Egyik szemöldököm felvonva magyarázatára hallgatom, miközben azért jár kicsit a fejem is bicegés formájában, mondjuk az pont a zenére, és töltögetem az italokat, amikkel idővel egyre jobban megbarátkozom. A hangulatom amúgy is meg volt hozzá, de a meghívott italok se jöttek rosszul. Végül mosolyogva és fejem csóválva ráhagytam. Lehet, hogy hibbant vagyok és néha csúnyán mellé fogok dolgoknak, de az tuti, hogy ezúttal ő az, aki nagyon mellé fogott, ami engem és a magabiztosságom illeti egy-néhány dologban. Lerít rólunk mennyire más világból érkeztünk, amivel nincs is gond. A baj ott van, mikor feltételezéseink alapján győződünk meg a másikról. Lehet, hogy ő sem az a hercegnő fajta, mint, amilyennek elsőnek tűnt, vagy leszűrtem azzal, ahogyan a munkáról beszélt, de azt határozottan kijelenthetem, hogy Lambert és én sokkal mélyebb fostengerből evickéltünk fel ide, a majdnem elfogadhatók élet minőségig, mint mondjuk ez a pici, rózsaszín minion. Mert, aki elég mélyről jön, az sosem felejti azt el. Annyira nem, hogy nem finnyáskodik, ha éhes és más kajáját kell felzabálnia... akkor is, ha épp eszi a másik is. A kocsiba alvás is sokszor luxusnak számított, Lambert romos, kőkorszaki kecója pedig maga volt a mennyország. Mármint nyáron. Télen kurvára jégkorszak volt. De ezen emlékeken is jókat mosolygok ma már, mert ezek emlékeztetnek rá, mennyi fost lenyeltünk az évek során és milyen elképesztő módon kovácsolt össze két teljesen ellentétes életű gyökeret mindez. Tudom, nehéz elhinni, de Lambogárral isten lábát fogtam meg. Pedig ma már nem sokan mondhatják el, hogy tényleg mindent is megadnának a másikért, vagy bíznának benne teljes magabiztossággal. Lehet, hogy mi is elég sunyi dögök vagyunk, de vakon bízom ebben az ében fekete, tűzokádó sárkányban, aki nem fél olykor ököllel megválaszolni a kérdéseim.
- Épp? Akkor mikor, ha nem most? A munka mindig itt lesz, de tudod mi nem lesz itt mindig? A fiatal korod. Az életed. Az álmaid. Én mázlista voltam, mert a világ legszarabb gyerekkorával együtt megnyertem az én drága, akkoriban is számba lépő bukott angyalom. De ha választanom kell, hogy munka, önsajnálat vagy ő... Soha egy percig sem vacilálnék. Élni most kell, pink minion. Nem akkor, mikor már ránci-mánci leszel, fehér hajjal, és halló készülékkel, mert, hogy addigra az élet annyit szopat majd, hogy tényleg megfogsz süketülni... - vigyorodom el, ahogy végül is el lesznek hesegetve a fickók, akik érdeklődnek iránta. Nem vagyok egy bölcs, szakállas öreg fasz, de ennyit még én is tudok. És ha holnap után beüt a szar? Siránkozni fog, hogy jaj, az előző kapcsolatom miatt nem mertem nyitni, most meg jön a világ vége és megint egyedül halok meg, ahelyett, hogy dugás és egy mennyei orgazmus közepette csapjon agyon az a meteor?
- Talán csak kiölte a hely az élet kedvét... - találgatok a hangzavarban, vállat vonva a dologra, mert annyira nem érdekel az előttem próbálkozók kiléte, vagy ittléte. Nem ismerem őket, azt viszont tudom, hogy én mire vagyok képes... Vagy is... huh, azért ez így elég merész kijelentés lenne. Maradjunk annyiban, hogy Lambert tudja mire vagyok képes. Ez a kis éjszakázós, ital kiadós dolog pedig lófasz, ahhoz képest, amiket előtte műveltünk.
