Úgy akarom a csendet, mintha tudnám mi az, amikor az életem állandóan a rivaldafényben van, hála a nagypapámnak. Minden percem benne van a képeken, minden tettem le van írva, és én másra sem vágyok, hogy legyen egy kis csend.
Majdnem össze is jön, próbálok elvonulni, csak egy kcisit csituljon a tömeg zaja, a hangos kiabálások, a sikítás, amikor megjelenik egy hang, ami nem hagyja, hogy a gondolataim terítsenek le és na a hangok, amik kintről jönnek.
Eleinte csak hallgatom, nem tudok mást tenni, igyekszem kizárni, de ez a hely mindenkié, és ha ide bejutott aligha lehet olyan ember, aki nem ide való. Ez egy elég elzárt terület nem aggódok attól, hogy letámadnak vagy rám ugrik valaki a sötétből.
Nem akarom zavarni a lányt, nem akarom hallani amit beszél, vagy kihallgatni, de akaratomon kívül is felnevetek, amikor a pucér férfi testről beszél. Nem is az a vicces, hogy miről, hanem hogy hogyan, mintha egyáltalán még lázba sem hozná őt, de ezt szinte azonnal megértem.
Lehet fel kellene állnom, és itthagyni, nem illik kihallgatni senkit és ezt most nem tudom elkerülni ha akarom sem.
Kifújom a levegőt és már lököm is el magam a fltől, amikor majdnem nekimegyek, ahogy jön ki a rejtekhelyéről.
- Igen pont olyannak nézek ki. - mondom neki nevetve, nem akarom, hogy kínos legyen, bár az arcán látom, hogy szinte elkerülhetetlen. - Nem akartam hallani semmit, csak kellett egy hely, ahol senki nem zaklat. - vallom be neki, mintha valami vallatáson lenék, holott azt hiszem nem tettem semmi rosszat.
Ahogy a pólómra néz nyugszom meg, hogy fogalma sincs ki vagyok és ez nem tud eléggé eltelíteni boldogsággal. Nagyon kellett már egy ilyen találkozás, ami egyszerűen ennyi, és lelépünk.
- Ha nem gond én most lelépnék, és legközelebb ilyen helyen vagy nézz körbe, sok pilóta menekülne a zajtól és máshol aligha lehet, mint ezeken a helyeken. - az istállók között a két építmény közti hely vagy mögötte elég biztonságot nyújt, de mindig a legszélső az, ami igazán el van zárva mindenkitől. Nem csak itt, szinte mindenhol.
- Red Bull, de ez az én csapatom pólója. - mutatok a pólómra, pedig nem kérdezte, de feleltem neki, és mosolyogva hagynám ott őt, nem zavarom tovább.

 
☾

Nehéz nap, az évből még sok futam hátra van, és egyre jobban érzem azt, hogy az az egy év kihagyás, ami be lett ígérve sem volt eljönni, egyhamar. Mindig van bennem egy félsz, hogy a nagyapám visszatáncol és akar majd még többet, hiszen addig kell menetelnem előre, ameddig fiatal vagyok, és nem később kell majd kapaszkodnom, amikor már nem lesz lehetőségem. De egyszerűen tudom, hogy nem leszek pilóta, nem leszek forma 1-es, ha mégis nem a kocsiban, hanem inkább az asztal mellől nézném és élném át ezt az egészet.
Már fáj a fejem, a sok interjútól, érzem a szúrkálódó szemeket a hátamban, amit olykor a barátaim sugároznak felém, lehet nem is így van, de ezt érzem. Sokkal jobban felkapott a helyzetem, mint másnak, a nevem, a nagyapám, elég nagy hírnévnek örvend ebben a sportban és ezért is várnak el olyan sok mindent tőlem, reménytelenül.
Kell egy kis csend, kell egy kis kikapcsolódás, vagy valami, ami megnyugtat, ami elvonja a figyelmem arról, ami rám vár még ma, és ami eddig történt velem. Néha olyannak érzem magam, mint valami elesett gyerek, aki keres valamit, amibe kapaszkodhatok, de nekem nincsen semmim amibe markolhatnék és a végén félő, hogy elbukok.
Ahogy a Paddock egy eldugottabb része fele megyek, érezhetően halkul a tömeg körülöttem és a fejem zsongása is alábbhagy. Ilyenkor szokta az én korosztályom ivásba fojtani bánatát, bár nekem ez sosem volt opció és az igazság az, hogy nem is vágytam rá sosem. Én elvonultam, mindenki elől, ahogy most is, bár egy hang, ami igencsak nem akart halkulni, mi több ahogy közeledtem annnél jobban értettem a női hang miket is mond. Nem akartam társaságot, de ez volt az egyetlen hely, ahova elvonulhattam és nem törnek rám, ezt úgy éreztem el tudom viselni. Behunyom a szemem a hátam a falnak döntöm és próbálom kizárni a csajt, akihez nem társítok túl sok mindent, csak igyekszem figyelmen kívül hagyni.