Már jó ideje, hogy együtt vagyunk és úgy tűnik már Julian sem árnyékolja be a kapcsolatunkat. Egyre több időt töltünk együtt és ő is egyre többet van nálam. Sokszor alszik nálam, bár még nem igen fontolgattam az összeköltözés lehetőségét, pedig lehet, hogy ideje lenne. Megint egy ágyban ébredtünk a lakásomon, nekem pedig ez már teljesen természetes. Tekintve, hogy ma nem mi voltunk beosztva műszakra, így nem is szólt az ébresztő, volt időnk pihenni, majd magunktól ébredni.
Felébredésem után egyből felé fordultam és csókokkal kezdtem ébresztgetni és cirógatásokkal kényeztettem.
- Jó reggelt - mosolyogtam. - Főzök kávét, addig pihizz csak - nyomtam csókot ajkaira, majd alsónadrágom magamra kaptam és kimentem a konyhába. Igen, tudom, nem kéne, hisz csak miénk a lakás, ellehetnénk pucéran is, de nem voltam az a fajta, akinek az jól esne. Szerettem, ha minimum egy alsónadrág azért takar.
Lefőztem a kávét, kitöltöttem két csészével, aztán mindkettőt bevittem a szobánkba, hogy ott kényelmesen elkortyolgassuk. Visszaültem az ágyba és átadtam neki az övét, majd átkaroltam.
- Mit csináljunk ma? - kérdeztem és kortyoltam egyet a kávéból. - Elmehetnénk mondjuk egy étterembe. Az nekem tetszene - simogattam meg mellkasát kezemmel, mellyel a válla felett karoltam és puszit nyomtam vállára. - Ennénk valami finomat, mint egy randin és legalább el tudok vele kérkedni mások előtt is, hogy milyen fiúcskám van - nevettem el magam játékosan. - De lehet akkor el kell mennünk vásárolni is, mert lehet nem lesz mit felvennem - morfondíroztam elnézve a gardrób szoba ajtaja felé, ahol a ruháim tároltam. Nem tudom lesz-e olyan ruhám, amiben meg tudnék jelenni egy közepesen elegáns étteremben. Majd át kell néznem a ruháim, amiből van is bőven. - De egy kis shopping nem lehet akadály, nem? - vigyorogtam. - Ki tudja, lehet neked is kéne vennünk valamit. Meg majd szét is lehet nézni, hátha találunk jó cuccokat, amiket haza lehet hozni. Nem árthat pár újdonság a lakásba. És akár te is elhozhatsz pár cuccot otthonról is, nem? Úgyis sokat vagy itt, tedd egy kicsit otthonossá magadnak is - ittam egyet a kávéból, majd a nyakához hajtottam a fejem és szuszogtam kicsit kiélvezve a perceket.
Igazán boldog voltam, hogy találtam végre egy hozzám illő pasit, aki meg is maradt mellettem és komolyak a szándékai is, nem csak holmi egy-két napos kaland, aztán eltűnik. Valamilyen szinten sajnáltam őt is és Juliant is, hisz a válás mégis csak válás, de ha valaki ismeri A Doboz című filmet, az tudja, hogy valaki boldogsága mások fájdalmából fakad. Az én boldogságom ára Julian boldogtalansága volt, de úgy hallottam most egy csaj felé kacsintgat. Szóval annyira őt sem kell félteni és Roman is boldog mellettem, szóval mindenki jól járt, ha úgy nézzük.
- Ugye tudod, hogy szeretlek? - mosolyogtam mellkasán körözve mutató ujjammal.

Nem mondom, hogy felhőtlenség jellemezte a napjaim, pláne, hogy a válás és Julie halála remek kezdő lökés volt, hogy megint elkezdjek inni - mármint úgy, mint a kis mókus előtt, töményen, mértéktelenül - és drogozni, de persze azt csak titokban, mivel, hogy vannak műszakok, amiknél nem dolgozunk együtt. Nem szívesen titkolom előle, de azt gondolom van nagyobb bánni valóm is, mint, hogy nem szólok arról, hogy olykor-olykor befigyel egy kis ez, egy kis az. A pia és a cuccos együtt véve, ugyanis olykor-olykor - mint például pár nappal ezelőtt - elhitet velem dolgokat, amik sokkal szebbnek és jobbnak tűnnek ahhoz, hogy ellent mondjak. Aztán más nem egy full idegen lakásban - vagy egy kuka mellett - ébredek egy totál idegen pasas mellett. Ráadásul pucéran, ami hamar megmagyarázza mi az, ami biztosan megtörtént. Viszont a függőségeim kimaxolása végett, tényleg sokkal jobban érzem magam, így kurva élet, hogy nem is hagyok fel vele. Csak óvatosnak kell lennem, mert szeretem Aliet, és nem akarom őt is elveszíteni. Ha épp nem a piával és mással, akkor vele töltöm az időm, szóval sosem vagyok egyedül, vele pedig józanul és tartalmasan telnek a napjaink.
Én még békésen szundikáltam, bár már nem olyan mélyen a mocorgását érezvén, mikor kaptam egy jó reggelt csókot el is mosolyodtam, de már csak ezért is megérte sunnyogni. Finoman cirógató kezére tettem az enyém, na nem azért, hogy abba hagyja, hanem, hogy nyomhassak tenyerébe egy puszit, ha már a csókról lemaradtam, de utána vissza is dugtam a pofikám bele. Alie baba sokkal romantikusabb alkat volt, mint Julian, bár tény, hogy vele kicsit másként kezdődtek a dolgok. Úgy értem függetlenül, hogy lecumiztam első nap, sokszor mentem át hozzá akár hívatlanul is, hogy csináljunk ilyen otthon ülős randizásokat, aminek jutalmául mindig szex volt a vége. Ha nem lett volna, akkor is kijártam volna, de így még inkább megérte. Viszont a történtek óta, attól még bűntudatom van és nagyon örülök neki, hogy senki nem tud semmit. Legutóbb azért történt meg a válás, mert elmondtam. Elmondanám most is, de tartok tőle, hogy akkor véget érne ez az egész. Most meg még olyan boldog... és virgonc. Még kissé álmatagon viszonzom a csókot és nézek utána hunyorogva, ahogy felöltözve kiiszkol a szobából. Túl kényelmes az ágy, hogy felkeljek, de előbb utóbb muszáj lesz, így legalább annyit megtettem, hogy a hátamra fordultam. Legalábbis mire visszaért, márt félig fel is ültem, így a kávét is áttudtam venni, amit meg is köszöntem, és adtam mellé még hála csókot is. Én nem karoltam át, ellenben hozzá közelebbi kacsómmal a combját kezdtem simogatni, miközben kávét kortyolgatva hallgattam ötletelését. Tetszett, hogy ilyen kis bújós és hízelgős, bár senki meg nem mondaná a rendőrségen, hogy ennyire kis cica feelingben is képes lenni. Persze nem egy macsó, és ott sem fél hisztibe kezdeni, de, amit itt leművel reggelente... grrr, és ami azt illeti... este is...
- Igen? - duruzsoltam homlokára egy csókot nyomva, ahogy ő közelebb hajolva vállamra adott puszit. - Akkor menjünk oda... - értek egyet, bár alapvetően nem vagyok oda a túlzottan puccos dolgokért, de ellenvetésem sincs igazán. Csóró gyereknevelésem volt, szóval nálam a "mindegy hol eszünk, csak együnk" alapelvet tanították. Bókjától pedig nem csak a májam dagadt, hogy még velem akar kérkedni, de én is elnevettem magam. - Egyre jobban tetszik az ötlet. - somolygom tekintetemmel gyakran ajkaira pillantva szemeiből, finoman követelőzve ily módon.
- Most csak viccelsz, ugye? - vonom össze szemöldökeim, de nem rosszallóan, ráadásul közben mosolygok is. De most kifejezetten úgy beszél, mintha egy nőt hallanék. Függetlenül, hogy nincs ezzel gond. Nőiesebb alkat, viselkedésben is, így legalább tudom mivel lehet leginkább levenni a lábáról. Arról nem is beszélve, hogy szexben is eléggé összhangban vagyunk. Bár korábban sose voltam oda a túlzottan perverz dolgokért, és van, ami most is kényelmetlenséget okoz, de mivel a kezdetektől fogva állítom, hogy Alie baba egy alternatív világban tuti híres pornósztár lenne, amilyen hangosan és látványosan tud élvezni és szexelni, nos, nem tagadom meghozta a kedvem a játékokhoz. A bilincs pedig ma már csak kiegészítő, mint fő attrakció. El is vigyorodok a gondolatra.
- Nem, dehogy akadály... - vigyorgok, mert akkor már a ruha üzleten túl máshova is benézhetnénk. De a perverzkedő gondolataim hamar tova tűnnek, ahogy felhozza a ruhákat és, hogy ide is hozhatnék. Szó se róla, imádok itt lenni, főleg vele, és nincs akadálya, hogy itt töltsem a napjaim, csak hát... nem tudom... és ha történik valami, mert állandóan itt vagyok? Ráadásul egyik részeg napomon, valahonnan összeszedtem egy macskát is, aki jó, ha éhen nem hal néha, mert ugye nem mindig vagyok otthon, mint most sem, és bár mindig ott egy zacskó táp neki, ki tudja meddig elég az annak a dögnek. De az istenért sem dobnám ki, mert ha meg otthon vagyok, legalább az ő vernyákolását had hallgassam, semmint, hogy a síri csendben legyek.
- Pff, én rongyosra hordom a cuccaim, nem kellenek újak. - forgatom szemeim mosolyogva. - De jó ötlet, majd hozok pár holmit... - húzom le az utolsó kortyokat, hogy végre le tehessem a csészét  és visszafordulva felé mindkét kezemmel füle mögé simítja kezeim, finoman tarkójára fogva csókolhassam meg. Ahw, hát hogy lehet ilyen cukiságot kérdezni?
- A baj az, hogy én még annál is jobban szeretlek. - váltam el ajkaitól, de csak míg beszéltem, aztán újra rájuk tapadtam.

