Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Nem tudom, mit gondoljak. Shay egészen eddig élvezte, hogy játszok vele. Otthon, mikor először üzemeltem be ezt a kütyüt, egy rossz szava nem lett volna, ha el is viszem vele, most meg úgy néz rám a megjegyzésre, mintha hülye lennék. Ennyi idő alatt el kellett volna mennie nem? Kétlem, hogy ő, figyelembe véve azt, hogy már mióta húzom az agyát, tovább bírta volna. Az még meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg kivette, mert hát egészen eddig jó cica és jó kislány akart lenni, miért most rontana el mindent, mikor pont hogy enyhülést okozna neki a tárgy? Nem igazán értem, nem érződik logikusnak az egész, de elrakva magamat követem őt a nőibe. Nem tűnik fel senkinek, hogy bemegyek, csak amikor már bent vagyok, akkor jelenik meg egy nő apró zavaró nüánszként pár másodpercig. Mikor távozik, Shay is előjön a fülkéből és közelebb jön hozzám, léptei közben olyasmit mondva, amitől pár másodpercig csak elgondolkodva figyelem, aztán folytatja és egyre jobban érzek valami hűvöset felmászni a tarkómon. Nincs benne más, csak követelés és dac, gyakorlatilag sehol nincs az a Shay, aki körülbelül fél órája még étkezésre kínálta magát. A szemei és a hozzám simuló teste hiába ingerlő, valahogy egyáltalán nem érzem csábítónak, mert csak egy eldöntendő kérdés lebeg előttem. - Kivetted? - kérdezem nyugodt hangon, bele meredve az akaratos szemekbe. Rákérdezek, de az első kijelentése már így is előre vetíti nekem a választ. Egyszerűen csak... fasz tudja. Reménykedem, hogy van más magyarázata annak, hogy nem sikerült könnyíteni rajta az asztalnál.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
18+ Eleget teszek a kérésének (?), amit bár én is ugyanúgy élvezek, mint mindig, ott van bennem egy kis tüske, ami főleg akkor válik szúróssá, amikor azt a kis kütyüt akarja arra használni, hogy elvegye az eszemet. Teszek ellene, kihasználva, hogy úgysem láthatja, így a terve nem jön be, bár nekem sem igazán sikerül semmiféle bosszút állnom. Elönt egyfajta szégyen-szerű érzés is, mint amikor először használt, és talán emiatt is érzek magamon minden jelet ordítónak. Az asztal alatt rendbe sem tudom hozni magam, és amikor szól és visszaülök a helyemre, még meg is jegyzi, hogy nem tűnök kielégültnek, mire némi hitetlenkedéssel meredek rá. Szóval egyenesen azt akarta, hogy élvezzek el? Attól a kis micsodától?? Majdnem felhorkanok, de még idejében visszafogom a hangot, aztán vissza is tér minden előző érzés, amikor kibontja a hajam, ezzel kvázi igazolva az elméletem. Közlöm is vele, hogy mosdóba kell mennem, és annyi időt kap begombolkozni, míg gyorsan felhajtom a boromat, de aztán indulok, szóval ha követni akar, jobb, ha igyekszik. Próbálok felszegett állal sétálni, de úgy érzem magam, mint akinek világító skarlát betűt tetováltak a homlokára; a fejemet nem láthatom, de a combom nedvességét érzem, a ruhámét tudom, és nem merek lenézni a térdeimre, hogy vannak-e rajtuk nyomok. David zavartalanul bejön utánam a női mosódba, ám nem adja jelét, hogy tovább akarna játszani, kihasználva a közönség hiányát, amitől megint nem vagyok boldog. Szóval ő kielégült és ezzel pipa került az este végére. Legalább a fülkébe nem jön utánam, szóval ott lelek némi magányt. Nekidőlök a fülke falának, lehunyt szemekkel próbálok megnyugodni, de addig sem jutok el a gondolatmenetben, hogy most akkor pontosan mi bajom van: szégyellem magam, csalódott vagyok, esetleg frusztrált a kielégületlenségtől, vagy mindhárom egyszerre? Ha tippelnem kéne, az utolsóra tennék, de ahogy végighallgatom a rövid párbeszédet közte és egy nő között, jobbnak látom előjönni, miután a nő távozott. Mondjuk így addig sem jutottam el, hogy megtöröljem a combjaimat meg valamennyi nedvességet felitassak a bugyimról, de ez csak még frusztráltabbá tesz, ahogy felveszem vele a szemkontaktust és megindulok felé, miután körbepillantva ellenőriztem, hogy idebent egyedül vagyunk. – Nem hülye kis ketyeréktől akarok kielégülni – szólalok meg halkan, hogy csak ő hallja, de ő biztosan. Ezzel lényegében megválaszolom az előbbi kis megjegyzését is. Megállok előtte, ha nem engedte le a kezeit, akkor olyan szorosan, hogy nekipréseljem a karjainak a testem. – Ha ilyesmire vágynék, megoldanék mindent magamnak – folytatom, és lábujjhegyre állok, hogy a tűsarkúban meg tudjam közelíteni a szemeit az enyémekkel. – Nem eszközök kellenek. Rád vágyom. Veled akarok elélvezni. Miattad. Téged érezve – súgom az ajkaira, de ezt most nem csábító játékkal; ez nem teasing, nagyon is komolyan beszélek. Viszont, csak hogy lássa: nem estem ki a szerepemből, bármennyire is szeretnék a hajába markolni és magamhoz rántani egy csókra, nem teszem meg. Arról viszont teszek, hogy ezt az akarást nagyon is jól lássa a szemeimben.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love? +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Olyasvalamit teszünk, amivel régen csak fenyegettük egymást. Legalább is én mindig fenyegettem őt, míg ő addig húzta az agyamat, hogy már nem láttam. Van valami elégedettség bennem aziránt, hogy a lebukás veszélye mellett ezt csináltuk és habár én nem tudtam máshogy elérni hozzá, legalább olyan fokozatra állítottam a ketyerét, hogy ő is élvezhesse, ami történik. Megmondom neki, mikor mászhat fel, amikor pedig ez megtörténik, arrébb tolom az asztalt amit magamra húztam, hogy ne legyen neki útban. Megigazítom a terítőt, aztán magamat is, de ő inkább tűnik zaklatottnak, mint elégedettnek. Mikor érdekelte őt más a környezetünkben, amikor rosszalkodásról volt szó? - Nem tűnsz kielégültnek. - sem megkönnyebbültnek. Mivel a haja kissé szét jött, oda nyúlva egyszerűen fogom és kiengedem azt. Úgy is szeretem a hosszú loknijait. A sminkben nekem nem tűnik fel semmi, ő még is már majdnem dühösen néz rám, hogy mosdóra kell mennie. Csak hümmentek egyet és ha már kifelé mászik, hát követem őt, ahogy mondtam, zsebre dugva a kulcsaimat. A női mosdó ajtaja mondjuk nem állít meg, lazán besétálok utána. Úgy sincs bent senki, meg fülkék vannak, plusz képzelem, ki szeretne belém állni és két kézzel kirakni innen. Neki dőlök a csapnak és karba téve a kezeimet mérem végig, ahogy zilált alakja eltűnik az egyik boxban. A szemem sarkából oldalra pillantok, ahogy az ajtó kinyílik és egy vendég jön be rajta, de aztán engem látva meg is torpan. - Elnézést? - lép ki, valószínűleg azt hitte, hogy a férfi WC-be lépett be. Hamarosan le is eshet neki, hogy nem, de amikor benéz, még mindig ugyan úgy állok. - Ühm... Ez a női? - szólít meg újra bizonytalanul, mire ránézek. - És? - láthatóan nem számított erre, úgy hogy egy pillanatig csak néz. - Szeretném használni a mosdót. - Mi akadályozza meg benne? - kérdezek vissza felvonva a szemöldököm. - A jelenléte? - kérdez vissza bizonytalanul. - Akkor várnia kell, amíg ki nem megyek. - mondom határozottan, amire újabb csend és szőkenős pislogás a válasz. Végül kifordul az ajtón, én meg neki döntöm a fejem a falnak.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
18+ Hamar kiderül, hogy mire ment ki a játék, és az is, hogy hiába beszélt nyalakodásról, meg a saját home-made desszertjéről, igazából csak az agyamat húzta - azzal is -, mert ez sokkal inkább magának képzelte el. A dolog egyébként izgató, hiszen mindig is szerettem ezt csinálni vele és ez nem is változott, ráadásul ott a lebukás izgalma is, de miután egész végig az én agyamat húzta és nekem ígérgetett mindenfélét, felébred bennem a bosszúvágy. Én legalább beváltottam az ígéreteimet és vele kezdtem. Kétszer egymás után. Persze tudom, hogy nem ellenkezhetek és igazából nem is akarok, de nem finomkodok és nem is húzom az időt. Sőt, arra se hagyok időt neki, hogy felkészüljön, és az első mozdulataimra adott intenzív reakciói elégedettséggel töltenek el, úgyhogy annál lelkesebb hevességgel dolgozom tovább, de aztán nem sokkal később megérzem a rezgést. Fújtatok egyet, és igazából elég vakmerő lépés, mert épp hogy nem harapom le a farkát a hirtelen ingertől, de majd legközelebb kétszer is meggondolja, mit csinál. Nem tud kizökkenteni, sőt, egyfajta kihívásnak tekintem, most már csak azért is beleadva apai anyait a köbön. Szerencsére nekem tele van a szám, szóval meghagyom a hangokkal való megküzdést neki. A dolog akkor kezd nagyon sok lenni, amikor van mersze még növelni is az intenzitást, mintha nem csorogna már így is a combjaimon lefelé a nedvesség, és ezzel kis híján a csúcsra is juttat, de ezen a ponton egy kicsit felhúzom magam. Fújtatni kezdek, majdnem kiesek a ritmusból a lábaim pedig remegni kezdenek, de a gondolat, hogy itt menjek el egy asztal alatt valami hülye ketyerétől, szinte feldühít. Szóval, miközben ugyanolyan hévvel, ha nem hevesebben dolgozok a farkán, egyszerűen lenyúlok az egyik kezemmel és leválasztom magamról azt a szart. Rezegjen csak. Ő úgysem látja, mit csinálok, érezni pedig nem fog ebből semmit, és ha a nedves combjaim látványa nem lesz elég neki, akkor semmi nem lenne. Aztán még bele is markol a hajamba, mintha nem egy rohadt étterem közepén lennénk, ahol kerülnöm kéne a feltűnést, de úgy vagyok vele, hogy remélem csak nem tud már gondolkozni. Innen már nem tart sokáig, hogy elélvezzen, de még akkor is hosszú ideig markolja a hajam, ami így lassan menthetetlenné válik, és még a kis ketyere is tovább rezeg. Szerencsére utána hagy nekem időt, mondjuk így az asztal alatt kurvára meg vagyok lőve a külsőmet tekintve, de legalább a kütyüt vissza tudom tenni. Miután kikapcsolta. Igazából nem is vagyok biztos benne, hogy fog-e segíteni, de aztán csak megszólal, én pedig nem vesztegetem az időt. Visszamászok mellé, bár már azt sem mondanám, hogy a méltóságom maradékával, mert nem hiszem, hogy van maradéka. A hajammal sem tudtam sok mindent kezdeni, a sminkem fogalmam sincs, hogy nézhet ki, a ruhámnak annyi, a combjaim majdnem a térdemig nedvesek. Érzem, hogy az arcomat elönti a vörösség, mert valahogy hasonló érzésem lesz, mint mikor a penthouseban kielégitette magát velem és ott hagyott. – Ki kell mennem a mosdóba – közlöm vele, és már kezdek is kifelé mozdulni, a szemem sarkából nézve rá, hogy ő is mozdul-e, mert ugye oda sem mehetek egyedül, úgyhogy jobb lesz, ha összeszedi magát, mert ha ennyit sem tesz meg értem, mindjárt én fogok hsiztirohamot rendezni, mint a gyerek az előbb.