Nem tudok kiigazodni rajta, egyszerűen nem megy. Olyan ez a nő, mint egy két lábon járó rejtvény, aminek elfelejtették a megoldását a végére tenni csak azért nyomták a kezedbe, hogy az idegeidre menjen és összezavarjon teljesen. Mert ezt teszi. Az egyik pillanatban higgadt, a másikban robban, az egyik percben még elvisel majd még egy elteltével minél távolabb űzne magától. Hatalmas túlélési ösztönnel rendelkezik, ami a néha felszínre törő meggondolatlanságával együtt egy egész káosz sorozatot indít el és ami napok óta csak engem szed áldozatául. Életemben nem találkoztam még hozzá hasonló nővel, most mégis első sorból nézhetem végig milyen módszerekkel teszi még majd próbára a türelmemet. Noha az elmúlt időszakban meglehetősen sikerült közös nevezőre jutnunk, mégis elegendő csak elveszni Meghan íriszeiben, ahogyan a dokival történő beszélgetésünk közben felveszi velem a szemkontaktust és azt követeli, ami jár neki: mégpedig az igazságot.
- Amit feltétlenül tudnia kell azt meg is osztom magával. A többi meg legyen csak az én dolgom. - tartom vele töretlenül is a kontaktus eme formáját, hogy ezzel is némiképp éreztessem vele: nem áll módomban az arcába hazudni, így biztosra veheti, hogy még hallani fog az említett történésekről. Ugyanakkor nem örülök, hogy Alaric felhozta az egész gyilkosság témát ezzel olyan kíváncsiságba űzve a kisasszonyt, ami miatt egy jó ideig képtelen lesz majd lehiggadni, de nem ez a megfelelő idő vagy a hely arra, hogy nemtetszésemnek ezzel kapcsolatban hangot is adjak. Jó pár vizsgálat ugyanis már ott liheg a nyakunkba és jó lenne minél tovább túlesni ezen, mert bár az emberek azt hiszik a struccpolitika hatásos módszer, amiről meg nem tudunk az elvileg nem is fáj, de én sose voltam az a személy, aki túl sokáig élvezte az édes tudatlanság velejáróját. Percekkel később azonban továbbra sem érzem magamat nyugodtabbnak és elég csak egy kis eltérés is a normától ahhoz, hogy a vészcsengők megszólaljanak a fejemben Meghannal kapcsolatban. Kórházba kellett volna vinnem. Felkeresni azt a dokit, akinek a rendelőjébe bejutottunk és hallgatásra bírni őt addig, amíg szakértő módon el nem végzi a feladatát, ahogyan azt én is teszem a saját területemen. Ott mindig tudom mi a következő lépés és álmomból felébresztve is ismerem a tervet. Nem okoz ugyanakkor az sem gondot, ha hirtelen kell megoldást találni egy felmerülő problémára mert otthon vagyok a témában és mellette azon emberek közé tartozok, akik nem blokkolnak le egy káosz szülte helyzet közepette, hanem abban érzik teljesnek magukat. Ellenben most tapasztalatlanul állok a szituhoz. És hiába hallgatom Phillipet meg a lebutított verziójú beszédét vagy tartom szemmel Meghant - pontosabban szinte minden lélegzetvételét, - ettől még ugyanolyan zűr és idegesség uralkodik el bennem, ami arra késztet, hogy valami dokit iderendeljek hozzánk vagy magát Alaricet, mert én idővel a saját hülyeségemtől fogok besakkosodni. Ezen pedig Meghan ájulással kapcsolatos kijelentése sem segít, ami azt a pohárnyi hideg víz semmit nem érő erejét is magával viszi, amit az előbb folyattam le a torkomon az átmeneti nyugalmam érdekében. A hölgyemény persze egyből visszavág mihelyst kifejtem ezzel kapcsolatban egészséges aggodalmamat és nem meglepően a doki korábbi ellenem felhozott érveivel támad le.
- Még, hogy én húztam fel.. - szusszanok egyet, de szívem szerint (túl őszintén ugyan nem) de felnevetnék a helyzet komikusságán. - Az alvási szokásaimmal nincs gond, de amíg az én felügyeletem alatt van és én vigyázok magára addig az ájulása Meghan igenis fontos tényező számomra, amit nem fogok csak úgy félvállról venni. És ha az kell az elkerüléséhez, hogy különböző gyakorlatokat végezzen, akkor olyan biztos, mint ahogyan én itt ülök maga mellett, hogy azt is fogja csinálni.
Nem parancs ez a részemről sokkal inkább egy ígéret a megtudott problémákkal kapcsolatban, ami akaratlanul is elraktározódott bennem mintegy fontos információ a megannyi másik mellett.
Kezdeti kételyeim a vizsgálat alakulásával együttesen kezdenek elhalványulni, ám azt a helyzetet, amikor Meghan úgy dönt ő maga vet véget mindennek nem igazán tudom hova tenni. A megszakadt kapcsolatot persze az otthoniak sem díjazzák, de én addig nem vagyok hajlandó újra nekilátni a beszélgetésnek, amíg biztosra nem megyek hölgytársaságom szándékaival kapcsolatban. Időközben sikerül tisztáznunk a probléma forrását melyet az én elszakadt felsőmmel orvosolok, ám a kapott reakciót önmagamat is meglepve, de egy mosollyal fogadom, mielőtt tovább folytatnánk a megkezdett beszélgetést a többiekkel. - Ahogyan a kisasszony óhajtja.
Az elkövetkezendő percekben nem csak a doki, de Chad is hasonlóképpen jelen van, én pedig szavak nélkül is próbálok szót érteni vele, amíg Meghan és Alaric egymás között tisztázzák a dolgokat. Tudja nagyon jól, hogy az idegbaj kerülget a cég miatt és a jelenlegi helyzetet sem fogom fel éppen rózsásan, de elég csak egy futó pillantást vetnem az arcára ahhoz, hogy nyugodtabban álljak a továbbiakhoz, már amennyire azt lehetőségeim engedik amikor éppen újra Meghan - nem éppen szó szerinti - megkínzására készülök. Óvatosan bánok vele, de közben úgy fordulunk, hogy a dokinak se okozzon gondot felmérni a sebet. Némiképp a hölgyeménynek szánt válasz is segítőkésznek bizonyul abban, hogy csakis a feladatomra összpontosítsak és szinte gépiesen követem a kapott utasításokat, hogy egyetlen lépéssel se érjek el hibát. Ez egészen addig le is köti minden figyelmemet amíg olyan kérdést nem kap társaságom, ami miatt legszívesebben kitekerném Chad nyakát, de ahhoz nagy szerencséjére túl messze van. Eleinte nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, elvégre csak azért csinálja, hogy elterelje Meghan figyelmét, de amikor engem is belekever ebbe ott nálam is pillanatnyi áramszünet következik. Már csak azért is mert a kapott válasz olyannyira meglep, hogy meg kell állnom a kötéscsere folyamatában.
- Nincs jobb dolgod ennél, Chad? - az átmenetileg beállt csendet én töröm meg és ezt követően a folytatással sem maradok el sokáig. - Doki, feljegyzeteltél mindent?
- Természetesen amit tudni akartam, arra választ is kaptam. - találja meg ő is a hangját, minek hatására bólintok egyet.
- Fantasztikus, akkor innentől egyedül is menni fog. Később még jelentkezünk. - most én követem Meghan előbbi példáját és csukom le a laptopot ezzel megszakítva a kapcsolatot az otthoniakkal, majd szedem elő az új kötéshez szükséges dolgokat, amikből már nagyon sokkal ugyan nem rendelkezünk. - Ez páratlan élmény volt. Talán tovább maradásunkkal még a szexuális életünk kibeszélésére is sor került volna.
Magamban mérgelődök, miközben a feladatom elvégzéséről sem feledkezem el, ellenben a haragom most nem Meghan felé irányul.
- Ha jobban lesz, muszáj lesz körülnéznünk a városba, mert a kötszerekből is be kell újítanunk párat. Egy kicsit közelebb helyezkedne hozzám, amíg kicserélem? - kérem meg őt, végül szótlanul fejezem be a csere folyamatát, jóllehet a szavai nem igazán mennek ki a fejemből. Pontosabban az az egy kijelentése, melyet nem lett volna helyes kimondania és ahol a nemleges válasszal jobban megtudtam volna barátkozni bármi másnál.
- Jól gondolom meg is vagyunk vele. - utoljára azért még végigmérem, hogy biztosra menjek. - Fázik még?
Érdeklődésem közben a korábbi felsőt ismét a kezembe kapom, hogy rásegítve újfent összehúzzam annak cipzárját, de a folyamat végeztével felveszem vele a szemkontaktust, továbbra sem mozdulva az ágyról és mellőle sem, miközben kezem még egy másodperc erejéig a cipzáron marad. - Nézze el a partnerem viselkedését, amiért ilyen helyzetbe hozta. Néha úgy működik mint egy öt éves, de csak hogy tudja, nem származott volna problémája belőle, ha nemleges választ ad a kérdésére. - nyugtatom meg őt efelől, de miközben a kezemet elveszem a cipzárról, azért egy félmosoly megjelenik az arcomon gondolataim miatt. - Ne szépítsük a dolgot Meghan, hogy a nyakamat tekerné ki, ha mégis bepróbálkoztam volna.
Emlékeimben a bátyjával történő telefonbeszélgetése térek vissza, ahol a biztonságával kapcsolatos kijelentése közben az én tekintetemet kereste. Mintha tartott volna a reakciómtól, holott szándékosan sose tudnám őt bántani, de az aktáját olvasva részben nem meglepő a bizalmatlansága velem szemben. Ugyanakkor egy részem úgy érzi muszáj ezt nyíltan is tisztáznia vele, mert olyan opció nincs, ahol ő komolyan gondolhatta volna ezt. Nem létezhet ilyen.
- Korábban a doki felhozott egy témát és ígértem ezzel kapcsolatban egy beszélgetést. Megejtjük most vagy fáradt már hozzá?
Listánk egyik pontjához tartozott, hogy ne kényszerítsem őt olyan dolgokra, amit nem szeretne megtenni, így ahelyett, hogy elküldöm őt aludni ahogyan az az én forgatókönyvem szerint be van tervezve, inkább ráhagyom most ebben a helyzetben a döntést.

Chad megjelenése a képernyőn túlról nem tudom eldönteni, hogy ezekben a percekben nyugodtságot kölcsönöz számomra vagy éppenséggel csak felhúzza az agyamat. Részben az első lehetőségre voksolnék, hiszen partnerem mindig is azt a személyt jelentette az életemben, akire a legfőbb bizalmasomként tekinthettem. Elviselte a személyiségemet, amikor mások már rég hanyatt-homlok menekültek tőlem. Nem félt őszintének lenni velem és a képembe mondani, ha hibáztam, mert igen, rengetegszer megtettem még ha magamnak nehezen is vallanám be. Most viszont Meghan figyelemelterelése közben egyszerűen nem tudok vele szimpatizálni. Szinte látom magam előtt megelevenedni azt a kacifántos agytekervényeit, amik azt sugallják neki helyes döntés ilyet feltennie, holott tudja nagyon jól, hogy mennyire nem viselem el az ilyenkérdéseket sem. Elég alkalommal rágtuk már át magunkat a nem létező szerelmi életemen meg az ehhez fűződő emberi kapcsolatokon, hogy tudatában legyen miképpen reagálok még ha meg is említi ezt. Ő stabil kapcsolatban él, látja az élet napos oldalát ebből a szempontból, nekem viszont Camile jelenti az egyetlen kapaszkodót a két világ között, aki minden, csak nem stabil. Néha hisztérikus, máskor aggódó és a bűntudat fogja őt egyszer felemészteni, amiatt amit az exével tett. Ami közöttünk van minden csak nem egészséges, de legalább az érzelmekről nem diskurálunk. Nem vár haza munka után vagy kér számon, ha éppenséggel két órával később esek be a lakásom ajtaján, csak mert jól esett még egy-két plusz időt ráhúzni és lézengeni a cég épületén belül. Egyszerűen csak van, létezik mint egy levezető az egész napos feszültség után, de többet nem ad hozzá az életemhez. Chad azonban mindig az ellenkezőjére sarkall és valahol jól érzem, hogy a kérdését is emiatt tette fel. Miután Meghantól úgymond elköszöntünk a hét elején volt egy hosszabb beszélgetésem a partneremmel. Nem tudta feldolgozni az engem ért vádakat, melyeket félve ugyan, de elhitt rólam. Ugyanakkor egy gyenge pillanatában azt is bevallotta, hogy a kisasszony mennyire rendes nő valójában és egyáltalán nem érdemelte meg, ami vele történt. Kedvelte a szókimondóságát és a leleményességét amiatt, hogy felkutatta őt. Én ugyan pont az ellenkezőjéről tudnék nyilatkozni az utóbbival kapcsolatban, de többet nem is vártam a partneremtől. Mindenesetre jól tudom, hogy mélyen belül élvezi ezt a szituációt. Szinte jót mosolyog mikor nem látom amiatt, hogy egy nővel - egy általa értékelt és kedvelt nővel - vagyok összezárva napokon keresztül, akinek elég volt egy perc ahhoz, hogy kiforgassa önmagából az életemet. Talán épp emiatt reagálok ennyire hevesen mihelyst a kérdése kimondásra kerül és szakítom meg a külvilággal a kapcsolatot, mielőtt olyan témába mennénk bele, amit már nem tudnék eltűrni.
A szobában eluralkodó csend vesz körül minket és leginkább a kötéscsere az, ami leköti minden figyelmemet, mégsem tudok teljes mértékben elzárkózni attól, hogy ne osszam meg a véleményemet az előbbiekkel kapcsolatban. Meghan azonban lazábban áll az egészhez és ez még inkább erősíti azt a gyanúmat, hogy a kérdésre adott válasz bizonyára csak egy kamuszöveg volt, amivel kábíthatta az otthoniakat. Ezt pedig magamhoz híven részben megnyugvásként élek meg, de a haragom továbbra is töretlenül velem marad.
- Végre valami, amiben egyetérthetünk.
Meghan gyönyörű nő és ha más körülmények között találkoztunk volna, bizonyára gondolkozás nélkül kikezdenék vele - többször is -, de ebben a helyzetben túl sok a buktató és túlságosan is vékony az a határ, ahol az egész nyolc évemet kidobhatom a kukába, ha nem a megfelelő módon járok el vele kapcsolatban. Az ő ügye még közel sem lezáratlan és bár a helyzetünk azóta sok szempontból megváltozott, de egy percre sem felejtettem el kicsoda ő és miken esett át eddig az áldásos pontig.
A kötéssel való zsonglőrködés közben felhozom a közeljövőben meg-kell-hogy-történjen terveimet, ám a kivitelezése valósággal még jobban inkább kérdéseket hagy hátra mint válaszokat. - Nem fogom egyedül hagyni, ez a továbbiakban sem fog változni. Szóval türelmesen malmozunk egymagunkban, amíg a helyzetünk nem lesz jobb.
Caitlynt még sem kérhetem meg állandóan, hogy a futárunk legyen. Egy idő után őt sem tarthatom fel csak fél-igazságokkal, noha olyan nőnek tűnik, aki még azt is elhinné, hogyha a ma éjszakai csillaghullással kábítanám őt, amihez aligha értek valamit.
