Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love? +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Úgy vágja rá a kérdésemre a nemet, mintha tűkkel szurkálnám ahelyett, hogy felizgatnám úgy rendesen. Megmosolyogtat, de a következő célomról nem veszem le a szememet. Megyek és el is intézem, hogy legyen időnk egy kis repetára. Még ha nem is kért tiramisut, kap majd mást. Mire visszaülök, Shay már valamivel jobban néz ki, és rá is kérdez mi történt, mire elhintem a választ. Ő nem érti, egészen addig, amíg meg nem kapom a kávém, el nem szabadul az étterem másik felében a káosz és meg nem mondom neki, hogy másszon az asztal alá. Először értetlenül néz rám, de aztán megérti és habár látom bosszúra éhesen csillanni a szemeit, nem ellenkezik, csak teszi, amit mondtam. Egy picit közelebb húzom magamhoz az asztalt, hogy jobban takarja őt, közben ő már a nadrágom bontogatja. Észre veheti, hogy az ő reakciói nem kis hatással voltak rám, de hála annak, hogy ültünk és az asztal takarásának, na meg a feszes nadrágnak, nem volt feltűnő, hogy mennyire ágaskodok. Most viszont első kézből tudhatja meg. Ha azt hittem volna, hogy majd húzza az agyam, hát tévedtem. Óóó de még mennyire tévedtem! Olyan hevességgel esik nekem, hogy az első mozdulata után majdnem én is beesek az asztal alá. Egy pillanatra el akad a lélegzetem is, de aztán mély levegőt veszek, hogy a kéjes nyögésemet elnyomjam. Kellemesen hümmögök, mintha a kávé olyan iszonyatosan finom lenne, az orromon keresztül szuszogok gyorsabban, a testem pedig hol megfeszül, hogy ellazul. Tudom egyébként, hogy mire megy ki a játék, de ha Shay azt hiszi, hogy hagyom csak úgy bosszút állni, hát téved. Megnyomom a gombot és bekapcsolva is hagyom. Mondjuk amikor érzem, hogy kezdek közeledni a csúcs felé, nem vagyok rest növelni az eszköz szintjét arra a pontra, amikor már neki is jó tud lenni. Csak hogy így is megnehezítsem a dolgát a nyögések és mozgás koordináció terén. Mondjuk amellett, hogy már eddig is mennyire fel volt izgulva, nem csodálkoznék, ha ennyi elég lenne neki. Főleg mert nem egy percig tartom fent ezt, hiszen én se egy perc után kezdek elindulni felfelé az emelkedőn. Egy idő után, amikor érzem őt szét esni és remegni, lenyúlok az asztal alá, hogy a hajába markolva segítsek befejezni engem, mielőtt a kiddo feltartja a "nyugalom ez csak egy tik-tok prank volt" kártyát. Amikor végre elérem a csúcsot, csak azért nem tudom még egyből kikapcsolni a szerkezetet, mert még mindig a haját markolom. Amikor össze tudom magamat én is szedni, elengedem, visszakapcsolom a kis gépet normál fokozatra, aztán kikapcsolom és halkan szuszogva igyekszem nem lecsúszni a székről. Hagyok Shaynek időt, hogy összeszedje magát, a gyereket úgy is most rakják helyre a szüleivel együtt és tessékelik ki a felszolgálók. - Mássz vissza. Most, vagy soha. - szólok le neki rekedten, a zihálástól kiszáradt ajkakkal.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
