A lehető leggyorsabban akartam lezavarni ezt az estét és magam mögött hagyni ennek a napnak az alakulását, ehhez pedig a fáradtságommal járó kellemetlenségek is tökéletesek dukáltak. Percenként kaptam magamat azon, hogy a reggel történtekre gondolok és alternatív valóságokat gyártok a fejemben. Ha másképpen cselekszek, hogyan alakult volna? Ha egy perccel később lépek ki a házból vajon ugyanez lett volna a történet folytatása? Meg nem hozott döntések sorozatai kavarognak a fejemben, miközben részben arra várok, hogy szólaljon meg az a nyomorult telefon és haladjunk az üggyel kapcsolatban, részben pedig pont az ellenkezőjét szeretném, mert ha jelen pillanatban meghallom a csörgését azzal a lendülettel falhoz is vágom a készüléket. Lévén a magunk mögött hagyott eseményeknek estére úgy érződik mindez, mintha három nap történései sűrűsödtek volna bele egyetlen 24 órába, ami túl kevés ahhoz, hogy következmények nélkül magába fogadja a saját területét felemésztő limitet.
Meghannal egy újabb vitába száguldunk bele szélsebesen. A kanapéhoz sétálok, kényelembe helyezem magamat és úgy teszek, mint akit leköt az értelmetlen műsorok egyike, ami a tv-be megy. Nem véletlen, hogy a sajátom csak akkor válik működőképessé, amikor Chad eltölt egy kis időt a lakásomon, amíg átbeszéljük a cég ügyeit valami rendelt kaja és egy pohár ital társaságában. Most viszont minden jobb, minden szerencsésebb, mint az idegesítővé váló csend elfogadása, ami még inkább fokozza a bennem kialakuló türelmetlenséget és olyan szavak kimondására késztet, melyeket józan kipihentségemben akárhogyan is, de talán kétszer is átgondolnék. Nem célom újabb időhúzó veszekedésbe keveredni vele, ami ezt a napot csak még hosszabbra nyújtaná, de már jómagam is érzem, hogy ebből kihátrálni aligha maradt lehetőségem. Meghan arckifejezése szinte valósággal tükrözi azt a megannyi érzelmet melyet az irántam táplált haragja vált ki belőle. Ha én visszavonulót is fújnék, ő úgy rántana vissza ebbe a véget nem érő örvénybe, hogy az ezt követő napok folyamán sem emlegetném meg.
Valahol egy megalkuvóbb részem közösen szerette volna átrágni magát ezen az egész holnapi mizérián, amibe jegyesekként csöppenünk bele, de a szándékaim félúton ismételten félresikerülnek, míg a végén már valahogy arról diskurálunk, hogy én miképpen gondolok az ő alkotásaira. Melyekkel természetesen soha az életben nem is találkoztam.
Szusszanok egyet, a fejem meg úgy lüktet a megivott energiaital kártékony hatására, mintha minden egyes perc elteltével csak közelebb kerülne ahhoz, hogy beélesítse a saját magába táplált önmegsemmisítő gombot. - Maradjunk annyiban, hogyha lenézném magát, első sorban ki se kértem volna a véleményét.
A ma történtekről érdeklődik, újra meg újra visszatérünk ahhoz miszerint én túlaggódom az egészet, holott az első találkozásunk a holnapihoz képest sokkal kaotikusabb lesz. Nem mindegy, hogy öt leforgása alatt próbálsz megmentő sületlenségeket összerakni vagy leülsz reggelizni velük egy ennél több időintervallumra. Mit olyan nehéz abban megérteni, hogy ez utóbbinál a lebukás veszélye is nagyobb?
- Fenyegettem. - nyugtázom magamban ezt az egy szót és félrepillantva még a hitetlenkedésemet kifejező mosolyom is megvillan egy röpke másodperc erejéig. - Talán nem kellene ilyen kompromisszumokat kötnöm magával, ha egyszer nem csak az adott pillanatot venné figyelembe, hanem annak következményeit is. Persze a szótlanul eltűnése után mit is csodálkozok ezen? - magamnak teszem fel leginkább eme költői kihatással történő kérdést. Ha nem cseréljük le a kötését, az komplikációkhoz vezethet, ami számára még rosszabb végkifejletet jelent. Olykor elgondolkozom mekkora igazság az, hogy az ember a saját maga ellensége. Ugyanakkor nem is tudom, hogy mi zavar most leginkább. Az ellenkezés a kötés kicserélésével kapcsolatban vagy az, hogy a képembe hazudott korábban az egész fáradt vagyok kifogással kapcsolatban. Ha tippelnem kellene, az utóbbi súlyosabb vétek lenne a részemről.
A korábban átnézett szobába kísérem be, ahova a ruhaválogatás céljából térünk át, ezt követően viszont magára is hagyom odabent. Ujjaim zilált sötét tincseim között találnak nyugalomra és térnek le orrnyergemre, amit nyugodtságom megőrzése érdekében finoman össze is csippentek. Várakozásom pillanatában a közelben lévő komódnak támaszkodok, de úgy tűnik kár volt magára hagynom, mert olyan mértékben felszívta magát idegességének kifejező monológjával, hogy azon se csodálkoznék, miszerint odabent a tükör előtt gyakorolhatta be mindezt. Elutasítása csak olaj az amúgy is hevesen izzó tűzre, nálam pedig itt érkezik el az a pont, ami Chad szerint a hátra-arc pillanatát jelenti. Tartom magamat jelenlegi pozíciómhoz, de nincs energiám újabb vitát kezdeményezni vele, mert akkor még két nap múlva is itt fogunk állni, hogy egymást licitálgassuk túl a kinek van nagyobb igaza? játszmában. - Tegyen a legjobb belátása szerint Meghan. - két kezem védekezésképp a magasba lendül, a komódtól pedig elrugaszkodok, hogy helyet cserélve vele megközelíthessem majd a szobát. - Szóljon ha majd a nagy büszkesége nem homályosítja el az ítélőképességét. Vagy tudja mit.. - torpanok meg egy pillanatra.. - teljesen felesleges. Mihelyst rájön mekkora ökörséget művelt, elhiheti, nem lesz magának már annyira visszataszító a segítségem sem.
További véleményemet megtartva magamnak szedek össze egy estére teljesen megfelelő párosítást és még egy utolsó pillantást vetve a bejárati ajtó zárjára foglalom be az emeleten lévő fürdőszobát.
A zuhany némiképp stimulálja az idegrendszeremet, de nem időzök odabent a szükséges idő kelleténél többet. Meghan még mindig a másik helyiségben van, melyet a zárt ajtó is értelemszerűen jelez, én meg az egyedüllét pillanatát egy Chaddel történő telefonálással ütöm el, amit a házhoz tartozó udvaron ejtek meg. Piszkosul hideg van, de legalább ébren tart. Felőlünk érdeklődik, többnyire Meghan az, aki szóba kerül. Aggódik, hogy nem-e fojtottuk meg egymást, én meg rákontrázok, miszerint hosszú még az este. Nem lett tőle nyugodtabb. Ma már nem éreztem szükségét arra, hogy felhívjam - úgyse tudott volna semmi újat mondani annál, mint amennyit megtudtam már korábban, az információ nélkülözése meg még idegesebbé tett volna - de egy szívesség kedvéért más lehetőségem amúgy sem akadt. Nyúzottnak tűnik a hangja és ezt a néha-néha a mondat közepébe belepofátlankodó ásítása is hasonlóképpen jelzi.
- Nyomorultul festesz már a hangodból is ítélve, Charles.
Gyűlöli ha így hívom, sose használja. Ez olyan mint nálam a Grantham - vörös posztó a javából. Persze ettől már egyből éberebb lesz, de azért a kegyelemdöfés nem maradhat el a részéről, hogy az én fáradtságommal hozakodjon elő. Nagy szerencsémre engem nem fog Alana Danvers kicsinálni, ha nem érek haza időben, szóval mondhatni ez egy egészséges aggódás a részemről a haveromért. Öt perccel később bontja csak a vonalat, de azért még megvárom, amíg az elintézi szó elhagyja a száját, majd csak ezt követően lépek vissza a házba. Két tenyeremet összedörzsölve nézek körül, Meghan viszont már az emeleten lehet, így a korábban fürdőbe vitt kötéscseréhez alkalmas hozzávalókat veszem magamhoz és süllyesztem be a sporttáskába a könnyebb cipelés érdekében. Az emeleten viszont egy másodpercre leállok az ajtaja előtt és egy koppanást eredményezve jelzem érkezésemet.
- Bemegyek.
Várok a tőle érkező visszaigazolásra, majd ezt követően a táskámat az ágyhoz legközelebbi székre dobom le, majd mint valami hülye gyerek, aki szinte élvezi ha szétpakolhat, majd újra össze szedem elő ismételten a korábban már szem előtt lévő cuccokat; sebtisztító spray, kötszerek, gumikesztyű. Az előbbi állapotukhoz képest viszont abban más, hogy a telefon is jelenleg nálam van.
- Negyed óra múlva beszélhet a testvéreivel. Nyugodtabbak lesznek, ha tudnak magáról valamit. Addig meg essünk túl a cserén.
A hangom többnyire kimért, én magam pedig a kényelmesen ismerős távolságtartó énemhez ragaszkodok, de már csak akkor vagyok hajlandó megközelíteni őt, ha ő maga elhelyezkedett úgy, ami már kevésbé érintené kényelmetlenül.

Még félig tanújaként, de elkapom azt a nekem szánt riposztot Meghan részéről, ellenben a véleményemet jobbnak vélem megtartani magamnak. Ma már számtalanodik alkalommal bizonyosodik be mennyire nagy feszültséget és félreértést okoznak közöttünk az eddig elsajátított elveink, melyek nem halványulnak el egyik pillanatról a másikra csak azért, mert pillanatok leforgása alatt egy környezetbe lettünk kényszerítve. A helyzet ismeretlensége számomra a protokoll szerű menetrendet követeli meg. A megszokott ritmust, ami ezelőtt hibátlan valója ellenére az ittlétünk alatt nem első alkalommal bukik el. Hittem a saját módszeremben. Abban, hogy egyes helyzetekre nem árt felkészültnek lenni, előállni B vagy akár C tervvel is, hogy ne blokkoljunk le a minket érő váratlan impulzusok hatására. És most is szerettem volna hinni ebben, de jól láthatóan minél több minden formálódott meg bennem a következő lépésemként, annál nehezebb volt a megszokott sémához ragaszkodni. Meglehet egy alapos átnézés után sok pontjában egyezne a helyzetünk és az, amikor egy ügyfelünk védelméhez állítjuk össze a szükséges előkészületeket. Akkor, azokban a percekben is két egymásnak idegen személy próbál alkuszerű pozícióba kerülni, ellenben a legnagyobb különbség okozza azt a számomra szokatlan problémát, melynek kezelése nem éppen megy zökkenőmentesen. Meghan nem tartozik az ügyfeleink közé; nem oszthatok számára parancsokat, sem tehetek úgy, mintha jogot formálhatnék a napjának beprogramozására és ettől válik ez még nehezebbé. Oroszlánrészében uralnom kell a helyzetet, hogy biztonságban haza tudjam vinni őt mihelyst ez az egész mizéria megoldásra lel közöttünk. Ez az én terepem, az én feladatom, ezen túl azonban a helyzet a kaotikussága mellett mégis annyira gyerekesen egyszerűnek is hat; élj együtt egy másik személlyel. Noha semmi ördöngösség nem lapul meg ezen feladat sorai között, de két olyan személy között, akiket nem a saját akaratuk késztetett erre már mindjárt másképpen csapódik le mindez.
A fürdőben történő tartózkodása alatt jómagam is befoglalom az emeleten lévőt és egy higgadtabb állapot elérését próbálom előidézni, miközben tenyerem a csempének támaszkodik, a hátamon pedig ideális hőmérsékletű nyomot hagynak a zuhanyrózsából leszálló vízcseppek. Masszává sűrűsödő percekig tart a zuhanyzás művelete, kiérve viszont a gondolataimba temetkezek, még a Chaddel történő telefonálás pillanata során is. Észnél kell lennem és nem zárhatom el teljesen magunkat a külvilág vagy az otthoniak elől. Ellenben némi ígéretet is tettünk Meghan testvérei felé, hogy értesíteni fogjuk őket a lány állapotáról, ez viszont a mai napon annyira elcsúszott, hogy egy utolsó előtti pillanatot leszervezek a vonal túlsó végén lévő partneremmel. Szkeptikus csengése van fáradt hangszínének, ez még ennyi órát felkaroló út távlatából is kiérződik, jómagam pedig ismertem már annyira, hogyha nagyon rá van állva egy feladatra, akkor képtelen az alvásra koncentrálni; legyen ott annak a kockázata, hogy Alana elevenen megnyúzza ezért vagy sem. Ahogyan nekem is, ő neki is megvolt a saját játszótere, az ismerős menetrendszerű feladatai, melyek alkalmanként ugyan, de keresztezték egymás útját, de többnyire mindenki maradt a rá kiszabott térfelén. Bíztam a partneremben ettől függetlenül. Nem véletlen volt, hogy vele vágtam bele mindebbe és az évek során pont az ilyen pillanatokra készítettük fel a másikat. Ő a saját feladataival kapcsolatos tudását adta át, én pedig azokat, amik az én erősségeimre vallottak, hogy mikor a helyzet megkívánja, egyikünk se álljon tanácstalanul az őt ért változók előtt. Én korábban kiadtam a részemről szánt feladatokat, de későbbiekben pont a belé fektetett bizalom miatt nem nyúztam Chadet több kéréssel, hiszen egészen jól tudtam, hogy nélkülem is megállja a helyét, ha pedig elakadna valahol, nem lapítana, hanem segítséget kérne. Mindenesetre a vele történő beszélgetés, az, hogy Joshua állapota ugyan futólag, de szóba kerül közöttünk engem is némiképp higgadtabb állapot felé terel, még ha az emeleten lévő kisasszony egyre több kérdőjelet is hagy hátra a fejemben. Ez viszont már a saját problémám, melyet csakis egyedül kell megoldanom. Magunk vívtuk ki a másik haragját, ebbe pedig értelmetlen lenne egy harmadik félt is belerángatni.
A sporttáskámmal csatlakozok hozzá már csak a szobába és készülök fel a ma már unásig emlegetett kötéscserére. Nem személyeskedek, gondolván tudom mostanra hol a helyem ezen a határon belül és bárhogyan is szépítem a helyzetünket, mi még mindig túl idegenek vagyunk a másik teljes bizalmáért.
- Beszélhet velük egy keveset, igen.
Kérésének következtében teszek egy fordulatot és inkább a táska tartalmába merülök bele vagy éppen a gondolataim egymást követő logikus összeszedésébe, de az ajkam széle mindenekelőtt egy mosolyt formáló gesztust vesz fel, mely a hálájának kifejezése miatt jön létre.