A katonás megjegyzésére akaratlanul is égnek emelem a tekintetemet - jóllehet különösebb véleményt nem formálok mellé -, ezt követően pedig a felsőt is ráügyeskedem, ámbár az utolsó pillanat elérkezése során megakasztom magamat az ösztönszerű mozdulatsorban. Gondolataim ugyanis még mindig a csókkal kapcsolatos kérdéskörre törekednek és nem hagynak nyugton, amíg nem tisztázom ezt teljesen a hölgytársaságommal. Mármint az utálatával tudok mit kezdeni, de az ellenkezőjével..?
A visszakapott kérdésének hatására azonban magasba szökik szemöldököm és akaratlanul el is mosolyodok mellé. - Elég kár, hogy egyik alkalommal sem volt képes a szemeimbe mondani a válaszokat és valójában most sem tud oda nézni.
Még a hülyének is nyilvánvaló lenne, hogy egyáltalán nem a két szép szemem világa köti le őt. Ugyanakkor tovább a húrt aligha akarnám feszíteni kettőnk között, így egy éles témaváltás közepette felhozakodok az Alaric által említett gyilkosságokkal. Ő tudni akart róla, én meg akkor ígéretet tettem, hogy beavatom őt. Azt viszont sosem mondtam, hogy milyen mértékben teszem meg, amit ő most galád módon fel is használ ellenem.
- Sosem hazudtam Meghan, csak nem mondtam el mindent. A kettő között van különbség. - javítom ki őt szokásomhoz híven, ellenben a kérdése és ez az alkupozíció, amit teremt akaratlanul is szélesebb ívre kényszeríti mosolyomat. - Nem ártana finomítanunk azon a listán. Úgy tűnik túl nagy játszóteret hagytam magának. - nem cáfolom sem értek egyet kérésével, noha a következő válaszomat szeretném szemtől szemben a tudtára hozni. Ezért, hogy figyelmét csak és kizárólag magamra tereljem ujjamat az arcára vezetem és egy szemkontaktusba vonom bele őt, melyet nem engedek neki megszakítani. Csak, hogy éreztessem vele, én képes vagyok így is válaszolni neki. - Nem tartok magától, Meghan Montilio egy cseppet sem. Vajon most hazudok?
Továbbra sem szakadok el íriszeitől, noha a következő pillanat épp motiváló ahhoz, hogy mégis megtegyem. Két keze a felsőmet szorítja és a kötésről beszél, mely ezek szerint túl szorosra sikeredett.
- Ne fészkelődjön annyit, mert attól jobban fog fájni. - röpke pillanat erejéig mérem fel arcának vonásait, mielőtt újfent leszedhetném róla a felsőjét, hogy jobban odaférjek a kötéshez. Apránként fejtem vissza róla a kötést és addig teszem ezt, amíg jó pár réteg belőle a tenyerembe nem marad. - Jobb így? - a megerősítésére várok, addig nem is folytatom tovább, de a keze még mindig az én felsőmet szorongatja. - Lassan vegye a levegőt és hunyja be a szemeit. Valahol azt olvastam egyszerűbb kizárni a külvilágot. - vállat vonok olyan -honnan tudhatnám én?- jelzéssel egybekötve. - Ha pedig ez működik, akkor továbbá a felsőt sem kell letépnie már rólam.
Ugyan hangomban némi komolytalanság húzódik meg, mindazonáltal óvatosan elkezdem a kötést is visszahelyezni rá, most viszont már lazábban és ügyelve arra, hogy sehol se akadályozza őt a továbbiakban. Elkészülésem alkalmával nézek fel csak arcára és szúrok ki egy kósza tincset melyet egy alig érzékelhető mozdulattal visszaigazítok a helyére. Mintha valami rendszertelenséget találtam volna, ami kijavításra várt.
- Hogyan érzi magát? Rendben van a mellkasa? Most kevésbé szorosabbra kötöttem. - teszem fel kérdéseimet, ellenben a csengő ezt a pillanatot választja arra, hogy visszazökkentsen minket a jelen pillanatába, én azonban nem mozdulok, amíg biztosra nem megyek Meghan hogyléte felől. - Úgy tűnik annak a beszélgetésnek még várnia kell, amíg lerázom Caitlynt. És amint hallotta, ez nem csak egy kamuszöveg, hogy megússzam a dolgot. - fűzöm hozzá még futtában.

Eddig sem tagadtam és ezután sem fogom, hogy a megszokott élményeimen kívül helyezkedik el kettőnk szituációja, melynek nem minden elemével vagyok még teljesen tisztában. Szeretném megérteni, nem, inkább uralni mindezt és felülkerekedni rajta, hogy ne legyen ennyire összezavaró és olykor még kényelmetlen is. Az együttéléssel utoljára egyetemen adódtak gondjaim, azóta pedig oly módon elszigeteltem magamat az emberektől és attól a tudattól, miszerint bárki mással magamon kívül osztozkodni kelljen a személyes teremen, hogy ezt a szituációt melynek most részesei vagyunk aligha tudtam könnyedén elfogadni. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy egy olyan nővel kell gyakorlatoznom ennek érdekében, aki idestova már egy hete hurrikánként söpör végig az életemen és esze ágában sincs félmunkát végezni.
A webkamerás beszélgetésünk első fele némiképp a tervek szerint zajlik le, miközben a vizsgálatoké lesz a főszerep. Alaric jegyzetel, én elvégzem helyette a házi feladatot, Meghan pedig a legkevesebb ellenállással tűri végig ahogyan éppen őt tapogatom végig akár a nyaka környékén, akár pedig annál lejjebb. És noha ez önmagában nem éppen okoz problémát, gondolván egyikünk se jegyzi meg a másiknak ezeket a kellemetlenségeket, ha már a nagyobb cél vezérli őket, de Chad a kérdésével tesz arról, hogy mindez másodpercek alatt a kardjába dőljön. Nem vagyok tőle boldog, egy cseppet sem repesek örömömben amiatt, hogy ez szóba került közöttünk és ezt Meghan is könnyedén észreveszi rajtam, amikor hirtelen döntéstől vezérelve megszakítom a többiekkel zajló beszélgetésünket. Nem akarok neki magyarázkodni, hogy miért is helytelen mindez. Nem vágyom arra, hogy kibeszéljük a bennem dúló haragot, mert bár nem akarok szembesülni velük, noha éppenséggel tisztában vagyok Chad esetében mire is ment ki a játék ezzel. Ha már a helyzet ellen nem tud mit tenni, hogy össze vagyunk zárva, így hátulról támadva töri ránk képletesen is azt a bizonyos kaput és próbál javítani az egymáshoz való hozzáállásunkon. Mondhatnám, hogy a kialvatlanság és az éhség páratlan duója szórakozik velem, de nem ez az első alkalom, hogy nyúlbéla haverom így jár el velem szemben. Azt viszont merem remélni, hogy tisztán emlékszik mindenre, ami a legutóbbi alkalomkor történt és még idejében elveti az idióta ötleteit.
Meghan kötéscseréje viszonylag eseménytelenül halad és szinte már berögzült mozdulatsorokkal végzem el úgymond a küldetésemet. A ház elhagyása azonban központi témává válik közöttünk, melyet Meghan képes úgy csűrni-csavarni, hogy még maga ez az ártatlan felvetés is a végén ellenem irányuljon. - Én pedig lehettem volna kétgyerekes apuka ennyi idősen, mégsem lettem. Olyan lehetőségekről beszélgetünk melyek meg sem történtek. És csak hogy tudja, előbb lőttem le volna én azt, aki ide hívatlanul bejön. - Még félálomban is. De ki az aki szeret úgy igazából kérkedni?
Bevallom, a csókkal kapcsolatos kérdés megbeszélése nem éppen az elképzeléseim szerint zajlik. Fejben valahogy úgy játszódott le a egész, hogy én a sajnálatomat fejezem ki Chad helyett is, Meghan meg a fejemhez vágja, hogy igenis kényelmetlenül érintette őt ez a kitérő és már megint baromira nem vagyunk professzionálisak. Ehelyett azt veszem észre, hogy a közöttünk lévő távolság vészesen fogyatkozik, Meghannal pedig az igaz vagy hamis kérdéskört feszegetjük, miközben valahol mindketten húzogatjuk annak a bizonyos oroszlánnak a bajszát. A mosoly meg mely eddig teliholdkor mutatkozott csak meg most mégis ott tündököl az arcomon és értékeli a kisasszony bátorságát, amivel megajándékozza személyemet.
- Értékelem, Meghan. Jó tudni, hogy őszinték vagyunk egymással. - De vajon a csókkal vagy a biztonságával kapcsolatban nem tette? Mégis úgy érzem nekem lesz nyugodtabb éjszakám, ha inkább meg se tudom a választ. - Ha már megvolt a kölcsönös terepszemle és mindketten lebuktunk, akkor akár le is zárhatnánk ezt az állást döntetlenre, nem gondolja? - a szemöldököm magasba szökik érdeklődésem közepette, ellenben eszembe se jut, hogy letagadjam az ellenem felhozott vádakat. Mint mondtam, Meghan szép nő, én meg lássuk be nem vagyok vak.
A hirtelen rosszulléte egy vödör jeges vízként funkcionál kettőnk pillanatába, én pedig egyből cselekszem, hogy megfosszam őt kellemetlenségeitől. Türelmes vagyok vele, holott érzem magamon a korábbról már megszokott idegességet, ami addig nem is igazán fog csillapodni, mig meg nem kapom Alaric feljegyzéseit. Meghan viszont a kötés lefejtése után némiképp jobban lesz, én viszont ezt kérdésekben történő érdeklődéssel is szeretném alátámasztani, addig pedig nem is mozdulok mellőle. A korábbi közelség számomra kellemetlen valója hirtelenjében háttérbe szorul és most azt se bánom, hogy a hajával kell foglalkoznom egészen addig, amíg egyértelmű kijelentése és a csengő jelzése után újra vissza nem változik jégkirálynő mivoltába és még a korábbi beszélgetést is megtagadja, amiért valósággal könyörgött percekkel előtt, mielőtt az alvásra voksolhatna. Én komolyan nem értem ezt a nőt!
Caitlyn csicsergő és kedveskedő hangja most olyan, mintha kalapáccsal ütlegelnék a fejemet, mégis segítőkészségét nem tudom csak úgy semmibe venni.
- Mindent hoztam, amit felírtál és még pár dolgot hozzáraktam, ami szükséges lehet nektek. Csokit is, bár tudom, hogy azt mondtad nem kell, de jól fog jönni. Marcie hogy van?
A tekintete a lépcső irányába terelődik, az enyém pedig továbbra is rajta állapodik meg. - Volt már jobban is. Visszaaludt.
Caitlyn csak lebiggyeszti az ajkát végül színpadiasan sóhajt egyet. - Oh, szegény drágám! Van egy csuda-jó leves receptem, ami gyógyír minden problémára. Már be is vásároltam magamnak a hozzávalókat és mihelyst hazaértem meg is csinálom a párodnak. Ne aggódj, sec-perc alatt jobban lesz és ott élvezhetitek a kirándulásotokat ahol abbahagytátok. - kuncogva bök a mellkasomba, mint amolyan érted-hogy-értem jelzésként, mely miatt az én arcomra is mosoly kerül. Ha tudnád Caitlyn, hogy én mennyire de értek mindent kivéve azt a nőt, aki odafent van.
Szomszédunk még egy bő tíz percig ecsetelte mit látott, mit hallott, mit vásárolt melytől szinte úgy éreztem mintha az elválás neki fizikai fájdalommal járna. A vásárolt dolgokat elpakolom a megfelelő helyükre, de még egyelőre magam sem tudom miképpen álljak neki az étel elkészítésének, egy valamit azonban ha már lehetőségeim is így engedték megteszek előtte, hátha addig a gondolataim is helyreállnak. Még utoljára ellenőrizem a bejárati ajtóhoz tartozó riasztót, aztán az emelet felé veszem az irányt, de most kivételesen nem Meghan szobáját közelítem meg.
Chaddel az elkövetkezendő öt percet beszélem végig és nagy erőfeszítéseket kell tennem annak érdekében, hogy ne üvöltsek vele a korábbi miatt, amíg az egyik nagyobb szobát az emeleten berendezem. Az ágyra plusz párnákat rakok, a laptopot időközben átviszem és vele együtt a sporttáskámat is a tartalmával együtt. Partnerem gyors összefoglalót tart, de én leginkább a hogyléte felől érdeklődök. Nem felejtettem el, hogy a mérgezett vizet akkor neki szánták, ő pedig ragaszkodott ahhoz, miszerint értesítve legyen bármiről, ami őt érinti. Chad a 'vihar előtti csendként' írja le az állapotát, ez viszont egyáltalán nem nyugtat, sőt épp ellenkezőleg hat rám, így gyorsan korrigálja elszólását mielőtt idegbajt kapnék. A semmi gyanúsat nem észleltek a többiek pedig határozottan jobban kedvez nekem.
Az idő már lassan fél 12 körül jár, én pedig elégedetten konstatálom a nagy szobában elvégzett alakításokat, egy valami azonban még hiányzott a képletből. Meghan még mindig az igazak álmát alussza, én pedig óvatosan emelem ki őt az ágyból vigyázva arra, hogy ne ébresszem fel és sérülést se okozzak neki, majd viszem át a nagyobb térbe. A listában kitértünk az együtt alvásra, én viszont tuti, hogy nem fogok abban a cukormázas gyufásdobozba beszorulni. Egy nagyobb párna eligazítása után helyezem le őt az ágyra és takarom be. Itt melegebb van, mint odaát, ami nekem azzal ér fel, mintha a pokolban tengődnék, de neki minden bizonnyal hasznára válik majd. Azt viszont még mindig nem találtam ki mit dobhatnék össze étel szempontjából, ezért átmeneti megoldásként egy csokit bontok fel magamnak a tegnap az érkezésünkkor vásárolt dolgok közül, majd leülök mellé az ágyra, hogy a telefonon böngésszek valamilyen az én tudományomnak is megfelelő receptet. Öt perc és újabb három elvetett recept után egy párnát helyezek a fejem mögé és kinyújtom a lábaimat a kényelmem érdekében. Néha oldalra pillantok a mellettem fekvőre, de a figyelmemet most leginkább a receptek sokasága köti le, amiből mégsem tudok választani. Már magam sem tudom mennyit nézhettem át, de a meleg időjárás és a kényelmes fekvőhely felszínre hozza azt az énemet, ami eddig megtagadta a fáradtságot. Még egy utolsót megnyitok, de az elkészítési folyamathoz már nem jutok el, mert valahol az utolsó két hozzávaló között engem is elnyom az álom...

+16 A főzés tőlem elmondhatatlanul messze állt mindig is, ez pedig az elmúlt időszakban többször is megmutatkozott, amióta Meghannal ütöm el az úgynevezett szabadidőmet. Lynette csak időközönként sürgött-forgott a konyhában, engem meg sosem arra nevelt, hogy az időmet eme tudásomnak szenteljem. Vivienne volt általában, aki nyúzta anyánkat emiatt és olyankor megtört a nő köré épült jégpáncél arra a kis időszakra, amíg kettesben, rendszerezetten és parancsokkal telve, de összehoztak valamit. Én magam sose pályáztam a konyhatündér címre, Lynettenek meg esze ágában sem volt egy szem fiát a kiképzéses nevelésen kívül babusgatni, így nem is igényeltem egy idő után ennek elsajátítását. Most viszont a receptekkel töltött tanácstalan percekben mégis úgy érzem jó lett volna, ha példát véve nővéremről olykor nyitott vagyok a téma felé, hogy a későbbiekben ne érezzek sötét fellegeket a fejem felett, amikor a konyha közelébe kell mennem az étel megteremtéséért.
