I’m an artist. I just want to paint the town crazy.

Egyetértően vállat vontam cimborámnak, mert tény, ami tény, manapság igen csak nehéz meghatározni az őrültséget, és azt, hogy kik is tartoznak bele. Engem viszont nem zavart a ravaszdi róka ritka részvéte a cirkuszomban. Csak ne akkor jönne, mikor épp van társaságom... Én sem gondoltam komolyan a párhuzamot az ő és a mi kapcsolatunk közt. Teljesen más a dolog. Bár az kétlem, hogy köztük ez érzelmi volna, mert még ha nem is ölik meg egymást, nem érzem felőlük azt a hű, de meleg szeretet egymás iránt. Nathan most megértem, mert fingja sincs róla kik vagyunk, de kicsi Hans... Végülis mit tudom én, sosem voltam se szerelmes, se más után vágyó. Vonzalmat is csak annyit érzek ember iránt, mint egy csoki iránt, amit éppen megkívánok. Ilyen téren elég gyerekcipőben járok. Mert a minta, amiről példát kellett volna vennem, az egyik csak anyámba lőtt, a másik másik meg éppen csak nem vert agyon. Szeretni...? Maximum egy létező élő embert, aki jobbára azt sem tudja, hogy ki vagyok. És ez így van jól.
Azt viszont nem tudtam magamban tartani, mennyire érdekel a mostani helyzetük, bár csak akkor vetettem fel mindezt, mikor Nate lelépett. Így a biztos. Kíváncsi voltam, hogy mennyibe fájt  vagy fáj ez Hansy-nak és van e még mellé valami, amivel sakkban tartja a fiúját. Azt gondolnám ilyen nevelés alatt minimum van köztük azért egy kis bizalom, de meglep a mondanivalójával. Mert nem csak azt szűröm le belőle, hogy Nathan nem feküdne össze a főnökével - ami pláne így az első hetekben érthető is -, de szavai mintha arra felé hajlanának, hogy őt sem zavarja. Talán soha nem is zavarta volna. De az is lehet, hogy úgy van vele, hogy ne szeresse, viszont Nate se szeressen mást, és viszont se szeressék. Puszta birtoklás, ami köztük lezajlik. Érdekes. A hasonlatán azért jót mosolyogtam. Szeretem a hülye tréfáit.
- Ne hamarkodd el... Elvégre... ma ismertétek meg egymást. Ki tudja még mi lesz. Lehet szenvedélyesebb lesz, mint előtte... Sőt, amit azt illeti, biztosan, tekintve, hogy legutóbb véresre vertétek egymást. - vigyorogtam, bár nem feltétlenül vigasznak szánva, mert nem tudtam biztosan, hogy vágyik e rá. Én pedig nem fogok erőltetni. - Ha mégsem... Szólhatok egy kotyvasztómnak, hogy dobjon össze egy bájitalt. - emelgetem kacéran szemöldökeim huncut vigyorral. Mondjuk nincs abban semmi báj, mert nem endorfint termelne, csak beindítaná az ösztönöket...
- 3000?! - bukott ki belőlem nagy megrökönyödésemre. Hát ennyi lóvéért igazából is kutyává változhatna. Szent szar... manapság mennyi faszságra képesek költeni az emberek. Inkább tartsa meg. - Hát ennyiért ne csak engedelmes és nyugodt legyen, de lézert is lőjön a szeméből... - jegyeztem meg kissé még mindig bizarrnak tartva ezt a túl költekezését. Feltételezésén az ő költségeit tekintve felröhögök.
- Hát a közelében sem járok ezek szerint egy emberednek a havi fizetéséhez. Többségüknek nem is kell a pénz, csak egy doboz keksz vagy egy csipogó játék. Aki itt rendes fizut kap az Mr. P. és az egyik társa. Na de ők azért értelmes munkások. Őket nyugodt szível merem elküldeni a boltba egy doboz tejért. A többiek... csak terelgetni való jószágok. Kivéve Jenniris, ő egy idomítatlan tigris. Bár jó volna, ha nem volna ennyire válogatós, mert manapság csak rendőrökre feni a fogát. - legyintek, hogy oda se neki, majd felhagy ezzel a diétával. Közben Nate is visszatér, ám azok után, hogy Hansy elárulta mennyibe fáj maga mellett tartania, inkább rá se nézek.
- Jaj de jó, ezer éve nem ettem ilyeneket! - vihogtam és egyből magamhoz is vettem egy sajtburit. Jó, az túlzás, hogy ezer éve, mert azért gyakran megálltunk ilyen helyeknél, csak siettünk, nehogy közben fülön csípjen a rendőrség. De a kaját mindig kifizettük. Nem volna pofám lehúzni azokat több műszakban gürizőket, akiket a főnökük és annak a főnöke is lehúz. A finom illatokra viszont betévedt egy-két kölyök is, akik szintén a cirkuszhoz tartoztak. Mindig akadtak már tejes dobozokon sem szereplő eltűnt gyerekek, akik aztán a vattacukor és a popcorn, illetve hot-dog végett a cirkuszhoz csapódtak, mint kóbor állatok. Eleinte nem kedveltem őket. Pontosabban ezt az egész szitut, mert sajnáltam őket, viszont költséges és jobbára teljesen értelmetlen lett volna etetni őket, anyám pedig azt tanította, hogyha nem akarok plusz egy szájat etetni, akkor ne dobáljak kenyeret a kóbor macskáknak, kutyáknak, mert mellém szegődnek és ha el is ásom őket is visszajönnek. Ilyenek voltak ezek is. Gondoltam, ha nem kapnak kaját, lelépnek. De nem tették. Rájuk eresztettem Borgan-t, fel is falt egyet, de tényleg mindig visszatértek, kis csapatban jártak a lakókocsik közt és szép lassan idővel olyanok lettek... mint egy csapat kevésbé gyermek mesékbe való Maugli. Fürdeni nem tudnak, max pocsolyákban, orvos sosem látja őket, és azt esznek, amit találnak, így nem meglepő, ha néha a vendégekre fanyarodnak. Viszont jó házőrzők. Kialakult bennünk a csapat szellem és az, miként tudják a hülyéket közelebb csalni magukhoz. Nem voltak szagosabbak a pónijaiknál, és ruha is volt rajtuk, csak olyan ágról szakadt kis csöppségek voltak, mint 5-6 év alatti. Viszont, ha alkalom nyílt rá, mindig bepróbálkoztak egy-egy finom falatért. Hansy-ékat nem bántották, pláne, mert tőlem féltek és érezték az illatom rajtuk, de birizgálta az orrukat a mekis kaja. Soha nem bántottam őket - én nem - szóval nem értem miért félnek, de nem is nagyon érdekelt. Nem jöttek túl közel, még így is volt egy méter távolság, de ha rájuk is szólnék, a sátor elejéből akkor is be-be kuksiznának.
- Ők az eltűnt fiúk! - nevettem fel, utalva Pán Péter kis csapatára, és arra, hogy ők valóban olyanok, akiket már minden bizonnyal senki sem keres. Kivettem a csomagból egy szál sült krumplit és odahajítottam nekik, mire egymást taposva nyúltak érte, miközben morogtak egymásra. Jobban belegondolva jobban hasonlítottak inkább a Hotel Transylvania meséjében szereplő kis vérfarkas falkára.
- Ha szeretnél egyet örökbefogadni, megoldható, de előre szólok... egyik sem szobatiszta... - vigyorogtam kicsi Hans-ra.

