Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

Közel két éve már, hogy először kezet ráztunk Travis-el. Azt hiszem ez valóban jó üzlet volt. Úgy értem, nekem biztosan, mert nem csak szállást nyújtott és fizet is, de amellett azt hiszem lassan már inkább barátokká lettünk, mint sem munkáltató és munkaadó kapcsolatban maradtunk volna. Mind emellett pedig lelkesen vezetett be az üzlet és technológiai világába. Együtt edzettünk, és ez nem merült ki a reggeli futásokban. Én is mutattam neki új fogásokat, és ő is megismertetett az általa elsajátítottakkal. Ha valaki nem ismert minket személyesen, könnyen félre is érthette, hogy együtt lakunk, mert a szimpátia kölcsönös és már-már alig volt észrevehető, hogy tulajdonképpen nekem ez a munkahelyem is. Viszonzottan tanítottuk egymást, olykor akár olyasmikre is, amiket nem könyvből tanultunk, hanem az élet tapasztalás útján. Ez azért is volt jó, mert ő gazdagabb rétegben mozgott, én pedig a csórók világában igazodtam el könnyen. Ha nem is számottevően, de próbáltam segíteni munkáját is ezekkel a tapasztalatokkal. Továbbra is szem előtt tartottam, hogy inkább a szegényeken segítsek, semmint a gazdagok kedvében járjak, így igyekeztem olyan ötletekkel előrukkolni, amivel hatékonyabbá és olcsóbbá, avagy elérhetőbbé tenne bizonyos elektronikai dolgokat a középosztálybeliek számára is. Igen, jól döntöttünk. Nem bántam meg, hogy nem maradtam aznap a buszon, és az utolsó pénzem is elköltöttem a buszjegyre.
Idővel kicsit finomítottam az ízlésemen is, bár én továbbra sem kedveltem a tejjel higított teát, és öltönyt sem hordtam minden nap, de adtam magamra, mert már megtehettem. Sőt, még a szobám is feldobtam ezzel azzal, ahhoz képest, hogy első nap biztos voltam benne, hogy nem teszem. Nem is szálltam el nagyon a fizetés napon, de, ha szükségét éreztem valaminek, már nem szorultam rá vagy bárki másra ilyen szempontból. Nem kell semmi extrára gondolni, hisz a legdrágább, amit vettem az is egy laptop, sőt még az is kedvezményes volt, mivel az ő cégétől vettem azt is, ahogy a telefonom is. Inkább ruhákra költöttem, könyvekre, 24 évesen végre megvehettem első gördeszkám. A szobám sem volt másabb egy átlagos tini szobánál, sőt annyiban változott, hogy kerültek fel poszterek, ledek, egy íróasztal, hogy alkalomadtán laptopon, én is dolgozhassak egy-két projekten.
A mai napom szabad volt, elvégre hétvége mindenkinek jár. Miután pedig lecsekkoltam a híreket a telefonomon, és jót szórakoztam a Porondmester újabb húzásán - amellett, hogy megtörölhettem homlokom, hogy mi nem vettünk a mérgezett csokiból -, kicsit edzettem. Bemelegítésnél előbb nyújtottam egyet, aztán csináltam pár fekvőtámaszt, illetve egy korlátról lelógva néhány "felülést". Csak azután álltam neki ütni a box zsákot. Ez nem csak arra volt jó, hogy kondiban tartsam magam, illetve, hogy levezesse a feszkót - bár alapvetően sosem éreztem magam idegesnek, hisz jó dolgom volt minden szempontból -, de gyakorlatilag ilyenkor tudtam csak igazán tisztán gondolkodni olyan dolgokról is, amik sokat foglalkoztatnak mostanában. Példának okáért a jövőm. Idővel majd kezdenem kell valamit magammal, és szeretnék is, de most, hogy egészen új ajtók nyíltak meg a számomra, kicsit másképp látok dolgokat. Még az is megfordult a fejemben, hogyha pedig sikerül teljesen talpra állnom, és akár még saját lakásom is lesz, esetleg megpróbálkozhatnék visszaszerezni a kislányom. Azt hiszem már többet tettem a jövőmért, mint a szüleim valaha is, szóval talán nem ütne vissza a múlt, a gének. Lehetnék jó apa. Ami ettől most még visszatartott, az ugye a pénz, a lakás, valami jó kis munkahely, ahol tudnék időt szánni rá, és hát... ott van, hogy ültem is börtönben. Utóbbi volna a legneccesebb, hiszen ki bízná rá egy ilyen emberre a gyereket? Ezekről persze nem beszélek Travis-nek, mert még úgy is távoli tervek, ráadásul olyan dolgok, amiket még magamnak is kellemetlen felhoznom, pedig foglalkoznom kell velük.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

Lassan két év telt el, amely alatt volt lehetőségem megbizonyosodni arról, hogy ismételten csak jó döntést hoztam. Megérte magam mellé vennem Rowant. Nem volt hálátlan, igazam volt, amikor azt gondoltam meg fogja becsülni magát. Így is lett. Rendesen dolgozott, tisztességesen élt, amiben tudott, segített. Idővel én is emeltem a bérén.
Én sem voltam hálátlan, amiben tudtam, támogattam-nem csak anyagilag-, igyekeztem tanítani őt, hogy jobban bele tudjon látni az életembe, a gazdaságba, az üzletbe és a műszaki dolgokba. Sokat sportoltunk, közben belefogtunk a közös küzdősport edzésbe is, ahol még én is tudtam néha újat tanulni. Ez persze meglepő volt.
Idő közben megpróbáltam valakit találni, aki a feleségem helyébe léphetne, de igen hamar be kellett látnom, hogy megint mellé nyúltam, de legalább ideje korán kiderült és még azelőtt elváltak útjaink, hogy egyáltalán összeköltözhettem volna vele. Ezen a ponton panaszkodtam azért egy-két napig, de hamar túllendültem rajta, hogy olyan peches vagyok a nőkkel, mint Rowan volt az álláskereséssel.
Hamar elkezdtek pletykák szárnya kapni, hogy a válás után felismertem, hogy meleg vagyok és végül egy fiatalember társaságát kezdtem el élvezni. Mikor ez a fülembe jutott félre nyeltem a Yorkshire pudingot. Köhögtem, krahácsoltam és végül ittam egy nagy korty teát is. Mégis kinek jutott eszébe ez a baromság? Két válás és három barátnő után eszembe nem jutna valakit melegnek nézni. Ez lassan már hobbi, hogy mindenki homokosnak tart engem?

Jó volt látni, hogy lassacskán Rowan is összekapja magát anyagilag, miközben azért ide is fokozatosan berendezkedik. Már egészen családias lett nálunk a légkör. Nem, a híresztelésekkel ellentétben nem szivárvány családias. Kicsit olyan volt, mintha testvérek lettünk volna, vagy... mintha egyfajta apa pótlék lennék, amit igazság szerint nem bántam, bár én nem feltétlen így tekintettem a kapcsolatunkra.
Néha elgondolkodtam rajta, mi lesz majd, ha egyszer úgy dönt nem akarja már ezt csinálni és tovább áll. Elég szomorú volt belegondolni, bár... nem tudtam valaha is így döntene-e.
Lecsuktam a laptopot, amin egy társkereső oldalt nézegettem. Elég is volt belőle. Ennyi, feladom. Egyelőre biztosan. Inkább megvárom, hogy valaki összehozzon valakivel. Remélhetőleg nem férfival.
Miután a laptopot lecsuktam, felocsudtam, hogy meglátogassam Rowant a szobájában, aki éppen nagyban bántalmazott egy boxzsákot. Megálltam és az ajtófélfának dőlve vártam, hogy észre vegyen és megszólítson. Mikor ez megtörtént, akkor halovány mosollyal kezdtem bele a mondandómba.
-Van kedved elugrani a Rondout Creek világítótoronyba?-Kérdeztem, hogy valami programot ajánljak neki. Azt gondoltam kellemes pár óra telne el, ha megnéznénk a műemléket. Mert manapság már annak minősül. Nemzeti Történelmi Világítótorony.-Szerintem nem fogod megbánni. De, ha van jobb elképzelésed, akkor meghallgatom, csak gondoltam jó kis lehetőség. Utána kicsit járnánk a Hudson folyó mellett, akár még piknikezhetünk is. Hétfőn úgyis indul a munka, legalább a hétvége pihentetően és eseménydúsan telne.-Mosolyogtam.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

A boxzsákot nem kímélve arra jutottam, hogy amíg nem jutok egyről a kettőre, utána járok majd, hogy legalább pénzbeli támogatásban részesíthetem-e, ha egyenlőre magamhoz nem is vehettem. Vagy azt sem kéne? Nem akarom, hogy egy nap rám találjon és kétségei támadjanak. Utáljon csak ismeretlenül, de szembenézni vele, még ha hibánkon kívül is történtek a dolgok... Oké, részben hibán kívül, mert nem vigyáztunk. A gondolataimban merülve, és bömböltetve a zenét, pár percig fel sem tűnt, hogy nézőközönségem is akadt, csupán mikor Travis megmozdult az ajtófélfának dőlve, akaratlan is felfigyeltem rá szemem sarkából. Gyorsan ki is nyomtam a zenét és pólómba megtöröltem arcom.
- Mi a helyzet? - pillantottam rá kíváncsian, mosolyogva, mert hirtelen nem tudtam eldönteni mi okból nézett be. Nem mintha ez szokatlan lenne, mert noha anno én is megjegyeztem magamba, hogy azért a hálóban nem fogok a nyakára járni, azóta már-már családtagként kezeljük a másikat, szóval nem problémázunk ilyesmiken.
- Jól hangzik. - bólintok, miközben az íróasztalhoz lépve iszom bár kortyot a jeges vízből. Idővel alkalmazkodtam az életmódjához, és rájöttem, hogy a testem sem bánja meg, ha kevesebb csokit, meg chipset zabálok, a cukros üdítőkről nem is beszélve. - De várj, azt nem kutyákkal őrzik? Beszabad oda menni? - kíváncsiskodtam két korty közt, de ha megerősítette, hogy tévedem, akkor nem volt ellene kifogásom. Azt meg csak fejben tisztázom, hogy minden bizonnyal megint vagy lemondták a heti programjait, vagy egyszerűen nem talált olyan nőt, akivel megismerkedne. Tudom, hogy jó ideje próbálkozik, több, kevesebb sikerrel. Mostanában inkább utóbbival. De igyekszik, szerintem kicsit erőltetetten is. Mondanám, hogy szerzek majd én neki, de az én csóró barátaim nem igazán a személyére, mint inkább a pénzére hajtanának. Anno... én is így tettem volna. Ráadásul inkább pasi barátaim vannak, akik... szóval ja... Tanáccsal meg nagyon én sem tudom ellátni, hiszen jómagam is egyedül vagyok, és egyenlőre csak néhány egyéjszakást tudhatok le magam mögött, de egyiknél sem éreztem azt, hogy több is jól esne a partneremtől. Talán mindketten kicsit túl válogatósak vagyunk.
- Lezuhanyzom, aztán mehetünk is. - biccentek felé, ha neki is jó úgy, aztán el is mentem kicsit felfrissülni. Nem tartott tovább 10 percnél, aztán átöltöztem a jó időhöz, és már indulhattunk is. Volt olyan jófej, hogy a tanítások mellett még vezetni is megtanított, ami őszintén sosem ártott volna, és nem kis pénzt spóroltam meg, bár jogsim még nem volt, de alkalomadtán, ha a környéken mentünk, mindig megengedte, hogy vezessek. Mondjuk ez most nem egy olyan pillanat volt így maradt az anyós ülés. Szerettem vele lógni, mert nem csak érdekes helyekre mentünk, de élveztem is a társaságát. Nem is nagyon jártam el lógni másokkal, és akkor is általában egy pub-ban vagy bárban kötöttünk ki inni és csocsózni.
Miközben úton voltunk egyik ismerősömmel chatelgettem, aki jó programokról szokott hallani. Gondoltam egyszer az életben én is keresek valami közös programot, mert mikor a bárokba készülődöm, nem szoktam elhívni Travist. Nem azért, mert nem volna ott is jó társaság, de különbözik az ottani brigádtól, akik minden bizonnyal piszkálnák egész este. Ilyesminek meg nem tenném ki, nem érdekel ki mit gondol. Viszont szerettem valamiként viszonozni a jó programjait, és amennyiben tudtam segíteni, hogy bele ne őrüljön a pár keresésbe.
- Hé, Travis, mi lenne, ha a világítótorony után, séta helyett elugranánk a Riverside melletti Sakura parkba? Az egyik ismerősöm írta, hogy 4 fele valami japán fesztivál lesz, teával, cseresznyevirágokkal, zenével, műsorokkal, mindenféle bemutatókkal. Talán még harci bemutatók is lesznek. - motyogom, bár még csak akkor googlezom ki a fesztivál részleteit, és elsőre mindig a képeket böngészem át róla. Azt nem teszem hozzá, hogy ide előszeretettel járnak párok és szerelmet kereső szinglik is, mert félek, csak elijeszteném vele. - Nee, még kimonot is lehet venni! - nevettem el magam a bódékat böngészve.
- Tűzijáték is lesz este. Meg kell néznünk! - csóváltam fejem, mert nekem bejött a sok rózsaszín ellenére is, a japán dolgokat, meg amúgy is szeretem. Travis megszerettette velem. - Lécci, menjünk eel... - fordítottam fejem felé könyörgő tekintetem is bevetve.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

Rowan egész jó társaság volt. Jó élmény volt eljárni vele, mindig megvolt a jó hangulat, főleg, mivel neki még lehetett sok-sok újat mutatni, ami eleve megalapozott egy remek légkört köztünk. Jó volt látni, ahogy új dolgokat fogad be, új dolgokat tanul, művelődik és fejlődik. Sok mindenben változott és azt gondolom a jó irányba. Még a káros szokásaiból is képes volt alább adni, ami azért számomra elismerendő volt.
Bár gyakran engedtem vezetni, most mégis én akartam menni, hiszen nem két utcát mentünk, ráadásul aligha tudhatta merre kell menni. Praktikusabb volt, ha most én vezettem az autót; neki is lesz még rá lehetősége, de azt majd máskor.
Láttam azért élt a lehetőséggel, hiszen jól elnyomogatta a telefonját. Nem tudtam kivel beszélgethet, vagy mit nézeget, irogathat, de nem is nagyon foglalkoztatott. Nem az én dolgom volt, a magánügyeibe nem szoktam belefolyni.
Rövidesen mégis csak sikerült megtudnom mit nyomogatott annyira. Nem kérdeztem, magától mondta. Bizonyára valami programajánlókat nyomogathatott, meg érdeklődhetett jobbra-balra a haveroknál, mert egy rendezvényajánlattal rukkolt elő, amit az egyik barátja adott a fülébe. Figyelmesen hallgattam és fontolóra vettem. Amúgyis vonzónak hatott az ajánlat, már csak a japán miatt is, ráadásul a Sakura Park egy különösen szép hely a városban, amit valóban érdemes látogatni.
Alapvetően sem volt ellenemre, de úgy tűnt Rowan számára még vonzóbb volt az ajánlat, mint számomra. Hát ki vagyok én, hogy ezek után nemet mondjak neki? Én is szívesen ott lettem volna, ő is nagyon el akart menni. Akkor menjünk. Részemről is rendben van.
-Rendben, el fogunk menni.-Bólintottam, majd mikor elértük a világítótoronyhoz vezető utat leparkoltam. Természetesen normál esetben nem mehettünk volna be, ám ezt a világítótornyot két másik társával manapság már múzeumként használják. Ez azt jelenti, hogy automata a világítás, nincs szükség toronyőrre, se kezelőre, minden elektronikus, így "lakatlan". Az eredeti állapotában van, ahogy '54-ben hagyták, a fény működik, csak már nem kell hozzá kezelő. A torony viszont kiváló látványosság, így a kensingtoni tengerészeti múzeum tulajdona lett, akik bizonyos időköznként idegenvezető túrákat szerveznek, így a jegy megfizetése fejében bárki megtekintheti.
Én már el is intéztem az online jegyvásárlást a házban, szóval más dolgunk sem volt, mint a kocsi lezárása utána hozzá csapódni a tornyot látni akarók csapatához.
-Ez a torony manapság már múzeum. Egyfajta turista látványosság. Persze még működik, tehát ha kell adja a fényjelzéseket, de már '54 óta nem él benne toronyőr. Potom pénzért lehetett rá jegyet venni és ebben a toronyban még én sem voltam. Szóval nekem is újdonság lesz.-Mondtam neki, közben a torony idegenvezetőjének bemutattam a két főre szóló elektronikus úton vett jegyet.-Ő van velem.-Mutattam Rowan felé, a szőke hölgy-kinek mellkasán ott díszelgett a "Hudson River Maritime Museum" logója-pedig bólintott és tovább ment ellenőrizni a többiek jegyét.
Felmértem magamnak a tizenöt méter magas, szürkés, tán tört-fehér falú, kék tornyú épületet. Hatalmas volt, de láttam már nagyobb épületeket is. Robosztus, téglából készült világítótorony volt.
Hamarosan megindult a sor be az épületbe.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

