The Jupiter Stage

Jacob & Verena

Nem is tudja hirtelen mit mondjon. Olyan szavakkal és kifejezésekkel találja szembe magát, melyek minden bizonnyal a művészek köreiben fordulnak elő, ugyanis a mondatok felének a jelentését sem tudná megmagyarázni, nemhogy válaszoljon rájuk. Kissé zavarban is érzi magát, amiért ennyire ostobán ücsörög ott az anyósülésen, így annak érdekében, hogy ne tűnjön fel a másiknak is szégyenkezése, kihúzott háttal keresztezi lábait, hogy a figyelmet a szavai helyett inkább valami másra terelhesse. Óvatosan, egy lassú kézmozdulattal végigsimít felső combján, miközben az ablakon bámul kifelé.
- Nagyon ritkán szoktam errefelé járni.. sőt.. - mosolyodik el, nyugodtan mondja a szavakat, szinte búgja azokat. Az autóban csak halk zene szól, a motor hangja őrületesen szexi, a mellette lévő férfi parfümjét pedig méterekkel arrébb is érezné. Van ennek egyfajta érzete, nem is tudja pontosan, hogy tudná kifejezni magát, de ha nagyon körül kéne írnia a hangulatot, azt mondaná, hogy ez az az igazi New York-i feeling, egy rettentő drága autóban kocsikázni egy bár felé egy idegen férfivel, miközben halkan szól a jazz, felpezsdül az erotika és semmi mást nem érez, csak azt az édesen simogató illatot, amit minden hozzá hasonló férfin érezne. Ugyanis Jacob ide vagy oda, de semmiképp sem különb a többiektől. Lehet, hogy színész, lehet, hogy nagy szavakat használ, lehet, hogy szinte egy teljes színdarabot is elszaval neki egy ártatlan kijelentésre, de ugyanúgy a farka vezérli, ami most minden bizonnyal meg is mozdul Verena Tolliver apró és ártatlan, amolyan "ignoráld le, hogy válaszra sem méltatlak" című kéjelgésére. - Nem jut időm magammal foglalkozni általában. Reggeltől estig dolgozom, elmélkedek, tervezek és programozok, ha nem így tennék, már rég elvesztem volna a süllyesztőben - elmélkedik tovább, ha Jacob nem figyel oda a szavaira, meg se hallhatja azokat, ugyanis nem célja szétordibálni lelkének érzékenyebb pontjait. Másik szabad kezével a nyakát fogja, mint aki levegőért kap, de hamar kilép - szerencséjére - ebből az önmarcangoló zónából, ugyanis leparkolnak és nincs több idő a lelki sebek feltépésére. - Mondja, miért pont ide hozott? - néz végre hosszú idő után a férfi szemeibe, amik most egy végtelen univerzumként falják fel az egész testét. Az a fajta melegség, amit árasztanak, teljesen más világot képvisel, mint Verena jégkék szemei.

