnak a magához való esze, erre már rég rájött, de az nem ez a helyzet. Nem ez a szitu, de vannak helyzetek, amikor Domi igen is pótolhatatlan a számára.
Sebastian nem volt patológus, de sok hullát látott már. Némelyiket a laborban, miután belehaltak a kísérletekbe, vagy épp ő maga végezte ki őket, némelyeket pedig azután, miután Dashiell, a másik fel elmészárolta volna őket. Utcákon, otthonokban, kocsmákban, mikor éppen hol vette át teste és tudata felett az uralmat. Sebastiannak már sok hullát volt alkalma megvizsgálni és sokféle halálokot látott már. Leginkább a mérgekhez értett, de nem csak.
Nagyjából sejtette miként történhetett a gyilkosság, bár nem tudta hová tenni a dolgot, hiszen akárki is legyen a gyilkos, még ha a fegyvertől meg is szabadul, a tettesnek is csurom vérnek kellett lennie. Persze bedobhatta a véres ruhákat a tengerbe is meg is mosakodhatott, az igaz, de nyomokat akkor is hagynia kellett maga után. Vajon miként sikerült neki mindezt észrevétlen? Vajon voltak tanúk, vagy láttak az emberek valamit? Ha igen, miért nem beszélnek? Lehet már a tanúk sincsenek életben? És miért kellett ez a nagy felhajtás? Mit akart közölni a tettes? Kinek szánta a tettét? Kinek akart üzenni ezzel? És mit?
Millió kérdése volt, miközben a hulla ujjait és körmeit vizsgálta. Látta ugyan a jeleket és fel is fogta, de sajnos itt a hajón nem állt módjában szakszerű laborvizsgálatokat elvégezni, így ezt a nyomot ejtenie kellett. De legalább azt már tudja miként történt mindez.
A kapitány fülkéjéhez ment, hogy bekukucskáljon rajta. Megnézte mekkora felületen üveg és hogy merre nyílik az ajtó. Amennyiben az ajtó befelé nyílt, egyszerűen megállt kis távolságra, pontosabban rúgó távolságra és egyenesen a kilincsbe rúgott, hogy az erős rúgástól kitörjön az ajtó nyelve a zárból, vagy a zárral együtt kitörjön a keretből és kinyíljon az ajtó. Ha elsőre nem is adta meg magát, megtette újra és újra, amíg ki nem nyílt az ajtó.
Hogy nem-e aggódott? Nem. A hajó leggazdagabb utasai között volt, ha kell az egész hajót felújíttatja. Ha most a zsebébe nyúlna, akkor is ki tudná fizetni a kárt. Amennyiben az ajtó befelé nyílt és bejutott, elkezdett körbeszaglászni, hátha értékes nyomokra lel.
   
   

Cale, Nate, Dommiel, Travis, Sonny, Sebastian & Gyda

Persze, hogy említette, nem is egyszer és garantáltan nem is utoljára, de hagyom, hogy végig mesélje, és minden alkalommal hagyni fogom, mert noha egy gyilkos járkál a hajón, az ő őrültségei bőven túl tesznek rajta, és nehéz nem rá figyelni, mikor éppen csillogó szemekkel áradozik olyan dolgokról, amik sosem léteztek és nem is fognak. Bánhatja Shane, hogy elhagyta, és Roman, hogy az utamba állt, avagy közénk. Az egyik kezemben a whiskymmel, másikkal a pultra könyökölve, és azon támasztva meg állam figyeltem és hallgattam mosolyogva.
- Vagy nem követve másokat, csak maradunk Cale és Nate, teljesen új élményeket gyűjtve. - somolygom, mert, amit a legjobban utálnék, az mások árnyékában élni. Mégha csak poénnak is szánta.
Nem mintha bántam volna, hogy itt italozgatunk, és láthatóan ő is jól érezte magát, kezdtek gyűlni az emberek, akikből a legtöbben úgy döntöttek bánatukat alkoholba fojtják. Plusz ráadásképp megjelent a kukkolónk is az egyik csajával. Hát persze... hova máshova, ha nem ide, igaz? Lehet, hogy nem szándékos, de engem továbbra is zavar a jelenléte a fickónak, bár ennek jelét nem mutatom, pusztán egy pillanatra nézek oda. Vissza is fordítom tekintetem Cale felé.
- Nem mintha készültem volna rá vagy ilyesmi... De ha most megkérném a kezed, megint megöletnél vagy igent mondanál? - kíváncsiskodtam, ahogy kiürítettem a poharam és válaszát várva továbbra is rá figyeltem. Nem mintha nem én volnék a legtökéletesebb a számára, de eddig úgy tűnt jobban ragaszkodott az összes többi hozzám hasonló pasashoz. Még Romanhoz is... Pff, hihetetlen bazd meg...

Viccesnek találta a kettős életet élő fickó megjegyzését, amin jót nevetett is. - Ó, akkor bizony nem vagyunk egy súly csoport. Nem mintha tojnék az udvariasságra, de engem ennél azért keményebb fából faragtak. Csak látszatra tűnök kis hercegnőnek... - mosolyogta, eltűrve egy kósza tincsét, jelezvén, hogy ő sem csak a finom pezsgők és a duma gépek miatt van itt. Minden bizonnyal szórakozni jött. Még most is olyan bájosan adta a szépet és - kevésbé - jót, mint régebben, sőt tulajdonképpen ruházatán kívül szinte semmit sem változott. Haja eredetileg is barna volt, azt ugyan már nem festeti, de mintha egy évet sem öregedett volna. Igaz olyan sok idő nem is telt el, mióta utoljára látták egymást. Travis mentegetőzésére szintén jót nevetett, és csak azért halkította le magát, mert kevesen voltak a teremben, így többük oda is pillantott.
- Egy pillanatig sem gondoltam, hogy a férfiakra bukik... - jegyezte meg halkan, közelebb hajolva és igen csak pironkodva, mosolygósan, ahogy tisztázta, bár továbbra is szórakoztatta, ahogy magáról beszélt a férfi.
- Pacsi, mert engem sem... - vont vállat hátra is dőlve a székben, miközben egy pillanatra lopva körbe is nézett, mintha keresne valakit. - Mármint nem nyújtanak se örömöt, se nyugalmat. Persze, attól még szükségleteim vannak... - forgatja szemeit hozzá téve mosolyogva. Aztán persze előadta magát, s már csak azért is kíváncsi volt Travis reakciójára, amin megint csak jót mosolygot, és enyhe zavarában csak legyintett rá.
- Tapasztalat. Tudja, fiatalság, bolondság... - kacagta halkan az italába kortyolva. Kérdésén pedig mosolyogva ingatta fejét, főleg, mert nem győzte a bókokat.
- Szingliként szabadabb és izgalmasabb az élet. Persze meg van a maga hátránya is, de azt hiszem több a jó, mint a rossz... - felelte játékosan megtekerve egy előre hulló tincsét, miközben incselkedően a férfire pillantott, majd jelezvén, hogy csupán viccelt az előbb, el is kuncogta magát, eltűrve a tincset, miközben újra elpillantott az újonnan érkezők felé. Okkal hordott nyakig érő ruhát, és bontotta ki haját. A Sweet Dreams függő használójaként ugyanis elsők között tapasztalhatta meg a mellékhatásait is. Nem esett kómába, és nem halt bele, de szemmel láthatóan szervezetét mindenképp megviselte. Ahogyan elfordítva fejét a vendégek felé, eltűrte tincsét, egy pillanatra kilátszódott a füle mögötti rész, ahol a tarkójától, sőt talán fejétől kezdődően, egészen a ruha alatti részig látható volt, miként a szer szószerint megmérgezte. Az, hogy ezenkívül miféle problémákat okozott neki, nem mutatta, s talán nem is látszott, pedig ez volt tán a legkisebb probléma. Ahogy pedig felhagyott a nézelődéssel ismét visszapillantott Travisre.
- Valójában egy elég aljas dolog miatt vagyok most itt... Nem túl legális, sőt... De nem árulhatom el, mert a főnököm kinyírna. Én pedig nem szeretnék büntetést. Ellenben a jutalom már inkább vonz. - emelgette szemöldökeit.

Dommiel nem ment Sebastian után, ha nem kérte meg a férfi, vagy vitte magával. Ellenben szívesen maradt csokit majszoló társaságában, akivel bár nem biztos, hogy egy értelmi szinten voltak, azért akadtak közös vonásuk.
- Csíplek, Sasuke. - mosolyogta szélesen. - Bár még mindig nem értem mit keresel itt, ahol jobbára alkoholt kínálnak és táncolni járnak az emberek, de tetszik ez a leszarom stílusod. Szoktál játszani? - kíváncsiskodott.
Ami Sebastian nyomozástá illette, nem is igazán foglalkoztatta a vendégeket, így senki sem állta útját, még a biztonságiak sem. Az ajtó befelé nyílt, de nem kulcsra zárt volt, hanem számkódos, amit minden alkalommal használni kellett. Már persze, ha valaki nem úgy szándékozott bemenni, mint Seb. Odabent elsőnek talán a dulakodás nyomai látszottak. Legalábbis erre utalhattak a leszórt lapok, apró dísz elemek. Vér csupán elenyésző volt a földön, ellenben a másik, szintén erkélyszerűségre nyíló ajtónál, ahol is vélhetőleg kivonszolták az elvágott torkú fickót és átdobták a korláton. Az egyik szeme véres úton volt elszórva, a másik nem volt sehol. Az elszórt holmik közt ott volt a kapitány sapkája, napszemüvege és egy minden bizonnyal nem a tulajdonában álló telefonról vagy kulcsról leszakadt kis dísz.

öltözék: x x x zene: - helyszín: in the shit

   A legkevésbé sem foglalkoztatott, hogy kik vannak köreinkben. Nekem szinte fel sem tűnt Travis és Gyda, hiszen csak Natere figyeltem és a sztorizgatásra, a beszélgetésre és a koktélozgatásra. Mondjuk sose arról voltam híres, hogy odafigyeltem másokra magamon kívül, szóval nem lep meg, hogy senkit se igen vettem észre. Nem tudott érdekelni.
Kérdésén jót nevettem. Nem azért, mert vicces volt, hanem, mert jól adta elő és humorosan fogalmazta meg. Volt egy feelingje, ami megmosolyogtatott. De persze, hogy mondhatnék nemet? Hát hülye ez?
- Ne viccelj, bébi! Hát hogy a viharba ne mennék hozzád? - vigyorogtam. - Simán. És akkor legalább ott folytathatnánk az életünket, ahol félbe szakadt. Mostanra már te is biztosan normálisabb vagy és nem fogsz olyan félreérthetően viselkedni, mint annak idején - vontam meg vállaim. - Szeretlek és szívesen hozzád megyek. Csak tekints el felette, hogy egy beszámíthatatlan őrült gyilkos vagyok - legyintgettem hessegető mozdulatokkal, majd jót kacagtam.
- Mikor smárolunk már a hajó orránál, mint a Titanicban? - kuncogtam.

Travist nem lepte meg Gyda mondata. Ő már jól ismerte őt, pontosan tudta milyen fából faragták. Ismerte már, mint a rossz pénzt, bár kérdéses volt, azóta mennyit változhatott. Nem volt olyan rég, hogy elváltak útjaik, de úgy tűnt Gyda már nem volt a régi. Vagy csak jól színészkedett. Az már kérdéses volt. A lány mindig jól manipulált, nem bízhatta a véletlenre.
Nem értette miért pirongott Gyda, mikor tisztázta magát a homoszexualitás vádja alól, ahogy abban is kételkedett, hogy Gydát nem vonzanák az egyéjszakások és a bulizás. Szerinte igen. Bár azt ő is elismerte, hogy vannak szükségletei. Szóval mégis csak vannak kavarások ott.
Tapasztalat? Ez annál szerinte több volt. Fiatalság bolondság, igen. Gyda esetében mindkettő fokozottan igaz volt és bár Travis nem mutatta, de érzett némi nyugtalanságot, amit Gyda viselkedése váltott ki belőle.
Egy rövid időre de látta a bőrén lévő jeleket, amiket valami méreg okozhatott neki, de igyekezett nem jelét mutatni, hogy kiszúrta. Nem akarta, hogy tudja, látta, bár volt egy olyan érzése, hogy szándékosan leplezte le magát előtte. Egészen eddig gondosan leplezte mindenki előtt, még előtte is. Aligha csupán a véletlen műve lehetett, hogy pont ott, akkor és pont neki meggondolatlan lépésnek álcázva felfedte neki a mérges vonulatokat a testén. Ezt így akarta a lány, Travisnek szánta a felfedő mozdulatot. Célzottan. Érezte is a róka, hogy jobb lesz, ha vigyáz magára.
A szavai is azt támasztották alá, hogy valamit szeretne tőle. De vajon miért beszél neki erről? Talán tényleg csak dilis és meggondolatlan? Aligha. A múltban is voltak logikus döntései, tervei, összeszedett lépései.
- Akkor miért mondta el mindezt nekem? - kíváncsiskodott. - Csak nem felhívás keringőre? - tudakolta. Gyda úgy beszélt, mintha valami alvilági játékra invitálná.

