I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

Minden szempontból elégedett vagyok a dolgok alakulásával, mert nem csak én simultam ki, de Davidnél is elértem egy olyan állapotot, amit már nagyon szerettem volna. A gondolataim vissza-visszatérnek ahhoz a mozdulathoz, amit talán csak beképzeltem, de kényszerítem magam, hogy hagyjam figyelmen kívül a dolgot. Lehetőleg. Inkább a kaja csinálásra koncentrálok, még ha furcsa is, hogy kérte – meg aztán a következő jelentkezőre a vacsorát illetően. Dave meg is jegyzi, hogy csinálhatnánk valamit, mert Chad talán némileg arcátlan módon jelenik meg mindig a pulton, de sajnos ki kell ábrándítanom a macskák idomítását illetően. Több értelemben is. A kérdése aztán vidám mosolyra késztet, főleg azért, mert én is épp erre gondoltam.
– Igazából már nem vagyok benne biztos – vallom be, aztán úgy kezdem méregetni Chadet, mint aki valamit keres rajta. Az ő tekintete is gyanakvóvá válik ennek láttán, de ettől csak nevethetnékem támad. – De ha már nekem is van gyenge pontom, biztos akad neki is, nem? – gondolkozom hangosan. Mondjuk jelen esetben a marhahús az első számú gyanúsítottam a kérdésben abból ítélve, hogy úgy méregeti a tálat, mint aki el akarja lopni a tartalmát.
Elkészítem a két burritot, közben mosolyra fakasztva Dave-et is a válaszommal, aztán én is leülök a pulthoz, hogy megegyem a sajátomat. David addigra már jóformán el is tüntette az övét, mintha attól félt volna, hogy Chad még a szájából is képes lenne kienni a kaját... ami talán még igaz is lehet, mert a macska leül velem szemben a pultra és pont olyan áthatóan kezd méregetni, mint aki erre készül. Nyilván nem is bírom ki, de a megtörésem pillanatát megtartom addigra, amikor David a kérdésem megválaszolása után feláll és hátat fordít nekünk; csak akkor tunkolom bele a mutatóujjam a burritomba és kanalazok ki onnan egy jó adag marhahúsos tölteléket, hogy aztán Chad felé nyújtsam azt, aki elégedetten kezdi megtisztogatni tőle az ujjamat. Szerencsére elég éhes ahhoz, hogy gyorsan eltüntesse a bizonyítékot, bár utána nekem már amúgy is más tereli el a figyelmem. Dave után nézek és próbálom figyelmen kívül hagyni az összeugró gyomromat, amikor azt mondja, talán egész éjjel bent lesz. Nyelek egyet és az öröm, ami korábban megszállt, amikor felajánlotta, hogy ismét alhatok vele, most szertefoszlik, mert ezek szerint talán nem is lesz itt.
– Oké – veszem tudomásul, és igyekszem kiűzni a hangomból a fellángoló félelem- és csalódottságérzetet. Nem mintha hibáztatnám azért, hogy dolgoznia kell, csak beleéltem magam, hogy talán ismét lesz egy pihentetőbb éjszakám, azt pedig eddig csak mellette sikerült elérnem. Ahogy eszembe jut, mi vár majd rám megint, elmegy egy kicsit a maradék étvágyam, így leengedem a megmaradt körülbelül két harapásnyi burritot a tányérra, és ismét David felé lesek... aztán úgy is maradok. Szinte még a szám is tátva marad, ahogy épp befújja magát kölnivel, meztelenül állva a szekrény előtt, aztán meg elkezd öltözni, ingbe és öltönybe. Úgy nézem végig a műveletet, mint aki bűbáj alatt áll, egy ponton csak azért csukva be a számat és nyalva meg az alsóajkam, mert nem vagyok biztos benne, hogy nem csordult-e ki a nyálam. Aztán jön a fegyvertok és a pisztoly, és talán ez egyfajta perverzió, talán csak az életvitelem – életvitelünk – adta sajátosság, de ettől csak még izgatóbbnak találom ezt a látványt és összképet. Szusszanok egy nagyot, igyekszem meggyőzni magam, hogy épp indulásra készül, ezért valószínűleg nem hagyná magát leteperni, de azért megyek utána, mint egy megbabonázott zombi, csak hogy követhessem az illatát és tovább nézhessem. Chad közben már nyilván nekifeküdt a tányéromnak és teljes elégedettséggel tolja kétpofára a maradék burritomat, de én most másfajta éhséget érzek, szóval észre sem veszem. Amikor Dave kijön a fürdőből, kis híján nekem jön, én pedig igyekszem úgy tenni, mintha csak véletlenül kerültem volna az útjába, de közben úgy méregetem, mint Chad az előbb a kajánkat, szóval nem hiszem, hogy ne látna át rajtam. Figyelek arra, amit mond, és bólogatok, de szerintem csak később fogom tudni felidézni a szavait, mert még szövetkabátot is vesz, és én kész lennék a lábai elé borulni, mint valami istennek. Nem kellene törvénybe iktatni, hogy bűncselekmény így kinézni?
– Oké – felelem újra, teljesen vakon, főleg, mert még rám is néz azokkal az igézően kék szemeivel és én kis híján felsóhajtok a gyönyörtől.
– Mmm-hmm – egyezek bele az utasításba is, de közben épp libabőrös leszek a hajamba túró ujjaitól és már az ajkaimat nedvesítem meg a nyelvemmel, készen a nem-búcsúra. Amikor végre megcsókol, szuszogva simulok a testéhez, kezeimet bebújtatom a zakó alá, hogy végig tudjam simítani a felsőtestét – azért az ingét nem gyűröm össze –, és odaadóan, behódolva viszonzom a birtokló és parancsoló csókot. Némileg ködös szemekkel nézek rá, amikor elenged, de én is lehámozom magam róla, mielőtt még szó érné a ház elejét, és hagyom menni. Egy kicsit még bámulom a becsukódó és -záródó ajtót, aztán halk sóhajjal fordulok vissza a konyha felé...
Ahol Chad már eldőlt a pulton és épp elégedetten tisztogatja a mancsait az üres tányérom mellett. Kitör belőlem a nevetés, de ahogy odasétálok hozzá, úgy néz rám, mint a világ legelégedettebb lénye és még dorombolni is kezd, mintha csak tudná, mivel vegyen le a lábamról, így aztán nincs is szívem leteremteni. Inkább a karomba veszem, élvezve, ahogy hatalmas, puha, meleg teste már bújik is az enyémhez. A nyakamhoz és az államhoz dörgöli a busa fejét, egyre hangosabban dorombolva, szóval a kanapéra sétálok vele, és alapos vakargatásos-dögönyözéses sessiont rendezek neki. Meg magamnak is, mert az én lelkemet is gyógyítja ezzel.
Később adok neki a saját vacsorájából is, kap friss vizet, én pedig úgy döntök, hasznosítok Dave gym-sarkából néhány dolgot és egy kicsit én is lemozgatom magam, mert már érzem, hogy hiányzott. Az edzéstől kellemesen fájó izmokkal megyek aztán egy alapos zuhanyra a fürdőbe, megmosva a hajam is a David által hozott mindenféle cuccokkal, aztán elpakolom a burrito maradékait a hűtőbe. Eszek még egy könnyű szendvicset, aztán lecserélem az ágyneműt, mert alaposan összemocskoltuk ma. Csalódottan veszem tudomásul, hogy így elveszítette a Dave-illatát is, szóval hozom a kölnijét és alaposan befújom vele a párnát és a takarót is, hogy javítsak ezen. Egy kicsit még leülök Chaddel a tévé elé, megnézem a híreket – egy kicsit a CNN-t és egy kicsit az Al Jazeerát is, hogy a kettőből átlagot tudjak vonni a gázai eseményekkel kapcsolatban –, de aztán mivel már majdnem éjfél van, egy nagy sóhajjal veszem tudomásul, hogy valószínűleg hiába várakozom. Kikapcsolom a tévét, aztán az ágyhoz sétálok, és míg Chad befészkeli magát a takarók alá, én felidézem, amit David mondott. Először levetkőzök, hogy a kedvére tegyek, de aztán eszembe jut, hogy milyen érzés lenne meztelenül felriadni az álmaimból, és már megy is fel a pulzusom és ráz a hideg, ezért pánikszerűen a szekrényhez masírozok és előveszek egyet David pólói közül. Gyorsan magamra húzom és még a kölnijéből is fújok rá, aztán néhány percig csak állok, átölelve magam, beleburkolózva a pólójába és az illatába. Chad megjelenik a lábamnál és beledörgölőzik a combomba, a tény pedig, hogy még ki is jött miattam az ágyból, enyhít a feszültségemen. Felnyalábolom a hatalmas testét a földről, aztán vele együtt bújok be a Dave-illatú ágyneműbe. Lekattintom a lámpát az éjjeliszekrényen, aztán mégis inkább visszakapcsolom, mielőtt magzatpózba helyezkedve lehunynám a szemem, szinte teljesen eltűnve a takaró alatt, beburkolózva a párnába és az ölelésemben doromboló Chad bundájába.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

