Bármennyire is kívánta volna a szervezetem, az alvás mint olyan nem szerepelt az opciók között és ha mégis, akkor az utolsó előtti helyre lett volna rangsorolható. Túl sok minden bukhat el ahhoz másodpercek kérdése alatt, hogy én nyugodtan tudjak aludni. És bár a kanapén ott árválkodott egy ágynemű bekészítve, hogy a nem túl meggyőző próbálkozásaim látszatát keltse, mégsem tudtam rávenni magamat, hogy engedjek az emberi normalitás ezen formájának. Az emeletre több okból nem akartam most felmenni, de amíg egyik indokokból álló csoportot félresöpörtem, addig a másik alibiként szolgált a földszinten maradásra.
Egy jó ideje már nem szólalt meg a telefon, de ettől függetlenül a közelembe tartottam azt. Lassan a vége felé közeledünk ennek a mindkettőnk számára kényelmetlen szituációnak, hogy megpróbáljunk majd visszarázódni a valóságba. Sajnálatos módon talán már semmi sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt, de egy reménybe kapaszkodó részem még mindig ott volt és naivan áltatta magát az ellenkezőjével. Ez a pár nap, hét, mindenki életét felforgatta. Nem győzöm észrevenni a partnerem fáradt hangszínét akárhányszor lehetőségem nyílik beszélni vele. És bár a szavai hozzá méltóan biztatónak tűnnek, de aki ismerte őt, az tudta jól, hogy az elmúlt időszakban árnyéka önmagának. Hatalmas felelősség nehezedett odahaza a vállára és bizonyára a felét szándékosan nem osztották meg velem. Ismertem már jól, hogy miből álltak a nyüzsgő, őrült tempót követelő időszakok. Azt ahogyan egyik esemény fedte át a másikat és a feszültség fullasztó ködként keringett körülöttünk, miközben a kiutat kerestük belőle. Ez ami most van sokkal komplikáltabb, mint bármi más amiben eddig részünk lehetett és mégis negyede annyi információ jut el hozzám. Épp csak cseppen néhány, hogy ne tartson homályban, holott annyi minden lehet még mögötte. Elmondhatatlanul idegesített ez. Ott akartam lenni a csapatomnak, de legfőképp Chadnek. Tisztában akartam lenni mindennel, mégha fel is dühít majd, minek során tombolni tudnék. Kétségbeesetten vágytam erre, mert bár érzékeltem a jóként értelmezhető szándékot a meghozott döntések mögött, de értékelni most egyáltalán nem tudtam. Ha valamitől, hát akkor a cégen belül történtektől nem kellett engem megvédeni.
Tom nem sokkal később csatlakozik hozzám és beszámol Meghan állapotáról. Elraktározom magamba az információkat egy képzeletbeli dobozba amelynek nyitva hagyom a fedelét, hogy az ne múljon feledésbe. Érdekelt a jóléte és bár olyan a kapcsolatunk amilyen, ezt leszámítva mégsem akartam, hogy bármi történjen vele. Talán a saját hátsómat védem ezzel, talán tényleg csak emberibb tulajdonságokat erőltettem magamra a napokban, azt hiszem ez számít legkevésbé. Mindkét helyzetben nem elengedhetetlen az odafigyelés.
Pár óra volt még hátra az indulásig, így Tommal még utoljára átvettük az útvonal részleteit, noha úgy tűnt ő maga mindennel tisztában van. A hármas csapatunk egyik embere, Tyron lesz aki Devonnal fog érkezni, aki Tom számára már nem ismeretlen. Ennek ellenére levéstem neki egy papírra a telefonszámot, hogy ne csak közvetetten történjen a kommunikáció, ami csak még inkább bonyolítaná a helyzetünket.
Caitlyn egy fél órával később csatlakozik szokatlan párosunkhoz és egy négyzet alakú papírt szorongat a kezeiben. Kíváncsian megemelkedik a szemöldököm, de ő maga az, aki beavat ittléte indokába.
- Csak beadom ezt az üzenetet Meghannak és itt sem vagyok. - jelzésértékűen még meg is mozgatja a kezében lévő üzenetet, Tom azonban észrevehetően nem ért egyet ezzel a helyzettel. Nem kérdeztem és igazából közöm sincsen ahhoz, hogy ők ketten miképp vélekednek a jelenlegi szituációról, de azt még a hülye is észreveszi, hogy bizonyos fokon nincsenek egy lapon.
- Nem ér rá holnap? - az órám lapjára letekinteni csábító tevékenység, Caitlyn azonban olyan tekintettel méreget, mint aki éppen most növesztett még két fejet a már meglévő mellé.
- Gondolod a bátyja érkezésével meg miegyéb történéssel lesz lehetőségem erre?
Tom csak sóhajt egyet és bár láthatóan mondani készül valamit Caitlynnek, én megelőzöm ebbe.
- Menj, csak ne tartson sokáig.

~ Caitlyn;
Caitlyn amikor először csatlakozott a biztonsági céghez akkor izgatottságában szinte ki tudott volna ugrani a bőréből. A környezete szerint vibrált a boldogságtól és a nő sem érezte másképpen magát. Egy nagy ugródeszkának számított ez, lévén annak hogy mindig úgy érezte: amíg valami komoly be nem fut, addig attól a bizonyos tojáshéjtól sem tud majd megszabadulni.
A lelkesedése a továbbiakban is motiváló hatással volt a hétköznapjaiban. Nyílt személyiségének köszönhetően könnyen beilleszkedett és bár az számára nyilvánvaló volt, miszerint a céget körüllengi egy jó nagy adag paranoia, ami kisebb-nagyobb mértékben, de mindegyik alkalmazottban ott élt, ezt leszámítva sosem okozott gondot neki, hogy szót értsen másokkal. Mariet különösen kedvelte, aki vérfrissítésként keveredett oda Caitlyn második éve során, miután Ryder megelégelte az elődjét. Vagy a nő őt, ez sose volt igazán tiszta.
