ó végre itthon lenni, most a következő pár napot New Yorkban töltöm és lakást keresek magamnak, mert nem akarok folyton anyuhoz hazajárni. Szeretem őt, de szükségem van a privát térhez és kelleni fog nekem egy hely ahova hazamehetek pihenni és nem kell mindig azt hallgatnom, hogy jóól vagyok e. Aggódnak értem ezt felfogtam, de ennyire nem kellene, már régen túl vagyunk a tesztelésen, esőben, vizes pályán kellett mennem, vártak időmérős köröket, mert kíváncsiak voltak mit merek kihozni olyan körülmények között a kocsiból, nem csalódtak bennem, így a szerződésem már a táskámban pihen, igazából jó régóta már. Nem vagyok mániákus, de mennyi ideje várok erre, el sem hiszem, hogy tényleg itt van, igaz nem egy forma 1-es szerződés, de az sem fog váratni magára sokat ha jól tudok teljesíteni, bár a nemem miatt lehet nehezebb lesz oda licenszet szerezni, de majd meglátjuk. Egyelőre élvezek mindent, ami körülöttem zajlik. Mivel tudtam, hogy ma senki nem lesz a városban a családomból direkt mára időzítettem a lakásnézést, nem tudnak róla és nem akarom lehangolni anyut, hogy a maradék egyszem nála lakó gyerek megint kirepül, mert örült ennek a pár évben, amikor nem az utazó bagázzsal voltam, hanem vele. Én nem élveztem annyira, de tudjuk, hogy miért. - Jó reggelt, Savannah Deneuve, vagyok és tegnap beszéltünk telefonon, hogy megnézném azt a lakást Manhattanben. - hívom gyorsan fel az ingatlanközvetítőt miközben kirakom kihangosítóra, hogy el tudjak indulni elintézni előtte még valamit. Már ezer éve nem vettem magamnak normális ruhát és lassan tele leszek fényképezőkkel a seggemben, ami nem lenne meglepő, de az én kategóriámban nem is jellemző, köszi apu és Chris, hogy miattatok körülöttem is nagy a felhajtás, nem mintha ne bírnám kezelni könnyen, de fontos a megjelenés. Már egy ideje azt ecseteli miért lenne jó nekem egy kisebb lakás, amit valamiért nagyon rám akar sózni, de én akkor is ragaszkodok egy nagyobbhoz, amiben egy kisebb hadsereg elfér, mert szeretem a tágas tereket. - Vissza tudom hívni? - indexelek, az út szélére, amikor egy női feneket látok meg értetlenkedve nézelődni a felhajtott motortérben. Mindig hálás leszek Juannak, amiért nem hagyott elveszett bárányt lébecolni a garázsban, amikor kicsi voltam sőt később sem, hanem magyarázott és a fejlesztések egyes szakaszaiban is sok mindent mutatott meg, ami nem csak a pályán lehet hasznos nekem, hanem az életben is. Leállítom a kocsit, és a telefont a zsebembe teszem, hogy ha mégis kellene segítséget hívni, ott legyen. A kocsit miután kiszállok bezárom, nem vagyok annyira szerény lány, hogy ne a Ferrarival mászkáljak, így jobb félni, mert ezek itt annyira nem népszerű autók, vagyis azok lennének, de van egy áruk, na meg nem igazán fekszenek New York útjain, de ez az életérzés itt is jár nekem. - Szia! Lerobbantál? Szükséged van segítségre? - állok meg messze tőle még mielőtt kiugrik a bőréből, hogy egy idegen áll meg mellette, bár a kocsim hangja is csapott egy kis zajt, így lehet már régen észrevett.
“I got a bad feeling 'bout you Bad feeling, bad feeling I got a bad feeling 'bout you Bad feeling, bad feeling I got a bad feeling 'bout you It's true”
.
