Az alapozás után hamar odaérünk a buliba taxival. A félhomályban hallgatom a zenét és a srácokkal is elég jól érezzük magunkat, idézzük fel a hülyébbnél hülyébb történeteinket, amiken nagyon is jókat nevetünk. Még én is jól érzem magam, pedig délután még semmi kedvem sem volt idejönni. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, mióta itt vagyunk, de csak most érzékelem, hogy nem csak mi vagyunk a buliban, hanem elég sokan, olyanok is, akiket nem is ismerek. Pont ekkor kezd felém dőlni egy lány, tálcával a kezében és bármennyire is szeretnék segiteni, valószínűleg csak nagyobb gondot okozok azzal, hogy kiütöm a kezéből a tálcát. Csak a csörömpölés után nézek le, hogy mi lehet menthető. Ahogy nézem semmi sem tört el, de sokáig nem vizsgálhatom, hogy minden üveg rendben van-e, mert a karjaimban lévőnek hallom a hangját. Fókuszálok az arcára, hogy kiértsem ebben a zajban, hogy mit is mond, de az alkohol mámorától kicsit több idő, mire eljutnak a szavai hozzám. - Persze, jól vagyok. Te? - Nézek rá, mert meglehet, hogy a nagy kapkodásomban véletlen megütöttem vagy rosszul kaptam el. Lepillantok magunkra és csak most tűnik fel, hogy még mindig elég közel ölelem magamhoz. - Oh... - Köszörülöm meg a torkomat és mint, aki áramba nyúlt volna olyan gyorsan engedem el és lépek egy kicsit hátrébb. Zavarban vagyok, bár a félhomályban ezt nem látni, szerencsémre. - Sajnálom. - Nézek rá nagy szemekkel és csak most van időm végig nézni rajta. Az alkoholtól elég nehezen tudok egy pontra összpontosítani, de még így is megakad rajta a szemem. Majd lenézek a földre arra a pár sörös üvegre, amit szépen kivertem a kezéből. Már épp szólalnék meg, mikor Mikey lép közelebb. - AJ a haverom, jó fej srác. - Karolja át a lány vállát, ahogy elég idétlenül mutat be engem neki. Vonom fel a szemöldökömet, de mielőtt megszólalhatnék, már velem szemben áll nagyon is közel, miközben megveregeti a vállamat. - Fú öregem, bomba csaj. - Mondja a fülembe úgy, hogy csak én halljam és hallom a hangjában az elismerést, pedig eszem ágában sincs se csajozni, se felszedni. Viszont az kétségtelen, hogy nagyon is jól érzem magam és az alkohol is segített, hogy felszabaduljak és a gondolataim se egy ember körül forogjon. Amint Mikey elsétál, utána nézek, ahogy eltűnik a félhomályban a tömegben, majd egy kicsit közelebb hajolok a lányhoz, hogy hallja a zene közben, hogy mit mondok neki. - Ne haragudj. Mikey ilyen, ha iszik... - Rántom meg a vállaimat, ahogy bocsánatot kérek az egyik haverom viselkedéséért. De jobban belegondolva nem csak akkor ilyen, mikor iszik. - Igazából mindig ilyen. - Még hozzáfűzöm, hogy ne lepődjön meg, ha másnap reggel is valami hasonló megmozdulása lesz. Már ha ők ketten egyáltalán fognak-e találkozni reggel, mert nem tudni, hogy ki mikor lép le. - Aaron vagyok. De mindenki AJ-nek hiv. - Mutatkozok be neki, ha már ilyen szépen kivertem a kezéből a tálcát és elég közel kerültünk egymáshoz. - Segítek összeszedni. - Guggolok le és kezdem az üvegeket a tálcára állítani, ami kisebb nagyobb sikerrel megy. Képzelem, hogy a haverjaim mit szólhatnak most, hogy mi a fenét csinálok. Egy-két üveget mire