Hogy pofázzak magamról? Minek nézel te engem, picsogó nyanyának vagy plázacicának? Mi van?! Szerinted ez drámázás? Mutatok én neked drámázást, csak gyere közelebb, hogy képen töröljelek, seggdugasz!

---

Lambert az az ember, akit már néhány évszázaddal ezelőtt is barbárnak tituláltak volna, csakhogy a technológia világában nem kizárólag az öklét és a pörölyét rázza, hanem a tekintélyes fegyverarzenálja valamely példányát – sokszor, sűrűn és néha különösebb ok nélkül. Az erőszak szerinte mindenre megoldás, és nincs az az isten, aki képes lenne ennek az ellenkezőjéről meggyőzni, mivelhogy szerény taníttatásának és a családi hátterének köszönhetően nem a legélesebb kés a fiókban.
Igaz, ahogy szokás mondani, megvan a magához való esze, főleg, amennyiben a szakterületén kell remekelnie. Legyen az fegyvereladás, drog szállítás, védelmi munkák vagy éppen a börtön berkein belül való boldogulás. Míg sokaknak természetes készség például egy számla befizetése, ő tulajdonképpen erről nem is hallott, viszont ha cigarettát, telefont vagy kést szükséges csempészni a cellatársának, nála hatékonyabb embert nem találni.
Ami a szívén, az a száján típus, ritkán vetemedik arra, hogy megtartsa magának a gondolatait, főleg, ha emellett a vére is felpezsdül. Márpedig annak gyakran szokása forrongani, a lehető legelképesztőbb dühkitöréseket generálva. Ehhez különösebb szégyenérzet sem társul, legfeljebb azok mellett pislákol benne, akiknek a véleményére nem köp bő nyállal. Mondani sem kell, kevés, akit ebben a kegyben fürdőztet...

Eddigi életében nem igazán volt rendes munkája, és a családja arra sem fordított kifejezett figyelmet, hogy legalább a középiskolát elvégezze. Bűnözők, alkoholisták, drogosok ők is, akiknek cigifüstös kezei alól nem egyszer került nevelőszülőkhöz, utóbbiak legnagyobb keservére. Reménytelen eset, aki nem gondol a jövőjére, el sem hiszi, hogy lehet neki olyan. Nincsenek tervei, legfeljebb a következő pár órára, ha pedig valami kizökkenti a minimális komfortérzetre való törekvéséből, nem ura az érzéseinek. Amelyekről máskülönben, ha bárki kérdezni merné, annak visszakézből garantálja az arcplasztikát.

Egyébként ő is ugyanolyan ember, mint bárki más, csak éppen a lehető legalacsonyabb igényszinttel. Erre nevelték, ezt ismeri. Drogokhoz ritkán nyúl, viszont a dohány és a sör párosa gyakori vendég a kezei között (szeretett fegyverei mellett, természetesen). Nem édesszájú, a mogyoró pedig bizonyos mennyiség felett allergizálja - bár ez sem szokta különösebben zavarni.

Fuck off ♫
„We're all living in Amerika. Amerika ist wunderbar."
Összevert képpel és egy nagy, elégedett sóhaj kíséretében vágom le a seggemet a kanapéra, csavarva egyet a húgy meleg hűtőből kihalászott sörösüveg tetején. Jól elgyepáltunk egy idióta manhatteni balfék csapatot, akik azt gondolták, rohadt menő lesz a puccos karóráikkal körsétát tenni nálunk némi fű reményében. Más kérdés, hogy utána meg a mi arcunkat rendezték át az utca túlvégén terítő seggfejek, de oda se neki, ők sem maradtak szebbek. A győzelem mámorában úszva és kellemesen kifáradva emelem a számhoz az üveget, csakhogy a következő pillanatban az szögegyenest vágódjon a szoba oldalsó falának. Összerezzenek a hirtelen csattanásra, meg úgy egyáltalán a tény okán, hogy önálló életre kelt a söröm.
- Mi a scheiße-t iszol, kölyök?! - dörren fel mellőlem a nagybátyám hangja, aki körülbelül az ötvenet tapossa. Vagy a nyolcvanat, a lelakott kinézetéből nehéz megállapítani.
- Mi a picsa? A sörömet! - kérem ki magamnak, felegyenesedve az ülőalkalmatosságon, de aztán fel is szisszenek, ahogy beleáll egy rugó a hátsómba. Na meg mert Hannes lekever egy akkora nyaklevest, hogy kis híján a fejem is az üveg után repül.
- Ezt nevezed te sörnek?! Ezt a felvizezett lószart? Egy dolog, hogy a rokkant agyú szüleidet nem lehet jobb belátásra térni, de ők most a sitten ülnek, szóval azt iszod, amit egy igazi német, a rohadt életbe is – szitkozódik, miközben felkel a foteléből, hogy hozzon egy másik italt a saját készletéből. Megemelt szemöldökökkel, és karba tett kezekkel figyelem, ahogy az egyik lábára sántítva – nemrég lőtték meg, mert szívesen lendíti „tisztelgésre” az utcán is a jobb kezét a sötétebb szomszédaink előtt – lépdel el a konyhába, ami egyszerre nappali és hálószoba egyaránt. Néha fürdőszoba is, ha ott bekrepál a folyóvíz.
- Miért olyan fontos ez a germán baromság? Hatszor drágábbak azok a márkás sörök – mormogom az orrom alatt, de persze a hallása még nem egy nyolcvanévesé, így mikor visszaér hozzám, lelkesen ismertet meg az öklével és az ujjain sorakozó gyűrűk erejével. - Baszki – nyögök fel, az orromra szorítva a kezeimet, amiből természetesen már ömlik is a vér.
- Azért, mert a nagyszüleid vért izzadva jutottak ebbe az országba, és az volt a kívánságuk, hogy sose felejtsük el, honné' jöttünk – okít ki némi haraggal a hangjában, bár nála sosem tudni, mindig úgy beszél, mint aki a következő pillanatban előkapja a bökőjét, és megkönnyebbít egy vesével. Ezért is bírom annyira az öreget. - Amúgy meg a franc veszi meg, az a barom Goldmann a sarki boltból összehugyozza a gatyáját is, ha ránk néz – vigyorodik el, és az egyik kezemet elhúzva a képemtől, nyom bele egyet a kincsként őrzött piájából. Néhány másodpercig gyanakodva figyelem az ábrázatát, de aztán mindketten nevetésben törünk ki. Megtörlöm a trikómban az arcomat, majd belekóstolva a méltatott sörbe, újabb, elégedett szusszanás gördül le a mellkasomról.
- Na, akkor most énekeljük el a himnuszt is. Deutschland, Deutschland, über alles...!
- Onkel, ne má'...

