Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. És megint ott tartunk, hogy én panaszkodtam, de már nem érdekel, szét hasad a fejem és úgy se ér el az agyáig. Az sokkal jobban zavar, hogy előadja a melodrámát, hogy mennyire bánja ami történt, de érdekes módon egyszer sem szólt erről egy kurva szót sem, sőt, mindenért én vagyok a hibát. Mintha én tettem volna altatót a saját kurva teámba. Aztán kifakad és lökdösni kezd, hogy megerőszakoltam, és ezen is felszívom magam. - Ki a faszom mászott folyton az arcomba? Ki nem tudta tartani a távolságot? Ki a faszom nedvesedett be két érintésemtől? Ki a faszom nyögdécselt az élvezettől? Akartad azt a szexet, épp úgy, mint én! Mindig is imádtad, amikor ledomináltalak, tegnap is imádtad! Erőszaknak lehet nevezni, ha akarod? - teszem fel neki a kérdést sziszegve, de már választ sem várok. Nyilván nekem kell gondolatot olvasni, mert amit a teste közöl, az nyilvánvaló hazugság. Már a könnyek is megjelennek, amitől egyszerre érzem rosszul magam és nem tudom, hogy elhiggyem-e egyáltalán. Még is meddig húzódik a színészkedése határa? Mikor bízhatok meg abban, amit látok? Hagyom a szobájába menni. Leiszom magam, elalszok kint, aztán másnap megbetegedve mondom le az aznapi munkát. Ki kell pihennem magam, mert az elmúlt napokban nem sikerült, most pedig rendesen meg is fáztam. De a legrosszabb csak akkor jön, amikor felérek a penthouse emeletére és a liftajtó előtt Shay áll. Egyszerre értetlenkedünk egy sort, aztán kezdődik majdnem ugyan az, mint napokkal ezelőtt, csak most nem lesből támad rám. - Majd meglátjuk. - felelek csak ennyit, mert nem pazarlom a véges levegőmet beszédre. Szerencse, hogy nincs a folyosón tulajdonképpen semmi, amit egymás ellen használhatnánk egy tűzoltókészüléken és egy cserepes növényen kívül. Ő felmarkolja az előbbit és azzal védekezik és támad, én pedig részben az övvel, részben a cseréppel. Nem hagyja magát, de nem számítottam másra. A harc ugyan úgy hosszú ideig tart, de nem hagyom, hogy most a szúráshoz közeli állapothoz jusson. Ezúttal kevésbé finomkodok, és amikor sikerül elkapnom, akkor hátulról kézzel lábbal elkapom, hogy fojtófogásba vegyem. Csak addig szorítom, amíg tényleg el nem veszti az eszméletét, aztán felkelek, felveszem a karjaimba és besétálok vele. Az ajtó körül szét dobálva meglátom a hullám csattokat és magamban átkozom ezeket a női szarokat, amiért talál itt belőlük valamit, amit használhat. Beviszem a szobájába, ahol a fürdőből elhozott köntös övvel kikötöm az ágyhoz, hogyha felébred, miközben pakolok, akkor se tudjon mit csinálni. Az egész kurva szobát felforgatom. Minden fiókot kiveszek a helyéről és kiborítom őket a folyosón, átnézem a ruhásszekrényeket, a cipősszekrényeket, a fürdőszobai szekrényeket, még az ágy alá is benézek. Olyan lesz a szoba, mintha valaki épp kiköltözni készülne, az alapvető és beépített bútorokon kívül minden üres. Shay még mindig csicsikál, így legalább az ő utálkozásának hallgatása nélkül tudok befejezni mindent. A lépcsőházban összeszedem a macskát és lemegyek vele a földszintre, ahol a legegyszerűbb módon csak az út mellé akarnám tenni... de a panaszos nyávogásáról eszembe jut, hogy Shay mennyire örült neki, én pedig kibaszottul elgyengülök. - A kurva isten megbassza... - morgom az orrom alatt és visszafordulok a döggel együtt. Felérve lerakom a dobozt Shay szobájában, behozom a táljait, meg az 5 kilóg tápját, egy üveg vizet, egy papírtányért rajta kenyérrel meg zöldséggel. Kioldom a még eszméletlen Shay kezeit, aztán kimegyek és bezárom az ajtót és neki állok telefonálni. Innen el kell menni előbb, vagy utóbb, szóval ezt intézném. Az ebédszünetemben - amiben jegelem a frissen szerzett zúzódásokat az arcomon - azonban fura neszeket hallok a bejárati ajtótól, és amikor az előszobai folyosóra sétálok, Claire jön velem szembe és torpan meg. Hebegni kezd össze-vissza és úgy néz rám, mint akit rajta kaptak, ráadásul arról kezd beszélni, hogy nem tudta, hogy nem dolgozom és amikor realizálja, hogy tele vagyok sebekkel, Shay felől kezd érdeklődni. Most már tudom, hogy nem csak James miatt kellett volna aggódnom... Amikor realizálja, hogy veszélyben van, már túl közel érek. Mire kinyitja az ajtót és elszaladna, elkapom a haját. Felkiált, de ő még annyira sem tudja magát megvédeni, mint a macska a dobozban: éppen csak iránta nem érzek szánakozást. Elmegyek vele és sokáig vissza sem jövök. Nem ölöm meg, mert a főnököm rokona, de teszek arról, hogy ne akarjon a levesembe köpni. Haza érek újabb itallal a kezemben, úgy köhögve, mint egy rákos láncdohányos - ki tudja, talán az is vagyok - és érzem, hogy a lázam is felment. Ha Shay az ajtaján dörömbölne, azt is ignorálnám, csak elnyúlok a kanapén és várom, hogy a pia és a láz kiüssön. Időközben egyébként is megkapom a fülest az új lakásról: holnap költözünk.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Egyszerűen figyelmen kívül hagyom, amit Jamesről hadovál, és ebben a pillanatban már a nyilvánvaló féltékenysége sem olyasmi, amivel tudnék mit kezdeni, mert az egyetlen eredménye az, hogy hülyeségeket beszél és kígyót-békát olvas a fejemre, pedig ő is tudja, hogy semmi alapja nincs a vádaskodásának. Emlékeztethetném, hogy kettőnk közül nem én keféltem végig a fél világot "őt keresve", hiszen erre ő maga világított rá olyan okosan első alkalommal, de nem hiszem, hogy bármi haszna lenne. Inkább elengedem a fülem mellett az egészet, mert annyit sem ér, hogy vitatkozzak vele erről. Ha pedig arra játszott, hogy majd elkezdek esedezni, hogy hagyja békén Jamest, hátha ezzel igazolhatja a tévképzeteit, hát csalódnia kell. Sajnálom Jamest, ha valóban eltörte a kezét, mert szerencsétlen nem igazán csinált semmit, de legfeljebb a szabadulásomra akartam volna felhasználni, arra pedig ma akadt másik jelentkező is. Amit nyilván nem kötök az orrára. – Te kezdtél el panaszkodni, David, nem én – rázom meg a fejem, a halántékomon pedig lüktetni kezd egy ér az idegességtől, hogy még ezt is képes lett volna úgy csavarni, mintha én picsogtam volna itt arról, hogy mennyit kell dolgoznom kibaszott ajándékokért. Amikor viszont eljutunk a szokásos témához, már egészen más érzelmek kerülnek előtérbe, mert azok után, amin keresztülmentem lényegében miatta, nem tudom tovább tartani magam. Igen, még mindig haragszom rá, amiért ilyen hülyén fogja fel az egészet, de most kivételesen nem kezdem el hibáztatni, vele ellentétben én nem a bűneit kezdem a fejére olvasni, de nem is tudom, mit remélek. El kéne fogadnom, hogy széllel szemben hugyozok, és bár ettől már csak egy hajszál választ el, ő szerencsére segít eltüntetni azt a hajszálat is. Megint minden róla szól, megint minden az én hibám, megint mindenért én kérjek bocsánatot, de attól szakad csak le igazán a pofám, hogy szerinte még most is nekem kellene ezt megtennem. Elkeseredett, dühvel vegyes fájdalommal telik meg a mellkasom, ahogy közelebb lépek hozzá. – Kibaszottul megerőszakoltál! – üvöltök rá könnyektől elhomályosuló szemekkel, miközben taszítok rajta egyet a mellkasánál. – Nézz bele a rohadt tükörbe, ha azt hiszed, itt csak nekem kell bocsánatot kérnem! – lökök rajta még egyet, de aztán magamtól is leveszem róla a kezeimet és zihálva, egy újabb összetörés szélén vergődve hátrálok el tőle. Amit ezután mond, már csak hab a tortán, és már az sem zavar, hogy látja a kurva könnyeimet, mert egyértelművé tette, hogy nem érdeklik az érzéseim. Nem is tudom, eddig mi a faszomat képzeltem, gondolom keserű fájdalommal, miközben visszavonulok a szobámba. Legalább ebben nem állít meg.
Talán szerencse is, hogy elfogyott a vodka, mert így tisztább fejjel ébredek. Az álmaim nem lettek sem könnyebbek, sem kevésbé szörnyűek, sem elviselhetőbbek, de már konkrét céllal ébredek, ezért nem vergődök sokáig az ágyban, azt remélve, hogy talán egyszercsak kipihenem magam. David már elment, szóval nyugodtan felöltözök, iszok vizet, főzök egy kávét, és megkeresem a dobozt, amiben Sir Chad érkezett. A szenátorné cuccai között előtúrok egy nagy táskát, amibe bekészítek vizet és valamennyit a kajájából is, miközben halkan elmagyarázom neki, hogy el fogunk menni innen. Még nem tudom hova; ha szerencsénk van, Claire-hez, ha nincs, akkor magam juttatom ki innen kettőnket, aztán megkeresem Lazare-t. A macska persze csak dorombol és nyekereg, de nem baj. Nem fogom itt hagyni, hogy David rajta élje ki a haragját. Valószínűleg a tegnap este miatt, de szokatlanul türelmetlennek érzem magam. Claire tegnap dél körül ért ide, de most képtelen vagyok tovább várni egy-két óránál, szóval alaposan átkutatom a szenátorné hajas részlegét a fő fürdőszobában, és szerencsére találok is mindenféle fajtájú, formájú és hosszúságú hullámcsatokat, szóval letelepszem az ajtó elé és munkához is látok. A zár nyilván trükkösebb, mint egy átlagos darab, de számítottam is erre és bőven felszerelkeztem, így aztán hiába kell több csatot is meghajtogatnom és végigpróbálnom, a zár végül megadja magát. Furcsa, ambivalens érzések töltenek el, ahogy kinyílik az ajtó, de visszanyelek mindent, ami eddig még odabent tartott. Csak képzelegtél. Nyelek egyet, felszívom magam, aztán felemelem Sir Chadet és behelyezem a dobozába. A táskát a vállamra tudom venni, de a dobozt egyelőre a földre teszem, mert nem kicsit súlyos, előbb megvárom a liftet. A gyomrom furcsa görcsben áll, rázom a kezeimet és topogok a lábammal, a szívem pedig nyugtalan, de uralkodom magamon és lekötöm magam azzal, hogy az emelkedő számokat nézem a kijelzőn. Az utolsó előtti emeletnél már hajolok is le Sir Chadért, de ahogy meghallom az ismerős csilingelést és felegyenesednék, meglátom a kinyíló ajtó mögött Davidet. – Ha ben zona... – mordulok fel vele pontosan egy időben. Mi a faszomat keres itt? Nem az volt, hogy reggeltől estig dolgozik?! Eddig vissza sem ette a fene sötétedésig, most meg... A kurva életbe! Már engedem is el a doboz alját – szerencsére nem kell szó szerint eldobnom a macskát, csak visszaengedni a földre –, a táskát pedig úgy dobom félre, hogy közben már hátrálok el Davidtől. Fegyverrel persze nem készültem, mert a faszom gondolta volna, hogy kelleni fog. – Hagyj elmenni, David – kérem most még higgadt nyugalommal, de ő már az övét bontja ki és nem kell megkérdeznem, miért. Tekintetemmel az előteret pásztázom, feltérképezve a lehetséges menekülőutakat, bár a legfőbbnek épp most záródik be az ajtaja. A hátam a falnak ütközik, de mielőtt még sarokba szoríthatna és túl közel érhetne, fürgén kitérek oldalra. – Te is tudod, hogy semmi értelme annak, hogy itt tartasz. Nincs szükséged rám, csak megölnénk egymást előbb-utóbb. Engedj el és soha többé nem kell látnod – próbálok a racionális oldalára hatni, már ha még van neki ilyen. Ha viszont egyértelművé teszi, hogy nincs, akkor nekem sincs más választásom. Ökölbe szorítom a kezeimet és megfeszítem az izmaimat, felkészülve egy újabb ütközetre. – Nem leszek a foglyod, David – közlöm vele halkan, és rábízom, hogy megértse ennek a teljes mögöttes tartalmát. Az utolsó leheletemig küzdeni fogok. Most is, de ha szerencséje lesz, később sem lehet benne soha biztos, hogy nem fogom-e felszabadítani magam akárhogyan is. De most is jobb lesz, ha felkészül, hogy hacsak nem sikerül ezúttal tényleg minimum eszméletlenre vernie, nem fogok visszamenni abba a lakásba.