Egy kisebb tálat is kikészítek a többi felszerelés mellé és mihelyst a maga kényelmét megtalálva elhelyezkedett nekiállok a cserének. A korábbi kötést óvatosan lefejtve helyezem a tálba és mérem fel sebének állapotát. Időközben ő már a telefonálással van elfoglalva, én pedig kitűnő hallgatóságként veszem fel a harmadik fél szerepét, aki kihasználja, hogy lekötik most Meghan figyelmét. A seb környékét tisztítom meg, de a kikészített spray felhasználása sem marad el. Gondosan ügyelek arra, hogy ne tegyek még nagyobb kárt benne és még mielőtt friss kötést helyezhetnék rá, ismételten felmérek és feljegyzek minden egyes apró változást, ami megragadja a figyelmemet. Olló segítségével vágok egy darabot a kötésrögzítőből, de olyannyira leköt ennek folyamata, hogy csak Meghan íriszei - amik az enyéimet keresik mintha általuk megerősítésre lelne - hoz vissza a jelen pillanatába. Addig a közöttük lezajló beszélgetés másodlagos háttérzajnak hat, ellenben mintha a biztonságával kapcsolatos téma az én reakciómon múlna. Tekintete ezzel szemben őszinteségről árulkodik, ami különös kontrasztba tartja a két ellentétes világot és bőven elegendő ahhoz, hogy összezavarjon vele. A telefonbeszélgetés végeztéig sikerül befejeznem a kötéscserét, ezért a sporttáskám mellékzsebéből gyufát szedek elő, melyet meggyújtok és a tálban heverő használt kötésre dobom a pontos eltüntetése érdekében. Egy ideig csend támad kettőnk között ki-ki a maga dolgába elmerülve, de Meghan az, aki végül megtöri mindezt és olyan téma részeseivé válunk, ami kezdetben még nagyobb hallgatagságot vált ki belőlem. Az ágyon szétheverő dolgokat pakolom el, a már szükségtelenné válókat pedig a táskámba rakom vissza, majd ezt követően lépek vissza csak hozzá.
- Húzódjon arrébb. - fejemmel az ágy másik vége felé biccentek és ha ez megtörtént, akkor minden kérdés-engedély nélkül elfekszek az ágyon és még egy párnát is igazitok a fejem mögé.
- Sokkal jobb. - elégedett sóhajtás után mely a vízszintes pozíció miatt tör ki belőlem a plafon kémlelése abbamarad, majd felnézek Meghanra. - Szeretne más testőrt magának?
Visszaforgatom felé a kérdést, elvégre ha felmerült benne ez a gondolat biztosan valahol ezt is akarja. Másodpercnyi időre hunyom be csak a szemeimet, majd miután egyik karomat a fejem alá csúsztatom be, a másik kezemmel fáradtságom és gondolataim cikázásának jeléül meggyűröm képemet is. - Jól veszem észre, hogy ismételten meglódult egy keveset a képzelete?
Nyíltan ugyan nem mondom ki, de egyértelműen az őt érintő kiiktatásom itt a nagy probléma kettőnk között. - Sem a magától való megszabadulást nem tervezem, sem pedig érzek utálatot szerény személye iránt, Meghan. Ez nem ennyire..hogy is mondjam? Fekete és fehér. - jut eszembe végül, majd kékjeimet ő felé irányítom. - Mi okom lenne amúgy is? Nem egy rugón jár az agyunk, ahogyan nem egyforma elvrendszert, világot képviselünk. Ez viszont még nem indok arra, hogy le akarjam passzolni. - szusszanok egyet és ismételten a plafon vizslatásával kötöm le figyelmemet. - Lássuk be, egyikünk sem tud kivetkőzni önmagából ennyi idő leforgása alatt, csak hogy a másik kedvére tegyen és ahogyan lejött, nem is fogunk még egy darabig eszerint működni. Gondolja a többiekkel egyszerűbb dolga lenne?
Akaratlanul is mosolyt csal arcomra ennek gondolata, hiszen ő ugyan nem ismerheti a csapatunkat, én azonban már elég időt töltöttem el a közelükben ahhoz, hogy kiismerjem őket és a szokásaikat egyaránt.
Feljebb igazítom a fejem alatt lévő karomat, de ez a pihentető állapot különösen jól esik most. - Csak hogy tudja, ha utálnám már rég visszavittem volna Manhattanbe ezzel a bazi nagy céltáblával a hátán. - a szemeimet behunyom, de az előbbi mosoly sem tűnik el továbbra sem a képemről.

A környezeti tényezők lassan egy kibogozhatatlan madzaggá nyúlnak el, ahogyan én magam is egyre inkább feszegetem a fáradtság határait. Sosem volt nevezhető normálisnak ahogyan én az alvásra értendő beosztásommal eljártam, de mint minden szokásnál az elviekben esélyes, egy idő után a rosszak is ugyanúgy berögzülnek. Jómagam is így voltam ezzel. Nem kellett túl sok ahhoz, hogy elég erőt gyűjtsek egész napra, ellenben szigorúan betartottam a munka utáni időszakkal járó pihenésnek is nevezhető valamit, mely az egyedülléttel járt, semmi mással. Mint minden embernek, nekem is olykor szükségem volt arra, hogy visszavonulót fújjak és nekem a lakásomban eltöltött órák voltak egyenlőek ezzel. Mostanra viszont azt se tudnám megállapítani mikor kerültem utoljára vízszintes állapotba és hunytam be pár percre a szemeimet úgy, hogy az ébredés után ne érezzem magamat olyan állapotban, mint akin háromszor átment egy úthenger öt perc leforgása alatt. Ezért sem lepődök meg valahol azon, hogy mihelyst sikerült a kötéscserével levezényelni az órák óta tartó csatánkat, egyszerűen csak helyet kérek a kisasszony mellett és úgy fészkelődök el a nagynak aligha nevezhető ágyon, hogy innen bajosan tudna bárki is kiimádkozni. Úgy körülbelül öt perc erejéig, mert annyi még úgymond nekem is járhat és bizonyára rendes motivációval előbb-utóbb úgyis megszakítanám az átmeneti lustálkodást.
Az én nyomorult állapotom mellett Meghan sem találja igazán a helyét, ellenben a felhozott témája - bármennyire is legyen esedékes közöttünk - jelen pillanatban mégis alig észrevehető meglepettséget hoz felszínre bennem. Talán a lövéssel járó fájdalmai, esetlegesen a veszekedésünk vagy a honvágya váltja ki ezt belőle, akár az is lehet ennek összessége miatt történik a témaváltás, mégis mindezek mellett abszurd feltételezésnek találom, hogy utálatot érezzek társaságom iránt. Nem ismerjük egymást olyan régóta ahhoz, hogy ilyen kegyetlenül nemes érzés kialakuljon közöttünk.
Aprót szusszanok csak, végtére is szükségem van pár másodpercre míg gondolataim értelmes formájukra találnak, ezt követően azonban jómagam is felszólalok. - Ha az ügyfeleimet az elmúlt évek leforgása alatt személyes érdekeim szerint válogattam volna meg, a cégünk már az első héten csődbe megy. Mint mondtam Meghan, ez nem ennyire hétköznapi.
Mindkettőnket kiforgat önmagából a jelenlegi szituáció, engem meg főleg. Sok a megoldatlan ügy még körülöttünk, a munka, az ő védelme, a holnapi nap, sorolhatnám napestig. Azt se tudom hirtelenjében melyik miatt kellene megtorpedózni az idegrendszeremet, mégis muszáj csak egyre koncentrálnom mindezek közül, ha nem akarok beleőrülni a teendők listájába.
- Nyilván. De maga nem ügyfél, mi pedig nem a szokványos helyzetbe vagyunk. Hozzuk ki ebből a legtöbbet.
Félig vagyok csak a jelen részese, hiszen érzem, hogy egyre nehezebben megy a szemeim nyitva tartása. Még azonban feltett kérdésére egy 'ühüm'-féle megnyilvánulást sikerül előadnom, de aztán minden próbálkozásom sikertelenné válik önmagammal szemben és engedek az erős alvásra buzdító késztetésnek.
Először csak pillanatnyi mocorgást érzékelek, semmi többet, majd valahogy ez is alábbhagy. A párnába fúrom arcomat, próbálok hozzászokni környezetem elemeihez és még pár percig kiélvezni azt a nyugalmat, ami mostanában oly ritkán adatott meg. Takarót érzek magamon, az idővel azonban aligha vagyok tisztában. Nem tudom bemérni mennyi időre aludhattam be, de a közelemből érkező, számomra összefüggéstelennek ható szöveg elég meghatározó ahhoz, hogy ébredésem másodpercnyi időt igénybe véve kiélesítse érzékeimet, ám mielőtt kinyithatnám a számat és egy frappáns monológot közölnék Meghan irányába az állapota elveszi minden cinikus megjegyzéstől a kedvemet.
- Ilyen esküszöm nincs.
Tenyerem a homlokát érinti és nem kell ahhoz semmiféle szerkezet, hogy biztosra menjek a lázával kapcsolatban. Valami cseszettül nincs rendjén.
Gyors mozdulatokkal hagyom el az ágyat, majd sporttáskám tartalmát túrom fel és közben fejben az elmúlt időszak eseményeit pörgetem, hogy ne szúrjam el ezt. Volt már rá példa, hogy lövés érte egyik emberünket és a helyszínen kellett ellátnunk, de ő a későbbiekben nem lázasodott be. A betöltött és a közelmúltban is már beadagolt orvossággal térek vissza hozzá és minden egyéb tökölés nélkül adom be neki, a láz csillapítására viszont természetesebb módszert választok. A korábban használt fű és alkoholmennyiség után nem tömném őt még több méreggel és ha már itt ez a nagyszerű szóhasználat, akkor még figyelembe is kell venni a hét elején történteket.
Meghan nincs már annyira magánál, nekem viszont muszáj ránéznem a sebére. A varrással nem volt probléma, olyan katasztrofális meg főleg nem lett, hogy emiatt ilyen tüneteket kelljen produkálnia, szóval annál mélyebben lesz keresendő a probléma. Lámpát kapcsolok - nagyot és kicsit is egyaránt, - és résnyire nyitom az ablakot, hogy a kintről beérkező hőmérséklet enyhítsen a tünetein. Alig van magánál, ezért a beszédet feleslegesnek érezném erőltetni, a biztató szavaim helyett meg inkább cselekszek. Az egyikkel legalább megyek is valamire.
A szoba félreeső részéről a fotelt húzom a szoba közepére, Meghant pedig a takarójával együtt a karjaimba emelem és az ülőalkalmatosságba költöztetem át. Takaróját most a felsője alá igazgatom be, a háta mögött is jobban, praktikusabban begyűrve, hogy minél többet takarjon belőle, azonban mihelyst ez megtörténik egy könnyed szakítással megszabadítom őt az eddig rajta lévő anyagtól. Az adrenalin ott tombol az egész szervezetemben, a koncentrációm pedig csak egy és egyben a legnagyobb problémánkra terelődik. Csend honol a szobában, szinte ha nem lennék ennyire a fegyelmezettségem rabja, akkor a saját szívverésemet is visszahallanám, ahogyan a helyzet komolyságára reagálva hevesebbé válik. Kint még sötétség uralkodik, ezért bizonyára még a hajnalt sem sikerült elérnünk, de a kipihentség érzésemet figyelembe véve úgy össz-vissz négy/öt óra azért csak összejött alvás szempontjából.
Lefejtem róla az órákkal ezelőtt ráhelyezett kötést, de nem tesz boldoggá sérülésének látványa. Amíg korábban Meghan aludt Chaddel és a dokival kitértünk a sérülésére. Egyikünk sem volt boldog ugyan, hogy a kórház úgymond az opciók között sem volt, de azért pár jó tanáccsal elláttak. Köztük volt az is, hogy miképpen kellene kinéznie annak a nyomorult varrásnak, melynek során kitértek arra a látványra is, amikor nem ártalmas megfontolnom a varratok újfent szétszedését, mert bizony akkor esélyes, hogy egy darab a lövedékből még ott maradhatott neki. Most pedig, hogy itt állok és idegességemet felém dobált nüansznyi tudástárammal keverem határozottan elérkezett az a pillanat, amitől jómagam is még azért tartottam. Az viszont egy percig sem fordul meg a fejemben, hogy átkopogjak a szomszédhoz egy rögtönzött orvosi segítségért.
- Megoldjuk mi ezt ketten is, nemde?
Inkább magamnak, mint Meghannak mondom, miközben arcába hulló barna tincseit kiigazítom a helyükre futólag érintve mindeközben vonásait. Ez egy abszurd őrület, aminek a közepén vergődök, vergődünk. Ezerszer ugranék fejest egy kockázattal teli műveletbe, ami az ügyfeleimet illeti, minthogy bárkin is újra orvosi beavatkozást végezzek.
Még egy erőt gyűjtő sóhajtást veszek, de mellette sík ideg vagyok, mégsem teketóriázok tovább, amikor ollóval és csipesszel nekiállok a varratok szétszedésének ezzel szabad utat biztosítva magamnak a seb feltérképezésére. Az érzéstelenítő minden bizonnyal beütött nála, máskülönben nem egy szidással vagy pofonnal lennék gazdagabb a jóvoltából.
A korábban használt tálat már közelebb húztam magunkhoz, mellyel csak még egy hozzávalóval láttam el szinte orvosi rendelőre hajazó környezetünket. Közelemben különböző kötszerek sorakoznak fel, steril fecskendők, a sebtisztításhoz szükséges betadine is bekészítve és a kezemben lévő fertőtlenített csipesszel meg épp azzal szórakozok, hogy ráleljek a kósza lövedék-darabkára. Kedvem támadna kínomban röhögni a helyzet abszurd valóján, ehelyett viszont lépek egyet jobbra, hogy ne álljam el magamtól az amúgy is gyérként értelmezhető fényforrást.
Végtelenségig tartó időnek tűnik mire sikerül kiszednem belőle, noha aligha vett igénybe ennyi időt, majd Philippe tanácsait mantraként felvezetve magamban először sóoldattal öblítem ki a sebét majd a sebszélek mentén is alkalmazok fertőtlenítést a rendelőből magammal hozott jódos készítménnyel. Mindezek előtt azonban kétszer is biztosra megyek, hogy most helyesen jártam el vele kapcsolatban, majd csak ezt követően fedem le és rögzítem a kötését.
A szobában lévő hőmérőt veszem szemügyre, majd az ablakot is most már becsukom, hogy ne csináljak jégvermet a helyiségből. Lassan a hajnali négy felé közeledünk, de már alvásra képtelen vagyok. Meghant visszafektettem az ágyba a takaróját viszont már csak ezután igazítottam el alaposan rajta. Szüksége lesz ágynyugalomra, ahogyan a folyadékra is, melyet átmenetileg csak ajkainak megnedvesítésével tudtam elérni, azonban naponta egy liter kell neki, hogy elkerüljük a kiszáradást. A hirtelen hőmérsékletváltozás némiképp segítségére vált, jelen pillanatban úgy tűnik, mintha csak egy kimeritő alvás részese lenne, de a biztonság kedvéért vizes borogatást is kapott. Később bepróbálkozok majd nála valamilyen lázcsillapítóval is, most viszont nem fogom nála ezeket keverni.
