Majdnem szétreped a fejem, úgy vigyorgok. Nem igazán lehet téged meghatni ilyesmikkel, hacsak nem valami nagyon bennfentes pletykával fenyegetnélek, de hát legjobb barátok vagyunk és még sosem kellett ennyire aljas módszereket használnom veled szemben. Minden pletykát elolvasok - jó, nem azon a beteges módon, hogy kifejezetten az internet bugyraiba kelljen ásnom, hogy fura dolgokat találjak rólad, de ha megnyitnánk a telefonomon a google kereséseimet, fix, hogy az első három között szerepelne a neved, szakmai ártalom, erre fognám és nem arra, hogy kifejezetten szórakoztat szenny híreket olvasgatni rólad - amiket aztán vagy kifotózom neked vagy csak úgy teszek, mintha komoly lenne a dolog és nem avattál volna be a legújabb hírekbe. Elég szórakoztató, csak mondom.

Elnevetem magam annyira komolyan veszed ezt az egészet. - Ja, totál. - Féloldalasra húzódik a mosolyom és egy kicsit még kiélvezem a teljes kétségbeesésedet mielőtt majd beavatnálak, hogy egyébként csak szivattalak. Egyébként nagyon szórakoztató veled szívózni, mert nagyjából minden második dolgot teljesen komolyan veszel.

- Nyugi, nem megyek sehova. - Ezt úgy mondom, mintha amúgy szívességet tennék neked azzal, hogy eljöttem ide, mintha hívtál volna és könyörögnöd kellene, hogy maradjak, nem pedig magamtól érkeztem volna. Egy kicsit téblábolok mielőtt bevetném magam a vízbe: az edző sípja csak úgy visszhangzik az akusztika miatt. Konkrétan még akkor is hallom amikor már az első hosszt úszom le, hogy amíg te nyújtasz, addig se céltalanul lebegjek.

- Nyugi már Emmo, csak szopattalak. - Megforgatom a  szemeimet és egy kis vizet feléd fröcskölök. - Túl merev vagy. - Állapítom meg. - Lazítanod kellene. - Ide-oda úszkálok a két méteres körzetedben. - Eljöhetsz velem egy buliba. - Ezt úgy mondom, mintha egy ajánlat lenne és nem egy kötelezőség, mintha elképzelhető lenne, hogyha te nemet mondasz akkor ne győzködjelek addig, amíg meg nem unod a nyaggatásom. - A hétvégén. De csak miután eljöttél az órámra.  -  Kedvesen elmosolyodom, mintha ez is csak egy opció lenne és nem könyörögném ki, hogy jelenj meg.

Emmo & Conrad

– Pffft, – kegyesen szemet forgatok. Rosszabb dolgok is kiderültek már rólam. Mármint szerintem a többsége nem volt rossz, de a managerem már máshogy gondolta. Tudod, Susie, akinek érdekes módon hirtelen elfelejted a nevét akárhányszor meetingeltek, és Karennek hívod.

– Úristen, tényleg?? – halál komolyan veszem azt, amit mondasz, és lehúzom a fejemről a szemüveget, sapkástól együtt, mert a szemüveget mindig sapka alá veszem fel. Perpillanat elég rosszul érint, mert ha az olimpián jó időket úszok, nagyon sok felvétel fog rólam készülni… érted, a szemüvegem lesz az erősen hiányos outfitem ékköve, nem nézhetek ki benne úgy, mint egy gömbhal.

Az edző túl közel áll, amikor belefúj a sípjába, és összerezzenek egy fájdalmas szisszenés kíséretében. A dobhártyám, bazdmeg. Ez fájt. Felé nézek, és nincs is olyan közel… nem tudom, ennyi idő múltán hogy nem szoktam meg az uszodák rejtélyes akusztikáját. Jelel, hogy száljak ki a medencéből, és nyújtsak.

– Várjál, mindjárt jövök, – a kezedbe nyomom a szemüveget, amit ezek után valószínűleg nem fogok hordani nagyközönség előtt, és egy könnyed mozdulattal tolom ki magam a medencéből. Kapok az alkalmon, hogy ne kelljen idegállapotról beszélnem.

