Már jó pár órával korábban lejárt a műszakja, de miután elintézte a városban a halaszthatatlan ügyeit, majd hazament megsétáltatni Fluffy-t, amit már bánt, mert csak egy újabb veszekedésben találta magát, mivel Ryan még otthon volt, azután visszajött a kórházba. Mostanában eléggé viharos volt a kapcsolata a vőlegényével és már nem tudta megrántani a vállát se, mintha semmiség lenne. Ahhoz túlzottan élesen szántották a lelkét a sok hónappal ezelőtt a kedvese szájából elhangzott vádak és kijelentések. De amint meglátta a gyerekek arcát, hogy mennyire örülnek neki, a kollégák pedig a sütemény utánpótlásnak, mivel behozta még a maradékot, akkor kicsit ő is képes volt felengedni és nem hagyni azt, hogy egy ostoba vita elrontsa teljesen a napját. Annak ellenére is itt volt, hogy fáradt volt és kicsit kimerült az elmúlt napok fennforgásában, hiszen bőven akadt tennivaló itt is és önként vállalt egyre több mindent a nyakába, hogy minél kevesebb időt kelljen eltöltenie a viharos felhőkkel tarkított otthonában. A külvilág elől pedig igyekezett elrejteni mindent, mintha minden rendben lenne odahaza és csak az lenne az oka annak, hogy gyakran bent maradt, hogy Ryan is sokat dolgozik.

Mosollyal az arcán fejezte be a mesét, amit a köré gyűlt gyerekeknek olvasott. Természetesen, ahogy az lenni szokott megpróbálták rávenni arra, hogy még egy mesét felolvasson, de ő nemlegesen megrázta a fejét és pár kedves szót követően segített visszatalálni a lurkóknak a saját szobájukba, betakarta őket, megkereste az elveszett plüssöket, amik napközben úgy döntöttek vándorútra mennek. Az éjszakai kollégáktól csak egy hálás pillantást kapott a segítségért, mire ő egy mosollyal felelt, vagy éppen pár kedves szóval, hogy aztán elinduljon az öltözők felé, mert már ő se húzhatta tovább az ittlétét. Ahogy elhaladt a nővérpult előtt megtorpant és sietve pillantott körbe, miközben gombóc nőtt a torkában, de szerencsére senki nem volt a közelben. Még mindig nem értette, hogy a férfi miért nem kereste őt azóta se, miért nem adott legalább életjelet magáról és mire észbe kapott volna megint ott ült a gép előtt, hogy beüsse Rhett adatait. Kívülről tudta, hiszen az elmúlt évek alatt gyakran tett így, amikor a férfit elnyelte a föld feltehetőleg a munkája miatt, ő pedig meg akart győződni arról, hogy nem valamelyik kórházban fekszik, vagy ami még rosszabb… Nem, erre még gondolni se akart. Biztosan jól van. Jól kell lennie! Még annak ellenére is ezt remélte, hogy fájt a férfi viselkedése, hogy ennyi hónap elteltével se kereste őt, ugyanakkor néha megfordult a fejében, hogy próbát tesz és meglátogatja, de eddig még nem tudta rávenni magát. Hiába hiányzik neki, mert akkor se volt hozzá bátorsága és kicsit félt attól is, hogy majdnem egy év kihagyás után milyen lehet a viszontlátás, főleg a hónapokon át tartó rádiócsendet követően.

A gyűrű hangosan koppant a földön, ahogy véletlen kirántotta a cuccaival a szekrényéből, amikor is megjelent az egyik nővér. Kérdőn pillantott az illető felé, aki kisebb noszogatást követően elárulta a jöttének az okát, mire csak bólintott és kedvesen meglapogatta a másik karját, hogy ő majd intézi. Sietve dobta a gyűrűt a táskájába, hogy aztán elinduljon egy bizonyos kórterem felé, ahonnan az egyik anyukát nem igazán tudták még mindig hazaküldeni. Tudta jól, hogy Jayda rendőr, de azért meglepődve hallgatta a nővért, amikor elmesélte, hogy milyen botrányt kavart tegnap, amikor közölték vele, hogy estére nem maradhat a kislánya mellett. Végül az lett, hogy inkább nem baszogatták, viszont az is tény volt, hogy már 4 napja nem mozdult el mellőle. Aprót sóhajtott, majd kopogott az ajtón, hogy besétáljon hozzátok.