Elveszek a megannyi étel között, melyek nehézségi szintek-adagok és miegymás osztályzat szerint vannak csoportosítva. Kedvemre van ez a rendszerezés, elvégre elég csak a Kezdőknek kategóriába böngésznem a megfelelőért, de még így is eluralkodik rajtam a bőségzavar, ezért amikor újabb zsákutcába ütközök, olyankor teret engedek magamnak Meghan állapotának felmérésére. Nem voltam meggyőzve Alaric szavaitól, azt viszont meg kellett értenem, hogy ez egy hosszú és lassú folyamat, tele változó eredményekkel, ami persze normális, engem viszont közel sem hoz nyugodtabb állapotba. Szeretném, ha már ittlétünknek annak a feléhez ugranánk, ahol a hölgyemény jobb állapotban van jelenlegi fáradékony valójánál.
Még egy receptet követ kettő, de az én figyelmem lassan tovaszáll az ételkészítésről. A szobában nyomasztó hőség uralkodik, ellenben Meghan még így is szinte nyakig van takarózva. A homlokát érintem meg futólag, de nem érződik rosszabbnak a korábbi állapotánál, noha jobbnak sem.
Egy párnát rakok a fejem mögé és elnyúlok az ágyon egy kényelmesebb pozíció érdekében, ez viszont csak még nagyobb alapot biztosít az amúgy is háttérben meghúzódott fáradtságomnak. Az éjszakai alvás hiánya galád módon veszi át az uralmat elmém és testem felett egyaránt és engem alvásra kényszerítve használja azt az alkalmat, amit még józanságomnál maradva oly lelkesen tagadok meg magamtól.
A 'One Way' nevű egyetemi csapat Chad egyik nagy szívügye volt. Diákszövetségi tagok voltak, akik örömmel végezték el kortársaik piszkos munkáját; szemetet szedtek, délutánonként rendet raktak a szertárakban vagy megtisztították a mosdók csempéit az obszcén graffitik sokaságától. Mások csak lúzereknek hívták őket, a tanárok meg földre szállt angyalokként tekintettek rájuk. Nem feltétlenül hittek az emberek változásában, de abban sem, hogy emiatt rájuk kell hagyni mindent. Volt velük egy lány is, Macy, aki a maga álszentsége ellenére kinézett engem és imádta a fejemhez vágni minden eddig visszafojtott sértettségét. Rutherford miatt gyakran összefutottam velük, Macy pedig mintha ettől indult volna be. Állandóan csak sértegetett - még köszönés helyett is. Egyszer azt mondta olyan elviselhetetlen egy tuskó vagyok, hogy soha az életben nem fogom megtapasztalni milyen egy nő mellett ébredni. A helyzet komolytalansága ellenére ma úgy érzem egy pontot bezsebelhetek a saját javamra Meghan segítségével, és valahol a tudatalattim az álmaimmal keveredve eljátszanak azzal a gondolattal, hogy egyetemista énem bizonyítékokat szolgáltat Macy Collins elé, akinek idegesítő arca szinte megelevenedik előttem csúfos bukása miatt.'
Az ébredésem Macy megaláztatása ellenére nem a szokványos módon zajlik le, ellenben vagyok annyira az álmaim rabja, hogy úgy érezzem még mindig egyiknek a részese vagyok. Egyedüllétemet most jól érzékelhető mocorgás váltja fel és a rajtam lévő felsőbe kapaszkodik az illető. Mormogok valami értelmetlent az orrom alatt, de a fészkelődés nem hagy alább, ellenben oly kellemes a közelsége, hogy magam is megilletődök miképpen törődök bele valaki bújásra való próbálkozásába. A kéz újra belemar a felsőmbe és sampon illat csapja meg az orromat ahogyan közelebb bátorkodik hozzám, mellyel a szobában lévő hőség is egyenes arányosságba emelkedik. Mintha egyre szűkebbé válna a szoba kettőnknek és helyet kellene szorítanunk egymásnak az életben maradáshoz.
Még egy darabig tűröm ezt, ösztönszerűen mozdulva közelebb, noha fel sem fogva, hogy mit művelek éppen. A kéz, ami eddig csimpaszkodott bennem enged szorításán, noha egészen szürreális élményként élem meg a felsőm alatt való matatást, mely a mozdulatommal együtt lejjebb csúszik, ez pedig bőven elég ahhoz, hogy a valóságba visszazökkenve szembenézzek az ismerős barna szempárral. Az íriszek most egészen másról árulkodnak, ahogyan felveszik velem a szemkontaktust és próbálják felfogni a történteket, mégis csak pillanatnyi időre merülök el bennük, mielőtt egy gondolattól vezérelve magam alá vonhatnám törékeny testét. Térdem közbeavatkozásával furakodok két combja közé és préselem neki így ruhán keresztül is ébresztésének eredményét. Kedvem támad tovább feszíteni a húrt, esküszöm, ha a józan eszem csak egy percre bekussolna, már rég benne lennék. Ehelyett viszont ez marad nekünk; a fizikai fájdalmat okozó közelség és Meghan gyönyörűen ívelt ajkai közül kiszökkenő vágyakozó sóhaj, ami eggyé fonja gondolatainkat.
- Következő alkalommal nem fogom beérni ennyivel.
Hüvelykujjammal az ajkát érintem meg egy futó pillanat erejéig, majd ahogyan elszakadok az íriszeitől úgy azzal a lendülettel le is mászok róla mielőtt még nagyobb hülyeséget művelnék még ennél is.
- Muszáj lesz valamit ennünk és szívnom kell egy cigit is. Megint. - őszintén kínos ez a helyzet, de ha tovább maradok vele kettesben ebben a szobában csak még inkább az lesz. Egy gyorsabb megoldás érdekében és tiltakozását nem megvárva emelem ki őt az ágyból és a karjaimba véve hagyom el a bűntett helyszínét - vele, meg a még mindig köré csavart pokróccal együtt.
Odalent kevésbé van meleg, ezt pedig szinte megváltásként élem meg. Meghant a konyhában lévő székek egyikére ültetem, majd előveszem azt a kulacsot, amit Caitlyntől kértem a bevásárlási listán feltüntetve. Valami olyan nagyobb tárolót akartam, amiből Meghan ihat, de elnézve a rózsaszín, hercegnős csodát melyet a szomszédunk hozott olybá tűnik, hogy félreinformáltam őt. (enyhén túlgondolta a lányos jelzőt) A kulacsot megtöltöm hideg vízzel és a hozzákapott szívószálat is belerakom, majd a pultra helyezem társaságom elé. - Kevesebbet kell használnia a kezét hozzá. A mintázatot meg köszönje a szomszédunknak.
Még mindig túlontúl felkavaró a közelsége, ezért a kabátom zsebéből kihalászom a cigis dobozt és a konyhaablakot kinyitva gyújtok rá.
- Mit enne szívesen? - érdeklődésem csak udvariasságból meg ötletgyűjtés szempontjából történik meg abból is, hogy eltereljem a figyelmünket a korábban történtekről. Mert én biztos, hogy nem akarok beszélni róla. Alkarjaimat az ablakpárkányra fektetem és enyhén kihajolva élvezem a friss, téli levegő kegyetlenségét és a nikotinszál káros, de egyben jótékony hatásait. Ellenben úgy gondolom még mindig szerencsésebb perceken keresztül megfagynom, minthogy megfektessem őt. A ma délután folyamán akár többször is.

A reggeli ébredéseket általában egyedül is sikerült nagyfiú módjára megoldanom, ezért sosem éreztem azt, hogy különös társaságot kellene bárkinek is biztosítania ehhez. Olykor megesett, hogy Camile töltötte be ezt a szerepet, arra viszont gondosan ügyeltem, hogy a lakásom, ami a biztonságos erődöt jelentette a számomra, kimaradjon ebből a képletből. Az esetek többségében vagy nála vagy pedig egy motel szobájába ejtettük meg a pásztoróráinkat, amik nem jártak együtt a párokra jellemző összebújásokkal és egyéb velejáróival. Ő nem igényelte, én pedig természetemből fakadóan amúgy sem tudtam volna neki megadni ezt. A mai alkalom viszont különbözik az összes többitől; ma valaki közelebb bújik hozzám. Valaki, akivel még korábban alkudozni is képes voltam egy közös szobáért, mégis abban a pillanatban, hogy a keze valami öntudatlan vándorútra indul el rajtam megfordul a fejemben, hogy úgy ahogy van, az egészet újraírnám. Foghatnám az ébredésem zavaros mivoltára következő mozdulatsoraimat. Mondhatnám, hogy azért történik mindez, mert nem vagyok irányítója a józanságomnak, de azzal magamat köpném szembe egy oltári nagy hazugsággal. Részben tudom mit teszek és azt akarom, hogy miértjét ő is hajlandó legyen megérteni. Az ígéret melyet elhintek felé azonban olyan szavakban végződik aminek kimondásával egy olyan magamban összeeszkábált tudatot hozok felszínre, ami szembemegy eddigi elveimmel. Meghan gyönyörű nő - ez tagadhatatlan tény. Egyetértésemet ezzel azonban aligha kívántam ennyire nyilvánvalóan a tudtára hozni.
Az ételkészítés tudata hajt előre amikor zavart kérdéseire kikerülve a válaszadást tartok vele a konyha irányába és teszem le őt egy biztos pontra, amíg én sürgetően koncentrálok a saját problémámra vagy problémáimra. Magam sem tudom már mennyi van lassan belőlük. Átkozom most már azt a pillanatot, amikor bealudtam, az időre meg rá sem merek nézni, mert csak még inkább az idegeimen táncolna annak több órát felkaroló eltűnése. Azt viszont érzem, hogy több volt ez 2-3 óránál.
Egy személyesen neki hozatott kulacsot helyezek le elé a pultra amiből ihat, én pedig az ablakot közelítem meg mindeközben, melynek kinyitása után jól berögzült mozdulatokkal gyújtom meg a nikotinszálat és fújom ki annak füstjét a hátsó udvarhoz tartozó térbe. Piszkosul hideg van odakint, de ez zavar most a legkevésbé, mert Meghan tesz róla az őszinteségbe burkolt kérdéseivel, hogy az időjárási körülmények teljes mértékben a háttérbe szoruljanak. Behunyva a szemeimet dolgozom fel az érdeklődését meggyűrve enyhén képemet és a levegőt is élesebben szívom be ennek hatására. Valaki könyörgöm, lőjön le itt helyben! És van egy olyan érzésem, hogy a jelentkezőért nem is kellene annyira messzire mennem..
- Hány éves maga? Öt? Netalántán kimaradt az életéből a méhekről és virágokról szóló mese, hogy ilyen kérdéseket tesz fel?
Pillanatnyi időre tekintek csak rá, de ha így folytatja, egy egész doboz cigi sem lesz elég ahhoz, hogy túlessünk ezen az egyre kínosabbá váló 'reggelen.' - Mi volt odafent? - ismétlem meg kérdését, mintha az én számból felfoghatóbbnak tűnne annak kimondása. - Ezt én magam is ugyanúgy megkérdezhetném, Ms.Bújós.
Mert tegyük hozzá, nem én öleltem őt körbe indaként első körben - még akkor is, ha mindkettőnk magyarázatát felírhatjuk az öntudatlanság számlájára. Az enyém csak egy őszinte és helytelen reakció volt, amire nem tudnám azt mondani, hogy határozottan sajnálom.
A kajával kapcsolatos válaszával nem lettem okosabb, ezért inkább magam döntök majd annak sorsa felől, előtte viszont úgy tűnik a kisasszonnyal kell kezdenem valamit, aki még mindig túlontúl be van zsongva amiatt, hogy boncolgassa ezt a témát. Már csak az ujjal mutogatás meg a röhögés hiányzik, hogy teljes legyen a képlet, de Meghan inkább a nyers őszinteséget választja ahhoz, hogy az idegeimen táncoljon tovább.
Éppen a hamutartóba nyomom el a csikket amikor úgy dönt ideje megszöknie stabil helyéről. Az ablakot csukom be magam mögött, és még az utolsó pillanatban sikerül odalépnem és elkapnom őt mielőtt a megindult lendületével a földön kötne ki. A kérdésének azonban nagyon nem örülök, melyet arckifejezésem is szintén egyértelműen tükröz. - Akár még segíthet is benne Meghan, ha továbbra sem akad le a témáról.
Cinikus mosoly rajzolódik képemre, noha egyáltalán nem őszinte jellegű. A szavaim ezzel ellentétben viszont annál inkább annak hangzanak.
- Gondolja el is engedhetem, ha négykézláb szeretne elkúszni a fürdőig. - a karján elidőző kezeim szorításán finomítok, de a szemkontaktust továbbra is fenntartom vele, miközben ajánlásomhoz híven elengedem őt, ellenben a közeléből nem mozdulok egy-lépésnyit-hátra távolságon kívül. - Csak tessék, maga jön. Menni fog ez egyedül is, nemde?
Jól tudom, hogy szédül, azt is hogy nincs jó passzban ahhoz, hogy magától eljusson a fürdőig, de a felélesztett rosszindulat, kisördög - vagy nevezzük is azt bárhogy - ott él erősen bennem a provokatív kérdése után. Amikor viszont meginogni látszik újra a fogságomba ejtem őt karjának megragadásával leállva most már a korábbi szórakozásával. - Olykor nem ártana helyet szorítania az ésszerűségnek is a gyerekes viselkedés mellett. A kettő esetenként kizárja egymást. - tekintek le ismételten arcvonásaira, majd a fürdőig kísérem őt és ki is nyitom annak ajtaját úriember módjára előre engedve őt a helyiségbe és követem őt addig egy alapos kézmosás erejéig. Gyűlöltem, hogy a felsőm már át is vette a cigi szagát, ezért csak ritka alkalmanként alkalmaztam egy-két szálat. Ma viszont már ez volt a második. - Kint megvárom. Jelezzen, ha elkészült.
Nem zavarom őt tovább a fürdőbe meghagyva neki a magánszférát és miután becsukom magam mögött az ajtót még a laptopért is felsietek a 'közös szobába.' A receptet valahonnan ki kell olvasnom, máskülönben nem jutunk ma egyről a kettőre és érzem, hogy nem csak a túlzásba vitt alvás meg az ébredéssel kapcsolatos állapotok a ludasak a hangulatomért, hanem a normális étkezés elhagyása is. A szobából történő kilépés előtt a sorsára hagyott ágyneműt is megigazítom, de nem sokat időzök odafent. Ám mielőtt a lépcsőn lejutás után a konyhába térnék át még futólag kopogok egyet a fürdő ajtaján. - Elkészült, Meghan?
A válaszért fülelek majd a magamhoz ölelt laptopot a konyhapultra helyezem, hogy ezt követően visszasétálhassak a fürdőhöz és az ajtófélfának dőlve fűzöm össze karjaimat magam előtt.
- Remélem szereti a csirkés ételeket és nem allergiás semmire. - nem mintha sok recept keringene az én fejemben és annyi választási lehetőségünk lenne, de egy valamit talán még én is eltudok készíteni Vivienne miatt. Csak találjam meg hozzá a használati útmutatót.