Még mindig kicsit meglepő volt számomra, hogy Roman milyen aranyos és romantikus tud lenni. Na meg jó fej. Előítéletes voltam vele szemben, utólag beláttam, hiba volt. És nem is olyan buta. Lehet, hogy nem egy agysebész, de be kellett látnom, nem olyan egybites gyökér, mint elsőre gondoltam róla. Nem volt jó az első benyomás róla, de mégis képes volt feljavítani azt, amit elrontott az elején, én pedig boldogan bújtam hozzá és veregettem saját vállam, hogy adtam neki esélyt. Biztosan bánnám, hogy hagytam veszni őt, de szerencsére hallgattam a megérzésemre és hagytam magam úszni az árral, aminek hála most boldog lehetek vele. Néha én is hozok jó döntéseket.
Kedélyesen mosolyogtam, miként hála csókot adott, amit viszonoztam is, miként élveztem, ahogy combom simogatja, közben ötleteltem miként kéne kihasználni a napunkat, ha már szabadok vagyunk, miközben ő ajkaimat stírölte, én pedig nem voltam rest ajkaira csókolni, aztán szóba került a gardrób is, amire hitetlenkedő választ kaptam. Hát igen, ő nem érzi át az én kínjaimnak ezt a formáját, de nem is hibáztatom érte. Ilyen téren nem olyan, mint én.
- Kéne valami új ruha, ami van az már olyan... blah... - nevettem. - Nincs mit felvennem, na. Kéne valami szép új smart casual cucc, amiben megjelenhetek.
Nem volt ellenére, így bájosan mosolyogva hajoltam hozzá közelebb.
- Szuper, akkor valami jó kis több szintes plázát kinézünk magunknak - kuncogtam és megcsókoltam.
A kávékat megittuk, majd eltettük a csészéket, így már ő is könnyebben tudott engem kényeztetni és babusgatni, ami dobott az amúgy is romantikus helyzetünkön.
Miközben csókolt, ledöntöttem az ágyra, hogy aztán derekára ülve lehajoljak és tovább csókoljam, majd elhajolva néztem le rá és mellkasát simogattam.
- Akkor kapjuk össze magunkat. Vásároljunk be, öltözzünk át és keressünk valami jó kis éttermet. Utána pedig kiszórakozzuk magunkat - mosolyogtam hasát cirógatva, majd lemásztam róla és a gardrób szobába mentem, hogy átöltözzek. Az egyik kedvenc setemet vettem fel, mely főleg a közelgő ősz színeit képviselték harmonikusan, mellé egy barna bőr táskát és már útra készen tértem vissza Romeehoz.

Az én kocsimmal mentünk. A ruhám még a kocsimhoz is tökéletesen passzolt, ami ugyan nem volt cél, de üdítő volt belegondolni, hogy minden mindennel harmonizált. Úti célnak az East River Plaza-t választottam, ahol volt még egy jó parkoló helyünk is.
Leparkoltam, kulcsaim a táskámba tettem, majd kézen fogva indultam meg vele a plázába, ahol elsőnek a ruhaboltokat kezdtem keresni szemeimmel, bár már jártam itt korábban is, szóval tudtam hol vannak, csak jól esett nézelődni, miközben kicsit hozzá simultam oldalának, de nem annyira, hogy a sétában akadályozzon minket.
Meg is érkeztünk az első bolthoz, ahol érdemes volt nézelődni, miközben hozzánk lépett egy férfi, aki olyan harmincas lehetett. Látszólag nem volt semmi célja annak, hogy hozzánk lépett. Unott képet vágott.
- Helló Alastair! - köszönt.
Felé pillantottam.
- Ismerjük egymást? - kérdeztem, miközben egy kék garbós pólót nézegettem, ami lehet jól állna nekem, de talán másik színben lenne érdemes néznem. Mondjuk narancsos árnyalatban. Hangyányit ismerős volt valahonnan, de nem szenteltem neki túl sok figyelmet. Amúgy sem örültem neki, hogy Roman társaságában valaki zavar engem és szerintem Romant is zavarhatta, hogy körülöttem legyeskedik.
- Igen - mondta. Épp csak felé fordultam, lendült a férfi lába és olyan erővel rúgott hasba, hogy csak úgy csattantam a mögöttem lévő vevőszolgálatos asztal oldalán. A hasam fogva görnyedtem össze térdelve. Nem tudtam mi fáj jobban, a hasam, vagy a hátam. - Hülye buzi! - morogta.
- A jó édes... - nyüszögtem. - Ezt megbánod még! Rendőr vagyok, a nénikéd! - mondtam fenyegetve őt, de fel sem nagyon tudtam nézni, állni meg végkép nem, annyira fájt a rúgás helye. Acélos lába van a szemétnek. A hangom sem tűnt ijesztőnek, inkább sánta kutya nyüszögésének.

Alastair sokban hasonlított Jennára, minél több időt töltöttem vele. Bár Jenna szintén csóró életet élt, attól még nőből volt és szerette a divatot, na meg magára költeni. De leginkább abban hasonlítanak, hogy nem csak tudják, mivel vehetnek le a lábamról, de élnek is a lehetőséggel. Nem lett volna ennyi kölykünk és ennyi fejfájásunk, ha nem lovagolt volna meg minden morranásomnál vagy szökésénél. Alie is pontosan tudja, hogy hasson rám, pláne mikor a derekamra ül, én meg már majdnem bele is élem magam egy jóféle reggeli ébresztő dugásba, míg nem közli, hogy már indulhatunk is. Na ez volt aztán igazán ébresztő jellegű. Csalódott voltam, de nem mutattam, mert tudtam, hogy fogjuk mi még azt pótolni. Vele ellentétben nem is toltam túl a készülődést, jó volt ugyanaz a gönc, mint tegnap - mondjuk itt nem is volt váltó ruhám - és a hajammal sem kellett sokat babrálni, csak belenyúltam, kicsit megkócoltam és kész. Ezért jó a férfi divat. Mármint a férfias férfi divat, mert nem kell vele sokat tökölni. Aztán beülünk a kocsijába és útnak indulunk.

Vele ellentétben én nem igazán járok ilyen helyekre, max, ha ide hívnak rendőrt, mostanában meg pláne jobbára a bárok és klubok teszik ki a látogatott helyszíneimet. Ahogy pedig nekiállt nézelődni a boltok, később pedig a ruhák közt, egyre inkább olyan érzésem volt, mintha egy pénzesebb Jennával mászkálnék, csak egy második életben. Borzasztó, hogy a nők és egyes férfiak mennyi időt eltudnak tölteni egy ruhadarab nézegetésével. Szóval ott álltam mellette ugyan, de fél percnél tovább az én figyelmem már nem kötötte le a felső, így elkezdtem másfelé nézelődni. Azt láttam, hogy jobbára mindenki párban vagy családostul mászkál itt, ami csak azért nem okozott feszültséget, mert nekem is itt volt Alie. Más esetben biztos morcos fejet vágva kiviharzottam volna és kerestem volna egy bárt. Nézelődés közben akadt meg a szemem egy gyógyszertáron is, ahol nem, nem a drogokon kezdtem el kattogni, hanem a terhes vitaminos plakáton, ahol mindenki fültől fülig érő vigyorral ölelt egy fogatlan, kacagó bébit. Persze, így könnyű eladni a dolgot, mert az ember csak a szépet látja, na de mikor nagyobbat fosik a gyerek a pelenkába, mint te a wcbe, nem biztos, hogy eszünkbe jut milyen kis cukin mosolygós. Ahh, na jó, azért tényleg jó érzés, ha ott mászkerálnak körülöttünk, és mi épp nem döglünk vele a két állásba. Egy pillanatra oda is nézek Alieék felé, mert hallom, hogy valaki a nevén szólítja, de mivel nincs rajta olyan hülye kalap, se kés, se pisztoly, így kb. ennél több figyelmet nem is szentelek neki. Inkább visszatekerve fejem a plakátra még álmodozom kicsit, és sóvárgok azután, ami ugyan volt, de elveszett, részben az én hibámból. Biztos szívtelennek tűnök, de nagyon szemét dolog, hogy megint gyereket akarok? Mondjuk ez bizonyára az is marad, csak sóvárgás, tekintve, hogy Alie bármilyen csajos is, még ő sem tudna kihordani egy gyereket, pedig napjában többször is kap utánpótlást. Na meg hát... ki tudja... nem tűnik túl gyerekbarátnak. Le is biggyed a szám széle, és próbálom magamban elhessegetni a gondolatot, míg nem megtörténik a baj. Nyilván... Nyilván nem egy baráti csevelyre kellett volna készülni, bár az meglep, milyet kap Alie. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy a hátam mögött szeretőt tart. Aggodalmam iránta viszont csak hamar átmegy méreg a támadója iránt, aki közelebb van, így az ő felsőjébe markolva húzom közelebb, noha az előző dologra sokan felfigyelnek és közben már csődítik össze a biztiőröket. Nos, legalább lesz kin levezetnem a mostani feszültségem.
- Hé, ugye tudod, hogy ezért minimum sikoltozni fogsz a fájdalomtól? - morgom odaneki halkan, fenyegetően, mert nyilván munkán kívül is a jó zsaru szerepet kell magamra öltenem, de, ha nincs rajtam kamera és nem is hallanak, ki a faszt érdekel. Kerüljünk csak el innen, és móresre tanítom. Mondjuk egy röpke pillanat erejéig azért elbizonytalanít a képe, ahogy közelebbről is szemügyre veszem, mert olyan... ismerős. Rá is kérdeznék, ha nem sajnálnám rá az időt, hallva szegény pici, törékeny Alie baba nyüszögését, ezért inkább csak megfejelem, és bár szívesen elpicsáznám egy sikátorban, igyekszem önfegyelmet tartani - mármint látszatra, mert amint belépek egy bárba, faszom a fegyelembe - így odébb lököm, hogy minimum megtántorodjon kicsit, és mialatt odaugranak a biztiőrök, én odalépek Alie babához.
- Jaj te... Nyomozó létedre, nagyon kis gyenge vagy... - sóhajtom leguggolva és segítve a felkelését, ha megy neki. Mondjuk, ha kicsi is a baj, ha semmiség is, a pláza nem bízza a véletlenre, így hamar ki is hívják a mentőket is, de gondolom Alie sem akar csak úgy kisétálni, szóval én sem erőltetem. Ennyit az étteremről, meg a dugásról. - Ruci vásárlás helyett, legközelebb elmegyünk szépen az őrsre, az edzőterembe és kurvára megtanítalak pár fogásra, mert ez így... nagyon nem lesz jó. - csóválom fejem. Igazából azt akartam mondani, hogy gyatra, dehát olyan kis nyeszlett, csoda, hogy egyáltalán a szél el nem fújja.

A dolgok kezdtek egyre különösebb képet ölteni, minden egyre szürreálisabb lett. A biztonsági őrök ugyan elkapták a férfit, viszont míg Roman Alieval foglalkozott, addig az idegen felől halálhörgések csaptak fel. Az eddig hétköznapinak látszó férfi immáron cirkuszos ruhában volt, a biztonsági őrök elvágott torokkal és lógó belekkel feküdtek körülötte, ő pedig egy nagy vadász késsel a kezében állt és nézett Roman felé.
- Hé Websyyyy. Ide süss! - integetett neki kalapját és sétapálcáját lengetve, zöld kócos hajjal, sápadt arccal, háborodott vigyorral. - Indul a show!
Míg Roman őt figyelte, addig Alastair egy pisztollyal hátba lőtte Romant, pont ott, ahol a szíve is volt. Ugye mennyire deja vu? De nem lőtt olyan pontosat, hogy legyen ideje haldokolni és látni, mi következik. De már Alie sem volt a régi. Lila öltönyt viselt és valamivel férfiasabb is volt a megjelenése. Kezében pisztoly volt, amivel lelőtte a kiérkező mentősöket és rendőröket is, majd szembe állt a kalapos őrülttel.
- Te meg ki vagy? - kérdezte Alie sármos, de lenéző mosollyal.
- Pont az, aki te! Egy előző életedben - vigyorgott és feltette a cilindert, aztán megindult felé a késsel. - Meg kell halnod!
- Te fogsz meghalni, nyomorult imposztor!
Alie lőtt, de a golyókat felfogta a késlappal, a lövedékek pedig ide-oda pattantak le róla. Alie is kést rántott, felugrottak a levegőbe és egymásnak estek. Kivágták egymás szemét, több szúrást is leadtak a egymás szívébe, torkot vágtak, de mégis mintha élnének még. A földre estek, majd a kalapos verzió megfogta Alie fejét és leszakította. Félre dobta, majd az kasszapult mögül kivett egy üveg benzint és egy öngyújtót.
- És most újjá születek. Megszületek úgy, ahogy te! - nézte Alie tetemét, majd felgyújtotta magát.
Mintha a tűz adott volna neki új testet, úgy alakult át Alastair képére.
És ezután...

