Kérdések sorakoznak bennem, a fejem felett és mindre válaszokat akarok kapni. Remélhetőleg minél hamarabb, minél előbb. Mielőtt ezekbe roppanok bele, meg abba, hogy a válaszokért kutatok lázasan. Olyan válaszokért, melyekhez jogom van és melyet 20 éve rejtegetnek előlem. Nem követeltem, nem szoktam hozzá, hogy követelőzés útján hamarabb megkapom a dolgokat...de most igenis akartam és rá voltam feszülve erre. Még akkor is, mikor anyám is összeroppanás alatt volt. Talán a titok súlya hosszútávon nem igazán tett jót. Anya aggódás jeleit mutatja Timothée után. Azért az ember után, akivel még anno, 20 évvel ezelőtt volt, majd szakítottak és mindenki ment amerre akart. Erre ugyanazt kiejti, mit én is...nem zárta le a múltat vele kapcsolatban. Vagy csak újra fellángoltak az érzelmei. Ha apa még élne, akkor ugyanezt játszaná el? Vagy esetleg jobban tudná korrigálni az érzelmei haderejét? Akárhogy is...az apám halott! Ezen egy múltbéli szerelem nem fog segíteni. Sem neki, sem nekem. Így aztán a buli által feltűnt dologra hivatkozok. Kerülte őt. Hiába ő kereste fel, hogy segítse ki...mikor beszélni kezdtünk...hirtelen másabb dolga akadt... csak hogy ne keljen körülöttünk lennie. Hogy ne kelljen a nyomás alatt lennie. A kombinálásomnak oka kell legyen és ez totálisan egyértelmű alapja az egésznek. A kérdésem nyomán azonban választ kapok. Végre nem menekül, nem hárít és nem próbál meg több hazugságokkal álltatni. Legalábbis remélem, mert akkor eljátszotta a bizalmamat. De a válasza egyre jobban kuszálódik össze a fejemben, de ugyanúgy világosodnak is meg a gondolataimra. Végre kezd összeállni a kép ezek hallatán és a gyomrom is egyre jobban zsugorodni kezd. Még annál is jobban, ahogy eddig kicsinek éreztem. Nem veszem le a pillantásom anyáról, hiszen olyan információk birtokába juttat egy röpke pillanat alatt, mire válaszolni is elfelejtek. Csak kitátok aprón. Kicsit fejet ingatok, mintha nem akarnám elhinni azt, mit éppen hallok...de semmit sem tudok kinyögni. Csak végig pörgetem ugyanezeket a fejemben, mint valami magnószalag. Neki is és nekem is tudnunk kell valamit! BazzdmegBazzdmegBazzdmeg! Lélegezz! A tekintetembe hirtelen könnyek ülnek meg, homályos lesz ezáltal a látásom. Fél lépést hátra csúsztatom a lábam, ahogy anya közeledik felém pár lépéssel. Ezzel fel is húztam közénk egy láthatatlan falat. A múlt és jelen szavai lökdösődnek, kergetőznek bennem, az előbbi fájdalmasan tör fel a felszínre. Szinte kicsapódik belőlem minden gondolatom, mely már így is túlcsordult, nincs tovább.
- Nem csak kitéptek belőled egy darabot...túl gyümölcsöző volt a kettőtök kapcsolata... - bököm ki fájdalmas lassúsággal felemelve mind a két kezemet magam elé és az öt-öt ujjaimat puffantva, támasztva azokat a mellkasomon. Értve a korábbi gyümölcsöt saját magamra. Húsz évvel ezelőtti kalandjuk voltam. És Neki a 20 év alatt esélye sem volt tudni erről a dologról. Nekem annyi előnyöm meg volt, hogy anya olykor- olykor említett róla ezt azt a nevét elfedve. Bár ha tévednék, akkor biztosan kijavítana. Miért is tévednék??