Amíg úton voltunk a mai programunk első feléhez, addig alaposabban megnézegettem ezt a fesztivált. Külön örültem annak is, hogy Travisnek sincs ellenére. Jó lesz, ez biztosan tudom. Ahol van kaja, pia, zene és emberek, az általában jó hely szokott lenni. Itt meg még az egészségünkre is odafigyelnek, és talán.. .de csak talán itt lel majd rá Travis is a szerelemre. Bár abba mondjuk nem gondoltam bele, hogyha egy nap össze is akarnak költözni, velem mi lesz.
- Nagyon adom ezeket a japán kajákat... Még a nyers ételeket is úgy eltudják készíteni, hogy a fanyalgók is megnyalják mind a tíz ujjukat. - nevettem böngészve milyen ételek várhatóak, amiket esetleg mi még nem próbáltunk. Travis különösen ügyel az egészséges életmódra, így a kajára is. Igaz, mi otthon nem főzünk, de minőségi helyekről szoktunk rendelni, és elég változatosan. Van, hogy indiait, máskor kínait, de kóstoltuk már az olasz, angol és egyéb keleti konyhákat is. Nem mondom, hogy az étlapon lévők összesét kóstoltam már, vagy, hogy eddig mind ízlett, de finomak. Idő közben pedig megérkezünk a toronyhoz, ahol már akadnak azért látogatók.
- Azta! Ez így közelebbről még nagyobbnak tűnik! - vigyorogtam, ahogy elértük a bejárathoz. Távolról, meg képeken is mindig olyan kicsinek tűnik, hol ott, simán el lehetne benne lakni.
- Olvastam, hogy a szigeteken lévő világítótornyokhoz mindig olyan embert kerestek kifejezetten, aki vagy nem vágyott már társaságra, vagy oda tervezett családot alapítani, mert a hajók nagyon ritkán jártak arra, akkor is inkább csak élelmet vittek, de jobbára a világítótoronyőrnek kellett ellátnia magát. Egyszerre varázslatos és könyörtelen lehetett így élni. - sóhajtom, ahogy hátra döntött fejjel vizslatom az épületet kívülről, miközben élvezem a hűvös, tenger illatú szelet, és a hullámok sziklának csapódását. Totál megnyugtatja az idegeket. Mikor végre bementünk, nos csalódni nem csalódtam, még sem okozott akkora meglepetést ,hisz valóban csupán egy múzeum belsejét láthattuk. Voltak történelmi leírások, makettek és valódi darabok is, amik részben a világítótoronyhoz voltak köthetők, részben a hajók történelméhez.
- A világ első világítótornya az egyiptomi Alexandriában épült i.e. 300-ban. - olvastam fel félhangosan, leginkább magamnak a megépült épület fotója alatti szöveget. - Hű, Egyiptomban. Kigondolta volna...? - teszem karba a kezem, majd ha külön mesélnek is az itt lévők dolgokról, akkor be is fogom és csatlakozom Travisékhez hallgatni a torony múltját.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

A nyers étel gondolata már nem vonzott annyira. Nem mondom, hogy nem finom, mert biztos az lehet, de bármennyire is vonzottak a különlegességek, nem szoktam nyers húst enni. Még tatár beefsteaket sem. Nem undorodtam, inkább csak attól tartottam elkapok valami fertőzést, vagy megbetegszem. Nem véletlenül akart az ősember sem tüzet csiholni, hogy végre meg tudja sütni a mamuthúst.
-Én inkább valami meleg finomságra vágyom.-Feleltem felé mosolyogva.-Tudod... nem véletlen találták ki a tüzet és kezdték el használni a gasztronómiában is.
Mikor megérkeztünk, Rowie máris a méreteken "hüledezett".
-Hát nem tizenöt centi, hanem tizenöt méter.-Mosolyogtam és vállon veregettem.
Meghallgattam a történetet, amit a toronyőrökről és a toronyéletről tudott. Nem is tévedett, ez így volt.
-Nos abban biztos vagyok. Épeszű embernek nem jutna eszébe otthagyni a családját és itt élni azért, hogy villanyt kapcsolgasson.-Feleltem kissé lesarkítva, de végtére is ez volt a lényeg. Igaz, sok emberen segítettek a fénnyel, hisz nélkülük sok hajó sose futott volna partra. Jobb esetben eltévedtek, rosszabb esetben balesetet szenvedtek a világítás hiányában. De akkor is. Ez remete állás, nem családos embernek való.
Mikor már benn voltunk, Rowan elkezdett informálódni, közben a hölgy is megkezdte a beszédet. Kezdetben azzal, hogy 1837-ben épült az első Rondout torony, ami még fából készült és kilenc toronyőr fordult meg benne az 1867-es újjáépítéséig, ami már kékkőből készült. Ez volt az ún. Bluestone Lighthouse, ami két őrt élt meg, Catherine A. Murdock és fiát, Jameset. 1915-ben újra renoválták és megalakult a sárgatégla világító torony, ami 1915-től 54-ig működött és öt őre volt. Többekközt James A. Murdock. Utolsó őre Herman Lange nyolc évig volt a torony őre, mire végre automatizálták.
Amennyiben kedvünk úgy tartotta, még könyvet is vehettünk a helyszínen a toronyról.
Én magamnak minden esetre vettem, ha Rowannek is kellett, kapott.
Rengeteg érdekességet lehetett hallani a torony hosszú történetéből, s miközben a hölgy mesélt, olykor belelapoztam a könyvbe is.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

- Jó, jóó, persze, de én nem is feltétlen a húsokra gondoltam, hanem a zöldségekre és más alapanyagokra. - bökök a telefon képernyője felé, bár ő azt aligha láthatja. - Uh, most én is betudnék nyomni egy egész dinnyét... - nyalok végig ajkaimon, a képeket nézegetve. - Vagy egy szeletet, az bőven elég... - nevettem el magam, mert utólag belegondolva, egy felet sem bírnék megenni.
- Lesz mochi kóstoló. Meg zöldteás fagyi. Ezek a japánok miket ki nem találnak a zöldteával... - csóválom fejem hitetlenkedve. - Úúú, de most, hogy mondod, egy forró ramen leves is jól esne... - ciccegtem, hogy még útnak sem indultunk igazán, már a kaján jár az eszem.
Ott viszont szerencsére elterelődött a figyelmen, így még a pocim sem korgott, sőt éhséget sem nagyon éreztem, miközben hallgattuk a hölgyet. Érdekes hely volt, még úgy is, hogy én szívesebben jártam volna körbe a világítótorony valódi helyiségeit, bútoraival.
- Egyszer kipróbálhatnánk a hajótúráik is. - jegyeztem meg neki halkan, előadás alatt, miközben Travis-ről az ablak irányába néztem, ahol látszódtak a közlekedő hajók. - Bár előtte nem ártana megtanulni úszni... - nevetem el magam halkan, mert ez így most hirtelen kimaradt az életemből, suliban meg nem nagyon volt rá lehetőség. Én a magam részéről passzoltam a könyveket, bár a hajósak tetszettek, annyira nem kötöttek volna le, mert egészen más irányba evezgetek már jó ideje. A szárazföld az én területem, és ami azt illeti egészen más terepen. Azért a tartalmukat meglesem, és egy kettőt fel is lapozok, de különösebben egyik sem fog meg. Viszont képeslapot egyet azért vettem, emlékbe. Nem is magáért a világítótoronyért, hanem, mert mióta megfogant fejembe, hogy egy nap elválnak útjaink - mert el kell, hiszen ez így természetes - azóta elkapott egy kissé szorongó érzés, hogy minden nappal közelebb kerülünk ehhez a pillanathoz, és addig még sok közös emléket, és emléktárgyat kell összeszednünk, hogy mindig legyen mire emlékezni, ha esetleg az ország másik felébe költöznék, vagy ő egy ázsiai országba esetleg. Míg anyámról és apámról nem sok emlékem maradt - apámról konkrétan semmi -, Travisre azért szeretnék emlékezni. Sokat köszönhetek neki, és még csak két éve ismerjük egymást. A körbevezetés után kaptunk még egy kis időt, hogy körbe nézzünk, elvégre voltak külön helyiségek és most lepték csak el igazán az ajándékost a turisták. Örültem is neki, hogy mi nekünk arra már nincs dolgunk. Miután pedig körbenéztem, kimentem az épületből, hogy készítsek néhány fotót is a toronyról, hogy legalább a neten is megoszthassam merre jártunk, és hogy nem csak otthon ülünk. Sőt, elég sokfelé eljárunk, ha tehetjük. Persze előtte szóltam Travisnek, hogy kimegyek és készítek pár fotót kívülről, odabent úgy se lehet fotózni. Miközben pedig innen-onnan lencsevégre kaptam a hatalmas világítótornyot, hátra felé tolatva, kis híján ráléptem egy kislányra, noha szerintem én jobban megijedtem, mint ő.
- Héé! Majdnem ráléptél! - morgolódott, ám ahelyett, hogy maga miatt aggódott volna, a kis sárkányrepülőjét fogdosta, ami még félkészen sem volt.
- Jaj, ne haragudj. - léptem odébb és a telefonos kezem is lejjebb engedtem. - Megütöttelek? - kérdeztem, bár az sokkalta inkább rúgás lett volna, mint sem ütés. Fejét rázta rá a jó formán 12-13 éves, szőkés kislány. Mindenesetre elég tanácstalannak tűnt az összerakni valójával, bár, hogy őszinte legyek, ilyenem nekem sem volt, gőzöm sincs hogy kellene összepuzzleni. Viszont ez a minimum, hogy megpróbálom, miután kis híján eltapostam.
- Segítsek? - kérdeztem kelletlenül, mert tudtam, hogy esélyesen kudarcot fogok vallani. Travis ugyan mutatott egy-két trükköt, de ez nem éppen egy műszaki cikk, amivel megtudok birkózni. Még is minek adnak így gyereknek játékot? Még a felnőtteken is kifog...
- Talán eltört... - találgatott mellettem guggolva. Ami feltűnt, hogy kicsit töri az angolt, szóval ő sem idevalósi.
- Nem hiszem, csak én vagyok hülye hozzá... - sóhajtom, de nem adom fel, bár a sok alapanyag nem könnyíti meg a dolgom. Még használati utasítás sincs hozzá, így aztán max annyit tudok, hogy kéne kinéznie. - Lehet én is segítségre fogok szorulni... - vigyorodom el kínomban, és fel nézek a torony felé, hátha meglátom Travist, aki kihúz a bajból. Nem egyszer már megtette.
- Te értesz a sárkányokhoz? - kérdeztem tanácstalanul, miközben felegyenesedtem egyik kezemben a textil darabbal, másikban a kis pálcikákkal, már, ha idő közben ő is kitalált az épületből. - Kis híján elgázoltam szegény kislányt, szóval gondoltam jóvá teszem, de azt hiszem felsültem... a gyerek játékok nem felnőtteknek valók... - nevetem zavartan, majd a megszólaló kislányra néztem. - Gyda... a nevem Gyda. - válaszolta, mielőtt megint le kislányoztam volna. Közben végig a patkó alakú nyakláncát fogdozta, ahogy idegesen nézte egyenlőre igen csak életképtelen sárkányát. - Tudtam, hogy egy hajót kellett volna kérnem... - sóhajtja ő már feladva annak lehetőségét, hogy használhassa a játékot.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

Megcsóváltam a fejem, de nem hitetlenségből és nem is elítélésből.
-Náluk a zöld tea olyan, mint a keresztényeknél a misebor-mosolyogtam egy jót.
Miközben a múzeumban sétáltunk, hol az előadót, hol Rowant hallgattam. Nem akartam neki megjegyezni, de én sem tudtam úszni. Hadd higgyen csak tökéletesnek, mindenkinek az lesz a legjobb.
-Majd megnézzük és legközelebb beszervezünk arra is-bólintottam rá. Lehet nekem sem lesz ellenemre, amíg hajótörést nem szenvedünk. Bár... erre felé igen kicsi rá az esély.
A túra vége felé Rowan eltűnt, hogy képeket csináljon, én pedig kisvártatva a nyomába szegődtem. Számomra már nem igen tartott érdekes dolgokat a hely, már mindent láttam, amit látni akartam és már az előadó hölgy sem beszélt.
Mikor ráakadtam, meglepetten vettem tudomásul, hogy valami kislány játékával szórakozik fotózás helyett és hamarosan segítségért fordult hozzám. Végig mértem a kislányt és annak lehetőségét merre lehetnek a hozzátartozói, majd Rowan felé fordultam.
-A japán, vagy a kínai sárkányokhoz?-Kérdeztem mosolyogva.-Vagy a tűzokádókhoz?
Szemügyre vettem a játékot. Hát szó mi szó, nem egy notebook, vagy egy biztonsági rendszer, amit elektronika alkot, de a sárkányrepülő is csak egy szerkezet, aminek megvan a maga metódusa. Ha az ember mérnökit végez és az életét azzal tölti, hogy szereljen, továbbá fejlődjön, akkor sok mindenhez érzéke lesz. Ez is csak egy szerkezet, ha pedig megvan miből indul ki, sejtjük hová kell kilyukadni, akkor semmi nehézség nem adódik. Az első lépés utáni a többi már adni fogja magát.
Leguggoltam a sárkány mellé és elkezdtem összeszerelni. Persze sose értettem minek ilyesmi. Az ilyesféle játékoknak nem szoktam értelmét látni; maximum arra jók, hogy Benjamin Franklinnak érzhessük magunkat, amikor kiállunk vele a viharba. Gyakorlati haszna nincs, szóval csak pénz pazarlás. A hajóval sem járt volna jobban. Az is csak pénzkidobás. A szülők is jobban meggondolhatnák mire költenek.
Nem telt sok időmbe, hogy összerakjam a játékát, hamarosan már reptethette is, ha adottak voltak hozzá a légköri jelenségek.
Rowan felé néztem.
-Még mindig van mit tanulnod, te szélhámos.-Veregettem vállon mosolyogva. Persze nem úgy szélhámos, de mindig megmosolyogtat mennyire lelkesen áll neki valaminek, amit aztán nekem kell befejeznem. A magabiztosság nem mindig helyettesíti a tudást és a tehetséget.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

