this hell won’t let me breathe so fine

but I can’t allow you to fall on the ground
I would prefer to lose my head

Tisztában vagyok vele, hogy talán életem legrosszabb döntését hozom meg, hogy talán így vagy úgy, de épp a saját síromhoz készítettem elő az ásót és a gödröt, mégis megteszem. Sok minden kavarog bennem, és nem igazán tudnám megfogni, pontosan melyik az, ami segíti a döntés meghozatalát. Talán mindegyik. Továbbra sem hiszem el neki azt a maszlagot, hogy minden az én hibám; azt elhiszem, hogy ő bemagyarázta magának ezt az eszement elméletet, de én tudom, hogy hülyeség. Azt nem vitatom, mi indította el ezen az úton, de nem kenhet rám mindent és ezt... talán láttatni akarom vele is? Láttathatom vele egyáltalán? Fogalmam sincs. Éppen ezért őrültség, amit csinálok. Tudom, mit csinált, nagyon is tisztán emlékszem mindenre, és nyilvánvalóan ez az egész elrabollak-és-az-enyém-vagy dolog egy eszement faszság, de nem tudom kiverni a fejemből azt a pillanatot. Ahogy rám nézett a kanapén. Lehet, hogy csak képzeltem?
Amikor a konyhába jön, pontosan azt a kérdést szegezi nekem, amire én is próbálom megtalálni a válaszokat, és azt hiszem, sikerül átadnom a válasszal a teljes zavarodottságomat is. Csak hümmög egyet, és nem is hibáztatom érte, hiszen az elmúlt egy-két nap olyan volt, mint egy kibaszott meredek hullámvasút – neki is, nekem is. Én sem erőltetem tovább a témát, megvárom, hogy egyen és igyon, amennyit tud, de miközben elvenném a tányérját, előállok én is a magam kérdésével. Ezúttal sokkal átgondoltabban és túlfűtött érzelmektől mentesen. Szemeimmel az arcát fürkészem, míg sóhajt egyet, és már azt hiszem, nem is fog válaszolni, de végül csak megszólal.
Megrebben a szemem a válaszára, de hiába várom a gyűlölet és a harag forró hullámát, hogy elöntse a mellkasom ennek hallatán, az érzés elmarad. Nem gurulok be, nem önti el az agyam a szar, csak... fáj. Mondhatnám, hogy meglepő fordulat, de nem az. Épp csak olyan, mintha visszautaztam volna az időben körülbelül másfél évet, amikor még csak itt tartottam. Mintha semmibe ment volna az a kurva sok munka, amit abba fektettem, hogy újra felépítsem magam. Ez feldühít, de én egyik miatt sem aggódom, mert valószínűleg mindkettőt élvezi. Nézem a szemeit, amelyek most visszatértek ugyanabba az állapotba, mint eddig: sötétek és jéghidegek, olyan távoliak, mintha nem a konyhapult, hanem kontinensek lennének közöttünk, és én megint megkérdőjelezem magamban a döntésemet. Talán tényleg csak képzelődtem.
Nyelek egyet, de nem mondok semmit, csak befejezem az elkezdett mozdulatot és a mosogató felé fordulok, hogy elpakoljak utána is. Még mindig nem fér a fejembe ez a felfogás; ő volt az, aki elvett mindent tőlünk, amikor ott hagyott a kórházban. Esélyt sem hagyott arra, hogy bocsánatot kérjek, hogy megpróbáljam rendbe hozni, amit elcsesztem, most mégis úgy csinál, mintha a mostani elrablásom egyenlő lett volna az Izraelből való kiszabadításommal. Mintha nem történt volna semmi a kettő között, leszámítva ugye azokat a dolgokat, amik megint csak az én hibámnak minősülnek.
– Akkor miért nem öltél meg, amikor megvolt rá a lehetőséged? – kérdezem végül, még mindig háttal állva neki, bár borítékolom a választ. Nem fogom megkönnyíteni neked, vagy valami hasonló. Akár igazat is mondhat ezzel, akár leplezhet is valami, amit talán hiába remélek, de igazából nem számít. Naiv, ha azt hiszi, hogy én nem könnyíteném meg magamnak, ha tévedek és nem hagy nekem más lehetőséget.
Az ő tányérját a csöpögtetőre teszem, aztán megtörlöm a kezem és közben felé fordulok.
– Mik a szabályok? – kérdezem, és ha esetleg nem érti, emlékeztetem a tegnapra. – Azt mondtad, elvárásaid is vannak velem szemben, nem csak itt kell tengenem-lengenem – magyarázom ugyanabban a tárgyilagos hangnemben, mint eddig. Összefonom a kezeimet a mellkasom előtt, mert bár eszemben sincs akár igent, akár nemet mondani ezekre, most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mégis mi a szart akarna ebből kihozni és hogy akarna "elvenni tőlem mindent".

this hell won’t let me breathe so fine

but I can’t allow you to fall on the ground
I would prefer to lose my head

Fogalmam sincs, mi lesz ebből. Nem tudom, hová vezethetne ez a helyzet és még azt sem tudom, el akarom-e fogadni, egyszerűen csak eljutottam arra a pontra, amikor már tudok racionálisan gondolkodni; amikor már nem a düh vezérel és nem csak vörös köd borítja az agyam, akár ezért, akár azért. Azt már tegnap be kellett látnom, hogy semmi értelme minden nap úgy várnom haza, hogy megpróbálom megölni, mert úgysem fog menni, ma pedig bizonyítást nyert, hogy hiába szeretném, nem gyűlölöm őt. Hoztam egy döntést, visszajöttem, és most már nem is fogja hagyni, hogy csak úgy kisétáljak az ajtón, szóval...
Szóval akár tesztelhetjük is az elméletem.
Az első kérdésemre adott válasza nyers, jéghideg, és fájdalmat lyukat vág a mellkasomba, de figyelmen kívül hagyom az érzést és a szavai üzenetét is. Jobban is teszem, mert a következő kérdésemre kapott felelet már sokkal inkább használható. Ezzel lehet dolgozni. Nem is kérdőjelezem meg egyébként, amint mondott, mert bár elég elbaszott módon kifacsart az erőszakra ráhúzni, hogy én kényszerítettem rá, a verekedést valóban én kezdtem, ezt tény. Ekkor már felé is fordulok, a kezeimet a mellkasom előtt összefonva dőlök a csípőmmel a konyhaszekrénynek és őt figyelve teszem fel a harmadik meghatározó kérdésemet. Látom rajta, hogy meglepi a kérdés, vagy talán csak egyáltalán a viselkedésem is – nem hibáztatom érte, mert engem is meglep, de én majd szépen feldolgozom magamban ezt az egészet. ... Remélem.
A szabályok igazából meglepően... egyszerűek. Kiszámíthatóak. Hogyan venném fel a kapcsolatot vagy kommunikálnék bárkivel, ha nélküle ki sem léphetek az ajtón, telefonról vagy internetről pedig nem is álmodhatok? A többit meg már egyébként is tudtam, mondjuk az meglep, hogy ezek szerint vele elhagyhatom majd a lakást előbb-utóbb, mert erre nem számítottam. Állom a tekintetét, és megerőltetem magam, hogy ne kössek bele az "azt csinálsz, amit akarsz" részbe, mert nem sok mindent lehet csinálni a négy kibaszott fal között. Sanszosan be is fogok csavarodni... de ezt majd később átgondolom.
– Értem – felelem egyszerűen. Nem mondom sem azt, hogy elfogadom, sem azt, hogy nem, mert még fogalmam sincs, mit fogok kezdeni ezzel az információval. Gondolkoznom és mérlegelnem kell. Az már meg sem lep, hogy a lista random bővülhet majd, csak egy kis sóhajjal veszem tudomásul, mert más választásom egyébként sem lenne ilyen tekintetben. Amikor az üveg felé biccent a fejével, aprón felvonom a szemöldököm, de a szavai megnyugtatnak.
– Remélem, megitatod vele az egészet – fűzök hozzá csak ennyit. Én a magam részéről már túl vagyok azon a részen, hogy a halálát akarom-e, szóval nem is jutott eszembe, hogy bármit is csináljak azzal az üveggel.
Leengedem magam elől a karjaimat és odalépek a pulthoz, a tenyereimmel támaszkodva rá és úgy függesztve tekintetem az övébe.
– Van egy kérésem – közlöm vele kerek-perec, és nem is hagyom, hogy esetleg belekezdjen a majd akkor kérj, ha tettél is érte valamit részbe. – Azt mondtad, nem akarsz bántani, ha nem kényszerítelek rá és ésszerű dolgot kérhetek – idézem fel a szavait, áthatóan nézve a szemeibe, bár most már nem vagyok teljesen nyugodt. Most érzek némi félelemhez hasonló feszültséget, de ha nem látom jelét, hogy meg sem akarna hallgatni, folytatom.
– Ne fogj le és ne kötözz meg, ha nem adok rá okot – bököm ki, úgy fogalmazva meg a kérésemet, hogy az az ő szabályainak is megfeleljen. Nem adok rá magyarázatot, de talán magától is ki tudja találni, ha akarja. Ha ezeket megteszi, pánikba fogok esni és fel fogok rúgni minden szabályt akkor is, ha egyébként nem akarnám, ezzel pedig belekerülnénk egy olyan ördögi körbe, ami valószínűleg újraindítaná ezt az egészet, amibe most kerültünk.

