A Ford család a New York-i elit egyik leggazdagabb rétegéhez tartoznak. A családfő Richard Ford milliárdos ékszer és autókereskedő, a felesége, Amelia divattervező és parfümőr. A lányuk, Nora nemrég töltötte a harmincat, egyetemista és amatőr zeneszerző. Nora nagyszülei szintén tehetősek. Ügyvédek, üzletemberek, cégtulajdonosok. Az egész villa többet ér, mint egész Manhattan egy éves közműköltsége és Richard egyetlen öltönye annyit ér, mint az én Rolls Royceom. Elképesztő gazdagság és elvileg teljesen becsületesen, bár én ebben nem hiszek. Ellenben nem az én dolgom volt ítélkezni.
Jól ismertem Fordékat, főleg Richardot, valamikor évekkel ezelőtt segítettem nekik egy ügyben, amikor zsarolták őket, a sikeres megbízásért pedig busásan megfizetett és azóta jó viszonyt ápolunk. Nem felejtett el, ami abból is látszik, hogy meghívott a szilveszteri partira.
Nem volt kenyerem az afféle mulatság, ami az ilyen eseményeken szokott lenni. Nem voltam egy bulizós fajta, nem voltam egy ivós fajta, főleg nem nagy társaságban, hangos zenében, de tudtam, ha visszautasítom a meghívást, akkor megsértem őket. Ismertem az elitet, mert én is a brit felső tízezerből származtam, jól tudtam anyám és apám milyen sértődöttek voltak, amikor valaki nem jött el. Nem akartam őket megbántani se és egy ilyen jó kapcsolatot sem akartam felrúgni. Gondoltam tiszteletemet teszem és majd idővel illedelmesen távozom.
Elég távol volt a várostól, kinn a határban, valahol az erdő környékén. Azt hiszem erre mondják azt, hogy a természet lágy ölén, karnyújtásnyira a fáktól, a zöldtől, a friss levegőben, fenn a hegynek nem nevezhető, de dombnál nagyobb területen Jersey határában. Csend, nyugalom és madárcsicsergés. Minden nagyvárosból kiábrándult gazdag milliomos álma, aki nem akar kiköltözni Todt Hill-be, vagy az Upper East Side-ra, hanem, inkább kivonul a békés külterületre, ahol csak a madár jár.
Autóval nem volt messze Staten Islandi otthonomtól, így hamar megérkeztem, hogy tiszteletem tegyem. Morgan Hunt fogadott, a család biztonsági őre, aki az ajtóban állt és a meghívókat ellenőrizte. Magas, izmos férfi volt, afroamerikai, dús fekete hullámos hajjal, marcona ábrázattal. Vaskos fekete öltönyt viselt, arany Rolexet, láttam nála viperát is és egy sebhelyet a szeme alatt. A személyzet nem volt beöltözve, a vendégekkel ellentétben.
- Caspian Lincoln, Mr. Richard Ford meghívására jöttem - mutattam fel a meghívóm, amit elvett és beengedett.
- Jó szórakozást, Mr. Lincoln - mondta rekedtes, mogorva hangon. Gondoltam, biztos ilyen a hangja és a természete és nem velem van baja. Lévén, igazából nem ismert engem.
Körbe nézve a vendégeken felmértem a jelmezeket és a hangulatot, majd egy ismerős hangot hallottam magam mögül. Ezer közül is megismertem Miss. Nora Ford hangját.
- Nahát, Mr. Lincoln. Hát ön is itt van? - mosolygott a macskanőnek öltözött fiatal hölgy.
Odafordultam és elegánsan visszamosolyogtam. Visszafogottan, kimérten.
- Ön minek öltözött?
- Roxforti tanárnak - feleltem és elővettem a talárom alól varázspálcát. - Harry Potter.
- Nos, engem már elvarázsolt. Érezze jól magát - mosolygott bájosan, bár ez elég ijesztő volt számomra. Nem örültem neki, amikor így próbált közeledni felém.
- Igyekezni fogok - mosolyogtam, majd az asztalhoz mentem, ahová volt kitéve jégbe helyezett pezsgő és egyéb alkoholok, mellé zsúrszendvicsek, nassok és más ételek is. Ezüst étkészlet, aranyozott tányérok, tálcák, kristály poharak és méreg drága márkás élelmiszerek, italok. Még a csillár is kristályból volt, ami felettünk lógott. Semmire nem sajnálták a pénzt, noha számomra érthetetlen volt mire ez a nagy villogás. Én sem voltam szegény ember, de nem villogtam ennyire. Igaz, az én vagyonom meg sem közelíthette Fordékét.  Apropó ford. Nora követett engem, ám mielőtt még megszólíthatott volna újra Richard az apja elszólította.
- Gyere kislányom, segíts édesanyádnak - szólt a családfő, mire Nora kelletlen megindult. Olybá tűnt nem füllött hozzá a foga és inkább az én társaságomat élvezte volna, aminek nem örültem volna. Kellemetlen volt a társasága, sokan rebesgették, hogy könnyű vérű, főleg, ha iszik, én pedig nem szerettem volna kellemetlenséget sem neki, sem magamnak, ha engem akart volna elcsábítani.
Ettem pár falat zsúr szendvicset, majd töltöttem magamnak egy minimális pezsgőt, amibe bele is kortyoltam, mikor feltűnt a színen egy boszorkány is.
- Nocsak, hát nem csak én inspirálódtam a varázsvilágból? - pillantottam felé mosolyogva. - Ön is valami filmből van? - kérdeztem és felé nyújtottam az egyik pezsgőt. - Caspian.
   

Nora Ford, bájos kis teremtés. Már a harmincat töltötte, így hát túl van a zsenge ifjú koron, de még mindig mézédes teremtés. Kissé negédes is, véleményem szerint. Pár alkalommal elbeszélgettünk, főleg mert a szülei érezték szükségét. Nem hírhedten kicsapongó ifjú hölgy, de szeret megmártózni bármilyen izgalomban. Szereti a charme-os és izmos férfiakat. Más vonalú keresgélései is voltak már, de meg is lepődött saját magán. Az első ülések alkalmával olyan volt, mint egy lelkes kiscica, aki kalandozni szeretne, de nem mer a mamája mellől eltűnni. Fogékony és zsenge életkorban, mikor a barátnői még szeplőtlenek, vagy már vérmes nőszemélyek; olyan tanácstalanul állt egymaga. Csak egy erős irányító kézre volt szüksége, aki végig kísérte a kalandozásokon. Negédes és romlatlan. Félig kész, tökéletlen vászon, elnagyzolt vonásokkal és még vissza fogott színekkel. Művész lélek. Persze. Verseket, dalszövegeket ír; életről, szerelemről és boldogságról; de érezhetően messze jár még a végleges formájától. Kalandozásaiból próbál inspirálódni, de hát... Azt egy luxus villa falai között ugyan nem leli meg. Miként az egyetem sem nyújt nagy segítséget ebben az irányban. De legalább a szülei megnyugodtak afelől, hogy érdeklődései nem veszélyesek, és semmiképp nem viszik el "rossz" irányban.
Ez sincs kőbe vésve, de ámen. Nora jóvoltából lettem meghívva erre a bulira. Az isten háta mögött kétezerrel járok, hajtom a lovam, lazítok. Egy alkalommal jártam már a Ford villában, ahogy szoktam magamban emlegetni a helyet. Modern, szimpla. Csupa vakító fehérség és üveg, annyira személytelen. Lélek és jellem nélküli, hasis drága úri lak. Az utolsó mérföldeken belehúzok, majd a birtok közelébe érve szépen hagyom, hogy felguruljon az autóm. A bejáratnál Morgan áll és újra szemügyre veszem a csupa marcona férfit. Apró mosollyal az ajkamon nyújtom át a meghívóm, amiben Nora Ford meghívott a mai estére. Csak a szeme rebben meg, más módon nem reagálja le közeledésemet.
- Szép estét Morgan. Remélem nem hagyják idekint ácsorogni magányosan, egész éjszaka?
- Szép estét Dr. Bishop. Csak a szükséges ideig várok a meghívottakra. Kellemes estét asszonyom.
Biccent felém a fejével és már el is tűnök ebben a modern hodályban. Kabátomat levetve tűnik elő a ma estére szánt jelmez. Sötétkék rafinált szabású hosszú ruha, mély dekoltázzsal, amit a vállammal együtt fekete csipke szegélyez. A ruha ujja különleges, de szembetűnőbb a nyaklánc, amit viselek hozzá. Fekete gyöngyök és vércseppek sokasága, amelyek pókok és skorpiók öveznek. Hajam most feltűzve viselem, alig tenyérnyi fekete pók díszes hajtűkkel. A hozzá illő fülbevalókkal és egy pók karmos gyűrűvel a bal kezem mutatóujján.
Az itt lévők szeretik az efféle társasági eseményeket. Pletykálnak, ismerkednek és isznak. Jól mulatnak. Nagyon unalmas. Akadnak szaftos hírek, nem mondom, de nem ezt élvezem az ilyen mulatságokon. Szeretem kifürkészni az arcokat. Kitalálni, hogy ki-kicsoda, mivel foglalkozik és milyen titkai lehetnek. Eljátszom a gondolattal így végig mosolygom az éjszakát. Amelia és Richard Ford az első, akiket ismerek és akiket köszöntök. Az illedelmes kört letudva haladok tovább a tömegen, újabb ismerős arcokat fedezek fel. S végül egy pohár pezsgővel a kezemben állok meg és nézelődöm. Mint macska madárkalitka előtt, somolyogva figyelem egyesek erőlködését. Üres héjak, kifestve, másnak mázolva. Felcicomázva, mintha a sok ékszer és a márkás ruha védőpáncél lenne a lelki üresség ellen. Futólag felzárkózik mellém Nora is, akinek pajkos macskafülét cibálom meg köszönésképpen. De nem horgonyozik le nálam és ennek őszintén szólva most örülök. Bár nem akármilyen szexszimbólum a macskanő, még mindig fruska viselkedését ma este kevésbé értékelném. Nora másra vet szemet, de a közeledését az apja hangja állítja meg. ~Nocsak Richard, rövid pórázt alkalmaznál?~ Mosolyogva lépek tovább, hogy más mulatság után nézzek. Vagy legalábbis valami értelmesebbet keresnék, amitől nem ég ki az agyam. A pezsgőt lehajtva leteszem a kristálypoharat és egy szendviccsel próbálom lenyomni az émelygést, amit a túl fényes miliő gyakorol rám. A pezsgő és a szendvics sós íze kívánja újra az édeset, így egy szem eperre csapok le; mikor fordulatomban megszólítanak. Egy harapás és az eper volt-nincs.
- Egy ósdi londoni rémregényből inkább, mint holmi boszorkány a 19. századból. Bianca vagyok.
Mosolygok a tömeg kedvenc varázsló öltözékű férfira; aki nyilván sokat töprengett ezen az öltözéken. Pezsgővel kínál, amit elfogadok. Mosoly. A férfiak imádják és figyelik, szép mosoly, igen. Én mindig azt mondom: a szemét nézd. Hűvös, csaknem rideg, amit közelebbi barátaim a halál fagyos leheleteként emlegetnek. Némely páciensem pedig egyenesen megkérdőjelezi, hogy nem én is az egyik ápolt vagyok álruhában? Mulatságos.
- Eddig egészen szokványosan és unalmasan telik ez az estély. Remélem Ford-ék kitaláltak valami vérpezsdítőt az éjszakára. Máskülönben szörnyen egyhangú lesz a hold kelte.