     The Jupiter Stage

Jacob & Verena

Szerette a fényűzést, a pazarlást, a vagyon teljesen felesleges szórását, így kedvére volt a jármű, annak minden részletével együtt. A luxus kidolgozás, az elegáns vonalvezetés, a felbődülő motorhang édes dorombolása miatt a nyakától egészen a bokájáig kirázta őt a hideg, édes bizsergést okozva a bőre alatt. Fókuszálnia kellett arra, hogy ne befolyásolja őt a szép látvány és objektív maradhasson, máskülönben a combjai egyre szélesebb helyet fognak hagyni egymás között, hogy a színész betekintést nyerhessen oda, ahova csak a legszerencsésebbek léphetnek. A világért sem akart aranyásónak tűnni, megvolt a maga anyagi forrása, hogy ennél az autónál ezerszer drágább darabokat is a tulajdonába keríthessen, de itt nem az érték volt a lényeg, nem a pénz, hanem ahogy Jacob mellette fogta a váltót, ahogy tekerte a kormányt, ahogy a lába szelíden lépett a pedálokra, az a fajta vezetési stílus, ahogy megszelidítette a vadállatot, egyszerűen izgató volt az egész, Verena pedig elég szemfüles volt, hogy minden egyes, szenvedélyt keltő tényezőt észrevegyen a buja, kéjjel teli tekintetével.
- Nem a büdzsé szerint válogatom meg azokat a darabokat, amikre időt szentelek, hanem a minőség és a színészi munka alapján. Én sajnálom leginkább azokat a tehetségeket, akik azért nem járhatnak ilyen kocsikkal, mert nem olyan családba születtek, ahol befolyásos emberek vették volna körbe őket. Maga tudhatja legjobban, hogy a művészet éppoly korrupt, mint az egész világ összes szektora. Sajnos itt sem a teljesítményt fizetik meg, hanem az érdeket - mélázott el, kifelé bámulva az ablakon. Csak a szavai után realizálta, hogy véleménye személyes szúrkálódásnak vehető, ami meggondolt jelleme után megdöbbentő volt, hisz a szakmájában minden szavát súly terhelte, tudnia kellett volna, hogy azokat meg kell válogatnia. - Ne vegye magára, ez csak általánosítás részemről, mindig vannak persze kivételek. Bár nem ismerem magát, így ezek után igen kíváncsivá tett a saját színészi játékát illetőleg. Szívesen megnézném egy darabban - fordult vissza felé egy szelíd mosollyal.
Néhány percig csendben utaztak egymás mellett, amíg a dugó által kínált lehetőségek kihasználásra nem kerültek. Várta már ezt a kérdést, így vigyorogni kezdett a kíváncsiskodáson.
- A néhai férjem gyakorta látogatta a huszas éveiben a Jupitert. Sokszor mesélte nekem, hogy mekkora felüdülés volt számára, hogy polgárpukkasztó darabokat láthatott, hogy New York szívében is megjelent a társadalomkritika, a gúny, az ironia, ami a legnagyobb erőssége volt a társulatnak. Hiszem, hogy ezek az értékek még mindig itt rejlenek valahol és vissza tudjuk hozni a régi fényét a színháznak - válaszolt komolysággal a hangjában, meggyőződéssel beszélt, elhivatottsággal. - Szeretek minden ágazatban kényelmesen mozogni, a művészetek épp annyira vonzanak, mint a tőzsde - nevette el magát. - Nem nézte ki belőlem?

     The Jupiter Stage

Jacob & Verena

Ahogy lépkedett a magát adonisznak képzelő, elmondása szerint színész, gyakorlatilag még álláskeresőnek sem titulálható munkanélküli férfi mellett, egy percen belül legalább százszor végigcikázott rajta a kétely, hogy jó ötlet-e egy ismeretlen társaságában ittas állapotba kerülve felönteni a garatra. Két belső hang harcolt egymással, az egyik azt állította, hogyha ezt meglépi szembe köpi saját magát, ahogy az eddig elővigyázatosságot és megfontoltságot képviselő nő képében tetszelegve egy hím társaságában beszáll egy ismeretlen járműbe és szórakozni indul. Ez a hang láttatta vele az olyasfajta vizuális képeket, minthogy elrabolják, megölik, megerőszakolják vagy esetleg elveszik mindenét és otthagyják egy elhagyatott sikátorban. Egyik sem hangzott túlzottan szimpatikusan, ám, mint már az előbb is eszébe jutott, nyugtató tényezőnek titulálta a nála levő kiskést és az önvédelmi képességeit. A másik hang volt az “engedd el magad”, “egyszer élsz” és a “mégis mi történhetne?” képviselője. Ez a hang bátorította és ösztökélte őt a spontaneitásra, a szabad akarata kihasználására, mondván, hogyha minden elvan cseszve, legalább ezen a napon érezze jól magát. Belegondolva, ez egy sokkal szimpatikusabb útnak bizonyult, eleve tudta, hogy mekkora fejtörést fog okozni neki, amikor Remyvel kell megvitatnia a színház jövőbeli alkalmazottainak listáját, így szüksége lesz valami nyugtatóra.
A hangok közül nem meglepően az utóbbi nyert, melynek eredményeképp ő már Jacob egyáltalán nem alsókategóriás autójában tetszelgett. Lábait keresztezve várta, hogy bepattanjon mellé társa, majd mikor mindketten benn ültek, hosszú idő után végre ajkai beszédre nyíltak.
- Igen szép - jegyezte meg mosolyogva. - Egy Mercedes AMG. Bevallom, nem ilyenekkel szoktam látni száguldozni színészeket. Ezekszerint kifejezetten jó lehet a szakmájában - vigyorgott tovább, de szándékosan nem nézett rá a férfire, szinte kínozva őt a szemkontaktus kerülésével. Elismerte, hogy meglepte őt a jármű ahogy azt is, hogy tetszett neki Jacob karaktere, amit képviselt, ahogy viselkedett, ennél többet azonban nem mutatott magából és nem is kívánt még jó ideig.