Az ágy közelében lévő fotelbe kényelmesedek el és a telefont forgatom a kezeim között. Fejemet a támlának hajtom, de nem szívesen mozdulok most egy kis ideig a közeléből. Tanner munkabeosztása szerint ötkor legkésőbb már az irodájában lesz és bizonyára információkkal is tud majd szolgálni, addig azonban muszáj lesz lefoglalnom magamat valamivel és valahol én is kevésbé vagyok idegbeteg, ha figyelek rá.
Fél öt, de Meghan állapota még mindig változatlan, már ami az alvást illeti. Egy kapucnis pulóverbe bújok bele meg a talált holmik közül egy színben egyező nadrágba és sportcipőt húzva a lábamra tartok terepszemlét a ház körül. Az utca ilyenkor még csendes, egyedül egy autó áll meg három házzal lejjebb és a munkájából hazaérkező Jackson Duncan száll ki belőle és int egyet a sofőrjének, mielőtt besietne otthonába a hideg elől. Két tenyeremet összedörzsölve lehelek közéjük és idegeim lenyugtatása érdekében kedvezek egyet rossz szokásaim egyikének, miután a zsebemből egy nikotinszálat és öngyújtót halászok elő. Nincs whisky, marad ez cserébe, de ha lenyugszom, akkor már oly mindegy melyikkel teszem.

Lou Tanner hangja még a hajnali órákban is olyan hatást kelt, mintha a férfi órák óta ébren és fitten várta volna az új munkanap kezdetét. Mély baritonja az egyetlen, ami jelenleg leköti a figyelmemet, miközben a földszinten lévő kanapén kényelmesedek el, hogy elkerüljem Meghan felébresztését.
- Késtél.
Nagy szusszanás követi megjegyzésemet, de a riposzt sem maradhat el. - Öt percet, Ryder. Ms. Montilio? Hogy van?
- Kösz Lou kérdésed, én is remekül vagyok. - fejemet a támlának hajtom és összecsippentem orrnyergemet, hogy leküzdjem ezt a nyamvadt állapotot, amibe órák óta, - pontosabban az ébredésem óta, - létezek. - Volt már jobban is, de életben fog maradni. Hol az a fene nagy belém vetett bizalom?
Még innen a távolból is jól tudom, hogy az öreg azért megereszt egy mosolyt bajsza alatt, de bevallani úgysem vallaná, hogy szórakoztatja olykor-olykor a társaságom. Ahogyan senki más sem, szóval egy idő után az ember nem tehet mást mintsem beletörődik, hogy az önbizalma fényezését egykönnyen még nem fogja elérni.
- Történt valami előrehaladás az ügyben? Találtak valamit az embereid? - bármennyire is élvezem ezt a romantikus bájcsevejt, úgyis tudtuk mindketten, hogy nem lesz hosszú életű, elvégre valamikor a tárgyra is kell térni.
Lou lapoz egyet a dokumentumai között, végül egy szusszanás következtében számol be a fejleményekről. A töltényhüvelyről, amit nem messze a faháztól találtak meg és hogy jelenleg összedolgoznak a helyi hatóságokkal, hátha még többet ki tudnak deríteni, elvégre nem feltétlenül tartozik az a terület már a hatáskörük alá. Így viszont engedélyt kaptak arra, hogy átvehessék az ügyet, ami sejtéseim szerint Lounak nem kevés szívességébe került. Gondolom ez tökéletesen magyarázza azt az öt percet amellyel korábban megvárakoztatott.
- És mit lehet tudni a betörőkről? - segítek rá beszélgetésünk menetére. Hallani lehet ugyanakkor a hangján, hogy valami nyugtalanítja, de aztán valahogy ezen olyan könnyedén túllendül, mintha ott se lett volna és inkább a folytatást választja cserébe.
- Nem messze a faháztól találtak rájuk a kocsijukban. Kivégezték őket. Tarkón lőtték mindkettőjüket. - rövid mondatokban beszél, mintha közben valami más kötné le ezt a figyelmét. Ugyanakkor olyankor szoktak ilyen módon társalogni az emberek, ha valami kényelmetlenül érinti őket. Ez pedig csak még inkább beigazolja a korábbi gyanúmat, miszerint Tanner valamit szándékosan elhallgat előlem. - Kiderült, hogy ez a módszer több, korábbi ügyben is felmerült, ezért az illetékes nyomozóval egyeztettünk a tegnapi nap során. A sofőr szerepelt a nyilvántartásban Thiago Gomes néven, ugyanakkor minden jel arra utal, hogy ő volt az is, akit felbéreltek arra, hogy juttassa be a cégetekhez a vizet.
- És a másik? - előredőlök és képemet is meggyűröm egy ideges sóhajtás kíséretében.
- Egyelőre ennyit tudunk. A pasas több álnéven futott, most vetjük össze őket, hátha találunk valamit, amivel hozzáköthetjük őket egy nagyobb halhoz.
Ugyan kimondatlan marad közöttünk, de így sem kérdéses kire gondolunk eme jelző alatt. - Van esély rá, hogy köze van hozzá?
- Mindenre van esély, ezt te is tudod. Később még felkereslek és Ryder? Vigyázz a kislányra, jó?
- Ezt meg se hallottam, Lou. - ezzel a végszóval bontom a vonalat és dobom le magam mellé a kanapéra a telefont. A mérgezés ügye ezzel lezárásra került, de még mindig ott volt egy hatalmas kérdőjel, hogy mégis kinek volt oka megölni Meghant?
Az elkövetkezendő időszakban a reggeli rutinedzésemet végzem el és egy gyors zuhany után pohárba töltök ki abból az üveges kávéból, amit még tegnap vettem idefelé jövet. Többször is ránézek Meghanra, felmérem az állapotát és van hogy perceket csak a fotelben időzök mellette, de nem megy ki a fejemből a Tanerrel folytatott beszélgetés. Csak egy emberre tudok gondolni és bár ne tenném, de Remi mint lehetséges gyanúsított túl kézenfekvő ahhoz, hogy ne vegyem őt számításba. Meglehet még most pontos szálak nem köthetnek hozzá, ellenben ismertem már jól őt ahhoz, hogy kinézzek belőle bármit.
Idegességem lenyugtatása érdekében a későbbiekben Chaddel is váltok pár szót, közben pedig a konyhapultot támasztva írom össze mire lenne szükségünk vásárlás szempontjából. Beszámol a GR jelenlegi helyzetéről, az ügyfelekről és arról, hogy távollétemben Jim az, aki kiveszi az oroszlán részét a segítségnek.
- Mielőtt elfelejteném.. - várakozó csend áll be közöttünk. - mi legyen Wiedemannék adománygyűjtő estélyével?
Elgondolkozóan forgatom meg ujjaim között a tollat a válasz megformálása előtt. - Kizárt, hogy te megjelenj rajta.
- Fontos ügyfelek, nagy befolyással és ismeretségi körrel, ugyanakkor tudod, hogy milyen túlzóak is tudnak lenni. Nem lenne jó ezt lemondani. - mondja el a személyes véleményét, ellenben belátom, hogy igaza van. Az kell még, hogy ők is pikkeljenek ránk a sértettségük miatt.
- Add át a jegyeket Joshuanak és Marienek. Ha ellenkeznének, üzend meg nekik, hogy ez parancs, szóval jól gondolják meg a válaszukat.
Chad csak elröhögi magát ezen, de egy beleegyező rendben után több szót nem pazarol erre a témára. Mindenki tudta, hogy Joshua oda van a lányért - még Marie saját maga is -, de már lassan kezdett nevetséges lenni az én szemeimben is ez az egy helyben toporgás, amivel maga se tudta milyen csodára várt kettejüket illetően.
A korábbi idegeskedésemet egy nyugodtabb állapot váltja fel, melynek eredményeként teljesen megfeledkezem még egy kis időre a szomszédaink érkezéséről, melyre a csengő hangja emlékeztet. Caitlyn mosolygós és egyedüli arcával találom szembe magamat az ajtó kinyitása után, melyről tudom, hogy hamarosan én magam fogok személyesen gondoskodni az eltüntetéséről.
- Caitlyn, hello. - Ray szerepe még bizalmatlan keretek közé sorolható számomra, ő viszont észre sem veszi mindezt. - Tom?
- Sajnos a munka nem kíméli Tommyt, szóval muszáj volt bent maradnia. Marcie?
Ez az adok-kapok kérdés most pont nem hiányzott, de legjobb tudásom szerint maradok meg a szerepem mellett.
- Nem érzi magát túlságosan jól, szóval fent pihen, így szörnyen restellem - még a kimondása is fáj ennek - de a reggelizős programunkat el kell most halasztanunk.
- Ó szegénykém! Tudok segíteni valamiben? Felhívjam Tommyt? - már szökellne is be a házba, de én még időben állom ennek útját az ajtót támasztó kezemmel.
- Megoldjuk, de azért rendes tőled. Szóval akkor én.. - már mondanám, hogy mennék is vissza a 'menyasszonyomhoz', de helyette Ő az, aki az emeletről hallatja a hangját, ezzel még inkább felkeltve Caitlyn gyanakvását, melyet nem rest kérdéssel is kifejteni.
- Azt mondtam, hogy pihen, amire most nagy szüksége van. És ne aggódj miatta. Bizonyára csak véget ért az évadzárója az egyik sorozatának.
Ennél hülyébb kifogást még életemben nem hordtam össze, de úgy tűnik ahhoz bőven elég, hogy Caitlyn homlokáról eltüntesse a nem túl derűs ráncokat. Ugyanakkor eszembe jut az a lista, amit a múltkor Meghan az irodámban felejtett a teendőiről és mivel nem nagyon tudtam hova tenni azt a pontot, hogy: Letölteni a Manifest legújabb részét - így kénytelen voltam utána keresni mégis mi a francot érthet ezalatt. Néha valójában nem árt egy kis háttérmunkát végezni másokon.
- Oh. - kerekednek el ajkai emiatt egy O betűt formálva, de aztán a szemeibe újra visszatér az a lelkesedés, ami tudom, hogy nekem semmi jót nem jelent. - Tudom is a megoldást! Van otthon egy kibontatlan táblacsokim, ilyen esetekben életmentő tud lenni..
Már fordulna is el, én viszont közbeszólok. - Caitlyn, nem szükséges.
- De szeretnék segíteni valamiben. Tommy nélkül elunom az életemet otthon és ma még Catarina sem tart teázós délutánt, ahova elmehetnék.
Dunsztom sincs ki lehet az, bár ebből nem is akarom megtudni, de végezetül csak szusszanok egyet. - Valamiben tudnál segíteni, ami azt illeti. - egy fordulatot véve sétálok át a konyhába és emelem el a pultról a korábban összeírt listát. - Szükségünk lenne pár dologra, de nem akarom magára hagyni így Marciet és nyugtalan, hogyha nem vagyok a közelében, amikor rosszul van. Rád bízhatnám?
Caitlyn szinte kikapja a kezemből a lapot és heves bólogatások közepette tájékoztat gondolatairól. - Kérned sem kellene rá. Közben kitalálok négyünknek valami programot, amivel a mait bepótolhatjuk majd. És fogok hozni csokit is Marcienek, hisz ti férfiak ezt nem érthetitek. - egy puszit küld mielőtt faképnél hagyhatna, én pedig egy na végre sóhajtás közepette sietek fel a lépcsőn, hogy ránézzek Meghanra. Először csak a nevén szólítom, közben megérintem a homlokát. Szerencsére nem érződik már lázasnak, de eléggé nyugtalan, ezért következő lépésként az állára simítom kezemet és magam felé fordítom könnyed finomsággal az arcát, hogy tekintetünk összetalálkozzon.
- Rám koncentráljon, Meghan. Mi történt? Hol érez fájdalmat?
Nem veszem el kezemet továbbra se az álláról, hiszen fontos, hogyha részese lenne a jelenünknek.

Szomszédaink megjelenését most a hátam közepére sem kívántam, ennek ellenére olyan könnyedén öltött arcot rajtam Ray mézesmázos szerepe az ajtó kinyitását megelőző úton, hogy még önmagamat is megleptem a hirtelen váltással. Azon hírek után melyeket ma Tanner jóvoltából kaptam valahogy túl sok jóra nem számítottam a napom folytatását illetően. Annyi megválaszolásra váró kérdés maradt még hátra és volt egy olyan érzésem, hogy nem fogok örülni a válaszoknak. Megértettem, hogy diszkréten kellett kezelniük az ügyet, mert a sajtó már rágta a fülüket egy újabb riportért a történtekkel kapcsolatban. Tanner bele sem mert gondolni korábbi beszélgetésünk során milyen felfordulás lesz majd ha nyilatkozatuk után kiderül egy olyan gyanúsítottat keresnek, aki már korábban is felmerült több ügyben. Az a rengeteg kérdés, mely a hivatásokat kívánta megkérdőjelezni, a munkájuk végzésének sikerességét és az ezzel járó macera. Az öreg már most rosszul van ettől, pedig eddig még egészen jó megoldották egymás között az információcserét.
Caitlyn arckifejezése ragyogó volt, mint ahogyan azt tegnap már hasonlóképpen láthattuk tőle. Mosolygós, csicsergő önmagát adta, aki így Tom nélkül félemberként szerepelve is lelkesen indulna neki a korábban betervezett reggelizős programnak és egy percig nem bánná, ha egyedül kellene kikérdeznie minket életünk minden eddigi és következő mozzanatáról, elvégre a párja jelenlétében sem történt volna ez másképp. Meghan - esetünkben Marcie, - azonban közel sem volt abban az állapotban, hogy most vendégeket fogadjon, ezt pedig finom utalással, jóllehet titkolva a teljes igazságot, de beszélgetőpartneremmel is megosztottam. Bármennyire is tartanunk kellett a látszatot, miszerint jegyesekként szöktünk meg a világ által ránk rótt terhek elől, hogy egyedüllétünknek adózzunk egy keveset, mégsem avathattam bele Caitlynt a kora hajnali programomba, amikor is éppenséggel rögtönzött műtétet végeztem Meghanon, amíg ő aligha volt teljes tudatánál. Tartanunk kellett magunkat ehhez. Az álcánkhoz, a sztorinkhoz és éppannyira könnyedén és óvatosan beleolvadni mások hétköznapjaiba, ami még nem veszélyes számunkra. Túl sokat nem árulni el magunkról, de annak mégis hitelesnek kellett tűnnie, miközben olyan felszínességgel beszélünk másokkal, ami miatt úgy érzik rengeteget tudhatnak róluk, ellenben semmi értékeset vagy felhasználhatót nem osztottunk meg még velük. Meghan szerint túlreagálom a dolgot, én meg azt mondom jobb biztosra menni. Sem Caitlynt, sem a párját nem ismerjük; lehetnek egyszerű szomszédok is, de ugyanakkor játszhatnak ők is ugyanúgy színjátékot, mint amiképpen mi is tesszük velük. Ezt azonban egy alapos háttérellenőrzés nélkül egyáltalán nem jelenthetjük ki biztosra.