Gyorsan lenyújtok, közben letolom a zselés állagú izotóniás italt, amit az edző a kezembe nyom, és már a medencében is vagyok.

– Szóval mi a fasz bajod van a szemüvegemmel? – az ellenséges fogalmazás ellenére egy csepp ellenségesség sincs a hangomban. Lazán tartom magam a medence szélén, a lábammal evezgetve, miközben a szádat figyelem, várva a válaszodat. Szeretem, hogy olyan szépek a fogaid. Amikor fogszabályzót hordtál, totál bezavart az olvasásba.

Emmo & Conrad

- Hé, több tiszteletet az arcomnak! Nem emlékszel, hogy konkrétan ezt a fejet választották az év legdögösebb pasijának háromszor is a középiskolában? - Elégedetten vigyorgok rád, rajtad vízcseppek görögnek végig, rajtam meg, hát igazából még mindig rajtam van a felsőm. Ha az edző mondjuk nem lenne hallótávolságon belül, akkor lehet elsütnék néhány edzősködős poént, hogy megnevettesselek, de így csak megforgatom a szemeimet és megkocogtatom az órámat, mintha nem a legjobb időket tudnád úszni: mégis csak a kibaszott olimpiára készülsz.

- Pff, az ország egyik leghíresebb sportolójáról kiderül, hogy igazából spúr? Nehogy megjelenjen valami online felületen az egy benfentestől származó információ. - Sosem ártanék neked, mármint sosem basznék ki veled és ezt asszem mindketten tudjuk de azért néha nagyon de tényleg rettenetesen jólesik ezzel szívatni téged. Nem ugrom el időben, úgyhogy némi víz rám loccsan és oké eredetileg nem terveztem vizesnek lenni - kész agyrém nem, máskülönben minek jön az ember egy uszodába - de így már muszáj lesz nekem is megmártóznom.

Amíg te újabb körre mész én ledobom a törölközőm egy padra, lerángatom magamról a felsőmet és olyan szaltót ugrok a vízbe amitől az edző megfújja a sípját. Jézusom, mennyire nem hiányzott ez. Taposom a vizet amíg vissza nem érsz, hogy aztán csak megrántsam a vállam. - Erre volt dolgom. - Összeszűkölt szemekkel méregetlek, jól ki vagy idegileg. - Plusz sejtettem, hogy idegállapotban vagy, úgyhogy gondoltam megmentelek önmagadtól. - Féloldalasan elmosolyodom. - Úgy nézel ki ebben a szemüvegben, mint egy gömbhal. - Nevetem el magamat miközben lefröcsköllek roppant felnőttesen ugyebár.

Emmo & Conrad

Heti egyszer itt úszom—az érzelmi vonalon kívül nem sok minden indokolja. Az egyetem sportlétesítménye modernebb és az utóbbi években felszerelték mindennel, amire szükség lehet. Kivéve a flume, de abban amúgyse szeretek úszni.

Lihegve támaszkodom a medence szélére, az alkaromon még ott a lila folt, miután tegnap rácsaptam pillában a bólyasorra. Az edzőm kishíján beleszédült tőle a medencében. Nem szoktam ilyen hibákat véteni, és ilyen közel az olimpiához nem véthetek ilyen hibákat.

Felnézek rád, és egyszerre tölt el irritáció és melegség.

– Ha tudom, hogy a te képed lesz az első, amit a vízből kimászva látok, akkor a teknősnél is lassabban jöttem volna, – vigyorgok a szádat figyelve. Kivételesen nem fűzök hozzá okosságot, mint hogy a teknősök azért jóval gyorsabban úsznak, mint ahogy a szárazföldön mozognak. Előbb jó lenne levegőhöz jutni.

