My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

Büszke voltam magamra, hiszen önerőből sikerült létrehoznom egy olyan vállalkozást, mely rövid időn belül nagy sikereket ért el. Nem véletlenül mondták, a jövő a technikában van. Én meghallgattam ezt az ékes szólást és megtettem mindent annak érdekében, hogy a kellő tudás birtokában minőségi, jó áron eladható innovatív termékeket hozzak létre a számítógépek és a mobiltelefonok világában.
Nem mondhattam még el magamról, hogy én vagyok az új Steve Jobs, de igyekeztem, hogy egyszer történelmet írjak a nevemmel, mint Ő tette, de ahhoz még sok idő kell, nem most fog megtörténni. De, ami késik, nem múlik. Csak idő kérdése és lesz belőlem valaki, akinek a nevét tanítani fogják a számítástechnikai órákon. Elhatároztam, mindent bele fogok adni az innovációba.
Persze a sikereimet "beárnyékolta" valami más is. Nemrégiben estem túl egy váláson, ráadásul a házvezető nőm is kiöregedett kicsit, megfásult és felmondott, így egyedül maradtam egy nagy házban, amit így nekem kéne rendben tartanom, vagy állandóan hívhatok szobaszolgálatot. De jogosan kérdezné bárki is... minek ekkora ház? Nos, én amellett, hogy megszoktam a luxust családot is terveztem, hosszú távú kapcsolatot a feleségemmel, gyerekkel, ami nemrég derékba is tört, mint a léc a kung-fu edzéseken. És most ott álltam egyedül. Pontosabban ültem a konyhában egy tányér steak felett és azon gondolkodtam mi legyen a továbbiakban. Nyilván a cégem volt az első, de valamit kezdenem kellett legalább a házvezető nő pótlásával, ha nem akartam órákat tölteni azzal, hogy takarítsak és rendet rakjak. Akkor jött velem szemben egy fiúnak a neve, aki elég rossz helyzetben volt.

Rowan Mills. Munkára volt szüksége és lakhatásra. Arra gondoltam egy ilyen szituáció nekem is és neki is pont jól jön. Kap tőlem biztos jövedelmet, fedelet a feje fölé és én is megkapom azt a valakit, aki cserébe rendbe tartja a házat, segít nekem, amiben kell és úgy hittem, egy ilyen valaki nem fog vissza élni a helyzetével, hanem megbecsüli majd magát és a lehetőséget, amit az élet adott neki. Nem kihasználni akartam, úgy gondoltam elég jó dolga lesz és ha úgy ítélem meg, akkor még lehetőségeket is fogok neki adni, hogy feljebb tudjon jutni nálam a létrán. Kipróbálom milyen ember, mennyire szorgalmas, becsületes, mennyire becsüli meg magát és azt, amit érte teszek, ha pedig látom, hogy fejlődni akar és megérdemli, hogy valaki felkarolja, akkor fogok is tenni érte, hogy még többet tudjon elérni. Ha nem, akkor nyilván nem fogom feljebb emelni, akkor nincs értelme, de ki se fogom tenni a szűrét, hiszen attól még alkalmas lesz a felmosásra, párna áthúzásra és a ház körüli munkákra, de nem fogom kiemelni a kis emberek világából.
Amint lehetőségem nyílt rá, fel vettem vele a kapcsolatot, hogy elhívjam őt egy megbeszélésre a házba. Egyúttal akkor már a munkahelyét és leendő lakhelyét is meg tudja nézni, ha úgy alakulna a helyzetünk. Személyesen még úgy sem láttam, csak hallani hallottam, hogy elég hányatatott sorsú. Sajnáltam, mivel túl fiatal volt, hogy az élet átgázoljon rajta, de, ha már én megtehettem, hogy segítek rajta, akkor meg kellett adnom neki a lehetőséget, hogy egy jobb életet tudjon élni.
Otthonom kényelmében vártam érkezését. Nem sok mindenről tudtam, csak hébe-hóba hallottam információ foszlányokat, de ha többet is hallottam, tudtam volna, akkor is szerettem volna megismerni, hogy én magam is meg tudjam ítélni őt. Mind ismerjük a játékot, amikor egymás fülébe súgjuk a papíron lévő üzenetet. Mire eljut az utolsó fülébe, már teljesen más lesz a mondatból, mint, ami a papíron van. Nem híhettem a szóbeszédeknek, a saját tapasztalatok kellettek, saját ismeretek, az volt a biztos. Csak azt hittem el, amit saját fülemmel hallottam, saját szememmel láttam és saját bőrömön éreztem, az volt számomra a hiteles. Elvégre az USA-ban éltem, New Yorkban laktam. Napi szinten több ezer pletyka kélt szájra és talán keveset is mondtam; hírek jöttek-mentek, túloztak, kiforgattak. Rólam is volt már egy-két téves információ és úgy kellett korrigálnom az emberi fejekben az igazságot, nem véletlen, hogy egyesek kétszer meggondolják kinek, mit mondjanak, de még így is van, hogy a víz felszínén úszó faágat tengeriszörny fejnek nézik.
Készítettem ki brit teát és pár darab scone-t, ami tulajdonképpen egy kis méretű skót pogácsa, ami tökéletes társa lesz a teának. Raktam mellé ki kést, és a pogácsához illő lekvárt egy kis négyzet alakú tálba, ha esetleg félbe vágná és megkenné az édességgel.
Leültem a nappali bőrkanapéjára és vártam az érkezését.

Please don’t think too badly of me. We are what we are.

Nem is igazán a börtön volt kemény, hanem a szabadulás utáni időszak. Egy hónap szerencsétlenkedés után legszívesebben visszacammogtam volna a sittre. Szó sincs róla, hogy bántam volna, amit tettem, hogy megöltem az anyám és a nagybátyám, akik bedugtak egy gyerek kínzó létesítménybe, majd miután kiderült, hogy jár utánam egy kis pénz, visszavettek. Gondolom csak arra az időre, amíg meg nem kapják a "zsebpénzem". Nem tudom, nem vártam meg... és őszintén, máig megkönnyebbülés a tudat, hogy már nincsenek, hogy én végeztem velük nem valami kór vagy betörő. Sokan pszichopatának gondolnának, de az igazság az, hogy kiskoromtól kezdve az áldozatuk voltam. Mai napig magamon viselem a hegeket, a csúnyábbra sikerült ütés nyomokat, a sörös kupak lenyomatát. Nem, nem én voltam itt a pszichopata, hanem ők. A börtön kemény volt, de nem dugtak meg vagy ilyesmi, szóval igazából majdnem olyan volt, mint otthon, csak nem penészes kenyérrel és legyek nyalogatta felvágottal. Sőt, aki evett már az otthoni főztünkből, az az ittenitől el lenne ájulva. A kemény diót a talpra állás okozta. Életemben nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz, annak ellenére is, hogy fiatal vagyok, és ráadásul férfi, ami némi előnyt jelent munkahely szempontjából azt hiszem. Nem mondanám, hogy rossz hírnevem lett volna, de valahogy rám néztek és egyből kiderült, hogy az állást pont előttem töltötték be. Nem tűntem börtönviseltnek, se gyilkosnak, még is mintha leprás lennék. Kellet valami hely is, ahol lakhatok, de még a munkásszállókon sem volt hely, az önkormányzat meg persze odébb intett azzal, hogy fiatal vagyok még keresgéljek. Egy csomó közvetítőhöz beregisztráltam, és hogy addig se pusztuljak éhen, illetve legyen hol aludnom, nyaraló párok vagy "kiadó" feliratú házakban húztam meg magam, illetve az ottani értéktárgyakból csináltam lóvét. Lehet ítélkezni, de mivel engem nem vonzanak a sínek, se a híd, inkább küzdök, aztán egyszer csak lesz valahogy. Így is lett.
Nem mondom, hogy majd kicsattantam az örömtől, mert hát... szobafiú sem voltam még soha, de... nehéznek nem lehet nehéz. Ugyanazt kell csinálnom, mint annál a pöcsnél, csak ezért még fizetést is kapok, sőt, még lakhatást is biztosít az ürge. Alapjáraton maga volt a menyország. Már csak az kell, hogy élőben is jól teljesítsek, szimpi gyereknek tartson. Mert, hogy amúgy az is vagyok. Vannak hibáim ugyan, de kinek nincsenek. Miután a munkaügyi hivataltól megkaptam a címet az utolsó buszjegyemmel mentem ki a kertvárosinak tűnő, ráadásul egészen normális környékre. Ez biztos jó jel, mert, hogy vissza már gyalogolnom kellene az tuti. Telefonon beszélgettünk, azt is csak egyszer max, de abban reménykedtem benne, hogy ő is csak annyit tud rólam, mint én róla. Semmit. Bár, ha idáig eljutottunk, az már jelenthet valamit, szóval őszintén... kicsit bizakodó voltam. Igazítottam hátizsákomon, majd a megállótól egészen a megírt címig sétáltam. Nem volt vészesen messze, de azért akadt időm közben körbenézni. Szóval ilyen lehet a békés, pénzes élet. Milliméter pontosságúra lenyírt, természet ellenesen zöld pázsit, automata locsoló, garázsban és azon kívül plusz még egy négykerekű és szándékosan szélesen nagy ablakok, hogy az erre tévedő csórók is lássák a sok pöffeszkedő szarházit, ahogy úgy hajítják a kukába a drága steaket, hogy abba is csak egyet haraptak. Rohadt pénzeszsákok. Ha egy nap megérem, hogy föléjük kerekedhessek, meg is fogom tenni, és felmarkolok annyi csórót, ahányat csak tudok, hogy eltapossák a pénz kupacon ülőket. Na mondjuk... én is jókor beszélek ilyenekről, de azt gondolom mind egy kutya. Aztán lehet, hogy tévedek. De ha jól emlékszem Pókembernek sem volt komornyikja, ellenben Batman néha úgy bánt vele, mintha a seggéből rántotta volna elő. Na mindegy. Megtanultam nyelni, még ha akármit nem is. Ez viszont jó régóta egy olyan esély, amit nem hagyhattam ki, mert ez az ide-oda betörés egy helyben toporgás, én pedig szeretnék kezdeni valamit az életemmel.
Fellépek a lépcsőn, majd előbb csengetek, aztán kopogok is, tudja fene, hogy itt manapság hogy mennek a dolgok. Nem volt ma rossz idő, csak kicsit hűvös, de azért a biztonságkedvéért, megtörlöm lábam, és az ajtó üvegében - amíg nem látom, hogy jönne - megigazítom a hajam. Nem öltöztem ki. Nem is lett volna mibe. Abba a cuccban vagyok, amit a börtönbe visszakaptam. Ing, pulcsi, kabát, farmer és egy hátizsák. Nyilván tiszta vagyok, mert ahová betörtem, volt mosógép és a szar gyerekkor legalább a háztartási feladatokra megtanított, szóval a kézzel mosás sem okoz gondot. Nem, még a vér kimosásának trükkjét is ismerem. Sokszor vertek véresre, szóval profi szolga leszek... szolga... kurva jól hangzik.
Amikor láttam vagy hallottam közeledni, kicsit egyenesbe vágtam magam, és igyekeztem a maximálisat nyújtani, mert rohadtul kellett az állás.
- Öhm helló... Én öhm... Rowan vagyok a munkaügyisektől... - böktem hátra, mintha minimum a mögöttem lévő ház környékéről jönnék, hol ott azért a város odébb van. Tessék elnézni, zavarban voltam, izgultam, mint minden interjú alany. - Rowan Mills. - nyújtottam kezet.

My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

Várakozásom eredménnyel járt, és még csak nem is kellett sokáig ülnöm. A tea is meleg volt még, mikor kinyitottam az ajtót, szemeim végig futtattam rajta, de igyekeztem nem túl feltűnően, hogy ne hozzam annyira zavarba vele. A helyzetéhez képest kulturált megjelenést festett.
-Travis Avery, velem egyeztettél.-Feleltem neki brit akcentussal, elvégre Londoni származású voltam.
Első ránézésre egy kedves, aranyos, de szomorú, csalódott, kissé elesett huszonéves képét festette, akit meggyötört az élet és most zavarban van. Ki tudja miért. Félre léptem előle, hogy szabad utat biztosítsak neki a bejövetelhez. Becsuktam az ajtót, majd előre mentem. Már az előtérből látható volt a kanapé. Rögtön a nappaliba kerültünk, ahonnan oldalra nézve egy lépcsőt láthattunk, ami az emeletre vezetett. Voltak fotelok, kanapék, szekrények, könyvek és dekorációk. A kanapéval szembeni asztalon ott volt a teánk és a sconek a lekvárral. A nappaliból egy boltív alatt átmenve rögvest a konyhába jutottunk, ami egyben étkező is volt. Konyhából az emeleten is volt egy. Csalóka lehetett, mert kívülről nézve a ház sokkal nagyobbnak tűnt, ami igaz is, a ház nagy, de belül nem minden tér olyan tágas, mert sok kis helység is van és vannak folyosók is. Nem én építtettem, már így vettem, én csak felújíttattam.
Intettem neki, hogy foglaljon helyet a kanapén. Azt mondanám ránézésre elnyerte a bizalmam, a tetszésem, de most jön az a rész, hogy beszélgetek vele kicsit, elvégre a könyveknek is elolvassuk a fülszövegét, mielőtt megvesszük.
-Dolgoztál már valahol, vagy ez lesz az első?-Kérdeztem, bár ehhez a munkához nem igen kellett tapasztalat, hiszen bárki képes egy házat rendben tartani, bevásárolni, vagy ilyesmi, de azért érdekelt, hogy volt-e már neki. Abból már fel tudom mérni volt-e már felelősség a nyakán, meg kellett-e már felelnie főnöki követelményeknek, volt-e már fizetése, tudja-e mit jelent az, hogy főnök, mennyire szokta meg, hogy vannak felette és utasítják.
Amennyiben kaptam rá választ, nem rugóztam a témán, hanem tovább léptem.
-Nos, ez lenne a munkahely. Szerencsés vagy, mivel most szépen karban van még tartva. Az elődöd és az ex-feleségem segítettek rendben tartani, de ők már nincsenek itt, nekem meg nincs annyi időm, hogy mindent én csináljak. Nem egy vészes munka, csak sok időt vesz igénybe, főleg, mivel nagy a ház és sok benne a cucc is. Szóval, a munka. Takarítás, bevásárlás, karban tartás, ha van külön kérésem, akkor szeretném, ha megcsinálnád. Most így hirtelen nem is tudom mi lenne... nem tudom... rendelek valamit, vedd át, vagy készíts össze nekem egy bőröndnyi cuccot, ilyesmik. Semmi extra.

Please don’t think too badly of me. We are what we are.

Szerettem belelovalni magam a pozitív kimenetelekbe, mert igaz, hogy magasról nagyobbat koppan az ember, viszont azt gondolom a pozitív energia tényleg bevonzza a vágyott lehetőséget. Szóval a szomorúságom ellenére, legbelül azért szorítottam magamnak. Menni fog cimbi. Eddig is ment valahogy. Igaz, a múltat nehéz levetkőzni, elengedni pedig végképp, pláne, ha még a fájó ízületeim is emlékeztetnek rá, hányszor találkoztam a fallal vagy repedt meg egy-egy csontom. Nem felejtek, és ezentúl mindig bosszútállok. Hirtelen nyílt az ajtó. Oké, Rowan, nagy levegő.
Ettől függetlenül így is izgultam és kicsit talán zavaros volt a bemutatkozásom is, de ahhoz képest, amilyen szerencsétlen vagyok, szerintem minden fontosat elmondtam, ahhoz, hogy ne taszítson ki az ajtóból, mintha egy erre tévedő csöves lennék. Ez jó pont. Gondolom. Nem tűnt sokkal idősebbnek nálam. El is töprengtem egyesek milyen mázlistak, míg mások egész életükben szopnak. Irigykedtem? Kicsit. Érthető. De attól még nem vált főellenségemmé. Látszólag nem tűnt túl talpraesettnek, de tekintetéből azért sugárzott az intelligencia. Jó, majd esetleg felcsapok néhány könyvet, hogy jóban is legyünk, ne csak kerülgessük egymást. Öltöny volt rajta, legalább is elegánsabb volt, mint... mint én, akit direkt felkészítettek az interjúk etikettjére. Jó, majd, ha lesz pénzem, veszek egy inget. De azért bízom benne, hogy kinézetem nem szegte kedvét. Magas vagyok, az is valami... Kezet nem fog. Lepra. Le is engedem, mintha nem is azért nyújtottam volna, így kevésbé kellemetlen a szitu. Nem tudtam mi a módi, hiszen más esetben egy irodában vagy ahhoz hasonlóban ejtjük meg, amit most viszont itt, szóval mikor odébb áll, csak akkor veszem a lapot és követem jelzéseit, így belépek a kis...
...azta kurva. És ezt egyedül kell majd rendben tartanom? Mi az isten...? Minek ekkora kecó? Egy emberre. Feltételezem a drága holmikból, hogy bulikat sem nagyon tart, így jobbára egész nap csend honol. Elég para lehet este egy kis zörej az egész házban. Beljebb lépek, nem csak néhány méternyivel távolabb a bejárattól. Ahogy körbetekintek a helyiségben, majd el az emelet felé, eszembe jut, hogy eddig elég mostoha vámpír életet éltem, ugyanis ez az első, hogy valaki behívott magához. Cimborák se nagyon akadtak, hiszen ha lettek volna, most nem üresen maradt kéglikben kéne meghúznom magam. Intésére követtem a kanapéhoz, majd lehúzva hátizsákom - de kabátom még nem - ledobtam magam a kanapék egyikére. Akkor tűnt fel, hogy még rágcsával is készült. Gondolom... mármint, hogy ez náluk nasi vagy ilyen vendégfogadó, mint a csóróknál a sós perec vagy a víz. Öcsém, ez a fickó tényleg nagy lábon él. Nálunk odahaza ez már ebédnek számított volna. Aztán jött az ominózus kérdés. Azt mondták ne hazudjak olyat, amiből károm lehet, de milyen hazugságtól nem szenvednénk kárt? Szerettem volna a munkát, és pont emiatt nem tudtam mi volna most a helyes válasz. Füllentsek vagy ne?
- Hát öhm... nem igazán volt alkalmam kibontakozni, dee... otthon mondhatni én vittem a háztartást, szóval... tudom milyen feladataim lehetnek. - válaszolom, talán a legkevésbé szerencsétlenül. Ez végülis igaz, és még sem húztam le vele annyira magam. Finoman fogalmaztam azt, hogy még nem nagyon dolgoztam sehol... Azt gondoltam, na most lesz majd a szájhúzás, esetleg magyarázkodás, hogy igazából csak udvariasságból hívott el, amúgy már betelt az állás. De nem. Nagy meglepetésemre nem is fűzött hozzá semmit. Hát nem tom... ez most akkor jó?
Szerencsés? Na az, ami soha nem leszek szerintem. De jó érzés hallani. Hát még milyen jó lenne megélni. Bár arcomról talán nem mondható éppen el, érdeklődve hallgatom a felsorolt munkaköri leírást. Oké, ez jó sok, és tekintve a ház méretét, szerintem egy nap alatt sem végzem vele, de végülis nem is lehet elvárás, mindennel végezni. Pláne, hogy eddig mint kiderült hárman csinálták. Most meg majd leszek én... és esetleg néha ő is kiviszi a szennyest. Karbantartás. Nem vagyok egy profi szerelő, de az alapokat megtanultam. Leginkább kényszerből, de megtanultam. A "külön kérés" résznél viszont szép lassan magasba szökött egyik szemöldököm. Hú, vazze, ha most az jön, hogy néha ki kell verni neki, vagy ha a szüksége úgy kívánja alá feküdni, akkor hangzódjon bármilyen szépen is az ajánlat eddigi része, szépen felállok és elsétálok. Annál még a híd is jobb. Magamban össze is teszem kezem, mikor példákat hoz fel és hozzá teszi, "semmi extra". Ilyen esetekben az extra bele se férne a munkakörbe, szóval tetszik a munka.
- Szuper. - bólogatok valamivel élettel telibben, mint ahogy eddig zombi módban ültem és néztem rá, olykor pislogva egyet. Tényleg tetszik, csak még tölt a windows, emésztgetnem kell, hogy lesz munkám meg ilyenek. Aztán eszembe jut, hogy azért nem árt rákérdezni egy s másra, mert arról nem ejtettünk szót eddig.
- Éééés... mi van a lakhatással? - érdeklődtem... nos nem túlzottan finoman, de hirtelen semmilyen szinonima nem jutott eszembe, amivel kevésbé tűnne tolakodónak.

My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

Szavaiból leszűrtem, hogy még nem dolgozott, ellenben szeretne és szüksége van erre az állásra, meg gondolom a szobára is. Nem vethettem meg érte, megértettem, elvégre "nincstelen volt". Ha azt mondta volna nem és nem ért semmihez, szerintem akkor sem zavartam volna el, de ez a finoman megfogalmazott elterelő mondata is csak az "elszántságát" bizonyította. Tényleg akarta, de nem merte nyíltan megmondani az igazat.
Azt viszont biztosra vettem, hogy ismerheti a háztartást, de még ha valakinek nincs is benne rutinja, akkor is képes elvégezni a feladatokat, csak idő, hogy minél tökéletesebben és gyorsabban menjen neki. Nem vártam tőle csillogó ablak üvegeket és 0% baktériummal rendelkező padlót, asztalt, de azért bíztam benne, hogy egy átlagos, vagy picivel jobb minőséget tud majd nyújtani.
Elég gyorsan tért rá a lakhatásra, de nem zavart. Szükség nagy úr, tudtam, hogy kell neki, biztosra akart menni, hogy lesz szobája, lesz állása, bár kicsit illetlennek éreztem, hogy nem hagyta, hogy én vezessem a beszélgetést. Idejében rátértem volna erre is, de ha már ennyire kapkodtat engem, akkor üsse kő, majd folytatom később, amit még szeretnék. Nem akarok már a megismerkedésünkkor zsarnoknak, vagy köcsögnek tűnni. Ki minek nevezi. Nem akartam kételyek között tartani.
-Rendben, akkor kicsit előrébb megyünk a beszélgetésben, aztán majd később elmondom mit szeretnék.-Bólintottam engedékenyen, majd megittam a teám, mielőtt még teljesen kihűlne, ha pedig ő magától nem tette, szóltam neki, hogy ha szereti a teát ő is tegyen így, mert megmikrózva már nem az igazi.
Felálltam a kanapéról, majd körbe vezettem. A földszinten nem volt háló, csak nappali, konyha-étkező, fürdő, WC, egy iroda és egy dolgozó szoba.
Az emeleten voltak a hálók, de ott is volt konyha, iroda, WC és fürdő. A házban négy háló volt, ebből egy az enyém, és persze a feleségemé is volt, a másik a házvezetőé. A többi gyerekszoba lett volna, de most már inkább vendég szobák.
Megállítottam egy fehér ajtó előtt, majd benyitottam. Egy hófehér szoba volt mögötte.
-Ez azén szobám. Ha úgy adódik, itt találsz meg.
Becsuktam, majd két ajtóval arrébb a túloldalon kinyitottam egy barna ajtót, ami mögött az ő szobája volt.
-Ez pedig a te szobád.-Feleltem kis mosollyal.-Majd idővel berendezkedsz, veszel magadnak ez-azt, stb. Ahogy gondolod.

Please don’t think too badly of me. We are what we are.

Nyilván volt nálam alkalmasabb emberke is, sőt mi több csinosabb is - csodálom is, hogy nem nőt keresett magam mellé, de én szoknyát biztos nem húzok -, de való igaz, hogy ilyen munkát sem vállal el akárki. Akinek akad jó szakmája, esetleg háttere vagy éppen formás popsija, az nem fog szobalánynak jönni, mert neki az már megalázó. Ha csak nem egy jóképű filmsztár keres csini takarítót. Bizonyosan ő is válogathatott volna, de azt gyanítom, ő inkább a minőségre menne. Egy csipke harisnyás kislány nem biztos, hogy tudja, hogyan kell áthúzni egy ágyat, de egy hozzám hasonló srác viszont anélkül ki tudja cseréli a villanykörtét, hogy felrobbantaná a házat. Azt gondoltam a felsoroltak lesznek a dolgaim és ennyi, ezért nem féltem én is kérdezni olyan dolgokról, amik engem érdekelne. Mármint... nyilván fontos tudni, mit kell tennem, de az sem árt tisztázni, hogy ezt csak a megbeszéltek mellett vagyok hajlandó csinálni. Láthatóan megzavartam kicsit, de ezt tessék elnézni... még össze kell csiszolódnunk. Lehet, hogy egy kölyök vagyok, de alapvetően nem az a csendes fajta, aki minden lenyel. Már nem. Ha kérdésem van felteszem, mielőtt elfelejtem. Ha valamit nem tudok, nem szenvedek vele, hanem segítséget kérek. Bár ez ritkán fordul elő. Ami csöppet aggasztóan hangzott az az utolsó mondata, ami után fel is keltünk. Vajon mit akarthatott elárulni még? Kezdek aggódni, hogy még is csak valami perverz alak... Remélem a szoba kulcsra zárható, de a biztonságkedvéért azért a szekrényt is oda tolom majd elé. Lenéztem a teára, ami nem kerülte figyelmem eddig sem, csak nem tudtam gazdagokénál hogy mennek ezek a dolgok Ihatok vagy sem, ehetek vagy várjak? De amint engedélyt adott rá, lehúztam az egészet egybe. Aztán teli szájjal bólintottam és mentem után, miközben lenyeltem. Teát úgy se gyakran iszom.
Felmerült bennem a kérdés, minek ennyi konyha, és egy emberre minek ennyi wc, de lehet ez csak nekem tök fura, ő meg még legyintene is rá, hogy de hát ez még így is kevéske, hiszen a pénzeszsákoknál minimum kell minden oldalra egy-egy mindenből. Ha nem avatott be a szobák számának miértjébe, magamban azt is kérdőre vontam, de nem szóltam közbe, csak követtem és néztem mi merre. Mikor elértük a szobáját, elkerekedett szemmel néztem be. Olyan nagy fehérség volt, hogy csodálom, hogy még nem vakult meg. Elegánsnak elegáns, csak kicsit csajos. Megjegyzésére azonban felé sandítottam. Amit odahaza megtanultam még, hogy hálóban lévő embert nem zavarunk, akkor sem, ha nem szűrődnek ki furcsa hangok, mert előfordulhat, hogy épp tele a szája, vagy nincs több keze, hogy még le is intsen, hogy ne kíváncsiskodjak. Szóval... nem... ide biztos be nem kopogok. Ha olyan elfoglalt, majd keresem a dolgozó szobájában vagy bárhol máshol, de hálóba, fürdőbe és wc-be nem nyitok rá.
- Oké. - de nem oké, ezt majd még átbeszéljük. Aztán csendben követtem tovább. Azt gondoltam a végére marad az én szobám, és bár nehéz lett volna elképzelni, biztos valami lepukkant üres kis szobácska lesz, ami így is felül múlná azt, amire alapból számítanék. De nagy meglepetésemre fasza kis hely volt. De tényleg. Volt benne ágy, szekrény, még tükör is! Rohadt nagy ablakok voltak, hála égnek függönyökkel, ha esetleg nagyon magányos volnék, de kelljen szégyenlősködnöm és még tágas is volt. Nem gondolnám, hogy túl sok mindent vásárolnék ide, de aztán tudja fene.
-Wáó ez... menő... - válaszolom beljebb dugva fejem a szobába, és ugyan se hangom, se képem nem tükrözi vissza - manapság elég nehezen megy kifejeznem örömöm -, igazából több, mint elégedett voltam. Na de azért ne feledkezzünk meg a lenti dolgokról. - Szóvaal... mi volt az a nagyon fontos, amit még szerettél volna elmondani odalent? - kíváncsiskodtam kicsit tartva a választól. Jó kondiban vagyok, de ő is, szóval, nehéz volna megmondani, hogy ki nyomna le kit. - Előre szólok, hogy szexuális szolgáltatást nem nyújtok. - figyelmeztetem.

My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

Láttam, hogy nem minden teljesen tiszta neki, így mikor láttam, hogy zavarodott, megpróbáltam neki magyarázatokkal szolgálni a miértekkel.
-Sokkal kényelmesebb, ha el lehet intézni valamit az adott emeleten. Gondolj bele, valakire rájön a szükség az emeleten, ne kelljen már lemennie a földszinti mellékhelységbe. Ráadásul, ha többen vagyunk, ne kelljen feltétlen egy WC-re várni. Volt, hogy hárman laktunk itt, vagy vendégeink voltak. Ha üzleti ügyben van nálam valaki és kávét akar inni, vagy teát, vagy csak rágcsa kell neki, akkor nem kell le-föl mászkálni az emelet és a fölszint között, csak átmegyek a szomszédos helységbe és intézem.
Haladtunk, már az emeleten voltunk, a szobákat mutogattam neki.
-Négy hálószoba van, egy nekem és a feleségemnek volt, egy a szobalánynak, a másik kettő vendég szoba, ha nálunk akarna valaki aludni. Barát, kolléga, valami rokon. Akárki.
Megmutattam neki a hálószobáját. Azt gondoltam nagyobb örömteli kirohanást fogok látni, annyira oda volt az elején, de azt gondoltam, biztosan csak próbálja magát vissza fogni. Önkontroll, hogy ne érezze magát kellemetlenül, nem akart olyan lenni előttem, mint kisgyerek a cukorka boltban.
De azt is megfigyeltem már, hogy sok dolog idegen neki. Feszélyezi a helyzet. Nem baj, majd feloldódik egy idő után és máshogy fog hozzá állni a helyzethez. Csak meg kell szoknia, meg kell ismernie engem is, ezt a világot is és hamar rá kell jönnie, hogy nincs min idegeskednie és itt sem sokkal másabbul mennek a dolgok, mint máshol. Nem kell engedélyt kérnie ivásra, nem parancsra kell enni, vagy isten tudja mikben volt része.
Mikor az az ominózus mondat elhagyta ajkait őszintén megrökönyödtem. Na ne már! Azért ezt csak nem nézheti ki belőlem? Mégis milyen embernek tűnök én?
-Ugyan, ezt te sem gondolhatod komolyan?! Nem vagyok erőszakos homokos. Ha szexet akarok, elmegyek csajozni valami parkba, de nem idegen fiúkra fogok rányomulni. Amúgyis, nem vagyok meleg. De várj már. Miért, melegnek tűnök?-Kérdeztem kissé zavarodottan. Azért azt már csak nem. A folyosón álló tükörbe néztem, de nem éreztem azt, hogy homokos lennék. Mondjuk nem ő volt az első, aki negatív dolgokat néz ki belőlem. Érdekelt volna azért az emberek miből gondolnak rólam ilyeneket, hiszen nem adok rá nekik okot. Legalábbis én úgy gondolom eddig senkinek nem adtam okot rá, mégis egyesek...

Please don’t think too badly of me. We are what we are.

Mintha csak a fejembe látott volna, megválaszolta a fel nem tett kérdéseim, de azért így sem győzött meg. Persze úri kényelem, hogy kéznyújtásnyira ott van minden, és tuti csak én jövök egy totál más világból, de nálunk szokás a lábunkat is használni. Ahhoz képest pedig, hogy minden emeleten van egy komplett konyhája...jól tartja magát.
- Ja, ez tök logikus... Csak nekem fura. - jegyzem meg, mielőtt még haszontalannak, vagy kényeskedőnek gondolna. Szó sincs róla, ez így tuti kényelem, csak hát... én még hozzávagyok szokva, hogyha kell valami, akkor pattanok, és ráadásul itt még lépcső korlát is van. Mi lehetne ennél is gyorsabb? Az pedig megint jó kérdés, hogy mi van akkor, ha a fölszinti konyhában melegíti a levesét, de közben feljön? Azért ugyanúgy le kell menni, nem? Akárhogy is, lassan elérjük a szobákat, és bár mi tagadás, már most alig várom, hogy bezuhanjak az ágyamba, nem kezdek el örömtáncot járni vagy hátra bukfencezni. Régebben, kis pöcsös koromban még megtettem volna, de úgy vélem, az emberek irigyek a másik boldogságára, így egy idő után egyszerűen nem ment már ennek kimutatása, függetlenül attól, hogy tényleg bejött a hely. Reméltem még ma ide cuccolhatok, és akár még a mai nap beállok, csak had vegyem birtokba a szobát. Sok kipakolni valóm nincs, és most még nem is tervezek nagyon bevásárolni, mert ami most tök jónak is tűnik, lehet később neccessé válik. Kell a pénz, és kitartó alkat vagyok, de sosem tudhatom mit hoz a holnap. Lehet ő fogja azt mondani, hogy húzzak a francba. Mindenesetre most még csak amiatt voltan fenn tartásaim, amihez még nem jutottunk el odalent - jóvoltamból - viszont elég különös megfogalmazásra sikeredett, hogy okom legyen az aggodalomra. Ezért... gondoltam leszögezem, mi az, amire én sem vagyok hajlandó.
Csúnyán mellé fogtam, mert mint kiderült, közel sem erről volt szó, sőt...! Upsz! Reakcióját tekintve csak azért nem szökött mosoly arcomra, mert jelenleg a munkáltatóm és, ha elkezdem kinevetni, könnyen lehet, hogy kipenderít innen. Bár azt be kell látnom, kicsit összezavart azon kijelentésével, hogy "Nem vagyok erőszakos homokos", mert mintha enyhén arra célozgatott, hogy csak az egyik. Éreztem, hogy ez így nem lesz jó. Szerencsétlenkedésem most lehet a végem okozza, ami ellen talán még tehetek.
- Te... parkba jársz csajozni...? - kérdeztem vissza akaratlan is elcsípve a mondatot, mielőtt még mentegetőzésbe kezdenék. Még is milyen csajok lehetnek egy parkban...? Őszülő, ráncoskák, akik galambocskákat etetnek? Ajajj, na jó, hess-hess, kicsit sem természetes gondolatok, a fickó biztos nem ilyen... különc ízlésű.
- Dehogy! - bököm ki végül, valamilyen szinten őszintén, de bizonyosan én sem tudnám megmondani, melyiknek is tűnik. Kicsit ez, kicsit az. - Öhm... inkább úgy festesz, mint azokban a disney mesékben a szőke hercegek... - próbálom menteni a menthetőt, arcom még is arról árulkodik, hogy hát még az említetteket sem találom túl férfiasnak. Mert nem is... harisnyát hordanak. - Növessz szakállat, vagy hagyj egy kis borostát, és perfekt leszel a csajoknál... - mutattam fel hüvelyk ujjam, miközben magát nézegette a tükörben. Van, akinek jól áll a kisfiús kép, és van, akin az idő segít.
- Ne is foglalkozz vele, beszélek itt hülyeséget! - legyintek rá, ha még mindig ennyire zavarja, mert úgy érzem, ezt már jobban nem tudnám kimagyarázni. Tévesen kibukott, de legalább ezt is tudjuk. Gondolom... Mert nyilván egy pedofil sem vallaná be, hogy az, ellenben megrémülhet, hogy lebukott az álcájában. - Szóval mit szerettél volna...? - próbáltam a folytatásra bírni.

My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

-Miért ne? Mindig van egy két jó csaj a Central Parkban a tóparton, piknikeznek, vagy a padokon olvasnak, kijárnak az egyetemekről, stb. Ki kéne mozdulnod, szerintem neked is jót tenne, még ha nem is szedsz fel senkit.
Bár a helyzetet valamivel szépítette, de úgy gondoltam Disney hercegnek lenni sem éppen 10/10-es dolog, bár azt mondják a csajoknak bejön. Mondják, bár biztos nem minden nőnek Hófehérke férje az ideálja. Megsimogattam arcomat. Hm. Talán lehet benne valami. Bár azért még mindig kicsit traumatizálva éltem meg a dolgot. A végén még én is úgy voltam vele, hogy elengedem a dolgot. Mármint a meleg témát és azt, amiket rólam feltételezett. Lehet csak a régi rossz tapasztalatok beszéltek belőle, amiket az évek során el kellett viselnie, meg kellett sínylenie.
Tovább léptünk arra, amit amúgyis meg akartam beszélni, csak ő előre sietett a beszélgetésben.
-Igen. A fizetésedet. A lakhatás és az étkezés ingyen van, éppen ezért kezdő bérnek 600 dollárt ajánlok. Szerintem ez nem rossz ajánlat, ha pedig úgy látom, hogy jól beválsz és képes vagy fejlődni, több területen is tudlak alkalmazni, akkor meg fogom emelni a fizetésedet is. Az ételt általában étteremből hozatom, mivel nem tudok főzni, a heti menü mindig ki van rakva mágnessel a hűtőre, abból tudsz szemezgetni, aztán megmondod mit szeretnél, és ha rendelek, akkor neked azt hozatok. Változó honnan rendelek, van pár jó hely, de mindig ott lesz a hűtőn az aktuális. Sok minden most nincs a hűtőben, de majd hazafele beugrom a boltba és veszek valami csipegetni valót. Gyere.
A nappaliba mentem, majd az egyik fiókból kivettem egy kulcsot, ami a ház ajtaját nyitotta és odaadtam neki.
-A ház kulcsa. Ha nincs itthon senki, vagyis te sem és én sem, mindig legyen zárva az ajtó, ablakok, villanyok lekapcsolva. Az állás a tiéd, költözz be. Én nekem lassan mennem kell a vállalatomhoz, de igyekszem nem sokáig ott ragadni és hazajönni. Addig hurcolkodj ide nyugodtan, amit nem tudsz elhozni, abban majd segítek; van még tea is a kancsóba, tejszín pedig a hűtőbe, ott a scone és a lekvár az asztalon, vagy nézz be a hűtőbe, fejből nem tudom mi kaja van benne. Idegeneket lehetőleg ne hozz ide a beleegyezésem nélkül, de gondolom ezt mondanom sem kell.

Please don’t think too badly of me. We are what we are.

Bár a csajozás nem volna ellenemre, és még a tanácsát is megfogadnám, ahhoz, hogy bármi is legyen ismerkednünk kell. Az ismerkedés alatt pedig óhatatlanul is el kell mesélnem valamit a múltamról, az életemről, ami hááát... lássuk be, se most, se akkor nem volt egy leányálom. A börtöntöltelékeket pedig nem sokat szeretik. Arról nem is beszélve, hogy a javítóban is sikerült összegabalyodnom az egyik lánnyal és őszintén szólva... nem vagyok meleg, de már az első alkalom után éreztem, hogy ő sokkal jobban élvezi, mint én. Az viszont tény, hogy amíg nekem meg van rá a nyomós okom, amiért nem, neki nem igazán volt eddig. Oké, volt egy felesége, aki elment, meghalt, megcsalt tök mindegy, és akkor most...? Nem egyedül tervez tovább élni gondolom, és feltételezem nem is az én társaságomban, ergo, ő is próbálkozhatna... kicsit gyakrabban. Nincs gyűrű az ujján, és bár felsorolt egy csomó opciót, kik foglalhatnák el a vendégszobákat, egy szóval nem említett női neveket... Még csak prostikat sem. Vagy még is csak van abban valami, hogy esetleg még... keresi az "igazit"... vagy valóban olyan elfoglalt, hogy már semmire sincs ideje.
Néha csúsznak ki hülyeségek a számon - bár ez utóbbit jobb is volt letisztázni - így most megint fájhat a fejem miatta. Viszont szerencsére, akármennyire is kellemetlen a szitu, mindketten vagyunk olyan zavarban, hogy tovább gördítsük a témát, és rátérjünk a lényegre, ami nem okoz meglepetést, igazából nem is számítottam többre, pláne, hogy itt is fogok lakni, szóval még örültem is neki. Kíváncsian hallgattam tovább. Az éttermi kajával sem okozott meglepetést, azzal meg pláne, hogy nem tud főzni. Nem is nézném ki belőle. De hé, én sem tudok... A mikrót még képes vagyok használni, de, hogy fűszereket öntsek össze, aztán abból vagy fasírt vagy Csuporka lesz, a-aa. Pedig akármilyen nagy hülyeségnek is tartom, jó pár év múlva belefogok botlani valakibe, aki miatt még ezt is bevállalom. Addig is viszont jól hangzik. Nekem speciel bejött a börtön koszt is, de tuti nem lesz ellenemre az éttermi kaja se. Egyre jobban tetszik a hely. Bólogatok neki, hogy jelezzem figyelek és mindent értek. Egyedül a végénél akadok meg. Hazafele beugrik...? Ezt úgy mondja, mintha már is készülne valahova. Kissé összezavarodottan követtem, de mielőtt szóra nyithattam volna a szám a nappaliba érve, megkaptam a kulcsokat. Hű, hát ez... gyors volt.
- Komoly? - kérdek vissza elmosolyodva, noha egy ponton éreztem, hogy maradok, csak hát... most már a kulcs is nálam, hivatalosan ki is mondta. - Kösz, Travis! - nyújtom kezem, hogy azért meg is rázzuk rá kezünk. Szerintem jóban leszünk, sőt nem csak mint munkatársak, de jó barátok is. Ő építő, én pedig segítő, nem is lehetnénk jobb csapat. - Várj, mi? - akadok meg az örömködésben. Akkor nem viccelt, tényleg lelép. - Itt akarsz hagyni? - kérdem összevont szemöldökkel. Na nem mintha nem tudnék magamra vigyázni csak hát... még is csak egy idegen csávó vagyok, akinek semmilye, és most kapta meg az első állását. És ha kirabolom?
- Öhm... oké. - bólintok rá végül, még én is zavarba jövök, mert nem szeretném, ha dedósnak nézne, csak hát itt szerintem minden megér egy köteg pénzt, náluk pedig a környéken megszokott volt, hogy kirámolják a lakásokat. Nyilván utánam küldhetné a zsarukat, de vajon meg is találnának?
- Ó, nem kell, kösz. Igazából nincs más cuccom, mindent elhoztam. - bökök a hátizsák felé, zavartan tarkóm vakarva. Mondjuk, ha belegondolunk, ez tök praktikus, mert így nem kell annyit cihelődni. Alapból sincs benne sok cucc, csak néhány apróság. Azt már meg sem merem kérdezni minek a tejszín. Az leesett, hogy angol, és az angolok furcsák, ezt eddig is tudtam, és neki is sikerült a mai nap alátámasztani, szóval.. ja... tejszín.
- Oké, persze... Fura is volna bárkit ide hozni... Munkahelyre se cipelünk haverokat... - forgatom szemeim mosolyogva, mert ez olyan tök egyértelmű. Persze nem, mert hát azért vannak kivételek. Meg hát elég csak kettőnkre nézni, ha volnának is haverjaim, nem olyanok, mint... akik itt laknak, szóval... csak a bajt hoznák a fejemre.
Nem tudom tervezett e még mondani vagy mutatni valamit. De ha nem és valóban készülődni kezdett, akkor jobb híján én is feltaláltam magam. Nos elsősorban - amennyiben persze már nem volt a házban - betömtem az összes pogit, mert már akkor is kopogott a szemem, mikor jöttem, csak nem akartam pofátlan lenni. Majdnem meg is fulladtam, szóval jó is, hogy volt még a langyos teából. Azokat persze gyorsan elmosogattam, hogy lássa milyen rendes fiú vagyok. Aztán feszülő pocival felballagtam a szobába, ami bár még elég idegenként hatott, de azt hiszem hamar megfogom szeretni. Szóval kinyitottam a tatyóm, kipakoltam belőle azt a pár szem ruhát - leginkább alsót - a helyére, illetve néhány fürdőszobai holmit, egy-két otthonról hozott acdc-s és metallicas posztert, aztán elterültem az ágyon ruhástúl és bár nem terveztem sokat fetrengeni rajta, hanem kicsit még szétakartam nézni, de végül csak elnyomott egy néhány órára az álom. Legközelebb már csak akkor nyitogattam szemeim, mikor mocorgást hallottam, akár a szobából, akár kintről, mivel a szoba ajtót nyitva hagytam.

My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

Komoly? Komoly. De nem mondtam neki, hiszen magától is tudja, biztosan csak költői kérdés volt. Megköszönte, mosolyogva bólintottam, majd kezet fogtam vele. Az "üzlet" megköttetett.
-Itt. Be kell mennem az irodába. A rendes vállalati épületbe, nem az itteni házon belüli irodába. Van jó pár papírmunka, amihez az én aláírásom is kell, meg persze meg kell csinálnom néhány szerződést. Az Emersonnal és a Dellel fogok szerződést kötni. Nem tudom mennyi ideig fogunk tudni kölcsönösen együtt dolgozni, de megér egy próbát. A Dellben hiszek, de szerintem az Emersont körülbelül egy év múlva le fogom pattintani. Megérzés. Nem kedvelem Jim Turleyt és szerintem ő sem engem, csak érdekből keresett meg. Amúgyis, a 2012-es Boy Scouts-os esemény után eléggé kiverte nálam a biztosítékot. Na mindegy, nem is fontos.-Legyintettem végül az egész témára, majd tartottam neki egy rövid eligazítást.
Nem igazán aggódtam, hogy kipakolna engem, vagy bármit tönkre tenne, vagy ilyesmi, főleg, hogy voltak rejtett kamerák a házban. Szerintem még aznap börtönben végezné, ha bármit is lenyúlna. Persze ezek a kamerák olyan helyen voltak, amiket ő szabad szemmel nem láthat, alaposan be voltak építve bizonyos tárgyakba, helyekre.
A táskára néztem, bár picit hitetlen voltam. Ennyi minden cucca? Hihetetlen. Éreztem, hogy kínosnak tartja a magyarázkodást, valahol meg is értettem, de nem szóltam rá semmit. Nem akartam még kellemetlenebb helyzetbe hozni, bíztam benne, hogy hamar fel fog tudni oldódni nálam, ha megismer.
A beszélgetés után magamhoz vettem a táskám, a laptop táskám és a kulcsaim, majd távoztam. Bíztam benne, hogy nem lesznek gondok. Ez az első napja, nem vártam tőle sok mindent, de holnap majd belehúzunk kicsit. Ez a nap most ilyen beszélgetős, kikapcsolódó, pihenős nap. Had élvezze ki, hogy végre normális körülmények közé keveredett.

A céghez érve már vártak rám, többek között Jim Turley, aki ránézésre sem egy szimpatikus ember, de nem ítélkezhettem felette. Tipikus üzletember volt, kissé maradi, béna nyakkendőkkel. De nem a kinézet a lényeg, bár nem árt, ha az ember jó benyomást kelt a megjelenésével is.
Sóhajtottam, aztán bekísértem az irodámba. Gyanítom, amikor '90-ben megvásárolták a Jordan Industies inc.-et, még nem gondoltak bele mibe vágnak bele. De nem az én dolgom volt, én azért voltam, hogy segítsek nekik a gyártási technológia fejlesztésébe. Nagy multú cég volt, 1890 óta voltak, már szinte mindennel foglalkoztak, de a távközlési berendezésekkel csak 25 éve. Nagy sikereket nem értek el, szükségük volt valakire, aki érti a dolgát, de olyan valakire, aki nem kér sokat. Én nem tehettem meg, hogy annyit kérjek, mint mondjuk egy Samsung, de kellően innovatív voltam és szakmailag kifogásolhatatlan.
-Üdvözlöm, Dr. Avery!-Nyújtott nekem kezet.
-Mr. Turley! Üdvözlöm!-Fogtam vele kezet.
-Már vártam a találkozást! Meglepően fiatal ahhoz, amit elért!
Bóknak álcázott becsmérlés, vagy fordítva?. Tipikus. De jól esett. Beültünk az irodába, ahol egy kávé mellett kezdtük meg a tárgyalást.
-Szeretném, ha eljönne hozzánk Fegusonba, Missouriba és tartana nekünk néhány előadást, oktatást. Mármint a mérnököknek, nekünk pedig tudna adni pár innovatív tanácsot, tervezetet. Tudja, mi most még elég maradiak vagyunk, próbáljuk fejleszteni a céget, több lábon állni. A cég eddig klasszikus gépészettel foglalkozott, főleg háztartási berendezésekkel és járműgépészette, az embereink is régi vágásúak, az ön cége pedig kellően fiatalos és újszerű, ami nagy előny ma a piacon. Kötnék egy szerződést, az ön cége segíten a kezdeti, új termékek legyártásában, egyfajta bérgyártásban, hogy aztán a termékeket később a meglévő sablonok alapján mi is képesek legyünk legyártani.
-Igen, ezt megértem. Nézze, nekem nincs ellenemre. Van egy ára is, de nyilván azt tudja, hogy akkor én vagyok a főnök. Szeretném, ha fenntartások nélkül kezelnék, amit mondok és meg is fogadnák őket. Semmi kedvem úgy belefogni egy olyan projektbe, ami vitákat szülne.
-Ezt megértem.
-És jogdíjat kérek.
-Jogdíjat?
-Miért, mit gondolt? Segítek maguknak felzárkózni, az én elképzeléseim alapján fogják fejleszteni a gyártást, ott lesz a munkám, a tervek, amik alapján újabb gyártások fognak zajlani? Maga se gondolhatta, hogy nem kérek utána juttatásokat. Amíg az én terveim alapján dolgoznak, az én sablonjaim alapján legyártott termékek utáni bevételből minden negyedévben 10%-ot kérek.
Láthatóan ez nem tetszett neki, de nem zavart. Ha elmegy, elmegy, de nem fogom csak úgy felfuttatni valakinek a cégét puszira, hogy aztán ők jól járjanak, én meg semmit nem látok belőle. Ennyi erővel könyvet is írhatnék, amit ő ad ki saját nevével.
-Jó, hát persze, ez jogos. Én is így gondolkodnék.

A napi teendők után hazafelé még beugrottam egy hipermarketbe, ahol vettem szendvicsnek valókat, mikrós ételeket, üdítőket, ásvány vizet, meg mindenféle más élelmiszer árút, továbbá vettem négy inget, három letisztult pólót és két farmer nadrágot Rowannek. Nem tudtam a méretét, de szemre jónak tűntek. Márpedig mérnökként az én szemmértékem tökéletes volt, szerintem tökéletesen fognak rá passzolni ezek a ruhadarabok. Vettem neki két elegánsabb sportcipőt is, aminek a méretét csak saccolni tudtam, de szerintem jó lesz. Szemlátomást majdnem egy volt a méretünk.
Mikor hazaértem, az élelmiszereket a konyhába vittem, bevásárló táskát, amibe a ruhák voltak pedig felvittem őket a szobájába, ahol pihent. Ha esetleg mentegetőzni akart, hogy nem lazsált, csak kicsit megpihent leintettem, hiszen ma még nem vártam tőle, hogy végigrohanjön a házon, ami amúgyis egész tiszta és rendezett volt még.
-Tessék, ezt neked hoztam. Munkahely avató ajándék.-Fogalmaztam kissé vicceskedően, de szerettem volna, ha lennének szép ruhái is, ha már mellettem dolgozik, nem csak a régi "sportruházata". Nem kellett velem tárgyalásokra járnia, de ha valahová valamiért közösen megyünk majd el, akkor nézzen ki valahogy.

Please don’t think too badly of me. We are what we are.

Őszintén nem sokat értettem abból, amit mondott, de bólogattam rá. Az hamar leesett, hogy nem feltétlenül egy városiak közt bujkáló, királyi sarj, aki állandóan örökli a pénzt, mint inkább egy komoly vállalkozó, aki tech-kütyükkel foglalkozik és abból van ennyi pénze. Fasza. Bár így meglepő, hogy még sincsen  lift, robot takarító, lézeres kenyér vágó, meg ilyenek. Azt gondoltam az ilyen őrült zsenik ezekben utaznak. Igaz, ő kinézetre sem hasonlított elképzeléseimre. Az is tetszett, hogy bár nem ismert a kis pletykás, simán orromra kötötte a dolgokat és azt is elárulta, hogy kiről mit gondol. Most vagy tényleg nagyon szimpi vagyok neki - amit elég nehéz volna elhinni - vagy mindenkivel ilyen közvetlen.
- Király! - mutattam fel ismételten hüvelykujjam, mert többet hozzászólni ehhez nem tudnék. A lényeg, hogy már is elmegy, én meg majd... lefoglalom magam. Ez pedig így is volt. Először ugye betankoltam, mert már baromi éhes voltam. Picit talán túlzásba eshettem, mert nem csak a pocakom sínylette meg, de elért a kaja kóma is, szóval a pakolást követően akaratlan is bekábultam. Eleinte úgy voltam vele, hogy nem gond, hunyok egy félórát és mire hazaér már ébren leszek, de amikor az ember hetekig úgy alszik, hogy félszemmel mindig ébren van, nehogy meglepi érje, így most érthető okokból nem nagyon ment az ébredés. Nem árt majd ébresztőt állítanom. A táska zörgés és a közeledő léptek hangjára pattantak ki a szemeim, de már csak annyi időm volt, hogy felkönyököljem az ágyon, ahol amúgy is keresztben feküdtem, lelógó lábakkal, úgy, ahogy eldőltem rajta. Mielőtt még magyarázkodni kezdtem volna, ő "leintett", mondván, hogy ma még szabadnapos vagyok. Egyre jobban bírom a palit. Srácot... Nem tom. Mennyi év lehet köztünk 3-4?
Munkahely avató. Sanszos, hogy ez egyik lexikonban sem szerepel, viszont jól hangzik, amíg nem olyan avatókat csinálunk, amihez vetkőzni kell és beáldozni önbecsülésünk. Megmondom őszintén, meglepett. Nem csak azért, mert sosem kaptam holmikat másoktól, pláne nem ilyen minőségi és nem kínai, használt ruhákat, de nekem ő még mindig idegeként hatott, és egyenlőre, legalábbis többségében csak egy pénzes fószert láttam benne, aki csöppet el van kényeztetve, de alapvetően tojik embertársaira. Erre tessék... Udvariaságból megpróbáltam visszautasítani, de ha nem zavarta, végül elfogadtam.
- Azta... hát izé... - nevettem zavartan, miközben megnéztem őket kezeimbe véve. Szemeim ugyan szomorkásak voltak, mint mindig alapból, de örültem a holmiknak. Valami hasonló érzés lehet, mikor a gyereknek szülinapja van és kap ezt-azt, anélkül, hogy várnának érte valamit.
- Kösz... - vakartam meg tarkóm, mert igazán nem tudom, ilyenkor mit kellene mondani vagy tenni. Szóval tekintve, hogy pár órával ezelőtt még a homoszexualitáson viccelődtünk, csak óvatosan, de odaléptem és ha nem láttam ellenkezést vagy annak jelét, hogy esetleg ez már távol áll tőle, akkor megöleltem. Fingom sincs, hogy ez így helyén való vagy sem, mert odaát nálunk totál másként működtek a dolgok. Szóval nem is lógtam sokat a nyakában, férfiasan megveregetem a hátát, aztán el is engedtem.
- Remélem elégedett leszel a munkámmal, bár ilyesmit még nagyon nem csináltam, szóval adj majd egy kis időt, míg megszokom. De gyorsan tanulok és kitartó vagyok szóval... azzal nem lesz baj. - mosolyogtam még hozzá téve, hogy biztosítsam róla, nem a semmiért fizet majd, ha eleinte sokat is szerencsétlenkedem.