Lassan lép közelebb hozzád, gyengéden megérinti a válladat, amikor pedig ránézel, akkor barátságos mosollyal pillant rád, majd az alvó Larára siklik a pillantása. 4 nappal ezelőtt egy autó elütötte, de sikerült időben ellátnia a sérüléseit az egyik kolléga segítségével. Azóta se tudta elfelejteni arcodat, amikor a műtét után tájékoztatott, vagy azt, hogy miként is omlottál össze, vagy az elmúlt napokat, hiszen míg hajdanán te sérültél meg és a kislányodnak köszönhetően találkoztatok, mert segített neki megtalálni téged, addig most Lara miatt botlottatok egymásba. És ahogy korábban, úgy most is, ha volt egy kis ideje, akkor beugrott hozzád. Beszélgetett veled, vagy kaját és innivalót hozott, mert szinte el se mozdultál a lányod ágya mellől.
- Szia. – hangja halkan csendül, mert nem akarja felébreszteni a lányodat, helyet foglal a melletted lévő széken. – Hallottam, hogy tegnap este elküldtél mindenkit melegebb éghajlatra. – persze, ez még a finomabb verziója az egésznek, de nem tud hibáztatni. Valamilyen szinten megérti azt, hogy miért is nem akarsz hazamenni. – Nem akarlak megbántani, de ha még egy nappal tovább maradsz, akkor a következő mese rólad fog szólni, amit a gyerekek költenek a büdös néniről rémről. - kicsit ugyan túlzott, de azért volt némi igazság a szavaiban. – Lara jól van, stabil az állapota és túl van az életveszélyen is. Nagyon erős kislány és élni is akar. Minden rendben lesz, viszont rád férne egy kis fürdés, meg valami normális kaja. Otthon mind a kettővel tudok szolgálni és van süti, meg alkohol is. Hajnalban pedig visszajöhetsz velem. Mit gondolsz? – barátságosan, kicsit gondoskodóan csendül a hangja, mert lehet nem olyan szoros köztetek a kötelék, mint közte és Dahlia között, de azért megkedvelt az elmúlt beszélgetéseitek alatt és segíteni szeretne. Ő ilyen, szeret segíteni másoknak és nem azért, mert így elterelheti a gondolatát a saját omladozó életéről. Csak remélni tudja, hogy a kedvességével képes lesz kicsit észhez téríteni, nem fog túlzott ellenállásba ütközni, hanem a józan ész győzedelmeskedni fog.  

Jayda & Seraphine

Egy pillanatra megtorpan még az ajtó előtt, s míg talán a kollégák azt hinnék, hogy a veled való csatározásra akar felkészülni, addig valójában arról van szó, hogy próbálja kitisztítani a fejét. Nem akar most Ryanre gondolni, ahogy Rhettre se. Mind a két férfit kicsit el akarja felejteni és rád akar koncentrálni, ott akar lenni számodra, mint egy barát és csak remélni tudja, hogy az elmúlt időben együtt töltött időnek köszönhetően őt nem ellenségként fogod kezelni, mint a többi itt dolgozót. A beszámoló alapján legalábbis ilyen érzése támadt. Mély levegőt vesz és lassan fúja ki, mintha ez segíthetne neki abban, hogy végre kicsit megzabolázza a zakatoló elméjét, még ha elcsendesíteni teljesen nem is tudja, de legalább azt tudja, hogy az előbbi dolgozik, így nem kell újabb veszekedésre számítania, ha hazaér, a másik pedig nem kórházban fekszik, így esélyesen jól lehet, legalábbis nagyon reméli. Amint viszont megpillant téged az aggódalmait és a kételyeit sikeresen elzárja az emlegetett személyekkel kapcsolatban, onnantól kezdve te nyered meg a teljes figyelmét.

Szavaidra elmosolyodik és megingatja a fejét, miközben a keze a lapockádra siklik és gyengéden megsimogatja azt, mintha csak a feszültséget szeretné kicsit elűzni a vállaidról, vagy megfosztani a terheid egy részétől.  
- Azt nem mondanám, hogy félnek tőled, inkább csak nem látják értelmét az újabb csatának, amíg a vezetőség nem döntene másként. – őszintén csendül a hangja, mert felesleges lenne hazudnia. – Talán annak szántak, vagy bíztak abban, hogy én esetleg tudok hatni rád, ha már többször is beszélgettünk és hosszabb ideig is elidőztem nálatok. – hangja barátságosan csendül, miközben kicsit aggódva fürkész téged. Szeretné megérteni, hogy mi tart itt téged, mármint azon túl, hogy a lányodról van szó. Más szülőket is látott, akik nehezen tudták itt hagyni a gyermeküket, amikor letelik a látogatási idő, de valahogy úgy érzi, hogy a te ragaszkodásod túlmutat ezen, vagy talán csak képzelődik és a fáradtság beszél belőle. Utóbbi sincs kizárva, hiszen máskor is hagyták már cserben a megérzési egy-egy emberrel kapcsolatban, mint például a vőlegényével kapcsolatban, de erre most még gondolni se akar. Mosolyodat könnyedén viszonozza, még ha picit habozik is. Végül felemeli a kezét, hogy még tettekkel is megerősítse a szavait. – Egy egészen picikét. – a hüvelykujjával és mutatóujjával is mutatja a távolságot, majd aprót sóhajt. – Na jó, kezdesz olyan lenni, mint valami ott felejtett kuka, amit egy ideje nem vittek ki. – játékosan még meg is legyezgeti a levegőt az orra előtt, mert úgy érzi, hogy a korábbi poén is betalált nálad, hiszen kicsit elmosolyodtál, így hátha ezzel picikét ismét oldani tudja a benned lakozó feszültséget. Ezt már kisebb sikernek könyvelné el, ha így lenne.