I’m an artist. I just want to paint the town crazy.

Lehet, hogy a másik háta mögött simán leszúrtuk volna egymást kicsi Hans-al, de az tuti, hogy partinak mindketten remekek voltunk. Kevésbé feszélyezett napokon szerintem végig röhögnénk a napot, ám így ,hogy van köztünk egy még igen kétes fickó, jobb félni, mint megijedni, így akármiről nem is beszélgethetünk előtte. Amíg viszont a kajával foglalatoskodott, mi szépen kibeszéltük őt. Az ára letaglózz, így le is mondok arról, hogy valaha is magaménak tudjam, viszont ha azt nézem, hogy Hansy nem egy egyszerű testőrt lát benne, talán még is megéri a pénzét. Egy dolog, hogy jól képzett és még szót is fogad, de a háttérben mindvégig viselnie kell a "gazdája" nyakörvét, és így élete minden perce irányítva lesz. Rohadt kíváncsi vagyok mi történne, ha egy reggel azon kapná kicsi Hans, hogy valami nővel vagy férfival hentereg az ágyban. Megfojtaná? De akkor oda egy remek testőr. Vagy elnézné? A mostani tekintetéből kiindulva, szerintem ez nem fordulhat elő.
- Legjobbak? - kerekedtek el szemeim, picit rájátszva a meglepettségre. - Még csak ma "ismerted meg". GPS-t használ, te magad mondtad. Azért a maga módján ő is elég defektes. - csóválom fejem, majd hozzá teszem. - Ugyanakkor, ezeket ki lehet javítani és nézzük a jó oldalát, tudod mit várhatsz tőle, h a képességeit tekintjük... - vonok vállat. - De azért az érdekelne, hogy mit szóltak hozzá a többiek. Vagy nem is tudnak róla, hogy ő jóval a többszörösét keresi náluk? - kíváncsiskodtam, mert őrültek közt könnyű igazságot tenni, na de aki tud számolni, azt már nehéz átverni. Ezekután viszont lemondtam Nate-ről. Jó egy ilyen katona, de azért nem ilyen... ennyi áron.
- Én sem tudtam... - mondtam teli szájjal, miközben el-el pillantgattam az egymást lökdösők felé, és bár már az egyikük rég megette a sült krumplit, a többiek is mindenféle koszt a szájukba vettek, keresgélve a kaját. - Itt ragadtak, mint az elveszett lelkek. Nem mondanám, hogy mindent biztosítok nekik, sőt... viszont jó szolgálatot tesznek, ha az alkalmazottjaim éppen nem elérhetőek és valaki megakarna lepni. Gyerekre ugyanis senki nem lő... könnyű fegyverek a rendőrök ellen. - somolyogtam, és bár nem szívesen adná oda nekik az egész csomag sült krumplit, markoltam még belőle és odaszórtam nekik. Óvatoskodó kérdésére, elvigyorodva néztem Hansy-ra.
- Hát az attól függ barátom. Miről lenne szó, mert sajnos a lányok felszedésében nem vagyok túl jó. - viccelődöm, de mikor a képességeim kerülnek szóba, annál inkább hegyezem füleim. Azt gondolom sok dolog van, amihez mindketten konyítunk, de csak kevés olyan, amihez csak egyikünk, másikunk ért. - Hát mi tagadás jó mesterem volt... - bazsalyogtam.
- Hallgatlak. Miről volna szó...? - tömtem be az uccsó falatot a hambiból.

I’m an artist. I just want to paint the town crazy.

Persze, persze, hát nem is azért... - emeltem fel önmegadóan kezeim, de nem is firtattuk tovább a dolgot, mert igazán tényleg nem akartam belefolyni. A mondásra viszont kérdőn vontam összeszemöldökeim. Igazából még sosem hallottam, de elgondolkodtató volt válasza. Veszélyes dolog a fizetési eszköz, mert, ha mindenki ugyanazt kapja, könnyebb összemérni, annak különbözetéből pedig általában baj szokott lenni. Az én embereim nem fognak összekapni, mert az egyik pénzt a másik meg fánkot kap. Mert aki pénzt kap, az tud belőle fánkot venni, aki pedig fánkot, az pedig megspórol magának egy utat a boltig, és különben is jobb szereti a fánk illatát.
- Csak óvatosan, kicsi Hans, nehogy az alkalmazottjaid vegyék a fejed. - figyelmeztetem, mert azért nem volna jó, ha egy nap viszont látnám a hírekben, hogy nyuszi helyett az ő fejét húzzák elő a kalapból. Na meg az alvilág is igen komoly zűrt csinálna, lévén, hogyha most épp nem is, de alapvetően nagy uralmat tudhat maga mögött. Tréfás ötletén felkuncogtak, majd szám húzva kissé morcos ábrázattal néztem rá.
- Már azt hittem Jokeres poénnal jössz nekem itt. - illegettem felé ujjam, ejnye-bejnye gyanánt, majd legyintettem javaslatára, miközben hátra dőlve majszoltam a maradék krumplit.
- Félreértés ne essék, nincs nekem szükségem még egy koloncra. Nyávogni szoktak a gyerekek is, nyaggatni ott van Mr. P., ha meg szépet akarok látni, csak kicsalogatom a medencéből Jenniris-t. - mosolyogtam, mert őszintén szólva csak idegesítene valakit, akire még időt is kéne szánnom, hogy megismerjem. A-a.
Időközben visszatért az elveszett kis bárány is, aki vagy nem volt éhes, vagy elvettük az étvágyát, de ő hozzá se nyúlt a kajához, csak nézett maga elé. Lehet meditál, csak minket ne kelljen néznie. Szépen vagyunk ám... bezzeg nekem anno nem volt választásom. Kicsi Hans viszont nem félt a lényegre térni, és bevallom jó érzést volt hallani, ahogy az egóm cirógatta. Ritkán hallok ilyesmit, szóval kiélvezem. Szélesen mosolyogva hallgattam, de azért lelki szemeim előtt megpróbáltam kitalálni valami megoldást a problémájára, mert, ha nem tudok mit tenni, akkor nem vállalhatom el. Szerencsére ez nem volt olyan eget rengető gond. Szeretek kergetőzni, és csalogatni is az áldozatot. Amikor pedig fizetségről kezdtünk tárgyalni, láthatatlan szakállam kezdtem simogatni, miközben szemezgettem belőlük, mi volna a legideálisabb fizetség. Míg nem bevillant. Elvigyorodva néztem rá.
- Vállalom, cimbora! - bólintottam rá egy nagyot, kézfogás helyett, majd a sátor kijárata felé fordítottam fejem. - Mr. P.!!! Jer ide hozzám, kedves barátom! - kiáltottam ki neki. Kellett egy fél perc, gondolom távolabb volt dolga, de mint mindig, most is hamar színre lépett. Kicsit ugyan reszketve, látszólag nem teljesen a helyzet magaslatán, de ez azért van, mert a diliházban ismerkedtünk meg, és hát... látott dolgokat, amikkel hatást gyakoroltam egyesekre, hogy célt érjek. Többek között őt is meg kellett szégyenítenem, de a szabadulás hallatán menten mellém csapódott, és maradt is, mert itt nagyobb biztonságban van. Ha velem van, én nem bántom. Ha mellettem, őt se bántja senki.
- Megmutatom neked, hogy milyen egyszerű is elsajátítani ezen képességet, aminek birtokában vagyok... - sutyorogtam Hansy felé, de nem olyan halkan, hogy más ne hallja. Nem volt mit titkolnom, hiszen ezzel senkinek nem okoztam kárt vagy esetleg kellemetlenséget.
- I-igen, főnök? - sántikált közelebb, és amint elég közel ért, én is felkeltem és átkaroltam vállánál, miközben közelebb húztam magamhoz.
- Tudom mióta vágysz már egy saját üzletre, hogy végre ismét bontogathasd szárnyaid. Mit szólnál hozzá, ha most meg is valósíthatod, csak választanod kell... kaszinó vagy disco? - vigyorgom rá, noha ő ijedten és kétkedve tekint vissza rám. Szoktam vele tréfálni, de most olyan ajánlatot kaptam, ami úgy gondolom növelné a köztünk lévő bizalmat. Én nem csak bántom az embereim, nem csak szarrá alázom őket, de ha a dolog úgy jön ki, meg is jutalmazom sokukat. Ez pedig pont az ő napja.
- ...esetleg egy puccos bár, éjszakai klub? - néztem el kicsi Hans felé, finoman alkudozva, mert, ha jól emlékszem ezt volt a mi kis öltönyös barátunk álma. Már pedig ki vagyok én, hogy megfosszam ettől a lehetőségtől? Ha Hansy rábólintott, bár a disco sem volt ellenünkre, akkor Mr. P. hitetlenkedő, de igazán hálás szemekkel pillogott hol rám, hol Hans-ra. De csak hamar mosolyra kúsztak ajkai.
- K-köszönöm! - bökte ki hálásan, és örömében közben úgy reszketett, mint egy kis csivava. Én is örültem neki, hogy örül, bár így sanszos, hogy a cirkuszt elfogja hagyni, de se baj, hiszen itt az ideje, hogy a fióka elhagyja a fészkét. Megpaskoltam még vállát, majd útjára is engedtem, had újságolja el a dolgozóknak a hírt. Nem sokan fogják megérteni, mivel nagy részük egy ovis szintjén áll, de akik igen, azok sem irigykednek majd, hanem azt fogják gondolni, azta kurva, Mr. P. évekig szolgálta Trickster-t és lám, tényleg megkapta, amire vágyott, ha pedig neki, akkor nekem is sikerülni fog. És lelkesebbek lesznek, hűségesebbek. Aztán vagy sikerül nekik vagy nem. Ez nem csak rajtam múlik. Miután a kis sánta lelépett, a kölykök meg nem sokkal utána szintén elhagyták a sátra, vissza dőltem a kanapéra elégedetten és kicsi Hans-ra mosolyogtam.
- Nem nehéz megérteni az embereket. Csak figyelni kell rájuk... néha ennyi is elég... - vigyorogtam, majd összecsaptam a kezeim, hogy folytassuk a beszélgetést, mert még messze a holnap, aztán visszavettem a sültkrumplit és tovább falatoztam. - Mikorra szűnjenek meg létezni? - kérdeztem félig teli pofával. - Csak mert a héten még meg kell látogatnom egy-két régi barátot, illetve majd még valamikor el kell utaznom a városból, mert hívást kaptam egy új, ígéretes cirkuszi tagról. Lecsapnék rá, mielőtt más tenné meg. - szürcsögtem ki az utolsó cseppeket a papír pohárból.

I’m an artist. I just want to paint the town crazy.

Kicsi Hans üzletével mindenki jól járt a mai nappal, még annak ellenére is, hogy én végzem a mocskos részét, de kit érdekel, ha a jövőben emiatt behajthatom a hálát. Ráadásul jó hírem keltik majd az alvilágban, és azt gondolom Hans-ét is. A szövetségünk hallatán pedig aligha lesz majd bárki, aki megpróbálna keresztbe tenni nekünk. Ez pedig megint csak előnyös a számunkra. Szeretek üzletelni hasonszőrű barátaimmal. Jómagam pedig lassan be is fejezem az evést az ital befejeztével.
- Egy hónap? Sima liba! Majd írd le nekem a neveket, és meg lesz oldva. - mosolyogtam elégedetten, egyrészt mert tele a poci, másrészt, mert jó üzlet volt ez, harmadrészt pedig, mert a társaság is fenomenális. Mikor Nate-re terelődött a figyelem, én is rápillantottam, de úgy tűnt még mindig nem élvezi túlzottan a társaságunk. Hát szó mi szó, nem vagyunk egy megszokott banda, de szokni kell és utána már nem is vágyna másra rajtunk kívül. Félrehúzott szájjal pillantott el Hansy megjegyzésére, amire én bedobtam volna, hogyha ennyire félvállról veszi, csinálhatja akár ő is, de akkor P. nem kapja meg a klubját és szomorú lesz. Egy ideig figyeltem őket, aztán úgy döntöttem eleget ültünk ma már.
- Na jól van! - csaptam össze tenyereim, majd fel is keltem. - Gyertek, körbevezetlek bennetek, leginkább, hogy tudjátok merre nem ajánlatos csavarogni, ha Trickster bácsi nincs a közelben. - somolyogtam, és ha nem volt ellenükre, zsebre is vágtam kezem, majd elindultam lassan kifelé, bízva benne, hogy követnek. Persze, ha volt más dolguk, nyilván nem tartottam fenn őket. - Előadással most nem szolgálhatunk, mert nem rég jöttünk át ide, és még itt-ott meg kell húznunk néhány csavart, hogy tuti legyen a dolog. Ráadásul új idomárt keresünk a zebrákhoz, mert az előzővel fogadást kötöttek a többiek és vesztett... - ciccegtem, mert ez pontosan azt jelenti, amit. Borgan-nél végezte. Mindegy is, mert akinek közben megzápulna itt az agya annyira, hogy ilyeneket műveljen, arra nincs is szükségem. Természetes kiválasztódás, háhááá!
- Bááár, ha jól emlékszem te ezzel-azzal már találkoztál a legutóbb, kicsi Hans. - böktem felé ujjammal rá sandítva, mert ugyan nem voltam végig velük a kergetőzés alatt, de Borgan és Miriam tuti szabadon flangáltak, szóval még az sem volt biztos, hogy nem-e őket támadják e meg. Szokásuk. Közben elindultak a lakókocsik közt lassan átérve a sátrakhoz és szállító teherautókhoz, amiknek ketrecében azért akadtak tigrisek, meg lovak is, nem csak az én kis szörnyetegeim.
- Szeretem a cirkuszt. Mindig is szerettem. Nem is vágynék más milyen otthonra, se puccos lakhelyre, vagy luxus nyaralóra. Ez így tökéletes, ahogy van. - magyarázom nekik elégedetten, őszintén, mert minden szarságával együtt is imádom ezt a helyet, a közeget, a dolgozókat és az egész hangulatát. - Nagy, nagy kár, hogy a Porondmester végül feladta és bevégezte. Jó műsort adott. Jobb volt, mint a Ben 10, pedig nagyon adom a gyerek óráját. - vigyorogtam, miközben menet alatt a nadrágtartóimmal babráltam. Azt is sajnálom, hogy Avery papa nem lehet most itt, hogy megmutassam neki, meddig jutottam. Már az első alkalmakor is megmondtam neki, hogy engem nem szorongat meg majd a pénz, feljebb jutok, fel a csúcsra, és miközben megalázom a pénzes zsákokat, segíteni fogok azoknak, akikért senki nem nyúl. Nem hiszem, hogy anno hitt nekem, mert egy töketlen kölyök voltam, de most... biztos elképedne. Felakartam keresni, de még mindig keserű szájízzel gondolok arra a pillanatra, mikor elváltak útjaink. Fájó emlék... Amíg pedig tüske van az én kicsi lelkemben emiatt, jobb, ha nem keresztezzük egymás útját, mert még olyat teszek dühömben, amit minden bizonnyal abban a minutumban meg is bánnék.

I’m an artist. I just want to paint the town crazy.

Összetéve tenyereim nevettem megjegyzésén. - És akkor még finoman fogalmaztál, barátom. Miriam az egyik legütősebb csajszi a cirkuszban, ha érted mire gondolok... - bökdöstem meg vigyorogva kicsi Hans karját könyökömmel.
- Sokáig abban sem volt biztos, hogy nő. Mert a hangja is elég.. férfias, ráadásul orosz, szóval túl gyakran nem is beszélgetünk. Ellenben a legjobb célba dobónk, és ez alatt nem csak a késekre vagy baltákra célzok. Ügyes és erős "kislány". Sokat segít a cirkusz felállításában is, mikor tovább megyünk. - mosolygom büszkén, mert azért akárkiket nem veszek fel, akik pedig szárnyaim alá kerülne, azokat szakmájukban vagy tehetségükben is a legjobbnak tartom. - Na, ő speciel nem kér pénzt. Nem kér semmit. Csak itt akar lenni. - vonok vállat, mert van ilyen is. Nem mindenkiről tudom mi az, ami élteti, ami hajtja, de igyekszem időnként mindenkinek kedvére tenni.
- Nincs külön lakókocsija, a lovaink közt lakik, ő is gondozza őket. - böktem el a cirkuszi istálló felé, bár amaz most sötét volt, de még így is lehetett látni, hogy a lovak oda voltak bezárva. Miriam most "házonkívül" volt. Gondolom rosszfiúktól mentesítette a területet. Amíg telefonált, felhagytam a cirkusz magasztalásával, de kíváncsian néztem rá, mikor közölte testőrével a fejleményeket.
- Engem már be sem avatsz? - kérdeztem, tovább sétálva a sátrak közt, míg el nem értük a ketreceket, ahol is leghátul pihent ketrecében a nagy darab, legalább 2 méteres Borgan bohóc. Volt neki lakókocsija is, mert ott kotyvasztotta azokat a színes lötyiket, amikkel elkábította vagy legalábbis megszédítette áldozatait, de ő kifejezetten az a típusú cirkuszi tag, akit éjszakára is elzárunk, mert megítélő képességét valószínűleg már kirágták az agyevő kukacok, hisz még így is felfal néha napján egy-egy itt dolgozót, főleg, ha a pimasz kölykök hergelik. Szerintem ő maga John Wayne Gacy a túlvilágról. Szóval jó, hogy van, de csak pórázon.
- A világ egyetlen kannibál bohóca! - álltam meg kellő távolságban a rácsoktól, mert szokása úgy tenni, mintha aludna, aztán a hülyék mindig oda is mennek, hogy bottal bökdössék, mire ő hirtelen elkapja, berántja és ripsz-ropsz. - Egy ukrán kaland során gyűjtöttük be, de nem bántam meg. Ő se kér fizetséget, max néha napján szemet kell hunynom, ha eltűnik egy-egy itt dolgozó... - vonok vállat legyintve, semmiségként kezelve, hiszen, aki hülye, haljon meg, nem?
- Na gyertek, ne zavarjuk meg a kamu szunyálásban... lehet még nem vacsizott... - vihogtam el magam, miközben visszasétáltam a sátrakhoz, ott pedig a medencés sátorba sétáltunk. Minden másnap ki van takarítva, de amilyen rendetlen Jenniris, állandóan mocskot hagy maga után. A sátor belül padokkal volt körbe rakva, anno itt is tartottunk műsorokat, amíg a mi szirénük nem kezdett lázadozni és közelebb nem csalta nézőit. Meg volt a maga véres varázsa, de most már nem adunk külön műsorokat vele, ha csak kérésre nem. A padok lapján itt ott véres kézlenyomatok, vér foltok éktelenkedtek, jelezvén, hogy nem olyan rég még voltak látogatói. A medencét körbe kerített kerítés egy-két helyen meg is volt hajlítva, rongálva, az ajtaja pedig tárva nyitva. Nem szoktuk zárni, ő amúgy sem hagyja el a sátra, de szeretjük távol tartani tőle az embereket, mert akárhogy is nézzük ő sem teljesen sebezhetetlen. A medence felett volt egy több méter magas ugródeszka, jobbára már csak dísznek, esetleg a betolakodóknak, ha mókázunk. A medence vize pedig most is vérben úszott, de a hullámok jelezték, hogy a vízben úszkál, és minden bizonnyal észre is vett minket. Egy néha már pislákoló lámpa világította meg a medencét, amiből végül csak kidugta félig fejét. Nem mentem közelebb, és őket sem lelkesítettem rá, hogy kerítésen belülre menjenek. Szereti vízbe fojtani az áldozatait, aztán nem tudom... ő is megeszi gondolom. Nem látszott, nem is szokta nagyon mutogatni, de ennek a tündér bogárnak olyan hegyes ezüstös fogai voltak, mint a cápáknak. Végül kiemelkedett a véres vízből, és úgy tekerget, mint egy hastáncos, kígyószerű mozdulataival. A rajta lévő arany ékszerek, érmék és rubinok, úgy csilingeltek, mintha minimum pénzben fürdene, fényük pedig önmagukért beszéltek, hiszen semmi sem volt bizsu rajta. Az egyedüli szerencsénk, hogy egyikünk sem vonzódik annyira a kincsekhez és a nőkhöz, hogy a maga módján kihasson ránk csáberejével, bár elsandítva Nate felé, ő azért láthatóan le volt taglózva, de ha el is indult volna sem hagytam volna. Hát a leány felzabálja, én meg hallgathatom kicsi Hans-t, hogy kifizette a 3 rugót egy szirén menüért.
- Jenniris-t egy másik cirkuszból hoztam el... Oké, loptam, miután nem tartották a szavukat. De nem bántam meg, mert anno sok pénzt hozott, ráadásul olyan kis szép. Beszélni még életemben nem hallottam, de társalgás nélkül is könnyen ujjai köré csavarja a férfi vendégeket. Időbe telt, de megtanítottuk neki, hogy mielőtt megmártózna valakivel a vízben, dobja ki a tárcáját, hogy mi is lássunk belőle valami hasznot. Viszont sátron kívülre nem megy. Lehet fél a naptól vagy a szárazságtól... Gőzöm sincs. Mr. P. szerint átok ül rajta és ha kilép átváltozik valamivé, ami senkinek sem volna jó. - vázolom fel nagyjából Jenniris történetét, itt létét és a róla terjedő meséket. Egyesek szerint tényleg valami szirénszerűség, bár énekelni még nem hallottuk.
- Múltkor ide akartam csalni a kis ravaszdit, mert tudom, hogy szereti a különleges, egyedülálló, értékes holmikat, és lássuk be, ilyesmivel csak itt találkozni. Gondoltam Jenniris majd megszabadítja a maszkjától, mielőtt megkóstolja, de a kis sunyi inkább a ti társaságotok kereste... - panaszoltam végét kissé fájóan, mert még is csak az én vendégszeretetem élvezhette volna. Ha nem akartak tovább itt időzni, kimentünk és utunk során még megmutattam nekik a nagy sátrat, a fellépőinket és lassan a végéhez érve elértünk Ed lakókocsijához is, ahonnan most is különös fények szűrődtek ki, a hangokról nem is beszélve.
- Kipp-kopp! - dörömböltem az ajtón, aztán be is nyitottam és fel lépve a lakókocsiba, hagytam, hogy kicsi Hans-ék is követhessenek. Ed éppen hullát darabolt az asztalán, mikor megzavartuk, én meg egyből szemeim is forgattam, noha ő örült a népes társaságunknak.
- Ed, hányszor mondjam még, hogy ne idebent darabolj! Büdös lesz, ráadásul valamit lelöksz és lehet felrobbantod az egész cirkuszt. - morgolódtam, megjátszott apáskodó hangnemben, miközben szemüvegére mutattam. - Hát, hogy nézel ki, édes fiam? - kértem számon, mert legalább maszkot vett volna fel, hogy ne legyen véres a képe. De mielőtt bemutathattam volna, levette gumikesztyűti és izgatottan lépett oda Hansy-hoz és Nate-hez, hogy kezet rázzon velük.
- Ed vagyok, a cirkusz orvos-tudósa. - vigyorogta, de olyan kis lelkesen, mint aki vacsorára is vagy 10 bögre kávét ivott volna.
- Ed a mi varázslónk... - somolyogtam, miközben elmutattam a kocsiban lévő szekrényekre, amiken ott sorakoztak a gyógyszerektől kezdve a mérgeken át az általa kotyvasztott szerekig.
- Neki köszönhetően lett olyan fenomenálisan látványos a mai műsor! - tettem hozzá, az egyik polcon keresgélve a fiolát, hátha még találok belőle. Ed zavarba jőve bólintott egy büszkét, majd kicsi Hans-ékhoz fordult. - Igazából az Ördög leheletének, avagy másik nevén az Angyal trombitájának köszönhetjük. A növényből kinyert szkopolamin az, ami az embereket valóságos zombikká változtatja, és blokkolja az emlékek kialakulását, így aztán használat után sem emlékeznek rá mi történt velük, míg a hatása alatt voltak. Agymosásra is használják, de ugye... itt erre nem volt szükség. Mert mindenki agya szétloccsant. - nevette el magát finoman, kissé erőltetetten. Hát ő sem volt épp komplett, de pont ezért szerettük. Majd kíváncsian felém fordult eszébe jutva, amiről beszélni akart nekem.
- Ó, hallottam, hogy Mr. P. kapott egy saját klubbot. Ez nagyon szép dolog, de én mikor kapok saját labort? - kíváncsiskodott, mire én vállat vontam. - Azért kapott klubbot, mert jó ajánlatot kaptam, és éppen olyasmit, amire neki volt szüksége. Ha legközelebb labort ajánlanak fel, gondolni fogok rád is, okéska? - mosolygom bájosan, bár bevallom őszintén, nem szívesen engedném el őt is. Rá itt van szükség, hogy mindig kéznél legyen. Gondolom annyira nem örült, de nem mutatta, csupán bólintott rá, hogy megértette.
- Ó, és még valami! Elkészültem az Egészség ellenszerével! - lépett az egyik szekrényhez és levett róla egy kis üvegcsét, amit oda is nyújtott nekem, de egyenlőre nem vettem el. - Jaj de jó! És még kísérleti alanyra sem lesz szükség, ugyanis hamarosan ki tudjuk majd próbálni. - vigyorogtam sejtelmesen, majd Hansy-ra néztem. - Kellemest a hasznossal, neeem? - kuncogtam. - Ed volt, aki feltalálta a bájitalt is, amiről khm... beszéltem. - böktem el a rózsaszín kis fiola felé, ami a szekrényen pihent. - Jenniris-nél akartuk alkalmazni, hogy a vendégek üditőibe csempésszük, de aztán kiderült, hogy nincs is rá szükség... - nevettem, majd ezt is letudva úgy éreztem, véget ért a séta, így el is búcsúztunk Ed-től, hadd folytassa, amit... elkezdett.
- Na, hát ennyit tudtam nyújtani ma... Az előadás még várat magára kicsit, majd ha már letudtam az ügyeket. De gyertek máskor is... - mosolyogtam, miközben ha nekik sem volt ellenükre, elkezdtem kifelé kísérni őket, mert már lassan hajnalodik és még én is szeretnék aludni egy-két órát, plusz akkor bele is vágnék a dolgainkba, hogy még a héten letudjuk őket.

AZ ÁMOKFUTÁS A JÖVŐ TÖMEGSPORTJA

Ami azt illeti az a néhány óra, amit a cirkuszban, a társaságukban kellett tölteni már fárasztóbb volt, mintha négyszer végig futottuk volna a kaszinós balhét. Egy időben azon töprengtem vajon melyikük az őrültebb, de nem jutottam dűlőre. Egyik sem volt komplett. De azt hiszem egész jól viseltem a nap ezen részét, és próbálom ezt előnyömmé tenni, mert azt hiszem, jobb, ha hozzá szokom az ilyen napokhoz, míg vele dolgozom. Engem annyira nem is érdekelt mi jár a fejében, csak az, hogy visszamenjünk végre, így magamban hálát adtam az égnek, mikor végre kocsiba ültünk. Sokat nem beszélgettünk hazafelé sem, sőt, én inkább hallgattam, akkor ő is, ha ő beszélt.
Gondoltam a napnak vége, és esetleg ő is elvonul, de neeem... Nem tudom, az őrültek nem szoktak aludni? Azt viszont láttam rajta, hogyha álmosság nem is dönti le lábairól, eléggé fel van villanyozva. Mint amikor a szülők azt a percet várják a videóban, hogy felbukkanjon a ballagó gyerekük. Nem nagyon tudtam hová tenni a dolgot, ezért összevont szemöldökkel néztem hol a reklámokat, hol őt.  Először nem értettem miért örül ennyire a híreknek... Talán a robbantást mutogatják? Az miért olyan nagy cucc? De aztán hamar választ kaptam, arra viszont kérdőn összevontam szemöldököm, mikor átkarolta vállam. Na ez is egy hosszú este lesz. Nagyot sóhajtva néztem az eseményeket a tévében, bár nem nagyon tudtam hová tenni, miért festette ki magát. És kozmetikai cuccok? Még ha egy nő csinálná...
Nem azt mondom, hogy nem szörnyű, amit tett, és amit az őrült barátja is művelt ma, de hogy erre még büszkék is... Lehet előbb felmondok, mint, hogy összeszedjem a megfelelő pénzösszeget. Ártatlanokat ugyanis nem ölök, s bár ehhez lényegében semmi közöm, attól még itt vagyok mellette. Ami szemet szúrt, hogy biztos baja van a nőkkel, mert háromból két dolgot legfőképpen csak nőknek gyártanak. De ha most minden termék után teszek valami csúnya vagy nem tetszésemet kinyilvánító megjegyzést, még a végén a sarokba állít.
- Nem vágom, ebben hol van a "célzottan az ártalmas embereket elpusztító" rész, ha ezt bárki megvásárolhatja. Ezzel jó részt, azoknak okozol kárt, akik ártatlanok. Bár gondolom, meg van a magad - teljesen logikátlan - eszméje, miért pont így tetted. Egyébként meg... azzal, hogy elárultad magad, maximum visszahívják a termékeket, vagy egy ideig nem használnak rúzst a nők... - sóhajtom, bár nem feltétlen magam ellen beszélek, csupán meglátásaim osztom meg vele. Ha nem árulta volna el ezen dolgokat, talán még katasztrófát is okozhatott volna, de így, nem csak azt tudják milyen termékekkel van baj, de az is, miféle baj. Nem tudom eldönteni, hogy most azért nézette meg velem, mert tőlem várta az elismerést, vagy mert a másik két dagival már nem fért volna el?
- Még mindig az az álláspontom, hogy túl sok mesét nézel. De ezért a maiért tőlem biztos nem kapsz elismerést, se vállveregetést, szóval... engedelmeddel kimentem cigizni. - vettem le kezét magamról, ha nem volt ellenvetése, és mindenféle hátsó szándék nélkül, tényleg csak cigizni mentem ki a ház elé. Ha nem engedett ki, nos, ő volt a főnök, de ezért megdicsérni akkor sem fogom. Ellenben a vörös küldött neki egy elismerő üzit, mellé sok szívvel, meg nevetős emojival.

