“Lesznek időszakok az életben, amikor (...) a saját világod Császárává kell válnod. Keretek között működnöd, és betartanod bizonyos törvényeket, hogy megvédd saját magad és másokat. Lesznek olyan időszakok is, amikor Bolond lehetsz, és ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekedhetsz. A lecke abban rejlik, hogy megtanuld, melyik szerepet kell játszanod az adott pillanatban.”
Biztos komoly gondok lettek volna itt, ha Lambert nem gondolkodik józanul. Mindkettőjük nagy szerencséje volt, hogy Lamb képes volt észszerűen gondolkodni és megfelelő döntéseket hozni, illetve kompromisszumkész volt. Képes volt alkudozni velem, egyezséget kötni, belemenni a feltételeimbe, még ha csak részlegesen is. Útjukra engedtem őket, hogy öltözzenek fel, majd a rendelkezésükre bocsátottam nekik a takarításra alkalmas cuccokat, hogy rendbe tudják szedni a házamat, illetve kitakarítsanak, még jópofa zenéket is kapcsoltam nekik, bár nem értékelték túlzottan. A kocsimhoz mentem, hogy kivegyem belőle a kajámat, de még előtte beültem, hogy telefonáljak egy konténeresnek, a kocsival pedig lehúzódtam a kapu közeléből, hogy ha majd megjön, legyen helye a nagy kocsinak. Kiszálltam és kivettem a kajám, ami két dobozba volt és zacskóba, ám ekkor feltűnt előttem Lambert és Rowan. Meglepetten néztem rájuk, amikor Lambert kiabált Rowannel, miközben a kezemben lógott a szatyor, benne a zöldség levessel és a spenótos csirkemellel. Úgy nézhettem rájuk, mintha minimum most változtak volna át a női Bill Gatesé-Steve Jobsszá és jött volna valami leszbi csókjelenet köztük. - Hát itt már szerintem a Prozac sem segít... - sóhajtottam. Lamb szavai nagyjából adtak némi útba igazítást, hogy miről lehet szó. Valószínűleg Rowan műsorozott egy kicsit neki, bár nem értem miért és vajon mit vághatott le, hogy ez lett a vége. Jobb, ha nem is tudom. A vörösnek elég élénk tud lenni a fantáziája, hisz "csodaországból" jött. Azon tanakodtam mit kezdjek így velük. El nem fogom őket csak úgy engedni és az sem kizárt, hogy Rowan csak színészkedik, hogy a felelősség vállalás és a munka alól kivonja magát. Kinézem belőle, hogy csak mese az egész és Row csak megjátszott mindent Lambertnek. Sőt, talán együtt találták ki. Önbecsülés, mi? Ha lenne nekik, nem süllyedtek volna ilyen mélyre, hogy azt tegyék a házammal, amit. Önbecsülésük már rég nincs, főleg Rowannek. Maguknak keresték ezt a helyzetet, bár Rowant elnézve nem lesz egyszerű rávennem őket a munkára. - És én most mit csináljak? - kérdeztem és elindultam az épület felé, intve nekik, hogy kövessenek. - Hívjak takarító nőt? Milliós károm lett és most még én fizessek azért is, hogy rendbe legyen a házam? Szerintem ez nem Fair. Nem én kértem, hogy ide gyertek tombolni. Egyáltalán miért volt erre szükség? Mi kapott zárlatot a fejetekben, amikor ide jöttetek és tönkre tettetek mindent?
Travis és a csicskításai miatt leszek ideges, nem azért, mert Lambert próbál kievickélni abból a fos tengerből, amit szokás szerint megint én indítottam el. Megbántam? Nem. Nem tudom. Talán nem egészen, mert attól még élveztem. Megérdemeltünk ennyi szórakozást. Sőt, a faszt, ennél jóval többet is megérdemlünk. Még is összeszorul a gyomrom, ahogy látom, hogy még Lambet hoztam olyan helyzetbe, amilyenbe nem akartam. Ha nem vagyok ilyen hülye, ő most nem kéne, hogy dühöngjön. Próbálom éretten megemészteni a nap végére eső kínos és kicsit sem kellemes ránk eső részét, de egyenlőre inkább csak fokozódnak az amúgy is elég heves és vegyes érzelmek az alkohol hatására. Igyekszem kitalálni valami jó kis tervet, amiből kimászhatunk ebből a szarból, anélkül, hogy később megüthetnénk vele a bokánk. A baj az, hogy sosem tanulok semmiből, pláne nem abból, hogy mikor kiokoskodom valamit, még akkor is erősítgetem, mikor esetleg a józanabbik felem - Lambert Schultz - leint, hogy mekkora faszság. Milliónyi példa van rá, ellenben az ellenkezőjéből. Mégsem teszek le róla, hogy kitaláljak valamit, mert érzem, hogy ennek rossz vége lesz. - Az egyszeri alkalom volt. Akkor szemet hunyt a dolog fölött, ki tudja miért... - pillantok el, elgondolkodva, ami nem tart sokáig, mert még mindig jobban leköt a mostani helyzet. - ...de nehogy azt hidd, hogy azóta nem tettünk egymásnak keresztbe. Amikor csak egymásba futottunk, mindig megpróbáltuk kikapni a másik szemét és bár sokszor volt, hogy én győztem - csak most ne zúgjon ránk a plafon - de ő sem félt elcibálni a rendőrségre vagy diliházba. Dutyiba nem zárnak, mert hülyék, és azt hiszik én vagyok a hülye, de így esélyünk sincs egymás mellé kerülni... - felelem egyre aggódóbban, semmint idegesen, de arc kifejezésem is úgy váltakozik, mintha csak a messenger emojikat próbálnám leutánozni egymást követően. Igyekszem meggyőzni, de az ötletelésnél én is deffektet kapok néhány momentum erejéig, aztán meg már azért is, mert ő meg közben odább áll. Két felé húzó gondolatok lepik el az amúgy is hülye fejem, mert egyik részem követné Lambertet, hogy eleget tegyünk Travisnek és ne kerüljünk bajba, a másik részről viszont attól tartok hazudik, átver és elveszítem Lambertet, ha nem teszek ellene. Végül így is követem, de Travis flegmázása és a korábbi fenyegetése a rendőrökkel csak nem hagy nyugodni és végül előbb elmémben tör ki a teljes pánik, aztán ezt sikerül a külvilágra is kivetíteni. Lehet később belátnám, hogy az egész egy full baromság volt. De itt és most minden olyan kibaszottul élethű volt, hogy még azt is elhittem volna, ha közben egy repülő is becsapódik mellénk. Amúgy is elég balszerencsések vagyunk, hát pont mi velünk ne történne ilyesmi? A legfontosabb az lett volna, hogy Lambyt biztonságban tudjam a rendőröktől, a kannibál bohóctól, Travistől és a többi rá kint leselkedő veszélytől, de ahogy elkapkodott döntésemben elkezdtem felfelé húzni az emeletre, minél távolabb kerüljön a résektől, ahonnan bejuthatnak ezek a szörnyetegek, rájöttem, hogy attól még bejutnak, és talán nem ártana eltorlaszolni. Travist és a rendőröket még visszatartaná egy szekrény az ajtó előtt, de Borgan olyan, mint egy buldózer. - Tűz! Tüzet kell raknunk! Attól Borgan is fél...! - kapkodom fejem és az ötlet nyomán el is kezdem keresgélni, mit lehetne meggyújtani és persze mivel. Még akkor is ezen görcsölök, mikor Lambert elkapja a karom és bár némi ellenkezéssel végülis haladok vele, annyira leköt, hogy miből rakjak tábortüzet a ház kellős közepére, hogy az már nem tűnik fel, hogy kimegy velem. Ahogy viszont meg csap az odakinti hűs szellő, a fogása ellenére is összébb húzom magam, és kicsit előre görnyedve kommandózok vele, míg meg nem áll, sűrűn kémlelve az utcát, a szomszédházakat. És ha elbújtak? Mi van ha a kuka mögött vannak? Vagy a tetőkön?! - El... elfognak hurcolni! Lambert, megőrültél?! - kapkodom a levegőt, és biztosra veszem, hogy mintha láttam volna egy Ewokot a kuka mögött. Hirtelen még az is megfordul a fejemben, hogy Rowan őrült meg. Mert nekem erőltetnem kellett ugye a gint?! Pedig mondta, hogy ne! Közben füleltem és figyeltem, és bár nem láttam autókat, és a szirénázást sem hallottam már, azért ijesztő volt, hogy így hirtelen megszűnt minden veszély. Biztos várakoznak valahol. Aztán rá nézek, kénytelen is vagyok, de ha nem volnék is őt nézném, ahogy emlékeztet rá, hogy miért is vagyunk itt. Mármint, hogy még mindig... Sűrű pislogások közepette tudatosul bennem, hogy elbasztam és most még rá is ijesztettem, közben pedig olyan dög fáradtnak érzem már most magam, hogy legszívesebben már a járdán elnyúlnék aludni. Zavart és bűnbánó fejjel süllyesztem le róla lassan tekintetem valahol a felsője felé. A távolból persze hallom Travist is, bár ténylegesen nem jut el hozzám, hogy mit is mond. Mármint a szavakat hallom, csak az nem jut el az agyamig, amit jelentenek is. Olyan érzésem van, mint, aki épp most jött ki a klotyóról, miután buliztak egyet. Nem is biztos, hogy feltudnám eleveníteni az előző perceket. Megnyalom a sok dumától kiszáradt ajkaim, ahogy kezeimmel kapaszkodóként jobb híján a felsője széleibe kapaszkodok, de csak ilyen gyenge módon, éppen csak ujjaim közé markolva az anyagot, mintha csak ez tartana itt a valóságban, aztán lassan visszapillantok a szemeibe. - Menjünk aludni inkább... álmos vagyok és... te is... - pillogok rá álmatagon, de még mindig erőteljesen szégyellve, amit az előbb itt leműveltem. Hiába mondta el ő is, hogy takarítani kell, valahogy nem épült be az agyamba a lényeg, csak, hogy majd valamit rendben kell tenni, de az meg ráér holnap is. Sose szerettem rendet rakni... pláne nem álmosan. Az meg, hogy nem is a mi házunk... valahogy végképp nem tudatosult a fejemben. A szoba egykor az enyém volt és ez így is rögződött be. Ha csak Travis nem lépett közbe - mármint ténylegesen, hogy kikerülni sem tudjuk - és Lambert sem akadékoskodott, finoman leszedtem egyik kezét az arcomról, összekulcsoltam enyémmel, és mint egy túl sokáig ébren maradt gyerek a plüssmacijával elcsoszogtam vissza a házba, hogy ledőlhessek vele odafent. - Majd holnap... Most álmos vagyok... - dünnyögöm nagyokat ásítva.
where: Travis's home when: summer, it's damn hot why: an eye for an eye, cowboy
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Őszintén szólva még sosem láttam ilyennek Vöröst. Pattogó egérnek? Persze. Elszállt fejjel, idegbetegen? Simán. De ez az egyik pillanatról a másikra hallucinálás nekem teljesen új, és az egyetlen magyarázat, amit elő tudok rángatni a seggemből, hogy amíg én megöntöztem az emeleti vécét, ő betolt valami bogyót. Máskülönben miért jutna eszébe Travis – vagy mi az isten a neve – drámai belépője után tüzet… kibaszott tüzet rakni a háza kellős közepén?! Rohadtul el vagyok bizonytalanodva, mert sok szarságot mesélt a múltjából - ami biztosra veszem, csak a jéghegy csúcsa -, így kurvára nem tudom azt se eldönteni, hogy mennyire kellene egyébként nekem is aggódnom. Oké, nem a BBQ parti szinten a nappaliban, hanem, hogy a fazon nem fogja tartani az ígéretét, és hiába nyaljuk tisztára a kéglijét, ugyanúgy megtartja a felvételeit vagy tudom is én. Egy viszont biztos, hogy se szirénázás nincsen, se ránk rontó akárkik, és mivel úgy érzem, hogy a „vendéglátónk” türelme sem lesz örök érvényű, megpróbálom a lehető leggyorsabb úton észhez téríteni a riadt madaramat. Mert riadt, ehhez kétség sem férhet. Hiába telt el tíz év, nincs az az isten, hogy átejtsen a palánkon egy ilyen előadással, ráadásul mi oka lenne rá? Látom a szemeiben, hogy valóban retteg, és ha lenne is egy részem, amelyik körberöhögné, amiért ennyire nem bírja a drogokat, nem vesz rá a lélek, ugyanis nem akarom így látni. Faszom, mégis mit művelt még vele ez a kőgazdag bájgúnár, hogy a lehető legelvetemültebb tripp tört rá Rowanre?! A legrosszabb, hogy viszonylag hamar le is nyugszik, és megkockáztatom, rájön arra, hogy feleslegesen dilizett. Úgy értem, kicseszett hálás vagyok annak, hogy vége a para-műsornak, de a tudatom mélyén ott motoszkál a gondolat, hogyha tényleg betolt valamit, akkor nem tudtam volna ilyen könnyen visszahozni a földre… Mély légvétellel szívom meg a mellkasomat, és már épp nyitnám a számat, hogy helyretegyem az utolsó fogaskerekeket is abban a gyönyörű káoszban, ami a vörös kobakjában rejlik, de megcsap Travirnya hangja. Anyád. - Jól van már, nyugodj le a picsába – morranok rá ellenségesen, mert ha eddig kételkedtem is volna Row véleményében – de nem tettem –, hát most biztosra veszem, hogy ha innét mi elsasszézunk, ez a segg börtönbe zárat minket. - Nem is tudom, talán nem kellett volna elrabolnod, meg rá erőltetned a dolgaidat! - felbaszom magamat, de rendesen. Még neki áll feljebb?! Tudom, hogy Vöri sem szent, messze nem az, de hogy ez a nagyszájú is megéri a pénzét, az is biztos. Újabb mély levegő, Lambert… - Kurvára nem kell senkit hívnod, az alku az alku. Csak várj már kibaszott két pillanatot – fújtatok tovább, el nem húzva a kezemet az én különbejáratú vámpíromról. Vissza is vezetem rá a pillantásomat, megcirógatva kicsit az arcát. - Aludni… - lehelem ki elhalóan, mint aki nem hisz a füleinek. Hát nem is hiszek, bassza meg. - Jézusom, Vörös, többet nem eszel semmilyen kibekúrt bogyót, az kibaszottul hétszentség. Ha csak rá gondolnál, pofán foglak verni – közlöm egyre nyűgösebben, mert oké, nem tagadom, én is két másodperc alatt bedobnám a szunyát, ha most vízszintesbe kerülnék. De nem tehetem, és azért, mert még képes vagyok két lábon maradni, megköszönhetném a kiképzőtábort a fasszopó szüleimnek és Onkelnek. Legszívesebben Rowant is felpofoznám, hogy szedje össze magát, és segítsen szó szerint feltakarítani magunk után, ha már az ő remek ötlete volt ide jönni, ám, ahogy az álmatag, megfáradt szemeit figyelem, tudom, hogy a kisujjamat se fogom tudni mozdítani a megneveléséért. Puhány pöcs vagyok. - Oké-oké… - elbizonytalanodva lépdelek utána, és ha lenne is egy szava mister öltönyösnek, fenyegetően megemelem a mutatóujjamat, hogy pofa be. Persze nem megyek fel Row-val, hanem átvéve a vezetést, a nappaliban lévő kanapéhoz irányítgatom, hogy ott heveredjen le. Legalább szem előtt lesz, amíg én az évszázad szopását fogom megejteni. Ha nem lenne Vöri, nem is gondolkodnék, hogy a börtön vagy ez. - Pihenj egy kicsit, oké? Megoldom a többit – nyugtatgatom, hiszen még mindig aggaszt a viselkedése. Az előbb még a fél karját is levágta volna azért, hogy elmenekülhessen, most meg nyugodtan hajtja álomra a fejét az ellenség területén. De ennek a megfejtéséhez még én is részeg vagyok. Kurvára részeg. - Csak maradj a seggeden végre – szusszanok fel, megpaskolva az arcát, és mert egy szentimentális fasz is vagyok, nyomok egy csókot a feje búbjára, mielőtt felkecmeregnék mellőle, hogy munkához lássak. Amennyiben nem ellenkezik és Travó sem áll neki pattogni, az első utam a konyhába vezet, ahol a hideg víz alá dugom a fejemet. A kinti friss levegő is segített valamennyire felrázódni, de ennél biztosabb módszer már csak a kokó lenne. Ezt követően szájhúzva nézek körbe, és jobb híján ott kezdem a katasztrófaelhárítást, ahol a káoszt is megalapoztuk; a konyhában. - Remélem nem olyan gazdag fasz vagy, aki mások átbaszásából nyeri a napi pornó adagját – be kéne kussolnom. - Akármi is a dolgod Vörössel, nem érdemli meg, hogy megint rácsok mögé zárják – mormogom tovább, egyelőre a romokat szedegetve össze. Milliós kár meg a faszom. Na jó, lehet egy vázája többet ér mint az én életem egyeseknek. - Egy ezresnél és pár száznál többet nem tudok adni, amivel gondolom a magadfajták a seggüket szokták törölgetni, de szívesen feltöltöm a vécépapír készletedet, ha most leszállsz róla – ugyanis van egy olyan érzésem, hogy nem fog neki tetszeni, amiért Row esedékesen kivonja magát a munka alól. Mister kényessel szemben én nagyon meg fogom érezni, hogy pápá lesz a Mendoza-pénzemnek, de nem hazudtam korábban a zizzent répacukornak, szarok a pénzre, amíg ő velem van.