Caitlyn könnyedén vette az akadályokat és csakis a munkájára fókuszált amíg össze nem futott Philippe legújabb pincsijével. A doki válogatós volt, de miután Tom átbukdácsolt a bűvös negyedik héten, azután stabil pontnak számított Alaric életében. Az idő múlásával pedig Tom stabilitása Caitlyn napjaiba is beköltözött. Már az első alkalommal működött közöttük a kémia és miután szerelmüket a cég több üres szobájába is megpecsételték, az is egyértelmű volt, hogy ez egyiküknek sem csak egy pillanatnyi elmebaj, ami tovaszáll miután a kislányos zavar alábbhagy. Életük legnehezebb döntése volt Ryder elé állni, hogy saját kezűleg gyilkolják meg a karrierjüket, de a szabály kötötte őket és mindketten érezték, hogy a felhalmozódott titkok egyre szorosabbra húzták körülöttük a hurkot. Amire azonban nem számítottak, hogy a 'takarodjatok innen' kemény szeretet helyett egy külön megbízást kapnak majd, Ryder pedig szinte a közös jövőjük főszponzorálójává válik. Persze ott volt egy közös megegyezés közöttük, de ha ez volt az ára annak, hogy a munkájuk ne vesszen kárba és együtt is maradhatnak, akkor Caitlynnek eszébe se jutott panaszkodni.
A kötelezettséggel járó napok hetekbe, a hetek hónapokba, majd évekbe nyúltak, ők pedig szépen építgették a saját életüket egy kisvárosban, amiről a franc se tudott. Úgy érezték a GR megfeledkezett róluk, amikor is egy nap megcsörrent Tom telefonja és Joe Martinez hadaró hangja adta ki az utasításokat személyesen.
Caitlyn egy mély sóhajt vesz a csukott ajtó előtt, mielőtt bátorságot összeszedve lenyomná a kilincset. Egy dolga volt: nem kötődni. De az évek teltek bármiféle megbízatás nélkül és a protokoll, amit belefecskendeztek a GR épületében valami porosodó kéziratnak tűnt egy olyan polcon, amit alig ér fel valaki. Többé már nem tudott csak félig emberi lenni, akinek olyan természetes a paranoia, mint maga a légzés. Tom ebből a szempontból erősebb volt, Caitlynnek azonban soha nem esett nehezére kötődni másokhoz. Most az egyszer átkozta személyiségét.
Meghanra egy egészen fura pozícióban talál rá, miközben egy csatateret imitáló teret hagyva maga után próbálja elfogyasztani a neki kikészített pizzát.
- Oh, várj csak segítek!
Bárminemű ellenkezést el nem fogadva siet Meghan segítségére, hogy rendet teremtsen a káoszba, aminek végén nem kell ilyen módszerekhez folyamodnia a nőnek ahhoz, hogy ehessen egy normálisat. Az infúzió is visszakerül a helyére, ő maga viszont már csak akkor áll hátrébb miután úgy érzékeli a segítségének végére ért.
- Nem hittem volna, hogy ébren talállak. Csak ezt akartam beadni mielőtt lelépnétek, amit ha gondolod később elolvashatsz, de ha adsz pár percet el is mondhatom mi van benne. Jártam én is a cipődben, jobban megértem mit érzel, mint azt szeretném. - Caitlyn vág egy grimaszt, aztán felméri a szoba berendezését. - Látom Ryder eljuttatta a ruhát, amit hoztam neked. Nem szeretnél átöltözni? - pillant Meghanra utólag. - Az a két jó ember annyira a saját dolgával törődik, hogy kétlem bármikor felnéznének majd és azt a ruhát ismerve most már túl lehetsz azon a ponton, ahol inkább kényszerzubbonynak tűnik. De ha gondolod mond azt, hogy fogjam be és húzzak el melegebb éghajlatra. Elegen döntöttek már így is a fejed felett, hogy rád erőltessem az akaratomat. - fejezi be a beszédet, miközben Meghan ítéletére vár.

Az emberi létben egy valami mindig is idegesített: az pedig az idő logikátlan múlása volt. Ha távol voltunk még a hőn áhított pillanatunktól, akkor a maga ütemében telt. Elfoglaltuk magunkat, próbáltunk másra koncentrálni és így kegyes volt hozzánk, mert figyelmetlenségünk nyomán érzékelhettünk, hogy az idő igenis telik. Majd jött a másik formája, amiben sosem leltem értelmet, ez pedig részben a bennem lakozott türelmetlenségnek is volt köszönhető. Nem értettem igazán hogyan lehet elviselhetetlen és lassú az idő múlása, ha várunk valamire, miközben egyre közelebb kerülünk hozzá. Relatíve, minél inkább a célvonalnál vagyunk, annál türelmetlenebbek is leszünk. Ha már ennyire közel vagyunk, miért ne lehetnénk máris ott? Szinte a kezeink között érezzük a győzelmet, de az homokszemcsékként tűnik tova, ahogyan az idő komótosan utoléri önmagát.
Várakozni arra, hogy Tom és Devon megérkezzenek, nem tartozott a kedvenc időtöltésem közé. Az első fél órában az agyam még úgy volt vele, hogy nem sok idő telt el, ne adjuk meg a türelmetlenségnek az elégtételt. Akkor kerestem magamnak más okot, amin bosszankodhatok, elvégre Caitlyn már egy jó ideje nem érkezett meg a földszintre. Mégis mennyi ideig tarthat benyitni a szobába, letenni a levelet, majd kifáradni onnan? Néhány ember miért lel élvezetet abban, hogy egy egyszerű feladatot is bonyolulttá tegyen? Közel öt perc sem kellett, hogy elinduljak a szoba irányába és magam járjak utána hol is ment félre ez a művelet. A válasz Caitlyn és Meghan alvó formájában érkezik meg, akik a világukról sem tudnak. Egy nagyobb pokrócot emelek el a fotel karfájáról és észrevétlenül kettejükre terítem, melyben megkönnyíti a dolgomat az, hogy egymás mellett aludtak el. Egy utolsó pillantást vetek rájuk, majd a kezembe veszem a pizzafoltos, de immáron üres tányért és elhagyom a szobát. Talán mégsem minden ennyire egyszerű.