Tudatában vagyok annak mikor hibázok. Elég felnőtt vagyok már ahhoz is, hogy képes legyek felelősséget is vállalni a tetteimért, ellenben gyűlölöm, ha valaki a szememre veti a nyilvánvalót. És ahogyan a hibákat önmagamtól nem viselem el úgy a ma reggeli beszélgetésünk menetét sem tudom igazán a kedvenc társalgásommá emelni. Feszült vagyok - magamhoz mérten jobban is - és Meghan nem teszi ezt nekem könnyebbé. Ő beszélgetni akar a korábban történtekről, én meg pont az ellenkezőjét szeretném elérni; hogy tegyük félre az egészet. Sosem okozott gondot, hogy túltegyem magamat egy-két futókapcsolatomon vagy hogy az érzéseim a másik fél iránt csak az aktus elejétől a végéig tartanak. Utána úgy ahogyan elkezdődött közöttünk, úgy is ér véget az egész és ha minden jól megy, talán sosem látjuk viszont egymást. Nem beszélgetünk érzésekről, a bennünk dúló viharokról vagy kételyekről, mert egy olyan kimondatlan paktum köttetett közöttünk, ahol nem volt garancia a folytatás. És ahogyan az előző alkalmaknál, úgy most sem vagyok hajlandó mélyebben belemenni eme téma kivesézésébe. Félreértésekbe ne essünk, Meghan nem hasonlítható azokhoz a partnereimhez, akik könnyedén adták oda magukat. Ő szeret elveszni a miértekbe, a magyarázatokba. Ő neki tudnia kell, hogy mi játszódik le bennem, milyen gondolatok gyötörnek vagy kényszerítenek egy-egy tettem elkövetésére. Ő ilyen. És valószínű pont emiatt van az, hogy ilyen lelkesen gyűri az agyamat a korábban történtek megbeszéléséért. Mit mondhatnék? És igen, ez a kérdés, amire képtelen vagyok épkézláb választ találni.
A cigibe ölöm bele minden reményemet a folytatással kapcsolatban, meg talán valahol gondolatban a főzésbe is, amivel bizonyára meggyűlik majd a bajom. Segít ez a káros tevékenység némileg eloszlatni a fejemben lévő ködös gondolatok összességét és arra összpontosítani, amiért itt vagyunk. Nem egy hétvégi kiruccanás ez, ahol a két szerelmes elmenekül a világ elől, hogy belefeledkezzenek egymásba, hanem egy olyan kényszerhelyzet, melyből mindketten menekülnék mihelyst a lehetőségünk úgy engedi. Egyelőre viszont ebben létezünk és ha nem akarjuk egymásnak még nehezebbé tenni, akkor nem megyünk bele olyan beszélgetésekbe, amikből kényelmetlen félreértések születhetnek.
- Hű, remek, ezt legalább akkor megúsztuk. - égnek emelem a tekintetemet egyfajta megnyugvást kölcsönözve hangszínemnek, hogy nem kell beavatnom őt még ebbe is és még egy színlelt megkönnyebbült sóhaj is kiszökik ajkaim közül. - Tetszik ez a felfogás. - mutatok rá elismerően. - Ez esetben én sem voltam a józan eszemnél. Úgy gondolom mindketten tisztáztuk korábban, hogy egyikünk se feküdne össze a másikkal, szóval vagy öntudatomnál voltam vagy elment teljesen az eszem. Ez a két választás van. - vonom meg a vállamat a cigivel babrálás közepette. - És mivel a maga tetteire ez a magyarázata, úgy az enyémnél is nagyszerűen helytálló.
Mindketten átléptünk olyan határt, amiről nem kellett volna, de ha ráfogjuk az ébredésünkkel járó kómás állapotra, már mindjárt könnyebb együtt élnünk a hibáinkkal.
Úgy tűnik számára még mindig szórakoztató ez az egész helyzet, bár kezd visszatérni sértődékeny és makacs valójához, aki imádja, ha keringőt vívhat az idegrendszeremmel. Nem reagálom le semmivel, amikor felajánlásomat elutasítja, de a következőnél már nem lesz ennyire szerencsés. - Miből gondolja, hogy imponálni akarok magának?
Valahol rendkívül félreértettük egymást Meghannal. - Örülök, hogy még nem mondott le az álmodozásról, Meghan. Vagy még mindig öntudatlan és tennem kellene egy lépést hátra mielőtt újra eltévedne a keze?
Ez a lelépésről szóló kis meséje az eddigi kedvencem, hiszen ha rajtam múlik, ő nem megy addig sehova, amíg a körülmények engedélyt nem adnak nekünk a távozásra. Ugyan nem fejtem ki hangosan, de elhiheti, jómagam is kivételesen várom azt az alkalmat.
A fürdőig még sikerül eljutnunk, ámbár a kilépés előtt Meghan ne bírja ki, hogy ne éljen megjegyzéssel. - Folyamatosan idegesíteni a másikat is a kérdésekkel, mégsem bír leállni. Ezek után nem mindegy melyik tesz tönkre? - tárom szét a karjaimat a kilépés előtt és amíg Meghan odabent időzik, én kint készülők fel a további teendőkre. A laptopot még azelőtt felnyitom, hogy lehelyezném a pultra és fejben már azon vagyok, hogy mit is készítsek el, amivel viszonylag gyorsan végzek is és nem annyira vészesen nehéz. Ha valamiben jó voltam az az, hogy addig nem nyugodtam, amíg el nem készültem a rám kiszabott feladattal és talán ez most is szerencsét hoz. Mielőtt azonban nekikezdenék a kisasszonyra 'nézek rá', de semmilyen értelmes választ nem kapok azon kívül, hogy még mindig nem készült el. Fújtatva egyet hajtom hátamat az ajtófélfának, de a csengő megnyomásával együttesen egy olyan információ is érkezik odabentről, ami nem hiányzott mára.
- Pazar és én most mit kezdjek ezzel? Vegye le akkor. - érkezik az ösztönszerű riposzt a részemről, mert a bejárati ajtó másik felén lévő vendégünk türelmetlenkedése sem könnyíti meg jelenlegi helyzetünket. Elkáromkodom magamat, de már nincs visszaút, amikor benyitok és két lépéssel szelem át a Meghan és a közöttem lévő távolságot, hogy a segítségére legyek a fehérnemű felhúzásába.
- Ő kellett még ma nekünk. - szusszanok egyet, de most nincs időm még ezen is mérgelődni. Esküszöm olyan érzés, mintha az életembe elkövetett baklövéseimért most kellene lerónom a tartozásomat.
Meghan íriszeire koncentrálok, közben enyhén sután nekikezdek, de ezt követően elég gyorsan sikerül elvégeznem az úgynevezett küldetésemet, melyet a nadrágja is követ, de minden másodperc egy kínzással ér fel az előbbi után. Ennek jelét pedig a lehető legügyesebben próbálom kizárni a fejemből.
- Mindjárt megyek.
Caitlynnek visszaszólok, Meghant pedig a segítségemet bevetve kísérem vissza a konyhába miután végeztünk a fürdőbe és a pokrócot is visszaigazgatom rá.
- Ray, szia. - Caitlyn egy -basszus, ezer éve nem láttalak már - mosollyal köszönt. - Meghoztam a nektek ígért levest. Marcie? - pipiskedve leskelődik be a házba.
- A konyhába.
Elég csak ezt kimondanom ahhoz, hogy kezembe nyomva a tálat már siessen is befelé rég nem látott barátnőjéhez, aminek nemsokára hangot is ad. - Ó, már azt hittem sosem látlak. Jobban vagy drágám?
Az ölelés elmarad, de a köszönéssel járó puszit már nem ússza meg. Még be se érek a tállal, már fordul is egyet a szélvész szomszédunk és kapja ki a kezemből a levest, hogy a pultra helyezze azt. - Mondtam is annak a jóképű vőlegényednek korábban, hogy van egy isteni családi receptünk, ami egyből helyrebillent téged. Ne aggódj, minden olyan hozzávalót kihagytam, ami ártana az állapotodnak. - mosolyog és csomagolja is ki a magával hozott ételt, közbe pedig forog egyet, mint aki nagyon keres valamit. - Tányérok? Itt - mutat rá az egyik szekrényre, mire fejemmel a mellette lévőre biccentek. - Szóval ott. Ülj le te is. - paskolja meg a Meghan mellett lévő üres széket nekem, mert engem jobban leköt, hogy a pultot támasszam és figyeljek Caitlyn minden rezdülésére, amit az irányunkba tesz. Vagy nagyon jó színésznő vagy irtóra kertvárosi feleség típus.
- Úgy siettem, azt se tudom, hogy kihagytam belőle valamit vagy sem.
Vendégünk időközben két kuncogás közepette kitölti két tányérba a készített levest, én nekem viszont nem tetszik, hogy ő nem eszik belőle. - Ez esetben miért nem ülsz le és kóstolod meg? Majd én később csatlakozom, úgyis elment az idő és még főzni akartam valamit. - mutatok a kikészített hozzávalók irányába, mire elgondolkozik magában, végül bólintva egyet helyet foglal Meghan mellett, én pedig a menyasszonyom háta mögé sétálok és ügyelve rá ölelem át hátulról. - Várj még. - suttogom észrevétlenül a fülébe, közbe Caitlynt figyelem, aki éppen a leves történetéről magyaráz valamit, ami a családjához kapcsolódik. - Három.. - kivárok, amíg megemeli a nő a kanalat. - Kettő. - beszélek úgy, hogy csak Meghan hallja és azt figyelem, hogy az első kanál után a másodikkal is nekifut a levesből. - Egy. Ehetsz most már. - egy puszit lehelek Meghan arcára, amikor Caitlyn figyelme ránk terelődik, majd ezt követően engedem el partneremet.
- Istenem, imádnivalóak vagytok! - mosolyog boldogan. - Ray, segíthetnék a főzésbe? Tommy alszik, én pedig unatkozom otthon. - szinte már az ajkait biggyeszti, mint aki bármelyik pillanatban elsírja magát.
- Hogyne. - hagyom rá, amitől egyből visszakerül a mosoly az arcára és már Meghant faggatja a kulacsról, ami elmondása szerint ismételten csak imádnivaló' és minden lány álma.'Legalább az egyik probléma megoldódott, de egy másik épp most készül a nyakunkba zúdulni.

Meghannal az élet egy egészen más oldalát mutatja, amelyet az állandó félreértések sorozatai öveznek. Amikor kedves kívánok lenni, ő a rosszat keresi bennem, amikor viszont az ellenkezőjét teszem, csak még elviselhetetlenebb leszek. A köztes állapot aligha létezik, az meg hogy mi értelmesen, két felnőtt módjára beszélgessünk egymással? A mi szótárainkat nem tartalmazza ez az összetett fogalom. Az ébredésünk utáni állapotok mindkettőnknek felkavaróak voltak, de amíg én szeretném már ezt egy dobozba elzárva az óceán mélyére vetni, addig ő kiselőadást csinál az én úgynevezett problémámból. Mintha nem lenne elég nyilvánvaló vagy kínos a dolog így is és amikor úgy érzem lassan már a cigi megteszi a jótékony hatását, az idegeim meg visszaállnak az átlaghoz képest nem normális szintre, mely nálam már felér a megfelelő értékkel, ő újabb oldalról belém rúg egyet.
- Maga komolyan hihetetlen, Meghan. Sosem tud kifogyni ebből a témából. Sosem!
Kezdeti higgadtságom mostanra idegességgé vált, mert nem szeretem folyamatosan elismételni magamat, ahogyan ugyanazt a témát ötven módon feszegetni sem. Ha első körben nem kívántam beszélgetni erről, miből gondolja majd, hogy a számtalanodik nekifutásra majd ez a helyzet csoda módjára változni fog? Végül azonban csak sikerül eljutnunk odáig, hogy betudjuk a kómás állapot szerencsétlen következményének öntudatlan tetteinket, noha jól érzékelhetően most már elterelte abba az irányba, ahol azt feszegetjük éppenséggel ki lehetett a kiváltó oka ennek. Ez pedig olyan, amiről semmilyen körülmények között nem kívánok neki szint vallani, mert a végén még olyan kérdéseket dobok neki vissza, amiknél nem valószínű, hogy elfogadnám a nemleges választ. Egyikünk sincs azon a szinten, hogy a hálószobai titkokat kiteregesse a másiknak.
A fürdőbe való eljutás egy kész hadműveletnek indul, aminél az a csoda, hogy nem kell pontok szerint tervekbe szedni a lépéseket. Ugyan az első felvonás sikeresen alakul, ám a kijutás ennél sokkal bonyolultabbnak ígérkezik, már csak azért is, mert kettőnk idilli pillanatát a szomszédunk látogatása szakítja félbe. Kedvem lenne egyszersmind hátat fordítani ennek a helyzetnek és kisétálva a hátsó ajtón magam mögött hagyni ezt a szegény létszámmal rendelkező kabarét, gondolván én nem erre vállalkoztam. Mégsem megy. Mégsem tudok uralkodni a lépteimen és választani a másik irányt ahelyett, hogy egyenesen belépjek a fürdőbe és a rögtönzött segítségnyújtással csak még nehezebbé tegyem az amúgy sem rózsás helyzetemet. A szemeire koncentrálva azonban valahogy csak túlélem a szituációt, jóllehet van egy olyan érzésem, hogy az igazi megmérettetés csak az ajtó kinyitása után következik.
Caitlyn ezer fordulaton pörög és lehetetlennek tűnik, hogy leálljon. A leveses tál egyszer az én kezembe landol, másszor az övébe, végül a pulton köt ki, ahol úgy látszik ezáltal célt is ért. Otthonosan mozog a környezetünkben, cseveg és mosolyog, mintha nem venné észre viharvert párosunk jelenlegi állapotát vagy csak udvariasságból nem vágja a fejünkhöz, hogy jaj, de szarul néztek ki! Bármi is legyen a háttérben, én aligha tudom felvenni ennek a fonalát, ezért úgymond részletekre bontom jelenlegi helyzetünket és csakis apróságokra koncentrálok. Mint például arra, hogy ne engedjem Meghant a leveshez nyúlni, amíg rá nem vettem vendégünket a kóstolóra, melyet annyira elhanyagolni látszott a készítés folyamata során. Egyszer már belefutottunk a mérgezéses dologba vele, pedig egy egyszerű vízről volt szó. Lehet, hogy Meghan bízik ennek a nőnek minden szavába, én viszont még nem lettem meggyőzve arról, miszerint ne lennének rossz szándékai a cincogó bájos felszín alatt. Amit megtanultam az évek során az az, hogy aki ennyire kedves, az akar is valamit. A mi helyzetünkben viszont még kérdéses, hogy Caitlyn mire is pályázik pontosan.
Egy kósza receptötleten kívül nem sok minden zajlott még le a konyhába és noha elhintem a nőnek mit is tervezek, arra aligha számítok, hogy jelentkezik a szárnysegéd szerepre. Egy részem legszívesebben kikísérné őt a házból, a másik viszont úgy dönt hasznot húz ebből a helyzetből és olyan dologra kényszerít, melyet aligha preferálok: több időt eltölteni ugyanazzal az emberrel. Ha valamit ki akarok szedni belőle vagy észre akarok venni rajta, akkor nem tarthatok ekkora távolságot, mert mint mondani szokás, lakva ismerszik meg az ember és bár mi nem tervezzük az összeköltözést a szomszédunkkal, de minél tovább vagyunk a közelében, annál könnyebben hullik majd le az álcája. Egyszer úgyis elszúrja. Egyszer és véglegesen mindenki.