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love? +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Úgy vágja rá a kérdésemre a nemet, mintha tűkkel szurkálnám ahelyett, hogy felizgatnám úgy rendesen. Megmosolyogtat, de a következő célomról nem veszem le a szememet. Megyek és el is intézem, hogy legyen időnk egy kis repetára. Még ha nem is kért tiramisut, kap majd mást. Mire visszaülök, Shay már valamivel jobban néz ki, és rá is kérdez mi történt, mire elhintem a választ. Ő nem érti, egészen addig, amíg meg nem kapom a kávém, el nem szabadul az étterem másik felében a káosz és meg nem mondom neki, hogy másszon az asztal alá. Először értetlenül néz rám, de aztán megérti és habár látom bosszúra éhesen csillanni a szemeit, nem ellenkezik, csak teszi, amit mondtam. Egy picit közelebb húzom magamhoz az asztalt, hogy jobban takarja őt, közben ő már a nadrágom bontogatja. Észre veheti, hogy az ő reakciói nem kis hatással voltak rám, de hála annak, hogy ültünk és az asztal takarásának, na meg a feszes nadrágnak, nem volt feltűnő, hogy mennyire ágaskodok. Most viszont első kézből tudhatja meg. Ha azt hittem volna, hogy majd húzza az agyam, hát tévedtem. Óóó de még mennyire tévedtem! Olyan hevességgel esik nekem, hogy az első mozdulata után majdnem én is beesek az asztal alá. Egy pillanatra el akad a lélegzetem is, de aztán mély levegőt veszek, hogy a kéjes nyögésemet elnyomjam. Kellemesen hümmögök, mintha a kávé olyan iszonyatosan finom lenne, az orromon keresztül szuszogok gyorsabban, a testem pedig hol megfeszül, hogy ellazul. Tudom egyébként, hogy mire megy ki a játék, de ha Shay azt hiszi, hogy hagyom csak úgy bosszút állni, hát téved. Megnyomom a gombot és bekapcsolva is hagyom. Mondjuk amikor érzem, hogy kezdek közeledni a csúcs felé, nem vagyok rest növelni az eszköz szintjét arra a pontra, amikor már neki is jó tud lenni. Csak hogy így is megnehezítsem a dolgát a nyögések és mozgás koordináció terén. Mondjuk amellett, hogy már eddig is mennyire fel volt izgulva, nem csodálkoznék, ha ennyi elég lenne neki. Főleg mert nem egy percig tartom fent ezt, hiszen én se egy perc után kezdek elindulni felfelé az emelkedőn. Egy idő után, amikor érzem őt szét esni és remegni, lenyúlok az asztal alá, hogy a hajába markolva segítsek befejezni engem, mielőtt a kiddo feltartja a "nyugalom ez csak egy tik-tok prank volt" kártyát. Amikor végre elérem a csúcsot, csak azért nem tudom még egyből kikapcsolni a szerkezetet, mert még mindig a haját markolom. Amikor össze tudom magamat én is szedni, elengedem, visszakapcsolom a kis gépet normál fokozatra, aztán kikapcsolom és halkan szuszogva igyekszem nem lecsúszni a székről. Hagyok Shaynek időt, hogy összeszedje magát, a gyereket úgy is most rakják helyre a szüleivel együtt és tessékelik ki a felszolgálók. - Mássz vissza. Most, vagy soha. - szólok le neki rekedten, a zihálástól kiszáradt ajkakkal.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
18+ Miután nem engedi, hogy kiélvezzem a tiramisut, mert valami egészen mást élveztet velem, nem tagadom le előtte, hogy fogalmam sincs, finom-e a desszert, mert valami más köti le a figyelmem és az érzékeimet. Aztán még van mersze megkérdezni, kérek-e még. – Nem! – vágom rá azonnal, mikor még szinte be sem fejezte a kérdést. Persze nagyon elégedett magával, még csak meg sem próbálja letörölni a mosolyt az arcáról, miközben lassan de biztosan eléri, hogy a ruhám is átázzon. Azzal jobban megzavar, amikor rögtön ezután felkel az asztaltól és a sanszosan ADHD-s, de minimum feltűnési viszketegségben szenvedő fiúhoz lép... majd eléri, hogy kussoljon és visszaüljön a helyére. Rá is kérdezek Davidnél, amikor visszaül mellém, de meglehetősen ködösen válaszol. – Tőle? – vonom fel a szemöldököm. Egyrészt mondtam, hogy nem kérek több tiramisut, másrészt mi köze annak a gyereknek a desszerthez...? Ez egyelőre túl magas nekem egy ilyen este után ahhoz, hogy megértsem, főleg, mert a távirányító még mindig Dave-nél van, szóval... Na mindegy. Furcsállom, hogy nem játszik velem tovább, de amikor megjön a kávéja, a gyerek újabb hisztibe kezd, ezúttal még kiadósabba, én pedig egyre inkább összezavarodok. Ezek szerint nem jött be a lefizetés, akármivel is próbálkozott. De akkor... Majdnem felugrok ültemből, amikor David a fülembe morog, mert eddig a kibontakozó káoszt figyeltem. – Mit... – kezdeném az értetlenkedést felé fordulva, de elég a szemeibe pillantanom, hogy végre megértsem. A szám egy pillanat alatt kiszárad a gondolatra, ezért meg kell nyalnom az alsóajkam, és bár körülbelül ezer és egy dolog jut eszembe, ami némileg aggasztó és belém költözik némi igazságtalanság-érzet is, hiszen eddig még ő mondogatta annyira, hogy milyen desszertre vágyik, úgy sejtem, ez nem kérés volt. Nem baj, majd most bosszút állhatok rajta mindenért; addig sem rajtam fog múlni, felfigyelnek-e ránk. Gyorsan körbepillantva ellenőrzöm, hogy senki nem figyel ránk, aztán megemelem az abroszt és egy kecses mozdulattal eltűnök az asztal alatt - megvannak az előnyei, ha az ember kicsi. Ellenőrzöm, mekkora helyet foglalok, úgy helyezem a lábaimat, hogy ne lógjon ki sehol a terítő alól, a ruhámat pedig úgy rendezem, hogy ne a földön térdeljek, mielőtt még mindenkinek egyértelmű lesz majd minden, ahogy kisétálok innen. Várakozás nélkül bontom ki a nadrágját, és elégtétellel tölt el, hogy legalább őt is felizgatta, amit eddig csinált velem. Rövid úton szabadítom ki a farkát és ezúttal nem is hagyok neki bevezetőt, vagy bármi ilyesmit, azonnal az ajkaim közé veszem és már az első mozdulattal olyan mélyre engedem a torkomra, amennyire csak bírom, amikor pedig visszafelé mozdul a fejem, erőből szívok rá. Érezze csak. Nem kímélem egyetlen pillanatra sem, miután azt is kitapasztaltam, mennyire mozoghat a fejem, hogy ne fejeljem le az asztalt, még bátrabban dolgozom meg a farkát, beleadva mindent, és most különösen rájátszva a gyengéire, bár én nem adok ki semmilyen hangot, hiszen kerülni kell a feltűnést... viszont mindent megteszek azért, hogy ez számára se legyen egyszerű.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Eddig mint egy damaszkuszi kard lebegett Shay feje felett a kapunyitó, de annyit szuggerálta most már, hogy kénytelen vagyok használni is. Teszem ezt legalább játékosan, akkor használva az eszközt, amikor épp tiramisu van a szájában, mintha csak az okozna neki ekkora gyönyöröket. Ő viszont játék helyett őszinte és ahelyett, hogy azt mondaná, fenséges a süti, közli, hogy nem érzi az ízét. - Ez hallatlan! Rendeljünk neked ezután egy másikat is? - kérdezem alattomos kis mosollyal, miközben ő a nagy falatokkal küzd. Persze nem valószínű, hogy repetát kér, szóval ha nem a válasza, akkor csak megvonom a vállam egy "jól van" keretén belül, de az arcomon továbbra is ott a mosoly. Addig rezgetem újra és újra az eszközt, míg el nem fogy a tiramisu, de utána már máson gondolkodom. Felkelek az asztaltól, a biztonság kedvéért szólok Shaynek, hogy maradjon a fenekén - nem kell őt erre jobban ösztönözni a kinézete alapján -, aztán oda megyek a kisgyerekhez és elintézem, hogy leüljön a seggére. Visszamegyek Shayhez, átkarolom, aztán kérek a megjelenő pincértől egy kávét. Amikor Shay a gyerek iránt érdeklődik, lemosolygok rá. - Intéztem neked még egy nagy adag desszertet. - mondom ádáz kis mosollyal és vággyal teli szemekkel figyelve őt. A kávé meg is érkezik hamarosan. Bele kortyolok, és mire a csésze koppanna a csészealjon, az asztalnál ülő gyerek hangosan hisztizni kezd. De olyan hangosan, hogy a pincér is oda megy, megkérdezni mi a baj, de ez csak növeli az arra kialakuló káoszt. Épp csak nem repkednek tányérok. Amíg "chaos ensures" van, oda hajolok Shay füléhez és mély hangok bele morgok. - Mássz az asztal alá.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Úgy látom, most már Davidet is sikerül elégedetté tennem a viselkedésemmel, szóval tényleg jó cicus vagyok. Persze játszadozik velem, mert pontosan tudja, mitől őrülök meg, de én hagyom magam és élvezem. Megkapom a desszertemet is, és azért megkínálom az első falattal, de nem kér. Nem erőltetem, a saját ajkamhoz emelve a kanalat, a szemem sarkából viszont őt is figyelem, mert még mindig a távirányítóval játszik... és amint a kanál a számba kerül, megnyomja a gombot. Összerezzenek, kis híján leharapom a kanalat is, de minimum hajlítok egy kicsit a szárán, miközben a másik kezemmel belekapaszkodok az ülőalkalmatosságunk szélére. Fújtatok egyet, halkan, de szerencsére a desszertet lehet élvezni, szóval vegye mindenki dicséretnek, amikor egy pillanatra lehunyom a szemem. Pedig nem mondanám, hogy egy kicsit is érzem a tiramisu ízét, ugyanis az érzékeimet valami teljesen más köti le, ami egészen addig meg sem szűnik, míg le nem nyelem a falatot. Dave-nek persze még van képe a fülemhez hajolni és bele is morogni. – Fogalmam sincs – vallom be az igazat még mindig kissé elfúló hangon. Igazából alig merem tovább enni, mert szinte érzem, mire megy ki a játék, de tudom, hogy ott sem hagyhatom, szóval elfogadom a sorsom - ami tényleg úgy alakul, ahogy sejtettem. Továbbra sem érzem a süti ízét, és hiába próbálom minel nagyobb falatokban eltüntetni, mire az utolsó falatot is lenyelem, az arcom szinte ég, az ujjaim alig láthatóan remegnek, én pedig tudom, hogy már a ruhámnak is mindegy. Nem igazán vagyok jelen, épp ezért amikor David feláll az asztaltól, én még csak a megkönnyebbülést érzem, amiért abbamaradt a rezgés, így aztán nem igazán tudom hová tenni, amikor rám parancsol. Csak ránézek egy némileg bizonytalan úgy nézek ki, mint aki készül valahová? tekintettel, aztán figyelem, hogy megy oda a sihederhez, aki egész idáig mindenki - más - idegen táncolt - hiszen nekem volt más, ami elterelje a figyelmem. Nem igazán tudom hová tenni a jelenetet, azt meg pláne, hogy utána a fiú úgy ül le az asztalukhoz, mint egy kisangyal. Felébred bennem némi gyanakvás - talán csak paranoiás vagyok, de megfordulna fejemben, hogy nem adott-e neki valamit... Mindenesetre megvárom, hogy leüljön, aztán hogy kérjen magának egy kávét is, mire ránéznék. Szemeim keresik a távirányítót is, mert már bármit kinéznék ebből az estéből. – Mi volt ez? – kérdezem, fejemmel a fiú irányába intve, de szimpla érdeklődéssel, nem számonkérően.