Sonny szinte fel se vette Dommiel stílusát. Nem zavartatta magát a beszólás miatt, pontosabban a "Sasuke" miatt, a burkolt kérdésre pedig nem válaszolt. Nem fedte fel az ittléte okait.
- Szoktam. Sakk, kirakós, tetris, legó, dáma, malom - sorolt fel néhány főleg logikai és stratégiai, illetve építő játékot, bár nem hitte volna, hogy Domi bármelyikkel is játszik a legón kívül. Gondolataiban úgy vélte, Domi nem egy gondolkodós, agyalós fajta.
Igaz, nem tartotta magát teljesen leszarom típusnak, egyszerűen csak magasan volt az ingerküszöbe és nehezen lehetett átlépni.

Sebastian igyekezett érdemben is hozzá tenni a nyomozáshoz, így betört a kapitányhoz, majd szétnézett. A kulcstartó egyből szemet szúrt neki, ahogy az is, hogy bárki is irányítja a hajót, az nincs rajta. Miért is lenne, hiszen simán lebukna, amikor átfésülik a hajót a biztonsági szolgálatosok. Simán megtalálnák a távirányítót, még akkor is, ha mobilról teszik. Nem. A gyilkos itt van a hajón, viszont az, aki távolról irányít nincs a hajón. Talán laptopról vezéreli, GPS jel alapján. Ezen a nyomon indult el Sebastian és igyekezett olyan USB-t találni a hajó komputere környékén, amit valaki bedugott, hogy távvezérelni lehessen. Mint a vezeték nélküli egér USB-jét. Persze nem kizárt, hogy nem talál, akkor bizony egy vírus lesz az. Pontosabban egy program, amit feltöltöttek a hajó komputerébe, hogy távolról vezérelni lehessen a hajót.
Miután a vezérlőt megszemlélte és ha volt USB eltávolította, kiment az erkélyhez, ahol egy zsebkendővel felvette az elszórt kulcstartó díszt.
- Nocsak-nocsak... - kuncogott, majd becsomagolta a zsebkendőbe és szebre tette, majd távozott, vissza Domiékhoz.
   
   

Cale, Nate, Dommiel, Travis, Sonny, Sebastian & Gyda

Fél mosollyal arcomon válaszára, forgatom meg szemeim, mikor kitér arra ki is volt félreérthető és ki nem normális. Igazából már teljesen mindegy, mert ez itt és most van.
- Nem kérném meg, ha túlzottan érdekelne... - jegyzem meg, arra, hogy eddig is egy őrült gyilkos volt, akkor sem éreztem fontosnak. Hülye kérdésén pedig én is elnevettem magam, miközben kiittam poharam tartalmát, aztán letéve a pultra elnyúltam tarkójáért, és közelebb húzva nyomtam egy csókot ajkaira. - Majd ha elkapták a gyilkost. Mert a végén, még belelöknek minket a vízbe... - engedtem el. - Viszont amíg partot nem értünk vagy valami, kénytelenek vagyunk itt elütni az időt, ami nem olyan nagy baj, de állandóan inni nem igazán buli, pláne, ha korhatáros események folynak a hajón és nem árt odafigyelni. Plusz kezdünk többen lenni a fenébe is, ami zavaró, szóval mit szólnál, ha keresnénk valami jakuzzit, hogy ott ázzunk egy kicsit, ha már a medencés pillanatunk így elbaszták... - kérdeztem, persze, ha nem akart, nem erőltettem, de gondoltam már az ő segge is zsibbad, aztán meg ki tudja mikor bátorodnak meg annyira az emberek, hogy elkezdjék élvezni a hajón lévő lehetőségeket és tolongás alakulna ki.

Jó társaságnak tartott Travist, bár még bizonytalan volt abban, miket is árulhat el, és azzal ő mennyire járna jól. Nem unta csevegő társát, még is szinte 5 percenként körbe járta a szeme a ki- és befelé tartókon, függetlenül, hogy figyelt a férfire is. Arra viszont már nem eléggé, hogy rendes takarásban legyen az, ami miatt most is kénytelen volt kicsit "túl" öltözni.
- Mert maga kérdezte, hogy mit keresek itt... - nevetett szórakozottan, de visszafogottan is egyben, nehogy túl nagy zajt csapjon és mindenki őket nézze. - És talán igen. Talán keringőre. Vagy csak várva, hátha jó játszópajtást találok erre. Mert őszintén szólva nem mindenki vevő rá, ha kicsit rossz dolgokról van szó. Maga pedig tehetősnek tűnik, hogy csak úgy kockáztasson. - állapította meg egyre bizonytalanabbul, ahogy elmerengett a lehetőségeken.
- Elárulom, hogy a jutalom elég szép és drága, szó szerint. De minél komolyabb az ára, annál nehezebb hozzá jutni. Jó kis verseny lenne, ki jut hozzá előbb. Bár maga nem tűnik tolvajnak, sőt, azt mondta úriember, szóval azt hiszem mást kell majd keresnem erre az izgalmas játékra... Pedig a játék végén, meg fűszerezhettük volna egy olyan kis aprósággal a győztes jutalmát, hogy kérhetett volna a másiktól valamit. Akármit... Úgy viccesebb. Pláne, ha már ismerik a másik gyengepontját. - kuncogta, miközben poharát ajkaihoz emelte néhány korty erejéig.

Érthető módon kissé bizonytalan érzés fogta el a furcsa fiú, férfi válaszát hallva. Zavarta ez az egész, hogy nem ide való, még is itt van. Most meg játssza itt a legjobb nyomozót, noha sokra eddig nem ment. Ki tudja, talán tényleg ő a gyilkos. - Kirakós? Hát az nem egy izgalmas játék... - sóhajtotta már-már sajnálva őt. - Online nem szoktál játszani valami kalandosabbat? Vagy te ilyen fiatalbőrbe zárt vén ember vagy? Vannak egyáltalán barátaid? - kérdezte száját elhúzva, mert gyanította, hogy nincsenek. A társasjátékokat is max csövesekkel vagy szomszédokkal játszhatja. Ha nem nyugger klubban. - Naa mindegy... attól még aranyos vagy, hogy adtál a csokidból, bár nagy sajnálatomra arany biléta nincs benne, de se baj, majd apa szerez azt is, ha jó leszek és kérek tőle... - mosolyogta szélesen, míg nem meg nem pillantotta az említettet.
- Naa? Találtál valamit? - kérdezte kíváncsian. - Itt mindenki felhagyott a nyomozással, szerintem nincs is igazi gyilkos, csak pont valami éles dologba esett a fickó, kétszer is, és vaktában leesett az emeletről... - legyintett, majd a hulla felé pillantott. - Pedig mennyivel izgalmasabb lett volna egy rituálisan kivégzett hulla és annak rejtélyes üzenete. Nagy kár...

öltözék: x x x zene: - helyszín: in the shit

   Nem kerülte el a figyelmem, hogy a hölgy mennyire odafigyelt a környezetére. Gyanúsan, kényesen, mintha attól tartana együtt lát minket valaki, akinek nem kéne, vagy éppen keresett valakit a szemeivel, aki a hajón van és fontos lehet az itt léte szempontjából. A reakciói is szokottan visszafogottak voltak, mintha fokozottan ügyelt volna, hogy ne keltsen feltűnést. Talán lehetnek itt olyan valakik a hajón, akiknek nem szeretné magára vonni a figyelmét. Érdekes.
- A pénz nem minden - jegyeztem meg óvatosan. Nem azért, mert azt szeretném, ha bűnös embernek hinne, hanem azért, hogy tudassam vele, vannak emberek, akik a búsás vagyon ellenére is rengeteg kockázatot vállalnak. Nem is kell olyan messzire menni.
A következő szavai annyira beszédesek voltak, hogy el kellett mosolyodnom. Ezek szerint Gyda csak színészkedik. Valójában pontosan tudja, hogy ki vagyok. Talán csak Travis Avery halálhíre miatt beszél ilyen óvatosan. Gyda tudja, hogy ki vagyok, azt is, milyen múltam van, csak épp nem mer nyíltan beszélni velem. Vagy valami más oka lehet, amiért nem beszél nyíltan? Burkoltan beszél, de abban a burkolt beszédben ott volt minden. És ez nem tetszett.
Értettem én a beszédéből, de óvatosnak kellett lennem. Okkal nem beszélt nyíltan. Kiugraszthatnám a bokorból a fehér nyuszit, vagy felszólíthatnám, hogy beszéljen nyíltan, de nem fogom megtenni, mert azt várom, hogy ő fedje fel magát és kezeljen úgy, mint régen.
Felálltam, majd begomboltam az öltönyöm.
- Nos, örültem, miss Soverall, de talán egy másik életben. De majd még találkozunk, most viszont dolgom van - mosolyogtam, majd a széke mellé lépve nyomtam egy puszit az arcára, aztán kifelé menet megálltam Nate és Cale asztalánál. Vállon veregettem Natet, majd megtámaszkodtam az asztaluknál és óvatosan odaszóltam neki. Csendesen. Mivel háttal voltam a lánynak, nem olvashatott az ajkaimról és hallani sem hallhatott.
- Légy óvatos azzal a csajjal, még lehet vele gondunk. Mills embere. A közös barátunk, tudod - mosolyogtam, majd elhagytam a bárt.

- Nincsenek barátaim - felelte neki. Habár volt és van egy-két valaki, akit talán annak nevezhetne, nem mondta volna rájuk az a bizonyos szót. - Arany biléta csak a filmben volt benne, de ha a te apád azt is meg tudja oldani, akkor nagyon szerencsés vagy - zárta le ennyiben a témát, de, ha szerették volna sem tudták volna annyira folytatni, mert Sebastian is visszatért.
Az említett doktor Domi kérdésére megcsóválta a fejét, mondván, sok mindenre nem jutott, ezen a ponton pedig Sonny is elment, arra, amerről Sebastian jött. Minden bizonnyal ő is szét akart nézni.
- Nem vennék rá mérget, de szerintem a gyilkos egy fiatal nő lesz - mutatta fel a kulcstartót, de nem hagyta, hogy Domi hozzá nyúljon, hiszen azzal csak rátenné az ujjnyomait, amit nem engedhet meg. Vissza is tette a zsebébe becsomagolva. - Ez az Alice Csodaországban című műre utaló kulcstartó dísz. Talán van valami szimbolikus jelentése is, nem csak annyi, hogy jó pofának találta. Ha megtudjuk kié, akkor megtudjuk azt is, ki a gyilkos. Habár ez kissé erős, hisz attól, hogy a gyilkosság helyszínén járt, még nem biztos, hogy ő lesz a gyilkos, de tekintve, hogy az ajtó zárva volt, a gyilkosság után kód nélkül senki sem léphetett be. Tehát, vagy a gyilkosság előtt került oda, vagy a gyilkos hagyta ott. Már lehetőség nincs - magyarázta igyekezvén figyelmen kívül hagyni a fia ostoba magyarázatát a gyilkosságra.
Az utolsó megjegyzése viszont mosolyt csalt az arcára.
- De még lehet. Érdekes egy társaság verődött itt össze, nem lepne meg, ha megszaporodnának a halottak a hajón. Igyekezzünk megelőzni az új gyilkosságot - felelte és Domival az oldalán besétált a bárba.
- Igyunk, de te valami alkoholmenteset kapsz.
   