Eleinte úgy vagyok vele, hogy minden oké. A leves nem mérgezett, én lehiggadhatok a főzéssel, - erősen kétlem, - és Meghan is a közelembe van. Eddig minden flottul megy, de amikor rányúlok a késre, hogy előkészüljek az étel elkészítéséhez, a kisasszony olyat kérdez vendégünktől, amitől a vér is megfagy az ereimben, a kezemmel pedig elengedem a konyhai eszközt, mielőtt jókedvem jeléül magamba döfhetném azt. Először megfordul a fejemben, hogy csak beképzeltem magamnak, mert az nem lehet, hogy éppen egyik rémálom követi a másikat és ki tudja, hogy a több órányi alvás milyen egészségtelen tüneteket produkál az elmémben. Eddig évekig kibírtam nélküle, most viszont megkapom érte a magamét. Ám amikor Caitlyn is visszakérdez, kell egy kis idő, hogy a konyhapulton megtámaszkodva két tenyeremmel kifújjam az oxigént és lehűtsem a magas vérnyomásomat Meghan szavai miatt. Megmondtam. Határozottan kértem őt, hogy beszéljük át azt a sztorit, de nem! Minek is az?
Mielőtt azonban bármiféle magyarázattal is szolgálhatna a kisasszony az állapota közbeszól és a földön köt ki, melynek hatására egyből odasietek hozzá.
- Meglőtték? Ray, mondj valamit..tényleg igaz, amit mondott?
Caitlyn tovább pánikol, én pedig már fel is emelem Meghant a karjaimba, hogy a nappali felé vehessük az irányt. Előtte viszont csak egyszerű igennel válaszolok a kérdésekre, melytől szomszédunk úgy érzi muszáj utánunk jönnie és megkapnia a szükséges válaszokat.
- De hogy...és mikor? - hallatszik a hangján, hogy lassan már sokkot kap és most először én is együtt érzek vele. Sosem hittem volna, hogy elmondhatom majd magamról valamikor is, miszerint az érzelmi szintem egy kertvárosi feleségéjére ugrott le.
- Igen, igaza van abban, hogy meglőtték, de drága menyasszonyom egyszerűen csak szeret költői túlzásokkal élni. Emiatt ne zavard meg Tomot. - elmosolyodok, mindeközben pedig lefektetem Meghant a kanapéra, majd a feje és a lábai alá is párnát helyezek. Az utóbbi helyre kettő is kerül, hogy magasabban legyen a megfelelő véráramlás érdekében. - Marcie bátyja paintball pályát üzemeltet odahaza, ők tudod eléggé benne vannak ebben a témában és ott szerezte a lövést.
Látszik, hogy Caitlyn arca lassan újra megtelik élettel, én viszont továbbra sem mozdulok Meghan mellől. - Ő hogy is mondjam..rendkívül versengő típus és gyűlöli a veszteséget. Nem is akadt neki ellenfele a pályán, igazi amazon. - szélesen ívelődő vigyor terül el képemen, ahogyan belemerülök a történet elmesélésébe és miközben vendégünk lesújtottan még ugyan, de helyet foglal a kanapé közeli fotelbe, én eközben pedig elveszem Meghan feje alól a párnát addig a pillanatig, amíg leülve a kanapéra az ölembe nem helyezem azt, vele együtt pedig Meghan is visszakerül a párna kényelmére. - Elég jó kis hely, szinte törzshelyünkké vált a kapcsolatunk óta és addig a pontig tartotta is ezt a szintet, amíg úgy nem döntöttem, hogy ott kérem meg a kezét. Tudod, hogy legyen valamilyen szimbolikus jelentése a dolognak. - szavaim közben 'Marcie' haját babrálom, Caitlyn viszont úgy tűnik issza minden elejtett baromságomat. - Annyira ledöbbent, hogy észre se vette, miszerint valaki célba vette őt. Magam sem tudom, hogy akkor melyiktől sírt jobban. A boldogságtól vagy a veszteségtől?
Vállat vonok, hogy színezetet is adjak ezzel a sztorimnak. - Kicsit érzékeny még a válla emiatt. - fűzöm még hozzá, Meghan viszont lassan ébredezni kezd, amitől tekintetem Caitlynre vándorol. - Megtennéd, hogy idehozod neki a kulacsot?
A nő már csak bólint egyet, így amíg ő önállósítva magát megtölti friss vízzel a tárolót, addig én kihasználom közös pillanatunkat az ölemben fekvő nő figyelmeztetésére. - Egy szót se többet a lövésről, mert nagyon nagy bajban leszünk. - az arcán simítok végig kézfejemmel mindeközben és ha harmadik felünk visszaér, én is újra Ray bőrébe bújok.
- Hogy érzed magad, kicsim? Segítsek felülni, iszol egy keveset?

Szinte naponta hallgatom végig ugyanazt a szlogent az alvási szokásaimmal kapcsolatban; túl kevés, nem pihentető, hosszútávon nem egészséges. Naponta fejezik ki aggodalmukat a környezetemben lévők, arról viszont egyikük sem számolt be, hogy mi lesz akkor, ha beintünk a természetes viselkedésnek és hagyjuk magunkat rábízni a véletlenre? Valószínűleg az ébredésünktől számított folyamatot nevezném a nem kért, nem kívánt következménynek, ami mintegy utunkba akadt lavina, úgy sodor el az egymást követő - kellemesnek aligha mondanám - eseményeknek. Mert ez történik, ha felborítjuk az ismerőset, a megszokottat. Nyakunkba kapunk egy Meghan Montilio féle kvízműsort, ami részleteibe menően veséz ki egy olyan úgynevezett problémát, amiről egyetlen sejtem sem kíván társalogni. Mert ha megteszem, tételezzük fel, ha adok egy esélyt a dolognak és lesz, ami lesz módon belemegyek a témába, onnantól kezdve nehezen mondok nemet énem azon felének, amit meg kell tagadnom a jövőnk, a cég jövőjének érdekében. És lehet, hogy ez neki baromira szórakoztató, nekem viszont annál kevésbé, hogy immáron ezredik alkalommal kell elismételnem magamat ugyanazzal az érveléssel kapcsolatban. Végtére is, ha teljesen elment volna a józan eszem, most még mindig odafent az ágyban vezetnénk le egymáson a másik iránti ellenszenvünket - csak ennél jóval kevesebb ruhadarabbal megspékelve.
Caitlyn érkezését egyszerre tekintem személyes kínzásomnak és egyfajta mentőkötélnek is, ami egy kis időre félbeszakítja a korábbi témázásunkat a hölgyeménnyel. Nem örülök, hogy egy idegen nő ólálkodik körülöttünk és részesévé válik az ittlétünknek, de ha megtagadom tőle a látogatást és elkezdünk furán viselkedni vele, akkor azzal öngyilkosságot követünk el az álcánkkal szemben. Ezért nincs más választásunk, mint belesimulni a friss jegyesek szerepbe és úgy tenni, mintha ne akartuk volna már egymást rég megfojtani egy kanál vízben. Ez addig egészen jól működik is, amíg Meghan olyan témába nem tenyerel bele, amibe nem kellene azzal, hogy felhozza a lőtt sérülését csak úgy, mintha a két hölgyemény éppenséggel az időjárásról csevegne egymással. Ugyan rengeteg kockázatos helyzetbe kerültem életem során, de most először érzem úgy igazán, hogy az összeomlás körüli élmény kerülget. Nagy 'szerencsémre' a minket lebuktató vallomás előtt Meghan rosszulléte közbeavatkozik, így a továbbiakban a magyarázkodás az én reszortommá válik, melyen Caitlyn kiakadásig fajuló idegeskedése sem különösen segít. Élesebben szívom be a levegőt a kelleténél, mindazonáltal elfedem túlságosan őszinte reakciómat azzal, hogy időközben felsegítem Meghant a földről és a kanapéra tesszük át új helyszínünket a konyha csatatérnek indult közegénél. Caitlyn hűséges követését és érdeklődését viszont már csak akkor jutalmazom válasszal, amikor Meghan fekvő helyzetbe kerül, én pedig megtalálom mellette kényelmemet egy párnával együttesen, melyet időközeben az ölembe is fektetek. Nincsenek ellenemre a váratlan helyzetek, hiszen ezzel minduntalan számolnunk kell. Nincs befolyásunk a külső tényezőkre, az emberekre, mindazonáltal jobban örülök, hogyha valami terv szerint indulunk el az ismeretlenbe és nem vakon vágunk bele a közepébe. Legfőképp egy olyan helyzetbe, ahol még én is új terepere merészkedem. Nem véletlenül kértem, sőt szinte már könyörögtem Meghannak, hogy szedjünk össze valamit az eljátszott párosunkkal kapcsolatban vagy beszéljünk át egy megegyező sztorit ami miatt elkerülhettük volna az ilyen helyzeteket. Most persze még ha akaratának kívül is történt de egyből kihúzta magát ennek nehézsége alól, míg én össze-vissza magyarázok valami kitalált paintball pályáról meg a meg nem történt eljegyzésünkről reménykedve abban, hogy nem teljesen logikátlan vagy túlzó lesz az, amivel vendégünket kábítom. Caitlyn természetesen rajongásig telt érdeklődéssel fogadja a sztorimat és hogy még hihetőbbé tegyem számára mesébe illő szerelmünket, időközben Meghan arcát is elkezdem törődően simogatni. A korábban történtek után ennek már gyerekjátéknak kellett volna lennie, mégsem érzem azt, hogy kényelmesebben mozgolódnék ezen szituáció körülményei között, mint amelyikben az ébredésünkkor volt részünk. A spontán dolgok kiszámíthatatlanok. Olyanoknak való, akik nem nőttek még ki gyermeteg énjeikből és kedvükre tesznek amit csak akarnak anélkül, hogy számolnának a következményekkel. Elvégre persze, mindegyikük mögött ott áll egy magamfajta barom, aki majd eltakarít, ha rosszul alakulnak az események. És most mégis énem egy része ennek a bizonytalan végkimenetelnek él, ahogyan elhiheti egy másik nővel a hazugságait.
- Ha hiszel nekem. - kezd bele szinte suttogva, hogy Meghant ne ébressze fel. - Szerintem képtelen lenne rád haragudni.
Kacsint egyet cinkosan, az ölemben fekvő hölgyemény pedig ezt a pillanatot választja az ébredezésre, amitől úgy tűnik mindannyian hadi készültségben állunk, hogy kedvére tegyünk, bármire is legyen a későbbiekben szüksége. Legalább így elkerülhetem, hogy szórakozzak egy jót szomszédunk elképzelésén. Ha tudná, hogy mennyi haragot is táplál ő irántam..
Caitlyn kérdését egyetértő bólintással fogadom Marcie állapotát illetően, de közben felsegítem őt és vigyázok, hogy a karja ezen folyamat része alatt se sérüljön, noha a nyakamon tett megnyilvánulását - nem túl feltűnően ugyan - de egy szusszanással fogadom.
- Természetesen. - úgy mozdulok, fészkelődök, hogy az ivás folyamata létrejöhessen, közben pedig barna tincseit is kiigazgatom az arca elől. - Elég lesz ennyi?
A választ megvárva nyújtom vissza egy köszönöm elejtésével Caitlyn felé a kulacsot, aki már Meghan kérését teljesítve szökken is ki a konyhába, hogy teát készítsen, mi pedig kettesben maradunk miladyvel, melyet ő pedig galád módon ki is használ úgy, hogy ajkaival a fülemet találja be, amiért cserébe én meg a combjára fogok rá.
- A szobánkat? Biztosan csak elszólás volt. Vagy talán hiányoznak a parancsolgatásaim?
Finoman megragadva az állát veszem fel vele a szemkontaktust. - Elhiheti mennyire várom, hogy elbeszélgessünk ki is hibázott kettőnk közül. - ám a vallomására már csak ezt követően válaszolok, enyhe kétértelműséggel. - Mindennél jobban, szépségem.
Ha tehetnénk, bizonyára egy másik szót illesztenénk a kimondott helyére, de mivel vendégünk hallótávolságon belül helyezkedik el, erre aligha létezik lehetőségünk. Minden jelenlegi nehézségünk ellenére az viszont közel sem tetszik, hogy elájult, ahogyan a szédülésétől sem vagyok kicsattanó örömömben.
- Cait, be tudnád hozni Marcie levesét?  
Egy igen válasz után nem kell sokat várnunk a megjelenésére, de egy tányér helyett kettővel tér vissza. - Hoztam neked is egyet, ha nem gond.
Az egyik tányért át is nyújtja nekem, a másikat viszont kérésemre most az asztalon hagyja, én pedig közben Meghan combját cirógatom, ahol az előbbi mozdulatsor miatt ott maradt a kezem.
- Muszáj lesz valamit enned is amíg a teád elkészül. Nem akarom, hogy még egyszer elájulj. - aggódóan cseng a hangom, de valahol megbújik mögötte az igazságtartalom is.
- Igaza van. Ebben az állapotban meg főleg fontos. - avatkozik közbe Cait, de ezzel úgy tűnik még nem úsztuk meg. - Mesélte a vőlegényed az eljegyzéseteket. Nem is tudtam Marcie, hogy te ennyire komolyan veszed a versenyeket. De még annyi mindent nem tudunk egymásról, viszont ezen változtatni fogunk. - lelkesül fel ismételten, melyhez ugyan nekem is lenne egy-két hozzáfűznivalóm, de inkább azzal törődök ehelyett, hogy képben tartsam Meghant.
- Miután beharangoztad, hogy meglőttek, esélyem sem volt nem elmondani, hogy a családi paintball pályátokon történt meg a baleseted meg az eljegyzésünk is. - szólok közbe, de ha úgy érzi képes enni a levesből, időközben úgy helyezkedek, hogy ebben segítségére legyek neki.
- Ray szerint még mindig haragszol rá amiatt, hogy vesztettetek, de én ezt nem hiszem. Mármint hogyan tudnál, hiszen megkérte a kezed? Tényleg, mesélj, hogy érezted magadat? Számítottál rá? Tom ebből a szempontból kiszámítható volt, főleg mert megtaláltam a gyűrűt a fiókban. Nagyon rossz, ha rejtekhelyekről van szó. - megforgatja a szemeit, de közben nem moccan, hogy még több információt gyűjtsön az eljegyzésünkről.

A hősszerelmes típus inkább a partnerem asztala volt mintsem az enyém. Ő képes volt mindig valamivel előállni, amiért megkérdőjeleztem az emberiségbe vetett hitemet, mégis egyszerűen ezekben a pillanatokban azt érzem bárcsak komolyabban odafigyeltem volna egy-két elejtett szóra vagy mozdulatra, ami most megmenthetne minket ebből a kínos szituációból. Más se hiányzott még ma nekem, minthogy két nő társaságában adjak elő egy Shakespeare-i színdarabot, ahol örömmel halnék hősi halált azért a nőért, aki éppen az ölemben fekszik. A durva az egészben, hogy lényegében ez is a feladatom; az életem árán is megvédeni őt. És ha még hozzádobjuk a mérgezést is a képlethez, akkor lassan helyben is vagyunk egy drámához, melynek sosem kívántam a részese lenni.