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. - Érdekes, mert ő egészen máshogy adta elő, mielőtt én viszont eltörtem a kezét! - sziszegem. - A hasonlítgatásról meg ne álszenteskedj, mikor te pont ugyan ezt csináltad, csak a "megdugok mindenkit, akit megmentek" vonalon haladva! - emlékeztetem őt, hogy ő pont ugyan ezt akarta sértésként csinálni, csak neki nem volt rá alapja, míg én szemtanúja voltam annak, hogy ők mit csináltak. Ugyan olyan rossz, mint én. Bármennyire is akarja előadni, hogy mekkora seggarc vagyok, ő is ugyan azt csinálja. - Nem tettem úgy Shay, épp azt magyarázom, hogy nem más kibaszott picsáját nyaltam, hanem dolgoztam azért, hogy ilyeneket adhassak neked! Nem, nem vagy luxusfeleség, és én is kurvára messze állok egy normális embertől, de még is úgy panaszkodsz, mintha nem lehetne ennél sokkal rosszabb! - persze aztán eljutunk a be nem tartott ígéretekhez, emelt hangon osztjuk ki egymást megint, ő pedig előjön azzal, hogyha adtam volna neki esélyt, akkor jóvá tette volna és hogy bedrogozva is bocsánatért esedezett. Szinte felrobban a fejem a vérnyomásomtól. - És mi a faszom tart vissza, hogy most bocsánatot kérj?! Vagy tegnap? Vagy azelőtt? Vagy mondjuk mielőtt lesitteltek két évre? Kurvára nem nézel ki úgy Shay, mint aki bármit is bán! Megpróbáltál megölni! Engem hibáztatsz a nyomorod miatt, mikor nekem köszönheted, hogy egyáltalán élsz! Soha nem tisztelted a kéréseimet, soha nem tisztelted az akaratomat és a végén nem tisztelted az emlékemet sem, mert kibaszott GÁZÁBAN szedtelek össze! - kiabálok rá. Mindenemet arra tettem fel, hogy békességben és biztonságban legyen és mit csinált? Szart rá. Mint mindig. Leveszem a zakómat, mert szó szerint izzadok a dühtől, a megjelenő keserűségtől és gondolatban eljutok odáig, hogy neki valószínűleg ez a kiszolgálás akart lenni az út, amivel bocsánatot kér? Vagy amitől majd minden a régi lesz? Mi a faszt gondol rólam? Ahogy ő korábban felháborodott azon, hogy képes voltam Jamesszel párhuzamot vonni, most én háborodok fel azon, hogy szerinte ez kell ehhez. Mintha csak ezért szerettem volna. Komolyan azt hiszi, ezzel előhúzhatja belőlem a rég eltemetett énemet? Ezzel? Aztán amikor közlöm vele, hogy rohadt messze jár az igazságtól megdöbben és sírni kezd. Nem tudom, hogy láttam-e a kórházon kívül sírni. Nem emlékszem. Őszintén szólva azt akarom mondani, hogy nem érdekel, de hiába mantrázom magamban ezt, még is belém költözik egy kibaszott ismerős és rossz érzés. Hagyom, hogy elmenjen a szobájába, én pedig fogom a cigimet, a piámat és még is kimegyek a teraszra. Már a zárt tér gondolatától is borsódzik a hátam. Leülök kint egy székre és hagyom, hogy a hideg levegő lehűtse a kiabálástól felforrósodott testem. Egy idő után úgy sem érzem már, erre a folyamatosan fogyó alkohol is rásegít, amit remegő kézzel emelek magamhoz minden kortynál. Igyekszek visszanyomni mindent, ami elő akarna jönni. Ez tartott életben. Ez tartotta meg az ép elmém. Az érzelmek teljes mértékű elnyomása. Elfogy a cigi is, meg a pia is, amitől szó szerint rádőlök egy asztalra oda kint. Egészen addig az igazak álmát alszom, míg hajnalban fel nem ébredek arra, hogy zsibbadnak a végtagjaim, annyira fázok. Kurva jó. Másnaposan nézek bele a cigisdobozomba, amit a földre fújt a magaslati szél, de üres. Kurva jó. Köhögve, az orromat szívva kelek fel és dobom át a szomszédos, alacsonyabb épület lapostetőjére az üres üveget, és megyek be a lakásba, hogy a konyhában felvegyem a zakómat és elmenjek egy újabb cigiért. Alig találok nyitva boltot, és az is hosszú ideig tart, mert gyalog megyek. Közben beteget is jelentek, de még csak eljátszanom se kell a beteget, mert a hangomon is hallani, hogy úgy megfáztam, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Egy örökkévalóságnak tűnik, mire végre találok egy nyitott gyorskajáldát is, aminek az ablakánál lassan reggelizek valamit. Igyekszem nem visszaadni egyből, mert a fejfájásom és a meginduló köhögésem miatt a gyomrom is forog kicsit. Nem baj, edzett alkoholista vagyok már. Hiába akarnék, nem veszek másik üveget. Az épületbe érve ráérősen sétálok a lift felé, de az utolsó pillanatban kell kettő nagyot lépnem, mert hirtelen be akar csukódni az ajtó. Valószínűleg elhívták. Megnyomom a gombot a legfelső emelethez és nyúzottan bámulom az ajtót. Észre sem veszem, hogy nem állok meg sehol, de annak tudom be, hogy ez a lift most felfelé tart, az illető meg lefelé akar menni, szóval várnia kell. Ami igaz is, csak arra nem gondoltam, hogy az illető honnan akar lefelé indulni. A lift csilingel egyet, az ajtó kinyílik de én ki se tudok lépni, mert az ajtón meg Shay lépne be. - Mi a fasz? - szakad fel belőlem a meglepettség, aztán már meg is fogom az ajtót, nehogy bezáródjon, a nőre pedig olyan dühös szemeket villantok, amilyet talán nem látott egy ideje. - Még is mit képzelsz, hová mész? - sziszegem, elindulva felé. Azt meg sem kérdezem, hogyan jutott ki, azt lesz időm kitalálni. Most egyelőre más dolgom van, még pedig bent tartani Shayt, aki ismét szökésre akarná adni a fejét. Nem kötöztem meg eddig, mert nem éreztem szükségét. Eddig. Az övemért nyúlok és kibontom, de ebben semmi szexuális gondolat nincs. Ő ismét megszegte a szabályokat, a szavát, így most már nekem sincs értelme, hogy betartsam a magamét. Legalább addig, ameddig ki nem találom, hogy tartsam bent anélkül, hogy 0-24 figyelnem kellene.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Nem akarom elhinni, hogy már megint itt tartunk. Már megint utálkozunk, veszekszünk, kiabálunk, faszságokat vág a fejemhez és engem hibáztat olyan dolgokért is, amiket csak beképzelt magának. Most aztán pláne, mert azt sem tudom, miről hadovál, és valószínűleg ő sem, egyszerűen csak jól esik neki, hogy már megint rajtam töltheti ki élete összes feszültségét, mint valami kibaszott boxzsákon. – Fogalmad sincs, miről beszélsz, David. Hozzá sem szóltam két szónál többet! És milyen telefonszám? Azt sem tudom, hol van az a nyomorult névjegykártya, amit adott! Mégis hogy van képed ezt az egészet hozzánk hasonlítani?! – emelem fel a hangom, mert most, hogy leesik, miről beszél és összekötöm azzal, hogy ezt volt pofája ahhoz hasonlítani, amikor Szíria után megtartottam a kártyát, amit ő adott, legszívesebben szétverném a fején azt a kurva whiskeys üveget. Azt hinném, mindennek van határa, de úgy látom, neki semmi nem szent többé. Arra inkább nem is reagálok, hogy most meg már hirtelen ne kelljen utasítgatnia, csak a szememet forgatom, mert látom, már ő sem tudja eldönteni, hogy most akkor parancsolgat vagy nem parancsolgat ebben a kurva lakásban. Azt viszont nem tudom szó nélkül hagyni, amikor hirtelen megint minden is az én hibám lesz, de nyilván erre is van válasza. Először dühösen fújtatva hallgatom a hülyeségeit, de aztán van képe megint azzal előhozakodni és nem vagyok eléggé ura az érzelmeimnek ahhoz, hogy ne ránduljon meg az arcom. A légzésem egy pillanatra egyenetlenné válik, a düh mellé pedig beköltözik, amit eddig minden erőmmel próbáltam elrejteni előle, de ezután a másfél nap után nem vagyok rá képes. – Örültem nekik. Megköszöntem a gesztusokat. Annyit kértem, hogy ne tegyél úgy, mintha ezek az én elvárásaim lettek volna, mikor rohadtul nem voltak azok és ezt te is tudod. Nem valami nyomorult luxusfeleség vagyok itt, ahogy azt te is világossá tetted ezekkel a kedves felajánlásaiddal – felelem némileg elhalkuló és a végén kis híján el is csukló hangon, de mielőtt még rákaphatna erre a gyengeségemre, megpróbálom leplezni az egészet a rúzsfolt miatt érzett dühös és fájdalmas csalódottságommal. Erre eleinte még csak nem is reagál, csak amikor az orra alá dörgölöm, hogy kurvára nem tartotta meg ő sem az ígéreteit, amire olyan büszke. Végighallgatom a monológot, és közben egyszerre dúl bennem a harag, a fájdalom, az árulás és az önmarcangolás érzése, mert hiába hiszi, hogy én nem bánok semmit, rohadtul nincs igaza, és más tekintetben sem sikerült eltalálnia az érzelmeimet és a gondolataimat. – Az egyetlen reményem az volt, hogy adsz nekem egy esélyt, David! – kiabálok rá most már inkább fájdalmas, mint dühös kétségbeeséssel. – Esélyt, hogy megpróbáljam jóvátenni, a kurva életbe! Azt hiszed, én nem tudom, mit tettem? Azt hiszed, nem esedeztem a bocsánatodért még ott is, amikor bedrogozva éppen magam mellé képzeltelek? Azt gondolod, hogy nekem ez olyan rohadt könnyű volt? Hogy nem hordozom ezt magammal azóta is minden nap, mint valami kibaszott keresztet?! Soha nem vártam volna tőled, hogy tegyél úgy, mintha mi sem történt volna, de ha betartottad volna az ígéreteidet, ahogy mondtad, legalább meghagytad volna nekem az esélyét annak, hogy megpróbáljam elnyerni a bocsánatodat! – vágom hozzá minden ezzel kapcsolatos fájdalmamat és csalódottságomat ugyanazzal a hangerővel, mert nem tudom többé visszafogni ezeket a két és fél éve belém szorult nyomorult érzéseket. Aztán megint rám néz, ugyanazokkal a félelmetesen hideg, távoli és sötét szemeivel, és ismét fájdalmasabb ütéseket visz be, mint néhány napja majdnem ugyanitt. Mit hittél, hm? Hogy ha kiszolgálsz, akkor minden olyan lesz, mint régen? Olyan őszinte értetlenséggel mered rám, hogy a légzésem szabálytalanná válik a mellkasomba maró fájdalomtól és akaratlanul is hátrálok egy lépést. Soha nem lesz már olyan. Nem tudom ép ésszel felfogni, amikor megint a vodkával jön, mintha az egy fikarcnyit is számítana nekem ezen a kurva világon, de talán sok mindent elmond, hogy szerinte ez foglalkoztat. Csak későn veszem észre a szemeimet égető könnyeket, de egy bosszús mozdulattal letörlöm azokat a kézfejem hátuljával, amikor megérzem végigfolyni őket az arcomon. Elnyílnak az ajkaim, de rájövök, hogy ezek után már nem tudok neki mondani semmit. Valószínűleg tényleg csak képzelődtem, amikor azt gondoltam, van bármi esélye még annak, hogy ő is ott van valahol mélyen. Talán megőrültem, ahogy Claire gondolja. Hiba volt maradnom, pedig kétszer is ezt választottam, de mindkétszer hamis tévképzetekbe ringattam magam, azt láttatva magammal, amit látni akartam. Nyelek egyet, becsukom a szám és mivel tudom, hogy jobb ha a szemeimbe gyűlő további könnyeket inkább megtartom magamnak, némán sarkon fordulok és magára hagyom, hogy a kimondatlan igényeit is teljesítsem.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Szinte megcsikordul a fogam, ahogy azt mondja, nem adtam neki utasítást, hogy nem fogdoshatja más. - Persze, ott flörtöltetek, vetkőztetett, megtartottad a számát, de még vagyok az, aki azt se tudja, miről beszél?! - emelem meg a hangomat. - Arra meg a franc se gondolt, hogy utasítanom kell téged, mikor tudod nagyon jól, hogy csak az enyém vagy! - persze erre is lesz szava, ahogy azon is felcsattan, hogy én mikre költöm a pénzt és ő nem kért belőle. - Te meg ennyire hálátlan picsa vagy?! Akkor tartsd a szaros macskát a kibaszott szobádban, mert ha még egyszer meglátom, ki fogom baszni az ablakon, hiszen úgy se kérted! Sőt, mi a francnak vagyok ennyire geci jó fej, minek tartom be a kéréseidet?! Majd tartalak úgy, mint a kibaszott kecskebaszó Doron! Láncokon egy koszos cellában, ruhátlanul, a saját mocskodban! Ezt akarod?! Ettől jobban éreznéd magadat?! Lehetek ilyen szörnyeteg is, mert úgy tűnik a te szemedben egyébként is az vagyok, nem? - csattanok fel végül én is. Az életvezetési tanácsokra nem is tudok, vagy akarok reagálni, mert a következő pillanatban már a galléromról szed le valamit, hogy aztán majdnem az arcomba törölje. Rúzs. Ezen van így kiakadva? Fújtatok egyet, mert habár alapesetben tetszik, amikor féltékeny, most eleve mérgesen jöttem haza és emiatt semmi örömet, vagy játékot nem találok ebben, amit élvezhetnék, főleg, hogy állandóan a mellkasomat bökdösi, el is lököm magamtól a kezét. Aztán persze az arcomba tolja, hogy nem vagyok szent - egyértelmű kapitány -, és félbe hagyja, hogy mit gondolt rólam és indul el, de megragadom a karját, hogy ne fordítson nekem hátat. - Az utolsó kibaszott pillanatig kitartottam melletted! Szerettelek! A tetteinknek következményei vannak! Azt hiszed, nem tudom, mivel jár, vagy járt, amit csináltam, vagy csinálok? Azt hiszed nem vagyok tisztában azzal, hogy rohadtul nem vagyok szent?! Hogy én is megszegtem a szavam azzal, hogy ott hagytalak?! De még is mit képzeltél, mi fog történni, miután bedrogoztál és ott hagytál a démonaimnak? Hogy majd mosolyogva és örömtelien borulok a karjaidba, amiről az utolsó emlékem, hogy megmérgezted a teámat?! Én legalább kiszabadítottalak abból a kibaszott mocsokból és megöltem azt a szemétládát! De hát gecire nem számít semmit a hálátlan lelkednek, mert csak az számít, hogy bánt, amiért úgy cselekedtem, mint minden normális ember, miután kihasználják a jószándékát és a szerelmét! De elárulom, hogy egy normális ember meg sem jelent volna a kurva kórházban, hanem szó nélkül ott hagy a francba, találd ki magad hol vagy és miért! Nekem legalább volt képem szakítani veled! Azt meg már mondtam, hogy dolgoztam! A nők továbbra is vonzódnak hozzám, de ez nem is jelenti azt, hogy meg is húzom őket, amikor alkalmam van! Ezek után igazából meg is tehetném, hiszen kurvára mindegy mit csinálok, a te szemedben egyre megy! - vetem az arcába, nem mintha magyarázkodnom kellene neki. Miért is teszem egyáltalán?! - Mit hittél, hm? Hogy ha kiszolgálsz, akkor minden olyan lesz, mint régen? - nézek rá értetlenül. - Soha nem lesz már olyan. Így is majdnem olyan ostoba voltam, hogy megpróbáltam a kedvedben járni, hát most már azt sem fogok! Remélem kiélvezted a kurva vodkádat, mert nem veszek többet! - engedem el. Majd ő főz magára és issza a csapvizet. Ha neki nem kell semmi, akkor nem is kap semmit. Megfogom az üvegemet, aztán azzal együtt ülök le az egyik székre itt a konyhában. Előveszem a doboz cigimet és most nem megyek ki a teraszra, itt helyben rágyújtok.