#chatrick

Már vagy öt percre ébren vagyok. Öt perce bámulom lüktető szemgolyókkal a reluxán bevilágító reggeli sugarakat, melyek sárga csíkokat festenek az előző lakók által felragasztott, eléggé bizarr mintázatú tapétára. Amikor becuccoltunk, a főbérlő egy előre begyakorolt rizsát nyomott: Figyu, srácok! Az előző lakóknak nagyon bizarr ízlésük volt. Ezt a tapétát ők rakták fel. Amiket láttok rajta.. nos.. ne gondoljatok semmi rosszra! Ezek felfelé folyó esőcseppek.
Lerítt a csávó fejéről, hogy még ő sem hiszi el, amit kamuzik. Emlékszem, jó mélyen zsebre dugtam a kezeimet, mintha keresnék bennük valamit, szemeimmel az alattunk lévő nyikorgó hajópadlót és a ráterített, rohadt gusztustalan, khaki zöld rongyszőnyeg rojtjait számolgattam, próbálva elvonatkoztatni attól, hogy mit látok a tapétán, és hogy ez az egész kínos szitu valamiféle hisztérikus röhögésre késztet. Ami rövidesen ki is tört belőlem, Pat ugyanis nem volt rest rávágni, miután művészi, majd teljesen amatőr szemmel is kielemezte a látottakat: Szóval azt mondja, hogy nem szedhetjük le a tapétát, mert olyan vastag előző réteg van alatta, hogy ahhoz, hogy az egészre ráborítsunk valamit, mindent le kellene kaparnunk?! Nézzük inkább mindennap ahogyan spermák úsznak felfelé a falon, és képzeljük azt, hogy fordítva hulló esőcseppek? Tetszik! Mikor költözhetünk?
A tapéta azóta is fent van, bár úgy egy hónapja elkezdtük megbontani, hogy újat teszünk fel, de meguntuk és inkább elmentünk berúgni. Azóta még szarabbul néz ki. Mintha elkérődzött volna rajta egy zsiráf, hogy később egy kiadós fosás keretein belül száműzze magából a gonoszt. Így nézhetek ki én is jelenleg. Még nem volt alkalmam kioktatni a tükörképemet a túlzott drog és alkoholfogyasztás káros hatásairól, de a fejem úgy hasogat mintha már kaptam is volna egy jókora fejtágítást. Bal karomat behajlítva ráborítom fáradt szemhéjaimra, így próbálva meg ellentartani a tegnap esti zene ritmusára lüktető szemgolyóimnak, amik képesek lennének kiugrani a gödreikből.
-Aztakurvaéletbebele... - Morgom a kintről beszűrődő, madár csicsergéssel tarkított utca forgalmas zajába. Mozdítanám a jobb karomat, hogy az egy szál lepedő alatt ágaskodó kényelmetlen reggeli merevedésemet megigazíthassam, de ekkor rájövök, hogy nem mozog az imént említett végtagom. Minden maradék megmaradt másnapos agysejtemmel igyekszem felidézni az előző éjszaka történteket, azt hogy mit, és mennyit szedhettem be abból a party drogból, ami ezek szerint lebénította az egész jobb oldalamat. Oldalra fordítom a fejemet, felkészülve minden eshetőségre amire ilyenkor fel lehet, vagy fel kell az embernek, de amit látok, az nem éppen mindennapi. Az én megszokott, nyomorult kis hétköznapjaimtól legalábbis rohadtul messze van. Nem bénult le a jobb oldalam, nem kell azon stresszelnem, hogy hogyan fogom ezentúl bal kézzel kitörölni a seggem -ami rendellenesen sajog minden egyéb porcikámmal együtt-, egyszerűen csak minden vért kiszorít belőle Patrick, ahogy lábait és karjait körbefűzve rajtam, fogságba ejt. A szájszagából ítélve bomlasztó volt a tegnapi buli. Ebből következtetek arra, hogy az enyém sem lehet sokkal fényesebb! Megemelem a fejem, hogy Pat fölött átnézve ellenőrizzem, nem rohadt még le a kezem. Ekkor szembesülök vele, hogy ujjaim a hátát cirógatják. Nyögve ejtem vissza tekegolyó súlyú agyamat a párnára, és amikor elfordítom a másik irányba, még két másik, teljesen idegen test szúr szemet. A mozgóképes tenyeremet orbitális csattanással ejtem bele a pofámba, és úgy húzom végig a képemen, mintha le akarnám tépni róla a bőrt.
Ha becsukom lüktető szemhéjaimat, a sötéten kívül valami mást is látok. Látom magamat egy elmosódott alakkal egy kocsmában a pultnál. Másodpercekig csak bámuljuk egymást feszült némaságba burkolózva. Minél többször kanyarodik el tekintetem összeszorított ajkai felé, annál inkább érzem, hogy rá kell rabolnom.
Valami istentelen, számomra is új, ismeretlen nyelven elmotyogok egy káromkodást, és hogy az imént látott kép eltűnjön a szemei elől, megnyomkodom az orrnyergemet. Ám az emlék minden próbálkozásom ellenére továbbra is kísért, és szinte érzem az ízét a számban, hosszú ujjait a taréjomba simulva. Kétségbeesésem dühömmel vegyülve valamiféle pusztító egyveleggé formálódik. Kirángatom a létező összes elzsibbadt tagomat Pat alól, és miközben szédelegve kimászom a meztelen testek gyűrűjéből, szitkozódva egy lepedőt terítek csípőm köré, hogy ágaskodó mivoltomat eltakarhassam. Faltól falig esve szédelgek el a fürdőszobáig, mint valami döglégy. A rövid úton amit megteszek, érzem hogy valami éles belefúródik a talpamba. Felszisszenve nézek le a kiégetett szőnyegre. A földön mindenhol törött üvegek apró szilánkjai várják kárörvendve, hogy mikor tapos rájuk valaki. Nesze baszd meg!
Mindez nem állít meg, olyan elhivatottan sántítok tovább a célom irányába, véres lábnyomokat hagyva magam után, mintha valami katonai induló szólna a fejemben. A nem sűrűn használt, törött fülű felmosó vödrünket teleengedem. Visszafele már körültekintőbb vagyok, átlépkedek az üvegeken. A matrac mellett behúzom a kéziféket, és csalódottan csóválom a fejem az elém táruló látványon. Három meztelen test fekszik a matracomon. Ebből a háromból egy ismeretlen női és férfi, a másik pedig a lakótársamé. Ha időközben nem indult már el a konyhaszekrény aljában található lavórért, hogy hányjon egyet. A kezemben tartott vödröt meglendítem, és matrac ide, vagy oda, minden rajta fekvőt nyakon küldök a hideg vízzel.