Dave már megint humorizál, én pedig nem tudok nem megereszteni egy huncut mosolyt az irányába.
– Akkorával, ami alig fér a szájába? – folytatom a hasonlatot ártatlanul.
Nem sokkal később persze már én is átérzem Chad helyzetét, csak egészen máshogy, mert másra éhezem meg, de arra nagyon, miután szinte tátott szájjal és csorgó nyállal végignézem, ahogy David ingbe és öltönybe öltözik, nyakkendőt vesz, aztán elrakja a fegyverét is. Úgy érzem magam, mint akit megbűvöltek és úgy is megyek utána, amikor eltűnik a fürdőben, mintha tényleg pórázt kötött volna rám, így aztán majdnem össze is ütközünk az ajtóban, de én csak félreállok. És bámulom tovább. Szerencsére nem tesz erre megjegyzést és az ajtóban még kapok tőle egy olyan csókot is, amitől végleg elgyengülnek a térdeim, így miután elmegy, egy kicsit még ábrándozva szuszogok, mielőtt újra életképessé válnék.
Lefoglalom magam Chaddel, edzéssel, fürdéssel és hajmosással, ágyneműcserével, tévézéssel, de aztán eljön az a pont, amikor nem halogathatom tovább az alvást, mert valószínűleg feleslegesen várakozom. Miután majdnem pánikrohamba sodrom magam, David pólójával és az illatával – megint – nyugtatom meg magam, aztán Chaddel együtt bebújok az illatos paplan alá. A lámpát végül felkapcsolva hagyom, mert úgy nyugodtabb vagyok, aztán lehunyom a szemem, és ha nagyon lassan is, de elkezdek tompulni és elaludni.

Nem mondanám, hogy felébredek. A szememet sem nyitom ki – azt hiszem –, csak érzem, ahogy egy ismerős, nagy, meleg, Dave-illatú test bebújik mellém az ágyba, én pedig világomról sem tudva cselekszem automatikusan. Közelebb kúszok és már bújok is oda hozzá, arcomat a mellkasára hajtva, szinte belefúrva magam a megnyugtatóan meleg bőrébe, és amikor érzem a körém záródó erős kart, mély, megkönnyebbült szusszanással engedem ki az addigi feszültségemet és merülök mélyebb álomba.

A szokásos rémképek kísértik az álmaimat, bár Dave újra passzív szerepet vesz fel bennük. Már nem bánt közvetlenül, hozzám sem ér, de még ott van, és csak nézi, sötéten és hidegen, nem tesz semmit, nem segít rajtam. Az arca elmosódik, amikor Doron fojtogatni kezd, aztán valahonnan víz tör az orromba és a számba és én nem kapok levegőt...
Csak egy kicsit rezzenek össze, ahogy felriadok. Hirtelen fogalmam sincs, mi történik és hol vagyok, mert érzem, hogy szoros, meleg ölelésben fekszem, az arcom pedig ismerős mellkason fekszik. Chad is dorombolni kezd, a hátamhoz és a tarkómhoz dörgölőzve, de... hiába a heves szívverésem és a torkomat szorító maradvány-pánik, én inkább értetlen vagyok. Óvatosan emelem kicsit feljebb a fejem, de nem képzelődök, tényleg Dave horkol halkan mellettem és közben úgy ölel magához álmában, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A szívem elvéti a ritmust, de most valami egészen más okból. Vajon álmomban bújtam ide és ő is automatikusan karolt át? Igen, biztosan. Valószínűleg észre sem vette. Nagyon mélyen alszik, biztosan nagyon fáradt is lehetett. És ha már így alakult, mennyire lenne galádság kihasználni...? Ismét felsandítok rá. Óvatosan közelebb bújok egy kicsit. Amikor abbahagyja a hortyogást, megdermedek, de csak helyezkedik egy kicsit, és közben a keze még szorosabban von magához, az arcát pedig belefúrja a hajamba. Majdnem könnybe lábad a szemem és most nem a rossz emlékektől. Ajkaimat puhán, leheletnyien a mellkasára nyomom a szíve felett, aztán újra lehunyom a szemem és hagyom, hogy az ölelése adta béke átjárja a testem és a lelkem.

Olyan mély álomból ébredek valami fura, idegesítő zajra, amilyen mélyen nem is emlékszem, mikor aludtam utoljára. Nyöszörögve mozdulok meg és bújok közelebb a nagyon vonzó melegséghez a testem mellett. Érzem Dave illatát, azt is érzem, hogy mocorog, valamit morog is, én pedig elhatározom, hogy még nem engedem ki az ágyból. A testéhez simulok, egyik tenyerem felsimít a mellkasán a nyakára, míg a másik oldalon a fejemet emelem feljebb és arcommal ugyanúgy a nyakához bújok. Végigsimítom a puha bőrt az orrommal, mormolok valamit arról, hogy ne menjen még, aztán az ajkaimat szorítom oda újra és újra, lágy csókokat szórva el rajta, mégis egyre forróbbakat, mert pontosan tudom, hol a legérzékenyebb számára ez a terület...
Aztán hirtelen megdermedek. David. Nem is ott vagyok, ahol hirtelen gondoltam. David ágyában fekszem, és épp úgy bújok a karjaiba, mintha szabadna. Eszembe jut, hogy az éjszaka közepén felriadtam és ugyanezt csináltam, de aztán tovább feszítettem a húrt, mert visszabújtam, és most... most ébren van, miközben ezt csinálom. Érzem, hogy az arcom olyan forróvá válik, mint amit belülről felgyújtottak. Tágra nyílt szemekkel emelem fel a fejem, lassan, úgy nézve fel rá, mint aki lassított felvételben várja a halálos ítéletét.
– E-Elvetettem a sulykot...? – kérdezem halkan, az álmosságtól még kissé rekedten.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

Nem mondhatnám, hogy különösebben jól esik a gondolat, hogy nélküle kell aludnom, úgy értem azok után, hogy már beleéltem magam az ellenkezőjébe, de elfogadom a sorsom – hogy aztán amikor hazaér, még félálomban, öntudatlanul bújjak oda hozzá. Ezt csak később realizálom, amikor felriadok egy rémálomból, de mivel ő még mélyen alszik, valahogy semmi indíttatásom visszacsinálni, aminek már úgyis mindegy. Visszabújok hozzá, hogy aztán rémálmok nélkül aludjak a reggeli ébresztőig, de az is csak félig kelt fel a mély alvásból, így megint azt hiszem, hogy semmi nem változott és ennek megfelelően viselkedek is. Csak amikor nem mond vagy csinál semmit azon kívül, hogy a feje kissé felém billenne jövök rá, hogy nagyon is sok minden megváltozott; megdermedek és szinte félve nézek fel rá. Tény, hogy az ő karja is a derekamon pihen még mindig, de azért annál okosabb vagyok, mintsem ezt szóvá tegyem. Végignéz rajtam, azzal a fajta tekintettel, amitől melltájékon csoda, hogy nem lyukasztom ki két helyen a pólóját, aztán szerencsére nem darkandcoldDavid válaszol, hanem... slightlyDave. Megengedek magamnak egy kis, csábító mosolyt, mert úgy érzem, ezzel tudok a legkönnyebben kikeveredni ebből a kissé kínos helyzetből, és amikor elkezdi felgyűrni a hátamon a pólóját, nem kell noszogatnia, hogy emeljem fel a kezeimet. Így gyorsan eléri, amit eleve akart, és nekem szinte lángra gyúl az immár meztelen bőröm a tekintete alatt. Megnyalom az ajkaimat, a légzésem pedig el is nehezül, ahogy elsötétülő szemekkel pillant rám újra. A kezem ugyanakkor nyúl érte, amikor ő maga alá fordít; beletúrok a hajába, lábaim automatikusan nyílnak el, hogy közéjük férkőzhessen, és halk, rekedt sóhajjal hunyom le a szemem, amikor ő indít támadást a nyakam ellen. A sóhaj hamar halk nyögésbe fordul, ahogy a testünk összesimul, felforrósodó vérrel fonom lábaimat a dereka köré és húzom magamhoz még közelebb, egyetlen másodpercig sem téve úgy, mintha nem emlékeznék az ígéretére a reggelekről és ne akarnék közreműködni...