Beszélgetőpartnerem nem tűnik olyannak, mint aki könnyedén feladja az elképzeléseit és vele szemben jómagam sem voltam ezzel másképp. Életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kertvárosi feleséggel fogok kimondatlan csatát vívni, de tessék, helyben vagyunk. Mindazonáltal úgy éreztem nyerésre állok, így nem terveztem a célvonal előtt visszavonulót fújni.
Caitlyn még mindig tele van kételkedéssel. Segíteni akar, ellenben nem tudja hogy hol kezdje vagy mivel. Ötleteket sorakoztat fel, mondván unatkozik, én meg hogy minél előbb megszabaduljak tőle nem tehetek mást mintsem kitalálok neki egy programot, ami lefoglalja őt egy darabig és még a segítségünkre is lehet, de jól érzékelődött a bennem lévő türelmetlenség is, ami minél előbb vitt volna fel engem az emeletre, hogy ránézzek Meghanra. A pulton heverő lista mint valami nyertes lottószelvény elevenedik meg lelki szemeim előtt és mielőtt a nő egy általa kitalált ötlettel állhatna elő már kezébe is nyomom a cetlit, hogy ismét a kezeim között tudjam a kellemetlen szituáció irányítását. Nincs is annál rosszabb, mint amikor nyomorultul érzed magadat és még a gyeplőt sem te tartod mellyel elejét vehetnéd az eluralkodni készülő káosznak. Eszembe se volt, hogy magára hagyjam Meghant ilyen állapotban, az meg nem volt opció, hogy közösen hagyjuk el a házat. Ezért bármennyire is a falra tudtam volna mászni a látogatóinktól most az egyszer úgy éreztem kapóra jött a mintafeleség túlbuzgósága.
- Ennyi biztosan elég lesz? Nem felejtettél ki semmit? - enyhe gyanakvással méreget meg egy enyhe rosszallást kifejező éllel a hangjából, amit mintha a korábbi tapasztalataiból merítene. - Az már mindjárt dicséretes, hogy listát írtál, de nem néznéd át még egyszer?
Már azon van, hogy felém tolja a nagy nehezen átadott cetlit, de erre nem sok lehetőséget hagyok neki. - Mindent felírtam Caitylin. Alaposan szoktam ügyelni a részletekre.
Ő csak jót mosolyog ezen, végül feladja a próbálkozását, ám mintha az arca nem ezt tükrözné. Bizonyára az járhat a fejében, hogy még az állításom ellenére is kihagytam valamit, ezért ő mint szorgalmas méhecske tudatunkon kívül ebben is a segítségünkre lesz. Ennek részletesebb kifejtése viszont elmarad, én pedig úgy zárom be magam mögött a bejárati ajtót, mintha épp most tudtam volna le egy órákon át tartó tárgyalást egyhuzamban az ötödik ügyfelünkkel.
Meghanra zaklatott állapotban találok a szobában és bár a figyelmét igyekszem magamra vonni az ő nyugtalansága csak még erőtlenebbé, a valóságtól távolibbá teszi őt. Kezem még mindig az állát tartja fogságban ennek érdekében és addig a pillanatig nem is engedem el, amíg égető nem érzés nem fut végig arcom mentén, melyet az ő tenyerének érintése hagyott hátra a pofon után. Élesebben szívom be az oxigént, de ő már az ágy szélére menekül, majd mint aki éppen egy veszélyhelyzet kellős közepén van az ajtót közelíti meg, így sok időm nem marad arra, hogy különösen mérgelődjek ezen. Tesz arról, hogy akadjon ennél sokkal de fontosabb dolgom is, mint a férfiúi büszkeségem pátyolgatása.
A kijutását sikerül még időben megakadályoznom azzal, hogy felemelve őt fogom át törékeny testét és helyezem le az ágy szélére, majd leguggolok elé és megfogom mindkét kezét.
- Meghan. Nézzen rám. - a figyelmét továbbra sem kapom meg, ellenben ez nem akadályoz meg a folytatásban. - Lélegezzen..lélegezz mélyeket. Az orrodon vedd a levegőt és a szádon fújd ki.
Nem véletlenül tegezem le őt. Éreztetnem kell vele, hogy biztonságban van mellettem és nem csak egy idegen vagyok - helyzetünktől függetlenül - aki akarata ellenére fogságban tartja őt. Ugyanakkor a beszélgetés ezen formája nem volt megszokott közöttünk, így reményeim szerint a figyelmét is felkelthetem ezzel. - Csak rám koncentrálj Meghan és csináld utánam, jó? - én magam is követem saját kérésemet azzal, hogy felvéve vele a légzőgyakorlat nem siettető ritmusát először mélyen beszívom a levegőt, majd vele együtt fújom ki, amikor megtaláljuk némiképpen a közös hangot. Óvatosan bánok vele, nem sürgetve, csakis abban a tempóban ami még neki is kényelmes. Szüksége van arra, hogy lenyugodjon és ne érezzen késztetést abban a helyzetben, amiben jelen pillanatban van.
- Szépen csinálod. Csak ismételd amire kértelek.
Nem engedem el a kezét csak addig a pillanatig, amíg a kapucnis pulóverem cipzárját végigvezetem a felsőm mentén és kibújva belőle terítem rá, majd szótlanul cipzárom össze rajta. Én még egy pólót is viseltem alatta, ő azonban eléggé lengén volt, ami még pluszban zavarhatta. - Biztonságban vagy, itt senki nem bánthat. - tudatosítom ezt benne, miután ellépek tőle, majd egy pohárba töltök a korábban behozott - és időközben többször is hidegre cserélt - vizes kancsóból, ám mielőtt visszamehetnék hozzá az ablakot is résnyire kinyitom a friss levegő érdekében, ami jót fog tenni neki ebben a helyzetben.
- Jobb már vagy velem tartasz még egy kis időre?
A kezemet nyújtom felé, ellenben nem sürgetem, nehogy úgy érezze kényszer vagy parancs hatása alatt áll. Akarom, hogy tudja, lehetnek saját döntései, bármennyire is akarna egy részem veszekedést kezdeményezni vele a korábbi pofon miatt - szándékos cselekedet volt a részéről vagy sem. Egyébiránt az udvarra szándékozom kimenni vele, hiszen a szabadabb környezet enyhít majd a bezártság és a pánikrosszullét érzetén, jóllehet épp ennek okán nyitottam ki az ablakot is. A döntés azonban innentől kezdve csakis rajta áll, én azonban nem mozdulok a közeléből, ha mindezeket követően még mindig rosszul reagálna az általam létrehozott változókra.

Ha megismerkedésünk után valaki nekem közvetlenül azt mondja, hogy csak akkor nyugszom meg igazán, ha kettesben maradok Ms. Montilioval akkor bizonyára képen röhögöm, mégis Caitlyn lelépése után nem érzek mást csak színtiszta megkönnyebbülést. Fura mennyit tud változni egy másik ember felé történő hozzáállásod, ha a körülmények is velük változnak. Én értettem, hogy még léteznek ilyen emberek, mint Caitlyn. A barátságos fajták, akik bájosan adják el magukat közönségüknek, de nekem ezek mindig is megbízhatatlannak tűntek. Túl mesterkélt, már-már mesébe illően kedves volt a viselkedésük és egy ember csak akkor ilyen, ha nagyon akar valamit a másiktól. Arra még ugyan nem jöttem rá, hogy csak egy újabb hírre éhesek, melyeket kibeszélhetnek egy csésze kávé mellett a többi kertvárosi kisasszonnyal vagy ennél több is lakozik a háttérben. Addig viszont amíg ez nem tisztázódik, muszáj lesz szemmel tartanom őket.
Szerencsére egészen részletes listát sikerült lejegyzetelnem, így a nő sem fog kellemetlenkedni addig itt. Amennyit sikerült levonnom következtetésként a viselkedéséből számomra ő olyan személynek tűnik, aki kétszer is felméri a terméket, mielőtt a kosárba tehetné azt. Ez pedig bármennyire is keveset, de némi egérutat hagyott nekünk hátra.
Meghan lelkileg nincsen éppen a helyzet magaslatán, amikor csatlakozom hozzá az emeleti szobába. Zavart, kikészült és pánikszerű kirohanásokkal küzd. A jutalomként kapott pofon ellenére is némiképp sikerül felvennem nyugtalanságának indokát, noha az arcom enyhén és kellemetlenül ég. Utoljára még egyetem alatt képeltek fel ily módon, de örültem volna ha ma elkerülhetem ezt a páratlan nosztalgiát.
Ameddig emberi mivoltom engedi szóval tartom őt és megakadályozom a menekülését. Az kell még hogy ilyen állapotban kirohanjon az utcára vagy - hogy ne kelljen annyira messze mennünk -, netalántán már a lépcsőn se jut le normálisan.
Magamra terelem a figyelmét és mintha éppen egy kézikönyvet lapoznék fel a fejemben, utasításszerűen végzem el a kötelező gyakorlatokat. Én a tervek, az előre megírt forgatókönyvek embere voltam. Az élet jó pár területén megtudtam volna állni a helyemet és amióta az eszemet tudom azóta mindig önmagam fejlesztésére koncentráltam. Ezek viszont betanult, ösztönszerű cselekedetek voltam a részemről, mint amilyen valójában az egész életem is; egy elvrendszer szerint felépülő programfüzet, melyben csak néha van helye kitérőknek. Személyes érzelmeknek meg annál kevesebb. Ha tudnám Dr. Watkins hányszor próbált ez ellen tenni nem éppen sok óraszámmal rendelkező beszélgetésük során, de menetrend szerint kudarcot vallott. Ahogyan én is vele együtt. Nem lehetek már régóta az az ember, aki Diaz előtt voltam. A körülmények és velük együtt a játékszabályok is megváltoztak és ha nem figyelek a következő lépésemre, az elsősorban a környezetemben lévők életébe kerülhet.
A légzőgyakorlatokkal úgy tűnik nem nyúlok mellé, de a víz már nem kerül elfogadásra, így a poharat azzal a mozdulattal amivel korábban elvettem, visszateszem a helyére.
- Biztosan most a legkevésbé arra van szüksége, hogy pro-kontra listát állítsak össze a hideg víz jótékony hatásairól.
Belemegyek én szívesen miben segítene ez neki, de nem teszem. Helyette két kezem csípőm két oldalára vándorol és egy sóhajtással küzdök, miközben őt hallgatom, ahogyan teljes reménytelenségbe hajszolja magát a saját életét illetően. Összegezve a hét történéseit annyi mindenen ment keresztül, hogy a félelmei közel sem alaptalanok. Egy átlagos életet élő nőnek ez baromira sok. Lehet, hogy mi minden áldott nap szembenézünk az élet kevésbé makulátlan oldalával, de ő ezt jobbára nem kérte.
Eleinte csak szótlanul, de végül az ablak becsukását követően leülök mellé az ágyra. Ezután viszont úgy érzem nem ártana felszólalnom az érdekében. - Őszinte leszek Meghan, mert cserébe most én is azt kaptam. Lőttek már meg és arra az érzésre az égvilágon semmi nem tud majd felkészíteni. Ahogyan arra sem, ami éppenséggel majd utána jön. Pokolian tud fájni és a lehető legrosszabb gondolatokat ébreszti fel az emberben, függetlenül attól ki-milyen okosságokkal próbálja tömni a fejünket.
Enyhén bedőlve, két kezemet magam előtt összekulcsolva beszélek hozzá, a tegezést viszont most már hanyagolom, ha már a hallottnak a csók érvényességgel ért fel. - A mi oktatásunk nem tudott volna a mostani esetén segíteni ez tény, mert nem minden ember után szaladgálnak mesterlövészek. Valaki kiszemelte, valami beteges indoknál fogva pikkel magára, de most már tudunk a létezéséről és nem fogjuk engedni, hogy ez még egyszer megismétlődjön.
Habár örömmel kitérnék arra, hogyha nem húztuk volna odabent addig az időt és veszekedtünk volna a nyilvánvalón, talán ez az egész elkerülhető lett volna. Elvégre nem egyszer és nem kétszer hangoztattam, hogy veszélyben van az élete, az már más lapra tartozik, hogy ő nem volt hajlandó hinni nekem. A tag egyik nagy előnye a láthatatlansága volt, ami legutóbbi húzásával odaveszett. Innentől mi is részesei lettünk az elmebeteg játékának. - Ugyanakkor piszok nagy mázlija volt odakint Meghan és nem fogom szépíteni, mert ahogyan ezt már mondtam és sejtheti, nem kezdővel volt dolga. De életben van és most gondoljon erre, odahaza pedig nem kevés ember azon dolgozik most is, hogy felelősségre vonják a tetteseket és minél előbb hazatérhessen. - hátratekintek rá, de eközben vissza is helyezkedek jelenlegi pozíciómból, hogy ne váljon kényelmetlen tevékenységgé, ha az arcvonásaira szeretném terelni tekintetemet. - Én pedig amíg a közelemben van, nem fogom hagyni, hogy bármi baja essen, világos?
Felveszem vele mondandóm közepette a szemkontaktust és közelebb hajolok hozzá, hogy hüvelykujjam segítségével eltüntessek egy könnycseppet az arcáról. - Élje meg ezeket a pillanatokat Meghan és ne tartsa magába, mert csak rosszabb lesz. Végtére is azért jött el, hogy meggyógyuljon. Itt biztonságban nekikezdhet. - elhajolok most már tőle, hogy ne érezze magát kényelmetlenül, mindezek ellenére a folytatás nem marad el a részemről. - Rutherford szokott jönni mindig azzal a poharas hasonlattal, hogy minél több csepp víz kerül bele, az egy idő után megtelítődik, szóval olykor időt kell hagyni arra, hogy kiöntsük és tiszta lappal induljuk. - azt ugyan már nem teszem hozzá, hogy Chad szerint én már az egész környezetemet elárasztottam a vízzel. Noha számomra ez sokat nem jelent, elvégre az élet ennél komplikáltabb az én felfogásomban, de talán másnál még nem talál süket fülekre a szövegeléssel.
Szusszanok egyet és miközben visszaigazítom az ágy szélén lévő lepedő felhajtódott szélét eredeti formájába, még egy utolsó megjegyzéssel élek irányába, közben pedig az ágyról is felállok. - Nem fogom traktálni a saját módszereimmel, mert nem ismerjük egymást és egyedül igazán csak maga tudhatja mire lenne most szüksége. Annyit viszont tehetek, hogy meghallgatom a kérését és ezt követően lehetőségeim szerint teljesítem, hátha a kettő lépést hátra elvet feltudjuk cserélni az egy lépéssel előre verzióval. A vízért pedig bármennyire is nem rajong, korábban belázasodott és jó lenne odafigyelni, hogy a nap folyamán többet igyon belőle.