A kanapénak legalább már öt pontján sikerült ülnöm, de a fáradtság csak nem bír legyűrni. Hol a telefont nézem, hol pedig a Chadtől kapott utolsó e-mailjeimet. Heti és napi jelentések vázlatai elevenednek meg előttem megszokott részletességgel, mely a cégünk életét sűríti be egy minimális adathalmazba. Hiányoztak ezek a napok. Lehet a távolból is képes vagyok statisztikákat bámulni és rábökni, ha valami szemet szúr, de nem ugyanolyan. Chad mellékes megjegyzésként hozzáfűzi, hogy van egy ügyfél, aki kizárólag csak velem hajlandó találkozni és még vele se beszél. Mondanom sem kell, ez még inkább olajként szolgált az elviselhetetlen várakozás gyújtotta tűzre.
Egy lebeszélt bejelentkező hívás után nem sokkal a lépcsőn ejtett léptek hangjára figyelek fel, ahogyan Caitlyn próbál észrevétlenül lelépni.
- A partnered nem lesz csalódott, amiért így kiosonsz?
Caitlyn kezéből egyből kiesnek a cipői ijedtében, de a szája elé még időben kapja oda a kezét. - Bazdmeg, Ryder. Muszáj a sötétben ülnöd?
Egy idő után zavarta a fény a szememet és a céges dolgoktól is lüktetett a fejem, így a csendes plafonbámulás a sötétben tűnt a leghumánusabb módszernek.
- Nem tudok aludni. Mi mást csináljak? - az államat a kanapé támlájára fektetem, hogy így mérjem fel az ismerős nő alakját. - Csapnivaló postás lennél egyébként.
Caitlyn csak sóhajt egyet, de úgy tűnik nem magyarázkodik. Minek tenné? Hivatalosan csak laza szálak fűzik a céghez és ő is tudja, hogy amíg nem tesz keresztbe, addig minden békés. Ennél egyszerűbb megállapodás nem is létezhetne. - Tipikus. Te és a nem emberi viselkedésed közötti vonzalom még mindig elképesztő. Tom?
- Jól van. Előbb váltottunk pár szót. Tudod, hogy nem engednénk, hogy bármi baja essen.
- Tudom. - feleli Cait őszintén, de kihallatszik a hangjából, hogy mosolyog.
- Meghan? - kérdezek rá, azonban a válaszadás előtt mintha szándékosan szünetet tartana.
- Erős csaj, túléli. Örülhetsz, hogy nincs ereje teljében, mert téged is helyre tenne.
Az égnek emelem a tekintetemet, majd visszafekszem a párnára. - Menj inkább haza, Caitlyn.
Még hallom, ahogyan felszedegeti a cipőjét a földről, majd megindul az ajtó felé. - Szép álmokat, Ryder.
- Szebb lesz, mihelyst újra csend lesz. - mormogom, Caitlyn szórakozottságát kifejező nevetését pedig már csak a maga mögött becsukott ajtó vágja el.
Az utolsó bejelentkező hívásra ébredek felszínes sziesztámból, mely után kinyújtóztatom végtagjaimat és megindulok a fürdő felé. Nyugodtabbnak érzem magamat a kapott hírek hatására, de még nem kényelmesedek el teljesen. Ezekben a helyzetekben minden egyes  perc számít. Elég nagy barom lennék, ha már azelőtt elkezdenék ünnepelni, hogy ideértek.
Negyed óra múlva már felöltözve egy sötétzöld hosszú ujjú felső és bézs nadrág párosba közelítem meg az emeleten lévő szoba ajtaját, majd nem sok hezitálás után nyitok be. Meghan még mindig alszik, így csak mellkasom előtt fonom keresztbe a karjaimat és köszörülöm meg a torkomat, de a kísérlet haszontalan: Meghan még továbbra sem ébredt fel. Általában nem tudok azonosulni azokkal az emberekkel, akik órákat képesek aludni, de ma még én is leengedném a szokásos habitusom pajzsát. Az egyetlen problémám viszont az, hogy nem a saját lakásomban vagyok és az ágyam sincs itt. Kettő feltételből hiányzik kettő. Az meg nem egy jó arány.
A következő próbálkozásom során az ágy szélére ülök le és a nevén szólítom egyszer, majd még kétszer. Több alvásmegvonás után valószínűsíthetem, hogy a faltól is előbb kapnék választ, mint ő tőle, így csak szusszanva egyet érintem meg a karját és többszöri simogatásnak ható noszogatás vagy mi a csoda során igyekszem felébreszteni, amivel úgy tűnik sikerrel is járok. Ez viszont annyira kizökkenti őt, hogy felkelek az ágyról és még egy hátra tett lépés távolságból figyelem őt.
- Készítettem kávét.
Ami persze önmagában nem űrtudomány, sem olyan információ, amit ennyire szárazon oszt meg két ember egymás között. Főleg akkor nem, ha olyan a kapcsolatuk, mint mi nekünk. - A bátyád negyed óra múlva érkezik. Gondoltam addig felkaphatnál magadra valami melegebb felsőt, majd kimehetnénk a friss levegőre kávét inni. Beavatnálak közben, hogy zajlik majd ez a hazamenetel, mert vannak dolgok, amikről jó ha te is tudsz majd.