A következő két hét nagyjából ennek a napnak a mintájára telik, azt leszámítva, hogy kevesebbet látom – és érzem – Davidet, mint szeretném. Visszaáll a régi rendszer, már a munkája szempontjából, ugyanis semmi más nem marad ugyanaz. Nem marjuk egymást, nem veszekedünk, még csak egymásnak sem feszülünk – legalábbis nem negatív értelemben –, mert én tényleg azon vagyok, hogy megtaláljam azt a ritmust és azt a viselkedésformát, amit elvár tőlem, ő pedig azt hiszem... hálás ezért, a maga módján. Nem lázadok ellene, teljesítem a kéréseit parancsait és megtanulok együtt élni ezzel a helyzettel, miközben alaposan kiélvezem minden pozitív hozadékát. Abban ugyanis nincs hiány. Kezdek hozzászokni, hogy Dave étvágya is jelentős lett; az ígéretét szigorúan betartja és így minden napunk igazán felszabadultan indul, a legkellemesebb reggeli tornával, amit csak el tudok képzelni, én pedig odafigyelek rá, hogy minden nap úgy várjam haza, ahogy azt elvárja. Van, amikor szettben várom, van, amikor meztelenül, és van, amikor megengedem magamnak azt a kis pimaszságot, hogy ráöltözök a szettre. Utóbbi alkalmakkor mindig a ruhám alá vezetem a kezét, hogy érezhesse, aztán pedig boldogan szenvedem el az így is kijáró büntetést, amiért nem voltam teljesen engedelmes. Mindig máshol és más helyzetben várom: a konyhában, az asztalra felülve, a kanapén, az ajtóban elé menve, vagy egyenesen az ágyában. Hagyom, hogy uraljon engem és sosem próbálok meg fölé kerekedni, csak ha ő maga ösztönöz engem is munkára. Odaadó vagyok akkor is, ha nekem épp nem jár ki vele az orgazmus, de őt kényeztetni akarom. Nagyon igyekszem, és talán ezért is érzem, hogy lassan egy kicsit ő is megenyhül. Legalábbis abból ítélve, hogy a második hét végére elalvás előtt már tudatosan meg merem kérdezni, hogy odabújhatok-e hozzá – addig csak véletlenül fordult elő az éjszaka során és egyikünk sem tett róla említést –, és ő nem utasít el, még ha nem is ölel magához. Nekem bőven elég, amikor reggel úgy ébredek, hogy véletlenül megint ölel.
A nappalok persze egyre unalmasabbak, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Chaddel szórakoztatjuk egymás, tévét nézünk, a laptopon böngészem, amit tudok, edzek, hogy ne puhuljak el, főzök, ha Dave épp úgy kívánja, és... várom őt haza. Őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy nem fogok-e becsavarodni és egyre többször eszembe jut az is, hogy a bátyám és Lazare valószínűleg már halottnak hisznek, de nem merek felvetni semmit ezzel kapcsolatban, mert félek, hogy elrontanám vele az eddigi fejlődést. Pedig akár csak egy e-mail, amit ő küld el a nevemben, általa jóváhagyott szöveggel, csak hogy tudják, hogy élek... Nem. Majd talán később.

Egyik nap épp egy kiadósabb edzés utáni fürdés-hajmosás session után vagyok, amikor meglepő módon hallom a zár kattanását az ajtónál. Visszateszem a hajszárítót a helyére, ahogy akartam, aztán nem rejtve el a meglepetésem lépek ki a fürdőből, mert Dave még egy jó két-három óra hosszát távol szokott lenni, így egyáltalán nem számoltam azzal, hogy máris itthon lesz. Nem mintha megzavart volna bármiben.
– Szia! Hamarabb elengedtek? Még egy darabig nem számítottam rád – szabadkozom, amiért sem meztelen nem vagyok, sem szettben nem sasszézok elé, sem más módon nem készítettem elő neki semmilyen hazavárást. Mondjuk megint tele van a keze, van nála két zacskó, és... egy cipősdoboz? Felvont szemöldökkel méregetem a szerzeményeket, de amikor világossá teszi, hogy nekem hozta őket, felcsillannak a szemeim.
– Fel is kell vennem őket? Most? – kérdezem és próbálok nem túl izgatottnak hatni, de nehéz leplezni. Két hete nem tettem ki a lábam a négy fal közül, de ha még cipősdobozt is hozott nekem, az talán azt jelenti, hogy végre bízik bennem annyira, hogy legalább csak egy kicsit kivigyen magával. Ha pedig a válasz igen, akkor már nyúlok is az ajándékaimért, de azért mielőtt elragadnám tőle őket, felpipiskedve lopok tőle egy bocsánatkérő-üdvözlő csókot, azt a fajta rövidet, de mélyet, amiről tudom, hogy engedi nekem, mert nem túl romantikus.
– Sajnálom, hogy nem tudtam előkészülni a fogadásodra, de mi lenne, ha ebből csinálnék meglepetést? – vetem fel egy kis mosollyal, és ha nem ellenkezik, már megyek is a fürdő felé a cókmókommal. Az ajtóból még visszapillantok rá. – Valami különleges kívánság? – kérdezem felvont szemöldökkel. Én sem feledkeztem meg az ígéretemről a sminkeléssel kapcsolatban, sőt, a körmeimet is lakkozom a kedvéért, és ha van elvárása, mindig teljesítem. Ha nincs, akkor majd a ruhához igazítom. A válasza után mindenesetre eltűnök a fürdőben.
– Nem ér lesni! – figyelmeztetem, mielőtt behúznám az ajtót magam után. Egy ideje már nem használom a zárat akkor sem, ha meglepetést készítek elő neki; valamelyik nap összeraktam a képet, hogy miért olyan feszült, amikor kijövök, és bár nem adtam jelét ennek és nem is beszéltünk róla, azóta nem zárkózom be.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