Ahogyan azt sejteni lehetett, Meghan a legkevésbé sem volt kíváncsi arra milyen fontos szerepeket tölthet be a víz az életében, én pedig valahol örülök is, hogy nem kell két lábon járó kisokosként funkcionálnom ezekben az amúgy sem egyszerű percekben. Mégis akaratomon kívül ajkam széle megrándul egy röpke pillanatra, mintha őszinte mosoly készülne odaköltözni az arcomra, ami a pohár letételével el is illan.
Viszonylag nyugodtabbnak tűnik és jobban hasonlít korábbi önmagához is. Már nem menekül, nem keresi a kiutat a szobából, de a zaklatottsága még továbbra is ugyanúgy vele maradt. Kérdésekbe megyünk bele, melyekre ő maga keresi a választ, én meg nem az a fajta ember vagyok, aki jól tűri, ha túl sok érdeklődés veszi körül. A félelme nem okoz meglepetést, ahogyan az sem miképpen kérdőjelezi meg a biztonságos ittlétét. Legalább a korábbi zavartságomra, ami a telefonbeszélgetés során fészkelődött be gondolataim közé jómagam már most ezekben a percekben választ kaptam. A belém vetett bizalma a biztonságával kapcsolatban csak egy udvarias kijelentés volt a részéről, ami a bátyja nyugalmát segíti elő, ő maga viszont még mindig küzd ennek elfogadásával. Az erről formált véleményemet azonban elhallgatom előle, hogy olyanokra adjak választ, ami nem tartalmaz számára üres ígéreteket.
Az ágy szélén helyezkedek el, közvetlenül mellette és ahelyett, hogy rá terelném a figyelmemet, inkább az összekulcsolt kezeimet vagy éppen az előttünk lévő ajtó lapját figyelem. Mindeközben pedig a gondolataim összeszedése sem szorul háttérbe.
- Az, hogy meglőttek csakis az én hibám, én pedig ezt kérdés nélkül vállalom. Ennek viszont már nyolc éve. - szusszanok egyet a folytatás előtt. - A rendszer azonban, aminek a részese lett volna már sok emberen segített és fog is, ezek után is. Nem valami sablonszöveg amivel kábítjuk a jó népet, csak mert megtehetjük.
Akkor már ezen a beszélgetésen egyszer túlestünk, de ma úgy tűnik újra esedékessé vált közöttünk ennek felidézése. - Abba még nem gondolt bele, hogy aznap talán magának is egy keveset közreműködőbbnek kellett volna lennie? Ehelyett fogta, beállított a fő gonosznak a történetbe és makacsul ragaszkodott hozzá onnantól fogva, hogy az igazát bebizonyítsa ezzel kapcsolatban. Az aktakukac, - ahogyan maga hívott, - ördögszarvakkal meg egy jó nagy hátsó szándékkal, amivel kizsebelheti az embereket. - hozakodok fel emlékezetemben arról a napról, de a következő szavaimat felé fordulva és enyhe szórakozott éllel a hangomban ejtem ki. - Nem mellesleg azóta is tartozik nekem egy bocsánatkéréssel.
Csakhogy törlesszük valamivel a fizikai fájdalmakat, amiket okozott.
A pulóvere lassan már kacsaúsztatóvá válik rajta, így amíg ő azt használja könnyeinek elhárításáért, én addig az ágy mellett lévő szekrényhez lépek és egy zsebkendőt nyújtok át neki róla, mielőtt visszaülhetnék korábbi helyemre. - Lássuk be, képtelenség úgy végezni a munkámat, hogyha valaki állandó jelleggel hátráltat benne.
Cinikus énem újra felszínre tör, de képtelen vagyok ezt elviselni. Allergiás reakciót vált ki belőlem, ha valaki olyanért próbál hibáztatni, ami nem csak rajtam múlt. - Ne szépítsük a dolgot Meghan, azt a helyzetet mindketten piszkosul elcsesztük. Magának hallgatnia kellett volna rám és akkor elhagyni a házat, amikor felhívtam a figyelmét az indulásra, nekem meg egyszerűen csak befogni a számat és kicipelni magát az autóba ahelyett, hogy próbálom meggyőzni az igazamról. Máskor majd ehhez a módszerhez idomulunk.
Vannak esetek, melyek felett nincs irányításunk. Nincs mit ezen magyarázni, valaki egy lépéssel előttünk járt. És ezt bármilyen keserű pirula is lenyelni, de attól még nem lesz kevésbé igaz vagy szerencsétlen a szitu.
Könnyeinek letörlése ösztönszerű mozdulatnak tűnik. Mintha zavart volna annak az apró cseppnek a jelenléte az arcán és azt a hatást keltette, hogy semmi keresnivalója ott. - A bizalom nem varázsütésre megy, ezt bizonyára nagyon is jól tudja, de ebben a helyzetben csak magunk maradtunk és akár egy próbát mindkettőnknek megér. Még mindig úgy gondolja, hogy rosszat akarnék magának?
Valahol hiszem azt, hogy nincsenek rossz szándékai. Egy nagyon mélyről jövő, Chad gondolkozásmódjával megfertőzött részem képes elhinni azt a pech-szériát, amin keresztülmegy és nem többet látni mögé. És úgy tűnik pont ez az, ami képes lenne háttérbe szorítani az ellene szóló kételkedésemet, ha ő maga is hajlandó lenne félretenni a velem kapcsolatosakat.
Jól megfontolt ajánlatom előtt még partnerem kerül szóba, én pedig felállok a helyemről, mert nehezen megy ez a semmittevés. A mára betervezett vásárlás elmaradt, az erre felkészült mehetnékem meg most kilométerhiányban szenved.
- Mr. Rutherford még az unikornisokban is hinne, ha nem lennék én, hogy visszakényszerítsem őt a valóságba.
Azt viszont már nehezemre esik bevallani, hogy bármennyit is kampányolok a látásmódja ellen, nem tudnám elviselni, ha ő maga is olyanná válna, amilyen én vagyok. Chad jó ember. Az egyik legjobb, akit ismerek és bármennyi rossz is szakadt a nyakába ezidáig, ő maga továbbra sem vetkőzte le ezt a pozitív szemléletet.
Összeszorítom az ajkaimat és megpróbálom a véleményemet megtartani magamnak, ahogyan nemhogy csak választ kapok az ajánlatomra, de még egy jól megfontoltat is egyben. A földet fixírozom, bólintok egyet mintha éppen az egyetértésemet próbálnám lenyomni a torkomon, de szinte szenvedésként élem meg, hogy ne vétózzam meg minden második pontját Meghan kérésének.
- Rendben, legyen. - magam is alig fellelhető mosolyt erőltetek az arcomra, de több ennél nem megy. Egyszerűen kifogytam és már fordulok is ki az ajtón, hogy ezt követően gyors léptekkel szedve a lépcsőfokokat minél előbb a földszintre kerüljek. Magamban egy sort szitkozódok, de közben nekiállok a tea elkészítésének. Két bögrét mindeközben egymás mellé helyezek, egyenes sorba rendezve azokat, végül pedig tarkómon összefűzött ujjaimmal járom körbe a konyhaszigetet.
Nincs parancs. Kommunikálás.
Olyanok ezek a szavak, mintha gúnyolódnának rajtam, de nekiállok értelmet keresni mögöttük. A nagyobb képet nézni, az úgyis annyira jól megy. Ha látom az egész lényegét, hogy logikusan hova tartunk ezzel, akkor talán jók leszünk.
A nappaliban lévő fiókban találok rá egy paklira, mellette pedig egy fekete filctollra is. Amióta Caitlyn levéste a receptet, azóta sem a tollat, sem azt nem találom, amit leírt, de még egy üres lapot is alig.
Félbehajtom a papírt, majd lejegyzetelem rá gondolataimat és miután a két bögrét megtöltöm teával, azokat pedig egy tálcára rakom a könnyebb cipelés érdekében, már sétálok is vissza az emeletre Meghanhoz. Mivel még az ital forró, így a kis szekrényre teszem, az üres tálcát pedig megfordítom és miközben egy párnát húzok a hátam mögé, jómagam is kényelembe helyezkedek az ágyon, a magammal hozott jegyzetemet pedig ráfektetem a tálcára.
- Csatlakozzon, Meghan. Ott túl messze lesz a játékhoz. - futólag nézek csak rá, ezt követően viszont a saját gondolataimat kezdem el megosztani vele. - Mielőtt azonban belekezdenénk, foglaljuk össze, hogy jól értettem vagy sem. Szóval a részemről nincs több parancsolgatás. Nincs több programbeosztás az alapvető funkciókat illetően és ha valami kínom van, kérjem meg és ne kényszerítsem. Eddig stimmel? - felnézek rá a lapból, majd elgondolkozóan lepattintom a filctoll tetejét és nekiállok az én oszlopomnak. Ezeket a gondolatokat azonban már vele is megosztom.
- Oké, működni fog. De itt az én kérésem cserébe. Nincs több szökési kísérlet. Ha ki akar menni az udvarra, utcára, bárhova, nekem szól. Ha lát valamit, nem rohan ki egyből, hogy megnézze, hanem ismét nekem szól. Bármi probléma, óhaj-sóhaj-kérése akad, megosztja velem. Ne kelljen találgatnom miatta, mert rosszul játszom és csak felidegesít.
Lassítok egy keveset, hogy felvegyem vele a szemkontaktust ezzel is felmérve mennyire figyel rám. - Nem kérdőjelezi meg a biztonsága érdekében meghozott döntéseimet. Ha valamivel nem ért egyet, rákérdez és én elmagyarázom. És legutolsóként. Az itt tartózkodásunk alatt egy szobában fogunk aludni. Az, hogy melyikünk a szoba melyik pontján, részletkérdés, de ragaszkodom hozzá. Maga részéről is elfogadható ez így?
A lappal együtt a tálcát is átnyújtom neki miután egy a keresztnévvel történő aláírással megpecsételem és bár tudom, hogy a jobb keze a dominánsabb, de még a ballal valamit csak odafirkálhat. - Ha nem megy a név, elég lesz egy X vagy bármi. Esetleg írhatom maga helyett is a nevét, de hiteltelennek érezném, ha nem személyesen tenné meg.

A lezáratlan problémák sosem tartoztak a kedvenceim közé. Szerettem az aktuális és nem túl kellemes helyzetet ott, az adott pillanatban megoldani, hogy másnap miatta már kevésbé fájjon a fejem. Ellenben amióta Meghan Montiliot ismertem csak ilyen be nem fejezett ügyekkel voltam tele. Kettős gondolatokat ébresztett bennem a jelenléte. Részben üdítő egy jelenség volt, aki nem félt attól, hogy őszinte véleményét kifejtse irányomba, másrészt pedig pont ezzel kergetett az őrület határára. Egyikünk sem bízott a másikban már az első találkozás óta és ennek Meghan ahogyan akkor, úgy most is szemérmetlenül hangot ad. Valami olyasmit vártunk akkor a másiktól, amit egyikünk sem kapott meg, ez pedig erősen rányomta a bélyegét a hozzáállásunkra. Meghan az én szemeimben egy kegyetlenül makacs nő volt, olyasféle kíváncsisággal, amivel még életemben nem találkoztam. Ehhez még hozzáadódik az a gyermeteg ártatlanság, amivel néha a világot szemléli és ami miatt képtelen egyszerűen elfogadni azt, amit én képviselek. Azt a tényt, amit az én gondolataim műveltek velem, amióta az önvédelmi oktatáson feltette az első kérdését. Most is ezt járjuk körbe egy olyan sérelmet felhozva, ami ugyan alig csak egy hete történt, de szinte hónapoknak érződik mellette.
Hagyom, hogy kiadja magából a gondolatait, én pedig addig visszafogom a sajátjaimat. Zaklatottsága most mintha kevésbé lenne részese mondandójának, sokkal inkább a sértettsége az, ami kellőképpen dominál, ez pedig már egy ismerősebb terepnek bizonyul. Az igazát kitartóan bizonygató nő visszatért, aki ha tehetné a pokol legmélyebb bugyraiba száműzne és bizonyára még azt a napot is elátkozná, amikor először találkoztunk.
- Meghan, csak hogy tisztázzuk ezt egyszer s mindenkorra. Sosem azzal volt a problémám, hogy az ösztöneire hagyatkozott vagy hogy nem bízott bennem, sőt mi több okos lépésnek tartom ezt a részéről. A bizalmat ki kell érdemelni és egyikünk sem szolgált még rá a másikéra. - értek vele egyet ezzel kapcsolatban, elvégre nekem sem az erősségem a bizalom első látásra elv elsajátítása, de hogy élesebben lássuk mivel van dolgunk, ezért a folytatással sem késlekedek különösebben sokáig. - Amit itt meg kell értenie, hogy aznap olyan kérdéseket tett fel, amelyeket nem tűrök el. És nem csak személyesen magától nem, hanem mástól sem. Ahogyan maga, úgy én sem adhattam a kezébe ezek után varázslatszerűen a bizalmamat legyenek bármennyire is jók a szándékai.
Szusszanok egyet alig észrevehetően, de csak addig amíg megemberelem magamat és a gondolataimat is egyaránt. - Hibáztunk aznap? Részben, ami a maga megítélésével kapcsolatos, abban utólag visszagondolva igen, és ezt a legőszintébben mondom, hogy sajnáljuk. De mindezen felül semmit nem csináltam volna másképp, ha a cégünk jövője a tét.
Két kezem is kevés lenne hozzá, hogy megszámoljon mennyien próbáltak már különböző módszerekhez folyamodni csakhogy egy újabb sztorihoz jussanak. Amióta a GR létezik azóta a sajtóval kapcsolatos dolgokat minimálisra csökkentettük és ez amíg a józan eszemnél maradok így is fog maradni. Sem az ügyfeleinknek, sem pedig a cégnek nem hiányzik egy olyan botrány, ami végleg eltörölheti évek kemény munkáját. Meghan esete pedig már épp ezért is egy roppant kényes ügy.
A kijelentése az állítólagos valósággal kapcsolatban sóhajtásra késztet és arra is hogy mintegy melléktevékenységként mellé fáradtan meggyűrjem képemet. - Ez az állítás azért lássuk be több sebből vérzik. Mindig lett volna annyira fontos valakinek, hogy ne vegyék félvállról az eltűnését és felkeressenek, mint utolsó személyt, akivel találkozott. Én pedig minden egyes verzióban változatlanul itt kötöttem volna ki. - merengek el ezen egy pillanat erejéig, mielőtt hozzáfűzhetném további véleményemet. - Ezzel a drasztikus felfogással minimum már háromszor halott lennék én is. Mert persze, erre az esély mindig ott van, de amíg az én hátam mögött egy megbízható csapat áll, akikre az életemet is kérdés nélkül rábíznám, magát olyan emberek fedezik, akik törődnek a hogylétével. Ezek után értelmetlen lenne a mi lett volna ha? feltételezéseken rágódnunk.
Persze, valahol megértem ezt a felfogását, mert félelmetes annak a gondolata, ha valaki az életünkre akar törni. De életben van és ha rajtam múlik ez továbbra is így marad. Egy valamit viszont még úgy érzem nem árt körüljárnunk és ennek hangot is adok.
- Többet nem fogom arra kérni, hogy bízzon meg bennem, mert attól még nem fogja előbb ezt érezni. Igaza van, hivatalosan nem az ügyfelem, de jelen pillanatban maga egy olyan személy, akit az életem árán is védenem kell, ha tetszik, ha nem. Függetlenül attól, hogy mik történtek a múltban közöttünk, ezt nem fogja befolyásolni és nem azért, mert hirtelenjében teljes mértékig megbíznék magában. De tudja vannak az észérvek, meg a személyes érzések. Az utóbbit egyes helyzetekben nem árt, ha megtanuljuk kordában tartani és a nagyobb cél érdekében félretenni. Itt már nem az számít, hogy milyen indokból érkeztem hanem az, hogy ennek ellenére mégis itt vagyok és hogy miképpen fogunk kijutni ebből a helyzetből ezek után.
Az ágyról már csak ezt követően állok fel és eme állapotomban hallgatom végig az ajánlatomra kapott válaszát is. Néha bennem él a késztetés, hogy felszólaljak ellene és módosításokat végezzek az elhangzottakon, de egyfajta ígéretet tettem neki, miszerint hajlandóságot fogok mutatni az elviselhetőbb alku irányába, mellyel megkönnyíthetjük egymás hétköznapit az együttélés során. Ezért szűkszavúan ugyan, de belemegyek a kéréseibe, jóllehet fejben már a szoba elhagyása után másra sem tudok gondolni csakhogy a jómagam részére is kihasználjam ezt a helyzetet. Egy alku vagy szerződés általában két ember érdekeit szolgálja. Olykor kompromisszumot kötni pedig okos húzásnak ígérkezhet.
Nem sokkal később a teával meg a gondolataimban lévő listával térek vissza a szobába, melyeknek részleteit Meghannak is hasonlóképpen felvezetem, ha már jómagam is kényelembe helyezkedtem az ágyon. Visszakérdezését és cinikus megjegyzését csak egy futó oldalpillantással reagálom le, de mihelyst a lap aláírásra kerül még egy félmosoly is csatlakozik az előbbi reakcióm mellé. - Meghan. - ejtem ki a nevét enyhe kérdő hangsúllyal. - Szüksége lenne most valamire?
Ez volt az egyik kérésem, hogy ne várja el tőlem a gondolatolvasást, ezért inkább még most biztosra megyek, hogy nem-e az egyik szabályunkat készül megsérteni a hallgatásával.
A kártyalapok keverése lefoglal, de ettől függetlenül nem vesztem figyelmemen kívül a kérdését sem. Biztosan számára is nyilvánvalóvá vált, hogy valami történt vele, amíg ő nem volt ébren, de nem éreztem szerencsés szükségét, hogy már az ébredése pillanatában ezt zúdítsam a nyakába. - Hajnalban felszökött a láza és rosszul lett. Egy darab a lövedékből okozta ezt, amit végül sikerült kiszedni, de ettől eltekintve többször is fogjuk még ellenőrizni a sérülését, hogy ne legyen belőle probléma. Nem volt egy hálás folyamat ez, de ébresztőnek hatásos.
Leállok egy pillanat erejéig a kártyák megkeverésével, majd csak ezt követően pillantok fel az arcának vonásaira, időközben pedig a szekrényre lehelyezett szemüvegemet is felveszem. - Mielőtt belekezdenénk, bevallom kicsit berozsdásodtam már ezen a téren. Felelevenítené velem esetleg a játékszabályokat, hogy egyenlő esélyekkel indulhassunk?
Az irányítást adom át ezzel a kezébe, a további azonban minden kétség nélkül rajta áll. Mindeközben amíg a válaszára várok feljebb igazgatom a mögöttem lévő párnát, a kártyalapokat pedig fejjel lefelé a hasfalamra helyezem le a kezemből.

Kezd a beszélgetésünk átmenni valamilyen versengő bizonygatásba, ahol egymást próbáljuk túllicitálni azzal kit ért nagyobb megaláztatás a múltba. Ahogyan én magam, úgy ő is egy egészen más szempontból nézi a történtek alakulását és nagyon úgy tűnik eme kettő szemlélet sosem találkozik majd félúton. Az empátiáról beszél, arról hogy ő mennyire nem akart rosszat akkor és bár némi bocsánatkérésre hajazó mondat az előbbiekben elhagyta a számat ezzel kapcsolatban, úgy látszik az az egyik fülén be-a másikon meg ugyanazzal a lendülettel ki is ment, nekem meg nem áll módomban magamat ismételni. Benéztük a dolgot, rosszul ítéltük meg, de mit vár még tőlem? Ugorjak vissza a múltba és javítsam ki a hibáimat? Mert azt kétlem, hogy bármiféle sajnálatomat kifejező mondanivalómat csak úgy nyugodt szívvel elfogadná. Sőt, biztosan élvezné, hogy levetkőzve személyiségemet hajlok a békülésre, ő meg kegyetlen módon visszautasítja azt. És már csak ezért is nem megyek bele, hogy újra végigvezessem a korábbi gondolatmenetemet.
- Nem fogom papagáj módjára ugyanazt hajtogatni, Meghan. Elmondtam az én álláspontomat, maga is a sajátját és hiába megyünk végig ugyanazon a sztorin ötven alkalommal, a végeredmény attól még nem fog változni.
Attól ő még nem fogja jobban érteni mitől és miért védtem a cégemet akkor vagy hogy miképpen láttam őt azokban a percekben, melyekhez már nem tudunk visszatérni és amelyek egy olyan hibát foglalnak magukba, amin már nem tudunk változtatni. Nem tudok egy olyan mérgezést visszacsinálni, amiről nem volt tudomásom, csak annyit ígérhettem neki akkor, hogy aki ezt művelte, az fizetni is fog érte. És így is lett, de ott, abban a helyzetben csak azt tehettem, hogy életben tartjuk őt és nem hagyjuk, hogy egy nekünk szánt üzenetnek ő igya meg a levét. Azt viszont ne várja, hogy határozott kijelentéssel megbánást fogok mutatni annak irányába, hogy ott és akkor megvédtem valamit, ami fontos számomra egy olyasvalakitől, aki idegenként került az életembe és azóta is töretlenül a részese annak.
- Mit akar, mit érezzek Meghan? Haragot? Örömöt? Mégis mit? Netalántán hozzak egy doboz bonbont is mellé, hogy kevésbé fájjon a kibeszélésük? - cinizmussal telítődik meg a hangom, mert nem szokásom az érzéseimre hagyatkozni, ha a munkámról van szó vagy egy fontos döntés meghozataláról. Végül egy  nyugodtabb hangot megtalálva zárom le részemről a témát. - Majd kevésbé leszek bizalmatlan, ha maga is az lesz az irányomba. Fordított helyzetben mit érez most? Menni fog?
Korábban már eljutottunk arra az álláspontra, hogy rövid ideje tartó ismeretségünk során nem volt lehetőségünk bizalmi kérdésbe előrébb jutni és ahogyan azt ő maga is kijelentette, ez nem is olyan, amit csak úgy szívességből a másik fél kezébe helyezünk. Ő nem bízik bennem, mert nem adtam neki okot arra, hogy megtegye és ki sem érdemeltem, hogy ott legyek a bizalmas felekről szóló listáján. Ellenben nekem csak úgy jókedvből meg kellene tennem ezt ő érte csak mert az akkori újságírós elméletem megdőlt? Nonszensz az egész, amit most elvár tőlem. Az meg, hogy hiszek neki és adok egy esélyt arra, hogy eloszlassa a kételyeimet és még mondhatni nyitok is az irányába meg egy olyan lehetőség a részemről, amit nem mindenki kaphat meg és nem is ártana ezt kihasználnia.
A lista tisztázása után az aláírásokkal díszített lapot félreteszem magamnak mintegy emlékeztetőt arra milyen feltételekhez szabtuk a további maradásunkat. Meghan is már nyugodtabbnak tűnik és jómagam is kevésbé érzem a korábbi folytonos idegességet, amit az ébredésem után tapasztaltam az állapotának változása miatt. Beszédesebbnek hat a habitusa, így nekem is könnyebb félretenni a jól funkcionáló pajzsomat és nyitni a közös program irányába. A kártyajáték nem újdonság számomra, a fiúkkal nem egyszer ülünk össze ilyen célzattal egy este vagy hétvége folyamán, de most mégis úgy döntök átadom neki a lehetőséget arra, hogy irányítása alá vehesse a helyzetünket. A lapok megkeverése ezen folyamat alatt azonban alábbhagy a részemről és miközben a döntésére várok a felsőm felszínére is ejtem őket.
- Bizonyára kihatással lehetett a láza a karjára is. - élek riposzttal a kérdésére, majd ehhez az információhoz mérten folytatom tovább. - Később viszont lesz egy beígért webkamerás beszélgetésem Dr. Phillippel és jó lenne, ha maga is részt venne benne. Alaric érthetőbb képet tudna adni majd az állapotáról, mint amit én elmondtam ezidáig.
Pillanatnyi időre vezetem csak rá kékjeimet és ez egészen addig tart, amíg bele nem egyezik, hogy megtanít a játékra. Arra a játékra, aminek részleteiről már én is tudok egyet s mást, ugyanakkor ezeket az információkat igyekszem a legjobb tudásom szerint megőrizni magamnak.
Újonchoz mért figyelemmel követem végig az általa adott magyarázatot és ugyan bólintok ha kell, de nem szakítom félbe mondandóját, ha már ennyire lelkesen belelendült a beszédbe. A pólómon tett próbálkozásait arra, hogy elemelje onnan a kártyákat azonban egy elfojtott mosollyal jutalmazom és jobb kezemmel összébb tolom a kártyalapokat, hogy megkönnyítsem neki a helyzetet, habár így is a felsőm bánja majdnem azok megszerzését. A szitu és a zavara viszont túlontúl szórakoztató és könnyed is ahhoz, hogy elrontsam ezt, és kedves gesztust kifejezően a segítségére legyek.
- Kezdek felzárkózni, azt hiszem. - vallom be mindezt elmerengő hanglejtéssel, majd feljebb tolom magamat az ágyon és minden előjel nélkül hajolok át az ő térfelére, hogy a kis szekrényre helyezett bögrét elvehessem onnan annak érdekében, hogy inni tudjon. Megbizonyosodok időközben az ital megfelelő hőmérsékletéről is, és helyezkedek vissza egy hozzá közelebbi pozícióba, hogy dolgomat ezzel megkönnyítsem. Ezt követően pedig a szemkontaktust is felveszem vele mintegy engedélykérést kifejezve ezzel a részemről, melyet ha megkapok, óvatosan a segítségemet nyújtom pár korty erejéig, a bögrét azonban már csak azután teszem vissza az enyém mellé, ha már a köhögése alábbhagyott. - Jobb már? - újabb  párnaigazítás a részemről érdeklődésem közepette. - És ha lehet, máskor ne hazudjon nekem még egyszer, mert ha a listánkat is tétekbe játszanánk, maga most bizony mocskosul vesztésre állna, Meghan. - hívom fel erre figyelmét, hiszen már az előbb is jól látható volt kényelmetlenkedése és a kérdésem is direkt történt ezzel kapcsolatban, jóllehet ő lelkesen tagadta, hogy bármire is szüksége lenne.
- Akkor hogy ezt tisztáztuk, kezdjünk is neki! - két tenyeremet összedörzsölöm és az általa elregélt szabályok szerint meg az én ismereteimet is félgőzzel hozzáadva vezetem fel szépen és az előírtak szerint vesztésre a saját csatahajómat, melyet egy szusszanással és megjátszott mérgelődéssel reagálok le, ellenben a folyamat és a bénázásom végignézését szinte fizikai  fájdalomként élem meg. A csapat most biztosan a fejét fogná és örömmel szállnának be a játékba, hogy kihasználják nem túl becses félrevezetésemet.
- Hol tanult meg egyébként játszani?
Kérdésemet a második kör előtt teszem fel neki felnézve közben arcvonásaira, de ezt az újonnan kapott lehetőséget már komolyabban veszem az előzőnél. Nem okoz boldogságot ugyanis ha vesztésre állok és egyszer már úgymond kijátszottam ezen lapjaimat, most viszont jobb szerettem volna magamnak is kedvezni, hogy kvittek legyünk. Így mire elérünk játszmánk végéhez, már egy nyertes kombinációval számolom fel azt, meg egy ösztönösen jött elégedett vigyorral a képemen, amit a cégnél annyira de utálnak, ha éppen szökőévente egyszer feltűnik. - Ezt nevezik kezdők szerencséjének, nem igaz?
Noha ez nem egyenlő azzal, miszerint ne lennék vevő egy visszavágóra.
Tarkómon összefűzött ujjaimmal fektetem vissza fejemet a párnára, hogy az eddigi kényelmi állapotomat megőrizzem, ha már ennyire belelendültem a nyugalmi állapotba, melyet szokásomhoz híven amúgy sem tudok hosszútávon elviselni. Mindig volt egy olyan érzésem, hogyha túl sok minden az én kedvemre játszik, akkor ott előbb vagy utóbb beüt a probléma. Így most is csak félig hagyom magamat otthonosabban érezni.

Meghan és én köztem nemcsak az eltérő vélemények okozzák az egyetlen problémát, hanem az a megannyi kimondatlan tény is, amelyet ő hallani akar, én meg minduntalan úgy gondolom, hogy aligha készült fel rájuk hiába nagy lány ő már a maga módján. Képtelen vagyok őt terhelni olyan információkkal amelyek nemhogy elősegítenék a jobbulását hanem egy jó nagy adaggal vissza is vetnék őt attól. Nem véletlenül létezik egyes intézményeken belül a titoktartás szentsége, amelyet a magam kifordított értelmezésében ugyan, de szívesen alkalmazok. Vannak dolgok, események melyeket az ő ártatlan világképe képtelen lenne feldolgozni és darabokra törne annak súlya alatt. A történtek után pedig nem vagyok hajlandó még én is kézen ragadni és végigvonszolni őt ezen az ösvényen amikor tudom jól, hogy milyen hatással is lenne rá. Meglehet kiderülne sok igazság, talán még tisztábban is látna általuk, de cserébe olyan mélyen vernének éket a gondolatai közé, ami egy életre megbélyegezné a világszemléletét. Valakiknek egyszerűen nem való ez. Nem érdemlik mindezt; az álmatlan éjszakákat, a kötöttség elkerülését és tetteik állandó felügyeletét, miegymást. Vannak emberek, akiknek a hétköznapi, az egyszerű való és ha tehetném Chadet is elzavarnám néha, minél távolabb tőlem, a cégtől, ettől a mocskos helyzettől, mert ahogyan a társaságomban lévő nő, úgy Rutherford is megérdemli, hogy teljes életet éljen. Chad viszont makacsul ragaszkodik, én pedig ahhoz, hogyha már elhatározta magát ezen döntése mellett akkor a magam módján megvédjem őt a hátulütőitől, ahogyan Meghant is azzal, hogy csak azt árulom el számára, amit ténylegesen tudnia kell. Se többet ennél, se kevesebbet.