Na ki a legrosszabb beteg? Persze, hogy az orvos, akinek azt mondják, hogy azzal a feltétellel engedik haza, ha legalább még egy hétig elül a fenekén és pihen, míg a hasfala összeforr és nem úgy fog közlekedni, mint egy megtört öregasszony, aki nem tud kiegyenesedni. Minden szépet és jót megígértem, főleg, hogy a kórházi szobámat egy örökké valóságig pakoltuk Luana-val kifelé. Meg is bánta azt a rengeteg holmit amit küldött. De mire haza értem anyám mindent elrendezett, tisztaság és rend fogadott, mintha nem is töltöttem volna egy hetet a kórházba. Amitől persze azonnal szorongás kapott el, mert hát azért szeretem érezni a szabadságomat, így mikor már a harmadik oldalnál tartok a könyvnél és ásítással vegyített áhítattal nézek ki az ablakon, ahol úgy ragyog a nap, mintha csalogatna, hogy ideje kirúgni a hámból és nem mindig szabály tartónak lenni. A kisördög ott ült a vállamon és addig nem hagyott békén, míg nem kaptam magamra valami kényelmes cuccot, majd a kocsi kulcsba kapaszkodva elindulok a liftek felé, hogy kikocsikázzam magam és talán egy kávé és fagyi is jól esne. Igen, január végén fagyizni akarok. Dobok pár üzenetet a barátoknak, hogy esetleg egy rapid randi bármerre, viszont mindenki passzolta. Nem baj, egyedül is lehet fagyizni. Ahogy beindítom a kocsit már érzem a szabadságot. Bár eddig nem világított rajta semmilyen jel, most a műszerfalon az egyik kis ikon megjelent. Na, én meg az autók. Elhúzom a számat. Lehet fel kéne hívjak valakit, hogy nézze már meg mi van a gyöngyszememmel. De ahogy előveszem a telefont, hamar el is tüntetem, mivel hamar eltűnik. Így mint minden nő, a probléma magától megoldódott és neki vetemedek a városnak. A zene simogatja a lelkem, ahogy a nap a bőrömet és mosolyogva haladok a forgalomban, hogy megkeressem az új helyemet, a GPS pedig mondja az utat. Mikor megint csak felvillan a lámpa, majd eltűnik. Ekkor már nem is volt olyan jó ötlet elindulni. De már mindegy. Persze ekkor már sűrű fehér füst szakadt fel a motortérből és azonnal leállva állítom meg a kocsit és csak egy halk káromkodásra futja, ahogy kiszállva sétálok a kocsi elejéhez, hogy meglessem mi történhetett. Akár egy szakember. Bár nem értek hozzá, viszont úgy is az lesz az első kérdése bárkit hívok, hogy miből vagy inkább merről jön a gőz. Mert most már tudom, hogy ez nem füst. Nem olyan szaga van. Behajolva vigyázok a hasamra, meg a kötésre. Tényleg nem szabadna még annyira kapkodnom. Amikor már feladom a reményt, és a telefonomért nyúlva keresem a telefonszámok között olyat, aki ért is a kocsikhoz, mert hirtelen senki nem ugrik be, hogy megtudná menteni a napomat. Kell egy autószerelő, aki néha lecsekkolja a gyönyörűmet. Még ha a Mini Copper nem egy sport kocsi, attól még a lelkemhez nőtt a csupa kék aranyos. Ám ekkor hirtelen egy női hang szólal meg mögülem és megijedve még a telefont is beejtem a motor térbe, ahogy megrezzenek. - Basszus – kapok utána, és persze ezzel magamat kínzom, mert a hasam is beszúr, hogy figyeljek már oda a frissen műtött testemmel, nem kéne így kapkodni. Felsóhajtva egyenesedek fel, ahogy megmarkolom a telefont, hogy a hang irányába forduljak. - Ismersz egy autószerelőt? Vagy értesz hozzá? Elfüstölt. Szószerint – vonom meg a vállam, ahogy végig nézek a lányon, nem sok esélyt látok rá, hogy bármi ilyen van benne, de hát ki vagyok én, hogy első pillantásra lehúzzam. Inkább hálás lehetnék, hogy valaki megállt és rá kérdezett mi a baj. Aztán ahogy a szemem arrébb vándorol, meglátom a kocsiját, majd újra rá villannak barnáim és hirtelen mintha gyomorszájon vágtak volna. Én tudom ki Ő, de remélhetőleg neki fogalma sincs, én ki vagyok. Így csak elsunnyogok. - Megoldom, már tudom is kit kell hívnom – lóbálom meg a telefont előtte, mintha ezzel meggyőzném, hogy távozzon. Egészen addig működött is, míg nem írta ki, hogy az akkumulátor színt alacsony és kapcsolt ki a szeme láttára. Tuti el vagyok átkozva!