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Visszavonom. Nem hullámvasúton ülök, hanem kibaszott mókuskerékbe kerültem. Mindig ugyanaz a lemez; hiába érzem úgy, hogy valamennyit mentünk előre, vagy egyszerűen derül ki, hogy egy helyben futok, vagy a lendület felvisz a tetejére, hogy aztán fájdalmas csattanással érjek földet. Most éppen úgy érzem, a második történik, ahogy a rohadt bizonyítékokat nézem és szagolom, és még csak is annyira dühít, mint amennyire fáj, ez pedig idegesítő. Nem is értem, neki mi baja van, de miután felhajtja a whiskeyt, legalább elmondja, hogy aztán úgy nézzek rá, mint akinek elment az esze. James? Még mindig Jamesnél tart? – Hogy a francba jön ő ide?! – rázom meg a fejem értetlenül. – Azt sem tudod, miről beszélsz. Egyébként is mit vártál tőlem, hm? Idehozod a szenátor újabb üdvöskéjét, én meg törjem el a kezét, vagy mi? Elfelejtettél utasításokat adni hozzá – vetem oda, nem mintha különösebben érdekelne a téma. Inkább a valódi problémára világítok rá, vagyis szeretnék, de játssza az értetlent, aztán persze kiderül, hogy még mindig minden is az én hibám. – Te hoztad nekem ide a macskát! – csattanok fel. – Hallod egyáltalán magadat? Nem kértem tőled semmit, se macskát, se vodkát, se lasagnát, most mégis úgy teszel, mintha szívességeket tennél nekem. Tényleg ekkora nárcisztikus seggfej lettél? – kérdezem most már igenis dühösen. Közelebb lép, de most nem tud megijeszteni, sőt, mikor van képe lenézően végigmérni engem, gúnyosan felhorkanok. – Hát, ha életvezetési tanácsot akarok kérni alkohol kérdésben, nem veled fogok beszélgetni róla – jelzem neki kicsit sem finoman, hogy talán nem kellene álszent tanácsokat osztogatnia, ha arról van szó, ki néz az üveg meg a pohár fenekére. Aztán még tovább játssza az értetlent! – Ha le akarod tagadni, mit csináltál, legalább tüntesd el a nyomokat, hogy ne válj közben nevetségessé! – gesztikulálok hevesen, odanyúlva és még jobban elkenve a rúzst az ingén a mutatóujjammal, hogy aztán a képébe nyomjam a bizonyítékot. – Van egy kicsit a nyakadon is, de az biztos nyálas is és nem akarok elkapni semmit – húzom el a kezem viszolyogva. – Te meg az ígéreteid, persze. Szeretlek, Shay, te vagy nekem a legfontosabb, Shay, sosem engedlek el, Shay, rám mindig számíthatsz, Shay, én mindig itt leszek neked, Shay, soha nem tudnálak bántani, Shay, ha betartod a szabályokat és teszel érte, nem kefélek meg másokat, Shay – sorolom gúnyosan odavetve az összes be nem tartott ígéretét múltból és jelenből egyaránt, minden egyes ígéretnél a mellkasába bökve a mutatóujjamat, aztán fújtatok egyet, hogy elűzzem a dühömet. Claire-nek igaza volt, teljesen zakkant vagyok, hogy maradtam. Megrázom a fejem és kiábrándultan lépek egyet hátra. – Nőj fel, David, mert csak magadat áltatod ezzel a hülyeséggel. Egyáltalán nem vagy szent, szóval ne is tegyél úgy, mintha az lennél. Nem is értem, miért gondoltam, hogy... –még van benned valami az én Dave-emből, akarom mondani, de még idejében elharapom a mondatot. Inkább csak legyintek egyet, mert visszatér a szívembe a keserű fájdalom, szóval egyszerűen sarkon fordulok, hogy magammal vigyem a csalódottságomat is a szobámba. Úgyis mindegy, mi a faszt csinálok, láthatom, hogy ígyis-úgyis másokhoz fog járni. Akkor meg már inkább tényleg leugrom a teraszról, mint hogy elkapjak tőle meg a ribancaitól valamit.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Nem tudom, mi a franc van vele, hogy ennyire zilált, de hirtelen már az értetlent játssza. Színjáték. Azt rohadtul tud. Talán a tegnap este is csak erről szólt. Arról, hogy elültesse a gyanakvásom, hogy időt nyerjen. Szarügy, mert már előre elintéztem, hogy az a szarrágó ne jöjjön el érte. Amikor elmegyek mellette a konyhába, ő utánam fordulva színészkedik tovább. Lehajtom a kitöltött italt, aztán újabb adagot töltök és ránézek. - Nem miről, hanem kiről. A nyomorult lakberendezőről. A bájgúnárról, akinek hagytad, hogy levetkőztessen! - nézek rá sziszegre, de ő úgy jön közelebb, mintha én csináltam volna valamit. A szórakozás kérdésére felszívom magamat. Nem is értem, hogy jön ide ez, meg a szabályok és a szavak betartása. Még csak azt se értem, hogy minek az irányába bökdös az állával rajtam, vagy felém, mert rohadtul nem látok semmit. - Szórakozni?! Szerinted én szórakozni járok el innen?! Dolgozok reggeltől kibaszott estig, hogy a lóméretű macskádnak meg tudjam venni a 10 kiló húst, amit megeszik, meg neked a kurva vodkát és a szájbatekert lasagnát! - lépek közelebb hozzá. - Ahogy látom rendesen a fenekére is néztél az üvegnek és még csak nem is volt elég! - mérem végig úgy, mintha én egyébként ne lettem volna soha alkoholista. - És még is mi a francot értesz azon, hogy nem tartom be a szavamat? Se megkötözve nem voltál, se lefogni nem fogtalak. Kettőnk közül mindig is én voltam az, aki betartotta az ígéreteit! - dörgölöm orra alá akkor már az összes hibáját a múltból is. Dühös vagyok. És féltékeny. És még engem von kérdőre? Az agyamat eldobom.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Az este, az éjszaka, a reggel és az egész nap után kedvem lenne kimenni a teraszra és levetni magam onnan. Meghasonulva érzem magam, Claire szavai szinte kísértenek, mert az egyik felem úgy érzi, igaza van, de a másik még mindig ostoba módon ragaszkodik és azt hajtogatja, maradnom kell, hogy segítsek. Sajnos vagy nem sajnos, de ez a felem erősebbnek bizonyul, így aztán Claire elmegy, mert fél Davidtől – és még csak meg sem próbálom meggyőzni arról, hogy ez alaptalan volna –, én pedig maradok. Már megint. A kanapén ülve, Sir Chaddel az ölemben még mindig nem tudom eldönteni, teljesen megőrültem-e, vagy mi a franc bajom van, ezért szinte mint a messiást várom haza Davidet. Ezúttal nem úgy, mint tegnap, nem azt a fajta megváltást keresem benne, csak az érzést, hogy jól döntöttem. Nem tudom, hol és miben remélem megtalálni ezt a felfedezést – ha őszinte akarok lenni, félig már abban is megtalálom, ahogy belép az ajtón, mert ő David, és akármilyen szánalmas is, nekem ez elég lenne... de aztán meglátom a gallérját. És megérzem a parfümöt. Úgy érzem magam, mintha gyomorszájon rúgott volna, és amikor megáll előttem, nem is tudok válaszolni, csak meredten nézem a rúzsfoltot és próbálom nem beszívni az édes illatot, mert megint felfordul a gyomrom. Csak akkor rebbennek rá a szemeim, amikor közelebb hajol, de fogalmam sincs, mi a szent szarról beszél. – Miről beszélsz? – kérdezek vissza őszinte értetlenséggel. Eleve nehezen raknám össze a képet, mert teljesen más dolog köti le a gondolataimat, de én egyébként is nagyon régen megfeledkeztem már arról a névjegykártyáról, szóval egyébként sem tudnám összekötni a pontokat a fejemben. Csak fogalmatlanul bámulok rá, mert az egyetlen kék szemek, amik érdekelnek, most épp – dühösen? – merednek rám, és nem értem, milyen számokról beszél. Azt felfogom, magával kapcsolatban mire gondolhat, de nem értem az összefüggéseket. Egyébként is még mindig azon a rohadt rúzsfolton és a parfümön kattogok. Aztán folytatja, és én egy pillanatra megijedek, mert azt hiszem, tud Claire látogatásáról, de azt mondja nem olyan, mint ő, és ennek semmi értelme. – Mi bajod van? – ráncolom a homlokom, értetlenül nézve és fordulva utána. Tényleg fogalmam sincs, miről beszél, mert jelenleg ezer és egy problémám is nagyobb annál, mint ami az ő fejében van. Mondjuk ha tudnám, mire gondol, lehet, hogy legalább nevetnék egy jót, amiért szerinte ez a legfontosabb mind közül. Figyelem, ahogy önt a whiskeyből, de a szemeim még mindig a gallérját figyelik, és érzem, hogy féltékeny düh, csalódottság és az árulás fájdalma kezd el kavarogni bennem. Igen, megmondta, hogy ő nem az enyém, de azt is megmondta, hogy ha követem a szabályokat, nem megy másokhoz. – Követtem a szabályaidat – szólalok meg kimérten. Próbálok uralkodni az érzéseimen és nem mutatni, mennyire mélyen is érint ez valójában, pedig jelenlegi állapotomban ez nem kis kihívás. Főleg, hogy most még csak nem is dühös vagyok igazán, hanem... csalódott. Most nem a harag van előtérben, hanem a kicseszett fájdalom. – Jól szórakoztál? – szűröm a fogaim között a szavakat, állammal a gallérja felé bökve. – Én is úgy tartsam be innentől kezdve a szabályokat, ahogy te tartod a szavadat? – kérdezem vádlón, próbálva a harag mögé rejteni minden más érzést.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. A reggelt már rögtön fenyegetésekkel és súlyos testisértéssel kezdem, de nem érdekel. Az a fasz csak tartsa távol magát és a kezét Shaytől. Utána már megyek is a dolgomra. Fuvarozom a mini-szenátort egész hátralévő nap. Egyik helyről a másikra, tárgyalásokra. Claire nincs vele, de nem is jön szóba, nekem egyébként is Shay jár a fejemben. Még mindig mérges vagyok, amiért semmit nem csinált James ellen, sőt, valószínűleg tetszik neki. A gondolatra el tudnám törni a kormányt, de ebből az utasom mit sem vesz észre. Nem foglalkozunk különösebben egymással, tesszük a dolgunkat. Kései ebédelni még megállunk, de aztán folytatódik a nap, a néma fortyogás, az éhes nők elviselése, aztán végre este haza viszem a fiút. Kirakom a jómódú negyedben, aztán indulok, hogy letegyem a limót és felvegyem a saját járgányom. Mire haza érek, már rég sötét van és még mindig mérgelődök, de legalább már csak a whiskeybe akarom önteni a dolgot és meginni. Amikor beérek, Shay már meglepő módon az előszobai folyosó végén megjelenik, de semmi csinosban. Sőt, meglehetősen ziláltnak tűnik. Értetlenül nézek végig rajta, mert nem értem, mire fel. Közben azért beljebb megyek, leteszem a kocsi kulcsot a magasasztalra, míg ő bele kezd valamibe, aztán megáll és olyan arccal néz rám, mintha pofon vertem volna. - Mi az? - kérdezem megállva előtte. Meghallgatom, hátha vallani akar. Ha nem akar mondani semmit, akkor viszont én kezdek bele és közelebb hajolok hozzá, mereven a szemébe nézve. - Tetszettek a kék szemei, hm? Szereted megőrizni azok számát, akik tetszenek? - kérdezem halkan, még is élesen és ökölbe szorítom a kezem, ahogy eszembe jut, hogyan hagyta, hogy csak úgy vetkőztesse. - Ő nem olyan, mint én voltam. Nem fogja kockáztatni érted az életét. Nem fog érted jönni. - jelentem ki, mielőtt kiegyenesednék és kikerülném őt. A konyha felé lépve már az ajtóból látom, hogy megdézsmálta a whiskeymet, pedig kapott vodkát. Morgok valamit a telhetetlenségről, aztán felkapom az üveget és töltök magamnak egyet egy pohárba.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Egy rohadt hullámvasúton ülök. Az egyszer fent, egyszer lent szinte drámai szélsőségekben érvényesül... na jó, inkább csak a lent, mert igazán fent még nem voltam, hacsak nem nézzük az orgazmusaimat, de azt is beárnyékolja minden más. Hiszen igazából azok sem az enyémek voltak. Minden róla szól, amit racionálisan fel tudok fogni - néha -, de közben még mindig itt vagyok. Visszajöttem. Maradtam. A kedvére játszottam, mert azt akartam, hogy... örüljön? Lássa, hogy megéri csak velem foglalkozni? Talán mindkettő, mert ha örül és csak engem tart fókuszban, van esélyem a felszín alá nézni majd egyszer. De tényleg van ott valami? Ki fogod bírni addig, míg odaférkőzöl? Ahogy lassan tényleg az eszméletlenségig iszom magam a takaróba burkolózva, nem igazán hiszem. Egy idő után már azt sem fogom fel, hogy igazából bármikor besétálhatna a szobába, mert meg sem próbálom megállítani az arcomat áztató néma könnyeket. Mikor már forog velem a szoba és elzsibbad az agyam, leteszem az üveget, elfekszek, a szoba pedig tovább forog, de én becsukom a leragadó szemeimet. Valami meleg, szőrös és traktorhangú dolog jelenik meg a takaróm alatt, de nem tudom sokáig simogatni, mielőtt jóformán elájulnék. A következő napon elgondolkozom rajta, hogy mégis eltöröm azt az üveget. David azt mondta, őt ne próbáljam megölni vele, de amikor délelőtt szédelegve és émelyegve felülök az ágyban, még mindig hevesen zakatoló szívvel és könnyáztatta arccal, miután egész éjjel felváltva élték ki magukat rajtam és én hiába kértem sírva Davidet, hol arra, hogy segítsen, hol arra, hogy hagyja abba, nem is az ő nyakát lenne kedvem elvágni vele, hanem a sajátomat. Mert visszajutottam oda, ahonnan egyszer már felkapartam magam, sőt, még annál is mélyebbre, mert egy szánalmas, gyenge szar vagyok, aki még ilyen körülmények között sem képes túllépni rajta. Mert amikor meglátom Sir Chadet, aki dorombolva dörgölőzik hozzám, mintha fel akarna tölteni a ragaszkodó szeretetével, David jóságát látom benne. Mert amikor arra gondolok, hogy megmérgezték, még mindig düh és félelem rántja össze a gyomromat, hiszen nem akarom, hogy baja essen. Miközben ott ülök lényegében a börtönömben, kizárólag abból a célból, hogy használhasson. Még csak nem is én kellek neki, hanem a testem. Én pedig még bátorítom is, hogy legalább ne akarja közben mások testét is. A fejfájásomon és a hányingerem hosszú idő után sem segít sem a víz, sem a koffein, enni pedig nem tudok, szóval kutyaharapást szőrével alapon megiszom a maradék vodkát. Igazából ez sem segít semmin, de legalább elzsibbadok tőle és nem tudom követni a gondolataimat. Már éppen azon vagyok, hogy a whiskeyre is ráraboljak - hiába tudom, hogy azt David magának szerezte -, amikor meghallom a kulcs zörgését a zárban. Felkapom a fejem és elengedem az üveget, próbálok rájönni, honnan