   

Cale, Nate, Dommiel, Travis, Sonny, Sebastian & Gyda

Nem flegmázott Gyda, vagy ilyesmi, amiért Travis úgy döntött ki hátrál a játszámból. Legalább nem kell aggódnia, hogy vetélytársra lel. Bár a puszit nem tudta hová tenni, egy pillanatra fel is vonta szemöldökét, végül mosolyogva intett neki. Ő még ott maradt egy ideig, de továbbra is úgy tűnt, keres valakit. Nate ugyan le volt foglalva Caleel, ám mielőtt útnak eredhettek volna, kiszúrta a feléjük közeledő Travist, és már előre kissé morcos fejjel bámult rá, legalább is míg a füléhez nem hajolt. Nem tudtam hová tenni a dolgot. Se azt, hogy miért figyelmeztette ilyesmire, se azt, hogy kapcsolatukat tekintve, miért tette. Mindenesetre nem vont rá vállat, bár elnézve Gyda felé megállapította, hogyha a kislánynál pisztoly is van, akkor is könnyen lenyomná. Nem lát benne kihívást, ha csak nem lő lézert a szeméből. Még utoljára elnézett Travis után, majd vissza Calere. Gyda pedig egy ponton túl szintén távozott a helységből.
Dommiel Sonny után nézett és magában letudta, hogy nem egy barátkozós srác, így nem is fogja erőltetni, mert nem lát benne olyasfajta érdeklődést, amiért megérné. Na meg lehet, hogy apukája rossz néven venné, ha ilyen furcsa kölykökkel barátkozna. Így hát nem ment utána, ellenben kíváncsian hallgatta Sebyt.
- Fiatal nő? - kérdezett vissza. - Azért ez így elég konkrét, ahhoz képest, hogy nem igazán találtál... óóó... - döbbent le a dísz láttán. Persze ő is egyből fel ismerte.
- Hm, mondjuk ez így tényleg nehezítő tényező. Ráadásul szinte képtelenség rájönni, kié lehet. Bár... körbe tudunk nézni, hátha látunk valami gyanúst csajszit a vendégek közt. Jobbára szerintem úgy is több a férfi. Ha pedig rá is bukkanunk és nem ő a gyilkos, még mindig tudhat valamit, de legalábbis előbbre viheti a nyomozást. - mosolyogta, miközben összegyűrte az üres csokis papírt és kidobta. - Bár ha bújkál, akkor még nehezebb dolgunk lesz... - sóhajtotta. - Viszont összecsődíteni mindenkit, háááát... nem is biztos, hogy hallgatnának ránk. Bár... rád biztos, apu... - vigyorgott Sebyre, elvégre neki meg volt a kisugárzása, ráadásul egy labort is vezetett.
- Aa... - biggyesztette le ajkait csalódottan az alkoholmentes ital hallattán, de nem vitatkozott. Éppen csak befordultak a bárba, mikor Gyda meg jött kifelé. Olyan éles volt a kanyar, és annyira sietett kifelé a lány, hogy neki is ütközött Sebynek, mire morcosan hátra tántorgott, elvégre szinte fele akkora volt, mint ő.
- Hé, mi van már? Nem látsz??? - morgolódott, majd gyorsan megigazítva ruháját és haját, ment is tovább.

öltözék: x x x zene: - helyszín: in the shit

   Nos igen, Sonny előtt nem akartam beszélni róla mit is találtam pontosan, így csak azután hoztam nyilvánosságra Domi előtt, miután kettesben maradtunk.
- Jól látod a helyzetet. Sajnos nem tehetjük meg, hogy minden hölgyet megkérünk rá, hogy mutassa meg nekünk a kulcstartóját, így rafináltnak kell lennünk, hogy megtudjuk kihez tartozik. A gyilkost minden bizonnyal a kapitány engedte be magához, hiszen kódolt ajtó volt és szerintem a kapitányon és a személyzeten kívül mások nem ismerhették a kódot, hacsak nem kódtörők - feleltem.
- Tudod miért hiszem azt, hogy a tettesé a kulcstartó dísz? - tettem fel a kérdést, de nem vártam rá választ. - Mert nincs rajta vér. Ha a gyilkosság előtt került volna a földre, jó eséllyel sérült lenne és véres. Rátapostak volna, ráfolyt volna a vér, bármi, de nem. Ez dulakodás közben eshetett le egy tiszta pontra, majd mikor eltávolodtak tőle és megölte a kapitányt, maga mögött hagyta. Csak így történhetett - ecseteltem neki az elképzeléseim.
- Szerintem nem bujkál, biztonságban érzi magát. Nem hiszem, hogy számít rá, hogy a nyomában van bárki is, mivel itt nincs rendőrség, se semmi. Talán attól tarthat egy kicsit, hogy mi, akik önkéntes nyomozók a nyomában vagyunk, leleplezhetjük, de azt is tudja, hogy itt a nyílt tengeren nem tehetünk semmit vele. Most már biztosan óvatosabb lesz, de ne izgulj, ki fogom ugrasztani a nyulat a bokorból. Nemsokára. És a te segítségedre is szükségem lesz - indultunk meg a bár felé.
- Nem, az nem működne. De nem jársz messze attól, amire én gondoltam. Csinálunk egy kis reklámot a gyilkosnak - mondtam és lassan elértünk a bárhoz is, de befelé menet szabályosan belém jött egy csaj és még neki állt feljebb. Épp csak kicsit hátra léptem, de szinte az egyensúlyomból sem tudott kilökni.
- Nem kéne annyira rohanni és előre kéne nézni - mondtam neki válaszul, majd ha nem jött vissza, hogy vitába álljon velem, akkor Domival bementünk és leültünk. Neki egy alkoholmentes koktélt kértem, magamnak viszont egy gin tonicot.
- Nem lesz nehéz dolgunk, csak magunkhoz invitáljuk a gyilkost, mégpedig a kulcstartót kihasználva. Garantálom, hogy el fog jönni. Én majd beszélek vele, te pedig filmezel minket a mobiloddal egy rejtek zugból. Aztán ártalmatlanítom. Semmiség lesz az egész.
   
   

I love those moments. I like to wave at them as they pass by

Amúgy se derülne ki, hiszen tőből szakadt le, ahogy látom, ergó bárki mondhatja, hogy nem az övé... - vontam meg vállam, félre húzott szájjal, hiszen a dísznek azon kívül, hogy elveszett, semmi baj. Amit jelenleg tudunk, hogy nagy valószínűséggel egy hölgyé, aki szereti az Alíz Csodaországban című történetet, vagy, a nyuszikat, órákat és csészéket. - Hm, ha a kapitány engedte be, aki elég idős volt, akkor a nő biztos nagyon szép és huncut lehetett. Talán elhitette vele, hogy más a szándéka. - találgattam, próbálva bekapcsolódni a nyomozásba, mert valahol ezt is egy játékos közös programnak véltem.
- Az is lehet, hogy kamu egyenruhája van és személyzetisnek adta ki magát, nem? - pillantottam fel Sebyre.
- Ez jó... - nevettem a nyuszis hasonlatán, mert hát a díszen is ott virít a mellényes nyuszi. - Az enyémre? - pillogtam kíváncsian, mert hát, hogy a fenébe ne akarnék segíteni, szóval egyből fellelkesültem, noha, mikor közölte apa a tényeket, már csak értetlenkedve néztem rá, mert nem értettem mire céloz. - Reklámot? - kérdeztem vissza fejem vakarva, mert ez még így nem teljesen tiszta. Kíváncsian hallgattam volna, ha a bárba lépve, nem megy neki a lány, aki egyből flegmázni is kezdett, amire csak morcosan pislogtam rá, dehát még én is magasabb voltam nála, meg erősebb is, szóval nem féltem, hogy bántani akarna minket. Ahogy attól sem, hogy beakarna szólni... mert mi viszont bánthatjuk. Mérgesen nézett apára a válasza gyanánt, de nem szólt semmit, csak ment tovább, az én figyelmem pedig vissza is terelődött apa fel, és a reklám felé. Nem azonnal, mert a bárba lépve elég sokan voltak, és már alig volt nyoma a kint történteknek, plusz tetszettek a koktélok és még mindig volt svédasztal, de igyekeztem figyelni rá is. Ötletét hallgatva nem találtam olyan rossznak, de azért elég sok buktatója volt.
- És ha még sem egy csaj, hanem egy izmos pasas, aki meleg? Vagy tud karatézni? És miért jönne oda hozzád? Honnan fogja tudni, hogy nálad a dísz? Na meg... egy dísz miatt lebuktatná magát? - kételkedtem kicsit szavaiban. Közben leültem és elkezdtem inni a gyümis koktélt, amiben még gyümölcs darabok is voltak. Nem szeretem őket, de ilyen időben, cukor helyett most ez is megteszi. - És mikor kezdjük? - néztem fel rá. Mindeközben Gyda szépen eltűnt az egyik kabinban, ráadásul be is zárta, így belebotlani már nem lehetett.

öltözék: x zene: x helyszín: x

   Abban igaza volt a fiamnak, hogy így bizonyítani nem lehetett kinek a kulcstartójáról szakadt le, de attól még egy bizonyíték volt a kezünkben, amivel tudunk zsarolni. Szerencsénkre. Persze voltak buktatók és Dominak igaza volt, hogy semmi sem biztosíték arra, hogy a tettes be fog ugrani a csapdába, de bíztam benne, hogy a tervem sikerrel fog záródni.
- Az erő és a harctudás nem minden. Ezt jobb, ha te is megjegyzed. Nem számít ki mekkora és mire képes, ha felkészülten vár az ember - mondtam, majd belekortyoltam a koktélomba. - Nemsokára. De előbb átbeszéljük a részleteket.
Miután megittuk a magunkét kerestünk egy félreeső helyet, ahol biztosan nem hallgatnak ki minket, majd elmeséltem Dominak az elképzeléseim és hogy hol lesz a célhelyünk, neki meg hol kell lesben állnia majd a telefonjával. Még az akció előtt a szobámba mentem, hogy magamhoz vegyek egy adag nyugtatót, amit felszívtam fecskendőbe és tűt helyeztem rá, majd biztos helyre tettem, hogy szükség esetén használni tudjam. Ha átnézték a csomagjaim a felszálláskor, akkor sem szólhattak a gyógyszerek miatt, hisz orvos voltam.
A személyzet is együttműködő volt. A hajó különböző pontjain kitettek különböző utalásokat, amik kellettek a csapdához. Pl.: Bolond kalapos képét egy falra, az áprilisi nyúl képét egy újraélesztős plakát mellé, stb. Az útbaigazítások. A kabin ajtaján Vigyori képe volt, ami mögött én is voltam. Ez az orvosi szoba volt, Domnak pedig könnyű dolga volt, mert a kabin mögötti ablak mögött volt, amire felvittem egy fóliát, így belülről nem lehetett kilátni rajta, de kintről be lehetett látni rajta. Olyan volt, mintha sötétítve lenne, hogy se ki, se be, de ez nem így volt.
Magamhoz vettem egy mikrofont, amin át a hajó összes hangszórójából az én hangom hallatszott. Persze egy rögtönzött torzítón át beszéltem.
- Ahhoz az emberhez beszélek, aki megölte a hajó kapitányát. Van nálam valami, ami minden bizonnyal hiányzik önnek. Egy dísz a kulcstartójáról. Gondolom ön azt hiszi, hogy ez jellegtelen, pedig kőkemény bizonyíték ön ellen. Ezen a díszen rajta vannak az ujjnyomai - mondtam és ez még igaz is volt, noha, ami most jött az egy hitelesnek tűnő sztori volt, de ez már csak a manipuláció része volt. - De én tudom ki maga, kisasszony. Láttam önnél ezt a díszt, amikor felszálltunk a hajóra. Ott voltam nem sokkal maga mögött és láttam, amint az ellenőrzések alkalmával megvillan ez a kis tárgy is. Szóval legyen kedves és adja fel magát.
Már jeleztem a partiőrségnek, hogy mi történt és azt is, hogy tudom ki a tettes. De nem a saját nevemen, hanem egy másik utasunk nevét használtam, ahogy a maga nevét sem mondtam ki, csak annyit tudnak, láttam a tettest és meg tudom mutatni ki ő, de maga még névtelen a számukra, tehát még van lehetősége alkut kötni velem. Ha most eljön abba a kabinba, amiben én is tartózkodom, akkor nem adom fel és megkapja tőlem a kulcstartót is, amin az ujjnyomai vannak. Ha nem, akkor a partiőrségnek adom oda és magát is. Elviszik a rendőrségre, ahol össze fogják vetni az ujjnyomait a kulcstartón lévő nyomokkal és egyezést találnak, aztán, ha a hajó partot ért, a helyszínelők több más helyen is megtalálják majd a nyomait és magára bizonyítják a gyilkosságot. És, hogy lássa, nem a levegőbe beszélek, ezen a kulcstartón az Alice Csodaországból szereplői vannak. És, hogy lássa, magát is ismerem, tudom ki maga, így elmondom, hogy néz ki - mondtam és igazából itt is csak improvizáltam. A legtöbb nő a hajón majdnem ugyanúgy nézett ki. Zömében barna hajú, elegáns, fiatal nők voltak, így ez úgy érzem kevés lesz. Könnyen lehet, hogy a mi emberünk szőke, így akár ez még rosszul is jöhet ki, de nem hinném, hogy ennyire pechem lenne.
- Maga közepesen magas, barna hajú és fiatal. Nem egész harminc, de talán még nincs annyi sem. Nemrég beszélt egy milliomos férfival is, ha jól tudom - ez még csak nem is volt akkora hülyeség, hiszen itt majdnem minden nő a tehetős férfiak társaságát keresi, ha éppen nem a férjével jött. - És gondolom rejteget is valamit. Hadd ne mondjam ki mit titkol, nem akarom, hogy mindenki megtudja ki a gyilkos, elég, ha én tudom - feleltem, de itt már csak rá akartam ijeszteni. Igazából mindenki titkol valamit, de ha neki tényleg volt rejtegetni valója, akkor ezzel biztosan rá hozom a frász.
- Nos kisasszony, mit szeretne? Velem alkudni, vagy a rendőrség kezére kerülni?
Ha engem választ, kövesse a következő utasításokat: Menjen ki a hajó északi oldalához és keresse meg bolond kalapost. Induljon meg dél felé, ahol az áprilisi nyúl várja majd magát. Kövesse az óráját, amerre a kezét nyújtja és a következő folyosón menjen balra, ahol a vörös királynő ujja mutatja majd az utat Vigyorihoz. Ott fogom várni.
   
