Fucking bad boys

When the chaos starts, you know I live for that

A számat belülről harapdálva bámulok rá, miközben hol az ujjaimat bizergálom, máskor meg ökölbe szorítom a kezeimet. Szeretnék továbbra is rezzenéstelen pofával előtte állni, de ennyi pia után igazából az a csoda, hogy még képesek vagyunk egymással szemben huzamosabb ideig megállni és értelmes szavakat kiabálni a másik képébe. Szóval amikor megemeli a hangját és cirkuszolni kezd, óhatatlanul pislogok néhány megszeppentet, mert elszoktam a kitöréseitől, amiket már akkor is titkon elragadónak tartottam, amikor még csak ismerkedtünk egymással, és történetesen a nyakát is kitekertem volna közben. Ilyenkor nem tér ki az igazság elől, és meg sem próbálja visszafogni magát. Belevörösödik az a pofátlanul helyes arca az erőlködésbe, és olyan vadul néz, mint egy bika aki előtt meglengették a vörös leplet. Legközelebb már nem azért harapdálom a számat, mert mióta kipottyantott az anyám magából egy szakadt kanapéra, szétvet az ideg, hanem mert inkább elnapolnám a veszekedést és hanyatt vágnám magamat neki.
Koncentrálj baszd meg.
Képletesen felpofozom magamat, és a nyakán kidülledő ér helyett igyekszem arra összpontosítani, hogy mit mond. De nem, hogy sikeredne visszaszedni magamra a kiakadásomat, még egy pillanatra meg is enyhülök a picsába is.
- Hé! – csettintek egyet az ujjaimmal előtte, hogy rám figyeljen a nagy ugrálásban. - Kurvára nincs szükség pénzre, csak rád. Tejben-vajban meg a homokosok fürdenek, jézusom - nem akarom, hogy ezen lovagoljon, mert nekem mindig is elég volt annyi, ha ketten itt vagyunk egymásnak. Persze, jól hangozna egyszer az életben nem azért gürcölni, hogy legyen tető a fejünk fölött, de inkább maradok szakadt csöves mint valami világi buzernyák aki évjárat alapján választja ki magának, mitől basszon be. Nagy szart, és hogy ezt ő is megértse, frissen feltámadó lendülettel lökök rajta egyet a fal felé. Nyilván ez csak egy része annak, amiért ideges, elvégre a pénze elpályázása mellett valami táborba vitték az akarata ellenére, és ha ennek a kócerájnak a felrobbantása kell ahhoz, hogy revansot vegyen/vegyünk, hát csináljuk bakker.
Az ikertestvérével kapcsolatban ugyanakkor fingom sincs, hogy mit érezzek a döbbeneten kívül, hiszen amennyire én tudom, egy Vöri hasonmás, aki fasz tudja, eddig hol lapult meg. De lassacskán felvilágosít róla, és nem, a végén nem tudok visszafogni egy szórakozott röhögést.
- Nálad nagyobb drámakirálynő nincsen – az orrom alatt rotyogok, mielőtt észrevenném magamat és emlékeznék rá, hogy itt most egyébként nekem is mérgesnek kellene lennem. - Amúgy meg ne szard össze magad, vannak dolgok, amiket csak mi tudunk egymásról – töprengek el egy fél momentumra azon, mennyire is szükséges tartanom attól, hogy az ikre át akarja baszni a fejemet. Ami határozottan lüktetni kezd, amikor a reflektorfény hirtelen rám vetül.
Igaz, nem gondoltam volna, hogy ki fog akadni a beújított melómon, ami már csak azért is rohadtul kínos nekem, mert… tulajdonképpen nem is olyan fos csinálni. Egész nap kocsikázok, ingyen zaba, normális főnök, aztán néha még borravalót is nyomnak a pofámba. De aztán mintha leesne neki valami, hirtelen más arccal néz rám, és amikor szépen csöndben kiköhögni a kérdését, megint kénytelen vagyok elvigyorodni.
- Állítólag keresnek egy mosogató fiút is – a szemöldökeimet megvonogatva, kihívóan nézek végig rajta, és ha a nagy drámában esetleg elfeledkeztem volna a gatyám szűkösségéről, a pucér mosogató különadás a fejemben tesz róla, hogy ne maradjak forróság nélkül. Ám egy dolgot még tudnom kell, ugyanis ismerem Rowant, szereti úgy előadni a dolgokat, hogy örüljek annak, amit hallok - túl egyformán sunnyogunk -, az apróbetűs részek meg majd később harapnak seggbe. És ezt az apró betűs részletet nem, hogy a seggem közelében nem akarom látni, de többet hallani sem akarok róla, márpedig ha köti még valami hozzá a dögös hisztisemet, ideje lesz a képletes karmaimat fenni.
Okosabb szokás szerint nem leszek, bár lehet, tényleg én vagyok korlátolt, mint azt már sokszor mondták, de ahogy nekem feszül, sajnos visszafogni is nehezemre esik magamat. Sohasem sikerült, mióta a javítóban rájöttem, hogy ténylegesen bukok a vörös, lökött fejére és a farkára.
- Nagy szavak egy Répafejtől – cukkolom egy morranás kíséretében, majd a nyelvemet öltve vigyorgok bele a kósza csókba, mielőtt még a ruhámnak esne. Az ellenállásomnak már akkor vége, ahogy veszedelmes közelségben kezd matatni a sátramnál, de miután ruha nélkül csap fel az asztalra, az is kiesik a falnak koccanó fejemből, hogy az előbb miért akadtunk meg. Na jó, azért még vannak emlékeim, így amikor megint az arcomhoz hajol, a kelleténél erősebben beleharapok az alsó ajkába. Ha esetleg vérzik? Szar ügy.
- Sok mindennel tartozol, Vörös, szóval kevesebb szöveg, több dugás – mormogom a szájának, belemarkolva a zilált tincseibe, és a hajánál fogva húzom közelebb egy szenvedélyes csókra. A másik kezemet se hagyom tétlenül, nekiesek a nadrágjának, és minek után sikerül a kurva gombot és a cipzárt semlegesítenem, benyúlok, hogy a boxerjén keresztül masszírozhassam a csomagját, aminek őszintén szólva már nincs szüksége lelkesítésre. De haljak bele, ha nem taperolhatom végig minden, kicseszettül imádott porcikáját.

zene: Smoke & Trouble xx credit: •

i solemnly swear that i am up to no good

Jó mókának indult, mégha kicsit döcögősen is. De szokás szerint a kanosság okozta elmebaj vetett végett a bulinak, ahogy kergetőzés közepette, rossz helyre nyitottunk be. Egyáltalán miért van ez a szoba még mindig itt???? Lehet, hogy én is egy kettyós hülye gyerek vagyok, de én így születtem, és mégha bolond is a fejem, akkor sem tartogatnám senki holmijait... pláne, ha haragszom rá. Mondjuk így utólag belegondolva talán nem is baj, hogy nem mehetünk vissza a lakókocsimba, mert nem mintha ne volna igaz, hiszen tényleg sosem volt köztünk semmi Pollival se, de az előle dugdosott képet megtalálva, lehet sűrű magyarázkodásba kellene fognom Lamb előtt. Gydaról pedig inkább soha nem is beszélünk, mert az én fejemmel bontaná le az itteni falakat. Látom rajta, hogy ideges és, hogy nagy eséllyel elkerülhetetlen, hogy kiverje egy-két csini fogam, és esetleg még le is lógasson a lépcső korláton, de megpróbálom megmagyarázni. Pontosabban, elmondom az igazat. Röviden és tömören, így talán kissé zavarosan, amin nem segít, hogy a szívem úgy kalapál az energiaitaltól, mintha maratonra készülne, a fejem meg úgy zsong a piától, hogy néha már Lambertből is kettőt látok, és egyből el is gondolkodom, milyen fincsi volna egy édeshármas kettővel. A teljesen jogos rám förmedésével a kép végett, csak hebegek habogok, miközben én is a kép felé mutogatok. Ennél több nem telik tőlem. Mondjuk józanul sem hiszem.
- Hidd el, hogy én még annyira sem örülök annak a kis agyhalott koppintásnak, mint te, de csak nem akar elpusztulni...! - tárom szét én is már-már hisztisen a kezeim. Mennyivel picsányibb gondjaink voltak, mikor még csövesek voltunk.
- Már előtte is bosszút akartam és egy baszott nagyot bulizni, úgy, mint régen, most meg aztán... fel is robbantanám a faszba ezt a házat hálám jeléül. Mert a kibaszott jó szándéka tett milliómosból csövessé! Legalább egy pár évnyi öröm jutott volna nekünk, így, hogy végre itt vagy. Szó szerint tejben vajban fürödhettél volna, hányásig zabálhattuk volna magunk bármivel és cirka fél nap alatt beledögölhettünk volna az alkohol mérgezésbe, de neeeem, neeem, bazd meg, mert mindenki olyan kibaszott jótét lélek! - nem toporzékoltam, valósággal ugráltam előtte morcosan, ahogy csak kiborult az a fránya bili.
- Nem tudom! - tártam szét ismét kezeim furán jött kérdésére, amik végül combjaimon csattantak. - Mármint mindig is volt, csak ugye örökletes a csóróság, meg a töketlenség. Csak annyit sikerült kiderítenem, hogy még születésünkkor eladta apánk egy fasza italért egy puccos családnak és amíg én szoptam egész életemben, az a kis szarfaszú arany wcpapírral törölte a valagát. És még így is neki áll feljebb, csak tudnám mi faszt irigyel bennem... Mármint persze megérteném, ha téged, de hála kibaszott jó istennek rólad nem tud... remélem, mert akkor bilincselhetjük összemagunk. Elakar kapni és kinyírni, így kereszteztük egymás útját néhány évvel ezelőtt. Hidd el nekem, rühellnéd a képét... még nálam is nagyobb dráma királynő... - puffogtam idegesen. Gondoltam aztán a tengernyi új információ nyomán én is megérdeklődöm milyen illegális szarba tenyerelt már megint, mert az általában - tanulva az évekből - börtönt von maga után.
- Futárkodás?! - akadok ki, de inkább aggodalmamban, mint mérgemben. Persze egészen addig, míg fel nem világosít, hogy nem kokó vagy fegyver a szállítmány. Le is intem az előző megjegyzéseit, mert amiatt nem aggódom, hogy mostantól egymás seggébe lennénk. Nincs több pajti, nincs több védelem, és ha egy nap szembe sétálunk Kiannel, maximum az öklöm és a fogam lesz a fegyverem, neki meg... minden, amit pénzért is meg lehet venni. Hálát adok az égnek, hogy Lamby boy nem egy pénzzel megvehető nyalni való fagylalt, mert akkor most jól beszopnám.
- Óu... - veszek vissza hangerőből és a nézésből is, ahogy felvilágosít. Akkor azért nézett így. Azt hittem, tudja, hogy tudom, hogy megint könyékig szarban túrkál. De azért nem tudom leplezni kínos meglepettségem, mint, mikor először csókolom szájon és kíváncsi vagyok milyen volt, de rákérdezni nem merek. Baszki, a próbaidő. Így még a seggét sem tudom védeni a zsernyákoktól, ha most meg miattam kapják el. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy Travis előtt lelépjünk. A baj az, hogy még dolgozik az adrenalin, az alkohol és persze azok a szaros hormonok.
- Én aztán nem! - emelem fel kezeim megadóan, még tán egyet hátra is lépek. Én is szoptam már, takarítottam elefánt szart, szóval ahhoz képest kaját szállítani elég emberséges. - És öhm... van még üresedés...? - kérdek rá halkan, alsó ajkam egyből be is harapva, mert mese nincs, innentől nincs könnyű pénz szerzés, meg ugrabugra a porondon. De volt olyan halk kérdés, hogyha nem értette, nem is mertem volna megismételni. Majd körbenézek... megoldom... valahogy... valamikor... Kérdése nyomán azért megakadok kicsit és bár szokatlanul komoly arcot vág a dologhoz, nem tudom, hogy ezt most poénnak szánta vagy tényleg azt hiszi, hogy arra várok, hogy hazajöjjön a a bolond és hármasban éljünk boldogan míg... tudja tököm.
- Megőrültél? - bukik ki belőlem és közben tenyereimmel lemutatok a dudorodó ölemre. - Felrobbanok, baszod! - sápítozok idegesen, aztán elvigyorodva kapok felsője után, amire rámarkolva közelebb is rántom a kis törpét. - Úgy megtömlek, hogy napokig zsibbadni fog a hátsód... - nyomom homlokom az övének, ajkainak duruzsolva az utolsó szavakat, aztán kapkodva rontok neki nadrágja gombjának és cipzárjának is, hogy mielőbb és lehetőleg minden le tudjak róla. Ha pedig hajlandó kilépni a gönceiből, hiába csak egy-két méter az ágy, az íróasztal közelebb van, magasabb is, szóval fordultamban fel is ültetem csupasz seggét rá, miután lesöprök róla mindent, ami épp útban van.
- Ne aggódj, majd felavatjuk a többi bútort is... ma nem állunk meg egynél... - morgom ajkainak, már most úgy bezsongva, hogy már azt sem tudom eldönteni, hogy harapjam vagy csókoljam. - Úgy is tartozom még neked egy-két dologgal... - vigyorodom el.

