David & Shayana

Ez az a pillanat, amikor nem kell gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy olvassak a gondolataiban. Már azelőtt tudom, mit fog kérdezni, hogy feltenné a kérdést; amikor pedig felteszi, mindentudó mosollyal, célzatosan pillantok a szemeibe, ahogy felemelem a fejét.
– Mindent lehet venni, amit szeretnél – mormolom az ajkaira az ígéretem, mielőtt megcsókolnám.
Persze amikor kiderül, hogy volt egy fültanúja HighDave kinyilatkoztatásainak, már más jellegű ígéretet kell tennem. Halkan elnevetem magam a megbotránkozásán és megrázom a fejem.
– Egészen biztos vagyok benne, hogy nem te voltál az első és nem is az utolsó, aki furcsa dolgokat hordott össze begyógyszerezve – igyekszem megnyugtatni. Ez így csak vicces volt, de biztosan vannak olyanok is, akik mondjuk egyenesen a nővért magát inzultálták volna hasonló megjegyzésekkel.
Ezután már sűrűsödik a program egy kicsit: megérkezik a pizza, evés utánra feladatot kapunk – amelyek közül az első erőltetett lehűtéssel, a második néma farkasszem-párbajjal jár –, én azonban minden percet élvezek, amit vele tölthetek, még akkor is, ha makacskodik. Elnevetem magam, amikor aztán a kórházi köpenyt emlegeti fel újra, de a felvetésemre adott válasza anélkül is elmond mindent, hogy konkrét szavakba öntené azt. Csak mosolygok, és eldöntöm magamban, hogy ezt az ígéretet bizony szintén be kell váltani.
A látogatási idő lejártával sajnos búcsút kell vennem tőle, de azzal a gondolattal ölelem és csókolom aznap utoljára, hogy másnap már nem lesz limitálva az együtt töltött idő. Nagyon egyébként sem panaszkodhatok, mert lefekvés után a hangjával is képes elhozni nekem a békés, mély álmokat.

A másnap némi kapkodással indul, de még sosem örültem ennyire annak, ha rohanni kellett, ugyanis ennek az az egyetlen oka, hogy Dave még hamarabb hazajöhet, mint gondoltuk. Nem feledkezem meg a mankóról sem, azzal felszerelkezve sietek a sebészetre, ahol már ott is van, felöltözve, a lábain állva. Annyira mosolygok, hogy szinte fáj az arcom, és amikor magához ölel, boldog, elégedett kis sóhajjal simulok a jól ismert ölelésbe. Szinte már el is felejtettem, milyen érzés, amikor eltűnök a karjaiban, az arcom pedig csak a mellkasáig ér. Szerelmes pillantással nézek fel rá, mielőtt a tarkójára simítva magahoz húznám egy hosszú csókra. Ezután már hajlandó vagyok elengedni, odaadom neki a mankót is, és mikor kiderül, hogy jó a méret, elégedetten elmosolyodom. Nem tudom nem észrevenni a megkönnyebbülés apró jeleit az arcán, ezért finoman megsimogatom a hátát, és amikor kapok egy puszit a fejemre, bátorítóan mosolygok fel rá. Nem szeretem a gondolatot, hogy fájdalmai vannak, de majd igyekszem elterelni a figyelmét, amikor csak lehet.
Szerencsére kapunk segítséget a cipekedéshez – láttam, hogy Dave már hajolt volna a táskákért, de azt meg én nem hagytam volna –, így nincs más dolgom, mint kifelé menet hívogatni a lifteket és nyitogatni az ajtókat... meg Dave-nek feltenni mind az ezer kérdésemet. Persze kinevet, de nem baj, nevessen csak, ettől még aggodalmas tyúkanyó maradok. Értőn, komolyan bólogatok, és már készítem is a mentális jegyzeteket.
– Jó, akkor a fájdalomcsillapítót mindenképpen kiváltjuk, amint hazaérünk, ott van egy gyógyszertár a sarkon. A gyógytornászt is megoldjuk, majd elviszlek és addig sétálgatunk Luciferrel a környéken – gondolkozom hangosan, perpillanat nem igazán számolva azzal, hogy a rehabilitáció hónapokig tarthat, nekem pedig hetek múlva lehet, hogy más dolgom is lesz. Az autóhoz érve persze még több kérdésem van, amin Dave megint mosolyog, és felvilágosít, hogy egyébként működik ám a lába, csak fáj.
– Azt pont elég! – nézek rá úgy, mint aki nem érti, ez miért ne lenne éppen elég nagy probléma. Nekem probléma, hogy fájdalmai vannak, mert ha tehetném, átvenném tőle ezt is. Miután beült, beteszem hátra a mankót, a segítségünk pedig a hálánk kifejezése után megy is a dolgára, így nekem is csak be kell ülnöm. Érzem, hogy Dave figyel, de már rutinosan hajtogatom be magam a kormány mögé, és most az ülést sem kell állítgatni, hogy jó legyen. Megmosolygom az izgatott válaszát, noha én sem érzek másként. Beindítom a motort, és amikor a kezemre simít, rápillantva fogom meg mosolyogva az ő kezét és húzom az ajkaimhoz, hogy meg tudjam puszilni, aztán már indulunk is. Szerencsére délelőtt lévén nem olyan vészes a forgalom, így út közben is tudja fogni a kezem, ha szeretné.
– Szóval... megpróbáltam megbeszélni Luciferrel, hogy legyen jófiú, de nagyon régóta nem látott már, szóval lehet, hogy valamiféle fokozatossággal kellene lelepleznünk az érkezésedet – szólalok meg mosolyogva. – Rám is tudja, hogy nem ugrálhat Yana miatt, de szerintem most hirtelen túl izgatott lesz, hogy ezt esetedben is felfolgozza – kuncogok egy kicsit. Talán az lenne a legjobb, ha előremennék, az ajtót pedig még nem nyitnánk ki teljesen, hogy ha túlpörög Dave látványától, kaphasson időt megnyugodni anélkül, hogy bármelyikünknek is meg kellene küzdeni a mázsás súlyával. Nem különösebben hosszú egyébként az út a lakásig autóval, körülbelül fél óra alatt el tudunk jutni a Brooklyn Bridge Parkig, onnan pedig egy köpésre van a mi lakásunkat is rejtő épület. Hálát adok az égnek, hogy az ingatlanos megtalálta ezt a helyet, mert zöld, nyugodt és gyönyürű, ráadásul éppen az egyik földszinti lakás volt üres, ami akkor még csak a babakocsi miatt nyert, most már viszont Dave térde miatt is szempont. Azért mielőtt odaérnénk, megkérdezem, kiváltsuk-e most a gyógyszerét, vagy majd az ebéd-bevásárlás körrel, és a választól függően állok meg a gyógyszertárnál vagy megyek tovább.
A modern épületegyüttes előtt félreállok az egyik szabad helyre, aztán leállítom a motort és mosolyogva mutatok ki az ablakon. Jobbkéz felé tökéletesen rá lehet látni a lépcsőházba vezető térkövezett járdára.
– Lényegében csak odáig kell bejutni. Az egyik földszinti lakás az, nem kell lépcsőznöd – mosolygok rá. Odahajolok egy csókért, aztán kiszállok és előveszem neki a mankót hátulról, hogy ő is követhessen. Csak ekkora jut eszembe, hogy fogalmam sincs, hogyan fogjuk a táskáit innen bevinni a lakásba, de... mindegy.
– Előbb menjünk be! – napolom el a kérdést elegánsan. Legfeljebb Lucifer hátára teszem majd a táskákat.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Nehezen elrejthető izgalommal és kaján gondolatokkal mosolygom meg, mi szerint mindent, amit csak szeretnék.
- Hosszú a lista... - mondom ezt úgy, hogy tudhassa: nem csak a csipke jár a fejemben.
A legnagyobb baj az, hogy önkívületben is csak ez jár a fejemben, amivel aztán jól be is égettem magamat a nővérek és valószínűleg a kórház előtt. Shay persze megnyugtat, hogy biztos nem én voltam itt az első és tuti nem az utolsó, de még is. Nagyot sóhajtok.
- Talán egy hét múlva elfelejtik... - motyogom sérült egóval, de egyáltalán nem tényleg szomorúan.

Másnap korán kiengednek, miután tudok járni, én pedig egyáltalán nem bánom, de Shay se, miután írtam neki, ő pedig boldog emoji áradatot küldött vissza válaszként.
Hamarosan találkozunk is, örömmel öleljük és csókoljuk egymást, míg segítséggel a táskák miatt le nem megyünk a kocsihoz. Közben megannyi kérdést kapok én pedig igyekszem mindenre válaszolni.
- Még dolgozik bennem a fájdalomcsillapító, szóval elég a körünk után kiváltani a receptet, kíváncsi vagyok a lakásra. Amúgy ülni és vezetni nem nehéz, nem szeretném, hogy ezen a mai körön kívül vezess most már. Tudom, még van időnk, de ha bármi van és korábban indul meg, jobb ha nem vagy volán mögött. Úgy is jobb lábbal kell a pedálokat kezelni, szóval meg se erőltetem majd a lábam. - mosolygom rá, remélve, hogy megérti az én félelmeimet is irányába. Beülve az anyós ülésre Shay tovább aggodalmaskodik, amit megmosolygok és próbálom megnyugtatni, kevés sikerrel. Amikor ő is beszáll, még lopok egy simítást, kapok egy csókot, aztán indulunk is.
Út közben Shay felhozza, hogy Lucifer valószínűleg túl lelkes lesz, amikor meglát, ettől pedig elvigyorodom. A terven gondolkodva dörzsölöm meg az állam.
- Van pad az utcában? Azt is lehet, hogy leülök, úgy kevésbé lesz képes feldönteni. De azt is lehet, hogy csak résnyire nyitod az ajtót, de akkor valószínűleg kaparni fogja. - vetem fel az ötletet és gondolkodok hangosan, míg elképzelem a körbe-körbe ugráló, nyüszítő Lucifert.
Igazából fél óra alatt oda is érünk, én pedig jól megnézem a környéken szakértői szemmel is. Biztonságos környéknek tűnik, de majd utána nézek a helyi statisztikáknak. Amikor kimutat az ablakon, szinte az üvegre tapadva nézem meg az épületet, aztán izgatott mosollyal viszonzom a csókot mikor oda hajol. Mire körbe ér, hogy kivegye a mankót, én lassan elkezdek kikászálódni a kocsiból. Kiszállni úgy sem segítség a mankó, csak állni és járni. Elveszem és rátámaszkodva mosolygok hálás szerelemmel Shayre.
- Köszi. - simítom meg szabad kezemmel a fejét, aztán amikor szól, hogy menjünk be, bólintok. Zakatoló szívvel, lassú léptekkel haladok Shay oldalán az épület felé, amire fel is nézek. Az ajtóhoz bicegve megállok, megvárom, míg kinyitja, aztán bebicegek és megvárom, hogy bejöjjön utánam. Újra követem immár a földszinti lakás ajtóhoz, arcomon letörölhetetlen, izgatott mosollyal.