“Lesznek időszakok az életben, amikor (...) a saját világod Császárává kell válnod. Keretek között működnöd, és betartanod bizonyos törvényeket, hogy megvédd saját magad és másokat. Lesznek olyan időszakok is, amikor Bolond lehetsz, és ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekedhetsz. A lecke abban rejlik, hogy megtanuld, melyik szerepet kell játszanod az adott pillanatban.”
Nem tudtam hová tenni Rowan viselkedését, sem azt, hogy mitől lett hirtelen ennyire gyenge, elesett és álmos, de nem hiszem, hogy a drogoktól. Furcsa volt, kimondottan furcsa. Még nem láttam ilyennek. Bár nem mutattam ki feléjük, de lett némi bűntudatom, hogy talán én törtem így meg azzal, amit levágtam. Pedig nem akartam elszakítani Lamberttől és börtönbe sem akartam juttatni. Lambet még megtettem volna, de Rowant nem és így, hogy ennyire ragaszkodik Lamberthez, őt sem. A felvételek mindkettőjüket besározták volna. Nevezzen bárki is örültnek, vagy szentimentálisnak, de valamilyen formában még mindig szeretem Rowant és sose akarnék neki rosszat. Mindent, amit valaha is tettem, csak azért tettem, hogy neki jót tegyek és neki segítsek. Lehet, hogy kirúgtam anno a házamból, de ő megölte az akkori páromat. Hogy igaza volt-e vele kapcsolatban, sose fog kiderülni. Én tudtam a magam igazát, ő mondta a maga igazát, de ha rajtam múlik, akkor Rowan sose kerül se börtönbe, se diliházba, ellenben bármikor kész leszek segíteni neki és mellé állni. De akkor miért mondtam mindezt? Csak rájuk akartam ijeszteni, hogy bűnbánatot gyakoroljanak és helyre hozzák a káoszt, amit okoztak a házamban. Mégse engedhettem meg, hogy, mint, akik jól végezték dolgukat csak úgy távozzanak. Figyeltem, amint Lamb nyugovóra teszi Rowant, majd követtem őt a konyhába. - Becsületes ember vagyok - válaszoltam, bár ez nem volt teljesen igaz. Álltam a szavam. Legalábbis az esetek nagy részében álltam a szavam. Az már más kérdés, hogy tolvaj voltam, egy bűnöző, egy rabló, de az adott szavam a lehető legtöbb esetben mindig álltam és ha azt mondom most Lambertnek, hogy nem szegezem meg az adott szavam, akkor nem is fogom. Mélységesen sértett az, ahogy Rowan rólam és a gazdagokról beszélt. Nem is értem miért van egyeseknek olyan kép a fejében, hogy égő száz dolcsissal gyújtsuk meg a kubai szivarunkat, meg a többi, mert ez nem így van. Biztos van ilyen, mondjuk a drogbárók Mexikóban, vagy nem tudom, de én nem az a fajta voltam, akiről Lambert beszélt. - Ennyire nem vagyok kicsinyes. Nem kell a pénzed - válaszoltam és próbáltam rájönni, hogy szimplán csak az utálat beszélt-e belőle, vagy az elkeseredés, amit Rowan irányában érzett, hogy, most így festett. - Nem tudom mivel tömte tele a fejedet az a vörös kis cimborád, de nem vagyok olyan rossz ember, mint, amilyennek hiszel engem. Bőven tett azért, hogy oda jusson, ahol most tart és hidd el, nem az én kezem által. Többet tettem érte, mint, amennyi rosszat tettem vele valaha is, még, ha ő ezt nem is ismeri be. Voltak bűneim nekem is, elismerem. De sosem akartam neki rosszat. Boldog voltam mellette. És ő is mellettem. Voltak hibáim, én is elszúrtam ezt-azt, igen. De ha én nem vagyok, talán ő se lenne - mondtam, majd átmentem a dolgozó szobámba, ahol kivettem a berendezésből a kamerafelvételt, ami egy SD kártyán volt és visszamentem hozzá. - Kapd el - mondtam és odadobtam neki. - Menjetek innen. És ne is gyertek vissza még a környékre sem. Vedd úgy, hogy az adósaim vagytok - félre álltam az útból, majd a kajámmal a kezemben indultam meg a szobám felé.
Felhorkantok a kijelentésére, mert ha ő becsületes ember, én akkor Szűz Mária vagyok. Oké, szinte semmit nem tudok erről az alakról, mert Row se vitte túlzásba a történeteket róla, de én sem akartam volna hallgatni a volt pasijáról. Akiről amióta tudok, viszket is a tenyerem egy előre megfontolt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért, ugyanis az osztozkodás nem az én műfajom… A lényeg, hogy nem látok bele mélyen abba, milyen ember is ő, azonban a becsületességtől a nyakamat teszem rá, hogy mérföldekre van. Legalább olyan távol, mint amennyire én, de nekem már az is kurvára megfelel, ha ebben a szaros alkuban állja a szavát, és nem tesz tönkre mindkettőnket. Persze ha azon múlna, kivárnám az időmet, vagy találnék módot, hogy újfent Vörössel lehessek, ám szívesebben kerülném el az újabb szünetet. Bele is tudnám verni a fejemet a falba, hogy ekkora retardált kreténként még mindig nem vagyok képes visszafogni a baromságaimat legalább addig, amíg a szaros próbaidőm tart. Még ha nem is vertük volna szét a házát, ekkora véralkoholszint miatt faszán nem veregetné meg a hátamat a felügyelő tisztem… Közben elkezdem a rendrakást, bár néhány percig csak ide-oda rakosgatom a dolgokat, mert a börtöncellámon kívül körülbelül soha nem kellett a saját kupimmal foglalkoznom. Kitalálni, minek hol a helye, főleg kótyagos fejjel... Hozzáteszem, a hajlongás se tesz jót, minden egyes alkalommal úgy érzem, hogy össze fogom hányni magamat. Figyelek azért az újdonsült patyolat-tisztaság vizsgáló ellenőrömre is, aki gondolom jött lecsekkolni, hogyha eddig nem vágtam zsebre semmit, most se tegyem. - Nyilván nem kell – fújtatok egyet. Minek is kellene neki a koszos pénzem, jobb a picsogás meg a sipákolás, hogy mennyi kárt okoztunk neki. Pfö… De azért tovább hallgatom, és nem tehetek róla, a bőröm alá férkőzik minden, amit mond. - És most mire vársz? Veregessem meg a vállad és adjak medált? - mormogom az orrom alatt, mert még mindig nem hallgatom szívesen azt, milyen boldogak is voltak együtt, és mennyire mélypontra került Rowan azért, mert én nem figyeltem rá, és csak azért is bele kellett menjek egy drogüzletbe, aminek a végén ugyan akaratlanul, de magára hagytam. - Mit értesz az alatt, hogy talán ő sem lenne? - csak beadom a derekamat a kíváncsiságomnak, elvégre a kanapén szuszogótól biztos soha nem fogok hallani azokról a dolgokról, amik a múltja sötét foltjait képezik. Nagyvonalakban elmesélte, de fogadok, hogy a kilencven százalékát kihagyta a sztorinak. Kissé lelkiismeret-furdalásom van, hogy kibeszélem a háta mögött, ám arra se számítottam, amit percekkel ezelőtt leművelt. Elnézve Travis reakcióját vagy inkább annak a hiányát, ő sem. Ki tudja, vannak-e még ilyen meglepetései. Aztán odébb áll, én meg már azt hiszem, hogy neki itt véget is ért a mese délután. Vagy inkább éjszaka. De nem, kisvártatva visszasétál, és felém hajít egy apró kis szart, amit történetesen az alkohol befolyása alatt olyan lyukas kézzel próbálok elkapni, hogy öröm nézni. Sóhajtva lehajolok a kártyáért, majd feltartom a mutatóujjamat, és fordulva egyet kiadom a gyomrom tartalmát a mosogatóba. Én esküszöm, hogy próbáltam visszafogni. - Bassza meg… - nyögök egyet, sebtében le is öblítve a szinte üres produkciót, mivel Row-val ellentétben én végül nem ettem semmit. Fixen folytatnám a rókát, ha tovább kéne szagolnom, így viszont kicsivel megkönnyebbedik a gyomrom is. - He? - nézek vissza Travisre, aki közben már hátat is fordított. Most mi történik? Ez is valami csapda, hogy megnézze, állom-e a szavamat? Vagy ő is megzizzent, mint Répafej? - Most ez valami trükk? És honnét tudjam, hogy nincs másolatod? - szólok utána valamivel összeszedettebben, legalábbis nekem úgy tűnik, már kevésbé folynak össze a szavaim. - Rowan szerint nem egyszer sárgaházba juttattad meg a rendőrség kezére… - próbálok érvelni a bizonytalanságom mellett, bár asszem az önmagában is érthető lenne. Adósai, a faszomat is, azt. Majd örökké a hátam mögé nézve várjam, mikor akar bemártani valami fosba?
“Lesznek időszakok az életben, amikor (...) a saját világod Császárává kell válnod. Keretek között működnöd, és betartanod bizonyos törvényeket, hogy megvédd saját magad és másokat. Lesznek olyan időszakok is, amikor Bolond lehetsz, és ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekedhetsz. A lecke abban rejlik, hogy megtanuld, melyik szerepet kell játszanod az adott pillanatban.”
- Hát örülnék egy érdemrendnek - válaszoltam neki. - Egy becsületrend sose árt az embernek. Beleírhatom az életrajzomba önfényezésnek és eldicsekedhetek vele a Reform Klubban - mondtam, majd beszélni és érvelni kezdtem, hogy kicsit a magam igazságát is elmondjam neki. Pontosabban a valós valóságot, hogy mi is volt Rowan és az én múltam, ami láthatóan felkeltette az érdeklődését. Azonnal nem válaszoltam neki, előbb elhoztam neki a kamerák felvételét. Filóztam rajta mélyebben is bele akarok-e menni, de úgy tűnt ragaszkodott hozzá, így megálltam és visszamentem hozzá. A konyhapultnak dőltem, hogy kényelmesen tudjak mesélni neki. Fel is ültem volna rá, de úriember voltam, nem tettem. Akkor szép sorjában. - Mit értek az alatt, hogy ő sem lenne? - kérdeztem vissza, de úgy éreztem ezt nem itt kéne megbeszélni, így inkább kikísértem őt a hátsó udvarra, ahol ki tudtunk ülni kényelmesen a friss levegőre. Rowan úgy is aludt. Leültem egy fa alatt felállított kerti székre, majd miután Lamb is leült felé fordulva kezdtem mesélni neki a dolgokat. - Kilenc évvel ezelőtt ismertem őt meg, amikor még én is csak feltörekvő vállalkozó voltam. Angliából jöttem az országba, odahaza filmstúdióknál dolgoztam látványtechnikusként és kellékgyártó mérnökként, meg egyebek. Ez nem is fontos. Első állásom itt Amerikában a Cadillacnél volt. Nem kérkedésből, de már akkor elég sok pénzem volt, hiszen a filmstúdiók is jól fizettek, így miközben a Cadillacnél dolgoztam, elkezdtem beindítani a saját vállalkozásom. Egy informatikai cég volt, kütyüket gyártottunk. Még csak feltörekvő vállalkozó voltam, egyedül éltem, nem volt se kutyám, se párom, se aranyhalam és egyedül kellett vinnem a munkát is és a háztartást is, meg minden. Akkor jött hozzám Rowan egy állás interjúra. Nem volt semmije, senkije, se pénze, se állása, se kajája, semmi. Szó szerint semmi. Felvettem őt, hogy vigye a háztartást és segítsen nekem amiben csak kell. Afféle házvezető kisinas volt. Itt lakhatott, adtam neki fizetést, ételt, és elkezdtem őt tanítani. Adtam neki mérnöki leckéket, informatika órákat, megtanítottam a harcművészetekre és rövidesen már ő is a cégemnél dolgozott. Kiemeltem. Adtam neki egy pozíciót. Eljártunk kirándulni, múzeumba, egészen... családias volt minden. Egyik nap... ittunk. Én is ittam, ő is ivott és... hibáztam - sóhajtottam. - Lefeküdtem vele, de nem kellett volna. Én is többet láttam akkor abba, mint, ami köztünk volt és ő is és azt hitte, hogy... hogy van köztünk valami komoly. Talán... szerelmes volt belém, de én csak kalandokat láttam benne. Nekem új volt, ami volt, de aztán lett egy nő az életemben, ő meg féltékenységből megölte. Akkor ott minden megromlott köztünk. Én is hibás voltam, ő is, kidobtam. Nem tudtam elfogadni azt, ami történt. Akkor nem. De idővel túltettem magam rajta. Ami pedig az SD kártyát illeti nem trükk. És nincs belőle másolat. Nem akarlak börtönbe küldeni titeket, őt pedig még kevésbé. Csak azért mondtam, hogy bűnbánatot gyakoroljon és ideges legyen, hogy érezze a felelősség súlyát és vállalja annak következményeit. Ahogy te is. De ennyi. Neki is lehetett volna annyi esze, hogy ha eddig nem csukattam le, akkor most sem fogom, de láthatóan nem gondolkodott. Viszont sosem küldtem sárga házba, sem rendőrségre. Nem tettem. Ez csak az ő önsajnáltató műsora, amivel be akart engem feketíteni előtted. Megértem, hogy haragszik rám, de nem tettem semmit. Amit tettem, megérdemelte. De ettől függetlenül mindig kiálltam érte. És ha segítség kell neki, én ott leszek neki. Ezt ő is tudja. És úgy tűnik, akkor neked is, ha mostantól te vagy az élete. Ha bajban van... vagy vagytok... talán tudok nektek segíteni.
Ebbe se szorult semmi humorérzék, bár tény és való, a helyében nekem se röhögne a vakbelem. De felőlem aztán fel is dughatja a reform klubját, bármi is legyen az. Ha nem ismerném Főnit, továbbra is meggyőződésem lenne, hogy minden gazdag irritáló, az orrát fennhordó, szándékkal elnyújtottan beszélő porfogó a világban. Kiigazodni meg végkép nem tudok rajta, főleg, amikor elkezd kifelé terelgetni. Elhúzom a számat, és elpillantok út közben Vöri felé, hogy lássam, minden rendben van-e vele, de jah, végül is jobb, ha nem a füle hallatára pletykálom ki az életét. Ezért még be fogja verni az arcom… Viszont határaim nekem is vannak, és az ott kezdődik, hogy a történtek után eszemben sincs lecsücsükélni a kerti székbe, mintha valami világi cimbik lennénk ezzel a fazonnal. Az egyedüli ok, amiért nem a torkát harapom épp, az a börtönről alkotott sanyarú jövőképem, amiben elveszíteném Rowant. Kizárólag miatta vagyok hajlandó lenyelni minden szart, kezdve a munkától Onkel hülyeségein át egészen Travirnyóig, aki mit sem zavartatja magát. Oké, az ő kecója, de akkor már én is rágyújtok egy cigarettára. Nem picsoghat, hogy a házát pöfékelem tele – ismét –, hanem legalább idekint eregetem a füstpamacsokat, távol a minden bizonnyal kényes orrától. Aztán csendben hallgatom, de rohadtul nem arról beszél, ami érdekelne. Nagyon örülök neki, hogy ilyen szép és jó élete volt, meg minden, ám olyan mértékben leszarom, hogyha a kifejezés nem képletes, hanem konkrét volna, a lelkem is kijönne belőlem. Mit hisz, attól még, hogy kegyeskedett megkímélni az életünket, majd barátkozóra fogom vele? A szemeit is ki tudnám kaparni, főleg, mert a nyakamat teszem rá, hogy direkt csinálja. Direkt dörgöli még az orrom alá azt is, hogy jól összefeküdtek, kibaszott papás-mamást játszottak… Faszomat. Örülök, hogy rágyújtottam, mert ha nem simítaná valamelyest a nikotin az idegeimet, most minden józan meggyőződésem ellenére felborítanám a kicseszett székével együtt, és laposra verném az arcát. De gondolnom kell a jövőre… Ami viszont elbizonytalanít, hogy az elmondása szerint Vöri csak be akarta őt feketíteni az állításaival. Azt megértem, hogy vannak dolgok, amiket el akar hallgatni előlem, de hogy hazudjon? Oké, az sem új keletű nála, azonban az utcán csövezős éveink alatt leszokott arról, hogy pont engem szédítsen, főleg, ha komoly dologról volt szó. Tökömet, szeretnék hinni ennek a bájgúnárnak, mert akkor az azt jelenti, hogy biztonságban van Row, ugyanakkor meg Vöriben sem szeretnék kételkedni, mert… mert nincs okom megkérdőjelezni őt. Nem akarok okot, hogy megkérdőjelezzem őt. Ha egyszer elkezdem, akkor nincs megállás. Jézusom, belehasad az agyam is ebbe a sok fosba. - Hát, azt sikerült elérned, hogy ideges legyen, sőt… Fogalmam sincs, mi volt ez az előbb vele, de- – elharapom a mondatom végét, mert nem, nem Travisszel akarom kitárgyalni a szitut. Az egy dolog, hogy Row miatt a múltjukról érdeklődtem, mert tudni akartam, mekkora kárt okoztam a hülyeségemmel, viszont ez túlmenne egy határon, amit megint csak nem akarok átlépni. Rühellni akarom minden egyes porcikámmal a tagot, nem még tanácsokat kérni vagy tudja a bánat. Aztán meg az sem tetszik, ahogy beszél róla. Önsajnáltató műsor meg az anyja kínja… Ez valami teljesen más volt, de ha még az is lenne, csak ne okoskodjon a magas lóról. - Jah kösz, nem kell a szánalom segély – forgatom meg a szemeimet, bosszúsan fújva ki egy újabb adag füstöt, de hamar eltaposom a fűben a csikket, mert ahhoz sincs türelmem, hogy bagózzak. Legszívesebb elhúznám a belünket innét, bár még azt sem tudom, hogyan fogjuk ezt kivitelezni. A tragacsom ugyan jóval odébb a házától ott parkol, ám hacsak nem akarom levezetni magunkat egy hídról részegen, jobb lesz valamit kiokoskodni.
“Lesznek időszakok az életben, amikor (...) a saját világod Császárává kell válnod. Keretek között működnöd, és betartanod bizonyos törvényeket, hogy megvédd saját magad és másokat. Lesznek olyan időszakok is, amikor Bolond lehetsz, és ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekedhetsz. A lecke abban rejlik, hogy megtanuld, melyik szerepet kell játszanod az adott pillanatban.”
- De? - kérdeztem, mert úgy tűnt akart még valamit, csak végül magába fojtotta. Érdekes volt. Vajon Lambert mennyit tudhat arról, hogy Rowan milyen életet élt eddig? Mennyit tudhat a cirkuszról? Arról, hogy ki is volt és mivel foglalkozott? Valahogy meg kéne tudni, de úgy éreztem az nem lesz olyan egyszerű, mint kellene. Egyáltalán bele akarok én menni olyan mélységekben? Amúgy sincs Lambertnek semmi köze ahhoz, hogy ki is az én alteregóm, hogy én vagyok a Fehér Róka. Nem feltétlen anyagi segítségre gondoltam, ami az ő szemében szánalom segély, de ha nem, akkor nem. Akkor boldoguljon kedvére. Valóban jó kérdés, hogy vajon mi volt az az előbb Rowannel, mert még én sem láttam rá példát. Minden bizonnyal az alkohol, a drogok és a börtöntől való, illetve Lamb elvesztésétől való félelem közjátéka lehetett. Érzelmi kitörés és tudatmódosító szerek összejátszása. Én nem aggódtam ebből a szempontból. Messziről érződött Lamberten, hogy mehetnékje volt, viszont én sem támogattam volna benne, hogy ilyen állapotban üljön autóba, főleg, hogy Rowan sem volt most olyan állapotban. Lassan a konténer is meg fog érkezni, a ház pedig még mindig áldatlan állapotokban volt. Takarító céget fog kelleni hívni. Nem így terveztem ezt a mai napot, de úgy tűnt fekete fátyolt kell borítanom arra, amit terveztem. Abból már nem lesz semmi ma, de talán holnap sem. Felkeltem a székemből, majd Rowanre pillantottam, aztán a hátam mögé Lambertre, aztán lemondóan sóhajtottam. - Oké. Töltsétek itt a mai napot, de holnap tipli van. Lehetőleg takarítsatok is ki, ha már én jó fej voltam veletek. Nem várok csodát, de legalább egy pár zsák szemetet szedjetek össze. Holnap visszajövök és szeretném a házat átalakítani kicsit. "El lesz adva", szóval új lakója lesz - mondtam és nem kellett tudnia, hogy kit és miért költöztetek ide. Kivettem a zsebemből a kocsi kulcsomat. - Még valami, vagy mehetek? Szerintem a vörösnek jobban kell a társaságod, mint nekem. Gondolom jó sok megbeszélni valótok is van, amihez én nem kellek.
- Nincs tovább, kíváncsi-fáncsi – vonom meg rá a szemöldökeimet, mintha nem én hagytam volna rejtelmesen nyitva a mondatot. Egy részem kibökné, ami az oldalát furdalja, viszont hiába volt kegyes velünk meg akármi, nem fogok karikacsapásra megbízni benne és olyanról csipogni vele, ami fogjuk rá, nem az ő dolga. Talán ha rákérdezek Rownál, beavat magától is, vagy tényleg nincs többről szó mint a drogról, amit suttyomban benyelt, amíg én fontosabb ügyeket intéztem. Aztán lennének más kérdéseim is, mint például, hogy milyen cége van és milyen munkába vette be Vörit a csicskáztatás után, amit ő inaskodásnak nevezett, de ismét, túl nagy érdeklődést mutatnék valami iránt, amit le kéne szarnom. Egy valami azonban nyilvánvalóvá válik, hiába állította a vörös ördögöm, hogy neki mit sem számít ez az egész, a nyakamat tenném rá, hogy nem fogok megszabadulni az utánfutó gazdag bélájától. Mert ő sem akar megszabadulni tőle. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt valaha fel fogom-e tudni dolgozni, de úgy fest ez a büntetésem azért, mert egy idióta barom voltam, és annak idején elbasztam az esélyemet vele. Mély sóhajjal túrom végig a hajamat, majd keserűen elnevetem magamat a szavait hallva. Legszívesebben merő szeretetből még le is húgyoznám a növényeit, nem, hogy rendet tegyek, de nem leszek pöcsfej. Az alku az alku, abban sem bízok, hogy nincs másolata a duhajkodásunkról, és asszem amúgy se menne a kibaszott alvás. Róla meg Rowan dugásáról lennének megint rémálmaim, az is biztos... Hát még így, hogy arc is tartozik a horror történetekhez. - Jah, nekem se fogsz hiányozni – legyintem le, amikor távozóra fogja. Nem tudom hova tenni ezt az embert, de egyelőre nem is akarom. Túl hosszú volt ez a nap és ez az éjszaka, szóval hacsak nincs még néhány keleti bölcselete és fennkölt megjegyzése, visszasétálok a házba, és folytatom ott, ahol abbahagytam. Fogalmam sincs, meddig pakolászok, de miután a konyha már valahogy kinéz, és a nappali sem egy káosz, mély sóhajjal leseggelek Vöri mellé a kanapéra, és egy újabb cigire gyújtva megsimítom azokat a szanaszét álló tincseit. Hagynám még aludni, az viszont biztos, hogy nem fogok vele itt nyomorogni, ha van más opció is. Így is tropára lesz holnapra a seggemtől kezdve mindenem, szóval legalább azt a pár órát egy szaros ágyban töltsem, és ne egy négyzetcentinyi helyen. - Kelj fel, Csipkerózsika – ébresztgetem, tovább cirógatva a vörös haját, aztán a kisimult, puha arcát, ami ilyenkor egészen úgy fest, mintha egyetlen nap sem telt volna el azóta, hogy megszeppent képű kölyökbolhaként betoppant a javítóba. Gyengéden el is mosolyodok a gondolatra, ugyanis akkoriban a nyakamat tettem volna rá, hogy többet nem fogom látni. Sőt, imádkoztam érte, mert valahogy a jelenlétében még több verés jutott a nevelőtisztjeinktől. Erre itt vagyunk, megvénült faszokként, és szinte semmi sem változott. Még mindig több balhé jut ki, ha mellettem van, de a világért nem cserélném ezt el semmire. - Kaptunk egy nap haladékot a szarlapátolásra és az alvásra, mert ennyire király vagyok, szóval gyerünk az ágyba – noszogatom tovább, az arcáról a vállára csúsztatva a tenyeremet, hogy finoman meglökjem. Kissé tartok tőle, hogy még mindig teljesen rottyon lesz, vagy folytatja a műsort ott, ahol abbahagyta, de mellette akarok dögleni, szóval jobban teszi, ha összeszedi magát, amíg az emeletre jutunk.
Nem mintha az évek alatt - sőt egész életemben - ne szoktam volna hozzá, hogy bárhol elaludjak, de, ha most józan volnék, biztos nyafognék, hogy az ágyamban akarok aludni. Azt hiszem... mert speciel, amint puhát ér a buksim, szinte el is nyom az álom. Még félálomban azért megpróbálom fejben tartani, hogy felkeléskor az első a mosdó legyen és nem is az okádás miatt, hanem, mert sok mindent volt az éjszaka, ellenben a pisiléssel. De sanszos, hogy ez nem fog megmaradni, nem hogy reggelig, de két percen belül se. Gőzöm sincs mennyi idő telik el, de hamar félálomba kerülök, onnan pedig egyre jobban csalogat ki egy ismerős hang. Egy ismerős, ami akaratlan is mosolyt csal arcomra. Még érzem, hogy a szemeim aludni vágynak és az agyam sem remekel, ráadásul még a másnaposságot megelőző szédelgési is elfog, de képtelenség nem figyelnem a hangra, és az illatára és arra a kellemes csiklandós érzésre, ahogy kezével hajamba túr, aztán arcomra simít. Kicsit még hagyom magam noszogatni, szeretem, ha velem van, ha beszél hozzám, ha megérint, igen, még akkor is, ha ez pofon formájában történik. Még félálomban is ott áll előttem, és mosolyog, és zavartan vakargatja szemöldökét, ahogy elpillantgatva harapdálja alsó ajkát, nehogy meglássák a körülöttünk lévők, hogy képes a dühön kívül más érzelmeket is kimutatni. Végül kinyitom szemeim és néhány álmos pillogást követően lassan fel is ülök. Csak egy pillanatra hagy alább a mosolyom, éppen annyira, amíg a sötétség a szemem mögött vele fejeződik be, mikor rápillantok. Megértem amit mond, amit mondott, de jobbára csak az ékelődik a buta buksimba, hogy ágy és együtt alszunk, ez pedig kellő megnyugvással tölt el. Bólogatok pár némát és ha nem is Sonic tempóban, de felkelek vele. Nem kerüli el figyelmem, hogy változott az állapota, legalábbis, mintha kicsit józanabb lenne, és talán egy csöppet sápadt a korábbi rosszullét miatt? De bízom benne, hogy a pihenés rá is jó hatással lesz, így szépen elbandukolok vele felfelé a szobámba, hogy az egykor durvulásunkat megszenvedő ágyon hajthassuk álomra fejünk. Nem sok éber időm marad, de amint ágyba kerülünk, át is karolom a derekát és míg szemeim nem csukódnak le őt figyelem, ha felém fordult. Ha nem, abban az esetben olyan szorosan bújok hozzá hátulról, hogy orrom hegye éppen csak nem cirógatja tarkóját, nem zavarva a pihenésben, ellenben illata nekem kellemes álmokat nyújt majd.
Bár nem sok maradt az éjszakából, függetlenül a hullafáradtságtól nagyjából két óra múlva ki is pattannak szemeim. Normális esetben biztos nem sietnék sehova, és meg sem próbálnék felkelni mellőle, de az agyam a szemeim felnyitódásával, mintha egy elektromosságot kapó körhinta lenne, elkezd megint járni. Nem ébresztem fel, sőt különösen figyelek rá, hogy anélkül másszak ki mellőle, hogy ő felébredjen. Pihennie kell. Azért egy puszit nyomok a homlokára, és ha kicsit hűvösnek érzem a szoba hőmérsékletet, szépen be is takarom. Aztán kiosonok a szobából a felkelő nap első sugarai keresztüzében és miután gyors könnyítettem magam a tegnapi pia mennyiség végett, szépen le caplatok a földszintre, hogy körbenézzek mi a helyzet. Az agyam értelmezi, hogy hol vagyok és nagyjából azt is, hogy miért, de különösebben már nem zavartatom magam, hogy ezeknek tetejében még pocsékul is érezzem magam. Másnaposság, talán a gyomrom kicsit rakoncátlankodik, de ez aligha fog eltántorítani a mai naptól. Már pedig sok a teendő. Mármint... Lambert kitett magáért az éjszaka, szóval annyira nem sok a munka, de mivel ereje teljében vagyok és állandóan jár az agyam, hogy ezután ezt kell megcsinálni, azután meg azt, neki is állok a maradék munkának. Még azokat a részeket is felsöpröm és mosom, ahol kupi nem is volt. Közben néha beiktatok egy pár másodpercnyi szünetet, mikor épp iszok pár korty vizet, aztán leülök szusszanni egyet, máskor meg a lent található könyves polcot bogarászom, bár a figyelmem egyik sem köti le végül. Még a reggeli alkotáshoz is kedvem szottyant, de mivel nem sok minden van, ami meg akad, ahhoz meg én nem értek, így hagyom a fenébe. Max kávét főzök. Miután pedig minden csilli-villi - bár kifesteni azért nem festettem - fogom magam és a fölös energiáim Travis edzőszobájában próbálom levezetni a futógépen, miközben jobbnál jobb ötleteim vannak a napot és a jövőt illetően, amit már alig várok, hogy megoszthassak azzal a durmoló drága medvecukrommal. Szerintem még Travis is támogatni fogja az ötletet vagy max kiröhög...
where: Travis's home when: summer, it's damn hot why: idk
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Wang Weiguang and Lambert Schultz imádják a posztod
Fogalmam sincs, mikor nyom el az álom. Biztosra vettem, hogyha egyszer párnát ér a fejem, két másodperc alatt durmolni fogok, de még azután is éberen kattog az agyam, miután visszaalszik mellettem Vöri. Újra és újra az éjszaka kevésbé bulis jelenetei játszódnak le előttem, és hol kibaszottul ideges vagyok, amiért nem hagy békén a saját fejem, máskor meg kellemetlenül facsarodik a gyomrom, amit a korán érkező másnaposság számlájára írok. Az esetek többségében szeretem az éjjelt, mert akkor általában nyugi van és nem akarja senki leenni a fejemet, nem muszáj készültségben lennem, legalábbis kevésbé, mint nappal, azonban vannak alkalmak, amikor nincsen nyomasztóbb érzés annál a feneketlen sötétségnél, ami ilyenkor rátelepszik a mellkasomra, és önhatalmúlag kicsi a rakást játszik sokad magával. Előhozza a legrosszabb gondolataimat, a végén meg már a szemeim is égni kezdenek, annyira mélyre jutok a kéretlen agyalásban. Kimerültnek, fáradtnak, ostobának és elveszettnek érzem magamat, ahogy közelebb fészkelődök a lökött szeplősömhöz, de miután az orromba tódul a piával és a bagóm füstjével keveredett illata, egészen hamar elcsitul a háborgó lényem. A kávé illatára és a világ legrosszabb fejfájására kelek. Aztán, ahogy mozdulok egyet, rá kell jönnöm, hogy nem csak a fejemmel vannak problémáim, hanem a porcikáim zöme is úgy sajog, mintha legalábbis nem harminchat, hanem százhat éves lennék. Morcosan dörgölöm végig az arcomat a tenyereimmel, hogy nem sokra rá szembesülhessek a jobb kezemen sorakozó apró sebekkel is. Jah, nem kellett volna beleverni a falba, faszomat. Nyűgös morranással fordítom oldalra a fejemet, hogy megnézzem, Vöri alszik-e még, de legnagyobb meglepetésemre már hűlt helyét találom az ágyban. Jézusom, mégis meddig aludtam? Elnézve az éjjelin nyugvó órára, nem túl sokat, szóval még neki sem kéne ébren lennie. Aztán lehet, csak rájött a rókamóka… Bárhogy is legyen, az ellenség házában, Row nélkül én képtelen vagyok visszaaludni, így hát kimászok az ágyból, és első körben meglátogatom a slozit. Megszagolgatva magamat egy kibaszott zuhany is rám férne, de nincs az az isten, hogy a kelleténél több időt töltsek el ebben a burzsujvillában, ezért a következő utam a konyhába vezet, ahol szerencsére nem kell Trav vagy mi a tököm a neve taggal szembenéznem. Kiszolgálom magamat a kávéval, és miközben nagy kortyokban tudom le a torkomon a frissítőt, nem kerüli el a figyelmemet, hogy… jóval nagyobb rend és tisztaság van, mint ahogyan én itt hagytam éjjel a kócerájt. Vajon annyira mélyen aludtam – elképzelhetetlen –, hogy idő közben megjött a takarító brigád is, vagy Rowan annyit sem aludt, mint eddig hittem? Jézusom. Útnak eredek megkeresni duracell nyuszit, akit végül egy edzőszobában – mert persze ilyenje is van a faszikámnak – találok meg, ezerrel futva egy gépen. Alapból nem értem a futás koncepcióját, mármint azon kívül, ha kergetnek, de inkább képedek el azon, hogy nem dobja ki helyben a taccsot a rázkódástól. Nekem már attól forogni kezd a gyomrom, hogy nézem. - Mi a bánatos szart csinálsz? - bököm ki, mialatt az ajtófélfának dőlök a félig üres bögrével a kezeim között. Ha a kicsattanó formája egyébként nem lenne elég rejtély a másnapos és lüktető fejemnek, azon is nehéz túltennem magamat, hogy végül minden meggyőződése ellenére kinyalta a kecót, és most úgy elvan Travis házában, mintha mi sem történt volna. Tényleg a pia és a drog beszélt belőle tegnap, és csak túldramatizálta az egész helyzetet? Meg kellene nyugtatnia ennek a felállásnak, ha nem jelentené ez egyszerre azt, hogy amúgy világi pajtik ezek ketten. Nope, a bűntudathoz meg a féltékenység tengerhez még nekem is korán van. - Figyelj, a kis dugópajtid nemsokára vissza jön, és mittomén mit akar csinálni, mert eladja a kéglit vagy mi a tököm. Odaadta a felvételeket meg minden, szóval akár léphetnénk is a picsába – mutatok el a hüvelykujjammal magam mögé, jelezve a távozásunk irányát.
“Lesznek időszakok az életben, amikor (...) a saját világod Császárává kell válnod. Keretek között működnöd, és betartanod bizonyos törvényeket, hogy megvédd saját magad és másokat. Lesznek olyan időszakok is, amikor Bolond lehetsz, és ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekedhetsz. A lecke abban rejlik, hogy megtanuld, melyik szerepet kell játszanod az adott pillanatban.”
- A micsodája? - léptem mögéjük, mert időközben én is megérkeztem és még fél füllel hallottam, hogy Lambert minek nevezett engem. - Az már a múlt, öcsi. Az már a múlt. Azóta sok víz lefolyt már a Hudsonon - sóhajtottam. Itt voltam már, csak míg ő kávézott és Rowant kereste, én a saját régi szobámban intéztem egy SMS-t és lepakoltam egy táskát. - Egyébként le vagyok nyűgözve. Nagyon szép lett itt minden, ahhoz képest, amit vártam tőletek. Elismerésem, szépen kitettetek magatokért és ezt értékelem. Köszönöm. Megmondom őszintén, nem erre számítottam, de a lelkem mélyén valahol reméltem, hogy így cselekszetek. Itt is bebizonyosodik, hogy érdemes az alapvető emberi jóságra alapozni. Mert minden emberben van jó, csak elő kell csalogatni. Bizonyára mind a ketten sokat gondolkodtatok a délután, illetve az éjszaka - mondtam és nem, ez nem csak üres duma volt, ezt tényleg így is gondoltam. Így éreztem és ezek a szavak őszinték voltak. - Na gyertek, mutatni akarok nektek valamit - intettem nekik, hogy kövessenek, majd kimentünk a kocsimhoz. - Visszahozlak titeket az autótok miatt, csak most kényelmesebb így. Beültünk az autómba - gondolom ők a hátsó ülésekre egymás mellé - és elindultam a címre, ahová terveztem őket elszállítani. És nem, nem a börtönbe, nem nevelő intézetbe, nem elmegyógyintézetbe. Hosszú út volt, de végül megérkeztünk egy erdei sétányhoz, ahol még lehetett autóval közlekedni, az út végén pedig egy ázsiai stílusú házhoz értünk, ahol főleg a fehér szín dominált. Valahol New York és New Jersey határában voltunk. Leparkoltam, majd belépve az épületbe egy Dojo fogadott minket. A cipőt természetesen le kellett venni, bár, ha akadékoskodtak, akkor eltekintettem tőle. A Dojoból egy ajtó nyílt, ami egy folyosóra vezetett. Hófehér folyosó, néhol vörös színnel tarkítva, majd egy nappaliszerűségbe érkeztünk. Egyébként az épületben több helyen olyan plakátok és zászlók voltak kitéve, amik egy hófehér rókát ábrázoltak, vagy a kitsunét, vagy tibeti zászlót, vagy éppen a Tantrát hirdették. - Üljetek le nyugodtan, addig én főzök teát. Ti is kértek? - kérdeztem. Amennyiben kértek, hoztam nekik, amennyiben nem kértek, csak magamnak hoztam. A teát még nem ittam meg, hanem visszamentem a konyhában és hoztam három tálca sushit, ami előre el volt már készítve és megfelelően volt tálalva is, hogy ne romolhasson meg, mire fogyasztásra kerül a sor. - Itt azért csak kényelmesebb beszélgetni, nem? Távol a tetthelytől... - leültem és bekaptam egy falat sushit. - Mit szólnátok egy harchoz a Dojoban? Ti ketten ellenem. Kiváncsi vagyok le tudnátok-e engem győzni, ha ketten állnátok ki ellenem. Kevert harcművészet. Amiben csak jók vagytok, úgy támadtok rám. H nyertek, akkor bármit kérhettek tőlem legális kereteken belül, de ha én győzlek le benneteket, akkor én kérhetek tőletek bármit. Nyilván nem drogot, gyilkosságot, betörést, de azon túl bármit. Mit szóltok? Kicsit pihentek, beszélgetünk, esztek, a másnaposság is lassan el fog múlni, a zöld tea sokat segít (ha eddig nem kértek, még kérhetnek, akkor hozok). Aztán, ha mindenki kellően jó formában lesz, mehetünk a dojoba - mosolyogtam és ittam egy kortyot.
Esküszöm kibaszottul jól esett egy kis kondi, sőt még inkább felpörgetett. A gyomromon nyilván nem segített, de nem is kevergett úgy, hogy foglalkozzak vele. Na és aztán? Max hányok egyet, az élet meg megy tovább. Még zenét is kapcsoltam volna, ha lett volna odalent rádió vagy lejátszó, így végül lefoglaltam magam a saját gondolataimmal és mindenféle mondókával. - Ha jó a kedved tapsolj nagyokat! Huh! - sikkantottam jókedvűen, ahogy a gépen zötykölődve tapsoltam is. - Ha jó a kedved rázd a far... Wow, Lamby baba! - kapom oda fejem, még a gép tempójáról is elfeledkezve, de mivel hála égnek nem nyomtam maxra a fokozatot, így max kicsit megbotlottam és le ugrottam róla, miközben felé fordulva el is indultam irányába természetesen széles mosollyal. - Jó reggelt, drága kis fekete macskám! Éppen bemelegítettem, gondoltam jó így kezdeni a napot, aztán majd te is becsatlakozol... - tártam szét karjaim, hogy egy kávét figyelembe nem vevő ölelést és egy gyors homlok csókot követően már is rázúdítsam megannyi ötletem, noha ő beelőzött. - Jó! Jóó! Jó ötlet, benne vagyok, lépjünk! - csaptam össze tenyereim készen arra, hogy menjünk, noha amíg ő nem fordult volna én sem indultam volna el. - És tudod mi jó ötlet még! A munka! Munkát fogok keresni! Még hozzá takarítói vállalkozást indítok! Felhozzuk magunkat, lesz egy fasza kis kéglink, pénzünk piára és... most figyelj! Dobpergés! - imitáltam kezeimmel a falon. - Magunkhoz vesszük a lányom! - kiáltottam el végül magam. - Szuper jó lesz! És nagyon király! Egy család leszünk! Nem nagy, de nem is az a lényeg! Te, ő, meg én! Kurva jó lesz! És majd agyonverünk minden fiút, aki ránéz... és... és - daráltam volna tovább a többit, mikor megjelent Travis is és közbe szólt. - Áh, jó reggelt, te semmirekellő dugódani! Vagy mit is mondtál...? - böktem el Lambert felé, szemeim pedig ide-oda jártak róla Travisről is fordítva. Persze attól még örültem az idősebbiknek is. Most mit korholjam őt is, hisz új nap virradt, új lehetőségekkel. Mosolyogva forgatom meg szemeim Travis megjegyzésére, majd legyintek is rá Lambre nézve. - Ez azt jelenti, hogy azóta se szexelt senkivel és már a szűzhártyája is visszanőtt a hátsójára... - viccelődtem, míg elő nem jött a dicsérgetésünkkel. - Még szép! Bánhatod, hogy kidobtad a csicskás ágyasod! - puffogtam vigyorogva, aminek végén elnevetve paskoltam meg félkézzel a mellkasát. Már a saját magam oltogatását sem vettem fel. Kizárt, hogy most bárki vagy bármi elbassza a kedvem. - Jaj ezt ismerem, cowboy, most jön az a rész, amikor a kanapéra vágsz és egy küzdelem során megdöngetsz... átlátok rajtad, te kis huncut! - taszítottam egyet rajta, ahogy mentünk mögött, miközben szórakozottan lépkedtem Lambert mellett. Ha ő beült, én is gond nélkül bevágódtam mellé, de amúgy biztos nekiálltam volna pattogni, hogy vajon mit akarhat. Ahogy pedig benne ültünk zene nélkül is járattam a fejem, miközben néha elröhögtem magam, aztán Lambertre néztem és finoman megpaskoltam azt a markolni való combját. - Hé, emlékszel, mikor kölyökkorunkban aláírtunk valami szart egy pornósnak és ő is elvitt valami alagsorba zárni? Ez a helyzet tökre hasonlít, nem? - vigyorogtam az elképzelésen, pedig emlékszem én, hogy az akkor mennyire para volt. Dehát rég volt, Travis meg már heteró. Ráadásul mi ketten vagyunk. Minél messzebb kerültünk a háztól egy egyre kevésbé lakott területre újra rávigyorogtam Lambertre. - Hallod, ez tök olyan mint az, csak valami horror filmmel keverve... Lehet itt vár ránk a texasi láncfűrészes is! - csaptam össze tenyereim a saját béna poénomon röhögve el magam. Igazából esélyesen én dumáltam végig az utat, ha ők nem szólaltak meg, és az égadta világon mindenféléről is beszéltem neki, hol egyiknek, hol másiknak, hol mindkettőjüknek, míg meg nem érkeztünk. - Azta kurva! Micsoda friss levegő! Húúú! - pattantam ki a kocsiból és rohangálta kicsit a közelében repülőt imitálva kezeimmel, meg berregő hangot is adva hozzá. - Már csak egy füves cigi hiányzik ide és totál lemegyek alfába! Mi ez a hely, cowboy? Meditálni fogunk??? - vettem siető lépteim a házhoz és ha nyitva volt még előttük bementem, mert hát miért ne? - Mi van, piád már nincs több? Megittad a nem létező barátnőddel? - piszkálódtam, mialatt ledobtam magam a kanapéra és reméltem Lambert is így tesz. Még a lábaim is felraktam az asztalra, és nem, a cipőm nem vettem le. Én sem zuhanyoztam, szóval szerintem mindenki jobban jár, ha csak egymás mellett bűzölgünk Lamby boyjal. - Sushi! Jej! - kaptam el egyet és feldobva be is kajáltam. - Beszélgetni? Azért jöttünk ide, hogy dumáljunk? Előbb még menni akartunk, nem? Ennyire magányos vagy? Dilis vagy, ha a mi társaságunkra vágysz! - nevettem és poénból még egy darab sushival is megdobtam. - Hah, lebuktál, te kis kópé! Tudtam én, hogy ne beszélgetni akarsz! Jól átvertél! Még, hogy harcolni! Minek nézel minket, baszki! Másnapos vagyok! Lamberthez pedig egy ujjal sem érhetsz hozzá, szerezz magadnak barátokat! - röhögcséltem az abszurd ötleten és tiszta fejjel biztosan átlátva mennyire nem fair az ajánlata. - Bármit, kivéve ezt meg azt, meg semmit se igazából egy zacskó cukron kívül, bla, bla, blaaaaa... - hápogtam kezemmel Travis felé. Míg be nem ugrott megint az az eset. Fel is ugrottam térdeimre csapva! - Ó, bassza meg, ez pont ugyanolyan, mint az! Belemegyünk valamibe, aztán jól le kell szopnunk, mi? Hát hülye vagy te? Miért ásod ki azt a ribancot, akit elástam a kertedbe? - a felháborodásom ellenére végig vigyorogtam, mosolyogtam és nem utolsó sorban pörögtem, de azt százhússzal. Aztán megint ledobtam a seggem. - Unatkozol, mi? Elbasztad a cirkuszi életem és most nincs kit basztatni, hah? Megbántad, hogy beleszóltál... Hát... mindegy. Nekem így is jó. Isten megbocsájtott nekem, mert visszakaptam Lambertet. - dőltem hátra, és egy röpke pillanatra, ahogy szusszantam egyet én is azt hittem, hogy ennyi volt, de aztán nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak Lambertre. - Olyan szép család leszünk. Szuper apa lesz belőled!
where: Travis's home when: summer, it's damn hot why: idk
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Wang Weiguang and Lambert Schultz imádják a posztod
Eltorzul az arcom a megnevezés hallatán, és hogy érezze a törődést, jól be is mutatok neki, mielőtt morogva ugyan, de hagynám, hogy összenyálazza a homlokomat. Igaz, a kávé kis híján az amúgy is viseletes felsőmre löttyen, viszont ezért nem háborgok, mert egyébként szeretem, ha a figyelmében és a közelségében fürdőztet. Oké, ölelős macisat nem én fogok vele játszani, de elfogadom, amit kapok. Ugyanakkor az ezer watton pörgéséhez kibaszottul kialvatlan vagyok és nyűgös, szóval a nagy elképzelésére eleinte laposakat és álmosakat pislogok, ám ahogy kiböki, hogy a lányát is bele akarja vonni a sehol sem tartó életünkbe, hirtelen igen csak felélénkülök. Azonban nincs időm megmukkanni, mert Travis is a semmiből előbukkan, én meg szégyen szemre ugrok egy kisebbet ijedtemben. Szerintem ezek kurvára összebeszéltek a hátam mögött; amíg a vörösem mindenféle légből kapott ötlettel és hülyeséggel tömi a fejemet, addig a pajtija olyan nyálas dicsérettel kínozza a hallójárataimat, hogy kis híján felöklendezem a kávémat. Nope, a keleti bölcseletekhez is kicseszettül korán van. És akkor ott még nem tartunk, hogy Rowan minden különösebb rezdülés nélkül flörtölget az orrom előtt. Szerencse, hogy a bögre elég állhatatos anyagból készült, mert ahogy a fülén összeszorulnak az ujjaim, egy gyengébb példány már szétmorzsolódott volna. Komolyan, baszd meg? Megvont szemöldökökkel, kétkedve pillantok Travisre. Sok víz lefolyt, mi? El se hiszem, amit látok és hallok, sőt, azt várom, mikor fordulnak felém és röhögnek ki, amiért bekajáltam a baromságaikat, de az autóban zötykölődve rá kell jöjjek, hogy nincs itt semmi átverés. Fogalmam sincs, hogy mi a fasz történik. Valószínűleg együtt röhögnék és viháncolnék Vörivel, ha közben nem lenne teljesen irreális a tegnap éjjelhez képest a viselkedése, nem robognánk az ősellenséggel a ki tudja hová, és nem nézne levegőnek, miközben épp eszébe jut az exével enyelegni. Most persze nekem vigyorog, mintha az előző fél óra se történt volna meg. - És ennek miért is örülünk ennyire? - nézek rá duzzogva, ügyelve azért arra is, hogy merre haladunk, mert ha tényleg igaza van és egy hasonló szituba kever minket a szívszerelme, jó lenne tudni, milyen lehetőségek lesznek adottak a menekülésre. Mondjuk amikor megérkezünk, abban sem vagyok biztos, hogy az államokban vagyunk-e még – oké, ennyi idő alatt esélytelen volt túl messzire menni –, mert az elénk táruló látvány minden, csak nem megszokott. Semmi sem megszokott. Se a kurva hely, se a kurva éjszakánk, se a kibaszott öltönyös fazon, de még Rowan is olyan, akárha kicserélték volna egy felpörgetett verziójára. És itt egy pillanatra meg is akadok, mert eszembe jut, amit a testvéréről mondott. Csakhogy neki fingja sem lenne a texasi láncfűrészeses kalandunkról. - Ha még egyszer kimondod, hogy cowboy, átrendezem a képedet – bököm ki, megelégelve a becenevet, amit Travisre aggatott. - Vagy zavarok? - szűröm a fogaim között egyre idegesebben, mialatt a valamilyen nappaliszerű helyre sétálunk. Borsódzik a hátam az egész helytől, és ha nem tudnám jobban, azt hinném, ez is egy a megszokott, elbaszott rémálmaim közül. De ekkora fantáziám még nekem sincs. A teát leintem, igyon teát aki százéves, aztán valahova az ablak közelébe sétálok, de hogy nem ülök le hozzájuk, az is biztos. Tetthely… Felhorkantok, elvégre rohadtul nem nyírtunk ki senkit. Arra meg már csak fintorogni tudok, hogy mit esznek. Sushi, hallottam már róla, talán láttam is, ám az egyetlen dolog, amit hajlandó vagyok visítás közeli állapotban megenni, az egy jó szaftos steak. - Mindketten meghibbantatok? Vagy ugyanazt a szart toltátok? - fordulok feléjük ismét, ugyanis eddig az ablakon túli dolgokat mustráltam nagy puffogásomban. - Mit vettél be? - ismétlem el az előző napi kérdésemet, közvetlenül Rowannek címezve. Emlékszem még mit mondott a lányáról, szóval az, hogy ma már másodszor is azzal jön, hogy fogadjuk magunkhoz, kibaszottul bűzlik. Azt meg hagyjuk is, hogy én milyen apa lennék. Szar, hogy rövid és tömör legyek. - Nem tudom, mit szipuztatok ti ketten, amíg én a nyálamat folyattam, de rohadtul nincs türelmem se hozzád, cowboy – emelem ki a szót merő utálattal –, se hozzád, flört király – bökök a mutatóujjammal Vörire. - Mi ez, valami kibaszott ovi, vagy ez is valami burzsuj elfoglaltság? Amúgy is, nem elég, hogy jövünk neked egyel így is, még nyaljuk a talpadat is, mert elpicsázol? - ha rajtam múlik, nem tenné, de az, hogy kettőnkkel egyszerre venné fel a kesztyűt, arról dalol, hogy kurvára ért a dolgához. - A faszt, elegem volt. Nem megyek a mojo dojo casa house-odba – nem tartom magamat akkora drámakirálynőnek, mint Row, ám a dühödten trappoló kivonulásommal azt hiszem, a mai napra megnyertem a koronát. Kell egy kibekúrt cigi.
“Lesznek időszakok az életben, amikor (...) a saját világod Császárává kell válnod. Keretek között működnöd, és betartanod bizonyos törvényeket, hogy megvédd saját magad és másokat. Lesznek olyan időszakok is, amikor Bolond lehetsz, és ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekedhetsz. A lecke abban rejlik, hogy megtanuld, melyik szerepet kell játszanod az adott pillanatban.”
Őszintén szólva nem értettem semmit abból, ami lejátszódott előttem. Sem Lambertet... oké, őt talán még igen, de Rowan! Mintha kicserélték volna a tegnapi naphoz képest. Mégis mi történt itt egyetlen éjszaka alatt? Kicserélte magát egy túlbúzgó klónra, akinek teljesen más a világnézete? Vagy mi történt? És miért viselkedik így velem, mikor a tegnap még meg akart enni és kihányni egy csatornába? Nem fogtam fel tisztán, de talán nem is akartam. Úgy voltam vele, biztos csak valami színjáték. Valamiért most szerepet játszik. Ez csak valami huncut kis játék és nem is tudom milyen reakciót remélhet tőlem. Az autóban szinte kizártam őt is és Lambertet is, hagytam, hadd fújja a link dumáját és a furcsa rá nem jellemző dolgokat, majd Lambert intézi, ha megunja. Nekem volt türelmem. Úgy voltam vele ráérünk foglalkozni Rowan személyiségferdülésével, ha megérkeztünk a házhoz. Meg is érkeztünk, be is mentünk, de ott még furcsább lett minden és idővel a helyzet is kezdett elmérgesedni Lambert jóvoltából. Továbbra sem értettem Rowan miért lát maga előtt ilyen rózsaszín ködöt, mitől ilyen önfeledt és miért viselkedik velem úgy, ahogy, de szükségtelennek éreztem Lambert kifakadását is. Rowan szurkálódásait már fel sem vettem a halott barátnőmről és arról, hogy szerinte azt akarnám, hogy lecumizzon. Nem is értem miként jönnek neki ilyen gondolatok, de talán jobb is, ha nem tudom. Valamiért, ma meg van zavarodva. - Lehet, hogy a kis vörös majmod hibbant és drogos, de én nem. Szóval kérlek, tartózkodj a vádaskodástól, mert én még józan életű vagyok. Róla nem nyilatkozhatok és nem is akarok a nevében beszélni. Én nem toltam semmit, ellenben ő már kérdéses, hogy mit szipuzott az esti takarítások között. Két padlósúrolás között lehet belenyalt a felmosószerbe? - tűnődtem. Ezt még el is tudtam volna viselni, ellenben az ezt követő szavai már sokkal jobban bosszantottak. Fel is álltam a helyemről, majd karba tett kezekkel fordultam Lambert felé és szúrósan, kissé talán lesajnálóan néztem rá. - Így állunk? - kérdeztem. - Csak félsz tőlem. Ketten lennétek ellenem és még így is nyuszi vagy, McFly. Talán úgy véled nem tudnátok lecsapni, ha már úgy beszélsz rólam, mintha az apátok korabeli lennék. De rendben, elfogadom - emeltem fel kezeim megadóan, majd Rowan mögé sétáltam, aki gondolom vígan falatozta a sushit. - De ha nincs türelmed sem hozzám, sem a "Flört Királyhoz" - karoltam át Rowant és felhúztam, majd magamhoz öleltem, de csak egy karommal, a jobbom szabadon hagytam. - Akkor mi szépen tovább is állunk, amíg te megtalálod a helyed a világban. Gondolom egyedül könnyebben tudsz gondolkodni, nem akarunk zavarni. Csak elvonnánk a figyelmed, miközben próbálsz lenyugodni és normálisan gondolkodni. Majd küldök érted taxit, vagy Rowie vissza jön érted a kocsitokkal - intettem neki és már fordultam is el Rowannel, hogy kifelé lépjünk, viszont résen voltam. Ha háttal voltam egy ellenségnek, mindig sokkal jobban résen voltam, mintha szemben állnék vele. Nyilván nem szándékoztam laposra verni, ha esetleg megtámadna, de nyilván hagyni sem fogom, hogy kitekerje a nyakam...
Imádok kocsikázni! - vigyorogtam önfeledten kifelé báészkodva, olykor pedig rájuk, főleg a mellettem ülő kis morcos macira. Feltűnt, hogy már Travisnél sem volt túl jó kedve, amit meg is értek. Én sem értem, hogy bírtam ki olyan sokáig vele... Mondjuk lehet hozzátesz, hogy volt, hol aludnom, volt mit ennem, és még pénzt is kaptam érte... Na mindegy, mostmár felnőttem, nem vagyok gyerek, és sejtéseim szerint hamarosan élőben is találkozhatunk a baltás gyilkossal. Ha csak nem Travis az. Nem volna meglepő, ha megveszne a kis Vuk. Micimackó is begurult a filmben, miután Róbert Gida elhagyta. Zavartan vonom össze szemöldökeim, mosolyogva, miközben próbálom követni Lambert hirtelen jött érzelmihullámvasútját. Hát mi ütött belé? Tegnap még tökre szeretés volt meg minden. - M-miért jöttök ti állandóan a képemmel és annak szétszadizásával? - böktem magamra értetlenkedve ide-oda kapkodva a fejem, persze mindvégig vigyorogva. Én el is falatoznék, amíg ő dumcsiznának, addig is befognám a pofikám - vagy sem, haha! -, de Lambert kivonul a beszélgetésből, mármint szószerint. Az mondjuk nekem sem jön be, hogy hazafias, jó tétlélekként két másnapos srácot hív ki maga ellen, és képes volt ezért elcibálni ide minket, mintha nem kérdezhette volna meg ezt a házában, de Travis már csak ilyen. Mindig is ilyen volt. Felvágós. Ezért nincs senkije, és ezért nem is lesz. Max ha kikaparja azt a csontvázat... Én sem tudom megállni, hogy ne lökjem a showt, mert alapos gyanúmmá válik, hogy Lambertet akarja. Nem csak kiugrasztani a még nyugodt türelmes pillanatából, de amúgy is. Fél pofazacskómba tárolva álltam meg a zabálásban, mikor baba Lamb megint meggyanúsított azzal, hogy drogoztam. - Ugyan már... hiszen végig veled voltam... Nélküled sosem nyúlnék semmihez. Csak veled... - motyogom kissé megilletődve, enyhén, de tényleg csak enyhén megsértődve a feltételezés miatt, mint, aki épp azért kap fejmosást, mert porcukor került a fánkról a farmerjára és most azt hiszik, hogy kokózik. - Pff, anyád...! - grimaszoltam orrommal, fél vigyorral képemen, mikor Travis arról fantáziált, hogy biztos bele lefetyeltem a hipóba. Az viszont meglepett, amit Lambert produkált. Pedig volt már rá példa anno, csak hát... valahol mindig annyira drámai a pillanat. És szexi... még jó, hogy melegítő gatya van rajtam, alsó meg nincs. Csendben néztem utána, és lelkem mélyén tudtam, hogy utána kell mennem. Meg utána is akarok. Aztán a kissé akadozó fogaskerekeimnek köszönhetően kicsit elterelődik a figyelmem, ahogy azt hiszem rosszul értelmezem a mondandóját. - Hogy miiii?! Itt van Mohó Jojó?! Hogy a faszba kerül ő ide?! - néztem el döbbentem Travis felé, majd szép lassan vissza is fordítottam tekintetem magam elé. Nem ő a kedvencem, de hülye leszek nem autógrammot kérni tőle. - Igaza van, Lambertnek... mennünk kell... Én amúgy is Puszedli párti vagyok. - legyintek, hogy nekem is elég volt ebből mára, miközben a maradék sushit is benyomtam. Az utolsó falatnál tartottam, mikor Travis trükközni próbált. Először azt hittem bunyózni kezd, miközben én bármikor félrenyelhetem a rizsát, de csak kanos volt. Hagytam magam, sőt még az utolsó falatot is bekaptam, nehogy már kárba vesszen, közben meg összevont szemöldökkel hallgattam és próbáltam rájönni mire megy ki a játék. Pedig valahol legmélyen tudtam én, hogy könnyű volna összerakni a dolgokat, mégis törnöm kellett rajta a fejem. - Mi... én nem tudok vezetni... - szóltam közbe halkan, elhűlve, hogy milyen magas elvárásaik vannak. Az egy dolog, hogy be tudom indítani a kocsit, de mivel általában csak menekülnünk kellett, sosem érdekeltek a táblát, a lámpák meg ilyenek... Az viszont még mindig fura volt, hogy ölelgetett és piszkerálta az én fekete medvém. Ami nagy hiba... Nem csak azért, mert Lambert híresen kómába fejel bárkit, de azért is, mert némi féltékenységet kezdek érezni, hogy irigykedik, amiért nekem van egy Lambym, neki meg nincs. Ho-hó! Én sem ingyen szereztem! A kis butuska, meg annyira a jövőbelijére figyelt hátra fele, hogy engem már le sem szart maga mellett, így gond nélkül rúgtam ki a lábait, aztán azzal a lendülettel vágtam is állon. - Meg ne próbáld, cowboy! - mordultam rá dühösen, de inkább csak idegesen, mint mérgesen. - Lambert hozzám tartozik! Van még elég aranyhalacska ebben a kibaszott vízben! De ő az én piranhám! - szorítottam még mindig ökölbe kezem, hátra húzva, készülve egy újabb megfegyelmező ütéssel. De ha nem ütött vissza - amit nyilván be is szoptam volna ilyen nulla reakció idővel - akkor leengedtem kezem és helyette mindkettővel a felsőjébe markoltam, majd fenyegetően lehajoltam hozzá, közel az arcához, miközben fújtattam, mint egy dühös bika. - Eldobtál. Nem fogod még őt is elvenni tőlem. Keress mást szexelni... - sziszegtem a fogaim közt és talán meg is fejelem, ha nem férkőzne orromba az a borzasztóan büdös húgy szag. Kell is párat szimatolnom, hogy eljussak a forráshoz, ami... én voltam. Mi a fasz... Jaaa, tudtam én, hogy reggel elfelejtettem valamit... baszki... Lassan vissza is néztem rá. - Őőő... bocs cimbi, asszem lehugyoztalak... - vallom be szám húzva, mert hát ez még nekem is tök kellemetlen. - De a te hibád is... Miért nem kérdezted meg indulás előtt, hogy mindenki volt e pisilni... - szállok le róla, már ha épp Lambert nem rontott utánunk, hogy elpicsázza... vagy vele együtt engem is.
where: Travis's home(?) when: summer, it's damn hot why: idk
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Wang Weiguang and Lambert Schultz imádják a posztod
Vörös állítja, hogy semmihez nem nyúlt, de mivel két percenként váltogatja a véleményét a dolgokról, és egyre zavartabban viselkedik, nem tudok hinni neki. Nem akarok hinni neki. Mert arra a verzióra nincsen magyarázatom, ami ijesztőbb, mintha a pofámba hazudna, miközben még mindig valami kemény trippet él épp meg. Travis viszont tesz róla, hogy tovább ugorjon a vércukrom, amikor vörös majomnak meg hibbant drogosnak nevezi Rowot. Az egy dolog, ha én alkalomadtán elhordom ennek annak, vagy ő engem, de egy burzsuj csimpánz csak ne ugasson be rá, mert megbántottam a kis érzéseit. Szopás. - A könnyeidet ne törölgessem meg? - húzom el a számat a nagy önérzetére, ugyanakkor a helyzet és én is egyik pillanatról a másikra szabadulunk el. Fogalmam sincs, mi lendít át a tűréshatáromon, noha voltaképpen jó magasról le is szarom, elvégre senkinek sem tartozok magyarázattal a viselkedésemért. Pont elég indok, hogy nem tudtam aludni, másnapos vagyok, széthasad a fejem, egy csilliárdos osztja nekem az észt, Rowan bedilizett és még a halálfaszára is elrángattak, hogy mint valami cirkuszi mutatványosság, produkáljam magamat a nagyokos kedvéért. Meg a jó büdös szart, azt. Mielőtt azonban még messzire juthatnék a drámai vonulásomban, megakasztanak a fószer szavai, a szemöldökeim meg a kibaszott égnek szökkennek két másodperc alatt, ahogy visszafordulok hozzájuk. Nyuszi a kurva anyád. És sürgősen szedd le a mocskos kezed a tigrisemről. Gondolatban ez mind jól hangzik, de annyira elkap az agyvérzés, hogy pillanatokig csak az ökleimet szorongatom magam mellett, megszólalni nem tudok. Biztos vagyok benne, hogy belevörösödik a nyakam és a fejem is az összekapaszkodott látványukba, mondjuk nem azért, mert élvezném, hanem mert ezen a ponton alig bírom visszatartani a valódi indulataimat. És erre már megint mi a reakciója a sushi zabáló szörnyemnek?! Hogy nem tud vezetni! - Te most szopatsz, ugye? - nézek Rowanra kiábrándult és egyúttal elkomorodott arckifejezéssel. Fogalmam sincs, hogy direkt csinálja-e, vagy ennyire nem érdekli, mit tesz velem a leszarom életérzésével, de legalább olyan, mintha tucatszor gyomron vágna. Nem, ez nem a szaros másnapossággal járó nyavalya, hanem a kibaszott árulásának az eredménye. Jellemző, egyszer az életben tárulkozok ki neki úgy igazán, és most mindent visszanyom a pofámba. Kamatostul baszd meg. Visszaugrik a tekintetem a kis pajtija karjára, amint azt ölelgeti, ami rohadtul nem az övé, és hiába lendül közben akcióba Vöri, én már nem látok és hallok az agyamat elöntő vörös ködtől. Igazából már rég volt ilyen, és ahogy annak idején se tudtam soha megfékezni magamat, vagy egyáltalán egy értelmes gondolatot formálni közben, most sem megy. Egyetlen cél hajt, méghozzá, hogy mindkettejüknek átrendezzem a képét, de sürgősen. Aztán meghallom, ahogy ismét cowboynak nevezi Travist. - Én figyelmeztettelek – szólalok meg visszafojtott hangon, feléjük trappolva, és mialatt ők a földön viaskodnak, én egy jól irányzott jobb horoggal kiütöm a nyeregből a vörös ördögömet. Egy momentumra talán elfog valamiféle bűntudat, elvégre nem önmaga, én meg még bántom is, de képtelen vagyok hova tenni a dolgot. Vagy úgy egyáltalán a tényt, hogy ő közben mint egy igazi alkesz, besárgázta a nadrágját, hanem a vélhetően idő közben felpattanó Travishez fordulok következőnek, és a részemről megkínálom az őrjöngő utcai suttyó harcstílussal, ha már annyira oda van a művészetekért. Alapvetően mocskosul játszok, nincsenek elveim a küzdelemben, de még ha lennének is, most semmiféle stratégiai megfontoltság nem jut el a fejemhez, csak ütöm, ahol érem, levezetve a tegnap éjjel óta felgyülemlett feszültségemet, mint egy eszelős őrült. Igyekszem ledönteni a lábáról, hogy Row előbbi mutatványát leutánozva gyepálhassam kedvemre a földön, ám még ha sikerrel is járok, készülök arra, hogy a nap végén én sem maradok szebb, mert holt biztos, hogy nem fogja hagyni magát a felvágós.
“Lesznek időszakok az életben, amikor (...) a saját világod Császárává kell válnod. Keretek között működnöd, és betartanod bizonyos törvényeket, hogy megvédd saját magad és másokat. Lesznek olyan időszakok is, amikor Bolond lehetsz, és ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekedhetsz. A lecke abban rejlik, hogy megtanuld, melyik szerepet kell játszanod az adott pillanatban.”
Semmit sem értettem abból a beszélgetésből, ami lejött. Nem tudtam ki az a Mohó Jojó és azt sem, miképp jött szóba a puszedli. Én meg a Kit Katet szerettem, ha már édességekről volt szó. A Mohó Jojó biztos valami ázsiai gumickor. Tuti, hogy valami japán, vagy koreai hülyeség, ami valami animével lett népszerű idehaza is. - Mindig az a fránya nassolás... - morogtam. - Csak az édességeken kattogsz non-stop. Tény, ami tény, trükközni próbáltam, amikor Lambertet kezdtem hergelni. Igen, szándékosan. Megelégeltem a féltékenykedős hülyeségeit és a piszkálódását, így próbára akartam tenni. Kíváncsi voltam mennyire komoly és mennyire csak a színészkedés és mit reagálna rá, ha el akarnám szedni tőle Rowant, ha már ilyen hangnemben beszélt róla, hogy amúgy is elege volt már belőlünk. Hibát követtem el, hogy Lambertre koncentráltam. Csak rá. Nem számítottam rá, hogy Rowan majd ellenem fordul, hiszen úgy tűnt, hogy ő is kapható lenne egy ilyen kis féltékennyétevős bohóckodásra, de tévedtem. Nem elég, hogy kirúgta a lábaim, még állon is vágott. Koccant a fogsorom és épp csak nem ugrott ki az állkapcsom a helyéről. Fájt. Miközben képembe hajolva lökte a hülye dumáját, hogy én el akarom venni tőle Lambertet, gyomorszájon ütöttem. Nem is értettem miként jött neki a hülyeség. Ha Lambertet akarnám, nem Ő belé karoltam volna és indultam volna meg kifelé, hanem Lamberttel és Rowant hagytam volna hátra. Ez tényleg megbolondult. - Őrült vagy! Te becsavarodtál - morogtam, de nekem sem tűnt fel, hogy bepisilt, csak mikor szóba hozta. Hát ez kellemetlen, tényleg. Lenéztem öleinkbe és csak akkor vettem én is észre, hogy az ölembe pisált. Éreztem is a melegséget, de annyira fájt az állkapcsom, hogy az minden figyelmem elvitte. Hát nem fogok húst enni ma már. max levest. - Perverz állat! - morogtam, ahogy éreztem, átáztat a vizelet. Még lett volna hozzáfűzni valóm, de Lambert gyorsabb volt nálam és leütötte rólam Rowant. A vörös után pillantottam, de ennyi elég is volt, hogy benyeljek egyet a szemem alá, aminek biztosan nyoma fog maradni. Viselhetek majd valami jó nagy lencsés vastag keretes napszemüveget az utcán. De mit mondok majd Gydának? Újra elterültem a földön, benyeltem még egy ütést, de aztán már én is belendültem. Elkaptam a jobbját és mikor ballal akart ütni, elkaptam a fejem, hogy a földbe üssön baljával, a pillanatot kihasználva pedig bevertem egyet a szegycsontjába és beletérdeltem a hasába. - Kapd be a brémet - és ha már a szájába van, le is nyalhatja róla a vörös pisáját. Egy jobbossal levertem magamról és két lábra ugrottam. Mikor idegből újra nekem rontott - ha nekem rontott - elkaptam ütő karját és másik kezem élével nyakon ütöttem. Elég erősen, hogy fulladjon, de nem elég erősen, hogy eltörjem a légcsövét, majd egy jól irányzott térdeléssel rárúgtam őt a vörösre, hogy boruljanak össze.
Bár tökéletesen elbeszéltünk egymás mellett Travissel, abban azért igaza volt, hogy az édességgel könnyen meg lehetett fogni. Mármint nem a szó legszorosabb értelmében, de ha valaki rumos kókuszgolyókat tett volna ki a számomra egészen egy ketrecig, akkor most biztos, hogy zok szó nélkül másztam volna bele tele szájjal. Arra viszont akkor sincs elnézést, hogy szemet vetetett Lamby boyra. Szóval úgy érzem jogosan támadtam rá Travisre. Előbb utóbb ő is ezt tette volna Lamberttel. Bár az is tény, hogy az öklös után egy pillanatra elbizonytalanodtam, nem e ütöttem e túl nagyot. Mármint persze megérdemelte, de azért megölni talán továbbra sem akarom, mert hát... azért kihúzott akkor a szarból. A tegnapi nap és az azon kattogás viszont kellően kiverte a fejemből nála, hogy hugyozni is kéne, szóval jött, aminek... nem most kellett volna jönnie. Hé, ez nekem sokkal kellemetlenebb volt, mint neki. - Most miért?! Nem én tehetek róla, hogy nem álltunk meg pisi szünetet tartani! - háborogtam, meg még mondtam is volna tovább, ha nem kapom fel fejem a közeledő kis barbáromra, aki egy ütéssel leküld Travisről. Orrom szám befogva görnyedek oldalamra, ahogy nyüglődöm kicsit. Kell is egy kis idő, míg egyáltalán felkecmergek, mert azért Lambert nem finomkodik, akkor sem, ha rólam van szó. Hát lehetne ennél izgatóbb...? - Neem, neem...! - mondogattam magamnak vérző szám előtt legyezgetve gondolataim, hogy pont most álljak neki itt felizgulni, hugyos gatyában. De alig, hogy felülök, már is nekem esik a kis hóhér, akit esése közben ugyan elég ügyetlenül, de átkarolok, mit sem törődve vele, ha esetleg beverném a fejem. - Ne is törődj vele... Már akkor vesztett, mikor földre küldtem... - nevettem, bár fel is szisszentem közben, mert a szám attól még fájt. Ha viszont úgy láttam, hogy Lambert nem örvendeztetett meg jó kedvel, sőt mi több megsínylette a rúgásokat és ütéseket, úgy nem volt más választásom, mint óvatosan legurítani magamról, és talpra állni mégha elég kótyagos állapotban is, hogy elverjem a picsába Travist. - Nem vagyok perverz, te pöcsfej...! És ne ajánlgasd neki azt, amid nincs is... - böktem el felé, miközben megfordultam és az asztalhoz mentem, hogy lehajolva megfogjam a tányért, amit el is törtem és az egyik nagyobb szilánkját megfogva, megfordultam és Travis felé emeltem. - Most megöllek a picsába... - fenyegettem meg. - Nagyon nagyfiúnak érzed magad, heh? Mert lebirkóztál két másnapos, világszexi srácot??? Pff, gyenge vagy! Más különben, hogy a csudába maradtam életben? - lépkedtem mindig közelebb, miközben morcos fejjel tartottam felé a szilánkot, de ha el is akartam venni, biztos elkezdtem vele hadonászni.
where: Travis's home(?) when: summer, it's damn hot why: idk
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Wang Weiguang and Lambert Schultz imádják a posztod
Ha nem szállt volna el teljesen az agyam, és Rowan eddig nem úgy viselkedett volna, mint aki betolt egy kis ekit meg speedet, amit energiaitallal lötykölt le, most biztosan szakadnék a röhögéstől, amiért képletesen és konkrétan is húgyozik Travisre. De nem vagyok ép elmeállapotomnál, szóval kétrét görnyedő viháncolás helyett betartom az ígéretemet, és a kibaszottul irritáló becenevet meghallva megkínálom a vörösömet az öklöm erejével. Le is fordul a földre, ám nem aggódok érte, vagy sietek oda hozzá, mint valami kétségbeesett hercegkisasszony, akinek rózsaszín vattacukorból gyúrták a szívét. Előbb lőném fejbe magamat, minthogy egy kis csapkodás miatt megakadjak az igazságosztásban, aminek az újabb szerencsés célpontja nem más, mint az akarva-akaratlan vendéglátónk. Kibaszottul jól esik, ahogy a kezem bügykei a fószer arccsontján koppannak, elvégre már azóta be akartam neki húzni egyet, hogy tudomást szereztem a létezéséről hetekkel korábban. És nem, itt képtelen vagyok leállni, ezért újabb ököl-puszival gazdagítom azt a nagy képét, noha ő sem hagyja magát, és a két viszont-ütésével kiszorít belőlem minden levegőt. Nem feszítettem be előre, hogy ne mondjon fel a rekeszizmom a hasba térdelésétől, viszont még ezt sincs időm kiheverni, amikor egy jobbost is kapok az orromba. Érzem, ahogy rögtön elered a vérem, ugyanakkor ha ennyitől valaha is kifeküdtem volna, már rég halott lennék, szóval egy-két másodperc nyűglődést követően felkelek a földről, hogy folytassam a gyepálását. - Kihagynám, tartsd meg magadnak a gusztustalan faszodat – vetem oda neki merő dühvel, valahonnét a hátam mögül közben hallva, hogy Row rimánkodni kezd, de ez nem az a pillanat, amikor mint egy hülye, megfordulva hagyom védtelenül a hátamat. Ó, de még mennyire hogy nem. Lendületet véve, és egy oroszlánt is megszégyenítő üvöltéssel ehelyett újfent nekirontok, de amit kapok, azt megemlegetem. A torkomhoz kapva tántorodok hátra, amihez hozzásegít egy újabb rúgással, és már el is vágódok Vörin, aki figyelmesen átkarol. És akinek a gatyája a seggemet böködi, csak úgy egészen mellékesen. Ez, és a lökött nevetése annyira kizökkent a tombolásomból, hogy egy momentumra én is elvigyorodok, de aztán visszaszedve magamra a morcosságomat, rázom le magamról a kezét és fordulok ki oldalra, a padlóra. Szégyen vagy sem, szükségem van néhány pillanatra, amíg összeszedem magamat ahhoz, hogy ne akarjak minden légvételnél megfulladni, mire viszont felkecmergek a földről, Rowan bogyói megint elgurulnak. Faszom, már megint kezdi. - Nem, még ne te legyél felháborodva! - jelentem ki mögüle, és nem is értem, mi van vele. Az egyik pillanatban flörtölget a csávókámmal és vicceskedik, a következőben meg ki akarja nyírni. Még, hogy nem vett be semmit, lószart. Idegesen lépek közelebb hozzá, de addigra a tányérral kezd zsonglőrködni. - Baszd meg, megtennéd, hogy nem kapkodsz azzal a fossal?! - morranok rá, igyekezve kikerülni oldalról, de se ő nem figyel, és én sem vagyok túl óvatos, mert pont akkor lendíti ki felém, amikor elhaladok mellette. Hála a kibaszott égnek csak a felkaromat karcolja végig, de pont elég ez ahhoz, hogy a számat összeszorítva verjem ki a kezéből azt a szart, és verjem be az orrát, már, ha nem tér ki előle. Ha megteszi, is leszarom, mert az elsődleges célpontom még mindig Travis, akivel még közel sem végeztem. - Amúgy is a faszt birkózott le – szólok még vissza Vörösnek, csak hogy tudja, mi a helyzet, aztán megint nekiesek a harcművész úrnak. Igyekszem jobban figyelni a sunyi szarjaira, hasonló sunyi szarakodással ejtve tőrbe, ahogy az utolsó pillanatban kifordulok mellette, tovább, mögé, hogy hátulról rúghassam seggbe, és lehetőleg le, a földre. - Még mindig kedved van Rowie-nak hívni, vagy megtartod magadnak a taperolós kurva kezeidet?! - kiabálok rá kivörösödött fejjel, aminek az árnyalatán tovább mélyít az orromból és a számból csorgó vérem.
“Lesznek időszakok az életben, amikor (...) a saját világod Császárává kell válnod. Keretek között működnöd, és betartanod bizonyos törvényeket, hogy megvédd saját magad és másokat. Lesznek olyan időszakok is, amikor Bolond lehetsz, és ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekedhetsz. A lecke abban rejlik, hogy megtanuld, melyik szerepet kell játszanod az adott pillanatban.”
Igen csak "sokat mondó" és magas röptű beszélgetés vette kezdetét köztük, a tányérra pedig csak szemeim forgattam. Csak egy röpke pillanatra próbáltam meg jobb belátásra bírni, mire ő hadonászni kezdett a tányérokkal, én pedig tekintve, hogy nem volt rajtam védő ruha, csak egy egyszerű öltöny, inkább nem közelítettem meg jobban, de még így is megsebesített Lambertet, aki viszont intézte is a tányérok sorsát, majd újra nekem esett, de sikerült meglepnie és egy rúgással földre terítenie, de én ügyesen hasra fordultam és feltoltam magam egy gyors mozdulattal, hogy újra talpon legyek. Olybá tűnt egyikünk sem adja magát könnyen, bár ez még csak súrolta azoknak a verekedéseknek a határait, amik utóbb köztem és Nate között zajlottak le, előtte pedig más rosszfiúkkal. Lambert még könnyű dió lenne, de nem szeretném őt annyira laposra verni, így igyekszem korlátoltan harcolni, pedig lehettem volna aljas, hogy mikor földre küldtem még ott is adjak neki. Ökleim magam elé tartva fordultam felé, majd Rowanra sandítottam, de közben Lambertet sem tévesztettem szem elől. Végül is én kerestem a bajt. Hagynom kellett volna, hogy elhúzzanak a francba, én meg itt még "családi" programot szerveztem nekik. Megint túl lőttem a célon. - Oké, bárányfelhő, ezek szerint nem csak játszottad, hogy féltékeny tigris vagy - állapítottam meg, amire egyébként kíváncsi voltam. - Ha egyben szeretnél hazajutni, akkor pihenj le cimbora, nem szeretnélek tolószékbe küldeni sem téged, sem pedig a tányéros lángnyelvet. Menjetek haza. Ott az ajtó, nem tartalak fel benneteket. Karold fel a kis narkóst és vidd haza magaddal. Gondolom sok dolgotok van még, nekem is van mit csinálnom még, eleget szórakoztunk mára, majd az évfordulótokon újra találkozunk. Na? Mit gondolsz? - néztem Lambertre és fel voltam készülve rá, hogy még megtámadhat.
Azt gondolom egyikünk sem volt épp beszámítható állapotban, nem csak én. Mindenkinek meg volt a maga tikkje, és igen, még Travisnek is. Mert lássuk be, épeszű ember nem cipel el két másnapos tolvaj hülye gyereket a - kisebb túlzással - világvégére, hogy megverje őket. És mi ez a duma a bármit kérhetünk, kivéve ezt meg azt...? Pff... Itt mindenki hülye?! Mondanám, hogy nehéz volt úgy védeni Lambertet, hogy közben ő is lepofozott, deee, aki túlélt vele néhány évet tudja jól, hogy ez teljesen általános, és attól még, hogy néha kiverjük egymás fogát - alkalomadtán pedig egészen mását is - szeretni nem is szerethetnénk egymást ennél jobban. Megmerném kockáztatni, hogy jobban, mint a friss házasok. A mi szerelmünk olyan, mint egy soha el nem múló első ovis szerelem, csak sok kutyapózzal, piával és droggal. És ugyan elég rendesen kiterített, nem tudok nem ámulatba esni, és egyben elolvadni, amikor ilyen igazi alfa bika. Nem egyszerűen nehéz, de lehetetlen neki ellenállni. Ilyen szempontból megértem, hogy Travis magáénak akarná. Harcias, dögös, nagyon kis odaadó minden téren és az isten szerelmére még akkor is szívecskéket okoz a fejem körül, mikor orrba fejel. Csodálatomat iránta pedig biztosan ő is megérzi, ahogy elterül rajtam. Legalább is rövid életű vigyorából ezt veszem ki. A kangörcstől túlfűtött utána sóvárgásom viszont hamar átmegy újra féltékeny védelmezésbe, és jobb híján, fegyver gyanánt a tányér egyik szilánkos darabkájával próbálom befenyíteni Travist. Amit mondok, azt komolyan is gondolom azokban a pillanatokban, bár pillanatok múltán tán már nem is emlékszem majd rá. Neki is esnék, ha Lamboy nem szólnak bele. Gőzöm sincs miért nem vagyok legalább annyira óvatos, hogy őt ne sértsem meg, de sikerül és noha megijeszt, hogy bántottam - akaratlan -, ki is veri a kezemből, így nagyon nem kell kínlódnom azzal, hogy elejtsem a szilánkot. Egy ideig zavartam figyeltem az eseményeket, de mint mindig, most is sokkal durvábbnak nézett ki Lambert állapota, mint amilyen, és ilyenkor mindig nagyon aggódom érte, azon túl, hogy magamat hibáztatom. Mert lássuk be, ez bizony az én szarom, attól kezdődően, hogy elcibáltam a ház elé. Még a farkam is összezavarodik, és ha volnának szemei, biztos várakozóan és tanácstalanul pillogna hol rám, hol a többiekre, hogy akkor most mi legyen. Alsó ajkam harapdálva figyelem, ahogy Lambert vulkánja újra kitörni készül és bár utálom emiatt Travist, tartok tőle, hogy Lamb nincs olyan józan, hogy ne ütné ki Travis. Ha most nem is, majd egyszer aljas bosszút állunk. Most viszont... - Az én hibám! - kiáltottam el magam magasba emelt kezekkel, megadóan, kétségbeesett pofit vágva, ami eleinte nem, de később egyre komolyabban gondoltam. Mintha a saját hülyeségeimmel magam is mindig beetetném. Egyszerre volt félelmetes és hiteles. - Az én hibám. - ismétlem el lebigyesztett ajkakkal, leejtett karokkal, miközben lehajtott fejjel oda battyogtam Travis elé. - Sajnálom... - kezdtem el törölgetni taknyos, vérző orrom, szipogások közepette. - Ne bántsd Lambertet. Én cibáltam el és kértem, hogy romboljon velem... Ő nem is akart eljönni... - rogytam térdre könyörgő zokogásban törve ki. - Lambert az én életem! Mindenem! Nem veheted el tőlem, csak mert te egyedül fogsz meghalni! Ez nem fair Travis, nem fair! - markoltam nadrágjába két oldalt és meg is cibáltam neki kicsit. - Épp elég, hogy van egy faszfej öcsém... miért nehezíted meg a dolgunk még te is?! - zokogtam hangosan, bár kétlem, hogy a cibálással akárcsak az egyensúlyából ki tudtam volna mozdítani, nem is akartam. Végül velük vagy nélkülük, de lehiggadok, és lassan felkelek, majd lehajtott fejjel odalépek Lamberthez, már ha nem viharzott el nélkülem és átölelem, ha nincs kedve leütni. De remélem, hogy nincs. Aztán félig elengedve, elkezdem terelni még őt a vállán átkaroló karommal. - Gyere... Ne is nézz a csúnya bácsira... - motyogom, míg ki nem érünk magunk mögött hagyva a csúnya, gonosz rókakomát, aztán kinyitom a másik tenyerem és meg rázom ujjaim közt fogva a kocsi kulcsot. - Vajon mennyit kapunk ezért a kocsiért? - mosolyodom el.
where: Travis's home(?) when: summer, it's damn hot why: idk
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Wang Weiguang and Lambert Schultz imádják a posztod
Meg kell hagyni, Travis se ma jött le a falvédőről, bár a nagy kegyes ajánlata után ez igazából nem is meglepő. Jól bírja magát, és megkockáztatom, ruganyosabban pattog, mozdul, mint én valaha. Oké, azért hanyatt nem fogok esni a tudományától, Vörin kívül nem dicsérgetek senkit, és még őt sem gyakran, szóval inkább arra „koncentrálok”, hogy mi lesz a következő lépése. Dühödt arckifejezéssel, nagyokat fújtatva és előre megfeszített izmokkal figyelem, ahogy maga elé emeli az ökleit, de ahelyett, hogy nekem vagy Rownak rontana, nekiáll picsogni. Bárányfelhő meg az anyád. - ’ a fasz?! Persze, nincsen jobb dolgom, mint unalomból balhézni! Neked viszont kurva biztos, hogy nincs mivel elütni az idődet, baszd meg - el se hiszem az embert. Még, hogy színészkedtem. Fingom sincs, milyen játszmákban utazik, és mi volt a hétköznapi elfoglaltsága Rowannel, amíg boldog kiscsaládosat játszottak, de hogy nekem ilyen szarságokra nem lenne idegzetem, az is biztos. Mi értelme egyáltalán? Az egy dolog, hogy jobban szeretem annál Vöröst, minthogy továbbra is a homokba dugott fejjel tagadjam a kettőnk kapcsolatát, ettől függetlenül viszont nem a mániám ezen lovagolni, amíg nem adnak rá alaposabb indokot, mint most. (A franc gondolná, hogy nem sokkal később a főnökömnek fogok enyelegni róla…) - De rohadt nagy a szád. Meglátjuk, ki küld tolószékbe kit – ha ki is zökkentem egy pillanatra az idegbajból, hamar ismét vérben forognak a szemeim, ahogy változatlanul a magas lóról osztja nekem az észt és sértegeti a szexi ördögömet, mielőtt azonban még meglódulhatnék, hogy veszett macska módjára, fogaimat és karmaimat hegyezve szétcincálhassam, felkiált Row, a hangja pedig olyan váratlanul ér, hogy talán még össze is rezzenek, mint akit lelocsoltak egy vödör jeges vízzel. Valamiért ebben a momentumban belém hasít a tűnődés is, hogy vajon mikor van évfordulónk, mert eddig soha nem tartottam számon. - He? - szólalok meg rendkívüli értelemmel, miközben a tekintetemmel már nem Travist, hanem a répámat fixírozom, aki elismétli, hogy az ő hibája a franc tudja mi, majd drámai éllel lerogy a földre. Eleinte értetlenül figyelem az eseményeket, de ahogy belekezd a mondókájába, egyre kényelmetlenebbül érzem magamat. Megdörgölöm a hüvelykujjammal a véres orrcimpámat – bele is szisszenve, mivel kibaszottul sajog –, majd egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat. Szinte el sem hiszem, hogy ugyanaz az ember beszél most rólam, mint aki nemrég még az exével flörtölgetett. Érzem, hogy kezdenek égni a füleim a zavaromban, egyrészt, mert az életének és a mindenének nevez, másrészt, mert úgy csinál, mintha Trav a földbe gyepált volna, és esélyem se lenne ellene, meg a bántalmazása ellen. Csöppet el is húzom a számat, aztán egy nagy, megadó sóhajjal közelebb lépek. - Kelj már fel a földről, ember – ha a dugópajtija nem tesz semmit, én merészkedek oda hozzájuk, hogy felráncigáljam a padlóról Rowant, aki attól félek, idegösszeomlást kapott itt nekem idő közben. Fogalmam sincs, mit tolt be vagy mivel keverte, de soha többé nem engedem semmilyen pirula, por vagy tapasz közelébe. Sanszosan a füves cigit is ki fogom verni a kezéből, ha valaha meglátom nála. Amennyiben viszont Mohó Jojó segíti fel, akkor kisajátító jelleggel magamhoz húzom tőle a lököttemet, mormogva párat az orrom alatt. Így vagy úgy, de végül a karjaim között találom Vörit, akinek kínosan megpaskolom a hátát, mert legyen ember a talpán, aki követni tudja a dolgait. De ezért is szeretem annyira, kiszámíthatatlan vadállat egy angyal arcával és egy görög isten testével. Mondjuk a nevetését szívesebben hallgatom, mint a rimánkodását egy fazonnak, akin végkép nem tudok kiigazodni, és akinek az esetében cseppet sem találom vonzónak a kiszámíthatatlanságot. Más kérdés, hogy mióta „hivatalosan” együtt vagyunk Vörössel, semmit és senki mást nem találok rajta kívül vonzónak. - Jól van jól van – szusszanok fel, de azért még hátrafordulok Travishez. - Egyszer még kicsinállak ezért, burzsujkám – persze csak a pofámat jártatom, ugyanis ha rajtam múlik, több ilyen kínos randit nem ejtek meg velük. Arról meg tudomást sem akarok venni, hogy minden ellenérzésem, dühöm és megvetésem dacára… ő tűnik az egyetlen embernek kerek a világon, aki még hozzávetőlegesen ki tud igazodni Vörin. De egyelőre úgy érzem, előbb forduljak fel, minthogy bármiben a segítségét kérjem, vagy lepacsizgassak vele. Szóval hacsak nem állít meg minket, tovább sétálok a zizimmel, tűnődve, hogy idefelé ugyan volt fuvarunk, de vissza már lesznek problémáink. Fantasztikus, idehoz minket a halál faszára, laposra ver, aztán meg boldoguljunk, ahogy tudunk. Mi a szart látott ebben a csávóban Rowan? - Jézusom, elloptad a kulcsát? - hülye kérdés, az ujjai között csilingel a bizonyíték. És ahhoz képest, hogy tegnap még a fejemet tudtam volna a falba verni azért, mert egy idióta baromként belementem valami illegálisba, holott kerülni akarom a börtönt, most sem a józan eszem szólal fel, hanem megilletődötten elnevetem magamat. - Te alattomos dög. Az egész színészkedés volt? - vigyorgok rá, miközben kikapom a kezéből a kulcsot, hogy a járgányba vágva magunkat elhúzhassuk a belünket innét. Szerintem még az autótolvaj időszakomban sem ültem még soha ilyen drága és pöpec kocsiban, így ha még rá is merném egyébként bízni a vezetést Vörire, biztosan nem adnám át a lehetőséget. - Kurvára azt sem tudom, hogy hol vagyunk - jelentem ki némi bizonytalansággal aztán, mielőtt megszívnám a tropa orromat. - Ha visszaértünk, le fogsz zuhanyozni, és átöltözöl. Ne vedd magadra, de bűzlesz, mint a szar - vigyorodok el újfent, ragaszkodóan.
Nem mondom, hogy végig kamu volt az egész, mert néhol igazán beleéltem magam, de az elsődleges szándék tényleg csak a kulcs elcsórása volt. De hé! Lényegében jogom volt hozzá! Elhozott minket ide, ahol szerintem még busz se jár, és megver, aztán meg közli, hogy húzzunk el... gyalog?! Travis gazdag - velünk ellentétben - majd hív taxit vagy helikoptert. Nem fog neki hiányozni egy kocsi. Pár percen belül úgy is rájön, hogy mit tettem, és őt ismerve, szemeit forgatva elmond magában mindennek, aztán legyint rá. - Muszáj volt... A fasz se akar gyalog hazamenni, pláne, hogy gőzöm sincs hol vagyunk... - forgatom a szemeim, ahogy kiérve akárhányszor körbenézek mást sem látok csak fákat. - Részben, jah. - bólogatok, majd rámosolyogva nyomok egy puszit arra a kócos, fekete buksijára. - De azért tényleg aggódtam érted. Nem szeretném, ha a rendőrségnek szemet szúrna, hogy csupa vér vagy, és elvinnének. Nem kockáztatok... - mondom ezt úgy, hogy tegnap még kis híján majdnem lecsukták. - Travis jól harcol, de egy ponton túl kiszámítható. Pont olyan nárcisztikus seggfej, mint az öcsém, aki szintén pénzben méri a hatalmat. Ebből a szempontból örülök neki, hogy intézetis gyerek voltam. Sok mindent megtapasztaltam, amit a puccos kecóban élő kis szarosok nem. Na és persze... ki gondolta volna, hogy önkéntes alapon, sőt mi több, örömmel fogom annak az ölébe hajtani a fejem, aki akkoriban még ki akart nyírni. Picsába a burzsujokkal. Soha sem fogják megérteni milyen igazán élni... - vigyorgom kelletlen, mert persze, azért ez nekem is szól részben, hisz egy időben Travissel én is ilyen módban toltam és persze pazar volt. Valahol azért sajnáltam kicsit ezt a félnótást odabent és nem azért, mert lenyúltuk a kocsiját, hanem, mert ezek szerint még mindig magányos. Ki tudja milyen oknál fogva, hisz korához képest jól néz ki, pénze is van, szóval bármikor családot alapíthatna. Még sem teszi. Még is inkább azzal üti el az idejét, amivel eddig... Keresi a társaságom, most már társaságunk és bunyózik, mint anno, mikor még cirkuszban éltem. Én meg azt hittem csak púp vagyok a hátán. Ha most nem haragudnék rá ennyire, tényleg elkezdenék agyalni, kivel tudnám összehozni, hogy ne kínlódjon. - Én sem... - állapítom meg szájhúzva ismét kitekintve az ablakon hunyorogva a napfénytől, mintha bármi is változott volna a környéken. Aztán rájövök mekkora faszok vagyunk. Travis nem félt drága és modern holmikra költeni, hát pont a kocsijába ne volna GPS. - Mackókám... - bököm oldalba, vállánál és állammal a lejátszó feletti kis képernyős kütyü felé biccentek. - Ő biztos tudja... - felelem, ha nem volna egyértelmű, pont mint a kijelentése, ami hát... pontosan úgy van. Pedig elvileg az ember idővel megszokja a szagát, de a húgy szag még az én orrom is csavarja. - Ne is mond... A farkam meg még mindig haptákban. - sóhajtom fejem csóválva. - Segíthetnél megmosni a... hátam... - vigyorodom el, aztán kicsit tovább gondolva végig nyalok alsó ajkamon. - Vagy én a tiéd... - somolygom, és közben bekötöm az övem. Nem mintha nem bíznék Lambert vezetésében, de lehet bele kell majd húznunk, ha idő közben Travis elővarázsol valahonnan még egy kocsit és megint a fejünkre akar csapni. - Aztán elnézhetnénk az árvaházba... - döntöm hátra a fejem és elnézek az ablak felé, megállapítva, hogy elég jó idő van.
where: Travis's home(?) when: summer, it's damn hot why: idk
“Lambert, What You And I Have Makes Me Free… Not What These People Know.”
Kibaszott Mills… Rohadtul duzzognom kéne az egész szarság miatt, amibe belerángatott és amit végig kellett szenvednem vele, kezdve az agyvérzés közeli állapottal, amiért kilátásba került a börtön, a kicseszett éjszakai takarításon át a flörtölgetéséig Travis-szel, ami attól tartok nem a színészkedése része volt. Vagy a pörgés, amit legfeljebb akkor hagyott volna abba, ha kiütöm teljesen. De persze rám kell mosolyognia, puszikat osztania, én meg mint egy utolsó balfasz olvadok el alatta. Nem tudom elképzelni, hogy lenne-e bármi, amiért képes lennék azt a lökött fejét utálni. A javítós éveink alatt beleestem a hálójába, amiből nincsen többé menekvés. Úgy értem, ha tíz év börtön, aminek minden egyes napján azt hittem, hogy elhagyta a seggemet és még szarik is a fejemre, nem tudta megfékezni azt, amit iránta érzek, akkor semmi. Jobb lesz beletörődnöm. - Jah, erre akkor kellett volna gondolnod, amikor elhívtál szétverni a házát anélkül, hogy szóltál volna a kamerákról – nézek rá szkeptikusan, ami akkor sem enyhül, amikor az exét hordja le. Ahhoz képest, hányszor hallottam tőle, hogy mekkora seggfej és alávaló köcsög, valahogy még mindig a képben van, és a fazon még mindig ezer százalékig biztos benne, hogyha baja van Rownak, akkor hozzá fog futni. Lényeg a lényeg, egyik fülemen be, a másikon ki, amit róla mond. - Na csak azt ne mondd, hogy telesírtad a párnád, amíg kinyalta a segged – horkantok fel annak ellenére, hogy egyet értek vele. A szabadság és a kötetlenség érzését nem lehet pénzen megvenni. Vagy, ami Vörös és köztem van. Közben bevágódunk a járgányba, ahol kelletlenül állapítom meg, amit az imént répacukor is megtett, vagyis, hogy fingunk sincs, merre vagyunk. Azért annyi emlékem még van, hogy tudjam, merről jöttünk, szóval késlekedés nélkül indítom el a kocsit, hogy minél hamarabb minél távolabb kerüljünk a mojo dojo casa house-tól. Kicseszett fáradt vagyok, a képem sajog, de van egy olyan sanda gyanúm, hogyha lerendeztük magunkat Travis kéglijében, sem lesz vége a fejfájásnak. Rögtön belém is áll az ideg, ahogy megbök és mackókának nevez, mert arra készülök, hogy folytatódni fog a műsor, amit idefelé is letolt, ám elszégyellhetem magamat a picsába, ugyanis éppenséggel olyasmire hívja fel a figyelmemet, ami nekem is eszembe juthatott volna. - Mackókám? - az egyik szemöldököm a magasba emelkedik, miközben további megjegyzések nélkül elkezdem pötyögni a címet a kütyübe. Hogy ezt megtehetném szóban is, tudja a franc, kissé le vagyok maradva a technológia csodáival. Ellenben annyi még nekem is megy, hogy hol az utat figyelve, hol pedig a képernyőt, átállítsam a GPS nyelvét németre. Mint egy óvodás, aki a szarát a rühellt csoporttársa ágyába kente, vigyorodok el. Hétszentség, hogy nem fogunk túladni a kocsin, szóval ennyi csínyt megérdemel Travirnyó, ha megtalálja a járgányát. Persze arról szintén nem tudok, hogy simán érti a nyelvet. - Még mindig? - kapom a pillantásomat hirtelen az ölére, ami jah, nem hazudik. Nagyon nem. Gáz, amiért izgatónak találom a dolgot annak ellenére, hogy egyébként besárgázott? - Kurva élet, talpig mocskosan is rohadtul szexi vagy – bököm ki óhatatlanul a gondolataimat, és egy nagy nyelést követően nagy nehezen visszavezetem a tekintetemet az útra, mert cseszhetem a dögösségét, ha belevezetem magunkat egy fába. - Biztos várni akarsz… a fürdésig? - nyalom meg a véres számat, kicsit fészkelődve az ülésben, ugyanis ha így haladunk, nem csak az ő cimborája lesz haptákban. Mondjuk ennek az elkerüléséért a következő kijelentése sokat tesz. Megakadok egy momentumra, zavarodottan nézve rá a szemem sarkából. - Komolyan gondoltad ezt a lányos dolgot? Rowan, nemrég még azért hálálkodtál, hogy nem kell nevelned – sóhajtok fel, mert nem értem, honnét jött neki ez az egész. - Tényleg most akarsz papás-mamást játszani, amikor még laknunk sincs hol, és a szabadnapjainkon mások házát verjük szét? Ember, szerintem legutóbb igazad volt, nem való a hozzánk hasonlók életébe egy gyerek – magyarázom, néha-néha elpillantva rá is, hogy lássam a reakcióját. - Mármint, ha még gyerek lenne. Hány éves lehet most egyáltalán?
Kezdőlap
Őszintén szólva még sosem láttam ilyennek Vöröst. Pattogó egérnek? Persze. Elszállt fejjel, idegbetegen? Simán. De ez az egyik pillanatról a másikra hallucinálás nekem teljesen új, és az egyetlen magyarázat, amit elő tudok rángatni a seggemből, hogy amíg én megöntöztem az emeleti vécét, ő betolt valami bogyót. Máskülönben miért jutna eszébe Travis – vagy mi az isten a neve – drámai belépője után tüzet… kibaszott tüzet rakni a háza kellős közepén?! 
Fogalmam sincs, mikor nyom el az álom. Biztosra vettem, hogyha egyszer párnát ér a fejem, két másodperc alatt durmolni fogok, de még azután is éberen kattog az agyam, miután visszaalszik mellettem Vöri. Újra és újra az éjszaka kevésbé bulis jelenetei játszódnak le előttem, és hol kibaszottul ideges vagyok, amiért nem hagy békén a saját fejem, máskor meg kellemetlenül facsarodik a gyomrom, amit a korán érkező másnaposság számlájára írok. Az esetek többségében szeretem az éjjelt, mert akkor általában nyugi van és nem akarja senki leenni a fejemet, nem muszáj készültségben lennem, legalábbis kevésbé, mint nappal, azonban vannak alkalmak, amikor nincsen nyomasztóbb érzés annál a feneketlen sötétségnél, ami ilyenkor rátelepszik a mellkasomra, és önhatalmúlag kicsi a rakást játszik sokad magával. Előhozza a legrosszabb gondolataimat, a végén meg már a szemeim is égni kezdenek, annyira mélyre jutok a kéretlen agyalásban. Kimerültnek, fáradtnak, ostobának és elveszettnek érzem magamat, ahogy közelebb fészkelődök a lökött szeplősömhöz, de miután az orromba tódul a piával és a bagóm füstjével keveredett illata, egészen hamar elcsitul a háborgó lényem.
Eltorzul az arcom a megnevezés hallatán, és hogy érezze a törődést, jól be is mutatok neki, mielőtt morogva ugyan, de hagynám, hogy összenyálazza a homlokomat. Igaz, a kávé kis híján az amúgy is viseletes felsőmre löttyen, viszont ezért nem háborgok, mert egyébként szeretem, ha a figyelmében és a közelségében fürdőztet. Oké, ölelős macisat nem én fogok vele játszani, de elfogadom, amit kapok. Ugyanakkor az ezer watton pörgéséhez kibaszottul kialvatlan vagyok és nyűgös, szóval a nagy elképzelésére eleinte laposakat és álmosakat pislogok, ám ahogy kiböki, hogy a lányát is bele akarja vonni a sehol sem tartó életünkbe, hirtelen igen csak felélénkülök. Azonban nincs időm megmukkanni, mert Travis is a semmiből előbukkan, én meg szégyen szemre ugrok egy kisebbet ijedtemben. 
Kibaszott Mills… Rohadtul duzzognom kéne az egész szarság miatt, amibe belerángatott és amit végig kellett szenvednem vele, kezdve az agyvérzés közeli állapottal, amiért kilátásba került a börtön, a kicseszett éjszakai takarításon át a flörtölgetéséig Travis-szel, ami attól tartok nem a színészkedése része volt. Vagy a pörgés, amit legfeljebb akkor hagyott volna abba, ha kiütöm teljesen. De persze rám kell mosolyognia, puszikat osztania, én meg mint egy utolsó balfasz olvadok el alatta. Nem tudom elképzelni, hogy lenne-e bármi, amiért képes lennék azt a lökött fejét utálni. A javítós éveink alatt beleestem a hálójába, amiből nincsen többé menekvés. Úgy értem, ha tíz év börtön, aminek minden egyes napján azt hittem, hogy elhagyta a seggemet és még szarik is a fejemre, nem tudta megfékezni azt, amit iránta érzek, akkor semmi. Jobb lesz beletörődnöm.