Meghan percekkel később ébred csak fel, én meg ezalatt az idő alatt vendégünknek hazudom le a csillagokat az égről az eljegyzésünk körülményeiről melyet ugyebár a kisasszony nem volt hajlandó egyeztetni velem. Van még időnk kitalálni, mi? Majd rögtönözünk. Viselkedjünk spontán módra, aztán valljuk be a beszélgetés közepén, hogy lelőttek, mintha teljesen hétköznapi dologról számolnánk be. Időm sincs arra, hogy kellő mértékben ideges legyek rá, mert leköt az, hogy kivonszoljam a hátsónkat vissza a felszínre, ahol még akad némi reményünk a lebukás elkerülése. Persze Caitlyn nagyszerű alany ebből a szempontból és magam sem tudom eldönteni, hogy ő tényleg ennyire butácska a szentem vagy pályát tévesztettem és most éppen valami filmben kellene alkotnom egy csodás kolleginával az oldalamon. Ugyanakkor nem látom jeleit annak, hogy megjátszaná magát az irántunk táplált, már plátói rajongásban hiába keresem őket egy-egy lopott pillanatban, amikor éppen nem minket vizslat szinte szakszerűen felmérve kapcsolatunk alapjait. Ettől ugyan még nem kezdtem el jobban bízni benne vagy dőltem be naivan ennek a mézesmázos viselkedésnek, de mint mondtam, minél több időt töltünk a közelében, annál előbb sikerül neki majd lebuktatnia magát. Még ha közben el is kell viselnem érte Meghan feltétlen és megjátszott szerelmét, amivel magához térése után ajándékoz meg, bújva-puszilgatva-érintve, mintha ezektől a gesztusoktól amúgy is ne rohannék fejjel a falnak függetlenül attól, hogy éppen ki követi el ellenem őket.
Egyedül és csak akkor lélegezhetünk fel igazán amikor Caitlyn kettesben hagy minket, de a jövőhöz fűzött reményeit nevetséges kétkedéssel fogadom. Mintha egyébként is lenne abban választási lehetősége, hogy ki-melyik szobában alszik majd. Volt egy megállapodásunk - gyerekes, filctollal irt listánk - amit úgy tűnik helyette is komolyan veszek. Ezért is érdemes alaposan átolvasni egy szerződést, mielőtt aláírjuk őket, elvégre utána nekünk kell elszámolnunk azzal mire is vállalkoztunk. Ő nem kért a parancsokból, én meg nem tágítok a közös szobától. Téma ezzel lezárva.
Jelenlegi helyzetünknél szinte minden alkalommal úgy érzem, hogy már nem tud meglepetéseket okozni, ellenben minden a szerepünkben eltöltött perc csak egy újabb komplikációval jár kettőnk álcáját nézve. Caitlyn nem bírja ki, hogy ne hozza fel az összehordott sztorimat, aminek részleteit nem túl feltűnően ugyan, de igyekszem átadni nagy vonalakban Meghannak is, hogy legalább most ne járjunk más utakat, ha már eddig oly szívesen tettük. Most viszont már tisztán látom, hogy miért is jönnek ki annyira jól ők ketten: egyik sem képes befogni a száját akkor amikor a leginkább kellene.
Miközben félig azzal foglalkozok, hogy Meghan tányérjából eltűnjön minél előbb a levese - és ne az én arcomon kössön ki lehetőleg - a másik felem minden létező és megmaradt idegszálammal a kisasszony előadott sztoriját követi nyomon, ami idő közben valami egészen mássá kezd alakulni. Enyhe neheztelést érzek a hangjába és most az egyszer ez valamiért nem felém irányul. Ez pedig bármennyi megkönnyebbülést hoz, mindazonáltal kívülállóként némi félelmet is, hiszen az utálatával még tudok mit kezdeni..de amit most művel? Mintha zavarná Caitlyn jelenléte ahelyett, hogy élvezné a közös pillanatokat, amiért annyira kampányolt még korábban. Ők biztos csak jók emberek, én meg maga vagyok a megtestesült gonosz, aki biztos csak átlát a szivárványos maszlag felett melyben ő szemléli néha a világot. Nem feltétlenül tudom hova tenni hirtelenjében feltörő féltékenységét? Ez lenne az? Mert láthatóan sértődékenysége akkor válik még inkább érzékeny ponttá, amikor Caitlyn keze valamilyen morbid gondolattól vezérelve engem taperol, én meg csak mosolygok meg bólogatok, mint egy félnótás, akinek nevét éppen most döngöli földbe élete párja, miközben néha un-szimpátiáját a combomon tett megnyilvánulásával fejezi ki, majd következő alkalommal azzal, hogy próbál minél távolabb kerülni tőlem.
Égnek emelt tekintetem után egy szusszanás is kiszökik ajkaim közül, majd csak egy erőltetett -mindjárt itt vet szét helyben az ideg- mosolyt erőltetek az arcomra ahogyan a gyűrű szóba kerül közöttünk, amelyet még a leveses próbálkozásommal sem tudtam megakadályozni. - Ez teljesen az én hibám, nem is tagadom. - vallom be szinte már megtört hangszínnel, ellenben a magyarázatomat sem hagyom el sokáig. - Egyedi gyűrűt csináltattam Marcienak, de az utolsó pillanatban bejelentették, hogy megcsúsztak a munkálatokkal. A lánykérés meg annyira adott volt és képtelen lettem volna tovább várni vele.
Ha már úgyis ő volt az aki növelte a közöttünk lévő távolságot, ezért kihasználva ezen pillanatot kelek fel csak félig a kanapéról vallomásom után, hogy az asztalra tehessem a tányért. Ellenben amikor visszafordulok egy 'francba az egésszel' mosollyal az arcomon csúsztatom Meghan tarkójára tenyeremet és lehajolva hozzá vonom bele egy pillanatnyi csókba.
- Az én Marciem a legjobbat érdemli. - a mosoly még továbbra is ott tündököl az arcomon, miközben elengedem őt kis idő elteltével és a pokrócának megigazítása után Caitlyn felé fordulok. - De mint láthatod még meg kell dolgoznom a kiengesztelésével.
A konyhából beszűrődő hangok egyenes jelzést adnak nekem egy kis fellélegzésre, melyet ki is használok, előtte viszont bekapcsolom a nappaliban lévő tv-t is mintegy háttérzajként. Vagy lehetőségként, hogy végre ne a beszéd legyen az elsődleges.
- Elkészítem a teát, addig meg gondolom jól meglesztek.
A választ ugyan nem várom meg, miközben felkapom a két leveses tányért, de az enyémbe már csak a konyhában eszek bele a pultnak nekidőlve. Jól esik a gyomromnak most az ételnek még a gondolata is, habár kétlem, hogy a másikkal nekiállok még azután szenvedni, hogy Caitlyn hazament, ami reményeim szerint lassan meg is történik majd. Bizakodásom viszont akkor veszik oda, amikor a teával megtöltött bögrével visszaérek hozzájuk, Caitlyn pedig már a kanapé másik felén helyezkedik el és éppen valami sorozatról magyaráz Meghannak, aminek a felét sem értem. Elfojtok egy kikívánkozó bazdmeget miközben visszaülök korábbi helyemre és közelebb vonva magamhoz menyasszonyomat adom át neki a bögrét, de a biztonság kedvéért én sem engedem el és ha úgy dönt inni szeretne belőle, akkor a segítségére leszek.
- Vigyázz vele, mert még forró. - érzem, hogy az előbbi húzásomért még később számolunk, de legalább akad majd mindkettőnknek mondanivalója. Vagyis nekem biztosan. - Mit találtatok?
Tekintetem a tv-re vándorol egy pillanat erejéig, végül pedig elhallgatok azon áldásos időre, amíg nem kell a hangomat hallatnom kettőnkkel kapcsolatban.

Teendőimet a hétköznapok során sosem éreztem még monotonnak és egy cég vezetése őszintén szólva ne is legyen nevezhető annak. Mindig volt valami, ami lekötött. Egy új ügyfél, az embereink, megbeszélések és még sorolhatnám, hogy mennyi minden tudja elterelni úgy az ember figyelmét, hogy már csak a hazatérés pillanatára eszmélhessen fel. Nem éreztem ugyanakkor azt sem, hogy bántam volna, amiért az életem ily módon alakult és ezen az ösvényen halad is tovább. Szerettem ezt csinálni, hisz ez éltetett, ez tartott felszínen attól, hogy ne őrüljek bele az otthonléttel járó semmittevésbe. Amibe viszont most van részem egy egészen más oldalról mutatja be az izgalom fogalmát. Meghan már megismerkedésünk alkalmával sem tűnt olyan nőnek, aki megjelenésével ne igényelné akaratlanul is a teljes figyelmet. Szétszórt volt, makacs és kíváncsi; minden, amit én amióta a józan eszemet tudom azóta kizártam az életemből. Allergiás voltam a káoszra, a tervek nélküli éljünk a mának habitusra és arra, ha valaki túlságosan is belemászott a magánéletembe. Az évek során egy olyan erődöt építettem magam és a számomra fontos emberek köré, amely mögé aligha látott volna be bárki is. Védtem a külvilágtól mindezt, magamat pedig azon elvhez tartottam, hogy minél kevesebbet osszak meg az életemről vagy annak résztvevőiről. Megvolt az okom rá, de egy idő után beláttam, hogy én is nyugodtabban ébredek fel másnap, ha tudom, mindent elkövettem mások biztonságáért, közöttük pedig a sajátomért is. Meghan viszont úgy száguldott az életembe és kavarta fel annak kényelmesen megszokott sodrását, hogy némely pillanatban lehetetlennek éreztem utolérni magamat. Nem irányíthattam őt, láthattam el parancsokkal vagy kezelhettem úgy, mint egyéb másik ügyfelet, mert ő több volt ennél. Több, mint amit az én elveim és látásmódjaim elviseltek. Idegesítő volt, szeszélyes és engedetlen, ami számomra még felfedezetlen kontrasztot alkotott azzal az énjével, amely üdítően őszinte, kitartó és végtelenül erős nő képére formálja őt. És még az is lehet, hogy két tőle kapott idegbaj között némileg még szimpatizáltam is ezen oldalával. Mégis éreztem, hogy olyat várt el tőlem, ami nem volt rám jellemző, amivel a hétköznapjaim nem rendelkeztek, amit őszintén nem voltam képes megadni neki egyéb másik kollégámmal ellentétben. Nem tudtam az a férfi lenni, aki könnyedén magához húzza, ha vigaszra van szüksége vagy szép szavakkal becézgeti, ha éppen azt kívánja. Én ettől elszoktam, elzárkóztam az évek során és sosem éreztem késztetést, hogy felszínre hozzam énem ezen mélyre rejtett részét, hiszen sosem ez volt mindennapjaim mozgatórugója. Az én világomban egy kapcsolat a kockázattal járt, lemondásokkal, én pedig önző lettem volna bárkit kitenni ennek csakis önmagam szórakoztatásáért. És mégis mindettől függetlenül egy percre se tudnám Meghant magára hagyni még akkor sem, ha erre ő maga kérne meg személyesen. Bármennyire is zavart kezdetben, hogy ennyit utaztam a meggondolatlan szökése miatt, mostanra túlságosan is felülírtak az események mindent ahhoz, hogy ne kételkedjek abban pontosan hol is a helyem.
Marcie és Ray jegyessége nekem a teljes homályt jelentette és az eddigi kényelmetlenül alakult szituációnkra még rátett egy lapáttal. Jó lett volna átbeszélni mindezt Meghannal, valahol félúton megállapodni kettejük sztoriját illetően, de ennek hiányában maradnak nekünk a kitalációk és annak olykor az ő részéről, olykor pedig az enyémről adott kiegészítő elemei. Mindezt pedig úgy tálalva, hogy társaságunk semmit se sejtsen meg belőle.
Nem túlságosan örülök a bújós szituációnak sem, de a puszik hadától is falnak tudtam volna rohanni azzal a lendülettel, ahogy elkezdődtek. Túlzottan nem feltűnően néha arrébb húzódtam, aztán mikor Caitlyn figyelme ránk terelődött, akkor egyből magamhoz édesgettem Meghant, mintha nem tudnék még levegőt se venni nélküle rendesen. Testőrként nem a mi szerepkörünkhöz tartoztak a beépülős sztorik és társaik, de ha a helyzet úgy kívánta, ahhoz mi nekünk is meg kellett tanulnunk rendszerint alkalmazkodni. Azonban úgy éreztem, hogy ennyire vérszegény felkészülési idő után minél mélyebben megyünk bele ebbe a témába, annál nagyobb esélyünk van a pofára esésre. Az pedig még inkább afelé a bizonyos rezgő léc felé terelt minket, amikor Meghan tőle nem megszokott módon féltékenységgel tekintett vendégünkre, mintha azt élvezné igazán, hogyha megnehezítheti az amúgy sem könnyű helyzetünket. És bár igyekeztem a levessel elhallgattatni őt, de ez sem igazán állította meg abban, hogy Caitlynt teljesen összezavarja, mely a nő arcvonásain is lassacskán kezdett kiütközni. Ez pedig egyértelmű jele volt annak, hogy ideje közbeavatkozni, mielőtt kikerülnénk abból a bizonyos bűvkörből és álcánk végleg odaveszne. Nem gondolok bele mit okozhat számára a csók. Egyszerűen csak az jár a fejemben, hogy fogd már be Meghan, de mivel nyíltan nem mondhatom ki ezt számára, így tettekkel sarkallom erre, mellyel úgy tűnik sikert érek el. Mellesleg a Caitlyn arcára visszaszökő rajongás is azt tükrözi, hogy ismételten visszakerültünk a képzeletbeli listájának élére, ahol valószínűleg a többi kertvárosi hölgyemény szerelmi életét osztályozza ízlésének megfelelően. Mégis a konyhába kiérve csak egy nő jár a fejemben és az, hogy vele kapcsolatban hajlottam volna a folytatásra.
A Manifest azon pár információmorzsán kívül, amit a kisasszony miatt összeszedtem sok mindent nem mondott számomra, de úgy tűnt a két lány minden figyelmét magával ragadta. Meghan időközben ismételten visszabújt közelségem biztonságába, én pedig a bögréjének elvevése után helyezkedtem csak úgy, hogy a szerepünkhöz híven átkarolhassam őt. Egy ideig még ténylegesen próbálom felvenni a tv-ben lévő események fonalát, de bizonyosan az évad közepére csöppenhettem, így totál értelmetlennek tűnik az egész sztori. Az egyik pillanatban a párnát igazítom feljebb a hátam mögött, a másikban pedig a fejemet a kanapé támlájának hajtva emelem fejem fölé a kezemet, hogy az idő kínzóan lassú múlását mérjem fel órámon keresztül. A figyelmemet pedig az is olykor elvonja, hogy Meghan haja időközönként az orromhoz ér, amit egy idő után megelégelek így barna tincseit a másik oldalra igazgatom, amíg ő a sorozatban lévő ficsúrral van elfoglalva szinte teljes kábulatba esve annak látványától. Égnek emelem ennek hatására tekintetem, de emellett a felfedezés mellett aligha tudok elmenni szó nélkül.
- Úgy tudtam az aktakukacok nem a zsánerei.
Szavaimat úgy adom tudtára a füléhez közel hajolva, hogy annak csak ő lehessen tanúja, de közben akaratlanul is megérzem illatát, mely jól érzékelhetően megemeli pulzusomat, ezért ismételten tekintetemet a tv-re vezetem, ellenben a közeléből továbbra sem mozdulok. - Talán lemaradtam volna róla és valami megváltoztatta volna a véleményét?
Kitartóan harcolok tovább figyelméért, már csak azért is, mert kezdek unatkozni, közben pedig visszahelyezkedek eredeti pozíciómba. Mit meg nem adnék most egy kiadós veszekedésért vele. Legalább értelmes magyarázatot adna arra miért érzem plafonon az idegeimet, de jelenleg betudom annak, hogy a semmittevés iránti ellenszenvem kezd el szépen-lassan belülről megőrjíteni.