vettem azt el, hogy David ne vehesse észre, hogy lenyúltam... – Hahó...? Lefagyok. Női hang. Valahonnan ismerős is, de nem vagyok eléggé képben ahhoz, hogy rájöjjek, honnan. Hirtelen mozdulattal keresek búvóhelyet, de közben leverem a műanyag poharat a pultról, a léptek pedig már sietnek is erre, és megjelenik a konyha ajtajában... a szenátor üdvöske. Clover? Clara? Nem emlékszem. Tágra nyílt szemekkel bámulok rá és ő is hasonló tekintettel méri végig a fürdőköpenybe burkolt, totálisan szétcsúszott látványomat. – Te mit keresel itt? – Jól vagy? Teljesen egyszerre szólalunk meg, de én csak rázom a fejem, amitől az még jobban megfájdul, még erősebben kezdek szédülni, és közben még mentális vészcsengőktől is kezd zúgni. – Mit csinálsz itt? Azonnal el kell menned inn... – kezdeném, elindulva felé, hogy kitereljem a lakásból, mielőtt még David hazaállít, de ő is felém indul és közbevág. – Ne aggódj! Ma a férjemmel van, aki szólni fog, amikor hazaért és addig ő sem fog visszajönni. Gyere! Van időnk, kiviszlek innen. Ismersz valakit a városban? Van itt családod? – hadarja idegesen, megragadja a felkaromat, hogy inkább ő húzzon magával kifelé, én pedig úgy bámulok rá, mintha elment volna az esze. – Micsoda? Nem. Nemnemnemnemnemnem, nem megyek innen sehova. Nem mehetek el – kezdem újra vadul rázni a fejem, befékezve, próbálva kihúzni a kezem a szorításából. – Miről beszélsz? Nem kell aggódnod, még órákig nem fog visszajönni. Nagyon sok időnk van. Gyere! Nálunk is meghúzhatod magad, míg kitalálunk valamit, nem lesz semmi baj. Nem fog megtalálni, megígérem. – Olyan aggódó és gyengéd hangon beszél, hogy valami mélyen bennem megmozdul és megpróbálja felrázni az életösztönömet, de túlságosan részeg-másnapos vagyok ahhoz, hogy ez sikerüljön. – Nem mehetek el – ismétlem meg, némileg összeakadó nyelvvel és hevesen magyarázni kezdek. – Nem érted. Nem rabolt el. Vagyis de. Elrabolt, de nem úgy, mármint... igen, bezárva tart ide, de nem bántani akar, csak használni. Nem, ez nagyon rosszul hangzik. Vett nekem egy macskát, hogy ne legyek egyedül – darálom tovább a zagyvaságaimat, és ezúttal rajta a sor, hogy úgy nézzen rám, mintha elment volna az eszem. Neki talán igaza is lenne ebben. – Részeg vagy és össze vagy zavarodva. Gyere velem, szépen kijózanodsz és akkor majd tisztábban látod a dolgokat – fog újra a karomra türelmesen, én pedig tovább rázom a fejem, pedig lassan már összeakadnak tőle a szemeim. – Nem, nem. Nem érted, ő... én... mi... – keresem a szavakat, de azok helyett valami sokkal rosszabb akar utat törni magának. A fél pohár whiskey, amit leküldtem az érkezése előtt, úgy tűnik, nincs jó barátságban a vodkával. Még éppen van időm félrelökni őt, hogy a mosogató fölé görnyedjek és öklendezve kiadjam magamból a gyomrom szilárd dolgoktól mentes tartalmát, de hiába remélem, hogy ez majd elriasztja, nemhogy nem megy el, de még egy sajnálkozó sóhajjal oda is lép mellém és hátrafogja a hajam. Szeretném megkérdezni tőle, hogy mi a fasz, de nincs erőm rá, mert könnyező szemekkel öklendezek újra és újra, míg már nem marad epe sem, amit felhányhatnék. – Jól van. Jól van, gyere. Egy kicsit helyrepofozunk, hm? – Nem tudok mit kezdeni az anyáskodó stílusával, mert túl jól esik és nincs is energiám ellenkezni. Hagyom, hogy a fürdőbe tereljen - de azt elmotyogom neki, hogy melyikbe menjünk -, aztán magamtól támolygok a mosdókagylóhoz, hogy remegő kezekkel arcot mossak és kiöblítsem a számat. A fogamat is megmosom, bár nem tudom, mekkora sikerrel, mert koordinálatlanok és erőtlenek a mozdulataim. A nő néhány ruhadarabbal a kezében bukkan fel mellettem, és én szédelegve hagyom, hogy lehámozza rólam a fürdőköpenyt. – Nem mehetek el. Nem hagyhatom itt. Csak én maradtam neki. Én vagyok az utolsó esélye, hogy visszataláljon... – motyogom folyamatosan, de elhallgatok, amikor egy halk, megbotránkozó kiáltással a szájához kap. – Ezt ő csinálta veled?! – nyögi, végigvezetve a szemeit a skála nagyjából minden színében pompázó zúzódásokon és ujjnyomokon. – Nem. Vagyis igen, de én akartam megölni. Nem tudtam megtenni, de ő sem tudott megölni engem. Az jelent valamit, nem? – felelem artikulálatlanul. Sir Chad éppen ezt a pillanatot választja arra, hogy nyávogva elődöcögjön az ágyamból, én pedig bárgyú mosollyal hajolok le hozzá, hogy aztán fel is boruljak, de nem zavar, mert közben a traktormotort beindító szőrgombóc nyakát vakargatom. – Vett nekem egy macskát – dörmögöm, teljesen megfeledkezve róla, hogy ezt már mondtam. Aztán a nő arca megjelenik a látóteremben és én zavarodottan pislogok rá. – Nézz rám! Shay, így hívnak, ugye? Figyelj rám, oké? Velem kell jönnöd. Fogalmam sincs, mi folyik kettőtök között, de nem tarthat fogva, ezt érted, ugye? Nem maradhatsz itt – mondja határozottan, de én megint csak rázni kezdem a fejem. – David jó ember... volt. Még most is az, csak meg kell találnom. Tartozom neki ennyivel. Ő volt az egész életem. Ő az egész életem. Nem mehetek el. Nincs már neki más. Én vagyok az utolsó esélye. Segítenem kell neki...
Nem tudom, mennyi időt töltünk el így. A nő - Claire, ezt közben tisztázzuk - próbál észhez téríteni, én pedig nem hagyom magam, de nem is tud fizikai erőszakkal magával rángatni, mert erősebb és képzettebb vagyok nála még részegen és másnaposan is. Nem bántom, mert nem akarom bántani, de ő is okos annyira, hogy egy idő után feladja a próbálkozást. Próbál kijózanítani, de meggyőzni nem tud. Azt mondja, őrült vagyok és hiszek neki. Azt mondja, ennek rossz vége lesz és tudom, hogy valószínűleg igaza van. Aztán egyszer csak csörögni kezd a telefonja, a férje az, a hírrel, hogy most érkezik haza, Claire pedig sietve elhadar neki egy hazugságot arról, hogy egy barátnőjével van. Szerencsére jobban fél Davidtől, mint amennyire a kötelességtudat dolgozik benne, de mielőtt elmenne, megígéri, hogy vissza fog jönni, és ki fog vinni innen, mielőtt túl késő. Hagyom, hogy elmenjen, és miután bezárja maga mögött a lakás ajtaját, lehúzok még egy nagy pohárral a whiskeyből, hogy elűzzem a fejemből a szavait. Valószínűleg tényleg megőrültem. Igazat mondhatott, mert nem telik el sok idő, hogy újra halljam a lift hangját és a kulcszörgést. Feltápászkodok a kanapéról, Sir Chaddel a nyomomban lépek a folyosóhoz, amiről rálátni az ajtóra és nagyot nyelve gondolkozom azon, mit mondjak. Mondjak egyáltalán valamit? – Szia – köszönök végük némileg esetlenül, bár a cicanadrágos-lazapólós szerelésem és a még mindig kissé szétcsúszott állapotom egyébként sem emlékeztet még csak halványan sem a tegnapi meglepetésére. Elgondolkozom azon, hogy így talán majd ő maga fog kirakni az ajtón. – Én... – kezdeném, de aztán belém szorul a szó, amikor éppen úgy fordul, hogy rálátok a nyakára. Nem is a nyakára, hanem a halvány, elkent rúzsfoltra a gallérján. Élesen szívom be a levegőt és meg is csap valami émelyítően édeskés parfüm szaga, és ebben a pillanatban minden sokkal jobban fáj még annál is, mikor lényegében ugyanitt összevert.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Nem hiszem, hogy volt már valaha ilyenben részem. Úgy értem abban, hogy elmenjen a kedvem. Talán olyan volt, hogy eleve nem volt kedvem. Shay után, a kórház után sokáig nem tudtam másra se nézni, nem hogy érni, de egy kellemes börtöntársaság meg tudja változtatni az embert, akár gyökereiben. A romlott emberek penészes mocska ragadós és terjedő, aki pedig nem ehhez igazodik, azt vagy megölik, vagy ribancot csinálnak belőle. Én pedig nem vagyok ribanc. Megölni meg nem tudtak. Maradt hát a fertőzés, mások hibáztatása és a tökéletes keresése másokban. Gázáig. Látva, hogy ugyan úgy a veszélynek él, mikor pont ezért adtunk fel mindent feldühített. És most itt vagyunk. Közel és még is távol. Fingom sincs, mi lesz ezután. Hamarosan ki kell költöznünk. Vigyem egy ház pincéjébe, hogy soha ne lásson napvilágot? Vagy addigra vajon maradni is akar majd? Végül is tegnap is és ma is ő kezdeményezett. Tudom, hogy akar valamit, de nem tudom, mit, ő meg nem mond semmit. Talán csak ki akarja élvezni ami maradt. Az egyetlen dolgot, amivel még úgy érezhetem, hogy az enyém. Na ez a kiélvezés sem úgy sikerül, ahogy elterveztem. A végére teljesen összezavarodottan állok meg, mert egyszerre küld kétféle jeleket és én nem tudom, hogy mi történik, de kivet a lendületből, aztán az érzésből és végül el is megy a kedvem. Ó de, volt már ilyen. A minap, akkor is csak ő végezte be. Nem tudom mit gondoljak, mert egy perce még élvezetteljesen káromkodott, most meg rám se néz. Nők. Ez az egyetlen megállapítás, amit jelenleg tenni tudok. Ez valami női szeszély lehet, amit nem ismerek. Mire kiérek a fürdőből, Shay - nyilván - nincs sehol. Gondolom a szobájába ment, úgy hogy felöltözök és kimegyek a konyhába, hogy a pultra csak levágott zacskóból most végre kipakoljak. Kiveszem a magamnak hozott whiskeyt, cigit, a kaját, meg a neki hozott vodkát. Nem hideg, de talán így is értékelni fogja. Azt nem mondom, hogy örülne neki, mert ... nem tudom. Minek örülne? Hogy leihatja magát a börtönében? Ennyire én sem vagyok vak, vagy hülye. Azért oda megyek a szobájához és habár az első inger az lenne, hogy kopogjak, de hiába rezzen meg a kezem, végül csak a kilincsért nyúlok. Benyitok, de teljesen sötét van a szobában, viszont azt hallom, hogy most zárja el a vizet a fürdőben, úgy hogy az ajtóban várok. Amikor megjelenik, akkor meg is torpan, mint aki meglepődött, vagy szellemet lát és még csak egy megjegyzést se kapok. Ismét csak fura. Csak azért lépek beljebb, hogy felemelve oda nyújtsam neki az üveget, amit óvatosan el is vesz egy rekedt köszönöm kíséretében. - Lehetőleg ne törd szét és ne próbálj meg vele megölni, oké? - nem parancsolom, úgy is tudjuk, hogy nem menne neki, de azért emlékeztetem. Ő csak bólogat meg hümmög, én pedig kifordulok az ajtón. Örülök, hogy nem kérdez rá, miért kapja, mert valószínűleg úgy se tudnám rá a választ. Vagy tagadnám. A konyhában felkapom a saját cuccaim, töltök egy nagy adag whiskeyt, kiveszek egy szál cigit a dobozból, aztán elindulok a teraszra. Kurva sok asztal van, szóval van hová leülni és míg iszom a műanyagpohárból az alkoholt és elszívom a cigimet, megtudom állapítani, hogy hiába a kilátás, szerintem őt nem érdekli. Nem mintha engem izgatna, de őszintén, nem én vagyok ide bezárva. Miután elfogyasztottam mindent, besétálok, a nappaliban a szemem sarkából az asztalon meglátok valami újdonságot és oda lépve meglátom a névjegykártyát. Felveszem és megnézem, a nevet látva pedig ismét elkap a féltékeny düh, mert számot megtartani, amikor nem telefonálhat, csak egy esetben tartott. Már automatikusan kapcsolok össze minden hülyeséget, anélkül, hogy bármi racionalitás lenne benne. Biztos azért fordította el a fejét a végén, takarta el az arcát, mert nem ő vagyok. Mert másik kék szemekre vágyik. Másik kibaszott barna haj kell neki. Máskor eltörné annak a kezét, aki hozzá nyúl, neki hagyta, hogy lehúzza a köntösét. Hirtelen emlékezni kezdek arra, hogy miért jöttem vissza dühösen de hiába tajtékzom most is, nem megyek, hogy az arcába vágjam, hogy nem fog érte jönni. Se ő, se a rendőrség és hiába apellál a barna hercegére, elfelejtheti, hogy valaha is újra találkozni fognak. Nem megyek be kiabálni vele, mert valószínűleg újra egymásnak esnénk. Valószínűleg újra fegyvernek használná az italt, amit én adtam a kezébe. Lehet most is azt tervezi. Majd holnap. Holnap mindent elrendezek, aztán utána a képébe törlöm az egész hazugságot. Most egyelőre a szobámba megyek és kivételesen én zárom magamra az ajtót. Pár óra alvás jut csak ki nekem, de hozzászoktam. Így is gond nélkül vezetek, szóval le tudom a munkát, de aztán felkeresem ezt a Jamest. Van olyan ostoba, hogy kinyissa nekem az ajtót. Van olyan ostoba, hogy el kezdjen vitatkozni. Van olyan ostoba, hogy megint Shay védelmébe szálljon. Nem tudom, mi idegesít jobban. Hogy olyan, mint én voltam régen, vagy az, hogy én már nem vagyok olyan. Csak az egyik kezét töröm el, és csak enyhe agyrázkódást okozok neki egy szakadt sebbel a homlokán, miután az asztal szélébe verem a fejét. Életveszélyesen megfenyegetem, hogy be ne merje tenni az épületbe a lábát, míg ott vagyunk, hiszen tudom hol lakik, a szenátornak meg elég titkát tudom ahhoz, hogy ne akarjon rendőröket bevonni. Ezután a szenátor fiát kezdem el furikáztatni. Egyik tárgyalásról a másikra, egyik klubból a másikba. Egy ponton egy igen csinos nő még engem is kipécéz, miközben kint a kocsinál várakozom, a tegnap esti felsülés és a valószínűsíthető újabb árulás után már majdnem jól is esik, ahogy a nyakamhoz hajolva minden jót ígér, de szőke. És nem Shay, márpedig ő otthon vár rám, ki tudja, talán épp úgy, mint tegnap és tegnap előtt. Csak elterelni akarja a figyelmem, emlékeztetem magamat. Mire elutasítom a nőt, addigra már a srác is megjelenik.