-Egy percet kap mindenki, hogy eltakarodjon innen! - Üvöltöm túl a csaj hisztérikus sikolyát, a másik kettő -vagy csak egy? Attól függ, hogy Pat felébredt-e már, vagy még mindig húzza a lóbőrt-, üvöltését.
-Innen indul az egy perc. Számolok! Ha egy perc múlva még itt lesztek, kaphatjátok a másik felét is! - Lötyögtetem meg a vödör maradék tartalmát.
-Hé, hé nyugi öreg! Ti hívtatok fel minket! - Amint a pasi megszólal, minden világossá válik. Ratyi. Tök ratyi! A beszéde, a hangja, a gesztikulálásai azonnal lebuktatják.
-Mondjuk kész időpazarlás volt az egész... - Vernyog, mint egy macska miközben elkezdi kötni a matrac szélén ülve a cipőjét és megforgatja a szemeit. -...ha Pat fele annyi időt foglalkozott volna velem, mint veled...! Bah... akkor már kielégülten tolnám haza a bicajt. De így... nem értem mit eszik rajtad. A hajadat, ami a 90-es években volt nagy szám? Vagy a béna szakadt Conversedet? Brrr...! - A másnaposság kínzó érzésén túl valami egészen más is elkezd a hatalmába keríteni. Valami, ami most még a lüktető fejfájásomon is felülkerekedik. Lecsapom magam mellé a vödröt, kezeim ökölbe szorulnak és úgy lendülök előre, mint valami díjbirkózó.
-Na gyere csak ide te kis fasz! - Préselem át a fogaim közötti réseken, hogy aztán belekapaszkodva a kék, lila és zöld csíkokkal telebaszott hajába, az ajtó irányába kezdhessem rángatni. Ha eddig Byers nem vette a fáradtságot arra, hogy életet leheljen tohonya testébe, erre biztosan felriad!

#chatrick

Nem elég, hogy ez a szaros kis senkiházi buzi itt tölthette az éjszakát, nagy valószínűséggel hármunk közül valakinek be is verte a lompost, a földön található rengeteg üvegből kiindulva azt se hagytuk, hogy kiszáradjon, erre még nekiáll arcoskodni! Felhergel valami kamu dumával, csak mert azt mertem mondani, hogy vége a bulinak, mindenki húzzon haza?! Vagy ahova akar. Tök mindegy, csak innen el! Azt a bizonyos másnapot szeretem egymagam eltölteni, teljes magányban, nem hiányzik a nyakamra még két fölösleges fő.
A kis köcsögnek mindenesetre rohadt nagy szerencséje volt, hogy Patre is kellőképp élénkítő hatással van a húsvéti locsolkodás, és szinte másodpercek leforgása alatt kettőnk közt terem. A hülye gyerek ezzel végérvényesen is kicsúszik a kezeim közül. Azért Pat válla fölött még lövellek felé egy: "Ennyivel nem úszod meg!" című gyilkos pillantást, hogy aztán agyam elől elhessegetve a gyűlölettel vegyített harag bíborvörös ködét, valami, valaKi egészen másra koncentrálhassak a bosszúszomjam helyett. Nagyot nyelek. Egyszer, kétszer, talán háromszor is. Csak nézem a szemeit, azokat a mindig kibaszottul barna, és természetellenesen nagy, mosolygós szembogarakat, érzem a bőrét ahogyan vizes homlokát a vállamba temeti. És annyira ismerős. Ismerős a bőrének simasága, a forrósága, a mozdulatainak lágysága. Ahogyan kitárja a karjait, hogy a nyakamban csimpaszkodhasson tovább, mint valami kis oltalmazásra szoruló majom. Én pedig képtelen vagyok ellökni magamtól. Képtelen vagyok nem viszonozni az érintését, ahogyan félkézzel átkarolom valahol a lapockája, vállai táján, míg a másikkal a legközelebbre eső masszív tárgyba kapaszkodom, hogy a testemet elöntő, szinte már-már természetellenes érzésnek esélye se legyen kirántania alólam ezt a kibaszottul ocsmány szőnyeget, amiről már annyiszor takarítottuk fel egymás hányását, kiömlött italokat, vagy cigi végről lehullott parazsat.
Fogaimat olyan elemi erővel préselem egymáshoz, hogy már-már attól félek, ha legközelebb kinyitom az ordenáré mocskos számat, tic-tac cukorkákként fognak kipotyogni az ínyemből. Nem akarom, hogy érezze, minden porcikám, a legjelentősebbtől a legutolsó, legjelentéktelenebb kis sejtemig úgy remeg, mintha valaki bedobott volna egy két órás centrifugálásra. Úgy is érzem magam. Nem tudhatja, nem érezheti amit én érzek, hogy közelsége, ami eddig valahogy mindig taszított, most olyan, mintha az egyetlen gyógyírt jelentené minden egyes apró kibaszott problémámra. A megmaradt, vajmi csekély értelemmel bíró agyam egyik része minden erejével tiltakozik, a másik, ami még a tegnap éjszaka ködbe borult történéseit játssza le újra és újra, arra kényszerít, hogy ne engedjem el őt. Soha! Valaki adjon egy kést! Ne olyan kis fos kenőkést. Rendes nagy csontozót akarok! Ide. Ide bele a rohadt mellkasom közepébe, a szívembe!
-Kiakasztó vagy, mondtam már? - Suttogom némi rekedt éllel. Vegye mindezt szigorú dorgálásnak. Ha már az ujjaim, melyek rászorítanak a vállára, egészen másról árulkodnak, mint ahogyan a lepedőnek feszülő királyi ékszer is, mely biztos vagyok benne, hogy már egyszer elcsitult a reggel folyamán. És most mégis...! Összeszorítom a szemeimet. Amikor eltávolodik tőlem, én is hátrálok valamennyit, és a mozdulattól várom a megoldást, mellyel orrnyergeimet nyomkodom. De minél többször becsukom a szemem, annál bonyolultabbá, annál megfejthetetlenebbé válik az egész. Mégis... mégis olyan, mintha a megoldás itt lenne az orrunk előtt. Mégsem mondom ki. Mert nem mondhatom ki. Mert ez nem történhetett meg! És úgy is kell tenni, mintha nem is történt volna meg. A tegnap este illatai, ízei, érintései néha futólagosan megkocogtatják a vállamat, jelezvén: Itt vagyunk!