Jó ötlet volt kimozdulni, mert az idő is alkalmas volt, és a program is érdekes. Tetszett a körbevezetés, az emléktárgyak és kicsivel megint okosabb lettem, bár maga az épület története annyira nem kötött le, hogy most aztán mindenhol világítótornyokat lássak, de szép volt. Gondoltam ezt meg is örökítem, és nem csak egy képeslappal, hanem néhány képpel is, hogy posztolgathassak, és a többiek is lássák, hogy jól meg vagyok, és nem vágyom vissza abba az életbe. Találkozásunkkor ugyanis sokat noszogatnak, hogy már van elég pénzem, menjek vissza, csatlakozzak hozzájuk. Viccből még azt is felajánlották, hogy, ahogy Travis a kitanított a mérnöki dolgokra, úgy ők is szívesen megismertetnek a drogokkal, fegyverekkel és azokkal való üzleteléssel. Nyilván elutasítom, és annyira viccesnek sem találom, pedig ha most még nem is, egy nap valóban elfogom sajátítani ezeket a dolgokat. Na de az még odébb van, és elvileg nem is tudok róla, szóval...
A képek jól sikerültek, de közben kis híján kilapítottam egy kislányt is, akitől aztán nem győztem bocsánatot kérni, s hogy jóvá tegyem hibám mielőtt szól a szüleinek és a fejemre koppintanak, gondoltam összerakom neki a sárkányt. Nos, mint kiderült nulla szakértelemmel. Lehet jobban jártam volna a fejre koppintással, mert minél többször próbálkoztam az összerakásával annál kellemetlenebbé vált a helyzet. Még szerencse, hogy van egy hozzáértő barátom, akinek segítségét tudom kérni, amint meglátom.
- Most lebuktam! Egy tablettel könnyebb dolgom lenne... - nevettem zavartan, ahogy átadom az alkatrészeket és bízom benne, hogy ő nem fog felsülni.
- A tűzokádók veszélyesek. Nem szabad megvárni, míg megtámadnak, le kell vágni a fejüket. Mindet, ha több van. - magyarázta Gyda, miközben érdeklődve figyelte, miként kel lassan életre az újonnan szerzett játéka. Nem volt benne biztos, hogy Travisnek sikerül, de sikerült. Hála égnek, mert így még cikibb lett volna odébb állni vagy megkérni az eladó nénit, hogyha már eladta, rakja is össze.
- Hű, ez sokkal nagyobb, mint képzeltem! - vette a kezeibe lelkesen.
- Egy igazi sárkány idomár vagy, hallod... Hogy miért nem lepődök meg ezen... - nevetek fel Travisre nézve jókedvűen, hogy megúsztam a szülők haragját, akik tudja fene merre járnak.
- Ez csak egy játék, nem lehet megszelídíteni. De apa szerint a házisárkányokat már igen, bár nekünk hörcsögünk van, sosem láttam ő hol tartja azt a nagy sárkányt. - szült közbe a kislány, miközben megigazgatta a sárkány zsinórját, majd vállat vont. - Na mindegy. Azért köszönöm! - rohant el a játékkal még hátra kiabálva. Azt már maga is tudta, hogy ez nem fák közelében kell játszani, és mivel víz mellett voltunk és azért járt a szél, így vidáman elrohangált vele.
- Azért örülök, hogy vannak még gyerekek, akik feltalálják maguk a szabad levegőn és nem... - pillantok el a közelünkben lévő padon ülő két iker srácra, akik a telefonjukat bűvölik. Mondjuk már abból is leeshetett volna, hogy nem ide valósiak, hogy a korabeli new yorki lányok már nagyban fiúznak, míg ő köszöni szépen el volt a sárkánnyal. Aztán nevetve Travire nézek megjegyzése nyomán.
- Ez lehetne a szupergonosz nevem egy képregényben! - vigyorogtam, mert viccesnek találtam. - Én hősöm! - tréfálkoztam tovább, majd vállat vontam. - Mit mondhatnék... mindig kell majd valaki, aki megmenti a hülyeségeimtől a világot... - kacagtam.
- Na induljunk, mert lekésünk a bemutatókról. - biccentettem fejemmel neki a kocsi felé. - Ott majd elsajátítom a papírsárkány minden csínját bínját... - somolyogtam, és ha nem volt ellenére el is indultunk.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

Megjegyzésére felé fordultam.
-Még jó, hogy nem léteznek sárkányok. Elég nehéz lenne levágni a fejét, ha akkorák mint a Big Ben.-Feleltem, mert gondoltam nem akkorák a sárkányok, mint egy kecske. A legendák elég hatalmasnak írják le őket.-Nem hiszem, hogy egy közönséges hentes elbírna vele.
A lány át is vette a sárkányt, megjegyzésére pedig magasba szaladt a szemöldököm. Ezt majd a korabeli srácoknak kéne, ha eléri azt a kort. Nem kéne addig ilyeneket mondania, mert az emberek rosszra gondolnak.
Láttam Rowan is próbált jópofáskodni, ám Gyda nem vette a humorát, ellenben sajátját kedvelhette, mert ismét elsütött valamit, amit pedig én nem tudtam értékelni. Képzeltem milyen meghitt családi életük lehet, ha az apja így beszél az asszonyról. De nem is az én dolgom volt, csak menne már el a lány. Kellemetlen a közelében lenni.
-Azért valami értelmesebbre is kidobhatták volna a zsét a szülők. Vehettek volna puzzlelt.
A szélhámos szóval valamire rátapinthattam, mert sikerült visszahoznom az életkedvét is. Sikerült szórakoztatnom kicsit.
-Nohát azért világra szóló hülyeségeid csak nem lesznek-nevettem.-Majd én vigyázok. Kordában foglak tartani.-Vigyorogtam egy sort, majd kérésének eleget téve célba vettük a kocsit.
Beültünk, bedugtam a kulcsot és gyújtást adtam. Néhány másodpercig merengtem merre is kell menni a Sakura Parkhoz, de hamar meg is lett a legcélravezetőbb útvonal. Kihajtottam a világítótorony parkolójából és elindultam a japán rendezvény helyszínére.
-Még nem igen voltam hasonló rendezvényeken, pedig volt már néhány a városban. De sokat éltem Kínában, Tibetben és Indiában is. Gyakran voltam kinn hónapokat is. Japánnal viszonylag keveset foglalkoztam, szóval itt az ideje, hogy bepótoljam. Valamiért nekem Japán és Korea túl populáris. Nem szeretem, amikor valami annyira népszerű. Valahogy... elveszi az ember kedvét. Az enyémet legalábbis. Például egy nagyon népszerű sorozat a tévében. Minél inkább erőltetik, éltetik, nekem annál taszítóbb és azt érzem nem akarom megnézni. Furcsa, nem?-pillantok felé, majd vissza az útra.-Pedig ha annyian szeretik, biztos nem lehet rossz. Csak irritál, hogy mindenhonnan nyomják az emberre. A sok anime, a sok japán kaja, a színesre festett hajú lányok, meg minden. Nem tudom. Mintha rám akarnák erőszakolni. Azért is szeretem jobban a többi ázsiai népet, mert őket nem akarják annyira lenyomni a torkomon. Nem azt mondom, hogy nem foglalkozok ezért Japánnal, mert olvasok azért róla, ha úgy adódik, űzöm a sportjaikat, harcművészeteiket, stb, csak... van, amire többet szánok.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

Ki az a nagy Ben? - kerekedtek el a szemei, enyhe akcentussal. Talán német vagy orosz származású lehet. - De hát a henteseknek nincs is kardjuk. A lovagoknak vagy katonáknak kell levágni a fejüket. - vonta össze szemöldökeit okoskodóan. Én csak ide-oda kapkodtam tekintetem köztük, ahogy ment a csevej a nem létező lényekről. Végül Gyda megkapta az összeszerelt játékot és el is szaladt vele. - Például. De legalább mozog vele. Nem kell attól tartaniuk, hogy elhízik. Ellenben a két már most duci gyerekkel a padon. Oké, jó, én is sokat használom a telóm, de azért mellette sportolok is, és ők tuti nem teljeskiőrlésű dolgokon és zöldségen, gyümölcsön élnek. - csóválom fejem, bár nem az én dolgom, pláne, hogy még apaként is leszerepeltem. De azért remélem, hogy a lányomnak jó dolga van és nincs ugyanebben a helyzetben. Nem azt mondom, hogy sajnálnám tőle, ha elkényeztetnék, csak azt, hogy figyeljenek oda az egészségére is. Mindenesetre Travis hősként végezte, én meg megúsztam a fejmosást.
- Ki tudja... Legutóbb is benéztem egy vírust. - nevettem, bár akkor elég necces volt a szitu, elvégre majdnem kiütöttem az otthoni elektronikát. Tanulságnak viszont jó volt. - Helyes-helyes, mert minden rosszfiúnak szüksége van egy őt kordában tartó jófiúra. Mint Joker és Batman esetében. Már csak hírnév és jelmez kéne. - röhögtem a saját hülyeségünkön, aztán útnak is indultunk előbb a kocsihoz, majd az által a Sakura park felé.
- Ilyenen még én sem. De taco fesztiválon és bor fesztiválon igen. Azok jók voltak. - utóbbira pedig ő vitt el, szóval, szerintem ő is élvezte. Nem is a bor miatt, mert nem vagyok oda az alkoholért, viszont a társaság egy-két pohár után már elég jó volt, én meg szeretek emberek közt lenni. Elgondolkodva hallgattam problémáját, de igazából teljesen át tudom érezni, még akkor is, ha én nem így érzek. Én, mint csóró gyerek, nem sok mindenben vehettem részt, nem sok mindenhol voltam és még annál is kevesebb dolgot próbálhattam ki, így mára ár úgy vagyok vele, hogy amit csak lehet kipróbálok. Ezért sem utasítottam el soha semmit, mikor felajánlotta. Később még jól is jöhetnek, de már most is sok hasznosat mutatott.
- Igazából nem. Mármint annyira nem egyedi a dolog, sokan panaszkodnak miatta, pláne, mert sok túl hypeolt dolog miatt meg őket hozzák kellemetlen helyzetbe vagy közösítik ki, ha kimarad az életükből. - bólogatok egyetértően. - Megértelek, noha engem egyik sem zavar. Igazából mindenbe szívesen belefolyok, megismerem. - mosolyodom el. - Abból indulok ki, hogy ezzel is többet tudhatok meg. Az emberek ugyanis akármiért nem szoktak rajongani. Mindig meg van a mechanikája, akár egy gépnek.
Bőven még 4 óra előtt érkezünk, de már úgy tűnt elkezdődött a fesztivál, mert akadtak kíváncsiskodók, akik nem bírták kivárni a 4 órát. Bemutatók még ugyan nem mentek, de a bódék már működtek, nagyban készültek az árusok ételei, volt kívánság kút, virágok és persze cseresznye fák, amik alatt lehetett fotózkodni. Akadtak akik már kimonoban flangáltak, hogy egy kis ideig ők is tradicionális japán személynek érezhessék maguk. Voltak fegyverek, kardok, egyéb harci eszközök, amiket ki is lehetett próbálni és meg is lehetett venni, persze drágán. Voltak japán gyerekjátékok, voltak reflex játékok, ahol bizonyos időközönként leeső kis fa darabokat kellett elkapni. De külön kis sátorban lehetett teázni és megismerkedni a teafű készítésével. Nagy része a fesztiválnak a régi japán szokásokra, tradíciókra épült, de azért gondoltak a fiatalokra is, mert voltak sátrak, bódék, amik a modern világot tükrözték, plüssök, énekesek, pólók és minden, ami megragadhatja a fiatal generáció figyelmét. Voltak már jó páran, de mégse annyian, hogy az ismerős ki ne szúrt volna minket.
- Rowan! - tárta szét karjait, felém véve az irányt egy korban inkább Travis-hez közelebb álló, de talán még nála is idősebb szőke nő. Szemei olyan világos kékek voltak, mint a kristály tiszta víz, és olyan vékony, hogy bármelyik ruha jól állt neki. Egy gyors ölelést követően, Travis-nek is bemutatkozott.
- Myrabell vagyok, de csak a Myra-ra hallgatok. - mutatkozott be mosolyogva, onnantól pedig felváltva nézett ránk. - Jó korán ideértetek, még semmiről sem maradtatok le. Néhány perc múlva kezdődik is a szamurájok bemutatója, de előtte nézzetek szét a kajás bódéknál, mindent most sütnek, szóval frissek. A taiyaki pedig isteni! - lelkendezett, igazából szóhoz se nagyon jutottam az izgatottságától, és mire meg válaszolhattunk volna, valaki a távolból már a nevét kiáltotta, így sietősen elköszönt és tovább is állt.
- Kicsit rózsaszínesebb, mint, amire számítottam, de üsse kő, irány a japán konyha! - mosolyogtam, és ha Travis-nek sem volt ellenére, akkor még abban a 10-20 percben körbe néztünk a kajáknál. Sok finom falatot lehetett venni, de azért akadtak elég bizarr ételek is, mint a sült vagy rántott rovar, gyík, esetleg a majdnem teljesen nyers tintahal vagy polip, aminél külön figyelmeztettek a fulladás veszélyre is.
- A bemutató után megleshetnénk a tea szeánszot is. Olyat még úgy sem láttam. - mondtam, miután már vettünk magunknak kaját és leültünk egy padra, mert tányérokkal mászkerálni nem épp kényelmes, pláne nem emberek közt. - A japán konyha jó. - állapítom meg, miközben tolom befelé a rántott és főtt dolgokkal teli tál tartalmát, bár a forrósága mellett a wasabitól így is tiszta vörös a fejem, éppen csak a fülem nem füstöl. De attól még adom ezeket az ízeket.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

-Big Ben a Westminster-palota harangja. Ez egy londoni toronyóra. Én brit vagyok.-Mondtam mosolyogva, amolyan büszkeséggel.
A henteses témát nem folytattam, nem volt miért. Értelmetlen szócserék lettek volna belőle, ha a mesebeli lények megöléséről kezdtem volna vele beszélgetni. Inkább összeraktam és odaadtam neki, hogy végre a hőn áhított "játékával" tudja tölteni az idejét. A meggondolatlan szülők.
Figyelmesen hallgattam Szélhámos Mills egészségről szóló monológját, majd mosolyogva megsimogattam a hátát.
-Tudod barátom... neked is kellettem én, hogy olyan minőségű életforma felé tereljelek, mint most. Ha nem vagyok, még most is zacsiszám ennéd a chipset a görögsaláta helyett.-Nevettem.
Ez persze nem szemrehányás volt, csupán csak nem szerettem volna, ha úgy adja elő, hogy önön magától éli ezt a csoda fitt, egészséges sport életet, amit. Neki is kellett fogni a kezét, az a két gyerek nem tehet róla, ha a szülők így nevelik őket. Majd egyszer lesz valaki, aki nekik is segít, de mi nem ítélkezhetünk felettük.
-Majd beugrunk egy hobbi boltba és veszünk neked valami hacukát. Te rosszalkodsz, én meg szépen jól leteperlek.-Viccelődtem, bele sem gondolva, hogy sok év múlva márpedig ez így fog megtörténni. A pajzán mellékzöngés persze fel sem tűnt.