18+ Hamar kiderül, hogy mire ment ki a játék, és az is, hogy hiába beszélt nyalakodásról, meg a saját home-made desszertjéről, igazából csak az agyamat húzta - azzal is -, mert ez sokkal inkább magának képzelte el. A dolog egyébként izgató, hiszen mindig is szerettem ezt csinálni vele és ez nem is változott, ráadásul ott a lebukás izgalma is, de miután egész végig az én agyamat húzta és nekem ígérgetett mindenfélét, felébred bennem a bosszúvágy. Én legalább beváltottam az ígéreteimet és vele kezdtem. Kétszer egymás után. Persze tudom, hogy nem ellenkezhetek és igazából nem is akarok, de nem finomkodok és nem is húzom az időt. Sőt, arra se hagyok időt neki, hogy felkészüljön, és az első mozdulataimra adott intenzív reakciói elégedettséggel töltenek el, úgyhogy annál lelkesebb hevességgel dolgozom tovább, de aztán nem sokkal később megérzem a rezgést. Fújtatok egyet, és igazából elég vakmerő lépés, mert épp hogy nem harapom le a farkát a hirtelen ingertől, de majd legközelebb kétszer is meggondolja, mit csinál. Nem tud kizökkenteni, sőt, egyfajta kihívásnak tekintem, most már csak azért is beleadva apai anyait a köbön. Szerencsére nekem tele van a szám, szóval meghagyom a hangokkal való megküzdést neki. A dolog akkor kezd nagyon sok lenni, amikor van mersze még növelni is az intenzitást, mintha nem csorogna már így is a combjaimon lefelé a nedvesség, és ezzel kis híján a csúcsra is juttat, de ezen a ponton egy kicsit felhúzom magam. Fújtatni kezdek, majdnem kiesek a ritmusból a lábaim pedig remegni kezdenek, de a gondolat, hogy itt menjek el egy asztal alatt valami hülye ketyerétől, szinte feldühít. Szóval, miközben ugyanolyan hévvel, ha nem hevesebben dolgozok a farkán, egyszerűen lenyúlok az egyik kezemmel és leválasztom magamról azt a szart. Rezegjen csak. Ő úgysem látja, mit csinálok, érezni pedig nem fog ebből semmit, és ha a nedves combjaim látványa nem lesz elég neki, akkor semmi nem lenne. Aztán még bele is markol a hajamba, mintha nem egy rohadt étterem közepén lennénk, ahol kerülnöm kéne a feltűnést, de úgy vagyok vele, hogy remélem csak nem tud már gondolkozni. Innen már nem tart sokáig, hogy elélvezzen, de még akkor is hosszú ideig markolja a hajam, ami így lassan menthetetlenné válik, és még a kis ketyere is tovább rezeg. Szerencsére utána hagy nekem időt, mondjuk így az asztal alatt kurvára meg vagyok lőve a külsőmet tekintve, de legalább a kütyüt vissza tudom tenni. Miután kikapcsolta. Igazából nem is vagyok biztos benne, hogy fog-e segíteni, de aztán csak megszólal, én pedig nem vesztegetem az időt. Visszamászok mellé, bár már azt sem mondanám, hogy a méltóságom maradékával, mert nem hiszem, hogy van maradéka. A hajammal sem tudtam sok mindent kezdeni, a sminkem fogalmam sincs, hogy nézhet ki, a ruhámnak annyi, a combjaim majdnem a térdemig nedvesek. Érzem, hogy az arcomat elönti a vörösség, mert valahogy hasonló érzésem lesz, mint mikor a penthouseban kielégitette magát velem és ott hagyott. – Ki kell mennem a mosdóba – közlöm vele, és már kezdek is kifelé mozdulni, a szemem sarkából nézve rá, hogy ő is mozdul-e, mert ugye oda sem mehetek egyedül, úgyhogy jobb lesz, ha összeszedi magát, mert ha ennyit sem tesz meg értem, mindjárt én fogok hsiztirohamot rendezni, mint a gyerek az előbb.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love? +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Olyasvalamit teszünk, amivel régen csak fenyegettük egymást. Legalább is én mindig fenyegettem őt, míg ő addig húzta az agyamat, hogy már nem láttam. Van valami elégedettség bennem aziránt, hogy a lebukás veszélye mellett ezt csináltuk és habár én nem tudtam máshogy elérni hozzá, legalább olyan fokozatra állítottam a ketyerét, hogy ő is élvezhesse, ami történik. Megmondom neki, mikor mászhat fel, amikor