Jó volt Kanadában, nyugis volt, és bár munka akadt bőven, jól fizettek. Ami egyedül nem tetszett, hogy néha olyan dolgokban is részt kellett vennem, amikhez nem fűlött a fogam, mivel nem szívesen voltam részese mondjuk gyilkosságoknak. Pláne, ha rajtam állt, hogy él-e vagy hal az illető. Ez azonban a testőri munkával járt. Ahogy az utazás is, ha üzletkötésről vagy tárgyalásokról volt szó. Alapvetően több testőre is volt Langston-nak, viszont idővel rájött, hogy én is bőven elég vagyok, ráadásul kevesebb helyet is foglalok egymagam, mint másik három gorilla.
- Ha ma megkötjük az üzletet, megduplázom a béred, Nathan. - húzódtak ajkai széles vigyorra, a kopasz fickónak, ami által még jobban kidomborodott tokája ültében a limuzinban. Én szemben ültem vele, öltönyben, két pisztollyal is, melyeknek egyike a farzsebem felett pihent, míg másik a zakóm mögött bújt meg.
- Ha maga mondja. - válaszolom, de csak, mert muszáj. Elvolnék én csendben is, kifele nézelődve, bár az esős idő végett túl sok szépet nem látni. Egyszerre ismerős és ismeretlen ez a város, bár nem csoda, hiszen ki ne látott volna már képeket New York-ról vagy Bronx-ról. Nem kételkedem Langston szavaiban, csupán azon mélázok, mennyire volna fair, ha holnap után fognám magam és vennék egy saját lakást ennyi pénzből, ott hagyva a teljes lakbért Olivia-ra és a lányára? Amúgy sem szándékoztam ott megöregedni, csak hát tudom, hogy ők is nehezen jönnek ki a pénzből, még így is, hogy a lakást felesbe fizetjük. Sokat agyalni nem tudok ezen, mert közben megérkezünk, Langston pedig kér, hogy maradjak szorosan mellette, mert Bronx nem olyan, mint Laverlochère. Pedig látszatra nem sokban különbözik a klub a miénktől. Fel is megyünk az irodarészlegbe, miután meg volt a kézrázás és bemutatkozás, majd beérve az irodába egy kis jóízű csevejt követően bele is vágnak az üzletelésbe. Én nem értek hozzá, bár jobb dolgom híján ezt is végig kell, hogy hallgassam, mint a klub igazgatójának két inkább kövér, semmint izmosabb testőrének. Értem én, hogy a termett ijesztő is lehet, de ha futásra kerülne a sor, ők jobban tennék, ha csak gurulnának. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal szórakoztattam magam az unalmas tárgyalás alatt, illetve azzal, vajon mikor ér majd véget és fognak kezet a dologra, mikor lövöldözést hallottunk odalentről. A két testőr egyből lerohant fegyverüket szorongatva, ám a közeledő golyó záport hallva, azt gondolom félúton elestek. Én is előkaptam zakóm mögüli P-09-em és a tejüveges irodai ajtó mögötti alakokra fogtam, míg az igazgató jobbára csak vacogott magában - talán felismerte a kinti beszélgetőket - míg Langston beállt mögém. A klub igazgatójának védelme nem az én feladatom, de munkaköröm képezi az is, hogy megvédjem, ha megkötötték az üzletet. Itt azonban erről szó sincs, mert még a kézfogásig sem jutottak el. Langston suttogta, hogy még ne lőjek, akkor sem, mikor belépett a három tag, és még akkor se, mikor a vékonyabbik kevésbé épeszű módon, szó szerint agyonverte a klub vezetőjét. Erre mit mondhatnék...? Veszélyes szakma. Langston viszont ismerte már a városi gyakorlatot. Ha a vékony csávó átveszi az irányítást, akkor sem kell egyből megfutamodni, hanem ugyanúgy ajánlatott kell tenni. Lehet vele még jobban is jár, bár szerintem módszereit tekintve, kétlem. Engem viszont jelenleg Langston fizet, szóval egyenlőre csak a dagikra fogom a pisztolyt, készen arra, hogy bármikor meghúzzam a ravaszt. Ha ügyes vagyok, karcolás nélkül kinyírom mindkettőt, a baseball-ossal pedig már sima liba a dolog. Mintha én, mint egy cane corso le kellene birkóznom két bulldogot, meg egy agarat, szóval azért... ne már. Ám mivel a két fegyverest figyeltem, nem gondoltam, hogy a kérdéseim nekem szegezi, hanem azt hittem, hogy Langston-t ismeri. Nem volna meglepő. Nekem pedig beléptekor sem volt ismerős arca. A főnököm viszont meglepődött - bár ebből sem láttam semmit, hiszen háttal voltam neki -, mert neki viszont egyből leesett, hogy ismerem. Viszont mivel oda se hederítettem, ő azt gondolta, hogy rosszban vagyunk. Ezek a félreértések... Volt is nagy meglepetés részéről, mikor hozzá lett vágva a pénz. Ez még nekem is újdonság volt, de a pisztolyt csak akkor engedtem le, mikor ő finoman megveregette vállam, ekképpen is jelezve, hogy okés a helyzet. Szerintem nem, de ki vagyok én, hogy felülbíráljam?Akkor fordítottam csak a dohányzó felé fejem, egyik szemöldököm felvonva, mikor marasztalásra kért... parancsolt. Kérdőn pillantottam Langston-ra, de őszintén...? Nem lepett meg reakciója. Pénzhez jutott, és az életét mentette. Lehet én is így tettem volna. Csak tudnám miért nekem kell szopnom testőrként, mikor neki több a lóvéja és a hatalma? Én pótolható vagyok, de ő...?Minden bizonnyal ő is, épp úgy, ahogy az, akinek most a székében ül az az őrült fazon. Nulla csalódottsággal, de kissé tanácstalanul néztem az egykori főnököm után - mert, hogyha élve szabadulok is innen, kétlem, hogy képes volnék még akár ember számba is venni -, miközben egy pillanatra alsó ajkam is beharapom. Fasza...