Ha eltekintünk afelett, hogy a szituáció alapvetően mennyire elbaszott, nem igazán van okom panaszra. Megvannak a maga előnyei ennek is; Daviddel végre nem öljük egymást – szó szerint sem –, ő is mintha enyhülne az irányomban, ráadásul olyan sokszor kaphatom meg őt közben, hogy igazán nem vádolhatnám azzal, hogy elhanyagol. Nem mintha én nem tennék ezért. Igyekszem csábítani őt, behódolni neki, teljesíteni az elvárásait, és erre nem csak az az indokom, hogy cserébe én is észbontó orgazmusokat kapok. Nem, így próbálom elérni, hogy egyre közelebb engedjen magához – mert ez az egyetlen út, amit hagy nekem –, és így pláne biztosíthatom, hogy se kedve, se energiája ne legyen más nőkhöz. Keep his balls empty and his belly full, tartja a mondás.
Azért így is meg tud lepni egyik nap, amikor a szokásosnál korábban hazaér. Mondjuk eszembe jut, hogy ha megint valami lakberendezőt hozott magával, most legalább nem fog olyat látni a hívatlan vendég, amit nem kellene, de az ajtón csak Dave sétál be – csomagokkal. Azért jelzem neki, hogy még nem számítottam rá, ezért sem vagyok az elvárásainak megfelelő welcome home outfitben, de kiderül, hogy azokat a dolgokat nekem hozta, ráadásul most kell felvennem őket. Alapvetően csak egy új szettet feltételeznék, de ott egy cipősdoboz is és az egyik zacskó gyanúsan nagy, szóval a sejtéseim egészen más irányba mutatnak, és ez nagyon felvillanyoz, mert idejét sem tudom, mikor szabadulhattam ki utoljára. Mondjuk az a sötét mosoly némi gyanakvásra ad okot, de ezt elnyomom magamban az örömöm javára. El is kobzom tőle a csomagokat egy csók kíséretében, de mielőtt eltűnnék a fürdőben, még megkérdezem, van-e valami extra kívánságra. Sminkre gondolok, a frizurámra, vagy a rúzsom színére, ehelyett megnevezi az eszközt, olyan mosollyal az ajkán, amitől egyszerre ráz ki jó és rossz szempontból a hideg. Az arcom már az emlékektől felforrósodik, nyelnem kell egy nagyot, de bólintok egy aprót.
– Oké – mondom, hiszen ez volt az elvárás, én pedig nem ellenkezek és nem lázadok. Behúzom magam mögött a fürdő ajtaját, de csak kilincsre csukom az új módinak megfelelően. Izgatottan kezdem kibontani a csomagokat és próbálom nem eltátani a szám a ruha láttán, mert amilyen szexi, annyira gyönyörű is, az anyaga pedig valami mesésen finom. Csak remélni merem, hogy megússza az estét, de nem mernék rá fogadni. Természetesen dukál hozzá egy új szett is, illetve egy tűsarkú, ami hiába van vagy tizenkét centis, még mindig csak kicsit érek majd a válla fölé vele. A gondolattól elmosolyodom. Megtalálom a kiegészítőket is és kicsit kuncogok a nyakörvön, aztán mindent szépen előkészítek. Először csak a szettet veszem magamra, aztán nekiállok megcsinálni a sminkemet. Dave kedvencét, füstös szemeket varázsolok magamnak, cicásan húzva ki azokat, az ajkaimra pedig vérvörös rúzst kenek, a tartós fajtából. Alapozóval eltüntetem a nyomait a nyakamról – van jó pár szívásnyom, amiket egyébként büszkén viselnék, de az összképhez most nem illik –, aztán ahogy alaposan átvizslatom a ruha kivágásait, a combjaimon és a térdhajlatomban díszelgő ujjnyomokat is lefedem, ugyanezen okokból. A hajamat nem egyszerűen tűzöm fel, csempészek bele fonatokat is, ahogy hátrafogom, és egy elegáns vonalú messy bunt formázok belőle, amitől szabadon marad a nyakam – és a choker –, de az arcom mellett kilóg néhány kósza tincs mindkét oldalon. Az eszközről sem feledkezem meg, bár már a lehetőségek gondolatától is érzem kissé megugrani a pulzusomat, miközben a helyére teszem. Ezután már jöhet a ruha, aztán belebújok a cipőkbe is...és észreveszem, hogy a harisnya csipkés combfix része kilátszik a felsliccelés magassága miatt, de valahogy nem vagyok meglepve. Elnyomom a mosolyomat, magamara aggatom a kiegészítőket, aztán fújok magamra a Dave-től kapott parfümből, és még egyszer ellenőrzöm magam a tükörben, mielőtt elégedetten kilépnék a fürdőből.
Dave tekintete abban a pillanatban rám villan, ahogy kinyitom az ajtót, így aztán kilépve egy kis mosollyal az ajkamon állok meg, hogy alaposan meg tudjon szemlélni. Még meg is fordulok, lassan, megállva egy kicsit háttal is, a vállam felett figyelve, elégedett-e ebből a szögből is. Ismét szembefordulok vele, szándékosan kivillantva a lábamat, de aztán ahogy feláll, rajtam a sor, hogy összegyűljön a nyál a számban. Ugyanabban az észbontóan szexis öltönyben van, de az inget lecserélte egy fekete darabra, a nyakában pedig pontosan olyan színű nyakkendő van, mint a rúzsom. Nagyon alaposan megszemlélem magamnak, míg odasétál hozzám, a tekintetem pedig nem leplezett éhséggel tér vissza a szemeihez, amikor megáll előttem. Noha jól esne, ha mondana valamit, beérem a tekintete elégedettségével, amikor pedig a távirányítót kéri, késlekedés nélkül ejtem azt a kinyújtott tenyerébe, hogy ezzel is elégedett lehessen. Eltereli a figyelmem azzal, hogy még közelebb lép, azért mire észreveszem, hogy az ujja a gomhoz ér, már késő ellenkeznem.
– David! – fújtatok összerándulva, kezemmel a karjáért kapva, halk nyögéssel szorítva össze a combjaimat, ahogy a rezgés aktiválódik, az ördögi kis kütyü pedig végigküldi a testemen az elektromos, kéjes hullámokat, de aztán szerencsére amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan megy is. Csak tesztelt. Némi rosszallással nézek rá a szemem sarkából, miközben forró arccal újra kihúzom magam és megpróbálok méltóságos maradni. Legalább megdicsér, de aztán már sorolja is a szabályokat, én pedig ha furcsának is találom, hogy nem adhatom le a saját rendelésem a pincérnek sem, nem teszem szóvá. Minden mondata után biccentek egy aprót, bár a ne hívd fel ránk a figyelmet résznél lepillantok a ruhámra és a kivillanó combfixre. Nem érzem úgy, hogy ez jó alap lenne ehhez, de talán csak úgy érti, hogy a kelleténél jobban.
– Igen – bólintok a kérdésére. Megengedek egy kis mosolyt magamnak, amikor asztalfoglalást említ, mert tényleg hálás vagyok érte, hogy kimozdulunk, még ha szigorú szabályok szerint is, nyakörvvel és láthatatlan pórázzal. Felemel a kanapéról egy szép és elegáns szövetkabátot, feltartva nekem, én pedig háttal fordulok és belebújok. Míg ő is felveszi a sajátját és a cipőjét, ismét lepillantok a ruhámra.
– Ugye tudod, hogy ha nedvesek lesznek a combjaim, az látszani fog? És ezen az anyagon is könnyen átüt a nedvesség... – jegyzem meg, felsandítva rá. Nem tudom, tervezi-e aljas módon is használni a kis eszközét, vagy csak rendszabályozna vele – utóbbi esetben meg tudnám úszni a kellemetlen pillanatokat –, de ha nem akar feltűnést kelteni, jobb lesz, ha ezzel is számol. Lehajolva megsimogatom Sir Chadet, aztán persze követem Davidet kifelé, de csak akkor, amikor a keze a derekamra simul és ő maga jelzi, hogy menjek. Engedelmes cica vagyok. Egy lépést sem teszek nélküle, és bár én nem karolom át, mert nem andalgunk, mint régen, élvezem a kisajátító tenyere érzését a testemen. Követem az autóhoz, és ha kinyitja nekem az ajtót, megköszönve szállok be, be is kötve magam, mire ő is beül a kormány mögé.
– Elmondod, hová megyünk, vagy meglepetés? – kérdezem kíváncsian, amikor elindulunk. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy valami puccos hely lesz, ha így kicsíptük magunkat... és ebből már eszembe is jut a Radisson, és a kamuházasokként eltöltött date night, amitől egyszerre leszek szomorú, nosztalgikus és izgatott, de ezt inkább nem említem meg neki.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