pedig ez megtörténik, arrébb tolom az asztalt amit magamra húztam, hogy ne legyen neki útban. Megigazítom a terítőt, aztán magamat is, de ő inkább tűnik zaklatottnak, mint elégedettnek. Mikor érdekelte őt más a környezetünkben, amikor rosszalkodásról volt szó? - Nem tűnsz kielégültnek. - sem megkönnyebbültnek. Mivel a haja kissé szét jött, oda nyúlva egyszerűen fogom és kiengedem azt. Úgy is szeretem a hosszú loknijait. A sminkben nekem nem tűnik fel semmi, ő még is már majdnem dühösen néz rám, hogy mosdóra kell mennie. Csak hümmentek egyet és ha már kifelé mászik, hát követem őt, ahogy mondtam, zsebre dugva a kulcsaimat. A női mosdó ajtaja mondjuk nem állít meg, lazán besétálok utána. Úgy sincs bent senki, meg fülkék vannak, plusz képzelem, ki szeretne belém állni és két kézzel kirakni innen. Neki dőlök a csapnak és karba téve a kezeimet mérem végig, ahogy zilált alakja eltűnik az egyik boxban. A szemem sarkából oldalra pillantok, ahogy az ajtó kinyílik és egy vendég jön be rajta, de aztán engem látva meg is torpan. - Elnézést? - lép ki, valószínűleg azt hitte, hogy a férfi WC-be lépett be. Hamarosan le is eshet neki, hogy nem, de amikor benéz, még mindig ugyan úgy állok. - Ühm... Ez a női? - szólít meg újra bizonytalanul, mire ránézek. - És? - láthatóan nem számított erre, úgy hogy egy pillanatig csak néz. - Szeretném használni a mosdót. - Mi akadályozza meg benne? - kérdezek vissza felvonva a szemöldököm. - A jelenléte? - kérdez vissza bizonytalanul. - Akkor várnia kell, amíg ki nem megyek. - mondom határozottan, amire újabb csend és szőkenős pislogás a válasz. Végül kifordul az ajtón, én meg neki döntöm a fejem a falnak.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
18+ Eleget teszek a kérésének (?), amit bár én is ugyanúgy élvezek, mint mindig, ott van bennem egy kis tüske, ami főleg akkor válik szúróssá, amikor azt a kis kütyüt akarja arra használni, hogy elvegye az eszemet. Teszek ellene, kihasználva, hogy úgysem láthatja, így a terve nem jön be, bár nekem sem igazán sikerül semmiféle bosszút állnom. Elönt egyfajta szégyen-szerű érzés is, mint amikor először használt, és talán emiatt is érzek magamon minden jelet ordítónak. Az asztal alatt rendbe sem tudom hozni magam, és amikor szól és visszaülök a helyemre, még meg is jegyzi, hogy nem tűnök kielégültnek, mire némi hitetlenkedéssel meredek rá. Szóval egyenesen azt akarta, hogy élvezzek el? Attól a kis micsodától?? Majdnem felhorkanok, de még idejében visszafogom a hangot, aztán vissza is tér minden előző érzés, amikor kibontja a hajam, ezzel kvázi igazolva az elméletem. Közlöm is vele, hogy mosdóba kell mennem, és annyi időt kap begombolkozni, míg gyorsan felhajtom a boromat, de aztán indulok, szóval ha követni akar, jobb, ha igyekszik. Próbálok felszegett állal sétálni, de úgy érzem magam, mint akinek világító skarlát betűt tetováltak a homlokára; a fejemet nem láthatom, de a combom nedvességét érzem, a ruhámét tudom, és nem merek lenézni a térdeimre, hogy vannak-e rajtuk nyomok. David zavartalanul bejön utánam a női mosódba, ám nem adja jelét, hogy tovább akarna játszani, kihasználva a közönség hiányát, amitől megint nem vagyok boldog. Szóval ő kielégült és ezzel pipa került az este végére. Legalább a fülkébe nem jön utánam, szóval ott lelek némi magányt. Nekidőlök a fülke falának, lehunyt szemekkel próbálok megnyugodni, de