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. A legkisebb jelét sem látom annak Shayen, hogy bánná ezt a kis feszültséget, amit generálok benne. Sőt, látom a vágyakozó szemeim, hogy nagyon is élvezi a játszadozásaimat, az érintésemet. Ugye jobb ez, mint üvegeket vagdosni hozzám? Jobb ez, mint röviden kikefélni belőle, ami kell és ott hagyni. Bevallani nem vallanám be ezt a részt, a magam részét, de lehet enélkül is tudja. Végül is, sokat változott a hozzáállásom. Már együtt alszunk - még ha kicsit távolságtartóan is - és mindennap kétszer legalább szeret..... kefélünk. Szedd össze magad. Amikor megkapja a tiramisut, még rákérdez, hogy biztos nem kérek-e, én pedig abba hagyom a távirányító forgatását az ujjaim között, de megrázom a fejem. - Fantasztikusan néz ki, de biztos. - válaszolok továbbra is elutasítva a desszertet, ő pedig már a kezemet nézi, ahogy bekapja a falatot. Elmosolyodok, de egye fene, ha ezt akarja... Megnyomom a gombot, amint az ajkai közé zárta az édességet. Addig bekapcsolva hagyom, amíg le nem nyeli a falatot, mintha csak a tiramisu okozná ezt a nagyon kéjes érzést. - Ejha, tényleg ilyen finom? - morgom a fülébe pofátlanul elégedetten. Ezt megismétlem vele minden falatnál, mosolyogva nézve az édes kínlódását. Néha felemelem a szemem, de - mint mindenki másnak - ugyan oda terelődik minden alkalommal: az asztalok között egy 12 éves forma kisgyerek futkározik és kiabál, mint aki otthon van. Nem mondom, hogy nem idegesít, de a fejemben formálódó terv sokkal szórakoztatóbb. Megvárom, hogy Shay megegye a süteményét. Amikor befejezte, leállítom a ketyerét is, és felkelek az asztaltól. - Maradj itt. - mondom neki rávillantva a szememet figyelmeztetőleg, aztán elindulok a sorok között. A rohangáló kisfiú kiakarna kerülni, de elkapom a karját. Leguggolok, hogy ne törje ki a nyakát rám nézve. Váltok vele néhány szót, mire bólogat párat, aztán amikor elengedem, visszasétál a szülei asztalához és leül. Én felkelek és szintén visszasétálok a saját asztalunkhoz, ahol a pincér már viszi is a tányért és kérdi, hozhat-e még valamit. - Egy koffeinmentes kávét. - kérek egy utolsó rendelést magamnak, miközben újra átkarolom Shayt.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Miután tisztázzuk az új szabályt - azaz a pontos elvárásait, csak nekem ez új szabálynak hat, jó cicusként bizony be is tartom azt. Mindig is ügyesen tudtam játszani vele, ha evésről volt szó, de most ellenállok a kísértésnek, hiszen ma este csak ő akar játszani velem. És én hagyom neki; nem csak elfogadom, de egyenesen élvezem is. Hogyan is ne élvezném, amikor most is a combomat fogdossa, simogatja és markolja, amikor hamarabb befejezi az evést? A kérdésemre adott válaszára elmosolyodom, aztán kellemesen kiráz a hideg, ahogy ujja besiklik a csipke alá is. Még szerencse, hogy hamarosan én is befejezem az evést, aztán úgy dőlök a karjába, mint aki alig várja, hogy tovább játsszanak vele. Mert így is van. A válasz ezúttal nonverbálisan kezdődik, de annál hatásosabban, ugyanis ahogy megfogja a távirányítót, a pulzusom megugrik. Nyelek egyet, egyszerre fut át rajtam egyfajta félelem - hiszen nem tudom, milyen messzire menne vele és meddig tudnám tartani magam -, na meg persze az a bizonyos vágyakozásteljes várakozás. Főleg, amikor még beszélni is kezd. A szemeim elködösülnek kissé a vágytól, szuszogva nyalom meg az ajkaimat, úgy figyelve a szemeit és azt a kis mosolyt az ajkán, mint aki magát a megváltást várja tőle. – Tudok valamit, ami már most is kész van, de ha még tovább játszadozol velem, egyre több mindent fogsz tudni lenyalni róla... és a környékéről – felelem halkan, el sem rejtve a hangomból a vágyat. Ő maga mondta, hogy azt akarja, hogy a combjaim is nedvessé váljanak... már most is nagyon jó úton halad afelé, pedig még nem is hasznosította a távirányítót. Egy ideje. A pincér közben megjelenik, elviszi az üres tányérokat és leteszi elém a tiramisut, én pedig a szemem sarkából Davidet figyelem közben, meg a kezét, ami a távirányítóval játszik, hogy résen legyek, ha kell. Ha nem történik semmi, lassú mozdulattal ülök feljebb újra, kezembe véve a kanalat, aztán veszek rá egy falatot. – Biztos nem kérsz? – kérdezek rá, de ha nem kéri, magam eszem meg. Lassan, hátha készül valamire, de normálisan, hogy ne kelljen nyalogatnom az ajkaimat, amit esetleg játéknak értelmezhetne.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Ugyan rá kell szólnom, mert ennyi idő után se teljesen értette meg, mit akarok tőle, de hamar tisztázom a dolgokat, ő pedig ennek megfelelően viselkedik. Mivel látom rajta az akaratot, nem büntetem meg, sőt, folytatom a játékot, ahol abba hagytuk. Amikor kihozzák a főételt, elengedem, hogy egy kis nyugta legyen tőlem, evés közben ő pedig nem rosszalkodik, mint régen tette. Jó cica. Kettőnk közül nyilván én eszem meg hamarabb a fogást, csak azért, hogy utána egy egészen más fogást találjak magamnak a combja képében. Éppen nem köhög az ételébe és nyel félre, de én nem zavartatom magam, még akkor sem, amikor feltekint rám. A kérdésére megingatom a fejem. - Lefoglalom magam, amíg te befejezed. - kúszik be a mutató ujjam a combfix csipkéje alá és simogatja meg a forró bőrét, másik kezem ujjai a meztelen vállán köröznek. Mikor befejezi és jön az ujjabb kérdése, elengedem a combját, hogy az ujjaim most a távirányítóval játszanak, bár még nem nyomok meg egy gombot sem. - Az édesség továbbra sem az én világom. De ha nyalakodni akarok, úgy is lesz mit. De a home made-et szeretem, úgy hogy azzal elő kell készülni. - nézek le rá sötét kis mosollyal, a távirányítót forgatva az ujjaim között. - Tudsz ajánlani valamit, ami nem túl édes és hamar elkészül? - játszadozom vele a szemeit figyelve, szám sarkában pimasz kis mosollyal.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Amikor megállít és világossá teszi, hogy átlépek bizonyos határokat, amikről engem nem is tájékoztatott, nem pimaszságból kérdezek vissza, hanem mert tényleg jó kislány szeretnék lenni. Talán azért is úszom meg a büntetést, mert ezt ő is látja rajtam. A választ nem tagadja meg, én pedig értőn hümmögök és biccentek egyet, átgondolva, ez mi mindent jelent pontosan. Gondolatban tiltólistára teszek dolgokat, de közben megpróbálom visszanyerni a beszélgetés vonalát. Először vállat von, de mielőtt még biztossá válhatnék abban, hogy tényleg elcsesztem, már nyalakodásról beszél, én pedig seperc alatt elfeledkezem minden másról. Főleg akkor, amikor még a lábaim közé is fúrja az ujjait. Majdnem megszegek egy szabályt a hirtelen érintéstől, az egyetlen szerencsém pedig talán az, hogy mintha megelégedne a bugyi nedvességétől, mert még véletlenül sem nyúl be alá. Halkan magunk közé is suttogom, hogy nem sokat kell már várnia, ha azt akarja, hogy a combom is nedves legyen - főleg, ha így folytatja -, amitől megvillant egy arcátlanul elégedett mosolyt, de aztán szerencsére visszább húzza a kezét a pincér megjelenésével. Csak nekem rendel desszertet, ami miatt egy pillanatra gyanakodva nézek rá a szemem sarkából, de nem szólok semmit. Egyébként is megadja nekem a tűzszünet lehetőségét. – Jó étvágyat! – mosolygok egy kicsit az orrom alatt. Persze az adagok alapján nem lesz olyan hosszantartó az a bizonyos szusszanás, de azért nem aggódom különösebben. Finom az étel, és bár eszembe jut ezer és egy mód, amivel játszhatnék vele, emlékeztetem magam, hogy nekem nem szabad. Pedig az az avokádókrém... Na mindegy. Közben iszogatom a bort is, Dave pedig nem meglepő módon hamarabb befejezi. Nekem még van néhány kis falatom, amikor már újra átkarolja a vállam, a keze a combomra simul, aztán még bele is mar, mint aki már nagyon türelmetlen. Próbálok nem félrenyelni, de ő így is pontosan érezheti a testemen végigfutó borzongást. Lenyelem a falatot és felé fordulok egy kis, csábító mosollyal. – Türelmetlen vagy? – kérdezem halkan. Ezzel igazából nem húzom az agyát, sőt, inkább neki kínálok lehetőséget arra, hogy újra játszani kezdjen velem. Azért én csak eszek tovább, még ha meg is nehezíti a dolgomat; már csak két apró falat van, amit a borral és a vízzel is le tudok öblíteni, ha megakadna a torkomon. Amikor befejezem, leteszem az evőeszközöket, és ugyanúgy visszasimulok az engem átkaroló kezébe, szinte várva, ezúttal milyen jellegű támadást indít majd ellenem és az érzékeim ellen. – Nem kértél magadnak fagyit – világítok rá a desszert hiányosságára, ezzel újabb lehetőséget nyitva számára, hogy megőrjítsen.