     The Jupiter Stage

Jacob & Verena

Jól elszórakozott az eddig oly kimértnek tűnő férfi gyerekded lázongásán, ahogy kiugrott a bőréből örömében, hogy megihat a társaságában egy italt. Másoknak ez a fantazmagória olyannyira földtől elrugaszkodott lett volna, hogy max hatalmasat hahotáztak volna a fantázián, Verena számára azonban mi sem volt egyértelműbb, magától értetődőbb, minthogy Jacob viselkedésének magyarázata a fiatal üzletasszony istennő szerű aurájának köszönhető. A hosszú combok, a széles csípő, a vékony, kecses ujjak, a hatalmas zöld szemek meg azok a szőke tincsek mind kedveztek neki, hogy valakit képes legyen teljes mértékben behálózni egy szelíd mosollyal vagy egy érdesebb hangon megfogalmazott mondattal. Képtelen volt olyan világban élni, ahol nem az a tudat kergette álomba, hogy férfiak armadája veszne el a szívéért, hogy az ellenkező nem tagjai egymáson taposnak a teste látványának puszta gondolata miatt is, ez pedig akkora önbizalommal árasztotta el - fürdőkádnyi kötegei mellett -, ami mindenképp szükséges volt ehhez a fajta életvitelhez.
Egészen addig igencsak jól szórakozott, amíg fel nem ajánlották neki a fuvart. Ekkor érezte meg először mekkora súlyként is telepszik rá, hogy nem hétköznapi ember többé, ismerik az arcát egész New York Cityben így megannyi haragosa lehet. Hirtelen az ajánlatot követően már Jacob is egyre furcsább képet kapott a szemében, fürkészte őt, hátha kiolvassa a tekintetéből, ha valami rosszat szeretne csinálni vele, de csaknem sikerült eldönteni a valós szándékait.
Lélekben megannyi motivációs szöveget elkántálva vett egy mély levegőt és döntött úgy, hogy most az egyszer - talán hibázva - otthon hagyja az elővigyázatosságát és beleegyezik a közös útba, akkor is, ha ez odáig fajulhat, hogy a másik egy elhagyatott alagútba veszíti kettejüket. Bár csak legbizalmasabb köre tudott róla, de szoknyája alatt egy kiskés rejtőzött, melyet sokak meglepetésére nagyon is jól tudott használni, ez nyugtatta, amikor magabiztosságra adta a fejét.
- Kérem ne nevettessen, na induljunk - mosolyogta el magát majd Jacobot követve be is szállt a járműbe. - Koktélpárti vagyok, ezt vegye figyelembe, amikor megtervezi az utunkat.

     The Jupiter Stage

Jacob & Verena

Ki akar futni a világból, megfeledkezni arról, hogy ki is ő, hogy mekkora felelősséggel tartozik minden egyes tettéért és döntéséért, hogy minden egyes ballövésében benne van a rizikó, hogy magazinok sokasága fogja címlapon megjelentetni a kudarcait. Nehéz egy ilyen világban helyt állni, megfelelni minden elvárásnak, leginkább azoknak, amit saját magad állítasz fel. Verena híres volt róla, hogy rettentő szigorú volt magával szembe, ha a karrierjéről volt szó. Minden alkalommal tökéletességre törekedett, nem bírta elviselni a hibázásnak még a lehetőségét sem, most mégis úgy érezte, minden összeomlik körülötte. Egy olyan szférába akart betörni amit nem ismer és amihez nem ért. Mit ért el vele? Megkaparinthatott egy csőcseléket meg egy romos épületet, ami minden bizonnyal nem kapta volna meg újból a működési engedélyét, ha egyszer tisztességesen ellenőrizték volna az állapotát. Az emberekre életveszélyesnek számító kóceráj egy fityinget se ért a szemében az előbb látottak után, így a befektetés teljes veszteségnek látszódott.
Mély levegőt véve messzire dobta még égő csikkjét, majd készült vissza a színházba, hogy leordíthassa Remyt az előbb látott darabért, ám megzavarták. Nemrég megismert barátja újból megjelent s mostmár egyenesebben kommunikálta szándékait.
Minden férfi egyforma, a legnagyobb gyengeségük, hogy a farkuk vezérli őket, aki ezzel tisztában van nem képes csapdába esni. Verena 35 évesen már tartott ott az életben, hogy nem lepődött meg az invitáción. Hímneműek százai álltak sorban, hogy megfektessék vagy feleségül vehessék, nem volt arany középút, vagy a farkukat szerették volna a szájába dugni vagy gyűrűt húzni az ujjára, hogy utána megkaphassák az első alternatívát. Hogy miért? Mert ilyenek a férfiak.
Jelenleg azonban Verenának pont ez kellett. Alkohol, még pedig sok, ugyanis ha józan marad, bizonyosan a csilláron fog lógni estére bánatában és kétségbeesésében.
- Tudja mit? De - pillantott a szemeibe, feltűnően meglepetést okozva a másiknak. - Nem erre a válaszra számított, igaz? - mosolyodott el. - Örüljön kedves, életében először láthat lerészegedni egy milliomost. De eszébe se jusson kirabolni, jó a név- és arcmemóriám - nevette el magát hosszú idő óta először. Egy hozzá hasonló nő semmin nem tud olyan jól szórakozni, mint a saját viccein.

     The Jupiter Stage

Jacob & Verena

A megjegyzés csípősnek érződött, s bár nem tudta pontosan mire is referálhat beszélgetőpartnere, a zöld színt a pénzzel hozta kapcsolatba. Igaza van, hisz a magazinok egy sikeres nőről nem a pozitívumokat fogják kiemelni, ebben a világban senkinek sem válik ínyére, ha valaki egy kisvárosból is képes feltornázni magát a legnagyobbak közé, az pedig végképp szemet szúr, ha mindemellett nem farok lóg a lábai között. Nem vette sértésnek, volt elég élettapasztalata, hogy az ilyesmi leperegjen róla, így csak egy szelíd mosolyt engedett meg magának, nyugtázva teljes közömbösségét.
Bár Jacob valószínűleg azt várhatta, hogy mindezek után érdeklődjön karrierje iránt és megkérdezze tőle, hogy milyen darabokban láthatta már, netalántán még azt is remélhette titkon, hogy a válaszát követően Verenában valami megmagyarázhatatlan felismerés szülessen, hogy hogy lehetett olyan ostoba, hogy egészen idáig nem tudta kivel is beszél, de bármit is akart, azt nem kapta meg, ugyanis a nő erre is csak aprót bólintott, majd elvette a tekintetét beszélgetőpartneréről és tovább nézte az így is hatalmas csalódást okozó esetlenkedést.
Bármennyire szerette a színdarabokat, a szemét szúrták a hibák, a pontatlanságok, a csetlő-botló mihasznák, hisz ez rengeteget rontott a művön. Perfekcionizmusra pályázott, arra a fajta tökéletességre, melytől tátva marad a közönség szája, s melyet hatalmas ovációval ünnepelnek búcsúzásul. Ez, ami most a szemei elé tárult minden volt, csak nem hibátlan, ami az ő kedvét is fokozatosan egyre lejjebb süllyesztette.
Hallgatva a másikra tekintetét Remy-re szegezte. Látszott rajta, hogy tapasztaltabb, mint a többiek de egyúttal megmutatkozott az a fajta küzdelem is, amit most vív a társai ellen, ugyanis feltűnően őt is idegesítette a színjátszásuk minősége. Tény és való, ez is csapatjáték, a mű akkor jó, ha nem is mindenki, de a többség jó, itt azonban egyfős csapatot alkotott a pasas, folyamatos akadályokba ütközve még azt illetőleg is, hogy saját tehetségét megcsillogtassa. Verena mindenesetre elraktározta a nevet, azt az előtte lévő archoz kötötte, majd egy udvarias “Köszönöm”-el le is zárta a beszélgetést
Kezdeti lelkesedése egyre inkább eltünedezett, ezért türelme is hevesen fogyott. A darab közepén felállt a székből, eldöntve, hogy majd visszatér, ha végre vége van az előadásnak.
- Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Cohen. Még bizonyára találkozunk - mosolygott rá szívélyesen, elővéve tárgyalóképes vigyorát, majd kikecmergett az üléséből a közlekedésre alkalmatos folyosóra, ahol szándékosan leignorálva az éppen folyó színjátékot hangos trappolással hagyta el a termet. Remélte, ha az eddigi tekintetei nem értek célba, a mostani után minden bizonnyal megremeg majd az alkalmazottak lába, hogy milyen sors is vár rájuk. Nem tévednek nagyot, ugyanis legfontosabb tervei közé ékelődött kiszűrni az alkalmatlanokat, így az igazgatóval való beszéde után próbát is akart tartani, hogy egyénileg is megnézhesse az itt dolgozók színészi tudását és a bennük rejlő tehetséget.
