Eleinte visszafogottan bugyog fel belőlem egy-egy nevetésfoszlány, mert tényleg nem a szarókirályra akarom kiélezni a figyelmemet hancúrozás előtt, de ahogy meghallom a barlangi rajzokra utalni Vörit, kitör belőlem egy erőteljesebb röhögés. Igaz utána már azon vihogok, hogy ő hogyan kacag és törölgeti a könnyeit, amiből éppen olyan nehéz visszakeverednem a „komolyságba” mint láthatóan neki. Sokszor hurrogom le vagy morgok rá a bolondsága miatt, pedig éppen annyira imádom a lökött humorát, mint minden mást is benne. Nincs még egy ember a világon, aki úgy meg tudna röhögtetni, mint Row, mármint komolyan basszus, barlangi rajzok?! Fogalmam sincs, honnét szakadnak fel belőle ilyen baromságok, de örülök, hogy megosztja velem őket. Éppen annyira díjazom persze azt is, ha a testével és a figyelmével kapcsolatosan áraszt el, a fülét pedig nem vagyok rest ostrom alá vonni a fogaimmal és a nyelvemmel, amíg elduruzsolja nekem, milyen aljas módon gyűrte le azt a pedofil szarládát. Asszem elég sokszor hangoztatom, hogy nem gerjedek az elbaszott dolgokra, ami így is van, megvannak a határaim, de egy kis Rowan-féle dominanciáról és intézkedő-mesterkedésről szívesen hallok bármikor. Elég behunyt szemekkel elképzelnem, ahogy minden izmát belefeszíti a rohadék leteperésébe, vagy amiként az egyébként baba arca valami sokkal vadállatiasabba torzul, és ha rajtam lenne még a nadrágom, bizony lennének problémáim… - Ó, igen…? Vissza ne fogd magad… kemény fiú – vigyorodok el lagymatagon, kissé talán fáradtan is, de nem kevésbé izgatottan. Ki hitte volna, hogy néha még ez is menni fog köztünk, a ráérős, nyugis és viszonylag halk… szerelmeskedés? Jézusom, de buzisan hangzik. Valahogy mégsem rémisztően. Közel akarok lenni hozzá, érezni minden mozdulatát, légvételét, az illatát, de még azokat a fránya izzadságcseppeket is, amiktől hol sikamlós, máshol pedig tiszta ragacs a bőre. Nem bírom ki, hogy alkalomadtán ne cirógassam végig a nyakát vagy az arcát az orrommal, hízelkedve, mint egy jól háziasított macska, noha egy idő után nekem is többre van szükségem belőle. Többre, mint a nadrágján keresztüli dörgölőzés, vagy a bőrének „marcangolása”, netán a doromboló morgása, amivel egyébként a legszebb őrületbe tud kergetni. Már ezerszer végigfutott az agyamon, de még most sem tudok rájönni, hogyan bírtam ki nélküle tíz évet… Hogyan nem őrültem bele a hiányába. Hogyan éltem túl a szexi nyögései, az ujjaim alatt feszengő izmai vagy a vörös tincsei nélkül, amiket előszeretettel markolászok, ha nincs épp tövig lenyírva. A sunyi mosolya hiányába, amitől mindig egy igazi sármos ördög benyomását kelti, vagy a zöldeskék pillantásaitól távol, amelyekből elég egy is, hogy földbe gyökerezzen a lábam. - Ó baszd meg, nem kóstoltál finomabbat – mosolyodok el a piszkálódására, amit egészen másképpen viszonozok. Elégedett vigyorrá gyarapodik a számat húzó jó kedv, ahogy látom az élvezkedéstől ráncokba gyűrődni a homlokát, amit nem sokkal később az enyémnek dönt, míg én alapos masszírozásba kezdek a tagján. Kissé ugyan elmosódnak az arcvonásai ilyen közelségből, de képtelen vagyok levenni a szemeimet róla, mert nincsen… szebb, mint a keserűédes kínoktól elszabadult ábrázata. Érzem az arcomon a nyögésekkel kísért légvételeit, és bassza meg, szinte ennyi is elég, hogy célegyenesbe forduljak, ha igazán akarnám. Ám nem akarom, még nem. És nyilvánvalóan ő sem, amikor a hasamra fordítva gátol meg abban, hogy tovább ostromoljam a testét. Egek, pedig imádom, amikor nagy ritkán szétcsúszik a kezeim között. - Uhhuh, abban segíthetek – harapom be az alsó ajkamat, változatlanul mustrálva azt a vigyorgó képét. Rohadt szívtipró. - Például tegnap lehet, hogy összemostam az alsóidat a piros felsőddel, és most lettek rózsaszín alsóid – vigyorodok el én is, bár a viháncolásom egészen addig tart, amíg be nem lebegteti a meglepit, aminek az időzítése finoman szólva is gyanússá válik. Egykettőre magamra szedem a szigorú fejemet, hogy érezze a helyzet súlyosságát Vörös, de nyilván nem hatják meg a szikrákat szóró szemeim, mert ő tovább mosolyog meg kuncog. - Mi a szart kerestél egy szexshopban? - vetődik fel bennem a szerintem jogos kérdés. Nem akarom a szituációt egy újabb önbizalomhiányos pöcegödörbe terelgetni, de már is ráunt volna a szokásos köreinkre? - Ühüm, és mégis kinek fáj? - vonom meg az egyik szemöldökömet szkeptikusan, és mert érzem, hogy ide el fog kélni a cucc, a hátamra gördülve félig-meddig felülök az ágyon, hogy visszaemelve magamhoz az üveget, alaposan meghúzzam. Aztán félrebillentett fejjel bámulom a világító hátsóját, ahogy a fiókos komódban kotorászik, és hát nem tudom megállni, hogy ne üljön ki a pofámra egy elmélázott, féloldalas vigyor. Rrr, pont tökéleteset lehetne beléjük harapni... Nos, ennek a leolvadásához se kell nagy küzdelmeket bevetnem, amikor meglátom azt a bizonyos meglepit. Mondjuk a kegyelemdöfést Row magyarázata adja, amin kénytelen vagyok elnevetni magamat. Tudok arról, hogy komoly fojtogatós fétisei vannak – mármint könyörgöm, Sergejt is párnával likvidálta –, de hogy… ezt is valamilyen fojtogató eszköznek nézze? - Ahhha… Szóval úgy gondoltad, nem tudsz eléggé kinyírni a kezeiddel, ezért vettél egy túlméretezett rózsafüzért, hátha sikerül? - emelem meg a szemöldökeimet látványos ítélkezéssel. - Belső energiák… - rotyogok fel ismét, természetesen nevetés ügyileg, és nem másként - mára abból elég volt. Megcsóválom a fejemet, aztán egy utolsó kortyot követően ismét száműzöm az üveget, én pedig felkelek az ágyról, hogy odalépdelve hozzá megfogjam a játék végét, és annál fogva húzzam őt közelebb magamhoz. - Nyilván nem néztél elég pornót, Répafej – bazsalyogok neki, az orromat az övének dörgölve, noha onnét igen hamar a nyakához hajolok, amit apró kis harapásokkal, csókokkal halmozok el beszéd közben. - Mondanám, hogy ezek után megérdemelnéd, hogy rajtad teszteljük… de kegyes főnök vagyok – mosolygok tovább, szabad tenyeremmel a fenekére markolva. - Ezt egymás seggébe szokás dugni, majd szép lassan kihúzni – hajolok el tőle hirtelen, mert látni akarom az arckifejezését. - Úgy értem, nekem biztosan buli lesz, már, ha készültél elég síkosítóval – vigyorodok el sokadik alkalommal, túlzottan élvezve, hogy ezzel kapcsolatban kivételesen én tudok többet. - De most komolyan, ilyesmik nélkül is elvagyunk. Miért ez a sok meglepetés? Valami szart csináltál? És ezzel akarsz megpuhítani, hogy ne basszalak le? – vonom le az újabb kérdés-következtetésemet. - Mindketten tudjuk, hogy ez nem így működik – csapok rá egy játékosat a seggére, humorral tompítva a kérdéseim élén, mert kissé hülyén érzem magamat attól, hogy erről faggatom, miközben mindkettőnknek áll a zászló és hasznosabban is eltölthetnénk az időnket. Legyintek is egyet, majd visszavetődök a matracra, rugózva néhányat rajta a lendülettől. - Na gyerünk tigris, döntsd el, mivel akarsz megdugni, mert elég szűkös a határidő – öltöm ki rá a nyelvemet, összekulcsolva az ujjaimat a tarkómon.
Abban egyet kell értenem ezzel a medvecukorral, hogy odabent az otthonban, ahol Lola is tengeti napjait, nem vagyunk túl közkedveltek. Így aztán majd rághatom a számat valami új és jobb ötletért, hogy tartsuk mégis a kapcsolatot azzal a lüke lánnyal, pláne, ha a maiak után a bús picsába kíván minket. Ilyenkor pedig mindig eltöprengek azon is, hogyha Luna nem hozza oda, és sose szerzek róla tudomást, most ennyivel kevesebb gondunk lenne. De persze a problémák mellett, azért okoz... okozhat még jó pillanatokat, mert, hogy eddig inkább csak negatívumot szült, akárhányszor láttam. Pici korában sem volt jobb fej, sírt, meg szart, a képen hányásról nem is beszélve. Most meg... hát igen, valahol tényleg kiköpött Lambuggyanás és az én másom. Elhúzom a szám, ahogy próbálok hirtelenjében valamit kieszelni, mivel próbálkozhatnánk be, de az én kis démoni szexdögöm egy igen kézenfekvő, általunk is jól bevált módszert hoz fel, amihez még volna is kedvem. - Nem véletlenül vagy te az én emberem... - kúszik sunyi, de annál szélesebb vigyor az arcomra. Akkor ez a gond meg is oldva. Holnap bemegyünk, megszaglásztatjuk a nénivel az asztalát, aztán rátérünk a tárgyra. Ahh, miért érzem úgy, hogy Lolával a kapcsolatunk ilyen "se veled, se nélküled" lesz??? Na de ezzel ténylegesen lezártnak tekintem mára a kis törpét, mert, hogy idejét érzem annak, hogy a nagyobbik törpémmel is foglalkozzak. Már pedig lássuk be, bravúrosan elvégezte a piszkos munkát. Annak is az oroszlán részét, szóval egy szavam se lehet. Jutalom jutalom hátán, mert nem csak az üveget kapja meg tőlem, amit volt képem lenyúlni a lehetséges jövendőbeli munkahelyemről, de egyből neki is állok teste többi részének a kényeztetéséhez. Jó, utóbbi saját örömömre is szolgál, de ez akkor sem önzőség, nem? No, persze mindezt, megelőzi egy kis röhögőgörcs, ahogy visszaemlékezve most még az is kajakra vihogást vált kibelőlem, ahogy az emeleten próbáltam párnával megfojtani. Kérdése nyomán pedig még inkább kiszalad belőlem egy dohányosokra jellemző vihogás. - És az ágyból... meg a székből, de megkockáztatom, hogy a falmentén is találhat barlangi rajzokat... - törölgetem könnyeim, már-már lecsitulva, mikor őt is meghallom - mégha nem is olyan hangosan - nevetni. Kell egy kis idő, de azért sikerül felhagynom a lakásunk hangos eladásán. Szóval ideje némi komolyságot erőltetni magamra és kicsit helyre rakni ezt a neveletlen párduc kölyköt. Nem mondom, hogy nem válok egyből libabőrössé, amint megérint fogaival, de mellette még a lepedőbe is erőteljesen belemarkolok. Mondhatni rég volt már, hogy egymásnak estünk, és a sok évnyi kiesett idő is tett róla, hogy most minden apró kis érintése felérjen egy csillaggal az égen. - Mit mondhatnék... először mély levegőt vettem... vele ellentétben, aztán a puhányok módszerét választva megelőlegeztem neki az alvást a saját párnájával... - az, hogy közben úgy öklendeztem a folyamatos trottyogásaitól, mint egy joghurtot szagoló macska, nem teszem hozzá, mert így sokkal menőbben hangzik a dolog... - De ne aggódj... veled sokkal keményebb leszek... bár... tulajdonképpen már az is vagyok... - kár is volna tagadni, már javában mennek odalent a folyamatok, pedig még csak fogaimmal molesztálom a nyakát. Aztán haladok lejjebb, ahogy kapok némi ízelítőt az italból is, ami egyébként tényleg nem olyan rossz, de mivel, hogy találtam annál is finomabbat, hát hátast biztos nem dobok tőle. Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten izgatónak találom, hogy a kis morcos macim, aki alapvetően is csak úgy közli velem, hogy szeret, hogy basszam meg, meg a jó édes anyukámat, most nyögdécsel. Még hozzá önfeledten, amitől már csak azért is libabőrös leszek és tovább keményedek, miközben testének kedvére tétele közben én is halkan felnyögök, vagy hümmögök, ahogy épp bőrét éri ajkam, de a sunyi mosolyom továbbra is ott ül pofikámon, főleg, mikor az öle is megemelkedik. Senki a büdös életbe nem is gondolná, milyen kezelhető kis báránnyá válik, ha szexről van szó. Totál őrületes szerep csere. S még csak nem is kényszerből tesszük. Doromboló morgást csak akkor hall tőlem, mikor ő sem rest éreztetni velem akár ujjbegyeivel, vagy körmeivel, hogy mennyire szeret. Mert minél erősebb, annál inkább értek a szép szóból. A morgást pedig csak egy momentum erejéig váltja fel egy érzékibb nyögés, ahogy egymásnak feszülünk odalent, átkozva a hülyeségem, hogy rajtam még mindig ott a gatya, pedig így is érzem, milyen készenlétben van már a drága. - Kóstoltam már finomabbat is... - utalok itt egy s másra, hát mondjuk főleg rá, de aztán el is vigyorodok. Legalábbis míg el nem mélyül az a túlzottan romantikusra sikeredett csók, ami alatt szemeim is lehunyom, s ezért is ér meglepetésként a kis huncut mancsa odalent a már fegyelmezetten álló katonámhoz, aminek megérintésére moccan is egyet csípőm. Kényeztetése nyomán pedig nem egyszer szöknek magasba szemöldökeim a puszta élvezettől, hogy néma megszakítva a csókot, még mindig behunyt szemmel, homlokának nyomja az enyém és egy pornós által is megirigyelt, kevésbé férfiasabb nyögést is hallathassak, ahogy minden egyes kibaszott mozzanata után, mintha egy fokkal közelebb kerülnék a végéhez, pedig... most igen lassú lángon szeretgetjük egymást. Eltart egy ideig, hogy az élvezetek tengerén ráébredjek, hogy ez így elég önző és kicsit sem fair. Elég Rowan, szedd össze magad, az isten szerelmére... Nah jóh, még egy kicsit... még egy picikét... grrr... oké, oké, állítsd meg, állítsd meg. Nehéz volt, baromira nehéz, de szükségszerű is egyben, hogy hasára fordítsam, mert különben szégyen szemre ott sülök el kezei közt, NADRÁGBAN és örök életemre piszkálhatna vele. Mondjuk, pff, azt meg is érdemelném... Szóval lekapom a nacit, miután őt hasra vágom és mint ahogy a kibaszott Szimba Nalat, úgy nyomom képét az ágyba. Ilyenkor van időm nekem is ki dominálgatni magam. Csak azért engedem el, mert megérzem a mocorgását és hogy hátra akar fordulni, amit hagyok is neki... még. - És azokért is, amiket még ki találok mellé, biztos, ami biztos alapon, hogy tanuljon a leckéből. - tartom még a szerepem, bár közben már megint ott ül a vigyor a képemen, hogy milyen hülyék vagyunk. A hülyeségről pedig - tipikus, nem? - eszembe is jut a meglepije. Fel is ajánlom, hogy most vagy ezután, de nem éppen erre a reakcióra számítottam. Csak szopatlak! Persze, hogy ezt vártam tőle, mint mindig, no, persze adom itt az ártatlan és értetlen fejet, hogy mégis mire gondol, pff, hogy is ne! A gyűrű egy dolog, de egy kuki pótló? Abban nekem hol az öröm? Mindenesetre hátrafordultában kénytelen vagyok méltatlankodva elengedni derekát és pillogni rá párat, hogy hát na, most mi a fasz van? Aztán elmosolyodva legyintek, amiért ilyesmiket feltételez. - Dehogy, te ütődött! - kuncogok. - Direkt olyasmit kértem a szexshopban, ami kellően vadít a meneten, és csak annyira fáj, hogy az még élvezhető legyen. A fickó egyből tudta mi kell nekünk. - másztam le önként az ágyról, mert hát, ahogy a piát, úgy a játékszert is eldugtam, igaz, immáron kibontva pihent egy csomó ruhám közt, mert hát... méretes darab volt, és nehéz lett volna máshová elrejteni. - Tádááá! - kotrom elő és pucéran, álló farokkal feszítem ki előtte a szobában a méretes golyókból álló nos... gyöngysort? A fickó nem nevezte meg, a csomagon sem volt igazán semmi konkrét, és őszintén szólva használati utasítás sem volt hozzá, de állította, hogy tudni fogjuk mit kell vele kezdeni. Pff, én meg lehet nem vagyok a szexjátékok nagy tudója, de azt még én is tudom, hová szokás tenni a nyakláncot. - Igazából gőzöm sincs, miért kellenek rá ekkora golyók, de az tuti, hogy nem szakad el. Bár, hogy miért jobb ezzel fojtogatni valakit, mint mondjuk egy övvel, kézzel vagy nyakörvvel... ki tudja... De azt mondták ez kellően vadít a belső energiákon. Naaa, mit szólsz? - vigyorgom büszkén, mert szerintem tök menő, már az is, hogy ott jártam és csak csodálkoztam mennyi szarság van, de ohóóó, akadt még ott olyan dolog, amit eltudnék viselni ezen a kis sátánfajzaton.