A gondolat, hogy egy kicsit kiszabadulhatok a négy fal közül, olyan szinten villanyoz fel, amit nem is tudnék tagadni, de igazából nem is akarom. Több szempontból is izgalmasnak ígérkezik az este – némi szabadság, Dave társasága, amit az outfit előrevetít... és az ördögi kis kütyü. Sejthettem volna, hogy a maga módján meg fogja nehezíteni a dolgomat, de ettől még nem akarok kikapni, szóval telepítem a csodaeszközét is a helyére. Minden másban is igyekszem David kedvére tenni, amit a külsőmet illeti, és amit előre megvett, azt az utolsó darabig magamra veszem és aggatom, mielőtt a parfümből is fújnék magamra, és csak ezután hagyom el a fürdőt. Ha szavakkal nem is dicsér meg, a szemeibe oda van írva minden, amit el akartam érni a külsőmmel – nem mintha én panaszkodnék, ami a látványát illető. Ó, de nem ám. Azért még aljas módon letesztel, hogy tényleg telepítettem-e a kis micsodát, de legalább a reakciómmal is elégedett. Nem esik nehezemre a szabályokat sem megértenem, noha a ne keltsek feltűnést kevésbé érződik teljesíthetőnek, mégpedig olyan okokból, amikre nem feltétlenül leszek majd hatással. Ebből kettőre fel is hívom a figyelmét, míg ő is felveszi a kabátját és a cipőjét, de egyértelművé teszi, hogy nagyon is tisztában van velük. Sőt. A mosolya semmi jót nem ígér, és hirtelen kezdem megérteni, hogy tényleg az a cél, hogy ennél több figyelmet ne vonjak majd magunkra.
– A ma esti viselkedésem alapján, vagy általánosan...? – kérdezek vissza némi félelemmel, mert a ma estére hatással tudok lenni és biztosan jó cicus leszek továbbra is, de ha onnan nézzük, hogy én mennyit húztam az agyát a korábbi alkalmakkor... akkor új értelmet nyer az I'm fucked.
Miután felöltözött, elindulunk, de én már most nagyon szabálykövető vagyok. Még a küszöböt is csak akkor lépem át, amikor ő kiterel rajta, és azt követően is vele együtt lépdelek, közben élvezve magamon a kisajátító tenyerét, akárhová helyezi is éppen. Nyilván legtöbbször a fenekemre. Beszállok, amikor kinyitja az ajtót, és meg is köszönöm, aztán bekötöm magam, és miután ő is így tett, elindulunk. Rákérdezek, hová megyünk – vagy hogy egyáltalán tudhatom-e –, a válasz pedig pár pillanatra elgondolkodtat.
– Az olasz, igaz? – kérdezek rá a sejtésemre, de csak amikor ezt kimondom vág némileg gyomorszájon a gondolat. Olasz. A kamuházas alteregóm is olasz volt, és még a sztori szerint is Olaszországban ismerkedett meg SzörfösNemDave-vel. Nyelek egyet, mert eszembe jut a bosszúállás emlegetése és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy talán ez az egész este nem szórakozás lesz, hanem a módszeres, fájdalmas bosszúállása mindenért, de igyekszem elnyomni magamban ezt a gondolatot. Jól viselkedtem. Mindent betartottam és őt is... jó, azt túlzás lenne állítani, hogy boldoggá tettem, de a maga módján elégedett volt. Akkor ez csak nem lehet büntetés. Ugye...?
– Ha nem bánod, igen – válaszolom meg a kérdését, amivel szerencsére kiragad a gondolatspirálból. Egy jó olasz vacsora mellé dukál valami finom vörösbor is, de azért nem fogom rávágni, hogy igen, hátha ez is csak valamiféle teszt. Az ő szabályai szerint játszok mindent.
Az étteremnél persze már áll jó néhány luxusautó, de a RAM egyáltalán nem lóg ki közülük, sőt; ha nem tudnám melyik Davidé is ezt választanám a Porsche vagy a CLE Coupé helyett. Ez férfias, azok inkább az újgazdag ficsúrokhoz illenek, azokat meg megenném vacsorára. Amikor besétálunk az étterembe, egy gyors pillantással mérem fel a környezetünket és az abban tartózkodókat; a ribancokat, akik a bárnál koktélt kortyolgatva rebesgetik a szempillájukat Dave felé, egyetlen hűvös és felsőbbrendű pillantással intézem el, miközben szorosan az én partnerem mellé lépek, ezzel egyben azoknak a fickóknak is üzenve, akik a szemük sarkából a kilógó lábamat méregetik. Csak rájuk rájuk sem nézek. Nem szólalok meg, ahogy David mondta, és mindezt egyfajta hideg elegancia mögé rejtem, hogy ne keltsen feltűnést, ugye. Amikor a pincér a lefoglalt asztalunkhoz kísér, leveszem a kabátomat, vagy hagyom Dave-nek, hogy lesegítse rólam, de ha nem segíti le is neki adom oda, nem a pincérnek, mert az közvetve akár érintkezésnek is minősülhet. Leülök az asztalhoz tartozó kis kanapészerű részre, ami legalább háttal van a legtöbbeknek, és egyáltalán nem lep meg, hogy Dave mellém ül le. Talán ezért ültem le pont úgy, hogy arra az oldalamra kerüljön, amelyik oldalon a ruha kivágása van. Még kellemesen közel is húzódom hozzá – jó cicusként elősegítve számára mindent, amit esetleg akarhat –, ha már úgyis közösen tekintjük át az étlapot.
– Hmm... mindenképpen valami testes vörösborra gondoltam, de azt szeretném, ha te választanál nekem – fordulok felé egy félmosollyal, rábízva magam az ízlésére. – Mellé csak egy kis vizet kérek. Te is iszol velem? – kérdezem aztán, nyilvánvalóan a borra utalva, nem a vízre. Igazából bármilyen bort választ, nekem meg fog felelni, és amikor a pincér megjelenik az asztalnál, hogy felvegye az italrendelést, én a szabályoknak megfelelően csendben maradok; könnyedén Dave karjára simítom az ujjaimat és hagyom, hogy mindkettőnk nevében rendeljen, miközben egy kis mosollyal figyelem az arcát. Szerencsére nem kell megjátszanom a rajongó pillantást. Miután a pincér elment, megvárom, hogy Dave az itallap után az étlapot is közünk vegye, és én erősen gondolkodóba esem, mert abban biztos vagyok, hogy valami tésztát szeretnék, de nem tudom választani a gnocchi és a bolognai között.
– Te mivel szemezel? – kérdezem Davidet, hátha az ő gondolatai majd megadják a kezdőlökést az én választásom megszületéséhez is.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

A kérdésemre pontosan azt a választ kapom, amire számítottam is, de természetesen úgy forgatva az egészet, mintha az igazából az én hibám lenne. Nyelek egyet, mert a tekintetében villanó éhségtől egy kicsit felforrósodik a testem.
– Kevésbé aggasztanának a kilátásaim... – felelem végül őszintén. Igen, szeretem, amikor játszik velem, de ugye nagyon is jól emlékszem az eszköz bemutatására, és most étterembe megyünk, ráadásul parancsot kaptam, hogy ne keltsek feltűnést. Értem én, hogy bosszút akar állni, de az, hogy neki feszül a farka a nadrágjában és az, hogy én kipirosodott arccal remegek egész testemben a megvont orgazmusoktól, az én szememben nem teljesen ugyanaz és még parancsszegéshez is vezethet, szóval... igen, azért aggódom. Most még józanul látom a dolgokat, mert még csak tesztelte ezt a kis kínzóeszközt.
A kocsiban ülve aztán elárulja azt is, hová megyünk, és én akaratlanul is, de csapdát kezdek sejteni az egész este mögött. Igyekszem ezt a paranoiára fogni és nem megérzésnek titulálni, de nem fér a fejembe, miért választana olaszt, ha gyűlöl mindent régről, szóval bizonytalan vagyok. Persze amikor szóvá teszi a reakciómat, ezt nem vallom be neki.
– Tökéletes a Gabriel's – mosolygok rá, mielőtt még megvádol azzal, hogy én próbálom tönkretenni az estét. – Gyorskajáldákban egyébként is alapból torpedóznánk meg a ne keltsek feltűnést részt – teszem hozzá, némileg elviccelve a szituációt. Nem mintha ne mennék vele tényleg szívesen abba az étterembe, csak próbálok nem rémeket látni.
Az étteremben tényleg könnyen beolvadunk, még ha a combomom kivillanó csipke némileg a pultnál ülő ribancok stílusát idézi is. Persze ötvözve a ruhámmal kevésbé van olyan érzete a dolognak, mint az ő dögkeselyű kisugárzásuknak, de mindenki számára egyértelművé teszem, kihez tartozom. Dave még át is karol, amikor elindulunk az asztalunkhoz, és ettől csak büszkébben járok. Leveszem a kabátomat és neki adom, mielőtt leülnék, szándékosan úgy helyezkedve, hogy a ruhám felsliccelt oldalán maradjon több hely a kis félkör alakú kanapén. Nem kell csalódnom, mert David valóban mellém ül le, csak épp előbb ráteszi a távirányítót a kocsikulcsra, amitől az most úgy néz ki mint valami garázs- vagy kapunyitó, és még le is teszi az asztalra. Nagyot nyelve nézek rá a szemem sarkából, mintha guillotine lenne, amivel mindjárt lecsapják a fejemet. Azért maradok jó cicus, még közel is húzódom Dave-hez, és amikor ő is megválaszolja az én kérdésem, kis mosollyal biccentek a tényre, hogy akkor koccinthatunk. A pincér nemsokára fel is bukkan, David leadja a rendelést – én csöndben maradok, ahogy kell –, aztán már az étlapot nézegethetjük. Én hirtelen nem is tudok dönteni, ezért Dave-hez fordulok, de ahogy rám pillant, már szinte érzem, hogy ez taktikai hiba volt. Átkarolja a vállam, ami önmagában is nagyobb hatással van rám, hiszen a ruhának csak vékony spagettipántjai vannak, így közvetlenül a bőrömön érzem az inge anyagának simítását, nem is beszélve az ujjairól. Aztán még végig is néz rajtam, alaposan, úgy, mintha én is szerepelnék az étlapon és ő választott volna. Érzem, hogy kiszárad a szám, aztán ahogy a másik tenyere a combomra siklik, finoman meg is borzongok az érintéstől, amit a vállamon fekvő kezével érezhet is. Aprón elnyíló ajkakkal követem a nyelve útját, ahogy végigjárja az ajkát, és én nagyon irigylem ezért. Még válaszol is, és bár elhiszem, hogy van ilyen a menüsoron – emlékezni már nem emlékszem –, tudom, hogy nem arról beszél.
– Az egyiket már megtaláltad, de hol keresnéd a kagylót? – lehelem magunk közé, kissé rekedt hangon és finoman kipirult arccal az általa fellobbantott vágytól. A morgása, a belső combomba mélyedő ujjai, a tekintete... és aztán még közelebb hajol, a szemei pedig elsötétülnek, ahogy ezúttal ő kérdez. Ezúttal nekem kell megnyalnom a szám, ahogy tekintetem az ajkaira rebben, majd vissza a szemeire.
– Azt nem találtam az étlapon, amit most kívánok... – vallom be halkan kettőnk közé suttogva. – Pedig lenne ötletem előételre – pillantok vágyakozva az ajkaira újra –, és főételre is – fejezem be, ezúttal én mérve végig őt úgy, mint aki rá éhes, és a tekintetem egy kicsit el is időzik az ölén. Újra megnyalom az ajkam, mintha magam elé képzelném a desszertemet, aztán ismét a szemeibe pillantok.
– Egy csók feltűnéskeltésnek számít? – csökkentek még tovább a köztünk lévő távolságon. Még mindig emlékszem arra, hogyan kell jó cicusnak lenni, épp csak nem szólítom daddynek az ilyen engedélykéréseknél, de tudom, hogy ez mindig elégedetté teszi.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