   

I love those moments. I like to wave at them as they pass by

Hogy ideges volt-e Gyda? Is-is. Volt rá esély, hogy a fickó hazudik és csak palira akarja venni. De az tény, hogy mikor a mikrofonban szóvá tették a mobil díszt, és megnézte neki meg van-e még, nem volt. Mondjuk mekkora mázli kéne ahhoz, hogy másnak is legyen egy ilyene a hajón... Mikor pedig az idegen hang azt is elkotyogta, hogy mi van a mobil díszen, mérgesen a mosdó kagylóra csapott két tenyerével, mert tudta, hogyha az illető most csak tippel is, lesz, aki már most eléggé gyanakodni fog. Sőt, biztosra veszi, hogy onnantól őt fogja elővenni. Hát nem éppen így kellett volna elvégeznie a munkát. Orrnyergébe csípve, becsukott szemmel próbált gondolkodni mi tévő legyen. Mit tegyen, mit mondjon. Na és persze, hogy miképp készüljön az esetleges támadásra. Mert hát azt még ő sem hiszi, hogyha feladja magát, akkor békében távozhat. Még a vendégek se hagynák. Nyilvánvaló volt a csapda, a díszre viszont szüksége volt. Legalábbis, míg alibihez nem jut. Arról nem volt sejtése ki lehet az, aki a mikrofonba beszélt, de mivel sanszos volt, hogy férfi, nyilván akármilyen harci eszközzel nem mehetett. Pisztolya nincs, bár sokkolót szerezhetne az egyik biztonsági őrtől. De talán nem is kell fegyver. Ha szépen kimagyarázza. Már pedig abban jó szokott lenni.
Dommiel izgatottan bújt el és várta, hogy végre történjen is valami, noha biztosan Seby is tudta, hogy nem éppen a türelmességéről híres a srác, arról nem is beszélve, hogy elég egy muslica is, hogy elterelődjön a figyelme. Szeretett volna megfelelni apja kérésének, főleg, mert azt meg nem akarta, hogy dühében őt szúrja le a nyugtatóval, kapott már eleget "odahaza", de ugyanakkor minél jobban oda koncentrált, annál jobban ellenkezett a természete, hogy minden másra figyeljen. Egészen addig míg közeledő lépteket nem lehetett hallani. Nate végül nem hagyta ott Calet, veszélybe se akarta sodorni, de morgott és remélte, hogy bárki is okoskodik most, lesz annyi esze, hogy megölje, de minimum elkapja a gyilkost. Így végül Gyda indult el, bár nagyon óvatos volt és minden pillanatban alaposan körbenézett, mert nyilván már az is árulkodó lehet, ha valaki a kikövezett úton halad. Senkibe nem akart belebotlani. Ideges volt, de nem annyira, mintha attól félne, hogy lebukna. Volt is nagy meglepetés, mikor belépve azzal a fickóval találta szembe magát, aki kis híján fellökte. Vagy fordítva. Részlet kérdés... De igyekezett nem flegma fejet vágni és persze kellő távolságban maradni a fickótól.
- Nem én vagyok a gyilkos. - szögezte le. - A dísz az enyém, de nem öltem meg senkit. Érti? Magánügy, hogy mit akartam tőle, de nem bántottam, jó? - tette karba kezeit. - Nehogy azt mondja a zsaruknak, hogy én voltam, mert ott volt ez a kis kulcstartó. - morogta. - Kérem vissza. - nyújtotta kezét, de még mindig távolról.

öltözék: x zene: x helyszín: x

   Legbelül meglepett voltam, mikor szembe jött velem a lány, de közel sem annyira, mint ő és nem is adtam fizikai jelét. Ellenben vele. Meglepett voltam, de valahogy belőle ki is néztem a gyilkosságot. Ismertem a hozzá hasonlóakat, volt is belőle pár a laboromban.
- Feltűnően meglepett és frusztrált, kisasszony - szögeztem le, ő pedig azt, hogy nem ő a gyilkos, de a dísz az övé. - Nem hiszek önnek - válaszoltam. - Akkor miért jött ide? a díszért? Ugyan. Ilyen dekorációt ma már minden játékboltban és nagyobb bevásárló központban vehet - mondtam, majd elegánsan hátra dőltem. - Vagy most jön az a rész, hogy érzelmek kötik ahhoz a kis bögrés-nyuszis csecsebecséhez? - mosolyogtam. - Ezt olyas valakinek mesélje, aki nem lát át mások arcán. Márpedig én olvasok a maga arcából, belelátok a fejébe és a gondolataiba és tudom, hogy hazudik. Nem jött volna ide, ha nem attól tartana, hogy átadom magát a rendőrségnek. Engem nem vár át úgy, mint másokat. Nem vesz le a törékeny nő szerepével, sem a mellébeszélésekkel. A hízelgés és a sírás sem fog meghatni, keressen más módszert - hajoltam előre és összekulcsolt ujjakkal az asztalra nehezedtem.
- Miért ilyen ideges? - húztam az agyát. - Feszült - mondtam, hisz tényleg az volt. Látszott is. - Mi lesz, ha nem adom vissza? - kérdeztem sejtelmesen. - Engem is megöl? - ejtettem egy huncut mosolyt. - Kicsit nehéz dolga lenne velem, de vállalom a kihívást, ha ebben lát lehetőséget. De jobb, ha tőlem tudja a közelembe sem fog jutni és máris ártalmatlanná teszem. Jobb lesz, ha az én szabályaim szerint játszunk. Tagadás helyett kezdetben beérem azzal is, ha elmondja miért ölte meg a kapitányt és miért jött a hajóra.

Mindeközben a hajó egy másik végén Cale csillogó szemekkel nézett el Nate felé.
- Ooo buli. Valaki megtalálta a gyilkost. Menjünk, nézzünk rá. Igazán kíváncsi vagyok ki lehet az a lángelme és ki lehet a gyilkos. Legalább hadd kárörvendjek egy jót, hogy nem engem fognak bilincsbe vágni - vigyorgott, majd el is indult, de két lépés utána kapcsolt és megállt.
- Hoppá. Most jut eszembe, én egy minden államban körözött gyilkos vagyok, téged pedig halottnak hisznek! - mutatott Nate felé. - Jobb, ha inkább meghúzzuk magunkat valahol, mielőtt a rendőrség ideér. Nem szeretnék mészárlást rendezni a hajón. Ha mindenkit megölök, akkor ki kormányozza haza a hajót? - morgolódott, mert azért nem szeretne Robinson Cruesot játszani. - A fenébe. Pedig jó lett volna kontárkodni kicsit - dünnyögte mérgesen, majd elindult a kabinok felé, hogy szusszanjanak egyet, amíg a rendőrség meg nem érkezik és nem viszik el a gyilkost.

Mindeközben Travis az akció ideje alatt öltönyt cserélt. Fehér öltönyt a fekete helyett, majd magára vett egy fehér pár fehér kesztyűt, egy fehér cilindert is, melyen vörös szalag volt és egy vörös napszemüveget, hogy ne ismerjenek rá, majd egy álkulccsal bejutott abba a kabinba, amiben a számára fontos ékszer volt, amit el szeretett volna lopni és keresgélni kezdte, hogy hol lehet elrejtve. A kabint persze magára zárta belülről.
   
   