el is vagyok dobva meg nem is, kirepülni nem olyan egyszerű, de tudtam, hogy egyszer eljön, mostanában amúgy sem vagyok sehol sokáig, inkább összevissza mászkálok, de egy saját zug mindenkinek kell, nekem is. Még csak álmaimban sem gondoltam volna, hogy a nagy tárgyalások közepette milyen lakást nézzek meg majd pont olyan kedvem lesz, hogy megálljak valakinek segíteni. Stresszes időszak ez, nagyon stresszes, nem tudom miért érzek ekkora terhet magamon egy lakás miatt, amikor annyi minden más sokkal nagyobbat kellene, hogy rójon rám. Furán vagyok bekötve de ezt már elég sokan mondták. Félreállok, amikor meglátom, hogy egy női társam került bajba, akiknek a többsége nem annyira ért a kocsikhoz és hozzáteszem a pasik sem, de a nőknek olyan alakok is képesek megállni, akikkel inkább még beszélni sem akarnának. Bezárom a kocsit, telefont magammal viszem, remélem nem akar egy barom sem félreállni, hogy bámészkodjon, már kicsit túl sok lenne mára. Messziről akarom megkérdezni, hogy ne ijesszem meg, de így is sikerül, és még a telefont is elejti,majd a hasához kap. HIrtelen beugrik,hogy lehet ütközött,és azért fáj a hasa, de nem látok ütközés nyomát a kocsin, így ez kilőve, egészen egyben van azon kívül, hogy füstöl. Ebből valószínüleg tréler lesz, ahogy elnézem, vagy a víz folyt el és azért a nagy füst, de annak a lyukas hűtő lesz az oka, vagy felforrt, ami megintcsak nem jó, mert a motort nem ajánlott beindítani. - Ismerek is értek is, de ehhez leginkább egy mentő kellene, mert ahogy elnézem lábon már nem megy el. - még csak oda sem mentem, de a szagok és a színe nem jelent sok jót, bár ahogy elnézem a lányt, nem annyira okozhat neki gondot ezt rendezni majd. Közelebb lépek, amikor már nem érzem, hogy meglepetést okoznék, de amikor végigmér és a kocsimat is kiszúrja látok valamit az arcán, és azonnal le akar rázni. Na vagy rajongó aki furán mutatja ki, mármint Chrisé, értem még annyira nem tudnak miért oda lenni, de nem ez lehet a gond, mert már mutogatja is a telefont, hogy intézi, de szerintem nincsen a helyzet magaslatán, nem tetszik, ahogy a motorháztető felé görnyed, valami nagyon nincs rendben, de érzem a hangjában, hogy vagy rosszul van vagy valami nagyon rosszat látott. - Biztos?- kérdezem kicsit tanácstalanul, mert ha ennyire biztos abban, hogy megoldja, akkor megyek tovább, de bizonytalannak tűnik, így nem indulok el. - Savi vagyok amúgy, autók között nőttem fel, és egész véletlen vannak kapcsolataim itt is, ha kell szívesen hívok legalább mentőt, aki elviszi én meg utána viszlek. De persze megértem ha nem akarod, de nem szívesen hagynálak itt elég szarul festesz. - intek a keze felé, ami néha a hasán pihen, mintha fájdalmai lennének.
“I got a bad feeling 'bout you Bad feeling, bad feeling I got a bad feeling 'bout you Bad feeling, bad feeling I got a bad feeling 'bout you It's true”
.
A kocsik nem az erősségeim, adjanak egy beteget és megmondom mi a baja. Én az élőkhöz vagyok szokva, nem pedig a kocsikhoz, amik számomra érthetetlen okokból működnek. Azon kívül, hogy a motortérből ömlik a füst, mást nem nagyon tudok elmondani. De szerencsére, volt olyan, aki megszánt a forgalomban és képes volt megállni, hogy megkérdezze miújság. Igaz, hogy kisebb szívrohamot hordok ki miatta lábon. De legalább női hang cseng a fülemben, most nem lenne kedvem a tesztoszteron túltengéssel megbirkózni. Meg a lenéző férfi pillantásokkal, hogy tuti én csesztem el és csak várom, hogy valami alsógatyás szuperhős mentsen meg. Így csak sóhajtok, ahogy a gondolataimban elkalandozva nézek az újdonsült megmentőmre. - Minden egyben, király – bólintok, mert hát annyi nekem is lejött, hogy ezzel egy centit nem fogok tovább haladni. Oké, akkor most már csak el kéne vitetnem ugye. Még se hagyhatom az út szélén, még a végén valami gazember lelécelne az én apróságommal. Nem mintha az új Audi nem állna a parkolóházban, amit a válás miatt kaptam aputól, de nem terveztem mostanában használni. Hát ezt most buktam el. Sose