De mire megfordulhatnék, mind a három eltűnik, és csak a megannyi kétség kifürkészhetetlen útvesztői maradnak.
-Cöhh... kettőt és könnyebbet! - Puffogok, mint valami vipera, aki éppen a méregfogát igyekszik szemléltetni. Kezeimmel két-két halántékomhoz nyúlok, hogy fájdalmasan szisszenve megmasszírozhassam őket. Szétmegy a fejem! Kezdem azt hinni, hogy nem a drog és a töménytelen mennyiségű pia az, ami ekkora fejfájást okoz. Sokkal inkább a múlt éjszaka történtek. Látom rajta, a tekintetén, ahogyan elmélázva a padlót stíröli, hogy ő is szeretné beilleszteni a mozaik elveszett darabkáit. És amikor kimondhatja azt, amit nem szabadna, amit nem akarok hallani, a szegycsontom mögött dobogó szívem úgy rákezd, hogy félő, mindjárt átszakítja a bordáimat.
-Én is smároltam... nem tudom kivel, de... erre a csajra nem emlékszem. - Keserű epe kezdi el megtölteni a számat, és még mielőtt a megugrott pulzusom rókázásra kényszeríthetne, már landolok is a kényelmetlenül vizes matracon. Káromkodásomat sziszegve harapom félbe. Meg is feledkeztem a lábamról.
-Pat... Pat! Baszki! - Szólok utána felkönyökölve, összeszorított fogsorral drukkolva magamba, hogy ő ne legyen akkora balfasz, mint én, és ha egy mód van rá, kerülje ki az üvegeket.
-Pat, megmaradok, volt már ennél rosszabb is, hallod?! Ha komolyan felveszed azt a szart, élve meggyújtalak! Nem kamuzok, megteszem. Inkább öltözz fel baszkikám, nem a nudista strandon vagy! - Kiáltom utána, majd fejemet fáradtan, megadóan visszaejtem a vizes matracra. Kezeimmel végig dörgölöm az arcomat. Érzem a testemen matató fürge, türelmetlen kezeket. Érzem ahogyan valaki követelőző mozdulatokkal a nyakamban lógó láncomnál fogva húz rá az ajkaira. Mutatóujjam megsimítja alsó ajkamat. Felszisszenek.
-Asszem' valaki kiharapott egy darabot a számból. Olyan létezik, hogy megdugtam egy hódot? Azok tudnak ekkorát harapni, nem? - Nyelvemmel benyálazom kicserepesedett, kisebesedett ajkaimat, és nem várva meg, hogy a házi ápoló visszaérjen, felkászálódom a matracról, alsónadrág híján belebújva csak úgy pőrén a kuplerájban elsőként megtalált szürke tréning nadrágba amiről már fogalmam sincs, hogy melyikünké lehet. Jobb lábammal a sarkamon sántikálok csak, míg ballal pontosan úgy, ahogy nem rég a másikkal tettem, beletaposok a szilánkkupac legnagyobb közepébe.
-Hogy a faszomat húzzam bele az egészbe! - Dörrenek idegesen, majd megrázogatom a talpamat, és a fürdőszobához érve nekitámasztom vállamat az ajtófélfának, karjaimat várakozóan fűzve össze mellkasom előtt, oldalra biccentett fejjel nézve a jelenetet ahogyan Pat felforgatja a fürdőszobát. Sokáig nem szólalok meg. Legalább egy percig csak állok ott mögötte, és nézem kócos haját, a lapockáján, hátán megfeszülő szikár izomzatot, nyakának egyik oldalán rejlő lilás elszíneződést. Ismét elönt az az ismeretlen forróság, melyet másik szituációkból nagyon is jól ismerek, most mégis úgy érzem, mintha idegen lenne, egyszerűen nem való ide. Beharapom alsó ajkamat, és csak akkor rendezem vonásaimat, ha véletlenül megfordulna.
-Na, állj onnan fel te kis majom! - Valamilyen számomra is megmagyarázhatatlan oknál fogva ellágyulnak vonásaim mialatt ezeket a szavakat kimondom, hogy aztán fejemmel a nappalink felé intsek.
-Igyunk meg egy kávét, és találjuk ki mi történt éjszaka... - Egyik felem tudni akarja. Nagyon! A másik inkább elzárkózik a válaszok elől. Mindenesetre nem ácsorgok itt tovább tétlenül, elbicegek a konyháig, immáron jóval kevesebb véres lábnyomot hagyva magam után, mint korábban, és mivel már megint nem találom a redvás edények között a kávékiöntőt, viszonylag hamar fel is adom az áhított koffein projektet. Helyette csak kiveszek egy másnaposság elleni sört a hűtőből, és a nappaliban ledobom magam a kanapéra, összevagdosott lábaimat pedig az előtte lévő dohányzóasztalra. Tarkómat megtámasztom az elnyűtt szófa támláján, behunyom a szemeimet, két kezem ujjait szorosan kulcsolom össze az üveg nyakán. Mi történt itt?!  

#chatrick

Minél inkább fel akarom idézni a tegnap éjszaka mocskos történéseit, a delirált agyamban fuldokló sorvadt sejtek annál inkább könyörögnek a halálukért, szinte már sajnálni kezdem őket.
Csoffadt agyam úgy zakatol akárcsak a szegycsontom mögött megbúvó ketyegőm, akárhányszor meghallom Pat másnapos hangját, ami pont elegendő karcos, sejtelmes élt rejt magában ahhoz, hogy a gatyámban lebomló félben lévő sátortábor ismét fájdalmasan nekifeszüljön a szürke nadrág pamut anyagának.
Gondolj az anyádra! Gondolj arra a satrafa büdös ribancra. Gondolj arra, amikor tizenhat voltál, és minden este együtt kellett vele zuhanyoznod. Gondolj arra, hogy milyen volt a meztelen testének a látványa, hogy bizonyos testrészein -amiknek a látványával jobb lett volna, ha soha nem kell szembesülnöm-, hogy megereszkedett a bőr. Akárhogy is, anyám meztelen teste úgy összességében elég bizarr látványt nyújtott ahhoz, hogy lelankadjak sac-per kábé egy örök életre, most mégis úgy érzem, hogy az állapotomon már csak a kalapács és a százasszög segíthet. Akarva akaratlanul is elképzelem a száját az enyémen, a mélyről jövő nyögését ahogyan testét bepréselem a fal, s megizzadt lényem közé, ahogyan körbefogom a csuklóit, és nem eresztve a szorításon, a feje fölé feszítem mindkettőt, hogy aztán úgy használhassam a testét, mintha csak valami élettelen báb lenne, amit kedvemre kisajátíthatok magamnak, megjelölhetem, mint egy kanos korcs, így hagyva égető nyomot a bőrén.