Nem mondom, hogy nem volna némi esélyem még így is nyerni egy kis lövöldözésben, de utána? Még a végén a többi hullát is rám kennék. Nos... akkor marad az a terv, hogy még nincs semmi terv. A pisztolyt nem rakom el, mert innentől már csak az én testiépségemet szolgálja, ami nekem épp olyan fontos, mint a főnökömé volt, viszont kíváncsian hallgatom a fickót. Aham, szóval ismernünk kéne egymást. Rossz az arcmemóriám, bár eddig erre nem volt példa. De ha ilyen könnyedén löki felém a sódert, minden bizonnyal nem csak facebook ismerősök voltunk. Ezer éve nem látott, ergo lehet, hogy okkal kerültem, és az ok már kevésbé volt fontos, így el is feledkeztem róla. Mondjuk tekintve a módszereit, nehéz lehetett kiverni a fejemből. Az utána levőkre viszont kissé oldalra biccentem fejem, mint aki rosszul érti, és összevont szemöldökkel, kérdőn nézek vissza rá. Ha valóban ennyire rosszban lennénk, biztosan nem felejteném el a képét.
- Szerintem összekeversz valakivel, Joker. - jegyzem meg, erősen kételkedve, nem-e ő téved. Tisztelet? Ugyan. Ha meghalok, teljesen mindegy, hogy beszéltem vele, és lehet, hogy nincs fehérre meszelve a képe, jellemileg és módszerileg rá lehetne húzni a címkét, függetlenül attól, ki szerette vagy sem az említett fiktív gonosztevőt. Hogy kinyírtak? Hát azon én sem. Már a kórházban nagy zűrt csináltak belőle, mikor elfelejtettem elmenni az egyik ülésre. Kis híján rám küldték a zsarukat. Hát azért jól nézünk ám ki... De arról nincs tudomásom, hogy elhagytam volna a várost. Az viszont biztos, hogy a személyim ellenére, tuti, hogy nem Kanadában születtem.
- Kanadai vagyok. - válaszolom közömbösen. - Talán kerestél? - kérdek vissza, bár magam sem tudom, hogy a válaszból mi hasznosat tudnék leszűrni.
Hallottam már olyan pénzes zsákokról, akik annyira unatkoznak, hogy alkalmazottakon vezetik le feszültségeiket, és ugyan, mikor "kivásárolt" a főnökömtől, azt gondoltam itt is ez a helyzet, most már inkább afelé hajlok, hogy tényleg ismerjük egymást, csak biztos nem tartottam túl fontosnak a kapcsolatunk, hogy ennyire meg is maradjon.

Felvont szemöldökkel hallgattam a félnótást, és ami még bizonyossá vált számomra, hogy nem csak őrült, de mivel még mindig életben vagyok, vagy kevésbé rossz viszonyt ápoltunk, vagy olyan pocsék ellenségei vagyunk a másiknak, hogy sosem tudtunk pontot tenni a végére. Nos, azt hiszen én utóbbit most megoldhatnám 3 golyóval. El is sandítok a másik kettő felé, noha úgy tűnik, ők csak parancsra ugranak. Nagyon helyes. Figyelmem akkor irányult vissza felé, mikor érdekesebb dolgokról kezdett beszélni. Tud valamit. De mi az, hogy "megint"? Kezdem azt hinni, hogy nálam ez bevált szokás. Vagy szórakozik valaki? Kissé összezavar, mert ahogy visszatekintek az elmúlt hónapokra, azt gondolom semmi sem volt megjátszott, sőt, kifejezetten ura voltam az életemnek oly módon, hogy végül megszöktem és nem lett belőle gond. Idáig. Bár ez sem annak tanúsítható be. Mondanám, hogy megérne egy próbát érdeklődni, de tartok tőle, hogy a fele sem volna igaz annak, amit elhagy a szája ennek a félcédulásnak. "Kedves" ajánlatára és a másik kettő reakcióját látva sem engedtem le a pisztolyom.
- Ajándékba kaptam. - válaszoltam, bár igazából feleslegesen mondtam bármit is, arról nem is beszélve, hogy az ajándék szó enyhe túlzás volt, hiszen egy hullától vettem el. Eddig is különösnek találtam módszereit, így a kettétört ütőn már meg sem lepődtem. Ahogy azon se, hogy hozzám vágta, igaz, mivel álltam, így le is esett rólam. Oké, legalább tudjuk, hogy nem méreg. Viszont mivel ezt a felém dobott tárgy közben nem tudtam volna megmondani, érthető okokból, én sem maradtam nyugton, hanem a tébolyult felé lőttem, de a füst belégzése miatt, ellőttem a fejem mellett, nagyon maximum a füle hegyét eltalálva, de még az sem biztos, mert némi köhögés után el is sötétült a világ. Nos, erre nem számítottam, de azt gondolom, ha megakart volna ölni, már megtette volna. Vagy tudja fene... Kétlem, hogy a főnököm irányába szólna ez a dolog.
Még eszméletlen állapotban is azon agyaltam, ki a franc volt, de a filmes jelenetekkel ellentétben itt nem jelentek meg korábbi emlékek, sőt még a hangja sem visszhangzott a fejemben. Ellenben az megint csak felmerült benne, hogy távol maradásommal biztosan helyzetbe hozom majd a csajokat odahaza. Fasza. Gőzöm sincs hová hozhatott, de mikor lassan magamhoz tértem és már a fejem sem zsongott, kinyitottam szemeim, még ha csak résnyire is, és még sem az tűnt felelőször hol vagyok, hanem, hogy nem tudok mozogni. Le is néztem magamra, hogy megbizonyosodjak az okáról, ő akkor már beszélt... gondolom hozzám. Ami később lesett, hogy a szavaival ellentétben nem kórházban voltam, és végképp nem egy pszichiátrián, bár az feltűnt, hogy ő idő közben kicsit össze szedtem magát, talán a vérfoltokat is lemosta, amik ott a klubban ráfröccsentek.