Hagy neked időt, hogy átgondold mindazt, amit még rád zúdított. Nem siet ő se, hiszen egyedül Fluffy várja otthon, meg talán egy törött pohár maradványa, amit a dühében túlzott erővel rakott le a pultra és összetört. Szerencsére nem sérült meg, de eme gondolatra mégis a gyomra kicsit összeugrik, de nem adja jelét, hogy bármi gond lehet, inkább csak némán reméli, hogy Ryan összetakarított, mielőtt lelépett dolgozni. Ismét rajtad állapodik meg a pillantása és az aggódás még inkább teret nyer, mert egyértelmű, hogy nem akarsz rápillantani. Vajon mi járhat a fejedben? Mi rémiszt meg ennyire? Óvatosan, ha tudja, akkor a kezedért nyúl és megfogja, gyengéden kicsit meg is szorítja, mintha csak szavak nélkül fejezné ki azt, hogy nem vagy egyedül, itt van veled és szívesen meghallgat, ha beszélni szeretnél. – Ezer éve, mellé még egy film vagy sorozat becsatlakozik és akkor meg is van a három legjobb dolog. – még az ujjaival is mutatja a hármast, hiszen mostanában gyakran így tesz. Sütit majszol, egy kis bort vagy sört iszik és mellé elindít valami sorozatot, vagy filmet. Még olykor akkor is, ha végül a rajzolás mellett köt ki. Tableten tökéletesen tud közben is nézni valamit, vagy csak zenét hallgat.

- Nem okozol problémát és szerintem az ágyam se fog megharagudni rád. – barátságosan néz rád, kicsit biztatóan is, hiszen hamarabb haragudna meg rá az ágya, mintsem rád, tekintve hogy mostanában milyen szarul alszik, vagy egyáltalán le se fekszik, hanem a rajzai felett vagy a kanapén nyomja el az álom. – Ennél biztonságosabb helyen nem is lehetne. Itt van mindenki, aki tudna neki segíteni, ha bármi történne, de nem fog! – az utolsó három szót kicsit jobban megnyomja, hogy tudatosítsa benned, majd a kérésedre bólint. – Majd megkérem Evelynt, hogy nézzen be rá, amit amúgy is megtenne. Minden gyerekhez beszoktak nézni, de hidd el, hogy semmi baj nem érheti. Ide senki se tud csak úgy besétálni az ügyeleteseken kívül. – nem kell amiatt se aggódni, hogy esetleg valami idegen tévedne erre, vagy a másik osztályról. Sose történt ilyen és amúgy is a nővérpult előtt el kellene haladnia az illetőnek, azt nem lehet csak úgy kikerülni és ott mindig tartózkodik legalább egy ember. Neki is csak azért volt szerencsére korábban, mert éppen az egyik nővér őt kereste, hogy beszéljen vele rólad.
Sietve nyúl a kezedért, hogy felsegítsen a székről, ha kell, akkor a keze a hátadra siklik, hogy úgy terelgessen, miközben a másik kezével elveszi a te táskádat is a sajátja mellé és elindul kifelé a szobából, mielőtt még esetleg meggondolhatnád magad. Miután kiértek a folyosóra elköszönöm az éjszakásoktól és alig észrevehetően bólint, miközben látja a kollégáin a megkönnyebbülést, hogy ma nem volt semmi dráma, feszkó.
- Mihez lenne kedved? Gyors kajához, vagy házikoszt is megfelel? – egyértelmű, hogy kicsit el akarja terelni a gondolataidat, hogy nehogy hirtelen hátraarcot csinálj, miközben beterel a liftbe, hogy a parkolószintet kiválassza. Reméli, hogy az ajtó azelőtt becsukódik, mielőtt még esetleg kilőhetnél, mint egy ágyúgolyó, hogy visszarohanj a lányodhoz.