Látom rajta, hogy hamar megbánja kijelentését, pedig csak lopva pillantok felé a munka miatt, viszont nem tudom hová tenni, mit szégyell, vagy bán. Hogy elmondott magáról valamit? Nem gáz. Ha tovább is adom, ez nem olyan dolog, amibe el kéne süllyedni. Nem úgy, mint abba, amikor  kölyökkorunkban Lambert csövi kecójában bujkáltunk és rám jött a szarás, de mivel nem szoktam hozzá, hogy mások előtt a sarokba tojjak, ezért megkértem, hogy énekeljen valamit. Na az... az ciki volt... Meg gáz. Főleg az.
- Heh... szerintem, aki ilyen szar munkákat vállal el, az örül, hogy vegetálni tud. Pff... minek nézel te engem, hercegnek? - sandítok felé értetlenkedve. Lambert az, de egészen más értelemben. Utána viszont sikerül megnevetetnie, főleg, mert nem hiszek neki. - Hiszem, ha látom, pindúrka!
Lambert ingyenes kiszolgálásának reakcióját hallva viszont valamelyest hálás, másrészt szórakozottan széles vigyor jelenik meg képemen.
- Helyes! Nagyon helyes! Cserébe... cserébe tudja tököm, mit tudnánk felajánlani, de ami késik nem múlik... - vonok vállat. Igaz, nap végén így sem megyek el üres kézzel, abban a gondolatban, hogy ki tudja holnap is itt fogok e dolgozni. Jókedvem pedig csak növelte a fasza zene, amitől egyből megéreztem a bugit a lábamba, meg... mindenembe, és ezt annyira nem tudtam magamban tartani - mondjuk soha nem is ment, nem tom minek küzdök ellene néha - hogy szépen felmásztam a pultra, és ott kezdtem el riszálni, rázni, és összességében valami táncot produkálni. Nem igazán voltunk partiba járók Lambernáthegyivel, mert, ha ránk jött az 5 perc bárhol elkezdtük ropni és nem másoknak, magunknak, ami értelemszerűen nem egy betanult látvány mozdulat sor volt.
- O-hóóóó! Ezt nevezem! Ilyet se hallani mindennap, max általam az én kis fekete bárányomnak szánva! - vigyorogtam, de gond nélkül oda engedtem a csaphoz, és mit mondhatnék a sikolyok és a lelkesen csápoló dolláros kacsók még jobban ösztönöztek a folytatásra, szóval nem vettem vissza a tempóból. Lelkiszemeim előtt közben ott táncikált a jelenet, ahogy Lambrutalitást bejön, meglát a pulton, és egy szexi vetődéssel a pult mögé küld a földre, hogy agyonverjen, amiért illegettem magam. Aztán persze fizetségül az elszenvedett károkért, kihuzogatja a nacimból a dollárokat, amiket a csajok, és néhány bizonyosan nem heteró - vagy mától fogva nem heteró - pasas a zsebembe, nadrágomba dugdoss. Nem mintha a cirkuszban sok ilyet csináltam volna, de azért egész jól ment, azt kell mondjam. Nagy meglepetésemre - ami nem is volt olyan nagy... - senki meg sem próbált megállítani, igaz, a túlzott pörgésem és a pia addigra már annyira taccsra vágta a józan ítélőképességem, hogy valószínűleg azt hallucináltam volna, hogy, aki rám szól, kipukkad, mint egy buborék. De hogy még szurkoltak is!! Fel sem hagyva a szexi tánccal, kezdtem el felső alá nyúlni, majd lekapva magamról el dobtam a pult mögé. Tetkóm az nem volt, max néhány apró heg, de legalább nem szégyelltem a felső testem, mert, hogy faszán kondiban voltam tartva. Ahh... és akkor Lambuci pucér testéről ne is beszéljünk... Huh... meg gondolni se gondoljunk rá, mert ki tudja hát kiskorú hülye leány van jelen... Hess, hess perverz gondolatok...
- Innen fentről sokkal szebb minden! Hallod? Gyere fel, Törpilla! Legalább láthatod, hogy a magas fiúk hogy látják a világot...! - öltöm ki a nyelvem rá pimaszul, és nyújtom két kezem, hogy felhúzzam. Nehogy már csak a lányoknak és melegeknek legyen gyereknap.