AZ ÁMOKFUTÁS A JÖVŐ TÖMEGSPORTJA

Nem vagyok a hisztis típus, és alapvetően remekül elfojtom magamban, ha már a hátam közepére nem kívánok valamit vagy valakit, de lássuk be, hogy a mai messze túl ment minden határon. Máskor még az emberölés miatt is húzom egy kicsit a szám, mert hát azért, az sem kis dolog. Ma viszont sokkal meredekebb dolgok történtek, mint néhány támadó lelövése. Jól esett a kinti hűvös, bár odabent sem volt túlzottan meleg. Talán a csend, ami ezt kicsit megdobta. Nem töltöttünk el szerintem 2-3 óránál többet a cirkuszban, de még mindig zeng a fejem a sok színes fénytől, zenélő géptől. Nem csodálom, hogy ott már mindenki őrült, vagy, hogy a fickó, aki megnyerte a bárt, örült a fejének. Végre elszabadulhat onnan. Ha pedig azt nézem, éppenséggel én is egy cirkuszban vagyok, csak elegánsabb álcával. De bohócok és őrültek itt is akadnak bőven. A ház falának dőlve emeltem kicsit fejem a csillagos ég felé, de szemeim lecsuktam. Még is hallottam, és már előre összevontam szemöldököm, mikor utánam jött. Biztos haragszik... gondoltam magamban...
- Nem tudom mit takar a "jó ideje", de ha valakinek leválik a hús a csontjáról egy krém miatt, azért az feltűnne mindenkinek, és már nyomoznának az ügyben. Vagy két, három áldozatnál, akik épp a smink tükör előtt haltak szörnyet, miközben félig ki vannak rúzsozva. A mérgek ráadásul kimutathatóak, szóval lehet, már rég túl is vannak a pánikon. Meglátásom szerint pedig a középréteg az, akik vért izzadnak és valami csoda folytán sikerül kicsit feljebb kerülniük. Ha célzott lett volna a támadás nem érdekelt volna, de így esélyesen több ártatlant ölsz meg, mint amennyit nem. - néztem rá, addig is kímélve az égő cigit kezemben. Miközben próbálta "ész érvekkel" alátámasztani ötletét, azért elgondolkodtam. Nem, nem azon, hogy egyetértsek vele, mert akárhogy is nézem, amíg egy gazdag vénembernek ez valamennyi pénz kiesés - ami később valami fejlesztéssel akár meg is térülhet -, addig azok, akik belehalnak, később sem jönnek ki belőle jól. Erre is csak a Wonka példáját tudnám felhozni. Mert ha most Willy csokiját mérgezte volna meg, azért, hogy bezárassa esetleg, egy jó ideje csóró család gyereke meg pont akkor botlik pár dollárba, és szülinapjára vesz egy táblát, hogy azt otthon torta gyanánt elosszák, nos... mondhatjuk, hogy pech és legalább már nem szűkölködik a család, de vajon kinek ártott vele jobban...? Azonban, ha a bizalmába férkőzöm - ami úgy látom már így is alakul - lehet elárulja a tervei részletét, talán még előbb is, mint, hogy megtörténhetne, és ha nem is a plusz pénzért, de esetleg lehetnék besúgó. Jól csinálnám, nem buknék le.
- Tudod... másként is felnyithatnád a szemeiket. - jegyzem meg, miközben el is fogy a cigim, így a maradékot elnyomom és el is dobom. - Én a helyedben a mai naptól mindig a hátam mögé néznék... szó szerint és átvitt értelemben, mert feltételezem csak te és a másik flúgosnak vannak ilyen húzásai, amiket már ismerhetnek jó páran, és ha ilyen gondot okozol, ki tudja nem-e ihletsz meg valaki mást, és lehet holnap az a doboz cigi lesz ciánnal átitatva, amit reggel elszívsz. Elvégre... te sem vagy szegény, te is éppen olyan káros vagy a világra, mint azok, akiket most te leírtál.
Ez nem fenyegetés, csak óvva intés, bár igazból nem aggódom érte. Amíg viszont fizet, ennyi tanáccsal azért elláthatom.

AZ ÁMOKFUTÁS A JÖVŐ TÖMEGSPORTJA

Tévedtem, mikor azt gondoltam, azért jön utánam, hogy fejmosást tartson, esetleg a maga módján "rendbe" intsen. Mert ez azután következett be, miután elmondtam véleményem. Nem számítottam rá, hogy nekem esik, de nem különösebben traumatizált a pillanat. Lehet, hog a főnököm, de jelen pillanatban azt gondolom, fölé tudnék kerekedni. Álltam a tekintetét, noha tudtam, hogy szavaimnak - még ha igazságosan is -, de súlya van, és mivel neki dolgozom le kell nyelnem a békát. De ettől függetlenül azt gondolom elmondhatom a véleményem. Én is kockáztattam érte az életem, ez így fair. Fenyegetni kezdett, amin szintén nem lepődtem meg, ugyanakkor tudtam, hogy valószínűleg megtenné, bár akkor még mindig kérdéses, hogy miért pont én vagyok most a legkedvencebb testőre. Egy szavával sem tudtam egyetérteni, sőt kifejezetten aggasztó volt a világ szemlélete, a gyilkosokról alkotott képe. Ennek én nem szeretnék részese lenni, így újra csak fontolóra veszem a besúgó szerepét. Neki börtönben vagy diliházban a helye. Esetleg egy jelöletlen koporsóban. De most is csak azt tudom mondani, hogy amíg fizet, én megszedhetem magam, csak bízhatok benne, hogy nem állítja feje tetejére a világot. Mert ha igen, akkor baszhatom az egész nyaralósdit.
Vitába szállhatnék vele, de nem teszem. Nem azért, mert igazat adnék neki, ha nem, mert ezúttal valóban nem volna észszerű. Pláne, ha a bizalmába akarok kerülni. Szóval ezúttal kénytelen vagyok engedni, és elfogadni a tény, hogy "csak egy alkalmazott" vagyok.
- Rendben. - válaszolom közömbösen, se nem így, se nem úgy, továbbra is tartva a szemkontaktust. Nem tartottam fel, hagytam, hogy bemenjen, ám bár valamiért elkapott egy furcsa ösztönző érzést, hogy utána nyúljak, de nem tettem, csak távolodó alakja felé sandítottam. Olyan érzés volt, mintha ez egy megszokott mozdulat lett volna, ami már úgy benne van az emberben, még is tök idegen érzést hagyott maga után, mert hát... Miért tennék ilyet? Eddig se tettem. Ha megakartam volna ütni, esetleg... de miért tartottam volna vissza? Nem volt mit mondanom. Ah... biztos ez a kurva nap... Néhány perccel később mentem csak vissza én is a házba, ott pedig egyből a konyhába, amennyiben az üres volt, hogy kinyissak egy üveg bort, sört, bármit, ami alkoholt tartalmazott és annak társaságában dőltem le az első kanapéra, amit találtam. Először egy kellemes, gyors zuhanyt terveztem, de most még úgy is iszom. Majd utána... gondoltam én. Viszont, ha nem egy üveg sör társaságában dőltem le pihenni a műszak után, hanem, mondjuk egy teli üveg borral, elég esélyesen ki is dőltem ott, ahol voltam.