David & Shayana

A másnap váratlanul korán indul, ezért nincs időm előkészíteni az előző napi ígéretek egy részét sem, de nem baj; minél hamarabb hazajöhet Dave, annál jobb, ezekről pedig majd együtt is tudunk gondoskodni. Szinte repülök a kórházba érte – csak szinte, azért figyelek a szabályokra, most már különösen –, és alig férek a bőrömbe, amikor meglátom indulásra készen, a lábain állva. Kapunk segítséget a csomagokhoz és indulunk is, én pedig út közben nekiállok bombázni őt az ezer plusz egy kérdésemmel, amit bár megmosolyog, türelemmel válaszolgat. Megint csak bólogatok, de amikor odaér a mondandójában, hogy nem akarja, hogy vezessek, egy pillanatra szúrósan meredek rá, mert akkor mégis hogy oldanánk meg mindent, de ahogy folytatja, igazából rögtön megenyhülök. Tudom, hogy igaza is van, és egyébként sem hibáztathatom az aggodalmáért... de én is aggódom érte, akármelyik lábbal is kell a pedálokat nyomkodni.
– Kössünk alkut – ajánlom fel neki komolyan, megállva egy pillanatra az oldalán az autó mellett, miután ő beszállt. – Megértem az aggodalmadat és jogos is, amit mondasz, ezért ígérem, hogy a mai után nem fogok vezetni, hacsak nincs vészhelyzet, ahol az az egyetlen megoldás. DE, cserébe te is csak akkor vezetsz, ha már biztosan úgy érzed, hogy nem okoz számodra kellemetlenséget. Nincs hősködés! Ameddig pedig nem érzed úgy, szükség esetén segítséget kérünk a szüleidtől, Lazare-tól, vagy egyszerűen hívunk egy Ubert. A vészhelyzet természetesen esetedben is képezhet kivételt – állok elő az ajánlatommal. Ez egy win-win lenne, amiben senkinek nem kellene feleslegesen aggódnia a másikért, szóval nagyon remélem, hogy nem kezd el vitatkozni... ha viszont benne van, elégedett, széles mosollyal az arcomon bólintok egy nagyot.
– Deal – erősítem meg a magam oldalát én is, és odahajolok hozzá még egy megpecsételő csókra, mielőtt én is beszállnék és elindulnánk haza. A nem túl hosszú út közben felvetem a Lucifer-kérdést, mert bár haláli lesz a határtalan öröme, azért nem szeretném, ha felborítaná Davidet, vagy a térdére ugrana. Egy kicsit elgondolkozom az ötletein.
– Az utcán nincs pad, viszont az előszobának van külön ajtaja és ott van a falnál egy pad is. Ha én bemegyek először egyedül, úgyis ki fog szagolni téged, akkor adhatunk neki pár percet, hogy lemenjen az első hullám. Én közben vagy utána kicsalom az előszobából, becsukom az ajtót, jelzek neked, te pedig bejössz és leülsz. Aztán... reméljük a legjobbakat – nevetem el magam halkan. – Azért szépen összenőttünk már mostanra, rám is gyönyörűen hallgat – teszem hozzá némi büszkeséggel. Ha nagyon izgatott is lesz, hallgatni fog rám, legfeljebb nem első szóra.
Hamarosan oda is érünk, én pedig a szemem sarkából látom, milyen élesen méri fel Dave a környéket. Az orrom alatt bazsalygok, de nem szólok semmit, hiszen én sem tettem másképp anno és a netet is alaposan átbújtam, mielőtt rábólintottam a lakásra. Az is tudom viszont, hogy erről (is) személyesen is meg kell győződnie. Leparkolok az út szélén, megmutatom neki az épületet, aztán az izgalmát somolyogva kiszállok és már sietek is a mankóért. Mire kikecmereg az ülésről, már ott is vagyok, amikor pedig megköszöni, lábujjhegyre lopok magamnak egy apró puszit az ajkairól, ha már ennyire hálás – pedig nem lenne mit megköszönni. A csomagokról elegánsan meg szeretnék egyelőre feledkezni, Dave pedig szerencsére nem vitatkozik, így már csak be kell mennünk. Megmosolygom a látható izgatottságát; egy kicsit én is izgulok, mert remélem, élőben is tetszeni fog neki. A lépteimet újra az övéihez igazítom, aztán a lépcsőház ajtajához érve megállunk egy pillanatra.
– Kóddal nem lehet bemenni, csak ezekkel a mágneses tokenekkel – mutatom fel neki a kulcscsomón levő kis, fekete kütyüt. – Minden lakáshoz három darab van. A tiéd már össze van készítve a saját kulcscsomódra, a harmadikat a szüleidnek adtam – folytatom rámosolyogva, miközben a token csippen egyet a számlapos panelen. Kinyitom az ajtót, és amint Dave bent van, behúzom magunk után.
– Gyere! – mutatom neki izgatottan az irányt. Az előtér nem túl nagy, de tiszta, bel kéz felé egy lépcső vezet a felső lakásokba, jobb kéz felé pedig alig pár lépésnyire ott a mi bejárati ajtónk. Vele szemben van egy kis alkóv a lépcső alatt, amit már ki is néztem, mint tökéletes jövendőbeli tárolóhelyet a babakocsinak. Az ajtóhoz lépve bedugom a kulcsot az alsó zárba, odabentről pedig csak azért nem hallani a körmök kopogását a padlón, mert nem lehet.
– Lecseréltettem az ajtót, mielőtt beköltöztem – pillantok hátra a vállam felett, mielőtt kinyitnám a felső zárat is. – Hét centi vastag, kiemelésgátló zsanérokkal van rögzítve és kifeszítés ellen acéltakaró van mindkét oldalán. A zárszerkezet is acél, 15+1 ponton záródik. Megvan a pontos leírása, ha szeretnéd majd megnézni – mosolygok Dave-re. Ez nem egy szokványos welcome home beszéd, de tudom, hogy neki is fontos, ahogy én sem véletlenül csináltattam meg annak idején.
– Na jó – veszek egy nagy levegőt és elnevetem magam, amiért ennyire fel kell készülnünk Luciferre. – Akkor én most beslisszolok, te pedig várj itt egy kicsit, oké? – mosolygok rá. Ha bólint, vagy szavakkal jelzi, hogy részéről is rendben, lenyomom a kilincset és belépek, de csak akkora helyet hagyva, amin én beférek. Márpedig szélességemben nem lettem nagyobb. Most már hallani az izgatott csaholást, de Lucifer – egyelőre – nyugton marad, mert tudja, hogy rám véletlenül sem ugorhat fel. Jól nevelten leül a hátsójára néhány lépésnyire tőlem és csak a tappancsai dobolása jelzi az örömét... aztán, mielőtt még becsukhatnám magam mögött az ajtót, a levegőbe szimatol és felkapja a fejét. Ajaj. Elnevetem magam, de sikerül még gyorsan bezárnom azt a maradék néhány centit az ajtón, mielőtt odaérhetne, a műsor pedig elkezdődik. Az izgatott nyüszítés-vakkantás-csaholás kombinációkat lehet, hogy még Dave is hallja odakint, én csak a számra szorított kezekkel nevetek, biztonságos távolságba húzódva, mert Lucifer a teljes súlyával pattog, mint egy gumilabda, szinte a plafonig felugorva minden egyes alkalommal. Amikor ezt megunja, valóban elkezdené kaparni az ajtót, és ha elsőre nem is hallja meg a hangom, a második, erélyesebb megszólalásra abbahagyja a kaparást, és helyette átmegy búgócsigába. Szó szerint pörögni kezd a padlón, aztán pörögve rohanni... és elköveti azt a hibát, hogy berohan a nappaliba. Így csalogatni sem kell. Mielőtt még visszaérne, becsukom az orra előtt az előszoba ajtaját, aztán még mindig félig nevetve végre beengedem Dave-et a bejárati ajtón.
– Nem vagyok biztos benne, hogy valaha le fog nyugodni, de adnunk kell neki egy esélyt. Csüccs le oda! – mutatok a fal melleti padra. Egyelőre sajnos nem sokat lát a lakásból, de legalább azt meg tudja nézni. Ha kell, segítek neki leülni, aztán a mankót biztonságos távolságban a falnak támasztom.
– Biztos jó így? Talán ha minél jobban a falhoz teszed a lábad, nem tud ráugrani... – szemlélem némi aggodalommal. Nem akarom, hogy máris vissza kelljen sietnem vele a kórházba. Ha viszont jelzi, hogy részéről rendben van a dolog, bólintok, majd a köztes ajtóhoz lépek, amin már határozottan áthallatszik Lucifer nyüszítése. Résnyire nyitom az ajtót, a lábammal akadályozva meg, hogy kijjebb nyíljon, de még mindig túl izgatott ahhoz, hogy Dave-hez merjem engedni. Kell néhány perc, míg türelmesen és nyugodtan, de határozottan próbálom rávenni, hogy figyeljen rám és üljön le – és, bár a feneke úgy jár a földön, mintha táncolna, megteszi. Veszek egy nagy levegőt.
– Emlékszel, amikor megtanultuk, hogy vigyáznod kell rám Yana miatt? Most pontosan ugyanezt várjuk el tőled, Luci. Tudom, hogy nagyon izgatott vagy és hidd el, hogy ő is nagyon örül neked, de vigyáznod kell rá, hogy itt is maradhasson velünk, rendben? Jófiú leszel a kedvemért? – magyarázok neki tovább. Esküszöm, hogy a nagy, fekete szemek mintha pontosan értenék, amit mondok, bár továbbra is szinte egy helyben pattog és a mancsaival is izgatottan dobol.
– Jól van. Gyere, de csak óvatosan, Lucifer! – figyelmeztetem, és kinyitom az ajtót, hogy visszajöhessen. Csak remélni merem, hogy tényleg értett, legalább valamennyire, vagy kiszagolja Dave-en a kórház szagát, esetleg a térdén a sérülést. Lucifer nagyon okos, csak nem tudom, mennyire veszi most el az eszét az öröm.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Persze egy olyan nézést kapok arra, amikor közlöm, hogy nem szeretném a mai napon kívül vezetni látni, hogy Cézár árulói megirigyelnék azt a szúrósságot, de aztán megenyhül. Végig hallgatom a dealt. Senki sem vezet, ha nem muszáj. Legalább is addig, amíg nem leszek kicsit jobban.
- Oké. Hogy biztosra menjünk, nem vezetek addig, amíg gyógytornászhoz nem kell járnom. Ha valaki látni akar minket, ő jön hozzánk. Házhoz tudjuk rendelni a vásárlást, így szintén nem kell kocsiba szállnunk. Max akkor vezetek ebben az egy hétben, ha téged kell vizsgálatra vinni. Deal? - kérdezem. Azért egy hét gyógyulási idő soknak számít, főleg ha azt vesszük, hogy már ma terhelhettem a térdemet.
Úton haza aztán konkrétan hadi tervet kell felállítanunk ahhoz, hogy Lucifer örömét "túléljük". Régen nem volt gond, ha hónapok után haza jöttem és rám ugrált, de most a friss műtét után igaza van Shaynek abban, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet. Főleg, ha mankón állok. Végül abban maradunk, hogy én az előszobában leülök, amíg ő felkészíti Lucit az érkezésemre. Aminek jól kéne majd mennie, mert elmondása alapján már rá is hallgat, ez pedig boldogan megmosolyogtat.
Oda érve izgatottan szállok ki és megyünk be proxy kulcsokkal. Shay már mondja is, hogy nincs kódos baszakodás, ezzel lehet jönni-menni. A háromból egy a szüleimnél van, a másik kettő nálunk. Csoda egyébként, hogy kintről nem hallja meg a hangomat, amikor az ajtó elé érve beszélgetünk. A meglehetősen biztonságos ajtó elé érve. Elmosolyodom, ahogy Shay felsorolja a biztonsági tulajdonságait az ajtónak, és lehajolva adok neki egy csókot.
- Nem kell a leírás, elhiszem, hogy jó ajtót választottál. Így tuti nyugodtan fogok aludni. - már csak az ablakra kellenek rácsok ha még nincs, mert a földszintről nagyon egyszerűen be tud mászni akárki. Ezután jön a neheze: Shay előre megy. A feje felett kicsit oldalra dőlve kukkantok be az ajtón, de nem sokat látok, mert hirtelen be is csukja: Luci valószínűleg az előszobában vár, talán mintha hallanám is a csaholást. Ó, aztán már hallom a nyüszítést, ugatást és Shay nevetését. Kíváncsi vagyok, hogy mi történik oda bent, de türelmesen várok és álldogálok oda kint. Egy-egy ember néha elmegy mellettem, de aztán csak beengednek, én pedig izgatottan belépek. Körbe nézek az előszobában, mert ha videón és képen már láttam is, de most személyesen sokkal másabb. A tekintetem a fotóinkra siklik, lágyan elmosolyodom a látványukra, aztán oda hajolva Shay buksijára nyomok egy puszit, mielőtt leülnék.
- Minden oké lesz, ne aggódj. - mosolygom rá, aztán megfogva a kezét rácsókolok arra is. A hangom persze újabb nyüszítés és ugatás hullámot vált ki odaát, az ajtó néha döng is, mintha ráugranának a túl oldalról. Shay ismét beslisszol egyel beljebb, én pedig a falnak dőlve teszem a mankót magam mellé. Szinte fáj az arcom, annyit mosolygok folyamatosan, de nem is akarnék nem mosolyogni. Hallom, ahoy Shay még próbálja felkészíteni Lucifert, aki talán az ajtó nyitásáig megjegyezte, hogy nem szabad ugrálni, de ahogy meglát, nyüszítős-ugatással kezd felpörögni ismét, mint egy búgó csiga. Hol mellém, hol az ölembe ugrik mellső mancsaival, egy pillanat alatt kioszt 100 nyalicsókot, aztán leugrik, pörög, forog, újra csókot oszt, nyüszít, ugat, csóvál, hátra veti magát, felkel, rohan, jön ugrik... én pedig könnyezek a nevetéstől és lassan csöpögök a nyáltól. Amikor aztán végre kifulladva elfekszik a padlón, én is megtudom simogatni őt. Mind a négy lábát a levegőbe emelve tudom végre megvakargatni a hasát, aztán... észre veszem, hogy nőtt ő is. Végül is még kölyök volt, amikor elhoztuk a menhelyről, nem csoda, hogy négy hónap alatt ő is magára szedett néhány centit minden dimenzióban. Amikor aztán végre beteltünk egymással, felkelek.
- Na jó, akkor most már mutassátok meg a lakást, mert tűkön ülök! - nézek Shayre izgatott mosollyal.