My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

Viszakozott, de én ragaszkodtam hozzá, hogy vegye át az ajándékom. Ez meg is történt, meglepetésemre pedig kaptam tőle egy ölelést, majd egy háton veregetést. Viszonoztam a paskolást, meg némiképp az ölelést is, noha ez nekem is kissé furcsa érzés volt, hiszen nem minden nap "borulok" össze hozzá hasonló alakokkal. Még nekem is kissé zavarba ejtő volt, főleg, mivel elég távolságtartónak tűnt. Ez még ebben a meghitt kis pillanatból is kiérződött.
-Szivesen.-Mosolyogtam.
Furcsa volt hallani, hogy mit mondd. Odalent még azt mondta rutinos a házimunkában, most meg kissé önbizalomhiányosan beszélt ezzel kapcsolatban. Biztos az volt az oka, hogy sok jót kapott tőlem és fél, hogy ennek ellenére nem fog tudni megfelelni nekem. Ez hülyeség volt, kár ezen annyira rugóznia. Nem a Fehér Házat, vagy egy luxus magán klinikát kell rendben tartania. Nem fogok UV fénnyel menni végig a ház minden zugában.
Kivettem zsebemből az étlapot, majd mikor eldöntötte mit szeretne enni, akkor megjegyeztem neki, hogy próbálja fel a ruhákat, addig én elmegyek megrendelem az ételt. Nem kértem volna, hogy ott előttem öltözzön át, ezért elvonultam a konyhába. Majd követ.
A konyhában bepakoltam a hűtőbe, amiket vettem, majd mikor Rowan is csatlakozott és ha az új ruhák egyikében jött, akkor megdicsértem őt egy hüvelykujj felmutatás kíséretében, hogy jól néz ki. Mutattam neki, hogy vettem a hűtőbe anyagot. Rendes ételt, hideg ételt és néhány nasi szerűséget is, bár azt foghúzva, mivel én az egészséges életmód híve voltam, de ő meg szinte még csak nemrég lépte át a huszas karikát. Egy kis nasi néha napján belefér, ha normális ételeket is eszik.
Mikor ezt tisztáztuk, a nappaliban álló könyvespolchoz vezettem, melyen többek közt mérnöki, technikai, informatikai és életrajzi könyvek pihentek. Elvétve volt köztük történelmi és természettudományi könyv, meg lexikonok.
-Ha gondolod olvass a szabadidődben. Sok jó könyv van, amiből rengeteget lehet tanulni. Tudom a te korosztályod inkább Stephen Kinget meg Alkonyatot olvas, meg mit tudom én még miket, de ezeket biztos sokkal jobban fogod tudni hasznosítani az életben. Én is így tettem és nézd meg hova jutottam.-Veregettem vállon.

Please don’t think too badly of me. We are what we are.

Voltak már kellemetlen szituációim, olyanok is, amik az újdonságaikból fakadóan voltak zavarba ejtőek, mivel nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, de talán ez volt eddig a legzavarba ejtőbb, mert szerettem volna megfelelne, még sem tudtam eldönteni mi a helyes válasz vagy tett. Szóval adtam egy ölelést, de még sem lógtam a nyakában, mert a magam módján, s talán ő is így van vele, ez tök fura így. Ezt letudva, aztán kellemetlenségek nélkül tovább is léptünk a kaja témára. Pizzán kívül még nem nagyon ettem rendelt ételt, de gondolom nincs nagy különbség. Ám mivel ő nem az a hamburgeres típus, amit az átadott étlap is alátámasztott eleinte kissé tanácstalanul futtattam végig tekintetem a felsorolt kajákon. Kiolvasni sem nagyon tudtam mindet, nem hogy még ismerjem is őket. Szóval találomra választottam valamit, és megköszöntem. Aztán amíg ő lent rendezte a dolgokat, ahogy ő is javasolta, felpróbáltam a ruhákat. Kicsit creepy, de mindnek eltalálta a méretét. Miután pedig meg voltam a ruhával, le is mente, hogy kövessem a konyhába.
Odalent, hallgatva, amint felsorolja, mikkel töltötte fel a hűtőt, rájöttem, hogy azért érzem magam olyan kényelmetlenül, mert munkaadómként is kicsit olyan, mintha a testvéremként viselkedne vagy nem is tudom... Mintha gondoskodni próbálna a közérzetemről, ami... fura na. Még az anyám is leszart az utolsó években, de alapból is abban a tudatban voltam, hogy gondoskodni másokról nem olyan dolog, amit csak úgy akárkiért megteszünk. Ezek után meg hogy ne legyen majd bűntudatom, ha valamit elcseszek...?
Bólintottam szavaira, tudomásul véve a kaja szabályokat is, aztán haladtunk tovább. Nagy a ház és még nem mutatott meg mindent, csak egészen nagy körvonalakban. Zsebre tett kezekkel hallgattam és néztem a polcon sorakozó könyvekre felváltva. Remélem ezzel nem azt akarja mondani, hogy szerinte hülye vagyok. Annyi tudásom biztos nincs, mint neki, ellenben bizonyos dolgokban messze nagyobb tapasztalatom lehet még.
- Mi...? Dehogy... King még elmegy, de az Alkonyat? Pfuj! - mosolyodtam el, majd kihúztam egy ázsiai harcművészetekről szóló történelmi könyvet. - Nem nagyon volt lehetőségem olvasni, de attól még szeretek. - válaszoltam, mielőtt azt gondolná, hogy ennyire távol áll tőlem. - De ha választhatok, inkább mozgok. Egy nagyon rövid ideig tanulta kevert harcművészetet, de az edzőm tovább állt, így felhagytam vele... - meséltem el neki, bár nem jó pontként, inkább, mint egy új információt rólam. - Az infóhoz nem értek, viszont az elektronikai dolgokhoz igen. Nem azt mondom, hogy perfekt szerelő vagyok, de konyítok hozzá. - teszem még hozzá a készségeimhez. Értek a zárt feltöréshez is, de arról inkább nem tájékoztatnám.
- Te szoktál eljárni edzeni vagy sportolni? Reggeli futás meg ilyenek? - kérdeztem kíváncsian, mert ha esetleg szereti a reggeli futásokat, akkor akár együtt is mehetnénk legközelebb. A környéket úgy sem ismerem, így meg legalább könnyebben összecsiszolódunk. Én itt most úgy is csak egy matróz vagyok, ő a kapitány.

My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

Fél szemmel figyeltem melyik könyvet veszi le. Érdekes választás volt. Most már tudom, hogy bár olvas, ha teheti inkább sportol. Mondjuk látszik is rajta. Ettől függetlenül szeretném, ha azért majd néha napján rá tudnám venni a művelődésre. Az viszont meglepett, hogy próbálkozott a harcművészetekkel, az MMA-val. Valahogy nem néztem volna ki belőle, pedig jó ember ismerőnek tartottam magam.
Örültem neki, hogy ért az elektronikához, elvégre én is azzal foglalkozom, elektronikai mérnök vagyok, a vállalatom pedig szintén arra épít. Telefonok, mobilok, laptopok, asztali gépek, okos eszközök, és más hasonló kütyükkel foglalkozom. El is gondolkodtam rajta, hogy ha beválik és hosszú távon is jól ki tudok vele jönni, jól összecsiszolódunk, akkor el kéne kezdenem őt képezni. Talán még tudnám is használni az elektronika terén. Megtanítom majd az informatika alapjaira, haladó fokra, kitanulja mellettem a mérnöki munka alapjait, aztán kicsit többet és jól megleszünk. Mindig valamit csiszolok rajta, mindig tanítok neki valamit és magára se fog ismerni.
De ez még a jövő zenéje.
-Igen. Szoktam futni, szoktam edző terembe is járni és a harcművészetekhez is konyítok.-Mondtam mosolyogva, bár ez enyhe hazugság volt, mivel több harcművészetben is értettem, jó voltam. Kung-fuban és karatéban profi voltam, a bokszhoz és a capoeirahoz még kellett pár év, hogy arra a szintre jussak, mint a másik kettőben. Ezt mondtam volna neki, de nem akartam mindent az orrára kenni, így is furcsa fazon lehetek neki, hát még ha ha ezt megtudja. -Tudok bokszolni is. Ha egyszer úgy adódik, majd leugrunk ütni a zsákot.
Hagytam neki, ha gondolja válasszon olvasni valót, amit magával visz majd a szobába, addig én leültem a kanapéra és onnan figyeltem a srácot.
-Nekem nincs ellenemre a közös sport. Ha már mindketten csináljuk, csinálhatjuk együtt is. Futhatunk, tudok egy jó kondi termet, oda jöhetsz velem. Kimehetünk valami kondi parkba is, űzhetünk saját testsúlyos edzést is, az úgyis friss levegőn van legalább.

Please don’t think too badly of me. We are what we are.

Végre találtunk közös vonásokat, olyasmiket, amik nem csupán beszélgetéseket indíthatnak, de még közös programokat is lehet szervezni velük. Azt mondjuk nem sejtettem, hogy ő már tovább is gondolta a dolgokat, vagy, hogy tanítani is akar. Konkrétan már így is elkényeztet, de ha még tudást is ver a fejemben, akkor ki tudja milyen fordulatot vehet az életem. Mindenesetre semmi sem volt ellenemre, sőt nagy meglepetésemre - és örömömre - nem is én hoztam fel a közös sportolást, hanem ő. Ez gondolom jó dolog, hiszen van, amiben egy rugóra jár az agyunk. Az, hogy ő is sportol, csak annyiban lepett meg, hogy sokkal kockábbnak néztem, azok pedig általában nem nagyon ismeri az edzés fogalmát. Arról nem is beszélve, hogy fent és lent is van neki konyhája, nehogy futkozni kelljen a kaja miatt. De örülök, hogy csalódtam benne, mert ez kellemesen ért. Még viccesen majdnem azt is megjegyzem neki, hogy csodálom, hogy nincs itt edzőterme, de... nem volnék meglepődve, ha volna. Össze is vonom egyből a szemöldököm, mikor jön azzal, hogy "leugrunk". Na ne bassz, még is hány emelet ez a ház? Biztos, hogy elég leszek csak én takarítani?
- Az nagyon állat volna. - mosolyodom el félszegen. Tényleg adnám, ha a munka mellett azért erre és arra is futná az időből, mint a sport, edzés. A sulit nem sikerült befejeznem, a börtön múlt miatt pedig alapból sincs könnyű dolgom. De ha kicsit összeszedem magam, ami úgy érzem az ő támogatásával faszán menni fog, akkor simán lehet még akár... tudja fene, mondjuk hotel igazgató. Mondjuk nem vágyom rá, inkább güriznék egy cirkuszban, de azt gondolom mindenképp kell egy magas cél, amiért érdemes küzdeni. Most elég, hogy összeszedjem magam, hogy ne nézzenek egy rakás szerencsétlenségnek. Szerezzek megbízható barátokat, kicsit javítsak a körülményeimen, hogy ne csak a szar múltamra kelljen emlékeznem.
- Támogatom. - válaszolom még mindig mosolyogva, mert tényleg jó ötletei vannak, még ha gőzöm sincs mi az a kondi park. Úgy is jönnek a jó idők, és bár a börtönben is volt lehetőségünk kondizni, azért az más. Leginkább mert ingyen van, itt meg fizetni kell a legtöbb helyen.
- Már ugyan késő van, de a legközelebbi szabadnapunkon elugorhatnánk. Vagy ha nincs dolgod reggel, akkor akár arra is beütemezhetjük. Nincs gondom a korán keléssel, szóval simán belefér. - vonok vállat, miközben neki háttal nézegetem még milyen könyvek vannak, bár most egyenlőre csak olyanokat vettem ki, abból is csak egy kettőt, amikhez már értek valamicskét, mint az elektronika és harcművészetek. Utóbbi gyakorlatba szívesebben helyezem, de az elmélet is fontos.

My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

Elgondolkodtam a reggelemen. Olyan hat óra felé szerintem simán futhatunk, belefér nekem, utána lezuhanyozok és megyek dolgozni. Felajánlottam neki, ő pedig rábólintott, így ebben maradtunk. A nap hátralévő részében nem igen történt már nagy áttörés. Meghozták a vacsoránkat, mi pedig elfogyasztottuk, másnap reggel viszont a reggelünket sporttal indítottuk.
Hat óra előtt pár perccel keltünk, de igyekeztem felmérni mennyire ébred könnyedén, mennyire megy neki jól az ébredés, a korai kelés. Nekem nem volt vele gondom. Ha szükséges volt, nyugodtan megkávézhatott, meg nem sietettem az öltözéssel sem. Én magam egy testhez álló sztreccses sportruhát vettem fel, amit a futók és a kerékpárosok szoktak, bár neki gondoltam nincs ilyene. Nem is volt gond, ha nem volt.
Miután összekészülődtünk mind a ketten és elvégeztük, amit el szerettünk volna akkor kocsiba ültünk, amivel egy futópályához vezettem, hogy a megfelelő körülmények között tudjunk edzni. Elvégre, ha már csinálunk valamit, csináljuk jól. A futópálya kanyargós volt, mely végül önmagába végződött, hogy minden gond nélkül lehessen körözgetni. Két méter széles volt és nyolcszáz méter hosszú. Lehetett rajta futni eleget.
Leparkoltam. Hoztunk magunkkal vizet és törölközőt is, amik esélyes, hogy kelleni fognak, majd meg is kezdhettük a nyújtást, mint gyakorlatot a futás előtt, ha pedig ezzel megvoltunk, akkor belefoghattunk a futásba, amiért eljöttünk.

Please don’t think too badly of me. We are what we are.

Bár még nem töltöttünk el egy teljes napot, és eztán is szem előtt fogom tartani, hogy ő a munkaadóm, viszont ahhoz képest, amire számítottam, azt hiszem egy szavam nem lehet. Nem, hogy nem Hamupipőkének nem kell éreznem magam a szolgasorban, de lassan már-már olyan szituba megy át az egész, mintha lakótársak lennénk, csak míg az egyik azért kap pénzt, hogy takarít, addig a másik azért, hogy eljár és üzletet köt. Nem volt ellenemre a reggeli futás, szóval nem is akadékoskodtam. Ami egyedül fura volt, hogy a reggeli futást nem egyedül végeztem, hanem volt valaki, akivel készültem rá. Nem sok közös programban vettem részt életem során, szóval ezek mindig szokatlanok lesznek így elsőre a számomra.
Nem volt probléma a korán kelés, és a reggeli rutinom sem tart egy 20-30 percnél tovább. Nem kávézom, max vizet iszom indulás előtt, fölöslegesen nem akarom pörgetni a szívem. Reggelizni is csak valamit gyorsan bekapva, mert kaja után sem szabad futni, ezt még én is tudom. Többet árt, mint sem. Ami meg a futó ruhát illeti, azt gondolom, ha lenne is rá pénzem sem vennék puccos holmikat. Futni szinte mindenben lehet, így teljesen megfelelőnek találtam egy pólót, meg valami melegítő nadrágot, tornacipővel. Az mondjuk meglepett, hogy az utcák helyett kocsiba ülve valami speckóbb helyre mentünk. Továbbra is az a meglátásom - bár meg lehet csak a pénzbeli szakadék végett -, hogy kicsit túl tolja a dolgokat, ha azt nézzük, hogy mindenben a drága és puccos dolgokat részesíti előnybe. De végülis nekem nincs ellenemre, míg nem vonja le a fizuból.
- Te aztán nem aprózod el a futást... - jegyzem meg kifele pillogva az ablakon, és felmérve, hogy még csak nem is egy kosárpályára jöttünk. Ilyet is max tévében láttam. Elég korán volt ahhoz, hogy maximum egy-két embert lehetett látni a környéken, azt is elvétve, ami szerintem jó, mert így nincs tolakodás. Kellemetlenkedés nélkül, a magunk tempójában futhatunk majd.
Szóval lepakolva azt a néhány holmit, ami elkélhet, a pályára léptünk és a bemelegítést követően el is kezdtük a köröket. Nem kapkodtam, hisz ez nem verseny, nem arról szól, ki a gyorsabb, hanem, hogy kondiba tartsuk magunk. Semmi katonás térd emelés, vagy kézzel hadonászás, csak sima futás.

My New "Butler"

Minden apró segítség valaki szebb jövőjét hozza el

-Ez nem azt jelenti, hogy nem aprózom el, csak tudod, ha már csinálunk valamit, akkor csináljuk ott, ahol annak helye van és csináljuk szakszerűen. Miért rohangálnál az utcán, mint egy szatír elől menekülő kislány, ha itt van egy futó pálya, amit erre találtak ki?
A pályára mutattam. 100m-enként fel volt festve a csík, így remekül lehetett követni hány métert futunk le. Volt beépített stopper a karórámban, így az időt is tudtam mérni. A sajátomat mindenképpen.
A kocsit lezártam, utána elfoglaltuk helyünket a sport világában. Megkezdtük a nyújtásokat, aztán megálltunk a pályára és megkezdtük futásunkat, melyet rövid pihenés követett, hogy ne fáradjunk ki azonnal és tudjunk inni, amennyiben meg is izzadtunk kicsit meg tudjuk törölgetni magunkat.
A rövid pihenést a futás folytatta, majd egy újabb pihenés.
A reggeli sport után visszamentünk a házamba, ahol elmentem letusolni. Tekintve, hogy két fürdőszoba volt, a másikat használhatta ő, ha nem akart rám várni. A tusolás után megreggeliztem, ha gondolta csatlakozott hozzám. Volt itthon Mince pie, azt tálaltam fel reggelire, mellé teát.
Nem sok időm volt már, lassan mennem kellett az irodába.
-Mondom a mai kéréseimet.-Kezdtem bele a nap leírásába.-Az emeleti irodákat kéne kicsit rendbe szedni. Azok voltak a legrégebben rendbe téve. És össze van készítve néhány öltöny, amiket el kéne vinni a tisztítóba. Kilenckor nyit. Nincs messze, három utcával van arrébb.