És ezután...
Felébredésem után egyből felé fordultam és csókokkal kezdtem ébresztgetni és cirógatásokkal kényeztettem.
- Jó reggelt - mosolyogtam. - Főzök kávét, addig pihizz csak - nyomtam csókot ajkaira, majd alsónadrágom magamra kaptam és kimentem a konyhába. Igen, tudom, nem kéne, hisz csak miénk a lakás, ellehetnénk pucéran is, de nem voltam az a fajta, akinek az jól esne. Szerettem, ha minimum egy alsónadrág azért takar.
Lefőztem a kávét, kitöltöttem két csészével, aztán mindkettőt bevittem a szobánkba, hogy ott kényelmesen elkortyolgassuk. Visszaültem az ágyba és átadtam neki az övét, majd átkaroltam.
- Mit csináljunk ma? - kérdeztem és kortyoltam egyet a kávéból. - Elmehetnénk mondjuk egy étterembe. Az nekem tetszene - simogattam meg mellkasát kezemmel, mellyel a válla felett karoltam és puszit nyomtam vállára.
Persze csak, ha Roman nem úgy ébredt fel, mintha meg akarna tébolyodni...

Emlékezni ugyan nem emlékeztem túl sok mindenre, csak azt tudtam, hogy rosszat álmodtam, ami tekintve, hogy suttyonba iszom és drogozom, nos, talán nem meglepő. Akadtak már ennél sokkal durvább álmok is, bár nem sok kép maradt meg a fejemben. Viszont jólesően elmosolyodva, még kissé félkómásan fogadtam csókjait. Majdnem vissza is aludtam, míg visszaért, bár a frissen főt kávé illata, azért ébren tartott. De ahogy besétált, én is felkeltem és lassan felültem, hogy átvegyem tőle a csészét és belekortyolva hallgattam, miközben én is átkaroltam, bár hamar felsimítottam kezem a hátára, onnan pedig  a kobakjára, ahol előszeretettel babráltam ujjaim közt a tincseivel. Mondjuk kérdését és ötletét hallva lett is egy ki dejavum, ami nyomán pedig elfogott egy kellemetlen érzés, mert eszembe juttatta a képet, amiről nem is voltam biztos, hogy megtörtént vagy sem, de attól még az érzés ott kucorgott bennem. Mondjuk tekintve, hogy még nem vagyunk együtt olyan hosszú ideje, ráadásul külön is élünk... hát... nem tom. De azt érzem, hogy ez megint egyensúlyba hozna. Mármint ahhoz képest, amilyen most vagyok. Bólogattam pár elgondolkodót mondandójára, de végül ránézve kiböktem a dolgot.
- Gyereket akarok. - húztam el kissé a szám, mert jómagam is tudom, hogy ez több szempontból sem volna olyan egyszerű, viszont a tényen, hogy akarom, nem változtat. Mondjuk jobban örülnék, ha mindkettőnk közöse lehetne, de mivel egyikünk sem rendelkezik méhvel, ezért beérem azzal, ha én vagy ő ad bele cuccost. - Tökre egy család lehetnénk... - előlegezem meg a dolgot, noha most még csak egy pár vagyunk és lehet, hogy eme hírt hallva, már az sem sokáig. Nem, azt hiszem, most egy árvaházból kapott gyerekkel sem érném be. Lehet, hogy már nem vagyok egy mai kakas, és ilyen életmóddal hosszú életű sem, de hiányoznak a kölykök, és szerintem simán feltudnék nevelni, még egyet. - Deee.. persze elmehetünk kajálni is... - terelem vissza a témát, picit csalódottan a témától, függetlenül attól, ha neki is tetszik a dolog.
- Kell egy cigi... - sóhajtom végül, meg is bánva, hogy felhoztam a témát, és kibontakozva az öleléséből, kerítek egy szálat az ágy mellé leszórt nadrág zsebemből. Ha eddig tilos volt idebent cigizni, nyilván kimegyek a konyhába pucéran, ha nem, akkor ott gyújtok rá.

Mit ne mondjak, alaposan megleptek szavai, pedig így reggel talán fel sem fogtam teljesen, hogy miről gagyarászott nekem, csak akkor tudatosult bennem minden szava, mikor már a család témánál tartottunk. Tudtam, hogy voltak/vannak gyerekei. Pontosabban tudom, hogy apa volt, de nemrég meghalt a lánya. Annyira nem ismerem pontosan a családi helyzetét, csak azt tudom, amit a nagy többség tud, meg, amit ő mesélt nekem, illetve hallottam innen-onnan. Nem tudtam, hogy ennyire mély nyom ez benne és, hogy még azok után is vágyik az apaságra.
Hirtelen nem tudtam mit mondjak, hiszen én soha nem gondolkodtam el az apaságon, ő pedig már terelte is a témát, aminek talán még örültem is volna más esetben, de én most annyira nem tudtam úszni az árral és nem is akartam. Tudtam, hogy ez a dolog neki fontos, így nem akartam hagyni, hogy lezárjuk ezt a beszélgetést és már a kaja sem érdekelt annyira.
Szinte fájdalmas volt, ahogy a cigi miatt lerázott magáról, így, mikor rágyújtott utána nyúltam és nyakát átkarolva simultam hátának.
- Hé... ne beszélj már így. Vagyis... itt még nem fejeztük be. Nekem... nincs kifogásom a gyerek ellen - feleltem. - Sose gondolkodtam még el rajta milyen lennék szülőként, de, ha te szeretnéd... akkor én is - mondtam, bár tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha nem akarnám, csak neki akarnék kedveskedni, pedig azért ez nem így van. Lehet hülye vagyok, de annyira nem, hogy csak úgy a nyakamba vegyek egy gyereket pusztán azért, mert neki kell. - Jó apa lennél, tudom. És én is igyekeznék jó... anya? lenni - nevettem el magam kicsit, mert lássuk be, ez hülyén hangzott.
Adtam néhány nyugtató csókot a tarkójára.
- Én veled vagyok jóban-rosszban. Ha téged boldoggá tenne egy gyerek és szerinted jobban össze kötne minket, akkor én is szeretném. Talán nekem is jót tenne, ha lenne itt egy kis kölyök, aki felett atyáskodhatnék. Igaz, itt vagy nekem te, de téged túl könnyű kezelni - bökdöstem meg mutató ujjammal az oldalát. - Egy gyerek majd próbára tesz engem is.
Igaz, kicsit kötöttebb lesz tőle az életünk, de az legyen a legkevesebb.
Szóval ne búslakodj itt nekem. Én támogatlak ebben az álmodban és azt hiszem engem is boldoggá tenne - nyúltam le kezemmel simogattam meg mellkasát, közben vállára hajtottam a fejem.

Szinte, amint kiejtettem a számon, rájöttem, hogy hülyeség ilyesmit felhozni neki, mert nem csak nemleges választ kapok, de talán még fel is háborodik, azontúl, hogy rá parázik, hogy előre szaladtam. Csak hát fiatalabbak már úgy sem leszünk, szabadabbak is max, ha már bottal járunk, szóval... Ettől függetlenül nem akartam csapdába csalni vagy kihasználni, hogy szeret. És ezúttal, ténylegesen és rendesen, mármint igazi apa módjára venném ki a részem a gyereknevelésből, főleg, ha közösen nevelnénk. Így elsőre talán nehéz lenne elképzelni őt apunak vagy... anyunak, de azt gondolom, ha magammal sétálnék szemben, én sem gondolnék mást. Viszont tudom, hogy vannak dolgok, amik sosem teljesülnek, s ezekkel tudni kell együtt élni. Na már most... ez is egy ilyen... gondoltam én, s jobbára inkább egyből cigi után nyúltam. Láttam is rajta a megszeppentséget, szóval úgy voltam vele, hogy egy cigi füsttel együtt hagyom tova szállni. De ezúttal ő okozott meglepetést. Nem is kicsit.
- Komolyan? - kérdeztem vissza még kicsit búsan az égő szálat figyelve, de még csak aztán fogtam fel a válaszának valódi értelmét. Azt mondta, oké?! Hátra is kapom hirtelen a fejem, de szabad kezemmel elkapom karját, le ne essen rólam. - Komolyan?! - kérdek rá ezúttal teljesen hitetlenkedve. Azt mondta? De azt mondta. Óvatos és lassú mosoly ül ki arcomra, hallgatva őt, mintha csak nem volnék biztos benne, hogy jól hallom e, amit mond. De jól hallom. Az apró csókok pedig, mintha még meg is erősítenék, hogy ez nem álom, tényleg benne van.
- Én benned sem kételkednék. Szuper jó anya és apa is lennél egyben. - mosolyodom el egyre szélesebben, lassan ténylegesen hagyva leülepedni, hogy bizony-bizony most valóban a családalapításról beszélünk. Onnantól pedig nem, hogy beleakartam halni az álmaim elengedésébe, de majd kiugrott a szívem az örömtől. Igazából szóhoz sem jutottam utána, bár ajkaim elnyíltak egymástól, de nem tudom mivel tudtam volna kifejezni azt az örömöt, amit ott éreztem. Azon viszont akaratlan is elkuncogtam magam, mikor megbökdöste az oldalam, mivel, hogy csikis voltam. A nagy örömködések közepette, aztán meg is fordultam, felé, hogy felkelve őt is felkaphassam, hagyva, hogyha esetleg lábaival körbe kulcsolnál derekam és párszor megpördültem a szobában, őt ölelve és szájon csókolgatva. - Te vagy a legeslegjobb, Alastair Carver! - vigyorgom, és így is gondolom. - Azt már tuti, hogy tőled lesz a pici, mert kurvára örülnék egy picit Alie babának. Ahh, milyen imádnivaló volna, ha a te séróddal születne! - nyomtam egy újabb csókot ajkaira, miközben lassan vissza is mentem az ágyhoz vele. - Keresünk majd ilyen béranyát, vagy mi a tökömet és betöltjük neki a dolgot, aztán csak várunk, meg készülünk. És ne aggódj, lehet, hogy nulla alvással kell kibírnunk az első egy-két évet, de ott leszünk egymásnak, talán még annál is több időt töltve, mint eddig. Ahw, nagyon, de nagyon, de nagyon szeretlek, drága kis királyfim! - öleltem magamhoz még egyszer utoljára, mielőtt aztán, ha nem is magasból, de az ágyra dobtam, én pedig egyből rá is másztam. Egyik kezemmel feje mellé fogtam övét, hogy összekulcsoljam ujjaink, miközben lehajoltam ajkaihoz és újra csókolni kezdtem. Másik szabad kezemmel pedig végig simítottam arcán, nyakán, mellkasán, pocikáján, ráérősen, míg be nem sunnyogtam vele az alsójába, hogy tagján végig járva ujjaim, végül lejjebb nyúljak, egészen fenekéig, ahol már tegnap is jártam, így csak ellenőrizni akartam, mennyire szűkös odalent. Előbb egy ujjam csúsztattam be, aztán másodjára még egyet, és harmadjára egy újabbat.
- Szeretlek... - suttogtam közben, immáron a nyakánál, amit nem csak csókoltam és csipkedtem fogaimmal, de ki is szívtam. Csak, hogy mire elemeltem onnan fejem...

