- Persze tudom, van az az érzés, amikor ölnél valakiért. De így látni azért más érzés valahogy.
Oké, ez most igencsak homályosan lett előadva a részemről. A gond az; bár talán nem is olyan nagy gond, hogy ismerem a fickót a képről. Legalábbis a nem túl jó minőségű kép ellenére úgy hiszem, őt látom.
- Ez az a művész alak, akivel Nora le akart lépni. Nos... Azt hiszem Joshua a neve. Nem néztem ki belőle erős, pláne igazi érzelmeket; de ügyesen meg tudta játszani magát. A pénz élteti és a sajátos kis művészete. Nem lesz egy Picasso. A bugyuta csitrikkel és a negyvenen túli vérmes agghölgyekkel elbír. Akik vágynak a lángoló érzelmekre, felvarratják a ráncaikat és mini ruhákat hordanak, hogy mindenük kilóg belőle. Brrr...
Rázkódom meg az elgondolásra. Ami tuti, hogy én nem akarok ilyen vénlány lenni. Egy bizonyos kor felett kellemetlen persze, de szoktak beszélni bizonyos méltóságról. Na. Azt nem akarom alább adni én sem.
- A dolgozószoba jó ötlet, bár azokat a nyomokat sem olyan bonyolult már eltüntetni. Kérdés az, hogy Ian mennyire volt ebben járatos? S ami a fő, hogy ha tényleg ő ölte meg Norát... akkor Ian vesztét ki okozhatta?
Folytatom a töprengését és közben tovább keresgélek a szobába, hátha valami elkerülte elsőre a figyelmünket. Még az ágy mellé is letérdelek és betapogatózom alá, mert ott is lehet rejtegetni dolgokat. De semmi mást nem találunk itt, így marad a találgatás.
- Norának és ennek a Joshnak voltak közös barátjaik. Az egyik fiút láttam a vendégek között. De ő nem olyan művészféle, mint Josh. Hmm... nem is tudom, pedig mondták, hogy mivel foglakozik. Annyira kis szürke senki, hogy nem ugrik most be semmi vele kapcsolatban. Csak egy hasonlat. Szürke ember, és ennyi.
Leginkább azokra használom ezt a kifejezést, akinek első és második látásra sem bírom felszínre hozni a személyiségét. Mintha csak semmitmondó értelmetlen firka lenne. Egy nagy nulla.
- De az is lehet, hogy rá akarták terelni a gyanút erre a nyomorult emberre. Valaki, aki tudta vagy legalábbis sejtette, mit érez Nora iránt és az egészet megkavarva ölte meg és dobta itt ki a fotót.
Találgatunk továbbra is, de ekkor hirtelen sikítozni kezdenek odakint. Nem is egyvalaki, egész sikoly zápor zúdul ránk hirtelen és most már nagyon kezdem unni; hogy lépten nyomon megölnek valakit. Hirtelen elfogott a vágy, hogy a saját kezembe vegyem az irányítást. Legszívesebben mindenkit láncra vernék és megkínoznék, hogy kiszedjem belőlük az igazságot. Előbb vagy utóbb úgyis kiderülne, hogy ki volt a tettes. Vagy épp tettesek. De még időben rájöttem arra, hogy csak az indulat beszél belőlem. Gondolatban megvonom a vállam és figyelem, ahogy Caspian kilép a sikítozásra és rendet rak. Elvigyorodom. A fájdalom kihozza az emberből az igazmondót. Rendezem arcvonásaim és kilépek Caspian mellé, hogy tudják; nincs egyedül. Bár nem vagyok profi nyomozó, de értek azért pár dologhoz.
A szobába visszalépve gondoskodunk a megboldogult inasról és zárjuk a szobáját, ablakostul. Majd a garázsba vezet az utunk, hogy Caspian is magához vegye a fegyverét. Amíg ő a fegyvert vette kézbe, én is újra a kocsimhoz léptem és kivettem a zseblámpámat. Idekint talán hasznát vehetjük majd. S megint elindulunk a gyilkos nyomában és megkeressük azt a helyet, ahol földet érhetett ugráskor. Vérnyomokat találunk és újra csak a kazán felé vesszük az irányt. Caspian már előre tudja, hogy a véres ruhadarabokat a tettes a tűzre vetette. Sejtem én is, hogy igaza van; de azért próbáltam pozitív maradni. Kivételesen.
- Talán mégis csak szerencsék lesz és elejtett valamit, aminek hasznát vehetnénk.
Egy mandzsettát, amiről fel tudnánk valahogy ismerni. Vagy legalábbis tudnánk szűkíteni a kört vele. A kazán körül semmit nem találtunk, és a véres ruhadarabok már hamuvá égtek. Ám de egy fadoboz még viszonylag épségben maradt hátul. Caspian gyorsan ki is kotorta egy lapáttal, majd ütögetni kezdte vele a dobozt. Az izzása alább hagyott s végül szét is tört a doboz. Letérdeltem és óvatosan kikotortam a romok közül, ami benne volt. Kesztyűs kézzel nem volt vészes a kulcsokat megfogni. Másféle nyomnak jobban örültünk volna mindketten, de lehet, hogy ez is segít valamicskét.
- Szerintem pedig mégis csak át kellene fésülni a házat. Ha ajtót nem is, de valamilyen ládát, tárolót még nyithatnak a kulcsok. Esetleg lehet, hogy van egy-két melléképület a közelben, amikhez ezek a kulcsok passzolnak? Ha mást, nem kérdezzük meg a családot és személyzetet úgy, hogy ne tudják elhallgatni a dolgot. Legyenek együtt és kérdezzük ki őket. Most már ne adjuk fel, gyere.
Noszogatom őt, nehogy nekem elcsüggedjen. De az biztos, hogy istenesen tökön rúgom az illetőt, amiért tönkre tett egy szép estét.