-Nagyszerű hasonlat... khmm... baszd meg! - Morranok fel szétvetett lábakkal a kanapén tespedve. Mintha csak a fejembe látna ez a kis köcsög! A kutya előbb megérti, hogy maradj, mint te.  Igazán találó hasonlat! A kutya pont az a fajta ösztönlény, amely előszeretettel hugyozza oldalba azt -legyen szó tárgyról vagy élőlényről-, amit birtokolni akar. Becsukom a szemem, a kanapé rozoga támlája most kényelmesebb, mintha valami megfizethetetlenül drága memóriahabos szaron fetrengenék. Gyűrűim ismeretlen ütemet kongatnak a tenyereim közt szorongatott sörös üvegen. Épp csak elmerengnék a nyomorult kis életem értelmén, amikor bombaként csapódik a doboz a tökeimbe, nagyjából meg is oldva ezzel a jövőbeni terveim között szereplő kasztrálást, mint olyat. Nem kell kétszer mondania, az üveg akarva akaratlanul csattan a dohányzóasztalon, és míg egyik pillanatban vöröslő fejjel a királyi ékszert szorongatom, a következőben már a hajamba furakodó kezének csuklója után kapok -hacsak ő nem volt gyorsabb-, ujjaimmal kiszorítva belőle a vért, begyeimen érezve vénájának lüktető, szapora pulzálását. A vöröslő köd másodpercek alatt száll fel a szemeimről, mégis éveknek tűnik. Ekkor jövök csak rá, hogy olyan közel vagyok hozzá, hogy szinte érzem borostás képemen a lélegzetét, hogy belefeledkezem íriszeinek játékába.
-Jogos! Elég hülye vagy te anélkül is. - Lassan engedek a szorításon, visszadőlök a támlára és, hogy oldjam a feszkót, féloldalas vigyort villantok felé, szemem sarkából végigkísérve amint a konyha felé libben. Addig bámulom ameddig el nem tűnik a látómezőmből. Utána látok csak hozzá sebeim nyalogatásához, ám még mielőtt egy koránt sem szakszerűnek mondható kötéssel körbetekerném, egy, az asztalon talált fogvájó után nyúlok, bokámat pornósztárokat megszégyenítő kecsességgel és rugalmassággal dobom fel ellentétes térdemre, Ramboként kezdve el kipiszkálni azzal a fapálcikával a bent maradt darabokat, aivel előtte az esti popcorn darabokat piszkálta ki vele valaki a fogai közül.
-Szíííjjj... hogy rrrrohhhadjon meg reggelre! - Csattanok fel fájdalmasan. Ez nem megrohadni fog, sokkal inkább el, vagy le! Úgy tűnik, hogy az egyetlen gyógyír a mai napra a magas koffein tartalmú fekete, aminek az illata rövid időn belül beindítja az ízlelőbimbóimat és úgy rabolok rá a Nirvanás bögrére, mintha ez lenne az egyetlen örömforrás az életemben. Nem áll messze a valóságtól...
-Úgy nyúlj hozzá, hogy kibaszottul fáj, és simán kirúgom a Signal fogsorodat a helyéről, ha elkezdesz baszakodni vele! - Vonakodva engedem csak át az ölébe  szilánkokkal telefúródott talpamat, bizalmatlanul nyomon követve kezeinek minden egyes mozdulatát, hosszú, csontos ujjainak óvatos érintéseit, a kézfején kirajzolódó, s fehér bőrén kékesen átütő vénáit.
-Izé, locsold meg azzal a barna szarral, tudod, aminek nem bírom a szagát. - Ujjaimmal csettintek néhányat, ettől a jelentéktelen mozdulattól várva a megfejtést. Végül feladom, és inkább beletemetkezem a kávémba. Aki fogpiszkálóval akarja kibányászni a talpából az üvegszilánkokat, az inkább kussoljon.
-Cöhh... a legjobb embert kérdezed! - Cinikusan felröhögök, fejemet megadóan hátraejtem a nikotintól besárgult plafon irányába, majd ismét ráterelődik a tekintetem. Először a kezeit vizslatom ahonnan kisvártatva újfent arcára terelődik minden figyelmem.
-Pff... lássuk! Emlékszem, hogy... elmentem a nagynénémékhez egy kis pénzt kérni, mert totál le vagyok égve mióta kiraktak a benzinkútról és nincs melóm. A nagybátyám, az a dagadt fasz, a kapunál tovább nem engedett, elhajtott, hogy hívja a zsarukat, ha nem tűzök el. Haza fele vettem valami olcsó, márkátlan sört, az egyik aluljáróban szétvertem egy jegykiadó automatát, aztán haza jöttem, innen meg már nagyjából ismered. - Kényelmetlenül mocorogni kezdek ültömben, majd megköszörülöm a torkomat.
-De Pat, én erre a spinére egyáltalán nem emlékszem. Gőzöm sincs ki volt ez a tag! - Ezt olyan kétségbeeséssel mondom, mintha azt közölném vele, hogy meghalt az aranyhörcsöge. Akármennyire durván be vagyok állva, mint a gerely, egy jó segget és a hozzá társuló, szemrevaló lökhárítókat nem tudom elfelejteni.
-Neked rémlik valami? - Pillantásom szinte már-már kérlelő, amint a megfagyott levegőn keresztül a szemeit bámulom.  