dress+

Fever

My horse+

@Caspian E. Lincoln

   Ismerkedésem célba ért, a hölgy leállt velem, amit félsikernek könyveltem el. Biztos a varázsom teszi, de ritkán lépnek át rajtam az emberek. Könnyen lehet, hogy a brit akcentus teszi. Azt mondják a nők buknak az angol akcentusra, noha első sorban nem azért állítottam meg, hogy a szelet csapjam neki, bár nem lökném el magamtól úgy, mint Norával tenném.
- Anglikán horror, gondolhattam volna - mosolyogtam. - De manapság annyi hulladékot termel ki a Disney és a többi, hogy sose lehet tudni. Én is csak azért lettem varázsló, mert nem mutatok hajlandóságot bohóc jelmezt felvenni, vagy szuperhősnek kiadni magam. Azért komolyabb ember vagyok én annál, minthogy jelmezeket húzzak. Richard hívott meg, csak miattuk vagyok itt, de egyébként nem szeretek bohóckodni - mondtam és zavartan megsimogattam a tarkómat. Valamilyen szinten kínos volt ezt így kimondani, mert képmutatónak éreztem magam, de nem akartam megbántani a családot azzal, hogy holmi büszkeség és karótnyeltség miatt nemet mondjak és ne jöjjek el.
Tán akaratom ellenére ragadott meg a mosolya, ami kellőképpen vonzó volt, bár volt benne némi ördögiség, ami óvatosságra intett. Talán csak a jelmez tette, de mintha egy fekete özvegy mosolyogna rám, aki az első együttlét után jóízűen elrágcsál és csak a csont marad utánam. Alapvetően nem voltam elutasító a nőkkel, ha lepedőakrobatikáról volt szó, de lehet Biával szemben érdemes lenne távolságtartónak lennem ilyen szempontból. Felismertem a veszélyes nőket és volt már, hogy megütöttem a bokám, mert hagytam magam elcsábítani, de igyekszem tanulni a hibáimból és nem egyszerűen tovább lépni. Pedig mennyire csábító. Bájos, vonzó, de ördögi.
- Nos, néha nem rossz dolog az unalom. Sokszor éreztem már úgy, hogy de jó lenne néha egy unalmas délután. Mozgalmas életem van, néha jól esik kicsit szusszanni, de könnyen lehet, hogy Richard és a személyzet feldobják majd a partit. Vagy éppen Nora csinál valamit, ami miatt lesznek izgalmak - kortyoltam a poharamból. - Gondolom jól ismeri a lányt, nincs igazam? Láttam azt a kis jelenetet. Maga közelebbi viszonyban van vele, mint én - ejtettem meg egy visszafogott mosolyt.
A tekintetem a gyülekező emberekre vetettem, ahogyan lassan előkeveredtek az eddig meg nem jelent meghívottak is. Volt itt mindenféle társaság. A legújabb arany Patek Philippet viselő férfiak, méreg drága estélyit hordó hölgyek, egyedi gyártású öltönyök és olyan emberek is, akiknek a frizurájukon öt órán át dolgozhatott a fodrász, a munkabérből pedig egy egész általános iskolai osztály összes diákja egy hétig ehetett volna. Elképesztő volt mire nem sajnálják az emberek a pénzüket. Én is szerettem a jó dolgokat és költeni is, de ésszel és átgondoltan.
Akadtak, akik szerényebben néztek ki. Nem mindenkinek volt arany étkészlet az otthonában, noha ezt nem mindenki vállalta fel. Voltak olcsó hamisítványt viselő egyének is, akik kaptak egy-egy megvető pillantást a felső tízezertől, de voltak akik nem próbáltak meg hamisítványokhoz nyúlni, egyszerűen csak az olcsóbb márkákat vállalták fel, de legalább az eredeti volt.
Én valahol a két réteg között lebeghettem. Nem tartóztam Amerika felső tízezréhez, ugyanakkor a pór néphez sem, így kicsit kilógtam a sorból. De nem csak az anyagiakkal, hanem a foglalkozásommal is. De talán rendben volt ez így.
- Mr. Lincoln, örülök, hogy itt van - fogott velem kezet a család inasa, Ian Stampleton. Harminc körüli, magas, vékonyka férfi. Frakkban volt, ahogy jó inashoz illik, haja elegánsan hátra volt nyalva, be volt olajozva. Kezeit fehér kesztyűk fedték, nyakánál csokornyakkendő ékeskedett, frakkja zsebében fehér kendő, kék szemei előtt szemüveglencsék. Jóképű volt és az alkata sem volt vészes. Kapott is a vendég hölgyektől egy-két hívogató pillantás, de tartotta magát, hiszen ő csak egy alkalmazott volt.
- Bianca. Jó látni - mosolygott. - Remélem jól fogja magát érezni. A ház ura különleges programmal akar kedveskedni a vendégeknek a vacsora mellé.
- Ian, gyere légyszives, segíts pótolni a tálcákat - intett neki az egyik konyhalány. Fiatalka, talán huszonéves lehetett. Szép szőke, ápolt, vörös, szolid műkörmökkel, homokóra alakkal, felszolgáló ruhában.
- Megyek Greta - szólt Ian, majd felénk fordult. - Most mennem kell. A meglepetést sajnos nem lőhetem le, Richard nagyon csalódott lenne. De megyek, mert hív a munka - távozott, én pedig Bia felé fordultam és kiittam a pezsgőm.
- Én elszívnék egy cigit. Velem tart? - kérdeztem, majd mivel jött velem, kimentünk a ház mellé, ahol rágyújtottam. - Ön is kér? - nyújtottam felé a tárcát, ha pedig kért, vehetett, ha nem, akkor nem. Eltettem.
- Mivel foglalkozik? - kérdeztem, miután kifújtam a füstöt.

   