A sorozat vége felé közeledve egy újabb részre hívják fel a nézők figyelmét közvetlenül ezután, vendégünk azonban úgy tűnik a nagy elkényelmesedés következtében elaludt és Meghan is eléggé elveszettnek tűnik, miközben már ki tudja hányféle motívumot rajzoltam az épségben lévő karjára. Én viszont tönkremegyek, ha újabb részt kell úgymond végignéznem ebből, ezért ismételten közelebb hajolok Meghanhoz és miközben egy kósza tincset igazitok a füle mögé, az ötletem felvezetése sem marad el, nehogy elaludjon itt nekem.
- Most kideríthetnénk ki is ő valójában. Mit szól? - fejemmel enyhén és egyben jelzésértékűen Caitlyn felé biccentek, akinek farmerzsebéből félig szökni próbál a telefonja. Nekem sem kell több indok mikor óvatosan felállok Meghan mellől és megkerülve a kanapét sétálok át Caitlyn térfelére, majd óvatosan nyúlok el a telefonért, közben viszont egy percig sem veszem le szemeimet Ms. Montilioról, sőt még el is mosolyodok egy keveset mellé. A két ujjam közé fogott készülék egy kicsivel mozdul feljebb, de őszintén szórakoztat Meghan arckifejezése, amikor tovább nem tökölve elveszem a telefont, majd megállok egy pillanatra. Caitlyn csak mocorog egy sort, helyezkedik, ellenben nem ébred fel. Mielőtt azonban rátérhetnék a készülék feloldására, a csengő megszólal, én pedig gyorsan visszaejtve Caitlyn mellé a kanapéra a telefont veszem az irányt az ajtó felé és megbizonyosodva az érkezőnk kilétéről nyitom ki annak zárját.
- Hello Ray! Caitlyn itt van? Már mindenhol kerestem őt és üzenetet sem hagyott.
Tom aggódva fejezi ki érkezésének okát, én pedig kitárom neki az ajtót. - A kanapén megtalálod őt. Sorozatot néztek, de jól van. - nyugtató hangszínnel adom a férfi tudtára szavaimat, majd miközben Tom Caitlyn felé indul, én Meghan háta mögé sétálok és odahajolok hozzá.
- Majdnem megvolt. - jegyzem meg ismételten csak kettőnkre tartozva mindezt, némi csalódott éllel a hangomban, miközben a másik két társaságunkat figyelem, akik remélhetőleg nemsokára magunkra is hagynak minket.

Aki jól ismer az tudja, hogy mennyire távol állnak tőlem a filmezős vagy az ehhez hasonló programok, a másik fele meg rendszerint bepróbálkozik vele mielőtt ő maga is szembesülne a kudarcával. A gondolat, hogy legalább egy órát az életemből haszontalan egy helyben ücsörgéssel kelljen eltöltenem, miközben egy kitalált világgal ismerkedek, mely nem ad hozzá semmit az életemhez, számomra a megtestesült rémálommal ért fel. Valahova állandóan mennem kellett, valamit szüntelenül kellett csinálnom ahhoz, hogy ne érezzem az értékes időm felesleges elpazarlását és ha éppenséggel nem is akadt különösebben munkám, akkor kitaláltam magamnak valamit annak érdekében, hogy betöltsem ezen réseket. Az ittlétünk mindenhogy alakul csak a terveim szerint nem, bár őszintén megvallva annyira idegen számomra ez a helyzet, hogy magam sem tudom felmérni milyen rendszer által kellene élnünk a hétköznapjainkat. Kiforgat magából ez a tudat, összezavar és olyan dolgokra késztet, amit ha a normális eszemnél lennék, akkor biztos nem tennék meg. Nem játszanám itt a hősszerelmest egy potenciális fenyegetésként értelmezhető idegen nőnek egy olyan másik hölgyeménnyel, akivel alighanem egy hete ismerkedtem meg és azalatt sem éppen fejlődtünk az öröklétet egymásnak ígérő társakká. Sokkal inkább olyanok voltunk egymásnak, akik felváltva élvezték, ha a másik utolsó idegszálaival játszadozhatnak, miközben elvétve akadtak jó pillanataink is. Ennek ellenére most mégis itt ülök velük és egy értelmetlen műsort nézek, aminél már az első pár perc alatt sikerült elvesztenem az érdeklődésemet, miközben ők úgy viselkednek mintha hipnózis hatása alatt állnának. Gondolataimba akaratlanul is belekúszik Wendell, akinek ökör tanácsai közül az egyik az lenne a helyzetemre, hogy élvezzem legalább azt, miszerint két gyönyörű nő társaságában vagyok. Persze, ha erre a kósza képzeletfoszlányra lennének igényeim megtenném, de mivel jómagamat olyan személynek tartom, aki az egyedülléttel kötött barátságos paktumot, kétlem, hogy képes lennék ilyen lazán felfogni látványos szenvedésem jelenlegi pillanatait. Nem mellesleg az egyikkel már így is eléggé zavarossá váltak a körülményeink és az ebből adandó tetteink ahhoz, hogy olyan gondolatokat dédelgessek vele kapcsolatban, melyek mindkettőnk helyzetét csak bonyolítanánk. Most mégis itt ülök vele, összeölelkezve egy korábbi, eléggé fura és csókban végződő elválás után és próbálok az a Ray lenni számára, aki elviseli mindezt. Akit jó érzéssel tölt el, ha a szeretett nője közelében lehet és érezheti odaadó törődését, miközben másrészről a valóság egészen mást mutat. Számomra viszont ez sosem ennyire egyszerű. Engem feszélyez a túlzott közelség, a gondolat, hogy bárki pont engem akarhat teljes lényem elfogadásával. Ahogyan annak a lassan és mélyen lejátszódó folyamata is kényelmetlenségben tart, miszerint minden egyes közösen eltöltött pillanattal egy ártatlant lökök közelebb ahhoz a veszélyhez, amit nem érdemel. Raynek viszont ezt kell tennie. Kimutatni az érzéseit, boldognak és gondtalannak lenni várva valami fényes jövőt, melyet a választottjával tölthet el. Azzal a nővel, akit minden felesleges magyarázat nélkül megcsókolhat úgy, hogy utána ne érezze hihetetlen nagy idiótának magát azért, mert végül is megtette. És mert úgy tűnik mostanában Ray a legjobb ütőkártyám arra, hogy értelmet nyerjen minden amit művelek.
Más helyzetben piszkosul élvezném a csendet és örülnék, hogy Meghan végre nem faggatózik vagy mond valami olyat, amivel a vérnyomásomnak azonnal oda is tesz - attól függ éppen milyen hangulatában van a kisasszony. Most viszont baromira unatkozom és nem segít, hogy éppen most nem létezem számára, amikor az ellenkezőjére lenne szükségem. Mégsem nyúlhatok el a laptopért munka gyanánt vagy kezdhetek neki bizalmas csevegésnek Chaddel remélve azt, hogy éppen akkora kábulatban létezik mindkettő, amelynek okán fel sem tűnik nekik mit beszélek csak így mellékesen. Ezért hát marad a végső mentőövem, mégpedig hogy felhívjam magamra Meghan figyelmét és ezt különböző módokon igyekszem elérni. Sőt még időközben azt is bevállalom, hogy a sorozat irányába fejtem ki érdeklődésemet, hátha a közös téma elég indok lesz neki arra, hogy rám figyeljen. A kapott válasz hatására viszont magasba szökik a szemöldököm.
- És lássuk be, az is marad. Pont az ilyen mesebeli hercegek miatt létezik néha még maga is álomvilágba.
Futólag elmosolyodok, fejemmel enyhén a tv irányába biccentve, ellenben a folytatás sem maradhat el a részemről. - Senki sem tökéletes vagy 2 dimenziós, Meghan. Tud mondani legalább egy negatívumot róla? - Bár van egy sejtésem, hogy olyan verzió számára nem létezik.
Caitlyn elalvását követően - Meghan egyértelmű tiltakozásának ellenére is - úgy döntök, hogy megismerkedem a tudta nélkül vendégünkkel, de a tervem végrehajtását a csengő megszólalása szakítja félbe. A gyanúm továbbra is létezik velük kapcsolatban, ezt pedig az is táplálja, ami Tom megérkezése után történik. A kettejük között váltott néma kommunikáció meg sosem utal olyanra, amit szívesen osztanának meg másokkal.
Mára már a második szívinfarktus környékez, amikor Meghan sérülése kerül előtérbe. És bár moccannék közelebb hozzá, hogy megakadályozzam Tom szívélyes segítségnyújtását, úgy tűnik a hölgyeményem most az egyszer nem az ellenségem táborát erősíti és megment minket egy kimagyarázhatatlan helyzet elől. Elégedettség érzése keveredik bennem, miközben Meghan kezét megfogva egy csókot hintek kézfejére, majd ezt követően a halántékára is, de a társasozás felhozása miatt megfagy az a bizonyos mosoly az arcomon.
- Az annyira jó lenne. - lelkesül fel Caitlyn egyből és már Tom karjába csimpaszkodik, hogy ezzel is bírja egyetértésre. Engem viszont egyedül Meghan kézszorítása emlékeztet arra, hogy nem ártana választ is adnom a feltett kérdésre melyre ugyan nem sok kedvvel, de ennek ellenére beleegyezek, miközben vállalom, hogy kikísérem őket. Holnapig még van egy kis idő, addig meg úgyis kitalálok valamit, amivel még inkább beszédre bírhatom vendégeinket.
Az elnyújtott elköszönések hada után zárom be az ajtót, hogy kettesben maradjunk Meghannal. Valamiféle végre bukik ki belőlem, de ezt követően szótlanul sétálok el az egyik fotel felé, amelyet egy kisebb lökés után sikerül a konyha irányába eltolnom. Magyarázatot azonban már csak akkor adok tetteimre, amikor visszasétálok Meghanhoz.
- Nincs még olyan késő, így úgy döntöttem megcsinálom az ételt, lefekvés előtt viszont még egy kötéscserét is beiktatunk. Szabad?
A kezemet nyújtom felé és ha aszerint határoz, hogy elfogadja segítségemet, akkor óvatosan felhúzom őt az ülőalkalmatosságról, kezemet pedig automatikusan derekára vezetem, mert még érződik rajta, hogy nem túl stabil az egyedül mászkáláshoz. - Előtte viszont lenne egy ajánlatom, hiszen beleegyeztem, nem parancsolgatok, ezért már csak ezek maradtak nekem.
A korábban eltolt fotelbe segítem le őt, a pokrócot pedig amit a másik karomra terítettem most rajta igazítom el. Időközben pedig úgy döntök be is avatom őt elképzelésembe. - Amíg én elkészülök az étellel, addig úgy gondolom átbeszélhetnénk egy-két dolgot. De hogy oda-vissza működjön ez, maga kérdezhet amire kíváncsi, én pedig legjobb tudásom szerint válaszolok rá, cserébe pedig én Marciék ügyében teszem ugyanezt.
Az első opciót vázolom fel neki, miközben a hűtőhöz sétálok át és a hozzávalók előszedésével foglalkozok. - A másik verzió, hogy nyugodtan visszamehet nézni a sorozatot, ebben az esetben viszont addig nem engedhetem a találkozást a szomszédokkal, ameddig át nem beszéltünk mindent a párossal kapcsolatban. Túl kockázatos eltérő sztorival eléjük állni.
A mai esetből is tisztán látszik, hogy ez hova vezet, én pedig nem fogom még egyszer megismételni ezt. Amíg a döntésére várok egy szendvicset készítek el neki, vajjal, sonkával, sajttal és salátával, melyet ezután felszeletelek kisebb háromszög formájú darabokra, hogy könnyebben tudja majd elfogyasztani azt. Nem sokat ettünk ma és mikor én elkészülök az se most lesz, addig pedig jó lenne, ha enne valamit a levesen kívül.
- Jó étvágyat és ha később édességre lenne szüksége, a barátnője hozott csokit is.
A tányért az ölébe helyezem, ám mielőtt elléphetnék tőle lazán egy szendvics-falatot is lenyúlok előle. - Ez meg az én jutalmam. Szóval? Mihez kell alkalmazkodnom?

Meglehet mindketten ugyanazt a műsort nézzük, ennek ellenére egészen más véleményekkel szemléljük azt. Amíg ő szórakoztatónak találja, olyan tevékenységnek melybe órákon keresztül képes lenne elmerülni, addig én tönkremennék ha még egy háromnegyed órát végig kellene ülnöm csak így egyszerűen semmittevés nélkül. Ez tisztán látszik abból is, ahogyan igyekszem őt megzavarni abban az áldásos, csenddel teli pillanatba, amibe most létezik és ami más körülmények között számomra még jól is jöhetne. Most viszont egyáltalán nem érzem, hogy boldog lennék tőle. És bár első körben az a célom, hogy osztatlan figyelme csak és kizárólag rám irányuljon, ez mégis valahogy többé válik, miközben egy nem létező férfi tökéletesnek titulált jellemét boncolgatjuk egy olyan témával megspékelve ezt, ami egészen más megvilágításba helyezi Meghan imádatát a sorozat iránt. Lévén szavainak pedig akaratlanul is eszembe juttatja az indulásom előtt kezembe került aktáját és annak részleteit. A vőlegényét, azokat a dolgokat, amiket tett vele és abba már bele se akarok gondolni miket tett volna, ha Meghan nem lép fel ellene. Alig észrevehetően szorul ökölbe a kezem, ahogyan megelevenedik előttem mit tudnék tenni az ilyen férgekkel és az idegesség, amelynek eddig nem volt nyoma, most eluralkodik a szervezetem és a hangulatomon is egyaránt. Ennek jelét viszont nem kívánom Meghan felé mutatni. - Azt hiszem kezdem felfogni miért is jók ezek. Lényegében úgy vágyhatsz emberekre, hogy közben távolságot tartasz tőlük.
És bár nem fűzöm hozzá, de egy részem erősen ragaszkodni kezd ahhoz a gondolathoz, hogy tüzetesebben átvizsgálja az összes létező férfit, aki ezentúl megközelíteni szándékozik Meghant. - A rendszeresség jó dolog, igazi biztonsági játék. Néha kipróbálhatná maga is. - finoman cukkolom, csak úgy tőlem telhetően, mielőtt rátérhetnék a folyatásra, most már kissé nyugodtabban előző és átmeneti állapotomhoz képest. - Az emberek egy része menthetetlen, kár ő értük akár felelősséget is vállalni, így a világuralomról már lemondtam. De az olykor nem árt, ha a saját környezetünkben megpróbálunk irányító felekké válni. Egyfajta biztonságos fedél alá hozni azt, amink még maradt. - osztom meg ezzel kapcsolatban meglátásaimat, hogy beavassam őt az én világom egy töredékébe is.
Caitlyn jelenléte nem éppen a nyugalmat hozza magával, de úgy vagyok vele, hogy amíg látótávolságon belül helyezkedik el és tisztában vagyok vele mit is művel pontosan, addig tudom kezelni olykor túlzónak ható személyiségét. Ettől még a bizalmam ugyanolyan illékony irányába, ahogyan a nem sokkal később megérkező férje is ugyanezt a szerepet tölti be. Ők ketten ismeretlenek vagyis Meghanra veszélyt jelenthetnek. De amíg az álcánk megengedi, olyan észrevehetetlenül húzok majd ki belőlük az információkat és addig teszem, amíg meg nem bizonyosodok arról, hogy ők csak egyszerű szomszédok és annál nem többek. Valahol ezért is bólintok rá Meghan ötletére a társasozással kapcsolatban még akkor is, ha éppenséggel kedvem lenne már most összepakolni és a lehető legmesszebb kerülni tőlük.