+18 - ...szólj, ha túl gyors... - feleltem, legalábbis látszatra én. Ugyanúgy pucéran, a lábai közt, ujjaimmal mélyre furakodva benne, de már inkább vágyakozva, semmint a családalapítás gondolatának örömétől. - Braxie... hallod? - vigyorodom el, bár megértem, mert én is totál kész vagyok, ahogy az első töltetem utána matatok benne, aminek fincsi kis hangja van. - Nehogy nekem itt már is elélvezz... - csókolok ajkaira, bár, ha körbenéz, ő is láthatja, hogy már nem a lakásában vagyunk.
- Szólj, ha túl gyors... - ismétlem el, ha esetleg előzőleg nem válaszolt volna. - Nyugi... ma már tuti nem lesz több látogatód. - teszem hozzá, ha emiatt volna így elgondolkodva és újfent nyomok egy csókot ajkaira.

- Igen, komolyan - feleltem vigyorogva, bár megértem őt, hogy hitetlen, hiszen még számomra is kissé elképesztő, hogy 36 éves koromra kezdtem el gondolkodni a családalapításon, főleg vele, de az élet a meglepetésekről szól, nem?
Persze nekem is jól esett a megelőlegezett bizalom, mint leendő szülő, noha még mindig kicsit furcsa volt erről beszélgetni, főleg egy meleg párkapcsolatban. Igaz, a család az család és nekünk is lehet gyerekünk, de akkor is durva volt belegondolni, hogy MI ketten közösen neveljünk egy gyereket. MI! De hát miért ne? Nem vagyunk sem bűnözők, sem őrültek. Ugye? UGYE? Na ugye. Kac kac.
+18 Az örömködés és a családtervezés igen csak furcsa fordulatot vett. Nem, nem azt, hogy máris kefélni akart(unk), mert az már nálunk megszokott volt, sokkal inkább az, hogy hová kerültünk és a gondolat, hogy hogyan kerülhettünk oda. Egyáltalán önmagam voltam én? Ki tudja...
Kicsit elmélázva, de nagyokat nyögve élveztem, amint bennem matatott, noha nehezen tértem észhez a révületből és mértem végig őt.
- Tudnám értékelni, ha most már végre magunkra hagynának minket - feleltem és ajkaira tapadtam. - De most már küldj meg rendesen - szóltam vágyakozva és merev férfiasságára simítottam.
Már nem is igazán emlékeztem miről beszélgettünk és mennyi ideig, bár kicsit mintha idegen lett volna nekem ez a test, pedig nem sokban tért el attól, amim volt. Szinte semmiben. Mégis másnak éreztem magam. Sokkal... örültebbnek, felszabadultabbnak. Valahogy Ő is komolyabbnak tűnt, vagányabbnak és élettelibbnek.
- Bírom még, ne izgulj - feleltem, pedig már én is kész lettem volna robbanni, pedig az elején jártunk a játékainknak. - Gyerünk Websy, térjünk a tárgyra végre - vigyorogtam rántva neki párat a szerszámára. - Miénk az egész délután.
Webster? Vagy nem? Annak kell lennie, tisztán tudom. Nem értem mégis kit akarnék bele látni, ha nem ő az. Annyira előttem volt minden. A tűz. A lift. A testőrködése. Mindenre emlékszem. Hát Ő?
Ismételten ajkaira, majd nyakára tapadtam, kezeim pedig derekára helyeztem.

+18 - Csak egy öngyilkos jelölt merne ide eljönni újra... mondjuk... ha tudja, ki lakik itt... - vigyorogtam, újfent közelebb hajolva és viszonozva a csókját. Kérésére azonban nem tudtam nem elnevetni magam kicsit. - Merész kijelentés azok után, hogy néhány órával előbb még kis híján megerőszakoltalak... - jegyzem meg, bár nem bántásból, mert rögtön a kínok után, amit okoztam, meg is bántam, viszont a végére mindketten elélveztünk, ráadásul, most még tágítani sem kell különösebben, csak szeretek benne matatni, pláne ilyen felkészült állapotban, nulla fájdalommal és csak csupa gyönyörrel arcán, hangját már meg sem említve.
- Wow! - válok egyből liba bőrössé enyhe zavarral képemen, ahogy megérinti már-már lüktető tagom. Mindegy, hogy éppen csak, vagy érezhetően rámarkolva, az odalent már olyan érzékeny, hogy éppen csak nem kezdek el vele már is lövöldözni.
- Helyes... - somolyogtam, adva neki még egy kis eszkimó puszit, miközben kihúztam ujjaim. De újfent kiráz a hideg, és csípőm is finoman megrándul, ahogy odalent játszik az oroszlán bajszával. - Huncut egy szociopata vagy te, hallod e... - harapom be alsó ajkam, lenézve rá, de szinte teljesen szerelemittasan egy pillanatra és csak azért nem simítok hajába szabad kezemmel, mert biztos morci lenne, ha összekenném. De azért nem hagyom kárba veszni az előző adagom, mert összekenem magam vele, miután elhessegettem vadító kezét magamról, hogy magam foghassak rá és húzzam végig lassan jó néhányszor lábai közt, s főleg a már rám tágult bejáratán. De egyikünket sem kínzom tovább, helyette izgalomtól duzzadó makkom nyomom bejáratához, ahová egy finom nyomással behatolok, de igazán erőlködnöm sem kell, a kapu lelkesen fogad magába, míg odabent nem csupán a meleg fogad, de az a totál észveszejtő nedvesség is. Meg sem állok, míg fejem hátra szegve, egy csukott szájas, férfias nyögéssel, behunyt szemekkel jó pár centit nem tolakszom, kíméletlenül helyet törve magamnak, míg végül nem ütközöm popsijába. Kell néhány mozdulatlan pillanat, amíg lenyugszom annyira, hogy ne töltsem meg máris, újra, lassan ki is fújom a levegőt, aztán lenézek rá és kacér félmosollyal arcomon simítom kezeim combjai felett, hátsójára, amikbe bele is markolok. Ő a derekam fogja, én a hátsóját, jobb pózt el se tudnék képzelni egy kemény dugáshoz, így lassan el is kezdek benne mozogni, mint, ahogy a körhinta is lassan kezd forogni, de ahogy amaz, én is lassan begyorsulok, vissza sem fogva az ezáltal okozott nyögéseket, és mellette csak azért vágok olyan fájdalmas képet néha, mert baromi nehéz nem elsülnöm már is.
- Ehz ahz, Braxieh...! Mond, hohgy az enyéhm vagy! - döfködtem kegyetlenül, mert tökéletesen ki volt tágulva, be volt nedvesítve, szóval őrültség lett volna visszafogni magam. Hamar le is izzadtam, és a végén már nem a seggét markoltam - így is ott maradt ujjaim nyoma - hanem a feje mellett a lepedőbe, és közben próbáltam néha őt figyelni a saját élvezetem mellett. Dehát ez sem tarthatott sokáig nyilván, hiába próbáltam tartani magam, így végül néhány nagyobb döféssel újabb adagokkal gazdagodott általam. S ha ő esetleg nem ment volna el, függően attól mennyire kellett besegíteni, kezemmel, vagy számmal adtam meg neki is az utolsó löketet, hogy aztán úgy omoljak le mellé az ágyba, mint, aki minimum most jött volna vissza a maratoni futásból.
- Szeretlek, Braxie... - lihegem oda fél kómásan, nyomva egy csókot homlokára, ahogy oda hajolok...

...gondoltam ezzel majd felébresztem, mert oké, nem azt mondom, ezzel a gyors menettel hamar kifárasztottam magunk, de így kora reggel, ébredés után, ráadásul egy fél csésze erős kávé után így beszunyálni. Oké, jó, ez lehet, hogy az én hibám, mert még mindig használom a Sweet Dreamst, és legutóbb nem vénásan adtam be magamnak, hanem gondoltam felöntöm vele a tejet. Azt hittem mindet megiszom, Alie babának meg majd fel sem fog tűnni a sunyiság, mert max azt látja, hogy lefekvés előtt tejet iszom, az meg jó az alváshoz, de... nem ittam meg mindent, ő pedig valószínűleg tett a kávéjába, és mégha nem is sokat, az is kiütötte egy-két órára. De ahogy elnéztem, neki is szép álmokat okozott, szóval... legalább az a két óra is jól telt neki.
- Kisherceg... - puszilgatom a pofiját, miközben simogatom is. - Ébredj. Gyere, menjünk valami étterembe enni, meg előre örülni a családunknak és baba holmikat nézegetni... Megünnepelni. Majd este szunyálsz... - nyomok ajkaira is puszit. Persze az optimistaság ellenére, azért izgulok kicsit, mert a Sweet Dreams egyben egy alattomos drog is, hiszen olyan álmokat okoz, amik jobbára felül múlják a valóságot, és ébredés után, ráébredve, hogy mindez csupán álom volt, okozhat egy kis levertséget, sokadik használat után depressziós, függőség esetén pedig sajnos... komoly mentális problémákat. De amint lehetőségem lesz kidobom a tejet, az üveg lötyit meg elrejtem mondjuk a dzsekim zsebébe. Ő is tudja, hogy altatót szedek a tragédiák miatt, csak azt nem, hogy ez valójában drog.
- Gyere... Le is kell zuhanyoznod, mert hát... túl szépet álmodtál szex után... - vigyorodom el, ahogy utalva a lenti dolgokra, kicsit megsimizem a pociját. Azért milyen jó vagyok már... Szex után is arról álmodik, hogy szexel velem... Ilyen egy igazi profi!