dress+

Jazz

My horse+

@Caspian E. Lincoln

- A szobalány. De mivel az ő hangját még mi is hallottuk az ablak alatt, bárki más is lehetett; aki odakint kóricált. Ám az is lehet, hogy már korábban is elszólta magát.
Jegyzem meg, de való igaz, ez már kicsit közelebb hozza a dolgokat. Töprengésünk némi eredményt hoz végre. Caspian már kezdi fejben össze rakni, hogy ki lehet a tettes. Sejtéseim nekem is vannak, bár Ian volt a fő gyanúsítottam. De mikor a képet megtaláljuk és a kazánból kiszedett dobozban lévő kulcsokat, már én is kezdek másra gyanakodni. Felrémlik benne, ahogy Caspian kérdezte már többször is: mi a büdös francnak költözik ki az ember ilyen eldugott helyre? Ahová még a térerő sem jut el? Valamit nagyon titkolnak és védenek a kíváncsi szemek elől. Egy ideig még azt hittem, hogy Nora habitusa miatt van az egész. Hogy próbálják elszigetelni vagy ilyesmi. Elhagyjuk ismét a kazánt és megpróbáljuk megkeresni azt a valamit, amit ezen kulcsok egyike nyithat. Ajtót, esélyesen, vagy talán ládát. Az elemlámpám segítségével még egészen gyorsan is haladunk és nem esünk hasra a sötétben. Megtaláljuk azt a bizonyos ajtót és az egyik kulccsal sikerül is kinyitnunk. Odabentről meleg levegő és különös szag csap meg minket.
A föld alatti pincében, vagy melegházban valakik füvet termesztenek. El is füttyentem magam.
- Ez már igen, itt van mit elfüstölni.
Közelebb is lépnék, hogy megnézzem a növényeket és hogy megsaccoljam, hány tő is lehet itt. Caspian hirtelen elhallgatása miatt azonban megfordulok. A sofőrök gyöngye állja el a kijáratot, méghozzá egy szép nagy stukkerrel a kezében. Amit persze ránk fog. Úgy tűnik, hogy bennem nagyot csalódott. Egyem a kis szívét. A rohadék, még hogy csak egy sírt kellene ásniuk. Majd Richard is belép, másik irányból, szintén felfegyverkezve. Nem leszek ingerült. Provokatívan lépek fel, Toby irányába, de tekintetem néha Richardra vetem. Tekintetem rideg, vonásaim átfordulnak a kissé nem normális elme mimikájába. Könnyen megy, lehetnék színésznő.
- Egy sír? Ugyan már, drága sofőr úr! Minek vesződnének az ásással?! Inkább daraboljanak fel, jó kis táptalaj lenne belőlünk a maguk kis füves kertecskéjének! Nora, Ian és mi ketten. Vagy talán elmagyarázzák a vendégeknek, hogy mi ketten is meghaltunk valahogy? Megpróbálnak eltüntetni? Még két ilyen béna alakot életemben nem láttam. A saját lányát öli meg azért, hogy védjen pár gazt. Szép kis apa, mondhatom. Maga meg, sofőrök gyöngye, gyapotszedő kis katona. A kollégáim tudják, hogy hol töltöm az estét, keresni fognak. Ahogy Caspiant is.
Mondatom végére már Toby előtt állok, alig karnyújtásnyira és persze takarom Caspiant. Még rá is mutatok, de kezem jelez, hogy Richard-ra legyen gondja. Mert ahogy fordulok vissza, neki ugrok a sofőrnek. Belekarmolok a képébe és a karjára fogok, hogy a pisztolyt ne tudja felénk elsütni. Minimum egy pofon kijár majd nekem érte, maximum egy golyó. Minden esetre nem hagyom magam két ilyen nyomorult alaknak. Egy kis fű miatt ennyi embert megölni? Elég vérmesen tudok küzdeni és még a pisztoly is ott van a ruhám alatt elrejtve...