Jayda & Seraphine

Egy pillanatra elgondolkozik, hogy mit is feleljen arra, amit neki szegezel, hiszen tudja semmire se menne, ha jönne a szabályzattal és a hasonló marhaságokkal, főleg, hogy olykor ő se ért egyet a házirenddel, így inkább másik megközelítést választ.
- Azért, mert szívesen maradnának más szülők is, viszont ha mindenki marad, akkor az orvosok és az ápolók nem tudnák zavartalanul végezni a munkájukat, vagy ne adj’ isten, ha beütne a baj, akkor is útban tud lenni egy szülő. Minden elvesztegetett másodperc akár tragédiához is vezethet, de kanyarodjunk vissza inkább az elejére. – barátságosan és megértően csendül a hangja. – Szerinted a többi gyerek mit érezhet amiatt, hogy Lara anyukája mindig itt van, míg az ő szüleik vagy hozzátartozójuk nem lehet? – kérdőn pillantott rád, mert remélte, hogy képes lesz kicsit hatni rád a mondandójával, mert a túlzott féltés alatt azért még ott lappang a józanész is, ami esetleg jobb belátásra tud bírni.
Hamarosan próbálja kicsit oldani a feszültséget, kellemesebb vizekre tereli a beszélgetést, történetesen a szagodra, ami eleinte kicsit viccesnek is hathatott, de az a szomorú igazság, hogy bőven lappang igazság a mondandójában. Kicsit elhúzza a száját, mint aki hirtelen tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mit is feleljen a kérdésedre. Figyeli, hogy miként szagolod meg magadat, mire alig észrevehetően elmosolyodik, majd pedig bólint amikor találkozik a pillantásotok. – Igen, tényleg rád fér. – hagyja ennyiben a témát, mert már ezt is sikernek könyveli el, hogy ezt te is beismerted. Apró lépés ugyan, de most minden számít, mert ezeknek az apró dolgoknak köszönhetően talán képes lesz innen kimozdítani téged, még ha nem is igazán érti, hogy miért nem jött már érted valaki. Egy aggódó rokon vagy barát, hogy haza vigyen, vagy legalábbis kicsit megsétáltasson az udvaron.  

- Emiatt nem kell aggódni. – nagyon türelmes és a barátaiért tűzbe is tenné a kezét, még ha veled nem is annyira szoros még az ismeretség, de ennek ellenére is egy nagyon picikét a barátjának tekint. Életében egyszer zárt ki valakit az utcára, még pedig Ryant. Felcseszte az agyát az egyik veszekedés során, amaz elrohant, ő pedig fogta és elfordította a kulcsot, majd pár órára véletlen a zárban is felejtette. Kicsinyes bosszú volt, de akkor jól esett hallgatni a férfi tehetetlenségét azért cserébe, amikkel már megint betámadta őt.  – Nincs mit. – majd megint bólint a kérésedet hallva. Kifelé menet pár pillanat erejéig magadra is hagy kicsit távolabb a szobától, hogy sietve pár szót váltson Evelynnel, aki pont szembe jött veletek a folyóson. Utána sietve sétál vissza hozzád, a pillantásával a tudtodra adja azt is, hogy eleget tett a kérésednek, de ha szükséges, akkor szavakkal is kimondja, hogy biztosan megnyugodj.
- Rendben, akkor majd főzünk valamit. – vagy majd ő fog főzni, amíg te kicsit rendbe szeded magad, esetleg még le is pihensz, mert elég csak rád néznie, hogy tudja szükséged van arra is. Közben a keze továbbra is a hátadon pihen, kivéve akkor, ha jelét adtad annak, hogy zavar az érintés, akkor nem teszi. Meglepetten pillant rád a megnyilvánulásodnak köszönhetően, miközben te kétségbeesetten fürkészed őt. Sietve nemlegesen megingatja a fejét, miközben nem érti, hogy miért gondolod ezt. – Egyáltalán nem vagy szörnyű anya! – hangja határozottan csendül és aprót sóhajt. – Miért gondolod ezt? Folyamatosan ott vagy Lara mellett, foglalkozol vele. Nagyszerű anya vagy, Jayda. – komolyan csendül a hangja, de továbbra se érti, hogy ez miként fordulhatott meg a fejemben. Vajon, ha hajdanán nem veszíti el a babáját, akkor néha ő is hasonlóan érezné magát, mint te teszed? Akaratlanul is elgondolkozik ezen, mert hiába nem beszélt soha senkinek se a vetéléséről, attól még olykor igen is eszébe jut, nem tudja véglegesen sose száműzni az emlékeket, ahogyan a veszteséggel járó fájdalmát se. Nagyot nyel, majd inkább rád pillant egy barátságos mosollyal az arcán, mintha a felszín alatt nem egy hatalmas káosz létezne megannyi fájdalommal megfűszerezve.

