Egy pillanatra elgondolkozik, hogy mit is feleljen arra, amit neki szegezel, hiszen tudja semmire se menne, ha jönne a szabályzattal és a hasonló marhaságokkal, főleg, hogy olykor ő se ért egyet a házirenddel, így inkább másik megközelítést választ.
- Azért, mert szívesen maradnának más szülők is, viszont ha mindenki marad, akkor az orvosok és az ápolók nem tudnák zavartalanul végezni a munkájukat, vagy ne adj’ isten, ha beütne a baj, akkor is útban tud lenni egy szülő. Minden elvesztegetett másodperc akár tragédiához is vezethet, de kanyarodjunk vissza inkább az elejére. – barátságosan és megértően csendül a hangja. – Szerinted a többi gyerek mit érezhet amiatt, hogy Lara anyukája mindig itt van, míg az ő szüleik vagy hozzátartozójuk nem lehet? – kérdőn pillantott rád, mert remélte, hogy képes lesz kicsit hatni rád a mondandójával, mert a túlzott féltés alatt azért még ott lappang a józanész is, ami esetleg jobb belátásra tud bírni.
Hamarosan próbálja kicsit oldani a feszültséget, kellemesebb vizekre tereli a beszélgetést, történetesen a szagodra, ami eleinte kicsit viccesnek is hathatott, de az a szomorú igazság, hogy bőven lappang igazság a mondandójában. Kicsit elhúzza a száját, mint aki hirtelen tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mit is feleljen a kérdésedre. Figyeli, hogy miként szagolod meg magadat, mire alig észrevehetően elmosolyodik, majd pedig bólint amikor találkozik a pillantásotok. – Igen, tényleg rád fér. – hagyja ennyiben a témát, mert már ezt is sikernek könyveli el, hogy ezt te is beismerted. Apró lépés ugyan, de most minden számít, mert ezeknek az apró dolgoknak köszönhetően talán képes lesz innen kimozdítani téged, még ha nem is igazán érti, hogy miért nem jött már érted valaki. Egy aggódó rokon vagy barát, hogy haza vigyen, vagy legalábbis kicsit megsétáltasson az udvaron.  

- Emiatt nem kell aggódni. – nagyon türelmes és a barátaiért tűzbe is tenné a kezét, még ha veled nem is annyira szoros még az ismeretség, de ennek ellenére is egy nagyon picikét a barátjának tekint. Életében egyszer zárt ki valakit az utcára, még pedig Ryant. Felcseszte az agyát az egyik veszekedés során, amaz elrohant, ő pedig fogta és elfordította a kulcsot, majd pár órára véletlen a zárban is felejtette. Kicsinyes bosszú volt, de akkor jól esett hallgatni a férfi tehetetlenségét azért cserébe, amikkel már megint betámadta őt.  – Nincs mit. – majd megint bólint a kérésedet hallva. Kifelé menet pár pillanat erejéig magadra is hagy kicsit távolabb a szobától, hogy sietve pár szót váltson Evelynnel, aki pont szembe jött veletek a folyóson. Utána sietve sétál vissza hozzád, a pillantásával a tudtodra adja azt is, hogy eleget tett a kérésednek, de ha szükséges, akkor szavakkal is kimondja, hogy biztosan megnyugodj.
- Rendben, akkor majd főzünk valamit. – vagy majd ő fog főzni, amíg te kicsit rendbe szeded magad, esetleg még le is pihensz, mert elég csak rád néznie, hogy tudja szükséged van arra is. Közben a keze továbbra is a hátadon pihen, kivéve akkor, ha jelét adtad annak, hogy zavar az érintés, akkor nem teszi. Meglepetten pillant rád a megnyilvánulásodnak köszönhetően, miközben te kétségbeesetten fürkészed őt. Sietve nemlegesen megingatja a fejét, miközben nem érti, hogy miért gondolod ezt. – Egyáltalán nem vagy szörnyű anya! – hangja határozottan csendül és aprót sóhajt. – Miért gondolod ezt? Folyamatosan ott vagy Lara mellett, foglalkozol vele. Nagyszerű anya vagy, Jayda. – komolyan csendül a hangja, de továbbra se érti, hogy ez miként fordulhatott meg a fejemben. Vajon, ha hajdanán nem veszíti el a babáját, akkor néha ő is hasonlóan érezné magát, mint te teszed? Akaratlanul is elgondolkozik ezen, mert hiába nem beszélt soha senkinek se a vetéléséről, attól még olykor igen is eszébe jut, nem tudja véglegesen sose száműzni az emlékeket, ahogyan a veszteséggel járó fájdalmát se. Nagyot nyel, majd inkább rád pillant egy barátságos mosollyal az arcán, mintha a felszín alatt nem egy hatalmas káosz létezne megannyi fájdalommal megfűszerezve.