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Shay még mindig nem teljesen fogja meg, mit akarok. Én akarok irányítani minden szituációt, minden érzést. Mindent. Azzal, hogy ő elkezdi húzni az agyam - olyan dolgokkal, amikről tudja, hogy régen pont, hogy elvesztettem az irányítást -, megfoszt ettől és én nem akarom. Látom rajta, hogy őszintén nem tudja, hogy rosszat csinált, ezért sem büntetem meg, csak jelzem, hogy ne csinálja. - Észnél akarok maradni, hogy azt csinálhassak veled, amit akarok. - foglalom össze korábbi gondolataimat. Mivel nem vagyok rá dühös és ő is megérti a határait úgy folytatom a beszélgetést, mint eddig. A vállvonásra látom kicsit elhűlni, de amikor a fagyi nyalásáról kezdek beszélni, rögtön visszaszáll a vér az arcába. Ez csak fokozódik, ahogy a lábai közé nyúlva le ellenőrzöm, hol állunk a nedvesség skálán, azt pedig érzem is, hogy a bugyinál beljebb nem kell nyúlnom, hogy ezt kitapinthassam. Ő ügyesen visszafojtja a nyögést míg belém kapaszkodik, szinte látom rajta, hogy lassan gőzölögni tudna a ruha alól. A suttogására elégedetten elmosolyodom, aztán visszakúszik a combjára a kezem, mert megjelenik a pincér az ételekkel. Leteszi elénk őket, aztán a desszert felől érdeklődik, én pedig egy tiramisut kérek Shaynek, mást nem. Miután elment, újra lepillantok Shayre és elengedem a másik karommal a vállát. - Kicsit szusszanhatsz, mielőtt újra felvenném a fonalat. Jó étvágyat! - tényleg csak kicsit, hiszen fine dining, itt az adagok gyakorlatilag egy gyerek gyomrát sem töltenék meg, ha csak nem eszed végig az étlapot. A sonkás kagyló egyébként finom, de még úgy is, hogy kiélvezem az ízeket, viszonylag gyorsan végzek vele. Megiszom a boromat, aztán bele kezdek a vizembe, hogy az alkohol majd ki is ürüljön minél hamarabb. Szemeim kivételesen körbe kutatnak. Szerencsére van nálunk érdekesebb asztal is, ahol egy fiatal kisfiú ordibál hangosan, amikor neki kedve szottyan hozzá. Ajkamra egy számító mosoly költözik, de aztán vissza is fordulok Shayhez. Újra átkarolom a vállait és figyelem, ahogy befejezi a vacsoráját. Nem könnyítem meg a dolgát azzal, hogy újra a combjára simítok és ezúttal erősen bele is markolok a húsába, mint aki igen csak szeretné végre összehajtogatni maga alatt.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
A módszeres játszadozás nem meglepő módon ahhoz vezet, hogy a fehérneműm épségének már mindegy, és miközben megy az adok-kapok – részemről főleg a kapok, ugye –, egyre könnyebb elfogadnom a helyzetet és beletörődnöm. Nem csak azért, mert rajtam van az ördögi szerkentyű, hanem ezért is, mert kár lenne tagadni, hogy egyébként élvezem, ami történik. Dave előtt főleg, ő figyeli folyamatosan és élesen minden reakciómat és a szemeim elködösülését. Nem tagadja meg tőlem a desszertet sem, bár nem válaszol arra, hogy melyikre gondolt a kettő közül. Beindítanék némi adokot is ezután, de persze nem hagyja, még a kezem is megállítja és el is húzódik, utóbbi pedig bár nem tetszik, ugye nem lázadok. – Új szabály? – kérdezem, de nem pimaszul, hanem mert nekem is jó tudni, hiszen jó cicus szeretnék lenni, aki betartja a szabályokat, de a szabályoknak eddig az nem volt része, hogy hozzá sem szabad hozzáérnem. Magával kapcsolatban semmilyen szabályt nem hozott, most mégis határokról beszél, szóval jobb, ha ezt tisztába teszi, mielőtt még olyasmi megszegésével vádol meg, aminek a létezéséről elfelejtett informálni. Ha pedig új szabályt hoz – aminek a jogát fenntartotta –, illene engem is informálni. Mindenesetre enyhítve a kisiklást, felteszem egy új kérdést, ismét felkínálva neki a terepet, hogy kedvére használhassa ki. Először vállat von, én pedig már majdnem megijedek, hogy tényleg elbasztam valamit, amikor már fagyiról és nyalakodásról beszél, nekem pedig újra felforrósodik az arcom a puszta gondolatra is. Ez az időszak nem szólt olyasmiről, ahol ő csak adott volna ilyen módon – nyilván –, én pedig akármennyire is vágytam rá, sosem kértem – nyilván –, szóval így, hogy magától veti fel... És nem csak felveti. Ahogy én elkalandozok egy kicsit, ő már mozdul is, és már csak arra eszmélek fel, hogy az ujjai már nem a combomat simítják, hanem egyenesen a lábaim közé férkőznek. Majdnem felnyögök, de még idejében becsukom a szám, így csak egy élesen beszívott levegő árulkodik a reakciómról, na meg az, ahogy az alkarjára marok az egyik kezemmel. Nem húzom el a kezét, csak megkapaszkodom benne. – Már nem kell rá sokat várnod... – suttogom kissé rekedt hangon, némileg felgyorsult légzéssel. Ő is érezheti, hogy a bugyim már átázott a nedvességtől, hiszen épp jó helyen matat hozzá. A pincér ezúttal a csókkal ellentétben talán megment, ugyanis megérkezik a rendeléseinkkel. Davidnek ehhez előbb-utóbb – gondolom – el kell engednie, bár én minden maradék erőmmel dolgozom azon, hogy megőrizzem a nyugalmamat. Az arcpíron nem tudok segíteni, de a légzésemet és a hanghatásokat tudom uralni. Megszólalni mondjuk nem tudnék, és szerencsére nem is kell, mert amikor a pincér letette a tányérokat elénk és a desszertről érdeklődik, amit esetleg felszolgálhat nekünk a fő fogás után, úgyis Dave-nek kell válaszolnia. Én csak jól nevelt cica módjára ülök még akkor is, ha az ujjai azóta sem mozdultak el a helyükről.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Játszadozunk egymással. Én főleg fizikálisan, ő főleg szavakkal, de ez jól is van így. Részben azért jöttünk ki, ide, hogy kapjon egy kis kóstolót abból, amit ő csinált velem régen. Most ugyan az történik, csak épp fordítva. Én izgatom fel őt nagyon, játszadozok vele és élvezem minden kis rezdülését és válaszát a cselekedeteimre és szavaimra, az apró játékra a fehérnemű rejtekében. Látszik rajta, hogy neki is tetszik, függetlenül attól, hogy nem rég még mennyire félt ettől a kis játékszertől. Elengedem a combját, hogy koccintsak vele - a nagyon jó esténkre -, aztán iszunk a borból, de ő már azonnal kezd is megint magas labdákat adni. Ebből is látom, hogy élvezi az estét. Húzom az agyát megállás nélkül, ingerlem őt szavakkal is és csókkal is, és a kérdése szókimondó válaszával is. Én is rákérdezek a desszertre, ő pedig ugyan abban a stílusban válaszol a maga csábító módján, de aztán ingerelni kezd, én pedig nem hagyhatom ezt csak úgy. Ez az este a szerepcseréről szól. Kissé el is húzom a nyakam, a kezét pedig megfogom, mielőtt hozzám érne és fölényesen nézek rá. Nekem továbbra is a behódolt kiscica kell, nem pedig a harcoló tigris. - Óvatosan a határokkal. - figyelmeztetem, ezúttal még nem olyan hidegen, mert még nem vagyok rá sem mérges sem dühös, de meg kell rajzolnom a határokat, mielőtt elveti a sulykot. Ő itt áldozat, az úgy is szeret lenni, szóval maradjon is csak az és viselje csak el, élvezze, ahogy olyan nedvesre és vágyakozóra kínzom, amíg gondolkodni is alig tud. A kérdésére megvonom a vállam. - Talán egy kis fagyit, hogy nyalakodhassak. - mondom, aztán lepillantok az ölére, a kezemmel pedig gondolkodás nélkül nyúlok az asztal alatt a lába közé ellenőrizni az állapotokat. - Mondjuk az este végére talán már a combodról is nyalakodhatok majd. - mondom pimasz mosollyal a szám sarkában.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Ha azt is hittem, hogy majd a felhelyeztetett ördögi szerkezet lesz a legveszélyesebb dolog, nem számoltam az igazán veszélyes tényezővel. Aki észbontóan szexi, fel tud húzni egyetlen utalással, érintéssel, a szimpla morgásával, a csókjával, a puszta nézésével, és meg a távirányító is nála van. Tényleg szerepet cserélünk, mert bár valamennyire én is játszok vele, ő az, aki igazán húzza az én agyam és folyamatosan ingerekkel bombáz, én pedig örömmel égek el az általa gyújtott tűzben. A bugyimnak már egészen biztosan mindegy, és erről nem csak a kis kütyü rövid aktiválása tehet. A csókjába is szinte beleolvadok, ő pedig még utána is a ruhából kilógó combomat simogatja, így le se tudok igazán ereszteni. Mondjuk nem hiszem, hogy tervezte volna hagyni. A koccintásra való invitálásomat azért elfogadja, talán mert csak tudja, hogy nem a combom felszabadulása érdekében csináltam; szinte hiányzik onnan a keze melege. Koccintunk és beleiszunk a finom borba, aztán én le is teszem a poharat, hogy kényelmesen a vállam körülfogó karjának dőljek. A kérdésemmel direkt dobom fel ismét a labdát, amikor pedig ő le is csapja, csak azért nem mosolyodom el elégedetten, mert inkább izgatottá válok. Felcsillanó szemekkel nyalom meg az ajkaimat, mint egy éhes cica. – Ezt jó tudni – engedek meg magamnak egy mosolyt, miközben újra végigmérem a szemem sarkából, jó alaposan. Aztán ő kérdez, és ezúttal én csapom le a labdát. – Most a tiramisura gondolsz vagy a farkadra? – kérdezek vissza, és egy kicsit közelebb hajolok a füléhez. – Mert a válasz mindkettőre igen – suttogom oda, csempészve egy leheletnyi, de forró csókot a füle alá a nyakára. Utána persze kénytelen vagyok hozzá is érni, hogy letöröljem onnan a rúzsom halvány nyomát. – És te kívánsz valamilyen desszertet? – dobom vissza a labdát egyenesen a szemeibe nézve.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Habár úton az étteremhez majdnem nem is történik meg az este, végül még is oda érünk. Helyet foglalunk, elérünk az ital választásig, Shay pedig olyan magaslabdákat ad, amiket nem tudok kihagyni. Nem csak érintéssel, szavakkal és pillantással izgatom őt, de a kapunyitót is használom. Hagyok neki időt felfogni, hogy mi fog történni és felkészülni az érzésre, csak hogy ne nyögjön fel hangosan, ő pedig meg is kapaszkodik mindenben, amit elér. Az asztalban, combomban. Megfeszül, felsóhajt, kipirul, ködösen figyel engem, aztán ahogy kikapcsolom az eszközt, egy kicsit megnyugodhat...na. Ugyan is nem szándékozom túlságosan sokáig távol tartani a kezem a combjától, szóval az vissza is kerül a helyére, míg magamhoz húzom egy hosszú, mély és birtokló csókra. Ezt csak a megérkező pincér szakítja meg, aki leteszi a poharakat, az üvegeket, tölt a borból, aztán annak is itt hagyja az üvegét, illetve felveszi a rendelést. Shay nincs beszédképes állapotban, így nem tudja megmondani nekem mit enne - már a szalonképes változatra gondolok -, de választok helyette is. Mikor a pincér elmegy, visszafordulok hozzá, kiélvezem a kezem alatt a combjának az érintését, aminek az izmai meg-megfeszülnek az ujjaim alatt, aztán egy ígéretet is teszek arra, hogy jól befűtök alá, ha jó kislány marad. Láthatóan tetszik neki az ötlet, de még hozzá is teszi, hogy nagyon hideg lesz oda kint, szóval jól fel kell fűtenem majd őt. Amikor a borért nyúl és felém emeli, elengedem a combját, hogy koccintsak vele és a borba igyak. Nem nagyon szoktam borozni, de most miért ne? Addig is egy kicsit össze tudja szedni magát. Legalább is szedhetné, de már megint úgy teszi fel a kérdést, hogy játszani tudjak vele. Leteszem a poharat, de az ujjammal forgatni kezdem az asztalon. - Most tonhalat. Később, ha jó cica leszel, a farkamat is megkaphatod. - mondom neki egy kihívó kis mosollyal, mint aki tudja, hogy a másik valójában arra éhezik. A kérdés csak az, hogy mennyire lenne éhes és merész, mert egyébként nagyon sok helyzetben el tudom képzelni ezt. - Akarsz a főétel után desszertet enni? - kérdezem előre, egyrészt a rendelés miatt, másrészt azért, hogy ismét okot adhassak a játékunkra.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