David & Shayana

Még ha először kapott is egy szúrós nézést, az indokai validak, az aggodalmát pedig megértem, ezért üzletet ajánlok, amiben mindkettőnk aggodalmai az egészséges stressz-szint alatt tudnak maradni. Egy kicsit kiegészíti az én mondandómat, de az alapokat elfogadja, a többin meg tulajdonképpen csak könnyít, így boldog, elégedett mosoly terül el az arcomon. Megerősítem az egyezséget, aztán biztos ami biztos, megpecsételem egy csókkal is – csak mert megtehetem –, mielőtt én is beszálnnék.
​A hazafelé tartó úton megbeszéljük a how to survive Lucifer stratégiát, aztán igazából már ott is vagyunk és nincs más dolgunk, mint bemenni. Izgatottan vezetem Davidet először a lépcsőház ajtajához, röviden elmagyarázva, hogy lehet bejutni, aztán pedig a bejárati ajtóhoz, aminek a biztonsági részleteiről számolok be, mert tudom, hogy ez neki is fontos. Be is zsebelek érte egy csókot, ami után boldogan mosolygok fel rá. Még ha nem is az volt a közvetlen cél, hogy őt elégedetté tegyem, hanem hogy a biztonságunkat garantáljam, az ő elégedettsége ezekben a kérdésekben (is) ugyanolyan fontos.
A következő feladat pedig a kidolgozott haditerv gyakorlatra váltása. Lucifer persze egyáltalán nem könnyíti meg a dolgunkat, mert rögtön kiszagolja Dave-et az ajtó előtt és már első nekifutásra olyan performanszot ad elő, amivel azonnal YouTube vagy TikTok sztárok lehetnénk. Amikor pörögve sprintelés közben saját magát tessékeli ki az előszobaajtón, én azért kihasználom az alkalmat, így Dave be tud jönni és le tud ülni a támadás előtt. Látom, hogy előtte alaposan szemügyre veszi az előszobát is és elkapom azt a mosolyt az arcán, de aztán mindezt felülírja az aggodalom. Próbál megnyugtatni, én pedig szusszanva figyelem, ahogy leül; tényleg tartok tőle, hogy Lucifer mázsás súlya egy óvatlan mozdulattal éppen az ő frissen műtött térdén fog kikötni.
– Most vagy soha – m​ormolom. Megsimogatom Dave arcát a kezemmel, amit megpuszilt, aztán ismét felveszem az előőrs szerepét Luciferrel szemben. Nem mondanám, hogy megnyugszik, de azért viszonylag kezelhető minősítést kaphatna... ha mindez nem tűnne el nyomtalanul abban a pillanatban, ahogy meglátja Davidet. Az egész kezdődik elölről, Dave rá sem szól, a nevetése pedig csak bátorítja, így aztán én sem próbálkozom neveléssel, inkább a fejemet rázva, halk nevetéssel figyelem a lelkes udvari bolondot. Csak annyit csinálok, hogy a mankót egy kicsit odébb teszem, amikor Luci vészesen közel ugrál hozzá, mielőtt még valamelyikük megsérül, ha sikerül arra érkeznie. Amikor már a hátán fekve lliheg és élvezi a hasvakarást, mosolyogva helyezem azt vissza Dave mellé.
​– Szerintem mára le is vezette az összes energiáját – jegyzem meg mosolyogva. Amikor aztán Dave felkel, mosolyogva bólintok egyet... míg rá nem nézek és azt nem látom, hogy még a haja is nyálas. Elnevetem magam.
– Ha esetleg szeretnél megmosakodni, van itt egy mosdó... bár ezen lehet, hogy már csak egy komplett fürdés segítene – ​nevetek vidáman. Akárhogy is dönt, vagy megvárom, vagy rögtön megfogom a szabad kezét és már vezetem is beljebb, persze csak az ő tempójában. Az előszobából a tágas konyhát és az étkezőt elválasztó kis térbe jutunk, így mindjárt mindkettőt meg tudja nézni magának. A konyhában még konyhasziget is van, ez és a bővíthető étkezőasztal között vezet az út, hogy aztán az asztal mellett elhaladva jobb kéz felé beérjünk a jókora, fényes nappaliba. Egy nagy sarokkanapé és egy kényelmes fotel is kapott benne helyet, a falon tévé, a falak mentén polcok és szekrények könyvekkel, fotókkal, emlékekkel. Természetesen mindenről mondok egy-két szót – Lucifer pedig végig a sarkunkban van –, de amikor odavezetem a nappali oldalában levő kis beugróhoz, megmutatom neki a kis teraszra vezető ajtót is.
​– Ez egy sima erkélyajtó volt, de szereltettem rá zárat is. Az üveg pedig biztonsági üveg – kopogtatom meg a vaskos, edzett felületet. Odakint csinos kis nyári bútorok állnak, és egy kompakt grillsütő is, de nem is attól félek, hogy azokat elvinnék. Ezután a nappaliból nyíló folyosóra vezetem, azon belül is az utcafronti, kívülről könnyebben megközelíthető szobához, ami egy ízlésesen berendezett vendégszoba. Mellette egy kisebb, zuhanyzós fürdő van, de az egyik lényeg ezután következik...
– És ez a gyerekszoba – ​vezetem be egy izgatott mosollyal. A legtöbb bútor ismerősnek tűnhet neki, mert pontosan olyanok, mint amilyeneket együtt is választottunk, a többi pedig azzal harmonizál; a falhoz tolt kiságy szintén ugyanaz, amit még együtt választottunk ki. Sem a szoba, sem a berendezési tárgyak nem túl rózsaszínek, inkább pasztelles árnyalatúak, de a kiságy fölé egyedileg festett "YANA" felirat tartalmaz némi rózsaszíneset... meg egy aranyos korona-szimbólumot a hercegnőnek. ​Az a fal egyébként a csillagos eget idézi, de a többi falfelületen is vannak festések: főleg különböző állatok, a kisággyal szemközti nagy, szabad falrészt pedig az óceánt idéző szimbólumok és a vízi állatvilág néhány aranyos képviselője díszíti. Izgatottan figyelem Dave-et, kíváncsi vagyok a reakciójára, és nagyon remélem, hogy tetszik neki.
– Méltó lesz a hercegnőnek? – ​kérdezem várakozóan csillogó szemekkel.
Ezután már csak az utolsó ajtó van hátra: ez a mi hálószobánkba vezet. A szoba tágas és fényes, benne egy hatalmas franciaággyal, éjjeliszekrényekkel, az ággyal szemben egy fiókos szekrénnyel, illetve a fotóinkkal a falakon és a szekrény tetején. Külön fürdőszoba nyílik a hálóból, zuhannyal és fürdőkáddal, a fürdőből pedig be lehet jutni az abból nyíló saját grandróbunkba is. Az izgatottságom azért itt is jelen van, de megvárom, míg Dave tüzetesen megnéz magának mindent, mielőtt rámosolygnék.
– És ez méltó lesz nekünk? – lépek közelebb hozzá mosolyogva.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Le dealeljük a vezetés kérdését, aztán terveket szövögetünk Lucifer ellen. Igazából bármit csinálhatnánk, tudom, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de... azért túl élem! Bemegyünk a házba, nagy nehezen bejutok az előszobáig, aztán Shay rám ereszti a fekete ördögöt, aki mint egy terrier rohangál. Nem tudom, hogy tud ekkora testet ilyen gyorsan mozgatni, de sikerül neki. Csoda, hogy nem borítja fel közben Shayt, aki a Lucitornádó szélén álldogál. Kell pár perc, amíg végre megnyugszik a kisöreg, de addig is könnyesre nevetem magamat rajta. Utána megkapja a hasvakarásait, mikor végre a hátán fekszik és úgy liheg, mint akinek ennyi oxigén nem elég. Ezután felkelek és most már körbe vezetést követelek magamnak, mert látni akarok mindent. Kézbe veszem a mankót és lassú bicegéssel megyek Shay mellett, jobbommal kezét fogva.
- Majd inkább megmosakodom később. - kuncogok a felvetésére. Kíváncsira kerekedett szemekkel nézek meg mindent a legapróbb részletekig. A falak színét, a padló anyagát, a függönyöket, a berendezési tárgyakat, az apró díszeket, a bútorokat. Minden harmonizál mindennel és habár nagyon izgatott vagyok, még is megnyugtató minden. Az üvegek vastagsága is, ahogy ismét kiemeli a biztonságot. Összehasonlítva ezt a helyet Shay régi lakásával, erre a lakásra bátran lehet azt mondani, hogy otthonos. Bármelyik szobába lépünk, mindig találok valami személyeset, valami kellemes emléket, valamit, ami utal rá. Tengerparti képek, a mi képeink, ultrahangképek, Luciferről is van egy-kettő itt ott. Tágas, nagy a tér és az a kanapé rettentő kényelmesnek tűnik. Aztán végül elérünk a gyerekszobáig, engem pedig szíven markol a meghatottság. Nem is állok meg az ajtóban, beljebb sétálva állok meg a kiságy mellett, ahol hamarosan Yana fog feküdni.
- Tökéletes. - suttogom, kicsit elszoruló torokkal. Üröm az örömben, hogy a berendezéskor nem lehettem itt. Nem tehettem hozzá a saját részem ehhez a szobához, vagy lakáshoz, de legalább a születésénél itt tudok lenni.
- Nagyon szépen berendeztetted a kis hercegnőnek. - bicegek vissza Shay elé és lehajolva csókot nyomok az ajkára. Rámosolygok szerelmesen, aztán megyünk tovább a hálóba. Az is rendkívül hangulatos és tele van a mi emlékeinkkel. Mosolyogva lépek oda egy polchoz, hogy megnézzem az egyik képet, amin ketten vigyorgunk.
- Milyen nehéz volt rávenni téged, hogy elkezdj velem fotózkodni. - nosztalgiázok egy kicsit, mosolyogva, megsimogatva a képen az arcát.
- Emlékszem, hogy az első képen olyan visszafogott és bizonytalan volt még a mosolyod. Ehhez képest... - fordítom felé a képet, amin fülig ér a vigyora, és most az enyém is.
- Imádom ezt a képet. - teszem vissza mosolyogva a polcra, aztán mély levegőt véve sóhajtok egyet hosszan.
- Csodálatos ez a lakás. - nézek rá mosolyogva és leülök az ágy szélére.
- Ha nem történt volna az, ami, akkor ezt a helyet meglátva akkor is rájöttem volna, hogy hármunknak szántad. - mosolygom ismét a képekre nézve.
- Tele van a hely élettel. Velünk. Igazi otthon lett. - sokáig fogom szerintem még dicsőíteni ezt a helyet... és csak reménykedem, hogy még egy jó ideig nem lesz szükség arra, hogy itt hagyjuk.

David & Shayana

Nem annyira simán, de azért csak túléljük mindannyian Lucifer örömét, még Dave térde is. Nem mintha nem lenne egyébként önmagában is szinte gyógyító látvány, mert egyrészt jó látni, mennyire örül Dave-nek, másrészt az előadása annyira vicces, hogy nem lehet nem nevetni rajta. Ugyanígy nehéz nem nevetni viszont azon, amikor meglátom, hogy Davidnek még a haját is sikerült összenyálaznia a nagy örömködésben.
Mivel a lakás újdonsült ura inkább a körbevezetést választja, máris megfogom a kezét és Lucifer segítségével minden egyes szobát megmutatok neki. Boldogan figyelem, ahogy minden apró részletet megtekint, az apró, önkéntelen mosolyokat a szája sarkában, amikor kiszúr egy-egy képet, a kíváncsiságot, amivel körbejárja az új otthont. Ejtek néhány szót a biztonságról is, de aztán elérkezünk az első lényeges ponthoz, és én a boldog meghatottságtól elszoruló torokkal figyelem, ahogy beljebb sétálva mindent megcsodál. Magam is beljebb sétálok, és amikor megáll a kiságy mellett, szinte érzem, ahogy beleképzeli Yanát. Legszívesebben átölelném hátulról, de ennek a kivitelezése most fizikailag nagy kihívás lenne, azért inkább mellé lépek és úgy futtatom át a kezeimet a dereka körül, fejemet a vállára hajtva. Boldogan mosolygok a tökéletes jelzőn, aztán amikor ismét megszólal, felnézek rá, boldogan mosolyogva, szemeimben ezernyi különböző érzéssel.
– Örülök, hogy tetszik – szorítom magamhoz finoman, aztán lehunyom a szemem, hogy viszonozhassam az édes csókot. Most nem gondolok arra, mennyire szerettem volna, ha ezt együtt tehetjük meg; ha nézhettem volna, ahogy összerakja a kiságyat, vagy dirigálhattam volna neki, hogy tolja még két centivel odébb a szekrényt. Most csak az a fontos, hogy már itt van. A csók után felemelem a kezem, gyengéden megsimogatom az arcát, aztán ha mindketten készen állunk, elindulok vele az utolsó megállónkhoz: a mi szobánkhoz, Yanáé mellett. Mosolyogva figyelem, ahogy itt körbejár, aztán megáll a képeknél, és a kis emlékeztetőn halkan elnevetem magam.
​– Már a legelső közös képünk is váratlan volt. Kellett némi megszokás, de kitartó mesterem volt – somolygok az orrom alatt. A mosolyom aztán kiszélesedik, amikor azt mondja, imádja azt a képet.
– Ezért is van itt – ​kacsintok rá, mikor visszafordul. Aztán, ahogy sóhajtva levonja a konklúziót, miszerint csodálatos a lakás, olyan széles és boldog mosoly terül el az arcomon, hogy már fáj. Leülök mellé az ágy szélére, aztán a kezéért nyúlok, amikor azt mondja, már számára is egyértelmű, hogy tényleg hármunknak szántam ezt a helyet. Finoman megszorítom a kezét, és ahogy folytatja, gyengéddé válik a mosolyom.
​– Most lett igazán otthon, Dave. Veled. Így most már tényleg teljes a kép – emelem fel a szabad kezem, hogy azt pedig az arcára tudjam simítani. Hüvelykujjammal finoman simogatni kezdem a bőrét, miközben lágy mosollyal figyelem a szemeit.
– Tudom, hogy szerettél volna a kezdeti lépésekben is részt venni, de ennél sokkal fontosabb az, hogy most itt lehetsz. Soha nem kívántam volna, hogy az történjen, ami... annak a részének viszont, hogy most már itt lehetsz velünk, kimondhatatlanul örülök – ​mondom halkan, mosolyogva, homlokomat egy ismerős mozdulttal támasztva az övének. Egy pillanatra a szemeimet is lehunyom és veszek egy mély, megkönnyebbült lélegzetet, mint aki tudatosítja magában, hogy már tényleg itt van velem.
– Ezt az ágyat egyébként is inkább rád méretezték, én elvesztem benne egyedül – ​szólalok meg aztán kuncogva, ismét felnézve rá. A másik kezemet is felemelem, arcát a tenyereim közé véve húzom magamhoz, hogy aztán szavak helyett egy hosszúra nyúló csókkal adjam át neki, mennyire hiányzott, és mennyire boldog vagyok, hogy most itt van velem. Lehet, hogy egy kicsit el is ragadtatom magam, mert elvesztem az időérzékemet, aztán már csak arra leszek figyelmes, amikor ujjaimat bele akarnám futtatni a hajába... de csak az oda nem illő nyálkás nedvességet tapintom ki a halántékánál.
– Ewwww – húzódom el tőle és nevetve szemlélem meg az ujjaimra ragadt Luci-nyálat. – Nagyon egyedi a hajzseléd! Nem tudod, kitől kapta, Luci? – pillantok a bűnösre, aki pont olyan elégedettséggel bámul ránk a padlón felvett kényelmes döglő-pozíciójából, mint aki nagyon is büszke az egyedi jelölésére a gazdáján.
– Egyébként fürödhetsz majd rendesen? Vagy vigyázni kell a kötésre? Újra tudom kötözni, ha kell – fordulok aztán újra Dave felé, ha már így eszembe jutott, ismét elővéve a tyúkanyót. Talán ez a kötözés már tényleg sikerülne is, nem úgy, mint az első ajánlkozásom anno. Persze ha a fürdésben segítség kell neki, annak a kórházban történtek után is sejthető lenne a vége... és erre a gondolatra a kelleténél egy fokkal melegebbnek is érzem a szobát.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Végül végre haza érünk. Túl esünk Lucifer örömrohamán, és körbe járjuk a lakást. Én majdnem könnyekig meghatódom a gyerek szoba láttán, de aztán mindent vissza és el tudok fojtani. Shay hozzám is bújik, én pedig magamhoz ölelve csókolom meg. Ezután áttérünk a hálószobánba is, ahol nosztalgiázom egy kicsit a képeken.
- Nekem is. - mosolygom vissza rá, a legelső képről pedig a legelső csók jut eszembe és vágyakozóan sóhajtok. Szép percek voltak azok is. A tilalom izgalma, az a mennyiségű idegen táncolás... A csók előtti utolsó szavak, az érintése az ajkamon... Elkalandoztam. Rápillantok, ahogy mellém ül, és elmondja, hogy csak velem lett teljesen otthon ez a hely. Halványan elmosolyodom, az arcomat a tenyerébe döntöm és tovább hallgatom, hogy tudja, hogy itt akartam volna lenni. Mint akit rajta kaptak, úgy sütöm le egy kicsit a szemeimet, de aztán le is hunyom, mikor nekem dönti a homlokát. Átkarolva őt szusszanok egy nagyot.
- Igen.. jó itthon lenni. - motyogom halkan, aztán rámosolygok, amikor az ágy méreteiről beszél.
- Pedig a pocakod jó sok helyet foglal már el! - karolom át viccelődve, másik kezemmel pedig a pocakjára simítok. Aztán mosolyogva nézek addig a szemeibe, míg magához húzva meg nem csókol. Szerelmesen viszonzom a csókot és ez egy kicsit el is mélyül és nyúlik, sőt, talán forróbbá is válna, ha Shay nem azzal szakadna el tőlem, hogy "fúj". Felnevetek.
- Ilyet se mondtak még a csókomra! - viccelődök, mert tudom, hogy nem erre mondja. Mosolyogva nézek a nyálas kezére, aztán halkan elnevetem magam.
- Jó a fodrászom, nem? - mosolygom, aztán a kérdésre megingatom a fejem.
- Nem érheti még víz a térdem. Persze, ezt zacskóval és ragasztószalaggal meglehetne oldani, hogy úgy is tudjak zuhanyozni, de hogy őszinte legyek, nincs kedvem szigszalaggal gyantáztatni a lábam egy körben. - nevetem el magam a képen, ahogy próbáljuk leszedni a lábamról azt a vackot én meg sikoltozom, mint egy kislány.
- Újra kötni nem kell addig, amíg vizes nem lesz, vagy át nem vérzik. De ha ilyen történne, majd szólok. - nyomok egy csókot a homlokára, aztán felkelek az ágyról, hogy - kivételesen a mankó nélkül - a fürdőbe bicegjek kezet mosni. Meg akkor hajat.
- Majd a csapba hajolva megmosom a hajam. Ühm.. bízom abban, hogy vettél nekem fürdős kellékeket? - mosolygom rá az ajtóból.