Nem ébreszt fel, a rádiót se kapcsolja be. Inkább az utat figyeli, néha ugyan rád pillant, de hagyja, hogy az igazak álmát aludjad. Már majdnem hazafuvaroz titeket, amikor is hirtelen megszólalsz, mire kicsit ijedten rezdül össze, mert nem számított rá, hogy fel fogsz ébredni a megérkezés előtt, hiszen már kicsit több mint 15 perce alszol.
- A frászt hoztad rám. Többet ilyet ne csinálj, vagy hamarabb visszajutunk a kórházba, mint terveztünk. - játékosan csendül a hangja és mosollyal pillant rád, miközben a szíve kicsit még hevesen zakatol. Pár pillanat erejéig elgondolkodik a kérdéseden és csak aztán szólal meg.
- Barátaimért mindent megtennék. – eleinte csak ennyit felel, mert az útra összpontosít, miután bekanyarodott rád emeli a pillantását. – Nézd, tudom, hogy nem régóta ismerjük egymást, de elég sokat beszélgettünk mostanában, meg akkor is, amikor te sérültél meg. Nem azt mondom, hogy már legjobb barátok vagyunk, de kicsit a barátomnak tartalak és úgy éreztem, hogy valakire szükséged lehet, így gondoltam megteszem az első lépést, a többi meg rajtad múlik. – őszintén csendül a hangja, hiszen ő se bakfis már, hogy azt gondolja, hogy két perc alatt fogtok barátokká válni. Ahhoz idő és bizalom kell. Felnőttként ez gyakran nehezen történik meg, de attól még úgy érezte, hogy segítőkezet kell nyújtania feléd. Azt nem fogja mondani, hogy különleges helyet foglalsz el, mert nem akar hazudni. Ahhoz ez túl friss és még túlzottan az elején tart a kapcsolatotok, de a szavaiból tudhatod azt is, hogy nem fog magadra hagyni, ha azt szeretnéd, hogy maradjon.

Könnyedén leparkol a kocsival és nem válaszol egyből a kijelentéseidre, helyette kiszáll a kocsiból és elindul a ház felé, természetesen bevár az utcán, ahogy a kocsit is bezárja. Beszéd közben a kulcsait kezdi el keresni a táskájában.  
- Hamarosan mind a kettőről lehet szó. – mosollyal az arcán pillant rád, hogy aztán előre engedjen a lakásában, majd becsukja az ajtót és pár lépést követően lehajol, hogy köszöntse a kutyáját.
- Ő Fluffy. Remélem, hogy nincs bajod a kutyákkal, de ha igen, akkor szólj és becsukom az egyik szobába. – közben lerakja a kabátját, kibújik a cipőjéből, majd a nappaliba érve az egyik szekrényre mutat.
- Poharat ott találod az italokkal egyetemben. Nyugodtan szolgáld ki magad. Nincs limit és olyan se, amihez ne nyúlhatná. – hiába tudja, hogy akad pár különlegesebb ital is, de pont leszarja, hogy Ryan mit is gondolna arról, hogy esetleg egy idegen nő iszik a drága whiskyjéből, vagy más különlegességből. Míg te italt választasz, addig ő eltűnik az egyik szobában, hogy pár perccel később ruhákkal és törölközővel térjen vissza hozzád. – A fürdőt arra találod, ezek pedig talán jók lesznek rád. A konyhában leszek. – a megfelelő irányba mutat a helységek említése közben, mert míg te rendbe szeded magad, addig ő neki áll annak, hogy vacsorát készítsen.  