Nem "bukom" kifejezetten akcentusokra. Még ha fel is veszem a brit zöngét, manapság kevésbé számít már az, hogy ki melyik kontinensről származik. Meg kell hagyni, Nora ízlése fejlődőben van. Az alkalmi mágus szépre nőtt termetű és úgy tűnik, viselkedni is tud. Lám csak lám, maradt még brit férfi a világon, aki úriember a talpán.
- Pár penny egy folytatásos rémregényért. Szerintem jól jön egy kis sötét humor ebbe a nagy fényűzésbe.
Én sem vagyok kék vérű, sem pedig milliárdos, még csak nem is multi milliós. De meg tudom engedni magamnak a kényelmes otthont és lakást, saját ízlésem szerint. A magán rendelőmet és persze a magam kis titkait. Felvonom szemöldököm a hirtelen jött önvallomás hallatán. Nem számítok elsőre ennyi őszinteségre, de kellemesen ér a változás. Közelebb lépek, hogy Caspian fülébe súgjam az egyik titkom.
- Próbálja ki azt, amit én is. Bújjon olyasvalaki bőrébe, akit kedvel. Egy példakép vagy kitalált kedvenc és élvezze a játékot. A maga esetében egy barna ballonkabát, vagy kockás sapka még illő is lenne. Úgy érzem. Füstölgő revolver.
Ha könnyűvérű lennék, megharapnám a fülcimpáját. Így marad a pezsgő és az eper aromás illata az ajkaimról. Árulkodó pillantás. Gyilkos mosoly.
- Nem kell feltétlenül bohóckodni. Egy szerepjátéknak egészen más hangulata is lehet. Még véresen komoly is.
Elhúzódóm mellőle, mintha mi sem történt volna és iszom a pezsgőből. Caspian megérzése majdnem üti az igazságot, már ami a fekete özvegyre vonatkozik. Én ráérősebb játszmát űzök, hiszen nem az együttléten van a hangsúly, hanem az örökségen. Bátortalanságot, vagy óvatosságot érzek felőle; majd idővel kipuhatolom a dolgot. Addig is telik az idő és nem kell üres locsogást hallgatnom egynémely nőtársam felől, amiktől a hideg is kiráz. Vendéglátóinkról esik még szó, főleg a lányukról és arról, hogy esélyesen feldobják majd valamivel ezt a mulatságot. Nem bánom, ha értelmét látom egy játéknak; vagy legalább izgalmas; miért is ne?
- Az unalom különös fűszer. Nálam olyan, mint a vihar előtti csend. Az egyik pillanatban még nyugodtan heverek a kádamban, nyakig ellepve a fürdőm habjával és a napom további részét tervezem át, a másik pillanatban pedig rám rúgják az ajtót. Kész kabaré.
Különös eset volt, majd elregélem pár mondatban, ha Caspian érdeklődővé válik felőle. Hamar átterelődik a szó Nora Ford személyére és az ismeretségünkre. Caspian minden erejével kerülné a lányt, nekem csak szimplán nincs hangulatom hozzá.
- Norát? Ismerem, igen. Mondhatni. Szeretné élvezni az életet, ami megadatott neki. Csupán csak a bőség zavara megkavarta a fejét.
Apró mosoly, épp csak a kellő mértékben visszafogott.
- Nem tudta miben mártózhat meg büntetlenül. Gazdagéknál előfordulnak ilyen dilemmák.
Követem Caspian tekinteté, amint figyeli az utolsóként érkezőket. Jómagam pária vagyok itt és nem is áll szándékomban változtatni ezen. Munkám során láttam, miként veszítik eszüket egyesek a hirtelen jött gazdagságtól, vagy pont attól, hogy ez elmúlt. Persze szeretem a pénzt és a kényelmes életmódot, de az én mércém szerint normális keretek között. Ez megint vicces, így együtt. Én és a normalitás. Ian inashoz méltóan bukkan fel mellettünk és ad egy kis infót arról, hogy bizony számolhatunk vendéglátóink találékonyságával. Valamilyen meglepetéssel készülődnek, de jó inasként nem árul el többet. Kedvesen fogad, mint mindig és a távolabb álló Greta is kap egy kedves mosolyt tőlem. Az ilyen házak személyzetei között mindig kényelmesen el tudtam lavírozni. Tudom, mekkora nagy segítség lehetnek ők.
- Köszönöm Ian. Maga mindig olyan fess és kedves. Adja át üdvözletem a többieknek és köszönöm az infót. Várjuk a meglepetést.
Kiiszom én is a pezsgőm és elfogadom az invitálást a füst szünetre. Megkínál, de inkább a sajátomból veszek elő. Egyszerű cigaretta tárca, de benne a cigi nem bolti árú, saját magam tekertem. Dohány persze, csak egy kicsit aromásabb, pár csepp bourbon. A zamata miatt. Rágyújtok és hosszan fújom ki a füstöt, majd az épület felé fordulok.
- Akárhonnan is nézem... nekem túl modern ez az épület.
Az égboltra emelem a tekintetem, de kezd beborulni az idő. Talán esni is fog. Caspian a munkám felől érdeklődik, ami szinte már menetrend szerű. Jobb szeretek találgatni, de eddig ő tűnik az egyetlen értelmes beszélgető partnernek. Kevésbé vágyódom vissza a rongyrázós gazdago közzé.
- Pszichológus vagyok. Kórházi keretek között vájkálok a fejekben, emlékekben és lelkekben; de magán rendelőm is van. Maga... Maga körül titkok forgolódnak Caspian. Szereti a sakkot, a keresztrejtvényeket...
Persze csak puhatolózom, de lássuk, mire megyek a megérzéseimmel?

dress+

Fever

My horse+

@Caspian E. Lincoln

   - Pár Penny? - kérdeztem meglepetten és szelíden mosolyogtam. - Ugyan. Ez a rémregény - mértem végig - többet ér, mint pár Penny. A ruha, a viselője és a sztori is legalább ötszáz fontot, ha szettbe kapja az ember - bókoltam. Egy ilyen hölgy meg is érdemli. Én elfogadnám őt mindenestül.
De a hölgy nem csak vonzó volt, mint a végzet asszonya, hanem kellően izgalmas is. Hirtelen jött közelsége kissé zavarba ejtő volt, ahogy a fülembe duruzsolása is. Egyszerre volt kellemes és nagyon zavarba ejtő is, miként a kellemes, halk hangja és a langyos lélegzetével simogatta fülem. Izgalmas. És milyen kellemes illata van. Most érezni csak igazán, hogy ilyen közel van. Csak nem tetszem neki? Vagy csak játszik? Jó lenne megtudni, de éreztem, hogy óvatosnak kell lennem vele. Nem az a fajta nő, akivel jövedelmező lehet lefeküdni, viszont pont az a típus, akinek az elmulasztását megbánja az ember. De hová gondolok? Még csak most ismertük meg egymást. Ennyire nem kell előre gondolni.
- Csak nem Humphrey Bogartnak szeretne öltöztetni? - kérdeztem kellemesen lehalkítva a hangom. - Vagy úgy véli Sherlock Holmesként jobban mutatnék? - dőltem kicsit a pultnak, ami elegánsabb megjelenést kölcsönzött nekem. - A detektíveket vonzóbbnak találja, mint a varázslókat? Ha gondolja, akkor félre teszem a pálcát és a talárt, de akkor ma mellettem kell ülnie a vacsoránál - somolyogtam.
Akár még jól is elsülhet az este. Nyitok felé én is, de csak óvatosan, finoman adagolva. Semmi kapkodás, jó lesz kiismerni, mielőtt még hibás döntéseket hoznék. Mert szokásom. A nők a keresztem, egyszer az egyik szépség lesz a vesztem. Nem szeretnék több hibát elkövetni. De őt még bevállalnám.
- Ha megnyugtatná az érzés, akkor a következő fürdésnél majd ott leszek magával és vigyázok, hogy ne támadja meg senki. Olyan közel, amennyire csak szeretné, hogy biztonságban érezze magát - ajánlottam fel nagylelkűen, egy udvarias, derék mosoly keretében. - De ez a szolgáltatás nem jár minden nőnek. Nem testőr vagyok. Csak a kiváltságosoknak. Ha nem ajánlanám fel, még bűntudatom lenne, hogy nem voltam ott, amikor szüksége lett volna rám - kortyoltam bele a pezsgőbe.
A beszélgetés lassan tovább haladt a meghívóm lányára is, de nagyjából kiéreztem a szavaiból a lényeget, na meg tapasztaltam is.
- Mármint a férfiak táborának bősége?- kérdeztem vissza. - Tapasztalom. De nem az esetem. Ellenben másokkal - feleltem sokat sejtő pillantással felé, de pillantásom nem tartottam ott túl sokáig, mert szerettem volna felmérni magamnak a vendégek táborát is. Szeretem tudni kik vesznek körbe.
A Stampletonnal folytatott beszélgetés után kimentünk egy cigarettára, ahol Bia első dolga volt hangot adni a villa iránti kritikának.
- Nekem sem az esetem. Nem szívesen laknék benne. Túl nagy, túl modern, túl ormótlan. De láthatóan vannak emberek, akik ezt szeretik. Érthetetlen - mondtam, majd rá is gyújtottam egy szálra, míg ő a sajátjára.
Kérdésemre egyenes és gyors választ adott, mikor a foglalkozása felől kérdeztem, de volt egy olyan érzésem, hogy ő már odabenn tudta, hogy az enyém micsoda. Elég érthető utalásokat tett. Talán valaki súgott neki, vagy olvasott a viselkedésemből. És ez nagyon impozáns. Épp olyan okos, mint, amennyire vonzó. Ördögi párosítás. A szépség és a tudás mindig veszélyes kombináció volt. De vajon én mennyire lehetek veszélyben? Az a fránya pókháló.
- És mindemellett még barna kabátom is van. Majd egyszer megmutatom. Szívesen pózolnék benne magának - mosolyogtam, miután kifújtam egy adag füstöt. - Szeretem őket, igen. A sakk fejleszti a logikát, taktikai képességet és az előrelátás képességét. A rejtvények fejlesztik a kognitív képességeket és a lexikális tudást is.
Mondja, mit lát még? - dőltem a falnak kíváncsi pillantást vetve felé.

   