David & Shayana

Miután túléltük Lucifer örömdiadalát, végre körbevezetem Dave-et a lakásban. Mindent kíváncsian megfigyel, de a legtöbb időt a gyerekszobában és a mi hálónkban töltjük el; előbbiben a meghatottságon, utóbbiban a nosztalgián osztozunk. A képek persze megannyi emléket őriznek, így nem nehéz.
Amikor leül az ágyra, csatlakozom hozzá, és miután rávezetem, hogy a lakás akkor lett tökéletes otthon, amikor ő is belépett ide, arról is beszélek neki, amit most a gondolataiban sejtek. Az, ahogy egy kicsit lefelé fordítja a tekintetét, több mint árulkodó, de nem baj. Minden joga megvan az érzéseihez, csak az a fontos, hogy ő is inkább a jóra koncentráljon. Arra, hogy már itt van. Arra, hogy itt is lesz, minden fontos pillanatban.
– Jó, hogy itthon vagy – súgom magunk közé válaszként, kiélvezve még ezeket a pillanatokat, de aztán felemelem a fejem és rápillantok, készen arra, hogy felvillanyozzam. Persze azonnal jön a kontra, amin elnevetem magam.
​– Való igaz! – mímelek meglepetést, az ő keze mellett magam is a hasamra simítva a tenyerem. – Lehet, hogy már el sem fogsz férni?! – nézek rá eltúlzott sokkhatással, Yana pedig ezt a pillanatot választja, hogy helyezkedni kezdjen, aztán rúgjon egy alaposat, egyenesen Dave keze irányába. Elnevetem magam.
​– Látod, van itt még, aki örül neked – simogatom meg a hasam oldalát, és ha David ki szeretné használni a pillanatot és Yana aktivitását, egy kicsit hátra is dőlök, megtámaszkodva magam mögött az ágyon. Mosolyogva, szeretettel teli szívvel figyelem őket, és csak akkor húzom magamhoz Dave-et arra a hosszú, szerelmes szenvedéllyel átitatott csókra, amikor már nem bírom tovább.
Magát a csókot mondjuk bírnám tovább, ha nem nyúlnék bele egy nyálfoltba a hajában. Mindketten nevetni kezdünk, ő még ki is forgatja a szavaimat, aztán rákérdez a fodrászára.
– Azért a hajadat ne igazíttasd vele gyakran – ​rázom meg a fejem kuncogva. Ezután rajtam a sor, bár már komolyabb kérdésekkel. A gyantázós kép megjelenik a lelki szemeim előtt és egy ouch grimasszal én is elnevetem magam.
– Vagy beügyeskedünk a kádba és hercegnő módjára kidobod a peremére a bal lábadat. Lucifer biztosan lesz olyan kedves és azon az oldalon kinyalogatja a lábujjaid közül a koszt – ​nevetem el magam ismét, pedig szerintem tényleg simán megtenné. A kötözés kérdésére mosolyogva bólintok, bár remélem, nem fog soha átvérezni. Figyelem, ahogy a fürdő felé biceg, de amikor megáll az ajtóban, kuncogva tápászkodom fel én magam is.
– Szóval az én illatom már nem is jó? – évődök vele egy kicsit, aztán követem őt befelé. – Mindent bevásároltam, a kedvenceim... mármint a kedvenceid már be vannak készítve, de segítek – sietek előre a zuhanykabinhoz, hogy neki elég legyen a csaphoz mennie - ahol egyébként már ott várja minden alap pipereholmija. Az illata természetesen az én kedvencem, hiszen én szagolgatom, de egyszerűbb eladni a sajátjának. Leveszem a samponját a falba vájt és kicsempézett kis rekeszből, aztán odaviszem neki a csaphoz.
– Kell segítség? – kérdezem mosolyogva. Ha igen, persze segítek neki, de ha nem, akkor csak magam is megmosom a kezem, odakészítek neki egy törülközőt, aztán visszasétálok a hálóba, hogy megvárjam. Messzire azért nem megyek, hátha mégis kellek.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Örülök, hogy Shay fel akar vidítani. Azt mindig jól csinálja és legalább tudom, hogy nincs benne tüske azért, amiért nem tudtam itt lenni. Lehetne olyan, mint mások, akik azon is picsognak, amiről a férjük nem tehet, de ő nem ilyen, ennek pedig végtelenül örülök.
- Majd lefekszem a szőnyegre Luci mellé. Reggelre biztosan tiszta lenne mind a két fülem! - vigyorodom el, aztán meglepetten nézek Shay hasára, amikor Yana bele rúg a tenyerembe. Ehhez még hozzá kell szoknom. Szélesen elmosolyodom, majd mikor Shana hátra dől, én oldalra, hogy közelebb lehessek a hasához.
- Szia hercegnő! Csodás a szobád... Majd ha 3 éves leszel, te is értékelni fogod! - beszélek hozzá egy kicsit, a pocakot simogatva. Csak ezután húzódom vissza és segítek Shaynek felülni, hogy aztán szerelmes csókokba merülhessünk.
Addig, amíg bele nem nyúl a nyáltengerbe. Elnevetjük magunkat, bár ő leszólja a fodrászom, Luci pedig önérzetesen bámul  Shayre és mintha kimondatlanul is azt mondaná, hogy "de már pedig..."
A mosakodás hogyanján elmerengek, mert több lehetőség is van - egyik szörnyűbb, mint a másik... -, de azon felnevetek, hogy hercegnősen kirakjam a lábam.
- Eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeh, lehet inkább kihagynám! Majd egy zsámolyra ülök a zuhanyban, mint az ázsiaiak és csak szivaccsal átdörgölöm magam... De azért jó lenne, ha valaki megmosná a hátam. - somolygok rá, mert tudom, hogy minél többet akar nekem segíteni, én pedig nem akarom lógva hagyni. Ezután felkelek, hogy megmossam a kezem és a hajamat, de az ajtóban eszembe jut, hogy a táskában van a neszeszerem, szóval... felteszem a kérdést. A visszakérdezésre elvigyorodom.
- Minden vágyam a vanília-szantál illat. - vigyorgok rá és visszasétálok a fürdőbe. Azon halkan elnevetem magam, hogy nekem az ő kedvenc illatát vette - amit egyébként nem bánok, mert én is szeretem azt a friss óceán illatot -, aztán mikor oda készíti a csaphoz, csókot nyomok a fejére, majd az ajkára.
- Megoldom. - mosolygom rá. Kapok törülközőt is, aztán megmosom a kezem és neki állok hajat mosni. A nagyságnak sok előnye van, de van bőven hátránya is. Például, hogy nagyon le kell hajolnom a csaphoz, nehéz belőnöm a távolságokat lefelé, visszafelé majdnem beverem a fejem. Kicsit sok időt vesztegelek oda bent, mert valahányszor felegyenesedem, valahol mindig habos marad a hajam. Mormogom is az orrom alatt, aztán a végén már annyira megunom, hogy gyakorlatilag mindenem tiszta víz lesz. ... És még mindig habos oldalt. Szenvedő felsóhajtással, nagy víz foltokkal a pólómon - lehet le kellett volna venni először - és habbal a tarkómon, meg jobb oldalt a hajamon lépek az ajtóba.
- Azt.. hiszem még is csak kérnék segítséget. - vakarom meg a tarkóm, ahol csak most veszem észre, hogy habos a kezem, ahogy az érzésre magam elé emelem.
- A rohadt... - morgolódom, aztán könyörgő szemekkel nézek Shayre.

David & Shayana

Egy kicsit a lelkére beszélek, csak hogy tudja, én nem sajnálkozom és azt sem szeretném, ha ő sajnálkozna, de nem elégszem meg ennyivel, belevágok a felvidításába is. Szerencsére partner ebben, velem együtt húzza a poénokat, és azon is vidáman nevetek, hogy Luci fényesre nyalná mindkét fülét, ha vele aludna a földön. Egyetértőn bólogatok is közben, de aztán megérezve a kezünk melegét a hasamon, Yana is felhívja magára a figyelmet. Mosolyogva figyelem Dave őszinte reakcióit, a meglepetést, aztán az örömöt, és egy kicsit át is helyezkedem, hogy igazán ki tudja élvezni a pillanatot. Yana reagál a simogatásra és a hangjára is, ha nem is rúg nagyokat, érezhetően mocorog odabent.
– Ne legyél ennyire realista! – nevetem el magam Dave szavain, az ellenmozgással viszont kivívom a hercegnő nemtetszését. Ezúttal rúg egy alaposat, de szerencsére elvéti a bordámat, a vesémet és a hólyagomat is, így aztán képes vagyok tovább kuncogni, miközben bocsánatkérően megsimogatom a hasam oldalát, ahol most a fejét érzem. Hagyom, hogy David kedvére élvezze még a mocorgását, de aztán ahogy segít nekem felülni, magamhoz is vonom egy hosszú, rég vágyott csókra, végre itthon is, csak magunk között. Ez így talán tovább is vezethetne, ha nem nyúlnék bele a Lucifer által hátrahagyott nyomokba. Mindketten nevetünk a dolgon, és hiába ellenzem, hogy rendszert csináljon az új fodrászati eljárásból, az elkövető pont úgy néz ránk, mint aki készen áll bármikor megismételni a dolgot. Elmosolyodom, bár ez eszembe juttat még egy pár kérdést a fürdéssel kapcsolatban, aminek megint nevetés lesz a vége, ahogy sorra vesszük a jobbnál jobb lehetőségeket. A végkövetkeztetésére aztán mosolyogva bólintok, de akkor derül fel igazán az arcom, amikor megemlíti, hogy a hátát azért megmoshatná valaki.
​– Segítek! – vágom rá, mintha nem lenne egyértelmű, hogy ő is pont ezért mondta. Segíteni akarok, még akkor is, ha sanszosan minden ilyen közös fürdés arcpirító gondolatokhoz és tettekhez vezet majd. Azért most hagyom egyedül elindulni, legalábbis addig, míg vissza nem fordul a kérdésével az ajtóból. A szavaira, miszerint az illatom minden vágya, vetek rá egy sokatmondó pillantást.
– Reméltem is – jegyzem meg olyan hangon, mint aki nem csak az illatról beszél. Ennyi évődéssel viszont beérem most, inkább utánamegyek, hogy elővegyem neki a samponját, így neki kevesebbet kell bicegnie. Elégedett, boldog mosollyal zsebelem be a csókjaimat, aztán rákérdezek, hogy segítsek-e, de elfogadom, hogy nagyfiú már.
​– Azért a közelben leszek, ha mégis kellek – puszilom meg még egyszer mosolyogva, mielőtt visszamennék a hálóba. Ameddig ő hajat most, elkezdek azon gondolkozni, hogyan hozzuk be a csomagjait úgy, hogy egyikünk se kapjon agyvérzést attól, hogy a másik megerőlteti magát, de mivel sajnos Lucifernek csak négy lába van és nincs egyetlen keze sem, nem jutok sokkal előrébb annál, mint hogy megkérjünk egy szomszédot, hogy segítsen. Ettől viszont lehet, hogy sérülne David férfiúi önérzete... mondjuk engem jobban érdekel a térde épsége. Talán kihasználhatnám, hogy most úgyis a fürdőben van, gondolom, de mielőtt még kimehetnék a hálóból, megjelenik a fürdőszoba ajtajában.
Csurom vizesen, átázott pólóban, félig habos hajjal, reményveszetten.
A szám elé kapom a kezem, hogy ne nevessem ki túl egyértelműen, de már késő: igenis kitör belőlem a kacagás.
– Igen? – ​kérdezek vissza, játékosan elnyújtva a kérdést és még jobban nevetve, amikor a tarkójáról előrehúzott keze is habosnak tűnik. Az ajkamba harapok, hogy ne nevessek tovább, miközben elindulok felé.
– Az eszedbe jutott, hogy célszerű lett volna levenni a pólódat? Vagy ha én nem akarom levenni rólad, már fel sem merül a lehetőség? – ​évődök vele egy kicsit, míg visszaterelem a csaphoz. Akárhogyan is, most már nem ússza meg, hogy levegye, egyébként is félig eláztatta.
– Na jó, ezt vegyük is le, majd kapsz tisztát – nyúlok mosolyogva a póló aljáért, és ha felemeli a kezeit, áthúzom azt a fején. Persze a mozdulat ismerős... és a feltárt felsőtest is ismerősen magára vonzza a tekintetem... Szerintem mésodperceket veszítünk, mielőtt egy kis sóhajjal képes lennék magamra erőszakolni az akaratot, hogy elvonjam róla a szemeimet. Koncentrálj, Shay. Kényszerítem magam, hogy ne bámuljam, és inkább gyorsan a mosdókagylóra mutatok.
– Támaszkodj le nyugodtan a szélére, hogy minél kevésbé terheld a lábad, majd én helyezkedek – mondom, de persze ha megteszi, amit kérek, megint másodpercek telnek el, mire kellő alapossággal végigmérem az összes, a testtartástól megfeszülő izmot a hátán, a karjain, az oldalán... Halk, lemondó nyögéssel takarom el a szemeimet szó szerint.
– Talán mégsem kellett volna levenni a pólód – vallom be a saját gyengeségem, de aztán veszek egy mély lélegzetet és mikor legközelebb kinyitom a szemem, szigorúan a csap felé nézek. Úgy nyitom meg a vizet, amilyen hőmérsékletűre ő állította, aztán elkezdem finom mozdulatokkal, a fejbőrét is gyengéden masszírozva kimosni a hajából a maradék habot. Sokkal alaposabban, mint ahogy neki sikerült, mert én látok mindent. Amikor készen van, elzárom a csapot, a törölközőért nyúlok és először egy kicsit áttörölgetem még így, hogy ne legyen majd csurom vizes, aztán finoman a válla alá nyúlva insturálom, hogy egyenesedjen fel... és közben igyekszem nem arra koncentrálni, milyen érzés megérinteni. Inkább arra figyelek, hogy felemelve a kezeimet áttöröljem a haját, de aztán el is nevetem magam, mert nem is igazán érem fel úgy, hogy kényelmes is legyen.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Megnevettetem azzal, hogy Yanának az igazat mondom a szobájáról és arról, hogy mikortól fogja értékelni.
- Most miért? - nevetek úgy, mint aki nem érti, miért lenne jó abba a mesébe ringatni magunkat, hogy születésétől fogva imádni fogja a helyet. Egyébként is még valószínűleg tök sokat fog Shayjel aludni a szoptatás miatt, valószínűleg a fotelágyon épp ezen okból. Elmosolyodom a gondolatra, ahogy elképzelem őket a másik szobában heverni, miközben mindketten alszanak. Ezeket a gondolatokat aztán hevülő csókokra váltom.
A mostani fürdésben nem igénylek segítséget, de azért megemlítem, hogy lehet, hogy kelleni fog majd segítség a hát mosáshoz, ő pedig természetesen rendelkezésre áll. De még milyen lelkesedéssel! Én pedig ilyen lelkesedéssel fogadom a kedvenc illatot, a válaszának hogyanján pedig halkan elnevetem magam.
Végül bemegyek megmosni a hajam, Shay asszisztálásával az előkészítést illetően, de a végén annyit bénázok a magasságom miatt - is -, hogy a további segítségére lesz szükségem. Persze majdnem körbe röhög, hiába takarja el a száját, a nevetését nem tudja leplezni. Már majdnem derékra tenném a kezeim egy zavart mosollyal, amikor megszán, hogy segít nekem.
- Ha nem te vetkőztetsz, akkor csak vészhelyzet esetén veszek le bármit is... - viccelődöm az orrom alatt somolyogva, amikor megjegyzést tesz a döntésemre. Oda bent lehúzza rólam a ruhát, aztán nem kerüli el a figyelmem, hogy bámulni kezd... az izmaim pedig mintha, teljesen véletlenül kicsit megfeszülnének a pillantása alatt, míg én az orrom alatt somolygom. Utána követem az utasítást és a csapra támaszkodva hajolok le oda. Megint nem történik semmi másodpercekig, de amikor vallomást tesz, halkan elnevetem magamat.
- Én ráérek! - mondom játékos, vidám hanglejtéssel, oldalt rá pillantva. Ezután neki kezd kiöblíteni a hajam, amikor pedig szinte masszírozást is kapok hozzá, jólesően hümmögök.
- Hmmmmm...... lehet még is csak ezzel kellett volna kezdeni. - motyogom élvezve a kellemes érzést, aztán amikor végez és a vállam alá nyúl, óvatosan, hogy ezúttal ne verjem be a fejem a szekrénybe, kiegyenesedem. Persze csöpög a hajamból a víz a korábbi törlés ellenére is, és kicsit a szemembe is lóg. Viszont Shaynek szinte lebegnie kéne ahhoz, hogy rendesen elérjen, úgy hogy vele együtt nevetem el magam.
- Na várj! - mosolygom rá, aztán megfogom a kezét és míg én hátrálok, magammal húzom őt. Leülök a kád szélére, kicsit terpesztve húzom őt a lábaim közé és míg ő áttörli a hajamat, addig én átölelem a derekát és mosolygok a törülköző alatt. Amikor kész és leengedi az anyagot, megrázom a fejem, mint a kutyák, aztán hátra túrom a hajamat.
- Köszi. - mosolygom fel rá, aztán szeretetteljesen a nyakába csókolok, mert így ülve kb csak azt érem el. Persze, ha ő adni akar egy rendes csókot, annak se vagyok ellene, sőt, nagyon örülnék is neki. Úgy is van még a négy hónapból mit bepótolni.
Ha megkapom a csókot, hosszan viszonzom is, ujjaim pedig finoman cirógatják kicsit a gerincének vonalát. Most nehezebb magamhoz szorítani ezzel a pocakkal, erről pedig eszembe is jut valami.
- Jó még rád a pólóm? - kérdezem kis mosollyal.