this hell won’t let me breathe so fine

but I can’t allow you to fall on the ground
I would prefer to lose my head

Meg kell állapítanom magam, hogy ez... talán nem is olyan rossz. Úgy értem, ha nem számítjuk az alapból teljesen elbaszott és elmebeteg helyzetet. A szabályaiban igazából nincs semmi olyasmi, amire azt mondhatnám, hogy – ismétlem: félretéve az elbaszott és elmebeteg alapot – betarthatatlan. Nyilván racionálisan végiggondolva ennek nincs semmi értelme, mert nem fogok leélni egy egész életet ebben a nyomorult lakásban, legyen akármilyen fancy, hiszen megzakkannék és soha nem kárhoztatnám a családomat arra, hogy engem is halottnak higgyenek, de... egy darabig akár ki is bírhatom. Csak ameddig tesztelem az elméletem. Meg persze csak akkor, ha tényleg ennyi az egész, és nem más nőktől bűzölögve fog hazaesni. Tessék, már azt is mondom, hogy haza, büszke lehetne rám. Elégedetten biccentek arra, hogy az ajándéka méltó viszonzást fog majd jelenteni, de nem kérdezem meg a részleteket. Talán majd elmeséli magától. Ennél fontosabb dolog is van most, mégpedig az én egy szem kérésem, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ez – akármeddig is, de – működjön. Amikor válaszul végigmér, akaratlanul is felforrósodik egy kicsit a vérem, de uralkodok magamon, mert egyáltalán nem véletlenül kértem ezt tőle.
Aztán azt mondja, rendben, és nekem a fél hegyoldal lezúdul a mellkasomról, mert ezzel nagyon sok felesleges feszültséget fogunk megtakarítani reményeim szerint.
– Rendben – biccentek én is, mert ezt az egyezséget el tudom fogadni. Egy darabig biztosan. Nem veszem le róla a szemeimet, mert ő is olyan élesen bámul az enyémekbe, hogy szinte érzem, hogy készül valamire, és nem is kell sokáig várnom, hogy felhangozzon az első parancs. Úgy hiszem, ez itt most valamiféle teszt lesz, ezért leveszem a kezeimet a pultról és megfordulok, ahogy mondta. A következő utasítást is követem, odasétálok a szemközti pulthoz, aztán odaérve lehajolok és rákönyökölök – egyenes háttal és lábbal, kidomborítva a fenekem, mert azért annyira már ezt a Davidet is ismerem, hogy értsem, mire megy ki a játék. Nem is teszek mást, csak várok, mert elönt az a jól ismert érzés, amiből régen is felismertem, ha épp lecsekkolt. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, egy kicsit izgató is, de úgy vagyok vele, hogy miért ne? Ha már úgyis bele akartam menni ebbe a játékba egy ideig.
Hallom, hogy felkel, és ettől is elkezd forrni egy kicsit a vérem, különösen amikor hátulról hozzám simul. A teste forróságot áraszt és hála annak az átkozott melegítőnadrágnak, mindent érzek, nem csak a fenekemre simító kezét. A fülemhez hajol, a simogató lélegzetétől kellemesen kiráz a hideg, aztán még bele is morog a fülembe, ami miatt a libabőr és a borzongás az egész gerincem mentén végigfut. A lélegzetem egy pillanatra a torkomon akad, de nem próbálom leplezni. Pontosan tudja, mit csinál, ráadásul tegnap még a farka körül lüktetett a testem, szóval felesleges lenne tagadni, hogy a megfelelő körülmények között ez kölcsönös élvezethez vezethet. Persze talán célszerű, ha nem kiadós verekedéssel indítunk majd, mert még most is sajog mindenem.
– Ahogy akarod – lehelem, hiszen engedelmességet kért. Követelt. Nem kötöm az orrára, hogy a jelenlegi állapotomban sok jóra ne számítson, ha az éjszaka közepén besétál a szobámba, de majd felfedezi magának a hatását, ha akarja. Elenged, amin már meg sem lepődök, de csak amikor elhúzódik tőlem egyenesedek fel és fordulok félig felé. Ő addigra már egy vízzel a kezében sétál a szobája felé hátra sem nézve, de megtartom magamnak a pompous ass jelzőt, és akkor már inkább én is megnézem magamnak őt. Ha már itt vagyunk, akár én is megpróbálhatom kiélvezni, amit lehet.
Lekapcsolom a villanyokat, aztán én is elvonulok a saját (ideiglenes) törzshelyemre. Reflexből nyúlok a kulcsért, de még időben kapcsolok, szóval csak a kilincset hasznosítom az ajtón, mielőtt elmennék fürdeni, aztán bezuhannék az ágyba. A végkimerülés határán érzem magam fizikailag, és bár bele sem merek gondolni, mennyire lesz pihentető ez az éjszaka – vagy legalábbis a maradéka –, nem igazán van választásom, mint lehunyni a szemeimet és elfogadni, ami következik.