Persze arról dunsztom sincs, hogy eközben Claire, aki nem kapott egyértelmű visszajelzést az apjától, hiszen igen csak gyorsan zártam le a telefonbeszélgetést a bájgúnár miatt, megjelenik a penthousenál, tudva, hogy én a férjével vagyok. Tudta a franc, hogy van nekik is külön kulcsuk oda - mondjuk miért ne lenne? - és használja is, hogy megpróbálja Shayt kiszabadítani a toronyból.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Megpróbáltam. Megpróbáltam kihozni a helyzetből a maximumot, amire képes voltam, de mire elértünk a végére, nemcsak elkezdtem elfogyni, de megnehezítette a helyzetemet azzal is, hogy ezúttal már látott is közben. Talán ezen ment el a dolog, talán csak én fogytam el ténylegesen, de amikor megáll és zavarodottan néz rám, már tudom, hogy vége és meg sem próbálom tagadni, meg sem kísérlem visszahúzni, mert nem lenne értelme és nem is lenne hozzá elég erőm. Elfordítom róla a tekintetem, mert nem akarom, hogy lássa; nem őt akarom kímélni, hanem magamat attól, hogy meglássa a gyengeségemet és aztán kihasználja ellenem. Leszáll rólam, de én még mindig a falat bámulom és csak fekszem, mert tudom, érzem, hogy másodpercek választanak el attól, hogy összetörjek, és minden maradék erőmet arra használom, hogy még egy kicsit kibírjam. Abban a pillanatban viszont, hogy eltűnik a fürdőben, szinte felpattanok az ágyról, és csak az a szerencsém, hogy a cipőimet már elhagytam valahol, mert így nem hallja, hogy szó szerint futva menekülök a szobámba, meg sem állva a saját fürdőmig, amit magamra is zárok. Remegő kezekkel nyitom meg a kádban a csapot a legerősebb fokozatra, hogy a víz zúgása elnyomjon minden más hangot, aztán megnyitom a zuhanyt is és egyszerűen csak leülök a zuhanytálcára. Összehúzom magam egészen kicsire, az arcomat a térdeimre hajtom, és hagyom, hogy kijöjjön. Minden, amit érzek. Minden, ami történt. Minden, amit éjszakánként újra és újra átélek. Amibe kerültem. Amivé David vált. Amivé én váltam. Ami még várhat rám. Minden erő, amit a nemrég történtek miatt magamra szedtem, úgy száll el, mint ahogy az eltelt két alatt magamra épített páncél tűnik el, míg nem marad belőlem más, csak az, aki kikerült a kórházból és fogalma sem volt, mihez kezdjen és hogyan építse fel magát újra anélkül, aki a legfontosabb volt számára. Addig zokogok, míg meg nem fájdul a fejem és a torkom, a sminkem pedig legfeljebb halloween-i maszknak illene be, részben a fejemre záporozó víz miatt is. A szett is elázik, bár őszintén nem tudom, ez érdekelni fogja-e még bármelyikünket is. Teljesen szétcsúszok és egyelőre nem találom meg az erőt magamban ahhoz, hogy összeszedjem a darabkákat. Leveszem magamról ezt a szettet is, de még rosszabb érzésekkel dobom le a sarokba, mint az előzőt, pedig nagyon sokat reméltem ettől... az egésztől. Mi sem mutathatná jobban, mennyire el van cseszve minden. Meg is fürdök, megmosakszom, az arcomat pedig legalább ötször átmosom jéghideg vízzel, mire egy kicsit emberibben nézek ki, aztán törölközőbe csavarva lépek ki a fürdőből... És megtorpanok, amikor meglátom a szoba ajtajában Davidet. A kezem megszorul a kilincsen, tágra nyílt szemekkel bámulok rá, mert szinte biztos vagyok abban, hogy feldühítettem, ezért most csak azért is be akarja fejezni, amit elkezdett, de szerencsére csak a fürdőben van felkapcsolva az egyik lámpa és az is hátulról világít meg engem, így nem igazán láthatja az arcomon a félelmet... és minden mást. A pulzusom felugrik, csak hogy aztán kiderüljön, teljesen feleslegesen, mert David csak egy üveg vodkát hozott. Vodkát. Egyszerre lenne kedvem keserűen nevetni és sírni a helyzet tragikomikumán, mert egyrészt ezzel talán el tudom majd érni, hogy legalább be tudjam csukni a szemem éjszakára, másrészt ha arra gondolok, hány szálon és mennyi módon kapcsolódunk már mi ketten is a vodkához... nagyjából minden kategóriájú filmet le lehetne már forgatni belőle. – Öhm... köszönöm...? – motyogom, még mindig kissé rekedt hangon, de szerencsére ezt sok mindenre lehet fogni. Igyekszem nem úgy felfogni a dolgot, mint elbaszott fizetséget egy kurvának, de most már semmi nem tudna még lejjebb taszítani a gödörben, szóval talán mindegy is. Mindenesetre ha azt mondja, legközelebb próbáljam nem megölni vele, kap egy very awkward beleegyező bólintást és hümmögést, mert még mindig rettegek, hogy maradni akar... de nem. Amitől nem lélegzek fel teljesen, de egy kicsit mégis, és közben ugyanennyire pocsékul is érzem magam, szóval el is kapom az üveg nyakát, hogy minimum eszméletlenre igyam magam a tartalmából. Ennyit én is megérdemlek.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Tényleg elhiszem. Eszembe se jutna, hogy színészkedik, hiszen minek tenné? Nem nyer belőle semmit. Ráadásul eddig is elélvezett, többször is. Nem látom a jeleket, a reszketés hiányát, azt, hogyan épül fel benne egyre jobban, a hangosságának változása, a teste kifelé tárulkozása. Nem tűnik fel, hogy elrejti az arcát, hogy nem mozog rá, mert a fejemet elnyomja ez a fasztudjamilyenszínűköd. Csak élvezni őt vagyok képes, abban a hitben, hogy ő is élvezi. Egyik szobából a másikba, egyik pózból a másikba. Ahogy ő is akarta, mikor haza jöttem. Csak akkor kezd el fura lenni, amikor csókot kérve az ajkára hajolok, de valahogy semmi tüzet nem érzek benne. Nincs benne hevesség, a karjai nem járják be a testem, a lábát nem tekeri a csípőm köré, nem ösztönöz velük, a körmeit nem vájja belém, csak hátra nyúlik és ... eltakarja a szemét? Szeretnék végre elmenni, de annyira összevisszaságban kapom a jeleket, hogy az élvezet helyett csak összezavarodom, mert valahogy érzem, mintha... nem lenne kívánatos. Mintha egy darab fában is pont ennyi szenvedély lenne, csak rá kellene rögzíteni egy diktafont, pornóhangokkal. Ettől pedig dühös leszek. Aztán a düh még el is veszi a kedvem, amitől meg úgy érzem magam, mint egy 70 éves öregember, akiből kifogyott a kékbogyó. - A rohadt életbe... - kelek fel róla. Leveszem magamról az inget, amiből lassan csavarni lehet az izzadtságot. Hátra túrom a hajamat, aztán ugyan ezzel a confused almost bonerrel inkább visszavonulok a fürdőbe, mert azt se tudom, mit csináljak. Rántsak rá, aztán másszak vissza rá, amikor megint teljes pompámban tündöklök? Igazából lehet csak aludnom kéne. Sokat vezettem ma, itt volt az a lőcsfejű is, az is felnyomta a vérnyomásom. Shay meg úgy is megkapta amit kiharcolt magának ezzel a ruhával meg sminkkel... egy szava nem lehet. Mélyet fújtatva veszem le magamról a cipőt meg a nadrágokat és dobom le a földre őket. Egy kicsit még támaszkodok a csapon, míg a dühös és keserű érzést eltűntetem annyira, hogy a tusoló alá állva már ne akarjak idegrohamot kapni. Lehet öregszem. Végül is 40 éves vagyok lassan, túl lennék életem fénypontján?
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
+18 Számítanom kellett volna erre. Valahol biztosan számítottam is, de egyszerűen csak ignoráltam, azt hiszem, hogy addig a pontig, ameddig nem lett muszáj, ne is gondoljak erre. A körülmények már csak a testhelyzetünk miatt sem ideálisak, mert hiába szabadok a kezeim - az ígéretének megfelelően -, még mindig túl sok mindenben - minden másban - hasonlít az emlékeimhez és a rémálmaimhoz is. Ráadásul ismét szembesít azzal, hogy ez az egész csak róla szól, lényegében még az orgazmust is megköveteli tőlem, és ettől félelem, a megalázottság érzése és a szégyen veszi át a helyét mindennek, ami eddig még bennem is dolgozott. Mégis teszem, amit mond, talán éppen ezek miatt. Egyszer már megmutatta, hogy az sem érdekli, ha én nem akarom. Akkor is elvenné, ha nem könnyítem meg magamnak a helyzetet, szóval még tovább süllyedek és teljesítem az akaratát. Elnyomom a félelmem, a szégyent, a fájdalmat, hagyom, hogy a párna elnyelje ezeket a könnyeimmel együtt és eljátszom, amit akar. Hiszen úgysem az a lényeg számára, hogy tényleg élvezem-e, csak hogy neki még ettől is jobb legyen. Még csak panaszra sem lehet okom, hiszen én csináltam, én akartam ezt. De tényleg ezt akartam? Tényleg van esélye annak, amit hiszek? Amit hittem... Szerencsére nem vesz észre semmit. Pont úgy élvezi az egészet, ahogy akarta is, én mégsem érzek semmit. Kiüresedek, másképp nem bírnám ki, mert ha beengedném a fejembe azokat a dolgokat, amik még izgatóak is lehetnének, be kellene engednem azokat a képeket is, és akkor megtörnék. Inkább eljátszom, amire vágyik, de most persze nem élvez el, csak a következő szobába megyünk, hogy tovább folytassuk. Háttal húz az ölébe - hiszen most az sem baj, hogy én vagyok felül -, így ismét el tudok rejteni előle mindent. Úgy érint, amitől máskor megőrülnék, de most már nem hiszem el neki, hogy tényleg jót akar nekem, mert tudom, hogy csak a saját javára játszik. Valószínűleg hálás lehetek azért, hogy legalább eddig jó volt nekem is. Tényleg ezt akartam? Nem tudom. Kivárom a kellő időt, addig csak a hangommal és a belé kapaszkodó kezeimmel jelzem mennyire élvezem, tartva az ütemet, amit éppen megkíván, mielőtt újra "elélveznék". Amikor aztán ráfog a csípőmre és már majdnem azt a mozgást diktálja, amivel régen mindig megőrjítettem, amikor rajta ültem, hányingerem támad, de ki tudom törölni úgy a könnyeimet a szememből, mintha csak a verejtéket törölném le az arcomról - persze csak miután kiszuszogtam magam. Legalább a mozgás miatt ezt nem kell megjátszanom és az izzadtság miatt sem kell aggódnom. De még mindig nem élvez el. A gyomrom kellemetlenül feszít, eljátszom a fáradt, már majdnem ájultra kefélt Shayt, de csak hogy ne lásson át rajtam, mert tudom, hogy még nincs vége, de talán ez lesz az utolsó. Csak akkor rándul viszont igazán görcsbe a gyomrom, amikor a hátamra fektet, mert meg sem fordul a fejemben, hogy hirtelen meggondolta volna magát, de így... így sokkal nehezebb lesz. Egyetlen dolog van, amit használni tudok, amivel tudom, hogy meg fogom ölni a lelkem, de nincs más választásom. Még ha ki is tudom tartani kezdetben, muszáj érte nyúlnom. – Csókolj meg, kérlek – lehelem rekedt hangon, a varázsszóval együtt, mert ez az egyetlen mód, amivel teljesen elbújhatok előle. Ha megteszi, lehunyom a szemem, és bár a csók számomra most nem is lehetne keserédesebb, a szemeim pedig égni kezdenek, legalább nem látja. Így csak a hangokra kell koncentrálnom, és arra, hogy amikor elenged, úgy tegyek, mint aki az élvezettől önkéntelenül is hátrafeszíti a fejét. Még a hajamat is hátratúrom az arcomból, mert ezzel a mozdulattal el tudom tüntetni a könnyeket, de ezután nem is bírom tovább. Ugyanebben a testhelyzetben maradva adok teret a következő "orgazmusnak", még az alkaromat is a szemeimre szorítva, de közben halk káromkodást nyögve fel élvezetteljesen, és csak remélni tudom, hogy ez már neki is elég lesz, mert nem tudom, hogy kibírnék-e ennél többet.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Soha nem árultam zsákbamacskát. Régen sem. Akkoriban együtt fedeztük fel ezt a részét is a szexuális élvezetnek és élvezte. Jó, néha el tudtam veszteni a fejem és akkor is tudtam fájdalmat okozni, de akkor is ott volt a tudat, hogy elegendő előjátékkal és síkossággal mindketten megtudtunk őrülni ezért. Valahol erre alapozok akkor, amikor előre figyelmeztetem, hogy ennyi helység és orgazmus után már másra is vágyom. Ő pedig tudja jól, hogy mennyire szeretem a fenekét, még szurkálódott is vele korábban, amikor még veszekedtünk. Ehhez képest mi történik? Ignorálja a figyelmeztetésem, csak azért, hogy amikor erre rájöjjek és rá kérdezzek, hogy élvezetet lel-e a fájdalomban, már majdnem riadtan leheli, hogy nem, és most bezzeg egyből jön a kérés. Talán emiatt is vagyok türelmesebb. Talán emiatt hagyom, hogy ő csinálja. Talán emiatt várok, hogy ő jelezzen. Talán emiatt nem lódulok neki azonnal. De amikor végre oda helyezi a farkam a helyére és végre benne vagyok, akkor elég nehéz megtartanom a hidegvéremet. Nem tudok túl sokáig várni, de talán nem is baj. Shay elsőre ugyan nem tűnik komfortosnak ezzel, de aztán meghallom a nyögéseket, és a szorítást, amitől meg aztán végképp elvesztem a fejem. Legszívesebben szét akarnám őt tépni, markolom, húzom minden egyes lökésbe, kéjesen morgok a nyakába, suttogó megjegyzéseket teszek arra, hogy mennyire imádom a kerek kis fenekét. Miután elélvezett és én elégedetten dörmögve, lassítva élvezem ki ezeket a szorításokat is, megunom a közeget és felkelek róla, hogy a következő szoba következő ágyát is felavassuk. Leülök annak a szélére és háttal az ölembe húzom, habár ugyan oda csússzak vissza, ezúttal rá hagyom az oroszlánrészét a dolognak, mert már rám tapadt az ing a sok munkától, ő meg még eddig alig mozgatta meg magát. Persze élvezettel markolom a combját, a mellét, nyúlok le terpesztő lábai közé, hogy ott is izgatni tudjam, nem tudva, hogy egyébként semmi értelme annak, amit csinálok. Amikor pedig itt is megérzem néhány perc után az orgazmusát, megfogom a csípőjét, hogy azt a lassú ütemet tudja követni, amivel ilyenkor a legtöbbet érzem. És haladunk tovább az én szobámba, ahol újra hátra döntöm, de ugyan azzal a szándékkal.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