Miután kettesben maradunk én egy egészen más elfoglaltságot dédelgetek gondolataimban a sorozatnézésnél. Ugyan Meghan még fogalmam sincsen miképpen vélekedik ezzel kapcsolatban, de amíg elrendezkedem a fejemben megalkotott képhez, ezt úgymond a fantáziámra is bízom. Reményeim szerint viszont képes leszek olyannal elé állni, amire a nemleges válasz csak egy halovány opció lesz, semmi más.
Nem vagyok otthon a főzés terén, de a gondolataim nyughatatlanok amióta a fejembe vettem, hogy nekiállok az étel elkészítésének. Időből még azért nem futottunk ki, én meg gyűlölök félmunkát hagyni vagy bele se kezdeni valamibe, ha már voltam olyan kedves magammal és időt szántam az elgondolására. Meghan kezdeti kíváncsisága már egy jó kezdet, de ahogyan azt az üzleti életben szokás: nem elég a csúcsra jutni, ott is kell maradni. Így hát a legbarátságosabb megfogalmazásban próbálom ezt neki tálalni, de azért szokásomhoz híven némi ráhatással is megspékelve. Lehet, hogy nem vagyok ura az ittlétünk helyzetének, azonban még nem tartok azon a szinten, miszerint képes lennék teljesen meghazudtolni magamat.
- Valahogy úgy. De gondolom megérti és átlátja maga is, hogy miért is döntenék így.
Nem fenyegetni próbálom őt vagy kegyetlen szülő módjára megkaparintani tőle féltett játékát, csakhogy kitoljak vele, hanem egyszerű óvintézkedésként vázolom ezt fel neki. - Ha tartani akarjuk a kapcsolatot velük, amit én személy szerint mint tudja nem erőltetek, akkor szükségünk lesz egy alapra, amit követhetünk. Én nekem a maga biztonságára kell ügyelnem Meghan és nem a játszótársak felkarolásával törődnöm, de ha mégis az utóbbit teszem, annak meg kell felelnie az első feltételnek is. - magyarázom meg ezt számára bővebben, mielőtt kitérhetnénk az alku számára hasznos felére. A szendvicskészítés folyamata közben magamban elmosolyodom, végül pedig csak ezt követően toldom meg jelenlétemet egy válasszal is.
- Sosem hazudtam még magának. - csak nem mondtam el mindent, hiszen vannak olyan dolgok, melyek rám tartoznak, az meg már úgymond részletkérdés.
Devon említése nem meglepő, de muszáj a nevének hallatán előtörő érzések miatt elhallgatnom egy pár másodperc erejéig, hogy összeszedhessem a gondolataimat. Beavatom őt a betörésbe, a tetteibe, amikről eddig oly szívesen hallgattam, de mivel megígértem, hogy válaszolok, így ezt most nem kerülhetem ki. Amúgy is ez egy olyan információ, ami miatt nem feltétlenül mi üthetjük meg a bokánkat, hanem leginkább a bátyja. Mi csak annyit tanultunk belőle, hogy a rendszerünk és az őreink némi vérfrissítésre szorulnak ahhoz, hogy a cégünket Montilio-biztossá tegyük.
- A bátyja szerencséjére nem. - elhúzom a számat, mindeközben pedig a recepttel is foglalkozom és azzal, hogy a megfelelő tálak előszedése után az egymást követő hozzávalók is pontosan legyenek kiadagolva-kimérve. - Joshua rendbe fog jönni, bár őt ismerve sokkal jobban idegesíti majd, hogy tehetetlen volt abban a helyzetben. Senki nem is hibáztatja őt érte, de valljuk be, ez egy olyan helyzet volt, aminek az utóhatása idegőrlőbb folyamat lesz, mintsem amin keresztülment.
Azt viszont már nem teszem hozzá, hogy mi pedig mindent elfogunk követni Joshua állapotának javulásáért, legyen bármire is szüksége ehhez. - Én is így láttam, ellenben ez már nem rám tartozik, noha felkészítem, hogy lesz mit megbeszélniük. Az viszont letagadhatatlan, hogy egy családból származnak. - célzok itt leginkább az ő viselkedésére, mindezen mondanivalómat pedig egy mosollyal is bővítem.
Meghan következő kérdésére nem mondom, hogy nem számítottam, ellenben jobban örültem volna, ha később ugrik a képembe a valóság eme formája. - Maga kérdezett már egyet, most a megbeszéltek szerint én jövök, nem?
Futólag pillantok fel rá, miközben leguggolva a sütőt kapcsolom be előmelegítés célzatából a megfelelő beállításokkal, végül pedig két papírtörlőt is leszedek a csirkecombok szárazra törlése érdekében, de már a só és a bors is kézközelben van, azonban nem ártana Meghannak is felelnem közben.
- Átléptem volna egy határt vele? Kényelmetlenül érintette talán? - dobom vissza a saját kérdéseimet őszinte érdeklődéssel meg egyfajta kerülővel, mielőtt megfogalmazhatnám az ezzel kapcsolatos válaszomat számára, de ennek okán a folytatás sem marad el a részemről. - Mert ez esetben talán nem ártana tisztáznunk mit szabad és mit nem? Ölelés, kézfogás, puszi, mi fér bele még magának és mi az amit már hanyagolnunk kellene? Őszintén azt gondoltam nem okoz majd gondot miután korábban igennel válaszolt a partneremnek. - félmosolyt ejtek felé, majd visszabújok a recept további tanulmányozásába.  

Olyannyira elszoktam már attól, hogy őszintén ismeretségeket alakítsak ki másokkal és ha mégis megtettem leginkább az sem tiszta szándékból történt, hanem mert a munkám úgy kívánta. Ma viszont ezekben a percekben mégis érdekesnek találom Meghan mondanivalóját egy olyan témával és tevékenységgel kapcsolatban, ami távolabb már nem is állhatna tőlem. És talán nem is kifejezetten a sorozatnézés része az, ami megragadja a figyelmemet, hanem az ebből fakadó háttérjelentés.
- A munka, ami igazán kikapcsol. - felelem egyszerűen, de a hozzáfűznivalója miatt magamban elfojtok egy kikívánkozó mosolyt. - Próbált már parancsokat osztogatni? Mármint olyanokat, amik egy logikusan felépített folyamaton át vezetnek? Egyszer ki kellene próbálnia. És nem is az a legszebb benne, hogy másokat irányíthat, hanem az, amint látja miképpen válik valósággá és sikeressé egy elképzelése.
Másnak ez betegesen hangozhat, nekem viszont épp ellenkezőleg csapódik le mindez. Én a cégnél érzem otthon magamat, abban a környezetben amit ismerek, ami elégedettséget és büszkeséget hoz számomra egy jól működő csapat által. - De a sport sem rossz. A hajnal ötös futás például. Természetesen a végső határ eléréséig. - Azt viszont már direkt nem teszem hozzá, hogy mihelyst jobban lesz, az lesz az első dolgom, hogy kivigyem őt egy ilyen tevékenység elvégzésére. Feszültséglevezető, egészséges és kellemes ébresztő, amely az első koffein adagig biztos kitart.
- Magam sem tudom, hogy ez a felismerés melyikünknek fájóbb pont.
Értékelem a gondolkodásmódját a rendszerezéssel kapcsolatban, de kicsit nekem még ő úgy érződik, mintha ennek követése közben elrántaná az elképzelései előtt az utolsó pillanatban a kormányt. Ettől függetlenül, hogy szavaimnak elvegyem az élét, én is hasonlóképp viszonozom mosolyát. Az már megint csak más kérdés, hogy ennek végül tanújává vált avagy sem.
Mire elérek addig a pontig, hogy végül bepróbálkozom a főzéssel már teljesen felhergelem magamat és a bennem élő maximalista énemet is egyaránt. A hozzávalókat előkészítem, a receptet pedig szabálykönyv szerint követem végig magamhoz mért figyelemmel, miközben néhol még a nővérem jó tanácsai is előbújnak jól mélyre űzött rejtekhelyükről. Kóstolás, fűszerezés..mi kell még?
Meghan döntését követően a sorozat most háttérbe szorul, én pedig megkapom azt a fajta figyelmet, melyre percekkel ezelőtt olyannyira vágytam. Bár mihelyst nekiállunk az őt érdeklődő kérdések kivesézésének ez a fajta elgondolás úgymond elhamarkodottnak tűnik a részemről. Ennek pillanatában ő továbbra is a szendvics elmajszolgatásával foglalkozik, melyet előbbi tevékenységem után kincsként őriz magához vonva a tányérral azt, hogy még véletlenül se kaparintsak meg előle még egy darabot úgy ahogyan azt korábban - egyáltalán nem bánva azt - megtettem. Ugyan véleményt nem formálok viselkedéséről, ellenben megjegyeztem magamnak annak minden részletét.
Caitlynék számomra még mindig megválaszolatlan kérdéseket vetnek fel, ellenben ő úgy tűnik hozza a formáját ezzel kapcsolatban is. - Addig ameddig meg nem bizonyosodom az ellenkezőjéről mindenki fenyegetést jelent. Magának is ezt ajánlom, elvégre ha jól emlékszem azt vallotta nem osztogatja csak úgy jószívűségből a bizalmát idegeneknek. Vagy hirtelenjében mégis?
Lehet, hogy szomszédaink édesek, kedvesek és olyan emberek, akikről aligha feltételeznél bármi rosszat, de ettől még továbbra is idegenek. Idegenebbek, mint mi vagyunk egymásnak Meghannal, pedig elvileg jó pár napot már tudhatunk a hátunk mögött.
Égnek emelem egy pillanat erejéig a tekintetem, ahogyan az ételallergiájával hozakodik fel, holott jól látszik rajta, hogy már megint csak bosszantani akar. - Mondja el mire allergiás és ha van benne, én aszerint járok el.
Mert persze, még szükségem van egy-két nehezítésre az amúgy sem otthonosságot kölcsönző feladatom közben. De fontos, hogy ne legyen rosszul, szóval ha akad ezzel kapcsolatban mondanivalója, én nem utasítom el őt, hogy meghallgassam.
A beszélgetésünk érdekes irányt vált a csók felhozását követően. És bár hajlok arra, hogy átbeszéljük, hozzunk valami közös megállapodást a továbbiakkal kapcsolatban, Meghan úgy tűnik a Caitlyn jelenléte alatt gyűjtögetett és ellenem irányult ellenszenvét most egyszerre igyekszik rám zúdítani. Magasba ugrik szemöldököm és kezdetben nehezemre esik, hogy felvegyem annak a panaszáradatnak a fonalát melyet ilyen kitűnő lendülettel a nyakamba borít, de ami igazán megragadja ismételten a figyelmemet, az a ki tudja honnan jövő féltékenysége melyet már korábban is észrevettem rajta. Most viszont legalább őszintén kifejezi ennek amúgy is nyilvánvaló indokát.
- Magának tényleg elment az esze.
A fejemet csóválom hitetlenkedésem kifejezése közben és valahogyan a mosolyom is ezt a fajta elmeállapotot tükrözi, amin jelenleg keresztülmegyek miatta. Amúgy is előbb röpítenék golyót a fejembe mintsem olyan nővel kezdjek, mint amilyen Caitlyn. Félő lenne, hogy belefulladnék abba a cukorszirupos álomházasság életbe, amely vele járna. - Először is pontosítsunk valamit, Meghan, hiszen egyik szava üti a másikat. Az első pillanatban még azt mondja magát akartam, a másikban pedig már Caitlynt? Most tulajdonképpen ki is volt a szerencsés hölgyemény? Mert bevallom kezdem kicsit telhetetlennek érezni magamat ilyen vádak felhozatala után. Hiszen úgy tűnik maga kezdi jobban érteni a gondolataimat, mint én magam, szóval mi lenne ha felvilágosítana ezzel kapcsolatban hogy én is értsem?
A képlet azonban ennél sokkal egyszerűbb. - Nyugodtabban tudna aludni ha azt mondanám igen Meghan, maga miatt történt az egész? Változott valami most ott belül - ujjaimmal jelzésértékűen körözök a szívem környékén - ennek folyamata közben? Boldogabb tőle talán, elégedettebb? Csak hogy legyen is értelme annak, hogy már megint ennél a témánál vagyunk.
Őszinte érdeklődésemet fejezem ki irányába, noha az ételkészítés folyamatáról sem feledkezem meg, melynek további hozzávalóit most már egy tálban keverem össze. A figyelmem azonban Meghant továbbra sem hanyagolja el.
- Mivel úgy tűnik kissé elveszett itt és egy egyszerű válasz helyett kiselőadással lepett meg, ezért összegezzük. Könnyebb lesz szerintem mindkettőnknek. - egy pillanatra állok csak meg, hogy őt meg azt a fene nagy felpaprikázott hangulatát figyeljem. - A kérdésem szülte felháborodásából ítélve én úgy értelmezem magának nincsen szüksége határokra. - hümmögést hallatok, végül csak enyhén széttárom a karjaimat. - Nekem jó így is persze, úgy cselekedni, ahogyan kedvem tartja. Ez többnyire inkább csak a maga érdeke lett volna, hiszen úgy vettem észre a csók történésének körülményei nagyon is érdekelték. De ha továbbra sincs ez ellenére, akkor azt hiszem nincs is értelme tovább beszélgetnünk erről.
Én megpróbáltam és jól láthatóan elbuktam mindeközben, míg ő továbbra is mérgelődik, noha az ég tudja már megint miért.
Futólag vetek rá csak egy pillantást, ahogyan szökni próbál vagy drámai módon kiviharozni az őt kényelmetlenségbe űző helyzetből, de ez aligha jön össze neki. Én viszont ahelyett, hogy megakadályoznám, inkább továbbra is a feladatom elvégzésével törődök, hiszen ha még az ő kiakadásához is asszisztálok, akkor sosem fogok vele elkészülni. Ellenben a véleményemet ettől függetlenül még ugyanúgy megkapja. - Meghan, ha a földön köt ki, komolyan mondom ott is marad.
Nem tudom és nem is értem hova akar menni ilyen sietősen és ennyire szerencsétlenül kivitelezve. - És csak úgy mellékesen megjegyezve, ha Tom egy ujjal is magához ér én eltöröm a kezét, szóval csak úgy bájologjon neki.
Tudja, hogy nem viccelek és az arcomon sem látszik annak bármi nyoma. A védelmét komolyan veszem és fogom is, abba pedig nem fér bele, hogy más férfi - akárki - fogdossa őt.
Annak ellenére, hogy az előbb nem akart neki összejönni, ő továbbra is fészkelődik, amit egy idő után megelégelek. - Hihetetlen. Ha beszélgetni próbálok az nem felel meg, ha őszinte vagyok az sem, de ha kussban maradok az meg még annyira sem. - a kezemben lévő konyharuhát a pultra vágom és elindulok felé. - Mi a jó? Mit tegyek? Ne szóljak esetleg magához? Itt marad. - a derekánál fogva kapom el és ültetem vissza normálisan abba a nyomorult fotelba, két kezemmel pedig annak karfájára markolok rá ezzel elzárva tőle a menekülő utat, időközben pedig a szemkontaktust is felveszem vele. - Mégis mit akar tőlem Meghan?