szerettem a pénzzel kérkedni, az a kocsi, meg épp azt üvölti a messzeségbe, hogy a gazdája nem egy szegény ember. Az, hogy közben felismertem a lányt, hát nem épp erre számítottam. Sokkal szebb, mint a képeken, de úgy vagyok vele, hogy ennyi ember között pont neki kellett megállni. Sors szeret hülyíteni. Visszapörgetve a dolgokat, szerencsére fogalma sem lehet róla, hogy én kivagyok. Egy képen sem látszom. Basszus, de én megjelöltem. Francba. A sapkát a szemem elé húzva bólintanék, hogy menjek csak bátran az útjára, még sem tudok megmoccanni. Kevesebbet kellet volna hajolgatni, mert úgy érzem szétnyílik a hasfalam. - Aha, csak fagyizni indultam – sóhajtok egyet lemondóan. - Igen, tudom, hogy január van, de annyira megkívántam. De látszik, hogy minden ellene van – pillantok vissza a kocsira, aminek végül neki dőlök. Sál, sapka, vagy a kabátot használjam fel, hogy füst jeleket küldjek valamelyik barátomnak, hogy szánjon meg? Mert ugye a telefon most kapcsolt ki. Ennyit arról, hogy meg kell tanuljak segítséget kérni. Most mikor megtenném, a telefonom is beadja az unalmast. - Lindy – mutatkozom én is be, miután majdnem benyögtem, hogy teljes mértékben tisztában vagyok, hogy ki is áll előttem. De megzabolázom a számat, így csak felnevetek a szavain. - Aha, egy hete műtöttek és nem tudok megülni a seggemen, de rosszabb, mint ahogy kinéz. Orvos vagyok, ne aggódj, tudom, hogy jobb lesz – bólintok. Kedves, első találkozásunk és közli, hogy pocsékul festek. Ha még tudná, hogy én tanácsoltam az exének, hogy dobja mert feleslegesen tartana fent egy kapcsolatot, ami a telefonálással és az állandó repkedésekkel jár. - Kedves vagy, hogy segítenél. De egy autómentőt megköszönnék ha hívnál – azzal legalább előrébb leszek, meg kitalálom, hogy hova is szállítsák el. Mert hát milyen lenne benyögni, hogy az exed családi műhelyébe kéne szállítani. Így inkább megtartom magamnak na, meg keresnem kell egy olyat, ami semleges főleg, hogy nem akarnak majd lehúzni. - Nem messze láttam egy kávézót, majd oda beülök, míg nem jön egy ismerősöm erre felé, sőt talán megszánnak egy telefontöltővel. Na meg ha lenne fagyi is, hidd el, hogy akkor kerek lenne az életem és nem lesz bajom. Fabien úgy is mindjárt végez, majd eljön értem - legyintek. Frászt, egész hónapban alig láttam, mert annyi a munkája. De valamit mondanom kellett, hogy ne legyek már rá szorulva. Ha már olyan erősen mardos a bűntudat. Amúgy meg mi a frászt keres itt? Azt mondta, hogy Monaco-i. Rohadtul nem egy földrészen kellene lennünk. - Biztos sok dolgod van, Savi – próbálkozom mosolyogni. Túlságosan erősen próbálom lerázni? Lehet. De kényelmetlen ez a találkozás. Mégis igazam volt, bájos és segítőkész. Ez pedig még jobban bántja a lelkem. - De ha gondolod megihatunk egy forró csokit – aha, lefizetném a lelkemet egy meleg itallal. Bravo Lindy, csodálatos vagy. - Addig míg megjön a segítség és nem kellene a lelkedre venni, hogy ott hagytál az út szélén – vonom meg a vállam végül. Ne érezze már teljes mértékben, hogy szívem szerint elszaladnék.
pja lánya mondanák, de apu sosem szerelt autót, persze ott volt, amikor kellett és nézte mit csinálnak, de nem tőle tanultam meg mindent, inkább Juan volt az aki a szárnyai alá vett és amikor unatkoztam mutogatott. Mindig van haszna ennek, mint ahogy most is, egy ilyen világban az autó orvoslás már ajándék és én egészen biztos, jó orvos lennék ilyen téren, de inkább hajtom a kicsikéket nem javítom. Szemmel láthatóan eléggé kellemetlenül érzi magát, nem tudom, hogy én okozom e, mert szerintem itt nem ismernek fel annyian, bár már itt is elég nagy híre van a formulának, de erős elenne, mégis feszengést érzek felőle. Aztán meglátom, hogy a hasát fogja, talán megsérült, de annyira ellenkezik, hogy nem akarom magamat rátuszkolni, pedig tényleg nem lenne szívem itt hagyni. - Mit nem adnék egy fagyiért most, mindegy mennyire van hideg. - nevetek fel halkan, de a diéta amúgy sem engedné meg, de álmodozni szabad. Lindy neve ismerős, de