Bár nem tartom magam balszerencsésnek, mégis mennyi esély lett volna rá, hogy pont ezzel a fura fazonnal kell üzletelnem? Pont azzal, akivel az összes vendég közül elég rosszul indult az "ismeretség". Elég sok különös egyeddel sodort már össze az élet, hogy ma már egy puszta szemrebbenésből megállapítsam, ha valaki pszichopata, szociopata, vagy van valami bakija. Lehet, hogy én sem vagyok teljesen normális, de nekem legalább vannak érzéseim. Ez az önjelölt hősnek titulált valaki pedig sok minden, csak jótevő nem. Más lett volna, ha egy idiótával hozott volna össze a sors, de így is óvatosnak kell lennem. Szemeim forgatom felvetéseire, mert elmondtam már neki, hogy mi itt a probléma.
- Süket vagy? - tegezem, mert hol érdekel ki vagy mi ő. - Az a bajom, hogy az enyém, és bár tök ártatlan vagyok, te képes lennél úgy előadni, mintha gyilkos lennék. Szóval, igen, feszült vagyok, mert egy aberrált barommal kell üzletelnem, aki vélhetőleg minimum valami elbaszott fétissel rendelkezik vagy titokban halomra kínozza és öli az embereket. De nyugodtan szakíts félbe, ha tévedek. - vonom meg a vállam, még el is mosolyodom, immáron teljes nyugalommal. Van egy ászom, és egy jó jokerem is. Itt a hajón, és a parton is. Persze kockázat mindenben van, és nem szeretnék börtönbe kerülni, de hiszem, hogy erre is találok megoldást. Viszont, ha nem muszáj nem okoznék még ezzel is plusz fejfájást. Finoman oldalra biccentem fejem, ahogy fogást próbál találni rajtam, és keresni az amatőr kifogásokat.
- Ne magadból indulj ki... Pontosabban a kamu személyiségedből, amivel a kamu érzéseidet mímelnéd. Nem csak te látsz át másokon. Viszont lehet, hogy piszkos a szemüveged, mert könnyen mellé foghatsz... - mosolyogtam fölényesen, persze továbbra sem megközelítve. Szinte biztos, hogy van nála valami kés, közel harci fegyver.
- Ugyan... Hízelegni csak az arra méltóknak szoktam. Sírni pedig maximum önsajnálatból. - vonom meg vállaim, miközben tekintetem a mögötte lévő lesötétített ablak üvegre téved. Gyanús. Azt gondolom nem csak a dísszel akar fogást találni rajtam, de van még valami terve.
- Nem én. - csóváltam lassan fejem, mert minél jobban próbálja belém beszélni, annál jobban érzem, hogy nincs mitől aggódnom. Kamuzik. A kamutól pedig nem szokás félni. Bár a besötétített ablak zavart. Arról megint a fickóra néztem.
- Abban az esetben azt kell, hogy higgyem, hogy maga valami elmebeteg pedofil, aki lányok apró kis holmijait gyűjti, és arra recskázik, miközben fejben mindenféle pszicho dolgot művel velük. Manapság sok ilyet olvasni...
- Téged is? Szóval minden esetben rám akarod kenni. Ez érdekes. Ha fele olyan sáros lennél sem jönnél elő ezzel a dologgal. Kivétel persze, ha valamiképp megakarod úszni a gyilkosságot. Másrészt, kettőnk közül azt gondolom, előbb intézné el egy hajós kapitányt, mint én. A kérdés az, miért nem egy hozzá hasonlót próbálsz besározni? Nagyobb esélyed volna... - felelem, és szándékosan vagyok ennyire óvatos. Az én kabinomban nincs lesötétített fólia, és ami azt illeti az ékszerészében sincs. Ergo, ő tette oda, tehát vagy nem akarja, hogy belássanak, vagy azt nem akarja, hogy én ki lássak. Ha az első, akkor minden bizonnyal gyilkosságra készül, de ha nincs pisztolya, én előbb elhagyom a kabint, mint, hogy ő kimásszon az asztal mögül. Ha van pisztolya, azt gondolom már mutogatta volna. Ha a második, akkor azért nem akarja, hogy ki lássak, mert látnék valamit... vagy valakit.
- Szóval szeretsz dominálni. Másról szó sem lehet, igaz? - vigyorodom el, ahogy próbálja lefektetni a szabályokat. Szabályokat az állít, aki fél. Fél a bizonytalanságtól. Csakhogy másoknak a szabályok áthágni való baromságok. - Sosem voltam oda a szabályokért... - csóválom fejem, vállam meg vonva, mosolyogva. Csak nem enged belőle. Nem idegeskedem, csupán szemeim forgatom. Miért vallat? Talán felvétel készül róla? Más különben honnan tudná bizonyítani, nem?
- Nem én öltem meg, de te biztos nehéz felfogású vagy, hogy ennyiszer el kell mondanom. Az meg miféle kérdés, hogy miért jöttem? Néztél már körbe, ez egy kibaszott vízen úszó parti. Ráadásul minőségi piával, és jobbára jó társasággal. Nyár van. Ki ne akart volna eljönni...? - mosolygom. Hihető válasz is lehetne, de próbáljon csak belém kötni. S hogy ne akarjon magától faggatni, s lássa - illetve, ha lehallgatnak hallják mások is - totál ártalmatlan vagyok, ezért előadok egy hihető mesét. - A kapitányé ez a kibaszott menő hajó. Ergo gazdag volt a faszi. Többen is megpróbáltak rámászni, dehát végülis én voltam a legmerészebb. Bár igazából, ismerkedés gyanánt akartam vele kettesben maradni. Szerettem volna, ha bemutat valakinek, de megzavartak, nekem pedig mennem kellett... - vonok vállat. Nem hiszi el? Az ő dolga. A kamerák vagy rosszak vagy nincsenek. Az, hogy van nála egy amúgy vér mentes dísz, semmire sem bizonyíték. Ő azt mondja ott találta. Én majd azt, hogy ott biztos nem.

- Dehogy találta... csak bohóckodik itt mindenki... - morogta Nate, mert zavarta, hogy Cale másra figyel. Bár attól még mindig rosszabbul van, ha az ő klónjait részesíti több figyelembe. Arra viszont mosolyogva szemeit forgatta, hogy legalább ezen okok miatt meggondolta magát Cale. - Nem kell állandóan beleütnöd az orrod mások dolgába. Helyette mondjuk szeretgethetnél engem is... - vigyorogtam, miközben derekánál átkarolva indult meg vele a kabinba.

Travis ügyesen élt a lehetőséggel, míg mindenki azon feszengett, vajon mi történik a hajón. Csak hogy elkésett. Az ékszernek hűlt helye volt már. Pontosabban újabb gazdára lelt. Akaratlan is versenybe szállt a kincsért, ám bár nagyon úgy tűnt, végül veszített. A kérdés már csak az, hogy Gyda hova rejtett... vagy fogja rejteni.

   Nem szakítottam félbe. Nem tartottam magam aberráltnak, ahogy tömeggyilkosnak sem. Volt fétisem és igaz, hogy "kínzok" embereket, de én a tudomány és az orvoslás nevében teszem. Szerintem ő neki nincs semmi morális mentsége a gyilkosságra. Ugyanazzal a kifejezéstelen, üveges szemekkel néztem rá, majd egy apró, sunyi mosolyt eresztettem meg. Szép, ügyesen próbálja átterelni rám a szót, de én nem vagyok rá vevő.
- Nekem mindig tiszta a lencsém. Épp úgy, mint az elmém picinyem. Engem nem tudnak manipulálni az emberek. Te sem. Ragaszkodok a megérzéseimhez és a céljaimhoz. Szóval édesem, kár próbálkoznod, nem fogsz tudni félre vezetni. De talán magadat el tudod szórakoztatni - vontam vállat.
- O, igen. A jó öreg önsajnálat, persze - bólintottam. - Nálam nem jön be. Még a fiamat sem szoktam megsajnálni és ezt ő is nagyon jól tudja, ezért rendesen viselkedik. Ő tanul - és ő is tanulni fog, ha átlépi a határt és a kezeim közé kerül a nyaka.
- Nem rád kenni akarom. Rád bizonyítani. Mert, hogy te vagy az elkövető, tudom. Pszichiáter vagyok, ismerem az emberi elmét. Rólad pedig elképesztően könnyű olvasni. Mint egy nyitott könyv, ami önmagát lapozza - legyintettem elegánsan. - Ha én sáros is lennék bármiben is, hidd el, nem itt történt. De nem az én bűneimről van szó, hanem a te bűneidről. Van különbség - mosolyogtam.
- Ugyan, nem a méret a lényeg, ha gyilkosságról van szó - mondtam nagy bölcsen.
- Domináns vagyok, nem is titkolom. Ha valaki a környezetemben van, akkor kénytelen az én szabályaim szerint élni. Aki nem teszi, az könnyen kibukik. Kérdés az, neked mi lesz a sorsod kislány. Játszol a szabályaim szerint, vagy vállalod a mélységet? Más lehetőséged nincs. Küldtem már padlóra nálam nagyobb alakokat is és nálad kisebbeket is. Nem vagy számomra kihívás - somolyogtam, majd végig is hallgattam mentségeit.
- Nos rendben. Mondjuk azt, hogy hiszek neked. Tessék. - vettem elő a díszt. - Kell, igaz? Akkor gyere és vedd el - letettem az asztalra magam elé. Ha megteszi, akkor én biztosan elkapom. Nem lesz elég gyors. Amint az asztal közelébe lép időt sem fogok neki hagyni, hogy felé nyúljon, egyből el fogom őt kapni és onnantól fogva nincs menekvése. Domi és Nate már ismerik a reakció időmet. Esélye sem lesz. felkészülten, minden apró lépésére figyelve fogok várni rá és amint a kellő közelség meglesz, sebesen érte fogok nyúlni és nem fogom ereszteni. - A tiéd. Csak annyit kell tenned, hogy idejössz az asztalhoz és elveszed. Rajta - mondtam előzékenyen. - Vedd el és menj a dolgodra. Elvégre ártatlan vagy. Nem igaz?
   
   

Picinyem... - húzom fel kissé ajkaim egy "elismerő" pillantást vetve rá. - Nos, ez engem igazol. - mosolygom. Pedig elvileg a pszichopaták végtelenül türelmesek, ő viszont rekord sebességgel vesztett belőle. Lehet, hogy nem is pszicho, hanem szociopata. "Édesem"... Most hízelegnie akar...? A végére viszont el is nevetem magam, piciket bólogatva.
- Hát mi tagadás, tényleg szórakoztató, ahogy játszod itt a jól nevelt fiúcskát és a nemeslelkű bácsit. Csak valahogy az érzéketlen képed nem adja vissza mindezt... - kuncogom, majd, hogy nem bele is pirulok. - Te tiszta hülye vagy, dokihoz képest... - vigyorgom még mindig visszafogottan kacarászva. - Az önsajnálat épp, hogy nem mások manipulálásáról szól. Bár, aki még azt is beveszi, tényleg nagy hülye lehet... - mosolyogtam. - A fiadat? - kérdek vissza, bár nem várok rá választ, viszont elég nehéz elképzelni, hogy ez igaz volna. - Vagy örökbefogadtad és csórinak esélye sem volt ellenkezni, vagy csak képzeletbeli. Kizárt, hogy legyen olyan nő, aki hagyná, hogy a kis kukacod berakd neki... - vigyorodom el. - Vagy az egyik kiszíjazott beteged csináltad fel? Nagyon nemes...
Már egészen kislány korom óta "vizsgálgatnak" és pszichoanalizálnak, most meg ő akar itt nekem amatőrködni? Szemeim forgatom, de próbálom legalább most kicsit elfojtani mosolyom.
- Azt mondod, képes vagy rá, de még a borítónál is mellé lősz... Ez így nem túl hiteles. - csóválom meg fejem lassan. És ezzel el is árulta magát a kis buta. Rám akarja bizonyítani, ergo esze ágában sincs, odaadni a díszt és a fólia sem véletlen. Van ott valaki... azért próbálkozik annyira.
- Ó, az biztos. Van. Én csak protekciót akartam szerezni valakinél, te viszont meg is ölted. Vajon hány évet kapnál érte? Pláne, ha még meg is próbálod másra kenni. - emelem meg kérdő szemöldökeim. Amikor pedig "fenyegetni" kezd, rosszul színlelt, mosolygós meglepettséget mímelek. - Azt mondod gyereket is versz? Azta mindenit! Igazán férfias! - teszem csípőre kezem ismét "elismerő" pillantásokat vetve rá. - Vagy az alacsonyabb emberekre gondolsz? Egy kutya, nagyon büszke lehetsz magadra... Vajon miféle perverz és sérült múlttal rendelkezhetsz, ha már ez is elégedettséggel tölt el, szégyen helyett? - teszem karba kezeim, miközben megjátszottan emelem mutató ujjam államhoz, mintha ezen kezdenék töprengeni. - Szegény fiad... Csak nehogy elkapjon tőled valamit... Elmúlt már legalább 18? - mosolygom, épp csak visszafogva a nevetést.
Hm, elég gyorsan belement. De már az gyanús, hogy belement. Kés van nála? Mire megy vele ha megöl és elrejti a testem? Semmire, sőt még őt vennék elő. Ráadásul az indokot sem tudta meg, és a faggatásával sem ment semmire. Neeem, nem akar elengedni. Ez nem csak egy csapda, elakar fogni, más különben mire fel ez az egész...? Hát ez jó... Ha nem más miatt lennék itt, még jót is szórakoznék a vele való játékon, de azt szerintem rossz néven vennék odahaza. Egy ideig csak úgy állok ott és teljes nyugalommal hol őt, hol a díszt nézek. Annyira átlátszóak ezek a "Gyere és vedd el" meg "Csak annyit kell tenned, hogy idejössz az asztalhoz és elveszed" mondatai, hogy megremegnek ajkaim, ahogy próbálom leplezni mosolyom. De aztán erőt veszek magamon és ártatlanabb képet vágva indulok meg felé és az asztal felé. Viszont még azelőtt megállok, hogy veszélyes közelségbe kerülnék és hümmentve egyet vállat vonok.
- Tulajdonképpen nem is hiányzik... Megtarthatod... Elvégre... ki tudja mikor kötünk ki, már ha kikötünk, és hogy hoool... - mosolygom sejtelmesen, majd dolgom végeztével hátra fordultam és elindult az ajtó felé.