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Szúrós szemekkel meredek rá, ahogy a beszólásomat minden további nélkül visszavágja a képembe, de aztán elmosolyodok, ahogy elfordulok a hamutálhoz egyelőre még kulturált ember módjára lekocogtatni a cigi leégett részét. Nincs az az isten, hogy lássa a szórakozottságomat, pedig egyszerre tudnám benyomni a képét és agyon csókolni, amiért akkora nagy szája van. Bár lehet, hogy inkább a kidugott nyelvébe harapnék bele, de túl fürge ahhoz, hogy megrohamozzam, szóval elnapolom a visszavágót. Majd, ha nem számít rá. - Az az idióta banya? Előbb köpne minket le, minthogy bármilyen szívességet tegyen – sóhajtok fel, visszaemlékezve a dirire, akit mintha valamelyik iskolából klónoztak volna ebbe az intézetbe. - De oké, egy próbát végül is megér… Maximum befenyítjük – mosolyodok el alattomosan, és inkább nem is foglalkozok azzal a furcsán bosszantó érzéssel, amit az vált ki belőlem, hogy esedékesen más fogadja örökbe Vörös kölykét. Persze milliomodjára is megállapíthatjuk, hogy semmi keresnivalója mellettünk egy gyereknek, mindegy, hány éves vagy milyen nemű, de így, hogy találkoztunk is vele, és tudjuk Sergej-fasszopó-orosz-rohadék után, hogy mennyire befolyásolható, ki tudja, mennyire használnák ki azok, akik a szárnyuk alá vennék. Rohadtul nem helyes ez így, viszont az is egy tömény fostengerrel érne fel, ha azt erőltetnénk, ami nem megy. És itt nem egy szorulásra gondolok a slozin. Mindenesetre az elmúlt napokban épp eleget foglalkoztunk Lolával és a megmentésével, az éjszaka maradék részén már csak arra vágyok, hogy így vagy úgy, de Rowan közelében lehessek. Nyilván a legalapvetőbb mód erre egy jó kis hentergés az ágyunkban, ám ezen a ponton már azt sem bánnám, ha szimplán leülnénk valami idióta filmet nézni – nyilván valamelyikünk mobilján, mert még egy szaros tévét se sikerült összeszedni -, és mint két valamirevaló buzi, összebújva szakadnánk a szereplők idióta döntésein. Nem azt mondom, hogy lecserélném rá a dugást, csak, hogy komoly Vöri hiányaim lettek, amik elkeseredett lépésekre is rávennének. Mondjuk ez nem jelenti, hogy kesztyűs kézzel bánnék vele, vagy jobbra-balra bazsalyognék neki, amiért meglepett a piával, pedig őszintén szólva örülök neki. Hogy gondol rám, és amiért arra emlékeztet, hogyan is éltünk régen, amikor oda-vissza csentük egymásnak azokat a dolgokat, amiket legális úton biztosan nem engedhettünk meg magunknak. Az „anyád” nekem felér egy szívesennel, és remélem a kóstolgatás előre hozása neki is egy „köszönmnek” hangzik. Az ábrándos és langyhomok érzéseim közül azonban egykettőre felpofoz a hirtelen felcsendülő nevetése, amire eleinte elmosolyodok, de aztán kezdem nem érteni, mi volt ennyire rohadtul vicces a megjegyzésemben. Bár, amíg láthatom azt a pofátlanul széles vigyorát és hallhatom a hangját, felőlem aztán egy, a padlóból kiálló szögön is szakadhat. - Jézusom, ugye nem szarógalambról kell beszélnünk szex előtt? Mondjuk lehet figyelmeztethettem volna Onkelt, hogy meglepetés támadás érheti a vécéből – horkantok fel szórakozottan, viszont bővebben tényleg nem szeretnék belemenni a témába, miközben már a seggemről rángatja le a gatyámat és az alsómat. Mindennek ellenére azért valahogy a fejembe tódul a karácsonyi Kula bá kiadás, így végül az ágyon elterpeszkedve belőlem is kiszökik egy-egy kuncogás. - Ühhüm… nem sokat segítettél a leverésével – vonom meg rá a szemöldökeimet kihívóan, habár kissé megakad a légvételem, ahogy fölém tornyosul ez a túlméretezett, izzadt és túlzottan szexi répa. - Mesélj… hogyan gyűrted le? - dorombolom a fülének, amibe gyengéden beleharapok, amíg még van rá lehetőségem. Ahogyan feltételezem őt sem, úgy engem se izgat különösebben, hogy ahol csak összeérünk, tapadunk és ragadunk, vagy, hogy a bőre még a fülénél is erősen sós ízű. Sőt, egészen megvadít ez a mocskos kör, de ahelyett, hogy szokás szerint odatolnám neki a seggemet, hogy rakjon meg alaposan, kiélvezem a szabadidőnket, amit nem árnyékolnak be intézetes kölykök meg pedofil állatok. Kizárólag a miénk, és ez ünneplést érdemel – meg az is, hogy egy csótánnyal kevesebb lett a világban. Ő italozhat rólam, én pedig élvezkedhetek alatta, mint egy rohadtul elkényeztetett macska. Túlzottan fáradt vagyok ahhoz, hogy a hangom visszafogásával törődjek, ezért sűrűn törnek elő belőlem a sóhajaim és a nyögéseim, ahogy a pimasz kis fogaival, a nyelvével és az ajkaival megdolgozza a porcikáimat. Igazából jobban belegondolva nem sokat szoktunk az előjátékkal szórakozni, így kissé talán még váratlanul is ér, hogy mennyire jó érzés a mellkasomat elhalmozó harapása vagy a nyelve hegyének alattomos játéka. Alkalomadtán még a derekam is elemelkedik az ágyról, amint sikerül egy-egy rendkívül érzékeny pontot találnia, de amíg ő a száját használja fegyverként, én a szabad kezemmel követek el mindent, hogy tudassam vele az elégedettségemet. Végigkaristolom a hátát a körmeimmel a gerince mentén, majd lejjebb gördítve az ujjaimat akaratosan a csípőjére, aztán kicsit tovább haladva a fenekére markolok, minden kétséget kizáróan hátrahagyva az ujjaim lenyomatát. Amíg még fentebb jár, és enged a derekán, arról is teszek, hogy egymásnak feszülhessenek az ágyékaink, a nadrágban ragadt tagjának dörgölve a sajátomat, miután viszont lejjebb kalandozik, a haját ostromolom meg az ujjaimmal valószínűleg olyan frizurát hagyva hátra rajta, amivel könnyedén elvegyülhetne egy diliházban. - Szóval… ízlik? - mosolyodok el kissé bágyadtan, amint ismét egy vonalba kerülnek az arcaink, de annyira még nem kábultam el a finomkodásától, hogy ne emlékeznék arra, mit szeretek rajta a legjobban fogdosni, ha ágyba kerülünk. Beharapott szájjal fonom az alsója börtönében raboskodó merevedésére az ujjaimat, majd miközben már az elmélyedő csókunkba révedek, szenvedélyes táncba hívva az enyémnek simuló nyelvét, ráérős mozzanatokkal dolgozom meg a hosszát. Ha filmezésre már nem is cserélném az elfoglaltságunkat, erre a lassú, a világ minden ideje a miénk típusú keringőre határozottan kapható lennék, főként, mert annyira szokatlan, de a következő pillanatban rajtam a sor, hogy megilletődjek és felrázódjak az ábrándozásból. - Igenis, őrmester – vigyorodok el végül, kínosan cuppanósan viszonozva a röpke csókját, aztán nevetve hagyom magamat a hasamra fordítani. Ééés vissza a megszokott tempóba. - Hadbíróság elé állít, amiért ma sok parancsot megszegtem? - szemöldök vonogatva félig-meddig hátrafordulok hozzá – már, ha enged a fejemen -, hogy láthassam az arcát. A hátsómat sem kell sokáig noszogatnia, ismerem a felállást, és ilyenkor már a fasznak van kedve adni a nehezen megkaphatót. - Hmm? - eleinte el se jut az agyamig, milyen meglepiről beszél. De aztán… - Miért beszélünk erről éppen mos- Na nem… - ha engedett az előbb, ha nem, most határozottan hátrafordulok hozzá, mert ami végigfut az agyamon, az jócskán elborzaszt. - Mondd, hogy nem egy kibaszott műfaszt szereztél, mert egyrészt, nem akarom tudni, honnét jött, másrészt maradok az eredetinél, köszönöm kibaszott szépen. Komolyan, Rowan, ha megközelítesz valami gumibránerrel, kinyírlak – nézek rá morcosan, mert másra hirtelen gondolni sem tudok. A gyűrű hülyeségével már eleget szívatott, nem hiszem, hogy az kerülne sorra megint… - Jól gondold meg a válaszod, mert egy másodperc választ el attól, hogy lerúgjalak az ágyról – morgok tovább, holott még abban sem lehetek biztos, hogy ugyanarra gondolunk, de mindegy. Semmi műbroki a sajátja helyett. Lusta pöcs.
Nem is értem mit szorongott ott mellettem ez a fekete medve, végtére is túléltük, nem? Meg itt üvöltözik, pedig biztos vagyok benne, hogy volt ennél meredekebb fuvara is. Mindenesetre egy kisebb szóváltás után versenybe kezdtünk. Mármint én tök igazságosan indítottam, de ő bezzeg egyből csalt. Ilyenek ezek a kis koboldok, ch! De majd jól a seggébe harapok, aztán nézegethet! És ezt kimondanám hangosan is, ha nem azon pörögne az agyam ezerrel, hogy érjem utol, mert hiába próbálkozom bármivel, csak sikerül előbb felérnie. Hála a kibaszott égnek, a kulcs nálam, de még ígyis együtt nyomorgunk át az ajtón. Jó, amúgy mindent összevetve, kibaszottul élveztem, és ha nem akart volna leégni a húsom a ruhától biztos lett volna folytatása. Egy gyors zuhany is jól lett volna, akár a csapnál, de vannak azok a perceim, amikor úgy érzem fél méternél távolabb lenni tőle, már fizikai fájdalommal járna, szóval követem őt és a példáját is, aminél megszokásból elkezdem kigombolni a nacim is, míg észre nem veszem, hogy az ő kezei már mást matatnak. Mármint a cigit, nyilván... - A méltóságom? Olyan sok van, hogy majdnem a plafont is elérem. És neked? - ütöm le a labdát, egy pimasz mosollyal és egy óvatosan csak néhány centire kidugott nyelvvel, mert azért tud ő fürge lenni, én meg szeretem a nyelvecském. - Hát hogy... - és ezen a ponton el is töprengek, mert hirtelen akartam válaszolni, csak azt nem tudom mit, mert végülis, gőzöm sincs, honnan kéne tudnunk. - Hát... nem tom... bemegyünk holnap és szólunk, hogy szóljanak. Azért ennyit megtehetnek, nem? Végülis rokonok vagyunk... - vonogatom a vállam bizonytalanul, mert mégha jogilag járna is az infó nekünk, nem vagyok benne biztos, hogy azok a boszorkányok tényleg segítenének is. De azért egy majdnem teljesen láthatatlan mosoly megjelenik ajkaim sarkában, ahogy végtére is olyasfajta választ ad, ami egyáltalán nem veti el annak lehetőségét, hogy esetleg még is örökbe fogadjuk. Egyszer. Nem most. Annak én sem örülnék, ha mondjuk idehoznánk, aztán még egy matrac se jutna neki és köztünk kellene aludnia. Mert hát... úgy akkor mi hogyan...? Abba pedig most per pill bele sem gondolok, hogyha Lola rájön mit tettünk miféle reakciót vált ki belőle. Mert a helyébe én sem biztos, hogy örülnék, de mivel, hogy ő kicsit és még elég gyagyás, ezért nekünk felnőtteknek kell helyes döntést hoznunk helyette. Ezt pedig azért nem mondom ki hangosan, mert tuti, hogy szinte egyszerre törne ki belőlünk a nevetés, mert... én sem gondolhatom ezt olyan komolyan. - Anyád. - vigyorgok vissza, mikor közli, hogy előbb a pia. Komolyan, nem is értem, hogy bírtam ki nélküle ennyi ideig. Nem sok minden van most nekünk, és az ilyen üveges drágaságokat is úgy kezeljük, mint valami kibaszott kincs, hol ott anno, literszámra vásárolhattam volna belőlük, de semmi pénzért nem cserélném vissza azt ezzel. Nem tudom, miért gondoltam akkor, hogy boldog vagyok, mikor itt minimum félpercenként el kell mosolyodjak vagy nevessek, pusztán, azért mert itt van és ha nem épp hülyeségen törjük a fejünk, akkor emlékeztet a cuki kis, grimaszoló pofázmánya, hogy anno mit csináltunk ilyenkor. Ahogy most is, pedig nincs tán egy órája sem. Megjegyzése azonban eszembe jut, csóró, hogy szenvedett ott és, hogy a fickó miket nem produkált és a pia átadása után egy pár percig csak szakadtam a gondolatokon. - Miket nem produkált az a szarházi! - törölgettem a könnyeim. - Hát, hogy lehet valaki ekkora szar? Nem csodálkoznék, ha még az este folyamán kiugranak Kula bá a klotyójából. - röhögtem tovább a térdeim ütögetve, teljes mértékben kihagyva azt az apróságot, amit utána fedeztünk fel a borítékban. - Ugye? - vigyorgom, miközben én is nekiállok kiszolgálni magam őt illetően, mert én is szomjazom, csak egészen más valamire. - Milyen gáz lett volna, ha elbasszuk. Gőzöm sincs hová rejtettem volna el utána... - csóválom fejem szórakozottan, amit követ később egy halk hoppá, mikor túl nagyot rántok a piáló koboldomon, és majdnem nadrággal együtt rántom le. Mit nekünk egy kis hancúr zuhany előtt, nem? Majd közben és utána is megejtünk egyet-egyet, mert van mit pótolni. - Másra számítottam nála... szóval még tele vagyok fölös energiával, amit... - hajolok a füle mögé, miután már tök pucéran magasodhatok fölé. - ...le kell, hogy vezessek... - markolok a lepedőbe, egy percig sem zavartatva magam, mert lényegében most nyalogatom le róla az izzadságot. Ilyen, ha az ember nem csak otthon tesped. És különben sem a parfüm illatáért vagyok oda. Amit... szerintem nem is használ... - Igen, így van... De a locsolkodás után még te, hogy fogsz ragadni... - búgom nyakába, mialatt minden kis milliméterére nyomok egy-egy csókot, és csak azért nem szívom ki, mert még nincs olyan idő, hogy eléggé takargassuk magunk, és a végén még beleállnának. Én meg féltem. Nem attól, hogy beszólnak neki, hanem, hogy utána mehetnék a böribe látogatni. De azért finoman így is megcsipkedem a bőrét, míg megnem hallom löttyenni a kezében lévő piát. Igazából el nem hajolnék, maximum felhagynék egy kisidőre a bőrének kínzásával, míg megfejtem mire készül, de neeem, csak nem bír magával. Én meg hülye lennék nem élni a jó kis ötletével. Már akkor a szám szélét nyalogatom, mikor még csak a mellkasára önti. Odalent pedig már bőven félúton vagyok. Egyszer még egyik szemöldököm is megrándul, ahogy követem mozdulatait, alig várva, hogy végre helyet adjon ismét, és szépen körbe járhassam minden kis porcikáját. +18 Sokadlagos, de amúgy tényleg finom volt a pia, pláne, ahogy a bőrének sós ízével keveredett. Más biztos azt mondaná, fúj de undi, de azért emlékezzünk rá, hogy a fagyiba tunkolt sültkrumpli is csoda egy finomság. És ha már Lambimbó, nem tudtam megállni, hogy ne rosszalkodjak kicsit én is, mert ha már kezeimmel támaszkodnom kellett, a fogaimmal nem félte közre fogni egyik, aztán másik mellbimbóját, annyi különbésggel, hogy míg az egyikbe szándékosan, de nem fájdalmasan beleharaptam, addig a másikat csak megszívtam és párszor körbe táncoltam nyelvemmel, hogy aztán annak hegyével járjam tovább az utam rajtam, olykor egy szürcsögőset csókolva bőrére. A hasánál is elidőztem az izmai, köldöke körül, sehová sem sietve, mert mára nem maradt más, mint ünnepelni. Lejjebb csak azért nem mentem, mert feljebb volt még mit lenyalnom róla, azzal meg elrontanám az előjátékot, ha egyből furulyázni kezdenék, szóval vissza kúsztam kezéről vállán keresztül nyakához, aminél már megengedtem magamnak egy halk kis dorombolást, ahogy megérintett kezével a kimelegedésben még így is hidegnek tűnő kezével, amitől nem csak libabőrös lettem, de érintése nyomán, néha még izmaim is megrándultak. Válaszolni kérdésére... pff, már arra sem emlékszem mi volt a kérdés. Jelen pillanatban talán a saját nevem sem tudnám megmondani, pedig még csak eztán indultam el az ajkai felé, nem kímélve csókoktól az arcát sem, míg végül elérve azokat a finomságokat, már előre nyelvemmel is betámadtam övét egy halk jóleső, mélyebb nyögés kíséretében. Totál lementem alfába ettől az egész lassú, alkoholtól, és szenvedélytől túlfűtött előjátéktól, így nem kis meglepetésként ért, mikor huncutúl meredező és naciban bújkáló tagomhoz nyúlt, amire akaratlan is rándultam egyet, pocit behúzva, és még én magam is zavart halk kuncogásba kezdtem. - Ideje a tettek mezejére lépni, katona... - válok el de csak fél centire ajkaitól elmosolyodva. - Készenáll? - csókolom meg újfent, noha ezúttal röviden, épp annyira, míg kivettem kezéből az üveget és nem tudom hova, de állítva letettem, anélkül, hogy felnéztem volna. Nem mintha az ágynak már ne volna mindegy. Aztán elkaptam a karját, és megemelkedve hátsómmal, ezáltal több helyet biztosítva alattam, egy gyors mozdulattal és némi rásegítéssel átfordítottam hasára. Legalább is megpróbáltam. Mondjuk akkor is megküzdöttem volna ezért, ha ellenkezik. Egyik kezem a fejére tettem, pontosabban ujjaim a hajába fúrva taszítottam a matracra, de nem szemből, mert azért megfojtani nem akartam, míg másikkal derekára fogva jeleztem finoman, hogy tolja fel a valagát, mert én csak tövig tolva szeretem. S ahogy közben ében fekete haját túrtam, eszembe jutott a másik nem olyan kis apróság. A baj az, hogy baromi nehezen venném rá magam, hogy most elmozduljak innen. - El is felejtettem a meglepit... Mikor szeretnéd? Most? Vagy a második menet előtt, egyből az első után? - vigyorodom el, mert mit nekünk 5 perc szünet, ő úgy is fekszik, én meg most érzem csak igazán elememben magam.