+18 - Látod? Meghoztad a kedvem - vigyorogtam, bár a szociopata kijelentés nekem annyira nem tetszett. - Nevezz életművésznek - kacagtam, bár ahogy nem sokra rá újra belém furakodott farkával már belém is fulladt a nevetés és hosszú, elnyújtott nyögéssel fogadtam magamba, de látva kínlódó képét csak még jobban megjött a kedvem a kalandozásunkhoz és ahogy belelendült, egyre erőszakosabb lett úgy kezdtem egyre inkább vergődni alatta a fokozódó élvezetek hatására. Alig bírtam magammal.
- Ezaz! - fulladt belém a levegő. - Keményen! Adj bele mindent! - ziháltam és hangoskodásommal csaknem összetörtem a kristálypoharat az éjjeliszekrényen. De... biztosan így történt ez? Olyan... Deja vu. Mintha egy már megírt történet íródna át. De nem kapcsoltam akkor.
- Gyerünk, Webs, dolgozz meg rendesen, ne hagyd abba! Bírd még egy kicsit! - feleltem nyögések közepette és fejem csak nem kitekerve szorítottam bele a párnába, miként eleget tett kérésemnek.
- A tiéd vagyok. Az voltam és leszek is, mindegy mi történjen - lihegtem és nem is kellett már sok, vele együtt mentem el én is, de utána elég nehezen bírtam magamhoz térni a "sokk" után. Izzadságtól homályosan néztem fel rá, majd mosolyogva viszonoztam a csókot.

... Fogalmam sem volt mi történt, csak arra emlékeztem, hogy valami elképesztőt szexeltünk, de valahogy az elmém mintha részben kihagyott volna. Nem aludtam, de ébren sem voltam. Egyfajta köztes állapotban tengődtem, mint, aki éber altatásban van, de Romee ébresztgetése csak magamhoz térített.
Furcsa érzés kerített hatalmába. Valami nem normális. Nyomasztó.
Ennek ellenére Roman jelenléte adott némi megnyugvást és körbe nézve minden normálisnak tűnt. A lakás, én, Ő. Ezek szerint tényleg csak elbóbiskoltam kicsit és hülyeségeket álmodtam. Nagyon lefáraszthatott.
- Igen, igazad lehet - mosolyogtam. - Vagyis... persze. Enni terveztünk - mosolyogtam és megcsókoltam.
A zuhany után bementem a gardróbba ruhát keresni és csakhamar meg is találtam a nekem tetszőt. Csak hamar... jó hosszú perceken át keresgéltem, mire megtaláltam azt, ami tetszene nekem a mai napra. Egyszerű, lezser, trendi cucc volt, ami szerintem illeni fog a mai naphoz. Amúgy sem valami nagyon puccos helyre terveztem menni, hanem egy egyszerű, átlagos étterembe, ahol jót lehet enni, de nem nullázza le az ember kártyáját.
Miután megcsináltam a frizurámat is, elmentünk az étterembe, ahol nem sokan voltak rajtunk kívül. Csak néhány ember, köztük egy szemüveges, jól öltözött, talán harmincas-negyvenes férfi, aki kezdetben minket nézett, amíg meg nem jelent a pincér. Furcsa volt a tekintete, de nem foglalkoztam vele.
- Meghoztam a rendelését, Dr. Kyson - pakolta le elé a pincér az ételt, mire a férfi felnézett rá különös ábrázattal. Kissé mintha zavarodott lett volna, vagy épp elvarázsolt. Mint, aki nem találja a helyét a világban. Hol a pincért nézte, hol minket, majd intett a pincérnek, hogy hajoljon le, aztán a fülébe súgott valamit.
A pincér bólintott, majd átsétált a mi asztalunkhoz.
- Az úr azt üzeni, rendeljenek bármit, ő fizeti - felelte a pincér, de mikor elnéztem a doktornak nevezett férfi felé ő elnézett más felé. Roman felé fordultam.
- Mit szólsz az ingyen kajához?

Én nem bajlódtam a ruhával, és bőségesen volt időm még egy cigit elszívni, míg a kismajom is összeszedte magát. De legalább ki dobtam a tejet is és nyugiban eldugtam a kábszert is. Még a végén megkutyulom vele a fejét, azt meg nem akarom. Épp elég, hogy nekem nincs ki mind a négy kerekem. De legalább elkészültük, én meg pont éhes is lettem addigra, plusz még mindig nagyon lelkes a baba program végett, szóval jókedvűen ültünk kocsiba és mentünk kajálni.
Még a kocsiban is végig azon töprengtem mit és hogy csináljunk, pláne, hogy már van gyakorlatom, tudom, hogy mivel lehetne jobb, könnyebb. Egy gyerkőcre amúgy is könnyebb figyelni, ráadásul ketten, de tényleg ketten leszünk rá. Nekem fel sem tűnt az étteremben azon kevesek egyike sem, aki minket bámult, mert én Alie babát bámultam és próbáltam elképzelni apa vagy anyaként. Őszintén szólva nem volt nehéz. Ő nőiesebb alkat, de az egyáltalán nem baj. Viszont simán jobban állna rajta egy kenguru vagy mi a tököm, amiben a babát hordják a mellkasukon, mint rajtam. Tekintve mennyire vágja az ilyen kozmetikai szarokat, meg szépség ápolási trükköket, tuti, hogy a pelenkázásban is jobb volna, a baba divatos dolgairól nem is beszélve. De nyilván én is kivenném a részem belőle. Etetném, én is pelenkáznám, játszanék vele, és egy csomó dologra megtanítanám. Ha fiú lesz, még többre... Alig ment visszatérnem a valóságba, de utána viszont rögtön átcsaptam jó őrző-védőbe. Elnéztem a pali felé, de amaz addigra már másfelé bámészkodott. Gőzöm sincs, hogy lett Carverből nyomozó, mert ilyen naiv hozzáállással még rendőrnek sem menne el. De nem bántom miatta, mert ő mindig is ilyen volt.
- Hogy mit szólok? Cukorherceg, neked nem mondták a szüleid, hogy ne fogadj el lófaszt se az idegenektől? Vagy azt, hogy semmi sincs ingyen? Csóró kutya voltam, de ezt még én is tudom, gumicsontocskám. - csóválom fejem, majd mélyet sóhajtva ki is tolom seggem alól a széket, ahogy felkelek onnan, nem egyéb célból, mint, hogy odamenjek a kis szöcske fejühöz és megérdeklődjem mi a fasz van manapság a perverzekkel, hogy gyerekek helyett is a felnőtteket akarják toszogatni.
- Rendelj addig, cica. Én pedig rendezem vele ténylegesen a számlát. - kócolok a hajába, amit képes volt reggel órákig csinálgatni, aztán teljes nyugalommal sétálok át az illető asztalához, majd fogamat megszívva, illetve ciccentve egyet, kihúzom a vele szemben levő széket és leteszem rá seggem, hogy alkarjaim az asztalra támasztva, ujjaim összekulcsolva, tök barátságos mosollyal és pedofilokat nem tűrő tekintettel nézek rá a bajszom alatt.
- Na helló, kismackó. Mi a pálya? Szingli reggeli? A facebookon felhagytak a társkereséssel és most akciósan keresed az 1+1 ágymelegítőket? Mesélj már nekem... Hát ki a fasz vagy te...? - kérdem mindezt tiszta jófej hangsúllyal, miközben vagyok olyan drága, hogyha már ennyire szimpik vagyunk neki, biztos nem bánja, ha belekóstolok a kajájába. Már ha kézzel is lehetséges, mert amúgy összekenni nem akarom magam. Szóval elcsípek egy falatot és közben türelmesen hallgatom vagy várok. Mert ugyan legtöbb esetben tényleg csak ugat a kutya, de az én esetemben torkot is cibál. Már pedig ami az enyém, az az enyém.

Valahogy más válaszra számítottam, de végül is jogos volt Romee kiakadása, válasza a kérdésre. Nem is értem miért gondoltam azt, hogy van egy jó fej srác, aki valamiért ingyen akar megvendégelni minket. Talán mert tudja, hogy rendőr vagyok és szeretné meghálálni nekem a városért tett szolgálatom? Nem tudom. De vannak még jó fej alakok. Van, aki a buszon is kifizeti mások jegyét, ha az éppen gondban van. Én is fizettem már ki jegyet, hogy ne dobjanak le valakit az első megállón.
- Hé - nyúltam keze után. - Ne rendezz jelenetet. Csak normálisan. Étteremben vagyunk, ne dobass ki minket - szóltam oda neki óvatosan, aggodalmasan, majd hagytam menni, addig én a pincérnél rendeltem magamnak sült krumplit és töltött húst, zöldfűszeres, tejfölös salátával, Romannek pedig valamit, amit tudom, hogy szeret, majd a pincér távozása után aggodalmasan néztem Roman felé.
A szemüveges férfi nem tűnt túl boldognak, hogy Roman leült hozzá és kérdőre vonta, már-már duzzogva fordult szembe vele, aztán megjelent ajkain egy sunyi mosoly. Furcsa volt, mintha maga sem tudná eldönteni éppen milyen érzelmi állapotban van, vagy legyen. Hol duzzogónak tűnt, hol sértettnek, hol vidámnak, hol zavarodottnak. Biztos voltam benne, van valami személyiségzavara.
- Dr. Kyson Adkins vagyok, az Adkins Chemicals igazgatója - mutatkozott be, de kezet nem nyújtott. - Mesterségem szerint vegyészmérnök vagyok és gyógyszerész. De megnyugtatom, nem akarok semmit a párjától, pusztán csak meg szeretném hálálni önöknek, nyomozóknak és rendőröknek a munkájukat, amit nap, mint nap értünk tesznek. Ez tán nem bűn? - kérdezte maga elé emelt kezekkel, mintha védeni akarná magát.
- Ami pedig a reggelit illeti, igen. Szingli reggeli és egy ideig még az is marad, noha örülök a maga társaságának. Ha már így összejöttünk, mondja, mi a legnagyobb félelme? Mitől retteg, amikor egyedül marad éjszaka? Szoktak rémálmai lenni? Mik azok? - kérdezte, majd elmosolyodott. - Ne válaszoljon. Nem kell tudnom. Elég, ha maga látja majd őket - szólt és tenyereit, pontosabban ingujjait Roman felé irányította. Egy rejtett, vékony csövön át zöldes színű, ködszerű gázt lövellt Roman arcába, ami elsőnek csak szemeit irritálta, majd viszketést okozott, viszont pillanatok múlva élethű hallucinációk kezdték gyötörni. Már nem Dr. Kysont látta, hanem a legnagyobb félelmét látta szemei előtt, amivel szembe kellett szállnia, legyen az bármi rémség. Persze, csak, amíg a gáz hat. Ez idő alatt a férfi felállt és a lehető legnyugodtabban kezdett távozni az épületből, míg én Romanhoz siettem.
- Mi az? Mi történt? - kérdeztem aggódva a doki trükkje miatt. - Mit tett vele? - néztem a doki után, de ő már elhagyta az éttermet.