nem tudom megmondani honnan, rengeteg embert ismerek betudom ennyivel, amikor bemutatkozik. - Nem tudom, hogy néz ki, de nem sértésnek szántam, hidd el tudom milyen keménynek láttatni magunkat, amikor nem vagyunk azok és azért ez még a keménységen is átlátható. Mi lenne ha egy nő társad előtt nem akarnál egyszer kemény lenni, és hagynád, hogy segítsek? - kérdezem tőle, bár már kicsit kínosan érzem magam, de valami azt súgja nem olyan jó ötlet ráhagyni, mert akkor itt éjszakázik. Csak fura arccal hallgatom a szavait és egyszerűen nem tudom felfogni, előveszem a telefonom és felhívom az egyik ismerősöm Statenről, aki el tud jönni a kocsiért, és elviszi majd ahova szeretné. - Telefontöltő a kocsiba, hívok egy télerest, és elviszlek a kocsiddal, vagy a kávézóba, igazából ráérek, lakást akartam nézni magamnak, de lehet ez valami fura sorsszerű izé volt, hogy nem itt kellene nézelődnöm. - vallom be neki, hogy akármennyire szeretem ezt a várost, lehet mégsem itt kellene letelepednem, már amikor nem utazok. De nem vetem el, de pihentetnem, legalább ameddig megmentem a nagyon dacos lányt, aki minden szavával csak elzavarni akar. - Most pont nincsen sok dolgom, de tényleg nem lenne annyira hozzám méltó ha itthagynálak. - elhúzom a szám mert mennék, mert érzem, hogy nem passzolunk valami miatt, de nem hagyom itt akkor sem ha nem vagyok neki szimpatikus, sokaknak nem vagyok könnyen túl tudok lendülni az ilyenen. Mosolyogva bólintok rá, amikor belemegy, hogy legalább az út széléről vigyem el, a kocsi ellesz itt. - A tréler itt van érte egy órán belül, zárd le a motorháztetőt és a kocsit aztán megnézzük azt a forrócsokit, visszahozlak ha hív a barátom és utána lerázhatsz. - mondom neki nevetve, éreztetve, hogy tudom, hogy nem okés neki, de itt sem olyan biztonságos. Elindulok a kocsi felé és kinyitom, beülök és megvárom ameddig ő is helyet foglal, kicsit alacsony a szerkezet lehet nem olyan kényelmes neki, de egy Deneuve mindig ilyen nagyon alacsony kocsikat szemel ki magának, ami nem beteg barát. Előveszem a telefont és beütöm a GPS-be a kávézó nevét. - Hova megyünk? - nézek rá bizonytalan ábrázattal, mert lehet itt éltem 3 évig, de nem nagyon jártam el sehova, a világ az én játszóterem és New York nem a kedvenc részem.
“I got a bad feeling 'bout you Bad feeling, bad feeling I got a bad feeling 'bout you Bad feeling, bad feeling I got a bad feeling 'bout you It's true”
.
Magam módján mindig is furcsa voltam, próbáltam kitörni a jó kislány szerepből. De közben már annyira otthonosan mozogtam, hogy legbelül nem is akartam megtenni. Aztán hirtelen minden megváltozott az életemben, barátok jöttek-mentek. Volt akiért hálás voltam, még azért a kevés időért is amit velem töltött, volt olyan, akinek örültem, hogy már nem az életem része. Mindig a tanulópénz a legfájdalmasabb. Ha ez azzal jár, hogy újra és újra összetörj, majd felépítsd magad. Akkor ezt kell tenned. Most is, ahogy a lerobbant kocsi mellett ácsorogva azon agyalok, hogyan tudnék minél hamarabb a lány szeme elől eltűnni. Mert hát gyönyörű lány, az már biztos, de az életét ha úgy vesszük én tettem tönkre. Még ha tudom jól, hogy a barátom nem volt boldog akkor, amikor kimondtam azokat a szavakat, amiket. Most sem mondanám felhőtlennek, de az már nem rám tartozik. Ahogy kimondja a fagyi szót felnevetek. Szóval ő is épp annyira elborult mint én. Tél közepén fagyizni vágyunk. - Szóval azt nézzem, hogy te is lány vagy és kuporodjak össze a földön fájdalmamban, mert úgy érzem szétnyílik a hasam? Kérlek, ha nem bánod annyi tartás még van bennem, hogy nem teszem meg – nevetek fájdalmasan. Na nem mintha csak ez lenne az oka, de attól még ne érezze úgy, hogy most örök barátnők leszünk. Attól még mindig szeretnék távolságot tartani tőle. Bár hajt a kíváncsiság, hogy milyen lehet egy autóversenyzővel dumálni. Meg ha minden jól megy úgy sem fog sokáig a városban tartózkodni így ha letudom a kötelező dolgokat nem is kell többet beszélnünk. Elég jó tervnek tűnik így