this hell won’t let me breathe so fine

but I can’t allow you to fall on the ground
I would prefer to lose my head

Azt hiszem, a jelenlegi új mottóm a talán működhet lesz. Kicsit - nagyon - elbaszott, kicsit - nagyon - furcsa, de legalább ki lehet belőle hozni... valamit. Talán. Azt mindenestre David biztossá teszi, hogy ha jó kislány leszek, akkor tényleg nem lesz okom panaszra, legalábbis erre enged következtetni a kis akciója. Egyben úgy is veszem, hogy átmentem a nulladik teszten azzal, hogy ezt a néhány utasítás visszakérdezés és ellenkezés nélkül lekövettem. A testem rekacióit már meg sem próbálom elrejteni a közeledésére és a morgására - a tegnap után felesleges lenne. Talán nekem is lesznek észbontó pillanataim, míg kitalálom, mi a szart kezdjek ezzel az egésszel.
Az éjszaka maradéka és a másnap reggel persze ettől még nem lesz kevésbé szörnyű. Sokáig vergődök az ágyban, mert nagyon fáradt vagyok, és ugye egyébként sincs más dolgom, de az álmok nem hagynak rendesen pihenni, így koffeinnel próbálok túlélni, akármilyen rossz szájízt hagy is a tegnap este miatt a gondolata. Emellett az egyetlen szórakozásom a tévé - legalább meg tudom nézni a híreket, bár rohadtul idegesít, hogy én itt meresztem a seggem egy penthouse-ban, miközben hasznos is lehetnék.
Meglepő módon most még nincs sötét odakint, amikor meghallom a lift hangját. Feltápászkodok a kanapéról, ahol már épp azon voltam, hogy megdobálom a tévét műanyag poharakkal, ha egy perccel is tovább kell néznem, mert eluntam az életemet is, és mikor hallom a zajokból, hogy David nehézkesen jut be, közelebb megyek. Ha most meg meglőtték vagy megkéselték, esküszöm, ezúttal lelépek. Persze ahogy az ajtóhoz lépek, kiderül, hogy csak sok minden van nála és az is... nyávog? Felugró szemöldökkel veszem át a dobozt, amit nekem ad, és ami annyira hangos, és nehéz is ahhoz képest, amire számítottam.
– Mit... – kezdeném, de ahogy benézek a dobozon kialakított lyukon, már látom, hogy ez nem valami játék, hanem egy igazi macska. Egy hatalmas macska. Tágra nyílt szemekkel és kissé elnyíló ajkakkal nézek Davidre, aztán már teszem is le a dobozt és veszem le a tetejét. Benyúlok a cicáért - bár furcsa cicának hívni a mérete miatt -, az pedig már mászik is fel a karomon, be a nyakamba, hangosan nyávogva. Halkan köszönök neki, az arcomra nagy mosolya költözik és észre sem veszem a másik táskát, ami az asztalra kerül. Csak akkor nézek fel, amikor David megköszörüli a torkát, a szavaira pedig kiszélesedik a mosolyom. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt hinném, hogy törődik velem és nem akarja, hogy becsavarodjak egyedül.
– Azt hittem, azért, hogy joggal mondhasd, hogy van macskád – jegyzem meg egy villanással a szemeimben, csak hogy jelezzem: sok mindent hallottam. Mondjuk remélem, az a fickó már nem kérdezget senkit semmiről. – Neve is van? – kérdezem, lefejtve a macskát a nyakamról, mielőtt még belemászik a hajamba. Nekem egyetlen állatom volt egész életemben, egy házimacska ötéves koromban, de ő koromfekete volt és Hógolyónak neveztem el, szóval talán jobb, ha nem az én fantáziámra bízzuk.
Újra Davidre figyelek, amikor beszélni kezd, és csak ekkor tűnik fel a laptop táska, aminek láttán megint felugrik a szemöldököm. Persze már fűzi is hozzá a maga szempontjából nagyon is lényeges infókat, de én csak bólogatok... az ugrálóvárnál pedig halkan kuncogni kezdek.
– Értem – egyezek bele szóban is az íratlan szabályokba. Ha mást nem, majd böngészek ott macskaneveket. – De szerintem kaparófára gondoltál. Nem félsz, hogy felakasztom rá magam? – humorizálok egy kicsit. Nem tudom, miért van jó kedvem, de lehet, hogy a már az ölemben doromboló macska van rám jó hatással.
Meglep, hogy ezután már megy is tovább, de nem tartom fel. Megint jó sokáig van távol, én viszont addig is tovább ismerkedek az új lakótársammal. Megtöltöm az egyik tálat vízzel és leteszem neki a nappali sarkába, aztán együtt felfedezzük az egész lakást. Felugrik minden ágyba, alaposan megnézi magának a dolgokat, kipróbálja a kanapékat is, és mire körbeérünk, megint hallom a liftet. Nevetni kezdek azon, hogy a macska futva indul az ajtó felé, így lényegében minden lépésénél döcögve nyávog, de utánasietek, már csak azért is, mert Davidnek megint tele van a keze, a macska pedig felcsapott farokkal mászkál körülötte és dörgölőzik a lábába. Inkább fel is veszem a kezembe, mielőtt még felbosszantja Davidet és visszaviszi. Szórakozottan kezdem simogatni a hosszú, dús, puha szőrét és közben kíváncsian szemlélem, ezúttal mi mindennel állított be David.
– Vettél még egy macskát? – kérdezem a mennyiségre utalva. Mondjuk érzek nagyon jó illatokat is, szóval biztosan hozott vacsorát is, de azért próbálok bekukucskálni a zacskókba, hátha látok valami érdekeset. Mennyivel kellemesebb ez, mint agyonverni egymást, vagy azon aggódni, hogy vajon valami halálos mérget ivott-e meg!

this hell won’t let me breathe so fine

but I can’t allow you to fall on the ground
I would prefer to lose my head

Alig akarok hinni a szememnek; egyedül annak talán nem is hinnék, de ott van még a fülem, meg a kar- és a legtöbb törzsizmom, mert mindegyikre szükségem van, hogy a hatalmas szőrgombócot ki tudjam emelni a dobozból. Olyan hosszúra nyúlik, hogy már-már azt hiszem, fel sem tudom majd venni a kezembe, de azért sikerül, még ha nem is sokon múlik. Egy kis megjegyzéssel felfedem David előtt, hogy sok mindent hallottam, de ő csak elfogadja a felkínált kifogást, én pedig elfojtott vigyorral igazítom meg a nagy, nyávogó szőrgombócot a kezemben.
– Mindenesetre az edzést is megoldottad nekem, köszönöm – nézek rá a szemem sarkából. Azt nem köszönhetem meg, hogy ezek szerint törődik velem, hiszen nyilván semmi ilyen szándéka nincs, és ez a macska sem azért került ide, hogy ne csavarodjak be egyedül. Nyilván.
– Elég rossz vagyok névadásban, de majd kitalálok valamit, ami jobb mint a Sir Charles – vonok vállat és rámosolygok ex-Sir Charlesra, akinek akkora bajsza van, mint az én alkarom. Aztán az is kiderül, hogy még laptopot is kapok, nyilván gyerekzáras, minden védelmi lószarral felszerelt darabot, de legalább arra jó lesz, hogy ezzel is szórakoztassam magam. Meg nézegessek rajta macskaneveket. És ugrálóvárat. Vidáman javítom ki Davidet, de nem különösebben zavarja, és szerencsére a humoromra is jól reagál. Haladunk, gondolom, vagyis gondolnám, de kiderül, hogy én is lebuktam tegnap. Nem mintha én zavartatnám magam. A szemem sarkából mérem végig a mostani öltözékét, jó alaposan, és sokatmondó kis mosoly költözik a szám sarkába.
– Ez sem rossz, de azért remélem gyakran hordod majd azt a szürkét – vonok vállat, könnyedén ismerve be a lebukásomat, hiszen ha már úgyis tudja, minek tagadni? Meg egyébként is, ha már én itt egyfajta szexrabszolga leszek, akkor már hadd élvezzem ki én is, ami megadatott. Ugyan ezután rögtön elmegy, azért megnézem hátulról ebben a szerelésben is még egyszer, mielőtt kimenne az ajtón. Azért nem feltétlenül lesz olyan nehéz átvészelni ezt a teszt-időszakot.
Ameddig David ismét bevásárol a jó ég tudja, mit, én segítek a macskának felfedezni a lakást. Úgy tűnik, az én jelenlétemmel már meg is barátkozott, már minden berendezési tárgyat kritikusan megszemlél. Aztán amikor David visszaér, az is kiderül, hogy ő is az approved listán szerepelhet, mert a macska már ott korzózik a lába körül és dörgölőzik, szóval inkább fel is veszem, hogy ne legyen neki útban. Úgyis megint tele van a keze. A doromboló macskát vakarászva próbálok kíváncsiskodni, és amikor David azt válaszolja, hogy már így is két macskája van, az ajkamba harapva fojtom el a vigyoromat. Meg kell állapítanom, hogy ez sokkal kellemesebb légkör, mint ami az utóbbi napokban kijutott nekünk, legyen az egy kiadós verekedés, mérgezésből való felépülés, vagy általános utálkozás. Talán tényleg van remény, hogy lehámozzam róla ezeket a sötét és hideg rétegeket. Végül is csak azt kell tennem, amit ő tett velem annak idején, nem? Meg valahogy rá kell vennem, hogy hagyja nekem.
Amikor a zacskók már biztonságban vannak a pulton, leteszem a macskát, hogy aztán az felugorjon melléjük. Halkan elnevetem magam, miközben közelebb lépek, hogy belelessek a zacskókba, de rögtön az elsőt David el is kapja az orrom elől. Felvont szemöldökkel nézek rá, ő pedig már masírozik is be a hálószobájába a zacskóval és azt mondja, majd később. Ahogy eltűnik az ajtó mögött, elmosolyodom.
– Azt hiszem, bizonyos értelemben magának is bevásárolt, hmm? – súgom oda bizalmasan a macskának, aki erre nyávogva az arcomhoz dörgölőzik. David visszaérve leválaszt egy dobozt az összes többiről és már ki is osztja a parancsot, de nem veszem magamra a stílust, úgyis engedelmességet fogadtam, vagy mi. Fogom a zacskókat és nekiállok kipakolni, először a macska dolgait, keresve nekik a megfelelő helyeket. Szerencsére hatalmas a lakás, szóval lesz bőven hely az ugrálóvárnak is majd. Hívom a macskát is, de ugye macska, szóval nyilván nem jön csak úgy utánam, és hamarosan azt is megtudom, miért. Épp visszamegyek a zacskóhoz, hogy elővegyem belőle az almos dolgokat is, amikor szemtanúja lehetek a kettejük kis interakciójának David kajája felett és próbálok nem hangosan nevetni, amikor David lemorogja a macskát, mint egy kutya, ő meg őszinte megrökönyödéssel mered vissza rá. Aztán meg az anyjának hív. Odalépek és leemelem a macskát a pultról, hogy magammal tudjam vinni, de odahajolok Davidhez.
– Akkor mostantól hívjalak daddynek? – kérdezem arcátlan mosollyal, de már ott sem vagyok, hagyom őt enni és a macskát is magammal hordozom, amíg teljesen el nem fárad tőle a kezem. Az almot az egyik fürdőben helyezem el a hatezer közül és megmutatom neki is, remélve, hogy emlékezni fog majd rá, aztán kipakolok minden mást is, és mire végzek, nekem is korog a gyomrom. Rá is repülnék a kajára, ha a macska – akit lassan tényleg ideje lenne elneveznem – nem jönne a sarkamban panaszos nyávogással és ugrana fel megint a pultra. Sóhajtva veszem tudomásul, hogy ez nem lenne egyszerű menet, szóval egyelőre lemondok a saját kajámról és először inkább őt etetem meg. Mikor mér jóízűen csámcsog, végre én is nyugodtan le tudok ülni a pulthoz, éhesen szagolva bele a levegőbe a doboz felett.
– Visszaküldted az ajándékot? – kérdezem kíváncsian Davidet, miközben megfogok egy villát és nekiállok enni.