Pff, én és a balhé? Még is hányszor volt erre példa? Hmm... jó, hány olyan, amit Alie baba saját szemével láthatott? Na ugye!
- Nyugi, cicám, nem lesz baj. - pillantok le rá, oda is hajolva, az összekócolt buksijára nyomva egy puszit. Addig nincs balhé, amíg a fickó is jól viselkedik, és hajlandó másokkal szemezni. Minket hagyjon csak békén. Fasznak sem hiányzik egy ilyen probléma az életébe, ha családot tervez, szóval extrán dolgozik bennem a védelmező.
Ahogy belekezd a monológjába, unott fejet vágva hallgatom végig, mert már az elő mondatából tudom, hogy sok felesleges rizsával húzza itt az értékes időm, mire esetleg a végén ki bökné mit akar. Doktor. Nyilván. Pff, ha tippelnem kellett volna is erre tippelek. Nem tudom, mostanában előszeretettel tapadnak ránk, rám az orvosok. A hibbantak. Mert a normálisak csak szimplán lehúzna és lófaszt sem nyújtanak. Hálás? Nyilván. Lerít a szöcske képéről. Arról nem is beszélve, hogy egyikünk sem örvend olyan fasza hírnévnek, hogy civil ruházatban ilyen könnyen megismerjenek, szóval jah, van okom a morcira. Az aggodalmat meg majd elteszem későbbre. Az hibbantságát végül ő maga erősíti meg a végén a szövegelésével, amit mintha egy béna rajzfilm, gonosztevőjének szájából csípett volna el. Ó, édes istenem...
Hogy mit művelt gőzöm sincs, de ha tippelnem kéne, saját készítésű elektromos cigije van, ami be is szart. Nyilván a nagyobb részét én kapva a szarból, amitől eleinte persze köhögtem, aztán morcoskodtam és halkan káromkodtam a viszketéstől, mire eljutottam odáig, hogy kinyithassam a szemeim. De azért ő sem járt sokkal jobban. Tekintve, hogy a faszkodása velem nem volt épp diszkrét, ráadásul sokan sem voltak, így igen csak látványosra sikerült annak a pár embernek is, plusz az alkalmazottaknak is, kisebb pánikba torkollott, amit csak fokozott Alie baba reakciója. Igazából az ilyen szarakodások, kísérletezgetések rajtam, már meg sem lep, mert őszintén szólva az elmúlt 3 évben is bőven akadtak rá példák, kezdve Caletől, Rowanen keresztül a gyógyszerészig, szóval jah... ebből a szempontból elég strapabíró voltam. Az pedig, hogy hallucinációim voltak, nem mondom, nyilván szopás és nem lehet szimplán félvállról venni, de amennyit kábítószerezem, iszom, csoda, hogy még tudom mi a valóság és mi nem. Szóval míg én az asztalnál próbáltam nem megvakulni, a fickót nem csak többen látták, és talán még megállítani is megpróbálták, de a kamera is faszán felvette. Ezért kell tömegben balhét okozni. Pff... szöcskék... azok is csak ciripelni tudnak hangosan.
Hogy mi volt az a borzasztó hallucináció? Azt nem árulom el. De nem kezdtem szív bajba, vagy kapálóztam, esetleg kaptam pánikrohamot. Nem bőgtem, kiabáltam vagy ilyesmi. Hát olyannak ismer ez a világ? Az én gyári munkásaim odabent elég korán rájöttek, hogy dolgozzák fel mielőbb a félelmeim, ami bedobva egy gépbe szépen dühvé formálnak. Ezt örökölte Dommiel is, akiről persze nem is tudok. Így hát a talán várt idegbaj helyett, csak ott ültem, és ültem, és néztem előre, az én fejemben valakire, de tűnhetett úgy is, hogy csak úgy nézem a falat. Morcosan persze, mint egy prédáját figyelő tigris, aki csak a pillanatra vár.
Lassan aztán tisztulni kezdett a fejem, viszont ezáltal részben kizökkentett az egészből Alie, akinek akkor még elég torzan csapódott le a hangja és totál más szöveggel. Ami pedig sosem tesz jót a beszívott fejemnek, szóval felugorva dühömben, hogy valaki teljesen más az, elkaptam a felsőjénél  és behúztam neki egyet. Persze közben a rendőrségnek is szólva lett, meg talán a mentőknek, amit ugyan talán nekem szántak az esetleges mérgezés miatt, de azt hiszem a kis hercegnek nagyobb szüksége lesz rá.

Olybá tűnt, hogy a baj nem kerülte el New Yorkot Joseph bebörtönzése és Cale felszívódása után sem. Őrültek és pszichopaták, vagy éppen bűnöző zsenik mindig voltak és lesznek, de valahogy kicsit furcsálom, hogy Roman mindig összetűzésbe keveredik valakivel, aki ebbe a listába beletartozik. Mintha vonzaná őket. Mikor kiértünk a helyszínre Alastair már a földön feküdt erős ütésnyommal az arcán, míg Roman láthatóan önkívületi állapotban, de már tisztuló félben.
- Álljon hátra! - kiáltotta az egyik fegyveres rendőr Romanre, majd egy másik félre húzta Alastairt, míg én és az egyik új társam beléptünk és felmértük a terepet.
A kiérkező mentősök vettek vért Romantől és a gondjaikba vették, ahogy a megvert, vagy csak megütött Carvert is, aki láthatóan még mindig nem tért magához a tudattól, hogy Roman megütötte, nem is kicsit, bár tudta, nem volt magánál, addig mi a többi vendéggel és személyzettel beszélgettünk. Megpróbáltunk információkra szert tenni, azt is meg tudtuk, hogy megpróbálták feltartóztatni a férfit, de nem sikerült.
Visszanéztük a felvételeket is, majd miután a helyszínen végeztünk, Romant és Alastairt is bevittük. Na nem mint bűnözőket, sokkal inkább, mint áldozatokat, hogy beavassuk őket az ügy részleteibe.
Alastair hátra ült be Romannel, míg én és a társam elöl ültünk. Carver neki dől Roman vállának és a mellkasát simogatta, majd megfogta a kezét és azon tűnődött mibe keveredhettek bele. Már megint.
Az irodába érve kezdtem bele az eset ismertetésébe.
- Nos... Hetekkel ezelőtt kezdődtek a furcsaságok a városban. Többen is különös rémálmokról számoltak be, továbbá hallucinációkról is. Nem csak álmukban, hanem éber állapotukban is. Alighanem egy új drog, vagy valamiféle méreg a ludas, amit ez a bizonyos Dr. Kyson készített és terjeszti. Már volt rá példa, hogy látták őt, csak a gond az, hogy a férfi nem szerepel a nyilvántartásban. Sem a neve, sem az arca alapján nem találtunk róla semmit, ahogy a cég neve is fiktív.
Vettünk több vérmintát is, a szer ismeretlen, eddig még nem volt ilyen "forgalomban", de alighanem a központi idegrendszert támadja és a nagyagykérget. Többen is arról számoltak be, hogy borzalmas rettegést és félelmet éreztek, miközben hallucináltak. Mintha a méreg képes lenne az embereknek megjeleníteni azt, amitől a legjobban félnek, vagy felszínre hozni múltbéli emlékeket, illetve különös, földöntúli jelenségeket megjeleníteni.
Dr. Kyson alighanem más, ez csak egy álnév és talán nem is amerikai, csak bejött az országba. Legalábbis az amerikai nyilvántartás nem ismeri fel. Konzultáltunk a helyi gyógyszergyártó cégekkel is és vegyi üzemekkel, de nem dolgozik náluk a kamerákon és fotókon látott férfi. Ha van is laboratóriuma, nincs nyilvántartásban.
Nem tudom mi alapján kísérletezik az embereken, mi alapján választ. Lehet nincs is benne logika, csupán véletlenszerűen választ ki embereket.
- Ugyan, egy illegális vegyi üzemet nem olyan könnyű elrejteni - jegyezte meg Carver, mire a kollégám ki is nevette.
- Ne vegye zokon, hadnagy, de New York közel 78 000 négyzetkilométer. Itt nem nehéz. De az is lehet csak otthon a pincérben kísérletezik, nem tudunk még semmi pontosat, de már rajta vagyunk az ügyön. Akárki is ez a Dr. Kyson, sokáig nem bújkálhat, mert egyre gyakrabban mutatkozik meg.

- Felügyelő! - nyitott ránk egy nyomozó. - Jöjjenek! Gyorsan!
Mi pedig mentünk egészen a gyűlésteremig, ahol már be volt kapcsolva a méretes TV és egy közvetítés ment.
- Kedves és Nem Kedves New York lakói! - mondta a krampusz jelmezes férfi, aki egy erdős tájról sugározta adását. - Itt a Krampusz beszél! Közölni szeretném a követeléseimet!
73392.93 dollárt követelek a városvezetéstől. Ez a jogos jussom. Amennyiben szombat reggel 8-ig nem kapom meg a pénzem, az egész várost megmérgezem és mindenki rettegni fog.
A városvezetés jól tudja, hogy ki vagyok és miért teszem, amit teszek, ne tegyenek úgy, mintha nem tudnák ki vagyok és nem tudnák mit tettek velem!
73392.93! Ez az összeg, amiért felhagyok a tetteimmel. Amennyiben nem kapom meg a pénzt, nem lesz olyan ember a városban, aki ne tapasztalná meg a haragomat!