#chatrick

Úgy bámulom ahogy nem kéne. Sötét, kitágult pupilláimról visszatükröződik másnapos alakja. Szemei alatt éktelenkedő lila karikák mély, sejtelmes barázdákat vájnak bőrébe. A szemében látszódó elpattant hajszálerek a múlt éjszaka történéseit őrzik. Kócos, sötét hajából egy fekete tincs lázadozva kitört a többi közül, hogy arcába omolva takarhassa előle a szabad kilátást. Könyökömmel megtámaszkodom a háttámlán, halántékomat öklömnek döntöm. Kiszáradt számat újra és újra be kell nedvesítenem. Akárhányszor végigszántok kicserepesedett ajkaimon, szinte érzem rajta az ízét, pedig nem is tudom milyen lehet. Mégis, mintha már ezer éve ismerném és ízlelném újra és újra testének minden, eddig rejtett porcikáját, a legjelentéktelenebbtől a legszembetűnőbbig. Érzem, hallom ahogy a vérem háborogva dübörög a fülemben, nekiverődik a dobhártyáimnak, visszhangzik a fejemben, akárcsak egy mélyről jövő, elhaló, vágyakozó nyögés, amit nem ismerek. Ahogy fejét kissé oldalra biccenti, a nyakán lévő lilás elszíneződés újra láthatóvá válik. Több elképzelésem is van arról, hogy hogyan került az a vérömleny a bőre alá. A gondolattól kellemes, áramütésszerű bizsergés rázza meg a testemet, érzem ahogyan a hasam alját, ölemet elönti az az égető forróság, melyet egyre nehezebben bírok már uralni. Képtelen vagyok nem arra figyelni. Azt akarom, hogy csússzon meg a csipesz a kezében, hogy olyan mélyre fúrja a talpamban, hogy a másik oldalon jöjjön ki, hogy elvérezzek, hogy a farkamban lüktető összes vér a kanapén gyűljön össze a lábam alatt, hogy végre megkönnyebbülhessek, hogy ne kelljen a fájdalmasan feszítő ölemre koncentrálnom, egyre nehezebben fogva vissza az ismeretlen terepre tévedt állatias ösztöneimet.
Bár semmi kedvem lüktető, másnapos aggyal -agyhellyel-, a múlt éjjeli gordiusi csomót valahogy kibogozni, most valahol egy kicsit mégis hálás vagyok amiért olyan történéseken agyalunk amikre nem emlékszünk, és talán soha nem is fogunk.
-Érthető, ha nem akarom tudni, hogy milyen módszereid vannak a lakbér elintézésére? - Hitetlenül, már-már hisztérikusan felröhögök, fejemet megadóan vetve hátra a szakadt kanapé még szakadtabb karfájára. Hihetetlen, hogy erről beszélgetünk! Hihetetlen, hogy a felmerült gázos szitut ő akarja megoldani kettőnk közül. Eme nemes feladat mindig rám marad. Mindig én vagyok az, akinek gondolkoznia kell, akinek meg kell óvnia a másikat, ha már nagyon szorulna a nyaka körül az a bizonyos hurok. Most mégis ő az, aki eljátssza a meleg, latex ruhás Supermant, és úgy látszik, még élvezi is, hogy felcserélődtek a szerepek. Én már sokkal kevésbé...
Némán veszem számba a plafonon lévő repedéseket, a sarkokba szőtt pókhálók sokaságát, és fintorogva vigyorognom kell, tarkómat kidörzsölve a kanapé gusztustalan, kikopott filc anyagával, mialatt a fejemet csóválom.
-Undorító! Most komolyan erről pofázunk? Nem hiszem el... - Az utolsó, valahol csalódott, valahol pedig teljes egészében reményvesztett mondatot nyúzott, több napos borostával dúsított képem végigdörzsölése közben sziszegem a tenyerembe.
-Áhhh baszd meg Pat! Jobb lett volna, ha ezeket a homályos derengéseket inkább megtartod magadnak, és soha nem tudom meg, hogy valami buzis lónyálat ittam, amitől úgy bepörögtem, mint a centrifuga. - Ujjbegyeimmel lenyomatot hagyok orrnyergem két-két, a fasz se tudja, hogy mitől megdagadt oldalán. Csukott szemhéjaim mögött újfent ismerős ismeretlen képkockák villannak be. Látom ahogyan karjait összefűzi a nyakamon, érzem a testéből áradó lehetetlen forróságot, ahogyan a sós izzadtságunk eggyé válik. Érzem a mardosó fogakat alsó ajkamba tépni, mintha csak egy rohadt, jelentéktelen cafat hús lenne. Ujjaim ökölbe feszülnek valahol az ölemben. Felszisszenek a tréning nadrág textil érintésétől. Fogaim tűzőkapocsként vájnak lyukakat a nyelvembe, érzem azt az avas, fémes ízt a számban, ami lassan megtölti az egész pofámat, végigcsorog a gégémen, és belém fojtja a szavakat. Talán jobb is így. Mindenkinek. Kifordulok a kanapé szélére, leejtett fejjel könyökölök rá térdeimre, tekintetemmel a szőnyeg kopott barázdáit bámulom.
-Elhúzok zuhanyozni. - Mintha kibaszott szőrcsomó ugrálna fel, s alá a gigámon, úgy gyűröm vissza a kikívánkozó szavakat, és pattanok fel a kanapéról, a nadrágot éppen csak annyira tolva lejjebb a csípőmről, hogy elég bő legyen ahhoz, hogy takarja a fájdalmas igazságot. Faltól falig vánszorogva vonszolom el magam a fürdőszobáig, vissza se nézve Patre. Mert nem akarom látni az arcát. Ma már biztosan nem. Többször kell belöknöm magam mögött az ajtót, hogy a rozoga kilincs nyelve végre bekattanjon abba a kurva zárba. A tükörben alig látom másnapos valómat, de jobb is így mindenkinek. Mégis mi a picsából akasztanék le hirtelen egy új tükröt?! A nadrágot rádobom a szokásos, talán már egy hete növekvő szennyes kupac tetejére, csalódottan, egy elhaló nyögésbe fulladt káromkodással ejtem hátra a fejemet, a jeges víztől várva a felfrissülést, a lehiggadást. Félbeharapott, halk káromkodással tűröm, ahogyan a víz lassan leáztatja az imént felrakott kötéseket a lábaimról. Gyűrött képemet a jeges vízsugár irányába fordítom, bal öklömmel szinte lyukat vájva a csempébe, míg jobbom ujjai szorosan rákulcsolódnak kinlasztó szenvedésem okozójára...
-A kurva életbe! - Nyögöm elfúlóan, ingerülten öklözve bele a repedt csempébe, homlokomat zihálva döntve neki a burkolatnak. Szükségem van néhány percre, hogy összeszedjem magam, hogy képes legyek kiszállni a zuhany alól, hogy rendezzem a beteg gondolatokat a fejemben, hogy egy törülközőt csavarjak a derekamra. Ha elég tiszta lenne a tükör, és látnám, hogy hova kell céloznom, most egész biztosan egy jó mélyről felköhögött turhával szembe küldeném magam. De képtelen vagyok szembenézni a valósággal, így csak kiszabadulok a néhány perces magányomból, és néma feszültségbe burkolózva lépek a kokó és mindenféle ismeretlen kapszulák használhatatlan maradékaival teli dohányzóasztalunkhoz, hogy a megmaradt dohányból cigit gyúrhassak. Nem nézek rá, nem szólok egy szót sem. Úgy teszek, mint aki beleburkolózik a nikotin okozta függőségbe, de az igazság az, hogy valahol egészen máshol, messze járok.