this hell won’t let me breathe so fine

but I can’t allow you to fall on the ground
I would prefer to lose my head

Egy macska. Akarom mondani még egy macska. Minden képességemre szükségem van ahhoz, hogy ne tegyem egyértelművé minden fajta örömömet, mert tudom, hogy még korai lenne. Nem szabad elsietnem a dolgokat. Az ő szabályai szerint kell játszanom ezt a játékot és türelmesnek kell lennem; neki kell ráébrednie, nem hívhatom én birokra. Csak szépen lassan. Hagyd, hogy ő jöjjön rá, ha még ott van. Úgy teszek hát, mint aki csak az új lakótársának örül, mintha nem látnám, hogy néz rám egy fél pillanatra, és amikor azt mondja, máshogyan is fogok edzeni, nem kezdek patáliába, csak sokatmondóan felvonom a szemöldököm, egy pillanatra mélyebben nézve a szemeibe.
A Giga Chaden viszont nem tudom nem elnevetni magam.
– A Sir Chad igazi átmenet lenne a britek és az amerikaiak között – vonok vállat, majd megfeszítem az izmaimat, hogy elég magasra tudjam emelni a macskát. Ó, igen, határozottan férfiuralom lesz a lakásban, bár ennek a szőróriásnak már nincs tölténye.
– Még identitászavara sem lesz tőle – válaszolom meg a kérdését is a macska neméről.
A következőkben is figyelek a játékszabályokra - írottra és íratlanra egyaránt. Nem játszom a grumpy némbert, mosolygok és nevetek, ha ahhoz van kedvem, és viccekkel vagy épp megjegyzésekkel kóstolgatom, egyelőre csak finoman. Nem megyek messzire, örülök annak az apró mosolynak is, amikor pedig lebuktat a tegnapi nézelődésem miatt, nem kezdek álszent tagadásba, inkább csak megnézem magamnak most is. Tudom, hogy mindent lát és ért, de nem baj. Mindkettőnknek az a legjobb, ha nem kell majd erőltetnie semmit; neki nem lesz oka haragudni rám, én pedig minden egyes alkalommal egyre közelebb kerülhetek a megfejtéshez.
Körülbelül két órával később Davidből már egy kifejezetten grumpy verziót kapunk vissza. Persze Sir Chadet ez nem zavarja, úgyhogy meg is mentem, mielőtt közelebbi kapcsolatba kerülne David lábfejével, aztán nem nyitok vitát arról sem, amikor utasít a kipakolásra. Ismét megmentem a macskát, mert David átmegy kutyába a kajája mellett, de nem ússza meg megjegyzés nélkül, amikor az anyjának hív. Nem várom meg a reakcióját, de hallom az ingerült fújtatást, és mivel a hátamat látja, megengedek magamnak egy széles vigyort. Csak lassan és türelmesen, Shay. Remélem, még sok ilyen apró győzelmem lesz, mert akkor nem lesz nehéz kitartani.
Miután két kis zacskó kivételével mindent elpakoltam, én is leülök enni... leülnék, de a macska kiharcolja magának, hogy ő legyen az első. Utána már tényleg nekilátok a kajának, kíváncsiskodva egy kicsit, és még választ is kapok. Egy kicsit feljebb vonom a szemöldököm, de elég David szemeibe pillantanom, hogy tudjam, ezt most tényleg szó szerint kell értelmeznem. Elmosolyodom.
– Helyes – felelem egyszerűen. Zavartalanul folytatom az evést, David pedig odalép a zacskókhoz és megpöckölve az egyiket ismét utasítgatni kezd. Bevallom, egy kicsit irritál, de hát ez pont az írott játékszabályok egyike, szóval elengedem a dolgot. Felvont szemöldökkel húzom közelebb a zacskót, hogy bele tudjak lesni, bár David addigra már ott sincs. Lenyelem a falatot, és amikor a zacskóba pillantva meglátom a csipke és szatén felvillanását itt-ott a papírcsomagolás között, ördögi vigyor költözik az arcomra.
– Oké – szólok utána látszólag egykedvűen. Befejezem az evést, míg ő a hangokból ítélve lezuhanyozik, és már én is mosogatok magam után, amikor előjön. Szürke melegítőben. Visszafojtom a mosolyomat, de ezúttal meg sem próbálom leplezni, hogyan bámulom meg jó alaposan, míg a nappaliba vonul. Szólni nem szólok semmit - hacsak ő nem szól be -, mindössze megfogom a zacskót és egy jóllakott Sir Chaddel a nyomomban a szobámba megyek. Még az ajtót is kilincsee zárom magam után, mintha. A macska az ágyamra telepszik és nagyokat ásítva gyúrni kezdi a takarót, miközben én levetkőzök. A fürdőbe megyek, átfésülöm a hajam, a fülem alá szórok egy keveset az ott talált fűszeres, még véletlenül sem nagyis parfümmintából, aztán előhúzom az első szettet a zacskóból. Fekete, csipke, és teljes szett, a mérete pedig tökéletes. Elégedetten mosolygok bele a tükörbe, aztán elindulok kifelé. A nappaliból rugbymeccs hangjait hallom, így sokkal könnyebb hangtalanul kinyitni az ajtómat, hogy aztán a lehető legnagyobb természetességgel bukkanjak fel a nappaliban és sétáljak oda David elé, megállva közte és a tévé között.
– Szerintem itt elöl tökéletes a méret – szólalok meg könnyedén, és ha már biztos lehetek abban, hogy a szemei rajtam vannak, végig is simítok magamon, a melleimtől indulva le a hasamon, majd oldalt a csípőmön és a combjaimon. Aztán megfordulok.
– De nem vagyok biztos benne, nem szűkös-e a bugyi – folytatom szinte panaszos hangon, még igazítva is a csipkén, ami egyébként a legkevésbé sem szűk a fenekemen, de szükségem van a szakértő véleményére is, hogy ez biztos legyen. Ahogy hátranézek a vállam felett is őt figyelem.