- Terápiával... - ismétlem vissza, erősen kételkedő hangnemben, majd teszek még egy próbát a szabadulásra, mielőtt ránéznék. - Te minden ellenséged így megkötözöd, akitől félsz? - kérdeztem, mert nyilvánvalóan voltak aggályai, példának okáért, hogy esetleg agyon verem. Mocorgás közben éreztem meg, hogy csak azt a fegyverem csórta el, amelyik a kezemben volt. A farzsebemnél még ott volt a másik. Így ugyan nem tudnám használni, de, ha ráveszem, hogy elengedjen, még testőrei sincsenek, akik egyből nekem esnének.
- Nagyon rosszban lehettünk, ha ennyire tartasz tőlem, hogy elkábítasz, megkötözöl. Még is azt érzem, hogy te voltál, aki ártott nekem. - nézek rá enyhén közömbösen, de még túl fáradt vagyok, hogy komollyá váljon arcom is mondandóm mellé.

Nem hinném, hogy odahaza ráhibáztak volna a nevemre, de elbizonytalanít, hogy így hív. Talán mégsem ismer annyira, mint azt hittem volna. Vagy csak szórakozik. Őszintén...? Nem tudom, és nem is kellene, hogy érdekeljen, de mivel mozgásképtelenné tett, nem sok mindent tudok csinálni, mint figyelni. Legalább is most még. A holló és a róka története jut az eszembe, bár itt nem a sajtra pályáznék, de úgy néz ki meggyőzhető, ha az ember a kedvére tesz. Ki tudja, talán az amatőr hízelgésnek sem tudna ellenállni, bár nem úgy néz ki, mint, aki ne volna elkényeztetve.
- Hát persze... Pont ezt mondaná az is, aki fél... De megértem. Nyilvánvalóan alul maradnál. - válaszolom nyugodtan, egy fejbiccentéssel, hisz jól láthatóan nem vagyunk egy súlyban, és Langston-ból kiindulva, ő sem lehet valami képzett harcos. Nem véletlenül léteznek a testőrök. Lustaságra hivatkozik. Erre nem tudok többet reagálni, mint, amit. Viszont az általa megosztott információkra már össze kell vonjam szemöldököm. Hát nem tudom. Nem értem miért hazudna erről, hisz nyilvánvalóan nulla a bizalom köztünk, viszont... elég finom kifejezés lehet ez a "hullámvölgy" meg "húzás", ha már itt tartunk.
- Ja, hát én is minden kevésbé szerethető ismerősöm elszoktam kábítani és megszoktam kötözni. - utalok rá finoman, hogy adott okot szavainak hitetlenségére. Az ajánlat szóra viszont már érdeklődőbb fejet vágtam valamivel, bár nem hittem, hogy bármi komolyan dologgal előállna. Ahhoz nekem túl kettyósnak tűnik.
- Neked? Dolgozni? - kérdek vissza ismét csöppet kételkedve szavaiban. Nehéz eldönteni nem-e viccel. - Mi az, kifogytál a dagikból...? - húztam fáradt fél mosolyra ajkaim, mert vicces lett volna elképzelni, hogy beálljak Tweedledum és Tweedledee mellé valami gorilla feeling-el. Követtem útját a festményhez és összevont szemöldökkel figyeltem, ahogy kinyitja a mögötte lévő széfet. 2000?! Biztos hibbant. Bár tekintve milyen veszélyes lehet mellett az élet... Még is elgondolkodtam a lehetőségen. Bár nem tudom... ki tudja miféle feladatokat bízna rám, a gyilkosságokon túl is...? Azért annak is meg kellene kérni az árát.. már ha elakarnám fogadni.
- De ugye tudod, hogy ahhoz, hogy neked dolgozhassak... el is kell oldoznod? - húztam szélesebb mosolyra ajkaim. Így vagy úgy, de le kell kerülniük majd a köteleknek.
- 3000. - jelentettem ki, leginkább kíváncsiságból, hogy hajlandó e belemenni egy ezressel többe is. Ha vállat vonva belemegy, még mindig gyanakodhatok, hogy csak blöfföl, bár tekintve mennyi pénze van, akár még bele is férhet neki. Vajon mire fel pont én engem akar testőrnek...? Látta, hogy dolgozom? Vagy tényleg ismer annyira, hogy tudja, hogy végzem a munkám? Kétségeim vannak, és az indokom... nos... elég csak ránézni. Viszont most jobb ötletem nekem sincs. Vajon mi történne, ha nemet mondanék...? De mi van? Csak elcsípem mondandójának lényegét. Nem is testőrnek akar, hanem társnak? Most akkor testőr vagy társ? Nem mindegy. Az kétségtelen, hogy az ajánlat valóban vonzó, bár eddig csak a pénzről hallottam, és ki tudja mit jelent számára a neki dolgozás...
- Ateista vagyok. - jelentem ki mondatára közömbösen, és nem, nem most fogtam bele, eddig se nagyon adtam ezekre a dolgokra. - És rendben. - bólintottam rá, majd még gyorsan hozzá tettem. - De gyereket és ártatlan nőket nem ölök.

Poénját fel sem véve vontam össze szemöldökeim. Minden kiejtett mondattal őrültebbnek tartom, ezért azt hiszem már most biztos vagyok benne, hogy akármit mond vagy tesz, sosem fogok megbízni benne. Ha üzletelünk is mindig szükségem lesz egy B tervre, és egy pisztolyra, ha esetleg még ennél is jobban elborulna.
Azon pedig ki nem mutatva, de igen csak megrökönyödtem milyen könnyen belement a magas összegbe. Jézusom... mire bólintottam én...? Mondjuk, az, hogy rábólintott, nem jelenti, hogy tartja is a szavát, szóval nem tudom... Jobb is, ha mindig lesz nálam stukker. Legalább azt is tudom merre rejtegeti a széfet.
- Őrült vagy... - jegyzem meg halkan, de neki címezve, bár szerintem ezt ő is sejti magáról legalább egy kicsit.
- Aham... - vontam fel egyik szemöldököm, inkább csak lereagálva, semmint ténylegesen alárendelve magam ennek a hülyeségnek. Sokat szívhat, ha állandóan ennyire jó kedve van. Volt. Mert az én munkámnak is volt kikötése.
