Lambert & Kazimir

You own me something

Kuncogok, ahogy elém festi a gettós öltözetet, amit elképzelt. Tény, nem az én stílusom, túl merev vagyok ahhoz. De ha színészkedni kell, akkor talán azt a pár órát végig tudom szenvedni. Nem, mintha Oscar tehetségem lenne, de mindegy is. Addig, amig nem öl meg addig nem fog érdekelni. Valószínűleg, ha nem lenne Dany akkor sokkal szétszortabb lennék és gyakrabban megsérülnék, mondván nincs mit veszítenem. De most van. Talán vennem kéne Dany-nek egy új könyvet. Mostanában nagyon rá állt a biológiára és az állatokra. Próbálva a latin nevüket kiejteni.
Onkel-re nézek, mikor megint rólam beszél. De most meg is szólalok nem csak integetek.
- Nem vagyok süket, csak nem érdekelsz. - ez sokkal inkább volt őszinteség, mint sem a seggébe rúgni. Időnként túl őszinte tudok lenni. Mikor dolgoznom kéne. Személyes információt sosem szoktam megosztani, de szeretek beszélgetni az áldozatokkal....még, ha le is vannak kötözve és a szájuk be van tömve. Meglepően jól esik, ha kitudod beszélni a dolgokat, amiket nem mondhatsz el másoknak. És elmondani sem tudják senkinek, mert halottak! Ez egy win-win számomra.
Mikor felénk dobja az üveget meg se rezzenek. Csak az üvegszilánkokra pillantok, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog, amit látok. Egy nem túl stabil és normális nővel éltem 14 évig, láttam, tapasztaltam dolgokat. Persze, ha megvágott volna az üveg akkor torkon ütöttem volna Onkel-t. Nem szoktam és nem is szeretek kezet emelni üzlettársakra, de ha tényleg nem bírnak magukkal akkor csak egy atyai taslit szoktak kapni. Apám sem volt, hajlandó szemet hunyni, ha valaki rágalmazta őt, vagy hülyének nézte. Erre próbált nevelni. De sajnos nekem nagyobb a tűrés határom és hozzá képest békésebb is vagyok. Ha apám ismerte volna őt, akkor a kapcsolatuktól függ, mit tett volna, ha felé dobták volna az üveget. Az elején talán ő is megütötte volna, ha jóban voltak akkor csak rászólt volna, hogy majd azután tombolja ki magát, miután lelépett.
Kizökkenek a gondolat menetemből és nosztalgiámból, mikor Lambert hozzám szól.
- El tudom képzelni az idősek otthonában egy órát sem bírna ki és kitennék a szűrét. - jegyzem meg Lamb-nek, bár nem igazán gondoltam komolyan. Sokan vannak úgy, hogy inkább ők gondoskodnak a családról, mintsem egy otthonba tegyék. Kérdésére csak bólintok. Ha nem ver át, akkor csak akkor fogom felbukkanni, ha kell valami egy kis fizetéssel is. Még jó, hogy jól keresek és maszekban tudom venni a lőszereket és fegyvereket. Különben az FBI már figyelne engem csak a bevásárló listám miatt.