- És Te hagytad Őt elmenni! - bukik ki belőlem kicsit ingerültebben a mostani alkalom miatt és az miatt is, amit korábban ejtett ki anyám az ajkain. Háborús övezetbe ment Timothée. Mi van, ha onnan nem tér vissza? Mi van, ha onnan már nem erre hozza majd a lába, hanem másfelé viszi majd? Mi lehetett annyira fontos, hogy az elsőbbséget élvezett még az anyám számára is, hogy nem vallott színt a biológiai apámnak?  

öltözet | @Bradley R. Fitzgerald | w

Anya helyzete stimmelt, de nem tudtam mihez is kezdjek a helyzettel. Persze az rögtön feltűnt, hogy napok óta nem találja magát. Főleg mióta Tim megjelent nálunk. Akkor ott tényleg fura volt. Most meg mintha még annál is mélyebbre taszította volna valami. Szóval ebből a kapott helyzetből kellene megtudnom bármit, amit felhasználhatok. Ezért is kérdezek rá az állapotára. Nyilván neki is feltűnt már, hogy nem maradnak láthatatlanok az érzései az arcán. Főleg, ha ismered is már elég régóta, akkor sok minden is feltűnik vele kapcsolatban. Nyilván ismerem az anyám minden mozzanatából, hogy épp mire készül, ismerem félszavakból minden haragját és kijelentését. Vagy tanácstalanságát. Tud ő morogni is minden szarságért, a munkájában pedig tök fasza. De ez az állapota olyan mintha...mint mikor apa halálhírét tudta meg. De most szó sincs ilyesmiről, így nem tudom, hogy mi okból viselkedik így. Még akkor is, ha tagadhatatlan az egész. De legalább elmondja és nem kell kirángatnom belőle. Elsőre nem értem a dolgot. Persze azt értem, hogy mi az a háborús övezet. Egy másik dolgot nem értek... miért érdekli Tim? Eddig is kitudja milyen helyzetekben volt benne és nem is tudott róla, talán meg is feledkezett arról, hogy létezett egy Timothée nevű ex pasija a múltból. Húsz évvel azelőttről. Szóval homályos most ez az információcsere számomra. Főleg az miatt, hogy nem jelentkezett...csendes vagyok... elhúzom a szám és másfelé pillantok. Végig nézek az előttünk magasodó épületen, végig gondolom a dolgokat, amiket eddig végig futattam magamban, majd levegőt véve kimondom.
- Miért érdekel mi van vele? Lezártad már vele a múltadat, nem? Ráadásul legutóbb is úgy kerülted, mint a forró kását. Igen...feltűnt a dolog még ittasan is... - érdeklődtem, talán kicsit harapósan is vetettem fel az első kérdést, de csak hogy szemléltessem vele is, hogy az aggódása az vajon mi miatt lehet? Újból...újból elhangzik a fejemben a kérdések hada, de csak az egyiknek sikerül kicsúsznia alattomosan.
- Fellángolt iránta a szerelmes éned... - mormogom az orrom alatt, szinte én is alig hallom és a város zaja is szerencsére elnyomja, így már ez az egy mondat sem nyomja a lelkemet. Kimondtam, még akkor is, ha ő azt már nem hallhatta. Nem is az volt a lényeg. Bár a kezeim máris ökölbe szorulnak, hiszen nem tudom türtőztetni magam. Anyámról van szó és ez nem tűr halasztást. Jobb esetben még hagynám a francba, de tekintve a téma komolyságát és a stresszes állapotát, inkább essünk túl rajta. Neki legalább könnyebb lesz egy fokkal...és talán nem is azért aggódik, hogy elveszítheti, hanem hogy nem mondott el neki valamit. Valamit, ami fontos lehet.