   - Nem szoktam játszani. Sem a jótevőt, sem a jól neveltet. Biztos félre értettél engem.
Hülyének pedig a legkevésbé sem. Ahogy az önsajnálat igenis a manipuláció egy formája volt. Az önsajnálattal szokták az emberek meglágyítani mások szívét és empátiát kicsikarni. Tudatosan, vagy tudat alatt. Mi ez, ha nem manipuláció? Csakhogy az én érzéseimre ez már nem fog hatni.
De ismét tévedett. Igen is volt már nő és férfi is, aki összefeküdt velem, de nem is vettem fel tőle ezt a dumát. Nyilván csak sértegetni akar, de nem fog célt érni. Nem vagyok vevő rá és soha nem is voltam vevő az efféle baromságokra. Túlságosan jó volt az idegrendszerem, hogy hagyjam magam felzavarni. Főleg egy ilyen senkinek, mint ő.
Egy szavával sem tudott kihozni a sodromból, mintha a falnak beszélt volna. Nem foglalkoztatott, főleg, mert tudtam, hogy így is-úgy is én nyerek.
- Ha nem, hát nem - mondtam, majd fogtam és eltettem a díszt. - Akkor hát ennyi. Majd a rendőrség - mondtam és hagytam őt menni. Legalábbis az ajtóig, ugyanis zárva volt. Meghagytam az egyik felszolgálónak, hogy ha bejön ide a dekoráció tulajdonosa, zárja ránk az ajtót. Még jattot is kapott érte. Szóval Gyda hiába akart kimenni, az ajtó zárva volt, a felszolgáló pedig biztosan fenn volt, hogy lesse a vendégek minden kívánságát.
- Na mi az, nem nyílik az ajtó? - kérdeztem és felálltam. Megigazgattam az ingem. Előre léptem, majd nekidőltem az asztalomnak. - Na és most mi lesz? Két kulcs van az ajtóhoz. Az egyik a pincérnél, aki bezárt minket, a másik pedig nálam, a zsebemben. Mit szolnál egy visszavágóhoz? Vajon ki tudod venni a zsebemből anélkül, hogy kitekerném a nyakad? - vigyorodtam el.
   
   

Mosolyogva hallgattam, bár próbálkozásai harmat gyengének bizonyultak, szándékai pedig jóval átlátszóbbak voltak az ablakánál. Kíváncsi voltam mit lép, ha visszautasítom a legvégén, hiszen olyannyira közel akart csalni, ráadásul szinte csillogtak a szemei, ahogy közeledtem. De a terve nem jött be, s mivel, hogy közelebb voltam az ajtóhoz, nagyon ugrálni sem lett volna már értelme. A dísz végül visszakerült a zsebébe. De nem tudott megijeszteni a rendőrséggel. Az nem ijesztő, ami távolodik. Túl könnyű... Biztos voltam benne, hogy van még valami a tarsolyában. Már majdnem azt hittem, hogy valaki sokkal agyafúrtabb dologgal jön elő, ami miatt meg is tapsolhatom, de nem. Csupán bezárta az ajtót.
- Hűha... na most aztán megijesztettél. Gondolom gyakorlott vagy, hogy ne hagyd, hogy az elégedetlen pácienseid el ne tudjanak menekülni... Azért a diplomád ugye nem a neten rendelted...? Van egyáltalán? - mosolygom önelégülten. A következőkre viszont nem tudtam nem felnevetni.
- Hű, hát így beszélnek a dokik? Vagy ez valami új terápia? Izgalmas. - somolygom. - Szeretnéd, ha a ruhám is levenném hozzá? Vagy nem azért sötétítettél be, hogy a végén megdugd a hullám? - mosolyom lassan szélesedve vigyorrá válik.
- Még be is nedvesednék ettől a pszicho vigyorodtól, ha nem volnál ilyen ellenszenves és... buta... - csóválom meg végül csalódottan fejem. - Azt mondtad, nyitott könyv vagyok a számodra, és még is ennyit tudsz felmutatni? Egy zár? Felteszem, a mai napig elég rosszul próbálod kiegyenlíteni magadban azt a frusztráló érzést, amit gyerekkorodban traumaként éltél meg... Szar lehet... - forgatom meg szemeim, kamu sajnálattal arcomon, még le is biggyesztem ajkaim. - Szerintem te hazudtál nekem. A dominanciádról is. Szerintem te azt szereted, ha téged bántanak, ha ki vagy szolgáltatva. Más különben sokkal jobban oda tennéd magad... Jó, jó ez most nem a te tereped, de... azért tehetted volna picit magasabbra is a lécet. - mosolygom. - Vajon, most mi tévő legyek? Hát... hát... megpróbálhatom elvenni a kulcsod, vagy üthetem is az ajtót, hátha meghallja valaki és kettőnk közül szerintem nekem fognak hinni. - bólogatok, majd picit még jobban szélesedik a mosolyom. - Vagy csinálhatom azt, ami nagy valószínűséggel te is alkalmaztál a szám kódos kapitány fülkénél... - kuncogom el magam, és meg sem várva a válaszát, rúgom le a kilincset. Majd adok érte egy puszit Travisnek, amiért anno segített egy kicsit. Elsőre ugyan nem sikerült, de a kapitány ajtaja sokkal minőségibb anyagból volt, így ha csak közben nem tett valamit gyorsan, akkor az ajtó kilincs hamar megadta magát.

   - Hogyne volna - mondta Sebastian a diploma kérdésére. - Nekrofil pedig nem vagyok, ahogy maga nem is az esetem. Én más húsra pályázom, maga pedig nincs a listán - mondta, ám a lány szavaival semmit sem foglalkozott. Az viszont meglepte, amint neki esett az ajtónak, noha neki is megvoltak a maga módszerei. És azok nem finomak. Nem számított rá ugyan, hogy így akar majd meglépni, de az első rúgás után megfogta a székét és nekidobta jó nagy lendülettel, így ha csak nem ugrott félre időben, akkor bizony egy irodai szék csapódott a testének, Seby pedig néhány nagyobb lépéssel ott termett, leszorította és beadta neki a szurit, ám a dolgok még az ő számára sem mehettek mindig tökéletesen.

Már jó magam is igyekeztem megtalálni Gyda szobáját, hogy átkutassam az ékszer után, amikor nagy durranás történt. De szó szerint. Mintha robbant volna valami. A rossz érzéseket csak erősítette, amikor megszólalt a vészharang a hajón. Azonnal megeredtem lefelé, ahol össze nem téveszthető illatok fogadtak. Plasztik bomba. A hajó fenék oldalán dőlt befelé a víz.
Sietős léptekkel indultam meg vissza felfelé, hogy megkeressem Natet.
- Lehet, hogy az én hallásom kopott meg, de mintha bomba robbant volna a hajón... - tanakodott Cale, bár őt ismerve csak a hülyét játszotta.
- Most vagyunk bajban! Felrobbantották a hajó oldalát! - mondtam, de, amint megsüllyedt és megbillent a hajó fel is buktam és letaroltam Natet, noha Cale idejében megkapaszkodott. - Mondja, hogy ez nem a maga műve! - néztem Natere szúrósan és feltápászkodtam, mert belőle bizony kinézek egy ilyen aljas húzást.
- Oda nézzen inkább, hülyegyerek! - mutatott Cale a tenger felé a távolba, ahol egy, a ruha és a távolság miatt felismerhetetlen alak úszott, majd megjelent az égen egy helikopter, aki kötelet dobott neki és elkezdte felcsörlőzni. Alighanem egy bérgyilkos volt, akinek az volt a feladata, hogy elsüllyessze a hajót.
   
   

- Biztos szépen megrajzolta a fiad... - mosolygom piszkálódva. - Igen, nos, az előbb már nagyjából körbe írtad, hogy a törpék, a gyerekek és a betegeid állnak a fétiseid középpontjában. - bólogatok, többet inkább hozzá sem fűzve. De nem is kellett, mert mindketten tudtuk, hogy ideje búcsút inteni a másiknak, főleg, mert a próbálkozásai szánalmasan gyengék, így szórakoztatni már nem tud. Az ajtó bezárása is amatőr dolog volt, bár meg lehet, ténylegesen alábecsült és nem hitte volna, hogy ilyesmit is tudok. Szóval neki estem az ajtónak, számítva rá, hogy ezt ő sem hagyja annyiban, így mikor meghallottam nyikorogni a széket, amit felkapott, simán odébb álltam, és hála neki a szék és a lendületének ereje ki is vitte az ajtót.
- A kulcs elegánsabb lett volna tőled, de megértem, ha ideges vagy... - vonok vállat, és már mentem is volna, ha nem szökkent volna utánam. Mivel az ajtó tárva nyitva, így sikoltozni kezdtem, csak meghallja majd valaki, közben pedig rugdalóztam és ellenkeztem. Egyszer még a kézfejébe is beleharaptam jó erősen, így fel sem tűnt, hogy közben megszúrt. Csak akkor éreztem annak hatását, mikor kihúzta a tűt. A sok kórházi kezelésnek hála elég jól bírtam - volna - a nyugtatókat, altatókat, amik már Travisnél sem jöttek be, de mivel ráfüggtem a Sweet Dreamsre, ha nem is kábított el teljesen, olyan lettem tőle, mint, aki félig még aludna. Közben Dommiel is megjelent és azt figyelte mit művel az apja. Csak hogy a nyugtató hatása ennyiben nem merült ki. A fekete erek kicsit tovább haladtak, a szemeim körül is megjelentek, mégha haloványan is, illetve az íriszeim is kifakultak.
- Szerintem mindjárt átváltozik vámpírrá. - hüledezett Dom, majd a robbanásnál majdnem seggre esve, újra felkiáltott. - Vagy szirénné! És most valami tengeri szörnyet küldött ránk!

A bomba robbanását mindenki megérezte, és Nate is húzta rá a száját, hogy vagy 3, 4-en neki indultak nyomozgatni, és még arra sem voltak képesek, hogy legalább a bombára rábukkanjanak és ártalmatlanítsák. Ő meg még a jakuzzit sem próbálhatta ki.
- Remek... - sóhajtotta. - Akkor irány az egyik csónak, vagy tudom is én mi, mielőtt még tömegben kellene nyomorognunk. - indult volna meg Caleel, mikor megjelent Travis és nem sokkal később, hogy közölte a nyilvánvalót még rá is esett. Számára az sem volt tiszta, hogy miért pont kettejükhöz futott, pláne elsőként.
- Édes jó istenem... Hogy lehet mindenki ilyen töketlen... - morogta halkan, miközben megpróbálta letolni magáról a férfit. - Ha dugni akarsz, csak is alul lehetsz, és csak is édeshármasban... Mostmár nem csak kukkoló, de lassan zaklató is leszel... Ennyire tetszem? - húzta morcosan száját, és ha leszállt róla a fickó, ő is felkelt. A felvetésre kis híján kiakadva nézett a másikra, de legalábbis alig akart hinni a fülének.
- De igen... gondoltam jó buli lesz alánk robbantani, és megdögleni. Csak a hegedűsök nem értek még ide, szóval lécci ne dögöljetek még meg... - nézett rá hitetlenkedve, és mert már ígyis nagyon visszafogta magát, csupán megpöckölte a homlokát. - Gőzöm sincs miért gondoltam, hogy maguk tényleg kiderítik majd, hogy mi a fasz van... - morogta mérgesen, miközben a telefonja után nyúlt.
- Látod? Épp ott mászok a helikopterre. - veregette meg Travis vállát. - Nehéz volt a kisegítő suli, mi? - csóválta fejét. - Inkább keresd meg a kis minionod, hátha tud valamit, ha már úgy gyanakodtál rá... Mills meg a te cimborád, nem? Hívd fel, hogy bassza meg, bármi is volt a terve... - mondta és közben ő is tárcsázni kezdett egy számot.