Számomra a kapcsolatok nem olyan formában zajlottak le, mint embertársaimnál. Nekem már nagyon régóta nem ment ez, hogy egy-két jópofizás után örök barátságot köttessek másokkal. Az pedig, hogy az első pillanattól fogva bízzak majd végül kötődjek másokhoz? Ez még lehetetlenebb küldetésnek tűnt az én felfogásomban. Néha azonban nehéz elfogadni, hogy léteznek még naiv emberek, akik hisznek az emberi jóságban és ragaszkodnak is a meglátásukhoz. Olyanok, akik képesek megítélni a másikról, hogy ő csupán egy jó ember és semmi több és nem a hátsószándékot keresni a tetteik mögött. És talán épp ezért annyira szürreális elfogadni Caitlyn és Meghan bimbódzó románcát egy ilyen elfuserált helyzet közepette. Mert amíg az én agyam protokoll rendszerként van beszabályozva és csak azt követné, ami a könyvben meg van írva, addig ők igazi kapcsolatot építenek ki egymással. Irigyelném őket érte? Lehetetlen. Még mindig úgy tartom az emberi butaság netovábbja óvatlanul eladogatni bizalmunkat úgy mint valami cukorkát, amire teszünk rá, ha éppen rossz kezekbe kerül. Mi megtettük a napi adag jóságunkat, de az már nem rajtunk múlik a másik gyomra mit fogad be és mit nem. Ő nekik viszont oly könnyedén megy, hogy néha elborzaszt - és gyenge pillanataimban lenyűgöz -, hogy mikre nem képes az emberi gyanútlan elme, ami még nem zárkózott el az évek alatt. És jóllehet nem pártolom a kapcsolatukat, de elfogadom és eltűröm. Mert egy nyomorult részem képes feldolgozni ezt és hagyni, hogy mindenki a saját hibáiból tanuljon.
A fáradtság úgy az éjszaka közepén int búcsút és igazán vissza sem tér. Nem szokatlanok az éjszakába nyúló munkanapok vagy az, hogy én nem passzolok ezzel a normalitást kifejező tevékenységgel, így ügyet sem csinálok abból, hogy az előző napi kávémennyiséget másnap reggel is leöblítem még plusz egy adaggal. Lerázom magamról ezt, mert úgy vagyok vele, hogy otthon majd alszok, ha odajutok. A saját váramban, kényelmemben, ahol már nem kell másért felelnem csak önmagamért. Ott majd megengedhető a pillanatnyi figyelmetlenség, itt viszont nem.
Nem magyarázok bele abba sokat, hogy Meghan társaságát keresem azért, hogy megigyak egy kávét. Mintha fogni kellene a kezem, nehogy a szám helyett esetleg a pólómon landoljon a koffein. És tudom, hogy ez csak egy az én értetlenségem közül, mert emberileg elfogadott, hogy keressük mások társaságát. Így mint mondtam, csak hagyom magamon átfutni ezt az újdonságként értelmezhető funkciót és sodródok a pillanattal bárhova is vezet majd.
Meghan mellett még bombát is robbanthatnék, akkor se ébredne fel, de azért a különböző módszerek egyike csak sikerrel jár.
- 6 lesz negyed óra múlva. - válaszolok tárgyilagosan. Nem mintha rohannánk bárhova is. - Caitlyn már korábban hazament. Szükséged lett volna még valamire tőle?
Feltételezek itt plusz felsőket, nadrágokat, motivációs beszédet. Távol áll tőlem, hogy megértsem a női társalgások segítő aspektusait. - Szólhatok még neki, hogy ugorjon át. - fűzöm hozzá mellékesen az ajánlatomat. Nem hinném, hogy kétszer kellene megismételnem a kérésemet, főleg hogy ez hivatalosan nem az én javamat szolgálná.
Meghan beleegyezése után segítek neki a készülődésben, majd együtt megyünk ki a hátsó udvarra. Én útközben felkapom a két bögrét, majd az egyiket átnyújtva felé kóstolok bele a saját, még tökéletes hőmérsékletű italomba. Hatása ugyan nem lesz, de még mindig jobb vele, mintsem nélküle.
Egy másodpercig csendben adjuk át magunkat a reggeli levegőnek, de aztán Meghan az, aki beszélgetést kezdeményez. Válaszom előtt csak bólintok egyet, majd végül a hangomat is hallatom.
- Ez korrekt. Ma a bátyáddal az egyik emberünk Tyrone fog érkezni. Ő vele már korábban találkozhattál az önvédelmi oktatás alatt. Úgy gondoltuk, hogy egy ismerős arcot látni kevésbé lesz majd megterhelő.
Fontos, hogy ennyi és sűrűn egymást követő változás mellett legyenek olyan pontok is, amik állandóak. Tyrone személye ugyan nem képezte mindennapos részét az ittlétünknek, de Meghan már korábban találkozott vele. Elméletben tény, hogy egy csoportban is nyugodtabbá válunk, ha nem csak idegenek vesznek körül, hiszen még egy egyszerű találkozás is valamilyen módon a másikhoz köt és stabilitást kölcsönöz.
- A hazafelé tartó úton vele és a bátyáddal fogsz majd utazni, én pedig külön kocsival fogok menni. Ez úgymond egy elterelő manőver, ha valaki tudtunk kívül rajtunk tartotta volna a szemét. Teszem hozzá nem tudunk ilyenről és ügyeltünk mindenre, de nem árt óvatosnak lenni. - egy pillanatra felé fordítom a tekintetemet, majd vissza a kávémra, amit mintegy berögzült melléktevékenységként megtáncoltatok a bögre falai közé zárt csapdájában. - Túl sok kérésem nem lesz a haza útra csak annyi, hogy maradj Devon és Tyrone közelében. Ők tudnak mindent, a bátyádat is tájékoztattuk a pontos útvonalról, te neked viszont csak annyi dolgod lesz Meghan, hogy követed őket ebben. Egy-két kerülőt fogtok majd tenni, ami úgy egy tíz perccel lecsökkenti a hazatérést, de minden másnak simán kell ezen kívül mennie.