Sosem fogom megérteni, miért zavar másokat, ha nekem jobb kedvem van, és igyekszem némi életet lehelni másokba is. Egy dolog, hogy Lambandita nehezen viseli a túl sok szivárványt és hasonlókat, de ő mindig is ilyen volt, és igen, utólag néha még magam is belátom, hogy kicsit túlzásba estem. De hogy itt miért ilyen kis búval baszott mindenki... Nyilván dolgozni szar, de mivel mindenki pénzből él ugye... S azért ez mégsem egy gyári meló, ahol naphosszat ugyanaz megy. Nem tudtam hová tenni a kis minion háborgását, pláne, mikor már a sorok közt a kirúgásommal fenyegetőzött, pedig még nem voltam itt vagy 3 órája sem. Tényleg nem értem, hiszen megtettem, amire kért, sőt még többet is. Nem utasítottam el egyszer sem, mégis úgy kezel, mintha egy befelé forduló, morgó kis antiszoc lennék. Homlokráncolva hallgatom a panaszkodását, és ha nem én kérdeztem volna rá, azt gondolnám engem okol miatta.
- Nem tartottak pisztolyt a fejedhez, hogy túlórázz vagy itt éld le a napod. Az önként vállalt munka végett panaszkodni pedig elég... genyó dolog, nem gondolod? - kérdek vissza, noha sokáig nem ülök a dolgon, mert a figyelmem hamar elterelődik az emberek felé, akik látva, hogy a pult mögött vagyok, nem félnek rám zúdítani a rendelést. De nem, a jó kártyáimmal való trükközés valóban nem okoz gondot. Mindenkivel szót értek, és mégha akadnak is türelmetlenek, azokat is szóval tartom, míg sorra kerülnek. Nem mondom, hogy olykor nem hibázom, ahogy olykor egyszerre három kéz nyúl a piáért, de nem problémázom rajta, hogy újat keverjek. A koktéloknál töltök el kicsit több időt, de egy-két alkalom után az is hamar meg van. Ráadásul a kedvem se szegi a tömeg, és még arra is van időm, hogy alkalomadtán egy-egy dögös pasit rá küldjek a kis minionra, akinek újabb felháborodását hallgatva, most már szemeim forgatom.
- Kicsit túl agyalod a dolgot, Törpilla... Én is nem a kefélésről beszéltem. Csak ismerkedésről. Egyébként meg... hozzám hiába jössz gumiért... - nevetem el magam. - Én csak egy valaki bújok ágyba... - vagy ahol épp kedvünk szottyan csinálni - és ahhoz nincs szükségünk óvszerre. - nevetek.
- Nem akarlak én megbántani a nagy segítőkészségeddel, de az előbb mondtad, hogy már legalább három hete egyedül dolgozol. Ergo vagy mégsem működik itt a csapatmunka nálatok, vagy az illetőt is elijesztettétek ezzel a Zombieland feelinggel... - pillantok oda, azt én is belátom, hogy fontos a csapatmunka, és tény, hogy manapság nehéz hosszútávban gondolkozó emberkéket találni bizonyos munkákra, de mint ex cirkuszi igazgató, pontosan tudom, hogy miként motiváljuk és tartsuk meg az alkalmazottainkat. Az más tészta, hogy idővel egyre több kettyóst alkalmaztam, de mindenki elégedett volt a munkájával és a fizetségével. A kioktatásom és a pasas háttérből való kioktatását követően nem is nagyon társalgok a kislánnyal, mert úgy érzem vagy támadásnak vesz mindent, vagy lustának gondol, mert van időm vele is beszélgetni és mindig rám szól. Pedig nálam egyik vendég sem panaszkodik. És még panaszkodni sem panaszkodtam a terhelésre vagy arra, hogy nem kapok elég segítséget. Bezzeg én rögtön átvettem tőle a sör csapolást és mivel sikerült a nyitásommal jó pár szingli gay csávót is beinvitálnom, csapták is ezerrel a szelet. Persze Lambárányhoz egyik sem ér fel, de azért örömmel fogadtam a bókokat és meghívásokat. Ami meg az ajándék piákat illeti... Épp akkor csúsztatta oda nekem megszánásból a pohárkát, mikor egyszerre kettő másik pohárka tartalmát löttyintettem a számba. Hogy mik voltak azok már magam sem tudom, de tele pofival néztem le - és nyúltam is az általa küldött pohárért majd néztem el felé. De azzal legalább volt időm koccintani valamelyik favágó fejűvel. Aztán azt is lehúztam.