- Aki képes agyonverni egy baseball ütővel az üzlettársát, az biztosan képes megölni egy védtelen gyermeket is. - válaszolom komoran, egyre élénkebbnek érezvén magam, most, hogy a kábultság múlik. Aztán jönnek az ő feltételei. Zsarukat nem szívesen ölnék, de ez Langston-nál is benne volt a pakliban. Amúgy se mindegyik jóindulatú, de tény, hogy abban a pillanatban nehéz is volna ezeket felmérni. Szemeim forgattam az utolsókra. Nyilván megteszem őket, amíg tejel. Aztán végre eljutottunk odáig, hogy el is oldozott. Elkaptam volna a nyakát, de végül csak felkeltem a kanapéról és kiropogtattam a csontjait, aztán elvettem a pénzt, amit jobb híján a zakóm belső zsebébe tuszkoltam. Azt vártam, majd kezet nyújt, de nem tette. Jó, mert kezet csókolni biztos nem fogok.
- Aham... - hümmögöm megint, mert az ilyen megjegyzéseit, hamar el kell engednem a fülem mellett, ha nem akarok én is olyan gyorsan megőrülni, mint ő. - Szerintem kicsit sok mesét nézel, de tőlem... - forgatom szemeim lassan karba téve kezeim, mert hát, akkor most munkába is állok és Langston-nál sem volt túl sok lehetőségem, mint állni mellette és hallgatni.
- De előre szólok, hogy a vízilókkal nem fogok spannolni, még a munka miatt sem. - jegyeztem meg, de gondolom ez eddig is nyilvánvaló volt. Eddig se csíptem őket, eztán sem fogom. Majd egy kis szünetet hagyva, ha csak nem előzött be valamivel, gondoltam megérdeklődöm mit várjak a mai naptól.
- Szóval... mi a mai program, főnök...?

Kétlem, hogy ezt más is így látná. Mármint, hogy a jó szándék vezérelné. Ez még az ő fejében megfoganva sem nevezhető annak, hiába is próbálja leplezni. Vagy sem. Mindenesetre az "üzletet" megkötöttük, a feltételeket elfogadtam, és igazából előre ki is lettem fizetve. Nem tudom, mi volna, ha egy nap úgy döntenék, hogy felmondok, de egyenlőre úgy gondolkodom, hogy mellette negyed annyi idő alatt összeszedem magam pénzügyileg, hogy elutazzak valami nyugis helyre, és a magam ura lehessek. Ami viszont tuti, hogy már most teljesen más milyen főnököm volt, mint Langston. És nem csak azért, mert ő még ha alvilági körökben is, de üzletember volt, hanem, mert azt gondolom, itt teljesen más élet lesz, mint ott. Nem baj, talán kicsivel több lesz az izgalom, és kevesebbet kell állni és hallgatni.
Az alapok után, jó magam mentem is utána, bárhová is vitte a dolga, igaz, leginkább csak azért, mert választ nem kaptam tőle. Azt gondoltam már is belefogunk, esetleg elmegyünk valami találkozóra, ahol jobban megismerhetem a munkám körülményeit, de ehelyett... a konyhába mentünk. Oké, ők bemutatkoztak, én is biccentettem feléjük és... ennyi? Szóval lecsapott az egykori főnököm kezéről, elkábított, megkötözött, hogy felvegyen valami testőr bérgyilkosnak, hogy aztán nézzem ahogy eszik? Sokszor elmondtam már, és megint ismételni fogom magam, de ez a fickó nem komplett. Figyeltem, ahogy a másik két csávó elhagyja a terepet, én pedig jobb dolgom lévén a konyhapultnak dőlve, karba tettem kezeim és néztem magam elé. Hát... legalább tudom miért vannak így elhízva az emberei...
Nem tudom, valahogy nem győzött meg ötleteivel, meg, mi az, hogy körbe vezet a házában? Ha azt mondja, hogy a klubokban,  bárokban vagy ahol majd a napunk nagy részét töltjük, azt mondom oké, nem árt felmérnem a terepet, mert nem csak ácsorgással telik egy testőr napja, de ez így... Jesszusom, azt ne mondja, hogy a napunk nagy részét itt fogjuk tölteni a házában... Még a hideg is kiráz. Persze tök jó, hogy ennyit kapok érte meg minden, de mi a fasz?
- Többféle irányt. Például? - kérdek vissza most már nem pusztán kíváncsiságból, de valami lelki megnyugtatásból, hogy a telefon alatt nem egy pizzarendelésre gondolt, és az "irány" akár valami fuvarozós vagy kísérgetős dolog is lehet. Mondjuk az feltűnt, hogy vezetni ő vezet, ergo lehet nem szereti, ha más van a kormánynál. Ezt megértem, én sem örülnék neki. Közben kapok egy sms-t, halkan pittyen. Elő véve szinte biztos vagyok benne, hogy a volt főnököm az, aki annak tudatában, hogy még talán élek elküldi az uccsó bérem. De hová gondolok...? Ilyet még én sem hiszem, hogy tennék, függetlenül, hogy én nem léptem volna csak úgy le a pénzzel, ha már alkalmaztam. Már ha megbízható, de én az vagyok. Nem. A lakótársam üzent, mert hallotta az egyik kollégámtól, hogy itt ragadtam New York-ba, és kérdi most mi lesz. Hát ha én azt tudnám... Elsandítok a kajáló felé.
- Gondolom a munka végett haza már nem nagyon fogok menni... - jegyzem meg, leginkább arra célozva, hogy van e lehetőség még a haza utazásra hébe-hóba, vagy felejtős. Ha felejtős, nos, nem mintha az én hibámból alakult volna így a dolog, de egy pár hónapig  fizetem üresbe a lakbér rám eső részét, hogy ne kerüljenek szar helyzetbe, de legalább is legyen idejük felkészülni rá. Ha azt mondja nem probléma, akkor nyilván minden majdnem teljesen a régibe marad, és megírom, hogy ne parázzon, fizetek. Ha az sms-t pedig letudtam, gondoltam nem baj, ha rágyújtok, így elő is vettem a cigit.

Elég nehéz volt elhinni, hogy valaha is volt nagyobb hatalma, bár manapság minden megtörténhet. A módszere az, ami miatt lehet, hogy brutálisnak tűnik, de éppen ezért is nehéz elhinni, hogy nincsenek bandák, akik ha csak egy alkalomra is, de összefogának ellene. Én így tennék. Nem tűnik túl megbízható fickónak, ergo, az emberei sem bízhatnak benne, így pedig bármikor bárki átpártolhat mások felé. Lehet, hogy a két kocával jófej, de ez még akkor sem egy életbiztosítás. Pláne, mert még ha golyófogónak jók is, max egy-egy alkalomra.
Továbbra sem érzem, hogy pártolnom kéne, de amíg fizet, és nem akar sárkányokat tenyészteni, addig annyira áll két lábbal a földön, hogy teljesítsem kívánságait, de már most érzem, hogy ez egy rövid életű ismeretség lesz.
- Ok. - bólintottam röviden és tömören tudtára adva, hogy értem én. Bár igazából meg annyira nem... Világot akar hódítani, de még a nevét sem meri felvállalni, és inkább sunyiban ügyködik... Oké, hogy nem ő a legnagyobb kutya, de tiszteletet és elismerést csak úgy lehet szerezni. Közben a cigire is rágyújtok, és mivel úgy látom nem zavarja, nyugiban el is szívom, míg informál a helyzetről. Azzal viszont nincs bajom, hogy visszaszerzi, ami az övé. Én is így tennék, talán hasonlóképp is, mint ő. Elvégre, ha őt illeti... A nevek semmit sem mondanak, de azért eszembe vésem őket, hátha később még jól jöhetnek. Ekkor jön az sms, és ekkor érdeklődöm meg tőle, mire számítsak "szabadság" alatt. Elenged, ez mondjuk jó. Bár kicsit fura. De örülök, hogy nem szívleli a rövid pórázt. Válaszán azonban akaratlan is elmosolyodom.
- Nem mintha nem tudna pótolni, addig is a két cimborád, de rendben. - bólintok, hisz úgy gondolom, ez az oka annak, hogy nem akar sokáig távol tudni. Valamire csak jó vagyok, vagy jobb, mint az a másik kettő. És nem... nem a zabálásban.
Már javában elfogyott a cigim, mikor végre kezébe vette a telefont. Nem számítottam rá, hogy sima ügy lesz, de egészen másként alakultak a dolgok, mint ahogy azt eltervezte. Összevont szemöldökkel hallgatom.
- Honnan tudnám? Nem járok New Yorkba... - húzom félre szám, de aztán elindulok és teszem, amire kért. Az meglepett, hogy én vezetek, de nem baj, szeretek vezetni. Amíg vártam rá nézelődtem, a kocsikat, az udvart. Mikor pedig végre ő is becsatlakozott még kérdőn hátra tekintettem a kocsi mögé, hátha jönnek a többiek is. De nem. Oké, hogy jó vagyok, de helyettük azért nem dolgozom. De mielőtt rákérdezhettem volna, az ölembe landolt a puska, amiről ismételten kérdőn néztem fel rá.
- Nem mintha nem tetszene, de ezzel maximum távolról tudlak fedezni, és tekintve, hogy egy kaszinóba tartunk, ami tele van emberekkel és gépekkel... nem garantálom a teljes védelmet. - figyelmeztettem, ezúttal mindenféle gúny nélkül. Nem mondom, hogy nem kívánnám, hogy egy kicsit el agyabugyálják, de nem ártana még kihúznom néhány hónapot, mert hát... kell a pénzt. Megnehezíti a dolgom, se bulldogok, se gépfegyver, még jó, hogy legalább a pisztoly nálam. A séta pálcára már rá sem kérdeztem, de soha nem is értettem, hogy egészséges embernek minek... mondjuk rá éppen nem mondtam volna, hogy... egészséges de egy sétapálca nem segít a mentális problémáin. Ha minden meg volt elindultam a cél felé. Nem mentem gyorsan, mert ha így tennék és odaérnénk, már rendőrök társaságában kereshetnénk parkolót. Gondolom nem kell a feltűnés, ilyenkor pedig már amúgy sincsen akkora forgalom. Mázlinkra a parkoló megkeresésére volt parkoló fiú, szóval kiszállás után, ha Liam-nek sem volt ellenére, át is adtuk neki a kulcsot. Ha nem, úgy én kerestem parkolót, ami kicsit tovább tartott, de nem órákig. Aztán fegyverrel, vagy csak a rejtett pisztolyommal követtem befelé. Én is öltönyben voltam, csak valamivel modernebb kiadásban, mint, amilyen ő volt. Ing helyett rövid ujjú volt rajtam, kényelmesebb, így ha esetleg akciózás lenne, könnyebben mozgok benne. Ahogy pedig beléptünk és körbenéztem, arra gondoltam, hogy őket én se sajnálnám, de mindenesetre nem ölnék ész nélkül, még húgyagyú gazdagokat sem.

A szerencse játék sosem volt az én asztalom. Nem azért, mert nem értettem hozzá, egyszerűen csak nem kötött le. Nyilván én is szeretem a pénzt, de ha már hobbit kell választanom, az legyen valami sport vagy akciódúsabb, mint állni, ülni és nyomkodni valamit. Ha felénk is néztek, azok is csak elvétve tették, nem zavartunk nagy vizet, az alkoholban és nőkben úszókat meg aligha zavarta volna jelenlétünk, pláne, hogy látszatra fegyvertelenek voltunk. Egy bolond és a társa. A kaszinókban amúgy is szokás egy társ, mondjuk az általában egy csinos lány, aki fogja a koktélt, amíg a pali játszik, de mivel itt most egészen másról volt szó, így nyilván Liam se érte volna be egy miniruhás hölggyel.
