Jaspernek rohadtul semmi kedve nem volt a mai naphoz, de a dékán felhívta a tanári kar figyelmét, hogy erősen ajánlott mindenkinek a részvétele – persze, ha valaki családi okok miatt nem tudott megjelenni, azt elnézték -, s mivel Jasper „szingli” volt papíron, így kénytelen volt résztvenni a Halloween-i partyn, amelyet a kar központi aulájában tartottak. Persze, a diákok közül sokan nem jelentek meg, nekik nem is volt kötelező a részvétel, az esemény csupán egy lehetőség volt számukra, hogy megünnepeljék a Halloweent, ha esetleg nem tudtak hazautazni a családjukhoz, vagy együtt szerettek volna bulizni a barátaikkal. A tanárokra viszont mindenképp szükség volt, hiszen kellettek a figyelő tekintetek, ugyanis az első-és másodévesek még hajlamosak voltak botrányt okozni, s ezt mindenképp szerették volna elkerülni.
Ha már Halloween-i összejövetel, mi másról is szólhatna, ha nem a beöltözésről, ugye? Persze a legtöbben igyekeztek minél ijesztőbb ruhát magukra húzni, de azért akadt közöttük néhány átlagosabb darab is. Jasper szeretett volna valami átlagos, nem feltűnő jelmezt felvenni, így számára a Jane Austen szerelmes hős tökéletesen megfelelt volna, de tegnap Sera egészen bíztatóan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy talán mégis ideér, és hogy örülne nagyon, ha Jasper egy tündér pasas ruháját öltené magára. Az üzenetváltást követően rákeresett a neten a kérdéses karakterre, mivel ő nem ismerte és fogalma sem volt arról, hogy egyik vagy isszák azt a pasit. Nem kellett túl sokáig keresgélnie, egy viszonylag visszafogott stílusú könyvszereplőről van itt szó, ekkor egy kicsit megnyugodott azért.  
Három kölcsönzőben járt aznap délután, már a hócipője is tele volt mindennel is, de legnagyobb szerencséjére végül csak találtak egy számára megfelelő darabot, melynek „gót király” volt a megnevezése. Jaspernek gőze sem volt arról, hogy Rhysand gót vagy pedig sem, neki teljesen megfelelt az a jelmez, amit a kölcsönzős csaj elé pakolt. Ha itt sem talált volna semmit, akkor öltöny-nyakkendő kombinációt választotta volna és rakott volna az arcára egy maszkot. Így legalább lett ez, de hogy szíve hölgye fogja-e látni rajta, arról sajnos fogalma sem volt. Sera teljesen felszívódott, Jasper nagyon bízott benne, hogy szól majd, ha indul és kimegy elé a reptérre vagy valami, de semmi ilyesmit nem is tudtak megbeszélni, mert a közös játékból nem lett semmi, pedig Jasp akkor tervezte megkérdezni Serát.
A party délutánján magára öltötte hát a gót király jelmezét, s otthon a tükör előtt állva meg is állapította, hogy egészen jól áll rajta. Még tünde füleket is szerzett, azokért mondjuk nem kifejezetten lelkesedett, de legalább ennyivel is teljesebb volt az összkép, ha már a tetoválásokat és kék kontaktlencsét hanyagolta – képtelen volt ilyesmire, még a gondolatától is hányingere lett, hogy esetleg belenyúl a szemébe. Kék selyem ing volt rajta, amely a mellkasa közepéig ki volt vágva – ez egy kissé zavarta őt -, s fekete hímzés díszítette a ruha szélei mentén. Ehhez tartozott egy fekete nadrág, amely szintén fekete selyem övvel volt megkötve, ezt pedig sötétkék, szinte fekete hímzés díszítette. A lábára csizmát húzott, amely leginkább lovagló csizmára emlékeztette őt, csak a szebbik fajtából, ez szintén fekete volt, különféle rajzolt minták díszítették a bőr felületét. Végül pedig egy kék, az ingjével harmonizáló kabát tartozott még a szetthez, amely hosszított fazonja miatt nagyjából combközépig ért neki, mintha csak egy szmoking kabátja lenne, csak sokkal díszesebb kivitelben. A tünde fülekkel lett teljes az összkép, egy kicsit mulatságosnak találta a füleit így, de meg lehetett szokni végül is. Abban bízott csak, hogy nem fogja elhagyni őket; mindenesetre amíg elment az egyetemre, az utcán nem viselte inkább, hanem csak ott rakta vissza, mikor elkezdődött az esemény.