David & Shayana

Együtt nevetünk az ágyon, figyeljük Yana aktivitását, aztán hosszú csókba olvadunk, egészen addig a pontig, míg fel nem fedezem Lucifer nyomait Dave hajában. El is megy megmosni a haját, de csak a sampon elővadászásában segítek neki, a többire azt mondja, megoldja... és ez egészen addig úgy is tűnik, hogy megvalósul, míg újra meg nem jelenik a fürdő ajtajában, vizesen, habosan és elveszetten. Nyilvánvalóan nem tudok nem nevetni a látványon, de nem kérdés, hogy segítek-e rajta.
– Ez mondjuk dicséretes – kezdek el sokatmondóan somolyogni, mikor lényegében hangot ad annak, hogy csak az én vetkőztetésem minősül jogos vetkőztetésnek. Visszaterelem a csaphoz, ahol azért már lehúzom róla a pólót, mert úgyis átázott... aztán kiderül, hogy ezt talán nem kellett volna. Már megint – még mindig? – úgy vonzza a tekintetem, mint légypapír a legyeket, megint bámulni kezdem, mint a kórházban, és szinte viszket a tenyerem, hogy megérintsem. Aztán az izmok még finoman megfeszülni is látszanak a bőre alatt, amitől enyhén elnyílnak az ajkaim, mert fogalmam sincs, hogy játszik velem. Halkan sóhajtva nyalom meg az ajkaimat, erővel szakítva el róla a pillantásomat és instruálom, hogy támaszkodjon le a mosdókagylóra, de persze a hatás ugyanaz és én megint elkalandozok. Dave még ki is nevet, kék szemei lopva sandítanak rám lentről, én pedig a szemeimet forgatva mosolyodom el.
– Ebben biztos voltam – ingatom a fejem mosolyogva, de legalább ez épp elég volt ahhoz, hogy kizökkentsen, így végre tudok foglalkozni azzal is, amiért idejöttem. Kap némi szeretetteljes, kedveskedő extra törődést is, és amikor hangot is ad az élvezetének, elmosolyodom. Lejjebb hajolok, a vállára csókolok a két kezem között, aztán felegyenesedve elhúzom egy kicsit a masszázst, csak hogy kiélvezhesse. A haja már nagyon rég nem habos, amikor abbahagyom, egy kicsit előtörlöm... aztán amikor felegyenesedik, folytatnám is ezt, ha felérném. Mindketten nevetünk a tényen, miszerint rászolgáltam a Törpilla névre, de neki láthatóan támad egy ötlete. Kíváncsian követem, aztán ahogy leül a kád szélére és maga elé húz, elmosolyodva lépek oda a törölközővel.
– Cseles – dicsérem meg a megoldását vidáman, és így már kényelmesen és alaposan át tudom törölni a haját. Élvezem a pillanatot, az ölelését, azt, hogy egyáltalán most itt lehetünk és én gondoskodhatok róla egy kicsit. Mikor már elég száraz a haja, leengedem a törölközőt, aztán kuncogva figyelem, hogy ő maga is átmegy kutyába egy pillanatra.
– Bármikor – mosolygok rá, amikor megköszöni a segítségemet. Akaratlanul is finoman megborzongok a nyakamba adott csóktól, mert nagyon régen nem éreztem már ott (sem) az ajkait, de nem is érem be ennyivel és ő is szinte várakozással néz rám. Leteszem a kád szélére a törölközőt, aztán szerelmes mosollyal veszem arcát finoman a tenyereim közé. Úgy figyelem az arcát és a csillogó szemeit, mint a világ nyolcadik csodáját, ujjaimmal lágyan, ráérősen járom körbe a vonásait, simogatom az arcát, a haját. Miután kellően magamba ittam a látványát, közelebb vonom magamhoz, miközben odahajolok hozzá.
– Szeretlek – suttogom magunk közé, mielőtt ajkaimat az övéire forrasztanám. Ezúttal nem vagyunk időkényszerben, nem fenyeget a veszély, hogy ránk nyitnak, és még nyálfoltba sem tudok nyúlni, amikor beletúrok a hajába, így nagyon hosszan kiélvezem ezt vele. Végre. A simogatásától kellemesen megborzongok, csak úgy mint attól, amikor a csók szenvedélye felhevül kissé, de eszemben sincs akadályt szabni ennek, hiszen bőven van mit bepótolnunk. Ha már pótlás, ezúttal nem fogom vissza a kezeimet sem: hagyom, hogy lejjebb kalandozzanak a nyakára, a vállára, a karjaira, a hátára, telhetetlenül pótolva be megannyi vágyott érintést és simítást. Minden ismerős bizsergést örömmel fogadok, amit a csók forrósága előidéz a testemben, még akkor is, ha a megkönnyebbülés részének egyelőre búcsút kell intenünk. A végén csak azért engedem el, mert már alig kapunk levegőt; szuszogva hunyom le a szemeimet és támasztom a homlokomat néhány percre az övéhez, kezeimmel újra az arcát simogatva.
Amikor megszólal, felemelem a fejem, aztán úgy biggyesztem le az ajkaimat, mint akitől elvették a kedvenc játékát.
– Már egy hete nem tudom kényelmesen magamra húzni őket, mert szorítanak a hasamnál – felelem szinte durcásan. – Azóta csak úgy tudtam hasznosítani a pólókat, mint a plüssöket – sóhajtok egy nagyot. Persze, magamhoz fogni őket is több volt, mint a semmi, de azért na. Utána azért el is mosolyodom és megsimogatom az arcát.
– Kész szerencse, hogy ma már nem kell majd emiatt aggódnom – hajolok oda hozzá még egy puha, ragaszkodó csókra... de aztán megint ott ragadok, mert egyszerűen képtelen vagyok elengedni. Percek múltán szinte erővel kell magam elszakítani az ajkaitól, és egy hatalmas sóhajjal kényszerítem magam arra is, hogy hátralépjek.
– Na jó, muszáj lesz belekezdenünk a mai tervbe, mert különben soha nem engedlek ki innen – rázom meg a fejem egy lemondó mosollyal.
– Szeretnéd megszárítani a hajad, vagy a többi majd megszárad magától? – kérdezem. Ha hajat fog szárítani, az pont elég időt adna arra, hogy becsempésztessem a holmiját az autóból...

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Megkapom a dicséretet, amiért legálisnak csak az ő vetkőztetését veszem, aztán bejön segíteni nekem a fürdőbe. Adok neki egy kis eyecandy-t, bár engem is elborít a meleg, ahogy néz és ahogy elnyílnak az ajkai. Nem is baj, hogy aztán újra kapom a fejemre a vizet - mármint egy újabb nézelődő kör után -, mert legalább lehűlők egy kicsit.
Miután kaptam egy kellemes masszázst is és készen is vagyunk, a méretkülönbségeket a káddal oldom meg, ami ismét egy elismerést kap. Megmosolygom, ahogy végre teljes beleéléssel éli ki a tyúkanyó ösztöneit és lehet, hogy később, csak az ő nyugalma érdekében, adok még neki ilyen könnyű feladatokat. A hátmosás pl jó lehet erre. Amikor viszont leteszi a törülközőt és egy nyakra puszi után egymásra tudunk nézni, elveszünk egymás szemeiben. Én az arcomra kapok cirógatást, őt a hátára, közben pedig néha az ajkára is elkalandozik a pillantásom, csak hogy jelezzem, mire vágyom. Nem kell sokáig várnom a csókra, ahogy közelebb hajol, már sóhajtom az ajkára.
- Szeretlek. - egyszerre mondjuk ki, amitől halkan elnevetem magamat, de attól még nagyon is akarom a csókot, amit aztán szenvedéllyel viszonozok. Shay nem húzódik el, jó pár perc múlva sem, sőt, egyre hevesebben faljuk egymás ajkait. A testemet elönti a forróság, ahogy simogatni kezdi, a nadrágom mérhetetlenül szűk lesz, de visszafogom magam, és csak a fenekére markolok rá, máshová nem kalandoznak el a kezeim. Ha neki nem szabad most a feloldozás, nem akarom őt kínozni... mármint ennél is jobban.
Szuszogva válnak el az ajkaink, nekem pedig eszembe jut az alvásról a "hálóinge" és hogy vajon ezzel a körmérettel tudja-e még használni őket. Szomorúan hallom, hogy nem, de aztán hirtelen erre is lesz egy ötletem, amit majd a vásárlás közben elintézhetünk. De csak titokban. Azt akarom, hogy meglepetés legyen neki. A szavain elmosolyodva bonyolódunk újra hosszú csókba, én pedig kezdem a farkam jobban fájlalni, mint a térdem, annyira kényelmetlen már a nadrág. Szerencsére - vagy épp nem -, de elszakadunk egymástól, ő pedig még sóhajt is, hogy menjünk, különben itt ragadunk.
- Igen, igen... - köszörülöm meg a torkomat, aztán fel is állok a kád széléről. Megigazítom magam a nadrágomban egy ne nézz így, te csináltad mosollyal az arcomon Shayre nézve, aztán megrázom a fejem.
- Áh, amilyen meleg van oda kint, öt perc alatt megszárad magától. Pajtit is visszük? - kérdezem mosolyogva, miközben kilépek a fürdőből, az említett pedig felkapja a fejét a földről. A szekrényhez bicegek és bekukkantok. Minden ruhám szépen össze van rakva, hajtogatva. Elmosolyodva veszek ki egy pólót és húzom magamra. Én így gyakorlatilag kész is vagyok.
- Mi legyen az első megálló? - kérdezem elvéve a mankót a faltól és most rátámaszkodom, mert kifejezetten jól esik. Aztán elindulok kifelé Shayjel, nyomunkban az árnyékunkkal.