- Ugye tudod, hogy nulla alvással, kevés, normális kajával a tequila hamar a buksidba fog szállni, és én nem fogok közéd, meg a kocsis közé állni, ha már nem bírsz magaddal. Gumi ide vagy oda... - figyelmeztetem, mert ahhoz képest, hogy még bőven van a munkaidőből, már iszunk. Én jól bírom a piát, hiszen Lambubu szigorú kiképzésben nyomatta már kis pöcsös korunkban is a dolgokat, ahogy a dohányzással is, de ha csak a pici lány nem rendelkezik orosz felmenőkkel, bajban lesz az este, mert a végén nem ő fog töltögetni a pult mögött, hanem őt fogják töltögetni... nos jobb esetben diszkrétebb helyen, de manapság már semmin se lepődnék meg.
- Jár kedvezmény az alkoholista családtagoknak? - érdeklődöm meg, mielőtt elfelejteném, s mielőtt ő is úgy leinná magát, hogy azt válaszolná rá: Bajszos népünk győzni fog! Nem itt, nem az idősebb fasz rokonokra gondoltam, hanem az én piás, szemöldök királyomra. Hogy válasz nélkül hagy-e nem tudom, rajta múlik, de 5 perc múlva megüti fülem a nagy zsivajban egy piszkosul jó szám, és onnantól teljesen végem.
- Ez az, bazd meg! Végre valami élhető zene!! - kiáltok fel, még ugrálok is hozzá, kezeim a magasba emelve, lelkesítve az embereket, akikből, aki közelebb van, de épp nem ül, még be is csatlakozik és hujjong nekem. Ennél több meg nem is kell, hogy fellelkesedjek annyira, hogy egy üresebb részen a pulton felmásszak és elkezdjem ringatnia csípőm. Még twerkelni is tudok, ami után, aki épp felér - a magasságom miatt sajna a törpék max csak a távolból nézhetnek - még pénzt is dugnak a gatyámba, gondolván, hogy ez itt teljesen legális. Bár végülis, lényegében még nem hagytam el a pultot.

Felnevetek abszurd megjegyzésén, ami a biztiőröket illeti. Nem, ezt még én sem veszem be.
- Összecsomagolni? Ugyan kérlek... - kuncogta, miközben valamivel állandóan matatnom kellett, mert a beszélgetés csak a szám foglalja le, attól még tele vagyok energiával. - Rengetegszer kerültem javítóba... és nem hol mi kis apróságok miatt. És elhiheted, odabent sem volt móka és kacagás az élet. Életem nagy szerelme is 3 napra kómába küldött az első nap, szóval edzve vagyok általa... főleg általa. Meg egyébként is jó bunyós vagyok. Pff... mondjuk látnád őt... - vigyorgom jókedélyűen, ahogy felelevenítem a legutóbbi bunyónk, ami asszem pont Travissel volt. Már akkor is nagyon szexin nyomta az én kis bolhácskám, nem csoda, hogy be is indultam tőle. - Elbírok én mindenkivel. - állítottam magabiztosan. Jó, lehet, hogy mindenkivel nem, de az itteniek nagy részével tuti.
- Kissé, belépve ide azt hittem, hogy a Walking Deadet forgatjátok. - hahotáztam tovább, nem is értem, hogy hova az ők jókedve. - Komolyan? - hüledeztem egy pillanatra, lévén, hogy nem éppen ilyes fizetésre számítottam. De végülis annál jobb. A pofám nagy és cuki, a személyiségem még annál is inkább, szóval gazdagabb leszek én itt mindenkinél, ha ennyit számít a borravaló. Le is lépek Drake-vel, hogy lássák milyen jó munkaerő vagyok, de persze azért össze is haverkodunk abban a jó pár percben, mire kihozzuk a dolgokat, amik a cetlire voltak írva, és amit vissza is nyújtok a kis minionnak, hogy nekiálljunk kipakolni.