A lakásban inkább nem is válaszolom meg a kérdését, mert nem hiszem, hogy erre létezne jó válasz... úgyis tudja, de ezt csak a tekintetemmel üzenem meg neki. Elindulunk, de aztán a kocsiban kizökkent egy kicsit az estéből a tény, miszerint olasz éttermet választott, és én akaratlanul is kombinálni kezdek. Talán csak paranoiás lettem a rossz tapasztalatok miatt, vagy legalábbis igyekszem erre fogni és félretenni a rossz előérzetet; nem is hagyom, hogy lecseréljük tacora az éttermet, és mire odaérünk, már le is rázom magamról a rossz érzéseket.
Elfoglaljuk az asztalunkat, Dave természetesen mellém ül, az italrendelésen pedig gyorsan túljutunk, de az étlap már izgalmasabbnak ígérkezik. Átkarol és húzni kezdi az agyamat szavakkal, érintésekkel, a puszta nézésével, nekem pedig már forrósodik is fel a vérem, főleg, mikor egyértelmű utalást tesz arra, hogy rám fáj igazán a foga. Felteszek egy kérdést – könnyelműen, de erre már csak akkor jövök rá, amikor szinte felcsillan a szeme, és akkor már késő. Tágra nyílnak a szemeim, ám sajnos jól sejtettem: a távirányítóért nyúl. Megfeszítem magam, összeszorítom a fogaimat és összepréselem az ajkaimat, egyik kezem az asztal szélét ragadja meg – a terítő alatt, hogy ne keltsen feltűnést –, a másik pedig az ő combját, és mire eltelik ez a két pillanat, már érzem is. Azon nem tudok segíteni, hogy összerezzenek a hirtelen ingertől, de hangot nem adok ki egy halk fújtatáson kívül, bármennyire is szeretnék. Összeszorítom a combjaimat, az arcom kipirul, a szemeim pedig ködössé válnak, de csak azért is tartom a szemkontaktust az ő elégedett, élvezkedő tekintetével. Mire kikapcsolja az ördögi szerkezetet, már érzem, hogy a nedvesség valószínűleg átütött a bugyin – összeadva az előző akciójával –, de nem lázadok, mert minden értelemben a kezében van az irányítás, szóval csak rosszul járhatnék vele. Egyszerűbb elfogadni a sorsomat.
– Az... igazgyöngyöt is – felelem suttogva, némileg elfúló hangon, miután kellemesen kirázott a hideg a suttogásától a fülemben. Beszállok a játékba, amikor visszafordítja a kérdést, hiszen ahogy mondtam, elfogadtam a sorsom, és úgysem hinné el, ha valami ártatlan válasszal állnék elő, így hát nem hazudtolom meg magam. Én sem fogalmazok konkrétan, de nagyon is ért mindent, amikor pedig nem csókolom meg kedvem szerint, hanem tőle kérek engedélyt, egy kis elégedettséget látok csillanni a szemében.
– Mmm-hmm – hümmögök az ajkára forrón valamiféle beleegyezést, mert értelmes szavakat mér nem tudnék formálni, hogy ilyen közel van. Már fog is a tarkómra, az ajka pedig olyan szenvedéllyel birtokba az enyémet, hogy nagyon nehezemre esik nem gyönyörteljesen belenyögni, de uralkodom magamon és beérem némi jóleső szuszogással. A haját sem túrom szét az ujjaimmal, a zakója alá nyúlok be az egyik kezemmel, hogy az oldalára és onnan a hátára tudjak simítani, a hosszú csók pedig mit sem könnyít a nedvesség-helyzeten, de már beletörődtem a sorsomba. Egy kicsit zavar, hogy megszakít minket a pincér, de gyorsan rendezem a vonásaimat és az ujjaim egy-két finom mozdulatával megigazítom a rúzsomat is, ha esetleg elkenődött volna. Igazából kész szerencse, hogy nem szólalhatok meg, mert hasonló helyzetbe kerülnék, amikor Dave nem tudta értelmezni az étlapot, főleg, hogy még mindig a combomat fogdossa és simogatja. Ez pedig csak rosszabb lesz, amikor az ujjai még a csipkerész fölé is merészkednek, követlenül az egyre érzékenyebb bőrfelületeket simogatva. Nagyon is jól érezheti az ujjaival, hogy ez milyen hatással van rám, mert kicsit meg kell mozdulnom a helyemen, az izmok megfeszülnek és elernyednek a bőröm alatt, mert ezen a ponton a túl közel levő ujjai felérnek a pokoli kis játékszerével, amit majdnem ott viselek. Ez, összeadva az ígéretével? A kis szerkezet lassan feleslegessé is válik.
– Biztosan nagyon le fog hűlni az idő, mire végzünk. Örülni fogok egy kis felmelegítésnek – mondom ki a mindkettőnk számára nyilvánvaló igazságot, finoman megnyalva az alsóajkam. Nem mintha nem lenne már így is forró mindenem. A poharamért nyúlok, amit a pincér előzőleg feltöltött a rendelt vörösborral, és koccintásra emelem azt, bár ha ő inkább nem akarja elengedi a combomat a poharáért, én ugyan nem bánom; ebben az esetben csak egy kis mosollyal megemelem felé a poharam.
– A nagyon jó esténkre – mondok halk, sokatmondó köszöntőt, mintegy megígérve neki, hogy ha rajtam múlik, a nagyon jó kategóriában fogom végezni. Iszok egy kortyot, aztán visszateszem a poharat az asztalra és kényelmesen beledőlök az engem átölelő karjába.
– Szóval... mit is fogok enni? – pillantok érdeklődve a szemeibe, szinte tálcán kínálva magam ahhoz, hogy újra elkezdjen játszani velem, ha úgy tartja kedve.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

Ha azt is hittem, hogy majd a felhelyeztetett ördögi szerkezet lesz a legveszélyesebb dolog, nem számoltam az igazán veszélyes tényezővel. Aki észbontóan szexi, fel tud húzni egyetlen utalással, érintéssel, a szimpla morgásával, a csókjával, a puszta nézésével, és meg a távirányító is nála van. Tényleg szerepet cserélünk, mert bár valamennyire én is játszok vele, ő az, aki igazán húzza az én agyam és folyamatosan ingerekkel bombáz, én pedig örömmel égek el az általa gyújtott tűzben. A bugyimnak már egészen biztosan mindegy, és erről nem csak a kis kütyü rövid aktiválása tehet. A csókjába is szinte beleolvadok, ő pedig még utána is a ruhából kilógó combomat simogatja, így le se tudok igazán ereszteni. Mondjuk nem hiszem, hogy tervezte volna hagyni. A koccintásra való invitálásomat azért elfogadja, talán mert csak tudja, hogy nem a combom felszabadulása érdekében csináltam; szinte hiányzik onnan a keze melege. Koccintunk és beleiszunk a finom borba, aztán én le is teszem a poharat, hogy kényelmesen a vállam körülfogó karjának dőljek. A kérdésemmel direkt dobom fel ismét a labdát, amikor pedig ő le is csapja, csak azért nem mosolyodom el elégedetten, mert inkább izgatottá válok. Felcsillanó szemekkel nyalom meg az ajkaimat, mint egy éhes cica.
– Ezt jó tudni – engedek meg magamnak egy mosolyt, miközben újra végigmérem a szemem sarkából, jó alaposan. Aztán ő kérdez, és ezúttal én csapom le a labdát.
– Most a tiramisura gondolsz vagy a farkadra? – kérdezek vissza, és egy kicsit közelebb hajolok a füléhez.
– Mert a válasz mindkettőre igen – suttogom oda, csempészve egy leheletnyi, de forró csókot a füle alá a nyakára. Utána persze kénytelen vagyok hozzá is érni, hogy letöröljem onnan a rúzsom halvány nyomát.
– És te kívánsz valamilyen desszertet? – dobom vissza a labdát egyenesen a szemeibe nézve.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