addig sem jutok el a gondolatmenetben, hogy most akkor pontosan mi bajom van: szégyellem magam, csalódott vagyok, esetleg frusztrált a kielégületlenségtől, vagy mindhárom egyszerre? Ha tippelnem kéne, az utolsóra tennék, de ahogy végighallgatom a rövid párbeszédet közte és egy nő között, jobbnak látom előjönni, miután a nő távozott. Mondjuk így addig sem jutottam el, hogy megtöröljem a combjaimat meg valamennyi nedvességet felitassak a bugyimról, de ez csak még frusztráltabbá tesz, ahogy felveszem vele a szemkontaktust és megindulok felé, miután körbepillantva ellenőriztem, hogy idebent egyedül vagyunk. – Nem hülye kis ketyeréktől akarok kielégülni – szólalok meg halkan, hogy csak ő hallja, de ő biztosan. Ezzel lényegében megválaszolom az előbbi kis megjegyzését is. Megállok előtte, ha nem engedte le a kezeit, akkor olyan szorosan, hogy nekipréseljem a karjainak a testem. – Ha ilyesmire vágynék, megoldanék mindent magamnak – folytatom, és lábujjhegyre állok, hogy a tűsarkúban meg tudjam közelíteni a szemeit az enyémekkel. – Nem eszközök kellenek. Rád vágyom. Veled akarok elélvezni. Miattad. Téged érezve – súgom az ajkaira, de ezt most nem csábító játékkal; ez nem teasing, nagyon is komolyan beszélek. Viszont, csak hogy lássa: nem estem ki a szerepemből, bármennyire is szeretnék a hajába markolni és magamhoz rántani egy csókra, nem teszem meg. Arról viszont teszek, hogy ezt az akarást nagyon is jól lássa a szemeimben.
Is it love or obsession? Does it all turn to pain? Is it power possession? Is it always the same? Am I tripping on acid? I want you like a drug Am I crazy for calling it love?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Nem tudom, mit gondoljak. Shay egészen eddig élvezte, hogy játszok vele. Otthon, mikor először üzemeltem be ezt a kütyüt, egy rossz szava nem lett volna, ha el is viszem vele, most meg úgy néz rám a megjegyzésre, mintha hülye lennék. Ennyi idő alatt el kellett volna mennie nem? Kétlem, hogy ő, figyelembe véve azt, hogy már mióta húzom az agyát, tovább bírta volna. Az még meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg kivette, mert hát egészen eddig jó cica és jó kislány akart lenni, miért most rontana el mindent, mikor pont hogy enyhülést okozna neki a tárgy? Nem igazán értem, nem érződik logikusnak az egész, de elrakva magamat követem őt a nőibe. Nem tűnik fel senkinek, hogy bemegyek, csak amikor már bent vagyok, akkor jelenik meg egy nő apró zavaró nüánszként pár másodpercig. Mikor távozik, Shay is előjön a fülkéből és közelebb jön hozzám, léptei közben olyasmit mondva, amitől pár másodpercig csak elgondolkodva figyelem, aztán folytatja és egyre jobban érzek valami hűvöset felmászni a tarkómon. Nincs benne más, csak követelés és dac, gyakorlatilag sehol nincs az a Shay, aki körülbelül fél órája még étkezésre kínálta magát. A szemei és a hozzám simuló teste hiába ingerlő, valahogy egyáltalán nem érzem csábítónak, mert csak egy eldöntendő kérdés lebeg előttem. - Kivetted? - kérdezem nyugodt hangon, bele meredve az akaratos szemekbe. Rákérdezek, de az első kijelentése már így is előre vetíti nekem a választ. Egyszerűen csak... fasz tudja. Reménykedem, hogy van más magyarázata annak, hogy nem sikerült könnyíteni rajta az asztalnál.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Kezdőlap
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain.
18+