- Ez egy klub, itt munka közben is lehet bulizni. Csak a kiégettek nem képesek meglátni benne a jót... - húzom a szám értetlenkedve, mert ő éppenséggel fiatalnak látszik. - Szingli vagy? Azért vagy ilyen morcos? Ne aggódj! Annyi bikát becsődítünk ma, hogy egy-kettőre lesz két pasid is! - legyintettem, mert ha rajtam múlik gond egy szál se. - Talán több ember is jönne dolgozni, ha kicsit elevenebbnek látszanátok. - tanácsolom finoman, vagy itt nem elvárt a mosoly?
- Egyedül? Oké... - vonok vállat, mert mi lehet ebben olyan nehéz. Piát adok, ők meg fizetnek és ennyi. Közben a beérkező vendégekre mosolygok és ki is szolgálnám őket, ha közben nem kéne a királylányra figyelnem, aki mintha egy csöppet türelmét vesztette volna. Ki érti ezt...? Lambertet még megértem, mert ő könnyen robban, és piszkosul jól is áll neki. De a kislányt most mi zavarja ennyire?
- Jól van, jól van! - legyintek, és neki is állok. Talán az első pár percben, ha olykor keresgélek is ezt azt, de hamar memórizálom a dolgokat és pikk pakk kiszolgálom a körülöttem lévőket. Ha valamiben nem vagyok biztos, mit tudom én, hogy mennyi lime kell ebbe vagy abba, megkérdem a vendéget, kell e még bele neki. Közben jól el is dumálok velük.
- Jók ezek a zenék. Jót lehetne rá riszálni! - vigyorgom kiadva az egyik piát, amire a vendég szép kis borravalóval hozzá is teszi, hogy ő szívesen meginvitál a táncra, de megrázom fejem.
- Nem lehet, cimbi. Hamupipőke megtiltotta. Előbb neki keress valakit, aki elviszi... - mutogatom Cora felé, miközben magyarázok a fickónak. Aztán oda is sétálok hozzá, mert a hangos zenétől alig hallani még magunkat is.
- Hé, Hófehérke, az a pasas a pult végében azt mondta szívesen elvinne egy körre. - karolom át Cora derekát, míg másik kezemmel elmutatok a csákó felé. - Biztos jó verdája lehet, ha ilyen felvágós... - teszem hozzá, bár az, hogy a pasas totál másra értette a dolgot, nekem le se esik. - Menjél vele, majd tartom a frontot!

Nem sejtettem, hogy ennyire alábecsülik a lelkesedésem, de ha tudtam volna sem érintett volna rosszul, mert tudom, hogy tévednek. Még be se léptem, már milliónyi ötletem támadt, s nem csak a felvételem miatt, hanem körbe tekintve szinte láttam magam előtt, mivel tudnánk még jobban feldobni a dolgokat, mivel csalhatnánk be több és pénzesebb vendégeket. De addig ezekről egy szót se, amíg nem biztosítják, hogy én is itt dolgozó leszek. Ráadásul az ötleteimért szintén várok némi fizetséget. Az alapok ismertetése sem volt nehéz, le is daráltam egy csomó mindent, mit sem törődve azzal, ha netán beleakartak volna szólni. Úgy gondoltam ennyi pedig épp elég volt gyors bevezetőnek, és idejét éreztem, hogy kicsit felpörgessük a dolgokat, így helyettük is kinyitottam a klubot. Mondjuk azt nem mondhatnám, hogy mindenki nagy örömére...
- Mi értelme a munkának, ha úgy végezzük, mintha zabszem volna a seggünkben??? - kérdem a kis Törpillától a kidobók felé intve, akik valamiért nem örülnek, hogy kisegítettem munkájuk. Pff, szívesen, gyökerek!
- Fiatal az este, de már most mindenki olyan, mintha meg lenne hallva... - értetlenkedem, miközben azért el is hallgatok egy fél percre, hogy halljam, amit mond, de amint elveszem tőle a cetlit, az már jobban leköti a figyelmem, mint a "megrovása". Erre mondaná Lamborghini, hogy a túl sok koffein miatt egyik fülemen be, másikon ki.