David & Shayana

Végül mégis kiderül, hogy segítségre van szüksége a hajmosáshoz, de nem is kell kétszer kérnie. Nem is szimpla öblítést kap, hanem mellé egy kis kényeztetést is, mintha csak vissza akarnám fizetni, amiért ő a látásomat kényezteti saját magával. Egy kicsit el is húzom a dolgot, amikor hangot ad annak, milyen jól esik ez neki, utána pedig a haja áttörlésében is segítek... segítenék, de nem érem fel, így előbb elő kell állnia a kád szélére ülő megoldásával, hogy be tudjam fejezni, amit elkezdtem. Miután alaposan áttörölgettem a haját, leteszem a törölközőt is, és végre nincs is más dolgom, mint egy kicsit újra élvezni azt, hogy itt van, minden értelemben. Szerelmes pillantással figyeljük egymást, és még ha nem is látnám, hogy néha az ajkaimra pillant, szinte érzem, mit szeretne ő is. Ennek pedig készen vagyok eleget is tenni, de előtte még teljesen egyszerre vallunk szerelmet egymásnak. Vele együtt nevetek halkan, boldogan, aztán viszont már zárom is be magunk között azt a maradék leheletnyi távolságot.
Hosszan, nagyon hosszan élvezzük az elmélyülő és egyre forróbbá váló csókot, és miközben az én kezeim is kalandos útra indulnak, az övé is lejjebb siklik. Amikor a fenekembe markol, halkan az ajkai közé nyögök, mert ha eddig nem kívántam eléggé, hát most minden emlék erre sarkallna... Nem mintha ez elég lenne ahhoz, hogy elengedjem; ennek szükségességéről csak a légszomj tud meggyőzni.
Hiába tereli el utána a szót egy kicsit, amikor aztán újra meg akarnám puszilni örömömben, amiért ma nem kell már a pólójával beérnem, egyszerűen ott ragadnak. Az ajkai puhák, a csókja édes, én pedig egyszerűen megveszek érte és nem tudok eleget kapni belőle. Erővel kell elszakítanom magam a csókból, és aztán hátra is lépek egyet, mielőtt visszacsábulnék. Aztán, ha ez még ne lett volna elég, neki igazítania is kell magán, és hiába mosolyog rám úgy, mint a főbűnösre, én nem rosszul érzem magam ettől... hacsak nem minősítjük rossznak a szexuális frusztrációt, mert azt nagyon érzem. Halk sóhajjal szakítom el a tekintetem onnan is, és próbálom legyűrni a késztetést, hogy öltözés helyett inkább még kevesebb ruhát javasoljak. Egy kicsit el is kalandozok, nem is nagyon figyelek a saját kérdésemre, amikor pedig ő kérdez vissza, először nem értem, miről beszél.
– Hmmm? – kérdezek vissza vontatottan, de ekkor már látom, Luci hogy kapja fel a fejét a földről, szóval összeadom egyet a kettővel és elmosolyodom.
– Még szép! – vágom rá, és miközben ő felvesz egy pólót, én szinte a homlokomra csapok.
– Basszus, ezt nem is meséltem! – sietek ki a nappaliba, ahol aztán nekiállok az egyik fiókos szekrényben kutatni, míg elő nem veszem Lucifer papírjait. Diadalittas mosollyal viszem oda Dave-nek, vagy nyújtom oda neki, ha utánam jött.
– Lucifer hivatalosan is szolgálati kutya minősítéssel rendelkezik – mondom el neki is a jó hírt, aminek igazából nincs valódi tétje, és igazából maga a vizsga sem volt egy nagy kihívás, amilyen jó, nyugodt és szófogadó kutya, nem is beszélve az ösztönös támogatásáról a rohamok alatt, amire valójában soha nem is tanítottuk meg.
– Meg kellett csinálnunk, mert nekem nem volt a kezemben active service kártya, amiért elnéztek volna a jelenléte felett, így viszont tényleg mindenhová velem jöhetett. Kapóra jött, hogy anno elküldtek pszichiáterhez, mert elég volt bemutatni az orvosi papírjaimat, hogy letehessük a vizsgát – fordulok mosolyogva az említett felé is, aki boldog csaholással fogadja, amikor megvakargatom a füle tövét. Szerencsére itt tisztelik az ilyesmit, bár egyébként sem mert volna senki egy várandós nővel vitatkozni, akinek szolgálati kutya van az oldalán és papírja van arról, hogy az állat figyelmezteti a poszttraumás stressz okozta pánikrohamok kialakulása előtt. Nem mintha magamtól nem tudnám, mi váltja ki ezeket a rohamokat, de ez nincs a homlokomra írva és így Lucifer mindenhová el tudott kísérni. A terhesség előrehaladtával szükségem is volt a tudatra, hogy ott van mellettem, hiszen lényegében egyre védtelenebbé váltam, és... valahogy sosem szűnt meg a késztetés, hogy hátra-hátranézzek a vállam felett.
Az első megálló kérdésére először visszakérdezek.
– Mennyire vagy éhes? Én még kibírok egy vásárlási kört, de ha előbb ennél, akkor az étteremben kezdünk. Ha még te is bírod, akkor viszont azt mondom, kezdjük a baba-mama bolttal – felelem mosolyogva és megsimogatom a hasam, mintha csak jelezni akarnám az említettnek is, hogy ott bizony ő lesz a fókuszban. Akármelyik mellett döntünk is Dave éhségi szintjétől függően, elindulok az előszoba felé, hiszen én igazából már eddig is készen voltam. Ott aztán belebújok a szandálomba... és közben kuncogva Dave-re pillantok.
– Belebújós! – bökök rá, vidáman utalva vissza a nagyon régi beszélgetésünkre bálna-Shayről és arról, hogy bálna-Shaynek belebújós cipő kell majd, mert nem fogja tudni bekötni a cipőfűzőjét. Lucifernek előveszem a hámját is, ami messziről jelzi, hogy senki ne kössön bele a jelenlétébe, és ha Dave is készen van, az ő tempójában megyünk a kocsihoz.
– Akkor ma még én vezetek, ugye? – pillantok Dave-re, mert azt hiszem, ebben egyeztünk meg, de most hirtelen nem vagyok benne biztos. Ha viszont ráerősít, mosolyogva bólintok. Míg beszáll, beengedem hátra Lucifert és rögzítem a hámját a biztonsági övvel - a múltkori majdnem-baleset óta nem kockáztatok -, aztán odateszem a mankót is, és én is beszállok.
– Jó, hogy végre mind együtt vagyunk – mosolygok Davidre boldogan. Áthajolok hozzá egy csókért, aztán bekötöm magam és már indulunk is.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Van az a szexuális frusztráció, amikor kérdés nélkül neki tudok esni - tudja ezt jól, sokszor húzta már odáig az agyamat -, és habár már hónapok óta nem voltunk együtt, még nem érem el ezt a szintet. Igyekszem visszafogni magam, mert tudom, hogyha túlságosan is bele élem magam a helyzetbe, akkor nem lesz elég a csók, mint ahogy most is nagyon nehéz nem tovább haladni azon az úton, ami aztán egyenesen az ágyhoz vezet. Vagy akármihez, tekintve, hogy felavatva egyáltalán nincs a lakás. A szomszédok nagy kárára. Tényleg.. rá sem kérdeztem, hogy milyen vastagok a falak, de úgy hiszem, hogy 1-2 hónapon belül ki fog derülni.
Látom Shanán, hogy mennyire ki van éhezve, mert alig tudja levenni a szemét az ágyékomról, amikor megigazítom magam. Őszintén szólva nagyon izgató, hogy ennyire kíván, viszont továbbra is tartom magam. Az ő érdekében. Lassan választ kapok a kérdésemre, miszerint Luci is jön velünk, de arra nem, hogy mivel kezdjünk, mert hirtelen eszébe jut valami és szinte kiszalad. Sietnék utána, de a térdembe álló fájdalom jelzi, hogy nem kéne, szóval csak lassan bicegek ki a nappaliba. Ott a szekrényben rengeteg papír között kotorászik, még végül elő nem kap valamit és át nem nyújtja. Kíváncsian veszem el és nézek le az Oklevél feliratú papírra és Shayre is kapok a pillantásom, felkapva a fejemet.
- Vaaah, de jó! - mosolyodom el örömtelien és megölelgetem Shayt a vállán átkarolva.
- Ügyesek vagytok mindketten! Igeeeen, te is! - vakarászom meg az oklevél valós tulajdonosának fülét. Aztán visszatérünk a megállósdira, és a visszapasszolt kérdésre szinte fel is kordul a gyomrom.
- Ami azt illeti... a kórházi reggeli nem volt túl kiadós... - vallom be, szinte megnyalva az ajkamat a gondolatra, hogy normális étel jut a gyomromba. Mondjuk, amennyi pizzát ettem Shayjel, annak elégnek kellett volna lennie egy hétre - már ami a jól lakottságot illeti -, de fekete lyuk van a gyomromban. Mindent elnyel. ... Ebben azt hiszem, hasonlítunk Luciferrel.
Miután eldöntöttük, hogy akkor enni megyünk, kibicegek a két jómadárral az előszobába, ami még mindig magán viseli LuciTornádó nyomait. Ezen mosolygok is egy kicsit, meg azon is, amire Shay hívja fel a figyelmem.
- Igen, látom! Pedig bekötném neked a cipőfűzőt. - kacsintok rá, miközben leülök, hogy a saját surranómba bele bújjak. Lucifer már a pórázával a szájában áll, de jófiú módjára leül, amikor Shay ráadja a hámot. Én elteszem a friss kulcs készletem, aztán eszembe jut, hogy a Norfolki kulcsokat és a kilépő papírokat még el kell intézni. Halkan sóhajtok. Ez most ráér. Kisétálok a magam csigatempójában a kocsihoz, aztán a kérdésre bólintok egyet.
- De csak ma! - mondom szigorúan, de mosolyogva, míg beülök az autóba. A mankóm és pajti hátra kerül, aztán Shay is jön mellém, a csókot mosolyogva viszonzom és bekötöm magam vele együtt.
- Igen, örülök, hogy végre itthon vagyok veletek. Hiányoztatok. Mindhárman! - somolygok, majd figyelem, hogy merre megyünk.
- A baba-mama bolt után beugrunk egy sima ruha boltba? Kéne nekem néhány zokni, meg alsó is. - nézek Shayre mosolyogva.
- Mondjuk lehet a kettő közé kéne iktatni a patikát, mert néha azért már érzem a térdem. - merengek el.
- Vagy kiraksz a boltnál, aztán elmész nekem a patikába..? - hozom fel a lehetőséget. Így egyrészt gyorsabb lenne, másrészt tudnék a meglepetésről gondoskodni.

David & Shayana

Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni az alkalmakat, amikor vissza akartuk és tudtuk is fogni magunkat. Iszonyatosan nehéz, mert tudom, hogy "normális" esetben körülbelül most kezdenénk bele a második körbe, és egyben a következő szoba felavatásába, főleg négy hónap távollét után... Elég csak arra gondolni, amikor Norfolkban majdnem lyukat vert az ágytámla a falba és kis híján kidolgoztuk a csavarokat az étkezőasztalból, pedig az csak két hónap után volt. Most viszont minden más: ott a térde és az én előrehaladott terhességem és igazából nem is tudom, tudna vagy merne-e hozzám érni most. Persze érzem és látom, mennyire kíván, de... az egy másik dolog.
A figyelmem aztán szerencsére így is elterelődik, amikor eszembe jut egy nagyon fontos dolog, amit elfelejtettem megmutatni neki. Mire utolér, már elő is túrom a papírok közül Lucifer oklevelét, és Dave örömére boldog kuncogással bújok oda hozzá. Luci is nagyon büszke magára, vagy inkább csak élvezi a figyelmet és a sok vakargatást, de meg is érdemli.
– Nagyon ügyes nagyfiú volt és így végig tudott ránk vigyázni, igaz, Lucifer? – simogatom meg mosolyogva, ő pedig egyetértőn vakkant egyet. Ezután már visszatérhetünk a másik kérdésre is, bár azt Dave válasza dönti el végleg. Szélesen elmosolyodom és bólintok, miközben finoman magamhoz szorítom.
– Akkor bizony enni megyünk. Nagyon jól főznek abban az étteremben és igazi, emberes adagokat adnak – vetítem elő neki a várható élményt, aztán feljebb pipiskedve megcsókolom az állát. Én ugyan nem vagyok még annyira éhes, de a lasagne gondolatára nekem is összefut a nyál a számban.
Az előszobában viccesen felhívom a figyelmét a belebújós cipőmre, a válaszán pedig elégedetten kuncogni kezdek.
– Legközelebb sportcipőt veszek – jelentem ki vidáman. Ki nem hagynám a lehetőséget, hogy ő kösse be a cipőfűzőmet, főleg, ha így mondja. Felöltöztetem Lucifert is, megkapja a service dog hámot, aztán indulásra készen megvárjuk Dave-et az ajtóban. Mosolyogva figyelem, ahogy magához veszi az új kulcsait, aztán egy pillanatra mintha gondterheltté válna az arca, de nem mond semmit és elindul, szóval nem kérdezek rá. Talán csak a térde. A vezetésre adott válasz szigorúságát hallva elmosolyodom, de tisztelgek egyet.
– Csak ma! – erősítek rá. Amint mindannyian bent vagyunk az autóban, megállapítom, hogy ez már nagyon hiányzott, Dave pedig egyetért velem és amikor hármunkat említ, boldog mosollyal simogatom meg a hasam.
– Te is nekünk – mosolygok rá szerelmesen. Elindulunk, célba veszem a közeli bevásárlónegyedet, ami kocsival talán tíz perc sem lesz, de nem baj, most nem túrázunk David térdével. A kérdésére rápillantok, de mielőtt még válaszolhatnék, felmerül másik három verzió is, mire egy kicsit kuncogni kezdek.
– Közbeiktathatjuk a patikát, nem biztos, hogy el tudok tőled szakadni arra a tíz percre is. Szívesen bemegyek veled a ruhaboltba is – válaszolom őszintén... de aztán a ruhabolt eszembe juttatja a próbafülkét és hirtelen öt fokkal melegebb lesz a kocsiban.
– Vagy... talán jobb, ha nem megyek veled ruhaboltba... – helyesbítek. Megköszörülöm a torkomat és pislogok párat, hogy az utat lássam magam előtt, ne bizonyos képeket.
– Kiteszlek a boltnál és én addig kiváltom neked a gyógyszert – vonom le a végkövetkeztetést egy zavart mosollyal. Az is eszembe jut, hogy ha ügyes vagyok, beleférhet neki egy kis meglepetés is – ami mondjuk határozottan kockázatos lenne, de hát kérte, én pedig megígértem. Legfeljebb majd nem kapja meg, ha nem érzem helyénvalónak.
Igazából perceken belül oda is érünk. Szerencsére bőven van hely a kialakított parkolóban, hétköznap lévén, így meg tudok állni az étterem közelében. Kiszállok, a másik oldalra sétálva előveszem Dave-nek a mankót, hogy mire ő is kiszáll, rá tudjon támaszkodni, aztán Lucifert is kiengedem hátulról. Ha hihetek az orromnak, itt már most isteni illatok vannak. Luci is érdeklődve szimatol a levegőbe, én pedig kuncogni kezdek.
– Igazi lelki társak vagytok – jegyzem meg szeretettel a hangomban. Megsimogatom Lucifer fejét, aztán megfogom a pórázt és ha Dave is megvan, elindulunk az étterem felé. Odabent nem is csinálnak problémát Luciból – jártunk már itt –, és gyorsan tudnak nekünk adni egy asztalt, ahol ő is kényelmesen elfér a lábunknál, és még egy tál vizet is kap. Mivel pont egy box-szerű kialakítással bíró részen kaptunk helyet, ki tudom használni az alkalmat és Dave mellé tudok ülni a kipárnázott padra.
– Na, hogy tetszik? – pillantok rá mosolyogva, megsimogatva a karját, mielőtt magunk elé húznám az étlapokat, hogy ő is tudjon válogatni. Nekem szerintem beleégett az agyamba a lasagne.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Úgy vagyok vele, hogy út közben majd lenyugszom, szóval nem kérek pár percet, hanem felöltözök és utána sietek, mikor kirohan. Annak mérhetetlenül örülök, hogy Lucifernek van egy ilyen vizsgája és most már kifejezett engedéllyel tud ott lenni Shay mellett, bárhová is menjen, ezt pedig Shay is megemlíti, én pedig fülig érő mosollyal vakargatom és dicsérgetem pajtit, amiért ilyen jó fiú. Most tényleg nyugodtabban engedem el egyedül bárhová, vagy hagyom magára. Hagynám, mostanában úgy sem kell majd sehová sem mennem. Max elintézni a norfolki ház leadását és beadni a papírokat a leszázalékolásra. De ezt.. majd később. Most még egyelőre élvezem, hogy itthon vagyok. Megbeszéljük, hogy először inkább enni menjünk el, mert éhes vagyok, amikor pedig ő emberes adagokról kezd beszélni, most már vokálisan is megkordul a gyomrom.
- Aaah csorog a nyálam! - sóhajtok fel vágyakozóan, aztán kilépünk az előszobába. Shay vidáman mutatja a belelépős szandálját, én pedig jelzem, hogy mától nagyon szívesen bekötöm a cipőfűzőjét. A vidám mosolyát csókkal jutalmazom, aztán kulcscsomó, terhes gondolatok és már indulunk is.
A kocsinál még lefixáljuk ki vezet, hogy jó itt lenni, aztán neki állok bele kontárkodni a tervekbe. Látom Shayen, hogy zsigerből velem jönne, még is pár másodperc csend és gondolkodás után elvörösödik és inkább meggondolja magát. Elmosolyodva nevetek egy kicsit halkan és simogatom meg kettőnk közt lévő kezét.
- Rendben van, legyen így. - imádom, amikor zavarban van, úgy hogy gyönyörködöm is benne addig, amíg meg nem szól, vagy amíg el nem tűnik a pír az arcáról. Miket beszélek? Utána is gyönyörködöm benne!
- Olyan szép vagy. - teszem szóvá a gondolataimat, mert úgy érzem, hogy tudnia kell arról, hogy én most is, mindig ilyennek látom.
Az étteremhez érve kiszállunk, ami kicsit körülmények a kutyával, meg velem, de azért nem egy óra. Persze az illatokra reflexszerűen szagolok a levegőbe Lucival egyetemben, mire Shay kinevet minket. Rámosolygok és megvonom a vállam.
- Amilyen a gazda... - mosolygom, bár már az sem biztos, hogy én vagyok a gazdája... vagy inkább csak én. Bent kapunk egy boxot, leülve a fal mellé támasztom a botom, Shay pedig mellém csüccsen, úgy hogy beljebb húzódom. Átkarolom a vállát, ahogy fel könyökölök a háttámlára, aztán az előttünk lévő étlapot kezdem nézni.
- Nagy régen, egyszer jártam már itt. - mosolygom rá, aztán újra az étlapra nézek.
- Brooklyn-i srác vagyok. - aztán rábökök egy, a kép alapján hatalmasnak tűnő kajára. Mi ez, bolognai borda?
- Ezt kérem! - nyalom meg a számat már jó előre és szinte éhesen ficergek. Nagyon éhes vagyok.
- A kórházakba szerintem lefogyni küldik az embereket... Hogy gondolják, hogy egy joghurt meg egy kis szelet kenyér egy kocka jammel elég egy magamfajtának? - ez a mennyiség csak a kezem mozgatásának energiáit fedezte reggel. De persze repeta meg nincs, a büfébe meg nem tudtam még lesétálni, szóval... Éhes vagyoooooook!