elsőre. - Köszi – dobom el minden eddig felállított teóriát, hiszen ha fel tudom tölteni a telefont, már is tudok hívni valakit, hogy vigyen haza. Majd csak egy rossz rémálomként gondolni erre az egészre. Remélem Fabien legalább a városban van. - Lakást venni? Ide költözöl? - ne, ne, ne. Most állapítottam meg, hogy többet nem fogom látni, erre olyan gyomrossal közli, hogy épp lakást nézne, mintha erre várt volna, és eléggé lesápadva próbálom nem kimutatni a sokkoló érzelmeimet. Kösz Fortuna, én is imádlak. - Nem rossz környék, ha szereted a nyüzsgést. Minden közel van, meg ilyenek – hadarom, mintha nem épp arra készültem volna fejben, hogy minden rossz tulajdonságot előszedjek. Még csak az hiányzik, hogy szomszédok legyünk. Akkor ki is éterek a hitemből. Lehet haza kéne költözzek anyámhoz. - Rendben, de akkor csak azért mert nem akarom, hogy rosszban legyél önmagaddal – igyekszem a legjobb modoromat elővenni. Miközben arra gondolok, hogy az ő lelkéért jobban aggódom, mint a sajátomért. Tuti a pokolban fogok elégni miatta. Ahogy kéri azonnal lecsukom a motorháztetőt és bezárom a kocsit, miközben a vállamra dobom a táskámat, majd a sállal bajlódva indulok meg felé. Már amennyire ez az én állapotomban gyorsnak mondható. - Nem akarlak lerázni, csak tudod ez New York nem bízhatsz senkiben – vonom meg a vállam, megkeresve a legjobb kifogást, ha már ennyire láthatóan akartam elüldözni magamtól. Ahogy a kocsihoz érek el kell mondanom, hogy van ízlése. Gyönyörű autó és valószínű, hogy ha nem lenne felszabva a hasam még kényelmesnek is tűnne, de lehet úgy fogok belőle kimászni négykézláb, mert annyira alacsony. Mintha legalább az aszfalton súrlódna a feneked. Nem szeretem az ilyen autókat, de úgy vagyok vele, hogy ha ennyire imádják biztos meg van a maga varázsa. Mondjuk nem tudom, hogy az én minimmel mi lesz. De legalább van még másik kocsi, amiből lehet válogatni. Ez a városi futkozósom volt, amivel dolgozni jártam. Ahogy helyet foglalva nyögök fel miközben bekötöm az övet és megkeresve a töltőt azonnal rácsatlakoztatom a telefonomat. - Nem kell GPS – legyintek egyet, ahogy most már közelebbről is átfürkészhetem az arcát. - A következő utca sarkon jobbra fordulsz és a második kávézó – válaszolom legyintve. Igazából simán el is sétálhattunk volna, de igen, nem vagyok most biztos benne, hogy a sarokig is eljutottam volna. - Szóval miért keresel lakást itt? - igyekszem tapogatózni, mert most már furdal a kíváncsiság.
kármennyire is azt akarja láttatni, hogy jól van látszólag nincs jól nem is néz ki jól ahogy ott áll a kocsi mellett, mondjuk a kocsija sem de ezt szerinte még ő is észreveszi. A kijelentésén felnevetek, mondjuk jogos a meglátása, nem kell attól kifekdüdnie, de azért a feelegese erőltetés sem szükséges, amit azért tesz, hogy ne tűnjön gyengének. Talán egy idegen előtt én sem tenném meg, én is kemény maradnék, de a másik oldalon vagyok, nem tudom mi lenne ha. Most találkoztunk először, még csak azt sem tudja ki vagyok, bár elég fura fejet vágott, amikor meglátott, de nem hinném, hogy egy olyan rajongó lenne, aki követi a családom munkásságát. - Legyen is annyi tartás, de legalább segíteni hadd segítsek. - felelem neki már én is nevetve, de azért tényleg kezdem azt érezni, hogy már csak magam miatt tukmálom rá a segítségem és nem azért mert neki kell, látszólag kell neki a segítség, de a szavaiból azt veszem ki, hogy nem. - Ami azt illetti akartam itt lakást venni, de minden ellene van, most az is, hogy találkoztunk és megálltam háznézőbe menet ez valahogy nem jön össze. Nem amerikai lány vagyok, nem is tudom miért pont itt akartam talán az anyám vagy nem tudom. - mondom neki egy kcisit zavartan, mert még magam sem igazán tudom hol lenne a helyem a világban, mindig is többlaki voltam és ez mostanában csak bonyolódni fog az edzések és a versenyek miatt, ami az álmom, de az is, hogy egyszer legyen egy saját lakásom. Majd talán Monacoban, de az időm nagy részét itt töltöm, legalább érelhetnék