Jayda & Seraphine

Barátságos mosollyal pillant rád és egy aprót bólint is amolyan biztatásként, hogy nyugodtan mond ki azt, amit gondolsz. Itt nem hall titeket senki se és ő szívesen meghallgat bárkit, mert jó hallgatóság. Hamarabb gondol másokra, mint magára, vagy ha olykor kiadja azt, ami a szívét nyomja, akkor megesik, hogy bűntudata támad miatta, mert úgy érzi, hogy csak másokat terhel vele. Szavaiddal megleped őt, ami ki is ül az arcára, nem gondolta volna, hogy nincsenek barátaid, mármint kicsit sejtette, mert furcsállotta, hogy senki se látogatott meg hajdanán és most se látott senkit se bemenni hozzátok, de aztán mindig elhessegette ezt a megérzést, mert kedvesnek tűntél a szemében, a kisebb morgolódásaid ellenére is, ezért inkább azt hitte, hogy csak elfoglaltak azok a személyek, akik az életetek részesei. Hirtelen nem tudja, hogy mit is kellene mondani, így rövid időre a csend telepszik rátok, mígnem aztán remélhetőleg megtalálta a megfelelő szavakat. – Sajnálom. – szomorúan pillant feléd, majd a kezedért nyúl, ha tud és pár pillanat erejéig megszorítja, aztán visszateszi a kormányra. - Szerintem mindenkinek szüksége van legalább egy barátra, akikről tudja, hogy mindig számíthat rá, akkor is, ha hosszabb ideig netalán nem látták egymást, vagy nem beszéltek. Olyanra, aki ha kell, akkor megölel, de akár seggbe is rúg, ha hülyeséget csinálnál. Aki minden szarságoddal együtt képes elviselni és elfogadni. – komolyan csendül a hangja, mert tudja miről beszél. Dahliaval pontosan ilyenek. A szőkeség számára kicsit már olyan, mintha a testvére lenne, akiről tudja, hogy minden körülmények között számíthat és ez fordítva is igaz. Sok-sok év van már mögöttük, ismerik egymás rossz szokásait, jó tulajdonságait, de gyakran már félszavakból vagy egy-egy rezdülésből is tudnak olvasni a másikban. – Talán itt az ideje, hogy ezen változtass, és ne csapd rá az emberekre a megannyi ajtót, mert néha tényleg jobb kívül tartani másokat, de hidd el, hogy néha megéri beengedni őket. – kedvesen és barátságosan csendül a hangja, miközben néha lopva rád pillant, de az utat is figyeli, hogy nehogy baj legyen. – A munkád miatt van? Vagy alapból is bizalmatlan vagy, mert sok rosszat láttál már? Mindig is magányos farkas voltál? – érdeklődve csendül a hangja, nem ítél el, hiszen tudja, hogy akadnak zárkózottabb emberek. Ő pont a másik véglet, túlzottan közvetlen, ami néha mások számára eléggé zavaró tud lenni. Sok hülyeséget is csinált már élete során, de valójában egyiket se bánja, mert a legtöbb kedves emlék számára.

- Nem tagadom, ezt nagyon meg tudom érteni. – könnyedén ért veled egyet, mert mostanában ő is gyakran ezt érzi, hogy jobban kedveli Fluffy társaságát, mint néhány emberét, de ezt remekül titkolja mindenki elől. Miután a tiszta ruhákat és törölközőt neked adja, csak legyint a köszönömödre. – Bármikor szívesen. – továbbra is kedvesen és barátságosan fordul irányodba, kicsit talán olyan, mint egy gondoskodó nővér, de ő ilyen, viszont igyekszik nem teljesen szabadjára engedni a közvetlenségét se, hogy nehogy elijesszen téged. Azt szeretné, ha kicsit feloldódnál és jobban éreznéd magad.