    Nos, hadd összegezzem, hogy mi is történt pontosan. Felszálltunk egy hajóra, történt egy rejtélyes gyilkosság és most ott tartunk, hogy Sebastian vámpírrá változtatta Gydát, valaki felrobbantotta a hajó oldalát, a milliomos szépfiú a vőlegényemet vádolja, míg, aki a robbanást okozta szépen elhúz egy helikopterrel. Mondhatom kellemes program, de volt már rosszabb is. Még szerencse, hogy tudok lélegezni a víz alatt, így nem aggódom. Bár lehet ezzel Nate nem értene egyet.
- Tetszik a hóhér, hagyjon már a hülyeségeivel! - morogta Travis, felkelt, én meg jót nevettem.
- Legalább nem kell osztozkodnom. Nem mintha hagytam volna - vontam vállat és öntelten, birtoklóan át is karoltam a párom.
Travis mérgesen nézett Natere, majd aztán nagy levegőt vett. Jutott is eszébe, Gyda! Azzal a lendülettel futásnak is eredt, hogy megtalálja, ám addigra már Sebastian és Dommiel magára hagyták őt. Sebastian úgy döntött, inkább foglalkoznak saját magukkal a süllyedő hajó miatt, mint, hogy a lánnyal. Végül is a célját elérte, elkapta a gyilkost, ártalmatlanította, de ebben a kritikus helyzetben nem tud többet tenni, Travis viszont annál inkább.
- Az isten szerelmére, mi történt veled? - kérdezte, mikor rátalált és aggódva dőlt le mellé. Az ujjlenyomatok miatt Sebastian nem hagyta ott a fecskendőt, hanem bedobta a tengerbe, így Travis csak sejthette, hogy mi történt, bár a tettesről egyelőre nem voltak elképzelései.
Felsegítette, a lány karját átvetette a válla felett.
- Kapaszkodj belém! - támasztotta meg, majd átkísérte őt a kabinjába, bár túl sok elképzelése egyelőre nem volt róla, hogy mit kéne kezdenie vele. Vagy úgy ezzel az egész helyzettel. Nem volt nála semmi csodaszerkezet, amivel meg tudta volna foltozni a hajót, de, még ha így is tett volna, akkor sem tudta volna kivezetni a tengerről.
- Hogy te mekkora bolond vagy! Pont, mint régen! - vett elő egy üveg vizet és mosni kezdte vele az arcát, hogy kicsit éberebb legyen, de nem volt semmilye, amivel a gyógyszert közömbösíteni tudta volna. Azt próbálta megsaccolni, hogy vajon mennyi idejük lehet hátra, amíg a hajó teljesen el nem süllyed,
-A rohadt életbe... - arra gondolt felhívhatná Rowant, de aligha tudna értük tenni bármit is. Ebben a helyzetben és itt legalábbis nem.
- Oké... most legyünk okosak - elővette a laptopját, majd pötyögni kezdett benne valamit. Internet nem kellett neki, mivel egy gépre telepített programmal dolgozott, a program pedig össze volt kapcsolva az otthoni komputerével.
- Ne izgulj, kiviszlek innen! - mondta, majd belülről bezárta az ajtót, hogy senki ne tudjon rájuk nyitni, aztán visszaült a laptop elé és onnan irányítani kezdte a rókalyuk berendezéseit. Felnyitotta a barlang tetejét, majd egy helikopter indult útjára robotpilótával, a GPS adatok tekintetében.

Mindeközben én Natet figyeltem, amint telefonál.
- Na és most mi lesz? - kérdeztem, nem tudván róla, hogy kinek akar telefonálni. Persze Travis biztosan sejtette és nem ok nélkül zárkózott be, bár én nem tudtam róla. De ha tudtam volna... én sem vagyok túl jó viszonyban Kiannel. Vajon megismer engem, ha találkozunk? Személyesen jön majd ide? Biztos üdítő élmény lesz vele újra találkozni. Csak álljam meg, hogy ne öljem meg azért, amit annak idején velem tett...
   
   

Cale, Nate, Dommiel, Travis, Sonny, Sebastian & Gyda

- Akkor meg tartsd magad távol tőlem! - mordult Nate Travisre, mert mert lassan tényleg elkezdett rajta gondolkodni, hogy menten Roman helyébe lép és lecsukhatja az ürgét, amiért folyton folyvást a nyakában van. Persze valahol imponál neki, hogy rugdoshatják egymást alkalomadtán, de azt még magának se vallaná be. Csak fejét csóválva nézett utána.
- Szinte biztos, hogy köze van a gyilkossághoz. Nem olyan rég még itt vészmadárkodott a lány miatt, most meg mintha a mennyasszonyát hagyta volna hátra... De amúgy... - néztem Calere és el is mosolyodtam. Ő az egyedüli jó ebben a kibasztott napban. - ...csak vicceltem... Senki sem kell nekem, csak te. Ha kettő lenne belőled, még el is gondolkodnék a dolgon, de így esélytelen bárkivel is az édeshármas... - simogattam meg pofiját, a hozzá közelebb eső kezemmel. A másikkal pedig tárcsáztam addig Kian számát.

Csóri Gyda viszont majdnem megszívta. A Sweet Dreamshez képest ezt a mezei nyugtató szinte kínozta. Fájdalmai ugyan nem voltak, de nem volt olyan erős, hogy aludhasson, és olyan gyenge se, hogy végig ébren maradjon. Arról nem is beszélve, hogy dolgát se tudta elvégezni, amiért a hajóra jött. Azt nem hitte, hogy hagynák megfulladni, de az - ha most a nyugtató miatt nem is látszott - meglepte, hogy Travis rontott be a kabinba. Próbált beszélni, de ha a szája mozgott hang nem jött ki rajta, ha pedig hangot akart kiadni, a száját volt túl megerőltető mozgatnia. Mozogni sem nagyon tudott, így ha csak fel nem emelte Travis, nem tudott járni. Még kapaszkodni sem tudott, csak ott tartani a kezét, de ha elengedte volna Travis, biztos leesett volna. Ráhajtotta fejét a másik vállára és a múltat idéz megjegyzésére elmosolyodott, közben pedig a zsebébe nyúlt - persze elég esetlen és lassú módon - és kihúzta belőle az ékszert, amit Travis zakójának belső zsebébe be is tett. Nem is értette vele - ráadásul pont vele - miért kivételez Travis, mert bár ő nem tudta, hogy helikoptert hívott ide, arra minden bizonnyal sokan nem férnének fel, ergo lesz, aki megfullad. Jó, hát voltak szép, közös pillanataik, de jobbára háborúban voltak. És ami azt illeti, most sem hátsó szándékkal volt itt Gyda... Ettől függetlenül örült, hogy nem hagyja meghalni a férfi. Lassan pedig ő is kezdett jobban lenni a víztől és, hogy kezdett kicsit alább hagyni a szer.
- Bazd meg! - dörrent egyet Nate, ahogy a földhöz vágta a telefont. - Az a nyavmadt kölyök, nem veszi fel... Bezzeg, ha neki van valami kínja, én egyből ugorjak... - morgolódott, ám nem sokkal azután, hogy Nate kishíján agyvérzést kapott, megjelent egy feléjük hangosan dudáló hajó, néhány helikopterrel. A süllyedő hajón lévő pánikolt emberek, sírva és hálásan integettek nekik vissza, mialatt közeledett a hajó, hogy kimentse őket a bajból. Idővel pedig Kian is felbukkant a fedélzetén, mint teljesen ártalmatlan és pont jókor érkező hős. Igaz, nem volt olyan nagy a hajója, de nem is buli céljából lett vízre engedve. Az feltűnő is lett volna. Nem sokkal azután pedig el is kezdték átvezetni a vendégeket a hajójára, hogy Travisék elmentek a saját helikopterükkel. Igaz, a sok helikopter miatt Kiannek fel sem tűnt az az egy. Az emberek nem győztek hálálkodni a vörösnek, aki pedig örömmel fogadta a sok szép és jó kívánságot. Nate is át szállt Caleel, de hogy nem fojtsák őket vízbe, Cale fejére baseball sapkát húzott és igyekezett vele a háttérben maradni.
- Ó, ugyan, ugyan. Csak a szerencsén múlt, hogy pont jókor, pont jó helyen, és lényegében pont jó hajóval jártam erre... - mosolyogtam sármosan, ahogy alig észrevehetően újra és újra végig mérte a vendég seregletet és láthatóan nem volt túl elégedett utána. Hamar ki is derült, hogy miért? Egy dolog, hogy most majd tele lesz vele és a hős tettével a média, plusz emiatt majd kicsit még jobban ráfekszenek az üzleteiben való vásárlásra, de éppenséggel, egészen más dolog miatt volt itt. Pontosabban... más valaki miatt. A robbanás nem az ő műve volt, de minden más a színjátékkal együtt igen. Még hozzá...
- Hol van Avery? - kérdezte, szemeivel újra végig mérve a tömeget. Az emberek persze nem tudták kiről van szó, meg jobban lekötötte őket a sokk, hogy megúszták a halált. De Nate azért figyelt.
- Nyugi... már lelépett a kislánnyal... - mutatott el a már elég messze lévő helikopterre, mielőtt pánikrohamot kapna, hogy meghalt. Ehhez képest...
- APÁTOK FASZÁT! - ordította el magát. - Még is ki az a hülye, aki lelép a "saját" partijáról?! Már így is világi pénzt költöttem arra a hülyére, erre fogja magát és a finálé előtt lelép?!?! - bukott ki, majd morcosan letrappolt a privát kis helyiségében dühöngeni, míg a hajó partot nem ért és mindenki biztonságban haza nem mehetett.
- Az a lány meg még vele is tart?! Még is mi a picsa folyik itt?! Csak annyi lett volna a dolga, hogy kontaktusba kerüljön vele és elcsalja hozzám, erre még szobára is mennek?! - dobta fejbe a pálinkás poharával a pincért, a többi pedig fedezékbe is vonult.

öltözék: x x x zene: - helyszín: in the shit

    - Flúgos, ne is foglalkozz vele - legyintettem és jót nevettem, ahogy figyeltem távozni. - Valószínűleg sose volt százas. Amúgy meg a franc se tudja. Vannak olyan barmok, akik még a bűnözőket is megmentik, mert betegek agyilag. Tudod, mint az a flepni FBI-os, akiről a hírekbe is meséltek. Jaj mi volt a neve - gondolkodtam erősen. - Lanny Bross, vagy Henry Scott? Olyan hülye neve volt, mint annak a hokis csávónak. Terry Scott, megvan! Na. Az is bolond volt. Szerintem ne is foglalkozz vele.
A simogatás közepette hozzá bújtam és átöleltem, de legyintettem az elgondolására.
- Ugyan. Ha kettő lenne belőlem, akkor megölném a klónom. Nem tűröm meg a konkurenciát - kacagtam és érdeklődve figyeltem mit csinál, kit hívhat vajon.
Volt is nagy döbbenet, amikor a földhöz baszta a telefont. Nem értettem egy szót se, csak pillogtam, hogy most mi baja. Milyen kölyök? Nem értettem semmit, noha igaz, nem is aggódtam a vízbefulladás lehetősége miatt. Már épp indultam volna a bárba, hogy igyak valami fancy koktélt, amikor megláttam a hajót és meghallottam a dudát. Nocsak, felmentő sereg? És Kian? Na, remek. Legalább lesz lehetőségem bevágni a tengerbe a cápáknak.
Kissé morgolódva néztem Natere a sapka és a bujdosás miatt, de beláttam, hogy ez a szükséges rossz, így egyelőre nem adtam hangot a frusztráltságomnak.
- Igen. Szín tiszta szerencse - méregette őt Sebastian, de nem akart balhét, így nem is foglalkozott különösebben a fickóval. Inkább ő is valahol a háttérben maradt Domiellel, bár Kian kirohanása nem kerülte el a figyelmét.
Felettébb frusztrált - állapította meg gondolataiban Dr. Nolan és érdeklődve figyelte, ahogy és amiket Kian Nate felé mondd. Érdekes, nagyon érdekes. Én persze nagyjából sejtettem miről van szó. Áhhá. Szóval Nate Kian embere és valszeg Travis a róka, akit Kian már korábban maga mellé próbált állítani. Ez igen. Lesz miről beszélgetnem Nattel. Gyda pedig. Áhhá. Már mindent értek. Minden világos. Milyen szép kis kerek történet.