-Én sem mondtam, hogy kihagynék bármit is, csak azt mondom lerombolja a lelkesedést.-Mondtam immáron a hypeolás témán lovagolva.-Lehetséges, hogy én az a fajta ember vagyok, aki jobban szereti az "ismeretlent", amiről keveset hallani, amit kevesen ismernek.-Próbáltam megfogalmazni.-Tudod, aminek megvan az a varázsa, hogy rátalálsz, elkezded megismerni, megtudni mi-hogy-merre, nem pedig egyenesen az arcodba vágják. Az nem élvezetes, abban nincs semmi izgalom, semmi kaland.
Megérkeztünk a helyszínre, leparkoltam, aztán meg is indultunk felfedezni a helyet. Nekem minden esetre tetszett, minden rózsaszínsége ellenére. Amúgysem volt bajom a színnel.
Az én tekintetem, érdeklődésem a fegyverek kötötték le jobban, bár nem vettem magamnak egyet sem. Volt otthon, az is kihasználatlan volt. A reflex-játék már annál inkább érdekelt, majd részt is szeretnék rajta venni. Tovább menve a teás sátrat vettem szemügyre. A kínai teák, teakészítés már el volt sajátítva az angol mellé, lehet meg kéne néznem majd a japánt is. Érdekesnek ígérkezik.
Kellemes csalódás volt itt sétálni, nem erre számítottam. De jobb is ez, mint, amire én gondoltam.

Miközben a felfedező terepszemlén voltunk egy nő hang ütötte meg a fülem, aki a mellettem járó fiatalember nevét kiáltozta. Szó mi szó, bomba nő volt, bár nem épp Rowan korosztálya, így nem is értettem milyen kapcsolatban lehettek.
-Travis. Örülök a találkozásnak.-Mosolyogtam barátságosan. Vajon ki ez a nő? A nevén túl. Biztos nem lehet a csaja, életemben nem láttam még vele, ráadásul sokkal idősebb nála. Mondjuk az nem akadály, főleg, ha ilyen szexszimbólum valaki.
Nem gondoltam volna, hogy egy pár, de mégis olyan volt, mitnha ezer éves barát-barátnő lennének. Cseppet sem voltam féltékeny, csak meglepett, amit az elmúlt pillanatokban tapasztaltam, ugyanis a hölgy pillanatok múlva le is lépett.
-Mint valami csábos tornádó...-állapítottam meg, hiszen úgy sepert végig vonzó kinézetével, ahogy egy tornádó halad végig. Megérkezik, kicsit időzik, aztán tovább is áll, miután otthagyta nyomait.
Rowanhez fordultam, aki vélhetően nekem beszélt.
-Mi bajod a rózsaszínnel? Ne légy diszkriminatív.-Mosolyogtam.-Csak azért, mert "lányos szín" az is egy szín. Mi lenne veled, ha japánban élnél? Lehet ott minden második zöldövezet rózsaszín lenne.-Nevettem a gondolaton.-Sőt, még a szomszéd csaj is, aki átnézne hozzád az ablakból. Rózsaszín haj, rózsaszín kimonó.-Mondtam, noha ez már lehet kissé túlzás volt.

Szemügyre vettük az ételeket, én pedig köszöntem szépen, a hagyományos falatoknál maradtam.
A kaják után a tea került szóba, amit támogattam. Bizonyára gondolatolvasó, vagy csak ismer már annyira, hogy angolként nekem a tea egy fontos része az életemnek. Bár ismertem a kínai teák csínyját-bínyját, mégis csak a brit volt nekem a favorit. De örömmel sajátítottam el más nemzetek teáit is. A tibeti teákat is ismertem, de valahogy sosem ittam jó ízűen. A jakvaj és a só nekem valahogy nem passzolt a teába.
Leültünk, bár én sokkal kényelmesebb tempóban eszegettem. Bár ha munkáról volt szó mindig rohantam valamerre, sietős volt, hiszen mindent emberi időben kellett elvégezni, de ha ételről, italról, vagy magánéleti dolgokról volt szó, akkor ráérős ember voltam.
A csípős ételeket kerültem. Nem, mintha nem szeretném, de jobb szerettem magamnak adagolni az erőset hozzá, nem pedig másokra bízni. Most meg amúgysem szerettem volna, ha csípné valami a szám, nem otthon voltunk, ép ezért valami visszafogottot választottam.
-Valóban egész jó, de hű hazafi angolként azt kell mondjam, a britek jobb kajákat csinálnak.-Mosolyogtam, bár ez valóban igaz volt. Az angol konyha volt számomra a nyerő, ahogy teában is. Ez viszont nem azt jelentette, hogy ne szeretném más nemzetek ételeit is, csak azt, hogy a numero one a briteké.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

A kislány hamar odébb állt, miután elkészült a játéka, de úgy láttam Travis sem bánta, én meg megúsztam a szülői pofont. Ráadásul képeim is lettek a helyről, így nem csak képeslapom lesz. Mikor pedig áttértünk az egészséges életmód témájára, ami a két padon ülő kis gömböcről jutott eszembe, rá vigyorogtam barátom önfényezésére. Hát persze, hogy neki... Mint sok mást. Éppen csak a köldök zsinórom nem ő vágta el.
- Ez így van, de továbbra is úgy gondolom, hogy a chips olcsó és finom is, a saláta meg... saláta egy kis ezzel azzal... - vonok vállat, majd elmosolyodva finoman rácsípek arcára, mielőtt még megint rá vágná, hogy hát, de az egészséges és eddig sem panaszkodtam, meg különben is... - De legalább nem lesz tőle pocakom és reggelire teljesen jó... - somolygom, miután pedig rátérünk a szuperhősös dologra el is nevetem magam és felcsillant szemekkel, és tettetett lelkesedéssel kezdek örülni az ötletnek.
- Jóóó! De majd olyan gumibugyis, harisnyásat akarok, persze köpennyel, de felső nélkül, mert hát... minek takargassam a szép felsőtestem...? - emelgetem kacéran vicceskedve szemöldökeim, és addig a pillanatig azt is gondolom, hogy ezzel már bőven a határokat súroltam a képzelgésünk túl erotizálásával, míg ő rá nem tesz egy lapáttal. Meg is lep, de leginkább szemérmetlenségével, mert lássuk be, ő az ismeretségünk óta sem nagyon viccelődött ilyesmikkel, pláne nem férfi társaságban. Én fel is röhögök, de látva, hogy neki nem esik le hamar vagy egyáltalán, nem is kezdem elmagyarázni.
- Benne vagyok! Szerintem úgy se volna sok esélyed... - vonok vállat vigyorogva, csak azért is hergelve kicsit. - Túl jó mesterem voltál, hogy ne tudnálak lenyomni... - nagyképűsködöm színpadiasan. Útfélen a fesztivál felé, azért akaratlan is foglalkoztatni kezdett a bohóckodásunk témája. Mármint nem az, hogy rosszútra térjek, mert nm hiszem, hogy képes lennék ilyesmire, még ha voltak is az életben csúnya húzásaim. Inkább az foglalkoztatott, hogy vajon milyen lenne, ha... szóval... hát nem is tudom, kicsit közelebb kerülnénk egymáshoz? Elég hülye elképzelés tudom, pláne, mert mai napig jót szórakozom rajta, mikor első nap arról beszéltünk, hogy nem tűnne melegnek, én pedig nem vagyok egy párkapcsolatban élő emberke... de valahogy még is eltöprengtem rajta, milyen furcsa... pillanatokat szülne már az elején az egész... Ehh.. na jó, mert még a saját gondolataimtól is zavarba jövök. Biztos csak azért járnak e körül a gondolataim, mert rengeteget segített, én pedig nem tudok elég hálás lenni... Talán túl sok időt töltünk egymással... Ehh...
- Persze értem én. Csak azt mondom, hogyha valamit túltolnak a neten, akkor te az elején biztosan nem csapódsz a falkába, emiatt pedig lehetsz célpont mondjuk a munkahelyeden. Mint mikor volt ez a "Trónok harcás" időszak, és mindenki erről beszélt, aztán, ha nem tudtad ki az a Havas Jon, egyből hülyének néztek... - magyarázom el az előzőeket kicsit kibővítve, mire is gondoltam. - Utána persze belenézhetsz, de addigra már nem lesz fontos... - vonok vállat, és örülök a fejemnek, hogy ezzel is ilyen jól eltereltük a gondolataim.
- Hát nem tudom... Sokszor az emberekre is azt mondják, hogy én már ismerem őt meg őt, aztán igazából nem. Azért mert valaki azt hiszi arról a személyről, hogy már mindent tud róla, és nincs mit megfejteni rajta, azt gondolom, hogy téved... Ki tudja kinek mi jár épp a fejében... - pillantok el az ablak üveg felé, miközben rájövök, hogy szépen megint visszatereltem saját gondolataim. Na ez az igazi őrület. Saját magam kergetem csapdába.
Szerencsére megérkezünk a fesztivál helyszínére, ahol már nagyban megy a föl-alá járkálás, vásárolgatás, zsivaj és zene, szóval ismét elterelődik a figyelmem. Valahogy én sem erre számítottam, de örülök, hogy tévedtem. Szép hely, jók az illatok és úgy tűnik bőven akad izgalmas program. Igazán még nem is sikerült belevetnünk magunk, hiszen alig néztünk széjjel, mikor letámadott Myra. Ő javasolta, hogy nézzünk el, mert szerinte érdemes egyszer eljönni. Szerintem többször is, de majd még meglátjuk. Lelkes üdvözlésénél többet azonban nem kaptunk, mert elég népszerű lehetett a barátok körében, ugyanis hamar elhívták tőlünk. Róla se mondaná meg senki, hogy börtönben ült, hisz mi is ott ismerkedtünk meg. Hamar kiderült, hogy egyikünk sem olyan szörnyű, mint az elsőre látszik. Ráadásul ahogy elnézem ő is "kinőtte" a tolvajkodást és mindenféle helyen való szexelést, ahogy én is magam mögött hagytam múltam. Ahogy pedig Myra elment, felnevettem Travis megjegyzésén.
- Korához képest kicsit szeleburdi, de ha gondolod, megkérdezhetem, hogy szingli-e... - karoltam át ezalatt Travis vállát mosolyogva rá. Viccen kívül, ha szeretne megismerkedni Myra-val, nos... semmi jó elrontója nem vagyok. Nem feltétlenül Travis-hez való, de addig is míg nem talál valakit, Myra tökéletes partner, megértő, szép és sosem veti meg az extrább barátságokat. Persze... ha csak Travis nem óhajt másképpen dönteni, mert én aztán biztos nem fogom erőltetni.
- Jézusom, ne is folytasd! - kacagtam, lassan levéve kezem válláról. - Rózsaszín rúzs, rózsaszín epershake a kezében, amin rózsaszínek a körmei... Uhh... - nevettem, s közben megráztam fejem. - Dehogy, nem vagyok én ellene, csak hát, kicsit olyan feelingje van, mintha egy baba zsúron lennénk, ahol kardokkal hadonásznak az emberkék... - somolyogtam.
Aztán elkerültünk a kajás bódékhoz, mert csak nem bírtam ki, hogy az előadások előtt ne falatozzunk valamit. A túl csípős wasabin kívül nekem minden más bejött, függetlenül, hogy nem vagyok oda a tenger gyümölcseiért annyira.
- Wow! Csak óvatosan ezekkel a kijelentésekkel, mert erre-arra látni szamurájokat. Nehogy kivégezzenek minket, Miszter. És még én vagyok a diszkriminatív! - mosolyogtam. Kaja után, amit kényelmesen megtudtunk enni, megnéztük a harci bemutatót, a fegyverekről szóló előadást, aztán elmentünk megnézi a fegyvereket, ahol fel lehetett próbálni a kiegészítőket is a bódéknál, amivel én éltem is egy-egy grimasz erejéig. Onnan tovább mentünk ahhoz a reflex játékhoz, ahol le kellett ülni egy székre, és fél körben voltak kezeink felett egy fa kinézetű oszlopszerűség, aminek ágain lógtak ezek a fa csövek, amik véletlenszerűen, random időben elkezdtek potyogni, de mindig csak egy, és azokat kellett elkapni. Jutalom nem járt érte, de az izgalmas, és bárkit próbára tévő játék körül is sok volt a nézelődő. Mikor Travis elhatározta, hogy kipróbálja, gondoltam megnehezítem a feladatát, és miközben ültében a rudakra figyelt, én hol feje egyik oldalán, hol másik beszéltem hozzá, ökörködtem, vagy adtam ki zavaró hangokat. Én utána már meg sem mertem próbálni, mert tudtam, hogy visszakapnám tőle. Annyi bizonyos, hogy jól éreztem magam és bíztam benne, hogy ő is. A tea előtt, még kikönyörögtem, hogy csináljunk mi is közös fotót a cseresznye fák alatt, a bódék előtt. Persze szinte mindegyiken grimaszoltam, még ha ő jó angol lévén, nem is mert ilyesmiket csinálni. Utána léptünk be a tea sátorba, ahol azért jóval nagyobb csend volt, mint kint. Már voltak bent, teázok, készítők és körbe sétálók is. Kis párnákra kellett ülni és idős, japán emberek mutatták meg, hogy készül az első tea fűszáltól elkezdve a megszárításán át a bögrébe a tea, ami aztán meg is lehetett inni. A teák mellett meg lehetett kóstolni néhány szeszes italt is, ha valaki valami erősebbre vágyott, bár én csak a szakét kóstoltam, mert nem vagyok oda értük, így viszont elmondhatom, hogy legalább azt megkóstoltam. Igazából szerintem minden minket érdeklő dolgot végig jártunk, így már csak a tűzijáték volt hátra.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

Nem gondoltam volna, hogy a gumiruha jól állna neki, a köpeny pedig felső nélkül egészen borzalmas lehet, ám ennek ellenére elképzeltem lelki szemeim elé és hamar el is hesegettem a gondolatot. Borzalmas. Gumiruha nélkül viszont egész élvezhető látvány lenne.
Hitetlen néztem felé, mikor arról beszél, hogy le tudna engem nyomni. Még mit nem?! Kettőnk közt csakis én kerekedhetek felül rajta! El is mosolyodtam és vállon veregettem.
-Próbálkozni szabad.
A témát rövidesen magunk mögött hagytuk, immáron minden másról beszéltünk, többek között a trónok harcáról is. A mai napig nem láttam belőle semmit.
-Nem néztem meg azóta se. Nem érdekelnek az ilyen baromságok. Inkább megnézek egy normális dokumentum filmet, vagy oktató videókat. Sose vonzott se a fantasy, se mindenféle barbár film, meg ilyenek.-Mondtam őszintén. Már akkor sem, amikor a filmiparban dolgoztam és a különböző effekteket, meg látványelemeket kellett elkészíteni egy-egy hülye fantasy, vagy szuperhős filmhez.
-Jaj, ismerős, igen. Nekem is gyakran mondják, hogy ismerem, én meg, hogy nem. De neked ismerned kell, mert ott dolgoztál, mert olyan körökben mozogsz, meg minden. De ez... ez nem ok arra, hogy ismerjem. Attól, hogy az MIT-ra jártam, még nem ismerek minden MIT-s hallgatót. Ez hülyeség. Meg attól, hogy ott vagyok egy elegáns partin, még nem biztos, hogy mindenkivel találkozok ott.

A helyszínen Myra-ra terelődött a szó, amitől picit zavarba jöttem.
-Ugyan... nem kell, dehogy. Majd intézem a nőügyeim. De köszönöm. Megfontolom azért, de igyekszem én intézni a dolgokat.
Tovább álltunk, a rózsaszín dolgok és a japánok kibeszélése után túlestünk az étkezésen is, majd meglátogattuk a fegyveres részleget, utána pedig az ügyességi játékhoz, pontosabban a reflexjátékhoz mentünk, ahol minden szabotálási kísérlete ellenére is, de hetven százalékos sikert tudtam aratni. Magam is meglepődtem mennyire jól ment.
Sunyi módon ő már nem vetette alá magát a játéknak, amin jót mosolyogtam. A kis szélhámos, ő persze nem vállalja, tudja, hogy képes lennék még megcsiklandozni is.
Megálltunk fotózkodni, de ő jó szabotőr módjára az összes képet elökörködte. Nem zavart, mókás volt, ám én angol úriember lévén igyekeztem a lehető legelegánsabb képemet mutatni.
-Te kis szabotőr. Nincs benned semmi komolyság.-Dorgáltam meg játékosan.
Tovább álltunk a teás részlegre, ahol már otthonosabban éreztem magam. Figyelmesen követtem az "oktatók" módszerét, igyekeztem elsajátítani, végül még teáztam is, majd Rowan oldalán az alkoholt is megcsapoltam kicsit.