+18 Hallom a figyelmeztetését, de igazából addig a pontig fogalmam sincs, mit akar ezzel valójában, amíg el nem érünk odáig. Csak a félelemérzetig jutok el, de azt minél hamarabb próbálom elengedni, elterelni a figyelmemet róla, mert ha már most kizökkenek, azzal elronthatok mindent. Szerencsére a figyelmemet nem nehéz elterelnie azzal, amit csinál, és őszintén szólva akkor is megfordul a fejemben a kérdés, ha tudom, hogy most hiába gondolkozok logikusan: miért nem elég? Annyiféleképpen használhat, amit élvez, és nekem sem okoz ahhoz hasonlatos érzéseket, amiket mással ki fog váltani, és mégis... Mindez mondjuk tényleg csak akkor éleződik ki bennem, amikor a következő szobában már a hasamon találom magam, és ettől ösztönösen megfeszülnek az izmaim, főleg, amikor meg is érint, aztán azt kérdezi, szeretem-e, ha fáj. Képek villannak fel a szemeim előtt, rémálmokból és valóságból egyaránt, a testem pedig megmerevedik az övé alatt, ahogy folyamatosan hozzám dörgöli magát. Talán mást is kellett volna kérned, súgja meg egy gonosz hang a fejemben, de azt hiszem, ehhez már kicsit késő. – Nem... kérlek... – lehelem, mire a hajamba markolva feszíti hátra a fejem, de ettől most nem megborzongok, hanem összeszorítom a szemem. Érzem, hogy pánik kezd felfelé kúszni a torkomon, ezért megmarkolom a takarót, miközben ő a fülembe sziszegi, hogy már az sem elég neki, ha kiélheti magát rajtam. Ha az orgazmusomat akarod, miért nem csinálod azt, ami mindkettőnknek jó?, akarom kérdezni, de annyira azért még eszemnél vagyok, hogy ne mondjam ezt ki hangosan és egyébként is folytatja egy utasítással. – Mi? – kérdezek vissza rekedten. Amikor megismétli, érzem, hogy a félelem zsibbasztó érzése mellé valami megalázó is beköltözik, amitől legszívesebben visszamenekülnék a szobámba és mégis magamra zárnám az ajtót, de David világossá tette, hogy mit akar, és legutóbb azt is, hogy nem fogják érdekelni a körülmények, csak még fel is bosszantom majd. A fájdalom egy részétől megkímélheted magad. A többit el tudod játszani. Egyenetlenül lélegezve, még mindig összeszorított szemekkel, de most már a szégyentől égő arccal teszem, amit mond, hátravezetve a kezem, és épp csak nem rándulva össze, amikor odadörgöli a farkát. Kizárom a szavait, az ingerek pedig nem jutnak el hozzám, mert próbálom kikapcsolni magam és csak gépiesen cselekedni, mert annál hamarabb vége lesz, de közben folyamatosan átkozom magam. Mégis mire számítottál? Tudtad, hogy milyen. Tudtad, hogy mi történt eddig. Azt hitted, majd hirtelen érdekelni fogod? Te?! Égnek a szemeim, mégsem történik semmi, ezért amikor megunom, inkább arra játszok, hogy tényleg tudom, hogy működik, szóval ráfogok a farkára és odahelyezem, ahol annyira lenni akart. Amikor belém csúszik, a takarót marva tartom távol magamtól a képeket, hogy ne merevedjenek meg az izmaim és rontsak még tovább a helyzeten, ő pedig meglepő módon most vár egy kicsit. Erővel tartom egyenletesen a légzésem, legalább van egy kis időm összeszedni magam, mert most nem lesz elég az, ha csak tartom magam. Hallatok egy elfúló sóhajt, amiből még csak nem is hallani ki a valódi érzéseimet, de amikor elfogy a türelme és várakozás ide vagy oda, rögtön finomkodás nélkül kezd el mozogni, akaratlanul is fájdalmas fintorba torzul az arcom. A párnába nyomom a fejem, hogy ezt elrejtsem előle, így csak azt látja és hallja, hogy a takarót markolva zihálok, és amikor ismét megjelennek a képek, hol vele, hol Doronnal, az ágynemű a kigördülő két könnycseppet is elnyeli, mielőtt sikerülne összeszednem magam. Ne legyél szánalmas, gyenge szar, Shay, tehetsz is ellene. Felszívom magam, arra koncentrálva, hogy úgysem érdekli, valóban élvezem-e. Kinyitom a szemem, száműzve az emlékeket és a rémálmokat szorítok a paplanra, és lassan felépítem neki az élvezkedő Shayt. Az arcomat és a szemeimet úgysem látja, a hangomból pedig garantálom, hogy nem fogja tudni megmondani a különbséget, mert sok gyakorlatom van színészkedésben, még ha nem is ezen a téren. És ha lüktetést akar? Azt is megkapja. Egy halk, kéjes káromkodást követően még direkt rá is szorítok, mint aki játszani akar vele, mint régen, máshol, csak hogy biztosan elvegyem az eszét és a saját élvezetére koncentráljon, így amikor végül megfeszülve "elélvezek", nem is fogja keresni annak a valódiságát. Lüktetni pedig szándékosan is tudok, még csak oda sem kell különösebben figyelnem, hiszen az izmok ösztönös összehúzódása sem valami előre megírt, szabályos ritmus szerint zajlik, csak elég ideig kell csinálnom ahhoz, hogy kellően ki tudja élvezni, mielőtt zihálva elernyednék alatta.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Jó fej voltam. Lehet, hogy torokgyulladást kap majd attól, ahogy a torkát kefélem, és közel van egy-két fulladásos ponthoz, de előre szólok, hogy mit akarok következőnek, így előkészítheti magát, miközben én teszem, ami jól esik. Térdelve nem csinál semmit, amivel a saját dolgát könnyíthetné meg, azt pedig nem látom, hogy fekve magához nyúl-e. Csak a pillanatra megrettent arcot, aztán a kéjes ködösséget látom rajta. Viszont ahogy felkelek és áthúzom a másik szobába, hogy abba a szépen vetett ágyba is belekeféljem, a hasára fektetve simulok hozzá. Elég egy rövid érintés, hogy tudjam, semmit nem csinált, amitől épp csak nem jelennek meg kérdőjelek a fejem felett. Nekem mindegy. Neki nem. Akkor miért? - Szereted, ha fáj? - teszem fel a kérdést, miközben a csípőmet ritmusosan dörgölöm hozzá, nedves farkammal pedig a kedvenc bejáratomnál szántok végig így újra és újra. Nem mondhatja, hogy nem jogos a kérdésem, hiszen adtam neki időt arra, hogy alakítson ezen, ő még se tett semmit. Ilyenkor persze megfordul az ember fejében a kérdés, hogy most mi a fasz van, mert nem rég még ő vágta a fejemhez - amikor ugyan ezt csináltam -, hogy bántottam őt, most meg, amikor megadnám neki a lehetőséget, hogy ezt elkerülje, nem él vele. Erre varrjon gombot bárki. Ha válaszol, a válasz pedig egy nem, akkor a hajába markolva húzom azt, hogy ívbe feszüljön a háta. - Akkor miért nem könnyítetted meg a helyzetünket? Most várnom kell, ha azt az őrjítő érzést akarom érezni, amikor ritmusosan rám szorítasz az orgazmusod közben. Én pedig nem szeretek várni! - csapok rá megint a piros fenekére, csak úgy mint a konyhában. - Nyúlj hátra. - morgom az utasítást a fülébe. - Nyúlj hátra és lazítsd magadon. - morgok tovább, újra a fenekére csapva. Persze a farkam ott van ugyan úgy, így ha oda nyúlva teszi, amit mondok, akkor a kézfejéhez dörgölöm, mert jelenleg úgy is csak ahhoz tudom. - Tudod, hogy ez a kedvencem, úgy hogy számítanod kell rá. - motyogok a nyakába, miközben mélyen szívok az illatából. Előre nyúlva kezemmel türelmetlenül markolok a mellére, amivel lassan üveget is lehetne vágni. - Ne okozz csalódást a jövőben. - jelentem ki, mielőtt végig harapdálom nyakának finom vonalát. Azt azért megvárom, hogy legalább csak egy picit nyögjön, mielőtt oda helyezném magam. Vagy ha ő helyez oda, csak annál jobb. Élvezettel mordulok fel, ahogy behatolok, és a fülébe sóhajtva simulok hozzá, hogy szinte tövig tudjak mélyedni benne. Talán puhány vagyok, de kivételesen várok pár másodpercet, hogy hozzám tudjon szokni. Tényleg akarom azt a lüktetést érezni. Amikor viszont már tetőfokára hág bennem a türelmetlenség és megmozdulok, semmi fokozatosság, vagy finomkodás nincs a mozdulataimban, pont úgy, ahogy eddig sem.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
+18 Valószínűleg a hosszú kihagyás miatt, de érezhetően nem vagyok annyira gyakorlott abban, hogy képben maradjak, mint régen. Könnyebben kivet a valóság és nehezebben térek vissza az észbontó orgazmusok után, bár ha úgy nézem, ő is mintha nehezebben tartaná most magát, mert eddig kettőből kétszer ugyanúgy jött velem. Nem mintha zavarna. Mondjuk nem is fogom fel elég gyorsan, mert miután a konyhát is felavattuk is neki kell átcipelnie a szobámba, de láthatóan ő sem panaszkodik, hogy milyen egyszerű most kikészítenie. Szerencsére Sir Chad is megússza, hogy kilapítsam a takaró alatt - vagy én úszom meg, hogy bosszúból szétkarmolja az arcom -, hallom és a perifériás látásommal érzékelem, hogy inkább keres is magának új helyet aludni, de én Daviden tartom a szemeimet, és amikor egyértelművé teszi, mit akar, eszemben sincs ellenkezni. Egy kicsit húzom is az agyát, mire megvillannak a szemei és két kézzel a hajamba markol. Már most lüktetni kezdek a vágytól a gondolatra, amit ezzel előrevetít... de aztán megszólal, és egyáltalán nem azt mondja, amire számítok. Egy pillanatra felváltja a forróságot valami jegesen zsibbasztó érzés, mert beugrik a legutolsó emlékem erről, a gyomrom pedig görcsbe rándul a gondolatra. Te akartad, Shay, most edd meg, amit főztél. A tekintetemben villanó félelmet leplezem azzal, hogy egy pillanatra lehunyom a szemem, aztán nyelve egyet inkább munkához látok, hogy eltereljem a saját figyelmemet is. Ezért szerencsére egyébként sem kell sokat küzdenem, csak át kell szellemülnöm abba, aki tegnap is kényeztette őt - nem gondolva arra, annak mi lett a vége -, és kinyitva a szemem felnézni rá, figyelve és hallgatva, ahogy élvezi a számat, a nyelvemet, a torkomat, a hangjaimat. Még szavakkal is kifejezi az élvezetét, ami tovább bátorít és újra felforrósítja a vérem, és amikor ő is elkezd a kezeivel rásegíteni és néha mélyebben és hosszabb időre húz magára, elégedetten nyögök fel a farka körül. Nem spórolok az eszközeimmel, egy idő után ki is veszem a számból, hogy élvezettel faljam fel, egy kicsit a kezemmel is kényeztetve, de amikor visszavenném a számba, megállít. Amikor az ágyra fektet, egy pillanatra újra bevillan egy rossz érzés, de a hátamon hagy... aztán feljebb térdel, és amikor rájövök, mi következik, halkan felsóhajtok, a szemeim pedig még jobban elködösülnek. Már eleve a látványától kikészülök, de aztán egyik kezével a hajamba markolva tartja meg a fejem, a csípője pedig pont olyan hevesen indul meg, mint az előbbi alkalmakkor, és én hangosan felnyögök a farka körül, már amennyire ezt a hangot nem nyomja el éppen a farka a torkomban. A szemeim csak most válnak igazán könnyessé, de közben szinte alig látok a fejemre ereszkedett kéjes köd miatt is. Igyekszem minden mozdulatra rásegíteni a nyelvemmel és a számmal, minden visszafelé húzódó csípőmozdulatánál megszívni a farkát, de aztán egy idő után eljutok oda, hogy nem kapok levegőt. Még épp időben jön erre rá ő is, ad nekem egy kis időt összeszedni magam, de aztán újra folytatja, és én újra felnyögök. Zihálva, szuszogva próbálok az orromon keresztül lélegezni, a torkom belefájdul minden egyes kemény érkezésébe, de nem számít. Azt gondolom, el is fog így élvezni, de végül néhány alkalommal később megáll és lekászálódik rólam, aztán már nyúl is értem, hogy menjünk a következő szobába. Ezúttal tudom a saját lábamon is követni, mert most csak a fejem teljesen ködös a vágytól, és igazából le sem esik a rám leselkedő "veszély", amire figyelmeztetett az előbb, mert szó szerint kikefélte belőlem. Most ugyanazzal a vágyakozó várakozással vagyok feltöltve, mint eddig is, és ez egészen addig így is marad, míg emlékeztetőt nem kapok az ígéretére, mert amikor ez megtörténik - és még csak nem is számítok bevezetőre, hiszen az igazából eddig sem volt, semmilyen helyzetben, mert ez nem rólam szól -, minden erőmre szükség van ahhoz, hogy ne zökkenjek ki teljesen, vagy legalábbis ne rontsam el azt az egészet, amit eddig felépítettem. Nem lökhetem le magamról, ha azt akarom, hogy pozitív maradjon a tendencia, szóval tűrnöm kell, és beérnem azzal, amit eddig kaptam. Te akartad, Shay, most edd meg, amit főztél.