●● A családomat kérdezve sok homályos és olykor nem összefüggő választ kapna az, aki rólam érdeklődne. Egyrészt mert az egyik fele a gyerekkorom óta az életem része, a másik pedig csak a felnőtt énem terveinek egy fő alappillére. Szerencsére csak az utóbbi személyek verzióját ismerné meg a kíváncsi illető, akik biztosan elfogultan nyilatkoznának arról milyen mérgező is vagyok valójában.
Apám úgy gondolja zárkózott vagyok, míg anyám folyton aggodalmaskodik csapongó életvitelem miatt. (Értsd itt ez alatt a hetekre eltűnéseket, és a váratlanul történő és magyarázat nélküli utazásokat)
A nővérem úgy feltételezi, távolságtartóan viselkedek, és csak nehezen engedek magamhoz közel bárkit is. Szerinte az egyik percben az A verzió mellett döntök, majd a cél előtt a B felé pártolok, így talán a kiszámíthatatlant is hozzáadná a repertoárhoz. Azonban, ha közös és egységes véleményt hallatnának, annak valószínű köze lenne ahhoz, hogy mindezek ellenére mennyire megbízható és szerethető ember vagyok valójában, aki mindent annak érdekében tesz, hogy a szeretteit védje, azonban sokan félreértik szándékaimat.
○○ Mindezek azonban csak külső vélemények. Olyan emberek szavai, akik a tartozásukat törlesztik irányomba, melyet felhalmoztak ismeretségünk során. Emberek, akikhez nem fűznek rokoni szálak, valós érdekek és nem kötnek családi élmények. Ugyanakkor ők azok, akik bizonyára tisztában vannak azzal, hogy mire is vállalkoztak ezáltal.
●● A valódi családom ezzel ellenben úgy vélekedne, hogy szerettükből egy rideg, ellenséges férfi lett, aki csak egy személy felé képes őszinte szeretetet mutatni, azt viszont teljes odaadással teszi. Talán felhozakodnának azzal is, hogy az esetek többségében túlzásba viszem a védelmezői ösztönömet és kizárólag csakis ahhoz a változóhoz vagyok hajlandó ragaszkodni, amit a fejembe vettem, minden más túl kockázatos és közel sem átgondolt.
Ezzel ellentétben én meglehetősen egyszerű embernek tartom magamat. Édesanyám nevelése miatt a hűség, a bizalom megszállottjává váltam. Pártolom az őszinteséget, azt, ha a körülöttem élők és köztem nem léteznek titkok. Talán pont emiatt hozom napvilágra mások titkait is. Clementine és a nővérem az egyetlen akik felé bármilyen érzelmet is kifejtek, és a szeretetként is értelmezhető kinyilvánításom köre itt be is zárul. Nem keresem a társaságot, de ha a céljaim eléréséhez hozzásegítenek, képes vagyok engedni ennek, és örömmel kihasználni mások érzelmi gyengeségét. Megjátszani a hős lovagot, a szerelmes férfit és úgy irányítani a partneremet, ahogyan az a kedvemnek megfelel. Az is lehet, hogy néha még élvezem is az együtt töltött időket, ezek azonban többnyire perceket karolnak fel, és ahogyan megjelentek, úgyis tűnnek el egészen rövid idő leforgása alatt.

Washingtonban nőttem fel egy militarista család fiatalabb utódjaként. Ez a fogalom egyet jelentett azzal, hogy a mi esetünkben a szeretetet felváltotta a hűség, és annak folytonos bizonygatása. Lynettenek, az édesanyámnak rögeszméje volt a hűség. Nővéremmel együtt folyamatos versengésben teltek a napjaink a nő kegyeiért, de sosem érhettük el azt a pontot, ahol elegendőnek bizonyultak fáradozásaink.
Édesapám, Oswald tizennégy éves koromban tűnt el és bár az ügyét kezelő nyomozók mindent megtettek, nem leltek nyomára. Éveken keresztül minden beérkezett információ zsákutcának bizonyult, míg nem a hatóságok lemondtak róla, mondván: el kell engednünk őt. Többnyire pont erre képtelenek azok, akik megélik mindezt, de a fáradozásaikat édesanyám borsos összeggel hálálta meg. Ebben a helyzetben is észrevette megszállottságának újabb pontját, és bár azt vallotta, szerette apánkat, a történtek után hónapokig kerülte létezésének még a felidézését is. Úgy tartotta a múltban ragadni gyengeség, mely visszahúz a céljaink elérésétől, ezt pedig az ő gyerekei nem engedhetik meg maguknak, ahogyan ő maga sem.
Vivienne, a nővérem képezte mindazt a biztos pontot az életemben, amelyre gyerekként szükségem lehetett. Képes volt a helyzetet felmérni a legjobb változóját és aszerint cselekedni. Felnőtt korunkra ugyan a kapcsolatunk megromlott, azt vallotta már egyáltalán nem ismer, és ahogyan a lánya - Clem -, megszületett csakis azon fáradozott, hogy minél távolabb tartsa tőlem a családját. Akkorra már tudtam, hogy a védelmük érdekében nem adhatom fejemet ellenkezésre és most az egyszer engednem kell az irányítást másra bízni. Ez ugyan nem volt egyenlő azzal, hogy a későbbiekben ne próbálkoztam volna visszatáncolni a nővérem életébe, mindezt viszont biztonságos keretek között tettem meg és változó időközönként, váratlanul felbukkanva. Szerettem volna őket teljes mértékben kihagyni az életemből, és annak kellemetlenségeiből, helyette inkább arra a családra koncentrálódtam, akiknek nyilvánosan emlegethettem a nevüket, közel sem mutatva feléjük érdeklődést, ha éppenséggel odavesztek a velem töltött idő alatt. Hogyan is szokták az ilyet emlegetni...járulékos veszteség? Igen, ez határozottan az ő szerencsétlen csapatuk neve. És hogy mire fel ez a nagy védelem? Mondhatnám, hogy szakmai ártalom, de ez annál sokkal több.
Chad Rutherforddal még az egyetemi éveim alatt találkoztam, és a kapcsolatunk a későbbiekben sem veszett el a süllyesztőbe. Együtt terveztük meg a GR Global biztonsági céget, amely lehetőséget nyújtott arra, hogy testőröket képezzünk ki az arra érdemes személyek védelmében. Rövid idő alatt vált a nevünk ismertté, a cégünk pedig olyan bástyává a rettegésben élő befolyásos személyek számára, amelyre mindig is számíthattak. Ugyan nemes próbálkozásként indult ez a részünkről, hamar rájöttem, hogy akár összeköthetjük a kellemeset a hasznossal is, így úgymond beépített testőreink voltak azok, akik információkat szolgáltattak számomra mindazon emberekről, akiknek jobb dolguk lenne a rácsok mögött. Rutherford apró lépésekben gondolkozott, csak az érem egyik oldalát látta, én viszont ennél mélyebb vizekre is hajlandó voltam merészkedni. Terveim voltak, hajszálpontos részletekkel és annyi személy mozgatásával, amely szükséges volt ahhoz, hogy embereink nevét ne sározzák be vagy kerüljenek bajba. A lényeg, hogy a cégnek mindig azt a képet kell szolgáltatnia, hogy az emberek védelme a fő szempontunk, így ügyesen kellett eljárni annak érdekében, hogy egy-két lebukott személynek ne lehessen lehetősége visszavezetnie hozzánk a vele történteket. Balszerencsés véletlen? Írjuk ennek a számlájára. Mindig is úgy tartottam, hogy bizonyos időtartamig van lehetőségünk kiélvezni tetteink kellemesebb oldalát, mielőtt lejárna az időnk és a következmények a nyakunkba szakadnának. Egyik ilyen ügyfelünk azonban a mai napig igyekszik foltot ejteni birodalmunk nevén, noha életfogytiglani büntetését tölti éppen, és hamis kijelentés lenne a részemről azt mondani, hogy részben nem miattam történt mindez. Emberünk viszont nagyon is jól tudta ezt, így amíg bentről próbálta vajmi kevés befolyását érvényesíteni és maga mellé állítani az összes őrt, én kívülről torpedóztam meg tervét és csökkentettem bevételemet pár törvényen belüli tag megvételével. Mert hát végül is, ki akarna börtönbe kerülni? Én biztosan nem, és erre elég ütős okom van. A rohadék vérdíjat tűzött ki a fejemre, így mihelyst hűvösre tesznek, nekem lőttek. Sokan látnának inkább holtan, mint élve, de szerencsére abban a helyzetben vagyok még, ahol én dönthetek melyik állapotban akarok megfelelni.
És, hogy mi lenne, ha mégis beütne a veszély? Az a nagybetűs rossz, amiből már egyik emberem sem húz ki? Erre is megvannak a terveim, de nem az én romlott életem folytatását illetően, hanem az unokahúgom, Clementine jövőjét biztosítva. Korábban említett próbálkozásaim sikerében közös játékba kezdtünk a kislánnyal, amelyek során saját rejtvények szerint építettem bele egy kódot szórakozásainkba. Ő ugyan csak játéknak fogta fel, de a megoldásokat egészen ügyesen kitalálta, így biztosan tudtam, hogy a későbbiekben sem veszít intelligenciájából. A kód pedig? Mihelyst személyem forgatókönyvét lezárják, Clem örökli meg minden pénzemet, amihez csakis ő férhet hozzá, ahogyan ahhoz a széfben tárolt beismerő vallomáshoz is, amit tettem. Az én életem sosem lesz tiszta, de az övé ne úgy kezdődjön, hogy egy bűnöző pénzét fogadja el. A legszebb az egészben, hogy a játékszabályokat csak mi ismerjük, így bármi is történik velem, tudom, hogy életem legfontosabb személyének a kezében hagytam a megoldáshoz szükséges kulcsot.
Addig viszont maradt még egy kis időm, és ha továbbra is okosan játszom, akkor akár több is. Jelenleg egy ügyvédi iroda két nagyágyújának hátsóját és felépített birodalmát védem csapatommal, de személy szerint csak Oswald Lecroy bizalmára hajtok. Hogy miért is cseng olyan ismerősen ez a név? Igen, a helyes megfejtés nem más, mint hogy Oswald Lecroy egyenlő, Oswald Danforthhal, az édesapámmal, akinek évekkel ezelőtt titokzatosan nyoma veszett. Nem tudom ki és hogyan vélekedik erről, de a családi összejövetelek egészen jól szoktak végződni, legfőképp akkor, ha az egyikünknek mennie kell. Márpedig Oswald eltűnési kényszerei mellett a leleményességét is tőle örököltem, és ha eljön az idő a saját fegyverével fogom elpusztítani.