A tűzijáték lezajlása után, miután már semmi sem volt, ami ott tartott volna minket célba vettük a kocsit. Ha Rowannak kellett valami, azt még megvettük, majd kocsiba ülve kihajtottam az útra, remélve, hogy nem fog minket rendőr igazoltatni és szondáztatni, hiszen nemrég alkoholba kortyoltam.
Szerencsére nem történt meg. Igaz, képes lettem volna megpróbálni lefizetni a hatóságot, bár lehet, ha nem lettek volna rá vevők, akkor még komolyabban meghurcoltak volna. Így viszont gond nélkül hazaértünk.
Lecuccoltunk, nyújtóztam, majd egy óvatlan pillanatban szembe fordultam Rowannel és egy határozott, de nem erőszakos mozdulattal megragadtam csuklóit és a nappali falának nyomtam. A képébe vigyorogtam, kicsit még nevettem is mellé.
-Na mi a helyzet Cowboy? Kerekedj felül rajtam, ha tudsz. Mutasd meg, hogy le tudsz nyomni.-Vigyorogtam, hiszen nemrég még azzal hencegett túl jó mestere voltam és le tudna nyomni.
Két csuklóját feje felett egy kezemmel fogtam össze, hogy aztán szabad kezemmel a mellkasára tudjak nyomást fejteni. Közelebb hajoltam.
-Lehet még mindig én vagyok a jobb?

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

Vállon veregetésére széles vigyor ült arcomra, amivel válaszát is jókedvűen fogadtam.
- Fogok is. Csak aztán ne felejtsd el meglengetni a fehér zászlót... - haraptam be alsó ajkam vigyorgás közben, bár meg lehet, már mindketten egészen más féle irányt képzeltünk el a küzdelmünknek. Hess-hess pajzán gondolatok... A kocsiban viszont el is terelődött a téma jó időre, de egyet is tudtam vele érteni sok mindenben. A középkori filmek engem sem vonzottak, de a fantasyban akadtak jófélék, amik kicsit elfeledtették milyen mocskos is a valóság.
- Nem is volna túl természetes, sőt szerinte elég para is volna... Még is mintha elvárt volna, hogy mindenkiről mindent tudj... - teszem még hozzá a témához, mielőtt megérkeznénk, és gondolataink teljesen másfelé terelődnének. Hát.. elsősorban Myra felé... akinek nem csak gondolata jön megy, de ő maga is. Az este folyamán már nem is találkoztunk vele, valószínűleg mindig elkerültük egymást. De nem is baj, mert igazából így is végig mulattam az időt. Amíg Travis az érett és komoly felnőttet adta, én a hülye kisgyereket, aki mindenből vicces csinált. Még is meg volt a közös hang, és mindketten jól szórakoztunk. Szerintem attól volt az egész mulatságosabb, hogy mindenben partner volt, annak ellenére, hogy távol állt tőle ez a fajta lazaság. Én pedig igyekeztem a magammódján komoly lenni olykor, nos... kevesebb, mint több sikerrel. Vele még a pia kóstolás is sokkal szórakoztatóbb volt, mintha egy csapat karót nyelt idiótával iszogatnék, vagy a mértéket nem ismerő haverokkal. Szép emlékek és remek fotók fogják őrizni a mai nap élményeit, akkor is, ha már külön életet élünk. A kellemes estét pedig egy látványos és nem kevésbé rózsaszín tűzijátékkal zártuk. Azaz a fesztivál.
Hazafelé kicsit izgultunk, nehogy lecsapjanak ránk a zsaruk, de igazából egyikünk sem ivott annyit, hogy túlzottan érezhetővé váljon, Travis vezetésével sem volt baj. A hülyeségeimet hazafelére pedig betudhatjuk a nap végére megfáradt agyamnak, semmint annak a kis pohár szakénak. A gondolataim pedig ide oda cikáztak hol a valóság talaján, hol totál őrültségekről fantáziálva. Közben pedig gyakorta elpillantottam felé.
Mikor beléptünk, én is letettem az egyik szekrényre a szerzett képeket, képeslapot, nehogy összegyűrjem, mielőtt találok nekik valami helyet, de arra nem számítottam, hogy fel fog kenni a falra. Hazudtam... Csak éppen nem most rögtönre számítottam.
- Ó, basszus... tudtam, hogy még a kocsiban rád kéne vetődnöm, mert tutira élni fogsz a lehetőséggel... - nevettem, mert ugyan készültem a visszatámadásra, túl szórakozottnak és meghittnek éreztem a pillanatot, hogy bármit is cselekedjek. Oké, a meghitt kicsit túlzás volt rá, de az biztos, hogy egyáltalán nem a küzdeni akarás dolgozott bennem. Hát még mikor fejem fölé fogta kezeim. Volt benne valami domináló és imponáló is egyben, ami szerintem jól körbe írta eddigi kapcsolatunk is az elejétől kezdve. Hazudnék, ha azt mondanám, nem kalandozott le tekintetem eleinte ajkaira, de miután olyan közel hajolt, hogy leheletét éreztem saját ajkaimon, nyeltem egy nagyot. Annak ellenére, hogy kételkedtem a dologban, főleg a reakciója miatt, nem mertem volna kijelenti, hogy nem akarom megtenni. Ahogy azt sem, hogy nem fogom egyszer. Szóval... előbb vagy utóbb biztosan megtörténne, akkor meg már miért ne most...? A szívem így is majd kiugrott a helyéről, amit tenyere mögött ő is érezhetett. Féltem a visszautasítástól, de közben meg az volt bennem, hogy egyszer élünk. Max leteszteljük kit hová húz a szíve. Én sem voltam biztos benne, hogy vonzódnék e a férfiakhoz, vagy a nőkhöz, csak azt tudom, hogy az első két alkalmat nem élveztem a lánnyal, akitől aztán a lányunk is lett. Kicsit még is olyan érzés volt, mintha a fogam húznánk. Rohadtul nem voltam biztos a dolgomban, de végül összeszorítottam szemeim, picit oldalra biccentettem fejem és megcsókoltam. Éppen csak nem koppant a homlokunk a hirtelen ötlettől. Nem is volt teljesen elmélyítve a csók, inkább amolyan próbaszerű volt, és tartott amíg tartott. Vagy amíg el nem húzta a fejét.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

****


Sok dologban voltam biztos az életben, főleg a mérnöki és üzleti, gazdasági dolgokban. A magánéletem viszont valahogy mindig is selejtes volt. Hirtelen fellángolások, összeköltözések, válások, sikertelen próbálkozások. Őszintén szólva kezdtem feladni, hogy valaha is normális életem lesz házon belül.
Amióta Rowan felbukkant, valahogy minden kezdett kicsit megváltozni, átrendeződni, más irányt venni. Azért mondom, hogy valahogy, mert számomra is zavaros volt minden. Furcsa volt, hogy már több ember is megrizikózta a gondolatot, hogy netán meleg lennék, ráadásul nekem is voltak furcsa, bizonytalan gondolataim, főleg az ő társaságában. Kezdetben nem. Kezdetben minden rendben volt, nem gondoltam semmi olyanra. Egyszerű alkalmazott volt, akit felkaroltam, ám az elmúlt két évben elmélyült a viszonyunk.
Igazából fel sem fogtam, hogy s mint történt, úgy elszaladt az idő és úgy összecsiszolódtunk. Már magam sem tudtam milyen viszony van köztünk. Főnök-beosztott? Apa-fia? Testvéri? Baráti? Nem, szerelmi biztos nem. Annyira csak ismerem magam. Mégis...
...mégis néha olyan furcsán érzem magam vele. Ezt az érzést nem tudnám szavakba önteni. Furcsa vonzódást érzetem és talán a mai szóváltásaink, a sok burkolt megjegyzés...
Vagy más is volt a háttérben? Kellett lennie. Egy kis beszélgetés és egy-két korty ital nem vezet ide.

Most, ahogy ott álltam és a falnak szorítottam. Elhallgattam zavart, játékos nevetését, figyeltem pillantásait, melyekben egyszerre láttam élénk érdeklődést, zavartságot és félénkséget. Láttam, nagyon elmélyült, még ruhán át is feltűnt mellkasának ritmusa, ahogy fel-le járt, szinte átláttam a ruhán. Arcához közel még a szapora levegővételeit és tudtam érzékelni. Kellemes, langyos fuvallatként csapott meg.
Egészen... megszugerálva érzetem magam, ahogy pillantásom tekintetébe vetettem, amikor láttam szemeiben a mindenféle érzések kavalkádját. Megbabonázó volt. Ezt pedig csak fokozta az a fajta megjelenés, amit képviselt. Tekintetem nem tudtam leemelni róla, a képről, amit festett. Csapdába estem volna?
Nem csak én. Ő is csapdában volt és úgy tűnt tőlem függ a végkimenetel, a sorsa. A sorsunk. De ez nem újkeletű. Amióta megismert, sorsa az én kezemben volt. Én tettem azzá, aki. Ő is változtatott rajtam, de közel sem annyit, amennyit én rajta. A kezemben volt-most szó szerint-, de a kezemben is marad. Mindig függeni fog tőlem és ez a gondolat... ez lázba hozott. Én irányítottam és most is én irányítok. Mert a kezemben van és függ tőlem.
Ebben a percben most ezt éreztem. Dominanciát. Most éreztem csak igazán azt, hogy mennyire felette is állok.

Mélységes késztetést éreztem rá, hogy ne engedjem el, hogy tegyem oda magam. Soha nem éreztem még ezt férfival szemben, most mégis leküzdhetetlen vágyat keltett bennem. A homlokom ért koccanás fel sem tűnt, csak annyit érzékeltem, hogy ajkaink összeértek. Több nem is kellett, én máris elengedtem kezeit és vállainál fogva szegeztem a falhoz, miközben átvettem a csókunk felett az uralmat, én irányítottam. A viszonzott csók kezdeti lágysága átment némi hevességbe, de picit visszalágyult, vesztett erélyességéből, de szenvedélyéből nem.
Elengedtem vállait és egy pillanat műve alatt húztam le róla a hanyagul lógó kardigánt. Egyik kezemmel tarkójára simítottam, megcirógattam, míg másik tenyeremmel a póló alá nyúlva lassú mozdulattal simítottam hasára, onnan derekára, ám csípője felé meggátolt már a nadrág és az azt tartó derékszíj.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

Van az a bizonyos kémia, amiről már mindenki sokat hallott. Nem, nem a suli padban, hanem - ha maradunk az iskola területén - a diákoktól. Mindenki erről beszél, leírják, mintha ezt valóban meg lehetne fogalmazni. Benned meg kialakul egy elképzelés, amiről azt gondolod biztosan, hogy az lesz az. Aztán jön valaki és te érzel is valamit iránta, bár az teljesen más, mint, amiről beszéltek. Tévedtél, és ez így is van, de egészen addig abban a hitben maradsz, hogy ezt kell érezni, míg elválásotok után bele nem futsz valaki másba. Többet s jobbat érzel. Minden kicsit szebb, mint előtte. Idővel, talán néhány hónap múlva még is kezd minden kicsit halványulni. Végülis a gyertya lángja sem ég örökké. Az újabb csapás mélységesebben ér, és arra gondolsz, ez lehetett az és most még is nélküle kell folytatnod. Végülis nem voltatok tökéletesek, ahogy jobban belegondolsz. Voltak vitáitok, pedig csupán egy fél évig tartott az egész. Aztán felnősz, már-már el is felejted, hogy az élet része ez is, míg nem jön valaki, akivel a kezdetekben nem is tudjátok miféle jövőre vagytok ítélve. Kezet fogtok, bemutatkoztok, és idővel nem munka partnerekké váltok, ha nem haverokká, majd barátokká, míg végül olyasmivé, ami kilóg az előző sorból, mégsem tudnád megfogalmazni. Aztán történik valami köztetek, valami teljesen más, mint eddig, és nem csak ti változtok meg, de a világ is megszűnik körülöttetek. Senki sem tudhatta előlre, minden olyan kétértelmű volt, és különben sem így volt betervezve. Mint mikor direkt ügyelsz rá, hogy ne folyjon össze a piros és kék, mert akkor valaki teljesen mást kapsz, nem tudhatod, hogy jót vagy rosszat, és félsz belevágni, hogy egyáltalán megpróbáld. De aztán a vízes felületen, akaratlan is egymás felé nyúlnak míg végül el nem érik a másikat, és hirtelen úgy ölelik egymást körbe, hogy ha akarnád sem tudnád már visszacsinálni. A víz körülöttük lilává színeződik.
Nem voltam benne biztos, nagyon nem, hogy nekem ez a szín kavalkád jó lesz-e. Hogy megéri-e kockáztatni mind azt, amit felépítettünk, a bizalmat, a barátságot, a szépen ápolt kapcsolatunk, ahol nem csak munkatársam, de lényegében mindenem volt. Mint egy tápanyagban dús föld, ami megengedi, hogy megüljek benne, és etet, és egyengeti sorsom, hogy kis magocskából végül valami elképesztő virág, bokor vagy fa lehessek, és cserébe csekély dolgot kér. Mindig is meggondolatlan fickónak tartottam magam, és mások is így vélekedtek, nem csoda hát, hogy javító, börtön és gyilkosság is volt már hátam mögött. Sokat estem, hibáztam, és őszintén rettegtem, hogy ez most is így lesz. De talán csak a gondolat, mely ma megülte elmém, hogy egy nap majd elválunk, és jó eséllyel olyan elfoglaltak leszünk, hogy soha többé nem találkozunk, maximum egyikünk temetésén szánjunk el magunk a megjelenésen, mélyen megbánva, hogy fiatalon nem próbáltuk meg megváltani a világot. Nem, nem a körülöttünk lévőt, ha nem a miénket. Úgy éreztem, mintha pofán vertem volna ezzel a próba tétellel. És magamat is. De viszonozta! Utólag persze már könnyű volna azt mondani, hogy végig láttam a tekintetében, éreztem minden levegő vételében, arcának lágy mozdulataiban, mosolya széltében. De nem. Annyira közel éreztem magam a katasztrófához, hogy fel sem tűnt, hogy mind ez volt, csak az, hogy én akarom. Bele sem gondoltam igazán, hogy mi lesz, ha elkapja fejét és kérdőre von. Valószínűleg betojnék - pedig nem szokásom - és világgá futnék, mert adtam neki valamit, amit eddig soha senki másnak, és visszadobta. De nem így lett. A szívem nem csillapult viszonzásakor, sőt lassan pár levegőt pumpált vér helyett. Kezeim arra a kis időre, míg fogvatartottak voltak, ökölbe szorultak. Szemöldökeim is összevontam, de nem azért, mert ne örültem volna, sokkalta inkább, mert le sokkolt és mellette úgy éreztem... nem tudom. Van ez a dolog a kémiával. Amikor megérzed, és tudod. De most már biztosan tudod. Ő az, akire nem is vártál, és most már foggal körömmel ragaszkodsz hozzá. Az esetlen, próbaszerű csók aztán hevesebbé vált, orromon csak úgy fújtattam, mert még arra sem igazán figyeltem, hogy rendezzem légzésem, mintha azt is tőle vártam volna. Nem mondom, hogy nem éreztem borostájának szúrását bőrömön, ami akár furcsának is hathatott, most még sem zavart. Mintha egy álmom teljesült volna, és nincs ami elrontsa. Pedig esküszöm, egészen a mai napig, nem kezdtem el komolyabban játszadozni a gondolattal, hogy ő és én...
Amint vállaimra tértek kezei, én sajátjaimmal arcának két oldalát, majd többet követelve tarkójánál fogtam meg, mintha csak kitudnám belőle csókolni, amire vágyom. Valójában... nem hagyott alább a küzdelmünk, azzal, hogy megváltoztattuk a szabályokat, csupán átalakult. Mindketten irányítani akartunk, mindketten a másikért küzdött, az irányításáért. Az egészben talán annyi mulatság volt, hogy egyikünknek sem volt tapasztalata ebben a dologban, a másik akarása még is olyan ösztönössé tett mindent, mintha pontosan tudnánk mit hogyan kellene. Oké, túl sok különbség nincs, bár az kétségtelen, hogy neki jóval több tapasztalata van, ugyanakkor erős küzdő jellemként, én sem szívesen maradnék le mellette. Nem vagyok könnyűvérű - bár meg lehet csak régen volt már -, de eddig erősen szorító markának mostani gyengédsége, ahogy hasamhoz ér, akaratlan is... hát beindít na... Hasam is megremeg a gyengédségtől, és remegő sóhajjal veszek levegőt ajkaimon, majd újra betámadom ajkait, amiből úgy tűnik egyikünk sem enged. Éreztem, hogy lassan mindenhol libabőrös leszek tőle, és csak eközben tűnt fel, hogy a kardigánom már nincs is rajtam. Mikor vette le?! És róla még semmi se hiányzik?! Szedd össze magad Rowan! Milyen egy lusta dög szerető leszel, ha csak magadra gondolsz?! Bár nem szívesen engedtem volna el két kezemmel tarkóját, végül rá kellett vennem magam, de csak amíg lenem tudtam róla a felső ruhákat. Ha öltöny volt, az kicsit macerás, de a csókot addig sem kell féle hagynunk. Ha kibújós volt, nem szarakodtam, csak felhúzva, kiszabadítottam belőle. Azt hiszem elmondható, hogy komoly küzdelem folyt a csatatéren, itt bizony nem lesz fehér zászló lengetés. Mikor sikerült legalább a felső részektől megszabadítani, két kezemmel vakon fedeztem fel izmos testének minden kis szegletét. Eddig max csak láttam, most már meg is érinthettem. Különös érzés volt a női testek után, gondolom neki is, mégsem jelezte az elmém, hogy egy pillanatra is kizökkentsen. Sőt kifejezetten feltüzeltek testének férfias vonásai, izmai domborulata. Mintha egy oroszlánnal küzdenék, vérpezsdítő.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

+16/18

Olybá tűnt a kezdeti lelkesedés nála sem csak egy bizonytalan csókban merült ki. Reméltem is, hogy nem kezd el visszakozni, mert innentől már elég kellemetlen lett volna. Nekem mindenképpen. Ő kezdeményezett, én kaptam rajta, belementem, megragadott és ő végül azt mondta volna bocsátsam meg, véletlen volt. Nem, az nem történhetett meg. Szerencsére nem is történt.
Viszonzott, heves volt, még mindig lelkes, felfedező. Nem volt még férfival, ahogy én sem, de sok különbség nem volt. Az ő csókjait ugyanúgy tudtam élvezni, mint egy szép nőét. Tekintve, hogy nem dolgozni voltunk egy sötétkék tavaszi farmerdzseki volt rajtam, alatta egy vajszínűre hajazó póló, amin az "I am not lucky - I am good" felirat szerepelt. Hamar meg tudott tőlük szabadítani, így már csak a sötét farmer nadrág és a többi apróság volt hátra.
Kifejezetten pezsdítő, borzongató, de nagyon jó érzés volt, ahogy keze végig vándorolt a testemen. Halkan fel is sóhajtottam az izgató érzésre, mely csak tovább adta nekem az ukászt. Egy pillanat alatt kaptam le róla pólót, hogy én is ki tudjam venni a részem a teste megismeréséből. Alsó hangon ez a minimum.
Látványra és érzésre is kifogástalannak éreztem. Nem, nem egy női test volt, nem egy karcsú hölgy modell, de meg volt a maga varázsa. Esztétikus volt, izmos, sportos. Meg mertem volna kockáztatni, hogy volt olyan puha és finom a bőre, mint egy-két korábbi hölgy partneremnek, de lehet csak én hallucináltam be. Pedig kellemes érzés volt ujjaim, tenyerem végig húzni finom bőrén.
Bár vérpezsdítő, lázító érzés volt ajkain lenni, szerettem volna teste többi pontját is felmérni ajkaimmal, így elváltam a puha ajkaktól és nyakát kezdtem el bebarangolni. Türelmet erőltetve magamra fedeztem fel fültövénél, lefelé haladva nyakán egészen a vállaiig, majd vissza nyakára, felfelé állén újra ajkai felé, pótolva a kiesett időt újra ajkain, miközben kezeim hasát és derekát élvezték.
Nyaka kedvemre való volt, vissza is tértem rá imitt-amott jobban megdolgozva, de vágyam minduntalan csak fokozódott. Rámarkoltam övére, másik kezemmel hátán át karoltam és pillanatok alatt átfordultunk az aquacelan bevonatú, finom-kárpitos sarokkanapé kanapé felé. Csak két-három lépés volt mire odaértünk, de mire odahátráltunk én már ki is húztam övét a nadrágból és a puha, kellően nagy felületű garnitúrára döntöttem, ám én nem zuhantam rögvest vele. Míg ő kifeküdt, én lehúztam róla a nadrágot, ügyelve rá, hogy menet közben a zoknit is mellé tudjam csípni, ne kelljen külön vacakolni vele.
Ez megvolt, így minden gond nélkül követtem is a kanapéra és fölé magasodtam. Tenyerem már siklott is rá combja belső részére, ajkaim pedig mellkasán indultak felfelé, míg ajkaiig nem értem fel, ám miközben zajlott a csók nyelvét is táncba hívtam.
Nem is tudtam zavartatni magam, hogy nem nő volt, hanem egy férfiú. Nem. Elsőre talán picit furcsa volt, de most már legalább olyan természetességgel cselekszem, mintha ez soha nem is lett volna számottevő. Talán nem is az. Ki tudja? Talán nem véletlenül mondják egyesek, hogy nincs is különbség, hogy nem lehet nemek alapján meghatározni a nemi életet. Vagy csak rám nem mondták alaptalanul, hogy meleg hajlam van benne? Nem véletlen hitték azt, hogy mi egy pár vagyunk?
Ezeken nem most gondolkodtam el. Nem. Most csak rá koncentráltam, a testére és a közben megélt érzésekre, melyek különösen kellemes, pezsdítő, izgató érzések voltak, melyek arra sarkalltak, hogy ne álljunk meg a csúcsig.
Eddig combján mozgolódó kezemmel ágyékához simítok és ujjaimmal végigjárok rajta, hogy felmérjem hogy állunk. Szó szerint... Vajon mennyire indult be? Így alsónadrágon át lépegetek szerszámán ujjaimmal, majd rá is fogok.
-Most szépen el foglak intézni.-Mondtam két csók között.-Nem is értem eddig miért nem történt még meg. Mikor pokoli jó érzés a testedet érezni.-Mosolyogtam rá vágyakozóan és finoman megharapdáltam alsó ajkát, hogy utána újra táncra hívjam nyelvét, miközben alsón keresztül kicsiket mozdítottam rajta.-Milyen kis buta voltam, hogy eddig nem vettem észre milyen jó is lehet veled együtt lenni, te kis szélhámos.-Vigyorogtam elégedetten egy pillanatra lepillantva combjai közé.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

+18 Olyan érzés volt, mintha nyertem volna a lottón, de nem ám néhány dollárt, hanem a főnyereményt, mikor már egy petákom sincs. Ehhez tudnám hasonlítani azt a felemelő, végtelenül örömteli érzést, amit most éreztem. Bele sem akartam gondolni, mi történt volna, ha akkor ott a buszmegállóban nem szállok fel. Nem állt ellent, nem visszakozott, egy percig nem éreztette velem, hogy nem akarja vagy rosszul érzi magát emiatt, és ez elégedettséggel töltött el, mert ugyanígy éreztem én.
Úgy faltuk egymás ajkait, mintha nem volna holnap, mint csak a most létezne, mintha... mindketten erre vártunk volna. Hogy lépjen egyikünk... merjen áthágni a szabályokat, átlépni akárcsak egy lépéssel is a határokat. És most megtörtént. Minden csókjában, mozzanatában éreztem a dominanciát és a vágyakozást, amiket most úgy engedett szabadjára, mint a rigókkal teli kalitka foglyait. Ki tudja mi lett volna, ha nem hergelem akkor ott, és nem nyom most a falnak, hogy elszánjam magam? Meddig kereste volna a választ, és én meddig vágytam volna a beteljesülés érzésére, ha a nő, akivel volt, hűen maradt volna mellette? Még bele gondolni is rossz, mennyire sorompó állt volna előttünk. Akkor biztosan nem itt tartanánk. Talán örökké keresnénk egymást, még ha az orruk előtt is volt a másik. Ez nem fellángolás részemről, érzem, hogy összetartozunk, ez a két év pedig remekül igazolja is ezt.
A szenvedély és a "küzdelem heve" nem engedett mosolyt arcomra, de magamban azért jót mosolyogtam pólója feliratán, amitől hamarost meg is szabadítom. Ha ő a jó, akkor én a pokolian szerencsés. Abszurd lehetett, de még így elsőre sem éreztem, hogy kevésbé volna vonzó férfias megjelenése a megszokott női formákhoz képest, sőt, talán jobban meg is mozgattam fantáziám. Emlékszem a közös edzésekre, arra, hogy két év alatt mennyit változott teste, tetszett, hogy szemtanúja lehettem, hogy részévé válhattam. Végig borsódzott a hátam a sóhaját hallva, amit én csaltam ki belőle, és ez még inkább beindított, ahogy ujjaim körbe táncolták a hasán lévő izmait, a mellkasát a derekát. Talán az volt az egészben a legizgatóbb, hogy egy nővel ellentétben vele nem kellett annyira finoman bánni, függetlenül attól, hogy így előjáték alatt a cirógatásával sem spóroltam. Pocakomhoz érve, megint megremegtek izmaim, ahogy egy újabb szintén remegős sóhaj hagyta el a ajkaim. A pocak mindig is érzékeny részem volt, talán a vékony bőr miatt, talán az idegek miatt, talán, mert elég közel volt az ágyékomhoz, de ahányszor végig siklott rajta egy ujjal is, totál libabőrös lettem. Kellemetlen lenne csak ettől kőkeménnyé válni, de kétségtelenül menne neki. Mikor némileg helyzetet változtattunk, bevallom nem számítottam rá, hogy másutt is meg tud majd lepni. Kicsit sajnáltam, hogy nem nyúzhattam még ajkait, de amit azután művelt, nos bőven felülmúlta minden elképzelésem. Ilyet szerintem férfiakkal nem is nagyon szokás csinálni, legalább is lányoktól nem szokás, szóval egészen új élményekkel gazdagodtam. Egy apró nyögés is ki bukott belőlem, miközben kis híján fennakadtak szemeim, amiket végül inkább lecsuktam, és jó dolgomban valami markolnivalót kerestem magam mellett, hogy mégse őt karmolja össze, de a falon kívül semmi sem volt kéz távolságban, azt kapargatni meg... örökké emlékeztetne erre, ami nem volna rossz, csak bizonyos keretek közt kellemetlen, szóval egy kis vakon tapogatózást követően a csípőjére fogtam, ahol még ott volt a nadrág és az öv is, így, ha egy-egy alkalommal erősebben rá is szorítottam akaratlan, azt se érezhette. Az első pillanatokba még a csókot is elfelejtettem viszonozni, csak lógtak résnyire nyílt ajkaim, de aztán csak ráébredtem, hogy éppen most lehel belém újra életet. Sőt... ami az életet illeti... nos, odalent nem csupán kőkemény volt már, de kezdtem úgy érezni, hogy már az előjáték is elég lesz a célba lövésig. Ahányszor hasamhoz vagy nyakamhoz ért, mindig egy centivel közelebb értem a csúcshoz, de már így sem kellett sok. Össze is zártam a lábaim egy kicsit, ha tudtam. Kellemetlen, de ilyen, ha az ember nem él egészséges nemi életet. Egy hajszál választott el a vulkán kitörésétől, mikor átkarolt és meg is fordult velem, bár akkor én először azt hittem ölelkezünk is egyet, szóval nem féltem én is átkarolni, és legalább abban a pár másodpercben belekóstolni a nyakába. Meg kell hagyni, hamar rájöttem, miért időzött el olyan sokáig rajta nálam. Az ajkai is finomak, a nyakánál viszont tele van izmokkal, a vékony bőr alatt idegekkel, és most először mondhatom el, hogy van egy kedvenc illatom, és nem, nem a kölnire értem, bár kellemessé teszi bőrének illata, amit most szépen az eszembe vések. Ilyen szemszögből már nem is tűnik olyan hülyeségnek a jelenet, mikor a szerelmes egyik fél a másik ruháját fejére húzva alszik, ha az épp nincs a közelben. Sok időm ugyan nincs kiélvezni, de később majd még élek a szaglászás lehetőségével. Amíg pedig én hülye megint lefoglaltam magam valami finomsággal, ő az övemtől is megszabadított. De ezt is már csak akkor vettem észre nagy meglepettségemre, mikor elfeküdtem. Amíg a nadrágtól és a zoknitől is megszabadított, azok már nem maradtak figyelmen kívül, viszont csak most volt lehetőségem jobban szemügyre venni csupasz felsőtestét így összességében. Máskor is láthattam, edzéseknél, öltözésnél, de akkor valahogy nem is tudom... sosem jutott eszembe úgy nézni rá. Fantáziálni róla.. a gondolatra, ami hamarosan meg is elevenedhet be is harapom alsó ajkam. Mikor lehajolt már széttártam lábaim, hogy közéjük férjen, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Jól esően fel is sóhajtottam, és lepillantva rá, ahogy jött felfelé, elmosolyodva túrtam sötét tincsei közé. Ahogy pedig felért, ugyanolyan gyengédséggel viszonoztam csókját, karjaimmal átkarolva tarkójánál. egyszerre volt izgalmas szenvedélyes és romantikusan meghitt az egész. Azok a pillangók sem a gyomromban szállingóztak, hanem az elmémben okoztak akkora káoszt, hogy még tisztán gondolkodni sem nagyon lettem volna képes csók közben. Totál lekötötte figyelmem, ahogy játékos hadakozásban kezdett nyelvünk. Ha kigyulladt volna a ház sem tűnt volna fel. Nem tudtam a holnapra gondolni, se arra, hogy mi lesz ezután. Mármint, hogy mi lesz ebből az egészből... Hogy nem e fogjuk majd a fejünket a mai miatt, megbánva a dolgot. Ezeknek még gondolat foszlánya sem ébredt bennem pláne azok után, hogy újabb szinteket lépett meg. Mikor megérintett odalent, akaratlan is behúztam a pocakom, és felnyögtem halkan, amit végül sóhajként engedtem el a végén. Őszintén szólva már így sem kellett sok, de tartottam magam. Maximum majd újra beindulok... azt hiszem ez a mait tekintve nem lesz nehéz... Jézusom... még belegondolni is félelmetes, mi lesz majd, mikor félpucéran együtt edzünk legközelebb. Mondatára tértem kicsit magamhoz a rózsaszín felhők közül, és szélesedő mosolyra húztam ajkaim, ami akkor csapott áll zavarba jövötté, mikor folytatta mondadóját csók közben. Szerintem az arcom is lett olyan vörös, mint a fejem, de a mosolygást így sem hagytam abba. Röpke pár perc alatt borzasztó vágyakozást keltett bennem iránta, pedig voltak már önvédelmi óráink. Egy ideig megadó, szerelmes pillantással néztem föl szemeibe, aztán sikerült annyira összeszednem magam, hogy én is megszólaljak, noha egy csókját sem spóroltam meg, sőt, én magam is hajlandó voltam fejem megemelni, hogy lopjak néhányat magamnak, amíg beszélek.
- Buta? Belegondolni sem szeretnék mi lett volna, ha nem is teszek egy próbát sem két évvel ezelőtt. Vagy még az elején kihúzom a gyufát és elérem, hogy elküldesz. Életem legjobb döntése voltál... - vallom be, noha ezt ő pontosan tudja is. Lehet nem én leszek az egyetlen "tanítványa", de bízom benne, hogy örökké büszke lesz rám, azon dolgokért amiket elértünk idáig. - Ó, és ha már a szélhámosságnál tartunk... - húzom kaján vigyorra ajkaim. - ...ugye nem hitted, hogy csak úgy hagyom magam. A-a, egyszer a mester is legyőzésre kerül... - tettem hozzá, miközben átkaroltam lábaimmal, karjaimmal pedig eddig is öleltem tarkójánál, majd egy lendülettel le is fordultam vele a kanapéról. Oké, odafent kényelmesebb volt, de ha már harc... Arra azért ügyeltem, hogy fejét be ne verje, kezem is odatettem, és a szőnyeg is puha volt, így nem eshetett baja, így azonban én kerültem felülre, mire meg is engedtem magamnak egy büszke mosolyt. Le is fogtam kezeit feje mellett és ajkaira nyomva egy csókot rávigyorogtam.
- Add csak fel... túl jól kiképeztél, hogy csak úgy lenyom... - somolyogtam, ügyelve rá, hogy odalent se okozzak kényelmetlenséget, ezért nem ültem rá, csak térdeltem felette. Nekem még nem ment az egy kézzel lefogás, szóval azzal nem is próbálkoztam, mert tudtam, hogy egyből kihasználná bénaságom. Bár így meg sosem jutok le a gatyájához, hogy én is megszabadítsam tőle. Fenébe...