Nobody’s Dirty Business

but my own

- Nem csoda, biztos a rég elfeledett unokájuknak néznek – vigyorgok rá, mielőtt belekortyolnék a még közel sem hideg sörömbe. Rettenet fos így, de a beszerző körutam és a hablatyolás után Vele határozottan megszomjaztam. - Jah, szerintem is kevesebb feltűnést keltenél valami bokszert villantó trógernadrággal, meg egy kendővel a fejeden – röhögöm el magamat, ahogy a lelki szemeim elé idéződik a látvány. Oké, az arcát még nem tudom hozzápárosítani maradéktalanul, viszont elnézve, milyen nyurga és milyen kimértek a mozdulatai, úgy nézne ki leginkább, mint egy, a cirkuszból kiszabadult bohóc. Mondjuk én is hasonlóan festenék a lefestett ruhákban, vagy éppenséggel az ő gönceiben, az fix.
Talán még folytatnám a képzeletbeli divatbemutató ecsetelését – Főni rossz hatással van rám –, azonban a drágalátos nagybátyámnak persze, hogy ilyenkor már vadászkopókat is megszégyenítő hallása meg szimata van, szóval nem hagy minket tovább szórakozni.
- Ez süket vagy mi a szar? - némi zavarodottság költözik az öreg arcára, mert nincsen hozzászokva, hogy reakció nélkül hagyják a kirohanásait, vagy úgy szimplán a felbukkanását. A maga majd' két méterével és megtermett küllemével egy külön jelenség, aztán ha még kinyitja a száját is vagy elgurul a gyógyszere, a többség inkább menekül. Nevenincs bérgyilkosom ugyanakkor nem zavartatja magát, és ez kizökkenti Onkelt a szokásos bunkóságából. Ahelyett, hogy tovább arcoskodna, kikapja az üveget a kezemből, és miközben morogva visszatántorog a házba, beleiszik, mert hát nyilván az övé, ha már átlépte a pia a küszöbét. - Te idióta, ez húgymeleg! - háborodik fel kisvártatva, a sört meg nemes egyszerűséggel eldobja felénk. Éppen félre tudok lépni az üveg útjából, ami valamivel odébb, a járdán csattan szét.
- Baszd meg, én megittam volna! - kiabálok vissza rá, mielőtt berántanám magam mögött az ajtót. Megint. - Jézusom, minél idősebb, annál rosszabb – forgatom meg a szemeimet. Kissé azért tartottam tőle, hogy benyomja az orromat vagy valami, de ez még nem jelenti azt, hogy nem szájalok vissza vagy, hogy behúznám fülemet-farkamat. Attól csak még paprikásabb lenne. - Jahh… szóval péntek? - nézek 47-esre kissé zavarodottan, mint aki most jött rá, hogy egyébként „vendége” van.

zene: Old Number 7 xx credit: •

Lambert & Kazimir

You own me something

Szavaira csak kuncogok, igen észrevettem, mennyire jellemző erre a környékre, hogy nyugdíjasok és veteránok lakják. Talán az olcsó lakások miatt. Emlékeztet is a gettóra. Volt egy-két megbízásom a gettóban, két banda közötti háborúban kaptam egy két meghívást, hogy le kell lőni valakit. És igen általában ezeket maguk csinálják a bandák, de volt egy férfi, aki hajlandó volt használni a fejét. Felbérelt engem, hogy civilt öljek meg, aki nem volt a rivális banda tagja, de közel állt a vezetőhöz. Igazi stratégia volt. Nekem meg nincs túl sok szégyenérzetem, mikor civileket ölök. Apám hamar kinevelte a legtöbb emberséget belőlem. Kár, hogy én voltam a rosszabb testvér. Dany-ből jobb bérgyilkos lett volna, ha apánk nem hal meg a születése előtt.
- Az idős hölgyek szeretnek engem. Meg amúgy is. Amilyen gyorsan sétálok csak egy adag fekete ruhát és baseball sapkát látnak. Bár lehet ezen a környéken jobb lett volna, ha gettósan öltöztem volna fel. - vigyorgok a maszk alatt. Látom rajta, hogy sejti, mennyire utána néztem. Ez már csak természetes nálam, tudva kivel is kötök majd üzletet. Rendőrségi jelentések, anyakönyvi kivonat, jogosítvány, munkahely. Sok dolgot tudok róla, de úgy döntök nem mondom meg pontosan mit is.
Mikor az ajtó kivágódik, nyugodtan nézek az ajtó felé, ahogy kimászik az alkoholtól bűzlő bácsika. Amikor rám néz csak egy gyors integetés jön ki belőlem. Nem azért, mert megszeppentem, hanem mert most nincs túl sok kedvem egy másnapossal vitázni. Hagyom, hogy Lambert beszéljen, hiszen ő mégis csak a bácsikája, biztos tudja kezelni az öreget. Bár tény, ha neki megy Lambert-nek akkor kettejük közé fogok állni, habár remélem erre nem kerül sor. Nem akarok megint Dany-ért menni összevert arccal. Még, ha tudja is, hogy a munkám miatt gyakran megsérülök, mégis fáj, mikor látom az aggódással telt szemeit és a lefittyenő ajkait. Érzelmileg nem annyira nyitott, mint a legtöbb gyerek, de azért próbálkozik. Próbálja megérteni, amit még mi felnőttek sem értünk.

Nobody’s Dirty Business

but my own

Az időpontra érdektelenül biccentek egyet, a neki felkínált sört pedig egy vállrándítással visszateszem a hűtőbe. Hát persze, hogy nem iszik. Igaz, egy momentumra megakadok a fejemben, tanakodva, hogy mindössze a tudata tisztaságát igyekszik valami újabb „kódex” alapján megtartani, vagy még legálisan nem is ihat? Nem mintha felénk ez bárkit zavarna, szerintem tíz éves sem lehettem, amikor Onkelnek köszönhetően berúgtam az első két üveg sörömtől. Sokáig hallgattam tőle, hogy puhány pöcs vagyok, ugyanis egy valamirevaló Schultz nem részegedik le ennyitől, mindegy, hogy mennyi idős. De voltaképpen semmi közöm a meggyőződéseihez vagy ahhoz, hogyan éli az életét, aztán meg az emlegetett szamár is közbeszól a maga közel sem kulturált és barátságos módján. Szájhúzva utasítom ki őt és magamat is házon kívülre.
- Jah, amiből ideáig el kellett sasszéznod. Kicsit sem gyanús a környékbéli „térfigyelő kameráknak” – idézőjelek közé teszem a hetyke félmosollyal kísért megjegyzésemet, elvégre az ablakokból állandóan katasztrófára éhesen leskelődő vénasszonyok vagy paranoiás veteránok bizony nem szarral dobálóznak, ha rájuk jön a pánik. Márpedig belőle azt is kinézem, hogy nem a túloldalt parkolt le, hanem odébb, hogy ne keltsen túl sok feltűnést egy errefelé ismeretlen járgánnyal.
Az viszont biztos, hogy nagyon védi a kilétét, miközben rólam már szerintem az összes arckifejezésemet leolvashatta a rövid két találkozásunk alatt. Kimerülnek a „felbaszódott” és „kevésbé felbaszódott” formációban. Amiből az előbbi jut érvényre, ahogy hirtelen kivágódik mögöttünk az ajtó, és Onkel néz ránk szigorú, kissé talán megrökönyödött fejjel, főleg látva, hogy a srác arcát maszk takarja.
- Miféle buziparti van itt? Ki a fasz vagy te? - morran a kölyökre a szokásos napsugár módján, mire összecsippentem az orrnyergemet a mutató- és hüvelykujjammal. - Az meg az én söröm, te kurvapecér? - néz aztán rám, meg a szabad kezemben tartogatott üvegre, amire kissé belém fagy a szar is.

zene: Old Number 7 xx credit: •

Lambert & Kazimir

You own me something

Az arcát nézve vigyorgok a maszkom alatt. Úgy tűnik a fantáziája kicsit elszaladt a munkámmal kapcsolatban. Bár tény, most még nem dolgozok annyit amennyit szoktam. A nyarat mindig Dany-vel töltöttem, főleg, hogy most megy suliba, készülnöm kell. Ha minden jól alakul akkor október elején meg tudom duplázni a megbízásaim számát. Főleg, hogy most már tényleg nyitnom kéne egy számlát Dany egyetemére, hogy kitudjuk, majd fizetni. Nem fogom hagyni, hogy adósságba verje magát csak azért, mert azt akart tanulni, ami érdekelte. Bár, ha ötödikben egy magániskolába íratnám Dany-t külföldön, akkor ott is tudna egyetemre járni. Hm....
- Hm... - kezdek el gondolkodni, mikor egy időt kér tőlem. Lássuk csak....pénteken....10-kor megbeszélésem lesz az iskola igazgatójával, délben pedig egy másik iskolába megyek körül nézni. Onnan eljutni a park-ban....
- Legyen délután 2. - válaszolok pár pillanat múlva. Mikor ránézek akkor egy üvegsört kínál nekem én meg csak megrázom a fejem.
- Nem iszok. - nem mintha legálisan tudnék inni, hiszen a legális életkor az 21 én meg 20 vagyok. De tény én nem iszom. Már csak azért sem, mert nem akarok arra a nőre hasonlítani.
A gondolataimat egy halk puffanás és káromkodás zavarja meg. Úgy tűnik igazam volt és felkelt a kis részegesünk a puffanásra. Mielőtt bármit is reagálhattam volna a srác elkezdett kitessékelni engem a tornácra. Nem kezdtem el veszekedni vele, ő lakik itt. Amig megkapom a lőszeremet addig ‘udvarias’ leszek. A tornácon körbe nézek a fejemet forgatva, majd vissza a srácra.
- Elfelejted, hogy van kocsim. - nézek rá. A múltkor még nekem kellett elvontatnom őt az út közepéről. A kocsiban meg senki sem nézi, ha egy maszkos ember vezet. És mire ide felgyalogolok addigra mindenki el is felejti, hogy léteztem. Ha tudná mennyi ember jár bambán, csak saját magával foglalkozva. A legtöbben azt se veszik észre, ha valaki késsel rohangál. Nem, mintha én lettem volna, aki késsel jár az utcán...

Nobody’s Dirty Business

but my own

Még itt kuncog nekem, pedig kicseszettül komoly volt a kérdésem. Ki az istennek kell két láda lőszer? Mármint, ha automatába kellene, és hobbi szinten lőné szét a környező romos épületeket, mint nekem volt szokásom tinédzser koromban, megérteném, de így azért kissé elborzadok. Nem elég, hogy fiatal – amennyiben tippelnem kéne, nálam legalább tíz évvel –, és itt űzi a bérgyilkososdit, de olyan sűrűn teszi, hogy ládákkal kell számolnia mesterlövészhez. És én még azt hittem, minden kemény arcot láttam már a környéken. Persze aztán megmagyarázza, hogy csak szeret felkészült lenni, azonban a helyében én nem csinálnék raktárt a házamból vagy a lakásomból. Oké, lehet nem is ott tartja, mindössze az én fantáziám szűkül le megint a megszokott idiótákra.
- Ha te mondod – nézek rá szkeptikusan, mondjuk tényleg nem az én dolgom. Elég örülnöm annak, hogy tető alá hoztam egy üzletet, méghozzá egy igen jövedelmezőt, mert a csávókám még csak alkudozni se alkudozik az árról, az ilyeneket pedig szeretjük. Profi, nem szarozik, és egyelőre úgy fest, a fejemet sem akarja átkúrni. Ha egészen őszinte akarnék lenni, jócskán túlmutat azokon az embereken, akikkel a családom általában lepaktál. Nem mondom, hogy Onkel egy balfasz lenne vagy pitiáner bűnöző - ha csak a felét csináltam volna annak, amit ő, amikor lekapcsoltak, nem tíz évet ülök a seggemen -, ugyanakkor nem is az a típus, aki vasaltingesekkel pacsizik le. Olyanokkal, akiknek látszólag nem számít a pénz, vagy, akiknek ha nem tetszik valami, szemrebbenés nélkül szétloccsantják az agyadat. Taktikusan nála gyengébbekkel kezd, és egy pillanatra el is bizonytalanodok, nekem jó ötlet-e ezen a szinten mozognom. A lebukás veszélyét illetően határozottan.
Közben előkerül egy térkép is, ami a Central Parkot ábrázolja. Nem sűrűn fordultam meg arra, de gondolom a bekarikázott rész az atombiztos találkozási pont, ahol a madár se fog járni. Hogy megingat-e, amiért úgy fest, az ügynököm előre bekészült az összes kérdésemre és ötletemre? Egy egészen bolhányit.
- Vagy akár használhatom ezt is – vonom meg a szemöldökeimet az előttem heverő táskára, mert nem adok túl sok időt annak, hogy lába kéljen belőle a lóvénak. Ez nem az a ház, ahol széfekbe pakoljuk a szajrét, előbb találna a falakban zöldhasúakat, mint a pénztárcánkban. - Oké, péntekre meglesz. Mondj egy időpontot – elfordulok tőle, ahogy hirtelen eszembe jut, hogy a söröket még mindig nem pakoltam be a hűtőbe. Az oldalukon gyöngyöző vízcseppeket elnézve már jócskán elkezdtek felmelegedni.
A procedúra végén aztán az egyik rekeszből kicsenek egyet, majd eltöprengve egy momentumra, kihúzok még egyet, kérdőn emelve a kéretlen vendégem felé. Gondolom eszébe sem fog jutni lehúzni a maszkját, hogy kedélyesen elhörpintgesse velem a piát, de ne mondja, hogy nem ajánlottam fel.
Bármiként is döntsön, alig, hogy felnyitom a saját – vagy mindkettőnk – sörét, tompa puffanás hallatszik fel a nagybátyám szobája felől, aztán meg a sűrű szitkozódása. Faszom, azt hittem, át fogja aludni a zuhanórepülést.
- Francba, felkelt a seggfej – adok hangot a morcosságomnak, miközben a táskát sebtében bevágom az egyik konyhaszekrénybe. Onkel nem a háziasságáról híres, így egyelőre biztonságban lesz a szajré. Aztán finoman meglöködve a csávókám vállát vagy hátát, kezdem kifelé terelgetni a házból, mert nem szeretném megnézni, mi történik akkor, ha a gyökér rokonom mégis csak fegyvert rántana rá. - Amúgy az utcán is így jársz? Maszkban? - nézek rá kétkedően, ahogy kitessékelem magunkat a tornácra.

zene: Old Number 7 xx credit: •

Lambert & Kazimir

You own me something

Ha lenne érettségim valószínűleg mást csinálnék. Talán még egyetemre is elmentem volna. De gondoskodnom kellett Dany-ről. Tizennégy évesen már egyedül kellett gondoskodnom róla és dolgoznom. Nem volt túl sok választásom, mint ott hagyni a sulit. De nem bánom. Semmiért sem változtatnék a dolgokon. Apám egyik kapcsolata, aki tudta, hogy egyedül nevelek egy gyereket megkérdezte egyszer nem e lett volna jobb, ha gondozásba adom Dany-t. Amiket hallani lehet a CPS-ről és az árvaházakról, összeszorul mindig a gyomrom. Főleg a gondolattól, hogy csak úgy eldobni Dan-t, mintha nem is számítana. Nem...sosem voltam hajlandó elengedni őt. Csak ő maradt nekem.
Addig, amíg nem próbál lelőni nem fog érdekelni. - teszem karba a kezem. Elnézve a srác stílusát, vagy nagy cimbik leszünk és az üzlet közöttünk virágozni fog, vagy előbb vagy utóbb meg fogjuk ölni egymást. Nem lesz a kettő között semmi.
A szavaira kuncogok egyet.
- Szeretek előre betárazni. - nézek rá. Nem szeretem, ha valamiből nincs otthon vésztartalék, vagy kevés van. Így is túl sok időbe telt, hogy átalakítsam a lakást, hogy legyenek titkos reteszek, ahova eldugdostam a fegyvereket. Nem hiszem, hogy a rendőrség megtalálná majd, hiszen a kézimunkákat mindig nehezebb kitalálni, mintha szakembert hívnánk. Főleg, ha valaki meg van áldva annyi kreativitással, mint én.
A kérdésére előhúzok egy papírt a zsebemből és leteszem mellé. Egy térkép a Central Park-ról. Az egyik részleg, ahova nagyon kevesen járnak be van karikázva pirossal és a legrövidebb és diszkrétebb útvonal meg van húzva. Ha járt már a Central Park-ban akkor tudja, a megjelölt rész egy pad, amit sűrű fás rész vesz körbe.
- Ha találsz egy ugyan ilyen táskát, mint ez, akkor diszkréten kitudjuk cserélni, minden probléma nélkül. - biccentek a táskára. A táska egy nagyon gyakori és mindenhol megtalálható sport táska. Rég megtanultam, hogy nem szabad ritka, vagy névre készült dolgokat használni, mert úgy könnyű lenyomozni mindenkit. A rendőrséggel meg nem vagyok hajlandó foglalkozni.