-Mi a...? - Húzom fel szemöldökeimet a homlokom közepéig, s mialatt a töltött szálat ellentétes kezem egyik ujjpercéhez ütögetem, hogy lazább legyen, a törött képernyőjű telefonom felvillanó, igen csak kompromittáló fotót bámulom. Pete képet küldött. A tegnap éjszakáról. A kép nem nevezhető stúdió fotó minőségűnek, de a vak is láthatja rajta, ahogy ezzel a másnapos ökörrel túlságosan is intim közelségbe kerültünk. Egyik keze a hajamba túr, a másik kettőnk közé furakodva markol rám. Ott, azon a helyen amiről előtte nem gondoltam volna, hogy valaha is érinteni fogja.
-Mi...a...ló...fasz...? - Halálra vált pofával fordulok felé, szemeim döbbenten, értetlenül cikáznak a fotó és az arca közt. És most? Ilyenkor mi van?! Én is homár vagyok?! Mi a következő lépés? McGalagony professzor hozza a teszlek süveget, és majd az eldönti, hogy mi a tököm van?!

#chatrick

Mindig is ő volt a legjobb barátom. A szövetségesem, a testvérem, ha úgy tetszik. Ezen a tényen soha, semmi nem fog változtatni. Nincs az a botlás, az a rosszul sikerült sakklépés, amivel mattot adhatnánk egymásnak. Őt túlságosan is gyengéd érzelmek fűzik hozzám -ez tök nyilvánvaló, a hülyének is feltűnik, egyszerűen csak én nem akarom észrevenni-, én meg túlságosan egyedül vagyok ebben a rohadt városban, az egész világban ahhoz, hogy végül pont őt zárjam ki az életemből. Történt ami történt, nem igaz? Az is lehet, hogy igaza van.
Hogy amikor múlt éjjel beléptünk azon az ajtón, nem az volt az első, hogy orvul egymásnak estünk, mint a kiéhezett, homokos kandisznók. Ő nem harapott ki a számból egy darabot a mindent elsöprő hévben, én nem hagytam lilás elszíneződést a nyakán, mintha csak valamiféle birtokló pecséttel meg akartam volna jelölni a nyaki ütőere mentén, ami mindig olyan hevesen pulzál. Amin már számtalanszor meg akadt a szemem. Mondjuk próbálás közben, amikor szólót nyomott a gitárral, vagy itthon, amikor csak úgy random elkezdi ordítani a Kacsamesék főcímdalát, amivel megfertőzött, és amit már én is betétbe fújok kívülről, oda-vissza -soha nem vallanám be neki, ha az életem múlna rajta, akkor sem-, vagy amikor félreérthető helyzetben találom a kempingágyán a telefonjával a kezében, ahogyan unaloműzésből -mindig ezt mondja-, valami mocsok pornót néz.
Egyre csak arra gondolok, szinte megerőszakolom az agyamat a benne rejlő fátyolos, ködös gondolatokkal, emlékképekkel együtt, mi történhetett az éjszaka?! Mi van akkor, ha a fejemben lévő elképzelt kép, ahogyan letérdel elém, és szinte szétszakítja a farmerom sliccét, nem csak egy beteg, homokos, féltve őrzött vágyálom, hanem valóban igaz volt? Változtatna ez az egész egyáltalán bármit is a dolgokon? A kettőnk kapcsolatán? Biztos nem mi lennénk az elsők a történelemben, akiknél a pizsi party nem merült ki egy bögre habos kakaós, filmnézős estben. Már-már képes lennék elengedni a gondolatot, vele együtt a kibaszott sok, töménytelen mennyiségű, ragadós mocsokban tocsogó kérdést, és a kételyeket, amik még a síron túl is itt fognak dörömbölni az agyamban, amikor Pete elküldi a kompromittáló lesifotót kettőnkről. Mi a fasz van vele?! Miért baszakodik?! Ez valamiféle gusztustalan revanzs lenne a kibaszott ingyen söreiért cserébe? Ha tényleg ekkora genya lenne, akkor inkább fogja meg az ingyen szarát és dugja fel jó mélyre a seggébe. Pont úgy, mint ahogy az éjszaka folyamán egyre valószínűbb, hogy az enyémbe is dugva lett valami. Ami nem sörös üveg.
A sokkoló gondolatok gyors egymásutánban rohamozzák meg az agyamat, szinte időt sem hagyva arra, hogy legalább valamennyire kiheverjem az előzőt, már jön is a következő, ami legalább annyira sokkoló hatással van rám, mint amikor Pat hazaállított egy kutyával éjnek évadján. És annál kevés sokkolóbb dolog létezik. Talán egyedül csak a közelsége, ami újfent intim helyzetbe kényszerít mind a kettőnket. Szapora légvételei, ahogy libabőrössé vált nyakamról felszívódva az előbbihez nagyon is hasonló reakciókat indítanak el bennem. Majd cirógató érintése ami végigköveti gerincem görbületét, ujjbegyeinek nyoma szinte fizikai fájdalmat okozva perzseli végig a bőrömet.
-Hát, ezek után már nem vagyok benne biztos, hogy csak a farkamat... - Hangosan, szinte majd' belefulladva, nyeldesem vissza az ismeretlen érzéseket, amelyekkel nem bírok megbirkózni. Ezennel olyan terepre tévedtem, ami nem szülhet mást, csak bonyodalmakat. Talán az éjszaka ködös, névtelen történései sorsfordító pillanatok voltak mind a kettőnk életében, talán itt a vége.
-Mit csinálsz? Add vissza azt a szart! Kitaposom a beledet Byers, komolyan mondom! Főleg, ha felmered tenni valahova. - Fenyegetően repesztek, és még tudnám is folytatni, ha a hangom nem fagyna rá egyszeriben a gégémre. Az a vágyakozó nézése, azok a furcsán megvillanó fények a szemében örökre beleégetik magukat az agyamba, teljesen belakja, mintha valami fertőzés lenne amire nincs gyógymód, amivel meg kell tanulni együtt élnem. Aztán a törülközőt könnyed mozdulattal a hátára csapja, és én már nem is próbálom meg lányos zavaromban takargatni az egyébként takargatnivaló mivoltomat.