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Túl vagyunk az ebédlőasztalon, az ablakon, a konyhapulton és most a szobájába megyünk. Sokszor elélvezett már, őszintén nem számolom, de nem is zavar, mert ez amolyan mellékterméke annak, hogy kiélem magamat rajta. Legalább nem panaszkodhat holnap, mert nem is lesz ereje. Meg hangja. Már most a konyhában is majdnem összezuhant, aztán úgy nézett rám, mint aki a világáról nem tud. Pedig még messze vagyunk attól, hogy minden szobát végig járjunk. A szobájában kiüldözzük a macskát azzal, hogy majdnem ráejtem, de az én szemeim csak őt pásztázzák. Aztán megkapja a feladatot. Gondoltam megkönnyítem a dolgát azzal, hogy ülhet az ágyon, de ő már kel fel, mászik felém és tol arrébb, hogy térdelhessen. Holnap tényleg nem fogja érezni a lábait, de hát nem az én problémám. Megvillan a szemem, amikor azt mondja, lehet szüksége lesz egy kis segítségre, én pedig a hajába markolok mindkét kezemmel. - Majd segítek, mikor úgy látom, de jobb lesz, ha felkészíted a feneked, mert az utolsó szobákat abban töltve fogom kiélvezni. - mondom sötét tekintettel. Még jófej is vagyok, hogy szóltam, de aztán kellemesen felmordulok, ahogy neki kezd a tegnapiak újbóli előadásának. Behunyva a szemem élvezem, suttogva, morogva ismétlem az utasítást - hogy szívja csak, mintha az élete múlna rajta -, a haját szorítva néha mélyebbre húzom magamra. Egész sokáig élvezem ki a torkát, a szívásait, az elégedett hümmögését, halk nyögéseit. A látványt is magamba iszom, ahogy tövig vesz a szájába, aztán erősen megszívva húzza hátra a fejét. Már tiszta rúzsos a tövem - legalább is ami maradt a csókolózás után rajta, az oda került -, neki pedig ködös és könnyes a szeme, de nem élvezek el. Amikor kihúzza a szájából, hogy felfaljon, hagyom neki, hogy még úgy is játsszon velem, de aztán nem engedem, hogy visszavegyen a szájába, hanem felhúzom és háttal az ágyra fektetem. Fölé térdelek, csak feljebb, mert szó szerint a száját szeretném szét kefélni. Hogy ezt könnyebb legyen, amint a szájába raktam a farkam, megtámaszkodom a takarón az egyik kezemmel, a másikkal meg úgy markolok a hajába, mintha a csípője lenne, hogy megtartsam, miközben olyan hevesen dugom meg a torkát, mintha nem is az lenne. Kell egy perc, mire rájövök, hogy talán levegőre is szüksége lesz, úgy hogy tartok egy kis szüntet, hogy kiszuszogja magát, mielőtt újra folytatnám. Talán háromszor állok meg így, vagy négyszer, mielőtt úgy döntök, hogy ideje más helységnek is figyelmet szentelni, szóval felkelve róla már megyünk is a szomszéd szobába - ahová ha kell, viszem.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
+18 Ha tudnék és akarnék a múltra gondolni, most biztosan elgondolkoznék a rekordok megdöntésének esélyén, de nem is tudok és nem is akarok a múltban vájkálni. Nekem is sokkal egyszerűbb, ha csak a jelenben létezem és nem mondhatnám, hogy David sok lehetőséget hagy gondolkodásra. Miután majdnem összetörjük az asztalt, az ablak jéghideg üvegét tesszük próbára, ami szerencsére jobban bírja az iramot az asztalnál, így nem esünk ki rajta. A valóságból viszont kilépek néhány pillanatra az észbontó orgazmusom közben, hogy aztán újra rekordidő alatt izgasson fel azzal, ahogy előjön belőle a követelőző és parancsoló David, és azzal a heves csókkal, amit kiérdemlek. Aztán a konyhába cipel, ahol már jön is a folytatás, épp csak annyi ingerrel támadja közben az érzékeimet, hogy véletlenül megnehezítse velük a dolgomat. Alig tudok időben és rendesen válaszolni, amivel okot neki arra, hogy a tenyere egyre pirosabb lenyomatot hagyjon a fenekemen és a hajamba marjon, miközben folyamatosan hozzám dörzsöli a farkát is. Teljesen kikészít, de végül csak sikerül kinyögnöm a kérésemet, és ahogy elégedetten a fülembe morog, halk sóhajjal borzongok meg... Aztán kiveszik belőlem minden maradék gondolat is, mert egy újabb határozott és erőteljes mozdulattal mélyen belém löki magát és ugyanúgy várakozás nélkül kezd el kíméletlen tempót diktálni. Elvesztem a valóságot, nem marad más a fejemben az érzéseken és a hangokon kívül, hangos nyögéseim a testünk találkozásának hangjaival vagy épp a tenyere csattanásaival keverednek el. Semmi mást nem tudok tenni, mint kapaszkodni a pultba és élvezni minden pillanatot, ennek pedig hangot is adva, különösen, amikor újra elélvezek, hosszan és erőteljesen, mint az előbb. Elmegy a hangom és újra kilépek a valóságból, míg a testem megfeszül, aztán remegni és lüktetni kezd, David pedig kitartja a mozdulatokat, jócskán elhúzva nekem a gyönyört, mígnem hallom és érzem, hogy ő is követ. Végigborzongok azokra a szexi hangokra, amiket kiad magából, pedig még nem igazán vagyok itt. Azt sem nagyon fogom fel, amikor megnéz magának, csak amikor a fenekembe markolva felhúz a pultról, de azt is csak azért, mert alig tartanak meg a lábaim. Ködös szemekkel, kipirult arccal, szuszogva nézek rá a figyelmeztetés hallatán, de megeshet rajtam a szíve, mert felkap a vállaira és úgy visz magával a következő állomásra, közben a combjaimat és a fenekemet fogdosva és markolva. Hamarosan az ágyamon találom magam, de szerencsére nem Sir Chaden, ő még idejében kislisszol a takaró alól. Ezúttal érzem és látom, hogyan néz meg magának nagyon alaposan, és én is őt figyelem... míg meg nem kapom a következő utasítást. Nem kell megmagyaráznia, mire gondol. Megnyalom az ajkaimat, a szemeit figyelve tolom fel magam ülésbe, aztán fordulok át négykézlábra, úgy mászva felé, mint egy macska. Az ágy széléhez érve felnézek rá. – Lehet, hogy szükségem lesz egy kis segítségre – dorombolom, és szerintem mindketten tudjuk, mire gondolom. Mindig is imádtam azt is, ha itt dugott meg alaposan. A csípőjére fogok és egy lépést hátrébb tolom, csak hogy rendesen le tudjak térdelni elé, aztán újra megnyalom az ajkaimat, míg rámarkolok a farkára, mint aki már nagyon éhes. Nem is késlekedek az ajkaim közé venni, kiélvezve, hogy ebből a szögből folyamatosan fel tudok nézni az arcára. Márpedig látni akarom a kéj minden egyes villanását rajta, mert ugyanolyan lelkesen és hevesen kezdem megdolgozni a farkát, mint tegnap is, bevetve minden taktikámat, amit csak ismer.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Jó kislány. A jó kislányok pedig jutalmat érdemelnek, ez esetben megkapja a csókot, amire vágyik. A nyögését úgy is élvezem hallani és bármennyire akarnám tagadni, azért én is szeretem őt csókolni, mert ebben most kevéssé van romantika és keserű érzések. Inkább nyers vágyak és türelmetlen akarás. Be is cipelem után a konyhába, csak hogy javítsunk a türelmetlenségen, és lerakva a pultra döntöm lenyomva őt. Ingerelni kezdem, mert hallani akarom tőle a mocskos kis vágyait, azt akarom, hogy könyörögjön a farkamért. Nem elég és nem elég gyors, így újra és újra a kerek kis hátsójára csapok, míg ívbe feszítem a hátát a hátra húzott fejével. Rekedten kéri, hogy éljem ki magam rajta és én elégedett is vagyok ezzel a kéréssel. Ha ilyen szépen kéri..! - Jó cicus.. - morgom a fülébe oda hajolva és húzva magamhoz a hajánál fogva, aztán már merülök is el benne egy mozdulattal. Elengedem a haját, de csak hogy két kézzel markoljak a fenekére és újra olyan hevesen kezdjem el kefélni, ahogy az előbb kívánta. Milyen szerencse, hogy a pult masszívabb, mint az asztal, mert így tökéletesen megtartja őt. Azt persze sejtem, hogy ez - is - nyomot fog rajta hagyni, de hát az "ő" kívánsága, szóval olyan hevesen dugom, amennyire csak tőlem telik. Néha nem csak a marásomat érezheti a fenekén, hanem a tenyerem csattanását is, csak hogy az is vörös legyen - nem mintha ne tervezném ott is jól megrakni -, mire végzek vele. Addig mozgok, míg nem érzem újra, hogy eléri a csúcsot - a hangjait nehéz megkülönböztetni a rekedtségtől -, aztán újra használom a testét, hogy magába fejjen. Mély hümmögésekkel, halk káromkodással élvezek újra el. Kihúzom magamat belőle, fél lépést hátrálva nézem meg a művem hátulról. Újra bele marok jobbommal a fenekébe, aztán a karjáért nyúlva felhúzom a pultról... hogy utána megtartsam, mert majdnem összecsuklanak a lábai. - Még nem végeztünk. - figyelmeztetem, hogy szedje össze magát. A vállamra veszem, mert legalább addig is tudom fogdosni a combját, sejhaját, aztán az ő szobájába lépek vele. Ledobom a hátára az ágyra - mire a gombóc az ágyon panaszos nyávogással megindul, aztán a takaró alól egy méltatlan arcot vágó macska ugrik ki, és láthatóan álmosan és idegesen távozik az ajtón, hogy valami jobb helyet találjon magának. Én a tekintetemet végig Shayen tartom, végig nézek a gyöngyöző, csillogó testén, de nem mászok rá, megállok az ágy szélén, közvetlenül előtte. - Kíméld kicsit a lábad és a hangod. - fogok rá a farkamra, jelző érzékkel, hogy a torkát azonban nem kell kímélnie.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
+18 Bejött a tervem. Na nem az, amit a váratlan vendégünk előrevetített – még mindig nem tudom, az terv volt-e egyáltalán –, hanem az, amit a szettel és a körítéssel akartam elérni. Még ha várnom is kellett, hogy David végre egyedül is visszaérjen, amikor ez megtörténik, már nem lehet okom semmilyen panaszra. Rövid úton izgat fel mindkettőnket annyira, hogy utána várakozás nélkül kezdhessen neki annak, amit mindketten akartunk, és az ígéretének, amit csak remélhetem, hogy végig bírni fogok. Márpedig ez nagy küzdelemnek ígérkezik, mert már rögtön az asztalon olyan hevesen kezd el megdolgozni, hogy ha akarnék, már ott is képes lennék elájulni; vagy ha nem is ott, hát az üvegnek préselve, miután ugyanazzal a vad tempóval juttat egy csillagokat látós orgazmushoz. A testem hosszan és hevesen reszket és lüktet az érzés intenzitásától, és ezt csak fokozza az az elégedett hang, amivel a nyakamba mormog, tovább szítva az érzékeimet. Az sem számít, hogy lelassul egy kicsit a mozgása, ugyanúgy el tudja nekem nyújtani azok mélységével a gyönyört, így a testem kontrolállatlan lüktetésével neki is sikerül eljutni arra a bizonyos pontra. Zihálva kapaszkodok belé, fejemet is az üvegnek döntve és lehunyva a szemeimet egy kicsit, de aztán ahogy felemeli a fejét, én is ránézek. A szemeiben visszatükröződnek a város fényei, de íriszei még így is sötétkéknek tűnnek a vágytól és ettől a látványtól megéhezek. Ennek hangot is adok, mire még jobban elsötétül a tekintete, engem pedig kellemesen kiráz a hideg, ahogy előbújik belőle a követelőző David. Megnyalom kiszáradó ajkaimat a morgására. – Kérlek, David... – súgom magunk közé rekedten, nem szakítva meg a szemkontaktust, és amikor közelebb hajolva már elégedetten morog az ajkaimra, hogy aztán olyan hevesen csókoljon meg, ahogy arra vágytam is, halkan az ajkai közé nyögve szorítom meg ujjaimat a hajában. Beleépít az ablaküvegbe, de még csak észre sem veszem; már a hidegét sem érzem, mert a testem olyan forró, hogy már rég átvette a hőmérsékletét. Egyébként is csak David heves csókja és az enyémnek préselődő teste érdekel, meg az érzés, hogy még mindig bennem van, és én ettől megint még többet akarok. A testem újra finoman lüktetni kezd az ismét elemi erővel fellángoló vágytól – nem mintha abbamaradt volna, csak eddig elvette az eszem az orgazmus delíriuma –, ő pedig vagy ezért, vagy azért, mert már nem kapunk levegőt a csóktól, elengedi az ajkaimat, és a konyhába cipel. Szuszogva helyezem a súlyomat a némileg még bizonytalan lábaimra, de nem kell sokáig aggódnom emiatt, mert már fordít is meg és lenyomja a mellkasom a pultra, ezzel támasztékot is biztosítva nekem. Elmélyülő légzéssel emelem ki neki a fenekem, mert tudom, hogy ezt nagyon szereti, és a magassarkú egyébként is megkönnyíti a dolgomat, aztán felnyögök egy káromkodást, amikor megint húzni kezdi az agyamat. Automatikusan mozdítom a csípőm vele együtt, amennyire csak tudom, minél többet kinyerve az érzésből, ahogy a farka újra és újra végigszánt rajtam. A kérdésére csak egy elfúló fuck yest tudok kinyögni – szó szerint –, mire a tenyere nagyot csattan a fenekemen, én pedig újra felnyögök. Szóra nyitom a számat, hogy kijavítsam magam, de ő már a hajamba markol és hátrafeszíti a fejem, én pedig elveszek a gyönyörteljes ingerek között, ezért nem tudok időben válaszolni. Újra a fenekemre csap, kéjesen rázkódok meg és nyögök fel, bár a hozzám szoruló farkával aligha érezheti, mennyire felizgat, mert már egyébként is olyan nedves voltam érte, hogy nem kellett volna küzdenie érte. Nem mintha azt hinném, azért csinálja. Megpróbálom összeszedni magam, de már érezhetően finoman reszketek a vágyakozástól. – Igen, kérlek! – sikerül kipréselnem magamból az elkínzott, rekedt hangot. – Kérem a farkadat. Kérlek, David... Kefélj vörösre pont úgy, ahogy szereted – lehelem vágytól elmélyült hangon, ködös szemekkel nézve hátrafelé rá. Ha pedig végre megadja azt, amit már mindketten nagyon szeretnénk, előrelátóan kapaszkodok meg a pult szélében, hogy ellen tudjak tartani a meginduló heves iramnak, amitől ismét le kell hunyom a szemeimet a gyönyörtől, a hangom pedig szinte el is megy a hangos nyögéseimtől. Még szerencse, hogy a pult megtart, mert tudom, hogy hamarosan a lábaim is remegni fognak az élmény intenzitásától.