Távozva a helyszínről egészen a színház bejáratáig sétált, ami előtt az idegtől remegő ujjaival kihalászott fémtárcájából egy hajszálvékony cigarettát, majd azt meggyújtva már telefonált is. Nem telt sok időbe - hisz főszabályként volt lefektetve a cégnél, hogy ha a főnök hív, akkor a munkavállalónak minden addigi tevékenységét félredobva fogadnia kell a hívást -, amíg meghallotta ügyvédje hangját a vonal másik végén.
- Verena - hallatszódott megjátszott lelkesedéssel, a hanglejtésből következtetni lehetett, hogy lenne még mondandója a férfinek, ám ezt most meg kellett szakítania.
- Stephen, az isten verje meg! Hülyének nézel?! - kezdett bele fennhangon, szinte megsüketítve a másikat. - Hogy a fenébe gondolhattad, hogy jó ötlet lesz a Jupiter?
- De hát Verena, együtt néztük meg a helyet, te magad mondtad, hogy Cornelius..
- Hagyjuk most Corneliust. Ez a hely inkább nevezhető kócerájnak, a színészek gusztustalanul közhelyesnek, a darabok unalmasnak - sóhajtott. - Mi van a szerződéssel?
- Hát..
- Mondd, hogy nincs még véglegesítve semmi.
- Verena, azt mondtad, hogy.. - hebegett-habogott a nála legalább 15 évvel idősebb férfi, aki magasságba is rávert egy fejjel, szélességbe pedig körülbelül a kétszerese lehetett a vékony nőnek. Stephen New York egyik legjobb gazdasági jogásza volt, aki emellett a pénzügyi jog szakértőjeként is számos cégnek dolgozott, de főállásban a VERENA kaparintotta meg. A pasasnak százezreket fizettek minden munkájáért, vállalkozások ezrei kapkodtak érte, így egyértelművé vált, hogy alkalmas erre a pozícióra. Ez a fajta határozottság azonban eltünedezni látszott, ahogy egyre közelebb kerültek a válaszához.
- Mondd, hogy nincs - lett egyre hangosabb.
- Most történt meg az ellenjegyzés, a közjegyző is hitelesített - válaszolt egyre halkabban kimondva a szavakat. Hatalmas csend ült kettejük közé. Verena szétnyílt ajkakkal meredt az elé táruló négysávos autóútra, fejében már közéjük ugorva, ugyanis ekkora hibát még életében nem követett el. Szinte forgott vele a világ, amit azzal próbált enyhíteni, hogy hevesen szívta magába a nikotint, miközben balra-jobbra lépkedett, törve a fejét, hogy hogyan tovább. - Sajnálom, Verena, ha nem nyerte el a tetszésed a hely. Talán tudunk valamit kezdeni, hogy ezt az egészet elfelejtsük, de így is bukna a..
- Nem kell, Stephen. Köszönöm. Ha a jövőben hasonló ügylet bonyolódik le, kérlek, azonnal jelezz - beszélt hozzá szemeit behunyva, újból szavaiba vágva az ügyvédnek. Hangja túlzottan nyugodttá vált, ami végképp ijesztőnek hathatott.
- Mindenképp, Verena - válaszolt szinte azonnal, de többet nem mondhatott, ugyanis a nő rácsapta a telefont, majd újból kinyitva szemeit mély levegőt vett. Ha már semmit sem lehet visszafordítani, ideje összeszednie magát és kipofozni ezt a helyet. Mostmár ő a tulaj, nem a leendő, nem a potenciális, ezzel a lehetőséggel pedig mihamarabb élnie kell, ha nem akarja, hogy a Jupiter csak a pénzét eméssze fel.

     The Jupiter Stage

Jacob & Verena

Kellemes csalódásként éri, hogy végre méltó ellenfelére talál. Bár ezt sosem fogja kimutatni, így arcán néhány rezdülésen kívül az égvilágon nem látni semmit, de belül elismerően tapsol a férfinek, ahogy az állja a sarat. Megszokta már, hogy tekintetétől egy átlag ember ereiben megfagy a vér, bár olyan is előfordult, hogy valaki maga alá vizelt egy idegesebb nézésre, így meglepetésként érte az a fajta strapabírás amit számára demonstráltak, volt annyira eszes azonban - a beszélgetőpartnere szavaival élve ritka okos -, hogy tudta, neki, mint magánszemélynek akármennyire is tetszik ez a stílus, jelenleg nem Veraként, a színházakat olyannyira kedvelő, szeretetre és flörtre kiéhezett özvegyasszonyként ül a székben, hanem a Verena Tolliverként, New York City egyik legelismertebb cégének, a VERENA-nak a tulajdonosaként, akinek nem szabad elvesznie egy fiatal pasas barna szemeiben vagy inni a bókjait, amikkel érdes hangja cirógatja őt. Ő itt most nem más, mint egy üzletasszony, ez a valaki pedig minden bizonnyal nem segít neki, hogy sikeres lehessen a projektje, amit olyannyira a fejébe vett. A nevet hallva hagyott magának pár másodpercet, hogy végigböngéssze az agytekervényei között elrejtett nyilvántartásokat a figyelemre vagy egyáltalán említésre méltó emberekről, de bármennyire is erőlködött, a Jake Cohen valahogy sehogy sem kapcsolta be a fejében azt a bizonyos villanykörtét. Innentől már csak két alternatíva létezett, vagy egy jövőbeli érdekkapcsolatot tud magának szerezni vagy igazság szerint elpazarolt az életéből jó pár percet, hogy egy jöttment suhanc gondolatait hallgassa.
- Miss Verena Tolliver - mutatkozott be kimért arccal, figyelve a reakciót. Titkon vágyott rá, hogy partnere szétfolyjon a székében a döbbenettől, hogy egy ekkora hírességtől csak centik választják el, de mint eddig is, a mimikáit álarca mögé rejtve mit sem sejtetett a benne lévő fantáziálásról. - Az eddigi válaszaiból kérem ne haragudjon, de könnyű kitalálni, hogy maga is színészettel foglalkozik, ahogy azt is, hogy annak idején a társulat tagja lehetett vagy máig az. Ha igazam van, márpedig érzem, hogy igen, akkor kérem megtudná mondani, hogy a színház igazgatóját hol találhatom? Beszédem lenne vele és fogytán a türelmem - kérdezi udvariasan, de továbbra is rettentő távolságtartással. Bár híres az illedelmességéről, de ő is képes robbanni és tekintve, hogy már több, mint egy órát fecsérelt itt el anélkül, hogy végre tisztázhatta volna saját feltételeit, nem állt messze tőle, hogy a darab kellős közepén kiáltson fel a színpadon játszó amatőröknek, hogy kísérjék őt el a főnökükhöz.

     The Jupiter Stage

Jacob & Verena

Eszes nő volt, magától is képes volt következtetésekre jutni, hogy vajon a Jupiter mégis miért csúszott le a közhelyesség undorába, mikor annak idején még teltházas darabokat adott a legtehetősebbek számára is, de azt a világért se gondolta volna, hogy ennyit romlott a színvonal. A csetlő-botló színészek, az elhadart szövegek, majd a függöny érkezésével az egyre halkabban visszhangzó káromkodás mind olyannyira elkeserítő tényezőknek bizonyultak, hogy habár kihívásra vágyott, kezdte azt hinni, hogy most tényleg ballépés áldozata lett. Már készült volna gondolatainak teret engedni, kezébe vette a telefonját, hogy megírhassa Stephennek, a céges ügyvédnek kifogásait, kezdve azzal, hogy egy ilyen kócerájra mégis hogy merte leadni a voksát arra hivatkozással, hogy a hely ígéretes és egy igazi kincsesbányát rejt, de mire pötyögni kezdené a monológot, felcsendül mellette egy ismeretlen hang, aki pont ugyanazon gondolatokat hallatja, amiket eddig kétségbe vont.
Feltűnően, felvont szemöldökkel fordult a férfi felé, majd zavarbaejtően lassan nézett végig rajta, nem zavartatva magát. Az első kérdés, ami megfordult a fejében, hogy mégis honnan volt mersze az idegennek hozzászólni, a második pedig, hogy mégis milyen indíttatásból győzködi őt a színházban rejlő értékekről.
- Tudom - szól magabiztosan, rejtve minden eddigi bizonytalanságát egy ravasz mosoly keretei között, fürkészve a tekintetét beszélgetőpartnerének. - Nem véletlenül vettem meg - jelenti ki, oly módon hangsúlyozva a szavakat, hogy erősen közölhesse szándékát egyfajta egyenlőtlen erő-viszony felépítésének céljából. Érzékeltetni szeretné, mennyivel nagyobb, mint az, aki mellette foglalt helyet, megmutatni, hogy nem egy jöttment nézővel cseverésznek, hanem a hely urával. Minden magabiztossága ebből a hatalomból eredt, így létfontosságú volt, hogy ezt másokkal is tudassa, az ne csak a fejében létezhessen. - Pont ahogy fogalmaz, hatalmas potenciál rejlik benne. Most azonban inkább emlékeztet szénbányára, mintsem aranyra - sóhajtja el magát, mire ráeszmél, hogy egy olyan emberrel osztja meg gondolatait, akit egyáltalán nem is ismer. A hirtelen realizálástól vissza is fordul a színpad felé, majd mint aki eddig nem kommunikált a másikkal, újra a telefonjába temetkezik. Válaszol néhány e-mailre, a naptárába írogat, majd percekkel később visszafordul. - Kit tisztelhetek magában? - kíváncsiskodik érzelemmentes, kimért hangon, kiegyenesedve az ülésben. Lábait keresztezve lóbálja a felsőbbiket, miközben tekintetével komolyságot sugároz. Nem flörtöl, nem is barátkozik, csupán érdeklődik. Formális csevely veszi kezdetét.

     The Jupiter Stage

Jacob & Verena

Mily nehéz is a vaskos kötegek közé merülve relaxálni a zsenge zöld tengerben, míg New York City diszkomfortosabb szegleteiben az emberek a napi betevőjük egészét felemésztik, hogy elkerüljék az éhhalált. Mily borzasztó lehet a limuzin hátsó, marhabőr ülésében várakozni, hogy az embert az egyik lakásából a másikba szállítsák, míg szeme elé tárul az a sokaság, akik tetőt sem kapnak a fejük fölé. Mily szörnyű is lehet Verena Iris Tollivernek lenni, akinek legnagyobb küzdelmei közé az utóbbi időkben olyasfajta dolgok tartoznak, minthogy két világhírű márka közül melyiknél is pályázzon részesedésre és hogy a tél közeledtével milyen fajta karácsonyi promóciókat is jelentessen meg legújabb termékei között. Ez az a fajta életstílus, amit oly kevesen érthetnek csak meg, hiszen a társadalom zöme csak a torzított képpel van megajándékozva, sorozatokból és filmekből táplálkozva felépítenek egy sztereotípiát az olyan emberekről, akik csettintésre tudnának véget vetni az éhínségnek és a nyomornak, de mégsem teszik, Verena azonban nem feltétlenül általánosítható ilyen módon. Bár a nő híres a falánkságáról, a vakmerő, egész ágazatokat bekebelező modoráról, de az élete nem volt mindig fenékig tejfel. Az üzletasszony egy kisvárosból érkezett, ahol megtanulta, hogy a kemény munka minden egyes alkalommal kifizetődik, így építette fel az életét, ápolta a karrierjét, majd csinált a róla elnevezett vállalkozásból egy nemzetközi szintre kiterjesztett sikersztorit. Habár sokan szeretnék helyette is learatni a babérokat, az embernek tudni illik, hogy a féltékenység nagy úr, s akinek nincsenek gondjai önmagával vagy nem kételkedik a saját képességeiben, az sosem kívánta őt letaszítani a porondról, ahova véres küzdelem árán mászott fel, vagy közbeszéd tárgyává tenni őt, mert nőként többet ért el, mint az ellenkező nem.
Bár sokan nem bírják a stílusát és a szűnni nem akaró határozott, makacs modorát, ez segítette őt oda, hogy mára már szinte mindenbe benne lehessen a keze. Az egyetlen, ami hiányzik, az üzletemberek számára szinte érinthetetlen, megközelíthetetlen terület, ami nem más, mint a művészetek.
A színházak, galériák, múzeumok mind olyasfajta helyszínek, ahol igenis szükség van szakértelemre, ha busás összegekre és sikerre vadászik az ember. Ez nem olyasmi, mint egy stadion, ahol a legnagyobb előadókat kell csak kiválasztani és felléptetni - ebben mondjuk már van tulajdona -, ez sokkal több annál. Verena nem feltétlenül hisz abban, hogy valaki vele született adottságokkal születne csak, véleménye szerint az ember bármibe képes beletanulni, amit jó párszor meg is mutatott. Rettenetesen jó érzéke volt ahhoz, hogy kiszagolja a zsenialitást vagy a potenciált, így egyelőre nem rendelkezett baklövésekkel, mely még jobban hízlalta az eleve benne szunnyadó nárcisztikusságot. A magát megállíthatatlannak hitt nő a fejébe vette, hogy belemerül a színházak rejtelmeibe s mihamarabb a Broadwayt is, ha nem is teljesen, de részben magáénak akarja tudni. Mielőtt azonban a legnagyobb lóra lőtt volna, fel kellett térképeznie a terepet, számolt a bukás esélyével, ami miatt kifejezetten olyan társulatot keresett, ahol nem bukhat hatalmas összeget, ha a terve elsőre nem sikerülne. Annak érdekében, hogy magát is kihívás elé állítsa és rákényszerüljön profi üzleti érzékének megcsillogtatására, kiválasztotta Manhattan egyik, a régebbi időkben a legfelháborítóbb és szókimondóbb darabjait színpadra vivő színházát tesztalanyaként, mely már jó ideje megvált régi arculatától, belefulladva a közönségesség bugyrába. Bár gyermek volt még, amikor a hely fénykorát élte, Corneliustól rengeteget hallott róla, hisz férje gyakorta látogatta fiatalkorában az itteni darabokat. Ez volt a potenciál része, melyet már ki is pipálhatott.
2024-et írva a társadalom is megváltozott. A túlérzékenység korát élve a régen még olyannyira ünnepelt darabok mostmár minden bizonnyal kudarcba fulladnának, ugyanis ez a generáció nem rajong a polgárpukkasztásért, mélyen megveti a sértő megjegyzéseket, a nemzetiségek, szexualitások, vallások szidalmazását, nem válik ínyére, ha egy fehér embert feketének sminkelnek vagy azon hahotázik a közönség, hogy náci tisztek bőrbugyiban járnak kán-kánt. Bár a művészet relatív, a pénz nem az, ugyanannyit ér 1 dollár itt is, mint egy kisboltban vagy egy hatalmas brókercégnél, Verenának pedig jelenleg csak ez számít.
Könnyedén szerezte meg tulajdonjogát a Jupiternek, aligha került a vagyona 1%-ába, hogy a magáénak tudhassa a helyet, a kérdés már csak az volt, hogy vajon megérte számára az üzlet vagy rosszul döntött.
Mivel egyelőre csak a szerződés részleteit tárgyalták, a munkálatok sem kezdődhettek meg. Jogászaival tüzetesen átnézette a legkisebb betűket is, hogy mindenképp előnye származzon az adásvételből, miközben ő maga saját szemmel kívánta átvizsgálni a helyet, annak állapotával együtt, ideértve az élő és nem élő dolgokat.
Fekete tűsarkúban és egy sötét dresszben érkezett meg újdonsült tulajdona falai közé, ahol a folyosókon végigkopogva próbálta megkeresni egyelőre még ismeretlen alkalmazottait. Leginkább fel akarta mérni az itteni morált, a képességeket, az átlag életkort és a hozzáállást, másrészről - ez volt az elenyésző részlete a szándékának - pedig szeretett volna bemutatkozni nekik. Habár percekig keringett az öltözők körül, sehol sem találta amit keresett, egészen, amíg meg nem csapta a fülét valami fajta hangos beszéd. Mivel egyáltalán nem ismerte a kócerájt, így csak a szavak rezgését követve lyukadt ki a színpadnál, ahol végre megtalálta, akiket keresett. Nem zavartatva magát, hangos kopogással sétált le egészen az ötödik sorig, majd egy becsmérlő pillantással arrébb tessékelte az ottani nézőket, akik se szó se beszéd eleget is tettek a kérésének. Tekintélyt parancsoló megjelenése épp elég volt ahhoz, hogy ne kelljen hangot kiadnia ahhoz, hogy elérje, amit szeretne. Egy mély sóhajjal leült a székek közé, majd egyelőre visszafogva magát, halkan hallgatta a darabot, melyet csak remélni mert, hogy nem tényleges előadásba lát, csupán kísérletezgetésnek a szemtanúja. Lehetséges, hogy megzavarta a színészeket, ugyanis jelenlétét követően a színpadon álló személyek hadarni kezdtek, elrontották a szövegüket és jó néhányszor elvesztek a mondataik közepén. Arcára kiült minden érzelme, lesajnálóan bámulta a bagázst, de az istenért sem szakította félbe a nevetséges produkciót.