Asszem infarktust kaptam… Most szabadultunk a fiatalkorúak börtönéből, és én kibaszottul infarktust kaptam, mert elég ránézni arra a vörös fejére, és egyszerre verném agyon, amiért összefeküdt azzal a luvnyával – igen, még mindig felidegesít -, meg csókolnám szájon, amiért ekkora zakkant.
Az önkényesen elfoglalt, félig beomlott ideiglenes házunk foltos és bűzlő matracán ücsörög, és értetlen arccal várja, hogy megmagyarázzam, miért festek úgy, mint aki most tolt le egy kört a sarki kurvákkal. Lihegve, a tüdőmet kiköpve támaszkodok a térdeimre, minekután egy hetet sem bírtam a seggemen ülni, és megfújtam az ősöktől egy 9 milliméteres glockot.
- Nesze, Vöri, ez a tiéd – dobom neki a pisztolyt és néhány csilingelő töltényt, amit a szakadt nadrágomból halászok elő. Nem különösebben zavar, hogy egy-kettő célt tévesztve gördül tovább a földön, helyette némi zavarral túrok a zilált hajamba, és várom a reakcióját. - Ezzel könnyebb lesz a körút a boltban, és azok a barmok sem fognak többet baszakodni a Kelly sarkán – magyarázom meg az ajándék- szart ajándék, csak egy tárgy, a túlélésünk egyik kulcsa… szóval a _tárgy_ célját. Egy szaros tárgy, amiről a véleményét mégis feszengve várom, mintha bármit is számítana, tetszik-e a szeplős képének vagy sem.
De aztán elvigyorodik, és bassza meg, az én képemet is húzni kezdi egy széles mosoly…
Cseszd meg, Rowan. Nagyon.