Nem túl nagy ördöngösség, ha így kimondom és még izgalmasnak se lehet mondani. De a szervezési folyamat ennél komplikáltabb, azzal pedig nem kívánom őt untatni, amíg nem érdeklődik felőle. - Ha Devon megérkezik, kaptok időt, hogy kettesben legyetek és mikor indulunk, szólni fogunk. Ami pedig a megérkezést illeti, nem a cégnél fogunk megállni. Ez az amire még te is rájöttél és kiszámítható. - engedek meg egy félmosolyt, majd tovább folytatom. - A lakásoddal ugyanez a helyzet, így egy semleges terepet választottunk, ez pedig Heather lakása. Ott majd további instrukciókat kapsz hogyan tovább, de ez egy későbbi lapra tartozik. Egyelőre ennyit elég tudnod.
Elmondhatnám neki hogy egy kis időt valószínű ott kell majd töltenie, mielőtt visszamehet a lakásába, de ez a terv még képlékeny és leginkább egy közös megbeszélésen múlik majd a többi. Ott pedig még nem tartunk.
Az összefoglalóm után elhallgatok, de aztán végül élesebben szívom be a levegőt. - Meghan, figyelj. Csak szerettem volna, hogy tudd.. - a csengő megakadályoz a folytatásban, én pedig összepréselem az ajkaimat. - Itt az idő.
Azzal megindulok befelé és a mondandóm folytatását elsüllyesztem egy talán máskor doboz mélyére.
Devonnal újratalálkozni nem tartozik a kedvenc élményeim közé és a közöttünk lévő kimondatlan feszültség szerint neki sem. És ha ennek időközben bármilyen jelét is mutatja, az mondjuk úgy nem okoz túlzott meglepetést. Minden ösztönszerű cselekvése ellenére értelmes embernek tartom, aki talán átlátja, hogy most az egyszer közösek az érdekeink és ez az ami történik egyáltalán nem rólunk szól.
Amíg ők kettesben elvonulnak én Tommal és Tyrone-al teszem ugyanezt. Az előbbi nem sokkal később kimenti magát a beszélgetés alól, hogy hazatérhessen Caitlynhez, ami logikus, tudván hogy a feladata itt végetért. Megköszönöm neki az együttműködést, majd miután emberemmel magunk maradunk a konyhában, a telefont a pultra helyezem és egy utolsó utáni bejelentkező közös hívást kezdeményezünk a GR felé.
- Jó hallani, hogy minden zökkenőmentesen ment. Mondanom sem kell, várunk titeket haza.
Chad hangjának lelkesedése jobban esik most mint a koffein és bár osztozom vele az örömében, a tekintetem akaratlanul is abba az irányba terelődik, amerre Devon és Meghan indultak. Az utolsó kanyar a végcél előtt, de mindezek ellenére az egyik legnehezebb. Mindezt összevetve az én lelkesedésemnek még várnia kell egy keveset.

A többi emberhez csatlakozva hangoztathatnám én is azt, hogy a napom legjobb része az, amikor újra a lakásom falai között találom magamat, de az csak féligazság lenne. Jobban érzem magamat az irodában, lefoglalva a gondolataimat, mint otthon, ahol tehetetlennek érzem a létezésemet. Ugyanakkor sokáig az emberek közelségét sem tudom elviselni, mert bár napjaim nagy részében hajlandó vagyok eltűrni bárkit, de egy idő után már az én jókedvem is alábbhagy. Most azonban nem csak lelkileg, de testileg is érzem, hogy szükségem van a lakásom nyújtotta szabadságra. Arra, hogy ne alkalmazkodjak másokhoz, csakis a magam rendszeréhez, ami eddig is oly nagyszerűen bevált. Próbáltam sokáig az ittlétet a munkával járó feladatként kezelni és aszerint cselekedni. A mi helyzetünk azonban sokszor olyan határokat feszegetett, amik mellett nem tudtam ennyire könnyedén becsapni az agyamat. Semmi sem ment rendszer szerint, amit követhettem volna, mert az a másik ember, akinek a közreműködésével létrejöhettek volna a terveim, ő volt az, aki a leginkább ellenezte őket.
Összemosódottnak érződő napokkal később viszont itt vagyunk egymás mellett a kertben és egy kávé társaságában próbáljuk hovatenni a másik személyét. Annyi minden vált zavaróvá és torkollott káoszba, hogy az egyszerű felcímkézés itt nem megy annyira könnyedén. Hol megtaláltuk a közös hangot, hol pedig épp csak elviseltük a másikat. Megesett, hogy látni sem akartuk egymást, majd létrejött egy olyan helyzet is, mint a mostani. A vihar előtti csend. Az, ahol két egymástól különböző ember megbékél a másikkal, mert tudja, hogy a közös pillanatok csak átmenetiek, addig pedig egyikünknek sem esik nehezére kitartani.
Tudom jól, hogy Meghannak még temérdek kérdése lenne, de vannak válaszok, amiket nem gondolnám, hogy most kellene megbeszélnünk. Egy valami azonban kimondatlan marad közöttünk a csengő jelzése miatt, ami emlékeztetőként szolgál arra, hogy ideje visszatérnünk azokhoz, akik egykoron voltunk. Az már más téma, hogy kivé lettünk az ittlét által.