valamit. - Ha nem is veszek kelleni fog egy ideiglenes lakás itt, anyám megőrülne ha nem járnék haza rendszeresen és kényelmesebb a sajátomba idelátogatni, mint megint anyám egyik szobájában élni. - na igen a felnőtt lét, ami olyan gyorsan közeledik és ki is akarom használni, hogy itt van ha már majdnem minden sínen van a karrierem terén a magánéletemmel is kellene valamit kezdeni. - A környék rémes, mindegy mit mondasz annyira furák az emberek, és nem akarom megszokni az ittlétet. - szögezem le leginkább magamnak, mert nem akarom itt élni az életem nagy részét, nem ez az álmom, Amerika csak egy állomás. Nagy nehezen azért ráveszem, hogy velem tartson,ameddig eljönnek a kocsijáért az út szélén mégsem szobroztunk addig. - Ebben igazad van, mázlid, hogy francia vagyok és nem annyira vettem még át az amerikai módit, nem foglak megkéselni vagy ilyenek. - legyintek felé felkacagva, de sajnos tudom milyen a helyzet egy két városrészen, de talán ez a két lány itt az út szélén nem fog egymásnak menni. Látom és hallom is, hogy nehezére esik beülni a kocsiba, sportautók, nem a legkényelmesebb betenni a fenekét az embernek bele, de lagalább olyanok, mintha maga lenne a mennyország amikor elindul. Legalábbis nekem, de én ilyen téren eléggé nagyvonalú vagyok sok kocsival. - Szerencsés vagy, hogy ennyire jól ismered a várost, én Monacóval vagyok így, meg talán Dijonba, de a többi városban simán eltévedek, mindegy mennyit kell menni, legyen az egy utca vagy három. - pedig jól tájékozódok, de amikor egy nem annyira bejárt városban vagyok, jobban bízok a telefonomban és az internet által adott lehetőségekben. Kérdésére nem tudok hirtelen válaszolni, kihajtok a leálló sávból és veszek egy mély levegőt. - Volt egy tervem egy pár hónappal ezelőttig, de elég gyorsan ledőlt az egész és akkor még jó ötletnek tűnt, most már talán csak anyám miatt, de magam sem tudom igazán. - felelem neki, nem akarom beavatni abba, hogy milyen terveink voltak aztán gyorsan el is vesztek, mert az én életem nem mindenkivel fér össze én sosem leszek az otthon ülős, nem megyek ki a városból, kevéssel beérős típus, és van akinek arra van szüksége, és neki sosem leszek elég kevés. De ezen már túl vagyok. nem sokat negyük és tényleg megtaláljuk a helyet, leparkolok, és felé fordulok. - Ha nem tudsz kiszállni, nyugodtan szólj, elég alacsony a drága. - segíteni akarok, de talán magától nem kérne meg.
“I got a bad feeling 'bout you Bad feeling, bad feeling I got a bad feeling 'bout you Bad feeling, bad feeling I got a bad feeling 'bout you It's true”
.
Nem tudom mi az ijesztőbb, hogy tudom ki a csaj és jobb lenne elfutni. Vagy, hogy nem tudom ki áll előttem és azt hinni egy sorozatgyilkos, aki a veséimre utazik. Bár a kettő nem zárja ki egymást. Nagyot kell nyeljek, ahogy újra felveti, hogy segíteni akar. Hát oké, míg titok a személyem előtte nincs gond és tényleg elég csípős az idő idekint. Szóval jobb lesz legalább felmelegedni és ha a telefonom is kap egy kis löketet az első számot felhívhatom, hogy mentsen meg. - Oké, elfogadom a segítséged, de csak mert tényleg nem érzem magam tökéletesen és magamat sem akarom szívatni. Na meg téged sem, ebbe a farkasordító hidegben – igyekszem leginkább a saját lelkemre hatni, mint sem az övére. Mert hát azért na. Még csak az kell, hogy megfázzon és az is az én lelkemen száradjon. Csodás orvos leszek, ha még miattam is betegednek meg az emberek. Munkám lenne az biztos. - Szóval egy jelnek veszed, hogy itt robbantam le? Szerintem inkább kedves volt, hogy megálltál egy idegennek. Simán lehetnél te is vagy épp én is sorozatgyilkos és most nem beszélgetnénk, hanem felszabdalva a kocsi csomagtartójába fetrengenénk – vonom meg a vállam, mert azért ez csak egy gesztus volt tőle, még ha meggondolatlan is ebben a városban. De úgy érzem, hogy ilyenkor az emberi jóság nem halt ki teljesen. Bár azért a karma eléggé betud mutatni, ha már itt tartunk. De mindent próbálok elfeledni, mint sem tovább stresszelni. Kedves