David & Shayana

Miután megkapom az egyértelmű választ, miszerint ennünk kell előbb, megpróbálom tovább hangolni a dologra az étterem jókora adagjaival, de lehet, hogy egy kicsit túllövök a célon, mert hangosan megkordul a gyomra. Kuncogni kezdek, egy bocsánatkérő pillantással ölelem magamhoz.
– Akkor jobb, ha megyünk is! – adom ki aztán az utasítást, és már célba is veszem az előszobát. Miután közli, hogy egyébként szívesen bekötné a cipőfűzőmet, ha lenne, meg is fogadom, hogy lesz rá alkalma, vidám vigyorral zsebelve be a csókomat. Hamarosan már kifelé megyünk a kocsihoz, és miután mindenki a helyén van, már el is indulok, hogy aztán út közben Dave alaposan megzavarjon, még ha akaratán kívül is. Talán meg sem kellene lepődnöm, hogy merre kanyarodnak a gondolataim, de becsületemre legyen szólva, hogy éppen ebből tanulva nem azt választom, ami veszélyes lenne. Dave persze kineveti a zavaromat, amitől még forróbbá válik az arcom, mert nem akarok egy kiéhezett hülye picsának tűnni... pedig valószínűleg az vagyok. Halkan, lemondóan sóhajtok fel, aztán meghallom Dave bókját és egy kicsit kétkedő mosollyal pillantok rá.
– Nem kell hízelegned Dave, anélkül is enni megyünk – viccelem el a dolgot, aztán mosollyal az ajkaimon kulcsolom szabad kezem ujjait az övéi köré, csak mert megtehetem.
Szerencsére az étteremhez közel kapok helyet, így miután mindenki kijutott a kocsiból, nem kell sokat sétálnunk befelé. Gond nélkül kapunk is egy asztalt, szerencsére éppen az egyik boxnál, így lehetőségem van Dave mellé ülni, amit nyilván ki is használok. Mosolyogva simulok oda hozzá, ahogy átkarol, de aztán a vallomására meglepve kapom fel a fejem. Ezt nem is tudtam!
– Tényleg? Akkor ez most amolyan... vissza a gyökerekhez? – mosolyodom el. Igazából nagyon kedves gondolat, hogy Yanát is ott nevelhetjük majd fel, ahol ő felnőtt. Közben az étlap böngészése gyümölcsözővé válik nála, és én halkan felnevetek, meglátva az illusztrációt a képen.
– És utána még fogadjunk, hogy belefér majd egy desszert is – vigyorgok rá és a nyakam kinyújtva nyomok egy csókot az állára. Már most nyughatatlanul ficereg és ki is fejti, micsoda kínzásnak minősült a kórházban kapott étel-mennyiség. Halkan kuncogni kezdek, pedig egyébként jól tudom, hogy igaza van: David elég távol áll az egyszálbelűség fogalmától.
– Pedig ránézésre is tudhatnák, hogy bőven el kell látni energiával ezt... a testet... – mérem végig alaposan a szemem sarkából, és hiába jövök rá a mondat vége felé, hogy megint nem jó irányba tartanak a gondolataim, akkor már késő, szóval inkább nem harapom el a végét. Újabb lemondó sóhajjal ejtem a fejem a vállára.
– Mondjuk jobb is, hogy nem nézegettek nagyon. Bár nem... megtehették volna és akkor most lenne kin kiélnem a frusztrációmat – gondolkozom hangosan, nyilván hülyeségeket beszélve, de legalább ezzel el tudom terelni a figyelmemet a saját éhségemről. Hamarosan megjelenik az asztalunknál egy pincér is – szerencsére egy férfi, így legalább statisztikailag jelentősen csökkent az esélye, hogy eye candynek nézi majd a férjemet –, letesz elénk egy-egy nagy pohár vizet, aztán rákérdez a rendelésünkre. Én nem kérek üdítőt, mert a víz tökéletes lesz, ételnek pedig maradok a lasagne-nál. Miután David is rendelt, a pincér megköszöni és újra magunkra is hagy minket.
– Eggyel közelebb a célhoz – simogatom meg éhes-David combját szeretetteljesen, aztán mosolyogva újra a vállára hajtom a fejem, kényelmesen az oldalához bújva. Egy kicsit még a szememet is lehunyom, mélyen magamba szívom az illatát, és akkorát sóhajtok, hogy majdnem beleszakad a tüdőm maradéka, amit Yana még meghagyott nekem, de ez amolyan hazaérős boldog, elégedett sóhaj.
– Olyan jó, hogy itt vagy – mormolom halkan, aztán szerelmes mosollyal felemelem a fejem, hogy lopjak az ajkairól egy apró csókot, mert ezzel az érzéssel sem tudtam még betelni.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Olyan vagyok, mint akit egy hete éheztetnek... Ami egyébként nem áll távol a valóságtól, mert kb egy hete járom a kórházakat. Először az ukrániban feküdtem napokat, aztán most a New Yorkiban. Egyik kórházban sem ettem sokat, először a fájdalmak és a fájdalom csillapítók miatt, aztán azért, mert szedáltak, meg egyébként sem volt nagy az adag. A gyomrom ennek fényében panaszkodik is rendesen, amin Shay kuncog és bocsánatkérően megölel. Visszaölelek, aztán cipők és már húzunk is!
A kocsiban persze egyszer eljutunk a piszkos gondolatokig is - már ami Shayt illeti - én pedig örülök ennek, mert megint láthatom őt kipirulva. Kicsit kuncogok is rajta, de azért egy bókot még muszáj hozzá tennem, főleg amikor ismét rápirít az arca.
- Nem azért mondtam! Tényleg gyönyörű vagy. Már félálomban is megmondtam! - védekezek mosolyogva, pedig tudom, hogy csak viccelődött, én viszont nem! Gyönyörű a szememben. Akkor is, most, is később is, mindig IS.
Oda bent aztán már alig bírok magammal, Shay pedig a helyre kérdez rá. Nem hat teljesen újdonságként, mert jártam már itt, de az régen volt, meg azóta szerintem volt egy felújítás. Shay persze ebben is talál valami érdekességet, én pedig mosolyogva bólintok egyet.
- Ahaaam. - kacsintok rá a gyökerekre, aztán kiválasztom azt a kaját, ami a képek alapján a legnagyobb. Meg kapom oldalról a kuncogást, hogy ezután még nyilván belém fog férni a desszert, mire úgy nézek Shayre, mint aki megsértődött.
- Egy?! Kettő! - mondom drámaian előre fordulva, de aztán az ajkamba kell harapni, hogy ne vigyorogjam el magam. Nehéz tartani a pókerarcot!
- A tiedet is megeszem... - teszem hozzá orr felhúzva nézegetve az étlapot, mint aki még válogat, pedig nagyon nem. Helyette elpanaszolom a kórházi kosztot, Shay pedig levonja az egyértelmű következtetést. A nyelvemre kell harapnom, hogy ne zsigerből valami olyat mondjak, amivel húznám az agyát. Ő megjegyzi, hogy nem tudhatták, én pedig nagyokat bólintok.
- Igen, nem tudhatták, maximum csak az látta, aki a katétert kezelte! - suttogom neki tudálékosan, eszembe se jutva, hogy valószínűleg most írom alá valaki halálos ítéletét, mert Shay fogja majd a kanalat az asztalról és megkeresi azt, aki hozzám nyúlkált, még ha dolgozott is. De ha így is lenne, nem hagynám, mert magamhoz karolva ölelem át.
Aztán jön a pincét, Éhes-David pedig megrendeli előételnek a levesét, aztán a bolognait rántott bordával, két adag kovászos uborkát, egy fél literes üdítőt, aztán amerikai palacsintát is kér, extra szósszal, tejszínhabbal... Lucifernek meg két hotdogot. De csak mert jó kedvem van. És mert éhes vagyok. Shay persze nyugtat, hogy mindjárt ehetek, de én már úgy csinálok, mint aki szenved és éhen hal.
- Remélem, hogy gyorsan hozzák! - sóhajtok fel, aztán lágyan elmosolyodom, ahogy Shay hozzám bújik és egy kicsit meg is feledkezem az éhségről. Magamhoz ölelve csókolok a fejére, majd a mormogására elmosolyodom és ahogy felemeli a fejét, már hajolok is azért a csókért. Csak az ő kímélése érdekében szenvedélyes, de rövid a csók, meg azért is, mert Lucifer úgy teszi a fejét az ölembe, mintha ő is kérne, ettől pedig nevetni támad kedvem.
- Na mi az, rád jött a féltékenység, pajti? - simogatom meg szabad kézzel a buksiját, míg én a fejemet Shanáéra hajtom.
Aztán alig telik el pár perc, hozzák a levest, amitől felcsillan a szemem. A főételt egyszerre hozzák ki, úgy hogy elengedem az asszonyt és én belapátolom a levesem. Gyorsan, mert egyrészt éhes vagyok, másrészt azt se akarom, hogy Shaynek rám kelljen várnia.

David & Shayana

Gyorsan útnak indulunk, mielőtt még David éhen halna nekem, de aztán a kocsiban már megint, akaratlanul is, rossz irányba terelem a fantáziámat. Vagyis nagyon jó irányba, csak épp ez most kínzás. Dave persze jót derül rajtam, aztán meg bókol, de amikor utóbbit elviccelem, előjön azzal a megdönthetetlen érvvel, miszerint még HighDave is ezt mondta.
– Jó, ezzel nem tudok vitatkozni – nevetek halkan. Azok a pillanatok minden szempontból az emlékezetembe vésődtek.
Sima utunk van az étteremig, aztán odabent is egy asztalig, így Dave hamarosan már a rendelése kitalálásával foglalkozhat. Persze a mennyiség ellenére is biztos vagyok a desszertben... az egyesszámmal viszont megsértem. Elnevetem magam az arckifejezésén, aztán a kontrázásán is, és amikor az én desszertem elvételével fenyeget, akkor még jobban nevetek. Ezután viszont én veszem fel a drámaian sokkos arckifejezést.
– Megfosztanál egy terhes nőt a csokitortájától?! – emelem a tenyerem a mellkasomhoz, mint aki fel sem tudja dolgozni ezt a döbbenetet. Persze nem tudom sokáig fenntartani a színjátékot, ahhoz túl boldog és felszabadult vagyok. Ez a felszabadultság aztán megint a rossz irányba vezet, amikor a kórházi koszt mennyiségéről a testére kezdek asszociálni, és... miért lyukadok ki mindig ide?! Ezt is ráfogom a hormonokra. Szerencsére Dave nem ront a helyzetemen, így sóhajtva a vállára hajtom a fejem és mormogok valamit az orrom alatt arról, hogy most akkor jó-e vagy rossz, hogy nem nézegették...
Aztán jön a katéterrel, és én lassan, nagyon lassan emelem fel a fejem és fordulom felé. Ártatlan embereknek nem javasolnám a látványt, ami most a szemeimben lehet.
– Hogy mi? – kérdezem gyanúsan nyugodt hangon.
Azért remélhetőleg sikerül ott tartania maga mellett, és aztán amikor megjelenik a pincér, végleg elterelődik a figyelmem, de ha nem lennék magam is akadályoztatva, mire Dave utolérne a térdével... Na jó. Felejtsük el. Mély levegő.
Gyorsan elmondom a magam rendelését, ami önmagában nem is terelné vissza a maradék figyelmemet, de aztán Dave felsorolása már határozottan megteszi. Először csak mosolygok, de a végére már halkan kuncogok, és amikor a pincér elmegy, közelebb hajolok Davidhez.
– Biztosan Luci kapja majd meg a hotdogokat? – kérdezem halk, évődő hangon. Utána azért igyekszem megnyugtatni, hogy most már lassan ehet. Tovább ficereg, türelmetlen, de én csak mosolygok, és amikor odabújok hozzá, máris megnyugszik. Ezen csak még jobban mosolygok, boldogan kényelmesedve el és olvadva bele az ölelésébe, az illatába, a jelenlétébe. Ezt szavakba is öntöm, és ahogy felnézek rá, még láthatom azt a mosolyt, amit annyira imádok, mielőtt szinte magától is csókért hajolna. Most sikerül nem elkalandoznom, mert nem olyan hosszú a csók és most inkább azt a boldogságot vegyítem bele, amit az ittléte miatt érzek. Luci egyébként is felhívja magára a figyelmet, amin halkan elnevetem magam.
– Ha nem figyelek és nem fürdök elég gyorsan, bebújik majd melléd az ágyba, mielőtt odaérnék – jegyzem meg vidáman, de közben én is szeretettel vakargatom meg Lucifer nyakát. Aztán Dave imái meghallgattatásra találnak: megérkezik a levese. Megint öröm végignézni, ahogy eszik, mint az árvagyerek.
– Csak nyugodtan, Dave. Ráérünk, bele ne fulladj – simogatom meg a hátát kuncogva. Miattam nem kell túl gyorsan ennie, bár az éhség miatt lehet, hogy egyébként is így tenne. Én elkortyolgatom a vizemet, és amikor befejezte, mosolyogva figyelem, és ha részben elégedetten hátradől, megsimogatom a hasát.
– Jobb egy fél fokkal? – kérdezem vidáman. A pincér hamarosan el is viszi a tányérját, és szerintem mindjárt hozzák is a fő fogást... de mielőtt még beleélhetném magam a lasagne gondolatába, Yana hirtelen talpal egyet, egyenesen bele a hólyagomba. Halkan felnyögve feszülök meg ültömben, aztán sóhajtok egyet.
– Jó, akkor én most kiszaladok a mosdóba... a lányod még mindig nagyon jól tud célozni – jegyzem meg egy grimasszal, mert ha van valami, amihez nem tudok hozzászokni, az ez. Azt is tudom viszont, hogy hacsak nem akarok nagyon kellemetlen helyzetbe kerülni, jobb lesz, ha nem halogatom a dolgot, szóval adok Dave ajkára egy puszit és már ki is mászok a boxból, hogy célbavegyem a mosdót. Az odafelé tartó úton még sikerül elkapnom a pincért egy kérdés erejéig, és mivel pozitív választ kapok, diadalittas mosollyal folytatom az utamat. Tényleg dupla desszert lesz, de az erről árulkodó mosolyomat letörlöm az arcomról, mire visszaérek, hadd legyen meglepetés...