A két Montilio távolléte intézkedésekkel telik. Útvonaltervek újabb átfutásával, hogy ne csússzon hiba a gépezetbe és miközben a telefonon keresztül Chad hangjára összpontosítok, mellettem pedig Tyrone szólal fel, ha mondanivalója akad, valahogy a nyugalom érzése is felüti a fejét ebben a káoszban. Az ismerős emberek köre, akik egyre közelebb hozzák a hazajutás gondolatát. Már megmondani sem tudnám hányféle teóriával vívtam harcot a fejemben arról milyen dinamikát vett fel a cég a távollétemben. Ahogyan engem, úgy Chad személyét is nagy tisztelet övezte a cégen belül. Egyenrangú partnerek voltunk és ez nem csak számunkra volt egyértelmű, hanem odabent bárki másnak is. Nem kételkedtem abban, hogy volt olyan, aki megtagadta volna Rutherford kérését vagy megkérdőjelezte volna a döntéseit (melyek többsége közös megbeszélésen alapult). Arra voltam inkább kíváncsi, hogy Chad miképpen élte meg ezt. Le akartam végre ülni vele egy jól megérdemelt ital társaságában és nem megszólalni, amíg minden aggodalma, kételye vagy éppen pozitívan megélt visszajelzése felszínre nem tör belőle. Tudni akartam, hogy helyzetünk különbözőségének ellenére ő maga is hasonlóan élte meg a hirtelen beállt változásokat és hogy ez milyen új külsőt kölcsönzött az irányításunk dinamikájának. Szükségünk van egymás szakértelmére? Vagy jobban kibuktak így az eddig szunnyadó hibák most, hogy képtelenek voltunk azok ellen közösen visszavágni. Mert lehet visszavárt, de nem vettem be ezt az édesgető maszlagot, amivel azt próbálta eladni, minden stimmel, csak éppen szétveti őt az ideg. Otthon akartam lenni, de talán a leginkább miatta. Mindig igyekeztem őt védeni a külvilág elkorcsosult nézete elől és most a védőhálóm gyenge burokká nyúlt a távolság miatt. Annyira megszoktam már az évek alatt, hogy ott vagyok Chad közelében és természetes volt minden mozzanat, amit a védelmének érdekében tettem. Vajon sérült mindez vagy pont, hogy megerősödött a nyomás alatt? Ezek nem tudták sehogy sem elhagyni a gondolataimat.
A korábban megélt kínzó várakozással szemben az indulás gyorsabban talált ránk. A magunkkal hozott cuccok bepakolása túl sok időt nem igényelt, lévén annak, hogy egyikünk sem ennyi időre vagy egy betervezett nyaralásra készült. Én magam mindent újra felmértem és ebből a kocsik állapota sem maradhatott ki, de a sajátommal már csak akkor álltam ki a garázsból, mikor megbizonyosodtam arról, hogy nem lesz gond Meghan hazatérésével. Óriási bukta lenne a célvonal előtt elhasalni, erre pedig még gondolni sem akartam.
- Ty. - szólok oda emberemnek a kocsim tetején megtámaszkodva és még azelőtt, mielőtt ő is beszállhatna. - Fél óra múlva lesz az első bejelentkezésetek, majd csak azután, hogy megérkeztetek a váltókocsihoz. Ezen kívül már csak akkor álljatok meg ha elértetek Heather lakását. Ja, és Martinez jelezni fog neked minden egyes helyről, ahol lehetséges rendőri igazoltatás folyik. Ha olyan helyen találkoztok ezzel, ahol... - kezdek bele, de Tyrone maga él a folytatással.
- Ott nem állunk meg, hanem kerülünk. Értettem mindent. - nyugtat meg és ennyi épp elég most nekem. - Odahaza találkozunk, Főnök!
Azzal beszáll a kocsiba és én magam is ezt teszem. Nem mondom, hogy nem lesz fura újra a város nyüzsgését megtapasztalni.

- Tudtad, hogy Alana kérdéseket írt össze amelyeket neked akar majd feltenni?
Chad szórakozottan hozza tudtomra mindezt, én pedig egy kérdésnek is értelmezhető nemmel tudok csak felelni. Az út eddig a tervek szerint megy. Tyrone első bejelentkezése megvolt és szerencsére a forgalom is minimális ahhoz, hogy az ember egy ő neki megfelelő tempót felvegyen és aszerint haladjon. - Eléggé elszánt. Meg ragaszkodik ahhoz, hogyha nem is ma, de holnap átjöjj hozzánk vacsorára. Annie megint egy életre elegendő recepttel látta el őt és valószínűleg mi leszünk a kísérleti alanyai.
- Nagyszerűen hangzik. Nem azt mondtad legutóbb, hogy Glenn beszélt Annie fejével erről?
Alana szülein nehezen lehetett eligazodni és Bruce miatt én csak Anniet láttam párszor, Chad azonban mindkét Danverssel szorosabb kapcsolatot ápolt.
- Mintha Anniet bármiről is meg lehetne győzni! Figyelj, én ránézek Tyroneékra. Te..
- Ne atyáskodj felettem. Menj! - engedem útjára őt, mert így legalább én is csak a vezetésre tudok figyelni.

TYRONE
A hármas csapat immáron tiszteletbeli tagjaként Ty mindig is örült annak, ha egyre nagyobb felelősséggel járó feladattal bízták meg őt. Értékesnek érezte így magát és úgy mint aki szintet lépett a saját elvárásaival szemben. Ez a küldetés azonban már az elejétől kezdve fejtörést okozott mindegyiküknek és még Tyrone indulásakor is az irigységtől duzzogtak amiért nem ők lehettek azok, akik levezénylik ezt. Ty nem kérdezte miért ő rá esett a választás, mert valahogy élvezte ahogyan a csapattársai mérgelődnek, amiért lemaradnak erről. És amúgy is, piszok nagy bizonyítási vágyat érzett amiatt, hogy Ms. Montiliot hazajuttassa. Még most hogy itt van velük egy kocsiban, még mindig nehezére esik felfogni mi zajlik éppen. Egyik pillanatról a másikra fordult ki önmagából a cégen belül minden és mire észbe kaptak, Chad állt előttük aki azt hangoztatta, hogy Ryder nem tér haza egy ideig. Mármint mi a fene? Az még rendben van, hogy az egyikük több napos feladatot kap de maga a nagyfőnök? Ez szokatlan volt. Nem is lett más témájuk ezen kívül és minél inkább belemélyedtek, annál inkább lendült meg a fantáziájuk. Míg egyik nap a nyomokat keresték amiből elindulhatnak az igazság irányába, másnap már arról spekuláltak, hogy vajon a főnök és a kisasszony összejöttek vagy sem. Wendell még egy fogadást is elindított, amire a gatyája is rá fog menni, ha nem talál magának most valami előnyt. Ami persze másodlagos, mert ha Meghannak bármi baja esik az ő felügyelete alatt, akkor Ryder elevenen fogja megnyúzni őt. Ami valahol gyanús, de mivel egy ügyfél, így annyira mégsem?