Nobody’s Dirty Business

but my own

Követem a pillantásommal a feje biccenését a szoba irányába, és bár legszívesebben kifordulnék mellőle, hogy leellenőrizzem az állítása igazát, végül úgy döntök, hogy hiszek neki. A legutóbbi fos helyzet ellenére is korrekt volt, pedig a lehető legnagyobb nyugalommal puffanthatott volna le ahelyett, hogy részesedést kínált a magánakciójából amolyan egyikünk se maradjon hoppon vagy keserű szájízzel alapon. Jobban belegondolva nem is értem, miért tette. Talán van valami faszom kódexe, ami tiltja az idióta behajtók/tolvajok likvidálását, ha azok sem akarnak balhét, vagy tudja a franc. A Mendoza házához kapcsolódó emlékeim alapján kötve hiszem, hogy lelkiismereti vagy érzelmi játékos lenne, persze lehet, hogy rosszul ítélem meg. Hazugság lenne azt állítani, hogy könnyedén átlátok mindenkin - néha lássuk be, az orromig se sikerül ellátni…
- Tipikusnak hangzik – horkantok végül fel, megvonva a vállaimat. - Ne aggódj, ha le is zuhan, nem fogja zavartatni magát – hát még, ha a pia mellé betolt valami mást is. Az sem lenne szokatlan tőle. Hiába öregszik, még mindig úgy csinál, mintha halhatatlan tizenéves lenne a bolondja.
Onkel hülyeségeiről aztán egykettőre az üzletre térünk, bár kissé meglep, hogy mindössze töltényre van szüksége. Vagyis tudja a franc, mit gondoltam, végül is ha fegyver kellene neki, nem töltényekkel dobálózna, hanem kiköhögné a pontos típust. Vajon az értelmi visszamaradás a korral jár, vagy a börtön pusztította el tömegszámra az agysejtjeimet? Vagy csak túlzottan beleéltem magamat a 47-es ügynök szerepébe, aki faképpel és hűvös célozgatásokkal adná a beszállítója tudtára, hogy mire van szüksége. És aki nem találja ki? Mehet a levesbe.
- Két láda? Mennyi fejet lékelsz naponta? - vonom meg az egyik szemöldökömet, nem mintha sok közöm lenne hozzá. - Meglesz. De asszem nem itt kellene a továbbiakban randiznunk – közlöm, visszahúzva a táska cipzárját. Nincs pofám felnyalábolni az egészet, mert egyedül amúgy se menne leszervezni a töltényeit, de hogy egy jókora részesedést ki fogok sajátítani belőle, az is fix. Elvégre ki szervezett be egy friss és ropogós ügynököt az üzletbe? Na ugye. - Mondj valami helyet, ahol lebonyolíthatjuk az átadást – újfent megszívom a bagómat, várakozóan mustrálva a maszkkal takart vonásait. Nem sokat tudok belőle kihámozni, de bassza meg, így is fiatalnak tűnik.

zene: Old Number 7 xx credit: •

Lambert & Kazimir

You own me something

Elvigyorodom, ahogy megforgatja a szemét. Nem egy átlagos srác, ez tény. Adja a kemény fiút, a hülyét. Pedig van ám esze. Lehet, hogy ez csak a stílusa ez a ‘leszarok mindenkit és mindent.’ El tudom képzelni, mennyien akarnak behúzni neki napi szinten. De mindegy is. Addig, amíg megkapom, amit akarok, addig nem az én ügyem. Bár elnézve őt, lehet időnként stricit kell majd játszanom, hogy ne haljon meg rajtam a pukkancs. Bár ki tudja. Lehet van valaki az életében, aki már az agyát mossa minden alkalommal, mikor behúznak neki.
- A szobában. Kiütötte magát az alkohollal. - biccentek a fejemmel a szoba felé. - Bár, amilyen pózban alszik lehet, hogy felkelti magát, mikor leesik a földre. - referálok a tényre, hogy félig már a levegőben fekszik. Nem is értem, hogy tudnak így aludni az alkoholisták. Nem, mintha sok tapasztalatom lenne velük. Az én apám tiszta volt, ha nem vesszük figyelembe az élvezetet, amit az ölés nyújtott neki. Valahogy én ezt nem örököltem tőle. Vagy csak még nem vagyok elég kattos hozzá. Még.
A táska tele van készpénzzel, kevert bankokkal tehát nehezebb lesz lenyomozni, ha valakit elkezdene érdekelni mit is vásárlok itt.
- Kezdetnek elég nekem 2 töltény láda a héten. A többiért, majd később jövök el egy kis listával a hónapban, mire lesz szükségem. - összegzem röviden. A pénz nem akadály és ha megszerzi nekem, ami kell akkor eléggé boldog leszek. Hagyom, hogy átnézze a pénzt. Nem hamisak, mintha csak most raboltam volna ki egy bankot. Persze nem tettem, nincs annyi türelmem, hogy kiterveljek egy egész heist-ot. De mivel nincsenek nagy szükségleteim így tudok spórolni, nem kicsit. A pénzem felét Dany-re költöm, de nincs elkényeztetve. Leginkább csak emlékeket adok neki és biztonságot. Ami valljuk be ez annyit jelent, hogy a ház tele van biztonsági rendszerekkel, fegyverekkel és dugipénzzel. Persze a bébiszittert is megfizetem jól, lassan már én fizetem az egyetemét. Most csak a SVD puskámhoz kellenek töltények, a listát, majd behajtásnál hozom magammal, ha elégedett vagyok az áruval.