öltözék: x zene: Down With The Wolves helyszín: Travis's Home

Fucking bad boys

When the chaos starts, you know I live for that

Biztos lenne olyan balfasz a világon, aki kikérné magának Row megjegyzését, miszerint csak akkor rophatom másnak, ha ő engedi, amilyen pedig sosem lesz, de én szívem szerint hátrahagynám a durcámat és helyben lekapnám érte. Mindig is feltüzeltek az irányítgatós pillanatai, a kisajátítással pedig ugyanazon az állásponton vagyunk. Átrágnám a torkát annak, aki szemet vetne rá, és itt vége a történetnek. Talán ezért is feszélyez annyira, hogy ezzel a házzal kapcsolatban valamit nem tudok, amit ő igen, és ami elől rendszerint kitér. Féltékeny vagyok, és bár a világért soha nem köhögném ezt ki senkinek, a tényen nincs mit szépíteni.
A hozzáállásomon viszont határozottan lehet csiszolni az ostoba és rongáló játékkal, amit kitaláltunk, a féktelen vedeléssel és az egyre fűtöttebbé váló hangulattal. Egyetlen más buliban sem szórakoznék ilyen jól, és ez azért van, mert itt csak ketten vagyunk. Nem kell mások hülye képét bámulnom, ők sem bámulnak az én hülye képembe, és még Rihannára is rophatom anélkül, hogy Vörin kívül bárkit is érdekelne. Hiányzott már egy, a régi idők emlékét idéző duhajkodás, és most minden pillanatát kiélvezem. Mondjuk lehet, nem ártott volna a csokin kívül mégis ráfanyalodnom a chipsre, mert üres gyomorral vedelni nem éppen a legjobb ötlet. Túl hamar a fejembe száll a minden, amit összeiszunk, így már azon is csak röhögök, ha kis híján orra bukok valamiben, ami miattunk került a földre. Például valami csiricsáré szoborban, ami ketté törve hever az út közepén. Esküszöm, ha a falakat képesek lennénk kibontani, senki sem tudná megállapítani, hogy nem egy kibaszott hurrikán vagy tornádó söpört itt végig.
Az éjszakának pedig nincsen vége, és egy idő után arról is elfeledkezek, hogy eredetileg szerettem volna összeszedni néhány cuccot, amiből pénzt tudok varázsolni. Képtelen vagyok bármire is koncentrálni, mikor a kidobós végén összeakaszkodunk, és úgy néz rám, mintha nem tudná eldönteni, melyik végemről kezdje a felfalásomat. Iszonyatosan könnyű lenne elveszni a tekintetében, hozzá hasonlóan simítani az arcát, érezve a kis recéket, amiket még nem látni, de már ott vannak, viszont a finomkodás sosem volt az erősségem. Túlzottan ki kellene tárulkoznom hozzá, ezért csak remélhetem, hogy ő is ugyanazt látja a szemeimben, mint én az övében. Aztán azt csinálom, amihez a legjobban értek; hevesen letámadom a száját, miközben ő sem rest a csomagomra markolni. Elégedetten morranok a csókba, szinkronban vele, és az ilyen pillanatokban vagyok képtelen megérteni, egyesek hogy tudnak a csajuk vagy pasijuk mellett azon küzdeni, hogy felálljon a farkuk. Elég lenne egy nézése hozzá, a határozott matatása és a hátsómat böködő merevedése pedig jóformán kivégez. Ugyanazt a forró levegőt szívom vele, amiben az illata a legerősebb kábítószerként keveredik, és magam sem tudom, honnan a picsából szerzek elég lelki erőt ahhoz, hogy kitörjek az öleléséből, majd fogócskázzak vele. De az biztos, hogy egyikünk se fogja bánni a vadászósdit, amiben szívesen játszok prédát.
- Majd megtalálom! - kiabálok vissza, éppen, hogy kikerülve a kezét, ami a korlát alatt akar elkapni és megállítani, aztán nincsen megállás, loholok tovább. Alig várom, te megveszekedett állat, hogy kikapjak.
Csakhogy egy szexi fenekelés helyett valami egészen más kerekedik az óhatatlan felfedezésemből, és ha eddig nem gyűlt volna bennem a frusztráció, most még az is rápakol egy lapáttal, hogy sátorral a gatyámban kell napirendre térnem a ténnyel, hogy a faszija házába hozott. Vagyis csupán sejthetem, hogy hozzá, de remélem annak hihetek, hogy rajta kívül mással nem ápolt bensőséges viszonyt. Mindjárt idehányok.
- Ó, szóval azt te egyirányúnak nevezed, hogy még a közös képetek is itt virít? - már a szemöldökömet dörgölöm, ahogy megtorpanva visszafordulok hozzá, mintha kizárólag arra vártam volna, hogy megszólaljon. Rendben, tényleg arra vártam. Neki is lendülök, hogy leküzdjem magunk között azt a néhány méter távolságot, amit odébb robogtam tőle az imént, és jól elkenjem a babapofi képét, viszont az újabb megmukkanása olyan váratlanul ér, hogy helyben megfagyok. - Hogy jön ez most ide? - bököm ki nyílt értetlenséggel, bár ennyire bebaszva ha akarnám, se tudnám kendőzni az őszinte reakcióimat. - Ki? - újabb értelmes kérdés, de nem tudom követni a kijelentéseit. Ki játszotta el a halálát? Koncentrálj, Lambert…
Az orrnyergemet megcsípve szorítom össze a szemeimet, de nem tudok másra gondolni, mint a fazonra, akit a képen láttam, aki nyilvánvalóan az a pöcs, akivel összejött és aki kidobta. Jó tudni, hogy halottnak kellett volna higgyem. Ezt követően már inkább nem szólok közbe, csak hallgatom, amit mondani akar, és ha valamit sikerül elérnie, az az, hogy a végén már azt sem tudom, mit érezzek, mert részegen még azt is nehéz benyelni, hogy éppen ide hozott, nem még az információbombát az elrablásáról, amiről szart se tudtam, aztán arról, hogy nem Thaiföldön plasztikáztatott, hanem a volt pasija akarta kikupálni és… visszacsinálni. Ezért kinyírom. Itt dögöljek meg, ha ez nem úgy hangzik, mintha vissza akarná szerezni Vöröst. De még hagyom beszélni, mert nem végzett, és csak akkor szólok közbe, amikor ráteszi a kibaszott cseresznyét a hab tetejére.
- Egy ikertestvéred?! Mi a fasz, Rowan? - homlokráncolva és a hitemből maximálisan kitérve tárom szét a kezeimet. - Jézusom… És ezek után úgy gondoltad, az a legjobb terv, ha idejövünk? Egyáltalán mióta van ikred? - csapongok, azonban az köpjön le elsőnek, aki képes lenne a helyemben feldolgozni a híreket. Ezek után egy percre se fogom elengedni, és a nyakát is átharapom annak a szarládának. Mármint az exének, nem a testvérének. Nem tudnék kinyírni egy Rowan 2.0-át.
Faszom, meg kell ütnöm. De amikor neki lódulnék megint, kiköhög egy olyan kérdést, ami az eddigieknél is nagyobb bizonytalanságot okoz. Kész, ennyivel lefegyverzett, akárha tudná, hogy a szégyen legmélyebb bugyraiba fogok ettől belesüppedni… Zavarodottan nézek oldalra, és ha nem hagytam volna kint a bagómat, ez lenne az a pont, ahol rágyújtanék.
- Futárkodok – nyögöm ki, mintha legalábbis a fogamat húznák, de pontosan olyan érzés bevallani Millsnek, hogy a tahó vadállat, akit megismert, picsa munkát végez… - Mármint nemrég behajtottam az egyik tagon némi pénzt, mert kellene egy kecó, és ezekszerint neked is, sőt, rohadtul velem leszel, ha csak úgy ellopkod ez a szarláda, aki amúgy halál fia… - veszek egy mély levegőt. - Ételfutárkodás, semmi szar. Néha Onkelnek segítek teríteni közben, de kerülöm a bajt – megvonom az egyik szemöldökömet, mert amiben most épp nyakig állunk, az a bajkerülés szöges ellentétének is a kimaxolása. - A próbaidő miatt kell és ne merj nevetni, mert így is kevés választ el attól, hogy beverjem az arcodat – fenyítem be, noha a küzdőszellem kezd kiveszni belőlem. Nagyot sóhajtva túrok a hajamba, aztán megadással visszaemelem rá a szemeimet.
- Azért jöttünk ide, hogy bosszút állj? Mert akkor előbb lehugyozom a növényeit, utána meg szétbasszuk az ágyát. Szó szerint – közlöm mogorva képpel a tervet. - De csak, ha tényleg mit sem számít neked ez a pöcsfej – tudnom kell, hogy tényleg a kecó az kecó, hogy tényleg csak randalírozni jöttünk, mert ő is ki akart baszni a fazonnal, vagy készüljek arra, hogy mostantól konkurenciát kell vadásznom.