this hell won’t let me breathe so fine

but I can’t allow you to fall on the ground
I would prefer to lose my head

+18
Igyekszem elhitetni magammal, hogy tudom, mit csinálok, mert így sokkal könnyebb venni az akadályokat és lenyelni a nehézségeket. David még mindig olyan, mint eddig – mármint mint az új David –, de tudok találni apró, talán reménykeltő jeleket. Az egyik ráadásul igen nagy és hangos, szóval nem is lehetne nem észrevenni. Fogalmam sincs, hogy reménytelenül hitegetem-e magam, de azért mentem bele ebbe a játékba, hogy kiderítsem. Ha tévedek, még mindig ráérek kitalálni, hogy hogyan vessek véget... ennek az egésznek. Azt Nem tudom, David sejt-e ebből valamit, de az biztos, hogy a szemei élesen figyelnek. Mondjuk nem hibáztatom emiatt, hiszen alig két napja még azzal a szándékkal vártam haza, hogy meg fogom ölni, nem mintha sikerült volna. Nem mintha valami teljesen más lett volna a vége. Nem hiszem, hogy tudja, milyen hatással volt rám a tegnap, de nem is baj, valószínűleg nem is értené, hiszen én a szemeiben jelenleg valamiféle gonosz boszorkány vagyok, nem Shay. Meg is hagyom ebben a hitében, úgy értve, hogy nem próbálom győzködni, mert annak nyilvánvalóan semmi értelme nem lenne, de megpróbálom megmutatni neki, hogy ezt... máshogy is lehet. Még akkor is, ha nem úgy reagál a kóstolgatásaimra, mint régen. Nem is várnám, elég, ha én ásom el a csatabárdot. Valamennyire.
Miután megtudom, hogy szerencsére a tegnapi fickó bőven megkapta, amit megérdemelt, az is kiderül, hogy David maga vett nekem fegyvereket. Na nem olyat, amivel újragondolhatnám a tegnapelőtt estét, hanem olyat, amivel a saját kis stratégiámat fel tudom lendíteni. Nem is vagyok rest kihasználni ezt: noha nem mondta, hogy előtte próbáljam fel a szetteket, nekem feltett szándékom legalább egyet bemutatni neki. Felfrissítem egy kicsit magam, a hajam, magamra veszem a csipkés fekete szettet – Sir Chad álmos nézése mellett –, aztán kimegyek, hogy megakadályozzam Davidet a rugby nézésben, és adjak neki mást, amit nézhet. Nem lep meg és nem is zökkent ki a reakciója, pontosan azt kapom, amit az új Davidtől várhatnék is; kényelmesen helyezkedik a kanapén és ráérősen nézeget, mint egy kiskirály, de nem is baj, ameddig néz. Ráadásul hiába sztoikusan nyugodt az arca, túl jól ismerem ahhoz, hogy ne lássam a szemein, amikor tetszik neki valami. Aztán már fel is hangzik az a még-nem-parancs, amire nagyjából számítani is lehetett. Elfojtom a győztes mosolyomat, mert még nem győztem, de nem is állok neki ellenkezni, csak egy vontatott mozdulattal ismét szembefordulok vele. Én is végigmérem az ő kényelmesen ülő alakját, a pillantásom egy kis elidőzik az ölén – ugye, hogy tetszik? –, aztán közelebb lépek hozzá. Azt nem kötötte ki, hogy hová térdeljek, szóval egyelőre a csípője két oldalára támasztom le a térdeimet, nem ülve az ölébe, csak fölé mászva. Nem okoz problémát ez a helyzet, hiszen régen is játszottunk ilyesmit, és még ha ez neki most nem is játék, számomra egyetlen dolog tudná végérvényesen elbaszni az egészet, azt pedig már megígérte, hogy nem fogja megtenni, ha nem adok neki okot rá. Közel hajolok hozzá, és bármennyire is szeretném, nem csókolom meg, mert tudom, hogy ez most nem rólam szól; nekem az a dolgom, amit most a kezem is csinál, amelyik lesimít a felsőtestén és kérdés nélkül eltűnik a melegítőnadrág vonala alatt.
– Elégedett vagy a választásoddal? – kérdezem halkan suttogva magunk közé, és mintha csak onnan várnám a választ, ujjaimmal késlekedés nélkül keresem meg a farkát. Az a legőszintébb vélemény. Direkt nem azt kérdeztem, hogy tetszem-e neki, most az ő egóját kell fényeznem. Akár válaszol szavakkal is, akár nem, az ujjaim rámarkolnak a farkára, és halk hümmögéssel nyugtázom, hogy nagyon is elégedettnek érződik. Csak egy kicsit játszom vele így, még azt nem érzem, hogy most már tényleg nem érdekelné a meccs, aztán – hacsak nem állít meg – kihúzom a kezemet a nadrágja alól, hogy áthelyezzem a térdeimet a padlóra. Előrehajolok, felgyűröm a pólóját a hasáról, és míg a kezeim lejjebb húzzák a nadrágját és az alsóját, ajkaimmal, nyelvemmel és a fogaimmal fedezem fel újra a hasán feszülő izmokat és azt a rohadt szexis szentháromságot is. Csak addig játszok vele, amíg kiszabadítom a farkát, mielőtt még kihozom a sodrából, amint ismét az ujjaim közé kaparintom, rámarkolva nézek fel a szemeibe és nyalok végig rajta lassan, tartva a szemkontaktust.
– Rám bízod, hogyan fejezem ki a hálámat? – kérdezem vontatottan. Ki tudja, mennyire szeretne parancsolgatni.

come sink into me and let me breathe you in

I’ll be your gravity, you be my oxygen
so dig two graves

+18
Abból indulok ki, hogy ha nagyon sok minden meg is változott, egy nyelv még mindig van, amit közösen beszélünk, és az a szex. Ez már bizonyítást nyert tegnapelőtt is, és ugye eleve azért vagyok itt, vagy mi a szent szar, szóval az elméletnek helyesnek kellene lennie. A felpróbálandó darabok is ezt igazolják a zacskó mélyén, szóval úgy döntök, ideje ezt is letesztelni. Látnom kell, hogy ez az oldal tényleg nem változott-e, hogy még mindig tudok hatással lenni rá, mert akkor legalább egy út lesz, amivel mindig odatalálok. Aztán... majd meglátjuk.
Ahogy kisasszézok elé a csipkeszerelésben, meg kell állapítanom, hogy kezdetnek nem rossz. Még ha mélyen belül ki is ráz a hideg a gondolattól, hogy amit régen csak eljátszott, az most valóság is lehet, próbálom úgy felfogni, mintha ez is csak a régi játékaink egyike lenne, hogy nekem könnyebb legyen. Arra koncentrálok, amit a szemeiben látok, és arra, amit ez a fantasztikus szürke melegítőnadrág láttatni enged az ölénél. Azzal tudok mit kezdeni. Persze már ő is céloz rá – egyelőre csak céloz –, hogy hasznossá tehetném magam, én pedig nem kéretem magam, hanem akcióba lépek, épp csak kihasználom azt a kiskaput, amit meghagyott nekem, hiszen térdelni több helyen is tudok. Egyértelművé teszi, hogy ez nem tetszik neki, de meg sem rezzenek, amikor az államra fog és rám villantja a szemeit, mert az én kezem akkor már a célját keresi, és tudom, hogy az majd tetszeni fog neki. A válaszán mondjuk majdnem megforgatom a szemeimet, mert azért ennyire nincs szar dolga, de meghagyom neki, hogy az önmagának kialakított piedesztálról nézzen le rám. Egyelőre. Megfordul ugyan a fejemben, hogy vajon a kurváival is ilyen rohadt kritikus volt-e... de lenyelem a kérdést. Egyelőre.
Arra koncentrálok, amit az ujjaim alatt és között érzek, és arra, ahogy látom megfeszülni az izmait. A szemeit figyelem, míg a kezemmel játszok vele, de nem húzom el a dolgot sokáig, csak amíg biztosan nem érzem, hogy keményen lüktet a markomban; akkor már lejjebb mozdulok és ő is elengedi az állam. Míg ő visszaveszi a kényelmes pozícióját, én a lábai közé térdelek, aztán el is kezdem lejjebb tornázni róla a melegítőt – szerencsére alsó nincs útban, ezt már az imént kitapintottam –, de amíg ezzel foglalatoskodom, újra megismerkedek a hasával is. Tetszik az intenzív reakció, amit a harapásaimra ad, és szívesen elhúznám a dolgot, de egyelőre nincs itt az ideje, és nem csak a fújtatása miatt. Amint előkerül a farka, újra rámarkolok, most már szabadabban, aztán végig is nyalok rajta, élvezve a figyelő pillantását, de mielőtt munkához látnék, még van egy kérdésem. A válasza egyértelmű – legalábbis amíg tartja magát hozzá –, szóval nem is húzom tovább az időt. Megnyalom az ajkaimat, aztán már csúsztatom is közéjük a farkát, bár ebben a szögben le kell vennem róla a szemeimet ahhoz, hogy kellő mélységet adjak a mozdulatoknak. Márpedig arra nem lehet panasza, még akkor sem, ha kell néhány mozdulat, mire hozzászokik a torkom – is – a méreteihez; minden egyes mozdulattal egyre mélyebbre engedem, míg el nem kell vennem onnan a kezem, hogy az ajkaim egészen a farka tövéig érjenek. Egy kicsit lent is maradok, hogy kiélvezhesse az érzést, aztán a visszafelé tartó mozdulatnál erősen megszívom, hogy lássam, még mindig ugyanúgy odáig van-e ezért a mozdulatért, mint régen. Ha igen, akkor biztos lehet benne, hogy nem is szenved majd belőle hiányt, mert kombinálni kezdem a kettőt, fáradhatatlanul dolgozva rajta akkor is, ha a szemem könnybe lábad, a torkom pedig kellemesen égni kezd a két szívás közti mélységektől. A játékot néha megszakítom azzal, hogy kiengedem a számból és a kezemmel rásegítve dolgozok rajta tovább, míg ajkaim és nyelveim úgy falják fel, mint egy jégkrémet – ilyenkor legalább könnyebb rá is néznem, hogy lássam a reakcióit, mielőtt visszatérnék az előző kombinációhoz.