- Vagy pont a múlt miatt vagy ennyire stresszes inkább? - bököm ki végre a lényeges részét a dolgoknak, hogy szerintem miért is van ebben az állapotban. Ha nem lenne valami oka rá, akkor tök természetesen viselkedne a fickó előtt is, mint bármely más alak közelében. De nem, Timothée elől menekül. Csak két dolog van, ami miatt az emberek menekülnek a másik elől... vagy szerelmes, vagy titkokat rejt előle. Ezt akarom megtudni, hogy ő jelenleg mit titkolhat...szerelmes, vagy az utóbbi. A lényeg az, hogy innen nem megy el addig senki, míg ki nem böki és helyre nem teszi mindezt. Bár azt nem tudom, hogy mennyire fogok meglepődni a dolgokon, mert másabb agyalni rajta, mint más szájából hallani az igazat. Szóval igen...okkal és joggal aggódok az igazság miatt. És talán félek is kicsit. Van bennem félsz is, igen, egy halom aggódás, stressz és harag is bele itta magát a bőrömbe. Egyáltalán nem jó érzés és én ettől legalább szabadulni akarok, minthogy tartogassam. Akár évekig.  

öltözet | @Bradley R. Fitzgerald | w

Álmokat kergetni a világ legszarabb munkája. Ocsmányság elhitetni magunkkal, hogy lesz majd valami igazság is az életünkben és nem csak a mókuskerék által hajszolt magnószalag. Meguntam és ahogy elnéztem mindezt, nem csak én. A buli utáni nap anya világa még számomra is látható változást okozott. Feltűnt, ahogy jár az agya, ahogy aggódás látható a szemeiben és félelem... amit nem tudok hova tenni. Nem tudom, hogy mindez mi miatt is került elő. Stresszel. Van, hogy nem is figyel a szavaimra és azt sem látja, amit csinál. Teljesen másutt van fejben és amikor kérdezek is...a válasza sem elegendő. Joy jelenléte kiszakított kicsit a gondolataimból, hogy Timothée körül járjak, hogy az agyam ne azt hajszolja, amit nem érhet el. Az apám. A vérszerinti apám után való kutatás félbemaradt, nagyon rá koncentráltam és ezzel úgy érzem, hogy beletapostam apám emlékébe. Amiért nem győzők bocsánatért esedezni. De ezzel nem vétek akkora hibát, nem? Hogyha vágyok valami után, ami az enyém is, nem csak névszerinti? Vagy mindezt nem szabadna? Korlátok közé taszítom magam? Mi van ha nincs igazam? Mi van ha semmi nincs? Mi van ha mégis, csak ő nem akar? Huszonnégy órát adtam magamnak. Celeste-vel 22 órával ezelőtt beszéltem mindezt meg. Nem vagyok szava hűtlen ember, mindig betartom a szavam, az ígéreteimet is, főleg, ha én adom meg a választ, így lassan tennem kell a lépéseket megfele. Bár rohadt nehéz, tulajdonképpen a félelem az, ami nem adja meg a kellő löketet anyám felé. Aggódok, reszketek és mégis hajt a tudás felé minden vágyam. Kétes helyzet mindez. Vagy a gondolataimnak van igaza, vagy anyám kiröhög és semmit nem értek a gondolataim, az aggódásom, a vágyaim. Egy semmitérő gondolat lenne csupán? Nem. Anya furcsa volt, mikor Tim nálunk volt. Több oka is lehet...szerelmes belé és emiatt akart távolságot tartani... izzadok. Szinte reszketek. Stressz okozta fájdalom mindez. Ilyet nem sokszor éreztem, de most csak anyámmal akarok beszélni egy bizonyos dologgal kapcsolatban. Már rávettem magam, már csak szavakat kell találnom hozzá. A motoron ülve nem volt gond a hotelig, bár borzasztó gondolatok kerülgettek, sikerült legalább az ajtóig elhessegetnem őket. Nagy levegő és kifúj. Miért én vagyok ilyen szarul pont ez miatt?
Belépek a forgó ajtón, bent elszáll annyira minden bajom, hogy amíg a recepciós pulthoz lépek, nekik ne tűnjön fel semmi a lelki állapotomról. Apró mosoly, mellyel megolvasztok minden női szívet, anyát kérdezem, hogy merre van, mit csinálhat és kivel, mennyire érhet rám? Persze útba igazítanak, hogy jó néhány perce vonult fel a tetőre...arra a tetőre, így teszem azt, hogy nagyon agyal valamin. Jobban talán, mint én. Ami miatt kerülget. Vagy csak én hiszem ezt? Nekem tűnik csak annak? Sírni tudnék a tehetetlenségtől, de amíg csak lépések választanak el a választól; tartom magam. Túl kell legyek a kezdeti rémületen, nem történhet baj, nem, csak jó jöhet, csak jó jön. Nem igaz? Egész nap görcsben van a gyomrom, nagyon nehéz lelkileg ez az egész. Nem csak nekem, Neki is, hiszen őt folytogatja mindez évek óta. Miért kelett ezt tennie? Miért nem lehetett megbeszélni normális körülmények között? Vagy erre várt? Hogy egyszer megunom és a szemeibe merek nézni az igazságért?
Bár fogalmam sincs, hogy milyen kérdések kerülnek elő a tarsolyomból, végül is megindulok a lift felé, amibe belépve a megfelelő gombot megnyomva ismét magamra maradok a gondolataimmal. Háttal neki dőlök a lift oldalának, a kezeimet is a hátam mögé helyezem összekulcsolom és figyelem csupán a számokat, melyik emeleten vagyok... próbálok visszább venni a stressz szinten, megakarok nyugodni, hogy legalább normálisan megtudjak szólalni. Mély levegő, s kifúj. Csilingelő hang adja meg a jelet, hogy megérkeztünk, így meglököm magam, hogy a nyíló ajtón máris kitudjak lépni és a liftet is visszaküldöm lentre, hogy ne kelljen várakozniuk másoknak.
Zsebre dugom a kezem és lassan körül nézek a folyosón.
Néhány lámpa fénye árulkodik csak arról, hogy anya idefent van.
Ide csak én és ő tudunk feljutni... így aztán mákom van, hogy egymagunkban lehetünk jelenleg. Kinyújtóztatom a karjaimat, majd megindulok arra, melyet anyát is látni vélem. Bár óvatosan lépkedem, mégsem vagyok csendes, egyszerűen csak bizalmatlanság lapul mélyen bennem.
- Anya? Itt vagy? - kérdezem csendesen, mégis megtörve azt a csendet, mely itt telepedett meg. Mély levegőt veszk, hogy kicsit még elűzzek minden negatív gondolatot és érzést, hogy kicsit nyugodtabban tudjak újra megszólalni. Márha a jelét adja annak, hogy itt van és nem vagyok számára útban. Akár háttal létezik tőlem, vagy felém fordul, mindenképp megszólaltatom a hangomat, nem tudok csendben maradni, egyszerűen beszélnem kell vele, most még bármiről. Jelenleg az ő állapotáról.  
- Mi a helyzet? Pár napja... - hallgatok el kicsit, hogy megtudjam foglamazni még magamnak is, amit tapasztalok az elmúlt időkben.
- ...kicsit mintha zavarna valami... - fejezem be végre a gondolataimat és megállok kicsit távolabb tőle. Néhány másodpercnyi csendet követelek magamtól, hogy újra megtudjak szólalni, remélhetőleg megelőzve őt a válaszadásban.
- Jól vagy? - kérdezem aggodalommal a hangomban, hiszen féltem őt, főleg mikor olyan zavart, mint mostanában és kizökkent a saját békémből. Látom rajta, hogy nagyon piszkálja valami és kivel beszélhetné meg mindezt, mint a gyerekével? Vagy nem tartozik rám? Akkor majd úgyis lekoptat...bár a mai nap nem engedem, hogy kitérjen a válaszadás elől.