felállítottam és tettem volna a harmadikat oda melléjük, az alkoholnak köszönhetően felborítom őket és megint csak elgurulnak. Csak sóhajtok egyet, talán nem kéne már többet innom a mai nap, de most erre szükségem van. Megpróbálom kicsit lassabban és óvatosabban feltenni őket a tálcára, bár az is lehet, hogy én mire eljutok két üvegig, addigra ő már rég felpakolta a többit. Azért a tálcát megfogom és ha mutatja, hogy merre, akkor el is viszem oda. Bár nem vagyok pincér és ez az első, hogy tálcával egyensúlyozok a tömegben, félhomályban, azért sikerül eljutnom ahova megyünk. Lerakom a tálcát és ránézek. Annak ellenére, hogy érzem, hogy dülöngélek ez nem látszik meg rajtam. - Te vagy a házigazda amúgy? Csak azért kérdezem, mert hogy takarítasz. Vagy van kedved inni is? - Kérdezem bátran, kell még alkohol és ha nem a haverjaimmal kell innom az még jobb lenne. Ők már úgyis tudnak mindent az életemről, most jól esne egy olyan társaság, aki semmit sem tud rólam. Ha viszon nem engedte meg, hogy segítsek elvinni a tálcát, akkor a barátaimhoz visszalépve folytattam velük a beszélgetést.
A buli helyszínén nem én voltam a fogadóbizottság, főleg, hogy gőzöm sem volt, hogy kik jöhetnek, és kik nem. Ezt a nemes feladatot a főszervező vállalta magára, míg a tesója és én csak azt vállaltuk, hogy az ajtónál figyelünk, hogy legyen mindig wellcome drink. Inkább rövid italokat helyeztünk ki, bár abból lehetett választani, mert volt inkább lányok számára édesebb likőrszerű valami, de volt vodka is, meg valamilyen gyógynövényes dolog, aminek én már a szagát sem bírtam. Persze egy idő után a vendégeket az fogadta, aki a közelben volt, és az nyomta az érkező kezébe a kispoharat. Hogy mennyire figyelt, hogy kinek mit ad, azt már nem tudom. A fényeket, amennyire lehetett mérsékeltük, bár a konyhát hagytuk normál fénynél, mert oda kellett. A többiben a bulihoz illő, inkább sötéttbe hajló félhomály volt. A nappaliban pedig, ahol a zene volt, ott csak néhány kisebb, színes gömb világított elemről/akksiról, hogy azért a szoba ajtótól távoli részében is lássák egymás sziluettjét az emberek. Felmerült, hogy gyertyát kéne tenni az asztalra fényforrásként, hogy lássák a poharakat, meg, hogy mit akarnak inni, de elvetettem, mert nem akarunk balesetet, így néhány fénygömböt tettünk egy átlátszó üvegtálba. Én sokat voltam a „tánctéren”, és viszonylag kevés piával is nagyon jól szórakoztam. Kicsit ismerkedtem is, beszélgettem vegyesen fiúkkal, lányokkal, hiszen szeretek új embereket megismerni, barátságokat kötni. Bár nem én szerveztem, örültem, hogy eddig mindenki jól érzi magát, és nem volt balhé sem. Pár óra múlva a házigazda megkéri a tesóját és engem, hogy kicsit rendezkedjünk, mert, reggel húzós lesz, ha most csak kifelé pakolunk. Ezzel egyet is éretettünk, mert tisztán, és lehetőleg teljesen épen kell visszaadnunk a szülőknek a házat. Lehet, szükségünk lesz még erre a helyszín-lehetőségre, és nem ezen kellene elbukni. Nem érzem magam részegnek, mert nem szédülök, a piát már kitáncoltam, és egyébként is iszok mellé vizet is, hogy ne fájjon holnap a fejem. Így egy közepes, kör alakú tálcával a kezemben indulok