Nem ébreszt fel, a rádiót se kapcsolja be. Inkább az utat figyeli, néha ugyan rád pillant, de hagyja, hogy az igazak álmát aludjad. Már majdnem hazafuvaroz titeket, amikor is hirtelen megszólalsz, mire kicsit ijedten rezdül össze, mert nem számított rá, hogy fel fogsz ébredni a megérkezés előtt, hiszen már kicsit több mint 15 perce alszol.
- A frászt hoztad rám. Többet ilyet ne csinálj, vagy hamarabb visszajutunk a kórházba, mint terveztünk. - játékosan csendül a hangja és mosollyal pillant rád, miközben a szíve kicsit még hevesen zakatol. Pár pillanat erejéig elgondolkodik a kérdéseden és csak aztán szólal meg.
- Barátaimért mindent megtennék. – eleinte csak ennyit felel, mert az útra összpontosít, miután bekanyarodott rád emeli a pillantását. – Nézd, tudom, hogy nem régóta ismerjük egymást, de elég sokat beszélgettünk mostanában, meg akkor is, amikor te sérültél meg. Nem azt mondom, hogy már legjobb barátok vagyunk, de kicsit a barátomnak tartalak és úgy éreztem, hogy valakire szükséged lehet, így gondoltam megteszem az első lépést, a többi meg rajtad múlik. – őszintén csendül a hangja, hiszen ő se bakfis már, hogy azt gondolja, hogy két perc alatt fogtok barátokká válni. Ahhoz idő és bizalom kell. Felnőttként ez gyakran nehezen történik meg, de attól még úgy érezte, hogy segítőkezet kell nyújtania feléd. Azt nem fogja mondani, hogy különleges helyet foglalsz el, mert nem akar hazudni. Ahhoz ez túl friss és még túlzottan az elején tart a kapcsolatotok, de a szavaiból tudhatod azt is, hogy nem fog magadra hagyni, ha azt szeretnéd, hogy maradjon.

Könnyedén leparkol a kocsival és nem válaszol egyből a kijelentéseidre, helyette kiszáll a kocsiból és elindul a ház felé, természetesen bevár az utcán, ahogy a kocsit is bezárja. Beszéd közben a kulcsait kezdi el keresni a táskájában.  
- Hamarosan mind a kettőről lehet szó. – mosollyal az arcán pillant rád, hogy aztán előre engedjen a lakásában, majd becsukja az ajtót és pár lépést követően lehajol, hogy köszöntse a kutyáját.
- Ő Fluffy. Remélem, hogy nincs bajod a kutyákkal, de ha igen, akkor szólj és becsukom az egyik szobába. – közben lerakja a kabátját, kibújik a cipőjéből, majd a nappaliba érve az egyik szekrényre mutat.
- Poharat ott találod az italokkal egyetemben. Nyugodtan szolgáld ki magad. Nincs limit és olyan se, amihez ne nyúlhatná. – hiába tudja, hogy akad pár különlegesebb ital is, de pont leszarja, hogy Ryan mit is gondolna arról, hogy esetleg egy idegen nő iszik a drága whiskyjéből, vagy más különlegességből. Míg te italt választasz, addig ő eltűnik az egyik szobában, hogy pár perccel később ruhákkal és törölközővel térjen vissza hozzád. – A fürdőt arra találod, ezek pedig talán jók lesznek rád. A konyhában leszek. – a megfelelő irányba mutat a helységek említése közben, mert míg te rendbe szeded magad, addig ő neki áll annak, hogy vacsorát készítsen.  