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Attól tartok azzal, hogy Rowant vezetni engedtem, nem csak valamiféle kibaszott univerzális szabályt hajlítottam meg, hanem az agyát is kiakasztottam, mert míg nemrég még ő győzködött azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes és a megfontolt lépés Sergej-szarópatkány esetében, azt megelőzően meg arról, hogy mennyire nem jó ötlet egy ilyen éjszakán lekapcsoltatni magunkat gyorshajtásért, most valahogy magasról fosik bele mindebbe. Megint előtört belőle a kokós énje, de már jobban tudom annál, minthogy azt higgyem, tényleg tolt valamit, amíg én nem figyeltem oda. Talán a tíz év szarságai stresszes szituációban ezt hozzák elő belőle. Nem is különösebben zavarna, ha nem kezdeném félteni úgy komolyabban az életünket. Mármint bazdmeg, az előbb is épp csak kikerültünk egy villanyoszlopot! - Örülök, hogy ilyen kurvára élvezed a kinyírásunkat, de ha lekapcsolnak minket akkor nem fogsz már vihogni! - kiabálok rá felháborodva, mert mi az, hogy megszeppentett?! Adok én neki olyan megszeppenést, hogy egy hónapig sántítani fog utána! Nyilván csak azután, hogy túléltük ezt a menetet, ugyanis most jobban leköt az agyvizem felforrása, és hogy néha-néha odakapjak a kormányhoz egyenesbe hozni az autót. - Ha megpróbálsz úgy fékezni, esküszöm neked, hogy kinyírlak. De előtte bucira verlek, és azután még Wang haverod is hiába rabolna el, hogy helyrehozza a pofádat, mert nem lesz mit helyrehozni! - üvöltözök vele, mint egy megháborodott őrült, de legalább ezzel ketten vagyunk. Azt hiszi, már is minden szipi-szuper és nem basz szét az ideg?! És közben még Onkelt is le kell rendeznem, akivel kapcsolatban már megint nagyon okos dolgokat jegyez meg ez az elvetemült Répafejű. Szerencséje, hogy minden hülyeségével együtt is imádom őt. - Maximum hatvan, és annyira szarfaszú, hogy előbb picsáz el, minthogy kettőt pislognál. Szóval nem, nem lesz családi összeborulás – vetek rá egy nagyon, nagyon gúnyos és erőltetett mosolyt, mielőtt kapaszkodhatnék az életemért, mert már megint nem az úton közlekedik, hanem a járdán. - Jézusom, Rowan… Nem fogom a lopott drogodat a nagybátyámra tukmálni. Faszfej, de nem akarom kinyírni – a szabad kezemmel végigdörgölöm az arcomat, mialatt ő már kifelé kiabál az utcasarkon illegő ribancoknak. Kész kibaszott csoda lesz, ha az éjszakát nem egy „csinos” magánzárkában fogjuk tölteni…
De úgy fest, hogy vannak még csodák, mert valamiként épségben hazaérünk, és a járgány sem került rosszabb állapotba, mint amilyen volt. Annak meg kimondottan örülök, hogy nem odafelé ültettem volán mögé Vöröst, mert akkor ezer százalék, hogy még a kocsiban beszarok... - Anyádat baszd meg – morgok vissza rá már az ajtóban a kis beszólását hallva, noha nem állok le szájkaratézni vagy a becsületemet védeni, hanem előnyt kovácsolva a nagy önteltségéből és magabiztosságából, nekilódulok a lépcsőknek. Mire az első fordulón túljutok, már nem is érdekel a sértegetése, hanem vigyorogva küzdök azért az első helyért, megmutatva, hogy attól még, hogy nem vagyok egy két méteres űrlény, tudok jobb lenni nála. Nem mindenben, de ebben biztos nem fogom olcsón adni a bőrömet, és még akkor sem engedek neki, amikor nyilvánvalóan döntetlennel végződik a szomszédokat felverő versenyünk. - Tudom, tudom, nehéz veszíteni, de legyen benned méltóság – vigyorgok rá aljas mód, közben pedig a felesleges ruhadarabjaimat hajigálom le magamról. Természetesen nem sietek annyira, hogy időről-időre ne állnék meg legeltetni a szemeimet a vörös ördögömön, aki szintúgy minél hamarabb megszabadul a szauna kiegészítőitől. Elégedetten mérem végig az izmait, amíg meg nem akad a tekintetem a kigombolva hagyott, de le nem húzott nadrágján. Tudja, hogyan húzza az ember agyát. - Hmm… És honnét fogjuk tudni, hogy van-e esetleges jelentkező? - vonom meg rá a szemöldökeimet, miközben szippantok egy mélyet a dohányból. Bassza meg, ez már nagyon kellett. - Nem mintha ma kellene eldöntenünk – rándítom meg a vállaimat. Tulajdonképpen én még mindig ugyanazt érzem, mint korábban, amit körülbelül le is fed Row válasza. Asszem az lenne a helyes, ha segítenénk neki, főleg, hogy olyan… csalódott volt, és amúgy is, ki tudja, lesz-e még valaha kölyke ennek a pimasz kandúrnak. Másrészt viszont rohadtul nem állunk készen arra, amivel Lola örökbefogadása járna. Sőt, lehet a legutóbbi után, és mert eltüntettük a stricijét, nem is akar rólunk többé hallani. Persze nem is fogunk azzal kezdeni nála, hogy „Hé! Kinyírtuk a pasidat! Vagyis mi csak agyonvertük azt a pedofil a faszt, az igazán piszkos munkát a családra bíztuk, de semmi gáz!”. Van egy olyan sanda megérzésem, hogy nem lenne lenyűgözve. Talán meg kellett volna tartanunk egy képet bizonyítéknak vagy valami… - Azután, hogy majdnem a halálba vezettél? Még jó, hogy a pia – vigyorodok el ismét, bár kissé elbizonytalanodok, ahogy a hűtő felé indul. Ha most előhúz egy karton sört, zokogni fogok. De nem, helyette valami nagyon is drágának tűnő flinc-flanc itókát varázsol elő, ami eddig még tuti nem volt ott. Sunyi. - Ha most azt várod, hogy idefossak a gyönyörtől, el kell keserítselek, mert fingom sincs, mi van a kezedben – öltöm ki rá a nyelvemet, ha már ő sem átallja tovább cincálni az idegeimet. Lassan újfent megszívom a cigimet, ahogy apránként egyre hátrébb és hátrébb lépdelek vele, hogy aztán kissé megszeppenve terüljek el a világ legkényelmetlenebb matracán. De hát ez van, ezt kell szeretni. Majd ha milliókat szarunk a sloziba, lesz jobb is. Hamar felkönyökölök azért, mert nem szeretném felgyújtani magunkat, főleg, hogy ilyen forróvá vált a hangulat is. A szabad kezemmel elveszem tőle a jéghideg piát, majd lecsavarom a kupakját, hogy kortyoljak belőle egy öblöset. Azt.a.kurva. - Huhh, ez aztán üt – pislogok nagyokat, ám meg kell hagyni, megéri a pénzét. Mármint megérné, ha nem tudnám szinte ezer százalék biztosra, hogy nem zsetonokért szerezte be Rowan. - Te aztán nem szarozol, Kandúr – vonogatom meg rá a szemöldökeimet kihívással, ahogy elkezdi lerángatni rólam a ruháimat. Nem mondom, a gatyámmal majdnem repülök én is, mert kissé nehéz tartani magamat, mialatt mindkét kezem foglalt, de sikerült nem a nyakába omlanom egy szál pöcsben. Talán ő is megérzi ennek a veszélyét, mert egykettőre fölém magasodik, és dögöljek meg itt, ha nem indít be rögtön a főnökösködése. Vagy éppen az orromba tóduló illata, ami lehet, hogy nem a legrózsásabb, de jobban felizzít, mintha az olcsó tusfürdőtől telnének el az érzékeim. - Finom. És a pia is – vigyorgok elégedetten, és miután jobb helyet nem találok rá, a falon nyomom el a cigimet, hogy legalább az egyik kezemmel végigtaperolhassam a hátát és a derekát. - Ragadsz baszki – horkantok fel csöndesen, ami hamar élvezkedő sóhajba fullad a csókjai révén. El tudnám ezt viselni úgy örökre. - Gyerünk, kóstold meg te is a szerzeményedet. Honnét loptad? - kíváncsiskodok, megnoszogatva kicsit, hogy elhajoljon tőlem. De csak, hogy legyen helyem egy sátáni mosoly kíséretében a mellkasomra löttyinteni az itókából. Mondjuk remélem, van csere ágyneműnk, ugyanis, ha benne van a játékban, mindenfelé hagyok kóstolót: a nyakamon, a hasamon, a vállamon és még a kezemen is, kivéve az alfelemet, ott túl nyilvánvaló lenne. Végül pedig a számba is öntök még, hogy végre-valahára kapjak egy rendes csókot is, mert mostanra nem is az italra szomjazom, hanem az ízére és az ajkaira. Amennyiben pedig belemegy a csapdába, és összeforrnak az ajkaink? Alattomosan csúsztatom magunk közé a tenyeremet, hogy nadrágon és alsón besunnyogva hozzam meg igazán a kedvét az éjszakánk folytatásához. Mit mondhatnék, nehéz türtőztetnem magamat a közelében.
A vezetés? Ahmm... ja, tudom, hogy kell. Vágom mi micsoda, mit kell vele csinálni, de a szabályok, meg a táblák... azok kimaradtak. Utca kölyök voltam, aztán cirkuszi patkány, szóval sosem volt rá igazán szükség, hogy tudjam mit jelent a háromszög vagy vagy az, amelyik hasonlít az X-menek szimbólumára. Nem is vezetek rosszul, ha egy bankrablásos, zsaru lerázós helyzetben volnánk. Szóval nem is nagyon értettem, miért háborgott Lambanana, hisz legalább gyorsan hazaérünk. Reméljük, hogy élve... Bár én egy ponton túl kibaszottul élveztem. Pont, mint a dodzsem, csak nem kell félnem, hogy magától leállunk. - Jaj, ne beszélj butaságokat... Állandóan menekültél a fakabátok elől, és most így megszeppentett egy kis sebesség? - nevetem el magam önfeledten, függetlenül, hogy a motor elindítása előtt, azért tényleg fostam tőle. - Sokkal könnyebb vezetni ezt, mint a bohócfejes teherautót! Szerintem egy kézzel is menne! - röhögök tovább, minél távolabb érve attól a szarházitól - szószerinti szarházitól - annál könnyebben ledobva magamról azt a sok mocskot, amit ott felszedtünk. Nem mondom, hogy nem fognak még felrémleni a fotók képei, vagy azok, amiket még hozzá képzeltünk, és nem feszengek rajtuk majd csendesebb pillanataimban, de nem most. Nem, most nem. - Hallod, szerinted tudnék úgy fékezni, hogy tegyünk egy tigris bukfencet és kerekekre érkezzünk vissza? Megkéne próbálni nem? - vigyorgom, és fejben tényleg totál komolyan is gondolom, de annyi eszem még nekem is marad, hogy tudjam, ahhoz hely kell, itt meg minden olyan szűkös. A nem túl veszélytelen haladás mellett, azért van időm rá is rávigyorogni, ahogy a rokonáról beszél, akitől meg amúgy kiskorom óta félek, pedig igaza van, még sosem találkoztunk. Azon még külön jót is nevetek, ahogy a telefonból égtelen zaj csap fel, ő pedig még meg is erősíti, hogy már megint sok volt az iszi. - Most, hogy mondod... Szívesen megismerném. Elég nagy pöcsfejnek írtad le anno is, de pff, már felnőttek vagyunk, ő meg gondolom egy 80 éves szarfaszú, szal' mi baj lehet? - vonok vállat, mert az agyam azt már nem képes feldolgozni vagy összekötni, hogy épp ezt a nyugdíjast faszt kérjük, hogy végezze el a feladatunk oroszlán részét. Nem kis segítség se Lambokaperec részéről, se a rokona részéről, most még sem állok hálálkodni. Mondjuk az öregnek nem is fogok. - Ne aggódj, majd megoldjuk azt is. - legyintek rá félkézzel, és ezúttal meg is iramodik a kocsi az egyik irányba, aminek következtében felszaladunk kicsit a járdára. - Hupika! - nevetek hülyeségemben. - Teríteni? Nem para! Majd betörünk a cirkuszba, markolunk fel a szunya porból és lefizetjük vele. Végtére is részben az én ötletem volt a cucc, és manapság is igencsak pörög vele az üzlet. Baszott sok lóvájuk lehet már. Kurva anyjukat, hogy kidobtak. - vágok a kormányra félkézzel, idegesen egy pár méteres egyenes úton, és csak, hogy biztosan elérje őket az átkom, kapkodva le is tekerem az ablakot, hogy ki dugva rajta fejem ki kiabáljak rajta. - Kurvák! Ti mind kurvák vagytok! - kiáltom ki dühösen. Hogy pont éppen akad is egy kettő éjjeli pillangó, akik csak értetlenkedve széttárt karokkal néznek utánunk, majd egymásra a sarkon, hát ez így jött ki. Elvégre New Yorkban vagyunk. Szerencsénkre épségben... - "épségben" - hazaérünk, én pedig már épp fényezném magam, hogy szívesen vállalom legközelebb is a fuvart, mikor kikapja a kezemből a kulcsot, miután leállítom a kocsit. - Jaj ne máár... - szólok oda, mondjuk mit veszítek vele, ha nem én vezetek, nem? Úgy is ki nyafogom, ha már nagyon vágyom egy kis adrenalin sokkra. S ha már adrenalin... Nem tudom megállni, hogy akarja első lenni, hogy aztán önkényesen kinevezzem magam a csapatunk alfájának és rákényszerítsem az akaratom. Na jó, csak szopatom itt a népet, hol tudnám én őt bármire is rákényszeríteni, helló, emlékezzünk csak vissza ki aludt 3 napig a gyengélkedőn az első röpke szemezésünk után. Szerintem, ha felérne a kis törpéje, most is simán a halál faszába fejelne. - Ó bazd meg... - kapok a homlokomhoz, mert igazából az koppant leginkább, de túl élem. Ellenben a beszólását. Lassan és sokat mondóan tekerem hátra felé a fejem, laposakat pislogva. - Gondoltam leszek olyan kedves, és ajtót nyitok az én kis kerti törpémnek, ha már neki nehéz felérnie a kilincset... - bököm oda egy piszkosul sunyi vigyorral, még szám szélét is megnyalom. Mondjuk csak addig merek ezzel viccelődni, míg nem veri be a képem. De évi párszor mindig szükség van egy kis emlékeztetésre, én nekem meg egy kis határ feszegetésre. - Miért húzol egy sapit a fejedre és állsz valakinek a ker... - a mondat félbe marad, én meg szinte sikítva térek vissza rangba, ahogy pánikolva a második hely miatt rongyolok utána. Hát ez csalás! Ez kurva nagy csalás! Neki könnyebb, mert szaporábban tudja szedni a kis lábacskáit! Loholok is utána, abban bízva, hogy elhasal a nagy siettségben, de még akkor sem tudom elkapni, mikor fél emelettel előrébb van, én meg átnyúlok a korlát alján, hogy elkapjam a bokáját. Függetlenül, hogy úgy csaholok utána, mint egy felbőszült bika, kurvára élvezem, és ez meg is látszik a közbeni széles vigyoromon. Nekem fel sem tűnik a nénike, úgy tapasztom tekintetem az előttem lévő démonomra, aki egy majdnem pofára esésen kívül esélyesen győztesként halad a cél felé. - Anyááád! - húzok bele az utolsó párméternél, épp csak utolérve az ajtóban, ahol szinte izgalomtól remegő kezekkel nyitom ki az ajtót, és egyszerre lépjük át a lábunkkal a küszöböt. - A faszt! - tiltakozom, és ha nem akarnék meggyulladni a göncben, tuti még az ajtóban elkapnám és ott helyben neki is látnék az előjátéknak. De most nem engedek a kísértésnek, helyette lassan követve befelé, én is elkezdem ledobálni magamról a kommandós szerkót, bár legszívesebben egyből a fürdőbe is kanyarodnék, mert azért van egy határ... A gatyám sliccének lehúzásában is csak azért állok meg, mert ő sem tolja le a naciját, és bár nem tudom ez engem miért korlátoz meg benne vagy ejt zavarba, végül én sem teszem, de vissza se gombolom már. - Hát azt hiszem... - vonok rá vállat bizonytalanul, mert akarom is meg nem is. - Úgy értem... azért talán szeretném néha tudni, hogy jól van, és esetleg lecsekkolni az esetleges jelentkezőket, akik elakarják vinni onnan, de talán... örökbefogadni kicsit... nem is tudom... Azért az totál más világ volna, és hát... nem is hiszem, hogy az ő méretében van ilyen tolvaj ruha, meg maszk... - motyogom hol ellene érvelve, hol mellette. - De meg is taníthatnánk neki, hogy élje túl, még akkor is, ha egyedül van, m-mert nem kell rögtön bepasiznia. - vonogatom tovább vállaim, bár még mindig nagyon vonzónak tűnik a fürdőszoba. - Ó, ja, hogy a pia előbbre valóbb, mint a szex! - térek ki a tényleges válasz elől, de amúgy is ő tereli el a figyelmem. No persze, hülye leszek ellenállni, mert nekem is ihatnékom, zuhanyozhatnékom és dughatnékom van. Nagyon, nagyon. Szóval vigyorogva elsántikálok a konyhába és előszedem a hűtőbe dugott piát, amit még az előtt rejtettem oda, hogy közvetlen elindultunk volna. Valami extrán prémium, és árát tekintve ritka itóka, amit a jövendőbeli munkahelyemről nyúltam le. Nem gondoltam volna, hogy megtartanak az első nap után, szóval ha nem hívnának vissza, akkor is szent a béke. - Naaa??? - sétálok vissza kezemben a bontatlan, hűtött üveg nyakát ringatva. - Szolgáld ki magad... - emelem meg egyszerre mindkét szemöldököm, egy szemtelenül kirívó pillantással és fél mosollyal, miközben közelebb lépkedve, addig hátrálok vele, mellkasára tett kezemmel, míg el nem érjük az ágyat, és rá nem lököm. Csak van annyi esze, hogy ne a lepedőbe nyomja el a cigit, a piát meg addig úgy se kapja meg, csak miután kiterül, akkor nyújtom oda neki. - Addig én is kiszolgálom magam... Csak félre ne nyeld, mert nem hiszem, hogy mostanában ilyesmihez jutnék... - somolygom a tipikus szex közbeni domináns fejemmel, miközben és meg szabad két kezemmel elkezdem kigombolni és leszedni róla a nadrágot, alsóstul, ha lehet. Persze nem esek neki azonnal odalent, és amúgy is, magamon is igazítanom kell, hogy legalább ki legyek én is gombolkozva, sliccel le, mert hamar szűkössé fog válni a nacim. - Na milyen? - kérdem, ha már feltételezhetően minimum egyszer belekóstolt, közben pedig fölé mászva, de kezeimmel mellette támaszkodva hajolok a nyakába, há' mi másért, ha nem azért, hogy végig csókoljam.