A lakásban inkább nem is válaszolom meg a kérdését, mert nem hiszem, hogy erre létezne jó válasz... úgyis tudja, de ezt csak a tekintetemmel üzenem meg neki. Elindulunk, de aztán a kocsiban kizökkent egy kicsit az estéből a tény, miszerint olasz éttermet választott, és én akaratlanul is kombinálni kezdek. Talán csak paranoiás lettem a rossz tapasztalatok miatt, vagy legalábbis igyekszem erre fogni és félretenni a rossz előérzetet; nem is hagyom, hogy lecseréljük tacora az éttermet, és mire odaérünk, már le is rázom magamról a rossz érzéseket. Elfoglaljuk az asztalunkat, Dave természetesen mellém ül, az italrendelésen pedig gyorsan túljutunk, de az étlap már izgalmasabbnak ígérkezik. Átkarol és húzni kezdi az agyamat szavakkal, érintésekkel, a puszta nézésével, nekem pedig már forrósodik is fel a vérem, főleg, mikor egyértelmű utalást tesz arra, hogy rám fáj igazán a foga. Felteszek egy kérdést – könnyelműen, de erre már csak akkor jövök rá, amikor szinte felcsillan a szeme, és akkor már késő. Tágra nyílnak a szemeim, ám sajnos jól sejtettem: a távirányítóért nyúl. Megfeszítem magam, összeszorítom a fogaimat és összepréselem az ajkaimat, egyik kezem az asztal szélét ragadja meg – a terítő alatt, hogy ne keltsen feltűnést –, a másik pedig az ő combját, és mire eltelik ez a két pillanat, már érzem is. Azon nem tudok segíteni, hogy összerezzenek a hirtelen ingertől, de hangot nem adok ki egy halk fújtatáson kívül, bármennyire is szeretnék. Összeszorítom a combjaimat, az arcom kipirul, a szemeim pedig ködössé válnak, de csak azért is tartom a szemkontaktust az ő elégedett, élvezkedő tekintetével. Mire kikapcsolja az ördögi szerkezetet, már érzem, hogy a nedvesség valószínűleg átütött a bugyin – összeadva az előző akciójával –, de nem lázadok, mert minden értelemben a kezében van az irányítás, szóval csak rosszul járhatnék vele. Egyszerűbb elfogadni a sorsomat. – Az... igazgyöngyöt is – felelem suttogva, némileg elfúló hangon, miután kellemesen kirázott a hideg a suttogásától a fülemben. Beszállok a játékba, amikor visszafordítja a kérdést, hiszen ahogy mondtam, elfogadtam a sorsom, és úgysem hinné el, ha valami ártatlan válasszal állnék elő, így hát nem hazudtolom meg magam. Én sem fogalmazok konkrétan, de nagyon is ért mindent, amikor pedig nem csókolom meg kedvem szerint, hanem tőle kérek engedélyt, egy kis elégedettséget látok csillanni a szemében. – Mmm-hmm – hümmögök az ajkára forrón valamiféle beleegyezést, mert értelmes szavakat mér nem tudnék formálni, hogy ilyen közel van. Már fog is a tarkómra, az ajka pedig olyan szenvedéllyel birtokba az enyémet, hogy nagyon nehezemre esik nem gyönyörteljesen belenyögni, de uralkodom magamon és beérem némi jóleső szuszogással. A haját sem túrom szét az ujjaimmal, a zakója alá nyúlok be az egyik kezemmel, hogy az oldalára és onnan a hátára tudjak simítani, a hosszú csók pedig mit sem könnyít a nedvesség-helyzeten, de már beletörődtem a sorsomba. Egy kicsit zavar, hogy megszakít minket a pincér, de gyorsan rendezem a vonásaimat és az ujjaim egy-két finom mozdulatával megigazítom a rúzsomat is, ha esetleg elkenődött volna. Igazából kész szerencse, hogy nem szólalhatok meg, mert hasonló helyzetbe kerülnék, amikor Dave nem tudta értelmezni az étlapot, főleg, hogy még mindig a combomat fogdossa és simogatja. Ez pedig csak rosszabb lesz, amikor az ujjai még a csipkerész fölé is merészkednek, követlenül az egyre érzékenyebb bőrfelületeket simogatva. Nagyon is jól érezheti az ujjaival, hogy ez milyen hatással van rám, mert kicsit meg kell mozdulnom a helyemen, az izmok megfeszülnek és elernyednek a bőröm alatt, mert ezen a ponton a túl közel levő ujjai felérnek a pokoli kis játékszerével, amit majdnem ott viselek. Ez, összeadva az ígéretével? A kis szerkezet lassan feleslegessé is válik. – Biztosan nagyon le fog hűlni az idő, mire végzünk. Örülni fogok egy kis felmelegítésnek – mondom ki a mindkettőnk számára nyilvánvaló igazságot, finoman megnyalva az alsóajkam. Nem mintha nem lenne már így is forró mindenem. A poharamért nyúlok, amit a pincér előzőleg feltöltött a rendelt vörösborral, és koccintásra emelem azt, bár ha ő inkább nem akarja elengedi a combomat a poharáért, én ugyan nem bánom; ebben az esetben csak egy kis mosollyal megemelem felé a poharam. – A nagyon jó esténkre – mondok halk, sokatmondó köszöntőt, mintegy megígérve neki, hogy ha rajtam múlik, a nagyon jó kategóriában fogom végezni. Iszok egy kortyot, aztán visszateszem a poharat az asztalra és kényelmesen beledőlök az engem átölelő karjába. – Szóval... mit is fogok enni? – pillantok érdeklődve a szemeibe, szinte tálcán kínálva magam ahhoz, hogy újra elkezdjen játszani velem, ha úgy tartja kedve.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Az aggódására halkan elnevetem magamat. Visszanyal a fagyi. - Csak nem a tetteid következményétől tartasz? - nézek rá elégedetten míg elindulunk. Út közben nem tűnik túl boldognak az étterem választását illetően, szóval felhozom, hogy akár dobhatjuk is az egészet, de ő ragaszkodik az étteremhez. - Ott nem is tartózkodnánk 10 percnél többet. - teszem hozzá jelzés értékkel. Nem tudom mi baja van. Ahelyett, hogy örülne annak, hogy kimozdulunk és olyat eszünk, amit szeret, még épp nem húzza a száját. Oda érve már nem tűnik úgy, mint aki annyira bánná egyébként. Mindenkinek jelezzük, ki kihez tartozik, aztán leülve már meg is rendelem az italokat magunknak. Kiteszem az asztalra a kulcsaimat, aztán már az étlapot böngésszük, amit kaptunk. Én már választottam, amikor pedig ő efelől érdeklődik, meglehetősen izgatóan nyújtom a választ számára. Látom - és érzem - rajta, hogy egy ilyen egyszerű fogás és utalás mekkora hatással van rá, de ő tovább húzza a dolgot azzal, hogy nem elégedik meg az érintésemmel a combján. Mint mindig, többet akar. Rossz cicus. - Van valamim, ami segíthet a kagyló felfedezésében! - mondom olyan mosollyal, mint aki tudja, hogy a másik nagy bajba keverte magát. Oda is nyúlok a kapunyitóhoz, és még a szemem sarkából lepillantok rá, mielőtt bekapcsolom. Nyilván ezzel időt is adok neki arra, hogy felkészüljön és ne nyögjön fel azonnal, de az eredmény számomra akkor is látványos. Csak pár másodpercig hagyom így, mielőtt újra megnyomva a gombot kikapcsolnám, aztán lepillantanék rajta. - Azt hiszem megtaláltuk. - suttogom a fülébe. Utána lazán rákérdezek, hogy ő mit enne, ő pedig inkább szomjasnak tűnik, ahogy az ajkaimat bámulja, aztán végig vezetve rajtam a tekintetét az ölemet szemléli meg hosszabban. De azért nem csak rossz cica, rákérdez lényegében arra, hogy kaphat-e csókot, én pedig úgy teszek, mint aki elgondolkodik. - Ha nem nyögsz bele. - hajolok közelebb, az ajkára morogva, vállán lévő kezem hátra simul a tarkójára és arra fogva marok bele az ajkaiba sajátjaimmal. A mély, hosszú csókot a pincér érkezte szakítja meg, kiegyenesedve ismét átkarolom, a szabad kezem pedig újra pofátlanul a combjára kerül, ujjbegyeimmel pedig a kilógó csipkét kezdem simogatni. Leadom a rendelést - bár mivel tudom, hogy ő még nem tudott dönteni, döntök helyette is és "Tartara di tonno"-t kérek neki. Mikor a pincér elmegy, visszafordulok felé, a combján korzózó ujjaim pedig áttérnek a csipkéről a csupasz bőrére felette. - Ha jó leszel, vacsora után sétálunk egyet a parkban. Ha nagyon jó leszel, teszek arról, hogy ne fázzál, míg kint vagyunk. - pillantok az ablak felé, majd vissza rá azzal az ismerős ragadozó tekintettel. Biztosan tetszene neki egy kis séta, nagyon szépek az ősz fák színes levelei és maga a park. Bár sötét van, ki van világítva a járda, ettől függetlenül én még simán csinálok olyan dolgokat egy árnyas fa rejtekében, ami közszemérem sértésnek számít - ha lebukunk. Úgy se fogja kibírni az autóig, ismerem már, nem kell ehhez a kapunyitóm. De azzal lehet igazán megfűszerezni a dolgokat és őszintén szólva szórakoztat is egy kicsit a dolog: pont úgy, ahogy őt szórakoztatta az, amikor elolvasni sem tudtam a menüt. Hát.. kölcsön kenyér visszajár.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