come sink into me and let me breathe you in

I’ll be your gravity, you be my oxygen
so dig two graves

+18
Látom a gyanakvást David szemeiben, de nem veszek róla tudomást, mert egyébként is szándékomban áll elérni, hogy nagyon hamar elterelődjön a figyelme és ne is legyen ideje vagy alkalma bármin is gondolkozni. Tudom, hogy nem tud rajtam kiigazodni, de nem baj. Még én is csak a szárnyaimat próbálgatom, hogy meglássam, mennyire működőképes ez és mennyire tehető valóban élvezetessé. Szerencsére még mindig hatással tudok lenni rá, a tekintete végigégeti a testem, és ha szavakba nem is önti, látom és hamarosan érzem is az elégedettségét, amit nem tud elrejteni vagy letagadni. Nem zökkent ki, amikor kifejezi a nemtetszését; ő nem volt elég specifikus, én csak kihasználtam ezt, és amúgy sem panaszkodik, amikor már a markommal dolgozok rajta, pont olyan keménnyé varázsolva a farkát, ahogy szeretem. Onnantól pedig nem kell külön kérnie, hogy haladjak lejjebb.
Megkapom a kellő instrukcióimat, aztán már munkához is látok, ugyanazzal a lelkességgel, mint régen is. Gyakran játszottam így vele, pontosan tudom, mit és hogyan szeret, mitől őrül meg igazán, és biztos lehet benne, hogy most sem hagyok okot panaszra. Mindig is szerettem kényeztetni. Amikor tövig a torkomra tudom engedni, meg is kapom az első elégedett hümmögést, amit dorombolás-szerű hanggal honorálok, kifejezve a saját örömömet, és amikor a szívásnál halkan felnyög, azt a hangot is leutánzom, mert szeretem hallani. Tudom, hogy ezek a hangok is izgatják, legalább annyira, mint a szívásokat és a mélytorkozást, szóval nem spórolok semmivel. Lelkesen dolgozom meg, amikor pedig először engedem ki a számból, hogy elkezdjem felfalni, adni neki némi látványt is, az élvezettel teli szemei látványán elégedetten sóhajtok egyet. Még meg is dicsér, aminek hatására visszabukok a farkára, és ahogy tövig a torkomra engedem, szinte dorombolni kezdek, mint a macskája, mielőtt erőteljesen megszívnám. Még lelkesebbé válok, halkan felnyögök, amikor még a hajamba is beletúr, fáradhatatlanul folytatva, amit elkezdtem, nem feledkezve meg a látványról sem alkalomadtán. A harmadik ilyen után aztán erősödik a fogása a hajamon, kezeivel gyorsabb tempót kezd diktálni, én pedig értek a szóból és nem csak hevesebben kezdem megdolgozni a farkát, de a szívásaim is még erősebbé válnak, a nyelvem pedig virgonc módon játszik vele a számban, amíg meg nem érzem az ujjait megszorulni a hajamban. Akkor elégedett hümmögéssel mélyen a torkomra engedem és hagyom, hogy ott is tartson, miközben elélvez. A hangtól, amit közben kiad, kellemesen megborzongok és halkan nyögök egyet a farka körül, érzem, hogy a bugyit már tönkre is tettem, de nem baj.
Mire enged egy kicsit a hajamon, már könnyesek a szemeim a lent töltött időtől, de elhangzik a parancs, amire számítottam, és amitől halkan fel is sóhajtok. Nyelek egy nagyot, ezzel rá is szívva az érzékeny farkára, de közben úgy nézek a szemeibe, mint aki pontosan tudja, mit csinál. Úgy folytatom, mintha én magam is csak erre vártam volna, és pontosan tudom, hogyan érjem el, hogy a lelkesedése ne is lankadhasson. Amikor pedig már ismét kőkeményen lüktet a számban, jöhet újra a teljes arzenál. Nem adom jelét, hogy fáradnék vagy hogy az ajkaim már zsibbadnak, a torkom pedig tompán szúr minden egyes mélyre érkezésénél, ugyanolyan lelkesen és hevesen dolgozom meg. A szívásaim között kipróbálok még valamit: ha már használhatom a kezem is, de annak itt épp nincs haszna, az egyik tenyerem felsimítom a felsőtestére, ha hagyja, hogy az érintésemmel, aztán pedig a körmeimmel is újra felfedezzem a hasa, a mellkasa, az oldala, a csípője minden vonalát. Márpedig ha hagyja, csak még jobban élvezem az egészet én is, elégedett hümmögésekkel és nyögésekkel. Ezúttal is meg-megszakítom a dolgot azzal, hogy fel tudjam falni, élvezettel, a magam ködös szemeivel figyelve az övéit és az élvezetet az arcán, ha pedig ismét jelzi, mikor van igénye még gyorsabb ütemre, én újra hozzásegítem a minél gyorsabb és erőteljesebb orgazmushoz. Ezúttal viszont, amikor érzem megrándulni az izmait, nem mélyen a torkomra engedem, hanem kiengedem a számból, felemelve a fejem kinyitom a szám, kidugom a nyelvem és égető tekintettel figyelem az arcát, miközben szorosan a markomba fogva fejezem be neki a következő kört, élvezetét a nyelvemre, az ajkaimra és az arcomra juttatva. Ha már úgyis az övé vagyok.