az egyik asztal felé. A félhomályban viszont nem látok mindent jól, és egyébként sem a földet bámulom, hanem az embereket, akiket kerülgetek, és próbálok nem megütni senkit sem véletlenül, vagy azt elkerülni, hogy engem meglökjenek. Az asztalán lévő társaság is készségesen enged teret, de azt nem látom, és szerintem ők sem vették észre, hogy a lábuk alatt egy székről leesett textília gyűrődött össze. De persze én megtaláltam, ráadásul az egyik vége valakinek a lába alatt maradt, bár lehet, hogy én voltam a bűnös, így a szabadnak hitt lábam, amivel lépni akartam, persze megakadt, és elveszítettem az egyensúlyom. Utána nagyon felgyorsultak az események, mert azt tudom, hogy egy pár pillanatig a tálcára, amin már voltak italos üvegek, figyeltem, hogy stabil legyen, de a következőben, már minden kiesett. És nem csak a fejemből, hanem a kezemből is. Viszont nagy meglepetésemre nem zúgtam el, mert valaki stabilan tart egy olyan helyzetben, amiben fizikai képtelenség lenne egyedül megállni, mert jócskán átlendültem a súlypontomon. Erősen fogom én is a megmentőmet, és ő is engem, így stabil vagyok, de csak akkor tudok megszólalni, amikor az ijedtség már alább hagyott. - Köszönöm a mentést! - köszönöm meg, ahogy igyekszek a saját lábaimra állni. - És bocsánat! Nem akartam - szabadkozok. - Jól vagy? Nem ütöttelek meg? - kérdezem, ahogy felnézek rá. Jóval magasabb, mint én, és nagyon jóképű is. Ezt még félhomályban is látom. Hallottam az üvegcsörömpölést, de nem úgy érzékeltem, hogy bármi tört volna. Ezek erős üvegek. Annak valahogy másabb hangja van, ha törik valami. Szóval az várhat, amíg azt tisztázzuk, hogy mindenki jól van-e.
Már két hónap telt el a szakítás óta, mégsem érzem magam jobban. Az edzéseken sokkal keményebben dolgozok, ami hosszú távon nem fog jót tenni és hamar tönkre fogom tenni magam. Ezt már mondta nekem a nővérem, aki jobban tudja, mivel orvos. De az, hogy folyamatosan látom az exemet a folyosókon nem segit, hogy felejtsek. Borzalmas így látni, hogy nem mehetek oda hozzá és nem ölelhetem meg. Az igaz, hogy még nem láttam egy másik sráccal sem, de akkor sem értem, hogy miért szakított velem. A gondolataim közben, ahogy nézem őt, a barátaim lépnek a képbe, ezzel megszakítva a látványt. Összeráncolva a homlokomat, nézek rájuk, mert nem hallottam, hogy miről beszélnek. Ilyenkor általában elhalkul minden körülöttem és belemélyedek a gondolataimba. Persze a barátaim mindig tesznek róla, hogy visszahozzanak a valóságba. Direkt beálltak elém, hogy még véletlenül se lássam őt, ahogy a szekrényébe pakol. - Jössz akkor AJ?! - Csettintget az arcom előtt Blake, hogy figyeljek rá. Sóhajtok egyet és próbálok visszaemlékezni, hogy miről is volt szó, de most teljesen máshol járok fejben. - Ahj, hova? - Vonom össze a homlokomat, ahogy kérdőn és fáradtan nézek rá. Még egy apró sóhaj is elhagyja az ajkaimat. - Bulizni! Ryan hívott. - Kérdőn tárja szét a karjait, ahogy rám néz. Sóhajtok még egyet, de most pont nem erre van szükségem. Azonban a barátaim az ellenkezőjét gondolják, hogy most a buli és az alkohol tenne nekem a legjobbat. - Baromira nincs kedvem. - Az arc kifejezésem, mintha