A telefon kijelzőjén Chad neve villan fel, Ty pedig egyből fogadja a hívást. - Chaa..chaio, Főnök!
Fogja vissza magát egyből, mert hát a GR-en belül elég oldott volt a hangulat Chaddel, de azért ez egy más helyzet. - Ki vagy hangosítva. - figyelmezteti egyből, majd Chad ehhez alkalmazkodva folytatja.
- Minden rendben van az úton? Devon, Meghan, jól vannak maguk is? - érdeklődik mindenkitől és ha a két utas válaszolt a kérdésre, Tyrone már csak akkor szólal meg.
- Eddig minden simán megy. Hamarosan a következő.. - folytatná tovább, de a háttérben Martinez hangja vág közbe.
- Rutherford, elvesztettük Ryderrel a kapcsolatot.
Tyrone elcsendesedik, már csak azért is, mert Chad egyből Joe bejelentésére válaszol, épp emiatt pedig fogalma sincsen, hogy illendő lenne-e bontania a hívást vagy épp ellenkezőleg a tiszteletlenség netovábbja.
- Mi az, hogy elveszett? - Chad most már nyugtalan, miközben Joe Martinez azt magyarázza, hogy biztos csak valami technikai malőr (amiben talán ő maga sem hisz) de máris utánanéz. Még hallatszik Chad gondterhelt sóhaja a vonal túlsó végéről, aztán újra Tyrone kerül előtérbe. - Szóval ott tartottál, hogy..?
- Hamarosan a következő bejelentkező ponthoz érünk, amit Rydernek kellene jeleznem. - az utolsó szavakat óvatosabban teszi hozzá, mert találkozott már az utóbbi napokban rengetegszer is Chad aggódó hangulatával. Ember, mintha tojáshéjon kellene lépkednie. Nem mintha nem értette volna meg őt teljesen. Joshua, Ryder, a cég meg minden. Tyrone már rég szálanként kezdte el volna kitépkedni a haját.
- Mire odaértek biztosan megoldódik, de ha mégsem, felém jelezz.
Tyrone egy értettem után nyomja ki a hívást, miután Chad maga is bontja a vonalat, aztán a visszapillantóba néz, hogy szavait a két utasa felé intézze. - A mai technikával állandóan csak a baj van, nemde?

A megbeszéltek szerint negyed óra múlva indít el egy hívást Ryder telefonja felé, de az egyenesen hangpostára kapcsol, ahogyan a következő kettő is. Idegességét palástolva pakolja vissza a telefonját a tartójába és Chad felé intézi a hívást, aki ugyan felveszi, de mintha két irányba szakad a figyelme.
- Tyrone, megérkeztetek? - kérdez rá, mire egy igenre futja tőle, de mivel a bejelentkezés megtörtént, így tovább halad a megbeszéltek szerint. Neki egy feladata van, amit Ryder szerint minden áron végig kell vinnie. Történjen bármi.
- Valami hír? - kérdez rá azért Ty, de a választ Martineztől kapja meg, aki úgy tűnik végig jelen volt a beszélgetést alatt.
- Nem technikai hiba. Szóval átböngésztem mindent és egy rendőrségi jelentés épp most futott be egy balesetről. Egy fekete Chevrolet Camaro ütközött Pittsfieldtől nem messze. A sofőrről még mindig nincs hír..
Tyrone egy pillanatra levegőt is elfelejt venni és arra is csak robotias válaszokat képes adni amikor Chad arra kéri folytassa a megbeszéltek szerint az utat és tartsák a kapcsolatot. Mert Ryder is ezt mondta nem? Bármi is történjen, Meghant biztonságban haza kell vinnie.

Ryder balesetének híre futótűzként terjedt el a cégen belül és másodpercek sem kellettek ahhoz, hogy mindenki beszédtémáját a történtek képviseljék. Chad csak sietve adhatta Tyrone tudtára azokat az információkat, melyeket a férfi már amúgy is kívülről tudott, hiszen félig már a helyiség ajtajának küszöbét lépte át. Martinez szorosan lépkedett mellette és újabb információtöredékekkel látta el őt, de az agya nehezen tudott most még többet befogadni. Minden gondolata csak egy hírrel volt tele: azt ismételte, egészítette ki általa kreált információkkal és talán meg sem történt rémképekkel.
- Marie! Szólj a hármasoknak, hogy öt perc múlva a tárgyalóban várom őket!
A nő csak bólintott és ha kérdezni akart valamit, nem tette. Már csak azért sem, mert Chad félig már az irodájában volt, hogy percek elteltével most először végre levegőhöz jusson.

Elmondani egy amúgy is feszültségtől túlterhelt csapatnak azt, hogy ne aggódjanak és úgy, hogy abban ő maga sem hisz a legnagyobb hazugság volt, ami elhagyta Chad száját. Majd ezt követően még kétszer ugyanúgy megtette: egyszer Alana hívására válaszolva, majd másodszor amikor szóba kellett állnia a sajtósokkal.
Manapság a napjai nem abba az ütembe zajlottak ahogyan az megszokott volt. Hatalmas felelősség nyomta a vállát napról napra egyre jobban és kétségbeesetten várta azt a napot, amikor minden visszaáll a régi kerékvágásba és visszakaphatja a partnerét. Erre a napra volt szüksége, ami a kezdeti zökkenőmentes indulás ellenére óránként zuhant össze kártyavárként. A legutolsó amire most ironikusan szüksége volt az Tyrone hívása volt azzal a szöveggel, hogy nem várt fordulatok történtek és Meghan érkezése a városba nem fog megtörténni.