Meglepődtem? Neeeem. Egyszerűen csak mindig bízom benne egy kicsit, hogy ezek az átkok egyszer csak abba maradna. Pláne, hogy Julian mellett bőven a dupláját kaptam. De nyilván nem, és nem csak én iszom meg a levét, de ezúttal általam - pontosabban az öklöm által - még Alie baba is kap belőle egy jó ízes kóstolót. Amíg ki nem tisztul a fejem, nem is nagyon aggódom érte, utána viszont már bánom, mint a fene. Csórit nem sok időm van ébresztgetni, meg finoman pofozgatni, de próbálkozom. Persze még a kiérkező rendőrök sem derítenek jobb kedvre, mert a hülye szöcskével ellentétben ők már nem ismernek meg. A kurva anyjukat...
- És ha nem? Lelősz, csicska? - nézek oda sokatmondó, de amúgy a dolgot teljesen leszaró ábrázattal. De már bánom, hogy nálam nincs pisztoly, mert ha lett volna, simán lelövöm a faszit és most nem lennénk így itt. - Ahj, bazd meg, esküszöm, ha felkelsz a kómádból, következő naptól fogva reggeli kocogás, aztán kondi terem, mert rohadtul nem vagy erőben. Még egy pizzafutár is erősebb nálad... - morogtam, de örültem, hogy nincs magánál és nem hallja, mert ugyan attól még full komolyan gondolom, azért bánnám, hogy ezt ilyen módon közlöm vele. Csak azért hagytam magam megszúrni, mert odavitték Aliet is. De azért kicsit paráztam - bár mutatni nem mutattam -, hogy a lecsekkolás alatt nem csak ezt a szart találják a véremben, aztán pápá rendőrruci. Ráadásul még a kis herceg is tudomást szerezne róla. Na az baszna be... Kocsiban is végig őt figyeltem, és fogtam a kezét, míg oda nem értünk.
- Ne haragudj, kismaki... Soha nem ütnélek meg szándékosan, tudod, ugye? - nyomtam egy óvatos puszit buksijára. És ezzel nem viccelek. Annyira kis gyenge, hogyha fel is idegesítene, max fognám és felakasztanám hátul az öltönyét az akasztóra, hogy ne érjen le a lába és addig ott bűnhödjön a saját faszságai miatt. De amúgy kurvára nem ütném meg... Olyan, mint egy nő. Sőt, mint egy kislány. Nem érné meg... Ami viszont odabent fogadott az őrsön, nos... kicsit meglepett.
Nem, nem az, hogy ez a dilis szociopata munkába állhatott, miközben én egy gyorsétteremben nem engedtem volna dolgozni, és nem is az, hogy amúgy mindenki szart a fejünkre. Hanem, hogy az elmondottak felvétele után, még ott kellett maradnunk, mintha olyan kurva sok mindent tehetnénk az ügyben. Lehet, hogy Carver nyomozó, se ma amúgy is szabadnapos, és amekkorát kapott tőlem a fejére, jó, hogy nem kapott agyfaszt, vagy mit... Én meg egy szimpla rendőr vagyok, és őszintén szólva se szolgája nem szeretnék máma lenni senkinek sem, sem a bolond mellett nem dolgoznék. Még a végén engem is lelő, mint Cadet... Éhes is voltam, nyűgös is, mert éppenséggel nem így indultunk neki a napnak és morcos is, mert most megint kúszhatunk térden Alie előtt, hogy ne féljen meg utáljon, amiért véletlen majdnem betörtem a fejét. Arról nem is beszélve, hogy én is kurvára szabadnapos vagyok. Csak azért nem keltem fel a székből, mert hülyén nézett volna ki, ha csak mi kelünk fel, ráadásul ki tudja Carver velem tartott e volna. Szóval csak felpakoltam a lábam az asztalra és azon töprengtem, hogy ilyen alkalmakra jól jönne a jojó. Morogtam is halkan, mikor megint felkellett kelnem, lehúzva a lábaim az asztalról és mennünk kellett tovább. Nem tudom mit hüledezett itt mindenki, mintha először botlanának ilyen barmokba, pedig évente több ilyen halálos fenyegetést kapunk, meg ennél őrültebb dolgokat is láttunk már, aztán itt vagyunk még most is, nem? A pénz se az én dolgom, és az ügy sem az én szintem, szóval köszi, nélküle is meg vagyok. Ahogy pedig említették nem mi vagyunk az egyetlen áldozatok, szóval, kösz csá, nem? Amíg az a röhejes kinézetű valaki beszélt, én azzal szórakoztam, hogy Alie tarkóján lévő tincseket piszkáltam, mintha egy légy akarna rászállni a hajára. Majd arra fogom, hogy biztos ez a szar szer az oka, hogy ilyen fasz vagyok ma.
- Nah, végre vége... Pff, remélem nem kell túlóráznunk a szabadnapunkon. - morgolódtam, mikor lement az adás, én meg, mint egy utolsó óráját töltő kamasz, már nyűgös mehetnékem volt. - Ugye nem akarsz itt maradni...? Inkább menjünk enni... Majd ők megoldják. Így az igazságos. Őrült az őrült ellen... - nézek Aliera, miközben Horatiora mutogatok.

- Hogy mondta? - kérdezte Horatio mérgesen, Roman felé vetve villámló tekintetét. - Ki az őrült? Az őrült ott van a tévében, a másik őrült pedig a pszichiátrián!
- Ne idegesítse fel magát felügyelő - intettem le őt. - Kár egymást szapulnunk, a gondok azzal nem oldódnak meg. A legjobb, amit tehetünk, hogy megvárjuk, hogy mit reagál rá a városvezetés és talán ők majd kapcsolatba lépnek velünk, pontosabban a rendőrséggel, hogy elmondják mit tudnak és milyen lépéseket kéne tenni. Nem mondom, hogy ki kell fizetni neki ezt a nagy összeget, mert szerintem esély sincs rá, de talán ők tudják ki ez az alak és mit lehet ellene tenni.
- Ezek szerint itt akar maradni és dolgozni? - kérdezte Horatio.
- Nem - feleltem, hiszen nem akartam és Roman sem örülne neki. Amúgy is ki volt írva a szabim. Nem is kéne itt lennem.
- Amúgy se mennénk sokra vele - felelte Horatio társa gunyoros hangon, mire én is és Sinclair is felé fordultunk. - Elvégre nem tudunk semmit - tette hozzá, hiszen rájött, hogy nem kellett volna gúnyolódnia a képességeimen. - Jól mondta, most csak várni tudunk. Majd az önkormányzat eldönti.
- Elmentünk - feleltem, hiszen ennyi gúny és izgalom egy napra épp elég volt. Megfogtam Roman kezét és már indultam is. Jobb dolgom is van, mint itt dekkolni velük.

Odahaza nekem kellett kezembe vennem a dolgokat és készíteni valamit reggelire. Ami lassan ebéd lesz. Néhány hamburgert dobtam össze, hiszen túl sok minden nem volt itthon a főzéshez. Majd be kéne vásárolni, de az nem most lesz. Nekem félig amúgy is az eseten kattogtak a kerekeim, de azt is tudtam Roman is most rosszul érzi magát, így hozzá léptem, mikor megterítettem, majd átöleltem és megcsókoltam.
- Ne izgasd magad, szívem, nem haragszom rád. Tudom, hogy nem te akartad, csak az annak a szemétnek a drogja alatt álltál. Nem haragszom - persze rá nem, de Kysonra igen és közben még mindig ott csengtek a fülemben Sinclair kollégájának a szavai is a fülemben. És nem ő az egyetlen, tudom jól, hogy jó páran lenéznek és semmibe vesznek és ostobának tartanak.
- Kilépek - mondtam hirtelen, majd leültem. - Felmondok a rendőrségen és keresek másik állást. Úgyis utálnak és kinéznek és lenéznek. Nincs ott semmi keresni valóm.

Nem vettem fel Horatio morcos képét. Had morogjon. Megérdemli, mert igenis hibbant. És örülhet, hogy vissza vették, mert hiába játssza itt az ártatlant, attól még kurvára megölt és még játszott is egy hullával, ez pedig kurvára nem normális. Inkább meg kellene húznia magát, nem, hogy még itt morcoskodjon nekem. Laposakat pislogva hallgattam háborgását, s vissza is szóltam volna, ha Alie nem előz meg. Oké, vettem az adást, ne basztassam fölösbe. Válaszul, hogy megértettem, finoman rá is tettem kezem a hozzám közelebb eső combjára. Horatio röhejes kérdésére aztán kérdőn néztem Aliera. Remélem, hogy nem akar maradni... Még csak az hiányzik, hogy ennél is jobban belefolyjunk.
- Pff, mert ti aztán marhára sokat haladtatok, kutyák. - puffogtam oda, mert nem, ez biztos nem hagyom szó nélkül. - Pofáztok itt róla, hogy már ezer éve tudtok a fasziról, de basztok bármit is tenni, csak ültök és fánkot zabáltok, meg ki-be járkáltok a diliházból... - flegmáztam, a végén Horatiora nézve. Ő is megérdemli. Itt éppenséggel senki sem akkora szent, mint mutatja magát, szóval vissza lehet venni. - Különben is, ki a faszom vagy te? - legyintek oda, annak, aki eddig pofázott. - Mindegy, nem is érdekel... - kelek fel cukorherceggel, hogy elhagyjuk a rendőrséget, meg ezt a sok idiótát. Láttam, hogy bánkódik a bentiek miatt, pedig nem kellene. Pont telibe kéne szarnia a véleményük. De nyilván ő nem én vagyok. Azért is hálás voltam, hogy ő főzött, mert őszintén szólva én nem vagyok egy nagy konyha tündér, de biztosra vettem, hogy mégha jól is lakunk, akkor is nyomasztani fogja a dolog még egy darabig. Hát nem is tévedtem.
- Helyes. - mosolygom viszonozva az ölelést pont a fenekére markolva, és persze a csókot is örömmel meghálálva. - Mert rád sosem emelnék kezet, ahhoz te túl tündi bündi vagy... - adok neki egy eszkimót puszit is, és homlokának döntöm az enyém. - Sosem hagynálak el, vagy bántanálak. Örökkön örökké, még akár egy másik életben is... - vonom még közelebb egy újabb puszi erejéig a szájára, s csak eztán engedem el, hogy leülhessünk és végre ehessünk, mert gondolom ő is éhes. Már épp látnék hozzá a kajához, mikor azonban sikerül alaposan meglepnie. Mármint nyilván tudtam, hogy bántja a dolog, de nem, hogy ennyire.
- Dehogy lépsz. - legyintek és vissza teszem a kaját a tányérba, hogy letéve a kezeim az asztalra ismét ránézhessek. - És tudod miért nem? Mert te is tudod, hogy nincs igazuk. Baszki, Horatio egy elmebeteg, nárcisztikus, pszichopata, ő csak ne ítélkezzen. Az a másik meg... fasz se tudja ki. Már napok, vagy hetek óta ülnek az ügyön, és még ők ugatnak? - háborgok, míg végül gyorsan lehiggadok és mélyet sóhajtva folytatom. - Ez is majdnem olyan helyzet... mint a mi kapcsolatunk, tudod? - próbálok párhuzamot vonni a két dolog közt. - Emlékezz vissza mennyire ellenem voltál a legelső alkalommal, amikor nyomultam rád. Kurvára ellenséges voltál, és leőrülteztél, meg hülyéztél stb. És érdekelt az engem? A nagy büdös lófaszt! - mosolyodom el. - Aztán megjelentél itt és mondom, azta, én tuti nem hagyom ki a lehetőséget! Hogy kockáztattam e az állásom? Igen. Hogy lebukhattam volna Julian előtt? Naná! Bár annak mondjuk nem örültem volna. Viszont kurvára nem érdekelt, hogy mennyire nem akarsz, és hogy mi a véleményed rólam, mert én tudtam, hogy én viszont akarlak. Még az sem tartott vissza, hogy közben bejött valaki... Elterveztem, hogy lecumizlak és így is lett... - vonom meg a vállam végül még szélesebb mosollyal, miközben végre ismét kezembe vettem a hambit és nekiláttam.
- Horatiot is utálják és lenézik, és tuti, hogy odahaza ő is tele sírja a párnáját, mert nagyon bántja, de látod, attól még nem mondott fel. Pedig én volnék az első, aki kijjebb rugdalná. - mondom ezt már félig teli szájjal. - Mai napig sokan őt hibáztatják a tábori dolog miatt... Ha nem is ő volt a főkolompos, miatta haltak meg sokan, mert baszott jobban oda figyelni a dokira. - nyaltam le egyik ujjam. Bassza meg ez kurva jó lett, faszért megyünk mi étterembe.
- Biztos azért ilyen feszült, mert a héten lesz a dilidokijának újra tárgyalása, ahol bizony komoly témákat feszegetnek, és ahová őt nem hívták meg. - nyammogok tovább, de már közben eldöntöm, hogyha a szónoklatommal nem is hatom meg, sunyiba majd kap egy kicsit a Sweet Dreamsből, hogy legalább aludni tudjon és azok is szépek legyenek. De nem sokat. Csak egy keveset, mert drága holmi és nekem is kell belőle.

Miközben odahaza készült a hamburger Romannel beszélgettem, majd meg is terítettem, de szavai ismét boldogsággal töltöttek el. Imádtam, amikor ilyen kedves volt hozzám és ennyit bókolt és már szinte a szavaival a tenyerén tudott hordozni. Jó volt érezni a belőle áradó szeretetet és bizalmat. Ő tényleg úgy szeretett engem, amilyen vagyok és meg sem próbált soha megváltoztatni vagy kritizálni, ellenben másokkal.
Persze a negatív gondolatok a munkatársaim és a munka felé attól még meg voltak bennem, de ő még ezt is képes volt jól kezelni és a helyén kezelni, noha egyet értettem vele, csak akkor is bántottak a dolgok. Tetszettek a hasonlatai, ám az meglepett, amit Horatioról mondott. Pontosabban Joseph tárgyalásáról. De mindenben igaza volt. Talán kicsit túlreagáltam.
De amúgy tényleg, én is kinézem Horatioból, hogy otthon teljesen ki van és csak nekünk színészkedik, ahogy azt is tudtam, hogy tényleg nem százas, viszont Roman szavai lelket öntöttek belém és újra erőre kaptam.
- Igazad van! - csaptam össze tenyereim. - És tudod mit? Én fogom elkapni ezt a Kysont! És akkor majd az orruk alá dörgölöm, hogy nekem sikerült, ami nekik hetekig nem! Tudom is mit fogok tenni! Ismered azt az üzletembert? Tudod, azt a karatés gyereket. Weiguang vagy ki. Az a kínai. Azt mondják elég kiterjedt kapcsolati körei vannak és nem csak az üzleti életben. Ráadásul azt beszélik valami hős a srác. Múltkor levert pár rosszfiút egy bankban, meg a múltkor valami bombát is kiiktatott. Nem semmi a srác.
Na. Ha ő nem tud valamit, akkor senki. De az is lehet, majd megkeresem azt a profilozót is. Azt a Nolant. Sebastian, azt hiszem. Nem rég helyezkedett el a rendőrségen, azt mondják korábban gyógyszerész volt. Lehet majd vele is beszélek, de mivel para figura, előbb a kínait keresem meg. Talán ő majd eligazít és akkor Horatio orra alá tudom dörgölni, hogy nekem sikerült. Te pedig velem jössz. Nem, mintha félnék, hisz Wang nem ellenség, ő a jó fiú, de te komolyabbnak nézel ki nálam és jól mutatsz mellettem - vigyorogtam. - És ha eljutunk ehhez a Kysonhoz, majd te lerúgod a fejét, hogy meg tudjam bilincselni. Mi hősök leszünk, Horatio meg bekaphatja - mutattam fel középső ujjam vigyorogva, majd falatozni kezdtem a hamburgert. - Öregem, ez jobb, mint az éttermi kaja. Minek költök mindig feleslegesen? - nevetek.

Nem tartom hülyének a kishercegem, de az biztos, hogy Juju maximum ki nevetett volna egy ilyen önbizalom növelő beszéd után. Szóval igazából mindketten örültünk. Nem is kicsit. Legalábbis... az elején. Mert azt hiszem rossz felé vezettem a dolgokat. Mosolyogva bólogattam eleinte, örülve az örömének, és elismerő biccentéseket tettem, ahogy a mélyből hirtelen felemelkedett. De szinte rögtön már a második mondatánál elbizonytalanított, és mit ne mondjak, a mosoly is lefagyott az arcomról, mikor jobban belemerült. Félbe akartam volna szakítani, hogy én nem arra céloztam, hogy dolgozzon az ügyön, pláne nem egy ilyen őrültén, pláne más őrültekkel, de nem ment. Egyrészt, mert nagyon belelovalta magát, másrészt, mert tudtam, hogy nagyon bánnám, ha ezzel ismét letörném. És a dolgok egyre rosszabb irányt vettek. Gőzöm sem volt kiről áradozott, s bár nem a féltékenység hajtott, nem tartottam jó ötletnek a dolgot. Mert akinek ilyen messzire elérhet a keze, az kurva élet, hogy nem jófiú. Már pedig rosszak meg se közelítsék Alie babát.
- Várj... - emeltem fel kezem, de nagy lelkesedésében nem kizárt, hogy nem hallott meg. - Alie várj... - ismétlem el még türelmesen, a kaját is félre téve, és nem mondom, egy-két mondatával sikerül is elvennie az étvágyam. Más esetben imádnám a gyermeki lelkesedését, de most...
- Carver! - emelem fel hangon szigorúan, hogy figyeljen végre rám. - Szó sem lehet róla, hogy foglalkozz ezzel az üggyel. Majd egy másikkal. Arról pedig hallani sem akarok, hogy olyanokkal beszélgess, akár csak telefonon is, mint az a faszfej Nolan. És ha megtudom, hogy a hátam mögött próbálsz itt sunnyogni, baszottul szobafogságot kapsz. Szarom le, hogy a te lakásod, bezárlak valahová és azt mondom táppénzen vagy. Megértetted? - néztem rá szigorúan. Mert ez itt nem a kibaszott disneyland, hogy minden szép és happy, és tapasztalatból mondom, hogy egy élve kínzás után, még hosszú, kínhalála is lesz, ha ezt én most hagyom. Nem csak Julian mellett volt szokásom beszopni, de előtte is kerültem izzasztó helyzetekbe. Carver pedig nem igazán egy Terminátor, hogy túléljen, akárcsak egy nagyobb szél fuvallatot, ami tuti kilométerekre repíti ilyen fizimiskával. Ha nem is a bátorság, inkább a buzgóság és bizonyítási vágy végett akarhat kijátszani, amit nekem meg kell gátolnom, csak egyenlőre fingom sincs, hogy hogyan. De ezzel a röpke pár órával faszán ketté is törte az álmaim, ennyit a babáról, meg családról. Inkább hagyta volna, hogy még reggel beletörődjek. Fel is kelek a székemből, bár nem azért, hogy ott hagyjam vagy ilyesmi. Inkább, hogy kerítsek a hambi mellé valami italt is. Találok is a hűtőben még egy kis bort.
- Szeretlek, érted? És ez a szarság túl veszélyes... Rex felügyelő csak azért nem látja, mert kurvára őrült és csak hiszi, hogy olyan okos... - emelek le két boros poharat, persze a pultnál háttal neki. - Egy másik üggyel is szépen be tudod bizonyítani a dolgot... Nem kell belehalnod... - húztam ki a parafadugóját, majd szép sunyiban ki is húztam zsebemből a fasza kis altatóm és öntöttem az övébe. Amíg szunyál, több időm lesz kitalálni mit kezdjek a dolgokkal. Bazd meg... talán tényleg jobb lett volna, ha felmond...
- Na gyere... fejezzük be a kajálást és pihenjünk. Rád fér az étteremben történtek miatt... - teszem le elé a poharat, amiben már nyoma sincs a drognak. Aztán visszaülök és bár a kajához már nem nyúlok, a bort azért elszürcsölgetem.

Láttam Romanen, hogy nem tetszik neki a dolog, de valahogy most nem tudott érdekelni. Önzőnek tűnhettem? Igen, talán igen, de most nem akartam rá hallgatni. Hiába láttam rajta őszinte aggódást és hiába tudtam, hogy mérges és szomorú lesz, ha megtudja, hogy kijátszottam, de úgy éreztem ennyi jár nekem. Annyi mindent elnézek neki és annyi mindenben hajlandó vagyok hallgatni rá, de ő aligha értheti meg a helyzetem és érezheti át, amit én érzek. Ő lehet megszokta, hogy egy kis ember, akin bárki átléphet, de én ebbe nem akarok beletörődni. Ezúttal nem. Túl sokszor hagytam magam másoknak, most nem fogom. Tekintélyt akarok és elismerést. Majd úgy intézem, hogy Ő ne tudja meg.
Éreztem a hangjában, hogy nem viccel, szigorú volt és határozott, de mi bajom lehet belőle? Két napig morcos lesz, de ismerem a módját annak, miként lehet kiengesztelni. Ha meglátja majd, hogy nem esett bajom és, hogy leköröztem Horatiot, biztosan ő is megenyhül és belátja, hogy tévedett, otthon meg majd kényeztetem kicsit és jól meglovagolom, hogy elszálljon a haragja.
- Megértettem - feleltem kissé szomorúan, hisz kicsit bántott, hogy így áll a dolgokhoz és azt sem tudtam mi baja lehet Nolannel. Szerintem nem egy rossz srác, még ha kissé furcsa és para is. Okos férfi és bár nem százas a fia, azért jó látni, hogy mennyire szereti és mennyi mindent megtesz érte. Szerintem ez dicséretes. Annyira nagy faszfej nem lehet...
Kicsit rosszul esett, hogy ilyennek láttam, de néha a magam érdekeit is kell néznem, nem csak másokét, ugye? Örökké nem lehet az, hogy mindenben Romannek alkudok meg. Már így is többet ért el nálam, mint mások és így is a fél életemet igyekszem úgy élni, hogy neki jó legyen, de a munkámban nem szeretnék kompromisszumot kötni.
Figyeltem, amint elment italt tölteni, de nem mentem utána, csak hallgattam őt, hogy mit beszél nekem, közben az ételemmel foglalkoztam. Hát szó-mi szó, nem csak Sebastianról, de Horatioról sem volt jó véleménye, bár azt eddig is tudtam, hogy nem csípik egymást túlzottan, nem gondoltam volna, hogy Horatio szellemileg tényleg annyira semmitmondó lenne, mint, hogy Roman próbálja előadni. Mégis csak lett valamiből rangja és hírneve és talán csak Roman akarja ezt semmisnek venni, ám azért jól esett az egómnak, hogy Roman így beszélt, hisz így kicsit többnek éreztem magam.
- Belehalni? - kérdeztem meglepetten. - Szerinted ez egy ennyire veszélyes ügy? - haraptam be alsó ajkam, mert bár tényleg nem tűnt piti ügynek, azért nem hittem volna, hogy egy annyira életveszélyes ügyről lenne szó. Oké, flepnis a fickó, de szerintem csak egy sima droggyárost keresünk, aki szeret jelmezbe öltözni, hogy ne tudják az emberek ki kujtorog pénzért az önkormányzathoz.
Ami azt illeti az én étvágyam is elment, így mondván, hogy reggelire jó lesz én is elcsomagoltam, majd megittam a bort.
- Megyek, letusolok - sóhajtottam és elmentem a fürdőszoba felé.