Nobody’s Dirty Business

but my own

Megforgatom a szemeimet, amikor a mérgezéssel jön, mondjuk most, hogy mondja, biztos kukába borítottam volna a kaját. Csak úgy biztos ami biztos alapon, mert egyébként premier plánból nézhettem végig, mi is az ő műfaja. Vagyis egy részét, a másik felét asszem jobb, hogy kihagytam. Erős gyomrom van, de ha nem muszáj, nem bámulom végig senki halálát, nincsenek ilyen fétiseim.
- Oké, oké, kemény fiú, vettem az adást arcoskodás nélkül is – legyintem le már-már érdektelenül, pedig valahol úgy érzem, jobban tenném, ha tartanék tőle. Az viszont nem az én stílusom lenne. Miután tudatta velem, hogy nem az agyam szétloccsantásával tervezte eltölteni a délutánját, kiszökik belőlem a képesség, hogy ne szarjam le a szituációt, ami egy időben körülbelül a mindennapos elfoglaltságaim közé tartozott. Random rosszarcokkal megbirkózni és előadni, hogy én vagyok az erősebb kutya. Az mindenesetre nem tetszik, hogy közelebb lép hozzám, de dögöljek meg itt, ha eloldalazok. Hátrálásra nincs túl sok hely a pultnak köszönhetően.
- Ahham – nézek rá laposakat pislogva, majd megvont szemöldökökkel félig rá figyelek, félig pedig folytatom a bagóm meggyújtását. Szívok egy mély slukkot a dohányból, aminek a füstjét amolyan felebaráti ajándékként fújom az arcába, míg ő a laminált kamumárványlapra helyez egy golyót. A szabad kezembe veszem, és néhány másodpercig szakértő ábrázattal méricskélem, pedig körülbelül az első szemrevételezés alkalmával tudom, hogy milyen szexi döghöz tartozik. Az előadásnak ellenben még nincs vége, és igen hamar egy csinos ajánlat is közénk csúszik. Visszateszem a golyót a pultra, aztán a sörök mellé emelem a táskát, hogy felmérjem a tartalmát is. Nem fogok kapkodni vagy szégyenlősködni, az üzlet az üzlet, és pont elegen akarták már átbaszni a fejemet ahhoz, hogy egyszerűen a lelkiismeretére bízzam a témát.
- Hol van a nagybátyám? - teszem fel a kérdést, mielőtt még bármit reagálnék az egész „behajtásra”. Nem hinném, hogy válogatás nélkül osztogatná a golyóit, de ismerem Onkelt, képes lett volna nekimenni, ha egyszer csak szembetalálta magát a sráccal. Érthető mód kevésbé leszek nyitott az üzletre, amennyiben kiderül, kellemetlen baleset érte azt a seggfejet. Ha viszont biztosít róla, hogy minden rendben, némi töprengést követően újfent megszólalok.
- Mikorra kellene a szajré? Van néhány mesterlövész a házban, de gondolom nem alku tárgya a típus – bökök a fejemmel a töltény irányába.

zene: Old Number 7 xx credit: •

Lambert & Kazimir

You own me something

Egyre több mesterlövészes megbízásom lett mostanában. Leginkább tehetősebb emberek kerestek meg, akik csak a konkurenciától akarnak megszabadulni. Bár igaz, jobban szeretek távolról lelőni valakit, kevesebb az esélye, hogy elkapjanak. Hiába fétisem árnyékként megjelenni az áldozat házában és a sötétből bámulni őket, míg szívrohamot nem kapnak. De Dany miatt gondolnom kell a következményekre. Ha én nem leszek, árvaházba kerül. Lehet a felső általánost, majd egy bentlakásos iskolában fogja tölteni, de ez majd az ő döntése lesz.
Mivel fogytán vagyok a puskámhoz való töltényekből, eldöntöttem, felkeresem a kis tolvajomat, akivel találkoztam múltkor. Mikor is láttam? Pár napja? Hete? Nem is érdekes. Ajánlatot tett nekem és kapok az alkalmon. Még, ha el is felejtette, én nem. És be is hajtom rajta.
Meglepődtem, hogy a lakás, amit gyakran meglátogat nyitva van. Behajtom az ajtót és belépek. Látszólag üres. De biztos akarok lenni. Hangtalanul lépkedek a lakásban. Az egyik ajtón bekukucskálok és látok egy pasast kidőlve az ágyban. Azaz csak félig, hiszen félig a földön fekszik, mintha bármikor puffanhat eget. Csendben arrébb lépek és gondolva egyet leülök a székre, a konyha asztal mellé és várok.
Pár óra múlva meg is érkezik, akit vártam, a hang alapján. Észre se vett, mikor a konyhába jött, szóval csak nyugodtan ülök, várva, hogy észre vegyen. Mikor ez megtörténik egy aprócska mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy kiakad.
- A mérgezés nem az én műfajom. - húzom az agát egy kicsit. - Különben is. Ha megakarnálak ölni már az előtt megtettem volna, hogy beléptél az ajtón.
Amíg figyelem a reakcióját lassan felállok a székről és felé lépek.
- Ajánlottál nekem valamit az nap este. És szeretném behajtani rajtad. - amint befejeztem a szavaimat leteszek mellé, a pultra egy mesterlövész golyót. Pontosabban egy 7.62x54mm-et. A kifejezést figyelem, majd ismét megszólalok.
- Természetesen fizetni fogok érte. - és ezzel a mondattal kirúgok egy táskát a szék alól. Nehéznek tűnik és az is. A táska kettőnk között landol egy nehéz puffanással.