A módszeres játszadozás nem meglepő módon ahhoz vezet, hogy a fehérneműm épségének már mindegy, és miközben megy az adok-kapok – részemről főleg a kapok, ugye –, egyre könnyebb elfogadnom a helyzetet és beletörődnöm. Nem csak azért, mert rajtam van az ördögi szerkentyű, hanem ezért is, mert kár lenne tagadni, hogy egyébként élvezem, ami történik. Dave előtt főleg, ő figyeli folyamatosan és élesen minden reakciómat és a szemeim elködösülését. Nem tagadja meg tőlem a desszertet sem, bár nem válaszol arra, hogy melyikre gondolt a kettő közül. Beindítanék némi adokot is ezután, de persze nem hagyja, még a kezem is megállítja és el is húzódik, utóbbi pedig bár nem tetszik, ugye nem lázadok.
– Új szabály? – kérdezem, de nem pimaszul, hanem mert nekem is jó tudni, hiszen jó cicus szeretnék lenni, aki betartja a szabályokat, de a szabályoknak eddig az nem volt része, hogy hozzá sem szabad hozzáérnem. Magával kapcsolatban semmilyen szabályt nem hozott, most mégis határokról beszél, szóval jobb, ha ezt tisztába teszi, mielőtt még olyasmi megszegésével vádol meg, aminek a létezéséről elfelejtett informálni. Ha pedig új szabályt hoz – aminek a jogát fenntartotta –, illene engem is informálni.
Mindenesetre enyhítve a kisiklást, felteszem egy új kérdést, ismét felkínálva neki a terepet, hogy kedvére használhassa ki. Először vállat von, én pedig már majdnem megijedek, hogy tényleg elbasztam valamit, amikor már fagyiról és nyalakodásról beszél, nekem pedig újra felforrósodik az arcom a puszta gondolatra is. Ez az időszak nem szólt olyasmiről, ahol ő csak adott volna ilyen módon – nyilván –, én pedig akármennyire is vágytam rá, sosem kértem – nyilván –, szóval így, hogy magától veti fel... És nem csak felveti. Ahogy én elkalandozok egy kicsit, ő már mozdul is, és már csak arra eszmélek fel, hogy az ujjai már nem a combomat simítják, hanem egyenesen a lábaim közé férkőznek. Majdnem felnyögök, de még idejében becsukom a szám, így csak egy élesen beszívott levegő árulkodik a reakciómról, na meg az, ahogy az alkarjára marok az egyik kezemmel. Nem húzom el a kezét, csak megkapaszkodom benne.
– Már nem kell rá sokat várnod... – suttogom kissé rekedt hangon, némileg felgyorsult légzéssel. Ő is érezheti, hogy a bugyim már átázott a nedvességtől, hiszen épp jó helyen matat hozzá.
A pincér ezúttal a csókkal ellentétben talán megment, ugyanis megérkezik a rendeléseinkkel. Davidnek ehhez előbb-utóbb – gondolom – el kell engednie, bár én minden maradék erőmmel dolgozom azon, hogy megőrizzem a nyugalmamat. Az arcpíron nem tudok segíteni, de a légzésemet és a hanghatásokat tudom uralni. Megszólalni mondjuk nem tudnék, és szerencsére nem is kell, mert amikor a pincér letette a tányérokat elénk és a desszertről érdeklődik, amit esetleg felszolgálhat nekünk a fő fogás után, úgyis Dave-nek kell válaszolnia. Én csak jól nevelt cica módjára ülök még akkor is, ha az ujjai azóta sem mozdultak el a helyükről.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

Amikor megállít és világossá teszi, hogy átlépek bizonyos határokat, amikről engem nem is tájékoztatott, nem pimaszságból kérdezek vissza, hanem mert tényleg jó kislány szeretnék lenni. Talán azért is úszom meg a büntetést, mert ezt ő is látja rajtam. A választ nem tagadja meg, én pedig értőn hümmögök és biccentek egyet, átgondolva, ez mi mindent jelent pontosan. Gondolatban tiltólistára teszek dolgokat, de közben megpróbálom visszanyerni a beszélgetés vonalát. Először vállat von, de mielőtt még biztossá válhatnék abban, hogy tényleg elcsesztem, már nyalakodásról beszél, én pedig seperc alatt elfeledkezem minden másról. Főleg akkor, amikor még a lábaim közé is fúrja az ujjait. Majdnem megszegek egy szabályt a hirtelen érintéstől, az egyetlen szerencsém pedig talán az, hogy mintha megelégedne a bugyi nedvességétől, mert még véletlenül sem nyúl be alá. Halkan magunk közé is suttogom, hogy nem sokat kell már várnia, ha azt akarja, hogy a combom is nedves legyen - főleg, ha így folytatja -, amitől megvillant egy arcátlanul elégedett mosolyt, de aztán szerencsére visszább húzza a kezét a pincér megjelenésével. Csak nekem rendel desszertet, ami miatt egy pillanatra gyanakodva nézek rá a szemem sarkából, de nem szólok semmit. Egyébként is megadja nekem a tűzszünet lehetőségét.
– Jó étvágyat! – mosolygok egy kicsit az orrom alatt. Persze az adagok alapján nem lesz olyan hosszantartó az a bizonyos szusszanás, de azért nem aggódom különösebben. Finom az étel, és bár eszembe jut ezer és egy mód, amivel játszhatnék vele, emlékeztetem magam, hogy nekem nem szabad. Pedig az az avokádókrém... Na mindegy. Közben iszogatom a bort is, Dave pedig nem meglepő módon hamarabb befejezi. Nekem még van néhány kis falatom, amikor már újra átkarolja a vállam, a keze a combomra simul, aztán még bele is mar, mint aki már nagyon türelmetlen. Próbálok nem félrenyelni, de ő így is pontosan érezheti a testemen végigfutó borzongást. Lenyelem a falatot és felé fordulok egy kis, csábító mosollyal.
– Türelmetlen vagy? – kérdezem halkan. Ezzel igazából nem húzom az agyát, sőt, inkább neki kínálok lehetőséget arra, hogy újra játszani kezdjen velem. Azért én csak eszek tovább, még ha meg is nehezíti a dolgomat; már csak két apró falat van, amit a borral és a vízzel is le tudok öblíteni, ha megakadna a torkomon. Amikor befejezem, leteszem az evőeszközöket, és ugyanúgy visszasimulok az engem átkaroló kezébe, szinte várva, ezúttal milyen jellegű támadást indít majd ellenem és az érzékeim ellen.
– Nem kértél magadnak fagyit – világítok rá a desszert hiányosságára, ezzel újabb lehetőséget nyitva számára, hogy megőrjítsen.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