Míg te távol vagy kiveszi a kedvenc sörét a hűtőből, megválaszol pár üzenetet. Ryan üzenetére is válaszol, így tudja azt is, hogy Fluffyt kivitte a férfi sétálni, így most neki nem kell elrohannia emiatt. Megírja azt is, hogy vendége van, így nem tud most hosszabban beszélni. Természetesen kérdéseket szül ez az információ, amit ugyan kicsit bosszankodva, de megválaszol a lehető legrövidebben, aztán pedig egyszerűen a hűtő felé veszi az irányt, hogy megnézze mi is van itthon és mit fog tudni így hirtelenjében elkészíteni. Ha nem jössz, akkor esélyesen sör és sültkrumpli társaságában telepedett volna le a tévé elé.
- Csirke tacot szereted? De akár csinálhatunk pizzát is, vagy sajtos-fokhagymás húsit is. – kérdőn pillant feléd, hiszen simán összedob akár egy pizzatésztát is, nem tart semmiből se. Szeret főzni, de leginkább sütni szeret, aztán hirtelen kapcsol és sietve szólal meg. - Basszus, esetleg vegetáriánus vagy?- hirtelen erre nem is gondolt, hogy lehet nem is eszel húst. Annyira megszokta már azt, hogy a környezetében szinte mindenevők az emberek. Még akad egy kis brownie az elmúlt napokból, amit lerak a pultra, hogy amíg készül a vacsora, addig akár tudj enni valamit. – Nem szükséges segítened, te most pihenj és élvezd kicsit a semmittevést. – hiába húzott le egy hosszabb műszakot a kórházban, ő már megszokta azt, hogy keveset alszik és azt, hogy mindig talpon van. Arról nem is beszélve, hogy tényleg úgy érzi, hogy neked most pihenésre van leginkább szükséged, de persze ha nagyon erőltetnéd a dolgot, akkor talál neked feladatot.
Kíváncsian pillanat rád, kicsit oldalra billenti a fejét és csendesen hallgat téged, amikor a végére érsz, akkor elmosolyodik. –Nos, ahhoz előbb tudnom kéne a számodat, hogy hol is zaklathatlak. Tudod, ha mondjuk egy hullát el kellene tűntetni, vagy csak neked lenne szükséged ahhoz, hogy valaki ásson, akkor te is nyugodtan hívj. – bolondozva csendül a hangja, mosolya is kiszélesedik. Közelebb lép és megölel, majd előveszi a telefonját, hogy elmentsétek egymás számát. – Ne izgulj, minden rendben lesz. – komolyan pillant rád, aztán kicsit távolabb lép, mielőtt még túlzottan tolakodásnak vennéd a közelségét. – Tudod, nem szokásom megfutamodni, csak akkor fordítok hátat valakinek, ha ő azt kéri, vagy a másik fél megteszi. Egy barátság két emberen múlik, de szerintem nem szabad túlaggódni se, hogy mi lesz. Egyszerűen csak sodródni kell az árral, hogy magától kialakuljon a kötődés, mert a valódi barátság ilyen, szinte észre se veszed, csak azt érzed, hogy a másik fél fontossá vált és hiányzik, mert észrevétlenül is átjutott a falaidon. – természetesen lehet, hogy mások másként gondolnák ezt, de ő így gondol erre. Sose görcsölt rá arra, hogy valakivel jóban legyen. Vagy megtörténik, vagy nem. – Mit szoktál csinálni szabadidődben? Mármint, amikor nem rossz arcok után futkosol, vagy a lányod miatt aggódsz. – közben pedig neki is áll a vacsora elkészítéséhez. Néha kortyol a söréből, de igyekszik minél előbb ételt varázsolni az asztalra. – Tényleg, hajszárítóra szükséged van? – sietve pillanat rád, mert vannak olyanok, akik szeretik használni, ő általában rövid ideig mindig vizes hajjal mászkál, és csak idővel szárítja meg. Nem tudja, hogy te miként is állsz ehhez, és ha nem csal az emlékezete, akkor legutóbb a hálóban felejtette a készüléket.

Jayda & Seraphine

- Pedig nem tűnsz valami ijesztőnek. Szerintem még Szörnyella is ijesztőbb, mint te. – részben sejti, hogy miként is érted, ugyanakkor lappang igazság a szavaiban. Lehet kicsit morcos ábrázatod van, de manapság ez nem ritka. Az emberek fáradtak, az élet nehéz és a hétköznap mókuskereke képes felőrölni a kedvességet, arról nem is beszélve, ha kevés kedvesség jut valakinek, akkor nem is igazán tudja miként kellene annak lennie, vagy csak szimplán nem látja értelmét, hiszen vele se kedvesek, akkor ő miért is legyen az? Rossz ez a mentalitás, még is egészen jellemző. Másrészt esélyesen a foglalkozásodra értetted, hiszen kevés olyan ember van, aki nem érzi magát valamennyire feszélyezve egy rendőr társaságában. Számára ez nem jelent gondot, hiszen rendőrcsaládban nevelkedett és a vőlegénye is az, meg Rhett is. – Te miért nem szeretsz nyitni az emberek felé, vagy másról van szó? Esetleg gyakran azt gondolod, hogy a kedvesség csak megjátszott dolog? – őszintén érdeklődve csendül a hangja, mert tényleg érdekeli őt, hogy mi is a helyzet vagy miért is emelsz falakat. Lát arra esélyt, hogy nem kap választ, de egy próbát megért, mert ezáltal is csak még inkább megismerhetne téged.