A baleset híre aznap mindenhonnan visszaköszönt. A sajtósoknak ez maga volt a Karácsony, hogy bármiféle információt közölhetnek, aminek a céghez köze volt. Az eddig erődként védett helyiségből most először egy kiskapun keresztül együttműködést mutattak a külvilág felé, amit a médiában dolgozó emberek keselyű módjára ragadtak magukhoz és szedték cafatokra, hogy elsőként zsebeljék be az elismerést.
Chad most először nem törődött a szembejövő címlapok sokaságával, mert a csapat eligazítása prioritást élvezett. Az újoncokat most a kettes csapattal vonták össze, a hármasok tagjai pedig külön-külön feladatot kaptak. Daniel és Wendell Heatherrel maradtak, Stevens pedig Chad jobbján foglalt helyet a kocsiban miután megkezdték útjukat Pittsfield felé. Joshua minden ellenkezés ellenére végül megbízást kapott és a csapat többi tagjával a helyszínre igyekeztek.
Rutherford minden gondolata masszaként oszlott el a fejében és nehezen tudott eligazodni a sűrű káosz közepette. Ma már a számtalanodik hívását fogadta, de csak egy információra koncentrálhatott mégpedig arra, amit Ryder közölt vele az indulása előtt.
Vett egy mélyebb lélegzetet és rendbe szedte a gondolatait. Az egész ügyvédi mizéria, Joshua balesete, Meghan hazajuttatása és a Bruce Lawsonnal töltött vitaestek után szüksége volt minden energiájára ahhoz, hogy elejét vegye a Meghan-szituációnak és a velejáró nem várt eseményeknek.

Pittsfield egy eléggé félreeső hely volt, így mihelyst megérkeztek csak még inkább megértette Ryder választását. Ha az ember el akar rejtőzni a világ elől, akkor a város könnyű búvóhelyet biztosított.
Évekre nyúlt vissza a Caitlynnel és Tommal történő utolsó találkozása, de nem volt arról szó, hogy haragban váltak volna el. Chad tudta jól, hogyha valaki rálel arra a partnerre, akire kimondatlanul is szüksége van, akkor bármit megtesz azért, hogy ne engedje el azt a személyt. Volt idő, amikor ő elkövette ezt a hibát Alanával, de végül megoldották. Utólag belegondolva fogalma sincsen mit tett volna, hogyha nem így alakul. Még szerencse, hogy kettejük kapcsolata elsősorban barátságra épült, ami elég erős köteléknek bizonyult ahhoz amibe belekapaszkodhattak a házasság felé vezető útjukon.
Tom alakja tűnik fel elsőként az ajtóban, Stevens pedig Chad karjára teszi a kezét, mielőtt ő maga kiszállhatna az autóból.
- Körülnézek.
Öt perccel később már a nappaliba tartanak, ahol a többieket találják. Chad megkönnyebbülése szinte nyomasztó súlyként szakad le a válláról Meghant meglátva.
- Ms. és Mr. Montilio. Örülök, hogy jól vannak. - Chad mosolya őszinte, Tyrone pedig már indulna is meg felé, hogy elmagyarázza a történteket, de még időben leinti, mielőtt ez megtörténhetne. A nagyobb képet nézve a nap végén az a legfontosabb, hogy nem esett baja senkinek sem. Mondhatni..

'A GR Global főnöke autóbalesetet szenvedett. Az állapotáról egyelőre nincs hír..' A háttérzajként szolgáló tv-n megjelenő szalagcím hatására Chad állkapcsa megfeszül és elrugaszkodik az eddig támaszaként szolgáló ajtófélfától.
- Van bármi hír róla? - fordul Chad felé Tom miután elkapja a Rutherfordon eluralkodott feszültség pillanatát.
- Életben van. - válaszol Chad összefoglalóan, majd megköszörüli a torkát. - Ms. Montilio, válthatnánk pár szót négyszemközt? - várakozóan tekint a nő irányába, aki hogyha úgy dönt vele tart, akkor a hátsó udvarrész felé kíséri őt.
- Bevallom aggódtunk amikor hallottuk, hogy irányt váltottak ma, de jó látni, hogy egyéb más körülmények mellett - tekint le itt a nő karjára -, nem esett baja. Az indok amiért félrehívtam magát pedig ez lenne. - a zsebéből egy levelet szed elő, melyet végül Meghannak nyújt át. - Partnerem szerint sok kérdésére majd választ ad. Szerintem nem ártana elolvasnia.

Meghan,
Ha ezt a levelet olvasod - nagyon remélem már a barátnőd házából - akkor azt jelenti minden a terv szerint ment. Tudatában vagyok annak, hogy sok mindent titokban tartottam előled az érdekedben, de a lehető legőszintébben mondom, hogy így a legjobb. Aki a balesetedért felelős, ő róla már intézkedtünk, de nagy bánatunkra az elborult elméjűeknek is akadnak követői, így hát róluk is gondoskodni kellett. A balesetem egy csali a számukra, ahogyan a nagy sajtó visszhang is. Minél több csatlóshoz jut el, annál könnyebb lesz Tannernek elkapnia őket és mivel kilométeres bűnlajstromuk van, így nem lesz nehéz hűvösre tenni sem. Örömödre szolgáljon az újabb titkom fényében, hogy a kórházi kaja vállalhatatlan. Szerettem volna, ha erről tudsz, hiszen ezt követően az életed egy nyugodtabb irányt vehet majd, amit a cégünk nem fog beárnyékolni. Talán a jövőben ha újra összefutunk valahol már kevésbé fogunk késztetést érezni arra, hogy megfojtsuk a másikat. Addig is, mint utolsó kérésem remélem számíthatok arra, hogy ez a mi titkunk marad (és a partneremé) és az elkövetkezendő pár napban kerülöd majd a feltűnést. Sajnáljuk.. sajnálom az eddig okozott kellemetlenségeket és a Heathernél hagyott ajándék remélhetőleg egy kis részben kiengesztel majd.
Ui: az én ötletem volt az egész, Chad csak az elszenvedője a következményeknek. De gondolom erre már magadtól is rájöttél."