- Oh, szettben kéri? Azt hittem külön-külön kíváncsi a rémregényre, a ruhára és a viselőjére.
Kérdezek rá vissza, mert egy ilyen alkalmat nem lehet kihagyni. Nagyon imádon zavarba hozni a férfiakat. Felemelő érzés. Nem is mulasztom el soha. Az ilyen kis incselkedésektől lesz érdekesebb az élet.
- Bár a szettnek is meg vannak a maga gyönyörei. Mindent egyesével kicsomagolni. Akár a Karácsony. Vagy egy szülinap.
Jó képű férfi, meg kell hagyni és ahogy hozzá simulok, a ruhái rétegein át érzem.... Hmm. Nocsak. Oh persze, kellemes a... parfümje. Az arcszesz... és minden más is helyénvalónak érződik rajta. Nem egy kimondottan tévé előtt tespedő férfi. Vagy ahogy a csitrik mondják Párizsban "oh lala". Eszes fickó, érti az apró célzásaimat és nem csak a Casablanca jutott most eszembe, mikor picit emelek csak felfelé az államon, hogy a szemébe nézzek.
- Szeretné, ha öltöztetném Caspian? Egy ballonkabátos detektív valóban vonzóbb falat, mint egy varázsló. Habár. Az a varázspálca is tud néhány jó trükköt. Nem igaz? Hah... Nem bánom. Nem ismerem az ülésrendet. Legyen jó fiú és mondja meg, hová üljek?
Nevetem el magam, ha már olyan alacsony labdákat dob felém. Élvezet lesz nézni, ahogy zavarba jön. Épp csak fél fordulatot teszek, hogy ne szemtől szemben álljunk egymással. Ám tapodtat sem mozdulok a közeléből.
- Félreértés volt. A rohamrendőrök rossz házszámot kaptak. Akkoriban egy társasházban éldegéltem. Vicces volt. Most már saját házam van. Sokkal kényelmesebb, csendesebb és jóval nagyobb a kád.
Vonom meg a vállam, mert valóban vicces volt a helyzet. Jó. Az elején azért félre vert a szívem, mert csak a nagy döndülést hallottam, ahogy kidőlt az ajtóm a helyéről. Már szálltam ki a kádamból, amikor rám rúgták a fürdőm ajtaját. Azért nekem is volt min legeltetni a szemem. Jack. Izmos és fürge fiú. Szóba kerül Nora érdeklődési köre, de nem árulkodom. Legalábbis nyíltan nem, csak egy kacsintás keretében emlegetem fel egy; a hippi korszakból való dal egy sorát.
- Fiúk és lányok, gyertek ki játszani.
Szégyenlős mosoly keretében vonom meg a vállam.
- Aranyos, de túl negédes.
Invitálásának engedve kimegyünk egy-egy szál cigit és némi friss levegőt szívni. A házat méricskélem és újfent meg kell állapítanom, hogy mennyire nem tetszik. Caspian ízléséhez sem való, ettől még inkább szimpatikusabbá válik. Tagadhatatlan, hogy működik a kémia. Nagyon kellemes ez a bizsergés. Imponáló a megjelenése, az esze, s úgy egészében a charme-ja. Számomra jobban megéri rá figyelnem, mint erre a túlméretezett, ormótlan kockára, amit a Ford család otthonnak nevez. Sikerül meglepnem újfent az észrevételeimmel.
- Nos. Alkut is köthetünk akár. Egy fürdőzős test-őrzésért cserébe megnézném abban a kabátban.
Caspian a falnak dől és én lemásolom laza stílusát, ahogy a falnak dőlök és kifújok én is egy adag, zamatos füstöt. Lassan mérem fel tekintetettemmel, mintha apránként akarnám felfalni. Felvonom a szemöldököm.
- Hmmm.... mit nem látok inkább?
- Lássuk csak, lássuk csak. Okos, művelt, de nem szimpla lexikális a tudása, a korábbi szóhasználatát idézve. Van sütni valója, és nem a pecsenyéjére gondolok. Izmos, sportos alkat, de nem fehérje porral felfújt, vese romboló módszerrel. Edzi magát, nem mániákusan.... Szereti a jó ételeket, ám mégis laza. Szerintem.... egy húzósabb napon magának belefér egy hot-dog, vagy hamburger is. A ruháján látni, hogy szereti a jó minőségű holmikat, miként az órája is az. Ha bővebb analizálást óhajt, ahhoz el kell nyúlnia egy kényelmes pamlagon.
Billentem oldalra a fejem és elnyomom a csikkem. Kíváncsian várom, hogy mit mond az eddig elsoroltakra.

dress+

Fever

My horse+

@Caspian E. Lincoln

   - Szettben - mondtam ismét, hogy megerősítsem. - Aztán majd szépen mindent megnézek magamnak, ahogy illendő. Jó részletesen - feleltem és szemeimmel óvatosan, de alaposan megnéztem magamnak tetőtől talpig. Mi tagadás, bomba nő volt. Minden tekintetben az esetem. Éppen ezért nem is szerettem volna hagyni elmenni, vagy lemondani róla és úgy tűnt ő sem szeretné elhagyni a bűvköröm.
- Nem utasítanám vissza, ha ön lenne az öltöztetőm. Legalább akkor mindig olyan ruha lenne rajtam, ami imponálna önnek. Ha ön detektívnek szeretne látni, örömmel öltözöm Bogartnak. Cserébe én is segítek majd kiválasztani, mit vegyen fel reggel, bár nekem nincs panaszom a most viselt kis darabra sem. Talán csak kicsit sok. Lehetne kevesebb, bár az már szeméremsértés lenne- tettem egy finom utalást, noha az a varázspálcás megjegyzése kicsit azért sikeresen zavarba hozott. Hát már ennyire előre szaladtunk? Gyorsan alakul, bár egy percig sem bánom.
- Oh, hát igen. Nagyon is jól bánok vele, tán többet is tud, mint elsőre látszik - válaszoltam elég magabiztosan. - Roxfortban tőlem tanulnak - mosolyogtam óvatosan. Mondjuk Percival Graves pont nem tanár volt, de ez már részlet kérdés.
- Lehetőleg minél közelebb hozzám. Majd nézünk egy jó helyet, tudtommal nem névre szólóak a székek - válaszoltam, a kád kérdésére csak kis mosollyal vontam vállat. - Nagyobb kád, nagy lehetőségek - mondtam sejtelmesen, burkoltan, ahogy ő is teszi az utalásokat.
Nem ismertem a dalocskát, de nem volt rossz, noha távol állt az én zenei ízlésemtől.
- Az attól függ hol fogunk játszani. De én benne vagyok - tettem zsebre kezeim. A negédes viszont rossz kifejezés volt. - Ragacs - vontam vállat.

Miután elhagytuk a házat szétnéztem. A házat is még egyszer megnéztük magunknak és el is ítéltük, de legalább a táj az szép volt körülötte, bár engem egy hangyányit zavart, hogy a semmi közepén voltunk egy dombon, szinte hegyoldalon. Akaratlanul is elgondolkodtam rajta, hogy vajon miért lehet jó ennyire távol élni a "civilizációtól". Oké, kocsival relative hamar ott van a városban, de itt se szomszéd, se üzlet, se semmi. Csak a fák és a sziklák.
A garázsokban már sötét volt, de az épület legtöbb lámpája világított még. Elnéztem a parkoló autók felé is, de elég sivár látvány volt. Ellenben a beszélgetés már sokkal felvillanyozóbb volt.
- Áll az alku - szívtam meg a cigit, majd mosolyogva kifújtam a füstöt. - Mit nem? Milyen magabiztos. Na lássuk - vigyorogtam. Tetszett.
- Oh, igen. És ha egyszer lesz rá módunk, akkor meg is tudjuk tekinteni azokat az izmokat. Majd, mikor a kádban vigyázok önre - emlékeztettem miről is volt nemrég még szó. - Nos igen, én is így gondolom - sóhajtottam "gondterhelten", mivel így kénytelenek leszünk más körülmények között beszélgetni. - Egy kényelmes franciaágyon, maga mellettem, kis eszmecsere... ki tudja, még a végén kiderül, hogy terápiára lesz szükségem - mosolyogtam félszegen, kissé zavarba is hozva magam. Beleszívtam a cigibe. - De elismerésem, igazán jó ember ismerő. Meglátszik, hogy nem photoshoppal készült az a diploma. Jó nyomozó lenne.

Ám nem csak mi beszélgettünk el ilyen jól, ugyanis az ablakon át kihallatszódott egy benti beszélgetés is, ami Stampleton és az egyik szobalány között zajlott le. Vélhetően a konyhából jöhetett a hangjuk.
- Remélem Nora nem fogja elrontani ezt az estét - mondta nem túl boldogan az inas. - Félek, Trudy. Tudod, hogy szegény lány nem százas. Még az kell, hogy itt minden pasinak az ölébe üljön. Richard ki fog borulni.
- Nem annyira, mintha megtudja majd, hogy el fog költözni - felelte az a bizonyos Trudy.
- Micsoda?! - kérdezett vissza Stampleton hangosabban a kelleténél. Mintha kicsit kiborult volna.
- Halkabban, Ian! - szólt rá. - Még meghallja valaki. Több tucat ember van odakinn, nem kell a felhajtás. De... te nem is tudtad?
- Mégis mit? Miről beszélsz, hová megy Nora?
- Azt rebesgetik a barátnői, hogy összeszűrte a levet az egyik zongoristával a zeneiskolában és hozzá akar költözni. Richardék még nem tudják. Szerintem nem is fogja elmondani nekik. Tudod, hogy utálja őket. Egyszer csak meg fog lépni. De én nem folyok bele és te is tégy így. Mindenki jobban jár.
- Hát ezt nem hiszem el...
- Mit vagy úgy oda? Te is tudod, hogy flúgos. Inkább örülhetnél...
Nemsokára már csak az ajtó csapódását lehetett hallani és nagy csendet. Na ezek még nekem is új infók voltak. Nem tudtam, hogy lett valakije és azt sem, hogy utálja a szüleit. Mi folyik itt?
- Hát ez most mellbe vágott... - suttogtam, nehogy behallatszódjon. - Azt hiszem nem lesz nyugodt esténk, ha ez kitudódik. Remélem Ian csendben fog maradni, vagy itt patália lesz.