A party nem volt kifejezetten izgalmas számára, mivel ezúttal is ugyanazokkal az emberekkel társalgott, akikkel máskor is szokott. Néhány diákkal csináltak közös fotót, akik esetleg felismerték a szereplőt, akinek a bőrébe bújt, de ezeken kívül túl sok izgalmas dolog nem volt néhány elsőbbéves rendbontását leszámítva, de amint le lettek hűtve a kedélyek, azután már nem történt semmi különösebb. Jasper olykor a telefonjára pillantott, amelyet a csizmájában tartott – a jelmezen egyetlen darab zseb sem volt még belül sem -, így kénytelen volt a csizmájába rejteni. Olykor rápillantott a készülékre, de mindig üres főképernyő fogadta, s egyre inkább kezdte elveszíteni a reményt, hogy Serát láthatja a mai napon. „Jól vagy, ugye? Már eléggé zavar, hogy semmit nem tudok rólad…” szöveggel írt a lánynak egy újabb szöveges üzenetet a korábbi tizenöt mellé, amelyeket megtoldott még pár nem fogadott hívással is a mai nap során. Persze tudta jól, hogy ha fordítva lenne és ő csinálná ugyanezt Seraphine-nal, akkor a lány teljesen ki lenne akadva. Jasper is ki volt, de sokkal mérsékeltebben, ám azért nagyon mardosta belülről az aggodalom, mivel féltette a lányt.
Gondolt hát egyet és az irodája felé vette az irányt, mert már végképp nem volt kedve a többiekkel lenni, és az eseményből még volt másfél óra. Végignyargalt az iskola sötét folyosóin, amelyeket kizárólag a zöld „kijárat” tábla világított meg, ő pedig nem akart ezen kívül több fényt kapcsolni; csukott szemmel is odatalált volna az irodájába. Amint beért a szobába az asztalán levő kis lámpát kapcsolta fel, és leült az asztal mögötti székre. Elővette a táskájából a laptopot, majd jobb híján megnyitotta a javítandó dolgozatok mappát és kiválasztotta az egyiket, hogy elolvassa. Most ehhez végképp semmi kedve nem volt, de még így is élvezetesebb volt, mint a partyn bájologni. Néhány perccel később elterelődött a figyelme egy papírgalacsin miatt, ami az asztalán hevert és ő valamiért nem dobta ki korábban, így hát megtette ezt most. Mielőtt visszatért volna az olvasáshoz, megnézte a telefonját, de még mindig nem volt semmi rajta, így hát visszacsúsztatta a csizmájába.
Kisvártatva kopogtak az ajtaján. – Szabad! – mondta szerinte kellő hangerővel, azonban a kopogás nem szűnt meg. – SZABAD! – mondta már egy kicsit hangosabban, de még mindig kitartóan kopogtak odakint. A következő pillanatban felállt és odaballagott az ajtóhoz, hogy maga nyissa ki. Lehet, hogy bezárta volna, mikor bejött és nem tudták kinyitni? – futott át az agyán, de elvetette az ötletet. Épphogy résnyire nyílt az ajtó, amikor csilingelő hangon valaki felkiáltott a mai nap klasszikus mondatával. Hirtelen nem is tudta mi történik, amint megpillantotta őt, szinte leesett az álla. Így nézte a nőt néhány pillanatig, majd gyorsan kikukkantott a folyosóra, hogy van-e ott bárki, és behúzta őt a szobájába. – El sem hiszem, hogy itt vagy! – mondta, s annyi érzés kavargott benne, hogy először nem is tudta, hogy mit tegyen.