A kérdésemre pontosan azt a választ kapom, amire számítottam is, de természetesen úgy forgatva az egészet, mintha az igazából az én hibám lenne. Nyelek egyet, mert a tekintetében villanó éhségtől egy kicsit felforrósodik a testem. – Kevésbé aggasztanának a kilátásaim... – felelem végül őszintén. Igen, szeretem, amikor játszik velem, de ugye nagyon is jól emlékszem az eszköz bemutatására, és most étterembe megyünk, ráadásul parancsot kaptam, hogy ne keltsek feltűnést. Értem én, hogy bosszút akar állni, de az, hogy neki feszül a farka a nadrágjában és az, hogy én kipirosodott arccal remegek egész testemben a megvont orgazmusoktól, az én szememben nem teljesen ugyanaz és még parancsszegéshez is vezethet, szóval... igen, azért aggódom. Most még józanul látom a dolgokat, mert még csak tesztelte ezt a kis kínzóeszközt. A kocsiban ülve aztán elárulja azt is, hová megyünk, és én akaratlanul is, de csapdát kezdek sejteni az egész este mögött. Igyekszem ezt a paranoiára fogni és nem megérzésnek titulálni, de nem fér a fejembe, miért választana olaszt, ha gyűlöl mindent régről, szóval bizonytalan vagyok. Persze amikor szóvá teszi a reakciómat, ezt nem vallom be neki. – Tökéletes a Gabriel's – mosolygok rá, mielőtt még megvádol azzal, hogy én próbálom tönkretenni az estét. – Gyorskajáldákban egyébként is alapból torpedóznánk meg a ne keltsek feltűnést részt – teszem hozzá, némileg elviccelve a szituációt. Nem mintha ne mennék vele tényleg szívesen abba az étterembe, csak próbálok nem rémeket látni. Az étteremben tényleg könnyen beolvadunk, még ha a combomom kivillanó csipke némileg a pultnál ülő ribancok stílusát idézi is. Persze ötvözve a ruhámmal kevésbé van olyan érzete a dolognak, mint az ő dögkeselyű kisugárzásuknak, de mindenki számára egyértelművé teszem, kihez tartozom. Dave még át is karol, amikor elindulunk az asztalunkhoz, és ettől csak büszkébben járok. Leveszem a kabátomat és neki adom, mielőtt leülnék, szándékosan úgy helyezkedve, hogy a ruhám felsliccelt oldalán maradjon több hely a kis félkör alakú kanapén. Nem kell csalódnom, mert David valóban mellém ül le, csak épp előbb ráteszi a távirányítót a kocsikulcsra, amitől az most úgy néz ki mint valami garázs- vagy kapunyitó, és még le is teszi az asztalra. Nagyot nyelve nézek rá a szemem sarkából, mintha guillotine lenne, amivel mindjárt lecsapják a fejemet. Azért maradok jó cicus, még közel is húzódom Dave-hez, és amikor ő is megválaszolja az én kérdésem, kis mosollyal biccentek a tényre, hogy akkor koccinthatunk. A pincér nemsokára fel is bukkan, David leadja a rendelést – én csöndben maradok, ahogy kell –, aztán már az étlapot nézegethetjük. Én hirtelen nem is tudok dönteni, ezért Dave-hez fordulok, de ahogy rám pillant, már szinte érzem, hogy ez taktikai hiba volt. Átkarolja a vállam, ami önmagában is nagyobb hatással van rám, hiszen a ruhának csak vékony spagettipántjai vannak, így közvetlenül a bőrömön érzem az inge anyagának simítását, nem is beszélve az ujjairól. Aztán még végig is néz rajtam, alaposan, úgy, mintha én is szerepelnék az étlapon és ő választott volna. Érzem, hogy kiszárad a szám, aztán ahogy a másik tenyere a combomra siklik, finoman meg is borzongok az érintéstől, amit a vállamon fekvő kezével érezhet is. Aprón elnyíló ajkakkal követem a nyelve útját, ahogy végigjárja az ajkát, és én nagyon irigylem ezért. Még válaszol is, és bár elhiszem, hogy van ilyen a menüsoron – emlékezni már nem emlékszem –, tudom, hogy nem arról beszél. – Az egyiket már megtaláltad, de hol keresnéd a kagylót? – lehelem magunk közé, kissé rekedt hangon és finoman kipirult arccal az általa fellobbantott vágytól. A morgása, a belső combomba mélyedő ujjai, a tekintete... és aztán még közelebb hajol, a szemei pedig elsötétülnek, ahogy ezúttal ő kérdez. Ezúttal nekem kell megnyalnom a szám, ahogy tekintetem az ajkaira rebben, majd vissza a szemeire. – Azt nem találtam az étlapon, amit most kívánok... – vallom be halkan kettőnk közé suttogva. – Pedig lenne ötletem előételre – pillantok vágyakozva az ajkaira újra –, és főételre is – fejezem be, ezúttal én mérve végig őt úgy, mint aki rá éhes, és a tekintetem egy kicsit el is időzik az ölén. Újra megnyalom az ajkam, mintha magam elé képzelném a desszertemet, aztán ismét a szemeibe pillantok. – Egy csók feltűnéskeltésnek számít? – csökkentek még tovább a köztünk lévő távolságon. Még mindig emlékszem arra, hogyan kell jó cicusnak lenni, épp csak nem szólítom daddynek az ilyen engedélykéréseknél, de tudom, hogy ez mindig elégedetté teszi.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Összekészülünk a kiránduláshoz, de addig is beszélgetünk arról, mit lehet és mit nem, meg hogy tudom jól, hogy mi fog történni, ha túl sokat játszom vele. Némileg el is hintem neki, hogy minimálisan ez a cél, ő pedig kicsit félve kérdez vissza. Rápillantok, pont úgy, mint aki nagyon jól ismeri a másikat és egy kicsi éhséggel is a szememben. - Nem lennél csalódott, ha azt mondanám, a mai alapján? - de. Tudom, hogy szereti, ha játszok vele, főleg mert a játékok végén nem csak én járok jól: vegyük csak a múltkori bemutatót erről a játékról, amikor is ájultra keféltem, ő pedig olyan elégedetten fetrengett, kába mosollyal az arcán, mintha beszívott volna. Ha a ma este alapján használnám a kis eszközt, nem valószínű, hogy eljutna erre a szintre, mert mostanában nagyon jól viselkedik. Nem akarom megtörni ezt, szeretem, hogy nem pimaszkodik a kelleténél többet. Ráadásul megígértem, hogyha túlfeszíti a húrt, akkor nem elégítem ki, csak jól megkínzom az eszközzel, aztán megnézheti magát. Ebből a szempontból jobban jár, ha inkább bosszút állok, nem pedig ő provokálja ki a játékot. A kocsihoz sétálva is jól viselkedik és az étteremben is. Bár amikor rákérdez hová megyünk és közlöm, nem úgy tűnik, mint aki örül. - Nem tetszik az ötlet? Akkor megyünk inkább tacozni. - nézek rá a szemem sarkából. Egyáltalán nem vagyunk tacohoz öltözve, de ezzel jelzem is, hogy vagy a Gabriel'sbe megyünk jól érezni magunkat, vagy eszünk gyorskaját, aztán megyünk haza. Ha ragaszkodik az olaszhoz, rákérdezek a borra, ő pedig kihasználja, hogy dönthet és kér. Oda érve be is megyünk, amíg megbeszélem a foglalást a pincérrel, körbe nézünk majd el is indulunk. Szeretem, amikor féltékeny, de most inkább kisajátító. Csak azért nem rovom fel neki, mert a hozzám simuló mozdulattal együtt a férfiaknak is megmutatja, hogy ő az enyém. Ezt nem vagyok rest én se kihangsúlyozni azzal, hogy átkarolva őt megyünk az asztalhoz, ahol aztán levesszük a kabátokat. Elveszem Shaytől az övét és felakasztom az asztal melletti fogasra. A zsebemből kiveszem a kocsi kulcsot és egy karikával ráteszem a távirányítót, amit ez alapján bárki simán nézhez kapunyitónak. Ez amúgy jól hangzik, lehet így referálok majd rá, hiszen van olyan kapu, amit ezzel ki lehet tárni. Leülök, az asztalra teszem a kulcsot a kapunyitóval, aztán felteszem a kérdést, hogy mit akar inni, hogy a pincérnek leadhassam a rendelést, amikor jön. Bor és víz. Klasszik. - Oké. Egy pohárral iszok, az kimegy belőlem, mire elindulunk haza. - válaszolom meg a kérdést. Mikor jön a garcon felvenni a rendelést, kérek egy testes vöröset, meg egy nagy üveg vizet két pohárral. Ezután megkapjuk az étlapot is én pedig úgy kezdem nézegetni kezdem Shayjel. A kérdésére rápillantok, a közelebbik kezemmel átkarolom a vállait, a szememmel pedig úgy mérem végig, mint aki rá éhes. A szabad kezemmel rá is simítok a ruha alól kibújt, csipkés combjára és megnyalom a szám. - A "sonka tengeri kagylóval"-lal szemezek. - morgom magunk közé úgy, mint aki egyáltalán nem a menüről beszél, az ujjaim pedig finoman rá is feszülnek a még nem nedves belső combjára. - És te mit akarsz enni? - kérdezem közelebb hajolva azzal a csábító, sötétedő pillantással, amitől el szokott olvadni.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
A gondolat, hogy egy kicsit kiszabadulhatok a négy fal közül, olyan szinten villanyoz fel, amit nem is tudnék tagadni, de igazából nem is akarom. Több szempontból is izgalmasnak ígérkezik az este – némi szabadság, Dave társasága, amit az outfit előrevetít... és az ördögi kis kütyü. Sejthettem volna, hogy a maga módján meg fogja nehezíteni a dolgomat, de ettől még nem akarok kikapni, szóval telepítem a csodaeszközét is a helyére. Minden másban is igyekszem David kedvére tenni, amit a külsőmet illeti, és amit előre megvett, azt az utolsó darabig magamra veszem és aggatom, mielőtt a parfümből is fújnék magamra, és csak ezután hagyom el a fürdőt. Ha szavakkal nem is dicsér meg, a szemeibe oda van írva minden, amit el akartam érni a külsőmmel – nem mintha én panaszkodnék, ami a látványát illető. Ó, de nem ám. Azért még aljas módon letesztel, hogy tényleg telepítettem-e a kis micsodát, de legalább a reakciómmal is elégedett. Nem esik nehezemre a szabályokat sem megértenem, noha a ne keltsek feltűnést kevésbé érződik teljesíthetőnek, mégpedig olyan okokból, amikre nem feltétlenül leszek majd hatással. Ebből kettőre fel is hívom a figyelmét, míg ő is felveszi a kabátját és a cipőjét, de egyértelművé teszi, hogy nagyon is tisztában van velük. Sőt. A mosolya semmi jót nem ígér, és hirtelen kezdem megérteni, hogy tényleg az a cél, hogy ennél több figyelmet ne vonjak majd magunkra. – A ma esti viselkedésem alapján, vagy általánosan...? – kérdezek vissza némi félelemmel, mert a ma estére hatással tudok lenni és biztosan jó cicus leszek továbbra is, de ha onnan nézzük, hogy én mennyit húztam az agyát a korábbi alkalmakkor... akkor új értelmet nyer az I'm fucked. Miután felöltözött, elindulunk, de én már most nagyon szabálykövető vagyok. Még a küszöböt is csak akkor lépem át, amikor ő kiterel rajta, és azt követően is vele együtt lépdelek, közben élvezve magamon a kisajátító tenyerét, akárhová helyezi is éppen. Nyilván legtöbbször a fenekemre. Beszállok, amikor kinyitja az ajtót, és meg is köszönöm, aztán bekötöm magam, és miután ő is így tett, elindulunk. Rákérdezek, hová megyünk – vagy hogy egyáltalán tudhatom-e –, a válasz pedig pár pillanatra elgondolkodtat. – Az olasz, igaz? – kérdezek rá a sejtésemre, de csak amikor ezt kimondom vág némileg gyomorszájon a