Jayda & Seraphine

Egy pillanatra megtorpan még az ajtó előtt, s míg talán a kollégák azt hinnék, hogy a veled való csatározásra akar felkészülni, addig valójában arról van szó, hogy próbálja kitisztítani a fejét. Nem akar most Ryanre gondolni, ahogy Rhettre se. Mind a két férfit kicsit el akarja felejteni és rád akar koncentrálni, ott akar lenni számodra, mint egy barát és csak remélni tudja, hogy az elmúlt időben együtt töltött időnek köszönhetően őt nem ellenségként fogod kezelni, mint a többi itt dolgozót. A beszámoló alapján legalábbis ilyen érzése támadt. Mély levegőt vesz és lassan fúja ki, mintha ez segíthetne neki abban, hogy végre kicsit megzabolázza a zakatoló elméjét, még ha elcsendesíteni teljesen nem is tudja, de legalább azt tudja, hogy az előbbi dolgozik, így nem kell újabb veszekedésre számítania, ha hazaér, a másik pedig nem kórházban fekszik, így esélyesen jól lehet, legalábbis nagyon reméli. Amint viszont megpillant téged az aggódalmait és a kételyeit sikeresen elzárja az emlegetett személyekkel kapcsolatban, onnantól kezdve te nyered meg a teljes figyelmét.

Szavaidra elmosolyodik és megingatja a fejét, miközben a keze a lapockádra siklik és gyengéden megsimogatja azt, mintha csak a feszültséget szeretné kicsit elűzni a vállaidról, vagy megfosztani a terheid egy részétől.  
- Azt nem mondanám, hogy félnek tőled, inkább csak nem látják értelmét az újabb csatának, amíg a vezetőség nem döntene másként. – őszintén csendül a hangja, mert felesleges lenne hazudnia. – Talán annak szántak, vagy bíztak abban, hogy én esetleg tudok hatni rád, ha már többször is beszélgettünk és hosszabb ideig is elidőztem nálatok. – hangja barátságosan csendül, miközben kicsit aggódva fürkész téged. Szeretné megérteni, hogy mi tart itt téged, mármint azon túl, hogy a lányodról van szó. Más szülőket is látott, akik nehezen tudták itt hagyni a gyermeküket, amikor letelik a látogatási idő, de valahogy úgy érzi, hogy a te ragaszkodásod túlmutat ezen, vagy talán csak képzelődik és a fáradtság beszél belőle. Utóbbi sincs kizárva, hiszen máskor is hagyták már cserben a megérzési egy-egy emberrel kapcsolatban, mint például a vőlegényével kapcsolatban, de erre most még gondolni se akar. Mosolyodat könnyedén viszonozza, még ha picit habozik is. Végül felemeli a kezét, hogy még tettekkel is megerősítse a szavait. – Egy egészen picikét. – a hüvelykujjával és mutatóujjával is mutatja a távolságot, majd aprót sóhajt. – Na jó, kezdesz olyan lenni, mint valami ott felejtett kuka, amit egy ideje nem vittek ki. – játékosan még meg is legyezgeti a levegőt az orra előtt, mert úgy érzi, hogy a korábbi poén is betalált nálad, hiszen kicsit elmosolyodtál, így hátha ezzel picikét ismét oldani tudja a benned lakozó feszültséget. Ezt már kisebb sikernek könyvelné el, ha így lenne.

Hagy neked időt, hogy átgondold mindazt, amit még rád zúdított. Nem siet ő se, hiszen egyedül Fluffy várja otthon, meg talán egy törött pohár maradványa, amit a dühében túlzott erővel rakott le a pultra és összetört. Szerencsére nem sérült meg, de eme gondolatra mégis a gyomra kicsit összeugrik, de nem adja jelét, hogy bármi gond lehet, inkább csak némán reméli, hogy Ryan összetakarított, mielőtt lelépett dolgozni. Ismét rajtad állapodik meg a pillantása és az aggódás még inkább teret nyer, mert egyértelmű, hogy nem akarsz rápillantani. Vajon mi járhat a fejedben? Mi rémiszt meg ennyire? Óvatosan, ha tudja, akkor a kezedért nyúl és megfogja, gyengéden kicsit meg is szorítja, mintha csak szavak nélkül fejezné ki azt, hogy nem vagy egyedül, itt van veled és szívesen meghallgat, ha beszélni szeretnél. – Ezer éve, mellé még egy film vagy sorozat becsatlakozik és akkor meg is van a három legjobb dolog. – még az ujjaival is mutatja a hármast, hiszen mostanában gyakran így tesz. Sütit majszol, egy kis bort vagy sört iszik és mellé elindít valami sorozatot, vagy filmet. Még olykor akkor is, ha végül a rajzolás mellett köt ki. Tableten tökéletesen tud közben is nézni valamit, vagy csak zenét hallgat.