citromba haraptam volna. Most jobban örülnék, hogyha egy picit békén hagynának és el lehetnék a saját gondolataimban. Gyorsabban ki tudnám verni az exem a fejemből. Vagy nem. - Ne már. Még mindig a csaj miatt vagy ilyen? - Öklöz bele a vállamba, hogy térjek észhez. - Nem miatta vagyok ilyen. De most tényleg nincs kedvem bulizni. - Idegesen dörzsölöm meg a vállam, ahol megütött. Most elküldeném őket a fenébe, de tudom, hogy csak jót akarnak nekem és ahogy végig nézek az arcukon, van egy olyan érzésem, hogy addig nem szabadulok tőlük, amíg el nem megyek. Végül addig nyaggattak, amíg bele nem mentem, bár már a végére inkább nyűszítettem volna. Még aznap este össze is futtottunk korábban Blake-nél. Rengeteg sör és rövid italos üvegek voltak az asztalon. Amint beléptem a házba, egyből a kezembe nyomtak egy üveggel. Belekortyoltam és most annyira marta a torkomat, mint még soha. Fintorogtam is és rápillantotam a cimkére, hogy biztos, hogy ezt a sört szoktuk inni. Miután megbizonyosodtam róla, hogy igen, ittam belőle még egyet, de ez sem esett jobban. Egy kicsit beszélgettünk, régi dolgokat idéztünk fel, amik nekem is jó emlékeket hoztak a felszinre és kezdett egyre jobb kedvem lenni. Nem véletlenül ők a barátaim, mindig tudják, hogy hogyan is kell elterelni a figyelmemet. Egyre több üveg sör gördül le a torkomon és egyre jobban ízlik, megint olyan mint régen. Nevetgélünk, majd Blake rátekint az órára és előkapja a telefonját, hogy hívjon nekünk egy taxit. Most már valósággal jobb hangulatom van és egyre jobban várom, hogy egy kicsit lazítsak és táncoljak. Bár nem én vagyok a legjobb táncos, de ha eleget iszok, akkor ez nem érdekel. Pár perccel később már mindenki kapja magára a kabátját és cipőt, mert hivtak, hogy itt a taxi. Lementünk az utcára és elsétáltunk az autóig, ahol beszállva, megadtuk, hogy hova szeretnénk menni, majd már indultunk is. A sok alkoholtól már mindenkinek megvan a hangulata és ahogy nézem a tükörben a taxi sofőr is jókat mosolyog a beszólásunkon, amivel egymást szoktuk ugratni. Nemsokára meg is érkeztünk, ahol már azért az utcán is lehetett hallani, hogy megy a buli. Kifizetve a taxit, sétálunk be a házba, ahol ahogy nézem már mindenki jól érzi magát. Beljebb mentem a haverokkal, egész sokan vagyunk és olyanok is vannak itt, akiket nem ismerek. A saját társaságomban maradok, sétálunk beljebb közben mindenki szerzett még valamit inni. Ahogy telik az idő még jobb kedvem lett, és ezt az alkoholni is köszönhetem azért. Jókat szórakozunk és nevetünk a fiúkkal, mikor azt veszem észre, hogy szétnyilnak és egy lány lép be közéjük, már amennyit látok belőle a szédülés közepette. Látom, hogy esik felém, vagy csak úgy érzékelem, így automatikusan kapok felé. A nagy kapkodásban, hogy elkapjam őt is és a tálcát is, sikeresen kiverem a kezéből a tálcát az üvegekkel - még ha ő meg is tartottam volna -, de legalább őt elkapom. Hallom, ahogy az üvegek egymás után koppannak a földön és ez az arcomra is kiül és reménykedek abban, hogy egyik se törjön el. Csak akkor nézek oda mikor abba maradt a csörömpölés, de közben még mindig magamhoz húzva tartom a lányt a karjaimban.