   

- Azért ne legyen telhetetlen Caspian, nem tesz jót a szívnek. Nagy kimerültséget okoz, ha a szettet szeretné egészben elnyerni. Bár úgy látom, Ön jó formában van. Biztosan jó az állóképessége. Mégis inkább óva inteném attól, hogy én alakítsam ki a ruházatát.
Közelebb lépek hozzá és igazítók inge gallérján, végigsimítok a nyakkendőjén.
- Férfi öltözék tekintetében mindig az első az igazi választás, a fügefalevél.
A varázspálcás kis hasonlatom megtette a hatását. Zavarban lévő férfi, nagyon édes tud lenni. Nem is hagyok ki egyetlen egy alkalmat sem, hogy tovább szövögessem köré a hálóm. Ez az este legalább nem indult unalmasan, sőt, kellemesnek tűnik a folytatása is. Caspian nem egy agyatlan izompacsirta. Értelmes beszélgetésre is alkalmas hím példány és ez külön öröm. A banális ágytornán kívül másra is "hasznos" férfiakat igazán meg tudom becsülni. Szemöldököm felvonva mosolygom vissza rá és igencsak érdeklődve. ~Mégis mire lehet még képes az a csodás varázspálca?~ A végén még túl kíváncsivá tesz és kénytelen leszek hamarabb az ügy végére járni.
- Bár nem szorulok segítségre az öltözködésemet illetően, de ésszerű kompromisszumokra hajlandó vagyok. Ha már Bogart, akkor Bacall? Vagy egy kissé szellősebb Jessica Rabbit kosztümre tenné le a voksát Caspian?
Csípőmre teszem kezeim, mint a már-már ikonnak számító Jessica. Noha csak férfi fantázia rajzolta figura, de a képzelet festette aura, ami körül lengi ezt a karaktert, erősen izgató. Még akkor is, ha csak egy rajzfilm figura. Noha a rajtam lévő "banya" öltözék egyik alakra sem hajaz, bízom Caspian fantáziájában. Ami Nora hajlamát illeti, azt úgy tűnik mégsem fogta fel igazán. Ahol fiúk és lányok is jönnek játszani... nos. Ez maradjon Nora és az én titkom.
A ház elő kisétálva rágyújtunk mindketten. Ez a kis szóváltás már-már előjátékkal ér fel, bár; inkább aperitif jellegű. Kis étvágygerjesztő a másik fél számára, hogy ne féljen belekóstolni egy új falatba.
Hirtelen jött analizálásom bár nem épp szakszerű, de igaznak tűnik. Caspian nem tiltakozik egyik megállapításom ellen sem. Elkönyvelhetném jó pontként magamnak, de az ilyesmi nem izgatott soha. Ellenben Caspian már érdekesebb darab.
- Úgy gondolja szüksége lesz terápiára? Bevenne gyógyszerként, hogy emelkedettebb legyen a hangulata?
Folytatnám még, de a házban a fejünk felett nem messze hangosabb beszélgetés van kibontakozóban. Csendben fülelünk mindketten és őszintén szólva tudom, ki lehet az a bizonyos zongorista. S nem is lepődöm meg annyira, hogy az a férfi vetette ki a hálóját Norára. Nem csúnya alak, de a természete kígyó. Nem is engedném a közelembe. Hallgatózunk és annyira nem bánom, hogy minket nem vesz észre senki. Jobb is így.
- Parádé vagy tombolás?
Súgom én is halkan Caspian fülébe, mert most újra közelebb léptem hozzá. Kezeim a derekára simulva csúsznak hátrébb, ahogy tovább hallgatózom, de már csak az ajtó csapódását hallom. Kicsit huncut leszek, mert rámarkolok két kézzel a fenekére.
- Izgalmakban bővelkedni fog az este, ez tény. Az a zongorista inkább hozományvadász és kígyó, mint valódi művész.
Majd fürgén el is iszkolok Caspian közeléből. Persze a láthatatlan zsinór ott van a kezemben és tudom, hogy utánam fog jönni. Így nem is megyek messzire. Épp csak annyira, hogy kicsit siessen utánam.

dress+

JAZZ

My horse+

@Caspian E. Lincoln

   - Lehet, hogy az már kissé divatja múlt - tettem egy aprócska megjegyzést a falevélre. - Ma már az inkább közszemérem sértés, mintsem az új Prada, de nyilván a négy fal közt nem okoz gondot - vontam végül vállat a témára.
A varázspálca témán túllendülve minden bizonnyal mindkettőnkben ott motoszkált a kérdőjel, hogy vajon a másik fél mit tudna felmutatni ennek tekintetében és megmondom őszintén engem is nagyon érdekelt és szívesen belevágtam volna, de talán korai lett volna egymásra cuppanni, így még volt lehetőségünk a szóbeli előjátékra, mielőtt még a lényegre térnénk. Egyébként is meg van a varázsa annak, ahogy játszottunk a szavakkal és húztuk a másikat.
Szégyen ide, vagy oda, de sosem hallottam még Jessica Rabbit nevét, már csak ezért is kellett Bacall mellett döntenem, bár ezt neki nem ismertem volna be. Már csak azért sem, mert nem tudtam ki Jessica és nem akartam kínos helyzetbe kerülni. Ki tudja, talán valami fontos irodalmi alak, vagy a TV történelem egyik klasszikus ikonja, akit illene ismernem. Jobbnak láttam most inkább elsunnyogni ezt a kérdést és odakinn témát váltani.
- Igen, könnyen lehet - feleltem szerény mosollyal, de majdnem lenyeltem a cigit a második kérdésén. Na így sem kaptam még felhívást keringőre. - Mi? Vagyis hát persze - válaszoltam és nevettem egyet magamon. - Azt hiszem nem csak a hangulatom lenne emelkedettebb - ejtettem meg egy zavart mosolyt, hiszen mind a ketten tudtuk mire gondolok és ha továbbra is így folytatjuk, biztosan hamarosan elindulna az emelkedés folyamata. Mert már most is piszkálja a fantáziám Bianca és a vele való együttlét.
Olybá tűnt más is gondolkodott hangulatfokozáson, mert a házon belül érdekes beszélgetés hangzott el. Ha ezt Richard megtudja, ő is emelkedett hangulatban lesz, de nem úgy, mint mi. Volt egy olyan sanda megérzésem, hogy ma még fognak szerencsétlenségek történni. Itt most elindult egy lavina és ez sorra fogja dönteni a dominókat. Sajnos a tapasztalataim ezt súgták.
A rossz érzések persze hamar szerte foszlottak, amikor Bia újra a közelembe került, simogatására pedig jólesően borzongva rándultam össze egy röpke pillanatra. Te jó ég, mi lesz itt, ha egyszer lekerül a ruha? Már most nagyon izgató volt, hát még ha a ruha is hiányozni fog rólam. Rólunk. Mintha fokozatosan tenni akarna érte, hogy beinduljak és nagyon jól is érti a dolgát, mert egyre jobban kezdek beindulni, amit csak fokoz, ahogy a fenekemre markol. Érti a dolgát az biztos, én pedig máris a hatása alatt vagyok.
Én már ott leragadtam, hogy izgalmakban fog bővelkedni az este, és bár hallottam azt is, amit a zongoristáról mondott, az én fantáziám más fajta izgalmakról adott képeket. Mikor tova szökkent, utána is mentem sietős léptekkel és beértem.
- Na, most meg hová siet annyira? - kérdeztem mosolyogva, majd elé léptem. - Szóval csak egy érdek kapcsolat? A pasas csak a pénzre utazik? - kérdeztem, mert ő biztosan többet tud, mint én, vagy esetleg Trudy, bár tudtam, ez nem az én dolgom. Nem az én ügyem. Ellenben az a visszafogott, de mégis valamicskét mutató dekoltázs.
Kezeimmel határozott, de mégis a maga módján visszafogott módon fogtam Bia derekára és simítottam hátra egyik kezemmel, közben kicsit közelebb vontam magamhoz. Bátor tett volt, de igyekeztem nem túl rámenős lenni.
- Velem töltené a napot? Estét... - kérdeztem sármos, de félszeg mosollyal. - Tán még... a party után is. És el is vihetném valahová. Ahová szívesen jár. Nem tűnik túl mozis típusnak és én sem vagyok az. Mondjuk egy vacsora? Egy étteremben. Már ha ön is úgy gondolkodik, hogy... - na most ez ciki. Azt még se mondhatom ki, hogy ha nem csak egy futó kalandban gondolkodik és amúgy azon túl esélyem sincs. Az mégis hogy hangzana. - Kicsit többet, mint valakitől, akivel csak... épp csak jól érzi magát függetlenül és nem túl sokáig - fogalmaztam meg óvatosan az egy alkalmas kalandot. - Szóval, hogy tetszik nekem és... most próbálom nem túl kínosan randira hívni...
Randizna velem, ha elmentünk innen? - csak összehoztam, de érzem, hogy olyan vörös vagyok, mint egy homár. Pedig máskor olyan könnyen és lazán megy az ilyesmi, nem is értem mi van most velem. Tán csak azon idegeskedem, hogy most azt mondja nem, ha lesz is valami, csak egy kaland és aztán felejtsük el egymást. Lehet akkor elásom magam.
   