gondolat. Olasz. A kamuházas alteregóm is olasz volt, és még a sztori szerint is Olaszországban ismerkedett meg SzörfösNemDave-vel. Nyelek egyet, mert eszembe jut a bosszúállás emlegetése és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy talán ez az egész este nem szórakozás lesz, hanem a módszeres, fájdalmas bosszúállása mindenért, de igyekszem elnyomni magamban ezt a gondolatot. Jól viselkedtem. Mindent betartottam és őt is... jó, azt túlzás lenne állítani, hogy boldoggá tettem, de a maga módján elégedett volt. Akkor ez csak nem lehet büntetés. Ugye...? – Ha nem bánod, igen – válaszolom meg a kérdését, amivel szerencsére kiragad a gondolatspirálból. Egy jó olasz vacsora mellé dukál valami finom vörösbor is, de azért nem fogom rávágni, hogy igen, hátha ez is csak valamiféle teszt. Az ő szabályai szerint játszok mindent. Az étteremnél persze már áll jó néhány luxusautó, de a RAM egyáltalán nem lóg ki közülük, sőt; ha nem tudnám melyik Davidé is ezt választanám a Porsche vagy a CLE Coupé helyett. Ez férfias, azok inkább az újgazdag ficsúrokhoz illenek, azokat meg megenném vacsorára. Amikor besétálunk az étterembe, egy gyors pillantással mérem fel a környezetünket és az abban tartózkodókat; a ribancokat, akik a bárnál koktélt kortyolgatva rebesgetik a szempillájukat Dave felé, egyetlen hűvös és felsőbbrendű pillantással intézem el, miközben szorosan az én partnerem mellé lépek, ezzel egyben azoknak a fickóknak is üzenve, akik a szemük sarkából a kilógó lábamat méregetik. Csak rájuk rájuk sem nézek. Nem szólalok meg, ahogy David mondta, és mindezt egyfajta hideg elegancia mögé rejtem, hogy ne keltsen feltűnést, ugye. Amikor a pincér a lefoglalt asztalunkhoz kísér, leveszem a kabátomat, vagy hagyom Dave-nek, hogy lesegítse rólam, de ha nem segíti le is neki adom oda, nem a pincérnek, mert az közvetve akár érintkezésnek is minősülhet. Leülök az asztalhoz tartozó kis kanapészerű részre, ami legalább háttal van a legtöbbeknek, és egyáltalán nem lep meg, hogy Dave mellém ül le. Talán ezért ültem le pont úgy, hogy arra az oldalamra kerüljön, amelyik oldalon a ruha kivágása van. Még kellemesen közel is húzódom hozzá – jó cicusként elősegítve számára mindent, amit esetleg akarhat –, ha már úgyis közösen tekintjük át az étlapot. – Hmm... mindenképpen valami testes vörösborra gondoltam, de azt szeretném, ha te választanál nekem – fordulok felé egy félmosollyal, rábízva magam az ízlésére. – Mellé csak egy kis vizet kérek. Te is iszol velem? – kérdezem aztán, nyilvánvalóan a borra utalva, nem a vízre. Igazából bármilyen bort választ, nekem meg fog felelni, és amikor a pincér megjelenik az asztalnál, hogy felvegye az italrendelést, én a szabályoknak megfelelően csendben maradok; könnyedén Dave karjára simítom az ujjaimat és hagyom, hogy mindkettőnk nevében rendeljen, miközben egy kis mosollyal figyelem az arcát. Szerencsére nem kell megjátszanom a rajongó pillantást. Miután a pincér elment, megvárom, hogy Dave az itallap után az étlapot is közünk vegye, és én erősen gondolkodóba esem, mert abban biztos vagyok, hogy valami tésztát szeretnék, de nem tudom választani a gnocchi és a bolognai között. – Te mivel szemezel? – kérdezem Davidet, hátha az ő gondolatai majd megadják a kezdőlökést az én választásom megszületéséhez is.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Úgy érzem, néha napján meg kell Shayt örvendeztetnem egy kis kiruccanással, márpedig mostanában olyan jó cica volt, hogy ennek el is jött a napja. Veszek neki mindent, amivel egyébként elégedetté tehet engem, - de azért tudom, hogy ő is szívesen viseli - aztán haza megyek. Nem baj, hogy előbb érek és még nincs kész, mert így legalább nem kell kétszer összekészülnie. Látom rajta, hogy mennyire boldoggá teszi a tudat, hogy kiviszem innen, én pedig igyekszem nem túlságosan előadni az i am a generous godot, de nem is nagyon tudom fentartani, mert amikor rákérdez, van-e kívánságom, akkor megemlítem az eszközt, amivel legutóbb az ájulás szélére hajtottam. Látom kipirosodni az arcát az emléktől, amitől a mosoly a szám sarkában egy kicsit tovább húzódik, de nem ellenkezik, hanem megy is befelé a fürdőbe. Amíg várok, a munkaruhám egy részét én is lecserélem, aztán TV-t nézem Sir Chaddel. Amikor Shay kijön, elégedetten nézek végig rajta, mert gyönyörű. Ezt meg nem említem, de szerintem bőven ki tudja a szememből olvasni és abból, ahogy falom a látványát. Elkérem a távirányítót, tesztelem, amikor pedig majdnem összeesik a hirtelen ingertől, egy kis vigyorral tartom meg. Meg is dicsérem, aztán közlöm a kinti szabályokat. Látom rajta, hogy egy-kettő meglepi és le is néz magára, de tudva, hogy mi bújik meg a lábai között, tudhatná, hogy ennél sokkal feltűnőbb is lehet. Amikor jelzi, hogy mindent megértett és tud, ráadom a kabátját, aztán míg én is öltözök, megemlít egy részletet. - Számoltam vele. - jelentem ki egyszerűen, kiegyenesedve nézve rá, miután felhúztam magamra a cipőt. - Meglátjuk, mennyire leszek bosszúálló hangulatomban. - mondom sunyi mosollyal a fejemen... hiszen régen ő olyan sokszor ingerelt és teaselt, hogy az volt a csoda, hogy a nadrágomat nem lyukasztottam ki. Az sem volt kevésbé feltűnő, mint egy pár nedves belső comb. A fekete szaténon meg egyébként is nehezen látszódik a folt, hiába üt át rajta könnyen bármi. Ülve, meg kabátban egyébként sem lesz látható, szemből meg nem lesz olyan, hacsak nem szorítja magára a ruhát. Kezemmel terelve indítom el és kísérem ki. Bezárom az ajtót, aztán tovább vezetem, bár a kezem hol a csípőjén, hol a derekán, hol a fenekén pihen, mintha mindent ellenőriznék rajta, hogy rendben van-e. Főleg a fenekét, annak dupla ellenőrzés kell. A kocsihoz érve kinyitom neki az ajtót és megvárom míg beszáll, addig körbe is nézek, aztán beszállva én is bekötöm magam és elindulunk. - A Gabriel's-be a Central Park mellett. - válaszolom meg a kérdését. Nem tudom, ismeri-e azt az olasz étteremet. 4 csillagos fine dining. Nem nehéz ételek, de olyan, amilyet mindketten szívesen eszünk - még akkor is, ha az emlékek keserédesek az olasszal kapcsolatban. A vacsora után pedig sétálhatunk kicsit a parkban, mielőtt haza megyünk. Körbe sétálhatjuk a tavat, például, az ott van abban a sarokban, vagy megnézhetjük az állatkertet kívülről. - Akarsz majd borozni? - nézek rá egy pillanatra, mielőtt visszatekintek az útra. Én max egy pohárral iszok majd, hogy kiürüljön, mielőtt újra autóba szállok, de ő attól még kiélvezheti a teljes olasz estét. Végül is elmondható, hogy nem gyakran fog ilyesmiben részt venni. Vagy is valószínűleg. Attól függ, hogy mennyire fogom élvezni az estét. Oda érve majdnem tele a parkoló, nyilván drágábbnál drágább autókkal. Ha Shay eddig attól tartott, hogy túl feltűnő lesz, most megnyugodhat, mert vannak rajta kívül is olyan nők, akik mondjuk úgy, merészebbek. Az épp hogy fenék alá érő koktél ruháikkal meg a melltartóra vett neccfelsővel. Mondjuk szerencsére ezen ribancok nagyrésze az italpultnál üldögél és próbálják felszedetni magukat, míg a Shayhez hasonló jó ízléssel megáldott nők az asztaloknál üldögélnek és beszélgetnek a partnereikkel. Belépve egy pincér rögtön a foglalt asztalunkhoz kísér minket miután megmondom a foglaláshoz tartozó nevet. Leveszem a kabátot és rábízom Shayre, hogy hová akar ülni, de abban biztos lehet, hogy én mellette leszek, nem vele szemben. - Mit akarsz inni? - veszem el az asztalra kikészített itallapot középről és kinyitva magunk közé teszem.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Ha eltekintünk afelett, hogy a szituáció alapvetően mennyire elbaszott, nem igazán van okom panaszra. Megvannak a maga előnyei ennek is; Daviddel végre nem öljük egymást – szó szerint sem –, ő is mintha enyhülne az irányomban, ráadásul olyan sokszor kaphatom meg őt közben, hogy igazán nem vádolhatnám azzal, hogy elhanyagol. Nem mintha én nem tennék ezért. Igyekszem csábítani őt, behódolni neki, teljesíteni az elvárásait, és erre nem csak az az indokom, hogy cserébe én is észbontó orgazmusokat kapok. Nem, így próbálom elérni, hogy egyre közelebb engedjen magához – mert ez az egyetlen út, amit hagy nekem –, és így pláne biztosíthatom, hogy se kedve, se energiája ne legyen más nőkhöz. Keep his balls empty and his belly full, tartja a mondás. Azért így is meg tud lepni egyik nap, amikor a szokásosnál korábban hazaér. Mondjuk eszembe jut, hogy ha megint valami lakberendezőt hozott magával, most legalább nem fog olyat látni a hívatlan vendég, amit nem kellene, de az ajtón csak Dave sétál be – csomagokkal. Azért jelzem neki, hogy még nem számítottam rá, ezért sem vagyok az elvárásainak megfelelő welcome home outfitben, de kiderül, hogy azokat a dolgokat nekem hozta, ráadásul most kell felvennem őket. Alapvetően csak egy új szettet feltételeznék, de ott egy cipősdoboz is és az egyik zacskó gyanúsan nagy, szóval a sejtéseim egészen más irányba mutatnak, és ez nagyon felvillanyoz, mert idejét sem tudom, mikor szabadulhattam ki utoljára. Mondjuk az a sötét mosoly némi gyanakvásra ad okot, de ezt elnyomom magamban az örömöm javára. El is kobzom tőle a csomagokat egy csók kíséretében, de mielőtt eltűnnék a fürdőben, még megkérdezem, van-e valami extra kívánságra. Sminkre gondolok, a frizurámra, vagy a rúzsom színére, ehelyett megnevezi az eszközt, olyan mosollyal az ajkán, amitől egyszerre ráz ki jó és rossz szempontból a hideg. Az arcom már az emlékektől felforrósodik, nyelnem kell egy nagyot, de bólintok egy aprót. – Oké – mondom, hiszen ez volt az elvárás, én pedig nem ellenkezek és nem lázadok. Behúzom magam mögött a fürdő ajtaját, de csak kilincsre csukom az új módinak megfelelően. Izgatottan kezdem kibontani a csomagokat és próbálom nem eltátani a szám a ruha láttán, mert amilyen szexi, annyira gyönyörű is, az anyaga pedig valami mesésen finom. Csak remélni merem, hogy megússza az estét, de nem mernék rá fogadni. Természetesen dukál hozzá egy új szett is, illetve egy tűsarkú, ami hiába van vagy tizenkét centis, még mindig csak kicsit érek majd a válla fölé vele. A gondolattól elmosolyodom. Megtalálom a kiegészítőket is és kicsit kuncogok a nyakörvön, aztán mindent szépen előkészítek. Először csak a szettet veszem magamra, aztán nekiállok megcsinálni a sminkemet. Dave kedvencét, füstös szemeket varázsolok magamnak, cicásan húzva ki azokat, az ajkaimra pedig vérvörös rúzst kenek, a tartós fajtából. Alapozóval eltüntetem a nyomait a nyakamról – van jó pár szívásnyom, amiket egyébként büszkén viselnék, de az összképhez most nem illik –, aztán ahogy alaposan átvizslatom a ruha kivágásait, a combjaimon és a térdhajlatomban díszelgő ujjnyomokat is lefedem, ugyanezen okokból. A hajamat nem egyszerűen tűzöm fel, csempészek bele fonatokat is, ahogy hátrafogom, és egy elegáns vonalú messy bunt formázok belőle, amitől szabadon marad a nyakam – és a choker –, de az arcom mellett kilóg néhány kósza tincs mindkét oldalon. Az eszközről sem feledkezem meg, bár már a lehetőségek gondolatától is érzem kissé megugrani a pulzusomat, miközben a helyére teszem. Ezután már jöhet a ruha, aztán belebújok a cipőkbe is...