lány, szóval koncentráljunk arra, hogy a kocsim szerelőhöz kerüljön és felmelegedjünk, majd mindenki megy a saját útjára. - Szerintem jó ha van az embernek hova menekülni, ha sok a világból. Még ha nem is érzed úgy. De jó, ha van egy lakás, mindentől messze – vonom meg a vállam. Én is gondolkoztam, hogy Franciaországba veszek egyet, hogy ha anyám és apám válása túlhevülne, még se egy hotelbe vagy a nénikémnél kelljen csöveznem. Bár én előnnyel indulok, mert két ember is tudna benne segíteni. Csak akkor az sem lenne teljesen menedék, hiszen ők tudnák hol is keressenek. - Nem is értem miért? Képzeld el, ahogy reggel felkelsz és alig pislogva nyúlnál a kávé felé, mikor anyukád már millió kérdéssel megzáporoz a jó reggelt előtt – nevetek fel, hiszen anyám ugyan ez volt, még fel sem keltem, de már mindent tudni akart az előző estémről. Ezért is jobb a saját kis lakásod. Na meg Fahéj is szabadabban garázdálkodik, anyám már agyvérzést kapott volna ha ezt a sok rosszalkodást nála intézi. Mindketten meghaltunk volna a második napon. Fel kell nevessek a heves tiltakozásán. Én mindig is itt éltem, én már megszoktam mindent, de igen. Nekem mondjuk Párizsban volt fura és tudom milyen elveszettnek lenni. De mindent meglehet szokni. Viszont nála úgy érzem, hogy nem is akarja. Csak kifogásokkal jön. Vajon Caesar tudja, hogy itt van? Mármint gondolom nem lenne kellemes összefutni véletlenül. Mondjuk épp annyira keserű érzés lenne, mint amit én most érzek. - Francia? - emelkednek meg a szemöldökeim egy pillanatra. Nekem azt mondta Monaco-ba szedte össze. De ja, versenyző, biztos ezer fele volt. Meg hát nem merültünk mélyen bele, hogy percről-percre elmesélje a folyamatot. - Mostanában elég sok franciába futok bele, de igen az akcentusotok elég hasonló – vigyorodom el, vannak szavak, amiket épp ugyan úgy ejtik és eddig fel sem tűnt, csak éreztem, hogy van hasonlóság. Eddig nem tudtam merre pakoljam, de így már meg is van. Fabien miatt. De végre a kocsiba keveredek. Még ha úgy érzem, hogy meghalok. Pedig csodálatos kocsi, de nem szoktam meg, hogy szinte a földre kell leülni. Még is az én kisautómat szólják le. Ott legalább nem az aszfaltot súrolja a hátsóm. - Világéletemben itt éltem, borzalmas New York-i lennék, ha nem tudnám merre vagyok – nevetek fel végül. Mert lássuk be, nem minden negyedet ismerek, de azért itt lakom, a környéket, akár a tenyeremet ismerem. Most még is úgy érzem, hogy van valami, ami miatt szűkössé vált a hely. - Hát ez borzalmasan hangzik. Mármint mikor az embernek vannak tervei aztán eltűnik minden a ködben. Sajnálom. De anyukád biztos hálás lenne ha maradnál egy keveset. Bár gondolom nem kell mondanom, hogy mennyire rossz lehet, ha állandóan úton vagy, ő meg csak aggódik, hogy mikor történik veled valami.. - elakad a szavam. Most ha szeretnék káromkodni millió egy eszembe jut, hogy leszidjam saját magam. Ugyan is erről nem volt szó, hogy mivel foglalkozik. Csak a származását érintettük. - Mármint, hogy Monaco meg Dijon, azért elég messze van – próbálom menteni a menthetőt és nem elásni magam, még mielőtt kiszállhatnék abból a csodás vesztőhelyemről. - Aha, azt hiszem kelleni fog. Otthon hagytam a fűzöm és még húzódik a hasam – vágomra rá azonnal. Mert legyen bármennyire is kényelmetlen a helyzet, nekem most arra is gondolnom kell, hogy nem csak a számra kell oda figyeljek, hanem mondjuk arra, hogy nem rég műtöttek és nem ugrálhatok. Így csak kinyitva az ajtót igyekszem kikecmeregni, de a második próbálkozás után vissza dőlök az ülésbe. - Azt hiszem itt ragadtam – nevetek fel elkeseredetten és a kezemet nyújtom felé, hogy kiszálljak és a telefonomra pillantva pötyögök Luana-nak, hogy jó lenne ha megjelenne és haza vinne. De a biztonság kedvéért Fabien is kap egy üzenetet. Nekem mindegy melyik ér ide, csak vigyen már haza. Kezd elég kellemetlen lenni a szituáció. - Itt lesz a kávézó. Legfinomabb vanília fagyijuk van – igazgatom meg magamon a ruhát és csúsztatom a zsebembe a telefont.
Kezdőlap