Fuck ♫
„Our backs are now against the wall? Listen all y'all, it's a sabotage."
- Adok én neked normális életet, baszd meg… Flancos munka, puccos kégli meg társadalombiztosítás? Baszd meg, egyáltalán mi a szar az? - mormogom dühödten, miközben a teherautó oldalán dobolok az ujjaimmal, kockáztatva, hogy menet közben valami lekapja tőből a karomat az ablakon keresztül. Belehunyorgok a szembe szélbe, és amúgy is, csessze meg az is, hogy ilyen rohadt erős. Belekönnyezik a szemem.
- Lamski, már megint az orrod alatt motyogsz – a gondolataim közül annak a seggdugasz mexikóinak a hangja ránt fel, akivel kénytelen voltam összetársulni egy nagyobb drogügylet révén. Miguel vagy Marcus, de felőlem lehet Tininindzsa teknőc is, leszarom. Na jó, amúgy bírom a képét, nem egy munkát végeztünk már el ketten, és ezen az utolsón akkorát fogunk kaszálni, hogy Őfelségének sem lesz szüksége flancos munkára meg társadalmi biztosításra, csak rám és a megszokott életünkre.
- Dugulj el – morranok rá, mogorva arckifejezéssel méregetve az egykori gyárépületet, amibe momentumokon belül be fogunk hajtani, hogy lebonyolítsuk, amit le kell bonyolítani. Nem mintha lenne rajta bármi bonyolult, mi leadjuk a hamburgerszószba rejtett szajrét, ők tejelnek, mi pedig zsíros részesedést fogunk kapni a príma munkáért. Semmi aggodalom, minden sima lesz.
Még akkor is, ha odabent állig felfegyverzett, megtermett kukoricazabálók várnak ránk olyan képpel, mint akiknek hat napja szorulásuk van. Viszonozom az arckifejezésüket, mialatt kiszállok a teherautóból, bár én csak két napja küzdök a problémáimmal. Biccentek feléjük az állammal, aztán megszokás szerint felpattanok a platóra, hogy termékbemutatót tartsak. Általában fegyverekkel szoktam dolgozni, és azok nem tocsognak a fűszeres, kétes kinézetű szószban, de annyi baj legyen. Lepattintom az egyik vödör tetejét, majd kihúzva magamat, összekulcsolom az ujjaimat magam előtt.
- Hé… szedd ki a csomagot – pisszeg nekem Marcus-Migel-Teknőc, amire megemelem az egyik szemöldökömet.
- Lószart, én nem fogok könyékig turkálni abban a fosban – susmorgom neki vissza, mire az egyik morcfej lényegre törően megköszörüli a torkát. - A tökömet… - forgatom meg a szemeimet, és mielőtt még szitát csinálnak belőlünk, leküzdöm a hányingeremet, majd kiemelem az öntetben úszkáló, alaposan leragasztott kokót. A kocsi hátulján letisztítom egy ronggyal, és már is az övék a mintavételezésre. Hamar megtörténik a dolog, a tagok nem szarral dobálóznak, így már csak annyi marad hátra, hogy a társam átvegye a bőröndöt, lecsekkolva, benne van-e a pénz.
- Egy öröm volt, uraim – csapom össze a szószos tenyereimet lazán, oldalazva egyet, hogy közelebb kerüljek az autó ajtajához. Nem hiszem, hogy megkockáztatnák a kinyírásunkat, de jobb félni, mint megijedni.

Hát így is sikerül, ahogy hirtelen vasajtók csapódnak ki körülöttünk.
- DEA, fel a kezekkel, ne mozduljanak! - egyszerre több irányból hangzik fel a mondat, amit egyetlen drogkereskedő sem akar hallani, a helyzet pedig rendkívül hamar torkollik fostengerbe. Köpni-nyelni nem tudok, a mexikóiak meg már el is kezdenek lövöldözni a zsernyákokra. Persze a viszonzás sem marad el, így sebtében két tűz közé szorulok Marcus-Miguel-Teknőccel, aki a következő pillanatban kifejezéstelen tekintettel rogy össze mellettem, egy lyukkal többel a fejében, mint kellene.
- A jó kurva életbe! - levágódok a földre, majd jobb híján a kocsi alá kezdek el bekúszni. Egy ideig még az öntet is segít a haladásban, és már félúton járok, amikor hirtelen kirántanak azok a rohadt fakabátok a lábaimnál fogva. Kapálóznék, na meg azt is lecsekkolnám, nem mégis egy dühös amigo akar kivégezni, de a hátamnak csapódó gumibot könnyen meggyőz az illető kilétéről, illetve arról, hogy maradjak a hasamon, és hagyjam megbilincselni a kezeimet.
- Le van tartóztatva! Jogában áll hallgatni. Minden, ami elhangzik, felhasználható ön ellen a bíróságon!
- Bassza meg...

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem semmi figura vagy, de azt hiszem, néha ilyen karakterek is kellenek, hogy a mi kis városunk mindennapjai még színesebbek legyenek.
A jellemedből elég nyilvánvalóvá vált, hogy az erőszak egy általad igencsak kedvelt eszköz, ennek ellenére mégis sikerült humorosan körülírnod ezt. Sokat mosolyogtam rajta, de ez nem azt jelenti, hogy szívesen összefutnék veled bármikor.
Már a gyerekkorod sem volt egyszerű, nem épp egy ideális családi légkörben nevelkedtél, de hát ez is formált téged valamilyenné. Sok normális dolog kimaradt az életedből és ez mi tagadás, tökéletesen visszatükröződik az életviteleden. Kéz a kézben jársz a bajjal.
A nagybátyád elég érdekes forma, mondhatni "régi értékeket" képvisel.   Furcsa figura az öreg, de ha ilyen emberekkel vagy körülvéve, akkor nem nagyon csodálkozom semmin igazából. Viszont egy gyenge pontod mégis van azért neked is, ha jól sejtem. És az a gyenge pont nem valami, hanem valaki. Még egy hozzád hasonló fickónak is vannak átlagos, normális érzelmei az erőszak alá eltemetve.
Az meg, hogy lekapcsoltak... Hát, you had it coming, boy. Mondanám, hogy sajnálom, de nem pártolom az erőszakot, sem az illegális tevékenységeket...
Mindenesetre a karakterlapodat élvezet volt olvasni, jókat mosolyogtam rajta, tetszett az egész az elejétől a végéig. Nagyon izgalmas karaktert hoztál, akiben bőven vannak lehetőségek. Remélem, ki is tudod majd ezeket aknázni.

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig sem tartanálak fel.


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!