- Nem probléma, egy pillanat is itt is vagyunk! - intem le, mialatt még bőven beszél valami koktélokról meg ilyenekről, és közben el is húzom a csíkot, keresve magamnak egy jóképű kollégát, így le is intek talán egy kidobót, talán egy hozzám hasonló felszolgálót, tudja tököm, a lényeg, hogy pont olyan kis pöttöm és izmos, mint az én kis fekete párducom, bár, ahogy szóba elegyedek vele - olykor még őt is szóhoz jutva - rájövök, hogy fele annyira sem magabiztos. Ráadásul a borostája is nagyon béna. Az én Lambabámnak legalább kinéz valahogy, és megéri hozzá dörgölőzni esténként, grrr. Mindenesetre a pillanatokból hosszú percek lesznek, ugyanis szokásom eldumálni az időt, és mivel nyitott és elég barátságos vagyok szófosásom közepette, elég könnyen elcsicseregjük az időt. Csak idővel leszek kicsit sok, de ezt általában nekem amúgy sem jelzik. Max Lambert, és ő sem feltétlen szavakkal...
A lényeg a lényeg, végül visszatérünk, és kifelé menet a raktárból már szinte puszipajtások vagyunk, még elváláskor is öklözünk egyet. Na nem úúúgy, khm... Az csak egy embernek jár... járna, de nem teszem, mert csak annyira bántom, amennyire ő is akarja.
- Itt vagyok, Törpilla! - lépek vissza a pult mögé, s ha látom, hogy a másik csávó is ki pakol, követem a példáját, de közben figyelek a kis minionra is. - Drake most mondta, hogy munka után még néha eljártok bulizni is. Én is megyek! Szeretek bulizni! - felelem lelkesen.
- Múltkor elnéztem egy meleg klubba és azta!!! Kurva jó volt! - vigyorogtam, mint a tejbe tök, mialatt szépen ki is pakoltam a dolgokat. - Jaj, de közben figyelek ám rád is, kis minion asszonyság. Mondjad nyugodtan mi a következő tennivaló... - pillantok fel rá guggoltamban.

Ilyet se látni minden nap. Én itt lököm a sódert, adom a jófiút - pedig olykor baromi nehéz - erre rám se hederít.
- Nem, tündérke, hanem ehhez a kis táncoló hawaii babához... - pöckölöm meg a pulton lévő fűszoknyás babát, ami le is bukik hátra szaltóval. Jó, azt hittem nehezebb, ez puszta véletlen volt. Persze csak félig meddig komolyan gondolva, mármint nyilván nem ahhoz a valamihez beszélek, és nem is szándékszom megbántani, mert még a végén kiderül, hogy, mint Lambucinudlinál, itt is egy általános kisiskolás a főni, csak itt nem Kazetta a neve, hanem Cidy. De tévedtem. Mondjuk nem sokat. A Garzon is elég fiús név. - Az vagyok! - mosolygom bájosan, megemelve büszkén állam a nevem hallattán, hüvelyk ujjammal magamra bökve, aztán kíváncsian hegyezve füleim őt hallgatva. Még igazán bele sem merültem a barátkozásba vele, mikor kilépett az előttem lévő interjúztatott, legalább feltételezem, melyben meg is erősít ő is. Nem tudom, hogy most meg akar e félemlíteni vagy csak így mennek itt a dolgok, de nem vagyok egy ijedős típus, szóvaaal, vagy ujjaim köré csavaróm az illetőt, vagy beajánlom, hogy egy privátabb helyen, privátabb időben lecumizom, titokban lefotóztatom Lamberttel, mielőtt igazán belemerülnénk és megfenyegetjük, hogy megkapja a neje, ha csak fel nem vesz.
- A pokolban? - kérdek vissza költőien szintén vigyorogva, bár kétlem, hogy egy azon okból. - Így csalogatják be az újonnan érkező lelkes dolgozni akarókat? Nem csoda, hogy ki-be megy a járkálás... - húzom el a szám, de még mindig minimum mosolyogva. Ez ugyan felróható nekik, de mondjuk engem pont nem érdekel. Az egyik bárban már rákérdeztek nem-e leszek táncos. A fizu is jó, és táncolni is tudok, de ha Lamboci rákérdezne a munkámra ezt könnyebben fejteném ki neki, mint mondjuk azt, hogy egy meleg bárban riszálom dupla ennyi fizuért. Most viszont úgy tűnt, hogy az első kört megnyertem, igaz nem a jó voltamból, mint inkább amiatt, mert hamarosan nyitnak. Becsatlakoztam a kislány mellé, aki minimum egy fejjel alacsonyabb nálam és a kínálatra pillantok a polcokon. Biztos betojnék, ha azt az életet folytattam volna, ami odahaza várt, de Lambert mellett olyan kiképzést kaptam, hogy simán ment a közepes szintű pia felismerés. Nyilván van, amihez mi sem jutottunk hozzá így sokat én se tudnék mondani róla, de alapvetően mindegyiket ismertem. Kívül... és belül is. Csapos ugyan még nem voltam, de sokat jártunk bárokba, kocsmákba, és mivel alapvetően is igen jó a memóriám - amit amúgy nem szokásom használni - nagyjából azt is tudtam, hogy az eszközöknél mi mire való.