Gyorsan elrepült a nyár, amit otthon töltöttem. Már nagyon rám fért, hogy otthon legyek a családommal és az ottani barátaimmal. Nem egyszerű ez a kétlaki élet, főleg ilyen távolságban, de még mindig úgy gondolom, megéri. A múlt hétvégén költöztem vissza Cornell kolijába, szerencsére ugyan azzal a barátnőmmel, akivel a múlt évet is töltöttem. A költözésben most is segítettek a szüleim és a bátyám, akik vasárnap este repültek vissza Osloba. A héten pedig már meg is kaptuk az új órarendet erre a félévre. Persze a legtöbb alaptárgy időpontja fix, de azért van lehetőség a variálásra, így sikerült ismét szabaddá tennem a pénteki napot. Remélem, ez így is marad, mert a diákmunkákra továbbra is szükségem van, és New York városa nem a szomszédban van. Persze nem is a világ végén. A héten felhívtam azt a fejvadász céget, akinél mindig beregisztrálok diákmunkákra, és leveszik a vállamról a keresgélés terhét. Most sem gördítenek akadályt, szívesen fogadnak, csak be kell mennem, hogy aláírjam az új szerződést. Ha változik az órarendem, azt most is rugalmasan igyekszenek kezelni. Diákmunka, sokszor nem rajtunk múlik a szabadidő, hanem a sulin. Így viszont a suli első hétvégéjét szabadon töltöm New York városában, az egyetlen kötelező jelenésem a fejvadász cégnél van. Ja! Megbeszerezni néhány könyvet, amit kiadtak a tanárok. A barátnőm ikertestvére itt tanul az egyik helyi egyetemen, és a párja bulit szervez, amire értelem szerűen mi is hivatalosak vagyunk. Milyen is lenne, ha testót és a barátnőjét/szobatársát, aki ott tölti velük a hétvégét, nem hívnák meg? Fura, és megbántottság lenne, mármint a testvérek között. Mivel a srác szülei jól keresnek, így a házukban elférünk, és a szülők sincsennek itthon. Na, nem mintha nem engednék meg úgy is, ha otthon vannak, de így mégis másabb. Mivel közel állunk a szervezőhöz, így mi hamarabb, már délután ott vagyunk, hogy segítsünk a készülődésben. A buli persze csak este kezdődik, de addig sok teendő van, mert be kell vásárolni, kipakolni, elrendezni mindent, hogy minden és mindenki kényelmesen elférjen. Este pedig kezdődik a banzáj, és lassan érkeznek a vendégek. Ahogy pedig haladunk előre az időben, úgy fokozódik a hangulat, bár a hangokra figyelünk, mert nem szeretnénk, ha a rendőrök vetnének véget a szórakozásnak. Jó a hangulat, a zenét, az egyik diák szolgáltatja, akinek a hobbija a DJ-skedés, de nekünk pont kapóra jött. Az italok és a kaja is fogy, bár ez utóbbit elég könnyű pótolni, hiszen van házhoz szállítás. A normálisabb ételek általában melegen, frissen jók, nem úgy, hogy éjfélre már kihűltek, és több bajt okoznak, mint hasznot, mint egy olajos/zsíros pizza. Az italokból pedig bőven vettünk. Tizenegy-éjfél környékén szinte már minden asztalon vannak italos üvegek, poharak, kaják, tányérok, és alig lehet megállapítani melyik üres, melyikben van még valami. Ráadásul így azt sem lehet látni, hogy mit kell pótolni, így a házigazdával elkezdünk egy kicsit pakolni. Nem feltűnően, csak az üres üvegeket, és néhány poharat szedünk össze, hogy majd ki tudjunk újakat tenni. Meg elmosni azokat a poharakat, tányérokat, amik nem egyszer használatosak. Egy üres tálcával a kezemben indulok meg az egyik falhoz tolt asztalhoz, hogy leszedjem róla a fölösleget, bár ehhez át kell jutnom néhány srácon, akik ott állnak, beszélgetnek és fogyasztanak. - Sziasztok! Elvihetem az üres üvegeket? - kérdezem kedvesen, jelezve, hogy abban kérném legalább a segítségüket, hogy helyet adjanak. Nem mondom, hogy szín józan vagyok, mert én is bulizok azért, de egyéként is pincérkedek, így „pár” üres üveggel talán baj nélkül elboldogulok. Legalább is remélem, de arra nem számítok, hogy az egyik lépésnél valamiben megakad a lábam, és a magas, világosbarna hajú srác felé billenek.
Kezdőlap