Eleinte egész nyugodt volt minden, bár a hiányos biztonsági szolgálat nekem is feltűnt. Amiből egy kaszinóban nem elég, az a verőember és fegyveres biztonsági őr. De aggodalomra semmi ok, hamar megkaptuk a választ a miértekre. Mire előjött a négy fickó, én is előhúztam a dilistől kapott pisztolyom, de addig nem lőttem, míg rajtuk sem látszott, hogy támadni akarnak. Hát jól nézünk ki, én itt mindenkit lelövök, mire kiderül, hogy csak a szokásos átvilágítást végezték volna.. még a végén visszavenné a pénzt a kettyós. Viszont miután ránk lőttek, én is odébb ugrottam, onnantól viszont nem volt kérdés kivel mi legyen. Amíg pedig Liam szurkálódott, én fejbe lőttem, arra, akit épp nem fojtogatott. Nem bénáztam a lehetséges mellény és tudja tököm mik miatt. Szemen, vagy homlokon lőttem, aki éppen útba volt. Praktikusabb és gyorsabb. Miután mindegyik kimúlt, ellenőriztem a tárat, ha kellett megtöltöttem, majd az újdonsült főnökömhöz sétáltam.
- Ezek után gondolom ne is reménykedjünk, hogy rábólint az ajánlatodra... - pillantok rá, bár nem értem ő miért nem hozott magával pisztolyt, minek ez a sok vér, meg felesleges energia pazarlás. Egy boxert azért eltettem, jól jöhet az még, ha elfogynának a töltények.
- Ezt meg itt ne felejtsd... - nyomtam fejébe a golyó elől kitérésekor leesett kalapját, amit pont olyan feleslegesnek találtam, mint a szemcsit, de hát ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak. Langston is mindig felemás zoknit vett fel, ráadásul totál nem passzolókat a ruháihoz, ami szerintem ocsmányul nézett ki, de az ő dolga volt.
- És most merre...? - kérdeztem, miközben a lezárt elektromos ajtóhoz léptem. Megoldható, nem a legmodernebb szerkezet, viszont addig azért nem ártana a hátunk mögé is nézni. Ha úgy tűnt csak erre tudunk menni és ő nem próbálkozott meg vele, úgy én álltam neki feltörni a rendszert. Általában megy, de ha nem, akkor is max tönkreteszem és előbb utóbb kinyílik az ajtó. Miután pedig itt is megadta magát a rendszer és kinyílt az ajtó, legyintettem udvariasan, hogy menjen csak előre. Persze azért én is résen voltam, ha esetleg újabb akadályba botlanánk, nálam legyen a pisztoly.

Nem mondom, hogy napi szinten botlottam ilyen eseményekben Langston-nál, sőt nála a hosszú hónapok alatt is max egy-két emberkét öltem meg, de így sem panaszkodom, sőt. Nincs bajom az egész napos ácsorgással, ha kifizetnek, de mivel sosem voltam - gondolom... - az az egy helyben ülős, ezért jobb szeretem, ha a munkám alatt azért van mit csinálni. A szabadnapjaimon, nem, ó nem, ott legyen csak nyugi, de ha már testőrnek állok, legyen oka. Itt pedig úgy éreztem van. Bár tekintve, hogy Langston-nal ellentétben ő is beszállt a küzdelemben nem tudom mire kellettem én, de nem baj.
Az elektromos zár nem okozott problémát, bár, ezt már az előző munkám előtt is tudtam hasznosítani, de fogalmam sincs honnan. Nem is maga az elmélet, mint inkább a gyakorlata maradt meg, ahogyan a küzdősportok, a fegyver viselés, a vezetés versenyszintű alkalmazása és nagy meglepetésemre, még a pszichológiához is értettem. Elszoktam gondolkodni, vajon mi vagy ki voltam a múltban, mert sok dolog nem igazán passzol az én életstílusomhoz, viszont kezdem azt érezni, hogy nem baleset nyomán vesztettem el emlékeim. Fura... és azt hiszem ez mindig az is marad. Ha volnának emlékfoszlányok, azt mondanám lenne miből kiindulni, de semmi. Más szavában hinni meg háát... nem túl nagy biztosíték. Pláne olyanok szava, mint ez a bolond pali.
Mikor túl sétáltunk az ajtón, ismét gyanús csend várt minket odaát, de mintha ténylegesen kiürült volna már a hely. Körülnézni azonban sosem árt, így hát követtem Liam-et. Ugyan várt ránk egy kis meglepetés az irodánál, de a golyózápor elől mindketten elhajoltunk, és bár simán le is tudtam volna lőni, lévén, hogy úgy is a főnökömre fájt a foga, ő sem volt rest akcióba lendülni, amit inkább tartottam komikusnak, semmint hasznosnak. Engedtem is magamnak egy fejcsóválós mosolyt, amiért ennyit pattog szegény, de legalább unatkozni nem unatkozunk. Mindenesetre, ahogy a kinti előző kettőt, a hátrahagyottat is fejbe lőttem, majd amíg Liam keresgélt vagy nézelődött, én sem tettem másként. Az asztalon volt egy kis tál pörkölt mogyi, abból is felmarkoltam, és amíg föl-alá mászkáltunk én azt eszegettem. Félszemmel láttam, hogy Liam lassan indulásra kész, szóval nem időztem sokat, ellenben az egyik fiókban találtam szivart, szóval azt is zsebre vágtam "emlékképp".
- Csak utánad... - biccentettem az ablak felé hozzáhasonlóan, majd ha kiment, követtem és még azelőtt elhagytuk a terepet, mielőtt egyáltalán történt volna bármi is. A kocsival kiálltam, megvártam míg beszáll, aztán ráérősen ránéztem.
- És most?
Nem volt túl szerencsés fickó, ezt meg kell hagyni. De tény, hogy egy ilyen összetett akciónál előfordulnak az ilyenek, főleg, ha már ismerik is őt. Ha megadta az úticélt, elindultam. Ha nem, jobb híján haza felé vettük az irányt, mielőtt a rendőrség kiérkezne és gyanút fogna. Bár ha ismerik, akkor úgy is tudni fogják, hogy ő járt itt.

Elég pech-es ember, de lehet alapból is erre kellett számítanunk az előző húzásai miatt. Gondolom eztán sem lesz könnyebb, sőt, most már nem csak menekülni fognak szanaszét, hanem fel is készülgetnek ellenünk. Ahhoz pedig nem biztos, hogy elég lesz 4 ember, szóval bízom benne, hogy vannak még csatlósai. Megbízhatóak.
Az úticélt megkapva el is indultunk, nem sokkal a robbanás előtt, de még így is lehetett hallani és látni, plusz a rendőrök is hamar megérkeztek, így kicsit fenn is tartották a forgalmat. Mondjuk igazán beavathatott volna a "kis dolgába", ha már a testőre vagyok, hogy tudjam mire számítsak, de nem szóltam érte. Kellett tennünk egy kis kitérőt, de addig ő is elszívhatta a cigijét, é n pedig "nagy örömömre" végig hallgathattam az ökörségeit. Te jó ég... már akkor tudtam, hogy elég elég problémás egy munka lesz, mikor a szörnyekről meg újjá születésről beszélt. Mondom én... ha elkezd sárkányokat létrehozni, én lelépek, pénz ide vagy oda. Mert azt a pénzt szeretném el is költeni, nem csak gürizni érte olyasmiért, ami totál lehetetlen, szinte egy helyben toporgás.
- Szerintem neked csak egy nyaralásra volna szükséged, hogy kicsit tudjon pihenni az agyad, mert ahogy hallom, elég sokat túlórázik... - jegyzem meg finomkodóan, hogy szerintem már kezd leépülni szegény. Elég korán, de van, akinél ez ilyenkor következik be, és minél előbb segítséget kér, annál előbb kezdhetik... gumiszobába zárni. A mondatom lényegétől függetlenül azonban nem a megbántása volt a célom, bár nem tudom, hogy ezt képes e volna annak venni. Emiatt nem is nagyon mentem volna bele a témába, és őszintén szólva nem is kellett. Már nem voltunk messze a céltól, mikor bekaptunk egy pirosat, ami önmagában még nem is lett volna különös, hiszen így este, hétvége felé már elég azért akadnak szórakozni, utazni vágyók. A meglepetést egy az előttünk kocsi tetejébe csapódó emberke okozta, akiről már így utólag nehéz lett volna megállapítani, hogy nő vagy férfi volt. Túl magasról ugorhatott a mélybe. Ráadásul mázlija volt a sofőrnek, hogy egyedül volt, mert a fejét ugyan beverte, nagyobb baja az ijedségen nem lett. Ki is ugrott a kocsiból, de addigra az utcán járkálók már sikongatva futottak közelebb a kocsihoz. Nem el, közelebb... Idióták. A csapódásra még én is összerezzentem, és az üvegszilánkokból a mi kocsink is kapott, bár csak annyi problémát okoztak, mintha egy galamb szart volna telibe.
- Hát igen... ez tényleg New York... - sóhajtom, mert ki tudja mi okból vetette a mélybe magát az a valaki, szóval egy kis sajnálatot azért megérdemel. Rá is néztem Liam-re.
- Szerintem nincs szükség a világ megváltásra... megváltja az magát is... - jegyzem meg, és egészen a következőkig azt is gondoltam, hogy csupán egy puszta véletlen volt az öngyilkosság, de a következő pillanatban egy újabb test csapódott be, most egy szerencsétlent is maga alá taszítva. Aztán egy újabb és még egy zúgott le a mellettünk lévő épületről. Lassan pedig olyan lett a környék, mintha valaki sziklákat dobálna le az emberekre. Mindenki menekülni kezdett, és hála égnek a kocsisok is felhagytak a türelmes várakozással, így én is ki tudtam tolatni, és odébb menni, folytatni utunk a célig, ami már közel volt, mert szinte biztos voltam benne, hogyha ott maradunk minket is kilapít valaki. Lopva tekintettem én is csak a visszapillantóba, mert ilyet még én sem láttam. Egy ember még oké, öngyilkosság, de hogy ilyen zápor esőt csináljanak, az durva. Ha nem láttam rajta a meglepettséget, még azt is lemertem volna fogadni, hogy az ő keze van a dologban. Szóval nem tetszésem kifejezve, összevont szemöldökkel néztem rá, miután leparkoltunk Times Squaren.
- Te voltál...? - húztam a szám. A riadalmat még innen is jól lehetett hallani, hiszen alig voltunk távolabb pár száz méterrel. Dudáltak, sikoltoztak és jobbára mindenki menekült amerre látott.

Ami azt illeti, valóban nem volt egy szokványos nap, és még volt néhány óránk holnapig, szóval kezdtem azt gondolni, hogy itt aztán tuti nem lesz unatkozás. Én mindenesetre támogatom, hogy el menjen nyaralni. Pláne így, hogy előre kifizetett, szóval miért ne? Neki is jót tenne, és én is átgondolhatnám, hogy mit akarok. Mert pénzt azt szeretnék, de meghalni, azért nem. Már pedig még Langston is biztonságosabban élt, mint ez a hibbant fickó, aki még a tömeges öngyilkosságnak is jobban örült, mint a világbékének. Nem csak a város kettyós, de ő is. Morbid tréfájára rosszalló pillantást vetettem rá. Nagy eséllyel gőzünk sincs arról mi folyik itt, így nem ítélkezhetünk felette. Amint pedig elkezdték követni mások is, szinte biztos voltam benne, hogy ártatlan áldozatok, akiket valaki meggyilkolt, így a parkolás után a mai napot tekintve, érthető okokból ő rá gyanakodtam. Persze tagadta, és őszintén még hihető magyarázattal is állt elő, de még így is azt éreztem, hogy valamilyen szinten még is csak benne volt a keze. Aham, szóval öreg, és még is az ő őrültségein nőtt fel, teljesen logikus. A legrosszabb pedig az, hogy ezek szerint van még egy hozzá hasonló tébolyodott. Fasza... Lehet mikor odaérünk, őt puffantják le és akkor ma már a harmadik főnököm mellé szegődhetek, talán még jobb fizetésért.
Javasoltam volna, hogy mára hanyagoljuk az "ismerősök" látogatását, de úgy láttam eléggé fel volt spannolva a látottaktól - ami szerintem még az eddigieknél is bizarrabb - így mit tehettem volna...? Megvártam míg letudja a postát, bár azt már kevésbé értetettem, miért nem az egyik röfijével oldotta meg, de mindegy, a lényeg, hogy egy kis kerülővel a meki miatt, elindultunk előbb haza.
- Miért olyan fontos meglátogatni...? Minden bizonnyal nem azért csinálta, hogy a nyakára járunk... - jegyzem meg kissé duzzogó hangulatban, de közömbös hangnemben, mert végülis beleszólásom nincs, csupán nem értem minek hozzuk a bajt a fejünkre. Mert lássuk be... elmebetegből egy is bőven sok. az mind emellett már teljesen mellékes volt, hogy gyanúsan az én méreteimből adott ruhákat, amikről nem gondoltam volna, hogy az enyémek, még is tök fura volt. Mintha lett volna már egy hozzám hasonló testőre, csak... történt vele valami, és a hátra maradt holmijait most nekem adta. Kösz. Viszont nem leszek senki helyettese, ezt remélem ő is tudja. Nekem nem volt mit igazgatnom a hajamon, rövid volt, és most egy komplett öltönyt sem vettem magamra, bár ilyenkor már kezd kicsit hűvös lenni, de elég volt egy jó minőségű hosszujjú is szerintem. Ami a helyszínt illette, kiderült, hogy egy vándor cirkuszról beszélt, ami eltűnt onnan, mióta legutóbb ott járt, így vagy ő mozgósította a városban lévő szemeit, vagy én kerestem rá a neten, merre találjuk. A cirkuszt mindig reklámozták, sosem volt titokban a rejtekhelye, maximum, ha nagyon rá szálltak a rendőrök, ám ezt a mókát a közelségük miatt a kaszinó robbantáshoz kötötték, amiről egyenlőre csak találgatták ki lehetett. Szép... a végén még emiatt is mi ütjük meg a bokánk. Végül így vagy úgy, de sikerült elcsípnünk a címet, szóval útnak is indultunk.
Nem volt épp a legközelebb, de egy órányi kocsikázást követően megtaláltuk a még most is vidáman zenélő, villódzó cirkuszt az Emerson erdő szélén. Liam-nek talán nem, de nekem egészen furcsa látványt nyújtott, hogy a láthatóan még lelkesen működő cirkuszban maximum egy-két sikongató gyerek rohangászott, illetve néhány mutatványos mászkált föl alá, semmint, hogy vendégek foglalták volna el a területet, a játékokat. Pedig még a bódéknál is álltak árusok, igaz unott pofával, rágózva figyelték egymást. Leparkolni nem volt nehéz, mert a cirkusz vezetősége még arra is figyelt, hogy legyen egy elkerített részt a kocsival érkező látógatoknak, sőt viccesen még mozgássérült parkoló táblákat is szurkáltak bele ide oda a földbe. Igaz, most teljesen üres volt az is, legalább is míg meg nem érkeztünk. Nem sokkal a motor leállítását követően pedig mellénk farolt egy cirkuszi teherautó, aminek letolt ablakain is jól lehetett hallani a kicsit sem bizalom gerjesztő muzsikát és a bent ülők hangos röhögését és ordítását. Nem hiszem, hogy 4 embernél többen ültek volna bent, de a hangzavar, amit levágtak felért egy focimeccs alatti zsivajjal. Nyilván tudták, hogy még bent ülünk, mert éppen csak, hogy nem jöttek nekünk. A vezető ülésen ülő fickó rötyögve rúgta ki a kocsi nyikorgó ajtaját, majd ugrott le a magasabb teherautóról a földre, és egy lépéssel ott volt Liam felén, majd a lehúzott ablakon keresztül benyúlt a nyúzott arcú fickó és kis híján kihúzta onnan őt, igaz, csak az arcát fogta meg két oldalt és úgy húzta kijjebb fejét, hogy nyomjon egy örömteli puszit a homlokára.
- Micsoda meglepetés, barátom!! - vihogta vissza is engedve a kocsiba, majd szinte feltépve a kocsi ajtaját, kinyitotta neki. - Nem tudtam, hogy jöttök! Ha tudom, úgy készülök és... főzök teát, vagy tudja franc, mit isznak az őrült városiak a sörön kívül! - kacarászta, láthatóan nagyon elemében volt, ami viszont engem nem kicsit aggasztott. Hozzászólni sem nagyon tudtam a látottakhoz, ellenben értetlenségem nem titkolva néztem hol Liam-re, hol kifele a kocsiból. Tudtam, hogy gázos lesz az itteni csapat, de ez minden elképzelésem felül múlja. Ha nem az volnék, aki, és nem fizetett volna már ki, szépen visszadugtam volna a kocsiba a kulcsot, kitolattam volna és hazamentünk volna.
Közben a kocsiban lévő többi bolond is kiszállt innen onnan, aztán nevetgélve meg ugrálva, mint a beállt kisgyerekek, berohantak a cirkuszba. Akkor tűnt fel, hogy mindegyiken ugyanaz a ruha van, mint a vörös hajú fickón is. Csíkos börtöni ruha. Fasza... Nyilván tudtam, hogy gyilkossal állunk szembe, de ezek szerint nem rég szöktek meg. Ha Liam kiszállt, én is követtem - mi mást tehettem volna...? - és mentem hát leginkább mögötte, mivel a vigyorgós faszi, egyből bevágódott mellé és átkarolta vállainál.
- Mesélj már, mi van veled, kicsi Hans, Liam vagy tudja fene ki hogy hív téged, barátom? - nevette majd befelé menet kicsit halkabbra fogta, de a vigyora még így sem tűnt el róla.
- Azt hittem rosszban vagytok Mr.Handsome-al. Én sem csípem a búráját annyira, most meg még keresztül is néz rajtam, mintha nem ismerne meg... Talán zombivá tetted szegénykém?