- Nem okozol problémát és szerintem az ágyam se fog megharagudni rád. – barátságosan néz rád, kicsit biztatóan is, hiszen hamarabb haragudna meg rá az ágya, mintsem rád, tekintve hogy mostanában milyen szarul alszik, vagy egyáltalán le se fekszik, hanem a rajzai felett vagy a kanapén nyomja el az álom. – Ennél biztonságosabb helyen nem is lehetne. Itt van mindenki, aki tudna neki segíteni, ha bármi történne, de nem fog! – az utolsó három szót kicsit jobban megnyomja, hogy tudatosítsa benned, majd a kérésedre bólint. – Majd megkérem Evelynt, hogy nézzen be rá, amit amúgy is megtenne. Minden gyerekhez beszoktak nézni, de hidd el, hogy semmi baj nem érheti. Ide senki se tud csak úgy besétálni az ügyeleteseken kívül. – nem kell amiatt se aggódni, hogy esetleg valami idegen tévedne erre, vagy a másik osztályról. Sose történt ilyen és amúgy is a nővérpult előtt el kellene haladnia az illetőnek, azt nem lehet csak úgy kikerülni és ott mindig tartózkodik legalább egy ember. Neki is csak azért volt szerencsére korábban, mert éppen az egyik nővér őt kereste, hogy beszéljen vele rólad.
Sietve nyúl a kezedért, hogy felsegítsen a székről, ha kell, akkor a keze a hátadra siklik, hogy úgy terelgessen, miközben a másik kezével elveszi a te táskádat is a sajátja mellé és elindul kifelé a szobából, mielőtt még esetleg meggondolhatnád magad. Miután kiértek a folyosóra elköszönöm az éjszakásoktól és alig észrevehetően bólint, miközben látja a kollégáin a megkönnyebbülést, hogy ma nem volt semmi dráma, feszkó.
- Mihez lenne kedved? Gyors kajához, vagy házikoszt is megfelel? – egyértelmű, hogy kicsit el akarja terelni a gondolataidat, hogy nehogy hirtelen hátraarcot csinálj, miközben beterel a liftbe, hogy a parkolószintet kiválassza. Reméli, hogy az ajtó azelőtt becsukódik, mielőtt még esetleg kilőhetnél, mint egy ágyúgolyó, hogy visszarohanj a lányodhoz.

Jayda & Seraphine

Már jó pár órával korábban lejárt a műszakja, de miután elintézte a városban a halaszthatatlan ügyeit, majd hazament megsétáltatni Fluffy-t, amit már bánt, mert csak egy újabb veszekedésben találta magát, mivel Ryan még otthon volt, azután visszajött a kórházba. Mostanában eléggé viharos volt a kapcsolata a vőlegényével és már nem tudta megrántani a vállát se, mintha semmiség lenne. Ahhoz túlzottan élesen szántották a lelkét a sok hónappal ezelőtt a kedvese szájából elhangzott vádak és kijelentések. De amint meglátta a gyerekek arcát, hogy mennyire örülnek neki, a kollégák pedig a sütemény utánpótlásnak, mivel behozta még a maradékot, akkor kicsit ő is képes volt felengedni és nem hagyni azt, hogy egy ostoba vita elrontsa teljesen a napját. Annak ellenére is itt volt, hogy fáradt volt és kicsit kimerült az elmúlt napok fennforgásában, hiszen bőven akadt tennivaló itt is és önként vállalt egyre több mindent a nyakába, hogy minél kevesebb időt kelljen eltöltenie a viharos felhőkkel tarkított otthonában. A külvilág elől pedig igyekezett elrejteni mindent, mintha minden rendben lenne odahaza és csak az lenne az oka annak, hogy gyakran bent maradt, hogy Ryan is sokat dolgozik.