A válaszodat hallva elmosolyodik és máris születendőben van egy ötlet, amit egyelőre megtart magának.  – Ha nem gond, akkor nem akarom, hogy rosszul legyél, így mára akkor maradjunk a taconál. A többit meg talán lesz szerencséd egyszer megkóstolni. – Igen, lehet hogy majd legközelebb úgy kopog be a kórterembe, hogy vitt nektek kaját, hiszen le tudja a rendszerben ellenőrizni azt is, hogy Larának van-e bármilyen allergiája vagy nincs.  Főleg akkor, ha továbbra is ott tervezel sátrat verni. Pedig neked is szükséged lenne arra, hogy pihenj, kicsit összeszed magad és jobb formádat mutasd a lányodnak.  Erősnek kell lenned, még ha olykor roppant nehéz is annak lenni. Nem fogja azt mondani, hogy tudja milyen érzés lehet ilyen módon aggódni a gyerekedért, még ha részben ismeri is azt, hogy mennyire képes a földre taszítani az az érzés, amikor elveszíted. Még ha ő nem is tarthatta a kezében, mert még azelőtt előveszítette, hogy igazán tudott volna bármi mást érezni, mint a pánik és kétségbeesés, de attól még mély nyomott hagyott a lelkében, ami néha felemészti, de továbbra is egyedül cipeli ennek a terhét.
– Csak nem ő a szigorúbb kettőtök közült? – kicsit meglepetten csendült a hangja, miközben neki lát a vacsora elkészítésének, az egymást követő üzenethangok miatt a telefonjáért nyúl, de aztán sietve rakja is le, amikor látja, hogy csak Ryan az. Majd ráér vele később foglalkozni, nem akarja, hogy megint elrontsa a kedvét. Elég volt mára egy veszekedés. A telefonját könnyedén adja a kezedbe, majd vissza is veszi miután beírtad a számodat, hogy elmentse és megcsörgessen, hogy te is el tud menteni az övét.
- Mindenképpen, csak a végén nehogy feljelents, mint valami zaklatót. – játékosan kacsint egyet, majd amikor a falaira utalsz és a bejárati ajtó felé böksz, akkor elneveti magát és egyetértően bólintott, mert igazad volt ebben, viszont az is tény volt, hogy nem olyan nehéz átjutni a falain. Eléggé közvetlen személyiség, de természetesen a bizalmi köre nagyon is picike, mert attól még hogy kedves, nem jelenti azt, hogy csak úgy bárkit is a bizalmába fogadna. Ahhoz idő és közös élmények szükségesek.
Felvonja kicsit a szemöldökét és megköszörüli a torkát.
- Nem elég borzalmat látsz a munkád során? – ösztönösen bukik ki belőle a kérdés, nem gondolja végig és kicsit talán meg is bánja, miközben reméli, hogy nem bántott meg vele. Ő ritkán néz híreket, mert általában csak a világ borzalmairól esik szó, mintha semmi jó se történen a világban. – Általában a gyerekeknek szoktam rajzolni, ha legalább attól picit jobb kedvük lesz, akkor miért ne. – eleinte nagyon béna volt, de az évek alatt egészen belejött. Még direkt részt vett egy kurzuson is emiatt. Ryan persze ezt se érti meg, mire elhúzza kicsit a száját, de aztán inkább újra az étellel foglalatoskodik. – Sétálni is imádok, Fluffyt szoktam képzésre vinni, vagy ott a bowling is, meg persze az olvasás is. Mostanában ritkábban jutottam el az uszodába, de imádok úszni is. A víz mindig képes megnyugtatni. – lelkesen és boldogan csilingelő a hangja, érezhető az, hogy tényleg imádja minden egyes hobbiját, nem csak úgy mondja, hogy felvágjon, vagy ne tűnjön annyira szegényesnek az élete, mint a tiéd a válaszodat követően. – Szeretsz kártyázni, vagy tudsz? – igen, azt is imád. A testvére és az apja nagy zsugás volt mindig is, mellettük pedig ő is megszerette. Sok kedves emlék fűzi őt a megannyi családi kártyapartihoz. Kicsit hiányzik is neki. – Persze, vedd úgy, hogy most befizettél egy lepukkant hotelbe és teljes kiszolgálás jár hozzá. – tényleg megoldja egyedül a vacsorát, de azt látja rajtad, hogy nagyon feszélyezve érzed magad, akkor elég tolja a vágódeszkát és a zöldségeket is, hogy felszeleteld azt. Nem akarja, hogy rosszul érezd magad, ő pont azt szeretné, ha végre kicsit jobban éreznéd magad.

- Van olyan dolog, amit szeretnél megtenni, vagy kipróbálni? Mármint van bakancslistád? – leginkább azt kérdezné, hogy nem hiányzik valami az életedből, mármint olyan téren, hogy kicsit több teret adj a vágyaidnak, hobbijaidnak, amik netalán régebben léteztek, de aztán inkább más felé tereli picit a kérdést. Nem akar hirtelen sok lenni, így igyekszik kicsit óvatosabb lenni. – Nyugodtan tölts még, ha kérsz. – bök az üres poharad felé, majd felemeli a sörét, hogy ő is igyon pár kortyot belőle.  

Jayda & Seraphine