dress+

Jazz

My horse+

@Caspian E. Lincoln

Nem sok választásom volt. Vagy hagyom, hogy lepuffantsanak minket, vagy megpróbálom helyzeti előnyhöz juttatni Caspiant. Ugrottam. Tíz, egyébként elegáns francia manikűrt viselő; körmömmel estem neki, és téptem Toby arcát. Úgy nagyjából bárhol, ahol értem és mit ne mondjak, szépen kicsipkéztem a pofáját. Ahogy földre kerültünk, próbált levetni magáról, de a gyomrába térdeltem. Hallottam egy lövést fölöttem; de időm sem volt jobban megijedni tőle. Akkor rezzentem meg, mikor a pisztoly a hátamra esett; de onnan hamar lekerült. Épp behúzni készültem egy jobbost, mikor Tobias elkapta a kezem a csuklómnál és tekert rajta egy fájdalmasat. Le is tudott dobni magáról, mert épp a csuklóm fájdalma kötött le. Rám akarta vetni magát és még pofán is vert; mázli, hogy csak a tenyere széle ért, de pech, felmérgesített. Fájt az arcom, és kifejezetten háklis vagyok az arcomra. Sajgó jobbomat mellőzve bal kézzel támadtam be. Mocskosul és aljasul, alulról kaptam el a mogyoróit és tekertem egy ízeset rajta; hogy fájdalmában térdre rogyott és még könnyezett is. Igazából nem lehet rám panasza senkinek sem. Rögtön vissza is ülök Toby mellkasára és elmarkolom a nyakát két kézzel. Talán Caspian is elintézi Richardot és akkor nem kell sok erőt feccölnöm a fojtogatós buliba. Hamar meg is áll fölöttem Caspian és fegyvert fog az alattam heverő nyomorultra. A sofőr halmozottan lett károsult. Arca több karmolt sebből is vérzik, bal szemét ki sem tudja nyitni, szemhéja véres és jól fel is duzzadt, ahogy a szemöldöke is fölötte. tökeit is fájlalja még, nehezen mozdul, ahogy elengedem és óvatosan felkelek róla. Megtapogatom arcom bal felét, ahol elkapott a tenyerével. Érzékeny, de nem törte el az arccsontom. Azt nem úszná meg kiherélés nélkül. Be fog pirosodni, sőt; már érzem is, ahogy megduzzad egy kicsit és forróbbá válik tapintásra.
- Gyorsan rugdosd be ezt a rohadékot a házba és verd láncra. Mert ha én teszem, négykézláb fog könyörögi irgalomért! A picsába!
Sajog az arcom, de előveszem a pisztolyom a ruhám alól és Richard fejéhez tartom.
- Rajta, mozdulj meg te mocskos állat. Igaz, a lányod sem volt szent, de te egy csótány vagy hozzá képest. Na gyerünk, ne jajgass, nem lőtte le a karod. Mozogj!
Richardot könnyebben tudom sakkban tartani fegyverrel, sérülése miatt nem mer vészesen mocorogni. Ha próbálkozna, a fegyverem agyával vágnék a fejére, vagy a tarkójára.
Találok a konyhában gyors kötözőt és távol tartjuk őket a vendégektől. Végül sikerül értesíteni a rendőröket, akik viszonylag hamar ki is érkeznek. Akkor már szerzek egy kis jeget, amit az egyik vászon szalvétába csomagolva tartok az arcomhoz. Rendesen megdagadt és piros is; lehet még véraláfutás is belőle. A kiérkező vendégek egy része szétszéled. A vendégekkel foglalkoznak, a kis privát füves kertet mérik fel; minket hallgatnak ki. Lejátszom a hangfelvételt, amit a mobilommal készítettem és a képeket is megmutattam a rendőröknek. Elmondtam, hogy orvosként megtettem, amit lehetett a holttestekkel és hogy mindenről készült fénykép. S végül bilincs kerül Richard és Toby csuklóira. Addigra néhány rendőr felfújta az összes autó kerekét, hogy le tudjunk lépni végre. Még sötét éjszakába járt az idő, messze volt a hajnal. Sajgó képemet jegelve bújok Caspian ölelésébe, mert kezdek fázni. Szó-szó, elfáradtam kicsit.
- Nálam, ha nem gond. Kell egy kis idő, hogy az arcom helyre jöjjön. Pakolj össze pár napra, megadom a címem. Holnap délelőtt beszólok a kórházba, hogy kiveszem a hetet és pihenek erre a felhajtásra.
Megadom a címem, de nem a városi lakásomét. Nem vágyom most én sem a városba. Bár az én házam azért elérhetőbb és térerő is van persze, Staten Island nem a világ vége, bár én külterületen élek. Egy forró csókkal köszönök el tőle és a kocsimba ülve hazahajtok.

dress+

Jazz

My horse+

@Caspian E. Lincoln