zene: Smoke & Trouble xx credit: •

i solemnly swear that i am up to no good

Féltékeny? Én? Pff... Egyáltalán nem... Nem aggódom. És tudod, miért? - vágtam az okostojást fejet. - Mert tilos neked másoknak rázni, azért. Csak ha megengedem. Dehát ilyen meg sose fog előfordulni... - rázom a fejem magabiztosan, mert hát azért na...
Az éhen kórász mivoltamat szerencsére hamar csillapítom egy-két csokival, energiaitallal és egyenlőre még csak a stírölésével. Millió pofont is bevállalok tőle - pedig nem szokása visszafogni magát - ha cserébe megint olyan szenvedélyesen és állatiasan magamévát tehetem, mint anno. Sokszor. Eléggé sokszor. Drága szociopata fekete medvém. Huh, na jó... vegyünk vissza, mert a végén még annyi a bulinak és mást sem csinálunk, csak kefélünk. Amivel nem volna baj, csak azzal épp kevesebb rumli jár. Én pedig bosszút akarok! Szerencsére hamar kiábrándít, és nem csak a csokim elkobzásával, hanem a kocsi rossz helyen való parkolásával is. Mostmár biztos, hogy piti tolvajnak kell mennem... megint. Cale emberi közé biztos nem állok, pláne, hogy elég vegyes érzéseket táplál irántam mostanában. Hiába keresném hamar gazdaggá magam nála, nem ér annyi kockázatot. A normális meló meg... vicces, tudom, de a korábbiakhoz képest valahogy nekem se fűlik hozzá a fogam. Picsába Travis, ezt, hogy fogod jóvá tenni?? Nem avatom be, mert akkor dől a lavina, így ezt még halogatnám, szóval jobbára bólogatok rá kissé fájó fejjel.
- Ja... majd a napokban... - húzom a szám újabb csoki után kutatva. A baj, hogy még kirabolni se tudjuk őket. Tökéletesre fejlesztettem a "biztonsági rendszerünket", s ilyen baba pofival még a kannibál őrző védőnket sem hatnánk meg. De még a kislány is baltát állít a hátunkba. Még az indulás előtt el kell magyaráznom mi a gáz éppenséggel.
A játék viszont kellően lefoglal mindkettőnket, pláne, hogy azt még némi korhatáros gondolatmenetekkel is kiegészítjük. Volt is mitől félnem, miután eltalálta a vázát. Jó, oké, ez még csak egy dobás volt, még hibázhat. Semmit nem jelent. Aztán persze én is jobban odatettem magam. Már amennyire néhány üveg itóka után ez lehetséges. Volt is röhögés, lökdösés, plusz ivászat dögivel. Egy idő után már a ház tulaja és oka, hogy idejöttünk is kezdett homályba veszni. Aztán szokás szerint betojtam a játék végétől, ezért azontól, hogy próbáltam valami lehetetlen kihívást keresni neki, rám jött a kukackodhatnék is, és nem tudtam megállni, hogy perverzkedjek kicsit. Már amúgy is elég időt kihúztunk, a felsőm sem akart rajtam maradni, és a gatyámban ficergő rosszcsont is egyre lelkesebb volt. Illata furcsa mód egyszerre józanít ki és visz el egy teljesen más világba, ahol az ember se nem hall, se nem lát, és még a gondolkodás is komoly kihívás. Legszívesebben addig dörgölőznék ében fekete sérójához, bőréhez, mint egy macska, míg azzá nem válnánk. Jó dolgunk is lenne, kevésbé viselne meg minket a kóbor élet. Kivéve, ha ránk bukkannának az éhes kínaiak. De ő sem rest kibaszni velem, vagy épp megadni, amit mindketten akarunk. Amint kicsit hátra fordítja flegma képét, egyik kezemmel eleresztem derekánál és borostás képére simítom, hogy szemeimmel közben itt a piros, hol a pirost játszak ajkai és tekintete közt. Már pusztán a vad felkéréstől elkezdek merevedni, ahogy pedig elindul kezem pocijáról nadrágjára, finoman rá is markolászok nem olyan kicsit Lamby kígyóra. Egyszerre vonnak hipnózis alá, hát még mikor csókba forrnak ajkaink, és megérzem formás, kemény bucijait az ágyékomnál. Egy rövid halkat morranok is, még egy kicsit érezhetőbbé téve kezem a csomagján. Oké, kész, vége, jó lesz a kanapé is, szarok a házra. Egészen fájó kiábrándultsággal pillogok fel, ahogy nyelve úgy dönt nem ostromolja enyémet többé, és csak úgy rohanni kezd, én hülye meg úgy meglepődök, hogy simán hagyom kiszökni karjaim közül. Persze egyből rongyolok is utána, mégha néha fordul is egyet a helyiség, ha kell is olykor kapaszkodnom, úgy loholok utána, mintha... a faszt tudja, a lényeg, hogy nagyon.
- Nem is tudod, hogy... hol a háló!! - kiáltok utána izgatott vigyorral, hátha meg szólalásommal kicsit megtorpantom legalább a kurva lépcsőn, de hiába nyúlok át közép tájon a korláton keresztül, nem tudom elkapni és egy pöppet bosszant. Annyira józan persze nem vagyok, hogy fel is bohóckodjam magam rajta, mint valami menő parkour, ezért kénytelen vagyok kerülni és lépcsőzni utána.
- Ezért még nagyon kikapsz, Schultz! - röhögöm morgósan, mert ha akarnám sem tudnám leplezni, mennyire élvezem a dugós fogit vele. Annyira belemerülök a játékba, hogy azontúl, hogy fel sem fogom mit művelünk, kis híján belefutok a hátába, mikor utol érem. Két lihegés közepette pedig a puzzle láttán bevillant, hogy hát igen, ezt jól elbasztam. Először kissé zavarodott értetlenséggel nézek a beljebb lépő fogópartneremre, mert hirtelen nem esik le sértetségemben, miért gondolja, hogy ez egy gyerek szoba. Aztán jobban körbenézve rájövök, hogy inkább kussban kell maradnom. Jó, hát egyszerre akartam élni a gyerek és felnőtt korom, Travisnek meg nem volt ellenére. Sürgetném már meg, hogy induljunk, hátha még nem tűnnek fel neki a gyanús dolgok, és majd ráérek a másnapos fejének magyarázni reggel, mikor éppen csak nem úszom meg a dolgot, látván, hogy csak meglátja az egyik képet. Bazd meg, Travis... Vita után, szokás kipakolni mások holmijait. Az első felvetődő kérdése viszont fájóan vág pofán.
- Mi van? Nem! Mint kiderült, csak az én fejemben voltunk egyáltalán kapcsolatban valaha... Mit számít...? A kecó az kecó. - legyintek rá, s ha nem ismerném már olyan kurva jól ezt a nézését, már rég húztam volna magam után az ágy felé, így viszont inkább felkészültem, hogy a frissen kapott baba pofim most megint bucira lesz verve. Egy pillanatra még szemezek az ággyal, mert a nacimban attól még kevés a hely már, de belátom, hogy idő húzás ide vagy oda, vallomást kell tennem, mielőtt azt hinné, hogy vele akartam kiszúrni. Sóhajtok egy mélyet.
- Nem mehetünk vissza a cirkuszba. - szólalok meg, bár lehet ez így még kissé zavaros, de a lényeg, hogy ezt mielőbb leszögeztük. - Kiderült, hogy ez a barom csak eljátszotta a halálát... Ne kérdezd, puccoséknál ilyen is van. Mindegy. - intek, hogy ebbe a ki mit engedhet meg magának dologba most ne is menjünk bele. - Nem sokkal azután, hogy leléptél, megjelent és hát... nem mintha alvás közben nagyon tudtam volna ellenkezni, de elrabolt. Vagy... magához vett? Franc tudja ki minek nevezi... A lényeg, hogy mire magamhoz tértem már így néztem ki... - böktem a képem felé. - Őrülten dühös voltam, ő meg szajkózta, hogy rendbe hoz és jóvá teszi, amit elrontott. Elvitt valami nevelőtáborba, de kiderült, hogy mindenki dilisebb nálunk és másfél hét múlva önkéntes alapon hagyta, hogy lelépjek... - nagyjából valahogy így. Hogy Cale közben megtámadt stb, az nem lényeg. Nem kell, hogy tudomást szerezzen róla és még keresztezzék is egymás útját.
- Amint lehetett visszamentem a cirkuszba, hogy az ottaniakon keresztül megtaláljalak, ha esetleg nem maradtál volna ott a későbbiekben, deee... - kezdem el vakarni tarkón zavaromban, legfőképpen, mert legbelül mélyen sokkalta inkább fáj, mint sem kínos volna, hogy annyi év után, hogy elkergettek az ottaniak, mintha egy alkoholista csöves volnék, aki beakart volna szökni. - Nem igazán... ismertek meg és hát... arra neveltem őket, hogyha idegen jön a házhoz, akkor kergessék el a picsába. Vagy ássák el. - dörgölöm végig arcom, hogy kicsit összeszedjem magam. - Kurvára el lettem kényelmesedve, mert baszott nehéz volt egyáltalán telefont találni, nem, hogy még téged megkeresni nulla kapcsolattal. De mázlim volt... - húztam el szám, mert ebben a fos tengerben tényleg ez volt az egyedüli mázli. - Ja, és van egy ikertestvérem, aki így kiköpött másom, szóval, ha esetleg gyanúsan viselkednék, nyugodtan törd ki a nyakam, mert beledöglenék, ha kiderülne, hogy véletlenül ő csókolt szájon. - csóválom fejem, mert bár jó ideje nem láttam Kiant, tudom, hogy egy féltékeny faszkalap, akinek minden kell, ami az enyém volt, van és lehetne. Ha Lambyről tudomást szerez, biztos vagyok benne, hogy elsőkörben megpróbálja magához láncolni... erőszakosan, de akkor is.
- Oké... akkor most te jössz... - terelem kicsit a dolgot, és főleg mert érdekelne milyen szarságban melózik már megint. Nem azért, hogy beszálljak, hanem, hogy kicibáljam őt is. - Mit melózol?