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

+18

Fogalmam sem volt róla, mi ütött belém hirtelen, de nem is akartam vele foglalkozni. Nem gondoltam azt, hogy meleg lennék, de kétség kívül erős hajlam lehetett bennem, hogy pasikkal kavarjak, pedig soha nem gondoltam volna bele milyen lehet. Azt is váltig tagadtam, hogy bármi lenne, vagy lehetne köztem és közte, pedig lehet a többiek látták a köztünk lévő szikrát, parazsat, amit én eddig nem vettem észre, mert csak a munkával és a szabadidős programokkal, nameg a tanításával, kiképzésével foglalkoztam, de mint férfit, soha nem néztem meg igazán, sosem tekintettem rá férfiként. Nem, hisz a nőket kergettem teljesen feleslegesen.
Most viszont annál inkább férfiként tekintek rá. Férfi szeretőként, pasiként. Alaposan neki is álltam, hogy megdolgozzam őt, bevándoroljam testét kezeimmel és ajkaimmal, ahogy azt ő is tette és csalt elő belőlem sóhajokat. Elszánt, érzéki csatát vívtunk. Mindketten frissek voltunk a férfiak testének megtapasztalásában, de minden ösztönszerűen jött. Tudtuk mit csinálunk és jól csináltuk. Jól? Imádtam. Imádtam, amit csinál velem és imádtam én is csinálni neki. Imádtam a testét, pedig nem női volt. Hogy hagyhattam én ezt ki eddig?
Izgatott, nem is kicsit és elkapott némi türelmetlenség is.
A kanapéra borítottam és már csak az alsó nadrág tartotta őt vissza a teljes meztelenségtől, tekintve, hogy nadrágját és zokniját pont most dobtam félre. Már eleve a látvány, ahogy ott feküdt teljesen kiszolgáltatva...
Végig néztem izmos testén, melyet az én edzés-porgramomnak és életmódtanácsaimnak köszönhet. Lehet tudat alatt végig az volt a célom, hogy ilyen testet teremtsek neki, hogy aztán magamévá tegyem? Nem. Pedig milyen szép gondolat. Mint mikor egy állatot azért gondozunk és nevelünk, hogy végül levágjuk és jó ízűen elfogyasszuk. Én is kikupáltam, edzetté és egészségessé tettem, most pedig szépen magam alá gyűröm.
Vonzó volt, ital, izmos és csábító.
Kiropogtattam nyakam és fölé tornyosulva újra bejártam testét ajkaimmal és kezeimmel máris elkezdtem birtokba venni ágyékát. Végig csókoltam hasát, mellkasát, nyakát és végül újra ajkain kötöttem ki, hogy közben ágyékát izgathassam ujjaival.
Tett egy próbát, rövid ideig hagytam is, hogy abban a hitben legyen, hogy sikerült lenyomnia, de ez nem az a világ volt. Viszonoztam csókját és felvigyorogtam rá.
-Nem úgy van az...-Jegyeztem meg, hiszen azért volt egy bizonyos fokú erő fölényem.
Feszegetni kezdtem kezem felfelé, "megtekertem", megforgattam, megmozgattam kezem a kezeim alatt, mintha egy lyukba szorult tárgyat akarnék kisakkozni a helyéről, majd újra, majd mikor kellően lazult a szorítás a játszadozástól kifordítottam kezeim a szorításból és csuklóira fogtam, utána eltoltam kicsit, vállaira fogtam és földre küldtem. Nem teljesen, hiszen utána rögtön feljebb húztam. Kutyába.
Egészen a hátának simultam, érezve mennyire is forró köztünk a helyzet. Alá nyúltam, megsimogattam hasát, felsimítottam mellkasára, derekára és csípőjére, ám közben ajkaim sem tétlenkedtek. Végig vándoroltam csókjaimmal hátán, vállain, rá nyakára és kicsit megszívtam, fogaimmal kicsit megkaptam, de csak óvatosan, játékosan.
-Most pedig lassan a lényegre térünk. Aztán csak türelmesen.-Kuncogtam fülébe miközben lehúztam róla az alsót és egyik ujjammal feltolakodtam a ki...bejáratában, közben másik kezemmel rámarkoltam szerszámára. Szorosra fogtam, de nem annyira, hogy ne tudjak vele elkezdeni kényelmesen dolgozni, hiszen amint satuba fogtam már mozgatni is kezdtem, miközben járatában mozgolódtam ujjammal, aztán plusz kis kényeztetésnek megnyaltam fülénél és nyakánál, amit aztán szívni is kezdtem és csókolni.
-Próbálj meg kicsit kitartani, nagy legény.-Vigyorogtam, bár ezt talán ő nem nagyon láthatta, inkább csak érezhette hangomon.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

+18 Nem mondhatnám, hogy tudtam volna követni a gondolataim, melyek ide-oda szálltak, néha teljesen megszűntek, ahogy ajkai a tőle forróbb bőrömön kalandozott, vagy ujjai, melyek hasamon táncoltak végig. Teljesen új volt az egész, mégsem zökkentett ki semmi, ami szokatlannak volt. Mert nem volt. Mintha vanília helyett egy nagyot harapnék a puncsos jégkrémbe. Más, ízre, állagra, mindenre, de egy percig sem bánom a falatot, még ha a hideg bele is villanna a fogamba. Tetszik ez a kellemesen csiklandós érzés, amit borostájával okoz  a nyakamnál, és az a sugárzó dominancia, amit nem csak tekintetében érezné, de minden porcikájában, légvételében. Ez más, és azt hiszem... jobb. A kérdés már csak az, vajon miért most, mi válthatta ki a lépést, hogy én mozduljak, ő pedig egy percig sem ellenkezik, sőt... mióta nekiestem a csókkal azt érzem, minduntalan uralni akar. Ahogy én is őt. Azt hiszem ez teszi igazán különlegessé az egészet. A küzdelem, a másik igazán akarása. Nem csak két test vagyunk, nem csupán a szükségleteink elégítjük ki, hanem küzdünk a másikért... a másikkal. Ez még kimondva is elég furán hangzik, tudom, de megélve teljesen más.
Mentségemre szolgáljon, rég voltam nővel, így bizony egy kis simogatás is intenzív hatással lehet rám, ő Travis pedig egy pillanatig sem cicózik. Már a falnál majd nem elmentem, a legjobbkor jött az a néhány másodperces szünet, bár még a kanapéra fekve sem mondtam volna, hogy magabiztosan tudnám folytatni, anélkül, hogy fel sem sülnék ily módon. Heves szuszogások közepette próbáltam nyugalomra inteni legalább a légzésem, miközben fejem mellett pihenő karokkal, engedelmesen kiszolgáltatott pózban figyeltem őt, alsó ajkam beharapva, mert még ez a néhány másodpercnyi várakozás is őrületbe tudott volna kergetni. Bár, ha nem épp a szükségleteinknek élnénk most, alapvetően egész kielégítő volna az is, ha csak nézhetem. Hm, majd kicsit több közös edzés programot iktatok be a napi rendünkbe. Végülis fontos az egészséges életmód. Nem láthattam bele a fejébe, de a tekintete elárulta, hogy büszke rám, és magára, arra, amivé tett. Végülis egy szavam se lehet, hiszen tényleg mindent neki köszönhetek. Nem csupán tetőt adott a fejem fölé, de új életet is, olyat, amivel többre vihetem. Többre, akár, mint egy jobb életminőségbe született egyén.
Imádtam, mikor a hasamnál babrált kezeivel vagy ajkaival, még is minden egyes érintésnél úgy lapult be, mint kellemetlen volna az érintése. Bár a jóleső sóhajokból, halk kuncogásból és hümmögésből tudhatta, hogy gyengémre talált. És akkor még keze elkerülte ágyékom, ám mikor azt is megérintette megremegtem és egyből libabőrössé váltam, miközben egy halk nyögés hagyta el ajkaim, ahogy tovább kínzott. Ezt követően nem csak azért léptem, mert féltem - fenéket, tudtam! - hogy elmegyek, hanem, hogy próbára tegyem. De komolyan el is hittem, hogy sikerült is, éppen csak a kivitelezés végével volt probléma, mivel nagyon tovább nem tudtam miként tehetnék. Azon viszont jót mulattam, ahogy elkezdte mozgatni csuklóit. Utólag belegondolva úgy nézhettünk ki, mint egy felnőtt és egy kölyök oroszlán, ahol utóbbi próbál győzedelmeskedni. Még nevettem, ahogy csavargattam csuklóit, megpróbáltam jobban rá szorítani, és fölényeskedve - gondolván, hogy úgy sem fog neki menni - vigyorogtam le rá.
- Hiába... - vigyorogtam le rá önelégülten. - Most még feladhatod... Csak annyit kell mondanod, hogy "Trickster legyőzhetetlen vagy. A legerősebb rosszfiú, akivel valaha találkoztam." - nevettem el magam, miközben fogtam csuklóit, arra nem számítva, hogy ebben a pillanatban ki is szabadul és nem egyszerűen fordít a helyzeten, de rajtam is. Időm sem volt felfogni, éppen csak... pislogtam egyet.
- Ez meg mi..? Nem igazságos, elbambultam! - nevettem, egy pillanatig sem elismerve, hogy előre ittam a medve bőrére, csak is magamnak okoztam. Mindenesetre ez egy remek módja annak, hogy javítsak hibáimon. Ha volt szőnyeg, akkor annak dörgöltem arcom, ha nem, akkor a hideg padlón hűtöttem képem, miközben egy remegő sóhajt hagyta el ajkaimon, mikor hozzám simult. Akkor éreztem, hogy vélhetőleg nem csak én vagyok teljesen kész, de ő is, már amint így nadrágon keresztül éreztem fenekemnél. Újra megrándult kissé a hasam, mikor megérintette, amire már füleim is kipirultak, bár azt foghatjuk a játékára is, amit a nyakamnál művelt. Halhatóbb nyögéssel reagáltam a fogai incselkedésére, de ha erősebben harapott volna is ugyanúgy élveztem volna. Csupán akkor tisztult ki ködös elmém, mikor felfogtam mondadójának lényegét. Eddig talán nem is volt akkora különbség férfi és női testek közt, a helyzetek közt, ám ennél a pontnál már nem mondhatnám, hogy bárki is művelt volna velem ilyesmit. Jól bírom a fájdalmat, de vannak az emberi testen olyan részek, amit nem lehet teljesen hozzászoktatni a fájdalomingerekhez, pláne, ha nincs is bejáratva. Gondoltam ez most is így lesz, de... tévedtem. Mármint egy ujj talán még nem is volt olyan vészes, még ha szárazan is merítette belém. Volt egy kis nyomás érzet, de azt sem hívnám fájdalmasnak, sőt még kellemetlennek sem. Persze fura érzés volt, ahogy felnyúlt, de inkább izgató, semmint egy kicsit is rossz. Elég hamar elkezdtem élvezni ezt az új és furcsa érzetet, néha még rá is mozdultam akaratlan, de amikor még rám is fogott... Csodálom, hogy nem jártak vissza az exei csak a szex végett. Visszaakartam vágni, mert a kezeim szabadon voltak, úgy meg könnyebb volna leteperni, de ebben az eufórikus pillanatban jelenleg még akaratlagos mozdulatokat sem nagyon tudtam neki. Résnyire nyitott ajkaim mögül nem csak jóleső nyöszörgés volt hallható, de még a nyálam is kifolyt, miközben néztem magam elé. Ó, anyám... ez nem fair...
- Nem győzől, vén róka... - dünnyögtem, azt is totál elalélva, pedig erőteljesen próbáltam összeszedni minden maradék erőm, amin nem segített, hogy a nyakamnak és fülemnek is neki esett. Mint aki minimum 16 órát töltött volna kemény fizikai munkával, úgy húztam magam mellé karjaim és nyomtam fel magam nagy nehezen, mintha csak fekvőtámaszoznék. Gyerünk Rowan, szedd össze a maradék józanságod! Ha csak nem nyomott vissza a padlóra, egyik kezemmel hátra nyúltam, hogy tarkójától tincsei közé fúrva ujjam egészen homlokáig végig cirógassam, miközben én is a nyakába csókoltam, vagy ha felé megfordult, akkor meg is csókoltam. Szinte biztos voltam, hogy veszteni fogok, mert kizárt, hogy sokáig bírjam még, de azért kitartok, amíg tudok, nem adom magam olyan könnyen.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

+18

Engedtem neki, bár fel voltam készülve rá, hogy esetleg vissza kell nyomnom a kis rafináltat a földre, de végül nem kellett ehhez folyamodnom, hiszen csak élvezkedni akart. Viszont nyitva tartottam a szemem és az érzékeim. Nem szívesen "verekedtem" volna vissza magam Rowan fölé, bár kétségtelen, hogy izgató volt megharcolni érte, de most nem akartam tovább húzni az időt. Már nagyon szerettem volna magamévá tenni.
De nem kellett, hiszen csak a testemet akarta élvezni, ami bennem is csak öröm érzetet keltett. Jól eső érzés volt érezni ajkait és érintését, fülem mellett pedig eleresztettem megjegyzését, noha akaratlanul is szórakoztatott a jelző. Bár voltam olyan szép és ravasz, mint a róka, vén azért nem, bár tudtam, csak játékos viccelődésnek szánta, nem pedig sértésnek.
Elvettem kezem ágyékáról és átkaroltam, mikor pedig úgy éreztem mehet a nehezítés akkor betuszkoltam egy másik ujjamat is, közben végigcsókoltam vállain.
-Még szűköcske vagy. A végén még ketté repesztenélek.-Vigyorogtam halk megjegyzésemen, de mivel ezt a füle mellett tettem, hiába volt halk, hiszen neki címeztem.-Nemsokára felnyársallak végre.-Kuncogtam, majd elengedtem őt, de csak annyira, hogy végre ki tudjak bújni a nadrágból és az alsónadrágból. Már bőven itt volt az ideje.
Eldöntöttem őt a földön, nem másztam már vele vissza a kanapéra, közben ellentétesen vele fölé másztam, így most a fejem ágyéka fölé került, ahogy az én ágyékom az ő feje fölé. Picit megemeltem a fenekénél, majd ismét belé toltam két ujjam, de most már a számba is vettem férfiasságát.
Amennyiben erre elélvezett, akkor élvezetét ujjaimra csurgattam és úgy toltam vissza újra ujjaim, majd nekiálltam újra ujjazni, de az orálnak is azért újra neki fogtam, várva vajon mi fog történni... ám ha nem ment el, akkor szimplán csak tovább ujjaztam, ahogy eddig, miközben elsőnek csak óvatos fejmozgással kényeztettem, közben nyelvemmel játszadoztam. Tekintve, hogy még sosem csináltam, próbáltam hamar kitapasztalni mi is a jó orál, hogy érdemes, de viszonylag hamar sikerült kitapasztalnom, hogyan is érdemes csinálni és óvatosan, fogaimra ügyelve húztam bele.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