Mosollyal az arcán fejezte be a mesét, amit a köré gyűlt gyerekeknek olvasott. Természetesen, ahogy az lenni szokott megpróbálták rávenni arra, hogy még egy mesét felolvasson, de ő nemlegesen megrázta a fejét és pár kedves szót követően segített visszatalálni a lurkóknak a saját szobájukba, betakarta őket, megkereste az elveszett plüssöket, amik napközben úgy döntöttek vándorútra mennek. Az éjszakai kollégáktól csak egy hálás pillantást kapott a segítségért, mire ő egy mosollyal felelt, vagy éppen pár kedves szóval, hogy aztán elinduljon az öltözők felé, mert már ő se húzhatta tovább az ittlétét. Ahogy elhaladt a nővérpult előtt megtorpant és sietve pillantott körbe, miközben gombóc nőtt a torkában, de szerencsére senki nem volt a közelben. Még mindig nem értette, hogy a férfi miért nem kereste őt azóta se, miért nem adott legalább életjelet magáról és mire észbe kapott volna megint ott ült a gép előtt, hogy beüsse Rhett adatait. Kívülről tudta, hiszen az elmúlt évek alatt gyakran tett így, amikor a férfit elnyelte a föld feltehetőleg a munkája miatt, ő pedig meg akart győződni arról, hogy nem valamelyik kórházban fekszik, vagy ami még rosszabb… Nem, erre még gondolni se akart. Biztosan jól van. Jól kell lennie! Még annak ellenére is ezt remélte, hogy fájt a férfi viselkedése, hogy ennyi hónap elteltével se kereste őt, ugyanakkor néha megfordult a fejében, hogy próbát tesz és meglátogatja, de eddig még nem tudta rávenni magát. Hiába hiányzik neki, mert akkor se volt hozzá bátorsága és kicsit félt attól is, hogy majdnem egy év kihagyás után milyen lehet a viszontlátás, főleg a hónapokon át tartó rádiócsendet követően.

A gyűrű hangosan koppant a földön, ahogy véletlen kirántotta a cuccaival a szekrényéből, amikor is megjelent az egyik nővér. Kérdőn pillantott az illető felé, aki kisebb noszogatást követően elárulta a jöttének az okát, mire csak bólintott és kedvesen meglapogatta a másik karját, hogy ő majd intézi. Sietve dobta a gyűrűt a táskájába, hogy aztán elinduljon egy bizonyos kórterem felé, ahonnan az egyik anyukát nem igazán tudták még mindig hazaküldeni. Tudta jól, hogy Jayda rendőr, de azért meglepődve hallgatta a nővért, amikor elmesélte, hogy milyen botrányt kavart tegnap, amikor közölték vele, hogy estére nem maradhat a kislánya mellett. Végül az lett, hogy inkább nem baszogatták, viszont az is tény volt, hogy már 4 napja nem mozdult el mellőle. Aprót sóhajtott, majd kopogott az ajtón, hogy besétáljon hozzátok.

Lassan lép közelebb hozzád, gyengéden megérinti a válladat, amikor pedig ránézel, akkor barátságos mosollyal pillant rád, majd az alvó Larára siklik a pillantása. 4 nappal ezelőtt egy autó elütötte, de sikerült időben ellátnia a sérüléseit az egyik kolléga segítségével. Azóta se tudta elfelejteni arcodat, amikor a műtét után tájékoztatott, vagy azt, hogy miként is omlottál össze, vagy az elmúlt napokat, hiszen míg hajdanán te sérültél meg és a kislányodnak köszönhetően találkoztatok, mert segített neki megtalálni téged, addig most Lara miatt botlottatok egymásba. És ahogy korábban, úgy most is, ha volt egy kis ideje, akkor beugrott hozzád. Beszélgetett veled, vagy kaját és innivalót hozott, mert szinte el se mozdultál a lányod ágya mellől.
- Szia. – hangja halkan csendül, mert nem akarja felébreszteni a lányodat, helyet foglal a melletted lévő széken. – Hallottam, hogy tegnap este elküldtél mindenkit melegebb éghajlatra. – persze, ez még a finomabb verziója az egésznek, de nem tud hibáztatni. Valamilyen szinten megérti azt, hogy miért is nem akarsz hazamenni. – Nem akarlak megbántani, de ha még egy nappal tovább maradsz, akkor a következő mese rólad fog szólni, amit a gyerekek költenek a büdös néniről rémről. - kicsit ugyan túlzott, de azért volt némi igazság a szavaiban. – Lara jól van, stabil az állapota és túl van az életveszélyen is. Nagyon erős kislány és élni is akar. Minden rendben lesz, viszont rád férne egy kis fürdés, meg valami normális kaja. Otthon mind a kettővel tudok szolgálni és van süti, meg alkohol is. Hajnalban pedig visszajöhetsz velem. Mit gondolsz? – barátságosan, kicsit gondoskodóan csendül a hangja, mert lehet nem olyan szoros köztetek a kötelék, mint közte és Dahlia között, de azért megkedvelt az elmúlt beszélgetéseitek alatt és segíteni szeretne. Ő ilyen, szeret segíteni másoknak és nem azért, mert így elterelheti a gondolatát a saját omladozó életéről. Csak remélni tudja, hogy a kedvességével képes lesz kicsit észhez téríteni, nem fog túlzott ellenállásba ütközni, hanem a józan ész győzedelmeskedni fog.  

Jayda & Seraphine