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Rá kell jönnöm arra, hogy Row józan hangja csak addig volt józan, amíg az én fejem hentelés földjén járt és nem látott mást, csak vöröset. Na nem azt a fajtát, amitől izgatottan dobban nagyokat a szívem, és húzódik félmosolyra a képem, miközben már durva ágyjeleneteken agyalok, hanem, amelyikben puszta kézzel szaggatok darabjaira olyan szarládákat, mint Sergej. Merthogy, amiket válaszol a kérdésemre, nagyobbnál nagyobb őrültségeknek hangzanak. Persze, én ússzam meg a fost, ő meg ugorjon bele seggel, teljesen logikus. És hát nyilván, miért ne vonnák bele az exét is rögtön? Mégsem tudom az eddigieknél is inkább felhúzni magamat, mert amíg szükségem volt rá, segített kikecmeregni lalala országból, most pedig arra buzdít, hogy én rakjam össze az egyet a kettővel annak érdekében, hogy megússzuk mindketten a kommandózásnak indult tömény balfaszkodásunkat. Onkel remek megoldásnak ígérkezik, de hogy mit fogok tőle hallgatni… Biztosan meglesz az ára annak, hogy eltakarítsa utánunk a szaró-fingó szörnyet - faszt, felárat fog kérni az elgázosításáért, és nem zöldhasúakért fogja a tenyerét tartani. De ez a kibaszott jövő problémája. Már, ha megérjük a holnapot. Még válaszolni sem tudok a viccelődésére és a kacsintással kísért kihívására, felkenődök a műszerfalra, mert nem, én még mindig kurvára nem tanultam meg, hogy be kellene kötni azt a kicseszett biztonsági övet, főleg, ha egy őrültet ültetek a volán mögé. - Jézus kibaszott ereje! - kiáltok rá orrhangon, merthogy már azon tapad a kezem, és csak remélhetem, hogy nem kezd el ömleni a vérem. Oké, az én hibám. Én helyeztem túl sok bizalmat Vöri kezébe, és hittem el azt, hogy képes lesz épségben hazavinni minket. - Uram istene, ha ki akarsz nyírni, választhatnál gyorsabb utat is. Mit tudom én, zsákot a fejemre vagy golyót a fejbe, de nem akarok aszfaltszőnyeg lenni bassza meg – mormogok rá elhűlve, fél kézzel az ablaknál lévő kapaszkodó köré fonva az ujjaimat, a másikkal pedig visszaszerzem a tenyeremből kirepült mobilt, hogy most már tényleg felhívhassam a nagybátyámat. - Csak azért kezded bírni – folytatom az iménti témát, mintha mi sem történt volna - mert valami csoda folytán még nem találkoztál vele. Fogadok, hogy most is full részeg. Japp – bólintok egyet, ahogy a vonal túloldaláról beleüvölt a fülembe a seggfej, amiért ilyen késői órákban zavarom. Tehetek én róla, hogy már is leitta magát?! Mondjuk nála mindig működik a varázslat, amit csak részeg csodának szoktam hívni. Nem hiszem, hogy mindenki birtokában lenne a szuperképességnek, amivel csettintésre válik józanná az ember, ha a családjával kell beszélnie vagy valami fontos dologban intézkednie, de szerencsére az öregnek sem kell jeges vizet a nyakába borítani ahhoz, hogy miután felvázoltam a témát, egykettőre átkapcsoljon intézkedő emberbe. Nem, ha a kórházból keresnék, a kisujját sem mozdítaná értem, biztos nem fizetne utánam számlákat, de ha valakit ki kell nyírni és az éppenséggel egy pedofil? Előjön belőle a kiscserkész énje. Hála a kibaszott égnek, máskülönben jó nagy szarban lennénk. - Ez letudva. Ha esetleg nem hallottad volna, sokba fog kerülni – húzom el a számat. - Baszdmeg ne a járdán kanyarodj! - kiáltok rá, ahogy bukkanunk egyet a padkán, nekem meg a fogaim is összekoccannak. Nem, nem fogjuk túlélni az éjszakát. - Valószínűleg valami hülye üzletébe kell besegítenünk. Fegyverszállítás, terítés, tudja a pöcsöm. Gondolom a legutóbbi ügyfélszerzésemre magasról fog szarni – motyogom ez utóbbit már az orrom alatt, összeszorítva a szemeimet egy újabb buckánál. Hát vesekövem se fog maradni, az is fix… Valamilyen isteni közbeavatkozásnak hála mégis csak egyben megérkezünk, a kulcsot meg úgy kapom el tőle, mintha attól félnék, ha két másodpercnél tovább marad nála, itt helyben felrobbanunk. - Rohadtul nem fogsz többet a volán mögé ülni – felem a kérdésére szigorúan, magasba ugró szemöldökökkel, aztán életem legnagyobb sóhaját engedem le a mellkasomról, amikor megint azzal a kibaszott gyűrűvel jön. Esküszöm, hogy beverem a képét. Nagyot csattan mögöttem a járgány ajtaja, miután kiemelem a seggemet belőle, de a karma megoldja nekem Row elpicsázását. Kétkedve nézem végig a mutatványát, aztán nem tudom visszatartani, kirobban belőlem egy röhögés. - Figyelj, én tudom, hogy nektek vámpíroknak nincs tükörképetek, ezért nehéz felismerni az előtted lévő üvegajtót, de azért lássuk be, ez nagyon gáz volt – vigyorgok rá, és bár nem akartam belemenni a hülye játékába, a nagy sietsége beindítja a versenyszellememet, szóval mielőtt még belibbenhetne az idő közben feltépett ajtón, elkapom hátulról, és magam mögé taszítom, hogy nevetve futhassak fel a mi szintünkre. Ó, ha rajtam múlik, az elsőnek lakásba érő ki fogja hajítani az ablakon azt a lószart! Kettesével szelem a lépcsőfokokat, aminek az a vége, hogy az egyik fordulónál én is kis híján pofára esek, így végül egyszerre veselkedünk neki a lakás ajtajának. A folyosó túlvégén lakó füves nyanya elégedetlen fejcsóválásokkal bámul ránk, mielőtt visszavonulna a saját kéglijébe, de jelenleg még azon se tudok meglepődni, hogy ébren eszi a fene ezt is. Mi van ma, nemzetközi nyugger virrasztás? - Az én cipőm jutott be előbb a lakásba, nyilvánvalóan én nyertem! - kiáltom ki magamat győztesnek, eltekintve a ténytől, hogy a kulcs meg egyébként Vörösnél volt. Ha kell, még odabent is birkózok egyet vele, amennyiben viszont nagyon erősködik, hajlandó vagyok kiegyezni egy félig-meddig döntetlenben. Elsősorban azért, mert bunyó helyett mihamarabb meg akarok szabadulni a felesleges ruhadarabjaimtól, ugyanis ezzel a kis futkosással végkép szénné izzadtam magamat. Lehajítom magamról a pulóveremet, a cipőim tudja a franc, hol kötnek ki, és a hülye maszkot is eldobom valamerre. Saját kégli, ki a faszt érdekel, hogy rend van-e vagy sem. - Szóval mi a terv? Még mindig örökbe akarod fogadni Lolát? - kérdezem valamivel már nyugodtabban, de csak, mert idő közben rágyújtottam egy bagóra. A főbérlő közölte, hogy tilos a dohányzás, de szívesen megnézném, ahogy megpróbálna visszatartani tőle. - Úgy értem, a gyökér kiiktatva, nagy baja már nem lehet, nem…? - magam sem vagyok biztos benne, éppen ezért kérdezem őt. Kíváncsi vagyok, hányadán áll a dologgal. - Addig is hozhatnád azt a jóféle valamit, szomjan döglök.
Azt mondtam volna, hogy én gondolkozom ma tisztán? Áh, csak vicc volt. Annyira, hogy logikusan felvetett kérdésére, ami valamiért eszembe sem jutott, hirtelen csak tátogni kezdtem, mert fingom sem volt róla mit mondhatnék. Mert hát... el ismerni nem fogom, hogy igaza van, az is nagy szopás volna. Bazd meg, nem várhatja el, hogy nekem, legyen több eszem! Én most még csak a szárnyaim próbálgatom e téren, láthatóan zuhanó repüléssel kezdve a dolgot. - N-nem tudom... M-majd mindent magamra vállalok, vagy... Wangira fogom! - tárom szét karjaim hülyeségből hülyeségbe ugorva. Bár ki tudja, végülis Wangesz is rossz fiúkat ver. Mondjuk kényesen ügyelve, hogy ne ölje meg őket, de azért ő is nyírt ki emberkéket, szóval... Dehát csak nem enged a dologból, belőlem meg végül elég nagy hangerővel szakad ki a legfőbb problémám. Lola lelkisérülése is szopás, de hát izé... ha már megtörtént, megtörtént, majd utána ápolgatom a kis lelkét... mármint, ha van neki, mert se Lambuburól, se rólam és Lunáról meg végképp nem mondható el, hogy volna ilyesmink. Viszont ha az én harci kutyámat lecsukják, nincs jóvá tétel, mert jobb esetben is éveket várhatnék rá és biztos, de kurva élet, hogy őrültebbnél őrültebb ötletekkel próbálnám kihozni, amíg vagy be nem csuknak engem is egy kettyó otthonba, vagy meg nem halok. - Szerintem... szerintem elég nyomós indokot adtál neki, hogy ne tegye... - persze ez elég gyenge kifogás, mert én is tudom, hogy attól még megpróbálhatja és akkor baszhatom a kíméletességet, meg kegyelmességet. Kurva életbe, Schultz, neked most pozitív dolgokat kéne felhoznod a dolog ellen, neeem?! Vagy az most az én dolgom?! - V-vagy visszamegyünk, mielőtt ő visszamenne és... és... - jaj, de ezt egyikünk sem igazán akarná. - ...örökbefogadjuk... Nem tudom... de azért akadhatnak más megoldások... - vonogatom a vállam már valamivel visszafogottabban, mondjuk főleg, azért, mert fasz se akarja, hogy a rendőrök ránk törjék az ajtót. - Az... - vallom be én is őszintén, mert azt belátom, hogy, amilyen eltökélten neki estünk a dolognak, valahogy mégis sikerült részben elszarni. Mármint durva módon szószerint is... Érzem én, hogy lassan én sem tudok már okosan gondolkodni - ami vicc, mert eddig sem ment -, de mintha lassan, ahogy higgadna le, ő kezdi ismét átvenni az alapos betörő szerepét. Hála a kurva életnek, mert ki tudja mi lenne, ha ezt is rám bízná. Ha engem küldött volna, hogy intézzem el, amit kell, biztos nem a telefonját töröm össze, hanem az ágyába hugyozok, vagy fogom a fogkeféjét és fel... na mindegy, szóval nem, most így eszembe se jutna a telefonja kinyírása. Szóval Lamb dolgának végeztével el is indulunk, hogy mielőbb magunk mögött tudjuk ezt a sok szart, és bízom benne, hogy a nagybátyja bevállalósnak érzi most magát erre, és tényleg ez volt az utolsó, hogy látnunk kellett ezt a szarrágó pedofilt. - Elég... így is tuti erről fogok álmodni hetekig... - hisztizem oda neki, miközben még markomban a maszkkal megyek után, de csak akkor merek újfent elmosolyodni, mikor meglátom rajta is azt a kis próbálkozását. - Ohóóó! Pedig igazán jól néztél ki benne, pláne, amilyen képeket vágtál hozzá! - nevettem el magam halkabban, és nem csak a szomszédok miatt, de szerintem még bőven benne van a laposra verési szándék, amit simán kiélne szerintem rajtam is. Mondjuk a meglepetése gyanánt, kis híján majdnem hagyom a földre esni a kulcsot, de nem vágok olyan képet, mint aki be lenne szarva. Mármint előtte nem, mert, amint bepattan a kocsiba, az utolsó másodpercekben, mielőtt én is követném, azért elnézek kissé rettegve. Hát, akkor ma mind meghalunk, fasza kis életünk volt... - Sose hittem volna, hogy ezt mondom, de kezdem bírni a nagybátyád... Vajon az ottani többi dolgozót is be tudná tuszkolni a szaros mellé? - viccelődöm, viszont addig is tart, mert, hogy ő igencsak másfelé tereli a témát. - Pff, csak bírd szusszal, katona. - kacsintok felé. Jó, az indítással nincs is gond, meg ilyesmi, csak a táblákat nem ismerem, meg a sebesség határt, szóval, beindítom a kocsit és egyből a gázra taposok, mintha minimum egy csorda zsernyák lenne a seggünkbe. Mondjuk mentségemre szóljon, megszoktam, hogy egy lassabb kis bohóc teherautóval szeljük az utakat, ez meg még ahhoz képest is jobb állapotban van szóval, wiii, szerintem mindjárt fel is szállunk. Ilyen nulla forgalom mellett meg aztán fingom sincs melyik fele, melyik, így biztosan haladok néha a szembeforgalommal is... ha volna. Mentségemre szóljon közben azt is nézem, hogy merre is lakunk, és hogy lehetőleg elkerüljük a rendőrséget. De végül nagy nyikorgások közepette csak megérkezünk. - Nem is voltam olyan vészes, nem? - kérdem nagyokat pihegve az adrenalintól felé fordítva fejem, ami a tempó és a néha majdnem belénk jövő oszlopok okozták. Hihetetlen, hogy ha kocsival vagyok, ha gyalog, ezek állandóan bemásznak elém... Ha kiakadt, ha nem, nem vettem fel, ahhoz túlságosan más felé járt az eszem, meg kevésbé szép dolgok felé, szóval csak simán mellkason paskoltam kézfejemmel, miközben kipattantam a kocsival. - Na gyere! Aki utoljára lép be a lakásba, az húzza fel magára azt a kínzó eszközt, és neeeem, nem az ujjára! - kiáltok neki oda, és már előre lelkesen és önző módon sietve rongyolok a lépcsőház ajtajához, hogy megelőzhessem, persze nyilván elszámolom magam és mivel semmit sem tanultam a múltbeli dolgokból és most is hátra fele röhögcsélve nézek rá, visszafordulva, faszán neki is megyek az ajtónak, amitől kicsit megbillenek és visszapattanok, de nem állít meg, hogy bejussak. Max ha zárva van, mert a gyors kulcs keresgélés nem az erősségem.
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Wang Weiguang and Lambert Schultz imádják a posztod
Az esetek többségében élvezem, ha Répacukorral balhézhatok, sőt, ez volt a legelső dolog, ami megfogott benne. Hogy bár szart tőlem, de mégsem eléggé, és volt olyan pofátlan, hogy szembeszegüljön velem. Még ha hülyeségeken is vitatkozunk, vagy oda-vissza szájkaratézunk, mint a kocsiban is, ezerszer inkább választanám ezt, mint valami homárkodós vacsorát valami még buzisabb étteremben, vagy ilyesmi. Szeretem levezetni vele a feszültséget. Kivéve most. Most kurvára nem akarom, hogy ellenkezzen és józan érvekkel sorozzon, bassza meg! - Oké… És ha megdöglik közben, majd megtalálják, az mennyire lesz kockázatos, nagyokos?! - ugatok vissza vehemensen, és nem, én nem fogom vissza magamat. Beleégett a kibaszott retinámba az az egy fotó is, és mondanom sem kell, jó pár elcseszett emléket hoz vissza kispöcsös korunkból szimplán a tény, hogy újabb rohadék használta ki a nála gyengébbet. Gyerekeket a francba is. Szóval cseppet sem értem, hogy miért védi Rowan, miközben a lányát is áldozatul ejtette ez a féreg. Addig legalábbis nem, amíg teli torokból rám nem ordít - más esetben tuti felállna a zászló tőle -, és újfent emlékeztet arra, hogy a kockázat nem csak egy bosszantó szó, hanem valós szartenger, amit könnyen hagynék a nyakunkba ömleni, ha nem szedem össze magamat. - És ha utána folytatja? Vagy lenyomozza Lolát, és rajta vezeti le, amiért kibasztunk vele? - nem mintha tudhatnám, hogy Seggfej tudja-e, kinek a nevében jöttünk rendet tenni, de mindig is a legrosszabb forgatókönyvvel számoltam az életemben. - Faszomat, ez nagyon elbaszott, Vörös – sóhajtok fel, mindenhova nézve, csak rá nem. Egyszerre érzem úgy, hogy jogosak a követeléseim, másrészt egy utolsó pöcsfej is vagyok, amiért újra meg újra a szabadságomat kockáztatom, miközben megfogadtam, hogy többé nem hagyom el. De a fenébe is, érte és a lányáért teszem! Nem ő akart kiscsaládosat játszani? Kiscsaládos vidéken, ha kibasznak egyikünkkel, akkor szétcincáljuk, aki elkövette… Egyszerű mint a kicseszett egyszer egy. Onkel mindig ezt mondta. És a picsába is, talán ide is az ő élettapasztalata meg kapcsolatai fognak kelleni. Egy fél pillanatra eszembe jut a bérgyilkos csávó is, de egy szaros telefonszámot nem tudnék hozzá, és azt hiszem, drágán mérné a munkáját. A nagybátyám ingyen is örömmel kiiktat egy pedot. Szinte egy egész sziklaomlás gördül le a mellkasomról, ahogy legalább ebbe belemegy Row. Már elő is halászom a telefonomat, de ismét ő gondolkodik higgadt fejjel, és ez alkalommal hagyom, hogy vezessen. Nagyjából. - Várj – bökök felé a mobilommal, aztán besietek a hálóba, ahol jó eséllyel a fazon a saját telefonját tartja éjszakára. Nem fogom megkockáztatni, hogy utolsó erejét összeszedve segítséget hívjon, amíg az öreg lerendezi vele a dolgokat, szóval alaposan megtaposom a padlón, megbizonyosodva róla, hogy használhatatlan legyen. - Oké, mehetünk – biccentek Vöri felé, bár sokkal nyugodtabbnak nem érzem magamat. Egyrészt idegesít, amiért ezt is elbasztuk és akár megüthetjük a bokánkat is vele, másrészt felcsesz, hogy nem cincálhattam szét végleg ezt a nyomorékot. Faszomat ebbe a sok elcseszett napba. - Jah… Odahaza a vécé vár, amibe belehányhatok azután, amit láttunk – mormogom az orrom alatt, ahogy kisétálok előtte a hátsó ajtón. Azért azt lecsekkolom, hogy nála van-e a maszkja és nem hagyta-e a házban, de most, hogy tudom, hogy nincs több, amit tehetnék, minél hamarabb le akarok lépni. Persze tisztában vagyok vele, hogy a hangulatot igyekszik oldani, de megkönnyebbült maximum csak akkor leszek, ha Onkel megüzeni, hogy minden el lett rendezve. - És csak gyere a közelembe bármilyen kibaszott gyűrűvel, beverem a te képedet is – fenyítem be, azért a végére odakínálva egy fél-lelkes mosolyt, mielőtt beseggelnénk a kocsiba. - Vezess te, lerendezem a telefont – passzolom oda neki a kulcsot, remélve, hogy a lassan tök üres utcákon talán ő sem fog elgázolni senkit, és minket se vezet bele egy házba. Mondjuk, ha úgy látom, hogy nagyon pánikba esett, megkímélem a szenvedésétől, egyéb esetben viszont az anyósülésre terpeszkedek, hogy felvázolhassam a nagybátyámnak a helyzetet. Aki mondani sem kell, egyből kapható az erőszakra, főleg, ha egy gyerekmolesztálóval van dolga. - Remélem tudod, hogy jó eséllyel a holnapot már egy építkezésen fogja tölteni a friss betonban ez a rohadék – jegyzem meg csöndesen. - És azt is remélem, hogy bírni fogod az éjszakát, mert ezután nem alvással akarom tölteni – meg rémálmokkal, de ezt inkább megtartom magamnak.