öltözék: x zene: Down With The Wolves helyszín: Travis's Home

Fucking bad boys

When the chaos starts, you know I live for that

Rowan kibaszott Mills egy kibaszott sátánfajzat. Vagy inkább démon, akinek most nagyon be kellene nyomnom az orrát, de minden seggre csapással és jól ismert visszavágóval egyre nehezebbé teszi az ügyet. Mármint haragszom rá, hiába nem akarok, de közben elég ránézni arra a dilinyós űrlény fejére, és legszívesebben kitörölném az elmúlt két hetet az emlékeim közül, hogy ne bosszantson már állandóan. Faszom, még én is vágom, hogy az egész egy kicseszett paradoxon, és legyen ember a talpán, aki most képes lenne kiigazodni a baromságaimon, de hé, a probléma kikerülésben mindig is élen jártunk. Végtelen poénok, pia és dugás, ebben a sorrendben, és merem remélni, hogy a recept ez alkalommal is be fog válni. Igaz, eddig nem arra használtuk, hogy egymás előtt titkolózzunk, de kell a változatosság, nem?
- Csak nem féltékeny lennél, Mills? - vigyorgok rá még a pult tetejéről, noha a kis "mesélek, ha mesélsz" feltétele hamar emlékeztet rá, hogy még nem múlt el az öklöm viszketése. Jobb horog helyett azonban a snickerst kapom ki a kezéből, és néhány harapásból benyomom a maradékot, nehogy már az övé legyen. Nem vagyok édesszájú, de ez a szar valahogy kivételt képezett mindig is. Mondjuk erről határozottan megváltozik a véleményem, ahogy óráknak tűnő pillanatokig próbálom szétrágni a nyúlós-mázas, mogyorós szart, amitől tudom, alaposan bevörösödik majd a szám, de kit érdekel részegen egy kis allergia?
- Jah? A lakókocsidba tettem – vonom meg a vállaimat a kulcs témát illetően, és kissé értetlenül bámulok rá, mert úgy néz ki, mint aki nem örül a hírnek. - Most mi a faszt sopánkodsz? Holnap vagy amikor kijózanodunk, visszamegyünk érte, addig meg csak kibírod Onkel tragacsában – megemelt szemöldökökkel fürkészem a vonásait, mert haljak meg, ha ki tudok rajta igazodni. Úgy érzem, jobb nem is firtatni a dolgot, meg egyébként is fontosabb dolgunk van, mint a jövőt tervezgetni. Például ivós játékban leverni azt az ízléstelen vázát az asztal közepéről. Hallgatok arról, hogy az utóbbi tapasztalataim szerint nagyon is szarul bírom a piát, de remélhetőleg ő sem húzott bele annyira két hét alatt.
- Ühüm, a nagy száddal még tartozol egy cumival, mielőtt itt szopatni akarnál – röhögök fel az elcsépelt, perverz viccemen, és úgy látszik a kibaszott ég is kivételesen az én pártomat fogja, mert a hülye cserepet nekem sikerül eltalálni. Nyilván Vöri a világért nem ismerné be, hogy zseni vagyok. - Ja, ja, csak neked köszönhetem a sikert, nyilván – vigyorgok tovább, hagyva magamat közelebb húzni. Nem mondom, kissé már arra is feláll, ahogy a hajamat húzza, de igyekszem még tartani magamat és nem elolvadni a közelében, mint valami ócska ringyó. Szóval játékosan az oldalába könyökölök, vetve rá egy „ne legyél már ekkora buzi” pillantást, és bár a porról kénytelen vagyok lemondani, a piálást nem fékezem. Még akkor sem, amikor a szaros ősellenség gin kerül az orrom elé, és a ház szétverős játékunkban kénytelen vagyok jócskán meghúzni, mert az én célzó-istenségem sem tarthat örökké.
Nem telik sok időbe teljesen feloldódnom, és még azt a szar pop zenét is képes vagyok élvezni, ami a fasz tudja, mikor és honnét kezdett el szólni. A kelleténél jobban röhögök azon is, hogy félúton elhagyja a felsőjét, noha néhány éhes pillantást képtelen vagyok elnyomni magamban. Kölyökkutya korában is képes volt megmozgatni bennem valamit, de most, ha nem lenne bennem elég tartás, talán még a nyálam is kifolyna. Kibaszott, dögös ördögfajzat.
- Ó ember, csak ne a gint! Ide fogok okádni! - elhúzott szájjal tör fel belőlem a nyafogás az ábrándozást követően, ami akkor sem szelídül, amikor az elcseszett játékunk végső célpontjára bök. Mielőtt viszont még nagyon rám törhetne a méltatlankodás, a polipcsáp karjai már csapdába is ejtenek, a szédülés pedig egyre kifejezettebbé válik. Amiként a forróság is kettőnk között. Már sajnálom, hogy idő közben nem hajítottam le én is a ruháimat. - Baszd meg, Vörös – vigyorodok el, ahogy próbál elbizonytalanítani, vagy éppen, hogy bátorítani a halálra ítélt kihívásra. - Szarok a játékra meg a törés zúzásra, dugj meg végre – fordulok félig hátra felé, és miközben az alkarjaira markolok, a szájához simítom a sajátomat. Igen, lehet, hogy végig ez volt a megoldás, és még az arcát sem kell betörnöm. Egy egész éjszakás rodeó, és probléma megoldva.
Eleinte éppen, hogy összeér az arcunk, de aztán egyik pillanatról a másikra tolakodok előre a nyelvemmel, és hátra az ölének a fenekemmel. Úgy falom azokat a cseszettül tökéletes ajkait, mintha nem lenne holnap, és legszívesebben itt helyben hagynám neki magamat, hogy keményen és durván megtologasson, ahogy mindketten szeretjük. Kibaszottul nehezemre esik tartani ennek fényében a tervemet, ám, amikor már úgy érzem, hogy kellően belemerült a smárba és a dörgölőzésbe, hirtelen kitörök a karjai közül, és vihogva lódulok neki a lépcsőnek.
- Verseny a hálóig! - kiáltom el magamat, idő közben ledobva a felsőmet is, majd futok, mintha legalábbis az életem múlna rajta. Kész csoda, hogy nem bukok fel a fokokon, amiket kettesével szedek, na meg, hogy felérve nem dobom ki a taccsot a váratlan megerőltetéstől. Nem, ilyen elcsépelt bénaságok helyett bevetődök az első ajtón, amit érek, noha a várt luxusháló helyett egy visszafogottabb szobával szembesülök.
- Bakker, ennek gyereke van? - egy egészen bolhányit talán elszégyellem magamat, de ha ennyire gazdagok, biztos túl fogják élni a kéretlen bulinkat. A kíváncsiságom ugyanakkor felülkerekedik rajtam. - Valami elbaszott puzzle van a földön – jelentem ki a nyilvánvalót, igaz, más játékot nem fedezek fel. Na jó, lehet még sincs gyereke, így az érdeklődésemet elveszítve fordulnék is ki, amikor a szemem sarkából megakad a tekintetem egy bekeretezett képen. Meggyőződésem, hogy csak hallucináltam, de ahogy közelebb lépdelek, és alaposabban szemügyre veszem a fotót, sajnos azt látom, amit elsőre is. Vöri, boldog vigyorral a képén, összekapaszkodva valami balfasszal. A sok gyanús jel pedig ebben a pillanatban áll össze a fejemben és akkorát kondul, hogy kis híján felszisszenek.
- Hah… Idehoztál a pasidhoz? Cuki – horkantok fel, visszahajítva a komódra a képet, ahonnét elemeltem, majd érdektelenséget erőltetve a pofámra, sétálok el Rowan mellett, már amennyiben követett vagy nem állít meg. - Akkor dugunk vagy micsoda? - a hüvelykujjammal megdörgölöm az orromat, ahogy mindig is szoktam, ha belülről épp szétvet az ideg. Igazából most inkább szétbasz, de hagyok neki két másodpercet megmagyarázni, mielőtt laposra verném.

zene: Smoke & Trouble xx credit: •

i solemnly swear that i am up to no good

Válaszát és vigyorát hallva, én ajkaim is széles vigyorrá húzódnak, miközben már csak amiatt is is belemarkolok seggébe és kicsit meg is a cibálom neki. Na nem annyira, hogy elessen vagy ilyesmi, csak érezze a markolást. Ám a szórakozottságomtól függetlenül tudtam, hogy hosszútávon nem fog ez így működni. Nem kereshetek állandóan kibúvót, nem menekülhetek és terelhetek minden alkalommal. Nem is kellene, mert amúgy meg elég sok szart megéltünk már együtt, hogy akkora sokként érjenek ezek a dolgok, és az őszinteség is fontos oszlopa volt a bizalmunk épületének. Most még is úgy érzem, hogy csupán fejfájást és fölös teher volna mindez számára, amit inkább nem osztanék meg vele, mert még mindig bűntudatom van, hogy olyan balfasz voltam. De ismerve magam, ha elég ital jut le a torkomon, úgy is megered a nyelvem. Ha pedig neki is, másnapra remélhetőleg úgy is elfelejti.
- Kapd be! - válaszolok megjegyzésére és csak azért is újabbat vágok seggére. Nehéz nem taperászni, hiszen még rengeteg mindent be kell pótolnunk. Viszont az némileg ront a rá éhes hangulatomon, mikor semmi azonnal ehetőt nem talál. Mert nekem nincs időm még főzögetni is a rizst. Az ugyanakkor újabb vigyort csal arcomra, ahogy a pulton illegeti magát.
- Az tuti, hogy egy percig se... bírnám nézni, hogy mások is legeltessék szemüket rajtad... pláne félpucéran... Az csak az én jussom. - vigyorgom alsó ajkamba harapva a rövid bemutatót figyelve, ami eztán véget is ér. Jó, hát semmi se tart örökké. De legalább eszembe juttatja, merre találom a lehetséges kincseket, amiket meg is találok és osztozva belőlük, én is nekiállok.
- Ez így nem igazságos! - mondom teli csoki pofával, miközben leint a mesét illetően. - Mesélek, ha te is mesélsz... -  bökök el felé a még csomagolásában lévő, de már félig megcsócsált snickerssel. De a téma hamar elterelődik a jóvoltamból, ahogy a kocsi után érdeklődők, ami nyilvánvalóan nincs itt. Először nem értem mire gondol, de ahogy lassan felvilágosít, nekem meg leesik, elhűlve pillantok fel lassan a plafonra hátra döntött fejjel.
- Ó, bazd meg... de én tudtam, hogy eljössz. Már akkor belementél, ezért én... oda is adtam a kulcsot, nem? - kérdek vissza kissé félve, mert a faszom se tudja már. Nekem a kocsi semmit nem jelent, ellenben vele. Meg sem fordult a fejemben, hogy visszavegyem tőle, de az már nem maradt meg, hogy a kulcsot is átpasszoltam e neki. De a még rosszabb hírt hallva kiderül, hogy, igen, odaadtam.
- A cirkuszhoz?! - vágtam picsogó, síró fejet, mert hát ezek szerint azt is baszhatjuk. Pedig akár még szép kis summát is akaszthattunk volna belőle. A kurva életbe... Mi a picsáért vagyok én ilyen szerencsétlen? Persze foghatnám a fejem napokig, ezen sírva, de jobb elfoglaltságot találok, ha már bulizni jöttünk ide. Már pedig sanszosan ez lesz mostanában az egyetlen ilyen alkalom. Pedig amúgy félrebiccentett fejjel éppenséggel megjegyezném neki, hogy remélem munka alatt munkát és nem valami illegális szart ért.
A játék iránti lelkesedés viszont hamar úrrá lesz rajtunk és tetszenek ezek az elbaszott szabályok, amik igen csak arra hajtanak, hogy a belünk is kiokádjuk kifelé menet a konyhából.
- Te szadista görény, ilyen elbaszottúl jó ötlete is csak neked lehet... Remélem azóta gyakoroltad a piálást, mert úgy megszopatlak, hogy ihaj... - vigyorgom szórakozottan és komolyan is örülök ennek a szemétkedő ötletnek... nos egészen addig, amíg el nem baszom. Abban a röpke momentumban, míg becélozza a vázát, kis híján az összes körmöm lerágóm, miközben nem is igazán azért imádkozom, hogy elbassza, mint inkább azért, hogy jól célozzon, csak az utolsó pillanatban pont arra repüljön egy galamb és bevédhesse testével a vázát. Hogy honnan jönne galamb? Tudja a faszom... elég sok mesét láttam már, hogy bárhonnan is elővarázsolódjanak. De se galamb, se semmi, a váza pedig vígan bukik alá az asztalról a pohárral együtt.
- Jól van, zsenikém, meg könnyítettem a dolgod, azzal, hogy ledobtam azt a kis szart onnan... - vigyorgom, de hajába marva és közelebb húzva adok azért egy puszit a kobakjára. Hiányzott már az illata. De az ígéret szép szó, szóval betartom. Nem mondom, hogy nehezemre esik, de később biztos lesz itt bokákolás. A pia pedig elegendő löketet ad ahhoz, hogy a lehetőlegrosszabb ötletére ahelyett, hogy úgy reagálnék, hogy elé ugorva próbálnám lebeszélni a kalandozásról, még vigyorogva trappolok is mögötte, még utoljára felmarkolva egy cukros csomagot és az egyik üveget, ami, ha kifogyna, jó lesz célbalövősnek.
- Aaa... hát nem csodálkoznék, ha lenne... de szerintem azt máshol tartja... - sőt, azt még talán én sem mertem volna itt tartani, mert azért Travis elég apáskodó volt. Szerintem képes lett volna megpisiltatni, csakhogy ellenőrizze egy egy bulizós éjszaka után, hogy nem e drogoztam.
- Oké, várjál, hozom a gint is! - kuncogom, miközben, amit csak tudok még felmarkolok és loholok utána. Persze a tévé, amit max a társalgóban lelhettünk fel talán, nem volt nagy kihívás, én meg igyekeztem kisebb dolgokra mutatni neki, hátha néha elbassza. Az biztos, hogy szomjazni nem szomjaztunk, pedig az emeleten nem is jártunk. Még zenét is kapcsoltunk, noha én már anélkül is kellően jól éreztem magam. A pia és az energia ital egyszerre zsibbasztott és pörgetett és ez állat volt. Félúton a felsőm is elhajítottam valahova. De a cipőt azért nem dobtam le, lévén, hogy már most tele volt üveg és egyéb szilánkokkal a föld és a padló.
- Okééé, jöjjön a finálé! Aki veszít, az lehúzza a maradék gint! - bökök az üveg felé, ami még tartalmaz néhány jó nagy kortyot. - A finálé pediiig... - nézelődöm körbe, mi ér meg level 10-et. Aztán elvigyorodva megálltam és elmutattam felé. - Ohóóó! Na azt dobd le, profikám! - mutogattam a fejünk feletti csillárra, aminek volt egy nagyobb üveg vagy kristály része középen, mi lényegében összetartotta a lelógó lánccal. Ha azt a gömbszerű izét eltöri, az egész leszakad. - Még egy bármikor beváltható szopi kupont is adok mellé, de fullba le kell szedned. Szakadjon le az egész a picsába... - lépek mögé, átkarolva a derekát, és állam vállán pihentetve szólalok meg újfent. - Vagy add fel most, mert azért egy ilyen vereség elég nagy kopi lenne, nem? - cirógatom meg körmeimmel ruhán keresztül a pociját, már ha van rajta még ruha.
- Aztán irány a háló! Azt is át kell rendeznünk! Meg hát ott nem csak törni zúzni akarok... - nevetek.