– Álmodj csak, – amúgy jelen pillanatban fizetnék neked bármit, mert rohadt éhes vagyok. A lassú úszást meg nem tudom, viccnek szántad-e, de a valóságtól nem állsz annyira messze. Elengedem a falat, és a víz alatt lecsatolom az úszóernyőt az ellenállásos övről, kiteszem a lábad mellé, aztán az övet is leveszem és a vízben hátralökve magam hozzád vágom. Röhögök. A szemüveget továbbra sem veszem le; nem kell még több klór a szemembe, ha szórakozni támadna kedved.

– Rooney! – kiált felénk az edző, kellően harsányan ahhoz, hogy tompán az agyamba szivárogjon. Felé nézek, és jelelve teszi hozzá, – Ússzál egy levezető kört, ne pofázzatok annyit. – Szemet forgatok, és elmotyogom, hogy mindjárt jövök. Emlékszel, mikor a többiek Looney-nak hívtak, én meg nem tudtam róla, mert nem hallottam és nem láttam a különbséget? Szép idők, te szebbé tetted.

A leveztő kör után besiklok melléd, ha már vagy olyan pofátlan, hogy a sávomban lebzselj, és feltolom a homlokamra az úszószemüveget. – Figyu már, nem azt mondtad, hogy nem érsz rá? – Nem mintha nem örülnék neked, de amúgy nem annyira örülök neked, mert most tele vagyok ideggel, amit nem szeretnék az orrodra kötni.

Emmo & Conrad

Nagyon sok minden jut eszembe erről a helyről: az első alkalom amikor besétáltam ebbe az uszodába, az amikor először másztam be a nagy medencébe, az öltözőbeli pletykák és viszályok, az amikor megjelentél, és az amikor először úsztál le. Az összes fontosabb emlékem innen ered, mintha ez a hely valahogyan az évek alatt a részemmé vált volna. Egy pillanatra megint tíz évesnek érzem magam aki csak arra várt, hogy iskola után átvehesse a fürdőnadrágját, felcsattinthassa az úszószemüvegét és belevethesse magát a vízbe.
A klórszag otthonosan kúszik le a torkom mélyébe és a benti pára olyan jótékonyan takar be, mintha igazából most értem volna haza.

Odaintek az edzőnek aki karba font kézzel nézi a hosszokat amiket hárman úsztok. A strandpapucsom csak úgy csattog, a törölköző a nyakamban, a fekete pólóm még nem vettem le ahogyan először felé indulok el, vannak azok a tisztelet körök amiket nem lehet kihagyni és ez is egy ilyen. Még mindig emlékszem arra, hogy pontosan milyen hangosan tud ordítani és, hogy milyen tempósan lüktet egy ér a halántékán, ha valaki túl sokat szájal és ha valakire, rá igazán jellemző, hogy kis szarságokon akadjon fent, például azon, hogy az ember nem rohan hozzá kezet fogni, mintha minimum ő lenne az elnök. Kezet fogunk egymással és lefutjuk a szokásos köröket: felszínesen beszélgetünk a múltról és a jelenről, arról, hogy úgy tizenhárom évvel ezelőtt milyen szabályos pillangó úszást tudtam bemutatni annak ellenére, hogy folyton rinyáltam, hogy utálom az egészet és futólag érintjük, hogy mi minden változott meg itt, mióta utoljára itt jártam.

Azt mondom neki, hogy akkor hagyom is, mire ő csak hümmögni kezd és lenéz a stopperjére, futólag rápillantok én is mire gyorsan eldugja, mintha nagyon bizalmas információ lenne, aztán odacsattogok a sávodhoz, majdnem végszóra. Leguggolok, hogy amikor végre a sokadik hossz után felbukkansz a vízből, váratlanul megpöckölhessem az orrodat. - Haver, egy teknős is gyorsabban tempóz nálad. Azt hittem az Olimpiára készülsz! - Vigyorogva elhúzom a számat ahogyan megpróbálok belenézni a szemeidbe, amiket takar az úszószemüveg. - Az edző azt üzeni, hogy büntetésből te fizeted a vacsorámat. - Nyilván nem üzengetett ilyesmit az edző, de hát gondolom ezt magadtól is tudod.

Emmo & Conrad