Más esetben biztos jót szórakoznék, hogy mégha nem is olyan kis pihe könnyű - mert azért az izomnak is bőven van súlya - tán még ki is tudnám nyújtani kezeim, és eljátszhatnám vele Simba születését. Ám mivel, hogy ilyesmit csak is a legvégső esetben teszek vele, és még csak nem is az a pillanat, ahol röhögésnek helye van, mégha a félhulla néha el is fingja magát - ki tudja, lehet, hogy ő nem csak az orrán és száján képes venni a levegőt -, így kénytelen vagyok alkalmazni ezt a módszert. Nem mondom, azért maradt még benne szufla, és nekem is alaposan ki kellett tartanom, míg lenyugszik, ráadásul már-már elbizonytalanodtam, ki adja fel előbb, de végül fellélegezve letehettem. Addig viszont nem is győzködöm ész érvekkel, és nem csak azért, mert csak tovább feszegetném a határokat, hanem, mert épp elég energiát levesz, ahogy küzd, mintha minimum az életét akarnám. Ráadásul én is kapok tőle, de imádkozom, hogy legalább tökön ne találjon, mert akkor Sergejből már csak maximum egy fing felhő lesz. Volt egy olyan sejtésem, hogy eztán majd kiront cigizni, ami, ha nem vesznek észre, még tán minimálisan jó is lesz az idegeire, de, amint megtorpan, már ugrok is a félholt elé, mint egy sorkatona, hogy felfogjam a golyókat. És amint ismételten megtorpanásra késztetem, mielőbbi távozhatnékunkat megsietettve lépek a konyhai csaphoz, hogy felégessem ezt a sok mocskot boritékostúl, mert biztosra veszem, hogy ez szükséges, ám Lambuborka másként vélekedik, aminek hatására majdnem fel is borít, de már akkor sem ugornék oda, ha menthető lenne a dolog, mert a végén még tökön is térdel, ráadásul igazából fingom sincs mit csinálok. - Szinte már nem is él! - mutatok el tenyeremmel a szarrá vert ruszki felé, ezúttal én is idegesen, de csak a szokásos adok-kapok hangerőn, mint, amikor azon kapunk össze mit nézzünk a tévében. - Nem akarok belegondolni, hogy ott volt e vagy sem! - toporzékolok, miközben már külön azért is ideges vagyok, mert ő nem látja, de én igen, és zavar, hogy mostmár nem csak egy vadállat, de konkrétan úgy néz ki, mint Hannibal Lecter egy hat fogásos kajálás után. Ilyenkor viszont az sem érdekel - és szerintem őt sem - ha egymás szavába vágunk. - Minimum évekig tart, ha felépül, addig meg találnak helyette mást és tuti leáll egy ilyen pofozás után! De ha megölöd és elkapnak a zsaruk, MEGINT ELVESZÍTELEK! - szinte már kaparja a torkom a hangom a végére, úgy ordítok, de legalább már nincs hova vörösödnie a fejemnek. Vele együtt próbálok én is lenyugodni, de nem egyszerű, mert tudom, hogy részben magam ellen beszéltem, és tán még Lolát is cserben hagytam ezzel, és tudom, borzasztó undorítóan hangozhat, ha ezt így apaként kell kimondja, deh... deh... picsába is, nekem Lambert egy hangyányit fontosabb, mint ő. Úgy értem... persze érte is feláldoznám az életem, de... ahj... de Lambertét nem. Lehet hogy csak azért, mert szinte nem is ismerem, és alig tudok róla valamit, nincsenek igazán közös emlékeink, míg Lamberttel milliónyi akad, de de de de, akkor is... Persze ezt így hangosan egyikőjüknek sem mondanám el, sőt, senkinek, és jobbára még magam előtt is szeretném titkolni, csak attól még ez a helyzet. - J-jó... - engedek végül a kérésének, mert abból talán nem lehet baj. Ennél nagyobb nem. De azért kellően szarul érzem magam, és tudom, hogy Lambert amúgy is feszült idegein sem segítettem, pedig a fickó kinyírása biztos lenyugtatta volna kicsit, kanosság szempontjából is. - De a kocsiban hívd fel... Lépnünk kell, mert ha meglát egy szomszéd, baszhatjuk. - pillantok az ajtó felé, majd vissza rá. Mert egy dolog, hogy az egyedül élő faszinak meg volt ragasztva a pofája, mi viszont az előbbi pár percben szerintem bőven eladtuk a házat. Bűntudatom van még mindig, mardos, hogy másodlagosként tekintek Lolára és, hogy szembe kellett szállnom Lambucóval, ráadásul ez a gyászos hangulat is eléggé megnyomja a dolgokat, így próbálok kievickélni belőle a magam módján, egyszóval némi szünetet hagyva végül újfent megszólalok. - Emlékezz csak... - mosolyodom el eleinte csak haloványan, mint egyfajta kedvcsináló. - Odahaza vár rád finom, és egy másik kevésbé finom meglepetés. - húzódnak kicsit szélesebbre ajkaim, próbálva bele sem vonni a korhatáros fantázia képeimbe azokat, amik ma itt történtek. - De ha most itt elkezdesz tiltakozni, lefoglak és megint rád erőszakolom azt a gyűrűt... - fenyegetem alsó ajkam beharapva, közben meg legbelül azért imádkozom, hogy gondterhelt pofikáján legalább egy félsikerű mosolyt láthassak, ha már a szívdöglesztő szarevő vigyorát mellőzni fogja.
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Ráharapok a számra, hogy ne égessem be itt a seggfej előtt ezt a piskótatekercset, de ha nem lenne maszk, a nyakamat teszem rá, hogy nem állna távol az igazságtól az egyébként humorosnak remélt megjegyzésével. Fogalmam sincs, min él Rowan vagy kit áldozott fel az örök fiatalságáért, de azzal a baba arccal, ami neki van, tényleg kezdő huligánoknak nézne minket a ruszki kutya. Vagy éppen, hogy rábukna, mondjuk ebbe inkább bele sem gondolok, mert elég csak elképzelnem a szituációt, hogy még azelőtt ki akarjam nyírni a tagot, mielőtt bármit kiszednénk belőle vagy előbb az elrettentésére játszanánk. Vörös az én ördögöm és nem osztozom rajta, szóval ha valakiben olyan butuska elképzelések támadnának, hogy egy éhes vagy vonzó pillantással méregesse a Répacukromat, annak puszta kézzel kaparom ki a kibaszott szemeit, és pont. Éppen elég ideig voltam távol tőle, és pont elég ember terelte el a figyelmét ahhoz – az egy is több mint a nulla –, hogy ne legyek a közelében irigy, féltékeny, acsarkodó kutya. Faszomat, ha az kell, még körbe is dörgölőzöm, csak hogy senkiben ne támadjanak kétségek afelől, kihez tartozik. Sikerül még azelőtt felbasznom magamat ezekkel a gondolatsorokkal, mielőtt kezelésbe venném Sergejt, de egy cseppet sem féltem a rohadékot. Azt is megérdemelné, ha átinvitálnánk a szomszéd kutyát, aztán megkenegetve egy kis nyers husival a pasast, az eb gondjaira bíznánk a kínzását és a likvidálását. Viszont tartom magamat a korábban megbeszéltekhez, miszerint semmi elbaszott dolgot nem művelünk itt, csak amit a jó érzésünknél fogva muszáj megtennünk. Úgy értem, ruszki barátom, nekünk itt meg van kötve a kezünk, senki nem kérte, hogy pedofil csótány legyél. Na ugye. Élvezettel kenem képen, úgyis sok feszkót kell kiadnom magamból, mielőtt még ténylegesen kiidegelném Vörit a picsogásaimmal, másrészt pont ez a faszjancsi tehet arról, hogy nélkülöznöm kell. Japp, már el is képzelem a következő horgot az orrának csattanni, viszont Row megakaszt a felfedezésével. És onnantól kezdve már nem csak ártalmatlan pofozkodásokat képzelek megtörténni… Sok szart láttunk már életünkben, tökömet, mi is ki voltunk téve a sok keselyűnek, akik kiszolgáltatott kölyköket próbáltak behálózni, de ennél több eszünk volt, plusz ott voltunk egymásnak. Lolának nincsen az otthonban senkije, ahogyan annak a sok szerencsétlen gyereknek sem, akiket… Faszom, körülbelül csak imádkozni tudok, hogy megelégedett a fényképekkel és nem csinált sokkal elcseszettebb dolgokat velük. Nem mintha az megmenthetné a haláltól. Némán, összeszorított fogakkal rongyolok a maga alá piszkító szardarabhoz, és hosszú idő óta először száll el annyira az agyam, hogy igazán fel sem fogom, mi történik. Nem érzem az ökleim alatt koccanni a fogait vagy törni az állkapcsát, ahogyan az sem tűnik fel, hogy egy ponton székestül a falhoz vágom, ami ripityára törik alatta. A tompa kiáltásai és a harmatgyenge védekezése lényegtelen háttérzaj csupán, miközben egyre több vér gyűlik rajta és körülötte. Abban viszont biztos vagyok, hogy egy szó sem szökik ki belőlem, mint máskor. Egyszerűen olyan ideges vagyok, hogy képtelen lennék visszafogni az üvöltözésemet, ha egyszer már belekezdtem, és annyi minimális józanság még van bennem, hogy tudjam, azzal magunknak tennénk keresztbe. Közben mintha Vörös szólna hozzám, de eltereli a figyelmemet egy, a többi után repülő fog. Mintha meg akarna állítani, azonban nem fogom fel, mit is szeretne tőlem, és nem is érdekel. Eldöntöttem, hogy miszlikbe aprítom ezt az embernek nem nevezhető valamit, amit akkor is megtennék, ha nem Rowan lányát pécézte volna ki magának. De a legrosszabb, hogy megtette, hogy beletenyerelt a világ legnagyobb fostengerébe, szóval most fulladjon is csak bele. Újabb ütésre lendítem a karomat, aztán- - Mi a faszt csinálsz?! Engedj el! - kiáltok rá, mert megtörtént. Kinyitottam a számat és nem tudom visszafogni magamat. - A picsába is, engedj el… - mormogom, mialatt próbálok kitörni a fogásából, de lássuk be, nincs túl sok esélyem ellene. Ha leérnének a lábaim – ezért ki fogom nyírni –, tudnék lendületet venni ahhoz, hogy ösztönből lefejeljem, így viszont csak rángatózok a kezei között, mint egy nyamvadék giliszta, amit horogra tűztek. - És ha nem?! Megérdemli, hogy megdögöljön! - tovább küzdök ellene, legalább még egy bő percig, mielőtt rájönnék, hogy tényleg nincsen esélyem, másrészt pedig kezdek kifáradni. Igaz, néhány jól célzott rúgás és ütés nélkül azért ő sem ússza meg. Abbahagyom a kapálózást, helyette próbálok nagy levegőket venni, és ha letesz, én is lekapom magamról a maszkot, mert lassan megfulladok benne. Faszomat… Mérgesen vonulok el Vörös mellett az ajtó felé, de aztán rögtön meg is fordulok, hogy visszarongyoljak a köcsöghöz, csak hogy jó eséllyel Rowan mellkasának ütközzek. - És ezzel szerinted nem kockáztatunk? Most meg mi a faszt csinálsz, hé! - utánasietek, de már fel is gyújtja a bizonyítékokat. Idegesen lököm odébb az útból, hogy a kesztyűs kezeimmel megpróbáljam eloltani a lángokat, de már késő bánat. - Remek, ezzel most zöld utat adtál neki – tárom szét a karjaimat kiakadva. A konyhapultnak döntöm a csípőmet, és egy mély sóhajjal végigdörgölöm az arcomat a tenyeremmel. Szinte biztos vagyok benne, hogy szétkenem rajta Sergej vérét, de jelenleg van ennél nagyobb bajom is. - Figyelj, ezer százalék, hogy Lola is a képek között van. Akkor is úgy gondolod, hogy hagyjuk itt boldogan? Ki tudja, mi a szart művelt vele is… - ismét beharapom a számat, hogy visszafogjam az újabb dührohamomat. - Legalább hadd hívjam fel a nagybátyámat… Ő elrendezi – vetem fel az ötletet, most már a homlokomat dörgölve a hüvelykujjam külsejével.
Kivételesen nem azért hagyom eme nemes feladatot Lambenedekre, mert én csak elszúrnám - bár lássuk be, ez is benne van a pakliban - hanem, mert felidézi a régi időket. Ha én el is basszantottam valamit, jött ő, és úgy helyre tette a dolgokat, mint az a géppityus fazon, abban a régi filmben, ahol szitává lőtt mindenkit. Nem is bántam, ha ő volt a főnök. Ma pedig már nem csak múltidéző, de erőteljesen olyan kisugárzással bír, amit már kis pöcsösként is megéreztem odalent, de manapság, huh! Néhány pillanat erejéig fel is hagyok a nézelődéssel, és valami bútornak neki döntve derekam, félig meddig hátulról figyelem, ahogy itt dirigál és fenyegetőzik. A pozíciója is éppen pont nekem való, pláne így hátulról, de mikor még nyomja is a dumáját. Sűrűeket pislogva próbálok nem beleragadni a saját fantáziálgatásaimban, ahol is vagyok olyan merész, hogy most mögé lépjek, elkapja a derekát hátulról és... jah... ezen a ponton elég is lesz, mert itt volna csak igazán kínos a sátorállítás, nem Wanginál. El is lököm magam a támaszkodó helyemtől és nézelődöm tovább, próbálva elterelni gondolataim a jelenlegi szexuálisan túlfűtött jelenetétől. Az se hiányzik, hogy a fenyegetett egyed gyanakodni kezdjen és furán nézzen ránk. Az olyan kellemetlen érzés volna. - Biztos túl fiatalnak néz minket... - teszem hozzá még utólag jót nevetve a dolgon, bár mondjuk mióta fele annyit se ugrabugrálok, mint anno a cirkuszban, néha tényleg 80 évesnek érzem magam. Azon is jókat kuncogok, ahogy lopva odakapva tekintetem néha, látom miket művel fenyegetőzés közben. Úúúúgy, de úúúúgy rácsapnék a hátsójára. De azért az oroszok kutyapiszkának is kezd leesni, hogy miről lehet szó, és az is, hogy kiről, szökést ugyanis nem sokaknak ígért, tekintve, hogy az otthonban jó, ha maguktól megtanulnak enni a kölykök, nem, hogy még ilyesmikről csevegjen velük. Nem mintha Lola volna ott az egyetlen valamirevaló, de igen csekély számban akad olyan, aki a gondolkodáson túl még szép is. Lambolha nem egyszerűen közel járt, hanem olyan mértékben ráhibázott, hogy még a fickó véres szemei is elkerekedtek, majd sűrű pislogások közepette kapta el tekintetét a földre szállt sátánról. Tudta ő, hogy csivava a pitbull ketrecében, és hogy jobb félni, mint nem félni, csak sajnos, erre előbb kellett volna gondolnia. Én is tökkel ütött vagyok, de akárhányszor meghúztam az oroszlán bajszát, mindig tudatában voltam vele, hogy abba bizony beledögölhetek. Legtöbbször puszta szerencsének köszönhető, hogy túléltem. Vagy mert szokásomhoz híven, a csillagokat is leígértem a illetőnek. Persze aztán tagadásba torkollik a pasas reakciója, hátha még eltudja hitetni a fölé magasodó kis törpémmel, hogy ő aztán semmi ilyesmit nem akart. Közben igyekszem találni valami drága, vagy fél drága holmit, amiből aztán ünnepelhetünk vagy valami, de ezüst készlet helyett csak egy fura és igencsak kíváncsivá tett borítékot találok. Ám mielőtt még kibontanám ismételten felvigyorgok Lambakancs irányába, ahogy a lelket is kifenyegeti abból a... valamiből. Bassza meg, de szexi! Én meg beteg, hogy erre - is - gerjedek. A probléma csupán az, mely szépen kedvem is szegi a huncutkodástól, hogy egy dolog, hogy valakiről azt állítjuk, hogy pedofil és megint más, mikor kiderül, hogy nem is akármilyen. Sok mindent láttam már életem során, és ehhez még csak a cirkuszi élet sem kellett, mert Lambogyóval az utcán sok olyan dolog került elénk, ami nem kiskölyköknek való, de mégha a legördögibb porondmesterként is lettem elhíresülve, a csórókat és a gyerekeket - pont a mi múltunkból kifolyólag - mindig sajnáltam és megszántam. Nem éreztem mindenki védelmezőjének magam, de kurva élet, hogyha tehettem, segítettem rajtuk vagy megkönnyítettem az életük. Ingyenes belépés a cirkuszba, az életük megkímélése, mikor balhét csapatunk - ami nagy szó, mert speciel Cale ezt nem mondhatná el magáról - és persze a bejövő - és rabolt - pénz adományba bocsájtása. Szóval ezek a fotók épp elegek voltak ahhoz, hogy főni kezdjen az agyvizem, és Lambert által keressek valami okot, miért ne belezzük ki a fickót. Pedig az első percekben még csak belém sem hasított a tudat, hogy Lola is köztük lehet és ki tudja a képeken túl még mit művelt velük. Még csak az hiányzik, hogy Lambubunak igaza legyen és cibálhatnánk Lolát orvoshoz. Bár nehéz elhinni, hogy tényleg volt gusztusa egy ilyen ember undormányát magában tartani, anélkül, hogy szólt volna bárkinek is. De aztán ki tudja, a gyerekek, főleg ebben a korban, főleg ilyen kiszolgáltatott helyzetben, sok mindenre képesek. Nem is értem miért gondoltam, hogy ő majd jobb belátásra bír, és nem tekeri le a fejét, mint egy kupakot. Az a szaralak meg még akkor behugyozott, mikor rájött, hogy a boríték tartalmát nézegetjük és Lambarát két szóban előre vetítette a fájdalmas halálát. Nem is állítottam meg, sőt, úgy éreztem, ha még hozzáférek minimum nekem is jár, hogy felkoncoljam, nem csak Lola, de az össze többi kihasznált gyerek miatt. Ilyen szempontból mázlink volt Lamberttel, mert ki tudja milyen emberré válunk, ha még ilyesmiben is részt kellett volna vennünk. Mondjuk... szerintem pont ilyen elbaszottak lennénk... De ahogy eleinte élvezettel figyeltem, ahogy lassan halottá nyilvánítható lesz a fickót, drágaságom pedig, mintha csupán pucér táncot lejtene előttem, olyan izgalmakat okoz, hirtelen belém csap az a borzasztó rossz érzés, hogy bár Lolát is biztonságban akarjuk tudni, ami most történik erőteljesen megkockáztatja, hogy Lambrutál visszakerüljön a böribe. Ritka pillanatok egyike, de kettőnk közül, most rajtam a sor, hogy észnél tartsam mindkettőnket. Ehhez mondjuk nem kevés akarat erő kell, mert jó nagy részem nekem is beszállna, szóval még azt is elcsitítani. De mondjuk az se ártana, ha összeszedném magam, mielőtt eltűnne a fickó feje a helyéről. - Lamb... - szólítom meg, bár csoda volna, ha onnan hallaná, vagy érdekelné, ezért közelebb lépkedek. - Lambert... Elég, várj... - kapom le a maszkom, egyrészt, mert lassan tényleg megfulladok, így is full vörös lehet a fejem, másrészt, mert maszk nélkül nagyobb eséllyel vonom magamra a figyelmét. - Lambert, hagyd! - rántom le, vagy ha elsőre nem sikerül, csúnya dolog, de kihasználom, hogy magasabb vagyok és hóna alá nyúlva próbálom leemelni, hogy lehetőleg ne érjen le a lába a földig, bár ha rugdalózik nincs könnyű dolgom, de igyekszem magamhoz szorítani. - Higgadj le! Szerintem már magától is elfog pusztulni! - hátrálok el vele, és csak akkor merem letenni, ha megígéri, hogy lenyugszik. - Tudod, hogy nem engedhetjük meg ezt az egészet... Nem kockáztatunk. Biztos tanult belőle, szóval most lelépünk... - mondom a továbbiakat, de csak ha már nem kell magamhoz szorítanom. Aztán odalépek a képekhez, kerítek öngyújtót és felgyújtva egy kettőt a csapba dobom a többivel, hogy nyoma se maradjon. Tudom, ez nem túl sok segítség, de kinézem belőle, hogyha túléli, ezeket még lepasszolja. Így meg lehet adóssá válik és kinyírják miatta.
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
A lebukáson és a négylábú seggfej lesajnáló tekintetén túl kissé azért aggódom, hogyan fog egyedül boldogulni Rowan. Mi van, ha kiderül, hogy a gondnokunk valami leszerelt tengerészgyalogos vagy fekete öves karatemester, akivel még ketten sem bírnánk el? Vagy tudom is én, telibe szarja magát megint, és elgázosítja az én kommandós narancsomat? De aztán próbálok nem ezen kattogni, mert a feszengés nem éppen segít a gyors visszatérésemben. Mondjuk visszagondolva arra, hogyan akarta szétcincálni nem is olyan régen Wangot, aki még csak nem is egy idegen pedofil, Lola környékező csótány a számára, végül is nem tudom, mit lihegem túl a dolgot. Néha még nehezemre esik elvonatkoztatni a tíz évvel ezelőtti Répacukortól, aki elsősorban rám támaszkodott és az én hülyeségeimet követte, és aki menekülés közben még akkor is képes volt alkalomadtán nekifutni egy villanypóznának, ha előtte ezerszer elmondtam már neki, hogy futás közben ne hátra bámészkodjon. Pedig a jelenlegi Vöri nem olyan rég még egy bűnszervezet feje volt, és köszönte szépen, nélkülem is túlélt. Ezek után meg sem lepődök azon, hogy besétálva már a székhez kötözve találom az ipsét, akinek természetesen fingja sincs arról – igaz, hála az égnek, nem kell ide a bűz –, hogy mi a francot akarunk tőle. Vagyis gondolom, hogy ezt próbálja makogni, miközben úgy ficánkol az orrunk előtt, mintha nem a támadói, hanem egyenesen a felmentősereg lennénk. - Most nézd ezt a faszt, azt hiszi kezdőkkel van dolga – vigyorodok el a maszk alatt, ami egyébként kibaszott meleg. Minden elismerésem azoknak a bűnbandáknak, akik nyáron is nyomják a betöréseket. Lassan a lelkemet is kiizzadom a fekete gönc alatt, főleg, hogy a kinti friss szellő után a benti állott levegő kétszer olyan forrónak érződik. - Az életedre akkor kellett volna gondolnod, seggfejkém, mielőtt fiatal lányokat környékeztél be, és etettél olyan faszságokkal, hogy megszökteted őket – a szék karfái helyett az alkarjaira támaszkodva lökök egy kicsit rajta, de nem engedem hátra esni, még a végén elbasznám Vöröske munkáját. - Mi volt a terv, ha? Eladtad volna valami stricinek? - nem kiabálok, mert nem akarom, hogy gyanút fogjanak a szomszédok és kihívják ránk a zsernyákokat, bár eléggé nehezemre esik nem leüvölteni azt a nyamvadék pofáját, ami úgy néz ki, mintha átmentek volna rajta egy vasalóval. Az se segít, hogy betapasztott szájjal kezd el mentegetőzni, amiből csak egy-egy szót értek ki, minthogy ő ártatlan, és nem is ismer semmiféle fiatal lányokat. - Rossz válasz – sóhajtok fel, majd behúzok neki egy embereset. Érzem, ahogy roppan az orra az öklöm alatt, de ami elégedett vigyorra húzza a számat, az a fájdalmas, tompa üvöltése a ragtapasz mögött. Visíts csak, disznó. - Ó, még nem döntöttük el? Az én hibám, félreértettem – pillogok mímelt megilletődöttséggel Row felé, aztán vissza a patkányra. - Azt hittem, hogy apránként feldaraboljuk, amíg azt nem sikítja, hogy egyedül költözik a világ másik végére, és többet nem is hallunk róla – sziszegem visszafojtott dühvel, amire persze heves bólogatásokba kezd a dögbelű. Tulajdonképpen megelégednék ennyivel, nyilván egy alapos verést követően, mert ha nem muszáj, nem koszolnám be a kezemet a mocskos életével. Behálózta Lolát, amiért nem érdemel kegyes bánásmódot, de több baj lenne a hullája eltüntetésével, mint ha hagynánk futni. Szóval már el is kezdem ropogtatni az ujjaimat, hogy amíg Vörös felméri, mi mozdítható el a házból, én megdolgozzam kicsit ezt a faszt, de mielőtt még újabbat alakítanék Sergej barátunk orrán, megakaszt a nevem. Összevont szemöldökökkel fordulok a konyha irányába, aztán némi szájhúzással sétálok a Kandúromhoz. - Mi az? Épp az orrplasztika második felvonás jött volna – mormogom, ahogy besorolok mellé a pulthoz. - Mi a szar ez? - hunyorogva emelem fel az egyik képet a borítékról, de ahogy eljut az agyamig, hogy mit látok, úgy dobom vissza a fotót, mintha égetne. - Mi a fasz?! Jézusom – szörnyedek el, bár azt hiszem még nem teljesen sikerült felfognom, hogy az eddigi gyanúsításunk tulajdonképpen sokkal mélyebbre nyúlik, mint azt hittük volna. De abban a pillanatban, ahogy leülepszik bennem, elborul az arcom, mert még a hozzánk hasonló alja bűnözők között is vannak kibaszott határok. - Beteg állat… - szűröm a fogaim között egyre idegesebben, ökölbe szorult kezekkel, de hiába próbálom visszaterelgetni az elmémet az észérvekre, meg arra, hogy a börtönben úgyis kinyírnák, egyszerűen képtelen vagyok lenyugodni. Faszt, minimálisan is visszafogni magamat, mielőtt sistergéssel a fülemben és a torkomban dobogó szívvel visszarongyolnék a rohadékhoz, és elkezdeném teljes erőmből püfölni, rugdalni. Hogy mikor törik szét alatta a szék, fogalmam sincs – feltéve, ha nem tart vissza Row –, csak azt, hogy már rajta terpeszkedve vasalom tovább azt a tenyérbemászó kurva képét. Mindössze villanásokig fut végig a tudatomon egy-egy gondolatfoszlány, minthogy beállíthattuk volna az egészet öngyilkosságnak, és moshatnánk kezeinket, vagy, hogy a rácsok mögött amúgy is elintéznék helyettünk a problémát, de ehhez már rohadtul késő. Én akarom kinyírni a szarládát, amiért kihasználta azokat a szerencsétlen fogyikat, és mert a nyakamat teszem rá, ha átnyálaznánk a gyűjteményét, Loláról is találnánk valami suttyomban lekapott felvételt...
Hááát voltunk már ennél nagyobb szarban is, sőt, ha már itt tartunk, pancsikoltunk fostengerben is. Még is kihívást jelent a dolog a váratlan helyzetet tekintve. Mondjuk durva, hogy nekem eszembe se jutott becsukni az ajtót, bár mentségemre szóljon, már biztosan az agysejteim is egymásnak futva, sikoltozva rohangálnak össze vissza, ahogy betévedt oda is a szag. Nem szívesen válok meg a kommandósomtól, de neki sürgető a dolog, és nem kockáztathatunk, mert elég egy hangos puki, és lehet a fazon egyből felfigyel ránk. Szóval ketté váltunk, mégha egészen más dolgok miatt is. Csóri, azért remélem tényleg nincs semerre se kamera, mert az egy dolog, hogy általam majdnem szerepeltünk valami poreszban anno, de ez sokkal, de sokkal durvább műsor volna. Pláne, ha még a maszkot is leveszi. Majdnem el is röhögöm magam a sok szarozáson, de végül felmutatom a hüvelykujjam. - Ne aggódj, nem szarom el. - suttogom, már észre sem véve, hogy kezdünk nagyon elmerülni a sok szarban. Figyeltem, ahogy kioson, és imádkoztam, hogy tényleg túlélje és ne legyen több fordulós a dolog, aztán én is mentem a dolgom elvégezni. Mármint lerendezni a pasast, nem a sarokba piszkítani. Azért bevallom, így férfiasan, Lambombagyártó nélkül kicsit para volt a dolog, mert egyedül nem igazán csináltam ilyesmit, ha pedig igen, túl régen, túl fiatalon és el is lettem picsázva. Másrészt, a cirkuszi lét óta pedig ennél azért komolyabb módon kaptunk el valakit. Még csak nem is mindig én... Szóval óvatosan követtem a szobáig, ahol előbb fülem rátapasztva az ajtóra hallgatóztam, hátha már el is gázosította magát. Hallottam valami kis mocorgást, aztán egy nagy huppanást, valószínűleg az ágyra és remélem annak nyikorgását, semmint az utó lövéseket a seggéből, mert abban az esetben lehet inkább megvárom Lamburritot. Végül nem jött több hang, és az ajtó alatt fényt sem láttam kiszűrődni, szóval elérkezetnek láttam az időt, hogy bemenjek. Szerencsére a csend ellenére sem keltett nagy zajt a lassan elfordított kilincs, és maximum a hold fénye világított be, ráadásul pont az ágyra rá, így még ő is eltakarta fél karjával arcát, hogy ne süssön bele a szemébe. Lusta geci, pedig csak lekéne húznia a redőnyt. Jézus... Esküszöm, ha a cipőfűzőjét legalább képes guggolva bekötni, megtapsolom. Néma puha praclis léptekkel próbálom megközelíteni a fekete bakancsban, akárcsak Scooby, mikor éppenséggel a szörny elől próbál elosonni. De elkezd eregetni és minden durranásnál meg kell, hogy álljak, mert egyre kevesebb lelkierőm van az egészhez. De végül leszek olyan közel hozzá, hogy hirtelen rádöbbenjek, nem is tudom mit akartam. Mármint leütni, megfojtani? Ő viszont mintha csak érezné, hogy áll valaki az ágy mellett, lassan és fáradtan leengedi a karját. Szerencsére Sergej maximum a nevében lehet orosz, mert jobban beszarik tőlem, mint én tőle, és akkor még nem szószerint. Felkiált, de ösztönösen behúzok neki egyet, reccsen is az orra, ám ahogy az orrát fogva kicsit elfordul az ágyban, kihúzom feje alól a párnát, amire persze egyből hátára fordul, de felülnie már nincs ideje, mert a fejébe nyomom, azzal a szándékkal, hogy legalább elájuljon. Nos, ez az első néhány másodpercben még működik is, bár ellenkezik, de hála égnek megtermettebb egyed vagyok, mint, hogy egy szaró gép leszedjen magáról. Viszont a nagy rugdalózása közben újabb galambokat kezd eregetni. Oké, megértem, ő is stresszelő típus... De attól még undorító. - Ó, az... anyád... picsája... fejezd... már... be...!!! - tuszkoltam a képébe a párnát, de meg kellett néha állnom, mert a rotyogás hangja mindig csendre intett. Szerencsére előbb elájult, mint én, de azért sűrű köhögések közepette kaptam le fejéről a párnát és húztam ki mielőbb a gázkamrából. De, amint kiérek vele, még egy pillanatra előre kell, hogy görnyedjek, hogy kiöklendezzem magam, mert a szoba ablak persze csukva, így meg nem nagyon van hova tovább állnia a bűznek. De szerencsére még azelőtt székhez kötözöm, mielőtt ő felébredne, vagy Lambugócsiga visszatérne. Nem mondom, hogy nem izzadok le teljesen, de ennyit már igazán kibírok. Elmondanám neki visszatértekor, milyen küzdelem volt itt ezzel a bűzbombával, de a hülyéje a hülyeségével még a száz fokos ruha alatti szenvedésemről is elvonja a figyelmem. - Jézus... csak második felvonása ne legyen... - vigyorodom el, mert lökném tovább is a sódert, ha nem kezdene ébredezni a hangunkra a pali, aki persze kábán és értetlenkedve próbálja beazonosítani azt a két fekete foltot, amit a fejünkön lát. - Mit akartok? - nyöszörögte, mintha olyan keményeket kapott volna tőlem. Öcsém, mekkora punci, csak egy ütés volt... Még én is nagyobbakat kapok Lambentleytől puszta szeretetből. Mondjuk betapasztott szájjal sokat nem lehetett érteni, abból, amit mondott, de feltételezhetjük, hogy a fosós tekintete erről árulkodhatott. - Vigyétek, ami kell, csak... - köhögcsélés vagy a ragtapasztól inkább fuldoklás? - ne öljetek meg. - kérlelt minket, miközben azért olykor sunyi módon megpróbálta feszegetni a gyors kötözőket. Na bum, max idővel felsérti a husikáját. Én közben élve a lehetőséggel, azért elkezdtem kicsit mászkálni és nézelődni, hátha találok valamit, amiből pénzt csinálhatunk. Ha beszélgetnek közben, hallgatom, de közben nézelődöm is. Nyilván elő kell majd adni azért, amiért itt vagyunk, mégha a pofikám helyre tétele óta nehezen is megy a csúnya nézés, de nem húzom még kicsit az időt, hátha így Lambogár magára vállalja és a dühös maci mély hangján még jobban beszaratja a fickót. - Még nem döntöttük el, hogy kinyírjunk e vagy sem... - füllentek, beleszólva, vagy néha-néha megszólalva, ahogy kinyitogatom a szekrényeket, fiókokat. míg végül találok egy magazinnal rosszul lefedett elég vaskos boritékot, egy x-el az elején. Nem volt leragasztva még, így nagy eséllyel ő tette bele a tartalmát. Ránézésre azt hittem valami ügylet fizettsége, bár akkor miért ő tette bele, de mikor a kezembe veszem, sokkal keményebb lapok vannak benne, így felnyitom és belekukkantok. Ugyan lámpát nem gyújtottunk, így max a hold beáradó fénye ad némi lehetőséget a látásra, de a rajta megcsillanó fényből sejtem, hogy fotók. Pff, ha most kiderül, hogy még családja is van valahol, akkor is elpicsázzuk. Elvégre ezért jöttünk. De ahogy kiszedem a fotókat, hamar világossá válik, hogy nem családi fotók. Még az én szemeim is rángatózni kezdenek, ahogy lapozok párat, az otthonban készült, kicsit sem tolerálható gyerekekről készült képek láttán. - Laaaaamb... - szólok oda neki, mert az én agyvizem már forr, de mivel, hogy megígértem, hogy nem öljük meg, jól esne pár szó, ami újfent megerősít, hogy nem, tényleg nem kéne. Nem is merem végig nézni őket, egy-kettő után inkább rádobom a borítékra. Nem akarom tudni, hogy Lola is köztük van e, bár azt gondolom ennél több esze van. A fotók egyébként gyakorlatiasságról árulkodnak, a kiszolgáltatott beteg gyerkőcök még vigyorognak is, nem zavartatva magukat, hogy tök pucérak. Ezek után meg nehéz nem arra gondolni, hogy esetleg hozzá is ért. A mi időnkben is léteztek ilyenek, és nyilván tudatában voltam, hogy most is vannak, csak másképp működnek, de így testközelben és személyesen érintve vajon tényleg lecsuknának minket, ha megtalálnák a hulláját a fotókkal együtt?
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Az idegesen értetlenkedő kérdésére eleinte megpróbálom a szemöldökeim megemelésével és a fejem közelebb biccentésével átjuttatni telepatikusan a vörös kobakjába a problémám forrását, de a világért nem akarja megérteni a kódjelzéseket. Jézus kibaszott ereje, tíz perce még rá is kérdezett! De semmi probléma, nem vagyok szégyellős vagy a szükségleteinkből nagy ügyet csinálós, ezért a lehető legegyértelműbben adom a tudtára, hogy itt bizony helyzet van. Nemzetbiztonsági. Vegyi veszélyt jelentő. Élet halál kérdésbe eső… - Jah, "öhm" – forgatom meg a szemeimet az elbizonytalanodására, mielőtt azonban még komolyabb stratégiát alakíthatnánk ki a mexikói kaja okozta átok elűzésére, kapunk mást az arcunkba. Addig, amíg csak hangok tartoztak a benti produkcióhoz, röhögött a vakbelem, de most már egészen biztossá válok benne, hogy a csávóban megdöglött valami, hetekig érlelődött, és pontosan a mai estén született meg a sloziba. Szent szar… Könnybe lábadó szemekkel nézek hol Rowra, hol a ráérősen slattyogó baromarcúra, aki a hátsóját vakarászva végül befordul az egyik szobába, és még az ajtót is becsukja maga után. Oké, a helyében én sem ebbe a szagba akarnám álomba ringatni magamat, kivéve, ha mihamarabb szeretnék elájulni. Akkor tuti módszer… - V-várj… - suttogom csöndesen, miután egy hallhatót öklendezik Vöri – én is majdnem utána -, majd halkan megkerülve a két méterét lépdelek lassan az ajtóhoz, amit hasonló körültekintéssel igyekszem a lehető legóvatosabban behajtani. Minél tovább árad ide ki a szag, annál kevesebb esélyt látok arra, hogy képesek legyünk megleckéztetni ezt a pöcsfejűt. De még így is csak az egyik problémát oldom meg, a másik… Eltűnődötten pillantok el a virág felé, és bár megérdemelné a pedo gyökér, hogy belerondítsak, kissé visszaütne a dolog a szagok tekintetében. Faszomat, soha többet kukoricazabálós kaja. - Oké… De legyél óvatos, nem fogok lehúzott gatyával visszafutni, hogy kimentselek a szarból – bólintok egyet, megbízva a tudományában, még ha nem is szívesen teszem. Nem azért, mert ő benne nem bíznék, hanem a kibaszott szerencsénk olyan, hogy egy centet se tennék rá. Viszont most nincs mese, azt mégsem kockáztathatjuk, hogy mindketten odakint lézengünk a csillagos ég alatt, hátha feltűnik valakinek vagy pont az ipsének. - Gyors leszek – paskolom meg a vállát, aztán osonok is vissza a kertbe. Mivel egy konkrét szemétdomb az egész, elég nehéz megfelelő helyet találni a művelethez, de intéztem már ügyet rosszabb helyen is. Addig is azon tűnődök, hogyha itt végeztünk, hol tüntessük el a pasas hulláját, mármint, ha kinyírjuk, illetve hogy vajon mégis milyen hülye meglepetéssel készült Vörös, és miért. Gyanús ez nekem, bár őt ismerve biztosan beszerzett egy olyan karikát, amivel majd jól megszorongathatja magát, mert hogy azzal a közelembe nem jön, az is biztos. Nem vagyok oda a meglepetésekért, és pontosan emiatt kapok majdnem infarktust, amikor a kerítés túloldaláról egy nagyobb résen a szomszéd kutya dugja át a fejét. Eleinte határozott meggyőződésem, hogy érdeklődve néz, ami csöppet kényelmetlenné teszi a szitut, de aztán olyan pofával bámul, mint aki nagyon elégedetlen azzal, amit lát. - Most mi a faszt nézel? Te is a kertbe szarsz – morgok rá csöndesen, amire vakkant egyet az istenverte. - Hé, kussolj már. Nem kell ítélkezned, seggfejkém – puffogok, végre megejtve, amit megkövetelt a haza. Jobb híján az egyik növény levelét használom fel az utolsó mozzanatokhoz, aztán teljes mértékben megkönnyebbülve indulok vissza a házba. Még jó, hogy kesztyűt húztunk, tudtam én, hogy lesz haszna! Elégedetten vigyorogva osonok be a hátsó ajtón, fülelve, vajon hol tart Row akciója. Ameddig nem vagyok biztos benne, hogy elkapta a szarházit, nem kezdek hangoskodni, amennyiben viszont már megejtette az elkapását, büszkén lépdelek hozzá. - Tíz per tízes volt. Gyors, fájdalom- és nyommentes – kiöltöm a nyelvemet a vigyorom mellé, mert most már szándékosan gusztustalankodok, de hát hozzászokhatott ennyi év alatt, még akkor is, ha volt közte egy röpke évtized. - Te is megtanulhatnád, dögbelű – fordulok a pedo baromhoz elkomorodva, megrovó pillantásokkal sújtva azt a Lola-behálózó kurva pofáját.
Miközben ő parkoló helyet keresett nekünk, én meg elkalandozva visszatekintettem a régi és nem olyan régi betöréseinkre, eszembe jutott az is, hogyhát már igazából mióta összetalálkoztunk, de most is mióta ismét egymásra találtunk, lényegében állandóan csak segít és segít, és néha még bajba is sodrom vele, hol ott még egy köszönömöt sem nyögtem ki felé. Ettől függetlenül hálás vagyok neki - igazából már azért is, amiért létezik - és tudom, hogy tökre csöpögősnek tartaná, de azért mindig ott van bennem a bizonytalanság, mert nem érzem magam elég hálásnak azért, amiket feláldozott értem. Jó ideje és már tényleg kurvára kijárna neki a kényeztetés, mégha ezt ő nem is látja be, erre még neki kell szopnia az én hibáim miatt. Mármint persze nem azt mondom, hogy Lola egy hiba, de tény és való, hogy akkoriban, meg tán még most is, kicsit eszetlenül élek és ennek általában Lambert issza meg a levét. Basszus, szerintem még akkor is így volt, mikor én itt kint bohóckodtam, ő meg böriben volt. Minden esetre nem agyalom túl... még nem, majd ráérek később ezen tanakodni, újfent agyalni, mivel tudnék kicsit hálásabb lenni, mert az alap csomag ide már édes kevés. Ha rajtam múlt volna biztos ott ragadunk a kocsinál és nem csak a szánkat fárasszuk, de erősek maradtunk. Mármint ahhoz képest, és kb. 5-6 percig, amíg fasza kommandósként bejutottunk a házba. Jó, oké, különösebb akadályba nem botlottunk, de akkor is. Szinte filmbe illő pillanat volt, ahogy maszkban, alig kapva levegőt lopakodtunk a házban. De végül akaratlan is kizökkentett a kínlódás hangja a wc-n. Mármint sok horror filmet láttam már, ahol meredekebbnél meredekebb helyeken és munkálatok közepette találta meg a gonosz a jót, deeee... a wc-n? Ne mááár... Nem tudtam, hogy most csalódott legyek, vagy kezdjek röhögni. Mondjuk ennél kiszolgáltatotabb tán nem is lehetne, más részt viszont, kurvára remélem, hogy kezet mos és nem csak vízzel. Egy dolog, hogy mi miket művelünk Lambeliallal, de biztos, hogy a halálba fejelem az ürgét, ha szaros kézzel kezd is velünk cica harcolni. Abba pedig bele sem gondolok, hogy gondnokként hozzáérthetett e vele Lolához. Ó, bazd meg! De azért előtte jót vigyorogtam Lambubu szarozásán. Ha róla van szó, vicces, de egy idegen pedofilnál már nem, egyáltalán nem. Bár az én drága Lambciferemnek remek jó ötlete támad, azontúl, hogy visszafogva váratlanul a röhögést még egy röfögést is hallatok az amúgy csodálatraméltó ötletén. Minél több szól a fickó ellen, annál jobb. Éppen ezért először fel sem fogom hová tűnt a mondat másik fele, na meg miért vág ilyen arcot és hogy... mi van?! - Mi van?! - sutyorgom idegesen értetlenkedés közepette, mert hirtelen nem esik le, mire fel kezd itt kódozni. Ennél könnyebb dolgunk nem is lehetne, csak undi. De a barnánál sem pottyan le azonnal, tekintve, hogy kb. 2 perce mindenhol csak a szar megy. Csak akkor kerekednek el a szemeim a nem éppen legjobb időzítésén, mikor konkrétan ráébreszt, hogy nagy szarban vagyunk. Ettől függetlenül egy másik univerzumban amúgy könnyesre röhögöm magam kijelentésén. Mondjuk pont én nem szólhatnék egy kurva szót se... - Öhm... - nyalom meg kiszáradt ajkaim, keresve a megoldást erre, meg arra, de kb. nincs is idő rá, mert mozgásba lendül a klotyó király, így Lambacihoz hasonlóan próbálok eggyé válni a fallal. Na jó, na jó, gondolkodjunk Lambert fejjel. Higgadtan, nem túl nagy őrültségekben gondolkodva. Nézelődöm is ezerrel, de csak szemeimet járatva, hogyan könnyíthetne magán ez a túl szexi fekete bárány. Csak akkor állok meg a nézelődésben és a gondolkodásban, mikor kinyílik az ajtó. Egy pillanatra tán még a szemeim is becsukom... gyerekkori rossz szokás még a Lambert erőszakos korszakból, mikor gyerekként azt hittem, ha becsukom a szemem, ő sem lát. De maximum csak én nem láttam a két fogamat kiverő öklét. Oké, na, agyaljunk tovább, mert szegényem itt fog... bhuaw... bhah... jézusom, mi a kurva életet evett ez az ember?! Még a maszkon keresztül is érezni, és bár nem vagyok egy finnyás ember, sőt, de ez minimum olyan volt, mint egy szaros lyukba szorult 20 éve bomló patkány tetem, ami már ígyis tele volt gennyes kelésekkel, amik mellett a belei okádék szagot árasztanak és akkor még ott száradozik mellett a saját szarja is, csatorna bukéval. Egy halk öklendezést még megejtek azért, és bár fél lépésnyire a wc, nincs azaz isten, hogy én oda beengedjem szegényemet, pedig biztos kényelmesebb volna neki a klotyón ülve. Kivéve, ha feltámad a kiszart patkány és visszaúszik. Viszont ha beengedném, az minimum egy náci gázkamrával érne fel. Nope. - Ott egy nagy váza virág... - bökök el halk sutyorgás közepette a sarokban lévő hááát, lehet csak műű virág felé. - V-vagy menj a kertbe... Én addig elszarom... akarom mondani elkapom... - ötletelek, a szagtól még könnyes szemmel. Édes istenem, na pont az ilyen emberekből lesz az apokalipszis idején Boomer vagy Smoker. Ha a szag nem volna, egy picit se aggódnék, hogy letudnám verni egyedül is a pasast, viszont ha ijedtében beszarik, én ott helyben elhamvadok... Szóval megvártam míg reagál valamit Lamb, ami tekintve, hogy nem lehetett túl kellemes, biztos hamar meg volt, és ha a kakilást választotta, illetve, rám hagyta, hogy levadásszam és megkötözzem a fickót, úgy én lassan utána iszkoltam.
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Vetek rá egy elégedetlen pillantást az optimista megjegyzését hallva, elvégre a picsogás lényege, hogy cél és indok nélkül sopánkodjunk világi problémákon, de aztán, ahogy visszavezetem a tekintetemet az útra, akaratlanul is a szám sarkába kucorodik egy mosoly, mert ő határozottan jól néz ki. Nem, faszomat, nem gondolunk ilyenekre. Szarul néz ki, nincs abban semmi szexi, hogy a fekete göncben vakolatként világít a fehér bőre, és mérföldekről kibassza az ember szemét, hogy mennyire izmos. Nope, semmi szexi. Kibaszott kész szerencse, hogy nem fogy ki belőlünk – legalábbis belőlem – a háborgás üzemanyag, ami aztán őt is felidegeli, de ahelyett, hogy jól elküldene a francba az arcoskodásomért, és elterelné a figyelmemet a hiányolt ágyjelenetekről, hirtelen elhallgat, én meg majdnem satuféket nyomok, hogy folytassa már a morgást. Gyanakodva sandítok el felé, mert ha csönd van, az két dolgot jelent: vagy megsértődött rám, vagy épp azt eszeli ki, hogyan vágjon vissza valami teljesen váratlannal, amiért itt mindennek tetejébe baszogatom lépten-nyomon. Ez utóbbira saccolnék, akkor szokta így összehúzni a száját, ha bosszúhadjáratot tervez. De ahelyett, hogy morcos lennék miatta vagy aggódni kezdenék egy újabb viszketőporos mutatványért, elvigyorodok egy röpke momentumra, mert imádom, amikor duzzog és úgy felhúzza magát, hogy már leckéztetéseken töpreng. Hát még, ha a vége egy durva szex. Egyelőre viszont dolgunk van, nekem meg időről időre mormog egyet a hasam, de amíg rá nem kérdez, igazán fel sem tűnik a kényelmetlenség. Abban a pillanatban viszont elfog az aggodalom, mert hát… Nem is válaszolok, hanem maximális ártatlanságot tanúsítva nézelődök kifelé a szélvédőn, vagy hátra a visszapillantóba. Hát most basszam meg, nem ez volt a prioritásom indulás előtt, sőt, tökéletesen jól voltam. Jézusom, minek ettünk mexikóit… - Jól van, senkit nem fognak elkapni semmiért – folytatom a puffogást, bár már kevésbé olyan vehemensen, mint eddig. Kicsit észhez térít a szétválasztásunk kockázata, és az sem lenne túl buli, ha minket bedugnának egy zárkába, ez a pedofil köcsög meg megúszná az egészet és olajra lépne Row lányával. Be nem ismerném neki, de igaza van, le kell higgadnom, még ha rohadtul nehezemre is esik. Azért beleadok apait-anyait, és még azt is sikerül visszafognom, hogy az egyik zebránál kikiabáljak a lajhárok tempójával cammogó tatának, hogy ugyan szedje már a kibaszott csípőprotézisét, mert nem érünk rá egész éjjel. Egyáltalán mi a faszt csinálnak ezek még kint? Nincs ilyenkor takarodó a nyuggereknek, mint a kölyköknek is? - Jah. Remélhetőleg ez jobban fog menni, mint legutóbb – vonom meg az egyik szemöldökömet hasonló szájhúzások közepette, miközben már a tökéletes parkolóhelyet kutatom. Kisvártatva meg is találom egy sikátor formájában, ahova maximum a szemetet szokták kivinni az emberek, vagy drogot árulnak pont azért, mert faszán takarásban van. Jó lesz ez. A sok-sikert-magunknak smár után vigyorogva fogadom a sok-sikert-magunknak seggrepacsit is, utána viszont igyekszem összekaparni minden, az évek során magamra szedett utcai profizmusomat, mert tényleg nem akarok besülni a mai kihágásunkkal. Van egy olyan érzésem, hogy pedo barom nem hallgatna az észérvekre, mint Répacukor exe, mondjuk az is biztos, hogy nem tudna minket elverni egy ilyen nyikhaj Sergej. Már a neve egy vicc. Közben nem tagadom, néha-néha görcsbe áll a hasam, és nem az aggodalmak miatt, de annyira nem számottevő, hogy lelassítsam vagy rosszabb, lebuktassam magunkat. A kandírozott narancshéjam mögött osonok, elvégre neki gyorsabban megy a zártörés, én pedig védhetem a hátsónkat és figyelhetek, nem vesz-e minket észre valaki. Ám a környék csöndes és nyugodt, a hátsó ajtó nyitva, odabent meg nem fogad más minket, mint néma kuss. Fuhh, még a végén szerencsém lesz. - Hé, kommandós répa – pisszegek oda az én jóseggűmnek. - Ha ez a fasz alszik, előbb csinálok ajándékot a- - mondanám, hogy a vécéjébe, ha nem csapná meg a fülemet valami kínosan szenvedős. És nem, nem a hálószoba irányából – bár nem tudom, készen állnék-e egy faszverő mutatvánnyal való szembesülésre –, hanem a mosdóból. Baszd meg. - Ne már… - húzom el a számat, topogva egyet a fal mellett. De hamar leolvad a vonásaimról a küszködés, és a helyét az elborzadással keveredett megrökönyödés veszi át, ahogy egyre keményebb hangokat hallat a fazon. Aztán azzal a lendülettel elvigyorodok, és előszedem a telefonomat, hogy megörökítsem ezt a csodás momentumot, és később Lola orra alá nyomhassam. Ettől tuti kiábrándul a fazonból. - Ha ezt meghallja a lányod… - rotyogok csöndesen az orrom alatt, mielőtt egy újabb, fájdalmas görcs emlékeztetne arra, hogy helyzet van. - Oké, vörös kód. Vagy barna… - sutyorgom Vörösnek, és ha netán nem értené, közelebb hajolok hozzá, hogy bizalmasan a fülébe suttoghassam: - beszarok. Szinte ezzel párhuzamban hangos csobogás és egy megkönnyebbült nyögés zaja szűrődik ki az ominózus ajtó mögül, amitől visszalapulok a falhoz, és próbálom nem elröhögni magamat. Néhány ráadás, áldás az ég felé, majd a tartály zubogása és a megnyitott csap nyikorgása követi a korábbiakat. Végül pedig az ajtó is kinyílik, olyan szagáradatot engedve ránk, hogy kis híján a szemem is kiszőrösödik. Kénytelen vagyok befogni az orromat, noha a tökéletes alkalom adná magát, hogy elkapjuk ezt a csótányt. Minket észre sem véve indul meg a szobája irányába, nekünk hátat fordítva.
Ne mosolyogj, ne mosolyogj, hanem szenvedj a melegtől! De még ígyis majdnem egy vigyor kanyarul a képemre, miközben ennek okán csak lopva tekintek el felé, ahol dől belőle a picsogás. - Jah... Bár legalább jól nézünk ki... - egy minimális optimizmus is elhagyja a pofám, de nem erőlködöm, meg amúgy sem érdekel. A legjobban pucéran néz ki jól, és zuhany ide vagy oda, rohadtul nem kell, hogy kókusz vagy tenger illata legyen, sőt, minél mocskosabb, annál vadítóbb. Elbaszott egy pár vagyunk, de a múlttal nem csak a szép dolgok kovácsoltak össze. - Ó, igen?! - csattanok fel, majd, ahogy tudatosul a dolog, hogy részben ígyis igaza van, egyből le is csattanok és szám húzva, nem teljesen megsemmisülve a kihagyott beszólástól pillantok előre morcosan. Fuh, te... Csak tudjuk le mielőbb a pedofilt, és úgy megdolgozlak Lambert kicseszett sátánfajzat Schultz, hogy a nyálad is csorogni fog a végén. Meglátod! - Óóó, föl is kenlek, ne aggódj... - bólogatok már most előre a medve bőrére íva. Aztán megint elfog a vigyorgás, ahogy odaveti nekem a végén a kifogását már most megelőlegezve az esetleges sikertelenséget, de elfojtom, míg engem néz, aztán kifelé bámulva vigyorgom ki magam. Hülye gyerek... Mondjuk a tervet átvéve azért elmerengek a további, cifrább lehetőségeken, hogy biztosra menjünk és az én lelkem is megnyugodjon, hogy a fickó kurvára fejetlen, így Lola közelébe sem mehet, de jogos, nem lehet nagy balhé, mert az nagy kockázat és a nagy kockázat nem túl jó móka. - Nem, dehogy... - legyintek rá, még az előtt, hogy autó versenyzőnek képzeli magát. - Csak fantáziálgatok. - somolygom tovább szemeim forgatva, noha hamar rendeződik a képem, amiért nem bír nyugton lenni. De a korholásom után, azért nem tudja elkerülni figyelmem az előzőleg hallott vészjósló hang a pocakja felől, aminek oké, sok oka lehet, deee... - Ugye voltál szarni? - kertelés nélkül, mert hát most mit szépítsünk a dolgon, és hát a nemleges válasz is megmagyarázná, miért olyan morci. Nem csak a szex miatt lehet hisztis egy pasas. A szarás mentes élet is elég durva. Nem, a vezetéses dolgot már fel sem veszem. De azért jó is, hogy emlékeztet rá, mert lehet nem ártana órákat venni tőle. Mondjuk ezek után...? Versenyezni én is tudok. - Bízom, bízom, de ha már az elején elkapnak gyorshajtásért... - szúrom oda neki jómagam is halkan, mert nem bírom magamban tartani, viszont tornádót sem szeretnék indítani még mielőtt odaérnénk. Fura lenne full agyonverve, véresen rárontani a faszira. Ezért gondoltam bedobom a poént, amire már a jó múltkor is viccesen reagált és minimum mindenről is elterelte a figyelmét. Meg is éri, mert kurva jól szórakozom rajta, még azután is, hogy megint a szex körül kezd el járni az agya, ennek hatására meg nekem is. A nyakába csókolnék és megpaskolnám a combját, de huh... ez így tényleg nehéz menet lesz. A végén csak szimplán összerugdaljuk majd a pasast, aztán a kertébe meg is oldjuk a sátor építéses gondokat. Tiszta tábori élmény lesz. Hát még ha rá is gyújtanánk a kecót. Egyetértően hümmentek a parkolásos ötletére, miközben azt figyelem járkálnak e az utcán és esetleg látnak e minket, de nem. - De rég volt már, hogy betörtünk valahová... - sóhajtom a szép időkre emlékezve. Mondjuk éppenséggel annyira nem olyan rég, de az más... - Leszámítva a legutóbbit. - húzom el szám, mert bár végül jól jöttünk ki, azért szopacs volt a dolog. Példáját követve aztán én is fejembe húzom a maszkot és kiszállok. Hát kint azért sokkal szellősebb, még így maszkban is, de azért várom már, hogy levehessük a göncöket. A karabinert végül nem is használom, kell a tökömnek, nem vagyok én kommandós. Már éppen próbálnék is átszellemülni láthatatlan lopakodó macskába, mikor a kocsihoz nyom, azt gondolván, hogy megint fegyelemre int. Mondjuk részben így is van, de ezúttal nem rejtegetem vigyorom, ami közvetlen a lelkesítő csók után ejtek meg. Én meg persze egyből a seggére vágok, amint hátat fordít, aztán követem vissza húzva a maszkom. Meg persze a cuccokkal együtt. Ahogy Lambika mondta a kocsiban, hátulról támadunk, a kerítés alacsony, így azzal nem kell szarakodni. Egy gondnoki állásból pedig nem jön össze annyi pénz, hogy kamerák is nézelődjenek este, sőt még érzékelő lámpája sincs, így ha el is feledkeznénk róla, sem kell fosnunk tőle. A hátsó ajtó sincs zárva, biztos úgy volt vele, csóró embertől max sört tudnak lopni a hűtőből, vagy szimplán csak feledékeny, de a lényeg, hogy ez nekünk pont kapóra jött, szóval beosonkázunk. Nagyon figyelek rá, hogy halk legyek és hogy még véletlenül se kezdjek el pattogni, ettől persze kétszeresen úgy izzadok, mintha csak a ruhától dőlne rólam a víz. A ház elég csendes, nagyon a lámpák se égnek és a tévé se szól, így sanda gyanúm, hogy talán már horpaszt. De mielőtt valamiként ezt tudtára is adhatnám Lambuboréknak, hangos erőlködések zaja csapja meg a fülünk, egyértelműen a wc irányából.
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Sokadjára forgatom meg a szemeimet, és némán tátogom utána, fejben kifigurázva a hangját, hogy „múltkor te választhattál”. Én nem emlékszem semmilyen múltkorra, és amúgy is, nem az ő feje tervez lerobbanni épp a helyéről, hanem az enyém. Agresszíven szívom meg a cigimet, de mivel szart sem segít, dühödten kicseszem az ablakon, ha már a rádióval nem tehetem. Sajnos azt a beépített szart sok szenvedésbe telne kiverni a helyéről, erre meg se időnk se idegzetem nincsen. Marad a bagó, aminek a társára perceken belül egyébként megint rágyújtok. - Az baszd meg. Konkrétan már a kislábujjam is leizzadt. Hol vannak a régi szép idők, amikor nem kellett egy jó kis bűnözéshez kommandós fasznak öltözni? - nyafogok vele együtt, mert nyilvánvalóan a mai estén nincs jobb dolgom, mint picsogni. De azt legalább teljes erőbedobással végzem, ami természetesen bassza Őfelsége csőrét. Amióta újra összekerültünk, nem hallottam még ennyit visszabeszélni és arcoskodni, ami egyébként rohadtul beindítana, ha nem tudnám, hogy a semmire állítanék zászlót, szóval nem, hogy elismerném érte, hanem még ezen is a pofámat húzom. - Nem hallok mást, csak kifogásokat – puffogok csak azért is alapon, még ha tudom, hogy teljesen igaza van, és máskülönben kettőn állt a vásár. Nekem se volt gusztusom a pedo seggfejre kiverni, és éppannyira nem volt erőm a nap végén felemelni a karomat sem, nem még akrobatikázni. De kezdek begolyózni, hiányzik a közelsége, és hogy helyretegye a fejemet. Nem olyan rég volt, hogy visszakaptam az életembe, és még igazán ki sem tudtam élvezni az újabb esélyt, amit kaptunk az élettől. Persze nem mintha a jövőben arra számítanék, hogy bármit is enyhül majd köztünk a szikra, ezért fogytán lenne az időnk, nálunk ez nem így működik. Mondanám, hogy hála a kibaszott égnek, de most kicsit visszaveti az életminőségemet a megvonás. Rowan Mills egy drog, ami kurvadurva elvonási tüneteket hoz ki belőlem. - Csak kenj fel az első falra, könyörgöm, nem kell a maszlag – intem le a füstölgő dohányt tartó kezemmel, fintorogva, mintha olyan szörnyen hangozna az az üveg jóféle valami és meglepi. - Rendbeeeen, megpróbálom – döntöm hátra a fejemet, látványosan szenvedve egy sort, mielőtt rákapnám a pillantásomat. - De nem ígérek semmit – húzom össze a szemhéjaimat még azelőtt, hogy nekiállnánk átvenni a tervet. Egészen meglepődök, amiért minden tipp-topp, és semmit nem felejtett elhozni, na meg, hogy én sem. Nézzenek oda, a végén még profikká lépünk elő, bár elhallgatva a kis sztoriját, inkább csak én. Ő az elmúlt tíz évben azt hiszem jóval több szart művelt, mint azt elképzelni tudhatnám. Talán azért érzi magában a bátorságot arra is, hogy már megint rám szóljon, mit hogyan kéne csinálnom. Oda sem nézek, ahogy fél-lelkesen beleboxolok a vállába, rászórva némi hamut a művelet közben. De aztán rajtam a sor, hogy kikerekedjenek a szemeim. - Ahhaa… - felelem elbizonytalanodva, erőteljes fintorral, mert köszöntem kibaszott szépen, vizuális típus vagyok és még mindig nem arra gerjedek, hogyan véreznek ki mások. - Figyi, ugye nem erre játszunk? Lassú kínhalálra meg mindenféle elbaszott dologra? Úgy értem, kicsit félholtra verhetjük meg ilyenek, de ne legyen túl véres, a faszom se akar még takarítani is utána – panaszkodok megint, praktikusan végiggondolva a következményeit annak, ha túl sokat baszakodunk a pedofilok iránt érzett gyűlöletünk kiélésével. Persze az ilyen alja szemetek mást sem érdemelnek, viszont nem lehetünk óvatlanok. Nem jobban, mint most, ahogy a türelmemet elveszítve kanyarodok ki a nyugger mögül, hogy megszaporázzam a haladásunkat. - Úristen, Mills! Még valami kibaszott jó tanács?! Vagy már is vedd át a kormányt, úgyis olyan jól megy a vezetés! - kiabálok rá, ám az egészen jogos észrevételére bekussolok, mert nyilván azt én sem akarom, hogy elválasszanak minket. Idegesen és zavartan vakarom meg a szemöldökömet, igyekezve összekapargatni valami minimális, morzsányi türelmet a lényem mélyéről, de e tekintetben ez a nap el van átkozva. - Az előbb még azt mondtad, bízol a sikerünkben… - jegyzem meg halkabban, miközben lelassítok és próbálok nem autóversenyzőset játszani a szellős utcákon. Lassan egyébként is megérkezünk, néhány blokk, és a házánál leszünk, bár ha egy mód van rá, nem pont az utcafrontján akarok megállni. - Mi a fasz…? - pislogok rá döbbenten, mert már múltkor is kiégetett a gyűrű ötletével. Csak ne nyomorgassa semmibe ezt a szörnyeteget, pf… De a javításával sem vagyok előrébb, honnét tud ilyen szavakat? Jah, persze, az exe Wangi… - Fogalmam sincs, hogy mi a faszról beszélsz, de csináld kevésbé profin meg magabiztosan, mert most nem engedhetek meg magamnak semmiféle sátrat – korholom le, a szám sarkában egy erőteljesen elnyomott mosolykezdeménnyel. Imádom, amikor ilyen elbaszottan és ördögien lelkes. Néha még most sem tudom elhinni, hogyan tudott így összesodorni minket a sors szele, de ha létezik ilyen, hát kibaszott hálás vagyok neki. Nincs a világon nála tökéletesebb Répafej. - Oké, mindjárt ott. Abba a sikátorba állok be, ami egy házzal odébb van tőle – osztom meg vele az elképzelésemet, és ha nincsen ellenvetés, így is teszek. A cigimet azért még elszívom, aztán az arcomba húzom a maszkomat, és elszedek tőle egy kesztyűt. Kiszállok, és amennyiben ő is így tesz, gondolva egyet mégis csak felhúzom az orromig azt a szart, hogy a kocsi oldalának taszítva Vörit az övével is ekként tehessek. Néhány pillanatig csupán a szemeit figyelem, aztán a felsőjénél fogva lehúzom magamhoz egy vad, rövid csókra. - Ajánlom, hogy ne basszunk el semmit. Nem választhatnak el minket – nézek rá szigorú szenvedéllyel. - Na gyere, nagyfiú – lépek el tőle, biccentve egyet a fejemmel a ház irányába.
Mi bajod? - kérem ki magamnak sértődötten, ugyanis... - a múltkor te választhattál. Most én jövök. - emlékeztetem eme apróságra. Jó, az más, hogy nekem azok a zenék is bejöttek. Dehát attól még így fair, nem? Pont, mint a cumi. Egyszer én, egyszer ő. Persze tudom, hogy nem a zene a fő probléma, mondjuk én speciel most minden szaron is izgulok, mert ez nem egyszerűen kockázatos dolog, de ha rosszul sül el bármi is, annak durva vége lesz. Lola megtiltása, börtön, diliház, és rosszabb esetben utána még halál is. Mert, hogy egyikünket biztos kicsinálják majd a helyén. Bár lehet ő közkedvelt csávó volt a böriben, nem úgy, mint én a kettyós házban. Akkor könnyebb dolgom volt, mert mindig megmentették a seggem az alattvalóim, na de most??? - Baszott meleg ez a gönc... - sóhajtom panaszosan, miközben kicsit kijjebb húzva a nyakamnál lévő részt belefújok. Kínlódtam én is, de most talán ő volt az, aki nem bírt a seggén maradni. A kövi zenére való megjegyzésére pedig szemeim forgattam. - Te is tudod, hogy nem volt rá alkalmunk. Vagy hullák voltunk és örültünk, ha az ágyig elértünk, vagy kémkedtünk. Bocsi, de speciel esti, pedomackó lesés közben nem tudom magam rávenni. Pláne, ha eszembe jut, hogy miket művelne az a fasz Lolával. - morgolódtam én is hisztisen. Nekem is hiányzott, de ilyen komoly programok mellett kurva nagy őrültség volna ilyesmiket művelni. Egy dolog, hogy erről vagyunk híresek, de most Lola élete múlhat rajta. - Ha elintéztük a pasast, elgurulunk valami kihalt helyre és itt a kocsiban leápollak, oké? Meg, amit akarsz... Egyébként meg... - kúszik egy sunyi vigyor a képemre. - Bízok a sikerünkben, éppen ezért vettem egy üveg jóféle valamit, és neked valami meglepit, amit meg is kapsz, ha kibírod addig és nem kapsz agybajt még azelőtt, hogy elérnénk a házig. - paskolom meg a combját. Aztán hallgatom, miközben újra átvesszük a dolgokat, amiknél még én is tudom, hogy hibátlanul működniük kell. Csak közben ellenőrzöm, hogy felvan e húzva a sliccem, és hogy meg van-e a maszkom. - Őőőő... - kezdek kotorászni a lábam alatt, de meg van, ami kell, szóval... - igen, itt van. - bólintok rá nézve, majd vissza előre, de kibukása nyomán, lassan megint felé nézek, összevont szemöldökkel, elkerekedett szemekkel. - Ember... nem kéne magunkra vonni a figyelmet... Épp el akarunk intézni valakit... - figyelmeztetem rosszallóan. Majd fejcsóválva az előzőekre, lepillantok és ellenőrzöm, hogy meg vannak e a cuccok, mármint a ragasztó és a... - gyors kötözött raktam be, az jobb, vág is, ha szökni próbálna. - felelem, miközben visszahúzom a cipzárt a tatyón. - Tudod, ha még volna cirkuszom, sokkal, de sokkal egyszerűbb volna... - húzom el a szám. - Egyrészt, mert akkor más megoldaná a dolgot, másrészt meg, ha mégse, fasza kis kínzó eszközeim voltak, amik most ott porosodnak. Például volt egy saját tervezésű bolitom. Egy ilyen kis zsinórral elátott kis gépezet, amit csak hátulról a másik nyakába akasztottál, miután beállítottad rajta az időzítőt, aztán fél percenkét feltekert egy bizonyos mennyiség a kütyü a drótból, míg végül le nem vágta az illető fejét. Lehetett gyors is, de ki ne élvezné, ha az ellensége szenved, nem? - vonok vállat. Régi szép idők... Na de visszasírnám? Nem. Mert varázsütésszerűen jobbá vált az életem ettől a fekete medvétől itt mellettem. - Pff, jóóóó... - forgatom szemeim, amiért emlékeztet rá, de a fejemre húzom, egyenlőre csak sapkaszerűen, viszont hálát adhatok a kurva égnek, hogy be vagyok kötve, mert a hirtelen kanyartól, biztos kezekkel a fejemen, fejelem le a kesztyűtartót. - A fenébe is, Schultz, még azelőtt kinyírsz minket, hogy odaérnénk...! - morgok rá. - Ne felejtsd el, hogyha elbasszuk... - gyerünk mond ki, mert nyomatékosítani kell a fortyogó fejének, gyerünk Rowan. - ...szétválasztanak. - sziszegem. Kivéve, ha egyikünk tesz azért, hogy valahogy odakerüljön, ahová a másik. Mondanám, hogy neki könnyebb dolga volna, de koránt sincs így. Engem sem egy szimpla kettyós osztályra zárnak, hanem ahol külön üvegzárkát is kapok. És nem, a Hannibal Lecter féle luxuslakosztályra sem vagyok túl büszke, tudván, hogy nem a csinipofim miatt kaptam. - Meg van a kesztyű is... - sóhajtom, visszapattintva a kesztyűtartó fedelét. Aztán felpillantottam rá. - Meg szereztem gyűrűt is. - tettem hozzá, majd kis vártatva a reakciója miatt - tudom, buta vagyok, nah - folytattam. - a karabinerhez, amivel rátudjuk tenni az övrészhez a késtartót, hogy mindig kéznél legyen. - vigyorodom el.
where: in car when: evening why: because death to pedophiles
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
- Jézusom, Rowan, ha még egy nyálfos számot végig kell hallgatnom, kibaszom a rádiót az ablakon – morranok fel a volán mögül, aminek a felmállott, szakadt bőrborításán többet doboltam az ujjaimmal az elmúlt percekben, mint egy hivatásos dobos valami kemény metál zenekarban. Frusztráltan kapom ki a félig elszívott bagót a számból, mert majdnem sikerült az ölembe hamuznom, annyira elmerültem a kocsi lámpája által megvilágított út bámulásában és a gondolataim között. Az elmúlt napok, hogy úgy fogalmazzak, a megszokottnál is mozgalmasabban alakultak. A munka mellett időt kellett szakítanom az új megszállottságunkra is, vagyis Lola faszijának a lenyomozására, ami meglepő módon nem ment olyan könnyen, mint azt egy szaros karbantartó esetén elvárhatnánk. Na nem azért, mert a csávó akkora Houdini lenne, hanem a műszakjai után rendszerint baszott hazamenni, és mire oda juthattunk volna, hogy lássuk, merre tér meg éjszakára, már kurvára nem is éjszaka lett volna, hanem másnap reggel. Persze Vörösnek nem esett volna nehezére egész éjjel pörögni, de őt ismerve vagy lebuktatott volna minket vagy nélkülem veri laposra a tagot, akinek legnagyobb csalódottságomra rohadtul nincsen pornóbajsza. De még kerek szemüvege sem. Szóval beletelt pár napba, mire végre kifáradt a tag, és tivornya helyett egyenesen hazamászott. Szinte örömujjongásban törtem ki, amikor a hídon áthaladva a Bronxba keveredtünk, mert ennél jobb helyet el sem tudtam volna képzelni ahhoz, amire készültünk. Így esett, hogy egy napra rá, vagyis ma éjjel ismét a nyakunkba vettük a várost, talpig feketébe öltözve, mint a legelfuseráltabb betörők. Igazából izgatottnak kellene lennem, már rég volt, hogy bárkinek elláthattam a baját, és valahogy annak tükrében, hogy Vöri lányát tervezzük megvédeni, még a próbaidőm miatt sem szarok különösebben. Ehhez képest azonban szétvet az idegbaj, mert az az ominózus nap újra és újra az agyamat bassza a hülye részleteivel, amire már senki sem kíváncsi. Én legalábbis nem. Az egész retardált-otthon, aztán Lola csalódott arca, és nem utolsósorban Rowan makogása a színekről és állatokról, csak hogy elterelje a szót arról, ami aznap rövidzárlatot okozott a fejemben. Úgy értem megkönnyebbülés, hogy csak kicsúszott a száján, és nem akar itt tősgyökeres buzernyákokat faragni belőlünk, de azért meg is baszhatja. - Remek, most meg dugó zene. Emlékeztess csak rá, hogy majdnem egy hete nem jártál a seggemben. Figyelj már, szerintem fel sem ismerne téged legközelebb – forgatom meg a szemeimet, zsörtölődve, mint egy kibaszott vénasszony. Jobban belegondolva lehet ez minden agyfaszom forrása, túl sok figyelem irányult mindenre is, csak magunkra nem. Vagy tudja a tököm, senkinek nem tartozok magyarázattal. Afelől viszont nincsen kétségem, hogy az éjszaka végére biztosan jobban fogom magamat érezni. Az erőszak mindenre megoldás. Azóta sem értem, ki volt az a hülye, aki kitalálta, hogy nem. - Na jó, vegyük át még egyszer – pillantok el felé egy momentum erejéig. - A hátsó ajtón megyünk be, mert azt remélhetőleg nyitva hagyja, vagy ha nem, zavartalanabbul feltörhetjük. Hoztad a szettet? - kérdezem kissé megnyugodva, ahogy valami konkrétumon jár végre az eszem. Ez épp addig tart, amíg valami fasz be nem lassít előttünk úgy, hogy se forgalom, se leforduló nem következik. Rátenyerelek a dudára, és ha ez nem lenne elég meggyőző, kihajolok az ablakon. - Húzz már bele baszdmeg! Van annak oka, hogy már nem kibaszott lovak húzzák a szekereket, te agyhalott! - na, ez jól esett. - Szóval ha feltörtük a zárat, onnét már gyerekjáték. Bárhol is van, elkapjuk, te betapasztod a száját ducktape-el, aztán keresünk egy szimpatikus széket, amihez kikötözhetjük – folytatom a terv sorolását az előbbi nyugodt, szakszerű hangomon. Mindössze egy halk gurgula tompít a hasam felől a meggyőzőképességemen. - A maszkot húzd az arcodba, manapság már mindenhol kamerák vannak. Nem leszünk olyan amatőrök, mint az exednél – húzom el a számat, majd megunva, hogy még mindig nem mozdul a kocsijával az előttünk lévő seggarc, a gázra taposva, a szembe forgalomban kerülöm ki. Felőlem aztán fel is fordulhatott, nem érünk rá ilyen hülyeségekre, jézusom. - És a kesztyű. A kesztyűtartóba tettem. Asszem – bizonytalanodok el, megint csak elsandítva a Kandúrom felé, hogy csekkolja már le. Nem szívesen törölgetnék utána mindenhonnét ujjlenyomatokat, amivel egyébként a franc se törődne, ha nem lett volna egy bérgyilkos srác, akitől okosodtam erről-arról. Tulajdonképpen már sajnálom, hogy nem néztem végig az egész mutatványát múltkorjában, most kapóra jönnének a trükkjei.
Kezdőlap
Eleinte visszafogottan bugyog fel belőlem egy-egy nevetésfoszlány, mert tényleg nem a szarókirályra akarom kiélezni a figyelmemet hancúrozás előtt, de ahogy meghallom a barlangi rajzokra utalni Vörit, kitör belőlem egy erőteljesebb röhögés. Igaz utána már azon vihogok, hogy ő hogyan kacag és törölgeti a könnyeit, amiből éppen olyan nehéz visszakeverednem a „komolyságba” mint láthatóan neki. Sokszor hurrogom le vagy morgok rá a bolondsága miatt, pedig éppen annyira imádom a lökött humorát, mint minden mást is benne. Nincs még egy ember a világon, aki úgy meg tudna röhögtetni, mint Row, mármint komolyan basszus, barlangi rajzok?! Fogalmam sincs, honnét szakadnak fel belőle ilyen baromságok, de örülök, hogy megosztja velem őket.
Rá kell jönnöm arra, hogy Row józan hangja csak addig volt józan, amíg az én fejem hentelés földjén járt és nem látott mást, csak vöröset. Na nem azt a fajtát, amitől izgatottan dobban nagyokat a szívem, és húzódik félmosolyra a képem, miközben már durva ágyjeleneteken agyalok, hanem, amelyikben puszta kézzel szaggatok darabjaira olyan szarládákat, mint Sergej. Merthogy, amiket válaszol a kérdésemre, nagyobbnál nagyobb őrültségeknek hangzanak. Persze, én ússzam meg a fost, ő meg ugorjon bele seggel, teljesen logikus. És hát nyilván, miért ne vonnák bele az exét is rögtön? Mégsem tudom az eddigieknél is inkább felhúzni magamat, mert amíg szükségem volt rá, segített kikecmeregni lalala országból, most pedig arra buzdít, hogy én rakjam össze az egyet a kettővel annak érdekében, hogy megússzuk mindketten a kommandózásnak indult tömény balfaszkodásunkat. Onkel remek megoldásnak ígérkezik, de hogy mit fogok tőle hallgatni… Biztosan meglesz az ára annak, hogy eltakarítsa utánunk a szaró-fingó szörnyet - faszt, felárat fog kérni az elgázosításáért, és nem zöldhasúakért fogja a tenyerét tartani. De ez a kibaszott jövő problémája.
Az esetek többségében élvezem, ha Répacukorral balhézhatok, sőt, ez volt a legelső dolog, ami megfogott benne. Hogy bár szart tőlem, de mégsem eléggé, és volt olyan pofátlan, hogy szembeszegüljön velem. Még ha hülyeségeken is vitatkozunk, vagy oda-vissza szájkaratézunk, mint a kocsiban is, ezerszer inkább választanám ezt, mint valami homárkodós vacsorát valami még buzisabb étteremben, vagy ilyesmi. Szeretem levezetni vele a feszültséget. Kivéve most. Most kurvára nem akarom, hogy ellenkezzen és józan érvekkel sorozzon, bassza meg! 