- Nos. Az én szemem nem sértené, négy fal között főleg nem. Mégsem akarnám, hogy nagyon fázzon esetleg abban a levélkében. Minden bizonnyal kényelmesebb lenne valami puha és meleg köntös, ahová bebújhatna a hideg elől.
Kedvelem az efféle előjátékot. Zavarba hozni egy férfit, igazán vérpezsdítő móka és élvezem minden pillanatát. Néha kicsit olyan, mint a tangó. Felé lépek, körbe táncolom, hogy lássam, valóban kedvemre való példányra találtam. Ő is felém lép, hívogat, hát közelebb lépek; majd fürgén ellibbenek előle. Incselkedem. Hozzá simulok, felém kap, de már csak a levegőt éri. Eltáncolok előtte, hívogatom, csalogatom és ő egyre ingerültebben lép utánam. Ráérünk még hangolódni, hosszú lesz az este és nem tudhatjuk hogy mit tartogat még nekünk. Bár szerintem mindkettőnknek meg vannak már az ötletei ezeket illetően. Sikerül őt újra zavarba hoznom és annyira édes a meglepettsége. Nyilván nincs hozzá szokva ahhoz, hogy egy nő ilyesmit mondjon neki. Sebaj. Mellettem majd megedződik.
- Aww... olyan aranyos, ahogy zavarba jön. Nő még ilyennel nem állt elő magának Caspian, gondolom. Remélem azért nem annyira mimóza lelkű, habár, tudnék segíteni ezen is. Miként a "hangulata" megemelésén is.
Ám más hangulati fokozás is van készülőben. Az egyik emeleti ablakból olyan szóváltás hangzik el, ami aggodalomra ad okot. Nora butaságra készül és talán még ennél is nagyobb a baj. Az a művész fickó veszélyes alak. Arról nem is beszélve, ha így derül ki a dolog, akkor Richard tényleg ki fog akadni. Bár én olyasmit is hallani vélek Ian szavaiban, hogy ő pláne nem örül a dolognak. A személyzet tagja, fess férfi, ez igaz.... mégis, lehetséges? ~Ian, csak nem vetetted te is rá a szemed?~ Nem tudhatom, de erre is van esély, Nora nagy "étvágyát" tekintve. Nem az én dolgom. Nora felnőtt nő, azt tesz, amit akar. Ha tönkre akarja vágni az életét, az ő baja. Amit tenni tudtam korábban az érdekében, azt megtettem. Inkább Caspian mellkasához bújom és tovább incselkedem vele. A fenekére markolok rá, de lám, nagyon kényelmetlen lett így most a helyzet elölről. Inkább fürgén elosonok mellőle. Nevetek, mikor utol ér és hagyom, hogy magához húzzon.
- Meddig akarunk még erről a csitriről beszélni? Ha tönkre akarja tenni az életét, az az ő döntése lesz. Én beszéltem vele már erről, tudja milyen veszélyek lesnek rá, ilyen családi és főleg anyagi háttérrel.
Türelmesen várom, hogy Caspian végül előálljon a mondókájával. Zabálni valóan édes, ahogy zavarában próbál egy értelmes mondatot összerakni. Végül csak kiböki, hogy randira akar elhívni és az az érzésem vele kapcsolatban, hogy egynél több alkalomra gondol. Nem vagyok híve a tartósabb kapcsolatoknak, de neki ezt nem kell tudnia. Most még nem. Majd lesz, ahogy lesz.
- Szóval, tetszem magának? Töltsem magával a napot. Estét? Másnapot? Mondjuk.... egy közös reggeli nálam? Kipihenhetnénk ezt az estét, bármilyen is lesz.
Szorosabban bújom hozzá és a kezeim már megint csak kalandos útra indulnak. Ujjaim ingének gombjain sétálnak fel.
- Egy lazítós nap az új év kezdéséhez tökéletes lenne. Akár egy finom ebédet is kreálhatnék. Esetleg színház, vagy opera? Talán színházat mondanék. Ismerek egy helyet, ahol fekete-fehér, sőt, néma filmeket is játszanak. Utóbbiaknak kellemes zenei kísérete van. Hangulatos sötét kis zug. Vacsora, jazz klub... Sort keríthetnénk arra a privát terápiára a játszós kuckómban.
Bal lábam lassan felhúzom Caspian jobb lábán, míg nyakkendőjénél fogva közelebb húzom őt magamhoz.
- Legyen most elég egy csók. Mégis csak vendégségben vagyunk. Kellemetlen lenne, ha az egyik szobában ránk nyitnának, miközben....
Malacságokat sugdosok a fülébe arról, miként teperhetne le és gyűrhetne maga alá. Hogyan tudnám kényeztetni a kezeimmel és a számmal. Miként kerekednék fölébe és hogyan lovagolnám meg. Végezetül valóban beleharapok egy picikét a fülébe. Ez olyan mozzanat, amit nem lehet kihagyni, bár ezzel kockáztatok. Mert végül tényleg esélyes lesz, hogy kínos pozícióban kapnak rajta minket valahol a házban. Csípőm finom mozdulatával érzékelem, miként változik a helyzet odalent.

dress+

Fever

My horse+

@Caspian E. Lincoln

   - Nem hangzik rosszul a köntös, de lehet sokkal kellemesebb lenne, ha inkább maga ölelne és melengetne - mosolyogtam felé sármosan és kacsintottam egyet.
Olybá tűnt mind a ketten ugyanazt a játékot játsszuk. Csábítjuk a másikat és játszadozunk. Mind a ketten kóstolgatjuk egymást és próbáljuk becserkészni a másikat. Mint egyfajta násztánc. Félreérthetetlen jeleket adtunk arról, mit is akarunk és, hogy mennyire kedvünkre való a másik, de ezeket ki se kellett mondani hangosan, a jelek egyértelműek voltak.
Nem, valóban nem sok példa volt rá, hogy ennyire "kendőzetlenül", mégis burkoltan és finoman, de hasonló szócsatába kerekedtem volna nőkkel. Angliában mindenki kissé prűd, itt, Amerikában pedig talán még csak nem találtam meg eddig, mostanáig azt a nőt, akivel így menne az ilyesfajta adok- kapok. Tán már csak azért is lehetett könnyen zavarba hozni ilyesmikkel, mert brit voltam és a brit vér kissé mimóza ilyen téren, de ettől még élveztem a helyzetet és próbáltam kivenni a részem, de azt gondolom jól teljesítettem.
- Ugyan, dehogy - mosolyogtam. Nem voltam annyira mimóza, hogy ha eljön az idő, ne lépjek. Már legalább ötven forgatókönyv lezajlott a fejemben miként lehetne Biával szeretkezni és ha nagyon akarnék, még huszat is tudnék. Csak lenne rá alkalom...
A kis jelent után még óvatosan szóba hoztam Norát és a vele történteket, de Bia olyan határozottan csattant fel, hogy ezt a történetet lezártnak tekintettem. Nem mertem többet szóba hozni. De végtére is én is így gondoltam. Nem az én dolgom és nem is Bia dolga mit művel Nora, amíg minket nem kever bele. Ha pedig a party netán patáliába fulladna, legalább leléphetünk és több időnk lesz egymásra privátban.
De volt más dolog, amit meg kellett beszélnünk. Nem tudtam pontosan, hogy Biának mik a szándékai velem, de úgy tűnt kedvel, tetszem neki és minden bizonnyal helyben fel is tudna falni. Kívánhat. De vajon benne lenne-e egy randiban? Mennyire gondolná velem komolyan? Végül sikerült kiböknöm, sikerült neki megfogalmaznom mit is szeretnék. Őt szeretném, randit szeretnék.
- Igen, nagyon - feleltem a kérdésére, hogy tetszik-e nekem. Persze, hogy tetszik és a legszívesebben már most neki is tudnék esni, de nem tehettem meg. Itt nem.
Szerencsére nem utasított el még a bénázásom ellenére sem, így elégedetten elmosolyodtam, hogy nem sültem fel, sőt, benne van. Szóval kavarna velem. Vajon mennyire lenne tartós? Még ha csak egy kaland is lenne, már akkor is megérné, de jobban szerettem a tartósabb kapcsolatokat. Egy próbát megér. Mindenképp.
- Hát köszönöm - köszöntem meg, hogy eljön velem egy randira, illetve ad egy esélyt nekem.
Imádtam a pillanatot, ahogy közelebb bújt hozzám és az ingem gombjaival játszott. Mámorító a közelsége, az illata és a szemei pillantása is szinte hipnotizál. Érzem, hogy a markában vagyok, de nem bántam. Felőlem akár be is kebelezhet...
- Mind nagyon jól hangzik - feleltem az újévi programok listájára. - Engem megvett - mosolyogtam. - Biztos finomat főz és a színház is nagyon megnyerő. Hát még a terápia... - noha egyébként úgy tűnt sok a közös vonás bennünk. Én is szerettem főzni és eddig még mindenki elégedett volt vele. Szerettem a színházat, az operát és a régi dolgokat és a hangulatos zenéket. Alapvetően szerettem mondjuk a Jazzt és a Bluest is. Talán ő is. Nameg mind a ketten szeretnénk már a másikat. Ezt az elkövetkezendő pillanatok is megerősíthették.
Már amúgy is kezdtem beindulni, pláne mikor magához húzott a nyakkendőmmel és tudtomra adta miket akarna velem csinálni. Érezhető is volt, hogy bizony én is hasonló dolgokat szeretnék. Odalenn legalábbis biztosan érezhette. Átkaroltam hát, hogy behajtsam rajta azt a csókot. Akár több csókot.

A gond csak az volt, hogy vendégségben voltunk, ezért nem nagyon tudtunk most egymásnak esni, max a kocsinkban vagy egy szobába beszökve, de nem akartam kockáztatni és úgy tűnt ő sem. Amúgyis, lassan eljön az ideje a meglepinek, amivel Richard készült nekünk, így egy idő után visszamentünk a partira.
- Nem örülök neki, hogy itt van az a firkász - mondta Tobias, Richardék sofőrje. Ezt hallva meg is álltam és behúztam magammal a függöny mögé Biát is.
Az ötvenes, kissé marcona kinézetű sofőr nem tűnt túl jókedvűnek. Talán kissé paranoid is volt.
- Sss... - jeleztem, hogy ne szóljon semmit, csak lapítson. Közben én át is karoltam a derekánál. Biztos, ami biztos.
- Caspianra gondol? - kérdezte Richard.
- Miért, van más firkász is itt? Rá gondoltam. A kis magánkopóra. Minek hívta ide?
- Caspian szinte a barátom. Elhívtam, így illett. Mi baja vele?
- Semmi - vont vállat. - De nem közénk való. Nem kell, hogy vájkáljon itt az emberek életébe. Ezek mind ilyenek. Abba is beleütik az orruk, amikhez semmi közük.
- Szerintem maga csak túlságosan bizalmatlan. Kevés nála megbízhatóbb embert ismerek.
- Ch... legyen így - mondta, majd elindult a bejárat felé.
- Hova megy?
- A garázsba. Kipolírozom a kocsit.
Richard nem ment utána, csak a száját húzta.
- Vén bolond... - motyogta halkan, majd visszasétált a feleségéhez, aztán lassan mi is előbújtunk a függöny mögül.
- Úgy tűnik nem vagyok túl népszerű mindenki szemében. Vajon miért nézhet rám ennyire ellenségesen? Nem is ártottam neki - sóhajtottam. - Mindegy. Nem is neki kell, hogy szimpatikus legyek - ejtettem meg egy kis mosolyt és itt nem csak Richardékra gondoltam. Megfogtam Bia kezét és az asztalhoz vezettem, hogy leüljünk.