- Nah? Jó vagyok vagy jó vagyok? - fordulok a góré felé, majd a pindúr pandúr felé is széles vigyorral, mert nem is lehet kérdés, hogy megkapom e az állást vagy sem. - Na, nyissunk már, mert halálra unom magaaaam! - kiáltom el magam, kilépve a pult mögül, megkerülve a bosst, és az ajtóhoz lépve fordítom meg a nyitva "vagyunk" táblát vagy kapcsolom be a neon fényeket, attól függően itt hogy szokás nyitni. Aztán még ki is hajolok, hogy ki kiabálhassak.
- Nyitva vagyuuuuunk! Gyertek inni matrózok!!! A melegeknek ingyen van a pia, ha előtte bemutatják a kockáshasuuuk! - kiáltoztam ki, aztán most ezzel vagy elijesztem a népet, vagy majd tömegesen jönnek majd befelé.

Laza léptekkel léptem át a puccos bár bejáratát, miközben széles mosollyal és büszkén felszegett fejjel néztem körbe a leendő munkahelyemen. Oké, jó, ez még csak egy állásinterjú, de töménytelen mennyiségű önbizalommal, a cuki, vörös fejemmel és lehengerlő személyemmel kizárt, hogy ne kapjam meg. Persze otthon nem árulkodtam, nem ittam előre a medve bőrére, mert meglepetésnek szántam, ha már tuti biztos. Nem vicceltem, mikor azt mondtam Lambocinak, hogy keresek melót és jól fogunk élni... de legalábbis nem szűkösködünk majd, és végképp nem tartatom el magam. Gondolom mostanában terveznek nyitni, mert nem voltak sokan, ráadásul még nappal volt, de így legalább könnyebb megtalálni az itt dolgozókat, mert, hogy a főnökhöz csak ők fognak tudni elvezetni.
- Hellóóó Vadangyal... - támasztom meg alkarom a pulton, enyhén oldalt dőlve derekammal, miközben széles mosollyal próbálom magamra vonni a pult mögötti kislány figyelmét. - A górét keresem. Vagy bárki, aki áment mond a felvételemre. - foglalom össze röviden és tömören a dolgot, miközben próbálom nem olyasmiken törni a fejem, mint legutóbb az étteremben, ahonnan majdnem kitették Lambaby popsiját miattam.
- Nem hoztam önéletrajzot, meeert nem hiszek az ilyesfajta megítélésekben, ellenben szívesen tartok bemutatót vagy mesélek magamról. - mosolyogtam még mindig jókedvűen. Mondjuk nyomtatónk se volt, meg gépünk, ahol megírhattam volna, de valójában az volt itt a legnagyobb gond, hogy valójában a cirkuszon kívül csak Travisnél dolgoztam, és hát előbbiről semmi papírom, utóbbinál meg... ehh... nem fogok visszamenni kuncsorogni neki értük. Arról nem is beszélve, hogy itt aligha vennék hasznát valami mérnök gyakornoknak. Arról pedig nem tervezek beszélni, hogy az alvilági körökben milyen jó kis üzletem emberke voltam. Hiába a több éves gyakorlat, nem volna jó ötlet vele felvágni.
- Kidobó embernek is jó lennék, de ilyen pofival fiút és lányt is becsalogatnék piálni, nem gondolod? - bökök magamra hüvelykujjammal. És nem viccelek. Ha sikerült nyakon csípnem egy olyan válogatós vadállatot, mint amilyen Lambuci, bárkit becsalok. Az más, hogy csak lehúzni... De hé, itt még Lamby is jól érezhetné magát.