-Most aztán kurvára meg fogod ütni a bokádat, hallod?! Azt hiszed nem megyek utánad?! Becsomagollak a zuhanyfüggönybe és eláslak valahol a sivatagban! - Mennydörgöm kiszáradt gigával, és hogy biztosan be is váltsam az imént tett kedveskedő, csupaszív ígéreteimet, úgy baszom ki magam előtt a fürdőszoba ajtaját, hogy tutira újra kelljen vakolni mögötte a falat.
-Add ide azt a kurva mobilt! - Kezeim ökölbe szorulnak a csípőm mellett, és elindulok felé. Lassan, megfontoltan, mégis fenyegetően. Állkapcsom a testemen lévő összes többi izommal együtt feszes görcsbe rándul, szándékosan szorítva be a kis hülyét a legközelebbi sarokba.
-Élvezed, igaz? - Öklöm valahol a feje mellett csattan a csempén, csupán zihált lélegzetünk az, ami elválaszt kettőnket egymástól.
-Mióta vártál már erre, hm? - Szabad kezem ujjai nyakára fognak, éppen csak annyira szorítva rá, hogy az még ne minősülhessen testi bántalmazásnak. Bár, relatív hogy kinek mi számít annak. A jelenlegi szituációt az én szemszögemből koránt sem gondolnám annak. Hüvelykujjammal kinyújtózom duzzadt ajkai közelebbre eső sarkához, hogy ujjbegyemmel megérinthessem. Szemeim dühödten cikáznak ajkai, fekete bogárszerű íriszei közt, fogaimmal szinte kettéharapva a nyelvemet, ahogyan birtoklóan tornyosulok fölötte -ha még nem szabadult ki valahogyan a fogságból-, majd kezemet lassan feljebb vezetem csontos arcélének vonalán, fel, egészen a kusza, éjsötét fürtjei közé.
-Fordulj meg! - Ha magától nem engedelmeskedik, akkor csípőjére marva gondoskodok róla, hogy így tegyen, s amennyiben nem fogja menekülőre, térdemmel szétfeszítem a combját, kőkemény merevedésemet combjai közé szorítva. Elfúlóan nyögök bele a fülledt levegőbe. Az utamat álló alsónadrág fájdalmasan feszül hozzá izgalmam tárgyához. Fogaimat csikorgatva hunyom le a szemeimet, és ekkor -mintha egy VHS filmre rávettél volna valami mást, amiből a legváratlanabb pillanatokban ugranak be egy-egy néhány másodperces képkockák-, előttem terem annak a koros ringyónak az arca. Ahogy pőrére vetkőzve áll előtte a tizenhét éves énem a kibaszott fürdőszobánkban, és ő felfal a tekintetével, majd a háta mögé nyúl és ráfordítja a kulcsot a zárra, hogy azzal az idegeket borzoló, gyomorforgató mosolyával lassan meginduljon felém. Még mindig érzem a remegést a gyomromban és a lábaimban is egyaránt. Ahogyan lelök a kád szélére, majd letérdel elém, kezeimet a melleire vezeti, hogy aztán szétfeszítve a combjaimat, behajolhasson a lábaim közé.
Ujjaim engednek hajának szorításán, csípőm visszakozik az eddigi tolakodó rohamból, mígnem aztán botorkálva ellépek tőle, hajamat túrva várva a megoldást, a magyarázatot.
-El kell mennem... Kiszellőztetni a fejem. Sajnálom! - A keserű epe lávaként robban a számban, apránként mardossa le a nyálkahártyát a nyelőcsövemről. Vakon nyúlok a kilincs után, hogy odakint felöklendezhessem az üres, nem létező gyomortartalmamat, mialatt ruha után kutatok.

#chatrick

Szakadt, khakizöld hátizsákom tompán puffant a rohadt lakókocsink félig felvált, dzsuvás linóleumján. Az egyik hiányzó cipzár helyére egy gitárpengetőt akasztottam. Viszonylag sűrűn eljártam az egyik lepukkant kocsmába ahol anyám volt a pultos, aki alkalomadtán a pofa sörök mellé vállalt némi extra szolgáltatást is, csak hogy ki tudja fizetni a villanyszámlát amivel így is állandóan elmaradásai voltak. Akkoriban volt ott egy csóka, aki minden második szombaton beült abba a koszfészekbe és némi ingyen piáért cserébe egész nap zenélt a vendégeknek. Csak ő és a gitárja. Utáltam ott lenni. Hánynom kellett az anyám viselkedésétől. Az öreg, részeges fószerek rajtam röhögtek, ujjal mutogattak rám, hogy én vagyok annak a szajhának a gyereke, akiről a fasz se tudja, vajon milyen narkós börtönlakótól lehet. Minden második szombaton ott voltam én is. Zárás után összeszedtem a poharakat, üvegeket, szemetet, letöröltem az asztalokat, s közben a walkmenemen a régi idők legnagyobb rock legendáit bömböltettem, hogy ne hallhassam ahogy az anyám a raktárban kefél az egyik vendégével. Ott felejtette az asztalán, a korsója mellett a pengetőt. Aminek az egyik fele ma már ott lóg Pat nyakában egy fekete madzagon, míg a másik az enyémben. Ez az egyetlen záloga, a bizonyítéka a mi szövetségünknek.
Meg se lepődtem, hogy azon a héten már legalább a negyedik idegen fazon ült az asztalunknál. Nem szóltam semmit. Csak meredten méregettük egymást azzal a pöcsfejjel. Aztán fogta magát, felállt az asztaltól, hogy rágyújtson, nekem pedig a veréstől bedagadt szám fájdalmas, de annál elégedettebb, győzelemittas vigyorba rándult. A többnyire állandóan hót' üres hűtőnkhöz léptem amiben akkor is csak néhány lejárt szavatosságú konzerv volt fellelhető. Kinyitottam a fagyasztó fiókját, kivettem belőle egy marék jeget amit becsomagoltam az egyetlen, de annál szakadtabb konyharuhánkba, hogy a képemhez nyomhassam.
-Már megint mi az anyádba keveredtél? Mondtam, hogy hatra legyél itthon. Most már baszhatod a kaját. - Az a hülye picsa egyik pillanatról a másikra jelent meg mellettem. Egy szakadt, foltos, kinyúlt szürke póló volt rajta, annak a cégnek a logójával ahol régen takarított. Nem volt rajta nadrág, csupán egy bugyi, ami vajmi keveset takart belőle. Undorodva végigmértem ahogy nekidőltem a rozoga mosogatónak. Egyik kezemmel a jeget szorítottam feldagadt képemhez, míg másiknak ujjai szorosan markolták valahol a hátam mögött a mosogató peremét.