   

- Betakargatom, nem bánom, de másként is fel tudnám melegíteni.
Az a pillantás, igen... Éhes macska figyelheti így az aranyos kis kanárit, aki még vígan csiripel. Bekapnám és eljátszanék vele, hogy édes legyen a vére. Épp eléggé jó falatnak látom innen. Szép szál férfi. Kellemes kis játékunk kezd forróvá válni. Mindketten ugyan azt akarjuk, méghozzá most. Csak épp mindkettőnk szeme előtt ott lebeg a tény; hogy vendégségben vagyunk. Nem volna épp illendő így viselkednünk. Sebaj-sebaj. Annál édesebb lesz majd a bemelegítés. Eszembe jut jó néhány játék, amivel leköthetnénk egymást; akár szó szerint is; s kellemesen múlathatnánk az időt. Első pillantásra sok a közös bennünk, hiszen a házban is egyezik a véleményünk. A filmek, karakterek terén is; így érzem, köztünk igencsak ütős lenne a kémia; ha időt szánnánk egymásra. Úgy igazán. Ez a kis összebújás, ide-oda simítás, sugdolózás csak egy kis játék. Jobban esne már a fogaim mélyeszteni a nyakába és végig karmolnom a mellkasát. Majd. Az estét bírjuk ki. Vagy ha Nora körül tényleg kirobban a botrány, akkor hamarabb is le tudnánk lépni. Az a kis csitri tényleg nem érdekel. Annyira azért jóban nem voltunk, épp csak össze simultunk kicsit. Érhető is, hogy felcsattanok miatta, bár nem annyira ingerülten. Csak már mással szeretnék foglalkozni, név szerint Caspian az, aki leköti a figyelmem nagy részét. Persze ettől még nem vagyok vak a külvilágra. Ez az érzékeny lelkű brit igencsak felkeltette az érdeklődésem. Bár most szexuálisan köt le leginkább, de kénytelen vagyok érzékelni, hogy eszes a fickó és jó az ízlése is. Amolyan "normális" férfi, csak van benne némi plusz. Igen. Intelligencia és charme. Így amikor randira hív, ráharapok a csalira, s tart, ameddig tart. Miért is terveznénk annyira előre? Fiatal még az éjszaka. Egyikünk fantáziája sem korlátozott és biztosra veszem, ha van mód rá, Caspian igencsak vehemens férfi. Még annak ellenére is ezt érzem, hogy most olyan édesen esetlenül hívott randira. Ám ahogy hozzá bújok és szorosabban húzom őt magamhoz, ezt a kis mimóza felszínt is ledobja magáról. Ahogy átkarol és megcsókol... ~Ohlala...~ Rejtett porcikám is lázban gyúl ki tőle. Ez a vad bizsergés egyszerűen szédítő. Falom a száját és fulladásig nem is engedem. Sajnos vendégségben vagyunk. Épp ezért ignorálnom kell a korábbi csókot néhány apró puszival, majd óvatosan letörlöm ujjammal Caspian szájának új kontúrját és színét, amit a rúzsomtól kapott kölcsön.
- Ejha szépfiú. Ez felért egy újraélesztéssel. De most osonjunk vissza a bulira, nehogy kikapjunk.
Elindulunk vissza a partira, de hirtelen beránt magával az egyik függöny mögé. Finoman jelzi, hogy maradjak csendben és csak visszafogottan karolja át a derekam. Nem messze tőlünk beszélgetés neszeit hallani, így arra kezdek el figyelni jobban. Nyilvánvaló, hogy a beszélgetés érdekli, hiszen róla van szó. Richard és az a marcona sofőr beszélgetnek, utóbbinak valami baja van, mert egyre másra Caspiant szapulja. Aki firkász és magánszimat. ~Remek, micsoda fogás.~ Nincs bajom alapjáraton egyik szakma képviselőjével sem. Épp csak a múltam nem fedhetetlen. Mondjuk így. Ezt később majd át kell gondolnom azért. Tobias elkotródik és Richard is vissza megy a bulira. Kicsit várunk még a függöny mögött elbújva, mielőtt újra neki indulnák mi is.
- Nem értem én sem. Nem egy kedves fickó, bár vele kevesebbszer találkoztam. Menjünk inkább mi is be.
Caspian megfogja a kezem és persze korábbi ígéreteinkhez híven egymás mellett ülünk le. Főleg ha senki sem szól ránk emiatt. Bár akkor is találnék rá módot, hogy mellette üljek a vacsorán. Meg a bulin, bármi is lesz az. Remélem nem valami bugyuta activity játék, vagy karaoke.

dress+

Jazz

My horse+

@Caspian E. Lincoln

   Kedvemre való volt, ahogy az események zajlottak és elég gyorsan még egy barátnőt is sikerült leakasztanom. Noha még csak tervezgettük az első randink, máris szinte felfaltuk egymást és ha tehettük volna, már ki tudja hányadik menetet toltuk volna. Rá voltam állva, de türtőztetnünk kellett magunkat, így egy idő után csatlakoztunk a bulihoz és a kis sofőrös közjáték után csatlakoztunk is az asztalhoz, mert lassan tálalták a vacsorát. Nem volt ülésrend, így senki sem szólt ránk.
Egyelőre még ment a táncikálás és ment a zene is, viszont idővel hozták az ételeket is és szép lassan Ian is újra megjelent, de már a kesztyűi nélkül. Ez fel is tűnt Richardnak.
- Fiam, hol vannak a kesztyűid?
- Tessék? - kérdezte zavartan. - Ja, a kesztyűk. Elszakadtak.
- Hát hozz egy másikat, légy illendő. Ne fogd meg puszta kézzel a dolgokat, nem illik. Vendégeink vannak.
- Máris Mr. Ford - bólogatott hevesen és sietett is szép új fehér kesztyűkért, hogy folytatni tudja a munkát.
Ford mosolyogva ingatta meg fejét.
- Fiatalok... - sóhajtott és tovább állt ő is.
Miközben beindult az evés-ivás a mogorva sofőr is visszatért köreinkbe, majd leült az asztal végébe, magányosan, egyedül, de láthatóan nagyon feszült volt. Trudynak fel is tűnt a férfi zaklatottsága és vállára tette a kezét. Közel hajolt hozzá.
- Minden rendben, Toby? - kérdezte lágyan, mire a sofőr heves bólogatásba kezdett.
- Igen, persze.
- Tudod, hogy nekem elmondhatod.
- Tudom, tudom. De semmi.
Trudy bólintott, majd távozott is a konyha felé.
Valamikor az étkezés közepe táján szúrt szemet Amelia Ford szemei vizslatták a tágas étkezőt.
- Hol van Nora? - kérdezte Iant.
- Nora? Nem tudom. Nem láttam már egy ideje. Biztos dolga van...
Az anya tovább lépet a férjéhez.
- Richard, mi van Norával?
- Biztos valami nem tetszik neki már megint és duzzog valahol. Greta - nézett a szobalányra. - Keresd meg kérlek Norát és mondd meg neki, hogy komolyan el fogok vele beszélgetni, ha nem jön le közénk. Ne hisztizzen és ne különcködjön.
- Máris intézem, uram - mondta és el is sietett megkeresni a Ford család lányát. Percek teltek el, akkor még senki nem gyanakodott semmire. Talán senki. Ettünk, ittunk, élveztük a zenét, vártuk a különleges programot, de míg Nora nem csatlakozik hozzánk, úgy tűnik nem lesz belőle semmi.
Egyszer csak Trudy rémült, kétségbeesett sikolya törte meg a csendet.
- Ez Trudy volt? - kaptam fel a fejem.
- Jézusom Richard, ez a szobalány volt! - kapott szívéhez Amelia.
- Mi történhetett? - kérdezte a férje döbbenten, majd felkeltem a székemből, hogy meginduljak ki a hallba, majd fel a lépcsőn. A sikoly nem hagyott alább, így a hangokból tudtam merre kell mennem. Mögöttem jöttek a Ford szülők és még jó néhányan.
A hangok az egyik erdőre néző teraszra vezettek. Nora szobájának teraszára, ahol Greta kétségbeesetten sírt és fulladozott a félelemtől és a rémülettől. A teraszon ott volt Nora is, bár már nem volt olyan élénk és virgonc. Valaki agyonverte. Pontosabban a korlát gömb díszén verte szét a lány fejét. Látszott a lány fején, hogy valaki belemart a hajába és többször beleverte a fejét a korlát masszív, faragott gömb dekorációjába. A teraszon egy padlóra esett félig elszívott cigi árulkodott róla, hogy Nora a halála előtt épp dohányozni volt itt kinn. Szegény lány. De vajon ki és miért ölte meg?