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Még mindig nem döntöttem el, hogy legyek-e mérges rá, de ezt a döntést elódázzuk azzal, hogy ő tálcán kínálja magát, én pedig élek a lehetőséggel és a szuszt is kikefélem belőle. Először az asztalnál, aztán amikor az kezdi magát megadni, az üvegnél. Nekem több idő kell a beteljesedéshez a megállás miatt, de mindent kárpótol ahogy Shay közel egy perc intenzív munka után hangosan elélvezzen, szétkarmolva a vállamat. Élvezettel hümmögök a nyakába a lüktető, szorító érzésre, amit nem vagyok rest kihasználni a magam javára és némileg lassítva veszem fel a lüktetés itt-ott kiszámíthatatlan ritmusát, csak hogy aztán én is elélvezzek. Megállok egy kicsit szuszogni, felemelem a fejem, hogy Shayre nézzek, akinek most tökéletes háttered adnak a város fényei. A rekedt kérésére sötét pillantással billentem egy kicsit oldalra a fejem. - Lemaradt a varázsszó. - hát hogy lehet kérni kérés vagy könyörgés nélkül? Sehogy. Anélkül csak utasítás marad, hiába a pillogás és a könyörgő nézés. Ha megismétli és hozzáteszi amire várok, akkor közelebb hajolok hozzá. - Sokkal jobb. - morgom az ajkára, mielőtt újra, hevesen megcsókolnám. Belemarnék a hajába is, de ha most elengedem azt a kerek, formás seggét bármelyik kezemmel, akkor biztos kicsúszok, így viszont még nem. Ezért is előnyös a shower not a grower. Szinte az ajkammal és az egész testemmel oda szegezem a jeges üveghez, aztán amikor már a levegő miatt kell elengednem, elhúzom az ajkamat és el is indulok vele a konyhába, mert az van a legközelebb. Leengedem a lábait a pultnál, határozott mozdulattal elfordítom magamtól, hátánál fogva lenyomom a pult lapjára a hozott dolgok mellé és már kezdem is izgatni őt - is és magamat is -, a farkammal, ahogy nagyajkai közé nyomom a farkamat, majd visszahúzom. - Kéred? - teszem fel rekedten a kérdést, újra és újra végig szántva őt a már újra lüktető, ágaskodó farkammal. Ha csak egy igennel felel, akkor úgy csapok rá a fenekére, mintha rosszkislány lenne. - Azt kérdeztem, kéred a farkam? - markolok a hajába és húzom hátrébb a fejét, újabbat csapva rá, ha nem válaszol nekem elég gyorsan, és azt, amire várok.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
+18 Tudom. Egyetlen szóval mondja el, hogy nem is voltak más szándékai a mai estére, mint hogy lényegében halálra keféljen - vagy legalábbis ájulásig, de igazából perpillanat azzal sem vitatkoznék, ha szó szerint a túlvilágra küldene a farkával és azzal az átkozott tehetségével, amiből valahogy soha, semmilyen körülmények között nem elég. Már most annyira kész vagyok rá, hogy ha lenne anyag a bugyiban is mindegy lenne neki, pedig eddig csak megcsókolt és a hasamig falta fel a bőrömet; nem mintha ő panaszkodna emiatt. Gyors mozdulatokkal, türelmetlen szuszogással szabadítjuk ki a farkát, aztán már dőlök is hátra, amiből végül félig esés lesz, ahogy maga felé rántja a csípőm, de ha éreznék is fájdalmat sem jutna el a fejembe, mert sokkal jobban leköti az érzékeimet, ahogy egyetlen erőteljes lökéssel elmerül a testemben. Már ettől kikészülök, de ő egy pillanatot sem vár, máris mozogni kezd, olyan vadul, mint ahogy tegnap és két napja is igyekezett különböző felületekbe beleépíteni. Most épp az asztal van soron, és én ugyanolyan szégyentelenül és hangosan élvezem ezt, mint az előző alkalmakkor. Minden érzékem csak vele telik meg, a húsomba maró ujjaival, a hevesen és erőteljesen érkező farkával, a látványával. Ha kényszerítenének sem tudnék másra gondolni, és bár fogalmam sincsy hogy ez volt a célja, legalább biztosan elérte. Nincs James, nincs szabadság iránti vágy, csak ebből és belőle akarok egyre többet és többet. Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, mire a látványa elkezdi beteljesíteni a pillanatot, de azt végül megakadályozzák a saját ösztöneim - vagy jogosan, vagy nem. David mindenestre nem kérdez semmit, csak felkap a veszélyesen nyikorgó asztalról, mire a nyakába kapaszkodok, lábaimmal pedig szorosan körülölelem a csípőjét, aztán alig két pillanat múlva a hátam már valami keménynek és nagyon hidegnek nyomódik. Élvezettel szisszenek fel, aztán újra, ahogy az ő forró bőre a másik oldalról simul az enyémnek. Felsőtestével nekiprésel az üvegnek, ami alapból is hűvös, de most jéghidegnek érződik, annyira forró a bőröm, mégis élvezem; nem is lenne más lehetőségem, mert a csípője újra nekilendül az előző tempónak, és nekem szinte fennakadnak a szemeim. Egyik kezemmel a hajába markolok, miközben ő a nyakamba hajol, a másikkal pedig a vállába kapaszkodok, és nekem egy perc sem kell ahhoz, hogy az imént megkezdődött emelkedőn tovább száguldjak. Megránduló, majd megfeszülő testtel, hangos nyögésekkel élvezek el, hosszan és erőteljesen, amitől nem csak újra vörös árkokat vések a vállára, de akaratlanul is tovább fokozom neki az élvezetet, mert a testem is ugyanolyan hosszan és erőteljesen kezd lüktetni a farka körül. Ez nem is nagyon marad abba, ha tovább mozog, sőt, nagyon sokáig fennmarad, mert közben én magam sem tudom eldönteni, hogy újabb orgazmusba sodor-e, vagy egyszerűen csak olyan sokáig elhúzza nekem azt az egyet, hogy már most berekedjek a heves nyögéseimtől és zihálásomtól. – Csókolj meg – kérem levegőért kapkodva, ujjaimat megszorítva a hajában, amikor egy kicsit már visszatérek. Magamhoz rántanám, de nem feltétlenül lenne erőm hozzá, és talán jobb is, ha nem követelőzök, hanem kérek. Főleg, ha ennyire nagyon akarom érezni a csókja ízét.
Blind, oh, but now I see Truth, lies and in between Wrong can't be undone, oh no Well it slipped from the tip of your tongue +18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. Ez az. Erre vágytam egész nap. Arra, hogy a kezeim, ajkaim, nyelvem, fogaim alatt érezzem a forró bőrét. Hogy a látványa leküldje az összes vért délre. Hogy a hangjai elködösítsék a a szemeim és a fejem úgy zsongjon a vágytól, mintha méhkas lenne benne. Az asztalra teszem - úgy is ezt akarta - és ha már tálalta magát, módszeresen felfalom. Nem csak a nyakát, harapom és szívom, de a mellét is, aztán hasát. Ujjaim újra megmarkolják a domborulatokat, ismerős útvonalakat járnak be ott, ahol már lila foltokat hagytak maguk után. Felkelek, hogy ujjammal behatoljak, de aztán kiderül, hogy ennél több előjátékra nincs is szükség. Felül, hogy segítsen nekem kibontani a nadrágom, amit lejjebb is húzok, amikor ez megtörténik, hogy kiszabadítsam a már kemény, vágyakozóan meredő farkamat, közben meg is válaszolva a kérdését. - Tudom. - morgom a választ türelmetlenül. Lassan fekszik le, de annyival gyorsítok ezen, hogy a csípőjénél fogva már húzom is közelebb magamhoz, aztán már merülök is el benne, hogy azonnal olyan hevesen tegyem magamévá, mint aki egy éve erre várt. Látom rajta, hogy ez milyen hatást kelt benne, hogy szinte megakad a levegője, hogy ívbe feszül a háta és nekem az időérzékem elbaszódik. Nem tudom, mennyi idő után jut el a fülembe az asztal panaszos hangja Shay káromkodásai és a nevem hangos nyögdécselése közben, az jobban feltűnik, hogy belém kapaszkodik. Megkímélem az asztal életét azzal, hogy lenyúlva felemelem Shayt és elfordulva az asztaltól pár lépés után már a hideg üvegnek szorítom a hátát, hogy ott folytassam a munkát épp olyan hévvel, mint ahogy az előbb megszakítottam. Kezeimmel a fenekét tartom és rántom magamra, felsőtestemmel szinte az üveghez préselem őt, míg az arcomat a nyakába temetve élvezem az illatát és a hangjait. Mivel az imént kénytelen voltam megállni, így nekem újra kell kezdenem az eufória felépítését, de nem bánom, legalább annál tovább tart. Mondjuk szerencse, hogy az üveg nem vékony és nem törékeny, mert most biztosan kiesnénk rajta keresztül az utcára.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Kezdőlap
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain.
Egyszerűen figyelmen kívül hagyom, amit Jamesről hadovál, és ebben a pillanatban már a nyilvánvaló féltékenysége sem olyasmi, amivel tudnék mit kezdeni, mert az egyetlen eredménye az, hogy hülyeségeket beszél és kígyót-békát olvas a fejemre, pedig ő is tudja, hogy semmi alapja nincs a vádaskodásának. Emlékeztethetném, hogy kettőnk közül nem én keféltem végig a fél világot "őt keresve", hiszen erre ő maga világított rá olyan okosan első alkalommal, de nem hiszem, hogy bármi haszna lenne. Inkább elengedem a fülem mellett az egészet, mert annyit sem ér, hogy vitatkozzak vele erről. Ha pedig arra játszott, hogy majd elkezdek esedezni, hogy hagyja békén Jamest, hátha ezzel igazolhatja a tévképzeteit, hát csalódnia kell. Sajnálom Jamest, ha valóban eltörte a kezét, mert szerencsétlen nem igazán csinált semmit, de legfeljebb a szabadulásomra akartam volna felhasználni, arra pedig ma akadt másik jelentkező is. Amit nyilván nem kötök az orrára.
Visszavonom. Nem hullámvasúton ülök, hanem kibaszott mókuskerékbe kerültem. Mindig ugyanaz a lemez; hiába érzem úgy, hogy valamennyit mentünk előre, vagy egyszerűen derül ki, hogy egy helyben futok, vagy a lendület felvisz a tetejére, hogy aztán fájdalmas csattanással érjek földet. Most éppen úgy érzem, a második történik, ahogy a rohadt bizonyítékokat nézem és szagolom, és még csak is annyira dühít, mint amennyire fáj, ez pedig idegesítő. Nem is értem, neki mi baja van, de miután felhajtja a whiskeyt, legalább elmondja, hogy aztán úgy nézzek rá, mint akinek elment az esze. James? Még mindig Jamesnél tart?
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain.
Megpróbáltam. Megpróbáltam kihozni a helyzetből a maximumot, amire képes voltam, de mire elértünk a végére, nemcsak elkezdtem elfogyni, de megnehezítette a helyzetemet azzal is, hogy ezúttal már látott is közben. Talán ezen ment el a dolog, talán csak én fogytam el ténylegesen, de amikor megáll és zavarodottan néz rám, már tudom, hogy vége és meg sem próbálom tagadni, meg sem kísérlem visszahúzni, mert nem lenne értelme és nem is lenne hozzá elég erőm. Elfordítom róla a tekintetem, mert nem akarom, hogy lássa; nem őt akarom kímélni, hanem magamat attól, hogy meglássa a gyengeségemet és aztán kihasználja ellenem. Leszáll rólam, de én még mindig a falat bámulom és csak fekszem, mert tudom, érzem, hogy másodpercek választanak el attól, hogy összetörjek, és minden maradék erőmet arra használom, hogy még egy kicsit kibírjam. Abban a pillanatban viszont, hogy eltűnik a fürdőben, szinte felpattanok az ágyról, és csak az a szerencsém, hogy a cipőimet már elhagytam valahol, mert így nem hallja, hogy szó szerint futva menekülök a szobámba, meg sem állva a saját fürdőmig, amit magamra is zárok. Remegő kezekkel nyitom meg a kádban a csapot a legerősebb fokozatra, hogy a víz zúgása elnyomjon minden más hangot, aztán megnyitom a zuhanyt is és egyszerűen csak leülök a zuhanytálcára. Összehúzom magam egészen kicsire, az arcomat a térdeimre hajtom, és hagyom, hogy kijöjjön. Minden, amit érzek. Minden, ami történt. Minden, amit éjszakánként újra és újra átélek. Amibe kerültem. Amivé David vált. Amivé én váltam. Ami még várhat rám. Minden erő, amit a nemrég történtek miatt magamra szedtem, úgy száll el, mint ahogy az eltelt két alatt magamra épített páncél tűnik el, míg nem marad belőlem más, csak az, aki kikerült a kórházból és fogalma sem volt, mihez kezdjen és hogyan építse fel magát újra anélkül, aki a legfontosabb volt számára.
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain.
+18
+18
You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain.