Sokan mondják, hogy meg lehet szokni az élettel járó felkapottságot, hogy még a csapból is az én nevem folyik, de ez nem tudom mennyi idő után fog eljönni. A magánéletemben olyan könnyen akarnak turkálni, mintha legalább együtt tölteném mindenkivel a karácsonyt és nem az én magán dolgom lenne, hogy mit csinálok. Már jó, hogy a vécézési szokásaimat nem írták meg Twitterre, és tudom amiett, hogy sajnos ezen az egész randi dolgon mindenki rajta lesz. Valamiért nem féltem őt, tudom mennyire nehéz lesz neki, de nem izgulok azon, hogy emiatt fog kattogni, hiszen neki is volt része benne, még ha nem is olyan mértékben, mint amennyire most lesz. Túlságosan kezdünk előre szaladni, ami nekem egy kicsit para érzést ad, nem akarom megmondani, hogy mire gondoljon, hogy mit mondjon, de szeretném a jelent megélni, mert sosem tudom mit hoz a jövő. Nem fogom őt megijeszteni azzal, hogy ez a sport egy veszélyes sport, mondhatni sokszor játszunk az életünkkel, mintha legalább 9 lenne, pedig nincs. - Ne kérj bocsánatot, ez cuki volt, csak tudod ha valamit kimondunk és nem úgy lesz az csalódást szül. - nyelek egy nagyot, mert legyen az bármi azt hiszem menni fog nekünk, olyan egyre jár az agyunk és mégsem vagyunk ugyanolyanok, ami majd segít előrelépni bármilyen akadály is lesz. - Mondjuk előtte azért örülnék ha bemutatnál nekik, fira lenne odaülni, hogy sziasztok család, én vagyok Kinsley barátja, leülök ide ha nem gond. - nevetek fel, és közben jóleső érzés tölt el, amikor kimondom, a barátja szót. Nagy dolog, és mégis természetesen hat és tetszik, hogy ennyire könnyen tudunk beszélni már erről. - Ott leszek, mindig ott leszek az első sorban ha tudok ha nem akkor is veled leszek lélekben. - bár nem arra figyel az ember ki van odakint, amikor versenye van, nekiindulni az egésznek tudva, hogy támogatnak mindig erőt ad, nekem legalábbis. Csak tele szájjal nevetek, mert tudom, hogy nekem most nincsen elvárás, hogy mekkora lehet a bendő, és nem fog senki megszólni, ami miatt majd egy két kiló felszalad, azt hiszem elég mázlista vagyok, ha erről van szó, könnyebben edzek, mondjuk többet eszek, mint kellene az is tény. - Keményebb a szervezetem, mint amennyire látszik. - felelem neki, mert az én hasam nem fog fájni a kajától, mondjuk lehet ideje lenne valóban leállni, de ha egyszer annyira jól esik. - Az nem baj, lehet te fogsz nekem újdonságot mutatni akkor. Lehet, hogy itt születtem, de nem egészen volt itt az életem, én olyan mindenfele laktam, a barátaim is inkább a pályán voltak, mintsem az itteni tereken. - és még én akarok mutatni neki valamit, amit lehet ezerszer látott, és nem is annyira érdekes, de a hazai énem nem olyan ismert itthon, mint kellene egy helyinek, és ez annyira nem nagy büszkeség, de annál többet láttam a világból, már fiatalon, ami azért elég nagy szó. Indulásra kész és szerintem én is megteltem annyira, hogy még jól essen a séta és ne akarjak hasat fogva lefeküdni a tengerparton és azon szenvedni, hogy miért ettem ennyit. - Várj meg itt egy perc és jövök. - törlöm meg a szám és felállok, hogy rendezzem a dolgokat és megköszönjem a csodás vacsorát, és jelzem, hogy a hátsó bejáraton megyünk ki. Van egy olyan érzésem, hogy már van egy két olyan ember az étterem előtt, akikkel nem annyira akarunk most összefutni. Oké, nyitottan éljük meg az egészet, nem titkolózunk, de a mai napot szeretném csak magunknak, ez nem olyan nagy kérés. - Na gyere, hátul megyünk ki. - nyújtom felé a kezem és amint megfogja elindulok vele a part felé. Csendes sötét, de nem annyira, hogy ne lássunk semmit, a csillagok és a hold megvilágít mindent. A szirt, ahova menni tervezek vele, pont tökéletesen eldugott, és remélhetőleg más nem fog arra tévedni, ha mégis, akkor valahogy majd elférünk egymás mellett. Onnan nagyon szép a kilátás, akkor jöttem ide utoljára, amikor megkaptam a hírt, hogy felkerültem a nagyok közé, nagy szó volt, de nem tudtam elhinni, és ez az egész segített túl azon, hogy meg tudjam élni ezt a pillanatot és ne akarjam elodázni az örömöt, mintha nem érdemelném meg. - Minden nyálasság ellenére, amit nem szeretek azt kell mondanom, hogy nagyon jól érzem magam, a hasam tele, jó idő van. Még fürdeni is lenne kedvem, ha nem egy randin lennénk. - huncut mosollyal az arcomon sétálok tovább. Nincsen fürdőruha és az eggyel további lépésen nem járhat az agyam már azonnal, és nem is fog. Valamiért nem hajt olyan irányba az agyam, hogy máris a ruha nélküli téma legyen az első, a pillanatok azok, amiket meg akarok élni vele, mint a mostani, jól akarom érezni magam, mint bármilyen más ember, még mielőtt széttép minket a tömeg.
Ezer felé mennek a gondolataim, az egyik pillanatban hátrálnék kifelé és azonnal rohannék a vakvilágnak. A másikban pedig mindent eldobnék és megragadnám a pillanatot, hogy vele maradjak. Annyira kellemes érzés, ami nagyon régen nem ölelt magához. A gyűrűs teóriát is próbáltam lazára fogni, hiszen nem akarom, hogy úgy érezze a frász kitör attól, hogy milyen lesz az, ami körül fog forogni az életünk. - Nem, nem feltűnő – legyintek nevetve, mert szinte látszik mennyire rá tud feszülni arra, mikor a kamera felé fordul és persze a kérdésektől is veri a víz, ami nem a munkájához köthető. A magánélete pedig egyenesen vörös posztó, bár ennek ellenére szívesen cincálják a sakálok. - Ne aggódj, akár kiskanállal is felkaparlak bárhonnan! - mosolyodom el, hogy ne érezze azt, hogy képtelen vagyok komolyan beszélni és mindent csak elviccelek. Amúgy ezt teljesen komolyan gondoltam. Bár mindent a nyakába zúdítottam anélkül, hogy gondolkoztam volna mielőtt kimondom, viszont legalább ebben egyet értünk és mindketten úgy gondoljuk, hogy jobb túl esni mindenen, mint sem későbbiekben minden mocskot előásva összeesküvés elméleteket gyártanak az újságírók. - Bocsánat – bólintok kissé zavarba esve, mert tényleg úgy érzem, ha nem mondjuk ki akkor csak a levegőben fog függeni és attól nem fogok tudni aludni és csak a pletykalapokat fogom egész éjjel olvasgatni, hogy még is mit írnak rólunk, rólam esetleg róla. Ami fájóbb így belegondolva, mint sejtettem. - Az elsősorban van helye azoknak, akik velem vannak. Család, barátok.. Neked is ott a helyed – szélesen elmosolyodom, ahogy kimondom az utolsó szavakat. Mert szeretném, nagyon szeretném ha ott lenne mikor tud, ahogy eddig én is ott voltam mikor nem volt még semmi más szándékom, mint a gyors autók és a benzingőz. - Azon túl vagyunk, úgy emlékszem – húzom el a számat és elnevetem magam, mert nem is olyan régen szinte félve kerestem a riporterek között, hogy ne vesszek el és vele tartsak kicsit nyugodtabb helyre. - Ne vágj föl vele, mert megharaplak! - nevetek, ahogy szinte büszke arra, hogy ma annyit ehet, amennyit akar és senki nem fogja lecseszni, majd plusz kilométereket futtatni, mert átlépte a bűvös határt. - Micsoda feláldozó vagy, nem ám megfájdul a pocakod – forgatom meg a szemeimet vigyorogva, ahogy én is bekapok egyet, hogy ha már ennyire bájosan felajánlotta a dolgokat, akkor végezzük ki a rákokat. - Jól hangzik, de ha az a célod, hogy guruljak a pályán jól haladsz – pillantok a tányérra, ami a kezébe van és közben pedig epekedek azért, hogy valami édeset majszoljak. - Ez a baj, ha helyi lánnyal randizol, hogy nem tudsz újdonságot mutatni – öltök nyelvet, mert Dreamy-vel nagyon sok helyet meglátogattunk és tuti bajba is keveredtünk. Viszont abban igaza van, hogy más szemmel fogom látni a helyet. - Oké, most már inkább mennék – vágyakozva pillantok a tenger felé. Egyre izgatottabb lettem, hogy erről beszélt. Nehéz meglepni, de eddig neki sikerült. Annyira normális és nem nagyzol. A kocsin kívül. De mint kiderült az miattam van. Még ha biciklivel jött volna, vagy rollerrel az is megfelelt volna. Sőt. Tetszik, hogy ennyire emberi, miközben a világon a Királykategória top húsz sofőrje között foglal helyet. Ez pedig hihetetlen nagy dolog. Ő pedig még is az a szerény, vicces és mégis néha romantikus férfi, aki akár egy tanyáról is érkezhetett volna.
Ez korábban sem ment nekem olyan könnyen, mindig volt bennem egy megfelelési kényszer a felsőbb rétegek felé, hogy elérjem a mostani helyemet, és ez a kényszer folyamatos munkára ösztönzött. A munka mellett ugyan voltak akik a szívembe kerültek, de nem tudtam teljesen senkire sem ráfókuszálni igazán és most is félek ettől, de tudva, hogy sokkal nagyobb helyen vagyok, sokkal közelebb értem a célomhoz, talán nem lesz bennem ez a hajtás, ami egész életemben ott volt. Az is lehet, hogy nagyobb lesz, de ha olyan partnerem van, aki tudja mivel jár. Áh, teljesen feleslegesen járnak ezen az egykerekeink, mert a jövőbe egyikünk sem lát bele, ki tudja milyen lesz, csak el kell indulni, mert azt érzem, hogy jó vele, és ha nem is mászok be az erkélyen hozzá, azért ott motoszkál a gondolat, hogy majd egyszer megismerném a családját. Szóval határozottan nem egy baráti beszélgetésnek terveztem ezt a mait és egy percig sem titkoltam, mennyire érdekel. Mindent orvosol egy kis nevetés és tetszik, amikor nevet és nem aggódó fejjel fejti ki mi mennyire romolhat el. Egy átlag kapcsolatban is ott vannak a veszélyek, mi meg sosem leszünk átlagosak, de pont ez benne a pláne és az izgalom. A gyűrű kérdésre értetlenül meredek rá, mielőtt megmutatja a képet. - Ha finom volt, akkor mindenképpen megérte ilyennek előrukkolni. - nevetem el magam a kép láttán, és tudom, hogy most vicces, mert komoly cikkek nincsenek, már most mennek a találgatások és mindenféle teória, és én boldogan fogok rábólintani, ha rákérdeznek, hiszen mondta, hogy egyszerűbb ha tiszta lappal játszunk, és lehet igaza van. De nem fogok beszélni a magánéletemről, eddig sem nagyon szerettem a fan szekcióban a színpadon szeretnek bele kérdezni és én kedvesen elmosolygom és már tudom kezelni, vagyis eddig azt hiszem tudtam. Minden más lesz, mindenki máshogy fog viszonyulni most ehhez a kérdéshez, mert a képzelő eddig megvolt, de most egy lány is van mögötte. - Nem tudom mondtam e, hogy nagyon nem vagyok még megbarátkozva a sajtóval, vagyis már ebben élek születésem óta, de frusztrál a társasága a kamerának a mai napig. Én őszintén jó ötletnek gondolom, hogy akkor nyomjuk élesben, de ha valami hülyeséget mondok zavaromban, akkor majd te fogsz felkaparni a szégyenből. - cukkolom egy kicsit, bár azért nagyon bakizni nem szoktam, de belezavarodni bele tudok egy olyan kérdésbe, amire nem akarok választ adni és azon agyalok, hogy térjek ki előle. - Akkor játszunk nyitott lappal, jó. - igaza van, nem is gondolkodok rajta, nem akarok ellenállni, tiszta lesz, és e főleg a közeli barátok rokonok számára lesz egyszerűbb, meg nekünk, nem kell magyarázkodni. - De megint olyan nagyon előre szaladtunk Kinsley, nem lehet, hogy most csak élvezzük az estét, és annyit eszünk, hogy bánni fogjuk utána? Aztán a versenyeden majd mosolygok ott a lelátóról, kérdezhet bárki bármit, majd bólogatok, és ha ott tartunk, akkor majd boldogan megyek végig veled a padockba kézen fogva. - csak őszintén, mint valami kiskamasz. - Most kellene mondani, hogy akkor futunk az esti séta helyett, de engem most nem fog kinyírni senki, szóval holnap ledolgozom, és tele hassal nem futunk. - tolom vissza elé a tányért és kiveszek belőle egy rákot és megeszem. - Segítek látod! - nevetem el magam félig tele szájjal. Ahogy lenyeltem a falatot állok fel, hogy kérjek, még italt és egy kis desszertet, ha kér Ő is. - Utolsó fogás, aztán irány a part? - kínálom neki, mintha az én főztöm lenne. - Mutatok neked valamit, amit egészen biztos láttál már, de lehet így most más lesz. - utalok arra, hogy nem egyedül van, nem a családjával, hanem belecsöppent valami újba, velem.
A családban lévő lányok közül nem miattam kellett fájni a feje apánknak, hogy mikor talál egy hős szerelmest az ereszen, vagy a filagórián. De attól még biztos, hogy érdekes fejet vágna, ha meglátná Arthurt, hogy próbálkozik, főleg ahogy benyögné neki, hogy az idősebbik lánya szobáját keresi. Így csak nevetve bólogatok, ahogy visszakérdez. De azt hiszem ebbe ráérünk kicsit később belemerülni. Most úgy is csak a vacsi és a séta volt megtervezve. Így nem is engedem, hogy a képzeletem tovább szárnyaljon. Bár a téma amit érintünk elég komoly kérdéseket vet fel, na és persze ezzel együtt igen kemény megpróbáltatások fognak elénk gördülni. Amitől nem csak én tartok, hanem a velem szemben helyet foglaló is. Mindkettőnk élete olyan buktatókat tartogat, amit egy irodai dolgozónak fogalma sincs milyen élet ez. Amit persze mi felettébb élvezünk, hiszen minden álmunk ez volt. Bele vetni magunkat abba, amit szeretünk. Az pedig a sport. Persze felkészítenek mindenkit, hogy vannak olyan dolgok is, amivel meg kell birkóznunk. Ilyenek például a rajongók, akik szinte nulla magánéletet biztosítanak, a firkászok, akik mindent kiforgatnak és a klikk vadászatért képesek még szinte a saját anyjukat is eladni, hogy sikeresek legyenek, nem törődve a másik szellemi épségével. Ez persze megtanulható kezelni, van akinek gyorsabban is van, akinek lassabban. Bár nem vagyok egy nagy McLaren fan, még is Dreamy minden videóját megnézem amit elküld. Tudom, hogy kedvenc témájuk Arthurral kapcsolatban nem más, mint, hogy foglalt-e a szíve. Bár mindig, szinte teljesen hűen nyilatkozza, hogy nem és nem is tervezi ezt a kapcsolati hálót megnyitni. Most még is úgy ülünk egymással szembe, hogy valószínű ezt most a kukába fogja dobni. - Nem baj, de attól függetlenül sikerült nem bántóan megfogalmaznod, amit velem kapcsolatban érzel. Ez pedig elég nagy bóknak számít – nevetek fel végül, mert itt az ideje kissé ellazulni és nem görcsösen kapaszkodni egy ábrándba, ami lehet, hogy nem is fog működni. Hiszen neki szabad hetei lesznek, én pedig Európa után indulok Kelet felé, hogy újra és újra meccsbe szálljak az elismerésért. - Legszebbel és ne tudd meg milyen finom volt. Bár az epreset jobban kedvelem, mint a málnásat. De megjegyzed, szerintem – vigyorogva nézek rá, ahogy magyarázom, végül a telefonomból elő keresek egy gumicukor gyűrűt és felé tolom, hogy meglássa miről is beszélek. Szavaira bólintok, hiszen igaza van, már az nagy lépés, amit most csinálunk. - Arthur, nem lehetünk titokban. Mármint összefogják rakni a képeket, ha megjelensz egy-egy meccsen én pedig a versenyeiden – nézek rá szinte rezzenéstelen arccal. - Játszunk tisztán, hamar lecseng a sajtóban, hogy randizunk. A randik pedig lehetnek privátak, mindent meglehet oldani. Csak nem szeretném, ha mindenki azt hangsúlyozná, hogy nem akarjuk a másikat felvállalni – rántom meg a vállam. Hiszen tudom milyen a negatív sajtó, ha a jól akarjuk csinálni, mindkettőnk karrierjét nem lerombolni, akkor meg kell adni a módját, hogy ügyesen tálalni. Mert még a végén a nagyi frászt kap ha a sajtóban megjelenik, hogy megházasodott az egyik unokája a semmiből. - Nagyon finom és kérlek vedd el a tányéromat, mert nem fogom tudni megállni és leveszik a fejem, ha a diétámat átlépem – tolom felé a tányért. Mert ezért tuti megkínoz az edzőm, hogy fel sem fogok tudni állni már aznap sem.
- Szóval komikus? Értem. - nézek rá kicsit megjátszott durcival, miközben azért az orrom alatt nevetek, de végülis jobban belegondolva a mai világban sokkal elfogadóbbak a szülők, nem? Vagyis nem tudom, a lányos szülők is vajon? Na lehet maradok a beosonásnál ha meg akarom tartani a méltóságom, vagy pont akkor vesztem el. Az a fránya megingás állandóan jelen van és nem csak bennem, hanem benne is, és nagyon kiérződik a bizonytalanság mindkettőnkben, ami ijesztő, de ugyanakkor megnyugtat, hogy nem csak én találom ennyire rémísztőnek az egészet és mindezek ellenére ugrok bele ezerrel. Mosolygok, amikor végülis belemegy, hogy majd a meccsét megnézzem, nem érzem annyira biztosnak a mondatát, de nem hinném, hogy vissza akarom utasítani, mi több, alig várom, hogy ott legyek és szurkoljak neki. Ugyanazokat a félelmeket sorolja fel, amik bennem is vannak, ugyanazok a gondolatok járnak a fejemben, ami az övben, ami csak mosolygásra engedi a számat, de nem szólalok meg, mert lehet így is már túl sokat beszéltem és nem tudom, hogy ez jó vagy rossz irányba fogja majd terelni a mai estét. Én azt szeretném ha jó lenne, nagyon régóta először szeretnék ilyen értelemben valamit, és nem azért merta másik álmom valóra válni látszik, vagyis már szinte valóra is vált és keresnem kell másikat, hanem mert erről nem tudtam, hogy már ennyire közel osont az életembe, és lehet borzalmas vége lesz, de ha meg sem próbálom, akkor mindig bánni fogom és szerintem ő is, és ezt látom rajta. Aztán megindul a szám, elmondom neki milyen pasi nem vagyok, de azt nem tudom még én sem teljes mértékben, hogy milyen vagyok, ha valaki olyannak vagyok, aki komolyan felkelti az érdeklődésem, akinek keresem a társaságát és minél többet lennék vele, így erre nem térek ki ezt meg kell tapasztalnunk nekem is igen, és neki is, de pont ez a szép benne. Amint a mondandóm végére érek látom, hogy mosolyog. Akkor ezek szerint nem volt olyan rossz az a beszéd, ami magamban elég rémesen hatott. - Pedig ez még nem is annak szántam. - vonom meg a vállam, de közben nevetek, mert imádom, hogy még ebből sem a komoly mély érzelmek jönnek ki neki, mert fogalmam sincs hogy tudnám azt kezelni és az, hogy ő így veszi nekem is könnyedség és egyszerűen felszabadító. Teljesen más vihar az ami bennünk végbe megy és más az, ami az online felületen van, ami szerint már régen házasok lehetünk, már eltelt annyi idő, még nem egész egy hét, de már egy nap legalább, megeshet a házasság többször is a média szerint na jó, inkább csak a rajongók szerint, akik attól félnek, hogy a soha be nem következő kapcsolatom velük veszélybe kerülhet Kinsley miatt. - Legalább szép gyűrűvel kértem meg a kezed? - kérdezem, de igazából egy percig sem érdekel mi van az interneten, inkább annak élek, ami most a jelenem, mert a holnap éppen elég lesz a médiából amíg eljutok egyik helyről a másikra. Kérdésére szinte belémfagy a levegő, mintha nem erre vágynék, igyekszem olyan fejet vágni, mint aki nem éppen csinálja össze magát és elmosolyodok. - Szerintem már éppen azt csináljuk. - mutatok magunkra, mert akármennyire is most mondtuk ki minden létező és be nem következő félelmünket, akkor is itt vagyunk és igazából már ez a próbálkozás része, ami egyszerűen nem fog kudarcaba fulladni. - Mindkettőnknek szívás az élete a lehető legjobb értelemben és én szeretem bonyolítani, az amúgy is kaotikus magánéletem a sajtó előtt, de a következő randi is privát lesz, és amennyit tudunk így hozunk össze, de azért remélem nem csak a tengerparti séta lesz meg, hanem egyszer majd eljössz velem egy versenyemre. - volt már, de szerintem pontosan érti, hogy a velem, az nem a nézősegebne egy fejet jelent, hanem VELEM és mellettem, talán pont úgy, ahogy most mert ez is erőt adott bár nem gondoltam bele csak most. - Ennyire lefárasztott, hogy már meg is éheztél? - folytatom a magam kis lazaságával az estét, mert az, hogy kimondtuk, ami mindkettőnknek nehéz volt már elengedte a szorítást a gyomromból, és lehet még a pillangók nincsenek ott, mert azt általában a lányok érzik, de sokat hallottam már róla, de azt hiszem valami határozottan megmozdult bennem és nem a kaja volt az.
Az osonásról egyből valami eszméletlen romantikus és egyben komikus jelent ugrik be, amitől persze kiszakad belőlem a nevetés és persze azonnal a szám elé kapom a kezem, hogy csillapítsam a hangerőmet. Majd mikor végre megtudok szólalni csak legyintek. - Már bocsánat, de ettől újra tizenhatnak érzem magam, elképzelve, ahogy úgy kell besurrannod, hogy a szüleim ne vegyék észre, hogy becsempésztem valakit. Amolyan komikus Rómeó és Júlia jelenet – nevetek most már kissé halkabban, ahogy elmagyarázom, hogy mitől akartam hírtelenjébe megfulladni. Na, nem mintha annyi példa lett volna az ilyen esetekre, de attól még a fejemben egészen jól mutatott. Viszont a hirtelen jövőbe való ugrás kissé megrémít. Mármint nem fogom faképnél hagyni és felhívni a húgom vagy a bátyám, hogy jöjjön értem. Inkább csak még nem volt példa ilyenre, főleg mióta egyre felfelé menetelek a sportomban. Amit ő is épp most építget. Szóval sanszosan az ő fejében is hasonló aggodalmak gyülekeznek. Vagy nem, mert mintha próbálná a laza srácot előkeríteni a lelke mélyéről. - Persze, akkor miért ne? Mármint ha neked pont optimális, akkor tudod hol fogsz találni – mosolyodom el most már kissé megenyhülve. Annyi minden kavarog a fejemben, hogy nem tudom még magamnak sem megválaszolni a millió kérdést, nem ám neki elmagyarázni, hogy miért lettem hirtelen rideg. Pedig nem ridegségről van szó. Egyszerűen ami eddig csak egy eltemetett álom volt, most itt van. Csak meg kellene élni. Amit úgy tűnik, hogy olyan lazán nem tudom. Mint reméltem. - Arthur, ez nem erőltetés hidd el. Bízom benned, elég nyugodt és megfontolt srácnak tűnsz, így a magánéletben is. De ahogy mondtad, amire eddig nem gondoltunk, most itt van. Életemben nem hittem volna, hogy valaha randizni fogok a szezon közepe felé haladva. Most jönnek csak azok a meccsek, amik dönteni fognak, hogy merre menetel a karrierem. Mindig vágytam arra, hogy valakinek elmondjam a félelmeimet egy meccs előtt vagy után. De nem gondoltam volna, hogy ez most fog megtörténni – szusszanok egyet, mert úgy tűnik, hogy hirtelen persze minden olyan félelem elő kerül, mindkettőnkben, ami az életünk része. Ami elől nem tudunk elszaladni. Hiszen ha úgy vesszük sose tudjuk mi lesz holnap. Felkönyökölve az asztalra hallgatom a mondani valóját, hogy mennyire más ember, mint ami le - Tudod, ennél szebb bókot még nem kaptam – vigyorodom el a mondat végére. Mert hát igaza van, rettentően túl tudom bonyolítani az életemet, a sport részét teljes mértékben tudom kontrollálni, mindig tudom mit kell tennem, de itt látszik, hogy más nem volt az életemben, ami fontos volt számomra. Ez pedig azt jelenti, hogy megpróbálnám. Meg kell tanulnom ellazulni és élvezni a pillanatokat. Mert lehet, hogy annyira túl bonyolítom az egészet, hogy veszni hagynám életem legjobb pillanatát. Végig simítom a kéz fejét és bólintok. - Házasságról jut eszembe – szedem elő a telefonomat a táskám mélyéről és megkeresem Dreamy üzenetét, amiben a fotó van és az orra alá dugom. - Már szinte házasok vagyok – nevetek fel, mert a legnagyobb rajongója a húgom és attól már olyan izgatott lett, hogy elhívott randizni, mintha őt hívta volna el. Majd vissza is helyezem a készüléket a helyére és újra a szemeibe nézek. - Megpróbáljuk? Kezdők vagyunk, te is én is. Szóval lesznek hullámvölgyek. Viszont úgy érzem, hogy mindkettőnknek menne, ha nagyon akarjuk. Én pedig rettentően vágyakozom arra a második randira – mosolyodom el, ahogy bekapok egy falatot, mert azt mondtam, hogy nem vagyok éhes, most még is meghozta az étvágyamat a rák, ami valami isteni módon van elkészítve. - De tudod, hogy nem úszod meg a sétát a tengerparton – pillantok kifelé, bár sötét van, tudom, hogy nem lesz teljes sötétség lent. A csend és a tenger susogásánál nincs is csodásabb érzés. Főleg, ha lenyugszik minden félelem bennünk.
Olyan érzésem van, mintha én győzködném őt, hogy ez az egész jó is lehet, pedig azt sem tudom, hogy ez valóban így lesz e. Minden adott, mert annyira jófej, olyan könnyű vele lenni, de mégsem hiszem, hogy a rábeszéléssel előrébb jutunk. Mivan ha belemegy, mert a szavaim hatnak rá, amik olyan bénák, mégis igazak és ezért is hitelesek, de közben meg legbelül nem érzi az igazinak a dolgokat. Azt akarom, hogy csak akkor jöjjön el ez a bizonyos második randi ha ő is akarja, ha komolyan akarja. Őszintén szólva akármennyire is azt érzem, hogy ő más, mint bárki más, ha egy csepp kétely is van benne lehet feleslegesen feccölnénk bele időt, hiszen halálra van ítélve az egész. - Nem azt szokás, ilyenkor? - nevetek fel egy kicsit kínosan, családhoz még nem mentem be, voltak barátnőim és igen volt akivel már oda jutottunk, hogy ismertem a család egy részét, de ellátogatásig még nem jutottunk, főleg az én életem miatt. De ettől függetlenül nincsen bennem félelem, mi lenne ha, de az osonást meghagyom magamnak, hadd legyen benne részem legalább egyszer. Talán túl hirtelen közlöm vele, hogy máris ráakaszkodnék, ha csak egy meccsnézés erejéig, átfut valami az arcán, amit nem tudok értelmezni, nem ismerem még annyira és ez ilyenkor nagyon dühítő tud lenni. Amikor tudom, hogy mindent tudni szeretnék róla, de ha rákérdezek, akkor félő, hogy azt hiszi, hogy olyan, vagyok, aki állandóan rajta akar csüngeni pedig nem. Kíváncsi vagyok rá, és látni szeretném meccsen, ő már látott sok futamon, tudja mit tudok, milyen vagyok akkor, mert az is egy forma, amit adunk magunkból, de ő vajon milyen meccs előtt vagy után? - Persze, miért ne, nem olyan gyakori ám a random behívás, de olykor megesik. - mintha máris hárítani akarnék, mert nem tudom hogyan vette ezt az egészet, amit csak úgy a nyakába zúdítottam. Máris visszakozok, pedig nem akarok, de tanácstalan vagyok és zavar, hogy ezt az egészet ugyanannyira nem tudom befolyásolni, mint a sajtót, akik már hónapok óta a nyakamban vannak. A reakciója megijeszt, és azt hiszem tudom, hogy mindent elszúrtam most ezzel, még várnom kellett volna. - Megértem, és nem erőltetem hidd el, csak az amit bennem van olyan dolog, amit azt hittem nem fogok érezni egy darabig, mert nem kerestem, és mégis itt vagyunk. - nem mondom tovább, hiszen nincs szükség arra, hogy bűntudata legyen, mert igaza van és a félelme teljesen jogos. Megértem, engem is szétszednek és nem akarok neki ugyanolyan magánélet nulla életet, amilyen nekem is van. Tiszteletben kell tartanom és meg is teszem. A kezét az enyémen érezve nyelek egyet, de nem nézek rá, csak az arcát figyelem, ahogy folytatja. Aztán az aggályait sorolva egyszerűen kigúvadnak a szemeim, és kicsit elnevetem magam, nem akarom, de megtörténik. - Szóval én is olyannak nézek ki, aki arra megy, ami majd lehet, hogy jobb? Kinsley én megmondtam, hogy nem igazán terveztem ezzel az egésszel, mert az életem bonyolult, de ezt már tudod. Nem terveztem, hogy bármilyen lánnyal ma enni fogok együtt, de mégis itt vagyunk és nem akármilyen lány vagy. Ha a keresnék sem találnék nálad bonyolultabb embert és nem is szeretnék. - nem igazán tudom magam rendesen kifejezni, a félelmei ellen beszélni, mert nem azzal van a baj, hogy találnék jobbat ha belevágnánk, mert nem is akarnák nála jobbat találni, nem is keresnék, ha jönne is egyszerűen lökném félre, hanem az a baj, hogy mi van ha az, hogy mennyi bonyodalommal jár igazzá válik és megbánja, hogy rábeszéltem, hogy hagyta magát. - Az egész lényem mindig is ilyen lesz, látod, hogy nem változtatott meg a vaku villogás, a rengeteg pletyka, az, hogy mindig van valami a sajtó szerint, ami a valóságban talán egy baráti beszélgetés, de ott már régen házasok vagyunk. - nem tudom mit gondoltam, hogy majd vele könnyebb lesz? Főleg, hogy tudja mivel járna és határozottan azt érzem, ő erre nem áll készen, nem is lehet, ebbe bele kell szokni, vagy elszökni, és az a félelem, ami egyre jobba a hatalmába kerít nem tetszik, azzal kapcsolatban, hogy talán ő meg fog szökni és máris nagy űrt hagy maga után bennem.
Szavai megfognak, igaza van. Mármint ez csak egy sport, az életünk. De ebből hamarabb kilehet öregedni, mint mondjuk egy szimpla irodai munkából. Tisztában vagyok, elég egy rossz mozdulat és soha többet nem állhatunk a pályán. Most még is olyan baljósan hatnak a szavai. - Tudom – válaszolok röviden. Nem akarom, hogy azt érezze le akarom rázni. Mert nem így van. Egyszerűen nem tudom még, hogy is egyensúlyozhatnánk a karrier és a magánélet között. Most pedig ez a kérdés. Ha jól sül el ez a vacsora, akkor már csak meg kell tanulni lavírozni az életünkben és elfogadni, hogy lesz olyan helyzet, hogy a világ lesz kettőnk között. - Várj, miért akarsz osonni? - nevetek fel, ahogy elképzelem, hogy az ablakok alatt görnyedezve igyekszik elérni a hátsó ajtót, hogy megkapja a sütemény maradékát. Mintha tinik lennénk, akiket tiltanak egymástól és égető haragot vált ki a családokból mert együtt látják őket. Bár ez a rész inkább Dreamy tinédzser éveit juttatja eszembe, mikor apunak a haja is égnek állt ha egy percet is késett a kicsilánya. Bár már akkor ügyesen kezelte, hogy apánk ne akarjon agyvérzést kapni attól, hogy kettő lánya van és jobb esetben előbb elfogja rabolni a szívüket egy olyan srác, aki méltó rá. Bár nem látszik, elég igényesek vagyunk ebből a szempontból. - Az ügyesség része arra szólt, hogy ha jó lesz ez a randi, akkor kaphatsz – mosolyodom el. Furcsa kimondani, hogy randi. Mert nem szoktam meg. Nagyon nem. Míg nem hallottam az ő szájából elvoltam azzal, hogy majd eljön az időm, mikor már nem hoz izgalmat a sok utazás és a meccsekre való felkészülés. Viszont a dolgok változnak. Elég egy szerencsés találkozás és hirtelen minden szónak tonnás súlya lesz. Egy pillanatra meglepetés ül ki az arcomra, ahogy közli, hogy elugrik vagyis lehet, hogy megjelenik az országba, ahol kötelezőnek nem mondható programom lesz. De csak egy pillanat volt. Ahogy csak elmosolyodom. Hiszen kellemes érzés kerít hatalmába, ahogy jelzi felém, hogy igen is szeretne több időt velem tölteni. Viszont így az étel fogyasztás kissé szünetel, hiszen csak megkóstoltam azt, ami elém került. Most még is úgy érzem, hogy nem tudnék enni. Valami megváltozott. Arthur. Mintha behúzta volna a féket, na nem mintha eddig annyira tolakodott volna, de most két lépést távolodott. - Oh, szóval Moszkva is játszhatna, ha épp a csapatnak nem jut eszébe, hogy pattanj be a szimulátorba, mert új ötletük támadt? - kérdezem meglepődve. Mármint nem azon, hogy vannak kötelességük, ha nem is a futamon teljesítenek. - Bár a tesztek fontosak, attól lesz az a csoda alattad egy olyan jármű, amivel hamar az élmezőnyben találod magad – bólogatok, mondjuk biztos élvezetesebb a gépállatban ücsörögni, mint egy székben, ami előtt van pár monitor és csak látod, hogy milyen a pálya. Mint sem tényleg az aszfalton való gumiégetés. Már épp nyúlnék egy újabb falatért, mikor jön egy olyan felvezetés, amire nem számítok. Nem ilyen korán. Így csak leejtem a rákdarabot és megtörlöm a kezem, majd a számat és kortyolok egyet a vízből. Mintha a fogamat akarnám húzatni, akarom és nem is. De a félelem sokkal erősebben dübörög a mellkasomban. - Arthur – ejtem ki a nevét, ahogy elpillantok a feje mellet, majd vissza a szemébe. - Rettentően örülnék, ha ott lennél a lelátón. Jobban izgulnék, hogy minden szuper legyen és ne csalódj – harapom be az alsó ajkam, ahogy válaszolok, majd az asztalon átnyúlva a kezére teszem a kezem. - Nem attól félek, hogy milyen lenne veled. Attól sem, hogy valószínű a sajtó darabokra cincálná az életemet – nevetek fel, hiszen vannak már példák mikor a bátyámat nézték a pasimnak, amiért elvette a táskámat és segített beszállni a kocsiba, mert a kezét a derekamra tette, hogy ne essek hanyatt a kocsijába befele menet. - Attól félek, hogy.. hogy.. szóval.. -nagyot sóhajtok. - Hogy csalódás leszek, tudod. Jön valaki szebb, jobb. Ügyesebb – rántom meg a vállam kissé félve. Mert megszoktam az egyedüllétet. Hiszen a család minden tagja a világ különböző pontján található meg. Lassan tartós kapcsolatban csak a telefonnal leszek, amivel tudom tartani a kapcsolatot velük. - Ne érezd úgy kérlek, hogy ellöklek. Mert nem. Jó fej vagy, imádom, hogy lazán lehet flörtölni és szívni a véred. Tetszik az egész ami te vagy. Nem a felhajtás, vagy a pénzed. Az nekem is van. A lényed fogott meg..
Ismeri az életemmel vagyis az ő életével is járó nehézségeket, de kicsit azért le tud lombozni mennyire negatívan vesz egy két dolgot. Én is tudom, hogy mennyire nem lenne egyszerű fenntartani egy kapcsolatot, de komolyan kérdezem, hogy a jövőben a randi jöhetne e képbe, mert az az igazság, hogy nekem beleférne, vagy ha nem csinálnék időt. Anyu mindig azt mondta, hogy csak arra van időd, amire szánsz, de mivel nem érzem mindig ugyanazt a lelkesedést benne lehet kicsit vissza kellene vennem, mégsem megy olyan könnyen. - A sport, ez az életvitel egy kicsit más, mint egy átlag emberé, de nem azt jelenti, hogy a nagyon jó dolgok már nem is járnak nekünk. Van áldozat amit meg kell hozni Kinsley, de nem mindent kell feláldozni érte. - ezt én is tudom és sokszor jár ez a fejemben, hogy majd egyszer ha minden a helyére kerül és megszokom az életvitelt, ami ezzel jár, amiben igazából felnőttem akkor más lesz, de nem lesz más ameddig nem teszek érte, ezt be kell látnom. A helyen igyekszem a legnagyobb lovag lenni, még ha nem is tudom teljesen hogy kell, anyuéktól azért ellestem ezt azt, apu akkor is nagyon udvarias volt vele és figyelmes, amikor éppen nem volt otthon nagyon sokáig. Szeretnék olyan kapcsolatot, de ahhoz két ember kell, mert anyu nagyon türelmes volt végig, hogy ezt kibírta és tudom miért, pontosan értem és mégis annyira nehéz nekem ezt kialakítanom, vagy éppen elképzelnem magammal kapcsolatban ugyanezt. - Várj, hogy kell ügyesen hazavinnem téged? Nem jó ha egyszerűen megállok a ház előtt és kiszállok, az ablak alá osonok, és a kezembe nyomod? - mint valami borzalmas kém film, de van, amiért visszafejlődök gyerekké, akkor minden annyira más volt, és nem könnyebb, de egyszerűbb biztosan. A hazai koszt azért az igazi, de mi elég sokszor megfordultunk itt, és szeretem, amikor a hazain kívül egy kicsit másmilyen is landol a tányéromon. Az asztalhoz visszaérve szeretnék egy kicsit randi hangulatot, meg akarom ismerni, bár sokat tudok róla, és a hétvégén a találkozásunk után azért jobban utánanéztem, tudom, hogy van egy testvére, hiszen mondta is, és már láttam róluk képet, tudom, hogy egy nemzetiségből származunk, hogy remek sportoló de ezek mögött még rengeteg minden lehet, amit remélem megoszt majd velem idővel. Hallgatva őt elfelejtek enni, mármint amit mond, hogy mennyi mindent tesz nem csak magáért, hirtelen egy kicsit önzőnek is érzem magam a magad helyen lévő pozícióm miatt ahonnan én is elég sok mindent tudnék tenni, de még nem tettem. - Dubai jó hely, ha nincsen semmi különös programom lehet elnézek oda. - nyilván csak a gyerekek miatt, nem lenne más oka, mondjuk, hogy ismét lássam, mondjuk kicsit tolakodóan hathat de szerintem a felé irányuló őszinteségem miatt nem hinném, hogy ez annyira meglepi. - Maradok holnapig itt, csak kedd reggel kellene elmennek Angliába, majd Magyarországra egy napra tesztelni, utána van elvileg két napom, amibe pont nincsen semmi tervem, akár egy moszkvai út is játszhatna, de mivel hétvégén nincsen futam, vagy szimulátoros tesztelések lennének, vagy pedig összeül a csapat egy kicsit kötetlen beszélgetésre. Szeretik kikérni a véleményünket és mivel nekünk nincsen konkrétan szabadságunk azért szeretnek minket behívni ilyen olyan ürüggyel. - mondjuk hazudnék ha azt mondanám, hogy nem rohanok, amint hívnak, mert szeretem ezt az egészet és szeretek versenyezni és tenni azért, hogy ez sikeres legyen. - Légy őszinte és mondd meg ha nem akarod, hogy menjek Dubaiba, de zavarna ha ott lennék a lelátón? - a monacói meccseken kint szoktam lenni, ami nagyobb volumenű és szívesen megnézném meccs közben de muszáj rákérdeznem, hogy ez mennyire zavarná őt. Nagyon korai, barátilag simán benne lenne? Annyira nehéz ez az egész, főleg, hogy látom a szemében azt a kis szikrát, amit lehet csak bemesélek magamnak de közben a szája teljesen mást mond néha, és nehezen igazodok ki rajta. Nem akart randit, mégis annak akartam hívni talán a túl nagy lelkesedés nagy pofonnal fog végződni nekem.
Amit mondott, hogy nem szokott olyan sokszor randizni, meg amúgy sem illik bele az életvitelébe, teljes mértékbe megértem. Én is ezen az alapon vagyok, hogy nincs még egy ember a földön, aki ezt eltudja viselni, főleg ha a jövő hetemre gondolok. De attól még bájos, hogy egy éjszakát feláldoz, hogy velem vacsorázzon és ne a rácson lévő pilótákkal bulizzon. Bár még messze a hajnal és simán csatlakozhat hozzájuk. De attól még értékelem az erőfeszítését. Megjár egy kis szünet. Mindkettőnknek. - Minden apró részletre figyelsz, de nem tudom. Mármint elég sűrű napjaink vannak, és szerintem irtózatosan nehéz lenne még egy ilyen estét találni. De kitudja – megvonom a vállam mosolyogva. Nem akarok ennyire előre szaladni. Először is csak élvezni azt, hogy most itt vagyunk és nem fog rajongó, vagy riporter áradat elsodorni. - Az biztos, el nem tudnám cserélni az életemet, sőt nem is tudom, hogy mivel kellene foglalkozzak, hogyha nem a tenisz lenne az életem fő célpontjába – bólintok. Mert hát igen, sokat utazunk, mindig csak a felhajtás, és szinte egy légvételnyi idő nincs magunkra. Még is örömmel okozok boldogságot bárkinek, aki csak egy képet szeretne, vagy egy aláírást. Ami ezen a hétvégén szerintem mindkettőnknek kijárt. Talán jobban, mint valaha. Hiszen itthon vagyunk. Csak egy felhúzott szemöldökkel hallgatom, hogy mit fog ebből kihozni, és mennyi lesz az a bűvös szám, akit az ülésébe ültetett. De ügyesen kicselezte a választ és áttért a kormányra, amire persze csak hümmögve bólogatok. Gondoltam, hogy a motorhoz van köze és mondjuk nem a Mario kart játékokhoz, de persze mindig vannak kulissza mögötti riportok, vagy a fanoknak bemutatók. Szóval van pár gomb, amit ismerek, de nem fogom letörni a lelkesedését. Annyira bele tud merülni és még így is, hogy izzasztó napja volt, még így sem látszik fáradtnak. Jó, megszokhatta nem az a dilis rajongó vagyok, aki hátast dob attól, hogy bájosan rámosolyog, de attól még lehet kicsit csipkelődni, ahogy megjegyzem a székes gesztusát és bólintok. - Nagyon bájos volt, köszönöm az igyekezetet – nevetek fel végül, mert érzem, hogy újra és újra befeszülünk, mindketten. Mintha kis tinik lennénk, akiknek fogalma sincs, hogy miről is beszéljenek. Még ha van bennük közös rajongás. Még sem akarom, hogy a munkájáról beszéljen. Mert az a hétvégén sokat feszegettük és láttam mindent. Még ha kisebb szívrohamot kaptam egy elbaltázott kerékcsere miatt is. Most kivételesen a szemeim nem a pirosokon pihent, jó. Néha rájuk sandítottam. Az biztos. - Ha ügyesen haza viszel, talán mondom talán! Tudok kicsempészni, ha a húgom nem falta fel a többit – nézek rá boci szemekkel. Valahogy eszemben sem jutott, hogy most jól esne neki egy falat pite. Még talán egy jégtörőnek is tökéletes lett volna. Francba. Széles mosollyal csatlakozom hozzá az asztalhoz, ahol lefedve vannak az ételek és szinte felnevetek, mert olyan izgatott lesz, akár csak egy gyerek, mikor minden olyan étel elé kerül, amiről beszéltünk. - Igen, nem sokszor szoktunk ide járni. Csak mikor anyámnak eszébe jut, hogy a gyerekeinek illő lenne haza találni és kicsit együtt lenni úgy, hogy nem robbantja fel a konyhát a mamával – nevetek, ahogy rá gondolok, hogy két napig takarítanak, egy olyan ebéd vagy vacsora után, amit nekünk főznek. Oké, szeretünk enni, de attól még nem kéne mindent elénk tenni, amit mondunk, mert akkor egy egész évre elláthatnák Afrika éhező városait is. Ahogy felém nyújt egy adagot oda tolom a tányért és egy kissé zavartan pislogok, majd keresek valami köretnek valót, kenyér kizárva, a pite miatt is lesz egy plusz négy kilométer futásom. Nem kéne tetőzni. De végül én is az avokádó mellett döntve sétálok vissza, hogy leüljek és a szalvétát az ölembe ejtve kortyolok a jeges vízbe. - Szerdán visszavágó Kszenia ellen Moszkvába, majd a hétvégémet Dubaj-ban töltöm, ugyan is jótékonysági mérkőzések várnak ránk a gyermekekért akik rákba szenvednek – válaszolok, majd bekapok egy rák darabot, hogy most már az illattól is korgó hasamat csillapítsam. -Mi a kötelező köreid ebben a hétben, míg nem kell versenyezni? Kötelező megjelenések, interjúk? - kérdezek vissza, ahogy lassan rá jövök, hogy tényleg képtelenség az én munkarendemhez illeszkedni, hiszen még én is kipurcanok az időeltolódástól.
A zsongás az a bizonyos zsongás, amit olyan sokat említ és ami az életemet igazán jellemzi, amióta felkerültem a legfelső kategóriába. Még sok évem van hátra, mi több nagyon sok, és meg kell szoknom, de igaza van. Jó lenne csak néha egy kicsit úgy menni az utcán, esetleg valaki kezét fogva, hogy nem villan a fejünkbe állandóan a vaku és nem kérnek folyton képet. Ez ezzel jár, majd megszokom, de néha jó lenne kicsit valaki másnak lenni, nem sok időre, csak addig ameddig ezeket kiélem és máris zökkenét vissza az a Gallo lenni, aki egészen jól boldogul sokak szerint a pályán és szerencsétlenül a magánéletben. Hát ha egyszer ez az igazság. - Ez egy jelzés, hogy a következő randink meglesz, egyszer és akkor virágot is hozzak? - kérdezem tipikusan pasi módjára, pedig ezt komolyan mondta és igyekszem romantikus lenni, tényleg, de messze áll tőlem, de határozottan el tudom képzelni, hogy majd a következő alkalommal egy fehér rózsát vigyek neki, még egészen bele is férne az énem életébe. - Viccelek, amúgy értem, amit mondasz a nehézségek ellenére, minden szar mellett, ami amúgy a jó életünkbe beletartozik kell egy kis átlagos, egy kis régi, ami visszazökkent a normál kerékvágásba a valakinek már unalmas klisékbe. - pasi vagyok, de értem én a nők nyelvét, csak nagyon ritkán beszélem. - Ami azt illeti…. - hagyom egy kicsit komolyra a mondatot, mielőtt elnevetem magam, mivel nem egyáltalán nem ült a kocsimban senki rajta kívül, aki nem a csapatnál dolgozott, szóval ez tényleg elég egyedi eset volt, bár nem tiltott. - Az a millió gomb, mind arra szolgál, hogy a kocsi a legjobb legyen, akkor amikor annak kell lennie az adott helyzetben, az adott körülményekben. Nem kell, hogy mindenki értse, elmondom, hogy sokáig nekem is sok volt, amikor elkezdtem egyre feljebb lépkedni, de ez is olyan, mint a vezetés meg lehet tanulni, igaz a világ nem nagy százalékának van rá esélye, szóval szerencsés vagyok, de igazából az is aki nem tudja, csak a fantáziája marad a sok gombról. - tény, hogy nem egyszerű sport, pedig mindenki szerint csak ülni kell benne, a lelkesedése jezi, hogy ő nem ilyen, azért benne látom, hogy többre tartja ezt az egészet, mint a nagy többség, aki csak a pénzt látja benne és nem a munkát ami ezzel jár. Amint odaérünk igyekszem minden idegességet levetkőzni, és csak elismerően bólintok, amikor már megint valahogy passzolná le a csapat pulcsim, szép mondhatom, de már nem teszek megjegyzést. A teraszra érve azt látom, hogy tetszik neki, kihúzom a széket, és amint leülök máris jön a megjegyzés, amin csak elnevetem magam. - Kicsit fáradt voltam, de ennyi illik nem? - kérdéssel a fejemen nézek rá, de persze nem várok választ. - Már majdnem sértésnek veszem, hogy nekem nem hoztál belőle, de nem baj, majd eszünk itt valamit. - állok fel és elindulok az asztalok felé, ami roskadozik az ételtől, ilyenkor mindent felfalnék, más kérdés, hogy nem fogok tudni, de szeretném. - Mindenre, ami itt van, avokádó, nézd, csak mert beszéltünk róla, és igen a rák, az valami nagy mániám és egyszerűen nehezen mondok le róla, amikor éppen nem szabad még azt sem, annak ellenére, hogy nem hízlal. De szerintem tudod, hogy itt istenien csinálják. - teszek is a tányéromra, majd felszedek egy adagot és felé nyújtom. - Ez a pite mellé tuti befér. - első randi ide vagy oda, ezért a szégyenlősség szerintem nem a mi asztalunk még egymás előtt sem, túl sok minden van kipakolva a nagy közösbe, hogy most egymás előtt karjuk eltakarni az étvágyunkat. - Mi a következő verseny helyszíned? - kérdezem érdeklődve, miután telepakolva a tányérom ülök le a helyemre.
Fel kell nevessek azon, hogy szerinte egy csokor virág nem annyira tesz jó benyomást nálam, mint a kocsija. Bár igaza van, mindig érdekeltek a kocsik, és nem is leplezem, mondjuk nem is tudnám tekintve, hogy is találkoztunk. Ami már közös bennünk, az a gyors kocsik szenvedélye. - Jó, de a kocsidat csak egy pillanatig láttam, a belsője is elképesztő. De mivel féltem, hogy ha tovább nézegetem kívülről akkor meglát valaki és kezdődik a zsongás, ami eddig körül vett – vonom meg a vállam vigyorogva. Bár engem nem zavar, viszont látom rajta, hogy nehezen viseli azt a fajta rajongást, ami sokszor már ámokfutássá növi ki agát, hogy a kedvenced közelébe férkőzz. Főleg, ahogy látom én a szociális platformokon, hogy mennyire szét tudják szedni a versenyzők aktuális barátnőjét. Ilyenkor minden szennyest előszednek, hogy elijesszék egymástól őket és már paranoiásan megkaparintsa magának egy-egy őrültebb rajongó. Ez alól pedig ő sem lesz kivétel, hiszen a pályán elképesztően gyors és hihetetlenül ügyes. Mintha már évek óta űzné, pedig az első éve ebben a kategóriában. - Képzeld el, hogy mindkét fél sportoló. Tudják, hogy keményen szakmában vannak, sok utazással, néha egy világ áll köztük. De aztán valahogy sikerül egy vacsorát összehozni, majd ott áll egy szál, vagy csokor virággal. Ami többet ér, mint bármelyik luxus autó, vagy méregdrága ékszer – sóhajtok egyet, mert még ha csak egy röpke alkalom, hogy beszélhetünk, még ott van az ember fejében, hogy mi lenne ha.. ez pedig aggaszt, hogy már most ezen aggódom. Nem pedig élvezni a pillanatot. Talán ezért is nem élt meg nagy időt bármelyik kapcsolatom. Mert már a bonyodalmakon kattogtam, ahelyett, hogy becsültem volna az időt, amit épp együtt tölthetünk. Bár nem mondja ki látszik, hogy ő is hasonlón gondolkodik. Talán az egyetlen alkalom lesz, mikor úgy beszélhetünk, hogy nem fogja senki azt figyelni, hogy viselkedünk a másikkal. Próbálom most már kikapcsolni az agyam. Főleg, hogy ő is elmondta azt, ami az ő fejében is megfordult már párszor. Legalább nem csak én bonyolítom túl a dolgokat. - Szóval sok lányt ültettél már be abba a kocsiba – hunyorogva nézek rá, majd hangosan felnevetek és megrázom a fejem. - Tudom, tudom. De attól még nem hagyhattam ki azt, amit ilyen magas labdával passzoltál. Viszont tudom, hogy mennyire sok ember szeretné tudni a titkokat, vagy épp a kormányt közelebbről meglesni. Hogy mire is való az a millió gomb ami rajta van és ezt plusz háromszázas tempóval állogatni, miközben már jön is a következő kanyar, vészesen gyorsan – újra úgy lelkesedem fel, mintha egy óvodás lennék, aki megkapta álmai játékát és nem tud betelni vele és ha nem mondja ki hangosan és nem újságolja el senkinek, akkor meg sem történt. - Szerintem ez is olyan dolog, hogy amire képes vagy, az úgy is elő fog jönni azzal aki megérdemli. Mármint a szüleid biztos, hogy sok mindent átéltek és megküzdöttek azért, hogy ezek szerint, harmonikus házasságba éljenek. Ez sok munkát és szeretet igényel – bólogatok. Nem fogok elvárni olyan dolgokat, amik idegen számára és nem is akarom, hogy ezzel most nyomást gyakoroljak rá. Hiszen egy vacsorára készülünk, nem pedig az oltár elé állni. Vagyis, én csak a kocsi motorjának a ciripelését hangom, nem pedig az esküvői harangokat. Ahogy kiszállunk a kocsiból nem engedem el a kezét, majd fel sem tűnik, hogy markolom a pulóvert, amit felajánlott ha épp fáznék és kissé értetlenül pillantok rá, majd a kezemre és felnevetve bólintok. - Ugye tudod, hogy ha meglátok egy kislányt, vagy egy olyan embert, aki oda van érted akkor lepasszolom? - nevetek fel, mert tudom mennyit jelent valakinek egy ajándék. Még ha nekünk ezek aprópénznek számít. Másnak megfizethetetlen. Az adakozás pedig mindig örömmel tölti meg a szívem. Főleg mikor látom mennyire nagy boldogságot okoz neki egy olyan ajándék, amit én mondjuk a hátsóülésről halásztam elő. Még ha a suttogása libabőrt okoz a gerincem vonalán, megpróbálom leplezni, hogy mennyire jól eső apró részlet is volt. Ahogy beérünk persze apró viccelődésbe keveredünk, amitől egy pillanatra elbizonytalanodom, de végül tisztázva megtörténik minden hivatalos maszlag és mehetünk is a helyünkre. Ami elképesztő. Úgy engedem el a kezét, hogy szinte már repdesnék attól ami körül vesz és csak pördülve nézek minden apró részletet. Ahogy kihúzza a széket helyet foglalva mosolyodom el. - Jól vagy? Nem okozott gondot ez a kis gesztus? Meghúztad a kezed? - cukkolom, hiszen azt mondta a romantika nem a kenyere, most még is szinte reflexből csinálta. - Na igen, elképesztő, hogy milyen zsongással jár. Azért majdnem egy évig lassan minden hétvégén ezt csinálni. Mármint csütörtöktől igaz? Akkor van a média napotok - persze, hogy tudom, mert ha nem is élőben, de visszajátszva mindig megnézem. Érdekel, hogy melyik csapat, mit gondol arról, hogy is alakulnak fejlődnek, esetleg hanyatlanak, egy-egy frissítés után. - Nem, nem kell ennyire elvonatkozni. Lehet evés közben is beszélni – nevetek fel, ahogy az előkészített burkolt edények felé biccentek. Végül is, felesleg volt leülni, ha most úgy is az jön, hogy szanaszét válogatjuk magunknak a kaját. - Nem, mert anyu kesudiós pitét sütött és meg kellet kóstoljam mielőtt elindultam. De a te kedvedért simán bevállalok valami jó kis kaját – bólintok. Igaz nekem most még versenydiétát kell tartanom, de attól még egy kis bűnözés belefér. Na, meg próbálja meg bárki anyu pitéjét visszautasítani. Sok kilométer futás vár rám miatta. De megérte. Isteni finom lett. - Szóval, mire vagy éhes? - állok fel újra, hogy az asztalokhoz sétálva meglessem mi is van alattuk. - Uh, imádom a garnélát – leszek izgatott, ahogy az első fedőt megemelve megcsap a fokhagymás, citromos gőz.
Nem gyakran kellett, vagy inkább nem gyarkan dolgoztam azon, hogy valakit levegyek a lábáról, volt rá példa, de ott kapartam, most nem érzem, hogy meg kellene szakadnom. Talán ez a természetes adok kapok, az a valami ami már az elejétől jó volt köztünk, talán a származásunk, vagy az életünk hasonlósága, segített nagyon sokat. - Nem nevetlek, vagyis nem tudom lehet, nem nézel ki olyan lánynak, aki elolvad egy csokor láttán, valahogy azt hittem majd a kocsim fogja kiváltani, de igaz, hogy egy másik városban sokkal nagyobbat ütne. - vallom be nevetve, bár régen nem érzem flexelésnek a kocsikat, amikkel járok, már megkapom a nagy részét, majd fogok is új modelleket, részben az én érdemem, de nem én vettem őket, szépek használom de ennyi. - Fogalmad sincs milyen amikor egy pasinak azt mondod, hogy felejtse el, magadba fojtottad a szót de tuti, hogy el akarod mondani. Szóval? - kérdezem ránézve, tényleg kíváncsi vagyok mi az ami a fejében van, milyen érzés a csajoknak egy olyan randi mint ez, biztos vagyok benne, hogy teljesen más, és mégis lehet benne közös. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy minden jó legyen, jól érezze magát és ne akarjon mindig elpirulni ha mondok valamit. Nem feszengeni jöttünk, arra ott van a kamera előtt lét eleget élünk abban, most a laza mi jövünk, amikor minden a legnagyobb rendben és mindenki úgy viselkedik ahogy, nincsenek előítéletek és főleg nem ítéljük el a másikat azért mert kicsit béna ebben az egészben. azért azt egy mosollyal nyugtázom,hogy neki is olyan természetes mint nekem, pedig nem ismerem még olyan régóta. Sosem hagytam magamban az önmagamról alkotott képet, mindig is tudtam milyen vagyok, mi az amivel elbírok és aki körülöttem volt is tisztában volt ezekkel. Kinsley-nek is tudnia kell, hogy mi jár az agyamban ezzel az egésszel kapcsolatban. Nevezhet bolondnak, vagy megfontolatlannak, hogy mindezek ellenére éppen egy randira tartok, de nem hiszem, hogy ezt fogja gondolni. - Igen az a kocsi sok mindenkiből ezt váltja ki. - kacagok fel, mert tudom, hogy elég meredek, nekem is az volt egy forma 2-es kocsi után is, pedig nem ma kezdtem, de nekem is ott volt az a csillogás a szemeimben,amit az övében is felfedeztem. - Sosem voltam túl érzelmes ember, ami azt illeti, vagyis van olyan oldalam egészen biztos, a szüleim nagyon jó példát mutattak, de nekem még nem kellett előhoznom, szóval házasságig nagyon nehezen fogok jutni, még át kell törnöm a magam falait is addig. Aztán minden olyan gyorsan történik az agymenésem, hogy a következőre gondolok már, mert igen sok randi ötlet is megfordult a fejemben és azt vettem észre egyre jobban ahogy közeledett a mai nap, hogy egyiket sem vetettem el, mert mindet meg akarom vele tartani. Az első olyan lesz, amilyet félig fáradt testem és a teljesen leszívott agyam nyújtani tud, de a hangjából azt veszem le, hogy ez tetszik neki. Ez az ami miatt a fárdaság még simán háttérbe tud szorulni, nem terveztem, hogy a randi után hazaviszem mármint magamhoz, ilyen nem járt a fejemben, annál komolyabbnak gondolom őt sokkal. Amikor odaérünk, mint minden kötelező nyálas randin segítek neki kiszállni, de a nevet nem tudom kihagyni, a korábbi megjegyzése alapján. - Nyugi nem veszi el senki, és ha szeretnéd neked is adom. - hajolok hozzá közel, és a fülébe suttogom, amikor látom, hogy a pulcsimat markolássza. Érzem a kézszorításán, hogy meginog, amikor megjelenik a sapkám, de szinte azonnal javítok a helyzeten, amikor kiderül számára is, hogy nem rajongóról van szó. Gondoltam, hogy járt már itt, meg sem lepődök, hogy ismerik itt, ez egy elég menő helye Monaconak de nem annyira, hogy a nagyon elit is ide járjon, mert nem olyan felkapott és nem nyalják ki az ember seggét tövig, és azt a monacói népség aligha kedveli. A levegő tökéletes, pont mint egész hétvégén, a teraszon csend van, a hullámokat hallani a tenger felől, de ezen kívül semmi. Kihozzák a vizet, amit kértem és ha Kinsley kért inni azt is, majd kérek egy kis időt ameddig elfoglaljuk a helyünket és elhelyezkedünk. - Nincs csak mi és a csönd, ami elmondhatatlanul kellemes tud lenni egy versenyhétvége után. - kihúzom neki a széket, apám még egész jó nevelést adott, amit most kamatoztatok sokadjára, de most nem is csak az illem miatt. - Most jönne a randi azon része, amikor az asztalra könyökölve csillogó szemmel nézzük egymást és beszélgetünk, tudom, a romantika ezt kívánja de a hasam meg sok mást. - húzom el a szám, mert ennyi diéta után egy vacsora bűnözés nem fog ártani remélem. - Remélem nagyon éhes vagy. - már kint vannak az edények, a tetejük még rajta, nem tudom én sem mit rejtenek, de a helyet ismerve egész biztos valami jót.
Persze nem mondom, hogy egy randevú olyan feszkót tesz az emberbe, amivel nem tud mit kezdeni, de attól még kell az egészséges feszültség, anélkül elég unalmas lenne. Meg hát, azért lássuk be, hogy a keresztvizet már leszedték rólunk, még mielőtt egyáltalán randira gondolhattunk volna. - Még sosem hallottam, hogy előnyt jelent az, hogy ennyire közel vagy a másikhoz. De tudod mit, ezt hagyjuk későbbre, viszont kíméletlenül tudni akarom, hogy ezt mire értetted. Addig összeszeded a gondolataid – nevetek fel, ahogy szinte már karcolva minden próbálkozását verem vissza. Bár le a kalappal, mert nem épp úgy tűnik, hogy kíméletlenül csak arra játszana, hogy vacsora előtt lerendezzen egy gyors menetet a kocsiba. Mondjuk kétlem, hogy ebbe a kocsiba bármi lehetséges lenne, mert már a gondolat is szűkössé tette a helyet. Amin azért felkuncogok, mert nem tudom, hogy jutottam el odáig a gondolataimmal ahol jelenleg vagyok. - Kinevetsz ha azt mondom, hogy imádom a nyálas romantikát? Mármint képzeld el, hogy… -majd nevetnem kell ismételten és megrázom a fejem. - Bocsi, ezt a húgommal szoktam megbeszélni és fogalmad sincs, hogy milyen érzés ez a csajoknak. Szóval felejtsd el – legyintek végül, még mielőtt belebonyolódnék abba, hogy egy tesztoszteron bombának meséljek arról milyen érzés lányként egy igazán romantikus randi. Mintha olajjal szeretném eloltani az erdőtüzet. Képtelenség. - Tényleg? Akkor tartsuk meg ezt a laza dolgot – bólintok, bár megkönnyebbülés, hogy most sem érzi a feszültséget, ami bennem kering attól, hogy ilyen közel van hozzám, pedig még életemben voltam oda, hogy a Forma 1 bármelyik dolgozójával randizzak. Pedig imádom, még is úgy voltam, hogy az külön műfaj és hát az én szakmámban nehéz olyanra koncentrálni, ami szinte ugyan az. Minden héten másik országban izzadni azért amit imádsz. - Nem kínos, mert meglepő módon minden mondat után úgy érzem mintha természetes lenne veled minden – bököm meg az arcát, hogy ne biggyessze le a száját, annyira nem vészes, és ha betudnám fogni a lepénylesőmet akkor talán könnyebben is menne az egész életvitel. De nekem beszélni kell, állandóan! Viszont erre neki is meg van a saját verziója és csak hallgatom. Minden annyira más. Mert mindketten olyan életet élünk, amibe nagyon szűkösen férne el egy másik fél. Amit meg is oszt velem, hogy örök félelem a barátnő téma. Ez ismerős, talán jobban, mint gondolná. Nagyot sóhajtok, ahogy tovább haladunk a témával és lassan végig mérem, végül felnevetek. - Az álmom vált valóra azzal, hogy bele ülhettem a kocsidba, olyan izgatott voltam, mintha megszűnt volna a világ. Akkor csak téged láttalak és a millió gombot a kormányon – kuncogok, hogy azért nem csak őt néztem figyeltem én másra is, nem csak arra, hogy sikoltoztak a rajongók a kordon másik oldalán. - Tudod egy szerelmi vallomás néha jól esik a másiknak. Bár kétlem, hogy ez ennyi idő alatt megtörténhetne. Mert akkor tuti defektesnek néznélek. Mert akkor már régen sokadik házasságodat húznád le – vigyorodom el, mindketten tudjuk, hogy azt a fajta életet választottuk, amiben a magánélet nem létezik. Minden fent lesz a pletykaoldalakon. Ha nem most, akkor két perc múlva. Dreamy is szinte azonnal tudta, hogy mi történt a Paddock és a garázs rejtekében. - Tudod te milyen nehéz? Már szinte viszket a bőröm, hogy önmagam lehessek és várom az első vakú villanását, hogy megmutassam magam ország, világnak – imitálom a vakarózást, majd megingatom a fejem, hogy eszemben sincs. Csak jó kicsit hülyülni. - Egy esti séta a parton tele pocakkal? Kérlek. Imádnám. Olyan romantikus -szinte jobban fel spanol a gondolat, hogy a víz közelébe legyek, mint az étterem, ahova elvileg készülünk. Igen, a hasamat is szeretem, de az, ahogy a víz hullámzik, meg van a maga csodája. Lehet hallani, ahogy szinte megszólít a sós levegőbe burkolt morajlások. - Persze, tudom, hogy ez is előfordulhat. De mivel te már még egy randit eldöntöttél fejben, így előbb utóbb úgy is kiderülne, örökké nem bujkálhatunk – megvonom a vállam, szerencsére sötét lesz, és ha tudod, hogy mozdulj valószínű, hogy nem is lesz jó a kép, fel sem ismernek majd. Csak egy mosoly bujkál az arcomon, ahogy kielemez és végül már meg is kerüli a kocsit. Hát igen, nagyon nem az vagyok, aki erre hajt. Ahogy a kezét nyújtja és meghallom a szavait, csak megfogva szállok ki, miközben a pulóvert szorongatom a táskámmal együtt. - Szóval már most becézel? Kreatív – nevetve sétálok mellette arra a helyre ahova hivatalosak voltunk. Végül csak egy apró félelem szalad át a testemen, ahogy meglátom a férfit sapkával a kezével. Szinte automatikusan erősebben szorítom a kezét. Igen, tudom milyen érzés elszakadni és nem akarom ezt újra átélni. Nem ma este. Végül megkönnyebbülés terül szét bennem, ahogy egymással beszélnek. Csak egy olcsó poén a fiúk belsős dolgával. Bemutatásra csak bólintok és végül én is kezet fogok. - Üdv, gyönyörű hely, mint mindig – pillantok végig az épületen és a férfi szeme felcsillan. - Miss Hidalgo-Montoya! Öröm újra látni, kérem adja át jó kívánságaimat a szüleinek – kötelező köröket leróva bólintva megyek is Arthur után, ami fel sem tűnik, hogy a kezét fogom, míg egy laza szellő nem lebbenti meg a szoknyámat, amire elengedem a kezét és leszorítom. Na, nem olyan dívásan tette meg a szél, inkább csak megmozdította. - Ez valami ámulatos, Arthur – akár egy kislány pördülök meg, hogy minden részletet megnézzek, hiszen rajtunk kívül ezen a részen tényleg senki nincs. - Tényleg nincs más itt – ámulva fordulok vissza felé, hogy lássa nem is érdekel most már más.
Kicsit furcsán néznek az emberek azokra a párokra, akiknek mindkét fele sportoló, mert hol marad a közösen töltött idő, mindenük a sport, és ez velem sincsen másképpen, ezért nincsen barátnőm, mert nem lenne elég időm rá, és akkor most becsöppent a világomba ez a lány, és minden olyan dolgot, amiben eddig szentül hittem tiport el. Nem tudom mi lesz ebből, lesz e valami, akar e majd még találkozni velem, vagy sem, de ki akarom élvezni, hogy egy hasonló életvitellel megáldott lány, hogyan tud velem lépést tartani, még egy randi erejéig is. Nem egyszerű, főleg még az elején vagyok, nem is olyan nagy a felhajtás, mint majd lesz, elvileg, de azt hiszem eddig a legnehezebben túl vagyunk, a paddockban már szétcincáltak minket és itt ül a kocsiban, szóval egészen azt érzem nyert ügyem van és ez kicsit felspannol. - Igen mindenképpen előnyös, hogy ilyen közel vagy. - vigyorgok rá, bár a kocsinak nem ez a legfőbb előnye, de tudom, hogy nem csak négy kerék és csillogás neki egy autó, azért annál értelmesebb ilyen téren is, ezt már tudom róla. - Kinsley, mondom randi, nem nyálas romantika. - nevetek fel a szavaira, amivel egy szerinte randit leírt. - Szóval akkor nem lesz k-nos, most sem az, te totál bolond vagy, szerintem melletted nem lehet kellemetlenül éreznie magát az embernek, pedig én egy elég visszafogott ember vagyok, de kifejezetten jól boldogulok veled és nem érzem, hogy bármi kínos lenne. De ha szeretnéd, akkor azzá teszem. - nézek rá fél szemmel, felhívva őt keringőre. - Szeretnéd? - kérdezek vissza viccesen, de tudom, hogy egy valami a fontos, hogy végre önmagunk lehessünk, kamera és kíváncsi szemek nélkül. - Meg is van akkor máris kínos neked. - biggyesztem lefelé az ajkaimat, nem akarom, hogy kicsit is azt érezze, amit elmesélt. - Az én szempontomból tudod, hogy néz ez most ki? Mármint ami neked vízkiverős, az szerintem nekem is. Sokáig olyan határozottan elmondtam mindenkinek, amikor kérdeztek a barátnő témáról, hogy nekem nem lesz, mert nincs időm, és nem hiszem, hogy egy lány annyit érdemel, amennyit én adni tudnék. Ja aztán ott beugrottál konkrétan a kocsimba és kicsit elbizonytalanodtam. Lehet kergetek valami láthatatlan álmot magam előtt, vagy túl korán kezdek bizakodni, de ez van. Ritkán villan fel ilyen, és nem vallok neked szerelmet nyugi, azt nem szoktam csinálni és még nem is ismerlek, lehet a végén kiderül, hogy kibírhatatlan vagy, csak a nevem miatt egészen jófejnek tetteted magad. - minden pszinteségnek ott a marhulás a végén, ami miatta van, mert nem feszengek mellette kicsit sem, pedig ilyenkor azért kicsit illene nem? Felvázolom neki mit álmodtam meg az estére, nekem ez olyan, mint egy átlagos este, amikor a családommal tudok lenni itthon, csak az a kertünkben van és nem ilyen helyen, de ezt az éttermet nagyon szeretjük. - Lebuktam. - nézek rá először meglepetten, de végül felnevetek. - Én sem de azért egy sétát megejthetünk, bár ott lehet lesznek fürdőzők, akiknél lehet telefon. - mindenre fel kell készülni, és nem akarok mindenáron a jövőn agyalni, de már készülök, mint valami hülye, ezzel tuti elrettentve őt magamtól lassacskán, amíg szépen lassan még csak leparkolok a hely előtt. - Nem vagy olyan Kinsley, lehet, hogy kezdő vagyok a pályán, de azért az élethez elég talpraesett vagyok már. - felelem mielőtt kiszállok a kocsiból, nem nézek körbe, egyenesen hozzá sétálok, kinyitom az ajtót és mint egy tökre úriember segítek neki. - Ne gyere Nyanya segítek kiszállni az alacsony kocsimból. - fogom meg a kezét, továbbra is a laza stílusban. Ahogy az étterembe érünk, már vigyorogva fogad a tulajdonos, aki már gyerekkorom óta ismer, most mégis ott a kezében a sapkám, amire elnevetem magam és felém nyújtja. - Nem autogram kell, de ezt nem hagyhattam ki. - neveti el magát és kezet fog velem. - Nagyon vicces. - nem sokkal idősebb nálam, az apjától vette át a helyet, aki imádta csinálni, mondhatni már barátokká váltunk, bár sokat nem találkozunk,maximum itt. - Caleb, had mutassam be neked Kinsleyt, van egy olyan sejtésem, hogy már járt itt. - nem engedtem el a kezét és ez most tűnt fel, hogy Caleb elindult előttünk egyenesen a terasz felé.
Visszaemlékezve nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára randin. Mert a figyelmemet lekötötték a versenyek, vagy a felkészülés esetleg az interjúk. A családomra sem maradt sok időm, erre mikor végre kikapcsolódnék sikerül belefutnom egy randiba. Na, nem mintha bánnám. Csak a felhajtást kezdtem megszokni, sokkalta kisebb, mint mikor a garázsban voltunk. Ezt kezelni, hogy lehet? Nem tudom. De talán ne is rohanjunk ennyire előre, hiszen úgy tűnik Arthur sem érzi olyan lazának magát, mint akkor. Amikor csak kötöttség nélkül mindenki más előtt kellett beszélni. Most persze más a helyzet. Kettesben, nem úgy jönnek a szavak, mint akkor. Persze a puszit sem hagyhattam szó nélkül. Nem szoktam meg, hogy csak úgy hirtelenjében az ember kap egy számomra bensőséges gesztust. Még ha az arcomba tolult minden vér és a szívem is úgy kalapált, mintha most készülnék lefutni a maratont. Persze próbáltam oldani a feszültséget egy olyan témával, amihez nagyjából mindketten értünk és melyik pasinak nem imponál ha egy nő megdicséri azt? - Az én derekamnak semmi baja, képzeld. Nem is tudtam volna a hétvégén nyerni – nevetek fel végül. Mert hát nem zavar, megszoktam. A bátyámnak és a szüleimnek is ilyen alacsony autója van. Egyszerűen jobban szeretem a sajátomat. - De nézd a jó oldalát, kényelmes és elég közel vagy, hogy simán minden akadály nélkül puszilkodj – vigyorgok rá szenvtelenül. Hiszen attól még megjegyzem, hogy ennyire könnyen ment neki. De mivel nem tudom milyen helyre megyünk azonnal elkap a kétségbeesés, hogy netalántán fázni fogok, mert itt a part közelében elég hűvösek az éjszakák. Amire azonnal reagál és a pulcsiját magamhoz véve nevetek fel, hiszen mintha meg se lepte volna, hogy mit mondok szimplán csak válaszol. - Igaz, de nem is azon volt a lényeg – ingatom meg a fejem miközben szélesen elmosolyodva az ölembe teszem a ruhadarabot és őt figyelem, ahogy vezet. Kétség sem támad bennem, hogy valamit is elszúrna, hiszen ő is hazai terepen van, nem mellesleg a vezetésből él. Szóval nekem nem kell az útra figyelni. Amikor a kezemre néz elkap valami kis nyugtalanság, hogy nagyon nem akarja engedni ezt a randi témát és ragaszkodik hozzá, hogy hivatalos legyen. - Remek, szóval egy óra kínos csevej arról, hogy milyen szépek a csillagok, ahogy sötétedik és kiemeli az égboltot, majd jöhetnek a hajók, amik a tengeren úsznak és csak a fényük csillogtatja meg a tengert.. - vigyorodom most már rá, hogy tudjam milyen is lesz az első óra, mikor csak feszülten ücsörgünk egy pohár víz felett és várjuk, hogy elkészüljön az ételünk. Végül a kérdésemre választ kapva kissé elpirulok ismételten, hiszen úgy tűnik, hogy a barát szó eléggé megvágta az egóját. Ezért csak nagyot sóhajtva játszadozom a pulcsi madzagjával. - Nem úgy értettem, csak jó volt veled kötetlenül beszélgetni, és a randi szótól kikészültem. Mert a rajongók erről álmodnak, hogy eltöltsenek veled egy estét. Én meg csak úgy megkaptam, amitől kiver a víz, hogy holnap ezzel lesz tele a sajtó – nyelek egyet, mert tényleg nem akarom, hogy ettől harsogjanak. Elég nekem Dreamy, aki szerintem le se fekszik, míg nem érek haza, hogy elmeséljem milyen volt, hol voltunk és minden apró részletet. - Tehát nem rejtetted el Pablot a csomagtartódba, aki minden szavunkat úgy figyelte, mintha az élete múlna rajta – nevetek fel ismételten, ahogy megpróbálom leplezni, hogy mennyivel könnyebb, ha van egy plusz személy. Na meg persze azért megnyugtató, hogy nem fognak többen nézni kiguvadó szemekkel, hogy mi fog történni kettőnk között. - Nem vettem fürdőruhát – rázom meg a fejem, mert hát nem terveztem a vízbe menni. Még ha nagyon is csalogat, főleg mikor itthon vagyok. - Vagy követed a pasi randizós filozófiát, hogy első randin vízhez kell vinni, hogy meglásd mit takar a smink? - nevetek, ahogy elkalandozik a figyelmem egy pillanatra. - Következő? És ha kiderül, hogy elviselhetetlen hárpia vagyok, aki csak a hírneveden keresztül akar bekerülni a lapokba? Híres lenni? - pillantok rá, bár erről szó sincs, meg van a saját kis életem. - De már most kíváncsian várom, hogy a spontán randi mit fog kihozni belőlünk – bólintok a szavaira. Bár eddig mindig a spontán dolgok voltak a legjobbak az életemben, szóval nem félek attól, hogy ez kudarc lesz. Inkább csak még izgatottabbá válok, ahogy hátrébb csúszom az ülésben.
Minden elismerésem azoknak, akik könnyedén kezelnek egy ilyen helyzetet. Én már azt hittem a szar részek, amik igazán verik a szívet azok azok, amikor ki kell állnom ezer vagy több ember elé és beszélnem kell magamról, na nem, ez sokkal másabb. Igaz ez nem szar rész, mi több, igazán jó löketet ad, főleg, amikor meglátom végre, de majd kiesik a szívem és ezt kicsit cikinek tartanám ha nem látnám rajta ugyanezt. Talán az is a legegyszerűbb ha kinyögöm, hogy nem kell befeszülni, jobb ha mindketten lelazulunk, vagy próbálunk, mintha mindketten feszültek leszünk. Kimondva nem is hangzik olyan szarul, mint hittem, és meg is könnyebbül a mellkasom. - Látom, de ezen nem kellene te adtad az elsőt én tartoztam vele. - vonom meg a vállam cserfes mosollyal az arcomon, végülis kölcsön kenyér visszajár, bár egy kicsit azért magamtól is jött volna ez, de tudom mire fogni. - Alacsony, ez igaz, de még fiatal vagy nem foghatjuk a hátunkra, hogy azért nem jó ez a kocsi. A kaszinónál a 60-as férfiak is képesek beülni egy ágaskodóba, hogy azzal is demonstrálják mennyi pénzük van. Kinsley, ők mondhatják jogosan, hogy alacsony. - nem ellenkezni akarok vele, csak olyan témát akarok felhozni ami kötetlen. Édes azzal a pírral az arcán, de takargatja és ezek szerint neki nem annyira kényelmes, vagy ha az akkor jobb lenne kicsit lehűtenie azt. Igyekszem segíteni, remélem sikerül. Mondjuk nem azért mondom neki, hogy a hátsó ülésen a narancs dominál, mert tudom, hogy neki másik csapat a befutó, talán azért kicsit mégis, ezért nevetek fel, amikor megintcsak elmondja, hogy merre húz a szíve. - Miért valaha menő volt? - kérdezem elcsodálkozva, miközben már igyekszem az utat figyelni, ilyenkor a város felébred és olyan, mint más városok napközben, Monaco akkor él igazán, amikor nyár van, forróság, a zene dübörög a partról egy két hajóról és a turisták vigyorogva mennek közbe egy már ismert helyszínen a tévéből, ami most a héten talán kimarad. A szavaira nem tudom az úton tartani a szemem, mázli, hogy a piros lámpa megfor és a kezére tudom emelni a tekintetem. - Akkor ezer éve ez lesz az első randid, mert én szeretem a jelzőket, és a barátok ismerik egymást, és én még nagyon sok mindent nem tudok rólad. De ha randival az is jár, hogy kicsit kínos az első óra akkor azzal talán meg fogok birkózni. - nem tudom honnan jön a magabiztosság, talán a túl sok szereplés, vagy az arra való gyakorlás megnyitotta a csipám, vagy csak ez a lány, aki tényleg jóval tovább mozgatja a fantáziám, mint egy barát, bár ezt így szó szerint nem fejteném ki neki, de szerintem a szavaimmal éreztettem vele. - Az egyik kedvenc helyemre, ahol remekül főznek, svédasztal lesz kettőnknek. Ha nem baj mellőztem a külső tényezőket és tudom, hogy te csak egy baráti csevelyt szeretnél, ami lehet kicsit bántó is. - mondom neki ironizálva, és nevetve rajta, hiszen utóbbit csak viccnek szánom. - A parton van egy kedves kis családi étterem, van teraszuk és a egész a miénk, nem lesznek bámészkodó népek, sem vaku villanások. - egyáltalán nem azért mondom neki, hogy éreztessem vele mennyire fontos ember vagyok itt, hanem ert ez a hétvége már eleget szólt rólam, azt szeretném ha az este róla is szólna, legyen ez akármennyire is nyálas. - Aztán ott van a part ha van alattad fürdőruha. - vonom meg a vállam, bár alkoholt inni nem fogok, amitől régen olyan könnyen csúsztak a ruhák, meg már ki is nőttem ezt a korszakot igazából. - De ígérem a következőre több időm lesz készülni. - nézek rá, mintha tudnám, hogy majd akar még, lehet inkább csak remélem.
Távol áll tőlem, hogy csak úgy nekiálljak flörtölgetni bárkivel is. De persze ez nem zárja ki, hogy nem történt meg. Bár akkor még csak igen játékos volt minden. Maga a helyszín és a történések vittek magukkal. Nem volt olyan feszültség, mintha egy villamosszékbe ültem volna bele. Persze Dreamy is csak rontott az egészen, mert olyanokat mondott, amitől pánikolni kezdtem. Bár az üzenetétől meg kellett volna könnyebbüljek, hogy nem gondolta meg magát, még is ideges voltam, próbáltam nem mutatni, főleg, ahogy az emberek még mindig azokban a ruhákban lófráltak, amik a kedvenc csapatuk, vagy versenyzőjükhöz köthető. - Ha nem teszel rám egy pókot vagy békát, akkor el kell keserítselek, mert nem fogok – nevetek fel végül, mert látszik, hogy mindketten olyanok vagyunk, mint az ovisok, akik nem tudják mit mondjanak, vagy tegyenek. De ez most még is kicsit megnyugtat, hogy nem veszi elő a nagymenő versenyző énjét. - Ne is mondd, befeszültem, teljesen – vigyorodom el a vallomásán, mert hát legalább őszinte és nem kell attól tartanom, hogy hülyét csinálok magamból. Végül a puszi után csak az arcába húzom a sült részét és felnevetve takarom el az arcomat. - Gallo, viselkedj. Az egy szerencsehozó volt – nevetve igazítom meg végül a sapkáját, hogy a szemébe nézzek. Mert most már úgy érzem, hogy az arcom lángra lobban. De végül bólintok, hogy nem zavar, ha nem lesz ilyen feszült a levegő közöttünk. Mert bár nem mondta hova is megyünk. De oda be is kell jutni, mindenhol rajongók. - Azt látom, hogy teljes a szerelem ezzel az autóval. Na meg azért elég ügyesen lavírozol a másikkal is. Bár nekem mindegyik alacsony. Mert mintha a földön ülnék. De megértem, meg van a maga szépsége – bólintva szemlélem most már a kocsi belsejét, amiről annyit beszélünk, majd felnevetve fordulok hátra felé, miközben becsatolom az övet. - Hm, nem rossz próbálkozás Papaya, de attól még a szívem a vörösök felé húz – ráncolom az orrom nevetés közben, de azért hátulról előre veszem a pulcsit, majd ösztönösen megszaglászom. - Pont olyan illata van, mint neked – hunyorogva nézek rá. - Tehát már nem menő körbe pisilni a választottat. Elég ha a feromonjaid beisszák a bőröm a pulcsin keresztül? - kérdőn nézek rá, majd hangosan felnevetek, mert nem hagyhattam ki, látszik, hogy még kicsit ügyetlen ezzel a lazuljunk el dologgal. - Tényleg? Pedig azt hittem minden futam után válogatsz a rajongók között, hogy kinek dobod fel az estélyét.. - mélázom el végül elmosolyodom. - Nyugi, ezer éve nem voltam randin. De tudod mit? Vegyük csak egy vacsinak. Ne aggassunk rá jelzőket. Mint két régi barát beül vacsizni. A többit pedig bízzuk a véletlenekre – nyújtom a kezem, mint egy alkut kötnénk. Mivel hivatásos sofőr biztos vagyok benne, hogy egy kis kézrázás nem fogja fának vinni az autót. Még ezekben a szűk kanyargós utakon sem. - Köszönöm, tegnap óta kerestem, szóval örülök, hogy tetszik – érzem, hogy újra elvörösödik az arcom, így inkább csak az utat figyelem. Mert ha rá nézek csak azt érzem, hogy kiugrik a szívem a helyéről. - Hova megyünk amúgy? Mivel nem mondtad, próbáltam minden dress code-nak megfelelően öltözni – nyelek egyet, de persze nem felejtem el, hogy a dicséret oda-vissza működik. - Te is jól nézel ki – biggyesztem a végére, ne higgye azt, hogy nem néztem meg magamnak miközben a kocsiba kászálódtam.
A ház előtt olyan izgalom van rajtam, mint a futamok előtt, ez mennyire normális vajon? Tudom, hogy Kinsley nem ijesztő, de a amit elért nálam az mégis az. Csodásnak hatott az időmérő előtti idő, feldobott, és ennyire feldobva nagyon régen voltam. De ez nem mentség arra, hogy ennyire lüktet a szívem, amikor kinyílik az ajtó. Már csak remélni tudom, hogy ő az és nem ismert fel egy rajongó sem. Az ablakok átláthatóak, de a sapka még kötelező tartozéka az utamnak, majd ha megérkezünk leveszem, de addig legalább takar. - Jó lenne egy sikítás, már pont kezd helyreállni a hallásom. -nevetem el magam és mint valami tökkelütött fordulok felé, de üdvözlésként ennyire telik tőlem. Nagyon régen voltam randin, amit elárul a nem tudom milyen viselkedés formám is. - Na jó, túlságosan is izgulok és ahogy hallom te is. - nevetem el magam próbálva oldani mindent ami a kosiba települt. - Mi lenne ha onnan menne tovább, ahol abbahagytuk? - odahajolok és kap egy puszit az arcára, majd kérdőn nézek rá, de ha nem kapok ellenreakciót, ami nem tetszését mutatja, akkor a kormányra teszem a kezem és elindulok. - A vezetésből sosem elég, főleg nem nekem, még túlságosan amatőr vagyok a helyemen, hogy azt mondjam elég. És azért ezt a kocsit elég kellemes vezetni. - vigyorgok, mert tényleg nagyon szeretek benne ülni, de erre csak itthon van lehetőségem, mert nem viszem magammal mindenhova, pedig isteni ez a gép. - A hátsó ülésnek csúfolt kis részen van egy pulcsi, igaz nem éppen a te színed, de majd csak megszokod. - mutatok hátra a pulcsira, ami nem teljesen a csapatom színeiben pompázik, de azért rajta van a jelzés, ha nem is olyan feltűnően, tehát hordható kateria a szettjéhez. Kicsit azért ezzel a mondattal húzom az agyát, mert véletlenül tudom, mondjuk tőle, hogy Ferrari rajongó, ami nem rossz dolog nálam, de mivel nem velük vagyok, kicsit csábítgatom a narancs oldalra. - Ritkán járok randizni, nagyon ritkán, szóval nézd el ha kegyetlen béna leszek. - nem akarom elrettenteni magamtól, de tudom, hogy nem vagyok túl tapasztalt ebben, de nem akarom elrontani, így az őszinteség felé fordulok, ami sokkal jobban esik nekem. - Csinos vagy Kinsley, muszáj megjegyeznem, még akkor is ha tudom, hogy ettől mindketten zavarba leszünk. - nevetek fel, szinte minden adott, hogy kellemes esténk legyen, még a külvilág is kizárható lsz egy estére, és ez a lényeg.
Olyanok ezek a napok, mintha örökké tartanának. Persze az ember amúgy is izgul, főleg ha a kedvence is a rajtrácson áll. De most van valami plusz. Nem tudtam aludni, csak forgolódtam. Mint mikor tini voltam és vártam az első bálozást, hogy minden tökéletesen passzoljon. Bár megígértem Dreamy-nek, hogy csatlakozom a Forma1 bulihoz, más program talált rám. Amitől jobban féltem, mint az első nagy mérkőzésemtől. Bár maga a futam fantasztikus volt, majd’ lerágtam a körmöm, mikor elszúrták a kerékcserét és bukott Arthur egy pozíciót. Ott még sose érzett csalódottság járt át és csak úgy szorongattam a húgom kezét, mintha rajtam múlott volna minden. A nap további részén csak a ruhásszekrényben töltöttem az időmet. Minden ruhában megtaláltam a negatívumot és nem akartam se túl kihívó, sem túl slampos lenni. Egyszerűen magamat akartam adni, hogy ne érezze mennyire stresszel a helyzet. Így megtaláltam a világos színű szoknyát, amiben a virágok épp annyira ragyognak, mint a lelkem. Igen, mert még sose éreztem magam ilyen boldognak. Még ha csak az előkészületeknél tartok. Mikor csipog a telefon és csak felnevetek az üzenetén. Csak vissza pötyögök. Ki ne szállj, tele az egész város zombikkal. Mindjárt megyek! Még egy utolsó csekkolás, és pár puff a parfümmel, egy gyors puszi a húgomnak és mentem is kifelé. - Vigyázz magadra! - szólalt meg a család többi tagja. Már nagyon régen mentem el otthonról randira, hogy mindenki árgus szemekkel figyeli, hogy mit veszek fel, és kivel megyek. Kissé izgulok, ahogy az ajtó bezárul mögöttem és a fényképet nézve csak széles mosollyal sétálok, feltűnést nem keltve a többiek között. Még csak az kéne. A kocsi épp nem okoz nagy riadalmat, Monacoban nem tűnik fel egy ilyen járgány. Főleg, hogy mennyire csodálatos kocsiban van. Lassan nyitom ki az ajtót és huppanok bele, szinte a földre ülve nevetek fel. - Minden porcikád a helyén? Vagy sikítsak, hogy „úristen, itt van Arthur Gallo!” - vigyorogva igazgatom meg magam a kocsiba, és feljebb tornázva magam fordulok felé. - Hát szia.. - köszönök végül kissé zavarba esve, mert még fel sem fogtam igazán, hogy randira vagyok hivatalos. Annyira lazán megy a beszélgetés. Most bezzeg a gyomrom összeugrott és a pulzusom is biztosan az egekben van. - Gyönyörű autó. De azt hittem, hogy elég volt mára a vezetésből – cukkolom kicsit, hogy lehiggadjak. Nem akarom a versenyt szóba hozni, így nem is térek rá ki teljesen. Elég ha csak megérintjük a foglalkozását egy pillanatig. - Azt hittem hűvösebb lesz, de a pulcsimat otthon hagytam – kapok észhez, mert az üzenetei elvonták a figyelmem és csak a telefont és a táskát kaptam kézbe, az pedig ott maradt a fogason. Ennyire lettem szétszórt miatta.
Amikor egy randi között eltelik majdnem egy egész nap, és aközben még esélyem sincs felh-vni vagy -rni neki az szar. Nagyon szar, olyan, mintha meggondoltam volna magam, a belső fusztrációmmal, mondjuk nem annyira tudtam foglalkozni a verseny alatt, de ha nem a kocsiban ültem volna kattogtam volna, meg mondjuk akkor tudtam volna keresni. Tudtam, hogy valahol a nézők között figyel, ami azért elég löketet adott, hogy jobban menjek. A 4. helyről indultam, azt mondják, hogy nagyon jó, első évem, tökéletes teljesítmény, de Galloként, nyilván kevésnek ítélem, mégha a statisztikák fölött vagyok bőven. A kocsi most éppen jó, de a pálya lehetetlenné teszi, hogy előzni tudjunk és én a tapasztalommal sem lennék elég erős ahhoz, hogy megtegyem. Nem is sikerült, végül az 5. helyen zártam, egy elrontott kerékcsere miatt, de a pont az pont és az első évben ilyen helyen végezni is nagy dicsőség és a csapat büszke én is az vagyok. A dobogó a csapattársamnak jutott én meg ünnepeltem Őt, és azt hiszem ideje egy kicsit elterelni a figyelmem a mai napról és a hétvégéről. Vártam az estét, attól függetlenül, hogy mennyire fáradt voltam vártam. Tudtam, hogy lesznek holtpontok, még akkor is ha ez a lány tényleg megmozgat bennem valamit, a hétvége tényleg sokat kivett belőlem, de ennek ellenére, nem taxival mentem, hanem a saját kocsimmal, ami mindig feldob és ha két dolog is van ami felemel, akkor talán elvesztem a holtpontjaimat, aminek örülnék. A címet tudtam, mert az időmérő után még elalvás előtt megkérdeztem tőle, a házuk eszméletlen helyen volt, pont olyan, mint a nagyszüleim nyaralója, tökéletes helyen van, a tengerparton, ilyen helyen jó felnőni. Már megannyiszor jártam erre, amikor kisebb voltam, és van egy olyan érzésem, hogy mi már találkoztunk azelőtt is, de nem tűnt fel, mert két gyerek voltunk, akárcsak ma, csak több ésszel, talán. “Nem késtem, lent várlak, meglepő, de nem merek kiszállni a kocsiból.” - tényleg nem, tele van a környék emberekkel, turistákkal és futam hétvégén szinte tilos egyedül járkálnunk a városban, mert tuti, hogy elkapnak a rajongó, és én most csak egy nem rajongóval akarok foglalkozni. “Ha megtalálsz nyert ügyed van.” - küldök neki egy szelfit a kocsiból, amit itt nehéz is lehetne megtalálni, de szerintem egyértelmű lesz, hogy hol leszek. A telefonomat nyomkodva nézem meg, hogy a foglalás áll e még, nem vagyok bolond, nem kell a közjáték, egy egész teraszt foglaltam le, ami el van zárva minden kíváncsi szempártól, és csak ketten leszünk ott. Nyugodtabb lesz, és ha utána mennénk tovább arra is van tervem.
Kezdőlap