come sink into me and let me breathe you in

I’ll be your gravity, you be my oxygen
so dig two graves

+18
Mondhatnám, hogy ezt az egészet csak a nagy terv érdekében csinálom, és egyébként utálom minden pillanatát, de ez égbekiáltó hazugság lenne. Lehet - biztos -, hogy David megváltozott, de ha valamiben, hát ebben még mindig ugyanolyan, mint régen, és én is ugyanannyira élvezem, ha élvez valamit. Szerencsére mindenre emlékszem, ami fontos: a rezdülései, az élvezete hangjai mindent elmondanak, amit tudnom kell, és minden technika, amit bevetek, éppen olyan hatással van rá, ahogy az régen is volt. Még a telhetetlensége sem változott - bár erre nem is számítottam -, mert hiába élvez a torkomra azokkal az izgató, élvezettel teli hangokkal, már követeli is magának a folytatást. Én pedig késlekedés nélkül megadom neki, és még élvezem is. Egyedül abban nem értünk egyet, amikor megpróbálom meg is érinteni őt, mert rögtön megállítja a kezem, de én értek a szóból és visszahúzom azt, még ha nehéz szívvel is. Ezt az energiát is a farka kényeztetésébe forgatom, aminek meg is lesz az eredménye, mert az erőteljes szívások, a tövig érő és elhúzódó pillanatok, valamint a látványos felfalása nyomán ismét érzem, hogy az izmai megfeszülnek. Az ajkaim már zsibbadtak, a torkom pedig fáj - hiszen ez már a második kör volt és hosszabb is -, de nem ezért engedem ki a számból az utolsó pillanatban. Látom a szemei először dühös villanását, de amikor kinyitom a számat és kidugom a nyelvemet, már máshogy villan a szeme. Nem is kell csak kétszer megmozdítanom a kezem és már el is élvez, bemocskolva a nyelvem, a szám, az arcom és a kezem. Elégedett kis sóhajjal nézem őt és várom, hogy elüljön a lüktetése, de alig csukom be és nyalom végig a szám, ő már a kezemnél fogva ránt oldalra, hogy míg ő felkel, én elterüljek a padlón. Egy pillanatnyi meglepetéssel landolok a földön, inkább reflexből fordulok a hátamra, készen az esetleges védekezésre - az ösztöneim úgy tűnik, nem bíznak benne -, de hamar kiderül, hogy semmi szükség rá. A lábaim közé térdelve már a bugyimat húzza félre és hiába nem kért engedélyt most sem, amint egy mozdulattal a testembe merül, nagyon is érezheti azt. Hangosan, megkönnyebbülve nyögök fel, fejemet a padlóra ejtve, ahogy mélyen a vágytól már forrón lüktető testembe csúszik, aztán már markol is rá a csípőmre, hogy ismét beleépítsen a padlóba. Ujjai durván mélyednek a húsomba és tudom, hogy nyomuk marad majd, de nem érdekel. Felfelé nyúlva támasztom ki magam a földön, hogy erőteljes éa heves lökéseivel ne tudjon nagyon eltolni minket, a hátamat ívbe feszítve fokozom neki a látványt, miközben ő mindkettőnket egy hatalmas megkönnyebbülés felé hajszol. Zihálva, hangos nyögésekkel élvezem minden mozdulatát, a csípőm ösztönösen játszik rá az övé mozgására, míg el nem jutok odáig, hogy reszketni kezdek a gyönyörűségtől. Innentől már csak percek kellenek, hogy a lélegzetem elakadjon, aztán a testem erőteljesen összeránduljon az orgazmus pillanatában. Lüktetve, szinte halk kiáltással élvezek el, leragadó szemekkel, a padlóban keresve támaszt, mintha az életem múlna rajta. Aztán újra elfelejtek levegőt venni, amikor a lökései erőteljessé és méllyé válnak. A karja után kapok, körmeim végigmarják az alkarját...
Aztán megáll. Aztán kihúzódik belőlem.
Halkan zihálva, nehezen fókuszáló szemekkel nézek fel, de ő addigra már a lábára tornázza fel magát. Pislogok egy-kettőt, aztán már csak az utasítást kapom a holnapra nézve és ott sincs, hátra sem nézve sétál el. Az érzés egy kicsit olyan, mint egy hideg zuhany. Nyelek egyet, kényszerítem magam, hogy zárjam össze a lábaimat és igazítsam meg a bugyimat, mint egy... kurva. Veszek egy reszketeg lélegzetet, a testemben lassan leülő eufóriát felváltja valami keserű érzés. Tudtam, hogy neki ez most nem játék, mégis... Szedd össze magad! Megköszörülöm a torkom.
– Ahogy akarod – felelem lényegében a semminek, mert ő már a konyhában van. Felküzdöm magam a padlóról és képes vagyok összeszedetten visszamenni a szobámba, de amikor becsukom magam mögött az ajtót és nekidőlök a hátammal, remegni kezd a kezem. Szedd már össze magad! Elszoruló torokkal megyek a fürdőbe, ahol még érzem a magamra fújt parfüm illatát a levegőben. Leveszem magamról a szett darabjait és egyszerűen a padlóra hányom őket, aztán engedek magamnak fürdővizet, fürdősóval és habbal együtt. Sir Chad, mintha csak érzékelő lennének, megjelenik a lábamnál, bár a fejével már lényegében a combomba dörgölőzik. Sóhajtva ülök le a csempére, míg megtelik a kád, szórakozottan vakargatni kezdem a fejét, a macska pedig hangos dorombolásba kezd. Olyan, mintha elindítottam volna idebent egy traktort, ez a gondolat pedig meg is tud mosolyogtatni, szóval csak hagyom, hogy elkezdje meggyógyítani vele a felsebzett lelkem, mielőtt bemásznék a kádba, hogy lemossam magamról ezt az érzést.

come sink into me and let me breathe you in

I’ll be your gravity, you be my oxygen
so dig two graves

Sok módját ismertem már a hideg zuhanynak, de ehhez egyelőre nem volt... szerencsém. Persze leginkább magamra haragszom emiatt a reakció miatt, hiszen fogalmam sincs, mire számítottam; elméletileg tudom, milyen változásokkal kell számolnom Daviddel kapcsolatban, és azt hittem, fel vagyok készülve a gyakorlatra is, most azonban kiderült, hogy nem eléggé. Ez persze még nagyon kevés ahhoz, hogy eltántorítson, egy kiadós pofonnal azonban bőven felér. Főleg, amikor még utánam is szól, nehogy most is maradjon kiskapu, amit ki tudok majd használni.
– Értettelek – szólok vissza, de hátra már nem nézek, és nem csak azért, mert nem akarok. Érzem magamon a tekintetét, ám ez most először nem forró bizsergéssel tölt el, hanem valami furcsán keserédes érzéssel. Szeretnék türelmetlen lenni és megfordulva az arcába kiabálni, hogy ha ennyire megszállottan imádja a testemet és az emlékemet, akkor miért nem erőlteti meg egy kicsit és néz mélyebbre is, hogy lássa, mennyire el van tévedve... de nem teszem meg. Csak egy újabb feszültségekkel teli napot és estét tennék a lista végére, és úgy érzem, nekem már így is épp elég mindennel van dolgom. Nem feledkezem meg a szoba bezárásának korlátjáról sem, ismét csak a kilincset használom, még ha nem is gondolom, hogy David utánam akarna majd jönni. Megkapott mindent, amit akar tőlem. A gondolat fájdalmas gombócot növeszt a torkomba, miközben megszabadulok a szettől és a fürdőszobába megyek, ahol ironikus módon éppen az lesz az egyetlen vigaszom, amit szintén Davidnek köszönhetek: Sir Chad. Már most tudom, mennyire nem illik hozzá ez a név, de épp ezért tartom tökéletesnek. A macska mintha a gondolataimban olvasna, már jön is oda hozzám, dörgölőzik, dorombol, és épp csak nem jön be mellém a fürdővízbe is – megelégszik azzal, hogy a kád szélére telepedjen és elnyúljon szinte a teljes hossza mentén. Fürdés után pedig a lehető legnagyobb természetességgel ugrik fel az ágyra, megvárja, hogy én is a takaró alá feküdjek, aztán mint egy élő plüssállat, odafészkelődik hozzám. A dorombolása lassan feloldja a feszítő érzést a mellkasomban és álomba is ringat.