   

Az ember sosem tudhatja, hogy milyen lapot oszt számára az élet. Eredetileg úgy terveztem, hogy eljövök erre a kis mulatságra, megvacsorázok, esetleg kinézek egy szemrevaló izomfiút az éjszakára és lelépek vele. Nos. A lelépés lehetősége még így is megmaradt. Az izomfiú, mint olyan változott. Igen, elismerem, oké, tényleg jóképű fickó és valóban izmos darabnak tűnik. Ám Caspian nem az a tipikus kigyúrt fazon és van esze. A rendszeres és kellően kielégítő ágytornán kívül így egy "másra is alkalmas" partnert fogtam ki. Az este már kellemesebbnek ígérkezik, gyors és igencsak heves csókváltás után próbálunk észrevétlenül visszatérni a házba. Ám a házigazdánk és a sofőr közötti kis szóváltás megakasztja ebbéli szándékunkat. Némi hallgatózás után, ahogy a másik két férfi felszívódik, végre a helyünkre ülhetünk. Szerencsénkre nem alkalmaztak ülési rendet, így egymás mellett tudtunk maradni. Na nem mintha ütődött szerelmes pillantásokat vetnék Caspian felé. Nem vagyok szerelmes és kicsit aggódom amiatt, hogy egy magánhekus a férfi. De az igazat megvallva bizsergető érzés vele lenni. Még nem tudom miért is, de majd kiderül ez is. Ha minden igaz, kellemes napokat fogunk majd eltölteni kettesben.
A bulin folyik még a tánc, de közben már érkezik a vacsora is. Mindenki leül enni, a beszélgetés azonban még így is folyik tovább. Mikor Ian feltűnik újra a színen, nem is őt veszem észre hamarabb. Richard hangját hallom, amint méltatlankodik Ian "trehány" megjelenése miatt. Tekintetem végig fut rajta, majd megbököm Caspian térdét az asztal alatt. Rávillan a szemem és látom, hogy neki is feltűnt a furcsaság.
- Úgy tudom nem szokása az ilyesmi.
Jegyzem meg halkan és folytatom az evést. Furcsa érzés, tekintetem ide-oda szaladgál és keresi az újabb furcsaságokat. A sofőr ismételt felbukkanása és a szokatlan viselkedése. Nora hiánya.
- Miért érzem magam úgy, mint Miss Marple? Itt valami nem stimmel, te is érzed?
Olyan különös furcsa érzés, mintha odakint vihar készülődne, pedig csendes az éjszaka. Nem e-világi homály kúszik be, s mintha ködként borítana be mindent. Tengernyi sötét árnyék. Talán még élvezném is a hangulatot, ha egyszer csak nem hallanánk egy női sikolyt. Caspian hamarabb ismeri fel a hangot, az iménti szobalány hangja lehet, nem kétség. Felugrom én is a helyemről és Caspian nyomában maradok. Igaz, hogy pszichológus vagyok, de orvosként nemek is el kellett sajátítanom más egyéb ismereteket is. Szükség lehet a segítségemre, ám ahogy Caspian nyomában belépek abba a szobába, ahonnan a sikoltozás és sírás fájdalmas egyvelege szűrődik ki; már tudom; orvosként nem tudok mit tenni.
Nora élettelenül fekszik a teraszon, feje durván szétroncsolva és jól látható az a gömb dísz az okozója a sebének. Az a kőfaragvány a gyilkos fegyver, mert itt másról nem lehet szó. Ezt még egy laikus is meg tudja állapítani. Gyorsan Trudy mellé lépek és átkarolom őt.
- Gyerünk, menjünk ki. Mindenki. Zárjuk be az ajtót és hívjuk a rendőrséget, de azonnal. Caspian, segíts!
Kiáltok fel, mert Amelia arca olyan hirtelen sápad el, s még szemei is fennakadnak a hirtelen sokktól. Ha Caspian nem segít, vagy más esetleg, Nora anyja ájultan zuhan el a szobában. Én a szintén sokkos szobalányt próbálom meg kitámogatni a szobából. Mozdulatai akadoznak és egyre csak kapkodja a levegőt. Ha a szomszéd szobáig el tudnék jutni vele, már jobban tudnék segíteni. Egy s mást tudok a sokkos állapotról, így a megfelelő fektető pozíciót alkalmazom a szobalányon és Amelia is hasonló ellátásban fog részesülni.
- Caspian?
Kérdezek rá, vajon sikerült-e már telefonon segítséget hívni? Lehet orvosra is szükség lesz. Egy-két ájulttal még csak-csak elboldogulok, de nem látom, hogy Richard milyen állapotban van? És a többiek, akik szemtanúi lettek a borzalomnak? A nyugalmam megőrzöm, mást nem is igen tehetek. A múltam, a munkám és a jelenem miatt nem remegek meg, ha a halál a közelben ólálkodik.

dress+

Jazz

My horse+

@Caspian E. Lincoln

   Valóban érdekes volt a jelenet, amire felhívta a figyelmem. Stampleton mindig is ügyelt rá, hogy a megjelenése makulátlan legyen. Mégis mi lett a kesztyűkkel és miért nem vett fel még új kesztyűt? Zavarodottnak és idegesnek tűnt, amit nem tudtam hová tenni, mert mindig önfeledt, nyugodt és jó kedvű volt. És hol volt ennyi ideig? Már jó ideje elment ajtót becsapva maga mögött. Mit művelt ennyi ideig?
Tobias sem festett túl jól és lemertem volna fogadni, most nem miattam ilyen feszült. A légkör mintha kezdett volna lehűlni, főleg, mikor Nora sem jelent meg. Talán tényleg csak hisztizik? De miért? Tudtommal nem történt semmi. Vagy talán Ian és ő összevesztek valamin? Esetleg Richard letorkolta valamiért, amíg mi kinn voltunk?
- Nem tudom, de valami nem stimmel az biztos. Lehet ma még használnunk kell a kis szürke sejteket? - mosolyogtam, de persze nem gondoltam komolyan és elsőre talán még vicces is volt, ám én legbelül úgy voltam vele csak paranoia. Itt ebben a házban az gyakran megesik. Vagy csak én voltam túl optimista.
Szó mi szó, gyanús volt ott sok minden akkor és minél több idő telt el, annál több feszült arcot láttam. Talán csak aggódtak, hogy családi perpatvar lesz, ám teljesen más történt. Sikoly. Nagy és kétségbeesett. Greta!
Még szerencse, hogy egy pszichológus loholt a nyakamban, mert a szobalánynak szüksége lesz rá. Elég nagy trauma érte és ahogy elnéztem az embereket, mindenkit megrázott az eset. Még engem is megrázott valamilyen szinten, pedig nekem kötélből voltak az idegeim. Sok halottat láttam már az életem során, de mindig minden halott megérint egy kicsit. Most egy ismerős halt meg, aki ragaszkodott is hozzám a maga infantilis módján. Pedig alig ismertük egymást... Ez szomorú.
Segítettem Biának Gretát biztos helyre vinni, egy üres szobába, ahol nyugodt környezetet tudunk neki biztosítani, majd bólintottam neki és elhagytam a szobát.
A mobilok nem fogtak térerőt itt az isten háta mögött, a vezetékes telefonoknak pedig mind elvágta valaki a vezetékeit. Szóba került, hogy valaki menjen be a városba és menjen be a rendőrségre, csakhogy a kocsik kerekeit leeresztették a szelepeken át, a család pumpáját pedig tönkre tették.
- És most mi lesz? A gyilkos egyenként levadászik mindenkit a házban? - kérdezte rémülten Trudy.
- Erre még csak ne is gondoljon! Mindannyiunkat nem ölhet meg! - ölelte át a lányt Stapleton. - Nem ártottunk mi senkinek!
- Nora talán igen? - tépte ki magát a karjaiból Trudy.
- Ne kezdd kérlek...!
- Fejezzék már be! - rivallt rájuk Toby. - Egy gyilkos van a házban, nem egymást kell marni, hanem a gyilkost kell elkapni! Maga! - fordult felém. - Maga itt a nyomozó! Találja meg a gyilkost!
- Azon leszek - bólintottam és visszasiettem Biához. - Bárki is tette, alapos volt. Az összes telefont tönkre tette és a kocsik kerekeit is leeresztette. Nem tudunk telefonálni és elmenni sem, max gyalog. Csakhogy a világ végén vagyunk.
- Istenem, hogy történhetett ez meg... - motyogta Richard az ágy melletti széken kuksolva. - Mit vétettem? - kérdezte erőtlenül. - Öregségemre ilyen tragédiát? Én csak egy vidám szilvesztert akartam, egy kellemes mulatságot a családommal és a barátaimmal. Mégis ki képes ilyen szörnyűségre és miért? Mégis kinek ártott a lányom? Kicsit bolond volt, tudom, de olyan jó lelkű. Nem ezt érdemelte... - arcát kezeibe temette.
Eszembe jutottak Stampleton és Bia szavai is. Kicsit megnyálaztam ajkaim, kezdtek kiszáradni. Idegesen nyúltam fülemhez és birizgáltam meg. Kerestem a szavakat miként tudnám úgy szóbahozni a dolgokat, hogy ne áruljam el magam.
- Mondja, Richard... a lányának volt bárkivel is kapcsolata most? Érti... viszonya. És esetleg... nem tervezett a saját lábára állni? Független életet kezdeni? - kérdeztem óvatosan, még ha kicsit nyögve nyelősen is.
- Nem tudom. Nem tudom. Nála sose tudni. Gyakran járt el, volt, hogy nem is mondta meg hová és mikor. Maga is tudja milyen. Nem is beszélt nekem a magánéletéről én meg nem kérdeztem. Értelmetlen lett volna. Olyan, mint egy kóbor szuka macska.
De csak nem akarhatott itt hagyni minket? Mire menne nélkülünk? Ráadásul nagy ez a ház, hatalmas. Miért ne tudott volna itt boldog lenni valakivel? Sosem álltunk az útjába, csak... csak szerettem volna, ha rendezettebb életet élt volna. Annyira csapodár volt. Volt olyan időszaka még évekkel ezelőtt, hogy két hetente más férfibe volt szerelmes. De sokat veszekedtem vele istenem...