Nobody’s Dirty Business

but my own

Senki nem vetheti a szememre, hogy nem próbálkozok példás életet élni az utóbbi időben, de én is csak emberből vagyok, szóval újabb kibaszottul perzselő napon találom magamat Onkel kéglije előtt, hogy leszállítsak neki néhány ropogósat a legutóbbi behajtó körömből. Cserébe én is akaszthatok valamennyit, ami a nagy albérlet vadászós és túlélő haditervemhez cseppet sem fog rosszul esni, és a nagybátyám is lenyugodhat a picsába, amiért nem kurvultam el teljesen. Gyújtatlan cigaretta szállal a pofámban, lábbal rúgom be az ajtót, mert a kedvenc söre nélkül eszemben sem lenne megközelíteni a vén gyökeret, a két hatos csomag meg tökéletesen lefoglalja a kezeimet. Még jó, hogy soha nem volt szokása zárni a bejáratot, csak a hátsó ajtót, ha valami barom menekülőre akarta volna fogni. Senki sem lenne akkora marha, hogy betörjön hozzá, elvégre szép kis hírnevet építgetett ki magának a környéken az évtizedei alatt.
- Yo, Onkel, meghoztam a szarjaidat – jelentem be ünnepélyesen a megérkezésemet, miközben célirányosan a konyhába robogok. Annál, hogy pia nélkül állítok a házába már csak azt utálja jobban, ha kint hagyom és nem hűtöm be azonnal az üvegeket. Azon már meg sem lepődök, hogy nem válaszol, lehet bedobta a szunyát a szobájában vagy csak szokás szerint magasról tesz a fejemre, ezért úgy döntök, belefér egy pár perces szünet a fostenger előtt. Nincsenek ábrándjaim, tuti valamin fel fogja cseszni az agyát, én meg estig hallgathatom a hülyeségeit, szóval ja, előbb egy cigi.
A konyhapultnak döntve a hátsómat, kissé oldalra fordulva szedem elő a gyújtóst, mielőtt azonban még elérhetné a láng a számból kilógó szál végét, feltűnik a szemem sarkából, hogy valaki ül az asztalnál. Kiábrándultan szólalnék meg, amiért itt sunnyog a hátam mögött ahelyett, hogy rámbüfögne, de ahogy odanézek, közel sem a testes nagybátyámmal találom szembe magamat.
- Mi a fasz?! - bukik ki belőlem a legőszintébb reakcióm, ahogy eljut az agyamig, hogy a fazon ugyanaz a nyurga srác, akivel jó néhány nappal ezelőtt volt véletlen-randink Mendozánál. Persze az arcát most is takarja, de lehet, anélkül be se tudnám határolni, ki a szar, és mint egy retardált rántanék rá fegyvert. - Persze, nyugodtan engedd be magad. Ennyi erővel már egy kurva ebédet is összerakhattál volna – akadok ki még mindig teljesen hitetlenül, noha a flegma megjegyzéseim és a felháborodásom mögött határozottan el is bizonytalanodok az indítékait illetően. Választhatott volna jobb helyet is arra, hogy mégis csak golyót repítsen a koponyámba.

zene: Old Number 7 xx credit: •