Mindeközben Travis sikeresen felnyalábolta Gydát és a kabinjába kísérte, bár őszintén meglepte, hogy a lány neki adta az ékszert. Nem tudta hová tenni a jelenetet, nem értette miért tette, de ez volt most a legkisebb gondjuk. Amennyire lehetett és amennyiszer csak tudta, vízzel locsolta a lányt, míg a helikopterre vártak, aztán mikor megjelent a gép a nagy zűrzavar közepette sikeresen meg is léptek. Mivel Travis nem értett a helikopter kezeléshez, robot pilóta volt. Bár, ha értett volna hozzá sem ő vezette volna ebben a helyzetben. Travis fáradtan ült, Gydát karjai közt tartva, még mindig kissé aggódva miatta.
- Jobban vagy már? - kérdezte. - Miért adtad nekem az ékszert? - kérdezte értetlenül. - Meséld el mi történt... mindent az elejétől.

Miközben Travisék már elhagyták a térséget, megjelent egy másik, idegen helikopter is. Az, amivel a robbantó is elment. A levegőben megkerülte a hajót, aztán szembe állt vele és golyószórókkal kezdte lőni a hajót és az utasokat rajta.
   
   

Cale, Nate, Dommiel, Travis, Sonny, Sebastian & Gyda

Igen, ez mondjuk látszik is rajta... Jézusom, ki hord ilyen buliban cilindert? - morgolódtam, mert egy dolog, hogy mint kiderült a hajó tele hibbantakkal, de legalább ne akarna mindenki főszereplővé válni. Vagy igazából már az is teljesen megfelelne, ha békén hagynának minket.
- Jah, volt valami a hírekben, bár az egy dolog. Amíg távol vannak tőlünk tojok rá, ki szökött ki a diliházból. De ennyit egy helyen... - sóhajtottam gondterhelten, legalábbis míg hozzám nem bújt Cale. Akkor fél vigyorra húztam ajkaim, és tovább simogattam, mit sem törődve vele, hogy közben faszán süllyedünk, Kian meg baszik fel venni a telefont. - Ahw... dorombolni nem fogsz? - cirógattam a tarkóját.
- Ez mondjuk jogos... - állapítottam meg, mert én is így vagyok vele. Vagy is voltam, mert tudomásom szerint már csak Shane él, de ő se sokáig. De attól még eljátszottam a gondolattal.
- Ne duzzogj, cicám... Csak addig kell, amíg partot nem érünk, utána hazamegyünk és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, jó? - nyomtam egy csókot ajkaira. Nem is mentünk előre, mikor átszálltunk, mert Kian biztos kidobná Calet. Azt pedig nem hagyhatom. Mert jelenleg ő neki dolgozom és ő fizet. De nem is történt baj. Mármint le nem buktunk, viszont Kian kibukott, még hozzá nem is kicsit. Azt hittem a legutóbbi akciója után feladta, én is próbáltam megértetni vele, hogy ez max egyoldalú, ráadásul szerintem csak egy fellángolás, vagy ideiglenes birtoklási vágy iránta. Így is elég necces is volt, plusz nem olcsó mulatság, hogy romboljuk le az áruházat. Volt is hiszti otthon. Ráadásul utál tükörbe nézni, mert állandóan a bátyját látja, de kénytelen minél jobban hasonlítani rá, mert azt hiszi ez is egy módja, hogy magáénak tudja. Egyszerűbb volna elhívnia egy randira, de mikor megjegyeztem neki, leintett és elég kétesen fogalmazott azt illetően, hogy pontosan mit is akar a figurától. Naa mindegy... Kian végül, mint egy kis gyerek, toporzékolva ment a privát helyére, hogy ott őrjöngje ki magát. Én addig leültem valami árnyékos helyre Caleel. Hát a faszom fog állni.
- Nem mintha féltékeny lennék... mert hát már nincs is kire, de... érdekelne mi tetszett annyira abban az  alkoholista Hemlockban? Házas volt, piás volt, drogozott is, és a fasz tudja, eddig hogy úszta meg nemibetegség és még több gyerek nélkül... Konkrétan egy vírus volt a világ szemében... - kíváncsiskodtam, mert hát érdekelne, miben kéne fejlődnöm... már ha olyan a dolog, mert drogokhoz nem fogok nyúlni, és a piát is csak mértékkel fogyasztom. Ami meg a szexet illeti... azon kívül is létezik élet.
Persze a gond jött magától. A hiszti robbantgatónk visszatért, tudja fene miért. Talán csak nem halt meg, akit ki akart nyírni. De gáz... Viszont már akkor célba vették a hajó körüli helikopterek, mikor még csak közeledett, a golyószórót pedig nem volt nehéz kiszúrniuk, s mivel, hogy Kian semmit sem akart a véletlenre bízni, nem csak a hajója volt golyóálló - bár elbújni rajta nem nagyon lehetett - hanem a helikoptereken is voltak emberei, akik szintén a támadó helikopterre lőttek. Egyikük pedig ki is lőtte a pilótájukat. Kian úgy volt vele, hogy mindegy ki lesz a fedélzeten, ha meg  is támadják őket, mert Travis úgy is levitte volna magával. Most meg ott duzzog a szoba sarkában lévő fotelben.

Gydanak nagy szerencséje volt Travissel, mert most biztos a tenger mélyén volna, hisz Kiannek eszében sem volt átkutatni a süllyedő hajót. Szerencsére a nyugtató is kezdett múlni, így ő is egyre jobban érezte magát, bár futkározni most sem tudott volna és még kicsit sápadt volt, de legalább már tudott mozogni és beszélni. Először el is mosolyodott, ahogy felnézett Travisre.
- Kian agyon fog verni engem, amiért így alakultak a dolgok, de akkor sem csinálnám vissza... - mosolyogta kissé szórakozottan. - Nem éppen ez volt a terv...
Kicsit el is nevette magát a férfi kérdésén, mert azt hitte már a hajón rájött mindenre.
- Miféle kérdés ez? Mert tudtam, hogy azt szeretnéd... Te úgy is jobban értékelnéd, mint én... meg hát... igazából így kellett történnie. - felelte, miközben fejét a férfi vállára hajtotta. - Kian terve volt az egész. Mármint a robbantás nem, de volt B terve. Kínos, hogy még így sem jött össze neki. Szegény pedig olyan lelkes volt... Az egész miattad történt. - pillantott Travisre. - Talán már nem titok, hogy Kian valamiért akar téged. Nekem meg se pénzem, se szállásom, se kajám nem volt... a Sweet Dreamshez sem jutottam már hozzá, pedig úgy terveztem, hogy ott maradok Csodaországban. De Rowan eltűnt, és a cirkusz kezdett széthullani, ezért én is leléptem. Kianbe botlottam, és megegyeztünk, hogy dolgozok neki, cserébe ő fizet, ad kaját, szállást meg ilyenek. Aztán jött ez a fellángolása irántad és őrültebbnél őrültebb ötletekkel jött... Furcsa... először nem is hittem, hogy igaz lehet... Mármint, én azt hittem meghaltál, bár Kian mondogatta, hogy nem. Erre most tényleg itt vagy.... huh... elég para... - mosolyogta, majd lassan le is olvadt róla a jókedv. - Rowan meghalt?

öltözék: x x x zene: - helyszín: in the shit

    - Ugyan, Kian nem fog csinálni semmit, mert én azt nem fogom engedni - válaszolta Trav, hisz ezek után biztosan vigyázni fog rá. Legalábbis, amíg szükséges és ki tudja, talán tovább is.
Abban persze nem lehetett biztos Travis sem, hogy valóban értékelni fogja az ékszert, vagy csak bedobja a többi lopott "kacat" közé és pár nap múlva elfelejti még a létezését is. Számára sem volt ezeknek a tárgyaknak túl sok értéke, főleg nem eszmei, csak dollárokat látott bennük és a csillogó dolgokat, amiket magának akart tudni, hogy a vagyonát gyarapítsa. Nameg úgy érezte azok, akik addig birtokolták őket nem érdemlik meg, bár ennek a kincsnek már nagyobb jelentősége lesz. Talán többet fog jelenteni neki, mert Gyda szerezte meg és adta oda neki utána. Ennek a nyakéknek lesz eszmei értéke a puszta vagyonbirtoklási vágyon túl.
- Köszönöm - mosolyodott el.
Amit mondott Kianről elhitte ugyan, de volt benne némi kétely a dolgokat illetően, hiszen nem egy hétköznapi sztorit hallott. Nem kételkedett abban, hogy Kian őrült és magának akarja, de ő maga sem értette, hogy miért ilyen őrült módszerekkel próbálkozik. Nameg... fellángolás? Hisz alig ismeri Travist. Miért lenne benne ilyesfajta érzelem? Érdekes volt, úgy volt vele jobban utána fog járni az esetnek.
- Nem, nem halt meg. Jól van és éli az életét. Csak már egy egészen más életet, mint, amit addig élt, de azt hiszem neki is jobb így. Bár sajnos te megsínyletted kicsit, de még lehet neked is jobb... - mondta, majd egy rövid ideig szemezett vele és arcát simogatva félszegen elmosolyodott, ha pedig Gyda nem tett ellene semmi lépést, ajkaihoz hajolt és arcát simogatva hosszan megcsókolta, majd át is karolta.

Mindeközben a tengeren kihasználva a helyzetet, hogy lőnek ránk sunyiban elvettem Kian egyik emberétől a stukkert és saját zakóm rejtekébe dugtam, de legalább így a kavarodás miatt úgy voltam vele nem is válaszolok Nate kérdésére, ami Romant illette, maximum, ha a férfi újra rákérdez. Addig pihenünk és sztorizok neki az árnyékban arról, hogy milyen volt, amíg távol volt tőlem.
- Aztán újra megszereztem a millióimat és most elég jól élek. A régi bandából már senki sem él, mindenkit hidegre tettem, de szép lassan új hálózatot építettem ki. Van egy kisebb maffia kapcsolatom is, pár hónapja építettem kis és elég jól jövedelmez. Szóval jobbára nem sír a szám. Mindenem megvan, ami kell és most már te is újra itt vagy nekem - mosolyogtam.
Miután partot értünk és eltávolodtunk a néptől, hogy saját utunkra induljunk elővettem a stukkert - ezt nézd baby, szuvenír - nevettem. - Most mondd, hogy nem gyönyörű. A hülye vörös egyik csatlósáé volt. Szép egyedi darab, nem? Észre se vette, hogy elvettem a tokjából - léptem hozzá és csillogó szemekkel néztem a pisztolyt. - Ezt megtartom. Barmira tetszik. Kiteszem a falamra, mint más a szarvas agancsot - vigyorogtam, majd átkaroltam és megcsókoltam. - Na merre tovább kapitány? - vigyorogtam, majd leeresztettem a fegyveres karom, hogy fél oldalasan bújjak hozzá, míg másik kezemmel tarkóját cirógattam és szemeztem vele. Aztán... aztán szépen térden lőttem. A jobb térdébe, majd a bal bokájába. Mikor pedig összeesett, szépen belelőttem a jobb könyökébe is.
- És nézzenek oda, még töltve is van. Hát ezt a szerencsét - nevettem, majd leguggoltam a feje közelébe, de olyan távolságba, hogy csak úgy ne tudja elvenni a fegyverem, ha még lenne benne annyi erő és cselekvési képesség. Ha pedig esetleg lenne, nekem lenne időm lelőni.
- Tudod... nem tetszett, ami a hajón történt - kocogtattam meg a pisztolyt, majd ciccentettem is párat.- Nem gondoltam volna, hogy Kiannek dolgozol. Tudod... nekem nem túl jó vele a kapcsolatom és frusztrál, hogy azt látom te telefonálgatsz neki és csak úgy ott terem, mint titkos jóakarónk. Mondd csak, mi közöd neked hozzá? Kianhez. Miért van meg neked a száma? - kérdeztem rámeresztve szemeim.
- Remélem tudod, hogy ha az a pasas kicsit is a lábamra fog lépni, téged is megöllek, függetlenül attól, mit érzek feléd és utánad küldöm őt is és ha kell fél New Yorkot is - mondtam fenyegetően, különösen agresszíven nézve felé. - Annak az embernek köszönhetem egész életem legszörnyűbb időszakát és nagyon, de nagyon ingerel, hogy együtt látlak vele. Remélem semmi trükk és nem az a célod, hogy a kezére játssz engem. Mert ha megtudom, hogy neki akarsz engem kiszolgáltatni, akkor a lábaiddal előre betollak egy darálóba és szép lassan kutyakaját csinálok belőled!