+18 Nem mintha olyan mélyen elmerültem volna ezekben a szex dolgokban, de ki gondolta volna, hogy mennyi mindennel fel lehet dobni. Az pedig külön mókás gondolat volt, hogy amellett, hogy mindketten roppant mód élvezzük ezt az egészet, még úgy is, hogy én vagyok Travisnek az első férfi - ahogy nekem is ő -, tanulok tőle. Ki tudja mikor lesz rá szükségem. Megpróbáltam fölé kerekedni, kétszer is, de azt hiszem ez most veszett ügy. Legközelebb jobban készülök rá, és legközelebb... őt nem avatom be. Mikor legalább annyi lehetőségem volt, hogy kutyapózban hátra nyúljak érte, és buksiját cirógatva megcsókoljam, markában éreztem, hogy elfogok menni, ha nem hagy fel a játékkal. Akaratlan is megrándultak néha az izmaim, és megremegtem alatt. Viszont amint betársult ujja mellé még egy, és éreztem azt a bizsergető, feszítő érzést, ami valamiért inkább okozott örömöt, mint sem kellemetlenséget, akaratlan is megajándékoztam markét, vagy a padlót egy-két cseppel. Bele is nyögdécseltem nyakát, arcát csókolva, és remegő kézzel nyúltam előbb kezéhez, hogy lassítson, mert helyben elolvadok kezei közt, aztán, hogy ne élvezzek el teljesen, ráfogtam makkomra, és kicsit rászorítottam a végére. Nem mondom, hogy nem volt kellemetlen saját magamnak gátat vetni az örömmámornak, ráadásul a gyönyörkapujában, de attól félte, hogy végett vetne a játékunknak, amit önző módon folytatni akartam tovább és tovább.  Finoman még hajára is rámarkoltam, ahogy próbáltam kitartani, miközben testem küzdött ellenem. De végül csak sikerült megnyugtatnom magam. Volt egy kis csalódottság érzetem utána, de kedvem egy pillanatig sem szegte.
- Ahzt hitted fehladom, mih? - vigyorodtam el behunyt szemekkel, a fülét csókolgatva, és ha felnézett rám, újra betámadtam ajkait. Legalább is kis időre, mert ismét el kellett válnunk.
- Miket beszélsz... jó tanárom volt, egy karcolást sem ejtenél rajtam... - bazsalyogtam vágyakozóan figyelve, ahogy megint eltávolodik, de csak míg megszabadul a maradék ruháitól. Mondjuk a nyakam már így is kiszívta, de részlet kérdés na...
- Wáó...! - szélesedett vigyorom, ahogy az alsó is lekerült róla, én közben meg vissza is feküdtem hátamra. - Hát ehhez egy-két ujj valóban kevés lenne... - harapom be ajkam kacéran fürkészve hol tekintetét, hol a valamivel lentebb. - ...bár én szeretem, ha kicsit fáj... - tettem hozzá önelégült vigyorral. Legalább is szexben biztosan, tekintve, hogy a két ujjától is képes lettem volna elmenni. Kíváncsian figyeltem mit talált ki, és mikor felvett egy 69-es pózt, ismételten széles vigyorra kúszott ajkam. Ó, drága, ezzel nem csak kiegyenlíted a helyzetet, de még esélyt is adsz győzni. Abban a pillanatban pedig eszembe sem jutott, hogy ahhoz képest, hogy két évvel ezelőtt, hogy fel volt háborodva, amiért egy kicsit melegnek tartották, most gond nélkül vett a szájába. Oké, ez elég... szexi. Felvillanyozott a kreativitása, így én elsőnek végig csókoltam a combja belső felét, majd itt-ott végig is nyaltam rajta, míg egy pontom bele nem haraptam és meg nem szívogattam. Természetesen közel az ágyékához, hogy még izgatóbb legyen, és, ha netán kellemetlen élmény is maradna a mai, eltudja takarni. Mások elől.. előlem nem, ó nem. Gondoltam most aztán megkapja a magáét, de mikor visszatolta ujjait a hátsómba és újra kényeztetni kezdett, ráadásul szájjal elég könnyen kaput nyitott annak, amit én nagy nehézségek és akaraterő híján elfojtottam. Egész testemben megremegtem, és mintha kétszeresét éreztem volna annak az eufórikus érzésnek, mikor elélveztem párszor. Én még csak kézben vettem szerszámát, és párszor végig nyaltam makkján, ami így még egyszerűnek sem volt mondható. De mikor végre enyhült az a forró pulzálás, a hasam már nem remegett, néhány szusszanás után én is lassan becsúsztattam számba tagját. Megmozgattam rajta fejem néhányszor, végig járattam rajta nyelvem, majd ahogy hátra húztam fejem, megálltam makkjánál és azt kezdem szívogatni. Visszavágó! Vicces, hogy egyikünk sem sem okozott problémát egy ilyen kicsit sem szokványos nyalókázás, de elég könnyen ráéreztünk. Egy ideig kezemmel is masszírozgattam lentebb, majd áttértem a tojásdedek masszírozására. Persze így is tartottam kisebb szüneteket, mert az ő játéka sem maradt reakció nélkül. A nyögéseken túl, újra elkezdett életet lehelni a szerszámomba, hát még, hogy két oldalról is kényeztetve voltam, és bizonyosan olyan pontokat nyomott meg néha, amik beindították a dolgokat. Én sem akartam kímélni, és kíváncsi is voltam, milyen lehet benne lenni, szóval aztán megálltam a fejmozgásban, de csak addig, míg két kezemmel, rá markoltam két oldalt hátsójára és széthúztam, hogy bejáratához férjek. Előbb csak végig nyaltam rajta, aztán kicsivel több nyállal oda is csókoltam. Még a végén én fogom előbb elvenni a hátsója szüzességet, haha! Persze sosem dörgölném az orra alá, csak finom szemöldök felhúzogatással jelezném neki minden nap, hogy hát igen... tud valamit ez a kis szélhámos. Szóval miután elég nedvesnek találtam, előbb mutatóujjam dugtam be elsőnek, mélyre nyomtam, leginkább tapasztalat szerzés céljából, majd kihúztam és inkább középsőujjamra cseréltem. Már ha persze nem szólt rám, hogy meg ne próbáljam. Ha pedig nem volt ellenvetése, hamar betuszkoltam mutató, aztán idővel gyűrűsujjam is. Persze csak mikor már kellően tág volt egy, aztán két és végül háromujjhoz, szóval nem kapkodtam el. Nem is tudtam volna, mivel ő sem nagyon adott szusszanásnyi időt sem. Amikor pedig szépen kitapasztaltam milyen irányba, milyen erősen és gyorsan mozgassam ujjaim, vissza vettem számba farkát. Inkább csorogjon le a torkomon élvezete, mint szembe lőjjön vele. Már ha ő már ott tartana.

Friends

I'm no't Gay. He's my friend!

+18

Szó mi szó, nem lehetett kis munka, amit tett, hiszen egy élvezetet visszafojtani nem kis erőfeszítés. Neki pedig már egy ideje elérkezett lehet az ideje. Sőt el is jött, de így legalább a síkosítási gondot megoldottuk, ugyanis élvezetét újrahasznosítottam. Semmit nem hagyunk kárbaveszni.
Az pedig csak külön fokozta a lelkesedésem és az egóm méretét, ahogy elismerte szerszámomat. Hát igen. A nekem... nekünk járó tisztelet.
Szóval, miután bedolgoztam élvezetét ismét kényeztetni kezdtem szerszámát és idővel három ujjammal kezdtem őt a megfelelő állapotba dolgozni. Türelmetlen voltam, tény, viszont alapos és nem durva, ami bizonyára jó pont. Azért ügyeltem a minőségi munkára, mintha csak egy notebookról lenne szó. Munkám több féle módon is meghozta gyümölcsét, hiszen lassacskán újra megmerevedett a szerszáma. A fiatalság áldásos. Kanosság is persze, de az ő korában nem ritka ám ez. Vajon hányszor lenne képes újra felállni neki? Ezen elgondolkodtam akaratlanul is, miközben számmal dolgoztam rajta.
De azért Rowan sem tétlenkedett, a kis rafinált betámadta az én fenekemet is, de igazság szerint... nem zavart, jó érzés volt. Furcsa, kezdetben legalábbis. Aztán már teljesen természetes. Az orál sem volt rossz, minden perccel egyre jobb. Igen hamar ráérzett arra, hogyan kell, tökéletes ösztönei voltak hozzá és jól is csinálta, de túl sokáig nem hagytam neki. Persze megtehettem volna, élveztem is volna, de még millió más dolgunk volt, még nem estünk túl a leglényegesebb fordulaton, de... ezen könnyedén lehetett változtatni.
Felkeltem, majd a túloldalára mentem és feneke alá nyúlva megemeltem kicsit, lábait pedig "feltűrtem". A megfelelő helyre illesztettem szerszámomat és betuszkoltam. Lehetett volna lassú, lehetett volna aprólékos, de nem akartam azzal tökölni, hogy kicentizem. A lényeg ugyanaz lesz, ráadásul kellően kis is volt tágítva, így egy határozott mozdulattal, erősebb lökéssel fel is toltam benne koccanásig. Még ha kezdetben ez kellemetlen is neki, pár lökés után már nem lesz az. Csak a kezdet nehéz. Miért beszélek ilyen könnyedén? Női popsikkal azért már van tapasztalatom, az ő feneke se lehet különlegesebb, noha szó-mi szó, ha nem is különleges, de pokoli jó érzés benne lenni.
-Ez igen... fantasztikus egy segged van.-Csaptam rá és tettem pár határozott lökést benne.

Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.

+18 Most még túlságosan ködös az elmém, hogy hülyeségeken agyaljak, de majd a végén, vagy úgy másnap reggel, biztos eszembe jut majd, hogy milyen gördülékenyen ment minden, ahhoz képest, hogy mindkettőnknek ez volt az első. Mennyire simán vettük az akadályokat - amik igazából nem is voltak - és minden undor nélkül vettünk a szánkba olyan dolgokat, amit nem biztos, hogy más esetben, más valakivel pláne így elsőre megtettünk volna. Lehet, hogy az életem nagyjából neki köszönhetem - és nem is panaszkodom - de az is tuti, hogy az idő múlásával én is kicsit őrültebbé tettem. Pontosabban inkább... lazábbá, elvégre pont emiatt a pillanat miatt válik olyan emlékezetessé, mennyire viszolygott már annak gondolatától is, hogy melegnek nézzék. Viszont... örülök, hogy ez most így alakult. Legközelebb pedig... esélye sem lesz a küzdelemben. Most csak hagytam magam... megsajnáltam szegényt, na. Éreztem minden egyes plusz ujját a hátsómban, mely az első pár percben úgy feszített, mintha tényleg a fájdalom okozására hajtana. Fájt, persze, hogy... Viszont be kell valljam, még ennek az okozása is különös örömöt okozott. Talán ennek köszönhető, hogy olyan hamar lázba jöttem megint. A legmókásabb pedig, hogy így fejjel lefelé pontosan tudtam mi milyen érzés neki, bár én kevesebb ideig nyúlkáltam benne, ő ugyanis hamar változtatott a pózon. Ami a szánkkal való kényeztetést illette, azzal sem volt gond, sőt, kész örömmámor volt ez a jobbról balról adok-kapok. Kétségtelen, hogy nagyobb élvezetem volt benne, mint a nőkkel való együttlétkor. Ettől függetlenül nem tartom magam homokosnak, csak... borzasztó válogatósnak. Annak gondolata meg kit ne indítana be, hogy az eddig őt tanító, gondoskodó, felette álló hatalom éppen őt kényezteti? Amit egyedül sajnáltam - de csak mert telhetetlen srác vagyok - hogy nem láthattam, ahogy ügyködik. Legalább is míg meg nem elégelte a dolgot. Nem nagyon mozdultam, egyrészt, mert nem tudtam milyen pózba akar tenni, így engedelmesen hagytam neki, másrészt, mert lusta voltam. Onnantól viszont, hogy elhelyezett már tudtam mi lesz a következő lépés, így ha csak nem a vállain pihentek lábaim, vagy derekánál, akkor kezemmel térdhajlatom alá nyúlva tartottam őket szét, miközben még mindig az arcát, és főleg a szemeit figyeltem. Gondolom, hogy ki lehet éhezve. Mármint így a mai napra. Elhúztuk az előjátékot, pedig ujjai mozdulataiból, főleg a végén, éreztem mennyire türelmetlen. Nekem egy szavam sem lehet persze, mert ha elég jól bírja, ma már másodszor megyek majd el tőle, ami még nálam is rekordnak számít, ő meg tuti tiszta büszke lesz magára. Lehet is...
Érthető módon a makkja milliószor nagyobbnak érződött ujjainál, ahogy a tágított kapuba nyomta. Éppen csak az első néhány centire voltam kicsit szűk, de annyira nem, hogy ő ne tudjon benyomulni, onnantól pedig úgy tört utat magának, mint egy fékezhetetlen vonat. Fájdalmasan, de igazából borzasztóan élvezve nyögtem fel rá, még talán meg is mozdultam, mert másabb érzés volt, mint néhány ujjacska, pár centivel a hátsómba. Feszített belül, de pokolian jó volt. Bele is remegtem az érzésbe aztán. Lehet őrültség, de talán pont a belső feszülés okozta azt az őrült eufórikus hatást, ami minden mozdulatnál sajnálatos módon enyhült, ha nem volt elég heves. Igen, most már bátran kijelenthetem, szeretem, ha fáj. Az ütés helyet enyhén kipirosodott, de a mozgolódás végett, alig éreztem, hogy rávágott. Csak ennyit tudsz...?
- Csak neked... csahk most... - nyögdécseltem vigyorogva, róla lepillantottam magunk közé. A látvány önmagáért beszélt, bár sokat nem láttam belőle, ellenben így kilapult hassal nem volt nehéz észrevenni, ahogy betolásnál enyhé kidomborodott egy helyen a hasfalam. Nyögés közepette nevettem fel, mert még ha alapvetően elég creepy is volt a látvány, szerintem vicces is.
- Méhg ah végén ténylehg belsőhvérzést okozol mahjd... - nevettem. - Viccelehk...! Túl gyengéhd vagy... Csahk nem kifáhradtál? A kohr teszih...? - piszkálódtam, és ha nem lettem volna útban lábai, biztos felhajolok, hogy meg is csókoljam. Nem a sértegetés a célom, csak a hergelése. Melyik férfi ne szeretné a durva szexet?