Skót vagyok, de ez senkit se tévesszen meg, nem az a fajta, akikről a skót vicceket írják. Az nem én vagyok. Sőt, azt gondolom nem sok alapjuk van ezeknek a hülyeségeknek és falra mászom, amikor valaki viccelődik vele, hiszen ezek legalább olyan ostoba sztereotípiák, mint a szőke nős viccek.
De akkor milyen ember is vagyok? Első sorban szenvedő alany és nem csak azért, mert Roman a kollégám, aki valamiért Svájc óta, mintha a nyomomban lenne, akár a felhők, amik mintha követnék az embert séta közben. Szenvedek, mert úgy érzem idiótákkal vagyok körbe véve, Roman csak egy a sok közül, bár hozzá teszem, lehet év végén ő kapja meg tőlem az Arany Gyökér díjat, melynek legyártását tervezem már egy ideje. Minden alkalommal, amikor összefutok egy hülyével, bedobok egy öt dolcsist a perselybe. Ha szóba is kell vele állnom, akkor tíz dolcsit. Előbb utóbb össze jön az a szobrocska, amit díjként fogok kiosztani.
Félre értés ne essék, nem vagyok kényes hercegnő, csak mikor heti szinten több tucat gyökérrel hoz össze a sors, akkor kezdem megérteni miért szerették annak idején az uralkodok elfoglalni a váruk legfelső lakosztályának egyikét elfoglalni és a szolgákkal intéztetni mindent. Minél kevesebbet voltak emberek között, annál kiegyensúlyozottabb életet élhettek.
Őszinte leszek, mindig elég kényeskedő voltam, de mióta Svájcban összefutottam a Hemlock házaspárral, valahogy minden rettentő nehéz lett és a feje tetejére állt. Egészen addig viszonylag nyugis életem volt, még ha voltak is debilek a környezetemben, de úgy elevickéltem és dolgoztam. A Berni rendőrségen szolgáltam hadnagyként, ők pedig jöttek és minden a feje tejére állt, ráadásul a pasas annyi képtelenséget hordott össze öt perc alatt, hogy keresni kezdtem a kandi kamerákat a kihallgató szobában, hátha valami hülye vicces videó forgatása zajlik tiktokra, de nem így volt.
Az a nap mindent megváltoztatott, én pedig azt hittem ha New Yorkba költözöm, akkor új életet kezdhetek és talán jobb közegbe kerülhetek, így Amerikába utaztam. 1776. július 4-e óta amúgy is szent a béke az UK és az USA között, nem? Ők is élik a független kis életüket és mi is. Már nem haragszunk egymásra, hisz nem háborúzunk, noha van egy két amerikai, akinek szívesen nyomnám le a torkán egészben azt az ötven csillagos, vörös-fehér sávos papírba csomagolt Hot Dogot. Persze biztos van az amcsik között is olyan, aki szívesen fojtana bele engem is egy csésze teába. Végül is, mikor a Bostoni kikötőben 342 láda teát szórtak a tengerbe, György királyt is szívesen fojtották volna a tengerbe. Ilyenek ezek az amerikaiak...
De nincs baj, nincs baj, mi megférünk egymás mellett. Ha meg nem, akkor csinálunk helyet. Biztos megvannak még bennünk az ősi ösztönök.
Most az NYPD-n dolgozom, New Yorkban, ahol van pár csodás kollégám és olyanok is, akik nem csodálatosak, de ámulatba ejtőek. Mikor őket figyelem, úgy érzem én vagyok David Attenborough.
Lehet nem én vagyok a legkedvesebb és legjobb természetű hekus a szervezetnél, de higgyétek el, igyekszem és ha valakit épelméjűnek és kulturáltnak minősítek, azzal biztosan úgy is fogok bánni, de ha egy szétszívott agyú belőtt gyökér vagy, aki azt hiszi valamikor a szeretője voltam, vagy egy túlértékelt egyetemi fizika professzor, aki azt hiszi magáról, hogy Indiana Jones és Albert Einstein szimbiózisa, akkor igen csak kellemetlen percekre számíthatsz tőlem. Az sem épp jó pont nálam, ha az IQ szinted 90 alatt van, vagy nem vagy képes normálisan felöltözni, vagy elfelejted a zuhanyzást, esetleg Január óta gyúrsz arra, hogy idén decemberben te legyél a Mikulás és még szeptemberben sem borotválkoztál meg, hogy igazán hiteles legyél.
Tény a tény, nem én vagyok a város legnagyobb detektívje, de elég eszes vagyok ahhoz, hogy én is jól teljesítsek. Nem lehet mindenki Dr. Sinclair szintjén, de azért én is megérem a pénzemet, pedig nem vagyok amerikai. És mivel nem az amerikai álom reményében érkeztem New Yorkba, nem is ért csalódás. De persze, ha Vegasba utaztam volna, hogy gyorsan meggazdagodjak, lehet már a második napon padlóra kerültem volna az első kaszinó küszöbén.
Amúgy meg... Brit tudósok kimutatták, hogy álmodozni időpocsékolás és nem kifizetődő, később az Apostol együttes írt is erre egy propaganda dalt "A legtöbb ember ott hibázza el" címen.
Nem, nem vagyok depis, csak realista. Egyébként jó társaság vagyok, hidd el, csak ismerj meg és viselkedj értelmes, kulturált ember módjára. Őslakosból van elég, gyarapítsuk most már a civilizált népséget.

Most pedig következzen a "Fun Fact" rovatunk.
- Bilincs fétisem van.
- Örök elégedetlen vagyok a nyakkendőim megkötésével.
- Rajongom a divatért, kedvenc sport márkám a Converse.
- Előszeretettel hordok tornacipőt még öltönyhöz is.
- Gyűjtöm és olvasom a férfi-női divatlapokat, életmód magazinokat is. Hűséges GQ, Glamour és Natural Lifestyle előfizető vagyok.
- Igyekszem egészségesen élni, odafigyelni magamra.
- Az olvasáshoz van, hogy szemüveget kell felvennem.
- Kedvenc színeim a barna, a kék és a fekete.
- Édesszájú és kávékedvelő vagyok.
- Néha vásárolok étrend kiegészítőket.
- Mindig ügyelek a tisztaságra és a jó megjelenésre.
- Rajongok a Synth-pop zenékért és szeretem a technot is.
- Depeche Mode rajongó vagyok.
- Nagyon szeretem a történelmet és ha nem rendőr lettem volna, biztos történésznek mentem volna.
- Öltönyt leginkább csak munka miatt hordok, de van, hogy a hétköznapokban is hordom.
- Valaki egyszer legyártatott az arcommal egy autó illatosítót, amiből én is beszereztem anno egyet, de semmi illata nem volt. Nem tudom ki lehetett...

Viszont egy napon egy súlyos vegyi balesetet követően kómába került, a baleset után pedig önmagából kifordulva tért észhez. Megőrült...

Mindent igyekeztem Roman háta mögött tenni. Sebastiannal is akkor beszéltem, amikor Romee éppen nem volt az őrsön, mert ki kellett mennie és igyekeztem úgy csinálni, hogy minél kevesebben lássák, mert tudtam, van, aki képes visszamondani Romannek, hogy én kikkel találkozom, bár igaz, ők nem tudhatják, de Roman biztos megsejtené. Szóval kellően óvatos voltam, hogy minél kevesebben lássanak engem ügyeskedni.
Mikor a fülembe jutott, hogy Romannek ki kellett mennie egy családi viszályhoz, ahol már a kés is előkerült, én fogtam magam és elmentem felkeresni Wangot, noha ő nem volt túl kommunikatív, ellenben Sebastian már igen, bár ő is csak homályosan felelt és külön kérte, hogy ne keverjem bele, szóval nem tettem. Egy kicsit zavaró volt, hogy valamiért mindenki óvatosan felelt és kezdtem azt érezni, hogy talán Romannek van igaza és nem kéne belefolynom, de olyan szinten bennem volt a cselekvési vágy és a sikerhajhászat, hogy nem félre sepertem az aggályaim. Sebastian segítségével végül sikerült megtudom, hogy ki is ez a Kyson és mik lehetnek a céljai, de egy ideig még rejtély volt számomra, hogy vajon hol találom, ám végül erre a rejtélyre is rájöttem, amikor sikerült megcsípnem egy illegális gyógyszer szállítmányt.
Mikor úgy tűnt megoldottam az ügyet bementem a főkapitányhoz, hogy jelentsek neki és megszervezzük az akciót, amiben Horatio és a társa is részt vettek, ám akkor még nem voltak rossz érzéseim. Sőt, büszke voltam magamra és már azon agyaltam, hogy miként fog majd Roman a karjaiba venni és pörögni velem a rendőrség közepén, miközben engem magasztal, hogy jobb voltam, mint Mr. Sherlock Sinclair Holmes.
Lerohantuk a vegyi üzemet, melyről kiderült, hogy Bronx szélén van, közel a helyi erdőhöz és folyóhoz és mindenféle engedély nélkül üzemel, ugyanis az üzemet hivatalosan már tíz éve bezárták különböző jogsértések miatt, szóval elvileg üzemen kívüli.
A rendőrök sorra terítették le az alkalmazottakat, miközben mi Kyson nyomába eredtünk, akit egyelőre még nem találtunk, de erősen résen voltunk. Hamarosan bele is akadtunk a Krampuszba, aki egy felettünk lévő hídról lelőtte a rendőrt, aki mellettem volt, én pedig visszalőttem rá, de nem találtam el. Az egyik vállam meglőtte, így behúzódtam egy cső takarásába, de egy lövés kilyukasztotta, a forró, csípős gőz pedig az arcomba csapott. Szerencsére nem égetett meg nagyon, ellenben égette a szemem és csípte az ajkaim. Reflexszerűen ugrottam hátra, ahol legurultam egy rövid lépcsőn, de szerencsémre csak véraláfutásokkal megúsztam.
Felkeltem, de alig láttam.
- Carver?! - hallottam Sinclair társának hangját. - Merre van?
- Azt én is szeretném tudni! - kiáltottam vissza, majd homályosan látva, könnyező szemekkel kezdtem el tapogatni a környezetem és elindulni valamerre, mielőtt a Krampusz a nyomomba szegődne.
- Látom már magát! - kiáltott és hallottam is futni, majd megálltam, mert úgy éreztem falnak mentem, aztán furcsa koppanó hangra lettem figyelmes. Ahogy tisztulni kezdett a tekintetem, láttam, hogy egy üvegkalitkába kerültem. Legalábbis üvegfalú volt. Ahogy még tisztábban láttam, már csöveket is felfedeztem.
Láttam, amint megjelenik a nyomozó és aggódva ugrik az üvegszerű falhoz, majd próbálja felfeszegetni.
- Alastair! - ütögette a falat.
- Kár volt idejönniük! - szólt le az emeleti hídról Dr. Kyson, majd meghúzott egy kart.
- Mi folyik itt?! - kiáltott fel neki Frank nyomozó.
Nem telt bele sok időbe, az üvegkalitkámba a csöveken át színes, forró gáz kezdett beömleni.
- Ez éget! - ütögettem a falat, de a nyomozó tompán hallott engem. - Nem kapok levegőt! -
- Zárja el! - emelte Kysonra a fegyverét, de ő már nem volt ott. Elment.
- Carver! - fogott újra az ajtóra és próbálta kinyitni, de a bíbor árnyalatú köd már annyira ellepte a gázkamrát, hogy nem látott engem. Csobogó hang hallatszott a kabinból, majd újra felkiáltottam.
- Megvakulok! Ez mar! Nagyon éget! Segítsen!
Frank végső kétségbeesésében fellőtt a karra, amit Kyson húzott meg. A kar doboza szikrázva robbant, a kabin pedig nyikordult egyet, de nem nyílt ki, így mindent kockáztatva Frank lőni kezdte a kamra ajtaját, ám a gáz berobbant a második lövés után és összeégette Franket, aki elterült. A kamra üveg ajtaja ripityára tört, a szilánkok felvagdalták Frank bőrét és húsát, de még volt annyi ereje, hogy benézzen a kabinba. Alig látott valamit, de azt látta, hogy nem vagyok sehol. Látta a nyitott aknát alul, ahogy azt is, hogy a vöröses folyadék a kabin tetejéről csordogál le a nyitott aknába, melynek mélyén én is eltűntem. El egy csővezetéken át.
- Carver?... - motyogta, majd lehunyta szemeit örökre, vére pedig lecsordogált a fém út rácsain keresztül le az alsó szintekre.

Horatio időközben két rendőrrel az oldalán üldözte a Krampuszt, akit sikerült megsebesítenie, de egy teherlifttel sikerült meglépnie le néhány szinttel lejjebb, miközben egy másik rendőri csapat Dr. Kysont kereste, aki kereket oldott azóta.
A hosszúra nyúlt akcióban több rendőr is életét vesztette, a Krampusz és Dr. Kyson elmenekültek, viszont az üzemet előtte még felgyújtották.
- Hol van Frank és Carver?! - kérdezte Horatio, miközben fentről terjedt a tűz az alsó szintekre, az égő és párolgó, füstölő vegyszerek pedig egyre fojtóbb légkört teremtettek, így mindenki gázmaszkot húzott.
- Frank meghalt, Carver eltűnt. Mennünk kell, mindjárt összedől az épület!
Nem sok idejük volt szétnézni, hamarosan távozniuk kellett.
Kicsit később kiérkeztek a tűzoltók is, a mentősök is és a katasztrófa védelem is, közben a rendőrség továbbra is gázálarcban és védő ruhában elkezdte átfésülni a környéket nem csak utánam, hanem Kyson és Krampusz után is. Csak engem találtak meg.
Egy csövön át kerültem ki egy Bronxi folyóba, amin keresztül némi vegyszer is ömlött a folyóba. Amolyan leeresztő volt, egyfajta túlfolyó, hogy a felesleges vegyi szemét ki tudjon ömleni valahová, amikor a rendszer már nem bírja.
- Megtaláltam! - kiáltotta egy rendőr, bár a látvány nem volt túl szép. A csőrendszerben eltört két bordám és a jobb vállam is kificamodott a helyéről. A bőröm több helyen megégett a forró gőztől, bár nem volt túl súlyos, ugyanis nem volt annyira égetően forró, ám a különböző kémiai anyagok is kikezdték a bőröm, így voltak elszíneződések és különböző kiütések is. Az ajkaim kékek voltak a szívemet ért megterheléstől, a szemeim lilás-vörösek és véreztek...
...

A kórházban elég hosszú ideig ügyködtek az orvosok, hisz sok dolog még nekik is új volt. A sebészeknek könnyű dolguk volt, de a toxikológián már annál nehezebb dolguk volt az orvosoknak, lévén, hogy több vegyszer és gyógyszer is idegen, kísérleti anyag volt és sok kémiai károsodás még nekik is új volt, de szép munkát végeztek és a kollégáknak azt mondták szépen fel fogok épülni és idővel a szépséghibák is el fognak múlni a kezelések során, noha azt ők maguk sem tudták a kómából mikor fogok magamhoz térni. Elvileg maradandó agykárosodás nem történt.
Bekötött szemekkel feküdtem, a fásli alatt gézlapok voltak, melyek gyógyszerekbe voltak beáztatva. A testem több helyen fásli fedte, imitt-amott gipsz és merevítők is, de alapvetően nem volt túl vészes az állapotom, bár mindezek nélkül jobban festettem volna. A legrondább látvány minden bizonnyal a légzést támogató cső volt, ami le volt nyomva a "torkomon".
A hír még egyelőre nem jutott el Romanhoz, ugyanis Horatio hírzárlatot rendelt el. Ő maga akarta közölni Romannel a híreket. Roman már otthon volt és Horatio jól tudta, azóta már nyomhatja a telefont és idegeskedett, hogy miért nem éri el Carvert, Abban bízott, hogy senki nem mondott neki semmit, bár nem lehet tudni.
Amennyiben Romannek senki nem pletykált és otthon találta Romant, akkor nagy nehézkesen bele is kezdett.
- Szia. Ne haragudj, hogy munka után zavarlak, de... rossz híreket kell közölnöm. Alastair kórházba került. Sajnálom... - mondta nagy nehézkesen. Láthatóan ő is maga alatt volt. Kellett neki kis idő, mire elkezdte elmesélni mi történt. Bár mivel nem volt mellettem, sok részletet nem tudott, de azt igen, hogy mi történhetett, amíg én nem voltam ott mellette. Vagy inkább ő mellettem.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy igazán érdekes jellemmel lettél megáldva, akinek nem könnyű beférkőzni a bőre alá, de azt hiszem, hogy ha ez valakinek mégis sikerülne, akkor az semmiképp sem bánná meg, hogy megtiszteled a barátságoddal. Néha azonban tudni kell alkalmazkodni neked is, és a szerinted gyökér embereket is elfogadni, hiszen sajnos, egyre több van belőlük A történetedből is tökéletesen látszik, hogy mennyire kicsi is az a világ, amiben élünk, hiszen akarva akaratlanul, te is mindig abba az emberbe botlasz bele, akit legszívesebben kerülnél. ha hiszünk a sors akaratában, ha nem, de nekem mindeféleképpen úgy tűnik, hogy valaki odafentről azt akarja, hogy az életed része legyen az a férfi, akit a hátad közepére sem kívánsz. Én a helyedben nem menekülnék el ismét, mert lehet, hogy valami jót tartogat a jövő a számodra az által, hogy ismét az utadba sodorta Őt. Én mindenestre, szívből kívánom, hogy rá jöjjetek arra, hogy kevesebb ellenségeskedéssel, többre lehet jutni. Az ellentétek amúgy meg vonzák egymást, szóval én mindenképp kíváncsi vagyok most már, hogy merre alakultok
Színt és rangot majd egy admintól kapsz, de addig is tied New York  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!