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Miután meggyőzöm, hogy nem önös érdekekből bókolok és megérkezünk az étterembe, szembesülhet farkaséhségemmel, mikor leadom a megrendelést, én pedig még viccelődve rá is játszom. Amikor ő is játszva döbbenettel néz rám, hogy elvenném a süteményét, akkor úgy mérem végig, mint aki nagyon alaposan átgondolja a pro és kontra érveket.
- A tiédet nem venném el. De mástól simán! - mondom ki a kegyetlen ítéletet végül egy bujkáló mosollyal a szám sarkában.
Utána jönnek a szexiséget körbe járó kérdések, meg hogy mit tudhattak és mit nem a nővérek, aztán Shay reakciójára rájövök, hogy bizonyos mértékig elszóltam magam.
- De férfi nővér volt! - igyekszem menteni a menthetőt védekezve, Shayt pedig sehová nem engedem, hanem magamhoz karolva tartom ott. Aztán már nem próbálkozik szabadulással, mikor jön a pincér, főleg mert végig hallgatja, ahogy a fél étlapot végig sorolom. Hallom is a kuncogását, de hát é-hes-va-gyok! A szavaira játékos pillantással mosolygok rá.
- Csak ha elég gyorsan eszi. - válaszolom neki bazsalyogva, az említett pedig már jön is az asztal alatt, hogy kikérje a figyelmemet. Mindkettőnkét megkapja, Shay megjegyzésére pedig elnevetem magamat.
- Azért csak feltűnne, hogy hirtelen szőrös lettél, eltűnt a hasad, helyette viszont lihegsz és nyálszagod van! - vigyorgok pajti füle tövét vakarászva olyan intenzíven, hogy a hátsólábával kezd el kalimpálni. Akkor engedem el, amikor megjön a leves, én pedig úgy nézek rá, mint egy isteni mannára, amit mennyei fény és ária vesz körbe, ahogy leteszik elém. Falni kezdek, Shay pedig szól, hogy lassíthatok, de nem, mert azt akarom, hogy ők is egyenek - Yanával -, meg egyébként is.
- De így most jól esik. - válaszolom két kanál között. Amikor a leves elfogy, felegyenesedem a tányér fölül - felől? - és hátra dőlök, Shay pedig megsimogatja a lapos pocakomat.
- A fél fogam felére elég volt. - válaszolok viccelődve, mosolyogva. Aztán meglepve nézem, ahogy összerezzen, és mint kiderül, Yana karatézik. Sajnáló, empatikus mosollyal simogatom meg most én az ő hasát, aztán figyelem, ahogy felkel és elindul.
- Jól van, itt leszek. - mondom, de Luci persze elindul Shay után és én nem akadályozom meg. Jól teszi! Én nem mehetek be vele a nőibe, de ő igen, szóval hacsak Shay vissza nem küldi, ő is megy vele. Én addig hátra dőlök, megiszom a vizem, mert úgy is van még üdítőm is, amit kihoztak a leves mellé. Aztán meghozzák a főételt is, de én addig nem nyúlok hozzá, amíg Shana vissza nem jön. Az asztalon dobolok az ujjaimmal, hallgatom a zenét, próbálok nem térd fájni és nem türelmetlenkedni... De nem azért, mert éhes vagyok. Mindig eszembe jut az edzőterem, és hogy akkor is vártam, aztán ha tovább vártam volna... Halkan sóhajtok. Az csak egyszeri eset volt. Nem kell ennyire féltenem őt...

David & Shayana

Nem tudok nem nevetni, amikor Dave a legnagyobb kaját nézi ki az étlapról, de amikor viccelődni kezdünk, megfenyeget, hogy az én desszertemet is meg fogja enni, így bele kell mennem a színjátékba. Minden erőmre szükség van, hogy ne essek ki a szerepemből, amikor úgy kezd méricskélni, mint akinek nagyon alapos megfontolásra van szüksége ehhez... aztán a szavai hallatán előtör belőlem a visszatartott halk kacagás.
– Micsoda szőrös, kegyetlen szív! – sóhajtom teátrálisan. A figyelmem aztán elterelődik, vagyis inkább szédítő száznyolcvan fokos fordulatokat vesz, mert először saját magamat ejtem csapdába, azután viszont Dave kanyarítja a beszélgetést egy nem várt irányba. A védekezését hallva összehúzom a szemeimet és kétkedve kezdem élesen figyelni.
– Tényleg? – kérdezek vissza gyanakodva. Na nem rá haragszom, vagy hiszem azt, hogy bármi is történt volna, de tudom, hogy jól ismer és valószínűleg megpróbálná megóvni a haragomtól, aki szerinte nem feltétlenül szolgált rá... de szerintem igen. Azért az hatásos, hogy magához ölel, mert így nincs akkora kedvem rögtön megindulni, és ha megerősíti, hogy nem nő nyúlkált hozzá, akkor némi bosszús fújtatással hajlandó is vagyok elengedni a dolgot. Már csak azért is, mert megérkezik a pincér a rendelésekért – és ha nem is ez, hát a tény, hogy Dave szinte a teljes étlapot felsorolja és a végén a pincérnek még lapoznia is kell, hogy minden ráférjen, az biztosan hatásos. Nem is állom meg újabb vicces megjegyzés nélkül és jót nevetek a válaszán, amit nem is vonok kétségbe. Megengedek magamnak egy kis nyugalmat is, bezsebelek egy finom csókot, de aztán Luci is felhívja magára a figyelmet, amit megmosolygunk. A feltételezésre, miszerint Dave-nek feltűnne a különbség, ha helyettem Lucifert találná az ágyban, játékosan felvonom a szemöldökömet.
– Biztos vagy benne?! – kérdezem vidáman, kuncogva. Méretekben, a hasamtól eltekintve, annyira nem különbözünk... De aztán már jön a leves és én a világért sem fosztanám meg Davidet az evés élményétől. Azért finoman jelzem neki, hogy nem feltétlenül kell belefulladnia, de amikor azt mondja, ez így jó neki, csak kuncogva bólogatok. Nekem addig elég a vizem is. Amikor végez, megsimogatom a még messze nem teli hasát, és a kérdésre adott válaszán ismét halkan nevetni kezdek.
– Nem is baj, bőven kell még ott hely az étlap maradékának – jegyzem meg évődve, a vidámságom azonban nem tart sokáig, mert Yana újabb támadást intéz, ezúttal olyan helyre, ami sürgős mosdólátogatást kíván. Dave-re mosolygok, amikor megsimogatja a hasam, adok neki egy puha csókot, aztán viszont már mászok is kifelé, mert sosem lehet tudni, nem duplázik-e a hercegnő odabent. Lucifer már jön is ki az asztal alól és a lábam mellé szegődik, én pedig mosolyogva simogatom meg a fejét.
– Jó fiú – dicsérem meg. Nem küldöm vissza, mert megszoktam már és szeretem is, ha mellettem van. Persze most már Dave is itt van velünk, de egy bizonyos ominózus eset óta a női részlegeken sem érzem magam biztonságban egyedül. Út közben beszélek néhány mondatot a pincérrel, aztán elégedetten sietek a mosdóba. Gyorsan el is végzem a dolgom, míg Luci a fülke ajtaja előtt ülve vár, aztán kezet mosok... és ahogy kinyitom a mosdó ajtaját, Yana megint akciózik egyet.
– Most komolyan?! De hát nincs is már ott semmi! – nyögök fel halkan, megsimítva a hasam, de nincs mese, ha ismételni kell, akkor ismételni kell. Másodszorra szerencsére már sikerül kijutnom – most már végképp nem is lenne miért visszamenni –, szóval Luciferrel végre visszatérhetünk Dave-hez.
– Ne haragudj, a hercegnő duplázott egyet – pillantok Dave-re bocsánatkérően, és visszaülve mellé megsimogatom a combját, miközben odahajolok hozzá egy csókra. Remélem, nem aggódott. Egyébként is látom, hogy megjött a főfogás, és azok az illatok!
– Mmmm, mennyeien néznek ki! Jó étvágyat, ne várakoztassuk tovább az üres pocakodat – mosolygok Dave-re. Közben már nekem is szinte csorog a nyálam a lasagne illatától, szóval neki is állok, elégedett hümmögéssel élvezve az első falatokat. Amikor az első élvezeti hullámon túl vagyok, a külön tányérra helyezett hordogok egyikét lecsúsztatom Lucinak kettőnk között, mielőtt folytatnám az evést, hogy ő se maradjon ki. Mivel én lassabban eszek, hiába nem olyan hatalmas az adagom, mint Davidé, simán lehet, hogy ugyanakkor végzünk, de nem zavar. Elégedetten, tele hassal dőlök hátra, mosolyogva figyelve Dave-et, ha még eszik, vagy simogatva meg a kezét, ha ő is befejezte.
– Finom volt? – kérdezem mosolyogva. Remélem, neki is ízlett, mert ez akár jó kis törzshelyünk is lehetne. Hát még amikor a pincér kihozza majd a meglepetés-desszertet a palacsinta után...

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

- Nagyon kegyetlen tudok lenni! - suttogom oda neki mosolyogva, már majdnem kihívó pillantással, de visszafogom magamat, mert ha ezt elkezdjük megint, akkor csak a vágyakozás lesz belőle. Nem mintha nem kellett volna nekem az egész ide út ahhoz, hogy megnyugodjak...
De aztán már jobban jár a kaja a fejemben, mint bármi más... kivéve, amikor a katéterről mesélek.
- P-persze, persze! - igyekszem őt megnyugtatni, mikor ott tartom. Nem azért, mert tényleg így volt, hanem mert senkit nem lehet büntetni azért, mert végzi a munkáját. Egyébként se tudom, ki volt az, meg hát ukrán is volt, jobb a békesség.
Ezután azért Shay visszavesz a vérszomjából, főleg mert elterelődik a figyelme az éhségem irányába, na meg Lucifer is segít.
- Biztos, neked sokkal jobb illatod van. Imádom. - szagolok is bele a hajába jó mély levegőt véve, mosolyogva.
A levest legyűrve aztán Shayt szólítja - Yana - a természet, és kimegy a mosdóra pajtival, én pedig egyedül ülök. És várok. És türelmetlenkedek. Igyekszem uralkodni magamon, arra gondolni, hogy ekkora hassal nem lehet egyszerű, de mindig eszembe jut az edző terem. Aztán az, hogy ott van Luci. Meg hogy hallanám, ha Lucifer neki ugorna valakinek. Vagy ha Shay kiabálna. Aztán rájövök arra is, hogy nem csak aggódok, de itt ülve, egyedül, még magányosnak is érzem magam. Pedig korábban sose volt gondom azzal, hogy egyedül üldögéljek, vagy menjek inni, enni, bármi... Most viszont olyan, mintha Shay nélkül szorongás törne rám. Emiatt, mint egy két percre magára hagyott, de minden másodpercet drámaian megélő kutya, felragyogok, amikor végre megjelenik. Magamhoz karolom és csókot nyomok a fejére.
- Semmi gond. Gondoltam, hogy valami nem egyszerű ebben a dologban. - mosolygom rá, aztán elengedem, hogy mindannyian enni tudjunk. Nekem van egy nagy hús szeletem is a tésztán, szóval tényleg kiadós adag, de Shay lasagne kockáját sem kell félteni. Evés közben Lucifer is megkapja a hot dogokat, a vizéből is nagyokat lefetyel. A tészták végét szinte egyszerre fejezzük Shanával, én csak azért vagyok lemaradva, mert a spagettit nehezebb enni. Egy fokkal elégedettebben dőlök hátra és iszok az üdítőmből, amikor végzek én is. Megtörlöm a számat, aztán átkarolom Shay vállait és rámosolygok.
- Igen, nagyon! És a tiéd? - kérdezem, miközben a második hot dogot is lecsúsztatom a lábaink között felkukucskáló árnyéknak. A tányérokat elviszik, én pedig már nyalom a számat a palacsinta gondolatára.
- Mondjuk te már biztos végig kóstoltál itt mindent, nem? - kérdezem rá mosolyogva, fejemet finoman az övének dörgölve.
- Elmondod nekem, mivel töltötted a napjaid itt? Hogy nézett ki egy napod? - érdeklődöm kíváncsian. Tudom, hogy felköltözött és berendezte a lakást, de tekintve, hogy már nem dolgozott azóta, hogy eljött Norfolkból, valamit csinálnia kellett itt is, nem?

David & Shayana

Tovább kuncogok a színjátékon, de ahogy közben rápillantok, megvillan a szemében valami... és én egy pillanatra ismét melegebbnek érzem a hőmérsékletet a kelleténél. Megköszörülöm a torkom, mielőtt túl messzire jutnék a gondolataimmal és inkább nem fokozom a helyzetet. Később viszont, amikor már nézelődésről és katéterekről van szó, nem olyan könnyű nem fokozni a gondolataimat.
– Ez nem volt valami meggyőző... – mormogom az orrom alatt és ha nem ölelne éppen magához, talán most azonnal el is indulnék megkeresni a tettest. Szerencsére viszont megjelenik a pincér is, így végképp lemondok erről az opcióról. Egyelőre.
Dave éhségének bizonyítékai, az ölelése, a csókja és Lucifer féltékenykedése elegek ahhoz, hogy teljesen eltereljék a figyelmemet. Hamarosan már arról beszélgetünk, hogyan különböztetne meg minket Lucival és én boldog kuncogással bújok még közelebb hozzá, ahogy a hajamba szagol. Felemelve a fejem lopok tőle még egy csókot.
– És esetleg ez is kellemesebb, mint Lucifer nyalakodása? – mosolygok fel rá aztán, és ha egyetért, megérdemel még egyet. Szerencsére nagyon belemerülni nem tudunk, mert jön a levese, én pedig hagyom enni, és mosolyogva figyelem közben. Utána akár vissza is térhetnénk az illatomra és a csókokra, de ezúttal Yana szól - vagyis rúg - közbe. Muszáj szaladnom egy kört a mosdóba, ahová szerencsére Luci is elkísér, és bár kell egyet dupláznom, végül csak visszaérünk Dave-hez. Már a puszta látványától is mosolyognék, de attól pláne, milyen csillogó szemekkel néz rám. Szeretetteljesen ölelem vissza, megcsókolom a mellkasát, aztán az állát, aztán az ajkát is, de utána már tényleg az evésen van a hangsúly.
Nagyjából egyszerre fejezzük be, Lucifer is megkapja a második hotdogját is, aztán már jól lakva bújhatok ismét Dave oldalához.
– Isteni – erősítem meg mosolyogva és bólogatva. – Ez volt az első, amit kipróbáltam, és... hát, azóta is ettem már párszor – vallom be egy zavart kis mosollyal. Igen, lehetőségem lett volna több mindent is kipróbálni, de mindig győzött a tészta és a ropogós, olvadt-sült sajt gondolata. A következő kérdése megmosolyogtat.
– Miután beköltöztem, nem volt már annyira izgalmas az élet. Főleg a környéket fedeztem fel, sokat sétáltunk Lucival, így legalább a mozgás is mindig megvolt. Anyukáddal elmentünk néhányszor vásárolni, egyszer-kétszer Joe is segített, amikor nagyobb mennyiségeket vásároltam be. A berendezés ugyan a helyén volt, de az olyan alapvető dolgok, mint mondjuk a törölközők és ágyneműk, hiányoztak. A ruháinkat is el kellett pakolnom, de azt is beosztottam, hogy ne legyen túl megterhelő. És hát... voltak olyan napok is, amikor sokat ültünk otthon, mert ahogy telik az idő, egyre kevésbé bírom a meleget – mesélek neki leginkább össze-vissza, de közben mosolyogva. Aztán eszembe jut még valami és halkan kuncogni kezdek, de közben megérkezik a palacsintája, úgyhogy csak azután mondom el, hogy a pincér ismét elment. Egy kicsit közelebb hajolok Dave-hez.
– És Lucifernek egyszer az éjszaka közepén kellett elkísérnie a boltba, mert megkívántam a csemegeuborkát nutellával – osztom meg vele halkan nevetve. Ha már desszertek.
– Majd... te is mesélhetsz nekem, ugye tudod? Bármit. Bármikor – mondom aztán egy kicsit elkomolyodva. Én nem fogok most rákérdezni egy átlagos napjára az elmúlt hónapokban, de szeretném, ha tudná, hogy itt vagyok. Most is. Mindig.
A meglepetésem pedig akkor érkezik, amikor a palacsintás tányért elvitték előle: a pincér ismét odajön, egy újabb desszertes tányérral a kezében, és lehelyezi elénk a csokiszuflét vaníliafagyival. Megköszönöm neki, aztán középre igazítom a tányért és elveszem az egyik kiskanalat.
– Meglepetés – mosolygok Dave-re szerelmesen, és ha hagyja, az első falatot az ő szájába segítem a kanállal.