öltözék: x zene: Down With The Wolves helyszín: Travis's Home

Fucking bad boys

When the chaos starts, you know I live for that

- Jah, álmodj csak – vigyorgok rá hátra, játszva a nehezen megkaphatót, holott nagyon is tetszik a tenyere ott, ahol van. Persze karikacsapásra nem szűnik meg a szorongástenger, ami a szórakozottság alatt örvénylik bennem, de nem, nem vagyok egy picsogós lotyó, akinek mindenáron magyarázatokra és lelkizésekre van szüksége ahhoz hogy tudja, mit akar a másiktól. Elég alacsonyra teszem a lécet, de Rowan kapcsán azzal is meg tudnék elégedni, ha nem kellenék neki többre, mint a szex, piálás és olyan tevékenységek, amikre más feltételezem nehezen kapható. Annak idején nem igazán voltak titkaink egymás előtt, mondjuk amikor ugyanannak az épületnek a sarkába szartok, nehéz is titkokról beszélni, szóval az új felállásba még bele kell szoknom. Hogy nem beszél velem, hogy nem érdekli a véleményem, de legalábbis megelégszik azzal, ha befogom és nem érdeklődök felőle. Előbb-utóbb menni fog, és valahol a világban egy idegesítő agyturkász most biztosan azt mondaná, hogy a gyerekkori faszságokat keresem, azért. Megszoktam, hogy egyedül boldoguljak, és hogy időről-időre köddé váljanak azok, akik számítanak. Jézusom, kurvára nem tett jót a börtön, meg a nyugdíjas klub. Vagy csak határozottan öregszem, meg a kialvatlanság és a kicseszett hajnali kelések is elmebajossá tesznek. Meg irritáltá. Meg feszültté. Meg gyengévé. Faszom.
- Ja, ja, azzal jobban jártunk volna, ha megnémulsz – csípek vissza egy szemöldökvonás kíséretében, az ajánlatára azonban legyintek egyet. Miért ilyen kibaszottul nehéz nem haragudni…? Muszáj lesz bevernem a képét, hogy helyreálljon a lelki egyensúlyom. De előbb gondoskodok róla meg a feneketlen beléről, mert valami nem változik. Hangosan csattannak alattam a tányérok és poharak, azonban valami chipsnek álcázott szarnál több felfedezést nem teszek a pulton ácsorogva.
- Mit gondolsz, jól mutatnék egy sztriptíz bárban? - röhögöm el magamat, miután egyelőre feladom a magaslati kutatást, és a tequilát kitartással hörpintgetve döntöm egyik, majd másik oldalra a csípőmet. Aztán a kisujjamat feltartva kigombolom az ingem tetejét is. - Noppe, biztos nem – válaszolok magamnak, lemászva a biztonságba, bár kettőnk közül rá lenne jellemzőbb, hogy részegen táncolva törje ki a lábát egy esésben. Közben érdeklődve figyelem a saját nyomozását, ami egy megtorpanásban ér véget. Mintha eszébe jutott volna valami, fordul célzottan a pultszigethez, és micsoda meglepő fordulat, rátalál a dugi ellátmányra. Böfögök egyet, ahogy nekem dob egy zacskót, és igyekszem a gyomromat facsaró érzést messzire űzni egy újabb korttyal. Ezt a chipset is fintorogva dobom félre.
- Majd mesélek – vigyorodok el hirtelen, amikor kíváncsiskodni kezd a kocsit illetően. Asszem kezd a fejembe szállni a pia. Csak semmi picsogás, Lambert. - Biztos amnéziát is adtak a plasztika mellé – forgatom meg a szemeimet, nekidöntve a seggemet a pultnak. - Amúgy meg baszd meg, Onkel kocsija – nézek rá kiábrándultan, noha egyáltalán nem bántott meg az igazsággal. Még egy vak nyomorék is látja, hogy a szentlélek tartja egyben azt a csotrogányt. - Azt mondtad, ha belemegyek a randalírozós ötletedbe, megkapom. De tudod, volt az a két hét, amikor nem tudtam, hogy áll-e még az alku – megint kezdem –, és hát addig is visszavittem a cirkuszhoz. Ott megtalálod – vonom meg a vállaimat, mert az üzlet az üzlet. Nem szeretek ajándékokat elfogadni csak úgy, főleg, ha van feltétele. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy Rowan anélkül is a nyakamba akasztja a verdáját, de gondolom pontosan azért szabta meg az „árat”, hogy ne érezzem kitartott feleségnek magamat. Legalábbis remélem. - Na mindegy, kell egy kocsi a melóhoz – zárom a monológomat, mielőtt még elterelné a figyelmemet a csipogásnál sokkal szórakoztatóbb elfoglaltsággal.
Lelkesen sorolok be mellé, majd egy kis időre félretéve az üvegemet, ropogtatom meg az ujjaimat.
- Várjá. A másik választ üveget, és aki hibázik, az megissza – helyesbítek, hogy legyen egy kis szívás is a dologban. Bár annyira egyikünk sem válogatós, de mindkettőnknek akadnak rémképei a múltból egy-egy nagyon elbaszott estét illetően. Részemről ilyen a gin. Vigyorogva figyelem aztán a bukását, majd alaposan megforgatom a szemeimet, ahogy rögtön alkudozni kezd. - Pff, nagy szart. Cserébe abból iszol, amit te választasz, nincs több engedmény, hercegnő – lököm meg én a vállammal ez alkalommal, majd csakugyan magamhoz veszek egy poharat. Ritkán hagy cserben a célzási tehetségem, ugyanakkor most már jócskán közrejátszik a becsípésem is. Kész röhej, hogy tíz év alatt mennyire megcsappant a tűrőképességem, mindenesetre a hátráltató tényezők ellenére is sikerül eltalálnom azt a kurva vázát, ami fasz tudja, miből van, mert nem csattan szét a pohárral együtt.
- Ez az! - emelem a magasba az öklömet. - Figyelj már, úgyis kiismered magad ezen a helyen, mit gondolsz, van valami pora a fószernek vagy picsának, aki itt lakik? - vonogatom meg a szemöldökeimet, aztán meg sem várva a válaszát, indulok felderítő körútra. - Hozz még poharat, nehezítünk. Haladás közben kell eltalálni, amire a másik rábök – fordulok hátra hozzá séta közben. - Például tiéd a tévé!

zene: Smoke & Trouble xx credit: •

i solemnly swear that i am up to no good

Még haragszik. Érthető. De nem baj. Jóvá teszem. Azt is, ami tulajdonképpen nem az én hibám. Mert ez éppenséggel nem az. Ideje, hogy most már magunk mögött hagyjuk ezeket a szarságokat, és a jelenlegi gondjainkat is olyan könnyedén söpörjük le vállainkról, mint, ahogyan ő is teszi a kezemmel, miközben haladunk a ház felé. Elmosolyodom miközben odébb tekintek, de nem zavar, tényleg nem. Azon pedig újfent csak jót szórakozok, hogy még bele is üt a vállamba. Ha ennél erőteljesebbet kapnék és mondjuk a pofámba, se tudnék rá haragudni. Biztos az évek edzettek meg vele, de nincs az a kín általa, ami magára haragítana. Nem felelek neki, ráér, meg különben sem tartom fontosnak. Úgy értem nekem azért fontos, de neki igazán nem kell, hogy számítson. A lényeg, hogy azontúl, hogy elég fejfájást okozzunk Travisnek, kellően kibulizzuk magunk. De olyan módon, mint talán még soha. Tán egy halk "he-he" is elhagyja szám, mikor kattan a zár és benyitok. A kóddal meg már nem kell baszakodni. Nem mondom, hogy napokig ráérünk, de tekintve, hogy a hírek élőadásban nyomják a két erdei állat táncikáját az áruházban, szerintem el lesz egy darabig. Plusz... utána még vissza kell bújnia az odujába, hogy újra csak egy átlagos fickó legyen. Ha lát is minket, kétlem, hogy olyan sietős volna. No persze... lehet félrenéztem, és tegnapi élőadás volt, most pedig egy luxus hajó megnyitóján iszogat, aztán látva a kamerákon lévő képünk, úgy dönt haza kocsikázik. Mindegy, mert amint átlépem a küszöböt, már is csupa-csupa rosszaságon töröm a fejem. Meg a kaján... és a pián... Ahw... és persze egy igazán meleg kis szendvicskén. Szerencsére a kis diótörőnek sem kell sok, hogy felhagyjon a kérdezősködéssel. Vigyorogva illegek odébb, ahogy taszít egyet rajtam, és addig is kissé elalélva stírőlöm hátulról, ahogy nyújtózkodik a kis pöttöm méretével az italok után.
- Jah, hogy így megy ez... - bólogatok megjátszott elismeréssel, miközben odalépek hozzá és egy tenyérrel rávágva formás hátsójára markolok belé. - Akkor ez meg az enyém... - vigyorgom, de persze hülye leszek nem kipróbálni valamelyiket én is. Na meg hát választék gyanánt én is válogattam. Így nyert a japán whisky. Nem is tudtam, hogy ők is értenek hozzá. Persze az első korty után rá jövök, hogy nagyon is. El is sétálok a poharas polcig, hogy levegyek egy nagyobbat és a hűtő jégadagolónál megtöltve, le is öntöm a jégkockákat az itallal. A pultnak dőlve kortyolgatom... jóóó nagy kortyokban, miközben hallgatom.
- Azt hittem leszoktál már a "bocsi" cumiról... Komolyan aggódtam még kölyök koromban, hogy miattad fogok megsüketülni... - poénkodom két korty közt, de nehéz nem az említett, most éppen nadrágjában pihenő kis drágára sandítanom. - Na jóóó... - vigyorodom el, ha vicc volt, ha nem. - Kaja után lehet róla szó... De akkor én is kérem a jussom... - követelőzöm egyenlőre most még csak szóba, és széles mosollyal. A jókedv viszont csak addig tart, amíg Lambert kaja utáni kutatása igen csak kiábrándító lehetőségekkel szolgál. Jó, jóóó, nem azt mondom, anno, miután rá lettem szoktatva az egészséges dolgokra, azért jól tudott esni, és nem mondom, tudnék most is enni főtt rizst, meg valami puccos, húsos hozzávalót, zöldségekkel meg fasz tudja mikkel, deee... ezekről, ahogyan rászoktunk most szépen le is szokunk. Száj húzva figyelem, hogy nem igazán akad, mit enni. Aztán én is nekiállok feltúrni még az evőeszközös fiókot is. Kurva életbe Travis... te sose szoktál elcsábulni ennek-annak?!
- Neem, az lehetetlen... - csóválom fejem, persze aggodalmasan, mert azért na, ha már az elején így elcsesződik a buli, mi lesz később? Aztán eszembe jut egy apróság és lassan leállok a kutakodással, ahogy szépen felegyenesedem az egyik fiókból kibújva. Ó, baszki! Annyira rá álltam Travis szapulására, hogy el is felejtettem, hogy azért nem volt akkora szörnyeteg, hogy bevásárlásnál ne vett volna néha-néha egy-két egészségtelen dolgot is, mert tudta, hogy attól még, hogy ő már nem eszik olyasmit, én még rájárhatok a nasira. Azt pedig bizony külön helyen tároltuk. A konyha közepén lévő pult egyik felnyitható fedele alatt.
- Ahh... igen, baszkiii... - azért el nem élvezek a látványtól, de lássuk be, ezért most kapna egy nagy cuppanósat az arcára. Kidobhatta volna őket, vagy odaadhatta volna másnak, lévén, hogy nem romlékonyak, de nem tette. Vagy mert elfelejtette, vagy mert ezekhez sem akart hozzányúlni, pont mint a szobámhoz. Nem sok, de az elején jól megalapozza majd a dolgokat. Hozzá is vágtam egy zacskó chipset, én meg elsősorban bekajáltam egy szelet csokit, amit persze whiskyvel öblítettem.
- Amúgy... nem értelek... Miért ezzel az ócska szarral jöttél? Hova lett az a másik tragacs, amit adtam? - kérdezősködtem, mert, ahogy az üvegből fogyott a pia, és a poci sem éhezett már, egyre kevésbé tudtam tartani a pofám. Bár teljesen ki se iszom, helyette kerítek vodkát, minek után találok a kis dugi készlet közt energiaitalt. Újabb néhány jég a pohárba, és mehet is a vodkás energia ital. Hányás lesz ebből holnap, már most tudom, de ráérek majd akkor aggódni. Válasz ide vagy oda, közben keresem a kövi elfoglaltságot, amivel kicsit többet szórakozhatunk, mint a kipakolásos törés zúzásnál. Szerencsére pont rányílik a konyha az étkezőre, ahol az étkező asztal közepén ott egy ha nem is hatalmas, de látható virágos váza, körülötte meg bors és só szórók.
- Fogadjunk, hogy innen szemből, a pult mögül, pont el találom a vázát... - nézek körbe és jobb híján egy üveg poharat veszek a kezembe. - Ezzel a szarral. Ha nem, te jössz. Egy hiba, egy naagy korty bármelyik üvegből. - lökdösöm meg picit könyökkel, bár akkor még abban a hitben, hogy nem lesz ebből ivós játék, mert ugyan már érzem az italok hatását, jó célzokám van. Ha rábólint, neki is látok, és egy kis méregetéssel el is hajítom. Annyira nem megy messze, de a vázát megkímélem. A pohár szilánkosra törik, de legalább lesöpri az egyik só szórót.
- Ehm... igazából... azok is érnek pontot... - helyesbítek, miközben vonogatom a vállam.

öltözék: x zene: Down With The Wolves helyszín: Travis's Home

Fucking bad boys

When the chaos starts, you know I live for that

Forgatja a szemeit. Még ő forgatja a kibaszott szemeit, el se hiszem. Pofátlan dög. Laposakat pillogok rá cserébe, mert csak ne mondja meg, mit kellett volna mondanom. Tulajdonképpen semmit, az orrát kellett volna kapásból betörnöm, ha nem lennék egy ekkora drogos szar, aki Rowan pillanatokkal enyhíti a függőségét. Frusztráltan fújom ki a mellkasomba szippantott füstöt, okádva a szürke örvényt az éjszakába, mint egy felbőszült sárkány. De persze itt még nem hagy fel az idegeim cincálásával, míg én itt „kisírom” a problémámat holmi elcsépelt buzeráns módjára, vigyorogni kezd.
- Most meg mi a faszt mosolyogsz? - morranok rá, és biztos vagyok benne, hiába a levegő hűvöse, belevörösödik a fejem a bosszússágba. Mély ráncok gyűlnek a homlokomra, amint közelebb lép, és egy nyikkanásra sem hagyva időt a számra tapasztja a sajátját. Tipikus Vörös, a kibaszott ég szakadna le, ha valaha egyenesen reagálna. Mégis belesóhajtok a csókba, a szabad kezemmel pedig rámarkolok a felsőjére, agresszíven húzva őt magamhoz közelebb. Asszem ez is egy válasz, bár a bensőm háborgása nem csillapodik sokat. Tovább kattog az agyam, mert a reakciója éppen jelentheti „te is hiányoztál nekem, te pöcs”, vagy hogy „épp most támadt kedvem előrángatni téged a seggemből, na adj egy smacit”. Én meg persze, mint egy hülye fasz követem a pokol legmélyebb bugyraiba is, elvégre néha úgy érzem, oda kerültem.
A közelségétől és az illatától bódultan nézek fel rá, miután mindkettőnk szája a heves adok-kapoktól bizsereg, de egykettőre rendezem a vonásaimat, és visszaöltöm magamra az ellenségeskedő képemet. Mert még mindig nem mond semmit, de úgy döntök, én sem fogok ostoba barmot csinálni magamból. Ellépek tőle, és a ház felé nézek, kierőszakolva még egy utolsó slukkot a bagómból.
- Azért hívtál ide, hogy betörjünk valami faszhoz? - nem, a megrökönyödést nem tudom elsimítani az arcizmaimról. Aztán bekattan, hogy a tíz év utáni első és két hétre utolsó találkozásunkkor már említett egy randalírozást a régi szép idők emlékére, az más kérdés, hogy azóta jó sok víz lefolyt a Hudsonon. Nem, Lambert, nem mondasz semmit. Nem ütöd a fejét a falba, amiért könyörgés vagy magyarázkodás helyett csak azért akart látni, hogy suhanckodjunk. Faszomat is. - Kié ez a ház? - faggatózok, miközben elindulok vele az ajtóhoz, de a karját lesöpröm magamról. Nem jár ingyen tapi a seggfejeknek, helyette beleütök egyet a karjába. Majd, mint aki jól végzte dolgát, szkeptikus ábrázattal figyelem a zártörését, ami simán és gond nélkül zajlik. Ha nem duzzognék épp, még azt is elismerném neki, hogy nálam sokkal profibban teszi a dolgát. De aztán, ahogy pikk-pakk benyomja a riasztó kódját, majd úgy kezd vonulgatni a házban, mint aki haza érkezett, visszaköltözik rám a gyanakvás. Nem tartom magamat egy zseninek, de komplett hülye sem vagyok; ismeri ezt a helyet, élt benne, de legalábbis sokszor megfordult. Mindenesetre megfogadtam, hogy semmi pofázás és magunkból hülyét csinálás, így végül veszek egy nagy levegőt, és én is félredobom a dzsekimet a padlóra, a csikket meg egy drágának tűnő bőrfotelen nyomom el.
- Jól hangzik. Már rég vertem szét bármit – jegyzem meg – mondjuk ez nem teljesen igaz -, és mialatt követem a konyha felé, felmérem a terepet. Nem érzem magamat abból a szempontból feszélyezve, hogy a mintapolgári életemet állítom épp pengeélre, főleg mert úgy érzem, nem is követünk el komplett betörést, viszont szeretem ismerni a viszonyokat, a lehetséges veszélyeket és fenyegetéseket, illetve azt sem árt felbecsülni, mi az, ami mozdítható. Van már ugyan munkám, de a fizetés nem egy eget rengető áldás, Onkel házából meg szívem szerint már eltakarodnék.
- Na erről van szó – akad meg a szemem a felnyitott polcon sorakozó piákon, és egy vigyor az én arcomra is kiül végre. Ez segíteni fog elhessegetni minden kérdést, aggodalmat és feszengést, ahogy annak lennie kell. - Húzz odébb – tolom félre az útból Vörit, még ha magasságban vele vagyunk előrébb. A legtöbb címkét még hírről sem ismerem, gondolom valami flancos piák, amiknek az értékét csak akkor fognám fel, ha az italbolt felső polcain ücsörögnének sokszámjegyes árcédulával, ennek ellenére úgy válogatok, mint egy burzsuj pöcs. A whiskey csábító választás lenne, de most határozottan erősebbre van szükségem, így egy tequilát emelek le. Hogy közben egy pillanatra lábujjhegyre kell állnom, tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna… - Ez az enyém – hirdetem ki, aztán lecsavarva a kupakot, minden szarakodást mellőzve belekortyolok. Majd ha kellően elcsitultak a gondolataim, lesz alkalom a citrommal és sóval bohóckodásra is. - Megkérdezném, hogy most jön-e az a rész, amikor leszopsz, de hallottam, éhen akarsz veszni – horkantok fel, köcsögösködéssel kendőzve a kényelmetlenséget, ami második bőrként tapad a lényemre. Felcsapom a hűtőt, ami tele van mindenféle… zöld szarral és krémmel meg egészségesnek tűnő vacakkal.
- Mondd, hogy vannak pizza tekercsei – következőnek a fagyasztót nyitom ki - a hűtő ajtaját természetesen nyitva hagyva -, de ott sem jutok semmire, vagyis olyasmire, ami az én szemeimnek ismerősnek tűnik. - Répacukor, ma éhen döglesz – jelentem ki drámaian, noha nem gondolom komolyan, hogy hagyom éhezni. Felmászok a konyhapultra, hogy könnyebben elérjem a felső szekrényeket, és amit találok, azt hajítom is kifelé. Tányér, pohár, kávécsomag, valami ehető és értelmes csak rejlik itt! - Chips! - kiáltok fel diadalittasan, hirtelen fordulva Rowhoz, de a vigyor hamar leolvad a képemről, ahogy alaposabb mustra alá veszem a csomagolást. - Barna… rizs? Mi? Ember, valami pszicho állathoz törtünk be, aki levegőn és napfényen él – nézek rá kiábrándultan, majd finnyásan félrepöckölöm a zacsit, és ismét meghúzom a piámat. Ahh, igen, édes égető érzés a gyomromban...

zene: Smoke & Trouble xx credit: •

i solemnly swear that i am up to no good

Eltöprengtem, vajon honnan gondoltam, hogy ide hívom a fekete bárányt, és ő nem, hogy egyből, de egyáltalán el szánja e magát rá, hogy eljöjjön. Az is lehet, hogy akaratlanul is, de most tényleg kihúztam a gyufát és azt mondja, kell a francnak ez a sok szarság velem együtt. Megérteném... de tényleg. Csak az a baj, hogy attól még én azt nem akarnám. Totál láttam magam előtt a közös jövőnk. Hogy vele maradhatok, nem kell csöveznünk, sőt, nagyon is jó módban nyomnánk, s még is rossz arcokkal kezdenénk. Tökéletes lett volna. Izgalmas, néhol kissé véres, de ettől függetlenül aggodalom mentes. És persze kibaszott romantikus. Mint egy elbaszott Bonnie és Clyde, annyi különbséggel, hogy minket nem lőnének szitává. Erre nesze bazd meg... Mintha csak odafentről baszakodna velem valaki. Nem választhatsz mindent, csak az egyiket... Az meg kit érdekel, hogy amúgy mindenért is százszorosan megszenvedtem, szóval kurvára megérdemelném. Sőt, mind ketten. Annyit szoptunk, hogy baszottul megérdemelnénk, hogy életünk végéig, egy jakuzziban ázzunk, pezsgőzzünk, cigizzünk, fuxal a nyakunkban és szart se csináljunk...
Travis most pont akkora hibát követett el velem, mint én anno vele. Nem, nem a dugásról beszélek, az jó tanuló pénz volt. Mármint a helycserés része, mert mostmár tudom, hogy én rosszul viselném, ha fordítva nyomnánk Lambyvel. Arra gondolok, hogy érte, miatta nyírtam ki az a libát, aki csak kihasználta volna, és persze én lettem a rosszfiú. Nem kellett volna belekontárkodnom abba az elbaszott kapcsolatába. Neki sem kellett volna elrabolnia.
Annak ellenére, hogy kis híján saját magam kergetem őrületbe, de minimum depibe, feltűnik az éjnek évadján elég kihalt úton elkocsikázó... kocsi. Utána is nézek, mert nem nehéz rájönnöm kiül a kormány mögött, és csak széttárt karokkal és egy tátogó "mi a fasz van?" reakcióval fordulok utánna. Jó, az mondjuk tényleg nem gáz, ha nem a ház előtt parkol le. Tulajdonképpen én vagyok a hülye, hogy percek óta itt állok, mert Travist ismerve, még a postaládája is biztos be van kamerázva jobbról, balról. Mondjuk ahhoz képest nincs itt, hogy csípőre tett kezekkel, hangos ciccegés közepette, de megsajnálva behívjon egy teára. Én meg persze elfogadnám, mielőtt megpróbálnám belefojtani valamelyik méreg drága, puccos párnájába. Aaaa, bazd meg Travis te is... miért nem tudtunk békében elválni akkor? Most simán lehetne egy beképzelt, faszkalap, de gazdag cimborám...
Amint meglátom azt a bájos kis, kóc fejét, már el is boritékolok egy baszott nagy pofont magamnak. Na mindegy... A pofám érzékenyebb, mióta eltűntek azok a vaskos hegek, de a fájdalommal még mindig pacsi pajtások vagyunk. Igaz, azért ez az új pofi nem csak szép és jó, de kurvára macera is. Anno, mikor még nyisszantott bőrpofa voltam, a bőröm örült, hogy egyáltalán él. Most meg, hogy normalizálódott a dolog, mint egy kamaszodó kis pöcs, elkezdtem borostásodni, amivel nem is volna baj, ha korábban már használtam volna bármit ellene... Na jóóó, még igazából csak egy-két alig látható, milliméteres szálacska, de akkor is. Nem akarok mikulás lenni!
Nem szólaltam meg, mikor megláttam, általában megvárom míg ő teszi. Mármint... régebben így volt... és hát most, hogy már se cirkusz, se bőrpofi... Nem is tudom, az is én voltam, de így mégis olyan, mintha sose lett volna ez a jó néhány év. Első megjegyzésén elmosolyodom, miközben hozzáillően színpadias szemforgatásba kezdek. Egyenlőre inkább a hátrányait érzem a régi új pofimnak, de az biztos, hogy Lambert mellett ebből érzek majd a legkevésbé.
- Azt kellett volna mondanod, hogy "De még ígyis szebb vagyok nálad..." - somolygom, inkább ki sem térve rá, hogy javítsak a mondandóján. Pedig érzek némi késztetést, de ilyen dolgokról okkal nem picsogok. Szeretem játszani a dráma királynőt, de tartok tőle, hogy még így utólag sem tudnánk poénkodni azon, hogy Travis elkábított, elrabolt és helyre pofozott. Lényegében kívül belül... Minden perverzség nélkül.
- De én nem... - kezdenék bele, és keresném azt a nem túl átlátszó füllentést, amivel kidumálom magam, de, ha kiderül az igazság, nem ver agyon vagy tart megbízhatatlannak. Ám mivel ilyen nincs, ezért inkább ténylegesen hallgatok róla. Ennek legjobb módja pedig a terelééés. Ám, mint kiderült, ebben nem csak én vagyok jó. Ahogy a picsogásban sem. Nehéz nem elvigyorodnom, de mosolyom így is addig húzódik őt hallgatva, hogy kilátszódnak fogaim. Nem azért, mert élvezem, hogy itt kínlódik és minden bizonnyal kínlódott is, hanem, mert ez egy egyértelmű igen. Akar még. Hiányoztam neki. És ez baszott jó érzés, mert nekem is nagyon hiányzott. Ezért imádom ezeket a ritka hisztis pillanatait. Mert mindig úúúgy, de úúúgy megtudja vele melengetni a szívem. Nem várom meg, míg idegesen pofán ver, amiért csak mosolygok rajta, hanem odalépve ráfogok tarkójára és letojva mindent és mindenkit egyből uralmam alá hajtom azokat a kicseszettül kívánatos ajkait. Még ha akarna se tudna elhúzódni, mert esélyt se hagyok rá. A hosszas és nyelves, száj erőszak után pedig úgy tekintve rá, mint, aki menten széttépi és felfalja, nagyot szusszanva szólalok meg.
- Majd mesélek... - úgy sem fogok... - ...de előbb jöjjön, aminek jönnie kell. - mosolyodom el szélesen, elsandítva lassan, és végül fejem is a ház felé fordítva.
- A házigazda sajna nem ér rá még jó ideig... Ezért magunkat kell kiszolgálnunk... Remélem éhes vagy... - vigyorgok, igen, még mindig a fejecskéjével kezeim közt. Ragaszkodó típus vagyok... De aztán elengedem, és ha ő sem akar tovább kint ácsorogni, átkarolva nyakát megyek vele az ajtóhoz. Travis okos fiú, szóval a lábtörlő alatt nem lesz kulcs. Viszont ne felejtsük el, hogy anno én is itt laktam. Azon túl pedig az okos fiú, sok okos és nem kevésbé hasznos dologra tanított meg. A feltörés alapjait eddig is tudtam, Lambi mellett ezek alapfeltételek, de Travis mutatta meg, hogy kell úgy kinyitni egy zárat, hogy annak nyoma se maradjon. Szóval két kis fém szarsággal bíbelődve végül kattant a zár. A riasztó meg... nem változott semmit. Mielőtt a szomszédok fülét meg csapta volna kinyomtam. Előre engedtem, magam mögött meg szépen becsuktam az ajtót.
- Akkor mehet a parti? - dobom le pulóverem és elszóróm valamerre. - Nézzünk szét a konyhában, mert kurva éhes és szomjas is vagyok. De aztán szépen felelevenítjük a régi szép időket a ház és gazdájának sajnálatára, mert már rohadt régen rongáltam. Pedig a kondin túl... jó kismóka volt... - vigyorgom a konyha felé véve az irányt. Hogy honnan tudom ilyen pontosan mi merre, nem árulom el. Nem tartom fontosnak. Ráadásul úgy vagyok vele, hogy a szobám biztos nem tartozik majd a felfedezni való helyiségek közé, noha Travisben hagyott akkora mély nyomott a dolog, hogy mindent úgy hagyott, ahogy van. Komolyan... Még az akkor éppen fél kész puzzlehoz sem nyúlt a földön, mikor szembesített vele, hogy látta, hogy mit tettem. Nem volt küzdelem. Ki hívta a zsarukat, de még azelőtt elengedett, hogy kiértek volna. Nem rossz ember, csak... hülye. Én is az vagyok. Hiba volt lelépnem abból a kosz fészekből azzal a tudattal, hogy Lamb ott hagyott.
A pia keresgélés mondjuk eltartott egy darabig, mert volt, csak jól eldugva. Travis nem volt nagy ivó, de akadtak méreg drága, fullos piái a burzsuj barátai miatt. Így mielőtt kétségbeestem volna a szekrény nyitogatások közben, az egyik felsőt kitárva ott sorakoztak, mondhatni porosodtak azok a kis drágák. Sejtelmes mosollyal, lassan néztem Lambertre. Már ha követett, ha nem, akkor utána ordítottam, hogy megtaláltam a kincses bányát. Ha nézelődött is, nem aggódtam. Közös képeink nem sok volt, és azok is max az én szobámban, ami pedig az emeleten volt.

öltözék: x zene: Down With The Wolves helyszín: Travis's Home

Fucking bad boys

When the chaos starts, you know I live for that

Fogalmam sincs, meddig meredtem a telefonom kijelzőjére, amikor az egyik fuvar közben pittyent egyet, és rajta egy üzenet ugrott fel nem mástól, mint az utóbbi két hétben ködfinggá lett Vöritől. Abban viszont biztos vagyok, hogyha nem dudálnak rám a lámpánál, következőnek az ablakon basztam volna ki a keservesen megszerzett mobilt, annyira felhúzott a váratlan, mintha mi sem történt volna felbukkanása. Egyúttal legalább annyira meg is könnyebbültem, hogy nem fordult fel a tudtom nélkül, noha nem tudom, mit gondoljak az egész rejtélyeskedéséről. Se akkor, se egy nappal ezelőtt, se reggel, se most, a találkahelyre történő kocsikázás és bagózás közben sem tudom hova tenni a dolgokat. Alapvetőn nem vagyok egy önbizalomhiányos, érzelgős gyökér, de ha róla van szó, sohasem éreztem magamat elégnek. Annak idején nem tudtam jobb életet teremteni magunknak, hiába vágyott rá, aztán a börtönben rohadtam, amíg valaki más karolta fel és szerette el, és attól sem tudtam megvédeni, ami utána várt rá, így voltaképpen nem is tudom, mit gondoltam akkor, amikor a tíz évnél is mélyebbre nyúló emlékek közül előkeveredve elhittem, hogy majd minden rendben lesz, akár egy kibaszott disney mesében. Nyilván haragudtam rá, és sokféleképpen terveztem megfojtani egy kanál vízben az akkor még árulásnak hitt húzásáért, de ha egészen őszinte akarok lenni, azt is megbocsájtottam volna neki, ha a képembe közli, hogy szándékosan nem látogatott meg soha. Megtettem volna, mert ő Vörös, és pontosan ez az oka annak is, hogy minden feszengésem és dühöm dacára úgy ugrok a hívására, mint egy jól nevelt kutya.
Mondjuk az elméleteim ettől még nem lesznek derűsebbek, és minél közelebb kerülök a puccfalván megadott címhez, annál vaskosabb görcsbe áll a gyomrom. Mi van, ha rájött, hogy minden mézesmázos szava és ígérete ellenére mégsem kíváncsi többet a képemre? Bár nem tudom, miért választana ilyen körülményes helyet ahhoz, hogy dobjon, de lassan már abban sem vagyok biztos, hogy Lambert Ewald Schultznak hívnak. Ezt teszi Rowan kicseszett Mills, megőrjít és elveszi a józan eszemet.
Már méterekkel korábban meglátom egy cicoma ház előtt állni egy pislákoló utcalámpa fényében, de nem sietem el a felbukkanásomat. Ráérősen parkolok le odébb, látványosan elhajtva előtte, csakhogy érezze a törődést, mert bármennyire is aggódjak amiatt, ami rám vár, az orromat attól még nem fogom lentebb hordani. Eltöltök még néhány másodpercet az unokabátyámtól szerzett tragacs biztonságában – aminek a kerekeit sikerült végre kicseréltetni a legutóbbi kis lövöldözős malőrt követően -, aztán kifújva egy nagy adag füstöt, elérkezettnek látom az időt arra, hogy szembesüljek azzal, amit tervezett.
De amikor közelebb érek hozzá, olyasmi fogad, amire nem voltam felkészülve. Persze hunyorognom kell egy-két pillanat erejéig, hátha csak káprázik a szemem, de nem, éppen olyan kivasalt és csinos a pofija, mint annak idején, amikor még együtt terrorizáltuk az utcákat, szemben azzal, ahogyan két héttel ezelőtt festett. A szívem nagyot dobban, ugyanakkor a szám szokás szerint nagyobbat akar mondani.
- Mondhattad volna, hogy Thaiföldre mész plasztikáztatni… - vonom meg az egyik szemöldökömet morcosan, mert itt gebedjek ketté, ha kimutatom, mennyire képtelenül hiányzott az az ostoba, vörös feje. Épp megbántott hercegnőt kell imitálnom, remélve, hogy az egész az én kegyeimért való epekedésben fog végződni és nem fordítva, mert akkor fogalmam sincs, hogy mihez kezdek. - Remélem a farkadon is alakítottál pár centit, akkor talán elnézem, hogy egy büdös szó nélkül elhúztál – nézek rá kérlelhetetlenül, szívva egy újabbat a bagómból. Csak azért nem esek az arcának, mert egyrészt ígyis kék-zöld foltok tarkítják, másrészt, mert még mindig bizonytalan vagyok a dolgok kimenetelét illetően.
Egy kész rémálom volt ez az utóbbi időszak, kezdve azzal, hogy a cirkuszában mindenki a vállát vonogatta a hollétét illetően, minekután pedig megint szembekerültem azzal a kéjenc fejű patkánnyal, akivel múltkor is, nem nagyon vett rá a lélek, hogy gyakrabban kérdezősködjek náluk. Nyilván többször elszimatoltam a környékre, de Rowan nem került elő. Aztán a legutóbbi informátoraim sem bizonyultak hasznosnak, hiába fenyegettem őket a fejükbe nyomott pisztollyal, esküdöztek, hogy szart sem hallottak. Végül még Pingvint is meglátogattam, noha a buzibárjától azóta is feláll a hátamon a szőr. És bár úgy nézett ki, mint aki tud valamit, cseszett bármit is mondani, agyonverni meg mégsem akartam Vöri pártfogoltját. És itt ki is fogytam a lehetőségeimből, mert tíz év után nem igazán lehet kapcsolatrendszerekről beszélni.
- Figyelj, ha nem vagy kíváncsi a képemre többet, megértem. Tíz év alatt másik életed lett meg minden, de akkor mondd a pofámba és ne tűnj el hetekre – bököm ki, noha fingom sincs, mi a faszért eredt meg a nyelvem és beszélek ilyen idiótaságokat. Talán, mert inkább mondjam ki én először, mint ő.

zene: Smoke & Trouble xx credit: •

i solemnly swear that i am up to no good

Két hét. Két kibaszott hét alatt minden a kibaszott kurva feje tetejére állt. A világom így is ingatag lábakon remegett, az őrület határait súrolta, de volt. S röpke 14 nap alatt minden hamuvá lett. A hamuból pedig semmi nem született újjá. Még nem. Ezúttal nem Lambert szívódott fel, hanem én kényszerültem kényszer pihenőre. A lehető legrosszabbkor. Úgy tűnt, ha ki is siklott sok minden, azért kezd kicsit jobbra fordulni a sorsom. Minden kicsit zavarosabbá vált, ahogy a cirkuszi jelenem és a Lambbel jött múltam kúsza haj kupaccá vált, de nem aggódtam, mert idővel úgyis rendeződtek volna a dolgok, ha belepiszkálok, ha nem. És akkor jött a halottnak hitt önjelölt szuperhős és mindent elrontott. Mintha egy rosszútra tért tinédzser volnék, akinek szüksége lett volna egy-két pofonra. Csak, hogy ez a pár pofon olyan szépen rendbe hozta a képem, hogy bár egy röpke ideig már kezdtem egészen megbarátkozni régi új énemmel és még tán hálás is voltam a végére, de amint kikerültem a táborból vissza cirkuszomba, átoknak éltem meg a pofám retusálását. Nem a lassan ködbe vesző emlékek miatt, hanem, mert még Gyda sem ismert rám. Nem hogy idegennek, de ellenségnek néztek és hát én neveltem őket arra, hogy kezeljék a nem szívesen látott vendégeket a távollétemben. A saját birodalmam fordult ellenem, és egy csapásra elvesztettem mindent, amit áldozatos munkával felépítettem. A cirkuszt, az alvilági helyem, az addigi meglehetősen jó életem, amibe igen könnyen és gyorsan szorítottam volna helyett a boldogságom egyetlen és végtelen forrásának, Lambertnek. Lelki szemeim előtt már láttam, hogy a sok nélkülözés helyett, most megajándékozom minden jóval, kezdve a kocsitól, fegyverekig, pénzzel, piával - és nem olcsó löttyökkel -, droggal, akármivel. A kibaszott Holdat a kurva csillagaival együtt felvásároltam volna neki. Erre lényegében megint csöves lettem...

Így elsőre talán elég irónikus lehet, hogy mikor először álltam meg a ház előtt is csöves voltam, és most, hogy utoljára szánok rá időt, ismételten csak megszorult állapotban ácsorgok itt. Nem azért, mert a házigazdára várok, aki a hírek szerint most épp le van foglalva, hanem, mert nagy nehezen sikerült elérnem Lambyt és ide hívnom. Egyszerre akartam bosszút és megbocsájtást. Haragudtam Travisre, és ezt szerettem volna tudtára adni. Ugyanakkor, hazudnék, ha azt mondanám, nem volt kicsit bűntudatom is, amiért a segítsége hála helyett rongálásba torkollik. S hát így nem mertem volna csak úgy Lambert elé lépni, pláne attól való félelmemben, hogy ő is kikerül, mintha egy idegen volnék. Van miért esedeznem előtte. Megint... És most se puccos kocsi, se finom sör, hogy könnyítsek a dolgunkon. De még egy szál cigi se... A gyomrom mintha napok óta sziklából volna, az éhséget sem érzem, pedig nem is tudom mikor ettem utoljára. Őszintén szólva már a fejem is akkora katyvasz, hogy néha már én sem tudom, hogy mikor, miért és mire gondolok. Nem volt rám jellemző a paranoia, most még is gyakran megébredtem egy-egy elhagyatott házban, feltört kocsiban. Nem azért, mert tartottam volna a tulajdonostól vagy a rendőröktől. Hanem, mert hirtelenjében attól féltem, hogy Travis akar megint elrabolni. Úgy, hogy közben egymás mellett durmolunk Lambbel. Néha még akkor is nehéz volt megmoccannom, mikor hallottam a közeledő szirénákat. Úgy voltam vele, hogy szarok rá, szarok mindenre. Máskor meg úgy mászkáltam üres zsebbel egy élelmiszerboltban, hogy lépéseimnél csupán gondolataim voltak gyorsabbak. Egyszer még meg is sajnáltak, mert azt hitték, hogy elveszett a tárcám a sorok közt, és megszántak. Gőzöm sincs, hogy miért nem éltem a lehetőséggel és vettem el valami kaját, de akkor ott úgy éreztem, hogy egy leárazott, gagyi álbajuszra nagyobb szükségem van.
Szóval most itt álltam, késő este, lopott cuccban, egy-két már gyógyulóban lévő, de jó tanulópénznek felfogott kék, lila folttal halántékomon, államon. Sose voltam egyedül túl ügyes tolvaj, és hát nem is mindig azért ütöttem meg a bokám most sem, mert agyonvert volna az eladó. Hanem mert szokás szerint hátra és nem előre néztem, és nem vettem észre az elém ugró oszlopokat. Jézusom... ha most Cale látna... Őszintén szólva már egyáltalán nem vágyom arra az életre, a megvető tekintetekre, a megalázásra, még azoktól is, akiknek eddig segítettem.
Jaj Lamb, hát hol az istenbe vagy már, szomjan pusztulok, te istenverte, dögös démoni fattyú...

öltözék: x zene: Down With The Wolves helyszín: Travis's Home