Rettentően szokatlan elengedni magamat egy idegen környezetben és egy nő társaságában, mégis a kártyajáték ígérete engem is kizökkent egy szusszanásnyi időre a cég körül zajló dolgokból. Clemmel rengeteg rejtvényekkel teli játékot űzünk, ami kicsit felpörgeti a kis gyermeteg agyát. Édes miképpen szemléli ő a valóságot vagy akár engem is. Hogy milyen kitörő örömmel ragad kézen és húz magával, hogy nézzek meg valami idióta mesét vagy üljek le vele játszani a saját játékunkat, aminek ugyan háttérjelentését csak később fogja igazán megérteni, de mivel rájött a logikájára így a sikerélmény sem marad el részéről. Főleg mikor engedek neki tudatán kívül és felragyog a boldogságtól a kis arca, mert valami jól ment neki. Meghan esetében is ugyanezt játszom el; hagyom őt érvényesülni és ezúttal nyerni is, hátha az átmeneti irányítás és a vele járó siker eszébe juttatja, hogy nincs még semmi sem veszve. Ő még a történtek ellenére is életben van és bár a gyengesége most ebben korlátozza, de ereje teljében képes lesz újra kontrollálni a világát és helyt állni benne. Olyan nő, aki komplett menekülési tervvel tűnik el mindenki szeme elől elég elszánt ahhoz is, hogy idővel összeszedje magát és ott folytassa az életét, ahol egykor abbahagyta.
A kártyák keverésén túl a hajnalban történtekkel kapcsolatos kérdésén is eltöprengek, melynek okán azt is megosztom vele mire készülök a későbbiekben. A megjegyzését azonban nem feltétlenül tudom hova tenni, de úgy döntök inkább jobb nem belemenni.
- Ne legyen ennyire szkeptikus, Meghan. Úgy gondolja én otthonosabban mozgok a témában? Viszont nem árt végighallgatni a dokit és esetleg később kikódoljuk, ha nagyon nem vagyunk képben.
Szükségem van Alaric szakértelmére, hogy ne golyózzak itt be Meghan mellett csak mert figyelem minden mozdulatát vagy lélegzetvételét nehogy nagyobb problémánk adódjon a mostaninál. Valami biztató szöveget akarok hallani, amiből építkezhetek, amire konkrétan odafigyelhetek a minden és annál több helyett. Mert oké, korábban lehet elhadart egy egész tanévnyi kioktatást telefonon keresztül amikor meghallotta Meghan balesetét, de az az infó már édeskevéssé vált mostanra.
Nem boldogít különösebben, hogy hazudott a korábban feltett kérdésemre, de az újabb vita generálása helyett inkább segítek neki az ivással kapcsolatban. Reakciója azonban, hogy a folyamat előtt behunyja a szemeit egyszerre fest érdeklődést és átmeneti szórakozottságot képemre. Amennyire szokása néha három méterrel a felhők felett lebegni még azt is kinézem belőle, hogy azért teszi ezt, mert csukott szemmel akár intenzívebben jönnek át neki az ízek.
A játék első felvonását szándékosan elbukom, a másodikban viszont már nem vagyok ennyire kegyes partneremhez. Mindeközben viszont egy másodpercre sem hagyom figyelmen kívül kérdésemre adott válaszát, amit egy a bátyjával kapcsolatos emlékkel vezet fel. Félmosolyt csal az arcomra gyerekkori leleményessége, ami kétlem hogy felnőtt korára kihunyt volna belőle.
- Annak ellenére mennyire nem pártolja a motivációs szónoklataimat, maga ugyancsak él vele ha a helyzet úgy kívánja.
Semmi rosszallás vagy kötekedésre való hajlam nincs a hangomban, sőt mi több szórakoztat, hogy eme viselkedési mintát mindketten alkalomadtán elővesszük.
Mire elérünk a következő játékunkig az én versengő énem is a felszínre lopakodik és elfojtja korábbi engedékenységem. A tétek emlegetése miatt azonban kékjeimet arcának vonására vezetem és bár fejben megfogalmazódott bennem egy kérdés, az viszont már csak akkor kerül kimondásra, amikor feljebb helyezem a kényelmemet szolgáló párnát.
- Mármint melyik fajtájára céloz ezzel? A közös zuhanyzásra?
Tovább viszont aligha tudok koncentrálni a játékra, amikor kijelenti, hogy fázik, én nekem meg még pólóba is melegem van, nemhogy pulóverben meg betakarva. Arckifejezésem gyanakvásom hatására változik és hiába is próbálnám most megemberelni magamat annak érdekében, hogy a játékra összpontosítsak, egyszerűen érzem magamon, hogy oda lett az otthonias érzés, helyét pedig a gyakorlatiasság vette át.
A kezemben lévő kártyákat leteszem az ágyra, kézfejemet pedig a homlokára vezetem felmérve ezzel lutri módra testhőmérsékletét, amit mint valami berögzült mozdulatsort úgy vezényelek le, de okosabb aligha leszek tőle. - Hozok egy lázmérőt.
Az ágyból történő kimászást követően keresem elő a szerkezetet és miután visszatérek hozzá a karjára ügyelve helyezem a megfelelő helyre azt, de újra úrrá lesz rajtam a korábbi idegesség, amivel hajnalban már egyszer sikeresen találkoztam. Az agyam egyből kombinálni kezd, szinte vésztervet alakít a korábban történteket felhasználva, hogy azon események még egyszer ne ismétlődhessenek meg.
A kapott eredmények azonban nem utalnak lázra, mindezek ellenére fogom azt a plusz takarót is ami este az enyém volt és azt is Meghanra igazgatom. Azonban tudom jól, hogy ezt az információt olyan ügyesen már nem tarthatom magamba. - Hőemelkedése van csak, viszont jobb lesz minél előbb megejteni azt a beszélgetést Phillippel, hogy utána tudjon pihenni még. Így már jobb lesz, fázik még vagy hozzak egy vastagabbat helyette? - futólag tekintek le arcvonásaira, mindeközben viszont mondandómmal természetesen a takaróra célzok, amiből még akad egy jó pár a lenti és a fenti szobákban is egyaránt. - Lemegyek a laptopért és hozok fel lázcsillapítót is.
Megjegyzésem előtt még egy pillantást azonban vetek rá, ám mielőtt elhagynám a szobát utoljára visszalépek hozzá és a párnáját is feljebb, kényelmesebb pozícióba igazgatom, hogy ne legyen kellemetlen számára a fekvés. Noha mindezt szótlanul csinálom végig, arcomra ennek ellenére elégedettség költözik a végeredmény javítása miatt és már csak ezt követően hagyom el sietősen a helyiséget, hogy lehetőség szerint minél kevesebb időt kelljen távolabb töltenem Meghantól..

Minden ellenérzésem ellenére nem titok, hogy szeretném ezt az átmeneti időszakot zökkenőmentesen végigvinni és ha ehhez az kell, hogy Ms. Montilioval egyességeket kössünk akkor nem áll módomban a saját ellenségemként viselkedni. Nem értünk sok mindenben egyet, ez pedig aligha fog változni az elkövetkezendő napokban, mely túl kevés időintervallum ahhoz, hogy a világot megváltsuk, de ha már sikerül valami logikus és kedvező rendszert kialakítanunk, amelyben mindkét fél nyer, akkor úgy vélem elviselhetőbben fogjuk bírni az együttélést is.
A lista átbeszélése után egy könnyedebb programmal folytatjuk tovább napunkat, melyben a kártyajáték kapja a főszerepet. Nem vagyok hozzászokva a nyugalommal eltöltött pillanatokhoz, ahogyan a tétlenséghez sem. A napom nagy részét a munka teszi ki, a cégnél töltött időszakot meg a folyamatos pörgés. Ügyféllel való tárgyalások, jelentések átolvasása, egy védelmi ütemterv létrehozása az adott ügyfél életmódjához viszonyítva és ehhez még jönnek az egyéb feladatok, mint a fizikai gyakorlatok megszervezése, majd a testőrök folyamatos képzésének felügyelete. Meglehet az évek során sikerült egy olajozottan működő rendszert kialakítanunk melynek keretei között mindenki tudatában van a dolgával és senkit sem kell noszogatni-lökdösni merre is menjen tovább egy munkanapja során, de ezzel még a feladatunk nem ért véget. Figyelemmel kell követnünk minden létező ügyfelünk életét és nem hibázhatunk, ellenben ha ez mégis megtörténik, azt a lehető leggyorsabban kell orvosolnunk. Nekem viszont ez jelenti az úgynevezett nyugalmat, ha minden amit fejben elterveztünk az végül megvalósulni látszik. Ha egy munkanap után úgy térek haza a lakásomba, hogy ma mindent megtettünk azért, hogy az ügyfeleink semmiben se szenvedjenek hiányt. Az elmúlt időszak tétlen mivolta azonban felborította ezt a rendszeremet. Olyasfajta rendszertelenséget hozott az életembe, ami nem hétköznapi és lényemnek sokszor kezelhetetlen. Ami bizonyos szempontokból kényelmetlen és olyan kellemetlenségekkel jár, mintha csak egy széken ülve nézném, ahogyan körülöttem az egész világom lángokba borul, én pedig az égvilágon nem tennék semmit se ellene. De bármennyire is gyűröm azzal az idegrendszeremet, hogy nekem most a GR épületében lenne a helyem a többiekkel, attól még nem változik meg a véleményem amikor ránézek Meghanra, hogy jó döntést hoztam meg amikor aznap kora reggel útra keltem.
Első körben ugyan átsiklottunk a játékhoz elengedhetetlen tétek kivesézése felett, de most egyikünk sem ennyire szerencsés. A kapott válasza azonban akaratlanul is eszembe juttatja az első éttermi látogatásunkat, amikor is arra kértem őt játssza el egy-éjszakás partneremet a látszat kedvéért. Most meg arra készülök, hogy elvegyem.
- Egy percig sem illett volna bele az 'olyan nő' képbe. A mesehősös pizsamája ebből a szempontból meglehetősen illúzióromboló találmány.
Elfojtok egy mosolyt, noha nem sértésnek szánom szavaimat. Egyszerűen túlságosan is egyedi és bűbájos látványt nyújtott benne ahhoz, hogy az embernek ne az legyen az első gondolata mennyire gyorsan tudná kivetkőztetni őt belőle. Ő határozottan nem az a fajta nő.
A kijelentése egyáltalán nem tetszik és egyből véget is vet a játékos kedvemnek, jóllehet elkapom a megjegyzését a végkimenetellel kapcsolatban, azonban szavakban már nem élek ennek irányába megjegyzéssel. Mégiscsak a na persze elhintése nem az, ami békés beszélgetést eredményezne. Helyette a lázát mérem meg és ha érdeklődése elér a betakarásának folyamata közben hozzám is, akkor arra egy egyszerű riposzttal élek.
- Ez lenne a terv, feltéve ha sikerül kapcsolatba lépnünk vele.
A rajta lévő takarókat igazgatom el, ezt követően pedig a párnáját is és ha úgy érzem ennél több mindenbe már képtelenség lenne őt becsomagolni annak érdekében, hogy ne fázzon akkor már sietek is le a laptopért, noha a földszinten sok időt nem töltök el. Az viszont némiképp hozzásegít nyugalmam megőrzéséhez, hogy nem lázzal állunk szembe. Visszaérkezésem alkalmával azonban érdekes jelenet fogad, hiszen Meghan éppen az általam ráterített takarón csüng és bár különösen nem tulajdonítanék neki jelentőséget, ellenben a megjegyzése miatt mégis kihagyhatatlannak érzem. - A pólómat is szívesen odaadom mellé, ha már ennyire belelendült.
Futólag történő félmosollyal reagálom le mindezt, de a figyelmem minduntalan az orvossal történő kapcsolat létrehozását tartja szem előtt.
- Esetleg még a doki csapatát. Ha más is bekapcsolódna az azt jelentené kevés feladatot bíztam rájuk.
Nagyon remélem, hogy mindent jól állítottam be, de amikor megjelenik Phillipe törzshelye egyúttal erre is választ kapok, így ezt követően én is elhelyezkedem Meghan közelében. Mindaz azonban később kiderül még igy sem a megfelelő módon, hiszen Alaric egészen természetellenes pózba lát csak minket, melynek nem fél hangot is adni nem sokkal a köszönése után.
- Jó reggelt, Alaric. - egykedvűen hangzik a riposzt a részemről, de csak azért, mert jobban leköt, hogy a kamerát a megfelelő szöghöz mérten állítsam be és amelynek hatására vonásaimon érdeklődésem mellett a nemtetszésem is helyet kap. - Definiálnád nekem ha szabad kérnem mit is jelent pontosan az, hogy őrültek háza? Rutherford azt mondta mindent kézben tartanak.
Elhúzom a számat, mert nem tetszik ez a kijelentése a dokinak és ami miatt kedvem támad ahhoz, hogy partneremet is bevonjam ebbe a rendhagyó beszélgetésbe egy futó számonkérés erejéig. Válasz helyett azonban atyai kioktatást kapok cserébe, ahol a nem túl újdonságnak ható alvási szokásaim kerülnek terítékre, mellyel nem először és bizonyára nem is utoljára fog találkozni a doki. - Valóban szükségét érzed annak, hogy most ezt megbeszéljük? Eleget aludtam ahhoz, hogy ne bukjak fel, a maradékot meg majd este bepótolom. A kisasszonynak itt mellettem viszont nagyobb igénye lenne a tanácsaidra.
Alaric szemöldökét felvonva és egy hümmögés után kortyol bele a kávéjába, melyet ezt követően az asztalára helyez. - Javíthatatlan ember vagy, Ryder. Noha a bejelentkezésem Ms..elnézést, Meghan miatt történt, de a figyelmemet a te állapotodnak sem szabadna elkerülnie, hiszen a hatékonyságod múlik ezen. Kegyed azonban akár időnként ellenőrizhetné is az úriembert, nemde? - most tekintete Meghanra tér át és bár egy mosoly ott tündököl Phillipe nyúzott arcán, ettől még nem ugrok ki a nadrágomból örömömben emiatt.
- Meghannak pihennie kell, nem engem felügyelnie. - jelentem ki részemről lezárva ezt a nonszensz témát, a dokit viszont még ha úgy is tűnik különösen szórakoztatja mindez, ennek ellenére félreteszi további kitérőjét és egy torokköszörülés után folytatja tovább mondanivalóját. Remélhetőleg már valami hasznossal.
- Megkaptam a hajnalban történtekről az összefoglalódat Ryder. Alapos, mint mindig, azonban arra kíváncsi lennék, hogy milyen állapotban van most a kisasszony?
Magam sem tudom melyikünk felé irányul a kérdés, de hogy ne lógjon ott kimondatlanul a levegőbe közöttünk, így én válaszolok kettőnk helyett is. - Fáradékony. Fázik, vagyis jelenleg hőemelkedése van. Ez normális vagy problémát jelent? És.. - minden előjel nélkül mutató és középső ujjam segítségével tapintom ki az állkapcsa alatt a pulzusát, ezt követően pedig a sajátomat is. - Az enyémhez mérten intenzívebbnek tűnik. Nézd meg a legutóbbi vizsgálati eredményeimet, tudod, hogy általában nálam egyforma értékek születnek.
Alaric csak sóhajt egyet, azonban velem ellentétben továbbra is megőrzi nyugodtságát.
- Azt úgy mondják hevesebb, de értettem mire is gondolsz. Ez nekem viszont így mondhatni kevés információ még a te természetfeletti eredményeid mellett is, ezért jó lenne ha pontosabb értékekkel is szolgálni tudnál. Van a közeletekben vérnyomásmérő és egy fonendoszkóp? Ugyanakkor a lázmérőre is ismételten szükség lesz. Legutóbbi érték mennyi volt és mikor nézted?
A doki beszéde közben én már a táskám tartalmát nézem át és veszem magamhoz a kért dolgokat, majd futólag az órám lapjára is visszavezetem kékjeimet. - Nagyjából öt perce és akkor 37,6 volt.
Phillipe jegyzetel magának valamit, majd már csak akkor kezd el beszélni, amikor én is visszahelyezkedek az ágyra. - Mivel nem vagyok a közeletekben és jó lenne egy átfogóbb képet is kapni Meghan állapotáról ezért Ryder most te leszel a szemem és a fülem odaát, amíg a prevenciós tevékenységeket elvégezzük. Fontos, hogy tisztában legyek az alap értékeivel mielőtt rátérhetnék a további teendőitekre, hogy minél alaposabban elkerülhessük a problémát. Kezdjük is először a vérnyomásának megmérésével. Ahhoz viszont jó lenne, ha kicsit jobban oda tudnál férni Meghanhoz, mert amint látom igazi erődöt építettél köré takarókból. - a nyakát nyújtja ennek érdekében, de még jót is mosolyog mellé.
- Fázott, muszáj volt. - veszem a kezembe szűkszavú riposztom után az orvosi műszert és miután lefejtem Meghanról a takarókat, a rajta lévő felsőt is eligazítom úgy, hogy ne zavarjon. Alaric eközben beavat, hogy a normális értéknek 120/80-nak kellene lennie, Meghan viszont ennél nem sokkal ugyan, de alacsonyabbat kap. Ezt követően lázat mérünk nála, ami a korábbi értéket 37,8-ra emelte, a doki viszont visszaterel a további vizsgálatokhoz, amikor kifejtem ezzel kapcsolatban nemtetszésemet, miszerint nem kellene a hajnali esetnek megismétlődnie. Előtte azonban elküld egy pohár hideg vízért, hogy végre lehiggadjak, addig viszont amíg meg nem iszom azt az utolsó cseppig nem is hajlandó tovább folytatni.
- Az előbb már sikerült kitapintanod a pulzusát, de most jó lenne, ha számolnád is nekem egy perc erejéig. Meghan, nem tapasztal szédülést vagy egyéb kellemetlen tünetet?
Két ujjam és a másik kezemen lévő óra segítségével számolok magamban, amíg közöttük társalgás folyik, habár jobban örültem volna Alaric fél percig számolunk, majd kettővel szorozzuk felvetésének, hogy ne okozzon Meghan számára kényelmetlenséget a túlzott közelségem, de ismert már annyira, hogy mielőtt ezt szavakban is kifejeztem volna neki, még előtte hangoztatta, hogy ő így jobban szereti. Meghan pulzusa magasabb, Alaric szerint azonban még elfogadható értéket kaptunk, így miután a légzését is felmértük a doki a sztetoszkóp használatára kér.
- Ez lesz a kedvenced, Ryder. Csak csendben kell hallgatóznod. - szórakozik velem, de a folytatás sem marad el a részéről. - A szívét fogjuk meghallgatni, ehhez viszont az kell, hogy mivel már Meghan nem gyerek, ezért a hallgatófej nagyobbik részét helyezed el rajta. Igazítanál egy keveset kérlek a kamerán, hogy jobban láthassalak titeket?
A laptop eligazgatása és Alaric jelzése után közelebb ülök Meghanhoz és egy futó szemkontaktus után követem a doki utasításait, a felsőn lévő cipzárt pedig lejjebb húzom, hogy jobban odaférhessek hozzá. - Hideg lesz szerintem. - jegyzem meg mellékesen mintegy figyelmeztetésként a részemről, de baromira szokatlan és már-már röhejes ez a helyzet, hogy ezt művelem vele.
- Egy kicsit feljebb helyezd. - közelebb hajol Phillipe a képernyőhöz mondandója közben, az viszont nem kerüli el a figyelmemet miképpen erősödik fel fülemben visszaköszönve Meghan szívverésének ritmusa.

Közel sem nevezném magamat egy hipochonder alkatnak, de egy olyan esetben, ahol engem neveznek ki az orvosi teendők felelősének és még egy élő-lélegző személy is a gondjaimra van bízva ebből a szempontból, ott úgy vélem egészen természetes, hogy nem vagyok higgadt a témával kapcsolatban. Meghan állapota szeszélyes. Vagy ha nem is ez a megfelelő szó rá, de rohamtempóban váltakozó. Az egyik pillanatban jobban van, a másikban meg arra ébredek, hogy nincs magánál. Az idegeim ki vannak élezve a figyelmemmel együtt, az egészséges aggodalmam meg úgymond a plafonra szökik fel, jóllehet ez az érzés már oly régóta összefonódott az életemmel, mintha együtt érkezne minden lélegzetvételemmel. Többek között ezért sem vágyom letenni arról, hogy a dokival átbeszéljük a történteket, mert bármennyire is ura vagyok egy adott helyzetnek, bármennyi előre megírt tervet követek is lojálisan, de amikor az orvosi témáról van szó, az az én tudásomat is jócskán meghaladja. Szó se róla, szeretem képezni magamat az élet több területén mire vagyok képes, de vannak olyan határvonalak, melyeket én magam sem szívesen lépek át. Ez pedig egy közülük.
A webkamerás kapcsolat létrehozása első körben zökkenőmentesen megy, miután én magam is megtalálom Meghan mellett a helyemet, aki úgy tűnik időközben letett arról, hogy a takaróba fúrja bele az arcát vagy elkérje a felsőmet épp ugyanilyen szándékból. Az viszont nehezen kerüli el a figyelmemet miképpen játszik el a gondolattal rajtam legeltetve szemeit mielőtt végleg meghozná ezt a döntést. Mondanám, hogy a hajnalban történő kötözés és az előtte párszor bekövetkezett - és nem előre betervezett - pillanatok után kvittek vagyunk egymás feltérképezésével, de inkább ennek kifejtését megtartom magamnak. Nem lenne jó a beszélgetést egy veszekedéssel kezdeni.
Alaric nyúzott képe nem sokkal később meg is jelenik a képernyőn, kezében pedig a szokásos bögréje. Tavaly az egyik tanonca lelökte az asztaláról és egy éjszakán át azon ügyködött, hogy visszaragassza a porcelán fülét. Azóta úgy ügyel az épségére, mint a saját két szemére. Természetesen nem maradhatnak ki újfent az én alvási szokásaim sem a beszélgetésből, de az én figyelmemet valami egészen más elszólása ragadja meg melyre a lehető leghamarabb szeretnék választ kapni. A magyarázatot azonban csak egy aham-féle hümmögés formájában reagálom le, ellenben észrevehető, hogy Meghan figyelmét már fel is keltették az említett történések.
- Az a téma még várhat, Meghan. Vannak prioritást élvező dolgok, mint például az állapota.
Jól tudom, hogy ezt ennyivel nem zártuk még le, hiszen a mellettem ülő hölgyemény nem éppen az a személy, aki hagyja a kíváncsiságot válaszok nélkül. Én meg nem az a személy, aki csak úgy kedvtelésből szeret válaszokat adni.
Alaric témaváltásának most én örülök a legjobban, habár Meghan annak már nem annyira, hogy én veszem át a válaszadás jogát tőle és adom át a szükséges információkat a dokinak. Ezt ők szépen meg is diskuráljak egymás között, mire már ott tartunk, hogy az együttélés velem a valóságos kínzás definíciója.
- Kösz a bókot, Alaric. - szúrom közbe egyáltalán nem leplezve nemtetszésemet, ő meg könnyedén át is lendül ezen a gyermeteg kitérőn a részemről, ezért én magam is inkább a vizsgálat előkészítésével foglalkozok. Nem sokat időzök azzal, hogy összeszedjem a kért dolgokat, habár a kivitelezés már-már az én arcomra is érdeklődő kifejezést fest. Legfőképpen amiatt, mert Meghan esetében át kell lépnünk olyan közelséggel kapcsolatos határokat, amikért egyikünk sincsen oda. Az első két kör még zökkenőmentesen megy, a megnövekedett pulzus eseténél viszont már én magam is kezdem elveszíteni a kontrollt és Alaric kérésére elhagyom az ágy nyújtotta kényelmet az ivás érdekében, jóllehet a beszélgetést ettől még figyelemmel követve kapom el, ami közöttük zajlik le, elvégre csak a fürdőig sétáltam ki, ahova egy része még így is tisztán kihallatszódott.
- Mostanában is szokott még elájulni? - szólok közbe visszatérésem után Meghannak címezve kérdésemet, hogy kíváncsiságomnak eleget tegyek, de a beszélgetés második feléről sikerült még így is lemaradnom. - Az ájulás nem normális dolog, Alaric. Nem kellene jobban kivizsgálni emiatt? Valami gyakorlatot végeznie vagy ilyenek?
Még innen a virtuális tér távlatából is érződik, hogy a doki miképpen igyekszik visszafogni szórakozottságát amiatt, hogy ilyen helyzetbe keveredtünk.
- Valóban nem az, Ryder, ezt jól látod. Azonban bizonyára erre a vizsgálatokra is sor került akkoriban és Meghan azóta is kontroll alatt tartja ezt, ha nem tévedek. Ellenben nem ártalmas, hogy tudok én is róla és ha szükségét érzem, jobban ki fogom erről kérdezni csak és kizárólag őt.
Cinkos mosolyt vet szinte a lánnyal, de a doki válaszának hatására megköszörülöm a torkomat és nem bírom visszafogni véleményemet sem. - Ms. Montilio meg az irányítás. - a fejemet ingatom. - Nem vagyok túlzottan meggyőzve. De ahogyan azt a kisasszony is mondta orvos sem vagyok. - tekintetem futólag Meghanra siklik. - Szóval folytassuk is.
Fogalmam sincsen miképpen zajlik le egy sztetoszkópos vizsgálat vagy hogy egyáltalán mit is kellene kihallanom Meghan szívveréseiből, de nem ellenkezem a dokival. Egy félig-meddig vetkőztetési folyamat után helyezkedek közelebb társaságomhoz és miközben Alaric a magáét mondja, én azzal a gyorsra váltott ütemmel foglalkozok, melyet az orvosi műszeren keresztül hallok át. Szokatlanul kényelmetlen helyzet ez, jóllehet megvan ennek is a maga szépsége még akkor is, ha bennem kettős élményként raktározódik el az hogy Meghan felsője alatt matatok.
Mondanám is én szívesen a magam által felállított és vérszegény diagnózist, de Chad megérkezésével az események lavinaként sodornak el minket és mire szólásra nyithatnám a számat már a kapcsolat meg is szakad, én meg valahol megint Meghanon kötök ki miután magával húz a nagy kapkodásban.
- Most meg mégis mit művel? Komolyan mondom valami figyelmeztető jelzést kellene magára rakni vagy integethetne is akár mielőtt ilyen akcióba lendül.
A sztetoszkóp még mindig a fülembe, a kezem elhelyezkedésére meg már csak akkor koncentrálok, amikor ő maga jegyzi meg azt, mert túlságosan is leköt, hogy felfogjam az imént történteket. - A hasán. Mesés. - konstatálom magamban és el is veszem onnan, ha már ennyire nyilvánvalóvá vált mindez. - Az utóbbitól lejjebb kerültünk. Még egy ilyen alkalom előtt tényleg ajánlom gondolja át, hogy jelzi a szándékait.
Nyilvánvalóan érti mire is gondolok pontosan, de mielőtt orvosolhatnánk jelenlegi problémánkat, a magammal hozott telefon avatkozik közbe, melyet kihangosítóra teszek a könnyebb kommunikáció érdekében.
- Minden rendben odaát? Olyan hirtelen eltűntetek.
Chad óvatoskodó hangjától szusszanok egyet és miközben lemászok az ágyról, a sztetoszkópot a nyakamba akasztom és Meghan bögréjét is megszerzem, hogy ne hanyagoljuk el az ivást sem. - Ennél jobb nem is lehetne. Akadt egy kis technikai malőr, de öt perc múlva jelentkezünk.
A választ meg sem várva nyomom ki a hívást, majd megkerülve az ágyat közelítem meg Meghant. - Tudom miképpen fogjuk megoldani a problémáját, de addig is innia kell egy keveset. - az elhelyezkedését megvárom és csak ezt követően segítek neki ennek kivitelezésében. A tea mostanra már kihűlt, jóllehet ennek ellenére sem siettetem őt és ha végzett, már csak ezután sétálok vissza a sporttáskámhoz.
- Muszáj lesz ezeken túlesni, mert a doki is csak úgy tud pontosan dolgozni, ha mindennel tisztában van.
A tegnap elszakított felsőm nagyobb részét halászom elő és visszamegyek Meghanhoz az ágyra. - Jöjjön. Van egy ötletem. - a felsőjének cipzárját most már teljesen lehúzom és ki is segítem belőle őt. A magammal hozott pólót pedig csak annyira hajtom összébb, hogy pontosan körbeérje őt és fedje is mellrésznél, melyet végül elhajolva mellette hátul kötözök/csomózok össze, ezzel olyan hatást keltve neki, mintha pánt-nélküli felső lenne rajta. Sosem gondoltam volna, hogy Vivienne divathóbortjai melyekkel az agyamat tágította egyszer hasznomra is válnak majd.
- Le kell majd szednünk a kötést is, ez viszont takarni fogja addig. Elég szoros ahhoz, hogy ne jöjjön szét, de a biztonság kedvéért a pulóver is a közelben marad. Ha a későbbiekben mégis úgy érzi kezdene lazulni inkább nekem jelezzen mielőtt újra kiközösíteni a többieket. Készen áll?
Kérdésemet a kamerázás kezdeményezésére értem, de már csak akkor indítom el a kapcsolat létrehozását, ha ő maga is rábólintott arra.