Sir Chad ide vagy oda, reggel – pontosabban délelőtt, éppen emiatt – szinte ugyanolyan nyúzottan ébredek, mint eddig. Nem mondom, hogy nem segített, hogy nem voltam egyedül, de a rémálmokat egy macska sem tudja elkergetni, legfeljebb két álom között volt egy kicsit könnyebb megnyugodni a segítségével. Hálám jeléül reggel mindenekelőtt egy kiadós reggelit készítek neki és csak utána főzöm le magamnak is az éltető koffeint, aztán eszek valamit. Még mindig van bennem egy kellemetlen érzés, de most már azt okolom emiatt, hogy amikor elsétáltam David szobája előtt, megéreztem az illatát és ez... és ez is hiányzott. Gyengének érzem magam, amiért elkap a késztetés, hogy magamhoz húzzam és megszimatoljam közvetlenül a nyakát, mint régen, mert ha itt lenne sem nyílna erre lehetőségem. A konyhapult mellett némileg magamba roskadva ülve rá kell jönnöm, hogy ennél sokkal ügyesebben kell játszanom ezt a játékot, mert egyelőre siralmas és nevetséges bábu vagyok a sakktáblán. Még csak nem is a sakktáblára való.
Úgy érzem, a nap folyamán bebizonyítjuk a dorombolás gyógyít elméletet. Sir Chad igazán bújós óriásszőrmóknak bizonyul, szinte egész nap dörgölőzik, bújik, simogatást követel és dorombol, nekem pedig már önmagában is jól esne a társasága, de így könnyű túltenni magam a tegnap esti és ma reggeli hangulatomon is. Felszívom magam. Újra megacélozom és feltöltöm magam erővel, és a ma estére is kidolgozok egy stratégiát, csak most még nagyobb meglepetéssel. Ma már úgysem állíthat haza macskával vagy bármivel, legfeljebb kajával... az pedig akár várhat is. Ezúttal nem csak megfésülködök, hanem megmosom és megszárítom a hajam, hogy minél frissebb, illatosabb és puhább hullámokban omoljon alá. Nem hagyom teljesen kibontva, egy kicsit feltűzöm, csak hogy látszódjon a nyakam, mert tudom, hogy azt szereti, aztán elkezdek Mrs. Szenátor sminkkészletében válogatni. Szerencsére bőven van, amit tudok használni, így könnyedén varázsolok magamnak csábító, füstös szemeket és némi vörös rúzst az ajkaimra. Parfümöt ezúttal nem használok, elég a frissen fürdetett bőröm és a természetes illatom. A fürdőköpenyt ledobva előhalászom a másik szettet is...
– Ezen nincs is anyag – állapítom meg felvont szemöldökkel. A fehérnemű igazából nem is fehérnemű, csak rengeteg vékony ezüstlánc meg az azokat összetartó és -fogó fekete szaténszalagok, de ha David ezt akarja, akkor ezt fogja megkapni. Magamra ügyeskedem a ruhának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető darabokat – amik méretben ugyancsak tökéletesek –, aztán felveszem magamra az egyik olyan darabot a granny-gyűjteményből, amiben nincs semmi grannys: egy ízléses, fényes fekete bőr tűsarkút, ami még méretben is megfelel. Az órára pillantva úgy ítélem meg, hogy most már ideje készenlétbe helyeznem magam, mert ki tudja, mikor érkezik meg, szóval átmegyek a nappaliba és várok, mondjuk már nem is olyan sokat, mire meghallom a lift hangját. A pulthoz lépek és háttal állok az ide vezető folyosónak, kényelmesen, egyenes háttal előre dőlve és letámaszkodva, hogy teljes legyen majd David meglepetése. Az ajtó nyílik, csukódik és záródik, nekem pedig a várakozás izgalma fut végig a bőrömön...
Van egy macskám. Összevonom a szemöldököm, mert ugyan Sir Chad épp a lakásban csatangol valahol, nem hiszem, hogy David ezt így megállapítaná. Eddig csak egyszer hallottam ilyet tőle és akkor... Még a gondolat végére sem érek, mikor meghallok egy másik, idegen férfihangot, de mire szinte felugrok és tágra nyílt szemekkel megfordulok, már régen túl késő. Nem csak David sétál éppen befelé a nappaliba, premier plánban csodálva meg a meglepetését, hanem ott van mellette valaki más is. Időm sincs felfogni, milyen fantasztikusan néz ki David ingben és öltönyben, vagy hogy a mellette álldogáló fickó sem épp kellemetlen látvány a szemnek, mert a számon már a héber káromkodás és a what the fuck érthetetlen elegye csúszik ki, miközben szemeimmel űzött vad módjára keresem a rejtekhelyeket.
– Én... ööö... hello? – próbálom természetesre venni a figurát, és már éppen azon gondolkozom, hogy egyszerűen csak beugrok a kanapé mögé fedezékért, mikor Sir Chad döcögős nyávogással előkerül a konyhából, és ahogy a lábam mellé korzózik, én már fel is kapom, úgy szorítva magam elé a hatalmas, szőrös testet, mint valami takarót.

come sink into me and let me breathe you in

I’ll be your gravity, you be my oxygen
so dig two graves

Amikor elterveztem ezt a meglepetést, nem számoltam a lehetőséggel, hogy a végén majd engem fognak nagyon meglepni. Márpedig David már megint idehozott egy idegen férfit - pedig ez valami börtön vagy mi a franc lenne nekem -, amiről nekem fogalmam sem volt, így aztán akaratlanul is mindkettőjüknek tálalom azt, amit csak Davidnek szántam. Lényegében szó szerint. Nem tudom, hármunk közül ki kerül sokkosabb állapotba, de az biztos, hogy az ismeretlen férfi lendül át ezen először, mert rám mosolyog, visszaköszön és még csak úgy sem tesz, mint aki próbál nem nézni. Davidnek ez persze nem tetszik, ide látom, hogyan feszül meg az állkapcsa, ami akaratlanul is örömmel tölt el, de ezt nem mutatom. Tényleg nem így terveztem, így meg vagyok illetődve, ezért Sir Chad túlméretezett teste mellett is örülök David zakójának. Ezután megpróbálja kitessékelni a fickót a teraszra - mit kell elkezdeniük? -, az viszont ellenkezik. A tekintetem keresi, ami hazudnék, ha azt mondanám, nem imponál, de azt is tudom, hogy David nem véletlenül feszíti meg a vállait és áll kettőnk közé, a testével is takarva engem. A férfi erre már meghátrál, de menet közben azért engem csekkol a szeme sarkából, amitől kis mosolyra rándul a szám sarka. Ezt - sajnos vagy nem sajnos - ő is észreveszi, de kimegy a teraszra, engem pedig már a felém forduló David köt le.
– Nem így terveztem – igyekszem leszögezni, amikor felsóhajt, mielőtt ebbe is belelátja a maga rémeit és elkönyveli féltékennyé tevési kísérletnek, vagy ilyesmi. Aztán viszont rájövök, hogy... nem azért sóhajtozik. Látom, hogyan néz, aztán hunyja le a szemeit, mint aki időért imádkozik, és ettől egy csábos kis mosolyra húzom az ajkaimat.
– A tiéd elég nagy – értek vele egyet, nyilvánvalóan a köntösre célozva, aztán már hajol is közelebb, ezúttal olyan ígéretet morogva kettőnk közé, amitől libabőrös leszek. Megnedvesítem egy kicsit az ajkaim, miközben én is végigmérem őt. Engedem Sir Chadet leugrani a kezemből, így a zakót el tudom mozdítani egy kicsit, hogy ő belásson alá.
– Szóval tetszik a meglepetésem? – kérdezem szinte dorombolva. Ha kifejezi a tetszését, elégedett várakozással csillannak meg a szemeim, de aztán jó cica modjára visszaigazítom a zakóját magamon. Ha ő elindul a teraszra, én is megyek, hogy valóban megkeressem az ő köpenyét, amit aztán magamra veszek és össze is kötök magam előtt. Visszamegyek a nappaliba és leülök a pulthoz, mert úgy gondolom, csak rontanék a helyzeten, ha most az ágyamon kezdenék fetrengeni, de így csak a bokámat tudja nézni a fickó - és nézi is, mint aki nem szívbajos. A beszélgetésükből leszűröm, hogy a szenátor küldte ide a férfit, és valami belső építész vagy lakberendező lehet. Kezdem érteni a dolgot, de ettől még nem lesz kevésbé szerencsétlen az időzítés. Megvárom, míg bejárnak mindent, de aztán persze a férfinak telefonálnia kell, és egyértelmű, hogy a szenátorral beszél. Aztán átadja a telefont Davidnek. Persze csak mert a szenátor egyeztetni akar vele egy-két dolgot, nem azért, mert utána már oda is lép hozzám.
– Nem tudtam, hogy a szenátor sofőrje a barátnőjével lakik itt – szólal meg. Közel lépve hozzám támaszkodik le az asztalra, a lába súrolja a térdemet, de nem zavartatja magát; ellenben én nem mondom ki, hogy nem tudtam, hogy David sofőrködik.
– Nem... vagyok a barátnője – javítom ki, mert nem vagyok az, csak épp fogalmam sincs, mi vagyok. Neki viszont elégedett vigyor terül el a képén.
– Láttam, hogy külön szobában alszotok – jelenti ki, és közelebb hajol. – De akkor mi...? – hagyja nyitva a kérdést, én pedig nem tudok mit mondani.
– Mondta, hogy van macskája, nem? – kérdezek vissza csak félig viccelve, ő pedig úgy neveti el magát, mintha épp a humoromat csillogtattam volna meg.
– Nos, ha esetleg úgy éreznéd, hogy másnak is dorombolnál... – Mielőtt még megakadályozhatnám, könnyedén letolja a vállamról David köntösét az egyik oldalon, hogy egy névjegykártyát helyezzen a melltartó szaténpántja alá. – Hívj fel – hajol közelebb  zavartalanul.