-Le se szarom! Van még a három napja rendelt pizzából. A penészes részeit majd levágom. Ne is foglalkozz velem! - Nemtörődöm kis csicska módra vállat vontam és beharaptam az ütéstől felrepedt alsó ajkamat, hogy visszatarthassam a kicsordulni készülő vért. A hasadás túl mély volt ahhoz, hogy valaha is nyomtalanul begyógyuljon. Kellett valami amivel eltakarhattam. A fekete karika azóta van meg. Egyetlen dolog éltetett, amikor otthon kellett rohadnom. Imádtam provokálni. Még úgyis, hogy tudtam, én fogom a rövidebbet húzni.
-Hálátlan vagy te kis szarkupac? Ne felejtsd el, mindig lehet rosszabb! - Bűzlött a fűtől. A szájának Marijuana és rothadás szaga volt ahogy odalépett hozzám. Beszorított a teste és a mosogatószekrény közé. Koszos körmökben végződő ujjai befurakodtak mindig kócos, félhosszú, szőke hajamba. Hátra billentette a fejem. A jég kiesett a kezemből, már mind a tíz ujjam görcsösen a mosogató szélét markolta. Meg akartam ütni.
-Úgyis te húzod a rövidebbet, ezt jól vésd az eszedbe! - Méregfogai közt sziszegte fenyegetően, majd lassan elmosolyodott. Olyan igazi elmebeteg módon. Mellkasa az enyémnek nyomódott, mellbimbói majd átszúrták a kikopott, szürke anyagot. A gyomrom háborgott. Ha előtte megettem volna a három napos penészes pizzát, biztos, hogy képen hánytam volna vele. De csak a keserű epe volt az, ami megállíthatatlanul kavargott a számban. Az addig a hajamat tépő keze lassan engedett a szorításon. Elindult lejjebb. Körmei végigcirógatták a nyakamat. Fogaim úgy koccantak egymáshoz, mintha valaki bezárt volna egy kibaszott hűtőkamrába. A plafont bámultam, a középiskola legjobb csajára gondoltam, akin a suli egész baseball csapata végigment már. Végigsimított a mellkasomon, ujja besiklott a póló alá amitől megfeszültem. Összeszorítottam a szemeimet, fogaim felrepedt alsó ajkamba vájtak. Érezni akartam a fájdalmat, el akartam terelni a figyelmemet kezének kutakodó érintéséről. A képemen lévő karcolásokból kiserkenő vér különös egyveleget alkotott a könnyeimmel. Lehúzta a sliccemet, és ordítani akartam. Kezdetben mindig ezt csináltam. De soha senki nem hallotta meg. Vagy csak nem akarták meghallani. De Byers más, mint az akkori faszszopó szomszédaink voltak. Akik úgy tettek, mintha teljesen tudatlanok lennének, csak mert mindannyian benne voltak valami nagy szarban amiről az anyám tudott, és be voltak szarva, hogy bosszúból feldobja őket a zsaruknál. Ott volt a kezében az aduász. Mindenkinek kussolnia kellett, és kussolt is. Byers kiállt volna értem. Ő nem hagyta volna, hogy én legyek a gimi különce, a leggázabb arc, akinek otthon az anyja veri ki.


-Faszom! - Fröcsögöm teli torokból, valahol mégis elcsukló hangon, és izzó tekintetem újfent elkalandozik a sokat megélt dohányzóasztal felé, ami jelenleg úgy fest, mint egy drogdíler standja a piacon. Gondolkodás nélkül lendül felé a lábam. Kezeim csípőm mellett lógva összeszorulnak. Mellkasom egyre sűrűbben emelkedik, majd süllyed. Átható, földöntúli tekintettel bámulom a káoszt amit okoztam. A szőnyegen szétszóródott kapszulákat, a kokót, ami örökre beleitta magát a szövetei közé. Fogaim az alsó ajkamban éktelenkedő fekete karikára marnak. Olyan erősen, mintha ezzel bármit is meg tudnék változtatni, mintha meg tudnám állítani a szemeimben gyűlő harag-könnyeket, amik teljes homályba borítják a látóteremet. A fejemben eluralkodó káoszon áthatol a fürdőszoba ajtó csukódásának tompa zaja, és ez nagyjából visszaránt a szakadék széléről. Kézfejemmel szipogva megdörzsölöm az orromat, majd belebújok egy, a kanapé karfájáról random leakasztott fekete, kapucnis pulcsiba, hogy ezt követően elkezdhessem keresni szakadt Conversemet.
-Mégis hova a picsába mennél? - A kapucnit nem veszem le a fejemről, inkább csak jobban a pofámba húzom cinikus kérdésemet követően.
-Nem akarok itt lenni hát nem érted? - Csattanok fel, mint valami hisztis picsa, lábammal idegesen dobbantok egyet a szőnyegen. Kezemmel utána kapok, de már nem érem el. Talán nem is küzdöttem igazán azért, hogy itt tartsam. Egyedül akarok lenni, mégsem érzem jobban magam amikor becsukódik mögötte az ajtó.
-Picsába... - Háborgok, egyre gyakrabban emlegetve kedvenc P betűs szavamat. Átvágok a káoszon amit okoztam, feltépem magam előtt az ajtót, és meggondolatlanul üvöltök utána, felrázva ezzel a szutykos lépcsőház megszokott csendjét.
-Ez az, menj csak és keféltesd meg magad valamelyik köcsöggel! - Egyik kezem a félig nyitott ajtóba, míg másik az omladozó félfába kapaszkodik. Hallom ahogy a visszhangom végigszalad a lépcsőfokokon, emeltről emeletre csapódik neki a falaknak, de nem fordul vissza. Pedig valahol abban reménykedem.
-Mit néz nyanya? - Szemem sarkából kiszúrom a szembe szomszéd öreglányt, aki éppen sétálni indul a kis szőnyegcirkálójával. Fül és szemtanúja volt az egész cirkusznak. Ez tuti nem fog javítani a hírnevünkön a házban...
Visszahúzódom a lakásba, az ajtót úgy vágom be magam mögött, hogy újabb adag vakolat potyog le a falról. Menjen, ha menni akar! De ha most lelép, később vissza se jöjjön!