Miután tisztázzuk az új szabályt - azaz a pontos elvárásait, csak nekem ez új szabálynak hat, jó cicusként bizony be is tartom azt. Mindig is ügyesen tudtam játszani vele, ha evésről volt szó, de most ellenállok a kísértésnek, hiszen ma este csak ő akar játszani velem. És én hagyom neki; nem csak elfogadom, de egyenesen élvezem is. Hogyan is ne élvezném, amikor most is a combomat fogdossa, simogatja és markolja, amikor hamarabb befejezi az evést? A kérdésemre adott válaszára elmosolyodom, aztán kellemesen kiráz a hideg, ahogy ujja besiklik a csipke alá is. Még szerencse, hogy hamarosan én is befejezem az evést, aztán úgy dőlök a karjába, mint aki alig várja, hogy tovább játsszanak vele. Mert így is van. A válasz ezúttal nonverbálisan kezdődik, de annál hatásosabban, ugyanis ahogy megfogja a távirányítót, a pulzusom megugrik. Nyelek egyet, egyszerre fut át rajtam egyfajta félelem - hiszen nem tudom, milyen messzire menne vele és meddig tudnám tartani magam -, na meg persze az a bizonyos vágyakozásteljes várakozás. Főleg, amikor még beszélni is kezd. A szemeim elködösülnek kissé a vágytól, szuszogva nyalom meg az ajkaimat, úgy figyelve a szemeit és azt a kis mosolyt az ajkán, mint aki magát a megváltást várja tőle.
– Tudok valamit, ami már most is kész van, de ha még tovább játszadozol velem, egyre több mindent fogsz tudni lenyalni róla... és a környékéről – felelem halkan, el sem rejtve a hangomból a vágyat. Ő maga mondta, hogy azt akarja, hogy a combjaim is nedvessé váljanak... már most is nagyon jó úton halad afelé, pedig még nem is hasznosította a távirányítót. Egy ideje.
A pincér közben megjelenik, elviszi az üres tányérokat és leteszi elém a tiramisut, én pedig a szemem sarkából Davidet figyelem közben, meg a kezét, ami a távirányítóval játszik, hogy résen legyek, ha kell. Ha nem történik semmi, lassú mozdulattal ülök feljebb újra, kezembe véve a kanalat, aztán veszek rá egy falatot.
– Biztos nem kérsz? – kérdezek rá, de ha nem kéri, magam eszem meg. Lassan, hátha készül valamire, de normálisan, hogy ne kelljen nyalogatnom az ajkaimat, amit esetleg játéknak értelmezhetne.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

Úgy látom, most már Davidet is sikerül elégedetté tennem a viselkedésemmel, szóval tényleg jó cicus vagyok. Persze játszadozik velem, mert pontosan tudja, mitől őrülök meg, de én hagyom magam és élvezem. Megkapom a desszertemet is, és azért megkínálom az első falattal, de nem kér. Nem erőltetem, a saját ajkamhoz emelve a kanalat, a szemem sarkából viszont őt is figyelem, mert még mindig a távirányítóval játszik... és amint a kanál a számba kerül, megnyomja a gombot. Összerezzenek, kis híján leharapom a kanalat is, de minimum hajlítok egy kicsit a szárán, miközben a másik kezemmel belekapaszkodok az ülőalkalmatosságunk szélére. Fújtatok egyet, halkan, de szerencsére a desszertet lehet élvezni, szóval vegye mindenki dicséretnek, amikor egy pillanatra lehunyom a szemem. Pedig nem mondanám, hogy egy kicsit is érzem a tiramisu ízét, ugyanis az érzékeimet valami teljesen más köti le, ami egészen addig meg sem szűnik, míg le nem nyelem a falatot. Dave-nek persze még van képe a fülemhez hajolni és bele is morogni.
– Fogalmam sincs – vallom be az igazat még mindig kissé elfúló hangon. Igazából alig merem tovább enni, mert szinte érzem, mire megy ki a játék, de tudom, hogy ott sem hagyhatom, szóval elfogadom a sorsom - ami tényleg úgy alakul, ahogy sejtettem. Továbbra sem érzem a süti ízét, és hiába próbálom minel nagyobb falatokban eltüntetni, mire az utolsó falatot is lenyelem, az arcom szinte ég, az ujjaim alig láthatóan remegnek, én pedig tudom, hogy már a ruhámnak is mindegy. Nem igazán vagyok jelen, épp ezért amikor David feláll az asztaltól, én még csak a megkönnyebbülést érzem, amiért abbamaradt a rezgés, így aztán nem igazán tudom hová tenni, amikor rám parancsol. Csak ránézek egy némileg bizonytalan úgy nézek ki, mint aki készül valahová? tekintettel, aztán figyelem, hogy megy oda a sihederhez, aki egész idáig mindenki - más - idegen táncolt - hiszen nekem volt más, ami elterelje a figyelmem. Nem igazán tudom hová tenni a jelenetet, azt meg pláne, hogy utána a fiú úgy ül le az asztalukhoz, mint egy kisangyal. Felébred bennem némi gyanakvás - talán csak paranoiás vagyok, de megfordulna fejemben, hogy nem adott-e neki valamit... Mindenesetre megvárom, hogy leüljön, aztán hogy kérjen magának egy kávét is, mire ránéznék. Szemeim keresik a távirányítót is, mert már bármit kinéznék ebből az estéből.
– Mi volt ez? – kérdezem, fejemmel a fiú irányába intve, de szimpla érdeklődéssel, nem számonkérően.

I’d go to the places where your broken heart is

If the waves are trying to take you under
Well they’re gonna have to take me too

18+
Miután nem engedi, hogy kiélvezzem a tiramisut, mert valami egészen mást élveztet velem, nem tagadom le előtte, hogy fogalmam sincs, finom-e a desszert, mert valami más köti le a figyelmem és az érzékeimet. Aztán még van mersze megkérdezni, kérek-e még.
– Nem! – vágom rá azonnal, mikor még szinte be sem fejezte a kérdést. Persze nagyon elégedett magával, még csak meg sem próbálja letörölni a mosolyt az arcáról, miközben lassan de biztosan eléri, hogy a ruhám is átázzon. Azzal jobban megzavar, amikor rögtön ezután felkel az asztaltól és a sanszosan ADHD-s, de minimum feltűnési viszketegségben szenvedő fiúhoz lép... majd eléri, hogy kussoljon és visszaüljön a helyére. Rá is kérdezek Davidnél, amikor visszaül mellém, de meglehetősen ködösen válaszol.
– Tőle? – vonom fel a szemöldököm. Egyrészt mondtam, hogy nem kérek több tiramisut, másrészt mi köze annak a gyereknek a desszerthez...? Ez egyelőre túl magas nekem egy ilyen este után ahhoz, hogy megértsem, főleg, mert a távirányító még mindig Dave-nél van, szóval... Na mindegy. Furcsállom, hogy nem játszik velem tovább, de amikor megjön a kávéja, a gyerek újabb hisztibe kezd, ezúttal még kiadósabba, én pedig egyre inkább összezavarodok. Ezek szerint nem jött be a lefizetés, akármivel is próbálkozott. De akkor...
Majdnem felugrok ültemből, amikor David a fülembe morog, mert eddig a kibontakozó káoszt figyeltem.
– Mit... – kezdeném az értetlenkedést felé fordulva, de elég a szemeibe pillantanom, hogy végre megértsem. A szám egy pillanat alatt kiszárad a gondolatra, ezért meg kell nyalnom az alsóajkam, és bár körülbelül ezer és egy dolog jut eszembe, ami némileg aggasztó és belém költözik némi igazságtalanság-érzet is, hiszen eddig még ő mondogatta annyira, hogy milyen desszertre vágyik, úgy sejtem, ez nem kérés volt. Nem baj, majd most bosszút állhatok rajta mindenért; addig sem rajtam fog múlni, felfigyelnek-e ránk. Gyorsan körbepillantva ellenőrzöm, hogy senki nem figyel ránk, aztán megemelem az abroszt és egy kecses mozdulattal eltűnök az asztal alatt - megvannak az előnyei, ha az ember kicsi. Ellenőrzöm, mekkora helyet foglalok, úgy helyezem a lábaimat, hogy ne lógjon ki sehol a terítő alól, a ruhámat pedig úgy rendezem, hogy ne a földön térdeljek, mielőtt még mindenkinek egyértelmű lesz majd minden, ahogy kisétálok innen. Várakozás nélkül bontom ki a nadrágját, és elégtétellel tölt el, hogy legalább őt is felizgatta, amit eddig csinált velem. Rövid úton szabadítom ki a farkát és ezúttal nem is hagyok neki bevezetőt, vagy bármi ilyesmit, azonnal az ajkaim közé veszem és már az első mozdulattal olyan mélyre engedem a torkomra, amennyire csak bírom, amikor pedig visszafelé mozdul a fejem, erőből szívok rá. Érezze csak. Nem kímélem egyetlen pillanatra sem, miután azt is kitapasztaltam, mennyire mozoghat a fejem, hogy ne fejeljem le az asztalt, még bátrabban dolgozom meg a farkát, beleadva mindent, és most különösen rájátszva a gyengéire, bár én nem adok ki semmilyen hangot, hiszen kerülni kell a feltűnést... viszont mindent megteszek azért, hogy ez számára se legyen egyszerű.