és észreveszem, hogy a harisnya csipkés combfix része kilátszik a felsliccelés magassága miatt, de valahogy nem vagyok meglepve. Elnyomom a mosolyomat, magamara aggatom a kiegészítőket, aztán fújok magamra a Dave-től kapott parfümből, és még egyszer ellenőrzöm magam a tükörben, mielőtt elégedetten kilépnék a fürdőből. Dave tekintete abban a pillanatban rám villan, ahogy kinyitom az ajtót, így aztán kilépve egy kis mosollyal az ajkamon állok meg, hogy alaposan meg tudjon szemlélni. Még meg is fordulok, lassan, megállva egy kicsit háttal is, a vállam felett figyelve, elégedett-e ebből a szögből is. Ismét szembefordulok vele, szándékosan kivillantva a lábamat, de aztán ahogy feláll, rajtam a sor, hogy összegyűljön a nyál a számban. Ugyanabban az észbontóan szexis öltönyben van, de az inget lecserélte egy fekete darabra, a nyakában pedig pontosan olyan színű nyakkendő van, mint a rúzsom. Nagyon alaposan megszemlélem magamnak, míg odasétál hozzám, a tekintetem pedig nem leplezett éhséggel tér vissza a szemeihez, amikor megáll előttem. Noha jól esne, ha mondana valamit, beérem a tekintete elégedettségével, amikor pedig a távirányítót kéri, késlekedés nélkül ejtem azt a kinyújtott tenyerébe, hogy ezzel is elégedett lehessen. Eltereli a figyelmem azzal, hogy még közelebb lép, azért mire észreveszem, hogy az ujja a gomhoz ér, már késő ellenkeznem. – David! – fújtatok összerándulva, kezemmel a karjáért kapva, halk nyögéssel szorítva össze a combjaimat, ahogy a rezgés aktiválódik, az ördögi kis kütyü pedig végigküldi a testemen az elektromos, kéjes hullámokat, de aztán szerencsére amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan megy is. Csak tesztelt. Némi rosszallással nézek rá a szemem sarkából, miközben forró arccal újra kihúzom magam és megpróbálok méltóságos maradni. Legalább megdicsér, de aztán már sorolja is a szabályokat, én pedig ha furcsának is találom, hogy nem adhatom le a saját rendelésem a pincérnek sem, nem teszem szóvá. Minden mondata után biccentek egy aprót, bár a ne hívd fel ránk a figyelmet résznél lepillantok a ruhámra és a kivillanó combfixre. Nem érzem úgy, hogy ez jó alap lenne ehhez, de talán csak úgy érti, hogy a kelleténél jobban. – Igen – bólintok a kérdésére. Megengedek egy kis mosolyt magamnak, amikor asztalfoglalást említ, mert tényleg hálás vagyok érte, hogy kimozdulunk, még ha szigorú szabályok szerint is, nyakörvvel és láthatatlan pórázzal. Felemel a kanapéról egy szép és elegáns szövetkabátot, feltartva nekem, én pedig háttal fordulok és belebújok. Míg ő is felveszi a sajátját és a cipőjét, ismét lepillantok a ruhámra. – Ugye tudod, hogy ha nedvesek lesznek a combjaim, az látszani fog? És ezen az anyagon is könnyen átüt a nedvesség... – jegyzem meg, felsandítva rá. Nem tudom, tervezi-e aljas módon is használni a kis eszközét, vagy csak rendszabályozna vele – utóbbi esetben meg tudnám úszni a kellemetlen pillanatokat –, de ha nem akar feltűnést kelteni, jobb lesz, ha ezzel is számol. Lehajolva megsimogatom Sir Chadet, aztán persze követem Davidet kifelé, de csak akkor, amikor a keze a derekamra simul és ő maga jelzi, hogy menjek. Engedelmes cica vagyok. Egy lépést sem teszek nélküle, és bár én nem karolom át, mert nem andalgunk, mint régen, élvezem a kisajátító tenyere érzését a testemen. Követem az autóhoz, és ha kinyitja nekem az ajtót, megköszönve szállok be, be is kötve magam, mire ő is beül a kormány mögé. – Elmondod, hová megyünk, vagy meglepetés? – kérdezem kíváncsian, amikor elindulunk. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy valami puccos hely lesz, ha így kicsíptük magunkat... és ebből már eszembe is jut a Radisson, és a kamuházasokként eltöltött date night, amitől egyszerre leszek szomorú, nosztalgikus és izgatott, de ezt inkább nem említem meg neki.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Eltelik egy hét és én úgy látom, fejlődést érünk el. Shay már komolyabban veszi a parancsaimat a várásról, de nem teszek úgy, mintha nem tudnám, hogy ebben számára önös érdek is van. Szerintem régen az összes alkalmat együttvéve sem szeretkeztünk annyit, mint ezen a héten. Reggel, este, amikor csak megkívántam őt, ő pedig gyakran tett arról, hogy megkívánjam. Tudom, hogy ez egy fajta manipuláció a részéről, de legalább ezek alatt az esetek alatt nem akar irányítani. Épp csak megadja a kezdő lökést, aztán hagyja, hogy kedvemre keféljem ahol és ahogy akarom. Talán egy kicsit enyhülök, de mostanában jól ment minden, így aztán arra fogom, hogy végül is jó cica, szóval megérdemli. Ha pedig már a jócicaságnál tartunk, úgy gondolom, eljött az idő, hogy sétálni vigyem. Jól tudom, hogy sokáig nem mozdult ki és azt is, hogy hiába hoztam neki Chadet pajtinak, míg én dolgozom, a friss levegőre néha ki kell vinnem. Mint egy kutyát, csak ő macska. Vagy is ember. Na mindegy. Ezt előkészítve korábban mentem el a munkahelyről, mert még vásárolni is elmentem. Egy fekete szatén ruhát, hozzá illő nyakörvet chokert - ez sem hangzik jobban -, ezüst és kristály fülbevalót, karkötőt és magassarkút, meg egy hosszúszárú szövetkabátot, mert tudom, hogy ez nem a legvastagabb és melegebb ruha valaha. Aztán már megyek is haza, de oda érve nem meglepő módon Shay nem vár, sőt, épp úgy jön ki a fürdőből, mint aki nem érti mi van, mert később szoktam jönni. - Korábban eljöttem. - válaszolom a kérdésére, miközben beljebb sétálok, ő pedig közelebb jön. - Ezeket neked hoztam. - mondom, mire felcsillannak a szemei. Az izgatott kérdésére a magam sötét kis mosolyával kezdem figyelni. - Igen, most. - visszafojtja a kitörő örömét és már majdnem értük is kap, de azért közben beiktat egy welcome kisst. A térelválasztó díszpanelhez lépek az ággyal szemben, miközben figyelem, hogy áll meg a fürdő ajtajában és kérdez rá egy fontos dologra. A ragadozókéhoz hasonlatos, veszélyes, de apró mosoly terül szét az arcomon. - Telepítsd az eszközt is. - mondom határozottan, nem kérésként, és tudom, hogy tudja, melyik eszközre gondolok és hová kell telepítenie. Én beljebb lépek a szekrényhez, leveszem az öltönyöm, hogy utána elkezdjem bontani az inget. A fehér helyett feketét akarok felvenni, a sötétkék nyakkendő helyett pedig mélybordót. Én természetesen hamarabb készen leszek, mint ő, így türelmesen várakozok. Végre nem zárja be az ajtót, amitől nem érzem úgy, hogy ott kéne állnom és hallgatózni, úgy hogy megint kimegyek a tűzlépcsőre elszívni egy-két cigarettát. Amikor bemegyek, még mindig nincs kész, de nem aggódom, mert mondta, hogy már a sminkelés is eleve 1 óra, szóval hagyom, had készülődjön. Bekapcsolom a TV-t, letelepszem a kanapéra és mint egy kiskirály úgy helyezkedek el. Megjelenik Sir Chad is, lejön a megérkezett váráról és felugrik mellém a kanapéra, de nem az ölembe ül - azt megtanulta, hogy nem szeretem -, engedem mellém telepedni a combomnak dönti a fejét és dorombol. Egy picit megsimogatom, de csak annyi, amennyi a közöt együttéléshez elengedhetetlen, aztán nézem tovább az A teamet, míg ő neki áll nyalakodni magát. Amikor meghallom a fürdő ajtaját, oldalra fordítom a fejem és felállok, hogy miután megszemléltem magamnak Shay látványát, oda sétáljak hozzá, mint aki épp becserkészi. Szeretem, hogy ennyire fel van sliccelve ez a ruha, tetszik, hogy ilyen sokat mutat a combjából. Még akkor is, ha a fehérneműt is leleplezi kissé. - A távirányító? - tartom a markom, ha pedig a kezembe adja közelebb lépek és ki is próbálom 1-2 másodpercig amolyan tesztként, hogy valóban ott van-e, ahol kell. Ha igen, elégedetten szemlélem meg a természetes pirosságot Shay arcán. - Jó cica. A kinti szabályok a következőek. Nem beszélhetsz senkivel. Nem válaszolhatsz senkinek. A pincérnek sem. Velem kommunikálsz, én közvetítek. Nem érsz senkihez, senki nem ér hozzád. Nem mehetsz nélkülem sehová, még a budira sem. Ne hívd fel ránk a figyelmet. Légy jó cica és akkor sokáig kint leszünk. Érthető? - kérdezem kissé félre biccentve a fejemet. Ha látom rajta, hogy mindent ért és nem akar majd lázadozni, elmosolyodom. - Nagyszerű, akkor menjünk. Van egy asztalfoglalásunk egy jó étterembe. - mondom felvéve a kanapéról a szövetkabátját, és tartom neki, hogy feladjam rá, felveszem a magamét is, aztán már vezetem is kifelé, zsebre téve a láthatatlan nyakörv távirányítóját.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Kezdőlap
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain.
18+
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain.